- Mondtam Yuko-fukutaichou, nem szükséges szabadkoznia. Kínosan fogom érezni magam, hogy gondot és zavart okozok a hadnagyomnak.
Kicsit meghajolok a hadnagy előtt, hogy tisztázzam a dolgot és lezárhassuk végre ezt a nemesi dolgot. Tény és való, hogy megbántott valahol, de nem óhajtom tovább feszegetni. Most már pontosan tudja, hogy ki vagyok és erősen kétlem, hogy egyhamar el fogja felejteni a nevemet és kilétemet. Úgy tűnik, hogy sikerült végre pontot tennünk a dologra és az Asari-házról kérdez. Megdörzsölöm államat egy pillanatra, ahogyan elgondolkodom, majd megszólalok
- Az Asari-házzal nem áll fönn szoros kapcsolatunk, így sajnálattal kell közölnöm, hogy nem ismerem Asari-san családját. De, osztagtársak lévén, ez feltehetően változni fog.
Mondom nyugodtan. Az Asari-házról valóban nem tudok sokat. Nem állunk szoros kapcsolatban, így nem is tudhatok sokat róluk. Kérdésére, hogy érdekel-e egy közös projekt, elmosolyodom. Most valahogy a szokásosnál finomabban és kedvesebben bánok a nemtelenekkel. Ez nálam valami új hobbi? Vagy mi a szusz van velem? Vagy a hadnagy van rám ilyen behatással, csak mert nő? Ki tudja? Egy biztos, jó lesz vigyázni ám ezekkel a kérdéses dolgokkal.
- Már a puszta kérdésével megtisztel, hogy dolgoznék-e önnel. A válaszom természetesen igen. Szívesen dolgoznék önnel, egy projekten.
Nem mondható kiborító látványnak a hadnagy megjelenése. Inkább kissé szokatlan az akadémiai shinigamik után. ha egy kicsit rendbe szedné magát, még csinosnak is lehetne gondolni. De nem ezért vagyok itt, hogy véleményt alkossak a hadnagyomról. Pláne nem személyéről és pláne nem azért mert nő. Következő kérdése azért alaposan meglep. Még az arcomra is kiül a meglepettség.
- Amint mondtam, az édesapám imádja a különböző eszközöket fejleszteni. Kiskoromban sok időt töltöttem mellette és ennek szeretete átragadt rám is. Engem a harctéri fejlesztések érdekelnek. Ezért kezdtem érdeklődni a tudomány iránt. Hatékony eszközöket fejleszteni a Gotei 13 számára, illetve a már meglévőket tovább fejleszteni, ha lehet. Nincsenek különösebben nagyra törő céljaim.
Mondom továbbra is nyugodtan. Nem érzem magam feszélyezettnek. Ráadásul nem is mondok túlzottan érdekfeszítő információkat. Ha tényleg érdeklődik, akkor úgyis rá fog még kérdezni. A titkaimat meg meghagyom magamnak. Következő kérdése a hadnagyomnak, szintén érdekes. Miért nem 2. osztagos lettem? Egy nyavalyás rukongai-i, nyomoronc, porzabáló szabadszülött miatt. Ha ötödik év elején nem kell kimaradnom, akkor bármelyik osztagba felvettek volna.
- A 12. osztag közelebb állt személyes profilomhoz, mint a 2. osztag. Az aktám nem csak az akadémiai eredményeimet tartalmazza. A 4. osztag jelentése is benne van, abból alapos választ kaphat.
Mondom némi éllel a hangomban. Nem szeretem, ha a balesetemre emlékeztető kérdéseket tesznek fel. Azt különösen nem kultiválom, ha még feszegetik is. Sosem lenne belőlem 2. osztagos. Ezen kívül, még egyetlen Kagami sem kért fel arra, hogy a testőre legyek. Fiatal vagyok még ahhoz, hogy bárki testőre legyek. Ezt a hadnagynak is tudnia kellene.
- Egy személy likvidálásához nem kell valakinek egy olyan speciális osztaghoz tartozni, mint a 2. osztag. Bár megtiszteltetés lenne Verashu Suwun-taichou alatt szolgálni, nem lesz se alkalmam, sem módom. Képtelen vagyok rúgni vagy különlegesebb mozdulatsorokat végrehajtani. A tudomány iránti érdeklődésem, ezek után már egyenes utat jelentett az osztaghoz. Úgy vélem, Házamat és amennyiben a Kagami-ház majd óhajtja, őket is ugyanolyan mértékben tudom szolgálni, mintha 2. osztagos lennék.
Ezek után leülök a fukutaichouval szemben, aki elkezd valamit keresgélni. Egy papír köteget és tollat tol elém, hogy legyek már, olyan jó fej, hogy töltsem ki. Vagyok olyan jó srác, hogy teljesítem a kívánságát. Kitöltöm a papírokat, értelemszerűen mindenhová pontos és valós adatott írok. Csöndben töltögetem a papírokat, amikor meghallom a következő kérdést. Felpillantok a hadnagyra. Arcomon nem láthat haragot. Nem haragszom, ezt azért kérdezte meg, mert meg kell kérdeznie.
- Már a kérdés is sértő. De tisztában vagyok azzal, hogy rangjából és hivatalából adódóan, ezt a kérdést kénytelen feltenni. Ha rám bíz egy projektet vagy kutató munkát, azt elvégzem, a legjobb tudomásom szerint. A munkámért és tetteimért pedig vállalom a felelősséget. Ennél többet, erre a kérdésére nem mondhatok.
Válaszadásom után, csöndben maradok. Éppen eleget beszéltem ahhoz, hogy most már hallgassak.

Derült égből kishúg,
avagy egy instant DNS teszt rendel!

Türelmesen hallgatom végig Yoriko szüleinek a párcsevejét, viszont nem tudom megállni, hogy meg ne mosolyogjam az apró szócsatát, melyet előttünk folytatnak. Vajon mindig ezt csinálják? Igazán szórakoztató, persze hosszútávon még jómagam sem tudnám elviselni őket így. Hát… nem irigylem Yoriko-chant :/, bár rendkívül megszokottan ücsörög, mintha mindennapos lenne ez az egész számára.
