A szokásos dögunalmas nap... Semmi nem történik, oltári nagy kuss van, és mindenki döglődik... Igen, egy újabb nap HM-ben. Délután vertem magamba valamiféle erőt, és kikecmeregtem az ágyból. Az ablakból beszűrődő napfény rendesen vakító volt, szívem szerint bent is napszemüvegbe császkáltam volna. Mivel a szokottnál is dobhártyaszaggatóbb volt ez a nagy csöndesség, úgy döntöttem szétnézek HM homokdűnéin.
Irtózatosan sütött a nap, lehet magammal kellett volna hoznom egy flakon naptejet. Ahogy gyors sonidokkal szeltem a dűnéket, néhány haldokló hollowal találtam szembe magam. Lehet a kivertségtől, lehet az éhségtől, de ahogy megpillantottak, egyenest felém rontottak. A sok csóri nagyon rossz ellenfélbe botlott, ugyanis megállás nélkül, kardomat előhúzva kaszaboltam le őket sorjában. ~Cöh, nyomorultak...-futott át agyamon egy lesajnáló szöveg, majd továbbvágtáztam. Ez a pár kisebb kardforgatás épp elegendő volt, hogy megjöjjön a kedvem a harchoz. Egyet gondoltam, majd egy megfelelő helyet keresve, nyitottam egy átjárót, Karakura-ba.
Mikor átértem, úgy vettem le, hogy itt is nagyba tombol a nyári hőség. Homlokomról letörölve a verejtéket indultam meg, hogy nekikezdhessek egy kis botránynak. A tetőkön ugrándozva találtam szembe magamat a folyóval, ahol néhány, számomra gyenge ellenfélnek vélt lidérc hűsölt. Fel is figyeltek a jelenlétemre, így nem ellenkeztem, hanem ismét elővettem kardomat és pár csapással elintéztem őket is. ~Nah a bemelegítés megvolt... már csak egy megfelelő ellenfél kellene...-álltam meg a széles folyó előtt.

Két hét. Ennyi ideje tartózkodott Tedeko Karakurában. Egy valami már rögtön az első nap feltűnt neki. Karakura városát felettébb szeretik a hollowok. Csak úgy nyüzsgött ott tőlük minden, az egyszerű emberek meg nem látták őket, ezért nem is izgatta őket nagyon. Út közben találkozott a volt kapitány több lélekkel is.
~A shinigamik nem végzik túl jól a munkájukat Karakurában.~gondolta magában.
De ez már őt nem nagyon érdekelte. Otthagyta a tiszta lelkek városát, és azzal együtt mindent ami a shinigamikhoz kötötte. Bár mindig ezt mondogatta magában, azért még mindig nagyon hiányzott neki az osztaga.
Ez volt a kisebbik gond. A nagyobbik az volt, hogy tűzött a nap, és mivel Tedeko még nem nagyon sajátította el a helyi szokásokat, a fekete rövidulju, és a farmernadrág, nem volt éppen kellemes viselet ilyen melegben.
Ezért aztán úgy döntött, hogy lemegy a partra, és belélegzi a folyó friss levegőjét. Éppen egy követ hajított a vízbe, amikor hirtelen egy különös reiatsura lett figyelmes.
Biztos volt benne, hogy egy hollowé, és abban is, hogy nem a gyengébbik fajtából való. Elkezdett futni arra, ahonnan a lélekenergiát érezte.
Nemsokára meg is találta a nőt, aki éppen nagy élvezettel irtotta gyengébb fajtársait.
-Te ott-kiabált le neki, merthogy egy dombon ált-Egy arranchar vagy, ha nem tévedek. Vagy hagyd el rögtön a várost, vagy készülj a küzdelemre-
Amikor az utolsó szót kimondta, előrántotta katanáját, és a nő felé mutatott vele.

