Az elátkozott harcosok- Küldetés // LEZÁRVA

1. Csapat

Akki végül a két folyosó közül a sötétet választotta, bár még az számára se derült ki, hogy jó úton halad-e. Néhány lépés után, egy kőtömb zuhant a bejárat elé, ezzel elzárva Akkit Kitsunétől. Mikor már szeme hozzászokott a sötétséghez, feltűnhetett számára, hogy a szokásosnál élesebben lát, mint ahogy általában bárki más. A folyosó, egy különleges technikával van ellátva, mely élesebbé teszi a rajta áthaladók érzékeit. Mint a látás, szaglás, hallás, tapintás és ízlelés. Sajnos mivel a reiatsu érzékelése nem tartozik az 5 érzékszerv egyikéhez se, így az nem erősödik. A folyosón egyre sűrűbben, és hangosabban vonult át egy baljóslatú hang, mely a következőt hajtogatta újra és újra:
- Sosem jutsz ki élve…
Egy idő után már kezdhet idegesítő lenni a kísérteties, suttogó hang. Valószínűleg arra szolgált, hogy megfélemlítse az arra haladókat, vagy hogy megtörje a koncentrációt. Hirtelen Akki egy halk kattanásra lehet figyelmes. Igen, bele lépett egy csapda kellős közepébe. Hirtelen a padlón apró lyukak jelentek meg, a falon pedig néhány szélesebb rés nyílt. Ezekből forgó, pengékkel felszerelt oszlopok kezdtek egyik faltól a másikig csúszni. A padlón lévő kis lyukakkal is vigyázni kell, hiszen ha rálép valamelyikre, könnyedén felnyársalódhat. Szerencsére azonban van egy vékony kis ösvény, ahol ezt a csapdát kihagyták.

2. Csapat

Kisebb nehézségekkel ugyan, de végül csak sikerült megfejteni a fejtörőt, hála Katainak. A kőtábla hatalmas robajjal a földbe süllyedt, ezzel utat engedve a második csapat tagjainak. A kapu meglepően halkan tárult fel, majd miután mindenki átért a kapun becsapódott. Ez volt a jel a sötétben meglapuló ellenfeleknek, akik azonnal előugrottak rejtekhelyükről, amint az ajtó elzárta a menekülési utat. Mindenkinek jutott egy-egy ellenfél, akik nagyjából úgy néztek ki, mint az, akivel első alkalommal találkoztak, ám mivel üdvözlőjükkel se harcoltak sokáig, így nem is tudhatták, hogy valójában mennyire erősek. A támadók, akár a zombik, elindultak a shinigami-vaizard csapat felé, hogy frissen élezett fegyvereikkel feldarabolhassák őket.

//Mindenkitől szép, hosszú harc leírásokat várok. Razz

Rajtatok múlik, hogy hogy végeztek az ellenfeleitekkel. ^^//

A folyosó sötét volt és kicsit sötét volt és hátborzongató. Kis fény futott be a bejárat felől onnan ahonnan az út kétfelé ágazott. Hirtelen furcsa koppanás hallatszódott mögöttem és a folyosó teljesen elsötétedett. Fejemet reflexből hátra fordítottam, hogy megnézzem mi történhetett.
~ Ohh, a franc. Nem elég, hogy egyedül vagyok itt és a társamról semmit se tudok, most még az eddig egyetlen ismert kijárat a folyosóból is bezárult. Lehet nem a legjobb úton kezdtem meg az utamat. Mindegy későbánat. Nincs más hátra csak előre. ~ közben pár mély levegőt vettem s a szememet is becsuktam. A fejemet lassan vissza fordítottam, majd kinyitottam a szememet és mintha kicsit jobban láttam volna, mint eddig, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget mivel köztudott, hogy a szem hozzászokik a sötétséghez egy kis idő elteltével. Lassan elindultam ugyan azt a sémát követve mint amikor beléptem ebbe a sötét folyosóba. Ahogy haladtam egyre furcsábban éreztem magam. A tapintásom egyre jobb lett mivel egyre jobban éreztem a fal anyagát, érdességét. A szemem is jó lett, mintha nem is sötétségbe hanem egy félhomályos helyen jártam volna, szinte mindent láttam. Ahogy haladtam tovább a semmiből egy hang halkabban majd egyre erősebben hallatszodik.
- Sosem jutsz ki élve…
~ Ez már kicsit sok. A Furcsa érzések amik az érzékszerveimre hatnak sőt még ez a hang is ami magával hordozza a veszélyt. Valami itt nagyon nem stimmel. ~
Ezekkel a gondolatokkal haladtam tovább a folyosón aminek úgy tűnt sosem lesz vége. Közben a hang egyre frusztrálóbb és idegesítőbben hatott rám.
~ Mihamarabb el kell hagyjam ezt a helyett, mert a végén bele őrülök. Ha nem erősödött volna fel a hallásom talán nem volna ennyire irritáló ez a hang. Ennek valami célja lehet, senki nem olyan bolond, hogy az ellenfél érzékeit felerősítse, hacsak nem akarja valamiről elterelni a figyelmét. ~ eközben tovább haladtam a folyosón és kicsit óvatosabban kezdtem lépkedni.
~ Mi a fene? ... ~ és fordítottam a tekintetemet egy bajt jósló kattanás irányába. ~ Ilyen szerencsém is csak nekem lehet. Áhh...már ennél nem lehet sokkal rosszabb. ~ Gondoltam miközben a talajon apró lyukak jelentek meg a fallal egyetemben. Egy oszlopszerű tárgy jött ki a falból és tűnt el a másikban. A felületén élesnek látszó pengék voltak.
~ Tévedtem...itt hagyom a fogamat. Hogy fogok én ezen tovább menni? ~ tettem fel magamnak a kérdést miközben figyeltem az előttem elhaladó veszélyes tárgyakat. Tekintetemet a folyosó tetejére szegeztem majd egyre lejjebb fordítottam. Amint a tekintettem a talajon csúszó izékhez ért kisebb megkönnyebbülést éreztem.
~ ott mintha nem volna lyuk a padlón. Talán ott kijuthatok. ~
* Megpróbálok azon a vékony ösvényen végig menni vigyázva, hogy ne lépjek rá a mellette elterülő lyukakra és elkerüljem a forgó oszlopokat. *

Szíve majd kiugrik a helyéről ijedtében, amikor a rémisztő idegen, akit rajta kívül mindenki ismer, dobhártya szaggató hangnemben kezd üvöltözni valami kvízről. Legszívesebben elbújt volna az első rejtekhely mögé vagy legalább ha köpenye lenne az alá, de a kínos és kellően feszült pillanatokat kénytelen volt a sor közepén elviselni. Közben agyában egyre abszurdabb képek jelentek meg, ahogy megsütik a lobogó tűz felett csalódottságukban vagy egy faággal kezdik verni, mert semmit sem csinált a vacogáson és zavart malmozáson kívül. Szerencsére a rémképek hamar szertefoszlottak a hadnagy rangú társa okfejtését követően. Nagyot is sóhajtott, hogy valakinek akad még esze ebben a csoportban. Az ismétlést követően pedig megkönnyebbülten mosolyog a férfire és szinte felhőtlen boldogsággal köszöni meg a pokoli percei elkerültét. Jókedve az ajtó nyikorgó, hátborzongató kinyílásával el is költözött, helyét persze vissza is vette a falfehér, remegő félelem időszaka. Állapota pedig villámléptekkel romlott a sötét előcsarnokba és becsattanó ajtót érzékelve. Szinte akkorát ugrott, hogy kevés híján valaki ölében kössön ki.
Nem látva semmit tapogatózott maga előtt és talált is egy furcsaságot. Nagy tanakodások közepette igyekezett kideríteni kicsoda arcát fogdossa, de a kemény vonalak és órási fej valahogy ismeretlennek tűnt. A kínos vakon találgatásnak a felgyulladó fáklyák vetettek véget. Elhaló sikolyt is kiváltva Eiji-ből. Egy rémisztő, gnóm alak vicsorgó ábrázatát fogdosta! Ájulás szélére is keveredett, azzal sem törődve, hogy reszkető lábai meg se akarnak mozdulni. Miközben meredt a rusnya teremtményre eszébe sem jutott, hogy oldalán ott csüng egy fegyver, netán segítségért kiáltson. Inkább aprókat csoszogott hátrafelé.
-Jóhohóóóó kis szöhöööörnyecskeeeee! Neheeeem éhééé...hes szöööö...rnyecske!- kapott elő zsebkendőt és törölgette le a lény arcát, hátha csak a túltengő nyála miatt ennyire barátságtalan az arca, de látva a csúcsos és valószínűleg pengeéles fogakat inkább azt kívánta bárcsak hozzá sem nyúlt volna. Gesztusát nem is követte siker, csak egy mérges csapás a buzogányával. Eiji égnek álló hajjal rágta le egyszerre mind a tíz körmét, de sikeres szerencsétlenkedések után még egy hajszála meggörbülte előtt arrébb tudott botorkálni. Ezt az akcióját legalább fél órás hajsza követte, aminek a menüje egyszerű volt. A kék hajú démon eszét vesztve futkorászott cikk-cakkban, nyomában pedig krátereket varázsolt a talajba támadója.
A rajzfilmekben annyira látványos jelenetsor ebben az esetben kicsit sem volt mulatságos, legalábbis Eiji-nek biztosan nem. Azonban a futkorászás végén, hála a sarokba szorulásának végre rákényszerült, hogy nyulakat megalázó menekülését berekessze. Kisebb szenvedések közepette előhorgászta katana-ját, mivel az övé egyáltalán nem minősült zanpakutou-nak és remegő kezekkel maga elé tartotta. Jobbnak látta nem kislányos mozdulatokkal ütögetni az óriást, bár jobban be volt gazolva mint, hogy bármiféle támadást indítson. Végül is rákényszerült, hogy ügyefogyott módon védekezzen. Ebbe remekül belejött! Kész balerina mozdulatokkal hárította a felé érkező kombinációkat. Aztán bekövetkezett az Eiji agya elborul egy pillanatra rész, hiszen ha kezdi élvezni a harcot előbújik belőle a vérszomjas Nagekihiro.
A rémes szörnyszülött utolsó ütését úgy hárította, hogy a pengét belevágta agresszív vadállat módjára a lecsapni készülő karba, amit úgy szelt le mintha egyszerű selyemsonka volna. Ennek következtében egy üvöltés érkezett és a földön landolt a nehéz buzogány, karral együtt. A fájdalomtól előregörnyedt testen könnyedén elásva a gravitációt rohant fel és az ellenfele szemén át gyártott lyukat a túlméretezett fejben.
Eiji pokoli mosolyát viszont rövidesen rémület váltotta fel. Érdeklődve is kapkodta körbe a fejét, hogy mi történt, de meglátva Shinseikaji tartózkodási helyét elkapta a hányinger. Fintorogva próbálta kioperálni két ujja segítségével fegyverét, de a sok vért látva csak még pocsékabbul lázadozott gyomra. Villámgyorsan keresnie is kellett egy félreeső helyet, nehogy lássák társai, ahogy a szükség elhívja. Túlesve a kellemetlen részen vett elő milliónyi zsebkendőt és takarította kristály tisztára neki készített katana-ja pengéjét.

