Addig még úgymond rendben ment minden, ahogy átértünk. Már csak az volt kérdéses, hogy Sachiko merre és hogyan keresse meg régi, frissen vizsgázott énjét. Ha emlékezete nem csalt, ezekben a napokban tartották a felavatást, ha jól tudta, tegnap este kapta meg a tetoválását is. Kicsit zavarodottan igazgatta ruháját, és a haját, hisz emlékezett rá, hogy akkoriban nagyon rövid haja volt. Még viszont abban sem volt nagyon biztos, hogy egyáltalán el tudja e csalogatni az épületbe régi énjét. Akkoriban nagyon szeleburdi volt, s nem igazán törődött, csak saját magával.
Hamarosan elindult az akadémia felé. Annyira hátborzongatónak érezte, ahogy ott sétált, ahonnan el kellett menekülnie. A hatalmas cseresznyefák, a nagy kristálykék tó, mind-mind eszébe juttatott egy emléket. Lassan közeledett az akadémia előtti térhez, s megpillantotta réges régi barátait. Nem sokára felfigyelt egy ismerős alakra. Ő maga volt az. Gyors léptekkel igyekezett egy rejtekhelyet találni, hogy még véletlenül se szúrják ki. Ahogy figyelte, hogy a tömeg szétoszlik, s már csak ő maradt ott, merengeni kezdett. Mi lett volna, ha máshogy alakult volna az élete? Bár ahogy jobban belegondolt, így lett tökéletes minden, hisz ha nem vált volna azzá ami, talán sosem találja meg az igazit. Gondolataiból feleszmélve pillantotta meg saját magát, ahogy a tóhoz igyekszik. Végre alkalma nyílik, hogy beszéljen vele.
~Csak tudnám, hogy kezdjek bele? Szia, Sachiko, az én nevem is Sachiko? Nem, ez így nem jó... Akkor, Szia, én vagyok a jövőbeli éned? Áh te jó ég, nehezebb, mint gondoltam!-morfondírozott magában, s hamarosan oda is ért a kényelmesen henyélő fiatalka énjéhez. A háta mögött állt egy darabig s nem tudta mi tévő legyen.
-Tudom, hogy itt vagy! Mondd mit szeretnél?
-Jajj izé, bocsánat, hogy megzavartalak... de... khm...-kereste zavarodottan a szavakat, amikor a lány megfordult, és rápillantott nagy szemekkel.
-Hú, most ugye csak álmodom?
-Öhm, izé, hát nem...
-Na ne, ez valami rossz vicc, ugye? Megint a többiek szórakoznak, mi? Najó emberek gyertek elő!
-Jajj ne üvölts, kérlek, beszélni akarok veled!-igyekezett csitítgatni, s gyorsan leült mellé
-Figyelj, lehet ez most nagyon meg fog lepni, de... én vagyok a jövőbeli éned! S engem azért küldtek, hogy megkeresselek. Egy küldetés révén el kell hogy vigyelek a többiekhez.
-Hogy micsoda? Most teljesen össze vagyok zavarodva...
-Pedig nem kell! Kérlek gyere velem, Sachiko! Meg fogod érteni, ha már ott vagy!-nagy nehézségek árán, de a végén csak sikerült meggyőznie saját énjét, hogy tényleg igazat mond, s elvezette az elhagyatott épülethez.
-Nagyon remélem nem viccelsz!
-Ha nem tudnád, én mindig is igazmondó voltam! ^^
-Hm, igaz! ^^ Mondd, tényleg így fogok kinézni a későbbiekben?
-Öhm, nos igen! ^^
-Hűh, nem panaszkodhatok akkor!-néztek össze és Sachiko egy mosolyt ejtett. Még nem is tudja ez a kis fiatal, aranyos énje, hogy mekkora megpróbáltatásokon kell majd átesnie...