-Hemm?-néztem fel a kardjával fenyegető ipsére -Te most nekem beszélsz a száddal??-mutattam magamra, nagy szemekkel nézve, s mivel körülöttem senki más nem reagált, ezért felfogtam, hogy jaaaaaaaah nekem szólt a felszólítás.
-Hehe, ez tök vicces volt! Ha ez fenyegetésnek jött volna, akkor sajnálattal közlöm veled, hogy nem ijedtem meg!-nyújtottam ki a nyelvem, mint egy ötéves pisis, annyira elememben voltam. -Naah, nem szép dolog lányra karddal mutogatni, ejnye ejnye...-kezdtem el pukkadozni -Nade lásd kivel van dolgod, szíves örömest kiállok ellened!-húztam elő kardhüvelyéből Tigre-t. A szokásos módon lehunytam szemeimet, s végighúztam kezemen a pengéjét. Majd egy gyors sonidoval, meg sem várva az ellenfelem támadását, a háta mögött termettem, és a nyakához szegeztem a kardomat.
-Ha egy pillanatra is lankad a figyelmed, könnyedén megölhetlek!-súgtam a fülébe, és elengedtem a szorításomból, és egy szaltóval hátrébb távolodtam tőle. Miközben vártam a támadását, kicsit meglazítottam a karomon a kötéseket, hogy jobban menjen majd időközben a harc.
-Na tessék, várom az uraság támadását! Nem kell beszarni, adj bele mindent! Erős kiscica vagyok, még mind a 9 életem megvan!-álltam be védekező pozícióba.

Tedekonak egy pillanatra az ugrott be, hogy inkább mégse itt kéne csatázniuk, mert ha itt komolyra fordul a helyzet, a fél város megsemmisül.
Ám nem volt ideje tovább gondolkodni, mert a lány előkapta a kardját, és a nyakának szegezte.
~Tessék, ez van ha nem figyelek oda és ilyenkor gondolkozom.~ám pár pillanattal késöbb ismét szabad volt a nyaka.
Ekkor észrevette a lány mellkhasán lévő hetest.
-Hetes?! Szóval ezt értsem úgy, hogy espada vagy? Sokmindenre számítottam, de arra nem, hogy egy espadaval találom szembe magam.-mondta kissé meglepetten. Ezután így folytatta:
-De, hogy lásd kivel állsz szemben....-
Miután ezt kimondta, szabadon engedte a reiatsuját. Kissé túl jól is sikerült, mert elfelejtette, hogy már nem tagja az őrosztagoknak, és nem lett lepecsételve az ereje, így kicsit erősebbre sikeredett az erőfitoktatás mint akarta.
Ezekután a lélekenergia beterítette a kardját, alakulni kezdett, és két kard jelent meg a helyén, egymás alá kötve.
Ezzel eggyidőben a kard lelke is megjelent.
-Na mi a hézag, csak nem csatázunk. Idejét sem tudom már, hogy mikor harcoltál utoljára.-
Ezután végigmérte a velük szemben álló nőt.
-Figyelj oda, és bízz magadban.-adta a tanácsot Kamael, majd eltűnt.
Ezután Tedeko elővette a rövidebb kardot, ami szinte már wakizashi méretű volt.
Az egész kard fehér, kersztvasa gömbölyű, a markolat végén pedig egy csengővel ellátott szalag fityegett.
A volt kapitány koncentrálta a lélekenergiáját.
-Hóförgeteg, Sibiniki!-mondta, majd kiadta magából a csapást.
A fagy nagy sebességgel elindult a nő felé, és közben mindent megfagyasztott, ami az útjába került.

Na azt vágtam, hogy mindent belead, nade hogy máris azaz MÁRIS előhívja az összes erejét, magam sem hittem volna. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy támadásba lendül.
-Hóförgeteg, Sibiniki!-hallottam az felkiáltását, s a következő kép már csak annyi volt, hogy felém közeledik egy hatalmas csapás, mely mindent megfagyaszt körülötte. Jobbnak véltem, ha a védekezést hanyagolom, hanem csak egy egyszerűbb dolgot teszek... röviden csak annyit, hogy elugrottam a támadás elől. Igaz a menetszele, rendesen megütött, de annál nagyobb bajom nem történt. Egy nagyot szusszanva bólintottam egyet.
-Huh ez nagyon közel volt...-vakarásztam meg a fejemet, hogy majdnem fűbe haraptam. -Nem hiszem, hogy a legjobb ötlet volt elsőnek kiereszteni az összes erődet, de te tudod...-kiabáltam oda neki, majd ismételten végighúztam tenyeremen Tigre-t.
-Aranar a Tigre!-suttogtam hozzá a parancsszavakat, s én is szabadjára engedtem minden erőmet. A világoskék aura elsöprően hatott a környezetre. Körülöttem a beton is kezdett atomjaira törni. Ránéztem az ellenfelemre a mostanra izzó kéken világító szemeimmel.
-Nem okozok csalódást, megígérem!-és egy cerot indítottam meg felé. ~Úgy tűnik eléggé tapasztalatlan a küzdelmek terén... nem szabad első körben kijátszani minden lapot az ellenfélnek! Jobb lesz ha ehhez tartom magamat én is...-próbáltam összpontosítani.

