Napraforgó éjjel-nappali

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Pént. Márc. 06, 2009 6:11 am

Ha nem hinnék, talán sosem találkoztam volna veled... -suttogta, és mikor felnéztem már láttam hogy szinte összeér az arcunk.
*Te jó ég, most meg fog csókolni? Mit csináljak, istenem* -hunytam be a szemem, és vártam, de aztán azt vettem észre hogy magához ölel. Kinyitottam a szemem és habozva én is átkaroltam. *Miért nem tette meg? Vajon mitől gondolta meg magát?* -gondolkodtam el rajta, de ez az ölelést sem cseréltem volna el semmiért sem. A vállára hajtottam a fejem, olyan jó érzés volt a karjaiban lenni. Nem tudom mennyi ideig ültünk ott egymást átkarolva, de még a végtelen is kevés lett volna, olyan hamar eltelt. Ki tudja meddig ücsörögtünk volna még ott, ha nem figyelek fel valami zajra, amiről később kiderült hogy csak egy kóbormacska volt. Miután eltávolodtunk egymástól, én zavartan felálltam.
-Azt hiszem ideje lenne már hazamennem... -hintáztam egyik lábamról a másikra, de közben olyan fájdalmas képet vágtam hogy a hülye is észrevette volna hogy akár egy örökkévalóságig ittmaradnék vele. -Nincs kedved megint elkísérni? -kérdeztem miközben még mindig az előbb majdnem megtörténtek hatása alatt voltam.
*Ha megtette volna akkor vajon hagyom? nagyon úgy tűnt hogy így lett volna...* -bámultam felé.

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Pént. Márc. 06, 2009 7:04 am

-Azt hiszem ideje lenne már hazamennem...Nincs kedved megint elkísérni?
-Ezt még megkérdezned sem kellett volna! ^^-álltam fel a helyemről hamarosan, és mosolyogva elindultunk, egyenesen Matsu lakása felé. Az utunk ugyan olyan kellemesen telt el, mint az eddigi összes pillanat, amit vele eltölthettem. Lassacskán haladtunk, mert tudtuk mind a ketten, hogy hamarosan úgyis búcsúznunk kell. Ahogy a sarokra értünk a lehető legközelebb léptem hozzá, és szabad kezemmel megfogtam kicsi kezét. Nem szóltunk semmit, csak boldogan sétálgattunk, az immár csillagoktól fénylő égbolt alatt.
Szerettem volna, ha ez a nyugodt, boldog 10perc sosem múlik el, de akármennyire is próbáltunk lassan sétálni, mégis Matsu háza előtt tudtuk magunkat.
-Na, hazaértem...-mondta halkan, szembefordulva velem.
-Igen...-dünnyögtem orrom alatt, kis sóhajtással. Szinte el sem akartuk engedni egymás kezét. Mintha évekre válnánk el egymástól, pedig mindketten tudtuk, hogy egymástól csak 5 percre lakunk. Éreztem, hogy ha most elengedem a kezét, abban a pillanatban hiányozni fog. Még egyszer szorosan magamhoz öleltem.
-Tényleg nem tartalak fel tovább... Jó éjszakát! És...-pusziltam meg arcát-köszönöm!-jegyeztem meg halkan, majd elengedtem és hátra sem néztem, csak elindultam hazafelé.
~Ennyi új dolog elég egy napra... Tartogassunk meglepetést máskorra is...-gondoltam magamban, boldogan.

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Pént. Márc. 06, 2009 7:37 am

-Ezt még megkérdezned sem kellett volna! ^^-mondta majd elindultunk. Útközben már kézenfogva haladtunk a lakásom felé. Igyekeztem minél lassabban haladni, de az az átkozott háztömb egyre csak közeledett.... Majd az átlagos napokon öt perc alatt megtehető utat legalább 10 perc után befejezve megálltam a lépcsőház előtt.
Na, hazaértem...-mondtam kissé szomorkásan.
-Igen...-dünnyögte Justin majd mégegyszer megölelt -Tényleg nem tartalak fel tovább... Jó éjszakát! És köszönöm!- puszilta meg az arcomat, majd hátra se nézve elindult hazafelé.
-Én is köszönöm, és neked is jó éjszakát! -kiabáltam utána- És álmodj szépeket. -tettem hozzá, de ezt már szerintem nem hallotta.
Egy darabig még ácsorogtam és néztem ahogy elmegy. Talán jobb is volt hogy nem néz vissza, mert akkor csak még nehezebben búcsúznék el tőle. Mikor már egyáltalán nem láttam, felvánszorogtam az emeletemre és majdnem úgy dőltem be az ajtón. Csak most jöttem rá hogy igazából mennyire fáradt is vagyok. Nameg éhes...mert ugye elvileg boltba indultam....
Nagy nehezen megcsináltam a vacsorámat, majd miután befejeztem lezuhanyoztam és ledőltem az ágyamra.
-Nem hittem volna hogy ilyen gyökeresen meg tud változni az ember élete...Pedig azt hittem ilyen csak a mangakák tollából lehetséges. De vajon mi lesz ha tényleg közel kerülök hozzá, és elhatározom hogy beszélek neki az erőmről? Mi lesz ha mutánsnak tart és látni se akar többet? -szomorodtam el nagyon, de aztán visszagondoltam az estére- De egyelőre ne foglalkozzunk ezzel, nem akarom beárnyékolni ezt a szép élményt. -mosolyodtam el majd nemsoká el is aludtam.

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Hétf. Márc. 16, 2009 4:57 am

/Kiruccanás.../

Eléggé unalmasan teltek a napok LN-ben, ezért úgy döntöttem, elnézek Karakurába, hátha sikerül valami galibát okoznom.
Megnyitottam az átjárót, és szétnéztem az égből, merre induljak el.
~A múltkor az a vaizard a Napraforgó éjjel-nappalinál volt, hátha megint összefutok vele. -dörzsölgettem a tenyeremet, és egy sonidoval a bolt felé vettem az irányt. A szemben lévő ház tetejére leültem, és csak bambultam ki a fejemből. Egyik pillanatban azonban egy szempár tekintetét éreztem magamon...

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Hétf. Márc. 16, 2009 6:11 am

~ Hm ... úgy látszik ő is lélekenergiával rendelkező lény , abból lehet leszűrni hogy rácsodálkozott hogy ránéztem és másrészről viszont továbbra is azon van hogy elrejtse magát ... vagy ez csak nekem tűnik így ...
~
* gondolta és ezt nem tudta továbbra sem megállapítani ... úgy döntött hogy odamegy és esetleg rákérdez hogy most megint kihez van szerencséje ... remélte hogy nem ellenség mert azzal sok gond van illetve megint ártatlan emberek kerülhetnek veszélybe. Szóval közelebb ment majd így szólt a tömegben csak annyira hallhatóan hogy ők ketten meg pár közelben nyüzsgő hallja viszont ők meg nyugottan arra tehetik hogy valaki mással beszél.*
- Kihez van szerencsém ? Bizonyára ezzel a lélekenergiával nem egy átlagos ember illetve úgy értem hogy nem emberi lény lehet ezzel az energiával ... , hölgyem.
* bökte ki végül és közben arra gondolt hogy mit fog csinálni ha barátságos idegenről van szó //Idegenről nem UFO-ról beszélünk ezeket sokan összetévesztik// akkor mit fog tenni és mit fog vajon tenni ha épp harcos kedvében találta az amúgy nem ellenséges kinézetű nőt. *
- Gondolom nem csak a hecc kedvéért van itt Karakurának ezen a sivár és kihalt részén , ... persze csak a szellemi lényeket tekintve. * súgta oda a végét mert nem nagyon nézték volna hülyének az emberek ha hangosan ilyet mond.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Kedd Márc. 17, 2009 1:59 am