Ahogyan az ajtó kinyílt az arcom komollyá vált, és ahogyan mélyet sóhajtottam megszorítottam a kardom a bal kezemmel.
~ Hol itt a veszély? Semmi csavaros átverés a sikeres megfejtés után? Ez különös… ~ mindenki haladt befele a folyosón, amikor a gondolatsoromat befejeztem gyorsan utánuk siettem. Középen kullogtam. A helyiségben punyadt levegő áramlott kifele a szabadba, viszont friss levegő annál inkább nem áramlott be. Egyszer csak sötétedni kezdett.
~ Hangulatvilágítás? ~ gondoltam magamban, holott valójában az ajtó csukódott be. ~ Szóval csapda, de meglepő… ~ gondoltam gúnyosan, és unottan.
Ahogyan haladtunk a folyosón, az szerteágazó volt és a sötétben szinte mindenki más úton járt. Egyszer csak világosodni kezdett. A fáklyák sorjában felgyulladtak, de nem időben. Egy hatalmas lyukba zuhantam bele, aminek másik oldala lépcsős. Úgy orra estem, ahogy még soha. Halk jajgatások közepette felálltam, leporoltam a ruhámat, majd lépcsőzhettem volna, de az őrzőhöz hasonló kisebb kaszás lélek rám támadt. Támadásai nem hagytak annyi időt, hogy előrántsam a kardom, ezért kerülgethettem az éles kaszát. Hirtelen elestem hátrálás közben és épp a végzetes csapást akart intézni az őrülten vigyorgó „miafene”, de a kasza megakadt a falba. Ekkora mákom ritkán van, de mindig a legjobbkor. Kigurultam az ellenfelem alól akár egy fatörzs.
Az övemről lekötöttem Hakut és ki akartam húznia, de a furcsa szerzet kiszedte a kaszáját különös próbálkozásai után. A kaszája végével nyomta a markolatot. Megfordítottam a hüvelyt és a kasza mellettem előre mozdult. Kiütöttem a fickó kezéből a fegyverét, de ahogyan ki akartam húzni Hakuryuujint a páncélos harcos kiütötte a kezemből a kardoz, de a markomban megmaradt a hüvely. Nincs mese a tokkal kellett küzdenem, igaz páncél ellen aligha használ. Párat azért bevittem a kicsit zöldes bőrszínű, alacsony, egyedi ellenségemnek. Az hirtelen haragra gerjedt és kigáncsolt egy óvatlan pillanatban, és a tokot is kiütötte a kezemből, majd egyet ráugrott a gyomromra. Azt hittem ott helyben kiköpöm a tüdőm és a gyomrom. Megfogta az egyik kezemet és maga elé húzta. Az egyik büdös lábával meg a fejemet tiporta. Olyan volt az arcom, mintha megláttam a lenem húzott kulát a WC-ben. A valóság majdnem ugyanaz, csupán a szag olyan szörnyű.
- Mossál már egyszer talpat… Ahh… ha megfogadod a tanácsom, akkor esküszöm, hogy ingyen élhetsz nálam. Miket beszélek, nehogy komolyan vedd nekem, de attól leszállhatsz rólam.
A lélek elmosolyodott. Fogai eléggé sárgák voltak, és jó pár fog ki is hullott.
~ Nagyon igénytelen, istenem ments meg, vagy valami, mer még hányhatok is.~ könyörögtem magamban, majd észre vettem, hogy a szorításból engedett.
Egyik lábammal „ráfonódtam” a súlyát tartó lábára, és eldöntöttem, akkorát esett, mint rossz cölöp árvíz idején. A trükk nem volt rossz, de a kardomhoz esett. Én miközben felkelőben voltam a kaszához futottam. Újra védekeznem kellett és eléggé meguntam. Mögéje Shunpoztam és a kaszát beleállítottam a bal oldali nyaki izmába. Hakut kikaptam és le akartam vágni, de ő is Shunpohoz hasonló képességgel mögém került. Éreztem a lélekenergiáját, ahogyan kiszedte a kaszáját a testéből.
Csodálkoztam, de nem haboztam. Hátam mögé szúrtam a kardommal sikeresen. A következő pillanatban a kasza lendítését nem tudtam teljesen megállítani. A fél mellkasomon egy szép nagy vágás tátongott.
- A francnak van kaszád! – a beszólás után megfogtam a kaszának nyelét, majd átkaroltam és a pengét toltam előre. A két hüvelyk ujjait levágtam.
Az ordítása borzalmas volt, fülsüketítő, ezért felfele vágtam, majd letéptem egy szövetet a ruhájából és megtöröltem Hakut, majd felmentem a lépcsőn otthagyva őt.
- Nem fejeztem be! – üvöltött utánam, de nem sokáig.
Ahogyan hátra nézett, leesett az arca, és porrá őrlődött, ahogyan a teste.
Én felmentem, s közben a tokba visszatoltam a Zanpakutoum, majd találkoztam fent a többiekkel.