A csapás a lány felé tartott, ám ő még idejében kitért előle. De Tedeko csodálkozott is volna, hogyha a támadás betalál és vihette volna a lányt egy szoborkertbe.
De azt viszont szívesen látta, hogy a támadás után nem csak ő liheg, hanem a lány is.
De viszont a támadásnak volt egy rögtön érzékelhet ő pozitívuma.
Már nem volt annyira meleg a környéken.
Kissé lehangoló volt végignézni a megfagyott tájon, de Tedeko most egy vállrántással elintézte a dolgot. Már nem kérhetik számon rajta a Gotei 13 tagjai, hogy mi történt itt. Majd ők feltakarítanak utánna. Valamint remélte, hogy a lány kinyúvadt testét fogják itt találni, és nem az övét.
Most az espadan volt a sor, hogy mutasson valamit. Szabadon eresztette kardja teljes erejét.
Tedeko harcolt már arranchar ellen, de ez volt az első eset, hogy egy espada szabadon engedett kardját látja.
De azt is megálapította, hogy az átváltozás nem volt túl előnyös a cicalány kinézetére nézve.
De viszont érezhető volt a levegőben, hogy most bekeményitett.
S lám igaza volt, a Hollowok legerősebb támadását lőtte rá, a Cerot.
Jött a jellegzetes hang a kilövéstől, és a csapás máris a vaizard felé hasított.
Cande még láthatta, hogy mosoly jelenik meg a férfi arcán, majd jött a becsapódás, s közben egy ordítás hallatszot:
-Bankai!-
Nagy füst volt a robbanás helyén, majd ahogy kezdett eltűnni, furcsa jelenség állt az arranchar elött.
Ott állt Tedeko, két hatalmas fekete szárnyal a hátán, felső teste csupasz, vörösen izzó tetoválások rajta.
Eggyik kezére egy karom volt erősítve, a másikban egy hatalmas szabját tartott fél kézzel.
-Kamael végső forma.-mondta ki a bankai nevét.
-Rosszul hitted, ha arra gondoltál, hogy az előző csapás a maximum. Nagyon elvagy tévedve, hogyha azt hitted, hogy egy volt kapitánynak annyi a tudománya.-mondta vigyorogva.
-És most kezdődhet az igazi csata.-Ezt kimondva nagyokat csapott a szárnyaival, és felszállt a levegőbe.

Kissé meglepett az ipse bankai utáni alakja. Miután feleszméltem, hogy a pacák már a levegőben repdes, mint valami bőregér, csak nagyokat sóhajtottam.
-Hjaaaaj, nem mondod, hogy most macska-pipi fogót fogunk játszani? -kaparásztam meg a tarkómat nyávogva. -Nah jólvan, mivel te is megmutattad a valódat, minek titkolja az enyémet?- lehunytam szemeimet, majd egy jóval erősebb energiahullámot engedtem el, aminek hatására átváltoztam a ressurrecctiómmá. A tigris alakom kezdett lassacskán kirajzolódni. Éles tépőfogak, hatalmas mancsok, és pengeéles karmok. Annyira sosem voltam oda a ressumért, mert ebben a formámban nem mindig voltam képes teljesen kontrollálni magamat és az erőmet. Magyarra fordítva, így mégjobban kívántam a vérengzést.
-Kicsi pipi vigyázz, mert most megfosztalak a szárnyaidtól!-kezdtem bele az őrült futásba, és felugrottam az egyik ház tetejére. Pár tetőn ugrálva haladtam, hogy valamelyest a közelébe férkőzzek az ellenfelemnek. Egy óvatlan pillanatban felé ugrottam, és lendítettem egyet nagy mancsommal. Sajnálatos módon éppen hogy csak a lábát kapta telibe a karmolásom, így még mindig az égben repdesett. Mikor földet értem megráztam a fejemet.
-Nem baj a következő pontosabb lesz!

