Hálókörlet

Tárgy: Hálókörlet Szomb. Szept. 06, 2008 6:29 am

A négy rendkívül hosszú épületben számtalan azonos méretű és alaprajzú egyszerű lakhely található. Minden szoba luxusfelszereltségű, köszönhetően Marechiyo Oumaeda hadnagy korábbi tevékenységének. A négyzet alakban elhelyezkedő épületek között lévő jókora füves-fás terület pedig kiváló helyszíne egy kellemes, éjjelbe nyúló partinak.

Tárgy: Re: Hálókörlet Szomb. Okt. 25, 2008 11:05 pm

Shirou ép a megérdemelt pihenését töltötte, mint mindig. A nap már magasan járhatott, hiszen az aranyló napsugarak már majdnem megvilágították a férfi arcát. A kényelmes kis ágy a fal mellet pihent, rajta pedig haszontalan gazdája feküdt. Félig a falnak vetette a hátát, ahogy lehorgassztota fejjel aludt. Zanpakuto az izmos mellkasához feszült, ahogy egyenletesen szüsszogott a kard úgy emelkedett és süllyedt újra és újra.
Hírtelen kellemes, de mégis apró légáramlat csapta meg az arcát. Kinzentarukama egy grammal nyomott csak többet, de ez elég volt ahhoz, hogy Shirou kinyissa a szemeit. Na jó nem a szemeit, hanem csak a jobb szemét. Érdeklődve nézte a fekette lepkét, amely pont őrá bámult. Csak egy másodperc, csak ennyi volt a farkasszemnézés a kis állattal, és Shirou szemei máris csukva voltak újra. Csendes percek teltek el, de a Zanpakuto plusz súlya azonban csak megmaradt.
~Mit akarhatnak már megint?~ gondolta magában, ahogy újra kinyitotta a ball szemét.
Újra kemény másodpercekig, farkasszemet nézet a lepkével, amely csak a szárnyait billentette meg néha. Shirou elhúzta a száját, ahogy kinyitotta a másik szemét is. Most már mindkettő szemével nézte az apró kis lepkét.
- Mi a gond?- kérdezte álmosan, ahogy kissé felült.
- A kapitány látni akarja.- halotta a semmiből a hangokat, ahogy a lepke megmozgatta a szárnyait.
Shirou megmozgatta a nyakát. Hallani lehetett az izületek roppanását, ahogy megtekeregette a fejét, majd egy hatalmasat ásított. A szemei sarkából könnycseppek bukkantak elő, ahogy álmosan megszólalt:
- Pedig szépet álmodtam, nagyon szépet.- mondta, ahogy visszaemlékezett, arra a kis szöszi csajra, akivel ép az álmaiban akart egy jót szórakozni. Ugyan nem tudta honnét is ismerhette az álomnőjét, de abban még álmosan is biztos volt hogy valahol már látta. – Mindjárt megyek.- szólalt meg újra, ahogy elhessegette a lepkét, majd felkelt az ágyról.
Kinzentarukama-t az övébe csúsztatva lassan megemberelte magát, ahogy lassú és kicsit álmos léptekkel kisétált a szobából. A folyósokon alig lófrált csak egy két shinigami, ők is inkább takarítottak vagy ép beszélgettek.
„Halottak hogy mi történt…” halotta ahogy némán elsétált néhány újonc mellet, akik fejet hajtva köszöntek neki, amikor felfogták kis is haladt el mellettük. Már Shirou nem nagyon foglalkozott a pletykákkal, amik róla vagy másokról szóltak, igazán érdekelte mit is akar tőle az osztag új kapitánya.
- Na itt is vagyunk.- mondta fancsali képpel, ahogy megállt a kapitányi iroda előtt. Majd kis morgás után kopogás következett, amire csak ennyi választ hallott:
- Jöjjön csak be.- halotta a kapitány hangját, ahogy a parancsnak engedelmeskedve belépett a szobába.

