Még sosem közlekedtem gargantával, mert eddig nem volt dolgom Hueco Mundoban, ezért nem nagyon tudtam hogyan értelmezni az áthaladáshoz kapott információkat. Közvetlen a sereghajtó Masaki előtt beléptem az átjáróba, ahol aztán az fogadott hogy nincs hova lépnem.
-És most mégis hogyan építsek magamnak lépcsőt. -pánikoltam be kissé zuhanás közben, de aztán hirtelen megálltam.
-Várj, megmutatom. -fedeztem fel a hátam mögött a derekamat tartó Masakit. Lepakolt maga mellé majd előkészített egy újabb lépcsőfokot.
-Á azt hiszem már értem. -szólaltam fel pár lépés után. Megpróbálkoztam vele és sikerült. Elégedetten léptem át mostmár a saját lépcsőmre és haladtam a többiek felé, hogy behozzam a lemaradást.
-Köszönöm. -mosolyogtam Masakira.
Mikor az átjáró végéhez értem reflexből befékeztem. A senkai kapuknál ugyanis jópár pofáraesés árán megtanultam hogy az esetek nagy többségében hajlamosak nem a földszinten megnyílni, ezért nem árt az elővigyázatosság, hátha a garganta is így működik. Nem is kellett tévednem. Miután felmértem a távolságot, kényelmesen leugrottam és mentem tovább a többiek után ám ekkor Yuusuke elkezdett lármázni.
-Mi az? -kérdeztem, de hamar választ kaptam rá egy rakat épp felém süvítő nyílvessző formájában- Bakudou 39: Enkosen -mondtam még ki idejében a kidou nevét, így a nyílvesszők a pajzsot érték és pattogtak le róla. Miután meggyőződtem róla hogy már biztonságos az áthaladás elindultam a folyosón, de a többieket nem láttam sehol.
-Merre lehetnek... -sétáltam előre, mikor észrevettem hogy az egyik lában alól elfogyott a talaj...egy szertornász megirigyelte volna azt az egyensúlyozást amit ott levágtam hogy ne zuhanjak rá a lyuk alján időközben felgyülemlett tömegre.
-Minden rendben odalent? -kiabáltam nekik

-Ehh... többször ne forduljon elő...-nyögtem ki végül, majd megvakartam a fejemet. Nade a sztorizás... Ahogy elkezdte regélni, hogy mi is ez a kikúrt nagy harci helyzet, hamarosan azt vettem észre, hogy félrebeszél. A szemöldököm hamarosan rángatózni kezdett, és már a fejem is nőtt, lehet észre is vette, s majd a lényegre tért, amit csak kikerekedett szemekkel hallgattam. Mikor befejezte, Füles hamarosan szóhoz jutott. A lehető legjobban lebaszta az ötlete miatt, alig vártam, hogy cafatokra szedje. Mikor kitombolta magát, én is felszólaltam.
- Bevallom, én sem vagyok az a fajta talpnyalója Aizennek, aki minden egyes szavát issza, és már nem egyszer volt olyan helyzet, hogy megtagadtam a parancsát... De...-léptem közelebb és megmarkoltam a rácsokat- Akármennyire is jó harcosnak tartottam magam, sosem bírtam a közelébe kerülni... Így az összecsapás reménye is pillanatokon belül feloszlott...-észre sem vettem, de olyan erővel kapaszkodtam a két rácsba, hogy meghajlítottam.-Nade...-léptem el onnan, míg mielőtt a tömlöcöt atomjaira szedném-Ha nem találsz magadnak jobb szórakozást, mint hogy kinyírasd magad Aizennel, áldásom rá... Nincs beleszólásom abba, hogy baszod el az életedet!-a falon végigcsúszva ültem le a földre, kényelmesen törökülésben, és összefontam karjaimat. -De gondolj csak abba bele, amit Füles mondott... -bámultam a követ - Vannak, akiknek hiányoznál... akármennyire is furcsa a számodra...-mondtam vérfagyasztó nyugalommal . ~ Szerencsétlen... azt sem fogja fel miket beszél...-hunytam be szemeimet

Türelmet kérek az égiektől, miközben az idegtől kissé remegő kézzel előszedek egy újabb szál cigarettát, hisz' az előbb szerencsésen elveszítettem az előzőt. Legszívesebben a pokolra küldeném azt a férget, aki ilyen csapdát állít fel. Már csak azért is le fogom rombolni ezt a kócerájt, amiért nem szívhattam el rendesen a bagómat. Gyorsan meggyújtom a dohányárut, s nagyot szippantva belőle próbálok lenyugodni. Ekkor azonban egy sikoltásra leszek figyelmes.