Kicsit elszégyelltem magam, hogy a bankaiomat voltam kénytelen használni, de ha nem teszek így, az a cero nagy valószínűséggel kicsinált volna. Éppen ezen agyaltam, és már megint jól ráfáztam, hogy nem a csatára koncentráltam.
Ugyanis ameddig a repkedéssel voltam elfoglalva, a lány előhozta az igazi alakját, egy szép kis lökéshullám kiséretében. Valamiféle macska izévé változott(és még azt mondják, hogy a lányoknak nincsen farkuk).
Nah szóval mit volt mit tenni, teljes erő ellen a teljes erejét vetette be. Az különösképpen felidegesített, hogy sokkal gyorsabb lett mint elötte volt. Mire észbekaptam már ugrott is felém és egy csúnya sebet ejtett a lábamon.
Hát azért meglátszot, hogy egy espada az ellenfelem. Akár a gyengébbik nemből való akár nem, mégis csak egy hollow, miután a cuki kis tappancsaival ismét földet ért, úgy érztem, hogy meguntam(vagy a sajgó seb késztetett rá) szoval az a lényeg, hogy úgy döntöttem, hogy befejezem.
A nagy szabja helyett előkaptam a nyílpuskámat. Lélekenergiát vezettem bele, és meg is jelent rajta egy jégnyíl, amin egy tigris volt látható.(Ezt direkt neki készítettem.
Gondoltam, hogy jöhet az elöbbi hóförgeteg erősebbik formája, és miközben gyűjtöttem az erőt, egy hang szólalt meg a fejemben.
~Engedj ki!~
~Kussolsz.~válaszoltam neki, és ismét a jelenlegi problémára öszpontosítottam.
Meghúztam a ravaszt és elindult a nyílvessző. Ja meg a kíséretében még egy az elöbbinél is nagyobb fagyasztó izé, ami mindent megfagyaszt maga után.
Eközben lekiabáltam a csajnak, hogy ezzel is megzavarjam.
-Amugy, hogy hívnak?! Szeretem tudni azoknak a nevét, akiket kicsinálok.-mondtam neki.

Annyira azért mégis sikerült megsebesítenem, hogy a végén csak leszállt a földre. Már úgy is kurvára idegesített, hogy a fölöttem szállingózik össze vissza... Kár, hogy a karmaimba nem engedtem egy kis mérget, mert talán az azzal járó hallucináció még jobban megzavarta volna, ezért is sokáig szitkozódtam magamba. Bár, mégis ez az önmarcangolás arra vezetett, hogy a kis barátocskám egy újabb támadást indított meg felém. Valami nyílvessző szarság volt, nem is az alakjával foglalkoztam, hanem hogy mielőbb kitérjek a támadás elől. A kis suttyó hogy még jobban ne tudjak odafigyelni rá is kontrázott és nekem ordibált.
-Amúgy, hogy hívnak?! Szeretem tudni azoknak a nevét, akiket kicsinálok!-majd felém célzott, és elsütötte. Szartam is le magasról a dumáját, de az pont elég is volt, hogy egy pillanatra ránéztem, s már magam előtt is találtam a jégzáport. Próbáltam volna elrohanni, de az ereje széle még pont telibe kapott. Ahogy a földön bukfenceztem egy sort, arra lettem figyelmes, hogy mikor támadásba lendültem, a bal lábamon egy eget verő nagy jégtömböt találtam. Mivel moccanni sem bírtam, minden erőmmel azon dolgoztam, hogy leeszkábáljam a lábikómról azt a jégkockát.
~Vazze... mirelit macska lettem... ku*va életbe!-vágtam szét éles karmaimmal és fogaimmal a tömböt. Na igen, ki is szabadultam végül, de addigra már nagyon közel ért hozzám az ipse. A továbbiakban úgy tettem, mintha még mindig szenvednék, így egy ügyes csellel, pontosabban egy ügyes ugrással ismételten a háta mögé értem.
-A nevem Cande Jaegerjaques... és szikrányi esélyed sincs arra, hogy engem akár megsebezz!-céloztam meg sebes lábát, s egy jól irányzott mancslendítéssel a földre kényszerítettem. Míg ő talpra állt, addig kicsit messzebb futottam el tőle. Sajnos az a lábam, melyre a jégtömb fagyott még mindig nem volt az igazi, így sántikáltam rá... Lehet, hogy ez a későbbiekben nagyon fog akadályozni.