Majd nem bokorba szédültem undorgombát horgászni, amikor a nagypofájú szuperhős nyálgép belökte a magas iq-ért árulgató rothadt almás vakerját. Nem tudom melyik baszott űrbéli csészealjjal villogó zöld takonyemberkék tagadták ki az egoista pofáját, de nagyon ment az ő szövegükkel csapkodni a bambuszfákról szakadt őskori kövülettel megáldott tróger agyunkat. Az viszont a teve lecsapolatlan púpjára százas, hogy ha tovább vakszolgatja az ocsmány orrát az egyik fénylő köcsög csillagot bökdösve, én tutira Föld körüli pályára lövöm ezt a degenerált házi kedvenc seggét. Mázlijára a benyögése után kussba húzta a cipzárt. Legalább túlélte, hogy egy bottal a kufferjában szenvedje el élete első szexuális zaklatását.
A nagy akció után meg csak csoszogtunk a francba mocskos kis ágról szakadt totyogós kacsamamát üldözve. Olyan rohadtul szabályos vonalat basztunk a retkes talajra, hogy a hét törpe magára robbantotta szégyenében az egész kibaszott bányát. Én meg annyira látványosan untam a banánt, ami még Irakban is összezavarta a tv adást. Aztán meg betoppantunk a horrortanyára, hátha valakinek tele lesz a gatya. A kékséget kapott mitugrász meg is tette ezt a szánalmas húzást. Gyártott is egy becsináltat, amint csapkodni kezdte valamelyik fogyatékos az ajtót Spongyabobból szabadult pink, zakkant Patrik módjára. Már csak az hiányzott, hogy a kapafogaival hörögni kezdjen. Ezeknek a csóró nyomorékoknak még energiatakarékos izzóra sem futotta! Adni kéne ezeknek a sutyó szellemkastély huhogóknak baszott napelemeket a tetőre, bár amekkora sötétséget árasztanak lehet még az is sikítva próbálkozna be öngyilkos kísérletekkel.
Miközben barátságosan kényszerzubbonyos rángógörcsöt kapott a szemöldököm, amiért megint elteleportáltam az egomat ekkora vidámparkos szerencsétlenkedésért. Komolyan elgondolkoztam, hogy ördögűzést rendezek és szenesre pörkölöm az összes bokorban rejtőzködő szarházit, akik még azt is hitték a mínuszban ácsorgó gógyijukkal, hogy a fasznak se böki a gülüit, ahogy két számmal jobban kicsüngnek a kóró alól. Már kapartam elő a gyújtót némi pokoli hangulat varázsolásához, de ekkor röhejes koreográfiával becsörtetett a színre néhány atompöcök. Csaptam is lefelé a fejemre költözött képzeletbeli legyet. Annyira változatos a felhozatal, hogy Monaco szerencsejáték ipara kapásból becsődölne. Igazán jó lenne, ha a buzi színházlakók helyett már előkeveredne valahonnan a lepedőben flangáló tata is. Bár már azon se akadna ki már az idegmérőm, ha egy csöves gizmóka pöfékelne egy aranyozott kuffermeresztőben és úgy tolná a kitömött rekedtes tüdőrákot, ahogy Corleone.
A nagyra nőtt bébipapi szellentett párat a pofájával, majd lebaszta elém a túlméretezett játékszerét. Biztos látta, hogy ráfér a sérómra egy kiadós polírozás, mert a széltől hipersebességgel húztak csíkot a parkolóhelyükig. Én már kevésbé vigadtam. Vakargattam is hasamat unalmamban bemutatva a Kaszásnak, mert ennek a gyökérnek a szájszaga volt csak képes emberiségirtásra. Hagytam is, had szenvedje ki magát, fog a csiga pattogni szélben! Az agyatlan páncélszoknyás mitugrász meg hűségesen csápolt is párat Madonna koncertjén, de nem vágta fejbe az üllő, hogy nyomorék a levegőben rajzolgatsz virágos rétet vagy csak szimplán behallucinálta Bruce Lee-t és azt próbálta kilapítani. Érdekelte a Mari néni tacskóját, milyen faszságokat látott a rohadt sárgaházi tablettatúladagolástól.
Miután megelégeltem, hogy magasról uszít rám egy gólyát, hogy lefosson arrébb vonszoltam a csülkeimet. Nem ma kellett a villámtól menekülő lépegetésemet koptatnom az is fix! Küldök is ennek a pelenkás cumifogyasztó szellemre való hasonlítgatással próbálkozó szarságnak üdvözlő lapot a sírjára! Az értelem kurvára egyetlen jelével sem megáldott foghíjas búrájához érve bemutattam a középső ujjammal és elrepítettem kedvezményes járattal a Marsra galagonya bokrokat ültetni.
-Cöh...kiárusítás volt a tesco-ban?! Ekkora elkúrt vackokat venni már tehetség kell!- újra neki is estem a marha gyors elintézéshez, hogy tűzzel kifüstölöm a férgeket, de a szarházit az állomáson se fogadták szívesen, mert megküldték a vissza a feladóhoz címzéssel.
-A jó riherongy anyádat a sarki bolt elől csapná el egy rozsdás kasznival megáldott elbaszott, részeg gennyláda!- ordítoztam sípot nyelt bíróként egy focimeccs kellős közepén. Pöccintették el a gyógyszeremet adagoló masinát, amitől kényszerzubbonyba is csak halála után elhelyezett hasfelmetsző Jack-ként löktem el magam a talajtól. Némi rusnya energiát löktem a foghiányt okozó öklömbe, aztán megsimogattam repülő madárka pofáját. Libbent is lefelé. Amíg meg lefelé menetelt szorgosan körmölhetett is hány rejtett emelet van a rohadt tanya alatt.
-Baszódj meg!- mutogattam megint a közkedvenc ujjamat és toporogtam, hogy a többi vásári bohóc is befejezze ezt a bemelegítő edzésnek is szart se érő szerencsétlenkedést. Segíteni fog nekik a láncra vert pitbull, ha rájön, hogy kell halat szálkázni! Engem aztán kicsit se izgatott ki mikor patkol el.

1. csapat

Akki ügyesen észre vette a kis ösvényt, így a padlóból, nyomásra előbukkanó pengéktől megmenekült. Ám még mindig ott van a másik probléma. A pengékkel ellátott oszlopok, melyek egyik faltól a másikig haladnak. Innen már nem lesz nehéz dolga, hiszen az oszlopok lassan, komótosan haladnak, így lehet arra ideje, hogy átlépje az oszlop sínjét, mielőtt az visszaérkezne.
Miután átért, a folyosó végén halk, el-elhaló fényt pillanthat meg, és azonnal abba az irányba indul. A fény azonban nem akar sehogy se közeledni. Talán egy illúzió, ami megakarja bolondítani Akkit, vagy esetleg egyszerűen a szeme csalja meg, hiszen mint azt már említettem, az alagútban az érzékszervek – köztük a látás is – kiélesednek.
A falakon hirtelen szellemek kezdenek el közlekedni, ám nem olyanok, mint a normál, eddig ismertek lelkek. Ezek a szellemek hol eltűnnek, hol feltűnnek, vagy csak épp állnak, és úgy néznek a jelenlévőre, mintha akár egy pillantással is képesek lennének ölni. Egyikük meg is szólal:
- Itt fogsz elpusztulni… Sose térhetsz haza…
Suttogta baljóslatúan, majd hirtelen köddé vált, s egy apró kulcsot hagyott maga után. Igen, ez kissé ellentétes azzal, amit mondott, miszerint Akki itt fog meghalni. Talán csak egyszerűen nem segíthetett nyíltan az arrancarnak és így, burkolta, valódi gondolatainak ellentétével próbálta bíztatni Akkit.

2. csapat

Hitonak sikerült lenyomnia a saját kis zombiját, ám Eijinek akadt egy kis problémája nem csak ellenfelével, de saját gyomrával is. Ahogy a vaizard végzett ellenfelével, a többi zombi hatalmas ordítással megrohamozta a megmaradt vaizard-démon párost, majd mielőtt még célt értek volna, hamuvá váltak. Valószínűleg valahogy összeköttetésben állhattak a másik kettővel. Ha egy meghal, néhány perc múlva követi a többi is.
Miután elpusztultak az ellenfelek, egy újabb kapu nyílt ki, mely mögül ijesztő hangok szűrődtek be a terembe. Lehet, hogy csak a szél az, de lehet, hogy valami teljesen más. Nem tudni, hogy miféle veszélyeket rejteget még ez a hely.

Az ösvény amit találtam szerencsére nem csapda volt, erre jöttem rá az első pár méter után. A lábfejeimet egymás elé rakva haladtam előre, tekintettemmel pedig a kis tüskéket néztem magam mellett. pár perc alatt sikerült átjutnom, de minden egyes másodperc egy órának tűnt. Az Izmaim mintha kicsit meggémberedtek volna amint sikeresen elkászálódtam a mozgó pengék mellett is. Ahogy biztonságban voltam az iménti csapdáktól , összegémberedtem és a kezeimet a térdeimre rakva támaszkodtam.
~ Nem volna jó a falhoz támaszkodni, mert újabb csapdákat aktiválhatok. Lehet csak a sötéttől, de mintha úgy érezném, hogy nem teljesen valós az amit látok és amit érzek. Most is egy alig megerőltető mozdulat sorozat után mintha kifáradtam volna, az izmaim mintha nem is mozogtak volna eddig semmit és azt se tudom már mennyi ideje lehetek itt...jobb ha figyelek ezekre is és nem mindent hiszek el amit tapasztalok. ~ közben kifújtam magam és egy pislákoló fényre meredt a figyelmem. Sokat nem töprengve elindultam a fény felé. Nem tudom mennyi ideje követem de nem is foglalkoztam evvel mivel meggyőződésem az volt, hogy az idő nem teljesen úgy telik mint ahogy én érzékelem, de azért kezdet idegesíteni, hogy szinte semennyire sem értem közelebb hozzá.
~ Mi a fene....? Meg bolondultam volna? ~ nyíltak tágra a pupilláim és ösztönösen a kardomra helyeztem kezemet. Furcsa jelenséget láttam Szellemnek tűnő jelenéseket. Voltak akik meg se mozdultak, voltak akik hol eltűntek, hol vissza jöttek ugyan azon helyen és szemükből valami hidegség és gyilkos szándék tükröződött vissza rám. Ahogy néztem őket egy hangot halottam a tömegből. A mondandója nem volt épp biztató, de amint befejezte eltűnt. Megráztam a fejem majd előre léptem pár lépést, hogy megnézzem, hogy a gondolatom játszik velem, vagy valami más. Oda érve egy kulcsot találtam és elé éretlenkedő arc kifejezést vágtam.
* Felveszem a kulcsot közben annyira figyelek amennyire tudok, hogy nehogy csapda legyen, majd óvatosan tovább haladok a fény irányába*