- Yuu-chaaaaaaaan! - Chiyo-chan az, és épp elemi erővel igyekszik belém csapódni. Rögtön elkap a menekülési kényszer, de csak nem hagyhatom, hogy a földön landoljon. Sasszémozdulattal próbálok alá kerülni, hogy elkaphassam. Ami pár pillanat múlva meg is történik, aminek hatására újra a padlón kötök ki, miközben magamhoz szorítom a lányt.
- Jól vagy, Chiyo-chan? - kérdezem, azonban választ nem igazán kapok, hisz' sikerült kiütnie magát a „leszállásban". Enyhe sóhajjal pillantok fel, s ismét elkap a rémület. Ezúttal Shun száguld felénk és tudom, hogy nincs időm kitérni. Poénos lett volna, hogyha előkapok egy táblát és ráírom: „Auuuucs!" Mivel nem vagyok prérifarkas, ezért ez nem jött össze. Hatalmas nyögéssel jelzem, hogy nem olyan egyszerű két másik ember testsúlyát tartani. Már épp azon vagyok, hogy kilehelem a lelkem, amikor egy újabb sikoltás hallatszik. Inkább nem reagálok semmit, hanem lehunyom a szemem. Van egy olyan érzésem, hogy valaki megint rajtunk fog landolni. Az eszelős sikongatásból ki tudom venni: Hana az. Amint ő is megérkezik, a kupac alján én már a halálomon vagyok. Kezd fogyni a levegő, amiről vöröslő fejem is tanúskodik.
- Minden rendben odalent? - szól Shiori, s úgy tűnik, hogy csak mi vagyunk olyan bambák, hogy lezakózzunk egy baszott nagy falról vagy miről. A levegőhiány miatt pusztuló agysejtjeimnek hála, arra a döntésre jutok, hogy nekem kell egy slukk cigi. Valamiféle ősi ösztönömnek köszönhetően a bagó épen maradt, így vidáman szívok bele. Látszik, hogy sokat iszok és egyre hülyébb vagyok, mert ennek hatására fuldokolni kezdek.
- SZERINTEM IGEN! - kiabál vissza az embertömeg tetején trónoló nő. Csupán egy ideges morgásra futja, miközben megpróbálok kikommandózni alulról, Chiyo-chant is magammal húzva. Miután ez sikerül lihegve tápászkodok fel, majd megpróbálok rendesen kiegyenesedni. Gerincem ropogását meghallva realizálódik bennem, hogy többet az életben nem megyek sehová az élen. Segáz lett volna már itt az elején elpatkolni, amikor ennyi erős személy van egy csoportban. Az elsőként rajtam landolt lányt finoman a falnak döntöm. Remélem, hamar magához tér.
Ordítozást hallok, ami Masakira emlékeztet. Eddigi félelmeim a sokszorosukra emelkednek, és biztos vagyok benne, hogy ezúttal nem ment meg semmi a haláltól. Ha a Tahókirály megtudja, hogy én voltam az, aki beindította a csapdát, akkor biztos, hogy brutálisan kivégez.
-Innen merre, Yuyu? - kérdezi Shuuheiné. Az igazat megvallva az volt a tervem, hogy bemasírozok, levágok mindenkit, felpakolom Zelt és megyünk haza. Mostanra már tudom, hogy ez nem fog így menni. Elgondolkodó arcot vágok, ezzel leplezve ötlettelenségemet. Nagy levegőt veszek, majd válaszolok.
- Öhm... - kezdek bele értelmesen, ahogyan ez tőlem már megszokott. - Há' szerintem menjünk egyenesen. Biztos találkozunk valakivel.