~Mi a francot bámul ez az idióta? -lettem egyre idegesebb, hiszen nem volt természetes, hogy az emberek látnak engem. Ahogy közelebb merészkedett hozzám, éreztem, hogy nem is igazán emberrel van dolgom, mert más a lélekenergiája, de mégsem shinigami.
-Kihez van szerencsém? Bizonyára ezzel a lélekenergiával nem egy átlagos ember, illetve úgy értem, hogy nem emberi lény lehet ezzel az energiával ... , hölgyem. -kezdett el beszélni felém, majd mikor befejezte, körbetekintettem, hogy biztosan velem akar társalogni, vagy se.
-Nem mindegy az neked? Amúgy sem éppen megfelelő személyt választottál a bájcseverészéshez. Jobb lesz, ha elhúzol innen... Van jobb dolgom is.
-Gondolom nem csak a hecc kedvéért van itt Karakurának ezen a sivár és kihalt részén , ... persze csak a szellemi lényeket tekintve.
-Nem fogom az orrodra kötni, miért vagyok itt.
-Ennyire nem kellene ellenszenvesnek lennie. -tett néhány lépést ismét felém.- Jé, egy arrancar. Nem sűrűn látni ilyen lényeket errefelé.
-Jobb ha hozzászoksz, mert ha tovább idegesítesz, akkor visszatérek.. a rémálmaidban!! -jelentem meg a háta mögött.
-Nyugalom! Csak új ismeretek beszerzésén dolgozok, és emiatt szeretném jobban megismerni. -fordult hátra, ijedtség nélkül.
~Nem beszari a gyerek...
-Ha így folytatod, közelebbről megismerheted a jobb öklömet!
-Nem egészen így gondoltam. -nézett körbe, nehogy hülyének nézzék, amiért magában beszél.- Szép napunk van, nemde?
-Az volt.. Minek vagy még itt? Nincs jobb dolgod?
-Igazság szerint nincs. -vigyorgott.
-Nekem viszont van. Úgyhogy ha megbocsátasz.. -sonidoztam el a Yumisawa Játszótér felé, ami pár sarokkal volt arrébb.
-Hé, várjon! -kezdett el futni utánam, de nem tudott utolérni.

/Folytatás: Yumisawa játszótér!/

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 7:47 am

*Lóhalálában fordultam be az utcasarkon, majd nem sokkal később az éjjel-nappaliba. Bosszankodva kapkodtam a levegőt, s az ajtót hátammal támasztva vártam, hogy helyre billenjen szívverésem. Megküldtem egy kínos vigyort a rám tekintő eladónak, aztán vettem erőt magamon, és odébb ballagtam a polcok közé. Érdeklődve mustrálgattam a szemmagasságban, katonás rendben sorakozó tisztító szereket, majd tovább haladva a háztartási kellékeket. Meg is álltam, és leemeltem egy gyöngyvirág illatú szappant. Megszagolgattam, aztán vissza is pakoltam helyére. A sor végén állt egy nagy hűtőszekrény, tele mindenféle márkájú üdítő italokkal. Lezser testtartással téptem fel ajtaját, és előre hajolva kezdtem el keresgélni kedvenc italomat. Már ami akkor volt nagy kedvencem, amikor még ugye élőnek számítottam. S bár most láthat bárki, hiszen póttestben szaladgálok itt föl, s alá, azért még távolról sem vagyok nevezhető élő embernek. Már csak azért sem mert shinigami vagyok. És egy halálistent nem is láthatnának az emberek, hacsak nem épp póttestben ütyködik ideát valamin. Na, nem mintha valami iszonyatosan fontos feladatom lenne. Most pillanatnyilag az itt ragadt lelkek átsegítésében segédkezni vagyok itt. Amit egyébként azért vállaltam el, hogy kicsit vissza térhessek úgy, hogy legalább némileg emlékeztessen ez az egész, milyen is volt élni... Persze ez így baromság, hiszen én most is élek, és virulok. Persze nem a hagyományos, emberi értelemben véve.*
~Ez nem az... aha... elbújtunk a sarokba?~ *Kérdeztem magamban az üdítőtől, amit észre vettem a hűtő legaljában. S mivel elég széles tárolója volt, ezért kénytelen voltam mélyen előre hajolva, félig szinte bemászni abba a fém dögbe, hogy megkaparinthassam kedvenc itókámat. Közben már az sem érdekelt, hogy esetleg akaratomon kívűl több látszik ki szoknyám alól, mint azt szeretném. de ki a picsát érdekelné, amikor már alig néhány centin múlik az italom sorsa. És én csak nyújtóztattam ujjaimat, hogy végre megkaparinthassam a hideg, és isteni italt.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 8:07 am

*Szép, lassú léptekkel sétálgattam az utcán. Kezeim a zsebemben bújtak meg. A köpenyem (mint mindig) rajtam virított. A szél enyhén fujdogálta szanaszéát álló hajamat, de nem nagyon érdekelt. Ennél jobban már úgy sem kuszálhatná össze, mint ahogy most áll. De hát mit is foglalkozok én azzal, hogy hogyan nbézek ki? Nem tök mindegy? Nem érdeklek én senkit sem....rám se hederítenek! Maximum a hollow-ok és ashinigamik. De őket úgyis kinyírom...vagy legalábbis jól elüldözöm a közelemből. ~Átkozott shinigami! Hogy az a...! Ha nem menekült volna el, akkor simán kinyírhattam volna! Nem kellett volna annyit várjak, mikor a szemébe kapta azt a sok port!~ Mérgelődtem. Amióta az eset történt, már milliószor átgondoltam a dolgot, de még mindig nem értettem, hogy miért haboztam akkor. ~Talán az ellenfélnek járó tisztelet miatt? Lehetséges. Bár nem igazán tisztelem a shinigamikat...de azért csak ellenség...és az ősi tiosztelet egymás iránt megvan. Csak ezt elnyomja a gyűlöletem! Bár ahogy belegondolok, talán mégsem. A múltkor nem...De miért nem?~ Hiába kérdeztem meg magamtól százezerszer is, nem kaptam rá választ. ~Lényeg a lényeg, hogy az a shinigami jól kiszúrt velem és kész. Itt a vége. De legközelebb nem fogom hagyni, hogy így kibabráljon! De nem ám!~ Tovább sétáltam, aztán egy utcasarokra érve egy igazán ismerős arc haladt el mellettem. De oylan gyorsan, hogy a másodperc törtrészéig láthattam cska az arcának egy kis részletét. persze nem kellett több. Azonnal felismertem. Legalábbis reméltem. Gyanakodva néztem után, hogy merre is ment. Ezt nem volt nehéz kifigyelnem, így pár pillanattal később már be is mentem abab az üzletbe, amelyikbe ő. Az a shinigami volt az.....akiről eddig itt beszéltem. Elkezdett érdekelni a dolog, hoyg vajon mit csinálhat, hogy ennyire sietett. De majd mindjárt kiderítem. Szépen, óvatosan követtem. ~Remélem, nem vesz észre...bár előbb-utóbb észlelni fogja a lélekenergiámat.~ Jelentéktelen dolgokat emelgetett a polcokról, én meg csak ott álltam tőle nem messze, s néztem, hogy mit csinál. Semmi különös nem volt a viselkedésében. Leszámítva a női primitívséget. Következő állomásunk egy hűtőszekrény volt tele üdítővel. Az a shinigami lehajolt, hogy kivegyen egy üveggel. De hát a legbelső kkellett a szerencsétlennek! Miért is ne? ~Nők...~ Fűztem hozzá egyhangúan, majd tovább figyeltem az ügyködését. Már annyira behajolt, hogy réges rég kinn volt az alsóneműje. Én meg fintorogva elfordultam. ~Ezt a pechet! Bejövök utána és még csak nem is látok semmi érdekeset.....Azt hittem, legalább vaalmi akció is lesz! Az alksóneműjére nem igazán vagyok kíváncsi!~ Azzal visszatekintettem, dew még mindig csak hajbákolt...Azt hittem, már örökre így marad.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 8:33 am