Meglepetten pislogok, amint látom Natsue-san szigorúan villanó tekintetét Shinju-sannal folytatott beszélgetésük során. Igen rémisztő volt, még a lélegzetem is megakadt automatikusan, amiért nem számítottam ilyen komoly pillantásra tőle. S látva, hogy mennyire hatásos ez Shinju-sanra, átmeneti félelmemet átveszi az elismerés, melyet pillantásommal igyekszem kifejezni és Natsue-san felé küldeni.
- I-igaz is, Natsue. – motyogja a választ, kicsit meghúzva magát nagybátyám és visszafogva magát a továbbiakban Yoriko-chan szóba került nagypapájával kapcsolatban. - De mi van a veszélyekkel és a gyermeki lélekkel? Ilyen fiatalon csak nem engednéd oda a lányunkat egy hollow elé, hogy „végezzen” vele, nem?! Nem csak, hogy bajba kerülhet így, de még össze is törne ártatlan lelkülete! T^T – hangja kissé szigorúbban csattan a kelleténél, ami mögött ott lappang a tömérdeknyi aggodalom is. Érthető kétségbeesése, azonban ő sem lehet olyan balga, hogy azt higgye, hogy csak úgy hagynák egy gyereket járőrözésre vagy egy hollow elkapására kiküldeni az Emberek világába, ugye? ^ v ^ˇ
- Nem, nem is a rokoni kapcsolatról beszélek most, hanem a munkaidőben tett megnevezésről. Csak nem szólíthatja így a fukutaichout munka közben, az nem lenne illendő. Látod? Még nem elég érett ahhoz, hogy az osztagnál szolgáljon. Bár a te lányod, biztosan kinövi. – halkabbra véve a beszédét adta tudtára Natsue-sannak ellenvetését a megszólításommal kapcsolatban, mely valójában egyáltalán nem is zavar. Sőt minél többször hallom, annál inkább hozzászokok, így mondhatni inkább az lenne a furcsa, ha unokahúgom hadnagynak szólítana. Már a puszta gondolattól is libabőrös leszek, nehogy már elvárják tőlem, hogy apró rokonom ilyen távolságtartó legyen velem szembe! ._. Érte még magam is képes voltam letenni a tisztességes önözésről, s tegezésbe kezdtem. Sajnos szava járásom már igencsak hozzászokott az illendő kommunikációhoz, így nehéz volt átállnom rá, de megtettem. Most pedig Yoriko-chanra akarja ezt ráerőltetni? Na, ne. >.>”
Emiatt az ügy miatt nem is bírtam megállni, hogy ne forgassam ki szavait, hogy egy engem igazán foglalkoztató kérdést formálhassak belőle Shinju-san irányába. Hálás vagyok Natsue-sannak, hogy rendkívül szigorú és ijesztő, de annál is inkább hatásos pillantásával illette nagybátyámat, hogy ezzel is kikényszerítse a választ belőle. Mérges nézésem enyhül, s hálásan tekintek Natsue-san irányába köszönetem jeléül, hogy mellém állt ez ügyben, de nem sokáig veszem le a szemeimet Shinju-sanról. Röpke pillanat alatt már ismét őt illettem mogorva nézésemmel. S bár ne tettem volna fel ezt a kérdést! Fejem majd szétrobban a haragtól, melyet nagybátyám felé tanúsítok jelen helyzetben. Dühömet igazán megérdemelné, hogy megérezze egy ütés formájában, csupán nem akarok ilyen rossz dolgokat mutatni Yoriko-channak, a végén eltanulná, így igyekszem uralkodni indulataimon, mely igazán nehéz feladatnak minősül. Pedig Shinju-sannal való utolsó találkozásunk óta nem kis hidegvért sikerült összeszednem. Csak tudnám, hogy miért a hímegyedek képesek kihozni leginkább a sodromból?! >.>”
Ugyan nem fejezem ki szavakban, de Yoriko-chan kedves ölelése sokat segít azon, hogy békésen túltegyem magam Shinju-san által hangoztatott kegyetlen igazságon. Idegességemben már zsebemből is előhalásztam valami kacatot, melyet szorongathatok és gyűrhetek, csavarhatok markomban, ezáltal is lenyugtatva magamat és visszanyerve pillanatok alatt elvesztett türelmemet.
- Eh… ez eszembe sem jutott! ^^” – zavart vigyorral az arcán vakarta meg tarkóját nagybátyám, miközben idegesen felelt Natsue-san költői kérdésére, melyben van némi igazság. Furcsa, hogy elméletileg eme osztagban szolgáló tisztek a legkiválóbbak az ész terén, mégsem vagyunk különlegesek azáltal, hogy a legokosabbak közé tartozunk, még mi sem vagyunk arra képesek, hogy minden eshetőséget számításba vegyünk. :/
- Áh, ugyan, mindegy. Ami volt elmúlt. Azért boldog vagyok, hogy Yoriko-chan nem habozott meglátogatni. Bár bevallom… kicsit bánt, hogy nem nagybátyámtól tudtam meg egyes dolgokat. – legyintek párat, hogy Natsue-san ne idegeskedjen ezen, majd egy megrovó pillantást vetek Shinju-san irányába, hogy lássa mennyire is megbántott az imént. Emellett nézésem által tudatva még azt is neki, hogy nehéz lesz engednem haragomból, bár ilyen kedves nagynéni és unokahúg mellett hamar ledőlhet a harci felállásom és ismét békésen fogok majd tudni nézni nagybátyám felé. Persze ez nem mérvadó, bármi történhet. Amúgy is, családom másik felét szerethetem nyugodt szívvel, miközben őt éppen Hueco Mundo legmélyebbik pontjára átkoznám. :<
- Hát, Yoriko tudod… éppen azon merengtem, hogy a kedves „Yuko-nee-sanod” miért is vetette felém felháborodva eme kérdését, mikor ő maga is utána tudott volna nézni a dolgoknak, hiszen minden szerepel a dokumentumaimban. – a feszült légkört roppantul ügyes módon oldja fel Yoriko-chan, bár nagybátyám tűnődő kérdésére nem számítottam. Bocsáss meg, hogy nem az aktáidban kajtattam éjjel – nappal Shinju-san. .___. Persze, majd be is vallom neki, hogy nem olvasgattam az adatai között! Azért ez csúnya foltot hagyna a karrieremen, még ha családi körben is hangozna el! >.>”
- Oh, Natsue-san! Megkérhetném, hogy meséljen magáról egy keveset. Szeretném megismerni önt, ha már az elmúlt pár év távlatában nem volt lehetőségem erre. ^v^” Milyen tudományos ággal foglalkozik konkrétan? ^ v ^ – kibújva Shinju-san kérdése alól, inkább Natsue-san felé fordultam, s kíváncsian csillogó szemmel vártam válaszát. Tényleg szeretném megismerni őt, akárcsak unokahúgomat, ki szintúgy titok volt előttem több mint kilenc évig. Szemem sarkából látom nagybátyámat kiakadni, amiért ilyen nemes egyszerűséggel elsiklottam kérdése felett. De mi okom lenne válaszolni neki? Most különben is haragszom rá! ˇ^ˇ
- Mit csinálsz Yoriko? – hallom Shinju-san kérdését, melyet unokahúgom irányába végez, s mikor vetek rájuk egy kósza pillantást, látom kérdőn nyújtózni felé, hogy lássa, min is ügyköd Yoriko ennyire szótlanul, miközben „beszélgetünk”. Teljen megértem, hogy már ilyen elfoglaltság mellett döntött, biztos roppantul unalmas lehet számára hallgatni a felnőttek civakodását. Kezdem megbánni, hogy belerángattam ebbe Yoriko-chant. TvT”
Nagybátyám pedig gondolom, ezzel akar felelni röpke viadalunkban, hogy hirtelen kedveskedni kezd lányával. Rendben, az ő hibája lesz, ha elcsúful, ez az egész adok – kapok helyzet! ._. Csak merészelje tovább húzni idegeimet, eddig bírtam tűrni őt, most már viszont kezdi kihúzni nálam azt a bizonyos gyufát.