Próbálok minél kisebbnek tűnni, hogy a felbőszült tömeg (élén Masakival) szét ne tépjen. Azonban testalkatomnál fogva, ezen törekvéseim csúfos kudarcot vallanak. Ekkor viszont nagyobb mennyiségű reiatsu közeledtét érzem. Jó hangulatom egy pillanat alatt elszáll, s immár feszülten várom, hogy történjen valami.
- Hé férgek! Jól mulattok?! Remélem igen, mivel ez lesz az utolsó alkalmatok rá!- Nem is kell sokat várakoznom, hiszen sonidó hangját vélem felfedezni, s egy gyors mozdulattal az érkezők felé kapom a fejem. A féreg megszólításra kiugrik a dühér a nyakamon, de azért elmosolyodva válaszolok neki.
- Anyád a féreg, te mocsok! - kiáltok oda a beszélőnek. Közben feltűnik, hogy minden arrancar beállt egyikünk elé. Valószínű, hogy ez lesz a harci felállás. Ekkor egy másik is megszólal. Nagyon magabiztosnak mutatja magát, meglátom, mit fog csinálni majd fej nélkül...
- Akkor talán el is kezdhetnénk...Nem szeretnék sok időt rátok vesztegetni. - mondja lefitymálóan. Sosem értettem, hogy mire fel van ekkora arcuk, de nem is érdekel nagyon. Dotonryuut lassan előhúzom sayájából, majd felveszek egy kényelmes kezdőpozíciót. Gyorsan lerendezzük őket és mehetünk is tovább.

*Hangos... Hű de hangos..... Vajon ez a valaki énekel? Szegénykém, nincs túl jó hangja, de a lelkesedése és az igyekezete mindenképp elismerésre méltó. ...... Jesszus, ez egyre hangosabb, mindjárt felrobban a fejem! Önmegtartóztatás, önmegtartóztatás, önmegtartóztatás.....*
Eléééég!!! Valaki üsse már leeee!! - Üvöltöttem önkívületi állapotban mikor magamhoz tértem.
Bágyadtan pislogtam körbe a helységen, hogy feltérképezzem a dolog állását. Már nagyjából mindenki megérkezett, még azok a fura idegenek is...
*A fura idegenek!!* - Sikoltottam magamban a számat befogva, hogy még véletlenül se csusszanjon ki egy hang se a torkomon.
Mikor megláttam a morci Blöki szokásosnál is sokkal de sokkal morcibb pofikáját, legszívesebben kirohantam volna a világból. Lassan felegyenesedem a fal mentén, majd a hasamat annyira behúzva amennyire csak lehet, próbáltam eggyé válni a környezettel.
- Eeehehe, csak rosszat álmodtam... - Nyögtem ki valamit bambán vigyorogva, mikor feltűnt, hogy a fél terem engem bámul.
Így álltam a falnak tapadva egészen addig, amíg ismeretlen lélekenergiára nem lettem figyelmes. Érdeklődve pislogtam a reiatsu irányába, hamarosan meg is érkezett a kibocsájtó alakulat: egy rakat arrancar.
- Hé férgek! Jól mulattok?! Remélem igen, mivel ez lesz az utolsó alkalmatok rá!- Üdvözölt minket barátságosan az egyik idegen, és ez persze már bőven elegendő volt ahhoz, hogy az az elmegyenge Yuu-chan nekiálljon visszadumálni.
Rángatózó szemöldökkel indultam meg felé, majd mikor elértem a kellő távolságot, baseball dobókat megszégyenítő mozdulatsor után a fejéhez vágtam tiszta erőből egy energiatakarékos villanykörtét.
- Idiótaaaaa! - Rivalltam rá torkom szakadtából - Nem azért jöttünk, hogy Zel-kunt hazavigyük? Minden perc számít, a kezed járjon, ne a szád!
Még én is meglepődtem a magamhoz képest eléggé szokatlan hanghordozáson, de otthon akartam már tudni Zel-kunt. Felzaklatott, hogy ennyire felkészültek ellenünk, ami arra enged következtetni, hogy komoly szándékaik vannak Zel-kunnal.
Kipirult arccal rántottam elő Nishibit, majd az egyik arrancar elé trappoltam durcásan.