Megint nem sikerült eltalálnom a támadásommal. Már nagyon kezdtem felhúzni magam, nem csak ő volt pipa. Úgytűnt, hogyha távolról lövöldözöm, azzal semmire sem fogok menni.
A közelébe viszont nem merészkedhettem, mert azzonnal széttépne a fogaival és karmaival. Nos az utóbbi sajnos meg is történt. A támadásom kikerülése után ismét a lábamba mart.
A fájdalom átjárta a testem. Nem szórakoztam tovább, feloldottam a bankaim, a szárnyak őellene úgyis csak hátráltatnának.
Nem vártam meg, hogy ismét megtámadjon, nekirontottam villámtáncal, bár így, hogy vérzett a lábam, jóval lassabb voltam mint általában. Mivel az erőm csaknem felét már elvesztettem, nemvolt túl erős a csapás, amit a kardommal küldtem felé.
~Engedj ki!~szólalt meg ismét a hang a fejében.
~Nem.~válaszoltam neki.
~Akkor megöletlek.~hirtelen bevillant valami az agyamba, aztán, a kezem hirtelen megált, majd azt vettem észre, hogy felvagyok kenve egy falra, és a csaj karmai a gyomromban.
Hatalmas fájdalom nyilalt belém. Lehajtottam a fejem, úgy látszott, hogy itt a vége. Már az espada is vigyorgott a győzelmén. Ekkor a volt shinigami felröhögött, de valami hatalmas földöntúli hörgésben.
-Cande, Cande, Cande.....Nem unod még, hogy folyton tévedsz?-kérdezte tőle valami más hangon, mint a addig volt neki.
Hirtelen felcsapta a fejét. Vigyor ült az arcán, valamint a fél arcát egy kígyófej alaku maszk töltötte ki.
Fekete öltönyszerűséget viselt, és egy különös kardot tartott a kezében. Olyan volt mint egy hosszú vasrúd, de ennek éle volt és a végén csúcs helyett egy kígyófej voolt.
Ellökte magától az espadat, akinek a következő pillanatban a vállából csak ugy patakzott a vér.
Ezt ismét hatalmas röhögés követte. Majd Tedeko elkezdett futni körülötte, de olyan hatalmas sebességgel, hogy úgy tűnt, mintha egyszerre több lett volna belőle.
-Szóval nem tudlak megsebesíteni mi? Tájékoztatlak, hogy ütött az utolsó órád.-mondta a hörgő hangon.
Ezután felugrott a levegőbe és széles vigyorral az arcán minden erejét beleadva a lány felé suhintott.

Nagyra tágult szemekkel néztem előre, s fájdalmat éreztem a vállamban. Pillanatokon belül a vérem is felszínre tört. Próbáltam két lábon maradni, de annyira rosszul kaptam telibe az ütést, hogy az egyensúlyommal is voltak gondok. Teljesen sokk hatás ért.
~Mi a franc...? Valamiért olyan más lett... mintha nem is az az ürge lenne, mint előbb.-merengek el egy pillanatra, ám egy újabb támadására lettem figyelmes. Szélsebesen kezdett körözni körülöttem, alig tudtam szemmel tartani.
-Szóval nem tudlak megsebesíteni mi? Tájékoztatlak, hogy ütött az utolsó órád.-ugrott fel a levegőbe, majd teljes erőbedobással felém indult. Én még mindig a vállamon lévő hatalmas sebbel küszködtem, mikor felfigyeltem a következő lépésére. Alig bírtam, csak párat léptem hátra, így majdnem teljesen eltalált a támadása. Egy hatalmas fény, s én csak hatalmas sebességgel végigcsúszok a hosszan elnyúló utcán. Mivel az eszméletem mellett a resem irányítását is elvesztettem, így visszaváltoztam emberi formámba. Egy pár pillanaton belül felnyitom nehezen szemeimet.
~Mi történhetett? Annyira nehéznek érzem magam... és úgy fáj mindenem. -szorítom ökölbe egyik kezemet ~Nem bírok felállni... teljesen elgyengültem...-fordítom meg nehézkesen a fejemet, az ellenfelem felé. Még mindig hallatszik a démoni kacaja, amitől a hideg kirázott. Összeszorítom a fogaimat, majd próbálom összeszedni a maradék erőmet.
~Gyerünk, most nem adhatod fel! Ennyit tudnál? Erre volt elég az a rengeteg edzés? -igyekszem feltápászkodni. Egy halk nyöszörgés közepette két lábra állok, s szembefordulok az ellenfelemmel.
-Azt hiszed ennyitől megdöglök?-köptem magam mellé, s a maradék vért letörlöm a számról. -Tigre, segíts nekem...-suttogom kardomnak, s behunyom szemeimet. Sötét van, egészen sötét... meglátok egy kék fényben izzó lángot. Kinyújtom kezemet és felé nyúlok. Most minden fehér lesz, s felnyitom szemeimet. Egy újabb hihetetlen erejű erőre tettem szert. Körülöttem a tárgyak és az aszfalt porrá lett. Egy üvöltés közepette, átjárta testemet ez a hatalmas energia s sonidokkal a férfi előtt termek, majd előreszegezem katanámat, s egy hosszanti sebet ejtek a mellkasán. Egy szaltóval nem messze mögötte termek, s halkan megjegyzem:
-Nincs esélyed ellenem...

