Egy újabb nap és megint untam a fejemet. Már minden hülyeséget kipróbáltam, hogy elűzzem az unalmamat. Az ágyamon fetrengtem meló helyett mikor valaki bekopogott a szobámba. ~Ki a halál lehet az ilyenkor?~ gondoltam majd kikászálódtam az ágyból, és az ajtóhoz siettem. Vettem egy nagy levegőt és kinyitottam. Eleinte azt hittem, hogy Mitsuko kapitányhoz lesz szerencsém, de tévedtem. Egy számomra ismeretlen shinigami volt, aki azt mondta, hogy van a számomra egy küldetés. Azt is megmondta, hogy hova kell mennem. A Nyugati Kapunál várt rám az, aki elküldte értem a csávót. Kicsit kigyúrt volt és a szemöldöke borotválva volt. Mondanom se kell, hogy milyen fura benyomást keltett. Pár perc múlva kiderült, hogy lesz egy társam is, aki nem más volt, mint egy ismerősöm. Nagyon meglepődtem, hogy őt rakták be mellé, de hát ez van. Oda jött és kezet nyújtott. Nem akartam bunkó lenni ezért kezet ráztam vele majd visszafordultam a férfihoz. Miután végig mondta a feladatot, megkérdezte, hogy van e kérdés. Nekem lett volt és már majdnem feltettem mikor mit sem törődve velünk kijelentette, hogy nincs kérdésünk és, hogy induljunk. Meg kell hagyni, hogy elég érdekesnek találtam a küldetést. Az emberek csak úgy eltűnnek. Vajon mitől? Út közben elkezdtünk társalogni, hogy mi is történt azóta, hogy utoljára találkoztunk. Nem mondott valami sokat és én sem. Vannak olyan dolgok, amik csak rám tartoznak. Mondjuk semmi érdemleges sem történt velem csak untam a fejemet és bóklásztam Soul Societyben. Nem tartott sokáig a beszélgetésünk ugyanis elértük egy igazán furcsa területet. Mindent köd borított. A látási viszonyaink nagyon sokat romlottak. Lehet, hogy ez a köd csak azért van, hogy az, akit keresünk, elbújjon benne, és úgy támadjon ránk? Megmondom őszintén, hogy semmi se lehetetlen. Egy ideig próbálkoztam azzal, hogy keresek valamit, ami arra utal, hogy arrancar vagy valami ahhoz hasonló járt erre, de miután rájöttem, hogy ebben a ködben semmit se fogok látni, feladtam. Tudtam, hogy Ren a 12. osztag tisztje így a gondolkodási részt rá hagytam. Én a harcra vagyok specializálódva. Nem véletlen voltam a 11. osztag hadnagya. Míg a 11. osztagban szolgáltam megtanultam a könyörtelen harcmodort és a tűrőképességem is meg növekedett. Ren azt mondta, hogy fura… na erre egyedül jött rá vagy telefonos segítséget kért valakitől? Szerintem ez mindenkinek furcsa lenne, hogy köd van… Ráadásul, ahogy elnézem csak itt ezen a területen volt köd. Miután Ren közölte velem a tökéletes megállapítását előrukkolt egy tervvel is. Azt mondta, hogy én induljak el az általa mutatott irányba, és negyed óráig sétáljak előre, és ha nem találok semmit, se akkor forduljak vissza. Mivel nekem semmi ötletem nem volt bólintottam majd elindultam az említett irányba. A köd olyan sűrű volt, hogy szinte semmit se láttam. Ekkor eszembe jutott, hogy mi van, ha visszafelé eltévedek és összefutok az illetővel, akit el kell kapnunk. Egyedül nem hiszem, hogy le tudnám győzni. Vagyis nem tudom lehetséges, de nem szeretném kihagyni Ren a buliból. Hiszen azért van itt, hogy ő is harcoljon és, hogy elkapjuk azt a mocskot, ami ezt tette az emberekkel.

Ahogy haladtam előre reménykedtem benne, hogy hamarosan vége lesz a ködnek, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem minden van úgy, ahogy én szeretném. Mivel már egy ideje mentem előre úgy gondoltam, hogy itt az ideje visszafordulni. Már megfordultam mikor szinte a semmiből lidércek jelentek meg. Most nem voltam olyan hangulatban, hogy harcoljak, de ha nem teszem egyértelmű, hogy kinyírnak. Megfogtam a zanpakutom markolatát és kihúztam a tokjából. Mielőtt azonban támadásba lendültem volna észrevettem, hogy valami nincs rendjén a lidércekkel. Vonaglottak, ami nem volt rájuk jellemző. Na, de nekem nem az a dolgom, hogy elemezzem őket hanem, hogy kinyírjam őket a francba. Kardomat előre szegezve vártam ellenfelem reakcióját. Egy ugrással rontott nekem és az arcomat akarta szétvágni vagy nem tudom, mert a karmai nagyon közel jártak az arcomhoz mikor a kardomat előre toltam. Azt hittem, hogy sikerrel jártam, hiszen eltűnt, de ekkor észrevettem, hogy mögöttem áll. Háttal volt nekem így azt hittem sebezhető, de ami ekkor történt nagyon meglepett. Háttal nekem indított támadást. A keze helyett most egy nagyobbacska penge volt. Már elég közel volt és már le is csapott. Épp, hogy el tudtam hajolni. Mikor felnéztem láttam, hogy a hajamat metszette le. Most már ugyan olyan rövid volt, mint azelőtt, de azért felegesített. Szabadjára engedtem egy rakatnyi lélekenergiát majd erősen megmarkoltam a zanpakutomat és nekirontottam. Nem akartam egyből megölni így először csak a végtagjaitól fosztottam meg majd mikor már a földön feküdt egy shunpoval a nyakán teremtem.