*Hangos nyekkenéssel veszi tudomásul, hogy rá is rázuhant valaki... Először nem tudja megállapítani, hogy ki volt az az újabb szerencsétlen, aki egyenesen belesétált a semmibe - az azonosítás csak akkor sikerül, amikor nehezen hátrafordítja fejét.*
- Kicsi a rakást játszol?!
*Sziszegi gyilkos tekintettel, ahogy felismeri Hanát. Azzal nagyvonalúan nem foglalkozik, hogy néhány perccel ezelőtt pont ő volt az, aki ráesett a két másik tisztre. Vérfagyasztó pillantása legalább annyi előnnyel jár, hogy nem kell sokáig elviselnie, hogy egy újabb halálisten nyomja össze - utódja ugyanis villámgyorsan felpattan róla. Így már ő is le tud szállni Yuu-ról és a shinigamilányról...*
- Miért kell ordítanod, ha egyikünk sem süket...? Legalábbis egyelőre...
*Vakarja meg feje búbját, ahogy Hana válaszol Shiori kérdésére. Ez a hangerő kis túlzással még a teljes létszámú raktár zajszennyezését is felülmúlja... Különösen akkor, amikor fentről még Masaki is betársul...
Miközben leporolgatja magát, veszi észre, hogy keze már kissé remegni kezd - minden bizonnyal a nikotinhiány következtében... Zsebében kotorászva tudatosul benne, hogy valamerre bizony elhagyhatta saját cigijét... Lassacskán kiveri a hideg veríték is, ahogy gravírozott öngyújtóját sem találja... Ekkor hallja meg Yuusuke fuldoklását. Rögtön kap is az alkalmon - egy mozdulattal ott terem a másik vizard mellett és elegánsan kirántja annak kezéből a bagót...*
- Tudod, ez csak elsősegély... Nehogy már megfulladj itt nekem a cigitől, te szuperhős!
*Vigyorodik el, és rögtön el is enged egy füstkarikát a plafon felé. Valószínűleg erőteljes tiltakozásba fog kezdeni a másik Shun cselekedetének láttán... De a lány az ellenkezés első jeleire halkan odasúgja majd Yuu-nak:*
- Ha nem maradsz nyugton, elmondom Masakinak, hogy te indítottad be a csapdát odafönt...
*Nyomatékosításként még felfelé is bök ujjával. De nem magyarázhat sokáig. Hamarosan ugyanis nagy mennyiségű lélekenergia jelenik meg és egyre csak közeledik feléjük... Nemsokára már meg is látja a lesonidózó és közben őket szitkozó arrancar-csapatot.*
- Milyen kedves fogadóbizottság...
*Sóhajt fel unottan. Aztán meglepetten fordul Yuu és a shinigamilány felé, amikor utóbbi elég alaposan leteremti a vizardot... Ekkor pedig Shun is inkább csendben marad - elvégre előfordulhat, hogy ő lesz a következő, akinek közeli kapcsolatba kerül a feje valamiféle jól irányzott tárggyal, amiért szintén visszaszólt -, és bal kezét Herufuaia markolatára teszi, miközben megpróbálja kiválasztani leendő ellenfelét.*

- SZERINTEM IGEN! - kiabált vissza a kupac tetejéről Hana. Ezután szép sorban mindenki lekászálódott a másikról, míg végül Yuu is újra levegőhöz jutott. Olyannyira bele voltam merülve ennek az életképnek a nézegetésébe, hogy azt sem vettem észre hogy közben Masaki majdnem nekemrohant. Még szerencse hogy épp idejében meg tudott állni, mert különben mi is ott kötöttünk volna ki a kupac tetején.
-Megint mi a repedt sarkú numera folyik itt?!-szólalt meg mögöttem, amitől hirtelen megint majdnem elvesztettem az egyensúlyomat.
-Azt hiszem valakinek egész furcsa humora volt mikor ezt az épületet megtervezte.... -fordultam hátra Masakihoz, majd visszapillantottam a többiekre. Épp azt találgatták hogy innen merre tovább. Nem nagyon volt ötletük, így én is körbenéztem idefent.