Precíz mozdulatokkal végighúzva nyelvét a penge élén győződött meg arról az undorító lények vére mennyire tele van gyomorforgató keserűséggel. Rosszabb a citrom önkéntes rágcsálásánál, jelenleg, mégis több örömet okozott elgyötört vörösvérsejt imádattól eltiltott lelkének, mintha medencényi pezsgő, vörös tengerben mártózhatna meg. Szinte beleremegett az élvezetbe, úgy hajolt hátra, bebizonyítva mennyire nem gátolhatja embert gerincoszlopa tűrésküszöbe. Elégedett sóhajtozás közepette fordította el fejét. Szembe akart kerülni küzdő társaival. Tekintettel előnytelen testtartására viszont kissé tovább tartott kivitelezni a mozdulatot. Végre hátrakukucskálva azt kellett látni többen dolguk végeztével fújtatnak és pöffeszkednek rivaldafényben. Kissé elgyötörte a tény, mások mennyire nem becsülik a kínzás szentségét. Bár akadtak erre hajlamos személyek. Ettől a ténytől vérszomjas mosoly jelent meg szája szélén.
~Kit kínoztak érti csak igazán mások fájdalmát! Remek, remek, csodálatos! Nem vagyok egyedül! Egyszál magam! Számkivetett! Üldözött! Imádom! Gyűlölöm! Megvetem!~
Váltott helyzetet katana-ja előkelő pengéjét rágcsálva. Izgalmasnak vélte a kölcsönös elporladást. Most már ténylegesen érdekelte a szálak mozgatója. Ha zseniális elme, maga lesz a mennyország szép lassan megfosztani ujjaitól, füleitől, orrától! Bár ez a kegyetlenség egy romlott szépségkirálynő hiúságát inkább megtépázná, mint életekkel játszadozó bábmesterét. Támadt is egy tökéletesebb ötlete! Kampókat akasztani bőre alá és kötélre függesztve mozgatni. Így maga lehetne a tragédiával végződő színdarab hőse.
~Remek! Kiváló! Utánozhatatlan! Meseszép!~
Csapta össze tenyerét, miközben nyála keskeny sávban hagyta el ajkait. Rémesen éhezett már efféle előadásra! Újabb ajtó is nyílt, nosztalgikus hangokkal elárasztva Eijit. Egy kis sikoly! Egy kis keserves nyögés! Mind-mind zene a pokol füleinek. Rohant is puccos dámaként a nehéz fához és ujjaival ütemesen járva rajta kémlelte a sötét termet. Lábfejét körültekintő óvatossággal csúsztatta át a küszöbön. Aztán várt. Valószínűleg maga sem tudja mire, lehet csak tudni akarta mit eredményez a feszültség társainál. Végül hirtelen mozdulattal teljes valójában átlépte különös helységük korlátját. Szokásához híven mutatóujját rágcsálva forgatta körbe szemeit. Egyelőre semmit sem látott. Remélte nem csak téglák rimánkodnak. Efféle szemfényvesztést nem bocsát meg!
-Bosszantó! Van itt bárki a valakin és senkin kívül?-

Marhára beletanultam a körömreszelős cövekelés művészetébe, röpke száz rúgós év lecsörtetése alatt, szóval kibaszottul nem kapott el az örökmozgó lázas tojtoj budi vasvillás kergetése ettől a poroltós muki picsi-pacsitól. Szart se izgatta mit produkáltak össze a csillag születik színpadán, bár kétségtelenül köz kedvenc címért burkolhatott volna boát teleportáló, zamatos, égi kecske. Igazán megkoronázta a svéd királyt ezzel a mozzanattal és kurva szép estét csapott szorulásos remetéknek. Hót ziher elhagyott minden fogaskereket a burájából, mert nincs még egy fehérpárti kókler, aki így tornázna koffein mérgezés után. Fejelne fakeresztet cserebogár! Ez a kaméleon fajzat rókaprém gyártásról áttért fogyitornára. Iratmegsemmisítőbe dobom a szakállam! Kéklő mitugrász már képen nyerítene egy klinikai eset aktát. Úgy smaccolta lefelé szexuális zaklatásért ordító saláta-szeletelőjét, mintha Mona Lisa fikásan trónolt volna puccos székén! K.O! Kiakadt a tolerancia rátám ettől a hordóból szabadult frontális homok ütközettől! Taroltam is lefelé a génkezelt kukoricát. Kibaszottul nem akartam lecsekkolni milyen kámaszutra mozdulattal ront rá valamelyik ruhafogasra. Inkább csodáltam 3D pápaszemmel micsoda unalmas lézershow ez a szétporladásos agyfasz. Ennyit az érdekfeszítő mókáról. Pedig a leértékelt lidérceknek szurkoltam. Igazán kicakkozhatták volna nagypofa iq fájter és beszólosdi őszapó seggét. Büdös nagy semmit mégse kukkolhattam földet tángáló állal, úgyhogy bevetődtem Jani bácsi tyúklopó medve hallucinációjával sötét verem áriáját fülelni.
-Mekkora szánalmas...-
Pöcköltem agyvérzés határán kapálózó hallójárataimat. A művinnyogó szopatással csak egy ovis kölyköt küldenének paplan alá. Melyik csöves pataköpködő sarki zsebárus veszi ezt be? És mi a reteknek hadovál értelmetlen zagyvával ez a rühes eretnek?! Büdös nagy életnek kell cicomázni azt a köcsög kérdést? Így, csak azt éri el gyogyós manyika, hogy tökön küldöm egy cero-val. Nekem ne alakítson mindenféle barokk tetűs körmondatot. Könnyed eleganciával, be is gyűrtem a pofájába űr színű selejt áruját. Hátha jó kutyaként elcsámcsog rajta és marhára kussol, mondjuk örökre!

A lépcső vezette kis elő folyosó macskakövén leültem törökülésbe. A fáklya fényei elég világosságot adtak, hogy megvizsgáljam magam. A mellkasomon a seb már szépen félig összehúzódott, és szépen elhegesedett. Haku segítségével egy rongynyi szövetet vágtam a nadrágomból és töröltem az arcom, hogy ne legyen annyira lábszagos, közben mormogtam a magamét. A szag már egyenesen kibírhatatlan volt, majd elüvöltöttem magam.
- A rohadt, büdös, szőrös talpú… - ekkor kirázott a hideg, amikor arra a talpra gondoltam. – Bheheee! Jaj, anyám…
Még jobban dörzsöltem az arcom a vászon darabkával, s meghallottam a hörgést. A hideg végig futott a gerincemen.
- Nyugodj meg. Ez nem a szél volt. - szólalt meg a Zanpakutoum.
- Hm… köszi, a végtelenül megnyugtató hozzászólásod. – mondtam kissé zaklatottan.
A nyitott kapu mögül újabb zombik jelentek meg, s körül vettek. Fél térdre álltam fel a törökülésből. A bal kezemmel markolgattam a hüvelyt. Minden egyes mozdulatom figyelték a rondábbnál-rondább lények. Más-más fegyverük volt, de gondolkodásuk ugyanaz. Mindegyiket próbáltam figyelni. Az ujjaimmal játszottam várva a pillanatot, de szétporladtak. A lenti harc zaját felváltotta a sokat sejtető léptek. Először Masakit pillantottam meg.
- Nahát Mas, nem látszol vidámnak, pedig reméltem, hogy örülni fogsz a sok otthoni tunyulás után.
Masaki visszaszólása lepergett rajtam, sőt örültem neki. A hüvelyt visszakötöttem a derekamra, és ekkor megjelent Eiji. A kék hajú csaj már eleven kirázta belőlem a boldogságot. A teljes harcát végig hallottam, és amiatt Masaki mögé bújtam egy kicsit. Attól féltem, hogy még meg talál kínozni.
- Öhm… asszem én maradok hátul. Úgy is meg kell várni Katai-t.
Valaki belekezdett az ellenezgetésbe, majd előre küldött. A zombik, meg a következők jóformán nem számítottak, amikor Eiji a közelemben volt.

1. Csapat

Miután a kis kulcs Akki kezébe került, azonnal megjelent egy nagy, díszes ajtó. A rajta lévő kulcslyuk szinte alig látható, elveszik a hatalmas ajtó, hatalmas és giccses díszei között. Az apró kulcs kitűnően illett a zárba, majd miután az elfordult, egy halk kattanás jelezte, hogy a bejárat kinyílt. Mint valami önműködő ajtó, két szárnya azonnal befelé indult, ezzel szabad utat adva Akkinak.
Egy kis, díszes szobába nyílt a kapu, mely mintha megérezte volna Akki jelenlétét azonnal kivilágosodott. A falakon sorban fáklyák gyúltak, ezzel megvilágítva a termet. A terem közepén egy állvány állt, melyen egy kristály pihent egy piros, bársony párnán. A lángok vissza-visszatükröződtek a kristály felületén.
Hirtelen újabb nyikorgás hangzott, s ismét egy bejárat nyílt, ám ezúttal a túl oldalon. Három alak lépett be a terembe, akik egyelőre még nem vették észre.

2. Csapat

Amint a csapat három tagja átlépte a küszöböt, a bejárat azonnal bezárult mögöttük, lezárva az esetleges kivezető utat. Az ijesztő hangok elhaltak. A folyosó, melyre kerültek, teljesen kihalt volt, s csak a fáklyák jelezték az utat. Az út végén egy újabb, az előbbinél jóval kisebb méretű ajtó állt, mely halk kattanással azonnal kinyílt. Ennek hatására itt is megjelentek a kóbor lelkek, akik nyöszörögve siklottak át a kihalt folyosón. Néhányan még láncot is csörgettek, hátha beijednek a látogatók, s megpróbálnak elmenekülni. Ahhoz, hogy elérjék a bejáratot, le kell küzdeniük a félelmüket (már ha van), hiszen máshogy nem biztos, hogy ki kerülnének erről a helyről. Amint sikerült legyőznötök a félelmeteket, már be is léphettek a terembe. (Ez ugyan úgy néz ki, mint amit Akkinál leírtam. ^^)