Mi történt? Hol vagyok? Ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak, amíg a sötét ürességben zuhantam.
Aztán egyszer csak minden kivilágosodott. Felhőkarcolók álltak egymás mellett egy hatalmas városban, és még furcsább volt, hogy vízszintesen.
Ekkor már tudtam, hogy a lelkemben vagyok. Ott állt velem szemben Kamael, a kardom lelke.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Elvesztetted az önkontrollodat, mivel túlságosan megsebesültél. És most ő irányít.-
-Ő? Ki a fene az az....-
De ekkor hirtelen nem jött ki több hang a torkomon.
Ugyanis ott áltt szembe velem, saját magam. Vagyis ugyanúgy nézett ki mint én, de mégsem én voltam.
Csak úgy áradt belőle a gonoszság, és a vérszomj. Ekkor hirtelen elöttem termett, és mellkhason könyökölt. Én röpültem vagy tíz métert, ő csak vigyorgott.
-Rajtam nem tudsz felülkerekedni.-Ezután eltűnt.
-Most mi lesz?-kérdeztem Kamaeltől.
-Le kell nyugodnod, és vissza kell nyerned a tested fölötti uralmat.-
Szótfogadtam. Leültem a földre és kizártam minden zavaró tényezőt a fejemből.
Eleinte nem történt semmi, de aztán távoli zajokat kezdtem hallani.
Követtem a hangot, de egyszer csak felordítottam, mivel egy hatalmas vérző seb éktelenkedett a mellkhasomon.
Eközben odakint az a valami, ami a testet irányította, semmit sem érzett, bár meghökkent a lány gyorsaságán.
-Gyors vagy. De mit szólsz ahhoz, ha még magasabb szintre emelem a csatát?-ezt a kijelentését ismét nagy röhögés követte. Ezután leszúrta a kardját a földbe, és iszonyatosan nagy erejű lélekenergiát engedett szabadon. Vörös-fekete villámok kezdtek cikázni körülött. Kivette a kardot a földből és hatalmas sebességgel száguldozott a házak között. Eközben mindenhonnan vörös-fekete villámok tömkelegét zúdította a lányra.
Úgy ömlött, mintha a tenger hullámai lettek volna.