*Tényleg nem sok lehetőségünk van, egyáltalán lehet innen valamerre menni?* -pördültem körbe tanácstalanul.
-Szerintem le kellene mennünk hozzájuk. -néztem ismét Masakira, és ugrottam volna le a csoporthoz, ám ekkor egy hangot hallottam az egyik oszlop teteje felől.
-Hé férgek! Jól mulattok?! Remélem igen, mivel ez lesz az utolsó alkalmatok rá!-kiáltott valaki, de mikor a hang forrása felé fordultam volna, egy arrancar termett előttem.
-Csapda? -böktem ki félhangosan, majd ahogy gyors helyzetfelmérést tettem, láttam hogy mindenki kapott egy ellenfelet.
*Ezek szerint már vártak ránk...* -ugrottam hátrébb a fal szélétől, és immáron a terem közepén, Masaki mellett néztem szembe az ellenfelemmel.
*Így nem látom a többieket, de remélem boldogulnak odalent* -néztem a szemem sarkából arrafelé.
-Most levezetheted a fölös feszültségedet... -böktem kicsit oldalba Masakit egy halvány mosoly kíséretében. *Biztos el tudunk bánni velük...hiszen csak egyszerű arrancaroknak tűnnek.*

- Ti maradtok? Vagy ti is mentek üdvözölni a barátaimat?
- Hát uh.. szerintem jobb ha még itt maradok veled, várom a további parancsokat. Hiszen ha Aizen-sama úgy rendeli, hogy itt nem vagy jó helyen, akkor fölviszlek a főbb épületrészbe^^ Ám ha ellen mersz szegülni.. Nagyon csúnyán el leszel intézve...
-Hát harchoz mindig van kedvem... de a mi fogadóbizottságunk már úton van. Fölöslegesen meg mi a rákért menjek?-néztem körül a bandán majd sóhajtottam.-Maradok itt, eeeh, ku*va jó lesz...-morogtam magamban, ahogy ismét a cella sarkában kényelembe helyeztem magam.
Míg Füli a kis fogoly mellett ült le, addig egy kisebb morgássorozatom után beállt a csend. Rohadtul idegesített ez a tétlenség. Legszívesebben kitombolnék és én is nekiállnék kardozgatni, csak hogy történjen már valami.
~Kezdek idegösszeomlást kapni...-csikorgattam a fogaimat, s már kínomban a hajfonatom szálait kezdtem el számolgatni. Már a száznegyvenharmadik hajszálnál tartottam amikor belevertem a falba.
-Meddig kell még itt döglenünk, a picsába is?!-ütöttem a lábammal idegesen egy ritmust. Fülike természetesen elkezdett nyugtatgatni két szürcsölés között, de kibaszottul nem ért el vele semmit. Mintha arról lennék én híres, hogy pár csicsijja szóval lenyugtatnak... a faszokat! Mert ha valamit csinálnánk, nem az hogy ülünk és meresztjük a valagunkat.
-Annyira kész vagyok ettől a tétlenségtől!

______________________________________________________
bocsi csak ennyi tellett a jelenlegi agykapacitásommal. ^^"

Már épp azon vagyok , hogy jól leoltom azt a kis mocskot, amikor hirtelen egy energiatakarékos villanykörte csapódik a tarkómnak. Onnan tudom a fajtáját, hogy a normál az nagyobbat szokott ütni. Elkerekedett szemekkel fordulok támadóm felé, aki hihetetlen módon Chiyo-chan. Értetlenül állok az esett előtt, hisz' ilyen még nem fordult elő, mióta ismerjük egymást.