Amint megfogtam a kulcsot rögtön felnéztem, hogy az idegesítő kis szellemek újra meg jelennek e tovább lovagolni az idegeimen. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy előttem egy nagy ajtó jelent meg. Sok véset minta és egyéb díszítések voltak rajta láthatóak. Egy kis ideig néztem az előttem lévő ajtót majd átfutott az agyamon a kulcs és lenéztem a bal kezemre.
~ Remélem ez a kulcs nyitja ezt az ajtót ~ majd tekintetemet vissza fordítottam az ajtóra ~ nha jha, de hol van rajta a kulcslyuk? egy ekkora ajtóhoz nagy zár tartozik, de ez a kulcs sokkal kisebb mint amilyennek lennie kellene. mindegy egy próbát megér. ~ Majd közelebb léptem az ajtóhoz kezemmel és a szemeimmel elkezdtem keresni, hogy hol is lehet a zár amihez ez a kulcs való. Hosszan tartó keresgélés után végre rátaláltam egy bemélyedésre az ajtón ami lehetett akár egy zár is. kisebb tétovázás után rászántam magam, hogy kulcsot belehelyezzem a lyukba.
~ Ahogy látom, pont bele illik, de vajon mi várhat rám az ajtó túl oldalán? ~
ahogy elfordítottam a kulcsot azt egy halk kattanás kísérte jelezvén, hogy ez a kulcs tartozik ehhez az ajtóhoz. a hang egy szempillantás alatt tovatűnt a mögöttem elterülő folyosón és az ajtó kinyílt. két része volt ami befelé fordult el.
~ ha már eddig eljöttem, nem fogok vissza fordulni és elég nagy esélye van annak, hogy ez az egyetlen útirány épp ezért jobb lesz vigyázni, mert ha van még csapda az csak is ezen az úton lehet. ~ Majd lassú és óvatos léptekkel elindultam az ajtó felé.
Amint elhagytam az ajtó határát a félhomályt felváltotta a fény. Körbe nézve tapasztaltam, hogy a falakon fáklyák gyúlnak meg rendezetten egymás után. A terem az ajtóhoz hasonlóan sok díszítést tartalmazott igaz jóval többet szinte már visszataszítónak hatott a szememben. Tekintettem végig követtem a fáklyák meggyulladását amint végig kúsztak a falon. A tekintetem egyszer csak megakadt egy kőoszlopon ami szemlátomást a terem kellős közepén foglalt helyett, rajta egy piros párna és rajta valami kristály szerű dolog. ahogy tovább néztem az oszlopon pihenő dolgot, látni lehetett, hogy a lángcsóvák mozgása vissza verődik a kristály szerű valami anyagán, gyönyörű pompával festve meg azt. A bambulásomból egy másik nyikorgó hang ébresztett fel. Nem tudtam mire vélni ezért ösztönösen a kardom markolatához nyúltam riadtan, majd az energiámat próbáltam minimális szintre levinni és egy sötétebbnek vélt helyre bújni, ahol a fáklyák fénye nem ér el teljesen, de jól láthatom mi jön be azon az ajtón és termesztésen a terem közepén lévő tárgyat is megfigyelés alatt tarthatom.

Az ajtó csapódására alakította a meglepett. Szende diákfiúcska bőrébe bújt, aki halálra rémülten visong. Gyönyörűen kapta is szája elé kacsóit és berogyasztva lábait színlelt remegést. Ha már a frászt akarják rájuk hozni legyen egy picinyke sikerélmény! Azonban nem tartott örök életre ez az állapot! Unalmassá vált két perc eltelte után. Szóval fogait kivillantva szökdécselt előre a folyosón. Láthatóan nem érintette érzékenyen a sok elhaladó szellem. Inkább csak közöttük ficánkolva vágott be nekik gyerekesebbnél gyerekesebb arcot. Nem ijed meg pár elfuserált lélektől! Inkább megpöckölgeti a fejüket, vagy hóna alá csapva kuncog elvörösödő fejükön. Sőt egyikőjükkel még versenyt is rendezett ki bír hangosabban ordítani. Ennek nem lett szép végeredménye, ugyanis Eiji tetőtől talpig nyálasan tátogott magának. Miután pedig átvészelte kínok tárházát, hogy mesés megjelenését így elcsúfították, heves fintorgással törölgette fejét mutatóujja segédletével. Természetesen szorgalmasan rázva az érintett testrészről a gusztustalan testnedvet.
~ Micsoda feljebb és még feljebb háborító viselkedés! Elrontottak, megrontottak, eltiportak, meggyaláztak! Hogyan? Mond, hogyan élhetem túl ezt az égbe kiáltó szégyent?! Sötét lelkem utolsó mentsvárát vesztve nincs értelme létezésem gyötrelmes voltának! ~
Drámázott homlokához kapva kézfejét. Tudta, érezte, számított rá! Ezt követően kénytelen lesz elégtételt venni szívén tátongó sebéért. Mészárolásba fog kezdeni! Puszta kezével végtagokat fog szétroppantani. Kardja markolatával koponyát fog összezúzni. Elmeháborodott nevetésével vérért fog fohászkodni! Ennek értelmében rögvest szadista fény csillant meg szemeiben, de továbbra is tartva magát kiismerhetetlen viselkedéséhez tébolyult rohangászás helyett, csak nőies eleganciával lengette csípőjét jobbra-balra. Ideje volt illemtudó shinigami-ként megérdeklődnie mi van a többiekkel! Viszont megint háttal volt az eseményeknek. Ettől lemondó sóhaj hagyta el hangszálait. Kezdte ínszakadásos futóverseny részeseként kínozni önmagát, hogy folyton lehagyja társait és forgolódnia kell utánuk.
~ Én lennék a lennék aaaaa...Talán! Nem is tudom! Esetleg! Biztosan! A folyton, állandóan, semmikor elbóklászó házi állatka! Oooh! Minő megtiszteltetés! Vajon ki lenne kegyetlenül csodálatos személy, hogy láncra verve sétáltasson? ~
Döntötte oldalra fejét és sandított a két emberre. Egy részletben voltak, de ez nem izgatta. Sokkal jobban lekötötte, hogy kisakozza elmélete valóságtartalmának heveny százalékát! Érdektelen figyelme távlatából arra már rávilágosodott, hogy az egyikük egy fagyos őrült, kinek nem esne nehezére fájdalmat okozni, míg a másik gyeplőn tartja indulatait. Lehet emiatt ő lenne a tökéletlenül tökéletes veszélyforrás! Kacarászott magának zavartan és unaloműzés gyanánt felmászott a következő terem ajtófélfájára. Szorgalmasan megtámaszkodva kicsavart pózában hajolt lefelé. Bájosan pislogva az érkező társaságra.

Pont ekkora gyökér népséggel pakoljanak össze kutyafuttatási népszámlára! És még tosszák a bociszemes vasvilla kórust, hogy mi a szarnak nem virul a képem?! A minimalizált őstulok nyálverők helyett rohadhatok két degenerált vadbarom társaságában, ebben mégis miféle szandi-mandi poén lappang?! Wc pucoló górna szentelt vizet a csempére egy szövegelő budi lecsekkolása után, ha erre a szitura vergődnék élvezkedős luvnya ábrázattal! Kurvára felakadt a vérerem! Hát valaki benyomná a tv szemét, úgy tarkón röhögne, ahogy szétanimálták Arnold papát a terminátor negyedik részében! Az egyik itten telepakolva a gatyáját iszkol a seggünket tartani a másik meg holdjáró madárreptetéssel nyúlik az orrunk elé valamilyen szellemhajóról lopott láncverő szadistáknak áriázni. Lekésték a kétórás bogyóosztást, vagy mi a szar? Nehogy már az én csökött agymaradványom legyen itt a legtökösebb vandál, mert ipszilonba síron a hüvelykujjamat! Én szoktam a "rohadj-meg-paraszt" címkével polcra dobott vegyész termék lenni nem a juharfa pásztor, akinek egyetlen csöves irányba kéne rúgnia az összes küklopszos tortáért özönlő bolhaakrobatikát. Kezd rohadtul égig érő paszulyt szedálni az idegsokkom! Hátra is böktem a vasmacskát! Csak ne húzzon sehová beszari nagypofa!
-Ácsi van telegatyi! Az a tetves téglalap vegetál száját tátva, úgyhogy szard le a csuhás atyát és kotorj befelé!-
Segítettem rohadt kedvesem a bütyköm elé. Lehet talpat nyalni és dalszövegbe foglalni az egoista pofámat, mert az hót ziher ha mostan ledekkol a nagy feketeségben a családfája se ver belé defibrillátort! Az a díszmájerkedő színészcsóka meg kurvára beérdemelte, hogy leturházza pár zakkant lepedő! Ha rajtam múlna nem csak abban a trutymóban cuffogna, hanem tetőtől talpig gipszelve fetrengene valamelyik sarki csehó hűtőládájában, mert az ekkora beszívott környezetkárosító szutykokat pislantás nélkül szálkáznám mintadarabra. Így is a borsók sikítottak öt szólamban cseszett hátamon, annyira kivert a para ettől a gázos szellemmizériától. Olyan szinten belém állt a cövek, hogy valamelyik maszkban rohangászó fogyatékosnak kedve támadt újfent szétszívatni hidrogénnel, hogy iderittyenti azt a köcsög kastélyt és megint bereteszel csúszómászók közé! Na, de nem lehetek akkora talaj menti szellő, hogy bűzölögve lapítsak! Jussunk kifelé ebből a fertőből, oszt jóvan! Hajítottam is kurva nagy iq-val szent vakerom a környezetre tekergőző borostyán növényzetnek. Legyen már haszna, hogy kapásból reggelire szétkokszolta a rostos vezérlőjét.
-Hé, fikamaki! Vadászd le a fém pöcköt, ha már ilyen mocskosul elemedben nyújtogatod a zsigereid!-

Azt hiszem, hogy már nincs értelme tovább várni Hitora, hiszen Február óta tudott volna írni, ráadásul Március végén volt aktív. Ha majd vissza akar csatlakozni, majd szól, addig is Hitot NJK-ként kezelem. ^^

//Mesélés//

1. csapat

Információid szerint a lelkeket fogva tartó követ kell megszerezned, amit el kell szállítanod Aizennek. Azonban meg kell fontolnod, hogy vagy üres kézzel távozol a helyszínről, vagy pedig megküzdesz a három ismeretlennel, akik nem tűnnek gyengének. Ha az utóbbit választod, akkor fel kell készülnöd egy igen kimerítő, és hosszadalmas küzdelemre, elvégre három ellenfeled is lesz. Neked kell eldöntened, hogy melyik opciót választod.