*És egy újabb erőlködés, és már meg is van! Végre a kezemben szorongathattam vágyaim italát.*
- Végre!
*Nagy boldogságomban még gyors cuppanóst is nyomtam a jéghideg dobozra. Ettől viszont fintorogva húztam el számat, hiszen nem volt valami élvezetes a hideg fém ízt érezni a számon.*
- Pfujjj... A doboza épp olyan iszonyú, mint régen.
*Több időt nem fecséreltem a hűtőre. Azaz csak szerettem volna nem fecsérelni rá többet. Az ajtót bezártam, aztán megfordultam, hogy elinduljak. Ekkor az ajtó vissza kinyílt. Erre odanyúltam, és erősebben vágtam be. Ez sem segített. Gyorsan a boltos felé pillantottam, de az láthatóan most nagyban lefoglalta magát, egy helyi kis... hagy ne mondjam ki a jelzőt arra nőre, aki majd ráugrott már a fickóra, itt helyben. Erre újabb csapkodás az ajtóval, de az csak nem akarta az igazat. Már azon voltam, hogy miszlikbe aprítom ezt a vacakot, de még időben meggondoltam magam, és levettem kezem zanpakutom markolatáról. Elléptem az egyik sörös rekeszig, és kihalásztam belőle egy üveg sört. Na nem mintha innék alkoholt, de a célnak most megfelelt. Vissza tébláboltam a hűtőig, behajtottam az ajtaját, és kitámasztottam a sörrrel. Elégedett vigyor ült ki arcomra sikeremtől, na meg frappáns megoldásomtól, és sebtiben odébb is mentem, mintha ott sem lettem volna korábban. Komótosan lépkedve értem el a pénztárig, ahol a két beszélgető egycsapásra elhallgatott. Már csaknem megszólaltam, hogy csak az italt kérem, amikor a szemem sarkából észre vettem egy fura szerzetet, aki valahonnan igen csak ismerős volt. Látszólag ő nem figyelt föl még rám, így gyorsan elsunnyogtam vissza az egyik polc mellé, ami éppen mögötte volt. Ott az árukat széttologatva kémleltem keresztül, hátha rájövök, honnan is olyan ismerős, ha közelebbről megnézem magamnak a fickót. Ekkor a fiú hirtelen megfordult, s így már azonnal fel is ismertem benne korábbi ellenfelemet, azt a bosszantó quincyt. Annyira meglepődtem, hogy villámgyorsan megprdültem, és a polcnak vetettem hátamat. Ennek a mozdulatomnak nem igazán örülhetett az a nyamvadt polc, mert néhány konzerv nagy robajjal hullott a fejemre.*
- Auuu... auuu... *Csak óbégattam ott, amilyen halkan csak tudtam, de kemény az a hülye konzverves doboz. Közben a fejemre esésük helyét masszírozgattam kezemmel, és már megint elátkoztam gondolatban ezt a béna pót testet. Most már biztos voltam benne, hogy kitolásból keptam ilyen érzékeny cuccot, vagyis pót testet. Mindegy. Ott rostokoltam, és vártam, hogy most mi lesz. Nem tudtam, hogy észre vett-e engem. A lélekenergiámat biztosan nem, mert azt elrejtettem mielőtt a boltba jöttem volna.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 8:49 am

*Mikor még egyszer odapillantottam, már szerencsére sikerült kivennie azt az üveget. A bolond még meg is puszilta. Nem csodálom, hogy nem tetszett neki a fém íze! Na, de hát csak nőből van! Ekkor már kezdtem reménykedni, hogy ez a szerencsétlen végre kimegy a bolból és talán egy olyan helyre vetődik, ahol nylítan rátámadhatok. De az a marha nem tudta becsukni azt az átkozott ajtót. Már a fejemet fogtam kínomban. ~HOgy lehet valaki ilyen szerencsétlen?~ Kérdeztem magamtól, majd tovább kémlelgettem, mit szórakozik azzal az ajtóval. Végül elindult onnét és már kezdtem azt hinni, hogy itt hagyott. De aztán pár pillanat múlva megláttam a kezében egy sörösüveggel. Már kedztem azt hinni, hogy az ideg annyira kikészítette, hogy kicsit alkooholizálni fog. Aztán mégsem. Azzal támasztotta ki az ajtót, ami így már nem nyílott ki. ~Ezt az észt! Erre még egy hároméves is rájött volna! Nem egy shinigami!~ Már kezdtem bánni, hogy követtem, mert csak szenvedést okozott eddig a követése. De mégis mentem utána...vagyis mentem volna. Ugyanis úgy elbambultam, hogy eltűnt a szemem elől. Kerestem mindenfelé, de nem láttam. ~A fenébe is! Miért kell nekem mindig filozofálgatni! Nagyapa megmondta, hogy ez elsz egyszer a vesztem! Igaza volt....~ De ekkor valami motoszkálást hallottam mögöttem, s hátratekintettem. Az a kis csitri ott bámult rám a polc túloldaláról. De ahogy rápillantottam, ilyedten elfordult tőlem. Azért látszott, hogy megfélemlítettem a múltkor! Hallottam, amint pár doboz fejbetalálja. Csak nevetni tudtam. Azt is alig bírtam visszatartani. De szerencsére hamar elmúlt a röhögőgörcs és szép halkan el tudtam indulni. Óvatosan közelítettem a polc másik oldala felé. Bár nem fáztem a dologhoz sok reményt, hiszen biztosan érezte a klélekenergiámat. ~Hol vagy cicus? Cic cic!~ Hívogattam magamban. Aztán végre elértem a polcsor végét, s a másik oldalra kerültem. Az a shinigami még mindig ott állt nekidőlve a polcoknak! ~Ez nem igaz! Ez már a szerencsétlenség csúcsa! Ezzel fog a sírba vinni, komolyan mondom!~ Azzal elindultam felé szemeimet az ő szemeibe fúrva. Mikor odaértem elé, udvariasan köszöntem.*
-Szép napot! Segíthetek?
*Azzal lehajoltam, hogy felvegyem a lehullott konzerveket. De közben tekintetét egy pillanatra sem veszítettem el. Aztán felálltam, s óvatosan arréblöktem.*
-Vigyázni kell ezekkel a konzervekkel! Veszélyesek tudnak lenni néha!
*Eközben visszatettem őket a helyükre, majd rámosolyogtam a shinigamira.*
-Goushiro Taiki!
*Nyújottam a kezemet vigyorogva. ~Pfuj! Mit jópofizok itt? Bár elég szórakoztató a helyzet! Jól megszivatom! De addig is hadd csodálkozzon.~ Azzal tovább mosolyogva a pénztár felé tessékeltem.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 9:25 am