- Pontosan. A fejlesztéseim elsősorban arra szolgálnak, hogy hiányosságaimat pótoljam. Másodsorban arra, hogy a Gotei 13 tagjai számára újabb és újabb fejlesztéseket találjak ki. Eléggé harcközpontú vagyok emiatt. Szeretem a harcot, ha nem lett volna balesetem .. akkor most egy nagyszájú, harcmániás 11. osztagos lennék.
Megpaskolom finoman gyengébb lábamat és folytatom.
- De köszönhetően egy a Rukongai sikátorából előmászott patkánynak, akinek annyi esze sem volt, hogy egy Fogságot szakszerűen idézzen meg, most 12. osztagos vagyok és önnel beszélgetek. Erre mondják, hogy minden érmének két oldala van. Félre ne értse, tökéletesen érzem magam az osztagban. Sőt! Mondhatjuk úgy, hogy élvezem.
Mondom és a következő megjegyzésére, hogy örül annak, hogy a 12. osztag tagja lettem elmosolyodom. Kedves megjegyzés tőle és komolyan mondom nem vagyok egy hideg szívű, jégkunyhó. A szívemet így is kiolvasztotta. ^.^ Rendes, jó fej és aranyos ez a hadnagy. Kicsit problémás, hogy felrobbantja a saját irodáját, de .. mindenhol vannak különcök. A végén még kedvelni fogom. Talán még attól is eltekintek az esetében, hogy nem egy nemesi ház sarja. Igen, ezt fogom tenni.
- Köszönöm üdvözlő szavait. Igazán kedves, hogy így fogad az osztagban. Igyekezni fogok rászolgálni a bizalmára. Nem kívánok csalódást okozni.
Végül pedig micsoda öröm ér. Megérkezik a tea a konyhából. Egy kevéske cukrot teszek bele, semmi mást. Habár a cukor elveszi a tea aromáját, most így kívánom. A teába kortyolok és közben figyelem a hadnagyot. Ő is nyugodtan fogyasztja a teáját. Majd a korty teája után elmondja, hogy melyik tiszti rangot adja nekem. Egy újabb korty tea lenyelése után válaszolok csak szavaira.
- Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával. Igyekezni fogok, hogy a Gotei 13-at sikeresen szolgáljam találmányaimmal és munkámmal. Elfogadom a felajánlott pozíciót.
Mondom szerényen és miután megköszöntem neki, hogy ilyen magas rangra emelt, egy újabb korty tea után folytatom. Számos ötlet berreg fejemben, így kénytelen vagyok kérdezni és kérni.
- A munkával kapcsolatban lenne is kérdésem, illetve kérésem. Volt szerencsém szerezni egy adag reiatsut, egy módfelett különös hollowtól. Az akadémián figyeltem, de keveset beszéltek az olyan hollowról, akik a maszkjuk darabját viselik az arcukon.
Írom körbe az arrancart. Elvégre Dei Laezzel történő csatám előtt, még sosem találkoztam arrancarral és nem is harcoltam, egyel sem. Remélem, hogy hadnagyom azonnal rájön, hogy miféle hollowról beszélek és felvilágosít, hogy arrancarról van szó. Ebben az esetben folytatom a mondandómat.
- Arrancar? Érdekes. Nos remélem az adatbankban van róluk információ. Amennyiben hozzáférhető, úgy szeretnék az adatokhoz hozzáférni és tanulmányozni. Továbbá a megszerzett reiatsu mintát is felajánlom, hátha bővíthető vele az adatbázis. Vannak ugyanis terveim, az ellenük történő harc megkönnyítésére. Ehhez viszont szükségem lesz majd beszerezni néhány korábbi felszerelést és tesztelni őket. Megtapasztalni a harcban történő felhasználását. Tudja hadnagy én így dolgozom. Az izomnövelőt és a erőkristályt volt szerencsém használni és tesztelni. Elégedett vagyok a minőségével. Szívesen fogadok bármilyen tanácsot és ötletet a munkám elkezdéséhez. Vannak tereim, de apránként működnek a dolgok, csak.
Mondom és egy harmadik korty keretében, véglegesen elpusztítom a teámat.