Tárgy: Re: Hálókörlet Csüt. Dec. 02, 2010 4:06 am

-=|Szabadnapos kalamajka - Egy lehetetlen küldetés|=-

Sok-sok kanyargós ösvény, mind-mind vezet valahová. A Seireitei látképe nem véletlenül olyan, mint egy hatalmas labirintus, építői kétségtelenül gondoltak a katonai felhasználhatóságra is. Rengeteg lehetséges menekülési útvonalat lehet megtervezni, ha valaki ismeri a környéket. Ide egy nagyobb csoport shinigamit beszorítani szinte lehetetlenség, bár hallottam olyan történeteket, melyek szerint egy ember is képes itt akkora kalamajkát okozni, mint egy egész seregnyi hollow. Nem nagyon értem a Gotei 13 árulóit, hisz’ itt minden jó és szinte a biztonságos százszázalékos. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, miközben újdonsült barátnőm oldalán bemasírozunk a 2. osztag területére. Kicsit értetlen tekintettel jutalmazom, amikor egy kendőt köt a szemem elé, ámbátor várhattam volna ilyesmire, mert hát csak a Titkos Mozgó Alakulat főhadiszállására készülök belépni, akik tudvalevőleg szeretik megőrizni a titkaikat. Ettől függetlenül hallani bizonyos pletykákat, melyek szerint az előző hadnagy eléggé felturbózta a barakkokat, természetesen saját vagyonból. Kicsit elszontyolodva jut eszembe saját családom, s egykori jólétünk, azonban a sötétség hamar elfeledteti Velem ezeket. A kiszolgáltatottság érzése rögtön átszalad a gerincem vonalán, ráadásképp a hideg is kiráz egy pillanat alatt. Szinte görcsösen kapaszkodok Tasu-chan karjába és megpróbálok minél közelebb húzódni hozzá. Kezdem nagyon rossz ötletnek tartani, hogy eljöttem, a végén még láncra vernek, amiért illetéktelenül sétálgatok itt! Fürgén zakatoló szívvel lépdelek előre, mialatt eszembe jutnak az elmúlt évek szörnyű eseményei, amikor ugyanilyen sötét volt, csak annyi a különbség, hogy abban a lyukban egyedül voltam, most pedig van mellettem valaki, akiben ha nem is teljesen, de megbízom.
- Siessünk, kérlek! – szólalok meg remegő hangon, egy gyenge szorítással adva súlyt szavaimnak. – Nagyon nem szeretek így mászkálni, megijeszt. Ígérem, bármit is látok, nem mondom el senkinek az osztagban, bárha egy neutrális részecskegyorsítót rejtegettek, azt azért szívesen megnézném, mert a múltkor tönkretettem az Enyémet és azóta nem pótolták a hiányt, mert-mert…
Értelmetlen fecsegésem csak idegességemet jelzi, sose vagyok ennyire beszédes, gondolom ez rövid ismeretségünk alatt is kiderült számára. Önkénytelenül harapok bele alsó ajkamba, ami egyik rossz szokásom. Szerencsére hamarosan megérkezünk célunkhoz, ennek köszönhetően gyorsan lekerül a kötés, Én pedig kissé hunyorogva nézek körül a helyiségben, ahová kerültem. Semmi sincs túlcicomázva, az egyszerűség jellemző, ahogy ez el is várható egy a halálistenek elszállásolására létrehozott épülettől. A sütőt meg a többi dolgot biztosan Ő hozta be, ezek véleményem szerint nem tartoznak a standard felszereléshez, különös módon csak a kapitányok részesülnek efféle pluszokban, azonban ezen értelmetlenség lenne meglepődnöm, hisz’ a Taichouk megérdemlik, mivel hatalmas erejükkel és bölcsességükkel a mi jólétünket segítik elő! Csak tudnám, hogy merre csavarog a 12. osztagé, lenne néhány megrendelendő alkatrész, amihez szükségeltetne az aláírása. Talán Seuin hadnagy is aláírná őket Nekem, kinevezésének történetét hallva van egy olyan érzésem, miszerint az okirat-hamisítás sem állhat Tőle messze, de ezt persze nem, mint hátrányt róttam fel a számlájára. Eszemben sincs ilyet tenni, amikor közvetetten Neki köszönhetem, hogy új ismeretségre tettem szert!
- Húú, nagyon szuper a szobád, Tasu-chan! – kezdek bele az álmélkodásba, miután kellően legyőztem meglepődöttségemet. – Nálam mindig akkora rendetlenség van, itt-ott állandóan találok egy csavarkulcsot vagy kombinált fogót. Mielőtt hozzákezdenénk ahhoz a pitához vagy mihez, kérhetnék valami feláldozható ruhát Tőled? Tudod, nem szeretném összelisztezni az uniformisom. >.<
Kérlelő tekintetem remélhetőleg sikerrel járt, ámbátor sosem szoktam kihasználni az efféle adottságaimat, nem úgy, mint egyes személyek. A férfiak egyszerű vadállatok, egy pár emlő látványa máris olyan kábulatba ejti őket, mintha egy új DNS-láncot tanulmányoznának nagy beleéléssel. Fogalmam sincs, társadalmunk miért vált ennyire mell-centrikussá, viszont ennek biztos köze van a Shinigami Férfiegylethez. Kénytelen leszek a végén még belépni az ellenkező táborba, ha érvényt akarok szerezni ellenvetéseimnek. Egyre több és több luxuscikket vélek felfedezni a szobában, s mivel nem ismerem teljesen az osztag történetét, így kénytelen vagyok azt hinni, hogy ez mind barátnőm cucca. Ugyan ki lenne olyan ütődött, hogy ilyesfajta dolgokra szórja ki a pénzt egyszerű közkatonák számára?