*Addig agyaltam a dolgon, hogy mit kezdjek most, hogy mire észbekaptam, a quincy ivadék már ott is volt a polc végében. És egyenesen felém tartott, méghozzá olyan felsőbbrendű nézéssel, hogy kedvem lett volna a fejéhez vágni a mögöttem álló polcot. Aztán oda jött hozzám, és meglepő dolgot művelt. A fickó udvariasan köszöntött, aztán felszedegette a lehullott konzerveket, és még arra is volt képe, hogy mosolyogva.... igen, mosolyogva bemutatkozzon nekem. Nekem... egy shinigaminak, a quincyk ellenségének. Na erről most elsőre csak annyi ugrott be, hogy a pasas vagy irtózatosan bátor, vagy sík hülye. Ki hallott már olyat, hogy bemutatkozzon valaki az ellenfelének. Mert én még továbbra is az vagyok. Az ő ellenfele. Erre mit teszek én? Na, mit? Hát agyam majd eldobom attól a rutinos, és szinte ösztönös reakciótól, amit produkáltam.*
- Ayumi... Soi Ayumi a nevem...
*Még magam sem akartam elhinni, hogy képes voltam elárulni a valódi nevem ennek a... ennek a... quincynek. Aztán már tessékelt is a pénztár felé. Én balga meg totál értetlen képpel mentem utána. Hogy miért nem nyílt meg alattam a föld? De amúgy sem tudtam volna mit tenni. Nem voltam olyan helyzetben, hogy bármit is tegyek. Itt nem lehet. kerülnöm kell a feltűnést. Így nincs más választásom, mint ezzel a quincyvel tartani, és várni míg elérünk egy olyan helyre, ahol nem zavarhatnak meg minket. Addigra remélhetőleg össze is szedem majd magam, gondoltam. Bár, most nem épp a harc volt az első gondolatom, ami megfordult a fejemben a kedveskedő hangnemet hallván.*
- Csak ez lesz. *mondtam a pénztárnál, és tétován a szorosan mellettem álló fiúra pillantottam, de közben már le is tettem a pénzt a boltos kezébe*
- Parancsoljanak. *mondta a kasszánál a férfi, és a kezembe nyomta a visszajárót* - Viszlát!
- Viszlát! *Köszöntem én is, majd vélhető ellenfelem társaságában kiléptem az üzletből. Egy darabig csöndben ballagtam mellette, de végül megszólaltam.*
- Gondolom, most arra vársz, hogy egy elhagyatott helyre érjünk, hogy megpróbálj végezni velem...
*Igazából nem is kérdés volt ez tőlem, sokkal inkább száraz ténymegállapítás. De nem féltem. Annak ellenére sem féltem, hogy tudtam, ez a pót test őrületesen vissza fogja az erőmet, és távolról sem vagyok képes úgy harcolni, mint halálisten formámban. Közben megláttam azt a lakóházat, ahol én is lakok. Nem akartam, hogy véletlenül rájöjjön, hol élek, ezért lendületesen meglendítettem piperetáskámat, és jól fejbevágtam vele. Persze ez nem elég a legyőzéséhez. Arra azonban jó volt, hogy elfussak, és az egyik sikátoron át megkíséreljem lerázni. Csak ne fáradna ki olyan gyorsan ez a nyavajás test.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 9:43 am

*Mosolyogva tartottunk a pénztár felé. Meglepett, hogy ő is bemutatkozott nekem. Nem gondoltam volna, hogy felveszi a marhaságomat. Bár látszott rajta, hogy sokkal inkább ösztönösen tette, mint akaratból. Pár pillanat alatt már kint is voltunk az üzletből. Halkan sétáltunk egymás mellett. Elég viccesnek tartottama helyzetet. Egy quincy és egy shinigami egymás mellett sétál az tucán! Ha nem én lennék az egyik, akkor most szakadnék a röhögéstől. De most épp az ellenkezőjét éltem meg. Elég kínos volt már a dolgo és az a csend. De végül Ayumi (már ha ez a valódi neve) megszólalt száraz hangon. ~Nos, különös dolgok járnak a fejedben.....amik az enyémben is!~ Nyújtottam ki a nyelvem képzeletben, majd a láyn felé fordulva nyugodt hangon így válaszoltam.*
-Nos, valami ilyesmire gondoltam, igen.
*De éppenhogy kimondtam, már telibe is talált valamivel. Egy pillanatra elsötétült előttem minden, majd mire feleszméltem, már messze futott előttem. De szerencsére még pont elkaptam, mikro beszaladt az egyik sikátorba. ~Nocsak édeske! A lehető legjobb helyre szaladtál be!~ Azzal utánaeredtem. Teljes erőmből futottam és futottam. A sikátor egészen megtréfált engem. Hiszen többfelé is ágazott. Így az érzékeimre kellett hagyatkozzak. Bár azokkal se mentem sokra, hiszen nem éreztem a lélekenergiáját. Elrejtette a mocsok. Bár kis részekben lehetett érzékelni pár nyomot. Ezeket követve hamarosan megpillantottam a hátát, amint lekanyarodik egy másik, szűkebb sikátorba. Én meg uccu neki, utána! Még egy darabig előttem futott, mikor aztán végre utolértem. Egész testemmel rávetettem magamat. Kezeimet körülfontam körülötte, majd mindketten elzuhantunk a földön. Szerencsére ő volt alul, így nekem nem esett akkora bajom. Próbált szabadulni, de én nem engedtem. Szorosan tartottam.*
-Megvagy, shinigami! Ugye nem hitted, hogy elszökhetsz előlem? Attól te sokkalta jobb ínyenc falat vagy, hogy elszalasszalak! Mit szeretnél csinálni? Talán engedjelek el és harcoljunk vagy így is jó lesz?
*Kérdeztem gúnyosan, majd még szorosabban kezdtem el tartani. Aki most meglátott volna minket, könnyen azt hihette volna, hogy éppen meg akarom erőszakolni őt.....De szerencsére nem járt erre senki sem. És nem is állt szándékomban olyan piszkos dolgot művelni. Még egy shinigamival sem! Ayumi egyre csak próbált szabadulni, de nem tudott. Túl szorosan tartottam.*
-Na, ha válaszolsz, hamarabb engedek a szorításon....attól fögg, hogy mit mondasz!
*Lábamat megvetettem a földön, őt egyre csak lejjeb nyomva. Ahogy így jobban belegondoltam, valóban egy pornófilmbe illő jelenet volt ez. De hát nem árt egy kis szórakozás is a csata előtt...már ha egyáltalán akar ezek után csatázni velem a kis shinigami.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 10:04 am

*Keresztül rohantam a sikátoron, aztán egy másikon, egy harmadikon, de egyre közelebb hallottam Taiki lépteit. Mit lépteit? Úgy vágtázott utánnam, mintha az éelete múlna rajta. De bezzeg az enyém még múlhat a tempómon, ami nem volt valami fényes teljesítmény. Na, gondoltam, most jól mulatnának a 11. osztagban az édes ki tisztjükön. Hogy ez mekkora leégés volna, ha kiderülne. De azt nem hagyom. Kicsinálom ezt a levakarhatatlan alakot, és már meg is oldódott a probléma. Persze a valóság gyakran más irányt vesz, mint azt elgondoltuk. Most is ez volt a helyzet. Mintha nem lettem volna már így is eléggé kínos helyzetben, az az őrült quincy rámvetette magát. Na, ettől a hadmozdulatától oltára nagyot tanyáltunk a földön. Főleg én, mivel rajtam landolt. Borzalmas fájdalom hasított bele kissé lestrapált testembe az eséstől. Taiki meg olyan erővel szorított, hogy nemhogy mozdulni, de még levegőt sem nagyon bírtam venni. Lázasan gondolkoztam, hogy mit is tehetnék, miközben figyeltem a fiú beszédére. Aztán, amikor megkérdezte, mit csináljunk, már azonnal lett is ötletem.*
- Félsz a szemembe gúnyolódni?
*Provokatív, pimasz hangon beszéltem, és még hangosan fel is kacagtam a végén, a hatás kedvéért. Erre a fickó egy pillanat alatt megfordított magával szembe. De olyan gyorsan tette ezt, hogy még nevetni is elfelejtettem rajta. Egy pillanattal később már közvetlen közelről bámultam szemeibe. Úgy tettem, mintha zavarba jöttem volna, majd hirtelen szenvedélyesen, és nagyon, nagyon hosszan megcsókoltam. Jó, beismerem, kiélveztem annak a csóknak minden pillanatát. De a lényeg az, hogy ez a cselekedetem őt is meglepte, és zavartan engedett csókunk közben a szorításon. De, azért én még tovább csókoltam, majd hirtelen kiugrottam kezei közül, és a sikátor mögötti kopár, elhagyatott területre futottam. Ott megálltam, és előhúzva zanpakutomat vártam, hogy a quincy feleszméljen, és ideérjen.