2. csapat

Azt furcsának találhatjátok, hogy a teremben már égnek a fáklyák. Így talán kissé gyanússá is válhat a helyszín, hiszen nem kizárt, hogy valaki tartózkodik a teremben, s már előttetek megérkezett. Azt, hogy miféle lény kerülhetett hamarabb a terembe, egyelőre még nem tudhatjátok, de ha összpontosítotok, talán sikerül bemérni lélekenergiáját, és talán arra is rájöttök, hogy egy arrancar is jelen van.
Minden bizonnyal előttetek heverő kristály tarthatta eddig fogva a harcosok lelkét, vagyis csupán annyi a dolgotok, hogy össze kell törnötök. Lehetséges, hogy így sikerül megtörnötök az átkot, ám az is lehet, hogy így örökre az átok foglyaivá teszitek az elátkozott harcosok lelkét.
Óvatosnak kell lennetek, hiszen nem tudhatjátok, hogy miféle következménye lehet cselekedeteiteknek.

A sötétben meglapulva fürkésztem a másik ajtónál lévő alakokat és próbáltam minél több információt gyűjteni róluk. A teremben a fáklyák lángjai hol balra, hol jobbra lengedeztek a kisebb teremben hol sötétségbe borították az addig fényárban úszó helyet, hol pedig megvilágították az addig sejtelmes sötétséget. Tekintetem hol a kristályszerű tárgyra futott amely a fáklyák megvilágításaitól függően pompázott, hol pedig az ajtónál lévőkre. A fény nem világította meg őket olyannyira, hogy pontos képet kapjak róluk inkább csak néhány részlet információt kaptam a külsejükről. Az egyik egy az átlagnál magasabb férfi, kinek a szeme vörösen világított a sötétben ahogy a fény rávetült.
~ Hmmm...nem a külseje ami aggaszt, hanem hogy elég nagy mennyiségű éreztem ami eléggé hasonlított is egy Hollowra. ~
A tekintetem megragadt egy másik alakon aki a vörös szemű előtt állt nem sokkal, haja sötétebb volt a másiknál a szeme viszont jóval világosabb a test magassága közel egyformának tűnt. A háttérben még egy személy volt, de őt nem láttam....teljesen a sötétségbe burkolózott.
~ Az a másik alak elég furcsa... a különleges a kisugárzása, még nem éreztem ehhez hasonlót korábban. ~
Úgy éreztem, hogy minden porcikám remeg ahogy egyre jobban figyeltem az alakokat. Habár a remegés nem fizikailag érintett hanem inkább belsőleg és jobban hatott a izgalom mint a félelem habár nehezen lehetett volna megmondani melyik érzés volt többségben. Kardom markolatát szorosabban fogtam és a lélegzetemmel próbáltam lenyugodni...lassan és egyenletesen próbáltam lélegezni. A levegőben feszültséget éreztem ami a nem várt vendégek felől jött.
~ Nem tudom mi történik ott és azt sem tudom hogy mit érzek... a szellemi energiákat vagy az engem is mardosó rémület és megdöbbentség kombinációját érzem. ~
A teremben pár pillanatra nagyobb csend borult mint amikor beléptem a kicsit giccsesre készített ajtón. fejemet megráztam, hogy a felesleges gondolatokat elhessegessem és csak a fontos dolgok maradjanak meg.
~ Nem tudom megmondani erősebbek-e nálam, de azt tudom ha harcba bocsátkozok 3 az egy ellen lenne ami tuti vesztes helyzet lenne. Megpróbálhatnám elcsenni a kristály szerű dolgot amit el kellene vinnem Aizen-nek, de menekülési útvonalam nem sok volna...vissza fele lehetnek még csapdák és elég lassú volna az út a legelső csapda végett. Valamint a másik oldalon nem tudom milyen útvonal van és nem tudom, hogy milyen nem aktivált csapdák lehetnek ha vannak egyáltalán, valamint át kellene jutnom rajtuk ami nem kis feladat lenne... esetleg hagyhatnám is és egy kis borsot törhetnék az orra alá... ~
Éreztem hogy a homlokomon legördül pár csepp víz és a torkom hasonlítani kezdett a Las Nochesi sivatagra. A gondolat menetemből az egyik fáklyának a ropogása zökkentett ki.
~ A gondolkodás most nem segít, mert kevés az idő...megpróbálok valamit és ha nem válik be nem bocsátkozok harcba... nem vágyom a halált megint...~
Kardomat a hüvelyéből óvatosan előhúztam, hogy a lehető legkisebb zajjal sikerüljön támadásra készen a kezembe fogni és egy nagyobb mennyiségű energiát pumpáltam bele...Gyors a többiekre néztem, hogy mennyit vettek észre belőle...tudtam, hogy már sokáig nem tudom titkolni a jelenlétem és reménykedtem benne, hogy még nem vettek észre.
~ A távolság megfelelő, de ha kicsit közelebb tudnám őket csalni az még jobb lenne, de sajnos nincs rá idő...~
* Megpróbálok el Sonídozni ahhoz a dologhoz ami a terem közepén van egy oszlopon és az övemmel hozzáfogatni a testemhez, amint elraktam azt amiért jöttem használom a Tageisei Tate, hogy kivédjem az esetleges támadásokat.
Ha elindulnak felém várok egy kicsit ha nem akkor azonnal használni próbálom a Kisokutadashii Jiboujiki és Sonídoval minél gyorsabban haladni azon az úton amerről jöttem egy menekülő út megtalálásában reménykedve. *

Eszeveszetten eszelősen, engedékeny engedetlenséggel lepottyanva, lemászva, letorpedózva adta fel lelke csínyét és választotta heveny unatkozás távoli, messzi, kibírhatatlan, elérhetetlen, felfoghatatlan, láthatatlan hosszúságát. Tettre tenni tudatlan turpisság! Sehol egy szikra, jel, pont, vonal, vessző, álomkép! Szükségtelen, untalan unatkozva kell állni, várni, hogy a kerekded forma felszínén megcsillanjon a korom sötét! Eme felvetés sántítósan sánta, hisz az éjszaka világtalan veszedelmében semmi sem csillog. Tévedése kizártan lehetetlen! Inkább foglalkoztatja, érdekli, nézi, bámulja, szaglássza a központi szerepben ragadt tárgyat. Ajkát szélesen szeszélyes mosolyra húzza, mindenki módszeresen mellőzi megtapintását! Ha így félnek, rettegnek, tartanak tőle, majd ő ujjai szorításába fogja, amíg fejébe nem tódul teste összes ajándéka és halála nem lesz több kósza vérspriccelésnél, mennyei manna pazarlásánál és esze apró cafatokra robbanásnál! Beterítené a szobát, helyet, lakot, lyukat, odút, zugot, agya milliónyi ragacsos, tocsogós, zagyva részével és az undor szagát látva pattoghatna extázisban!
Forgatja körbe eres, dülledő, gülledő szemei világát, majd határozottan ellépve, fellépve, átlépve, kilépve, meglépve oson a magára hagyott kristályhoz. Talán, esetleg, remélhetőleg úszkálnak benne érdekes, sejtetős, figyelemfelkeltő végtagok! Igazságtalan impulzus, ha átverik zaklatottan zűrős zsigerét! Foszló oszló ujjak, látszódó izmok rostos reménye, végtelen belek tekergése! Valami vélemény keltő, kielégítő véresség.
~ Ismeretlen ismerős merészkedett merészségi mezőre! Valaki, valaki itt vaaan! Figyel, les, kémlel, elemez minket! Ki lehet csodálatos kirándulásunk meglepetése? Tán erős, gyenge, közepes, szenvedő, kitartó? Oh, minő gyötrő kíváncsiság! Remélem, hamarosan elégtételt kapok! ~
Forgatta, tekerte, csavarta körbe fejét, miközben csontos ujjaival lassan megfogta a kristályt. Tettét mély, sötét, örökké tartó csend, feszültség, meglepettség, gyász követte! Ki kellett, muszáj, kötelező volt játszania a kínálkozó lehetőséggel! Ordítva, ugrálva, hörögve, kapálózva, habzó szájjal terült ki a padlón és dobta el az átlátszó kristályt. Aztán bumm! Végzett a légzés, rángás fogalmával és teljes halállal feküdt. Előadására heveny érdeklődéssel közeledtek, melytől elszomorodott mazochista lelke. Semmi taposás, szurkálás, bökdösés, ütés?! Nagyobb kín a semmit kapni a semmilyen tettnél!
Keserű, marcangoló, szomorú, hányatott sorsa ellenére végig húzta körmeit az őt vizsgáló, kémlelő, néző, leső arcon (Hito). A káromkodással fűszerezett fájdalom hangja édesen csengett füleiben. Megtalálta az izgatott izgalom, amitől jobbra-balra hajlongott. Közben rögtönzött szél, szellő, fuvallat süvített el mellette. Szemét a idegszáli sérült felé fordítva várt megoldást. Ő nem fog, tud, akar, szeretne tettre koncentrálni! A drágaságos diétás doboz, amúgy is rejteget ismeretlen erőt. Majd ő indul, megy, sétál, halad, fut, rohan, bandukol a lopkodó tolvaj után. Bár, ha büntetés balsejtelmével kell lecsapni, szívesen tündöklik végrehajtó szerepében! Egy akaratlan kar, alamuszi láb, aranyos fej és máris teljesítve, kipipálva, végez véve a feladata!
-Sietve rohanok, szorosan rettegve, hátha végez velem a véreszme!-
Lebegett ki az ajtón, majd követte neszek, hangok zajok tömkelegét. Eufóriáját a monoton pörgés sem zavarhatta meg. Élvezettel élve enyhülhet éhsége! Botorkált tovább a két, dupla, páros után haladva.