Az ipse ereje egyre jobban és jobban kezdett növekedni ami engem frusztrálni kezdett... Még most is rohadtul szédültem, s nem láttam tisztán, így nagyon erősen kellett koncentrálnom arra, hogy egy támadása se találjon el. Persze, ha ez ilyen kibaszott könnyű lenne... ugyanis annyi villámot zúdított rám, hogy minden féle pozícióba vágtam magam, hogy elkerüljem. Egy nagyon löketű majdnem el is talált, nem messze landolt tőlem, aminek a szele, kissé el is sodort. Annyi gondom lett hirtelen, hogy nem is vágtam hogy mit is kéne tennem. Az ember a házak tetején szaladgált össze-vissza, plusz engem meg sorjában nyilazott.
Mivel nem volt jobb ötletem, azért a sikátorokba sonidoztam, hisz a szabad téren, a nagy utakon könnyen eltalálhat. Mikor végre levegőhöz jutottam, előrántottam kardomat, s azzal próbáltam visszaverni a villámokat, kisebb nagyobb sikerekkel.
Egy pillanatra körbenéztem. Ezekben a percekben a ház tetején ácsingózó, egészen kilépett a szélére, hogy jobban láthasson engem, amikor én megláttam egy a ház mellett futó vezetéket. Egy jól irányzott mozdulattal, talán a villámot oda tudom irányítani, így egy kis előnyre tehetek szert, s megsebesíthetem az ellenfelemet. Így is tettem... egy velem szembe érkező villámot, kardom segítségével a vezeték felé irányítottam. A nagy fényre és szikrázásra felfigyelő férfi, míg azzal küszködött, én addig serényen igyekeztem fel a tetőre. Egy gyors sonidoval ismét a háta mögött teremve egy csapást intéztem volna, amit sajnos kivédett. Az egyre elhatalmasodó erők összecsaptak. Már mindketten fáradtunk igen erőteljesen. A kardom markolata teljesen kikezdte kezeimet, a sebeim egyre jobban sajogtak, s a saját véremben áztam. Az utolsó erőmet is beleadva egy végső támadásra készültem. Kifordítottam ellenfelem kezéből kardját, s nyakához szegeztem.
-Nem foglak megölni... még nem...
Mondtam, s lábammal egy rúgást intézve, letaszítottam a mélybe a férfit. Nem tudtam, hogy túlélte e a zuhanást, de le sem néztem. Egy véreset köpve, sonidoval igyekeztem egy helyre ahol tudok nyitni egy átjárót.

Hueco Mundoba érve a szobám felé igyekeztem. Persze hogy a buzi hosszú folyosókon, pont akkor kell mindenkinek ott lennie. Kidülledt szemekkel nézett rám mindenki.
-Cande, jól vagy? El kéne menned az elsősegély--
-Nem kell, szuperül vagyok!
Ahogy elértem a szobámba, az ajtót magamra zárva, kezdtem neki a sebeim ellátásához.


//Én befejeztem a részemről, köszönöm a játékot //

A helyzet kezdett egyre jobban elharapódzani.
A kerületből már szinte semmi sem maradt. A hollow kezdte egyre jobban élvezni a csatát. Úgy dobálta a kígyófejű kardból a villámokat, mintha egy legyet akarna lecsapni. Ám az espada résen volt és szinte kivétel nélkül mind elől kitért.
Eközben Tedeko, odabent a sötétben szinte fel sem fogta, hogy mi történik.
A vállából patakzott a vér. Az egyetlen támaszt, a mellette álló Kamael nyújtotta neki. A földön térdelt és koncentrált, hogy vége legyen már ennek az őrültségnek.
Eközben odafent már mindkét harcoló fél az utolsó erőtartalékait is felhasználta. Úgy tűnt, hogy Tedeko hollowja van előnyben, ám ekkor hirtelen egy villanypózna drótja vágódott az arcába.
Fájdalmában felüvöltött, és hatalmas dühvel kezdett hadonászni Cande felé, aki nem sokkal korábban termett a háta mögött.
Tedeko felkelt a földről. Meglátott a távolban egy kis pislákoló fényt. Futni kezdett feléje. Minden egyes lépésnél érezte, hogy kezdi visszanyerni az öntudatát.
Odakint éppen a kardal csapott, amikor ráébredt, hogy megint ő irányít. Elég volt a pillanatnyi megingás, és a lány kihasználta, hogy nem oda figyel az ellenfele. Egy szép hárítás és a shinigami már zuhant is lefelé az épületről, útközben pedig letört a fejéről a maszk.
Nagy reccsenés közepedte ért földet, egy kupac törmeléken.
Teljes ruházata tocsogott a vérben, és érezte, hogy több bordája is eltört. De nem törődött ezzel, Cande utolsó szavai hullámoztak a fejében.
Nem öllek meg...még.
Jól mondta, gondolta magában Tedeko. Mi még egyszer össze fogunk csapni, de onnan csak egyvalaki fog élve távozni.

//Nagyon köszi a harcot:D//

Mindketten kaptok 1500-1500 ryout ^^ További kellemes játékot ^^