-Most véged te utolsó senkiházi.- mondtam jéghideg hangon majd lesújtottam. A lidérc másod percek alatt részecskékre bomlott és eltűnt. Nem várakoztam, mert ha jól kombináltam, akkor Rennek is akadt egy ellenfél. Sőt az is lehet, hogy többet is kapott szerencsétlen. Shunpoval megspékelve indultam el visszafelé. Ha nem éreztem volna a lélekenergiáját biztos eltévedtem volna, de mivel szerencsém volt éreztem és meg is találtam. Ha jól láttam már végzett az ellenfelével ezért odamentem hozzá.
-Nos én találkoztam egy igazán érdekes lidérccel, de ki is végeztem. mondtam vidáman majd vártam a válaszát.

Már-már reménykedtem abban, hogy megúsztuk a harcot és mehetünk tovább, de tévedtem. Mondjuk ez így egy kicsit egyszerű is lett, volna, ha csak ennyit kell tennünk azért, hogy tovább juthassunk. A balta ügyesen kiütötte szerencsétlen Rent míg én tökéletesen, elkerültem. Az is igaz, hogy csak azért hajoltam le, hogy megnézzem a lábam, ugyanis vérzett és az is lehet, hogy megrepedt. Míg én a lábamat piszkáltam egy nagy balta repült ki a ködből és annak nyele KO-zta ki szerencsétlen társamat, akin látszik, hogy tényleg képtelen a harcra. Mondjuk egy tudós, inkább kutasson, mint harcoljon.
Miután felálltam még akkor se esett le, hogy mi a franc történt Rennel ugyanis csak a földön fekvő testet láttam a baltát nem. Mondjuk, ha egy kicsit elfordítottam volna a fejemet észrevettem, volna az a bazi nagy szirszart, ami lehet, hogy egy életre kiütötte azt a fatökűt. Sajnos még arra se volt időm, hogy megnézzem Ren rendben van e ugyanis valami ötajtós szekrény nagyságú lény jelent meg előttem aki biztos, hogy nem teázni és beszélgetni jött ide. T_T Kardomat megmarkoltam és készültem a legrosszabbra, hogy egy egyszerű mozdulattal elmenekülök vagy valami csak az a baj ezzel a tervvel, hogy iszonyatosan nagy a köd így az ellenfél markába rohanhatok, és hát az nem lenne szuper. Még egy darabig figyeltem, hogy mit is akar tenni, de nem tett semmit csak nagy levegőket vett, amitől egy kicsit ijesztő is volt. A mellkasából kitüremkedő szívről ne is beszéljünk. Várjunk csak! Ha a szíve kitüremkedik a mellkasából, akkor megvan a gyengepontja! O.o Milyen okos vagyok, hogy csak most jut eszembe mikor már vagy öt perce megállapítottam, hogy kitüremkedik az a fránya szív.
Megmarkoltam a fegyveremet és most már tényleg vártam a lépéseit ugyanis megmozdította a kezét, aminek köszönhetően a balta odaröppent. Na ne mááárrr. T.T Ki ez a fickó? Valami mutáns bassza meg? Mit fogok én ezzel csinálni? Lehet, hogy könnyű célpontnak látszik az a szív, de az odavezető út azért baszottul rizikós. Főleg úgy, hogy ha ez az izomköteg meglendíti azt a baltát, és az esetleg eltalál engem akkor egy gyufásdobozban fognak eltemetni.
A szörny elindult felém, hogy kinyírjon, de mivel tökéletes a reakcióidőm egy shunpoval kikerültem és jó messzire mentem tőle, hogy legyen időm felkészülni a támadásra. Előre szegeztem a fegyveremet majd kicsit remegő hangon megszólaltam.
-Sangai Mamono Kosaku!!!- ordítottam minek köszönhetően aktiváltak a shikiat. A kardom most már egy láng bárd volt, amivel mezei egyszerűséggel meg tudtam égetni a kezét egy egyszerű vágással is.