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 10:22 am

*Az a kis csitri képes volt megsérteni! Hát ez a válasz és hangnem nekem enm volt a kedvencem, úgyhogy azonnal megfordítottam. De amint így cselekedtem, az a kis....szóval megcsókolt. ~Hogy merészelt ilyet tenni? Mindjárt eldobom az agyamat!~ Persze, azért valamennyire élveztem is, hiszen erre egyáltalán nem számítottam. És ez elég is volt neki. A szorításomból egy kicsit engedve még pár pillanatig "fogva tartott", aztán kisurrant kezeim közül. És mire felnéztem, már elővette a zanpakutoját. Én erre azonnal talpra ugrottam.*
-Mocskos shinigami! Hogy merészelted? Ezért megfizetsz!
*A Sanrei-kesztyűm ott volt rajtam, mint mindig. Hiszen ha levenném, annak nem lennének valami kellemes következményei. Tehát előrenyújtva akezemet, felhúztam a pullóverem ujját, előbújtatva a kesztyűt. Gyorsan összegyűjtöttem a részecskéket és már a kezemben is volt az íj és a nyíl. Kék fényében egészen furán festett Ayumi arca. A kis mocsok! Még mindig nem tudtam kiverni a fejemból azt, hogy megcsókolt! De nem hagyom magamat! Túlságosan is elbizkodtam az előbb...még egyszer nem engedhetem meg ezt! Azzal így szóltam*
-Idefigyelj, ne próbálj meg elszökni, mint a múltkor! Mert még a végén híre terjed annak, hogy Soi Ayumi shinigami megfutamodott két ízben is egy quincy elől....Vagy éppen rád merek találni az éjszaka folyamán és véletlenül beléd eresztek egy kis nyilacskát!
*A fenyegetésemet inkább éreztem viccnek, mint komoly dolognak. Tény, hog yazzal a csókkal egészen kimozdított a lendületemből és most teljesen összezavart. ~Átkozott shinigami! Csak kerüljön ismét a kezeim közé! Esküszöm, hogy nem fog elmenni élve!~ Eközben egyre csak közelítettem felé. Kezeim nem remegtek meg, pontosan tartottam célra. De valahogy mégsem akaródzott lőnöm. Vártam, hogy inkább ő kezdeményezzen, de mivel nem történt meg, ezért kilőttem a nyilat. De szándékosan lőttem elé. Nem akartam ennyivel elintézni. Ki akartam élvezni a harc minden egyes pillanatát. ~Most abban mi a jó, ha egy lövéssel elintézem? Szerintem semmi...de gondolom, ő is ezen a véleményen van.~ Csak álltam ott és izzadva tekintettem a szemébe. Még mindig nem átmadott. Pedig én már lőttem rá. Valamit tervez...csak azt tudnám, hogy mit!*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 10:47 am

*Ezekért a pillanatokért élek. Ezért vagyok én halálisten. A harc élvezetéért. Bár az előbb nem épp a harcot szerettem volna élvezni. A velem szemközti ideges fazon meg kell hagyni, igen csak jól csókol. Talán még el is viselnék vele egy röpke éjszakát. Csak, hát most ez másmilyen éjszaka lesz. Erre a gondolatra gonoszkás mosoly kúszott ajkaim szegletébe. Még akkor is ugyanez a halovány mosoly játszott arcomon, amikor Taiki kilőtte az első nyilat. Láttam a nyíl repülési ívén, hogy nem fog eltalálni. Ezért mozdulatlan álltam továbbra is ott, ahol eddig. Csak szám húzódott szélesebb mosolyra, és felső testem dőlt kissé előrébb, készen a támadás megindítására. Tisztára, mint valami versenyen. Csak itt nem díjazzák a második helyezetteket. Maximum egy kard jár érte tetszés szerinti testrészre. Bár, ezt a quincyt valahogy nem szívesen teszem el láb alól.*
~Na, akkor jöhet a hóka móka.~
Szélsebesen hagytam el helyemet, miközben hazsnáltam a villámtánc kidout, és már olyan gyorsan mozogtam, hogy ember azt követni nem képes. Leszámítva ezt a ficsúrt, aki múltkor valahogy ráérzett, hová, és mikor is fogok érkezni mögötte. De, most nem fogok elfutni. Még egyszer nem!
- Byakuray!
*Amint ezt kimondtam fehér villám lódult meg egyenesen a quincyt véve célba. És most nem vaktában használtam. Ha a fiú nem elég gyors, akkor neki lőttek. De valahogy sejtettem, hogy túléli ezt a támadást. Nem is lepődtem meg, amikor ő is mozgásba lendült. Gyors volt, de a villámtánc technikámmal szemben pokoli lassú. Megsuhintottam zanpakutomat, amint karnyújtásnyira értem hozzá. Mivel ezt sikeresen elkerülte, újra elillantam előle, hogy aztán balról próbálkozzam. De ezt is megúszta.*
- Enkosen! *Mondtam ki aztán a körpajzsot megidéző kidout. A lélekenergiámat pajzsszerűen idéztem meg ennek segedelmével, s ez a pajzs blokkolja az ellenfelem támadásait. És épp jókor mondtam, mert már egy újabb nyíl zúgott felém, ami megsemmisült a körpajzson.*
- Felesleges energiapocsékolás a nyilad, míg véd a lélekenergiámból létre hozott körpajzs. Legyen eszed, és add fel quincy! Vagy korai halálra vágysz Taiki? *kérdeztem egy pillanatnyi megállás közben*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 11:01 am

*Nos, be kell hogy valljam, igazán gyors volt...nagyon is. Alig bírtam követni, de nehézkesen azért sikerült. Persze az egyre erősebb támadásai egyre jobban kezdtek megfélelmlíteni engem. Az a villám is majdnem eltalált. Azt hittem, hogy nekem ott helyben végem lesz. Ott álltam egy helyben és nem csináltam semmit sem. Az a pajzs is, amit az előbb felhúzott maga köré, csak engem gyengít. Szinte nincs semmim sem, amivel árthatnék neki. De ő szinte akármivel meg tud ölni. Nekem se energiapjzsom, se semmim. Itt ez az íj és kész. Tudományom kifújt. ~Nekem végem.....Túl nagy fába vágtam a fejszémet és megeltt az eredménye.~ Sóhajtottam egy nagyot, majd Ayumira pillantotam, aki egy pillanatra megállt, hogy gúnyolódjon egy kicsit.*
-Igazán nem akartam ilyen korán meghalni....de ugye nem gondolod, hogy csak úgy elfutok előled? Én nem vagyok olyan, mint te....én egyszerűen nem tudnék elfutni. Az túl nagy szégyen lenne.
*Azzal íjamat felemelve a magasba lőttem egy nyilat. Ez teljességgel értelmetlennek tűnhetett, de nem volt az. Ugyanis, ameddig Ayumi felfelé nézett, hogy a nyíl után tekintsen, én összegyűjtöttem minden erőmet és átadtam a nyilamnak,a mit egy pillanattal később ki is lőttem egyenesen a körpajzs felé. Az az igazság, hogy nem tudom pontosan, mi is történt, mert óriási nagy fényesség lett, és egy csomó por is belemen ta szemembe. Aztán lassan tisztulni kezdett az egész világ. Mikor a por is elszállt, megláttam Ayumit. Nem tűnt úgy, mintha megsemmisült volna a pajzsa. Sőt......túlságosan is magabiztosnak látszott. ~Ez azt jelenti, hoyg végem van. Nem tudok mit tenni ellene. Az a pajzs túl erős.....vagy talán csak úgy tesz, mintha még ott lenne körülötte?~ Ez egészen nagy bizalmat adott nekem. Így hát ismét egy nyilat formáltam és egy kis habozás után eleresztettem a szememet lehunyva. Hallottam, ahogy a nyíl süvített a levegőben, de aztán a nagy semmi. A szememet lassan nyitottam ki, hogy megnézzem, mi is történt pontosan.....*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 11:23 am