Tárgy: Re: Hálókörlet Szomb. Dec. 04, 2010 1:00 pm

Az ismerkedésnek vége! Jöhet a sütés tudománya!

Odaérve az osztagom területére, elég ferde szemmel néznek párosunkra az őrök, hisz még nem látták bejönni Ayame-chant ide. De mivel velem van, én pedig megbízható vagyok és vigyázok rá, átengednek. Nem szeretném, hogy titkaink kiderüljenek, meg büntetést sem kéne bezsebelnem, úgyhogy inkább korábbi terveimnek megfelelően bekötöm egy kendővel barátnőm szemét, majd vezetni kezdem a szállások felé. A mellettünk elhaladók is elég furcsa tekintettel néznek utánunk. Végül is, nem mindennapi jelenség két lány, akik közül az egyik vakon botladozik a másik nyomában, a vezető karjába csimpaszkodva. De komolyan, ez már kezd fájni. Épp szólnék Ayaménak, hogy lazítson egy kicsit a csüngésén, mikor megérzem, hogy még erősebben ráfog a karomra és gyengén, de remeg. Aztán meg is szólal. Nem szokott ennyit fecsegni. Tényleg ennyire megrémíti a sötétség? Akkor viszont jó lesz egy kicsit igyekezni. Nem akarom, hogy máskor amiatt ne jöjjön el hozzám, mert túlságosan megijesztettem ezzel a kis vaksággal. Mellesleg mi az a neutrális részecskegyorsító? Biztos valami tudóskütyü, amit úgysem tudnék használni, mert egy másodperc alatt felrobbanna az irányításom alatt. Bár ki tudja, lehet, hogy valahol még olyan izét is talál az ember. Én sem néztem még be az osztag területén minden résbe és fene tudja, mekkora az a valami… vagy micsoda. Szerencsére hamar meg is érkezünk, így megszabadítom a látását nagyban korlátozó anyagtól. Apró meglepődöttséggel az arcán néz körül a szobámban, mely tele van különleges luxuscikkekkel. Nem, nem én szereztem be, nekem ez jár! Amúgy meg mindenkinek a szobájában vannak ilyenek, kivéve, akik kirámolták a sütőt és egyebeket, mert nincs rájuk szükségük. De egyelőre meghagyom barátnőmet abban a hitben, (már ha így gondolja) hogy én szereztem be mindent, ami nem egy általános alapfelszerelés. Nem szeretném leleplezni az osztagom titkait, na! Talán baj? Ha már titkok. Vajon a 12. osztagnál mi a fenét csinálnak nap, mint nap? Mert biztos, hogy nem csak egyszerűen patkányokon tesztelik a legújabb molekuláris fejlesztést. Nekik is vannak olyan kísérleteik, amiről jobb nem tudni. Talán valami über-szuper mesterséges lélek, amit hogyha bármibe beleteszünk, alapképessége, hogy azonnal fegyverré tudja alakítani. Vagy… vagy… egy újféle tőrfejlesztés, valami nagyon jó kis méregzacsikkal… úristen, nekem még olyankor is a harcon jár az eszem, mikor a saját lakásomban egy másik lánnyal lófrálok, pontosabban meg kéne tanítanom a süteménykészítés, és ha már itt tartunk, a főzés csodás tudományára és annak különböző fortélyaira. Mert ha főzni se tud, akkor arra is megtanítom. Sajnos csak kis késéssel érkezik el hozzám lelkendezése, miszerint szuper szobám van. Kicsit pironkodva fordulok el, mert ez egyáltalán nem igaz. Csak egyszerűen nem volt mikor kupit csinálnom, amúgy meg akkora rendetlenség szokott lenni ebben a helyiségben, mintha átment volna rajta egy tornádó. Azért örülök, hogy tudom is én már melyik nap rendet raktam, mert nem merném ide meghívni Ayame-chant, ha olyan harci körülmények uralkodnának, mint általában. Ami a rendetlenséget illeti, szerintem, ha meglátná, milyen a szobám alapjáraton, nem lenne kedve így lelkendezni, de ő tudja. Ami azt illeti, az nem pita, hanem pite, de olyan is van. Na, mindegy, majd később elmagyarázom neki, mi is az a pita. Merthogy olyan is van ám. De most akkor pite. Ami a ruhát illeti… Na, mondtam én! Tudtam, hogy ez az egyenruhája. Na, megint igazam van Cool