- De-de... - próbálnék magyarázkodni, azonban csak egy fejmosást kapok válaszul. A mai világban már egy kicsit szájkaratézni se lehet?! Tudván, hogy nem bírok el a leányzóval, inkább ráhagyom a dolgot és fájó fejemet fogva odatántorgok az engem kinéző arrancar elé. Nagyon laza a csávó, mert még a harc előtt szunyál egyet! Legalábbis erre következtetek abból, hogy lehunyt szemmel áll előttem. Kezei a zsebében pihennek, nem úgy tűnik, mintha támadni akarna. Azonban hirtelen előtűnik a keze, melynek mutatóujján egy Cero kezd materializálódni. Szájáról le tudom olvasni a technika nevét, de hallani már nem hallom a felém suhanó lövedék keltette hangorkán miatt. Nem lépek félre, csupán nyugodtan várom, hogy elérjen az energiasugár. Lustán felemelem katanámat, majd a sayával egyszerűen eltérítem a támadást. Hatalmas erővel csapódik be mellém, s jókora füstfelhőt hagy maga után. A szemét hollowja meg mint aki jól végezte dolgát, hátat fordít nekem és lelépni készülődik. Nevetséges, hogy azt gondolta ennyitől feldobom a pacskert.
- Nem mondom, erős lehetsz, ha ezt ennyivel megúsztad. - szól, miközben egyre távolabb sétál. Nem néz vissza. Botor dolog azt gondolnia, hogy nem támadom hátba. Ekkor viszont hirtelen visszafordul, s máris ott tündököl a kezében fura alakú kardja. Felszólítására csak elmosolyodom, miközben a fegyverem felteszem a hátamra. Óvatosan kihúzom Dotonryuut, majd egyszer-kétszer megpörgetem magam mellett. Természetesen a kard tökéletes állapotban van, s éle akár még a hajszálat is elvágja. Egy újabb forgatás, és a penge hegye máris a lidérc irányába mutat. Egy gyors Shunpoval kombinálva felugrom, s máris felülről intézek felé csapást. Zanpakutuom markolata a bal fülemnél van, hogy minél nagyobb lendülettel tudják rávágni ellenfelemre. Valószínűleg sikerül kivédenie, így ezek után kissé hátrébb szökkenek, majd rágyújtok egy cigarettára. A füst a mennyezet felé száll, miközben én egy igen laza testtartásban álldogálok, kardomra támaszkodva. Ha most valaki kirúgná alólam támaszom, olyat zakóznék, hogy öröm lenne nézni. Azonban tekintetem éberen figyeli újdonsült ellenfelemet, így akár a legkisebb mozdulatra is képes vagyok reagálni. Az idő csak fogy, s ki tudja mit szándékoznak tenni Zelel...
- Vicces volt, amit az előbb csináltál. - mondom, míg fejemet kissé félre döntöm. - Gondolhattad volna, hogy nem a leggyengébb embereinket hozzuk társunk kiszabadítására.
Hangom gúnyosan száll az arrancar felé, megpróbálom kizökkenteni méla egyhangúságából. Aizen küldhetett volna nekem valami vidámabb ellenfelet. Ez a csávó úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban horkolva esik össze.

Hát legalább felrobbantam volna, ha csak egy fokkal húztam volna jobban fel az agyam. Nem igen szokásom átmenni idegbetegbe, de ha valamiért mégis sikerül, képtelen vagyok lenyugodni addig, amíg ki nem mozgom/sütöm/fetrengem magamból a feszültséget. Ha higgadt fejjel gondolnám át a dolgot, talán még örvendeznék is pillanatnyi lelkiállapotomnak, ami azért sokban megnöveli a harci kedvem no meg a teljesítményem is.
Annyira elborult a fejem, hogy nem is néztem kihez megyek, ami nem igazán jellemző rám, tekintve hogy híján vagyok az eszeveszett erőnek, így jobb ha megválogatom, ki ellen állok ki.
Az ellen mint kiderült egy lilahajú nő volt, aki csak bambán figyelt, mintha már az első perctől fogva tudta volna, hogy még csak játszadozásra se leszek jó. Ha lehet, ez most még jobban felbőszített.
- Yasuji, Chiyoko, tizenharmadik osztag... - azt hiszem inkább egy durcás kisgyerekére hasonlított mind a hangom, mind a morcos fejem, de igyekeztem minél komolyabb és felelősségteljesebb képet vágni, hátha kicsikarhatok némi tiszteletet abból a nőszemélyből.
Választ nem kaptam, és épp megjegyzést akartam tenni az arrancar jólneveltségére, amikor pikk pukk, hirtelen előttem termett a semmiből és kis híján ketté vágott, épp hogy hárítani tudtam Nishibivel a támadást.