Tizennyolcas léc alatt csövezel, takaroggyá vissza anyádba, mer ennek a geci sztorizásnak a lekövetése, kurvára visszafejleszt a dedóba!

Benyomulva a múmia áztatta posvadványba, csak az motoszkált a léket fúrt zsebtelepembe, hogy a szőrös jeti talpába vakarhatnám falba koloncfalvi Mártonékat. Mer, már mér ne, egy "használd egészséggel" címkés féltégla sem kolbászolt bespeedelve! Azér, ha rám hajt a kényszer vizelés, felcakkolom rőzsés Etelnek, szal nem kő pánikrohamot kapni NATO gyakorlaton! Meg lesz itten oldva a számla folyósítás! Addig meg passzívan szíjjá rá, mi a seggnyaló vidéki sanzon bandzsított bele a fekete teámba! Jam, néhány nyeles fejű kerti törpe, akik vágják teljes lelki satufékkel vigyázzba a kerámia pofájukat, mert nyávogós luvnyák és annyi értelmezési képességük van, mint egy keresztbe harapott articsókának. Mi a retkes strucctojás hullására ekkora baszott hadhelyzet rákattanni a látóidegem vegyes boltjából csámpázó vezetékre! Ragad meg, te anyaszomorító balek vagy anyád csak a kúrást verte beléd? Kapaszkoggyá geci szakadék felett csámpázva vagy takaroggyá x lábbal farkasmanust riogatni! Leheszarom! Te tetves bajod, osztán vigyen el valami szaros szifilisz és az nagyanyád se kössön műszálas öltönyt a kibaszott földelésedre! A többi utánzat szagra gerjedő őslakos, meg be ne ugasson! Fekszik, lapított ganételep! Visszacsövelek a fémjelzett melómhoz, csak szmogot támadt kedvem tüdőzni, hátha kikel egy garnéla a tokosodott vesémből. Na, meg napfényes Atlantisz baszott sugárzása helyett, kurvára ingerenciám nincs ehhez nyomorékoskodásból begyúrtam kondérba a naruto retardált szájkosáron tartott fakír karim, hagy romolhasson nyali ideált! De pofám lócitromba, mer nem ripszropsz mulató ajtóvágódásáról kell szellőztetni a seggemet, hanem valamilyen törpetacskó szánalom szagát kozmoszosító farkáról. Szal, nyelvemet végigrántani a gillette pengén, aztán kibelezés! Tetriszt gyártok a nyomorult szürkeállományából, mer asziszi oltári rozmaring szál fehér boxerban tündökölve E.T hálójában...
Há és tél! Könnyesre marom a combcsontom a lealázó csatorna patkány húzásáért! Akkora lúzer terjesztő ismeretfilm összeszégyellem magamon mind a rohadt hét boxerem! Na, de nem úgy van az elhúz a hurkos faszú démonba, mi meg átszellemült debilfejjel meresszük eres szemeink a réti sas átkára! A bolhakaki röntgen géppel szétvakuzva is csóró lassú, szal leszek olyan kibaszott előzékeny tolok neki egy hellót! Ha van benne mérési szalag orrát töri az igyekezettel és atomra befejeli a gipszkartont, ha elkúrja, mer mér ne, akkor majdan előzékeny tahó képében kézrátéttel besegítek! Ezt se köpöm többet LCD-re, mert a kis bébi piskotás análkanál kőkeményen szilárdulva húhogott rám. Azta, de beszarás!O.O Most komolyan, de rohadtul telepottyantottam a liberom, hogy a marha tudatosan rá se szart faktor helyett, nagyobb tájfunnal cuppantam rá a tarkójára. Mostan tuti bibis marad a csülke!
Háh, ettől fogpiszkálóval meg is peckelt a széthasított tudatmirigyem, szal tosztam egyet a dzsuvás bőrén és a szőrözött csirke mellbimbajára, mekkora cseszett porfelhő. Hogy a taknyom érlelési idejét belé, ha ráfarolok a felvert macska virnyíkolásában! Apropó mitugrász köcsögök! Hol az amőba képű, herélt pöcs meg az a zakkant éjjeli őr? Ne, ne, ne, aszondtam Ne kúrják fel a hőfokom, vagy mehetnek jércét töcskölni a susnyásba!
-Melyik kiskínában teleltek pöcegödör lárvák?! Lecsúsztok a fingatásról...cöh, kurva pech, mi? Kifogtad a környék gigászi stréber vérebét, BU-ZIIII!-
Untam szanaszét az izgága felkenési kényszerem. Igazán bemoccanhatna már a szőrmemuki, mer apa kezdődik! Kezdem beunni az aszott szemhéjam! Szal, nem ad mozgássérült leprás táncot, majdan ÉN kibiztosítom a gombostűt a seggéből! Úgy kettéhasítom a bodza bokrot megszólal az afgán himnusz! Ugye, mekkora cseszettül fos lesz? Valahogy lepörgettem a wc-kefét, hogy kiszopjam a tutkó szitut...

Akki sikeresen magához veszi a lelkeket fogva tartó tárgyat, ám a shinigamikból épp hiányszenvedő shinigami csapat meglátja. Sajnos azonban nem ez lesz az egyetlen problémájuk, hiszen a terem – és vele együtt az egész hely – remegni kezd. Valószínűleg a tárgy előző helyén valamiféle súlyérzékelő volt, mely a kristály elmozdításával beindította az egész földalatti rendszer védekező berendezését. A plafonról hatalmas kődarabok potyognak, jelezve, hogy nem ajánlatos sokáig bent tartózkodni, hiszen bármelyik pillanatban rátok omolhat a mennyezet. Azonban dönthettek. Vagy kockáztattok, és bent maradtok, hogy egymás torkának ugorhassatok, vagy kimenekültök a helyszínről. Az is elképzelhető, hogy egymást segítve menekültök ki a létesítményből. Akár melyiket is választjátok, vigyáznotok kell, hiszen attól, hogy hamarosan beomlik a barlangrendszer, még működik minden csapda, amivel útközben találkoztatok, vagy épp nem találkoztatok.
Ha ügyesek vagytok, akkor alig néhány perc alatt kijuthattok, így nagy eséllyel senkinek se esik baja, máskülönben az is lehet, hogy valaki örökre bent reked.

A sötétség rejtekében figyelmesen vártam a megfelelő pillanatot, hogy megszerezzem a kristályt a nem kívánt látogatók mellett, előtt. Tekintetem, hol a terem közepén lévő tárgyra, hol pedig a tőle nem messze lévő egyénekre meredt.
~ Kicsit aggaszt az, hogy különös szellemi energia áramlik belőlük olyan mint amit eddig nem áll módomban érezni és az egyikőjüknek igen erős kisugárzása is van… Vajon nem kéne hagynom, hogy ők szerezzék meg ezt a kristály akármit? Nem lenne sokkal jobb ha nem Aizen kezébe volna hanem az övékébe? ~
Szemeim tágra nyílnak majd a ösztönösen egy sonídóval elérem az ereklyét. A többi teremben lévő lényen látni lehetett, hogy ténylegesen észrevettek. A tervemet követve elindultam arra amerről jöttem. Pár lépést sikerült csak megtennem amikor furcsa jelenség vette kezdetét. A föld megmozdult, nem sokkal később furcsa hangok kísérték majd pár kisebb lehulló kődarabokra lettem figyelmes. Tekintettemmel a terem tetejére irányítottam. A terem plafonja elkezdett megrepedezni és tisztán kivehető volt, hogy mely darabok hol fognak letörni és lezuhanni.
~ Nem tudom miért is lepődök meg! Az egész hely furcsa csapdákkal volt megtöltve ez a kis oszlop miért is ne rejtegetett volna egy szép kis csapdát… Ha nem jönnek a különös vendégek lehet nem lett volna ekkora probléma belőle. ~
Kifelé menet pár nagyobb darab plafon darabot kerülök ki. Eközben a törmelékek pora már meglátszik a talaj Szintől pár cm magasságban lebegve és érezni lehet a por alatt megbújó kisebb darabok hollétét ahogy rájuk lép valaki. Kisebb nagyobb nehézségek árán elértem az ajtót és a végtelennek tűnő folyosó rendszer felé vettem az utamat.
Ahogy távolodok az ajtótól sietősebbre veszem a tempót, mivel ez a rész is teljesen a beomlás szélén áll.
~ Jobb lesz mihamarabb távozni az egész építményből, mert nem sokára teljesen beomlik és ha itt ragadok valószínűleg itt is maradok. ~ közben figyelek a hátam mögé és a folyosó minden szegletére nehogy egy váratlan támadás érjen akár a többiek részéről akár máshonnan.. A Kristályt szorosabban markolom a kezemben, nehogy kipottyanjon belőle. Közben a fentről lehulló köveket kerülgetem. Gyorsan, de óvatosan haladok tovább a folyosón ameddig megtehetem. Hirtelen egy erős szorítást érzek a nyakamon majd egy erős lökést aminek köszönhetően a folyosó falához vágódok. A Kristályt még szorosabban fogom, szinte már szorítom miközben felnézek, hogy meglássam mi is történt pontosan. Megdöbbenve tapasztalom, hogy az egyik személy aki velem együtt volt a teremben térített el a kitervelt utamról és ráadásul a szellemi energiája alapján a legerősebb.
~ Semmi értelme harcba bocsátkozni, mert a győzelemre esélyem sincs és mindennek tetejében ez hely hamarosan összeomlik. a lehetőségeim száma igen csak megcsappant az ő jelenlétével... ~
- Szép napot! Nem örülök, hogy pont ön jött utánam így a menekülésemre minimális esély maradt csak... Mi lenne, ha előbb kimennénk ebből az omló épületből és a többit kint meglátnánk? - ragadom meg az egyedüli lehetőséget ami megmaradt számomra. Hangom, habár ellenfélről volt szó, tiszteletet sugárzott.