Nincs mit tenni, néhány kisebb hibámat leszámítva, tökéletes vagyok, ezért tudtam én előre kitalálni.
- Ja, persze, szívesen adok valamit! Várj, keresek valami olyasmit, amit a közeljövőben… áh, meg is van! Ezt biztos nem fogom felvenni, ha kéred neked is adom. Már fontolgattam, hogy kidobom, nekem nem tetszik. – nyújtok át neki, egy érett citrom színében pompázó pólót, meg egy piros háromnegyedes nadrágot.
Nekem valahogy nem jöttek be, úgyhogy teljes lelki nyugalommal akár szét is szaggatnám, de ha elajándékozhatom, akkor minek tönkre tenni? Ami azt illeti, jó lenne belekezdeni a dologba, mert ma még meg kell sütnünk egy pitét.
- Nos? Akkor almás, vagy meggyes? – kérdezem barátnőmtől, miközben pakolom elő a hozzávalókat.
Én személy szerint jobban szeretem a meggyest, de most őt tanítom, tehát választhat, a tanítványnak ennyi előjoga azért van. Ugye milyen jó szívű vagyok? Cool

Én vagyok a nagylelkűség tökéletes és hibátlan mintapéldánya! Aki pedig ellenkezni mer, azt megnyuvasztom! Kivéve, ha az illető Ayame-chan, vagy Vera, vagy Kotomi-san, vagy… most nem út eszembe több ember, de biztos vannak még egy csomóan, amilyen vajszívű vagyok. Egyszerűen ilyen a természetem és kész. Tán baj? Lehet ellenkezni.
~ Én is ellenkezhetek? Akkor igen, baj. Megpuhultál az Akadémián Tasu… ~ szólal meg lélekölőm.
~ Kabbe… lehet visszamászni a drágalátos felhőid közé és onnan hallgatni kussba, vili? ~ már megint sikerül felhúznia egyetlen beszólásával.
- Na, de lássuk azt a pitét! Szóval… óh, a fene, várj egy kicsit, én is gyorsan átveszek valami mást! – rohanok ki a konyhából és kezdek lázasan kutakodni a szekrényemben.
Mikor végül találok egy megfelelő párost, gyorsan le is vetkőzöm. Egy pillanatra megállok, de hát nincs szégyellnivalóm, hiszen ő már látott belőlem a fürdőben mindent, úgyhogy feleslegesek az ilyen apróbb részletek, minthogy elvonuljak. Engem az se érdekel, ha állandóan engem bámul. Na és? Mi van akkor