Apuci aggályaira már [i]anyuci is csak a homlokára csapva reagál, ami azért tőle szokatlan, mert mindig tud valami okosat mondani, ha kell, ráadásul így csak remélni tudom, hogy nem lesz valami baja a szemüvegének, mert arról tudom, hogy nem szereti azt sem, ha koszos, és ezt meg is tudom érteni, mert biztos-miztos nagyon-nagyon rossz lehet, ha nem lát ki rajta rendesen. Meg igazából továbbra sem világos, mit akar apuci azzal, hogy túl közvetlen vagyok Onee-channal. Milyen legyek a nővérkémmel, ha nem közvetlen? > < Ezért mondom, hogy a felnőttek mindig mindenből valami túlbonyolított bonyolultságot csinálnak, pedig igazából tök egyszerű minden, csak ők nem értik, mint mikor a kísérleteiknél nem jut eszébe a legegyszerűbb megoldás, pedig ott van az orruk előtt és nekem kell felhívnom rá a figyelmüket, mikor maguk is észrevehetnék, ha nem bonyolítanák túl a helyzetet… Felnőttek. -.- Ezzel azt hiszem, nem is nagyon kell foglalkoznom, mert még anyuci is csak a szemét forgatja rá és inkább nem kommentálja, vagy csak elteszi otthonra. Őt ismerve bármelyik eset valószínű, de én nem folyok bele a vitáikba, mert nagypapi szerint nem jó ötlet, és ő a tapasztalt, tehát rá hallgatni kell, mert tuti-bizti-mizti igaza lesz ebben az esetben.
Természetesen ez az oka annak is, hogy Yuko-nee-chan még nem járt nálunk és nem is találkoztunk, pedig itt volt, ennyire közel, és mégsem, és ez azért gonoszság ránk nézve, de persze biztos-miztos volt ennek valami olyan oka is, amit apuci nem akar elmondani, mert kell, hogy legyen, ennyire nem lehet feledékeny, vagy kishitű vagy nem tudom, milyen, de ez így egyszerűen nem és kész, mert apuci ügyes is, meg okos is, biztos volt valami már is az ügy hátterében.
– Ez esetben majd mindenképpen bepótoljuk ezt a kis elmaradást, ha Yuko-san is ráér és nincs ellenvetése ^ ^” – csapja össze anyuci a tenyereit, hogy ezzel a kijelentésével próbálja oldani a feszültséget, vagyis hát én azt hiszem, hogy azt, mert ebben nem vagyok biztos, elvégre ez olyan felnőtt dolog, amihez nekem semmi közöm, és még nem is akarom, hogy közöm legyen hozzá, mert nekik minden olyan nagyon bonyolult, ráadásul a filmekben is mindig a felnőtté váláskor kezdődnek meg a problémák és bonyodalmak, nekem meg ilyenek nem kellenek, még akkor sem, ha ügyes és okos nagylány vagyok, mert nem és pontocska. > . >
– Apuci, a „nee-san” megfogalmazás olyan távolságtartó… T.T – nyavalygom el neki legnagyobb problémámat a témával kapcsolatban, mert azért már mégis, én sosem sanoztam Onee-chan, nem tudom, honnan vette ezt, mikor nem, és hallotta is, akkor meg a megfigyelőkéjével lehet baj, csak ezt meg nem fogom feltételezni, mert az nagyon tiszteletlen lenne. O_o” - Egyébként nem tudom, Onee-chan miért nézegetné a régi tisztek dokumentumait, mikor annyi más dolga van… Képzeld, megmutatta az egész épületet, miközben jöttünk a laborotok felé, és volt egy nagy buu~m is, és remegett minden, és annyira klassz volt, meg Com-chan is annyira szuper Onee-chan irodájában! *-* Látod, apuci ezek miatt is rengeteg dolga van Onee-channak – válaszolom az ujjammal rosszallóan mutogatva, ahogyan tőlük lestem el, és közben mosolygok, meg lelkesen magyarázok, mielőtt visszatérnék a ketyerémhez, hogy megcsináljam magamnak azt a csudiklassz hologramot itt az asztalon is, miniatűr 20 centis alakokkal, mert az igazi harcos felvétel, egyike a ritka daraboknak, amin én és Tsuki-nee-chan edzünk rendesen a harci képességeinkre, amik igazából nincsenek, csak úgy teszünk, mintha lennének.
– Oh, hát, ami azt illeti, főként vegyészettel és kisebb mértékben biológiai kutatásokkal foglalkozom. Ilyen családban kicsit zavarban is vagyok, hogy nem tudok összeszerelgetni ezt-azt, de az én szüleimnek meg épp ez volt a furcsa. ^^” Tudod, nálunk apám kivételével mindenki yonbantaios volt korábban… Talán ezért értek valamicskét a gyógynövényekhez. Meg aztán, lássuk be, Shinju mellett szükség is van rá ^^” … Nem rosszból, drágám! – teszi a kétértelmű megjegyzés után az egyik tenyerét anyuci apuci vállára. Ezzel akkor most valami rosszat mondott, vagy mi? Én nem érzem így, de biztosan van valami oka ennek a reakciónak, csak nekem fogalmam sincs, hogy mi, igazából nem is nagyon érdekel, ameddig nem érint engem is, márpedig ez most nem érint, úgyhogy pötyöghetek, amit csak akarok. Már ott tartok, hogy kivetítettem a két aprócska figurát az asztalra és épp azt próbálnám elérni, hogy mozogjanak is, mint ahogy az egy videótól elvárható, amikor apuci kérdést intéz felém, miközben anyuci Yuko-nee-channal beszélget.
– Csak egy régebbi kütyüvel babrálok, mert úgy tűnt, vitatkozni fogtok, márpedig nagypapi szerint abba nem szabad belefolyni, mert az igazán nagy viták után dolgoztok a legaktívabban a kistesó-projekten… – válaszolok csevegő hangnemben, fel sem nézve, és elindítom a zanjutsu-órás felvételt. - De jó! *-* Még mindig működik, pedig már viszonylag régi felvétel! Yuko-nee-chan, látod? *-* – kérdezem nővérkémet az asztalra vetített hologramvideóra mutatva, csillogó szemecskékkel, mert a szüleim még nem látták azt a nagyot sem, amit tudok egyébként a megfelelő felszereléssel, úgyhogy nekik biztosan már ez is meglepő lehet, legalábbis ezt tudom leolvasni anyuci arcáról.
– Nahát… milyen ötletes szerkezet… Régóta foglalatoskodsz ezzel, kislányom? – na erre már odanéztem ténylegesen is anyuciék felé. Eddig inkább a holovideót néztem, és csak egy-két pillantást vetettem feléjük, de most nézhettem a döbbent arcukba.
– Már elég régóta… – tényleg nem emlékszem pontosan, mikor is álltam neki. De valahogy nem is tűnt fontosnak sosem, mert inkább foglalkoztam a dolgaimmal, mint a feldátumozásukkal, és azt hiszem, ez így is van rendjén. Minden esetre egy-két hümmögés után úgy tűnik, anyuci belenyugszik a dologba, és visszatér a korábbi témához.