*Majdhogy nem nevetési kényszert éreztem a fiú próbálkozásaitól. De aztán a piszokja elterelte egy röpke pillanatra a figyelmemet. Ennek meglett az eredménye. éppen csak el tudtam takarni szemeimet a nagy fehérség pillanatában, amit a két energia találkozása hozott létre. Ez utóbbi nyila piszkosul erős volt ám. Még a levegő is izzott körülötte. De, ez kevés a pajzsom felörléséhez. Bár, ha ilyen erejű nyilakkal sorozna meg, akkor egykettőre kimerítené a pajzsomat. De, egyenlőre nincs baj. Viszont úgy döntöttem, hogy eljött a harc lezárásának ideje.*
~Talán elegendő lesz, ha megismertetem Tsumetai Sendo erejével.~
*Amint elmúlt a fény, már zanpakutomat magam elé tartottam.*
- Tsumetai Sendo!
*Zanpakutom nevét szinte fogaim közt sziszegve mondtam ki. Erre fegyverem megrezdült, majd egy pillanattal később megsokszorozódva köröztek körülöttem. Így most a pajzson kívűl még legalább húsz Tsumetai Sendo is segítségemre volt. De egyenlőre sehogy sem akaródzott támadni. Hosszú percekig álltunk némán, egymás szemébe bámulva. Aztán hirtelen megszüntettem a pajzsot, és zanpakutomat is vissza változtattam eredeti alakjába, s egy gyors mozdulattal el is tettem. Nem láttam értelmét a harc folytatásának. Hiszen Taiki láthatóan nem tudott bevetni ellenem semmit. Maximum a vonzerejét. Persze arra sem lettem volna pillanatnyilag vevő. Hát nem törődve a rám szegeződő, fénylő nyillal, egyszer csak hátat fordítottam Taikinak, és mozdulatlanúl állva még megszólítottam.*
- Kár, hogy quincy vagy... és azért is kár, hogy már nem tudsz tovább lekötni. Már nem élvezem a dolgot... Úgyhogy légy észnél, és tedd el azt az ostoba fegyvert... *kis szünet, majd folytattam* - Vagy lőj le addig, amíg még háttal vagyok!
*Nem hiszem, hogy ez valóban jó ötlet volna más helyzetben, de ebből a quncyből nem néztem ki a hátbatámadást. Hát vártam, mit tesz, vagy mond.*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 11:38 am

*Balszerencsémre nem jött össze a dolog. Tudtam, hogy itt a vége. Megsemmisülten álltam ott várva, hogy végezzen velem. Mikor a kardját szólította, már tudtam, hogy nem hagy életben. De tisztában voltam vele, hogy nem is érdemlem meg, hogy tovább éljek. Már oda sem néztem a kardra. Egyáltalán nem érdekelt semmi. Csak meg akartam halni. És egyszer csak eltüntette a pjzsát, s zanpakutoját is eltette. Megdöbbenve néztem fel. Az íjam még éppenséggel elő volt, s most Ayumi háttal nekem. De valahogy nem akaródzott megölni. ~A hátbatámadás nem szép dolog....ezt nagyapa mondta mindig...és tiszteletben tartom a mondásait.~ Azzal leeresztettema nyilat, így eltűnt akék fény. Már alig látszott belőlünk valami a sötétben, Persze a hold fénye azért volt akkora, hogy jól láttam Ayumi körvonalait. Majd nagy levegőt véve, halkan így szóltam.*
-Miért nem öltél meg? Miért......? Már azt hittem, hogy meghalok....és komolyan mondom, bele is törődtem. Erre te megszégyenítesz azzal, hogy nem tartasz méltó ellenfelednek és csak úgy elpakolod a fegyveredet.....inkább öltél volna meg!
*Telejesen magamon kívül voltam. Valóban halott akartam lenni. Már nem éreztem magamat jól az élők közt. Ez a csata valahogy teljesen elvette ea kedvemet. Főleg, hogy így megszégyenített! ~Miért nem ölt meg? Miért nem?~ Szemeim lassan megteltek könnyekkel, de nem sírtam. Nem nem! Csupán álltam és bambán bámultam Ayumi hátát, miközben a szél csak úgy cibált a aköpenyem és a hajamat is összekócolta. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Megfutamodni sem akartam, de itt maradni sem. ~Bár ha elmennék az már nem megfutamodás lenne....vagy nem is tudom...Ez a nap csodás, mondhatom!~ De különleges módon mégsem voltam mérges. Maximum magamra. Amiért követni kezdtem Ayumit. ~Ha nem követem, mindez nem történik meg. De talán ez a sorsom. Csak akkor teljesülne be végre! És öljön már meg!~ Ismét megszólaltam.*
-Kérlek, szólj valamit.....vagy ha nem, akkor ölj meg! Ölj meg! Már nincs értelme az életemnek! Így megszégyenülve minden quincy csak kigúnyolna...és nem csak ők, hanem mindenki! Miért nem ölsz már meg?
*Az utolsó mondatot már szinte ordítottam. Teljesen kikeltem önmagamból. Már azt sem tudtam, mit mondok. Csak álltam és vártam. ~Miért nem csinál már végre valamit?~...*

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 11:55 am

*Szinte bántotta füleimet Taiki utolsó ordítása. De még mindig nem fordultam meg.*
- Ne keresd a halált, mert előbb, utóbb úgyis rád talál. És, hogy megszégyenítettelek? Kötve hiszem. Nem emlékszem, hogy bármit is tettél volna, amit szégyellned kellene. Jól harcolsz, sőt... Te vagy az első quincy, aki képes volt elkerülni a támadásaimat, miközben a villámtáncot használtam. Ez felettéb érdekes is számomra.
*Egy percig hallgattam, mert hirtelen ráeszméltem, hogy ezzel elárultam azt, hogy már öltem quincyt.*
- Igen... jól sejted... Már öltem quincyt. Ami azt illeti pontosan kettőt.
~De csak azért, hogy ne fordítve történjen a halálozás. Inkább ők, mint én. Így gondoltam akkor.~
- De az már a múlt, és téged nem akarlak a sorsukra juttatni.
*Kezem sem rezdült, amikor újra alkalmaztam a vilámtáncot, és egy szempillantás alatt a fiú előtt teremtem, s kunaiomat a torkához tartottam. ilyenkor jön jól, ha nem csak egyetlen fegyvert hordunk magunknál.*
- Szóval tanuld meg megbecsülni a semmi kis életed, mert ha egyszer eljön a vég, akkor már hiába is kezdenél sopánkodni... Hidd el, én már csak tudom... Hiszen már meghaltam egyszer. És nem lesz kedvem egy jó darabig feleleveníteni a halál pillanatát... Még találkozunk Goushiro Taiki...
*És már csak azért is szájon csókoltam, hogy had főjön a feje a pofátlanságomért, aztán már el is illantam újra szemei elől, s az egész rühes pusztaságot ott hagyva, haza vettem az irányt.*

//Köszike a játékot... Smile

//

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Márc. 21, 2009 12:09 pm

*Csak halgattam a szabait, mik félig el is jutottak a tudatomig. Makacs voltam, mindhiába. Így hát éppen visszaszóltam volna, amikor valami olyasmit mondott, amitől elkerekedtek szemeim. ~Hogy én....az első? Akkor már biztosan ölt quincy-t. De akkor engem miért nem tesz már el láb alól?~ Szenvedtem. Még mindig meg akartam halni, de ez a kis...nem tett érte semmit sem. Biztosan szándékos volt ez a kis időhúzás. De mikor előttem termett és a torkomhoz tartotta a fegyverét, már-már örültem, hogy megöl. De sajnos ismét csalódnom kellett. Szürke tekintettel néztem fel rá, majd így válaszoltam.*
-De én meg akarok halni! És nem érdekel már semmi sem....
*Ekkor ajkaival folytotta belém a szót. A csókja most még kellemesebb volt, mint először. Komoslyan mondom, még élveztem is. De úgy igazán! Aztán eltűnt előlem és én meg ott maradtam egyedül. ~Ez a kis shinigami szándékosan húzza fel az idegeimet...és nem csak azt.....direkt játszadozik velem! És sikerült is vele elérnie azt, hogy nem vagyok képes megölni őt.....a francba is! Miért történik ez velem? Én nem ezt akartam! A legjobb, ha most rögtön végzek magammal....~ Azzal lassan felálltam, majd elindultam a közút felé, ahol nagy autók száguldoztak. A járda szélére lépve figyetem őket, ahogy egyre közelebb kerülnek hozzám. Jó pár percig álltam ott. Elgondolkoztam mindazon, ami eddigi életem során történt velem. És rá kellett döbbenjek, hogy nem érdemes itt és most megölnöm magamat. Min mentem én keresztül! De ez a shinigami nem ahgyott nyugodni...egyre csak kísértett az arca és még mindig az volt bennem, hogy inkább jobb lett volna, ha végez velem. ~De miért nem tette? Nem lehet, hogy ennyire "jólelkű" lenne! Én ezt nem fogom kibírni...én nem....~ Már mejdnem egy autó elé vetettem magamat, mikor hátraléptem, s nekidőltem a legközelebbi ház falának. Vártam pár percet, majd lassan, megsemmisülten elindultam haza. A könnyeimet sem sajnáltam most már. Egy egész egérhorda jött utánam, hogy igyanak a könnyeimből......na jó, ez csak vicc! De sírni valóban sírtam. Nem tudtam elviselni és feldolgozni a dolgot, a történteket....*