Tárgy: Re: Hálókörlet Szer. Dec. 08, 2010 12:06 am

-=|Szabadnapos kalamajka - Egy lehetetlen küldetés|=-

Egy hálás mosollyal köszönöm meg kedvességét, azonban be kell lássam, megértem, hogy nem szeretné többet ezeket hordani. Amúgy sem vagyok túlzottan a szép, nőies ruhák híve, sokkal inkább a praktikusságot tartom szem előtt, ha véletlenül az Emberek Világában vásárlásra adnám a fejem. Természetesen ilyesmire elég kevésszer adódik alkalom, leginkább különféle anyagok begyűjtésénél szoktam segédkezni, olyan igazi küldetésen nem is voltam a vizsgám óta, de hát tudós vagyok vagy mifene, nem is ilyesmire képeztek ki. Tanácstalanul forgatom körbe a fejem a helyiségben, keresve egy újabb ajtót, amin keresztül távozhatok, amíg átveszem a kölcsönkapott cuccokat, azonban Tasu-chan egyszerűen megoldja a helyzetet, amikor vetkőzni kezd. Kikerekedett szemekkel vizslatom tevékenységét, azonban néhány másodperc múlva feleszmélek, s kissé vörösen fordítom el arcomat a másik irányba. Botorság továbbra is szégyenlősködnöm, hisz’ a fürdőben elég közel kerültünk egymáshoz, már ha a meztelenül ölelkezést lehet ilyesminek nevezni. Uniformisomat féltő gonddal veszem le, igazán a szívemre venném, hogyha ennek a szép anyagnak valami baja esne. Vetkőzés közben lopva mégis a másik lány irányába tekintek, s be kell látnom, miszerint nem csak elől, de hátul is laposabb vagyok Nála. Az igazat megvallva ilyesfajta gondolataimnak nincs semmiféle valós alapjuk, a japán nők átlagából még így is kilógom, csupán jobban esik a lelkemnek ez a tökéletlennek való beállítás. A tökéletesség csak nyűg az ember hátán, mindig mindent ugyanolyan jól csinálni egyszerűen képtelenség, bár biztos vannak olyanok, akik képesek ilyesmire, azonban jómagam kétséget kizáróan nem tartozom közéjük. A kelleténél kicsit szűkebb a póló, valamivel szélesebb derekam van, mint barátnőmnek, de nincs képem mást kérni, szóval ezzel a kis kellemetlenséggel megbirkózom!
- Köszönöm szépen a ruhákat, Tasu-chan! – vetődök a nyakába, miután mindketten már az akcióhoz megfelelő ruhában feszítünk. – Szóval, meggyes vagy almás… Hm… nem igazán vagyok otthon a gyümölcsök világában, ilyen pitét még csak nem is láttam, de ha mindenképp Nekem kell választanom, akkor legyen a meggy! Vagy talán az alma…? Nehéz döntés, ráadásul nincs itt most semmilyen személyi számítógép Nálam, ami egy gyors valószínűség számítást végezhetnék, hogy melyiket szokták többször használni! >.<
Ideje lenne lenyugodnom, mivel eltűnt már a szemkötő és a ruhám is biztonságban van, mégse tudom abbahagyni az ostoba kacarászást, valamint a szavak is úgy dőlnek belőlem, mint az átszakadt gátból a víz. Egyszerűsítve a dolgokat inkább arra gondolok, hogy mindkettőt meg kellene csinálni, elég sok hozzávaló van itt, amiket természetesen vissza fogok vásárolni, amint alkalmam lesz rá. Tekintetemet gyorsan átfuttatom a konyhapulton, ahol szinte csak ismerős dolgokkal találom szembe magam, ám vannak olyanok is, amiket eddigi életem során még egyszer sem láttam. Teszem azt, ott van például az a négyzet-alakú izé, amitől hihetetlen módon maszatos lesz az ember keze. Kezdi némi ellenérzésem lenni ezzel a sütéssel kapcsolatban, amint realizálódik bennem, hogy mekkora kosszal is jár az ilyesmi. Hangos nyelést követően kötöm magam elé a kölcsönkapott köténykét, majd ezután kissé félénken lépek közelebb a gyúrótáblához, amin barátnőm már olyan hevesen kezdett el munkálkodni. Közös megegyezés alapján Ő előbb megmutatja mit is kellene csinálnom, aztán a következő pitát vagy mifenét már magamtól fogom elkészíteni. Tojás, liszt, ezek azok a dolgok, melyeket képes voltam felismerni a többiről csak tippelni tudok, hogy mire is valók vagy mi a nevük. Tökéletes analfabetizmussal állok neki a dolognak, holott sokkal könnyebbnek látszik, mint mondjuk egy-egy vegyület elkészítése a laborban, ráadásul itt most nem is érzem azt a feszültséget, ami Nálunk szokott uralkodni. Frusztrációm egyszerűen jellemem ezen aspektusából adódik, akkor is hasonlóképp tartanék az egésztől, ha nem lenne már-már beteges tisztaságmániám. Sajnálatos módon ez csak annyiban merül ki, miszerint utálok piszkos, maszatos lenne, arra azért nem visz rá a lélek, hogy néha rendet is rakjak a szobámban. A kaotikus rendetlenségben mindennek meg van a maga helye, egy rendrakással valószínűleg csak ártanék magamnak, hiszen utána már semmit sem találnék meg. A gyakorlott mozdulatok láttán egyre inkább elbizonytalanodok, ezért zavaromat levezetvén ismét kérdezősködni kezdek, s remélem, nem bántom meg végtelen tudni akarásommal a lányt.
- Kitől tanultad meg ilyen jól ezt a mesterséget? – szólalok meg érdeklődve, mialatt tisztes távolságot tartok a formálódó tésztától. Néhány tippem lenne a mesterét illetően, mivel járja egy legenda a shinigami nők körében, miszerint az 5. osztagnál szolgál egy nagyerejű halálisten, aki még a kapitányt is meg tudja regulázni, pedig az nagy szó! Csupán suttognak róla, de valószínűleg az egész osztagára egyes egyedül főz, mégse látni egyetlen alultáplált tisztet sem onnan. Mi, mai fiatalok csak álmodni merünk ilyen képességekről, nem egy évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki ennyire magas szinten művelje a konyhaművészetet. Be kell valljam, csodálom ezért azt az ismeretlent!

Tárgy: Re: Hálókörlet Kedd Dec. 14, 2010 11:47 pm

Az ismerkedésnek vége! Jöhet a sütés tudománya!