- Hé, semmi illendőség nem szorult beléd?? Tessék bemutatkozni!! - Toporzékoltam hisztériásan, miközben a nő arcának közvetlen közelében ráncoltam a homlokom.
Mint eddig, most is semmibe vett, csak valamit elmormogott az orra alatt, ami feltehetően minden volt, csak a neve nem.
Még egy ideig unottan tanulmányozott, majd hátraugrott, és egy rakat fényes labdát kezdett felém dobálni. Nem volt valami nagy cucc kikerülni őket még nekem sem, de amihez az energiát gyűjtötte az egyik kezében, már nem tűnt ilyen könnyű falatnak. Kissé bepánikoltam amikor eldobta az energiagömböt, de szerencsémre épphogy előttem csapódott a földbe, így a keletkezett porfelhőtől való fulladáson és vakságon kívül komolyabb bajom nem esett.
Miután jól kiköhécseltem magam a levegő is kezdett tisztulni, észrevettem, hogy a nőci három méterrel mellettem elszántan kaszabolja a homokfergeteget nyilván azt feltételezve, hogy én is ott tartózkodom. Hamarosan azonban észrevette magát, és egy morgás után pukk megint eltűnt, majd a fejem fölött fedte fel magát újra, hogy egy lila rózsát hozzámvágjon. Későn vettem észre így nem tudtam kikerülni, bár legnagyobb meglepetésemre semmi következménye nem lett lassúságomnak.
- Tomoru, Nishibi! - kiáltottam a kardom hívószavát miután előrántottam, mert már tényleg kezdett az agyamramenni ez a neveletlen nőszemély. Még nem tudtam, hogy mit csinálok a következő pillanatban, ahogy az arrancaron sem tudtam még kiigazodni, így arra jutottam, hogy inkább még várok egy konkrét támadással, Nishibi forró érintése valamiért mindig egy kis nyugalmat költöztet a szívembe.

*Bal kezével még mindig Herufuaia markolatát szorítja, és rezzenéstelen arccal figyeli leendő ellenfelét. Nem tűnik valami idegbajos fajtának. Legalábbis az alapján, ahogy az alak elmélyülten kémlel egy teljesen másik irányba, mint ahol Shun álldogál... Akár meg is támadhatná - de jobb nem alábecsülni a fajtáját. Túl magabiztosan bámul maga elé az alak, és látszólag mintha a legkevésbé sem érdekelné az, hogy mit tesz a vizard. Felettébb gyanús...
A következő pillanatban pedig már azt veszi észre, hogy a néhány perccel ezelőtt, Yuu-tól elkobozott bűzrudacskája leégett, így hát szabad kezével felé nyúl, hogy eldobja, majd eltapossa a csikket. A legkisebb mozdulatára azonban váratlan dolog történik: ellenfele egy kis füstölgés keretében eltűnik orra elől...
Tehát jól gondolta - az arrancar szüntelenül figyelte eddig is. Azt azonban nem gondolta, hogy ennyire gyors... Pár másodperc múlva ugyanis már a háta mögött jelenik meg.*
- Eressz el!
*Sziszegi hátrafelé, amikor megérzi, hogy hozzáér hajához. Fordulna is hátrafelé rögtön, hogy elkapja az arrancar karját, és lehetőség szerint kicsavarja vagy eltörje, de mire odáig jut a mozdulatsorban, hogy ezt véghezvihesse, már ismét eredeti helyére sonidózik az ellenfél...*
- ...én már kevésbé...
*Jegyzi meg hangosan a bemutatkozás "örvendek" részét hallva. Bolond lenne elárulni saját nevét... Majd legfeljebb a harc végén, ha nyerésre áll. További beszéd helyett inkább előhúzza zanpakutóját, a kardhüvelyt pedig másik kezébe veszi, hogy azt is fel tudja majd használni a küzdelemben.*
- Érdekes játékszer...
*Sóhajt fel az ostort és az azzal végrehajtott mutatvány meglátva, és várja a következő csapást, hogy megpróbáljon rájönni a technika lényegére és arra, hogyan harcolhat a legeredményesebben ellene.*