//Köszke a játékot! Smile

//

Napraforgó éjjel-nappali - Page 2 Karinsi1

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Feb. 13, 2010 8:53 am

X¤×Régen volt- hogy is volt?×¤X

Gyönyörűcske, csillagocskás, teliholdas éjszaka volt Karakura Townban. Nincs is ennél nyugtatóbb, mint kémlelgetni az egyecskét, a távoli kis fényeket, hallgatni a tücsköket...
~De mi ez a lárma? Már egy perc nyugta sem lehet az embernek? Csak találjam meg, ki ez az idegesítő herélt kandúr! -ugriztam le a fáról, majd a célpont keresésére indultam.
Néhány sarkocskára tőlem volt egy boltocska. Az előtt pedig egy pad, amin valami furácska szerzet épp gitározni tanulgatott... legalábbis nem hangzott proficskának! Füldugikát kellett volna szereznem, de vasárnap révén nem voltizott nyitva az üzletecske, így esélyem sem volt. Közeledve hozzá egyre mérgesebb lettem, amitől ismét változott a beszédstílusom.
-Hello! -álltam elé karba tett kezekkel, és vártam, hog végre felnézzen rám. De ő csak "énekelt" tovább, így kénytelen voltam karon ragadni.- Hozzád szóltam, öcskös! -folytattam a molesztálást, pedig már tudtam, hogy nem egy emberrel van dolgom.
-Mija fene bajajod van? -próbált meg felkelni a padról, de egyből vissza is zuhant rá.- Én egy komomoly zenész vajagyok! -támaszkodott a gitárra, hogy felkeljen.- Éjs te kiji vagyol? -végre felemelte a tekintetét... és bennem meghűlt a vér.
-Te jó ég... -elsötétült előttem minden és csak egy kis nyomást éreztem a tarkómon.
/Eltemetett, régi emlékképek villantak be, míg eszméletlenül feküdtem a földön: az a nap, amikor évszázadokkal ezelőtt megismertem, az első csókunk, a titkos találkozók legszebb pillanatai; aztán a szökésünk, az első spanyolországi éjszakánk és a nap... amikor azt hittem örökre elveszítettem.
Ezek szerint mégsem halt meg... Sikerült elmenekülnie. Biztosan megtalálta a holttestemet, majd viszautazott Japánba. Felejteni... felejteni... felejteni.../
Valami hideget éreztem a homlokomon. Egy kéz, kicsit kemény bőr van az ujjbegyeken. Halk szavak, melyek aggodalasan visszhangoznak a fülemben.
-Mi történt? -megerőltettem magam, hogy felüljek. Reménykedtem, hogy csak álmodok, és nem Kei az, akivel összefutottam.
-Ejájultál.. és bevererted a fejed... Flancsi... -elmosolyodott és magához szorított.- Éjén tudtam, hogy nem hagytál ej engem!
Nem tudtam megszólalni, egyszerűen könnyek gyűltek a szemembe... És úgy éreztem, a szívem helyén lévő lyuk valami miatt újra hússal telítődik.

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Feb. 13, 2010 9:42 am

~ Régen volt, hogy is volt? ~

Sokáig azt sem tudtam what’s up, people?, csak az volt biztos, hogy oltárira sajog az agyam! Bezony, lehet az az utolsó 10 pohár pálinka nem kellett volna. De annyira jól éreztem myself, hogy nem bírtam volna nemet mondani nekik. New bro’ meg kicsi hugi társaságában olyan jól éreztem magam, hogy el sem jutott az agyamig, hogy hányadik pohárnál tartok. Mondjuk, meg kell hagyni, Keiko is rendesen becsiccsentett! Alig bírtam feltuszkolni az emeletre! Az, pedig már külön story volt, hogyan szuszakoltam be az ágyba! Én sem álltam rendesen a lábamon, így a mission még nehezebbre sikeredett! Azt furcsálltam, hogy nem bucskáztam le az utolsó lépcsőfokon, hónom alatt hugival.
Talán abban bíztam, vagy sem, hogy a hideg airtől majd kijózanodok, így fogtam magam, s gitárommal kezemben, imbolyongva elindultam a bejárat felé. Stupid fejemmel inkább a gitárt védtem, mint jómagamat, így ha arra került volna sor, testemmel védtem be hőn szeretetett hangszeremet. Szorgosan csuklottam, mikor kiértem a levegőre. Kicsit ugyan féltettem... Nem, NAGYON féltettem sis’-t. Reméltem nem fog hisztérikusan kitörni, ha nem talál otthon. Bár amilyen butus, nem fogja a hűtőn hagyott messaget megtalálni.
Lassan sétálgattam az utcán, s a legelső kivilágított üzlet előtt ékeskedő padot ki is tulajdonítottam magamnak, egy kis időre. A tetejére behelyezkedve vettem ölembe a hangszert. Random jött a dallam. Ilyenkor sokkal könnyebben tudtam játszani, be kell vallani. A szöveg elég béna volt, de legalább próbálkoztam.
„- Vállamra vettem a világ minden fájdalmát
Nem látom már a kétségbeesés határát
Végigszelem életem aszfaltját
Hisz tudom jól, mit elvesztettem nem tart velem...”
Lehetséges frontemberünk hangjával jobban hangzott volna, de most engem kellett elviselnie. A kornyikálásom szörnyű volt, ezt sosem tagadtam. Viszont, ahogy azt a visszajelzések is mutatják, dalszövegeim mindig nagy sikert arattak. Az ex-bandámban is mindig én írtam a szövegeket. Nem tudtam miért, de a gondolataimat, érzéseimet sokkal könnyebben tudtam kifejezni a dalokban, mint puszta tettekben. Így sem volt másképp. Valamiért annyira sadnek éreztem magam. Valami hiányzott az életemből. Nem tudtam mi, csak azt éreztem a heartom majd szétszakad.
A hosszas la-la-la-zás közben észre sem vettem, hogy egy valaki előttem ácsingózik. Annyira bele voltam merülve saját mesevilágomba, hogy csak a ráncigálásra pillantottam fel. Ám akkor, abban a pillanatban, mihelyst megláttam az arcát a merénylőmnek, az ütő állt meg bennem. El sem akartam hinni. Nem, ez biztosan nem igaz, gondoltam. Csak túl sokat ihattam, s a képzeletem játszik velem.
- Flaa~ncsi...
Önkívületi állapotban öleltem magamhoz. Kezdtem ettől kijózanodni. Bár állásom még nem volt biztos. Azt tudtam jól, ha észhez térek, biztosan ismét nem tudom majd felfogni, hogy annyi év után ismét összehozott minket a sors...