Amint jó magam is átvedlek egy kényelmesebb és feláldozhatóbb ruhába és felegyenesedem, már csak azt van időm érzékelni, hogy valami nagy, dolog közeledik felém, aztán már meg is érzem a rám nehezedő súlyt, amiből két dologra lehet következtetni. Vagy Ayame-chan borult megint a nyakamba, vagy valami nehezet dobott rám. Azt hiszem, az első sokkal valószínűbb, hiszen mi oka lenne barátnőmnek arra, hogy engem dobáljon meg különféle nehéz cuccokkal? Nem vagyok egy nagy matematikus, de nagyjából egy az egymillióhoz az esélye, hogy én a nyakamba kapjak valami olyat, amit az én kis tanítványom hozzám vágott. Úgyhogy ezt nem is érdemes firtatni. Na meg persze az is nagyban megkönnyíti a dolgom, hogy épp a fülem mellett beszél hozzám, így persze könnyen következtethetek az első lehetőségre. Mint már korábban is mondtam, nagyon meglátszik rajta, hogy 12. osztagos. Arról is valószínűség számítást akar csinálni, hogy az almás vagy a meggyes pitét szokták-e többször megcsinálni. Szegénykém, elég döntésképtelennek tűnik. Végül aztán sikerül arra a döntésre jutni mindkettőnknek, hogy csinálunk egy almásat, meg egy meggyeset. Végül is, van elég hozzávaló, elfogyni biztosan nem fog. Először én megcsinálom a viaszos héjú igen lédús gyümölcsöt, alias alma, aztán ő meg egy is segítséggel képes lesz elkészíteni a meggyest. Gyakorlott mozdulatokkal kezdem el a hozzávalókat összegyúrni egy tálban, hogy meglegyen a tészta, amibe majd természetesen belerakom a gyümölcsöt is. Ayame kicsit távolabb húzódik, de meg tudom érteni. Aki sosem sütött még, annak elég nehéz lehet hozzászokni az ezzel járó koszhoz. Ami azt illeti, nekem már ez teszi i a fél életem, úgyhogy én már nem tartok attól, hogy napokig kell szedegetnem a lisztet a hajamból, ami fogalmam sincs, hogy kerül oda, hiszen olyankor hatalmas loboncom, akárcsak most, fel van kötve kontyba és hozzányúlni sem nagyon szoktam ilyenkor. No meg igaz, ami igaz, sütéskor mindenem lisztes lesz, nem csak a hajam, hanem a ruhám, a szám, a szemem, meg úgy alapjában véve, szinte minden testrészem, ami a ruhának nevezett szöveten kívül van. Nah, szóval akkor gyúrom, kész! Már csak egy kicsit ki kell nyújtani… Aztán persze visszatérve a koszproblémához, itt van az is, hogy néhány ruhám, amit kimondottan szerettem, olajfoltos lett és azóta sem tudom őket felvenni, mivel köztudomásúlag, az olajat nem lehet kimosni a dolgokból, legfeljebb lemosni a pultról. De az most nem lényeges, itt az én hőn szeretett ruháimról van szó. Azért is szoktam mostanában olyan ruhában főzni és sütni, ami feláldozható és nem bánom, ha meg kell válnom tőle. Bár sajnos a nagyon utált pólóim és nadrágjaim pont akkor nem mennek tönkre, amikor én azokat veszem fel, hogy bennük készítsem el az ebédem, vagy éppen vacsorám. Most döbbenek csak rá, hogy tanítványom kérdezett tőlem valami, úgyhogy nem ártana válaszolnom neki.
- Hogy…? Ja! Hát, még emberi életemben nagyon sokat tanultam a barátaimtól és a szüleimtől, de a legtöbbet saját magamnak és a szakácskönyveknek köszönhetem. – mosolygok bíztatóan a lányra, majd előveszem a tepsi és odanyújtom neki.
- Megtennéd nekem, hogy ezt megvajazod? Egyszerű kis művelet, fogod a kockavajat és végighúzod benne… így. – mutatom neki, majd visszatérek a tészta elkészítéséhez.
Jó lesz ez, jó lesz. És ha barátnőm belejön, majd ott fognak csodálkozni a társai és végzik majd a számításaikat, hogy hány százalék esélye volt annak, hogy Ayame-chan egy nap alatt így megváltozzon. Azt hiszem, igen alacsony eredményt fognak kapni, hiszen tökéletesen véletlenül találkoztunk a fürdőben és azt hiszem, csak az én ismerkedési faktorom magasságának köszönhető, hogy egyáltalán egymáshoz szóltunk. Ami azt illeti, a két sütés között lesz egy kis szabadidőnk, mert csak akkor szeretném elkezdeni csinálni a másik édességet, ha az első már kész van. Kíváncsi vagyok, mit szól a sütimhez a lány. Na, tészta kész, tepsi megvajazva, tészta belerakva és… sütőbe téve!
- Nos, akkor azt hiszem, ezzel megvagyunk. Csináljuk majd meg a te süteményedet, miután ez elkészült. Nincs elég hely a sütőben kettőnek, a pite pedig akkor a legjobb, ha friss. – szólalok meg, majd kisétálok a konyhából és ledobom magam az ágyra, majd jelzem barátnőmnek is, hogy nyugodtan foglaljon helyet.
- Mellesleg miket szeretsz csinálni? Mármint úgy értem, milyen hobbijaid vannak? Mert biztos vannak, még ha az a rendrakás is, vagy annak megfigyelése, hogyan nő a fű.