– És ha szabad megkérdeznem, te mivel foglalkozol, Yuko-san? A férjemtől leginkább a bombáidról hallottunk, de feltételezem, ennél azért szélesebb az érdeklődési köröd ^^

Újonc fogadás

Igen kellemetlen témába sikerült belemerülnöm, melyet bár hadnagyként bármikor megtehetek, azonban az is kötelességem, hogy szem előtt tartsam azt, hogy talán a kellemetlen témáról nem óhajt az érintett beszélni. S a lehetőséget meg kell hagynom arra, hogy ne feleljen, hogy csak akkor meséljen róla, mikor úgy érzi, meg kívánja osztani valakivel. Jómagam mégis, igencsak faragatlan mód kérdezősködöm, hogy kielégítsem kíváncsiságomat, pedig nem lenne szabad ezt tennem.
Ennek ellenére örülök, hogy mégis megosztotta velem mindezt, s komolyabb fedés nélkül válaszolt kérdésemre. Bár kétlem, hogy aki ekkora tudással rendelkezik, azt a 11. osztagba sorolnák be, persze ha elmondása szerint, valóban annyira imádta a harcot anno, akkor elképzelhető a dolog. De valamiért nem tudom elképzelni Kamioka-sant őrült harcmániásként a nyugodt, arisztokratikus jellemét tekintve.
- Ugyan, ugyan, Kamioka-san, hiszen ez elvárt! ^ v ^- halvány mosollyal az arcomon legyintek párat a tea megérkezése előtt tett megjegyzésére. A 12. osztag jellemzően telis – tele van maximalista tisztekkel, kik bármilyen veszélyes tudományos kísérletbe vágnak bele, törekszenek arra, hogy ne essen az osztag nevére bármiféle szégyenfolt a hibájukból. Ezért inkább vágnak neki a feladatnak százszor, minthogy hibás eredményt mutassanak fel a Bogáncsvirág védjegye alatt.
Teámat, a kis hozzájáruló kanállal kevergetem, hogy az általam beízesített mód megfelelően érezhető legyen, s miközben eme mozdulatsort teszem bal kezemmel, jobbomban a papírokat olvasgatom, mely Kamioka-san adatait tartalmazza. Kisvártatva pedig szóvá is teszem döntésemet. Egy igen lényeges döntés, amiért nem kis feladat a 3. tiszti pozíciót betölteni, azonban a 12. osztag jelenleg jócskán csak rászorul, s erről már Masamune taichou is hangot adott, így nem habozok tenni az ügy előrehaladásának érdekében.
- Remek, remek! ^ v ^ – széles mosoly húzódik arcomra, amint igenlő választ kaptam a velem szemben ülő Kamioka-santól. - Igaz, nem kételkedem tehetségében, azonban szeretném, ha tudná, amennyiben nehezére válik a feladat, mindenképp értesítsen. Nem kívánok gondot okozni önnek, hiszen még csak most kezd ebben az osztagban, s máris ekkora feladatot rakok a vállára. Bevallom, kicsit szégyellem is magamat emiatt, de sajnos az osztagnak nagy szüksége van a harmadik tisztre. – beszédem során arcomra egy igen nagy komolyságot sugárzó mimika bontakozik ki, ahogy egyre inkább belemerülök a témába.
Kíváncsian hegyezem fülemet a felhozott témakör hallatán. Igen, igen, az arrancarok, amennyiben a leírás alapján nem csal az elképzelésem. Bár minden jel arra mutat, hogy ez a hollowok eme fejlődési stációjuk lesz, melyről némi beszámolót kellene adnom. Bár nem igen kutatok az arrancarok után, ezt a feladatot más tisztek végzik, jómagam inkább más körökben mozgósítom tudásomat, s ez meg is látszik az arrancarok felé mutat érdeklődésemnél is. Nem igen szívlelem az afféle missziókat, ahol egy arrancar kivégzése a cél vagy annak felkutatása. Unalmas és semmit nem ér.
- Nos, kedves Kamioka-san, az Akadémiai tankönyvek igen foghíjasak, mely most is látszik, milyen nagy hiba, hogy még nem lettek bevezetve efféle újítások, mint a hollowok eme módfelett fejlettebb, veszélyes létformáját ecsetelő anyagrész: az arrancarok bemutatása. – kisebb szünetet tartottam itt, közben belekortyoltam édeskés teámba, majd csak a frissítő megízlelése után folytattam beszédemet a témával kapcsolatban. - Az arrancarok, azért veszélyesek, mert sokkalta erősebbek egy hollownál, s nem csak azért, mert belőlük fejlődnek ki, hanem legfőbb inkább azért, mert akárcsak a shinigamiknak, nekik is vannak zanpakuto[i/]ik. – újabb hatásszüntetett iktattam be, hogy fokozzam beszámolómmal az előttem ülő izgalmát, s kíváncsiságát a terítékre került témával kapcsolatban. - Úgy ám’, sajnos ennek működéséről igen kevés feljegyzett információink vannak, de egy biztos: hogy ahogy mi, halálistenek a [i]zanpakutoinkat külön formára tudjuk váltani, addig az arrancarok, eme fegyverekkel külsőjüket változtatják meg. Azaz máshogy mutatkozik meg az erőforrás felhasználása. – zárom le aprócska részleteit tartalmazó beszámolómat az arrancarokról.
- Óh, igen. Természetesen az adatokhoz rögtön hozzá fog férni, amint generálunk önnek egy személyes kódot, mellyel bármikor beléphet saját fiókjába, illetve egy ehhez járó engedélyt a központi rendszer használatához. – osztom meg Kamioka-sannal a tényállást, melyről majdnem megfeledkeztem, pedig igencsak lényeges információfoszlány minden 12. osztagba került újonc számára. - Sajnos ezek az óvintézkedések elkerülhetetlenek, túl sok titkos információ is fellelhető a számítógépben, aminek kitudódását nem engedhetjük meg. Így bizonyos tiszti pozíciót betöltő tisztek már egyes mappákba nem is kapnak belépési lehetőséget engedély nélkül, melyet a kapitánytól vagy a hadnagytól lehet beszerezni alapos megindokolással. De az arrancarokhoz könnyen hozzáférhet, adataink igen keveset árulnak el a fajról, pedig jó pár kutatás folyik velük kapcsolatban, a laboratóriumban. – számolok be a kódok létrehozásának okáról, melyek behálózzák az egész 12. osztagot.