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Feb. 13, 2010 11:47 pm

X¤×Régen volt- hogy is volt?×¤X

~Ez csak egy álom... Biztosan valami shinigami használt ellenem egy ócska illúzió támadást. De akkor az emlékeimben lévő Keicsi lenne a karjaimban! -félve feljebb emeltem a kezem, és megsimítottam a haját. Még mindig ugyanolyan puha volt, mint akkor.
-I'm sorry, hogy ilyen állapotban kell, hogy láss! -motyogta a nyakamba, mintha magára erőltetné a józanodást.
-Ez legyen a legkisebb gondacskánk... El se hiszem, hogy talikáztunk! Azt hittem, megöltek még Spanyolországban... -távolabb tolikáztam magamtól, és a szemecskéjébe néztem.- Hogy kerültél ide?
-Come, ülj mellém a padra. -fogta meg a kezecskémet, és leültünk.- So, miután megtaláltam a holttested, egy beautiful temetést akartam. Ezért visszautaztam Japánba, together a testtel. Még a kikötőben sendeltem egy papot, aki elvégezte a szertartást az egyik eldugott völgyben. Nem akartam, hogy a szüleid tudjanak róla, only én búcsúzhattam el tőled... -megszorította a kezem, és tudtam: még mindig nem felejtett el engem.
Most már nem fojtottam vissza a pityergést. Évtizedek óta nem mutattam ilyen jellegű, őszinte érzelmet. Persze Hiki-samanak hisztikéztem néha, de az csak móka volt. Ez viszont a múltam, a jelenem, és talán a jövőm is. Felemeltem a kezem, és a szájacskájára tettem.
-Köszönöm, hogy gondoskodtál rólam, és nem engedted, hogy megzavarják a temetést. Nagyon... sokat jelent nekem.
A másik kezével óvatoskán levetikézte a száját eltakaró kezecskémet, és közelebb hajolt. Az orra az enyémet súrolta, miközben az alkoholszag csapizta meg a nózim, de ez érdekelt most a legkevésbé.
-You is megtetted volna értem.
Néma percecskék következtek: csak néztünk egymás szemébe, a másik kezét fogcsizva. Ekkor vettem észre, hogy valami megváltizott rajta: a régi, csillogó, boldogacska tekintetébe valami szomiság költözött. Talán csak túl sok mindenkén kellizett keresztül mennie...Szívem szerint megcsókoltam volna, de attól tuti kiakcsizik, így csak egy puszit nyomikáztam az arcára.
-Szeretnék mindent megtudni, ami az elmúlt időben történt veled!

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Vas. Feb. 14, 2010 5:35 am

~ Régen volt, hogy is volt? ~

Minden, nicely, sorjában eszembe jutott. Az út, a menekülés, a halála... Teljesen elvesztem az emlékekben. Annyira kínosan éreztem myself, hogy ilyen állapotban kell, hogy lásson. Nem akartam, hogy elriasszam, de biztos voltam benne, ha nem emberelem meg magam, akkor a piaszag hamarosan eltaszítja magamtól.
A csönd most annyira jól esett. Elmerengtem mindenen. Annyi mindent átéltünk together, és nem gondoltam volna, hogy ismét összefutunk. Nem kellett volna semmit sem megköszönnie, talán nekem kellett volna köszönömöt mondani. Hisz ő volt az, aki teljesen megváltoztatta az életemet. S miután meghalt, lelkem sivataggá vált. Az együtt töltött idők mindig kivirágoztatták szívemet, de ahogy véget ért, sokáig azt éreztem, nincs már miért élnem. Of course, ha hugim és az ősök nem lennének, egymagam lennék a világban, lehet véget vetettem volna lifeomnak. De mekkora hibát követtem volna el! Még jó, hogy volt, aki fogja kezem, és ne engedjen a kísértésnek. S Flancsi emléke életben tartott.
- Persze elmondok mindent, but előtte... Menjünk be egy kávéért, mert kezdek rosszul lenni...
Maybe a sokkhatás eredményezte, vagy még a pia dolgozott szervezetemben, de kezdett morogni a gyomromban az a bizonyos Vuk... márpedig semmi kedvem sem volt kiengedni szegény lány előtt.
Gyorsan –pontosabban csak próbálva gyorsan- betértünk a boltba s az automatához battyogva kiválasztottam egy igen strong kávét. Mikor visszatértünk újra a padhoz, a dobozt felbontottam és drinkelni kezdtem a tartalmát.
- Well, sokáig nagyon a süllyesztőben éreztem magam. Élni sem volt kedvem, semmit sem akartam csinálni. De sis’ és az ősök addig nyösztettek, míg ismét azt tettem, amit eddig is. Folytattam a zenélést. Dalszövegeket írtam és gitáron játszottam. Aztán a bandában megtudták a guyok hogy Bounto vagyok, ezért kidobtak... ismét mélypontra került az életem, de nem sokkal utána megismerkedtem egy sráccal, akivel mai napig nagyon jó haverok vagyunk, s egy bandában zenélünk. Most úgy ahogy jól vagyok. Viszont most, úgy érzem, álomvilágba kerültem... Flancsi, mégis, hogy lehet ez?
Zavarban voltam. Zavarban, mint egy kisgyerek. A gitáromba bújtam és egy dallamot játszottam. Nem nagyon mertem ránézni. Nem tudom miért, de gyötört a lelkiismeret-furdalás.

Tárgy: Re: Napraforgó éjjel-nappali Szomb. Feb. 27, 2010 11:30 pm

X¤×Régen volt- hogy is volt?×¤X

Míg beértünk az automatácskához rájöttikéztem, még mindig olyan jó hapsika, mint anno volt. Feszes hátsó karosszériácska, kicsit szálkás testecske- de én pont így szerettem. Nagyot sóhajtikáztam, majd a kérdő tekintetecskét látva egy "Nincs semmi gond!" mosolykát engedtem el.
Lassú léptekkel vánsziztunk vissza a padhoz, én pedig már alig vártiztam, hogy belekezdjen a mesélésbe.
Hallgizva Őt, hogy mi mindenen kellett keresztül mennikéznie, világossá váltizott, miért látok szomorúságot a szemecskéjében. Mikor elkezdett ismét gitározni, mint aki menekül valamicske elől, olyan érzés kerített hatalmába, amelytől még engem is kirázott a hidegecske: meg akartam védeni a további szenvedésektől, de tudikáztam, nem vagyok rá képeske. Hiszen én csak egy arrancarocska vagyok- Ő pedig bounto.
Igen, teljesen más világban élikézünk, és talán nem kellcsizne erőltetni a dolgocskát. Viszont én még mindig szerizem, annak ellenére, hogy annyi évet egymás nélkül kellett töltikéznünk.
~Nem érdekel mások véleménye- ha kell, elhagyom Hueco Mundot, de vele akarok lenni- de csak akkor, ha Ő is akarja! -dúlt bennem az észérvek kontra érzelmek harcocska, majd úgy döntikéztem, el kell mondanom, mi történt velem.
-Tudod, ..., ezt elég nehéz elmagyaráznom ezt a dolgocskát. Miután volt az a spanyolországi incidenske, nem éppen úgy alakult a szellemem élete, mint kellcsizett volna. -kezdtem el játszani az ujjacskáimmal, majd folytattam, remélve, hogy nem fogikázza félrenyelcsizni a kávéját, amit két húrpengetés közt töltcsizett magába.- Nem keltem át a Lelkek világába. Valami fura dolog törtét velem... és most arrancar vagyok. -pillantottam Keicsire, akinek arcikára mély döbbentség ült ki.- Sajnálom... és megértem, ha ezek után nem akarsz tőlem semmit. Ellenségek az őseink, és túl bonyolult lenne egy ilyen kapcsolat. -kezdtek el ismét könnyezni a szemecskéim, így inkább abbahagyikáztam a magyarázkodást.
-Flancsi... With you akarok lenni! Now, hogy visszakaptalak, nem hagyom, hogy anyone közénk álljon! -arcomat a kezei közé fogta, és úgy folytatta.- I love you, my darling, ez mindig így volt és így is lesz, amíg csak élek! Nem érdekel, hogy who, what say hozzá.- megcsókolta a homlokom, majd magához ölelt.
-Én is szeretlek! És tudom: minden elkövetkezendő perc is kevés ahhoz, hogy kárpótoljam a Nélküled töltött időt! -suttogtam a mellkasocskájába, majd amilyen erővel csak tudiztam, még jobban magamhoz ölikéztem.