Tárgy: Re: Hálókörlet Kedd Dec. 21, 2010 10:02 pm

-=|Szabadnapos kalamajka - Egy lehetetlen küldetés|=-

Hatalmas áhítattal hallgatom magyarázatát, részemről Soul Societyben születtem, így alapjában véve nem tudom milyen is lehet az az emberi élet. Valahogy kevésbé megrázó ebben a dimenzióban élni, hiszen akár évszázadokig is képesek létezni a lelkek, s ehhez még csak ételt se kell magukhoz venniük. Ezzel ellentétben, Nekünk shinigamiknak ugyanúgy szükségünk van az élelemre, mint a halandóknak. Akárhogyan is legyen, hiába vagyunk mindannyian eltávozott lelkek, mégis jobban hasonlítunk a Földön élő társainkra, mint a Rukongaiban lézengő pluszokra. Emlékeim szerint ezzel a problémával már foglalkozik az osztagomban néhány kutató, ám rendes előrelépésre véleményem szerint még nem került sor, az általános információk ismételgetésétől pedig valószínűleg már a vezetőségnek is elege van. Nem csodálom, magam se tolerálom a mellébeszélést, szeretem, ha rögtön a dolgok közepébe vágunk. Természetesen ennyire felszabadult csak a laborban tudok lenni, általában olyan a viselkedésem, mint amit a mai napon Tasu-chan megismerhetett. Szerencsére kis titkomról nem tud senki, s ez remélem így is marad, mivel azért az aprócska dologért akár ki is rúghatnak a Gotei 13-ból. Elmélkedésemet a 2. osztag tisztjének hangja rekeszti be, azonban értetlen tekintetem rögtön elárulja, miszerint teljeseb máshol jártam lélekben. Egy torokköszörülést követően gyorsan átlátom a helyzetet, majd fásultan konstatálom, hogy a legellenszenvesebb munkát sikerült kikapnom, ami csak létezik ebben a konyhában. Ámbátor még mindig jobban jártam, mint barátnőm, Nekem biztos kikezdené az idegeimet, ha a sütés után még órákig kellene kiszedegetnem a tésztadarabokat a körmeim alól. Zavart sóhajtás kíséretében húzom magamhoz közelebb az említett állati zsiradékot.
- Öhm… - kezdek bele zsenialitásom tökéletes megcsillogtatásába, amint meghallom a hobbijaimat firtató kérdést. – Ha épp nincs semmi dolgom – ilyen nem sokszor fordul elő -, akkor szívesen olvasgatok vagy hallgatok zenét. Régebben az 5. osztag kapitánya nagy zenekedvelő volt, Én pedig megtaláltam a lemezeit az egyik elhagyatott raktárban. Nem-nem, Aizen Sousukeról van szó, hanem az elődjéről, akinek már elfelejtettem a nevét. Nem is fontos igazából… Néha-néha szoktam shamisenen is játszani, de inkább csak úgy magamnak, eddig még senki sem hallotta próbálkozásaimat. S Veled mi a helyzet, Tasu-chan? Gondolom a sok edzés mellett nem sok mindenre jut már időd, hogyha a sütést is belevesszük.
Míg Ő helyet foglal az ágyán, addig Én gyorsan elvégzem a kirótt feladatot, mert eddig csak beszéltem és beszéltem, hozzá se fogtam a tepsi megvajazásához. Nem igazán értem az összefüggést a két dolog között, tudomásom szerint az efféle formákat nem lehet megenni, akkor meg teljesen felesleges rá a máz, azonban ha Tasumi ezt a parancsot adta, akkor készségesen követnem kell, mert a végén még a nyakamat szegnék dezertálás ürügyén. Pusztakézzel hozzányúlni biztos nem fogok, ezt már előre leszögezem magamban, ellenben rengeteg olyan eszköz van itt a pulton, amivel e nélkül is megragadhatom azt a kocka alakú rettenetet. Tekintetem gyorsan végigfuttatom a felszereléseken, azután a legkézenfekvőbb megoldás mellett döntök, azaz egyszerűen átborítom a vajat, ezt követően pedig evőpálcikával addig lökdösöm, amíg mindenhol egyenletes réteget alkot. Alkotásomat egy elégedett bólintással jutalmazom és csak ezután zuttyanok le magam is Tasu-chan mellé, ahol kényelmesen hátradőlök a fekvőalkalmatosságon. Egyáltalán nem megszokott Tőlem az ilyen lazaság, valamint nyitottság, rendszerint olyan vagyok, mint aki karót nyelt, ezt már többen is az orrom alá dörgölték, de nem vagyok hajlandó az ilyen problémákkal foglalkozni, egyszerűen nem érdekel túlzottan az ismeretlen néptömeg véleménye. Sokkal inkább adok azon kevés ember szavára, akiket úgymond kedvelek. Ezek közé tartozik példának okáért a hadnagyom, s most már a mellettem üldögélő leány is. A régi rossz emlékeket kéne végre tökéletesen elfelejteni, ám erre érthetetlen okokból nem vagyok képes. Az emberi agy rendszerint blokkolja az olyan információkat, melyek akkora kínt okoznak a testnek, hogy az szinte már fizikai fájdalommal jár. Ennek ellenére esetemben minden egyes sötét pillanatra kristálytisztán emlékszem, holott sokkal jobban örülnék akár a borús tudatlanságnak is. Nem találván választ erre a dologra, nem tehetek mást, minthogy ezt is Hiyuri nyakába sózom.
- A sütés után nincs kedved egy kis megmérettetéshez, Tasu-chan? - érdeklődöm kicsit félénken, talán nem jó ötlet kihívni harcra egy Onmitsukidoust, de most már kimondtam, szóval késő visszakozni. – Kíváncsi vagyok milyen a lélekölőkardod, részemről pedig elég régen volt már dolgom megfelelő ellenféllel… Nálunk nem tartják sokra a harcot… ^^”
A 12. osztag sosem a féktelen vérontásról volt híres, azon a területen a 11. osztag barbárjai viszik a prímet. Közülünk a legtöbben talán még a katanát sem tudják rendesen forgatni, s habár nem is ez a feladatuk, azért az önvédelem mindenképp fontos. Az alapkiképzést ezenkívül minden halálisten megkapja az Akadémián, ám a tudósok között a többség ezt úgy elfelejti, ahogy azt illik. Sajnos vagy épp szerencsére, szerény személyem egy egészen más mentalitású osztagban kezdte a szolgálatot, ezért is állok sokkal nyitottabban a kardforgatáshoz, mint társaim.