Ismét teámba kortyolva újabb kérdés elevenedik fel bennem a témával kapcsolatban, mely megragadt bennem, s igen felkeltette az érdeklődésemet. Érdeklődő pillantássommal mérem végig Kamioka-sant, miközben hangot adok a kíváncsiságomnak.
- Kedves Kamioka-san. Az imént tett beszámolója a különös reiatsu beszerzéséről, ha jól értem mindez az Akadémiai évek során történt… – összeszűkült pillantásom, ahogy fejem egyre inkább kattogott ezen, hiszen igen veszélyes egy képzett halálisten számára is egy találkozó egy arrancarral. De egy Akadémiai tanulónak… ha esetleg harcba keveredett vele, akkor biztos csupán a szerencséjén múlott, hogy túlélte a találkozót. Viszont az Akadémia, hogyan engedhetett meg ilyet? Ha gyakoroltatni akarják a diákokkal a hollowok levadászását, az ezer másik módon is kivitelezhető. Lehet el kéne beszélgetnem erről a tanári karral… A végén kiderül, hogy Yoriko-chan és Tsuki-san is rendszeres veszélyben volt az iskolában töltött idő alatt. ^v^ˇ
- Rendben, Kamioka-san. Amennyiben nincs több kérdése, nyugodtan belevághat a feladatba. A 3. emeleten találja asztalát, rajta az eligazító papírokkal, feladatával és… - kisebb kotorászás után elővettem az asztal egyik fiókjából egy apró lemezt, amit átnyújtottam az úrnak, majdnem megfeledkeztem újításomról, mely a kódgenerálás útját könnyítené meg. Remélem, a szerkezet hatásos és sikerült tökéletes projektet kiadnom kezeim közül, persze ez hamarosan ki fog derülni. ^v^ - Ezen találja a kódjait, melyek a számítógép hozzáféréséhez szükségesek. Fontos, hogy megjegyezze a kódot, mert a lemez csak egyszer használatos, amint leolvasta róla az adatokat, rögtön tönkre megy a lemez, nem lehet leolvasni még egyszer és igen körülményes új kódot generálni. Persze nem lehetetlen. ^ v ^ - mosolyogva állok fel, hogy egy kézrázás kíséretében intsek búcsút az új harmadik tisztnek.
- Nos, a holnapi viszontlátásra Kamioka-san, juunibantai sanseki. ^ v ^

// Köszönöm a játékot. Remélem nem gond, hogy zárót írtam. ^ v ^ //

Kora reggel óta remek napnak nézek elébe. Minden teljesen simán megy, ami az ügyeket illeti. Semmiféle programot nem terveztem a mai napra, így az irodámban tölthetem az időm nagy részét és a papírmunkának szentelhetem az időmet. Szerencsére Yuki nem akart otthon maradni és egész nap unatkozni, így magammal hoztam. Legalább van némi extra haszna. Hihetetlen, hogy mekkora lelkesedéssel végzi a papírmunkát. Muszáj voltam két íróasztalt is bepréselni az irodába. Igazán puritán kis szobát csináltam az irodából. Semmi túlcifrázott cicoma, a legszükségesebb dolgok vannak csak. Öltözékem díszének, legfeljebb csak a hadnagyi karszalagot lehet nevezni. Munkába mi a fenének hangsúlyozni a nemességet? Teljesen fölösleges. Éppen egy jelentést nézek át, ami a harmadik tiszttől érkezett és igen érdekes eredményeket mutat ki. Különös, nagyon különös az eredmény, nem igen tudom hová tenni. Végül aztán csak megoldom a titkot és tovább végzem a munkámat, amikor kintről egy hang hallatszik. A Shihouin-ház feje, itt? Vajon mit akarhat? Finoman intek Yukinak, aki feláll az asztalától és elhúzza az ajtót. Én pedig felállok az íróasztalomtól, hogy főnemeshez illően köszöntsem a vendéget. A meghajlásomon nem látszik semmiféle túlbuzgó tiszteletadás. Pont az illemnek tökéletesen megfelelő meghajlással köszöntöm. Yuki pedig látván, hogy miként köszöntöm az érkező férfit, szinte azonnal tökéletesen másolja a mozdulatsorokat.
- Shihouin-sama! Örvendek a látogatásának, hatalmas megtiszteltetés, hogy találkozhatunk.
Na jó, igazából a mondatom nagy része erősen hibádzik. Megtiszteltetésnek veszem, hogy itt van, de korántsem örülök neki. Rengeteg papírmunkám van, ami azt illeti semmi kedvem itt smúzolni vele. Ez viszont egyáltalán nem látszik rajtam. Na igen a tökéletes nevelésnek köszönhetően, nem mutatom ki ellenérzésemet az iránt, hogy jelen van.
- Miben állhatok a rendelkezésére?
Kérdezem tőle a lényegre térve, biztosan nem trécselni jött. Lehet, hogy szüksége van valamire a Házának? Az s előfordulhat, de mégis mire, ha egyből a hadnagyhoz jön. Elvégre van részlegünk, ahová nyugodtan mehet. Lehet, hogy bizalmas ügy? Hmm, ki tudja? Addig s hellyel kínálom a főnemest.
- Kérem, foglaljon helyet.
Mutatok a három ülőalkalmatosság egyikére, amik el vannak helyezve az irodámban. Egytől egyig kényelmes alkalmatosságok, de koránt sem díszes darabok. Miután a főnemes leült, intek Yuukinak, hogy helyet foglalhat. Majd magam is leülök az asztalom mögé.
- Egy kis teát esetleg?
Kérdezem, érdeklődve, elvégre mégis csak a főnemes áll, illetve ül előttem. Közben intek Yuukinak, hogy hozzon teát. Így a formás biobot szinte észrevétlenül távozik az irodából.
- Az asszisztensem, Yuuki-san igazán hasznos segéderő, ami a papírmunkát illeti.
Dicsérem meg a lányomat. Elvégre én annak tekintem annak ellenére, hogy a 12. osztag laboratóriumában született. Végül azonban megismétlem a kérdésemet.
- Tehát, miben állhatok a Shihouin-ház rendelkezésére?