Remegő riadalomtól reszketve ringott. Meglepett merénylettől zsibbadtan zsongott. Rossz előjel rémséges energiával robogott, tehát kellemetlen teremtés kezdett tevékenykedni. Széles vigyorral, mosollyal, vicsorral, bazsalygással szolmizálta veszély szárnyalását, majd átadván magát átkoknak, kecsesen libbent omladozó törmelékek körzetéből. Korai halála értelmetlen keserűség lenne hatalmas élet tengerén. Bár bárgyú bugyorgással bukfencezett baljós beton bánatában. Határozottan szerette utasított borzalom helyzetét. Ezért ugrálva, pattogva, szárnyalva, pörögve, forogva, szökdécselve, perdülve, hajolva, szökkenve kerülte el ütközetek esélyét. Már csak meg kéne fejtenie csapata menetét! Gyerekes játéka elvette gyalogos járókelő eszét. Ismeretlen tájakra keveredett, szégyenétől immáron táplálkozási keresője mentheti meg! Örömére érzékelte önző ellenségek örvényét, így léphetett irányukba.
~ Bánatos szívem végre szóra lelt! Újra hallom kedveseim hívószavát! Kár, hogy udvarias semmittevésem akadályoz harcuk félbe szakításában. Mily égető kín! S nincs kezeim szorításában popcorn vagy cukorka! Így miként élvezhetném szemeim elé táruló műsor? Kegyelmezz égi tünemény! Szánd meg nyomorult lelkem felejthetetlen élményekkel!~
Gondolkodó gyötrelem sejtető szerepét követően, fordult folyosók folyamán. Minél előbb látni kívánta merész egyedek lázadó küzdelmét. Annyira akarta remegve ringott vérre vágyva. Nem bűn hiénaként hánykódni belezett nemesek után, ők amúgy sem sétálnak el. Halottan heverve szabad a szimatolás és keserédes kóstolás! Izgatottan várja az alkalmat, pillanatot, percet, órát, másodpercet, lehetőséget, esélyt, időt, hetet, hónapot, évet amikor elégtételt vehet akarata. Egyetlen kelletlen kérdés kavarog eszében! Látványosan lehulló mennyezet mérgében mennyit lassít élvezet éltére? Feledhető felvetés! Barátok bent, addig ő is ácsorog! S, lám sebtében láthatta szökevényeket trécselni, mialatt magányosan lopta a szegleteket. Kedvesen kéjelegnek! Mellőzhető magán beszélegétsük megbotlása.
-Feledhető fejemmel foglalkozni! Kimaradok, kihagyom, kifelejtem, kiejtem, kidobom, kihajítom, kicsukom, kizárom, kirekesztem a beavatkozás kegyességét!-
Porolta le piszkos ruháját, békésen befékezve baleset bájának bonyodalmából. Nézőként tartózkodik kakasok közelében, nem marakodni igyekez. Még ha zavar zónája nyugtalanítja is nyávogó züllését. Tán távolsági távlatból tekintve biztonságosabb bunyó bonyolódhatna. Lehet magára kéne hagyni omladozó lakhelyük. De mit akar dupla dinamit? Gyilkos gyalázattal halni vagy menekülő megfontoltsággal élni? Cseles csavar foglalódik fejezetében. Kár, hogy kérdésre válaszolni kizárt veszélyeztetett képemmel. Inkább imádkozó sáska irhájában szédelgek Mekka irányába. Vagy jobban állna jajveszékelő állat menekülése? Próba! Eljátszom egymás után esélyes egyvelegeim!

Kettéfejelem a bengáli tigris migrénét hajhullásos lézershow tornája mellett, ordenárére szigorított kresz pöcsölés roppantása után. Most komolyan, de tényleg ekkora alkesz filccel felnyalt pofám van, hogy becsumizok minden szart, ami betondzsungel fáin terem?! Ne előzze már meg a mozgássérült triceratops a hányásig kavargó nejlon zacskót! Ha fogyatékos gyökereket keres piros pacsihoz, vágjon egy 360-ast és szórakoztassa a seggünk mögött lepkehálóval nyomuló alja népi csírát. A beszívott fószere tutira keresztbe nyalná a bélyeg gyűjteményét. Akkora üzletet akasztana le a bebandzsított sügérrel, hogy innentől fogva hót ziher bekongatnák az összes zubbonytelepi rezes harangot. Beszabadítana egy retkes ágyat, oszt kevesebbet kéne talicskát gurigáznia a légyszemű trógernek, aki rohadt humorérzékkel diplomás baromnak hiszi magát. Szal, felőlem húzhat a búsba! Hajíthatja a bekékült törpét a deltás tricikli rostjaira, aztán meg verheti szemre a maltert. Előtte azért csengesse kifelé miféle atomnyerő lapokkal rázza a mázli muff szoknyáját. Nem haverkodom lepukkant nyalifali túlvilági arcokkal. Ráadásul a nagyra becsült dobozkáját oda dughatja. Annyira hoz lázba, mint üszkös lábat az akupunktúrás kezelés. Én a hulladék lebontó nem szeretet szolgálat, meg szaros kívánság leső, kopoltyús dög vagyok. Ha ki akarja mixelni a szállító zsákot, kapja elő a bugylibicskát.
-Cöh...Most pottyantam le a falvédő karnisáról, mi? Kivergődsz, úgy elszelelsz hetekig vakarhatom fikamakiból a szaros homokot.-
Pöccentettem rohadt szemléltető programos csóri bemutató szögéből a defektes szitut. A képére van gravírozva, letépné az unatkozó fakabátok pink bilincsét is, hogy rafkósan tehén nyalt gádzsó, zsír új topánkája elé baszhassa azt a meglepi csomagot. Felőlem, aztán lehet buzi évfordulójuk, meg sokadik "X" torta zabálásuk, de marhára nincs ingerenciám szívni a lyukas garas emblémáját, mert egész nap talpbetétre radíroztam a csülkeim és egyetlen színházi tragédia jelmezét se pírozhattam hámra! Aszittem menőn tolom a kamuflázs buzeraságot, hogy én pankrátor meccset és nem vetélkedőt óhajtok rittyenteni. Koptassa csak csonkára a rágó csápjait, engem aztán be nem hódoltat a megengedett skálás hajlongásnak. Kötöm a cölöpöt karóra! Szétkenem a száját, utána oda kotor, ahova viszi a hittan leckéje. Egyszerű, mint a hónaljpitiző takonygombák szorzó tábla fintora!
-Hát, ez bukta, vöri ratyi! Rühellem a levegőbe hintett szerződéseket és a gép mészáros seggfej fecnivel csicsázott ki...Azért, nesze! Csekkold le mekkora oltári király arc tok lenni!-
Rácuppanva a kincses szigetről szabadult muksó felsőjére, jó tisztességesen kirúgtam a ház falát. Elvégre akkora eget rengető IHB partit fogunk rittyenteni, bevérzik a retinája. Szal, szívtam egy slukkot a tanyasi légtérből és visszaküldtem feladónak selejtes árut. Úgy kipenderítettem az exit-en, ahogy vasvillával szúrják faron az enyelgő Julist. Pöppet kukkoltam hulló csillagot, aztán kotortam, nehogy szétunja a papír zsebkendője hímzését talaj menti fagy tesztelése közben. Ja, meg bökte csőröm összekanalazza magát vagy ripityára törik. Tudja a szedált szarkaláb, fordítva vette e be a túlélési ösztön bogyóját...

Üdvözlet!

A küldetés halott, ezért jöttem lezárni azt. Mivel csak hárman írtak a küldetésbe megfelelő mennyiségű hozzászólást, így csak ők kapnak jutalmat.
Akki Enzuru, Sukkecu Eiji, Masaki Sachi: ajándékotok 1500 LP és 1000 ryou.

A küldetést LEZÁROM.