- Köszönöm szépen. Nem számítottam arra, hogy valaki a nemesi házak közül gratulációját fejezi ki, eme pozíció betöltése okán.
Mondom egy biccentés közepette, ami a tiszteletet tökéletesen kifejezi. Azután figyelmesen hallgatom végig a mondandóját. Szóval a dimenziókapukról érdeklődik. Mi dolga lehet egy dimenziókapuval? Pláne, hogy tudtommal a nemesi házak, legalábbis a főnemesi házak rendelkeznek eme csodálatos találmányokkal. Továbbá egy egyszerű látogatás az emberek világába, lévén nemesről van szó, számára gyerekjáték. Egyszerűen csak annyit kell mondania, hogy megyek és átengedik minden zokszó nélkül. Mi a fenéért akar építeni egyet?
- Igazán különös és érdekes témával kapcsolatban keresett föl. Az első kapuk nagyon régen keletkeztek, mivel karbantartásuk és működtetésük hatalmas energia befektetésbe kerül, igen ritkák. Készítésük titkát nagyon kevesen ismerik.
Mondom miközben a hátam mögötti könyvespolchoz sétálok és böngészni kezdek a könyvek között. Miközben keresem az általam keresett könyvet tovább beszélek.
- Számtalan ritka anyagra és hozzáértésre van szükség. Továbbá ismernünk kell a címet, ahová a kapu vezet. Ezt a szakértelmet, jelen esetben a Kidoushuu és a Juunibantai birtokolja. Mivel főnemes, feltételezem tisztában van egy ekkora projekt anyagi költségével, valamint azzal a ténnyel, hogy engedélyeztetni kell a főparancsnokságon. Seireitei biztonságát kockáztatjuk minden olyan esetben, amikor ilyen kapukat nyitunk, hiszen, ha nem a megfelelő célt érjük el.. az katasztrofális következményekkel járhat. Meg is van!
Kiáltok fel hirtelen, amikor végre sikerül megtalálnom azt a könyvet, amelyet egészen idáig kerestem. Elég vaskos, a címe azonban mindent elárul. A Kapuk Építésének Története. Na hát ez tökéletesen kielégítheti a főnemes érdeklődését az efféle szerkezetek iránt. Bár az építéshez köze sincs, ami teljesen logikus. Elvégre ez az építésének a története, nem pedig csináld magad kézikönyv. Miután a könyvet alaposan leporoltam a főnemes elé teszem, de a kezemet rajta pihentetem. A cím alapján megfelelő könyv lenne a főnemes céljainak, miszerint kaput akar nyitni.
- Engedjen meg közben egy kérdést. Miért nem értesítette a Juunibantai karbantartó részlegét, hogy a Shihouin-ház privát kapuja megsérült? Feltételezem, hogy a kapu megsérült és ezért akar újat építeni.
Hoppá hoppá, beugratós kérdés. Azt mindenki tudja, hogy rendelkeznek a házak kapukkal. Azt azonban csak sejteni lehet, hogy ezeket a kapukat a Juunibantai megfigyelés alatt tartja. Elvégre ezek a kapuk nem gyerekjátékok. A régi eset is, amikor a Ryokák behatoltak Seireiteibe ... a Juunibantai érzékelte először a jelenlétüket. Elvégre egy kapu kinyitása nem kis mennyiségű változással jár. Kíváncsi vagyok a válaszára, elvégre nekem csak egy kérés a Megfigyelő részleg vezetőjéhez és teljes körű jelentést kapok a kapuk állapotáról. A forgalmat természetesen nem tudjuk ellenőrizni, de az épségét igen.
Időközben visszaérkezik Yuuki a teával, a teás kannát és a két csésze teát leteszi az asztalomra, majd visszaül a sajátjához és folytatja a munkáját.
- Köszönöm, Yuuki-san.
Köszönöm meg neki, majd visszafordulok a főnemeshez és várom tovább a válaszát. Elvégre ez egy nagyon fontos kérdés. Fölöslegesen ne akarjon senki sem kapukat építeni. Miközben figyelmesen hallgatom a főnemest, töltök magamnak egy csésze teát, amennyiben kér, úgy neki is.

Csendben és figyelmesen hallgatom végig a főnemest. Ez kezd egyre érdekesebb lenni. Az előbb azt mondja, hogy építeni szeretne egyet, utána pedig, hogy a két világot összekötő, a kapun való átkelés közben fellelhető terület érdekli. Nem értem, komolyan nem értem, hogy mit akar. A kiváltságok említésére aprót biccentek, majd megszólalok.
- Bocsásson meg nekem, nem állt szándékomban így feltüntetni a dolgot, mintha emlékeztetném. Mindössze nem értem, hogy miért van szüksége egy ilyen ritka és bonyolult szerkezetre, amikor főnemesként bármelyik hivatalos kaput is nyugodtan használhatná. A köztes térről pedig jelenleg semmit sem tudunk, még soha senki nem vezetett oda expedíciót.
Ha azonban a Shihouin-ház hajlandó támogatni a Juunibantait, talán ... finanszírozhatna egy ilyen expedíciót. Mindkét fél jól járna.
Pedzem meg neki, hogy amennyiben ennyire érdekli a köztes tér, finanszírozzon egy expedíciót. Akkor talán ő is szerezhetne némi információt arról a térről, amelyről oly hevesen érdeklődik. A következő kérdése azonban igen komolyan meglep. Meséljek neki az Emberek Világáról? Minek néz engem, mesehősnek? Arcomon ugyan nem látszik, hogy a hátam közepére sem kívánom ezt a mesedélután megtartását, de végül belekezdek.
- Az Emberek Világba ténylegesen különbözik a miénktől. Koszosabb, büdösebb. Mondjuk a Rukongaihoz hasonló méretű nyomornegyed, legfeljebb az egyik Brazil városban található, a világ legtöbb városában van szegényebb rétegek által lakott kerület. A közlekedési módok határozottan fejlettebbek, ami a járműveket érinti. Az oktatás a szegényebb rétegek számára is elérhető, ellenben Soul Societyvel. Az Akadémiánk ugye csak azok számára elérhető, akik magasabb reiatsuval rendelkeznek, mint társaik. A lidércek felbukkanása, mindennapos, ami nem azt jelenti, hogy állandó veszélyben élnek az emberek, hiszen társaink jókora időt fordítanak a járőrözésre. Elsőként ezen különbségek kiemelése jutott eszembe, de nem tudhatom, hogy milyen részletek érdeklik, kérdezzen nyugodtan. Ha tudok válaszolni, akkor megadom a kérdésére a választ.
Mondom nyugodtan és hátradőlök a székemben, mint aki jól végezte a munkáját, tényleg fogalmam sincs, hogy mit akar hallani. Az öröklési rendre tett kérdésére, csak nyugodtan bólintok.
- A Kamioka-ház, jelenleg stabil. S az is marad, jelenleg hadnagyi rangban szolgálok, így vajmi kevés lehetőségem van a házam ügyes-bajos dolgaival foglalkozni. Rosa-sama remekül végzi a feladatát. Rengeteget kell még tanulnom a felelősség átvételéhez. Ha pedig bölcsen belátjuk, hogy még nem állunk készen egy feladatra, nem bukhatunk nagyobbat, mint amekkora ildomos.
Zárom le ezt a témát, elvégre nem az én családi hátterem miatt jött érdeklődni. kíváncsian várom a további kérdéseit. Miközben várok a válaszára, teámat kortyolom.
- Igazán ízletes, eme tea.

Hosszú és fárasztó napom volt, temérdek jelentést kellett átmazsoláznom. Yuuki-san sem volt a közelben, hogy segítőkezet nyújtson, valahol császkált. Az irodámban a levegő kissé elnehezült, ahogyan igyekeztem elmémből az utolsó morzsányi energiát is kipréselni, hogy időben befejezzem a munkámat. Végül felálltam az asztalomtól és az ablakomhoz sétáltam, kinyitottam a szrányait és hagytam, hogy friss levegő töltse meg az irodámat. Ekkor kopogás ütötte meg a fülemet, amire habozás nélkül rávágtam, hogy:
- Szabad!
S bár szabadidőm egy cseppnyi sem volt, így nem igen számíthatott teljes körű figyelemre az, aki belép az ajtón, de ettől függetlenül fogadtam. Elvégre, valami gondja van, ha már a hadnagyát keresi fel az illető. Az ajtó nyílt s nem kellett, túl sokat gondolkodnom, hogy felismerjem azt a személyt, aki belépett az ajtón. Úgy tűnt, hogy a nő is felismert, mert a jövevény bizony nő volt. Ezt onnan gondoltam, hogy amint, eljutott ahhoz a lassú, elkopott agyához, hogy kihez hozta be a sors, egyből hátrafordult és abban a pillanatban valami madár, ami eddig a vállán ült, szétszórta a kezében tartott papírokat. halkan és szitkozódva kezdte összeszedni a kacatjait, miközben alig hallhatóan, valamit szitkozódott. Ez jó, nem elég, hogy zaklat még szemetel is az irodámban. A 11. osztag annyira elpuhult, hogy idióta tisztjeiket küldik át a 12. osztag hadnagyát zaklatni? Mégis hol képzelik magukat, az óvodában? 
- Aikawa Chiyo, az az egyetlen szerencséje, hogy nem az én osztagom tagja. Már rég a kísérleti patkányok ketrecét suvickoltatnám magával, egyetlen papírfecnivel. A 11. osztag már arra sem veszi a fáradtságot, hogy tagjai fejébe verje, ha belépnek egy másik osztag hadnagyának az irodájába, a minimum, hogy köszönnek?! Kihágását kénytelen leszek jelenteni a kapitányának.  
 Azzal, szemlátomást, a lehető legnagyobb nyugalommal, indulok el a nő felé. valahol félúton járhatok, amikor eljuthat az agyáig, hogy talán mégis az ajtóhoz sétálok. Könnyedén átlépem a papírfecnijeit, olyan személlyel nem vagyok hajlandó szót váltani, aki annyira nem képes, hogy köszönjön, amikor belép valakinek az irodájába. Amikor eljutok az ajtóhoz, kinyitom azt, majd továbbra is nyugodt hangon megszólalok. 
- Ha összeszedte a kacatjait, kapkodja kifelé azokat a kecses lábait. Szemernyit sem érdekel, hogy mi történt anno köztünk, ha annyira nem képes, hogy köszönjön és megadja egy hadnagynak a tiszteletet, akkor nincs miről tárgyalnunk. Ezt a mezei rigót pedig, legyen szíves kivinni innen. Különben a kísérleti lidérceknek fogom felszolgálni töltött galambként.

Még szerencse, hogy Aikawa Chiyo nem néz a szemembe, most látná rajtam kiülő zavart. Mindent vártam volna, ettől a nőtől, de ezt pont nem. Egy gyors lélegzetvétel, amellyel rendezem zavaromat. Majd lényegesen nyugodtabban szólalok meg. Mondandóm, a nemesek magabiztosságától izzik, ugyanakkor azt hiszem az előttem álló harcias nőszemély is meg fog lepődni. 
- Az Isten szerelmére! Látja, milyen rohadt egyszerű köszönni és megadni a rangban feljebb valónak a tiszteletet?! Soha többé ne merjen arra kényszeríteni a viselkedésével, hogy a büszkeségébe gázoljak. 
Mondom azzal visszasétálok az íróasztalom mögé és leülök. Egy pár pillanatig csöndben ülök a helyemen, végül megszólalok. 
- Ne hajlongjon már, ha valaki belépne, még azt hiszik, felajánlotta a szolgálatait a Kamioka-háznak. Miért kell magának ilyen kellemetlen helyzetbe hozni az embert? Mi baja van magának, azon kívül, hogy első találkozásunk nem sikerült túl fényesre? Legyen szíves erre válaszolni, utána meghallgatom a kérését. Tisztázzuk végre, hogy mi a feszültségének az oka. Dúlnak a hormonjai, vagy mi? Ha ez a helyzet, szívesen adok magának egy egyszeri belépést a Biológiai részlegvezetőhöz, hogy amennyiben szükséges, úgy megfelelő kezelést találjanak magának. 
Mondom s várom Chiyo válaszát, amikor végül a lány felpillant én az íróasztalom mögött, már nyugodtan a teámat iszogatom. Elegem van abból, hogy mindenféle idióta beront az irodámba és se szó, se beszéd teszik a fejüket. Mintha egy kicseszett óvodában lennénk. Hát nem, ez nem a bölcsőde és nem is valami játszótér. Ez a Gotei 13, ahol bizonyos feltételeknek meg kell felelni. 
- Nos, figyelmesen hallgatom.