Tárgy: Re: Hálókörlet Szer. Jan. 12, 2011 6:56 am

Az ismerkedésnek vége! Jöhet a sütés tudománya!

Az ágyamon ülve kísérem végig Ayame-chan mozdulatait. Először nem kis értetlenséggel figyelem, ahogy a vajjal ügyeskedik. Majdnem elnevetem magam, eléggé kikívánkozik belőlem, de inkább küzdök ellene, nem szeretném megszégyeníteni. Rossz lenne, ha ezért lazulna a kapcsolatunk. El kell fogadnom őt a kis rigolyái ellenére, bármilyen nehéz. Nagyon szimpatikus lány, biztosan sok barátot szed majd össze magának, ha levetkőzi a gátlásait. Mikor megszólal, kihegyezem a fülem és teljes mértékben ráfordítom a figyelmem, későbbi terveimről. Szóval szeret olvasni, meg zenét hallgatni. De jó, több közös dolog van bennünk, mint gondoltam *.* Bár hangszeren jó magam nem tudok játszani, de egyszer nagyon szívesen meghallgatnám a lányt. Érdeklődő kérdésére egy kis késéssel tudok csak válaszolni, hisz mostanság nincs valami sok szabadidőm.
- Hát… Igazából tényleg nincs valami sok szabadidőm, de amikor kapok egy szabadnapot, vagy éppenséggel nincs semmi feladatom, a sütésen kívül nagyon szeretek lejárni a tengerpartra és ott rajzolni, vagy éppen olvasni. De imádok és őszintén kimondva jól is tudok úszni ^^ Zenét hallgatni jó magam is szoktam, amikor csak tehetem, és egyszer nagyon szívesen meghallgatnám a játékodat is. Mit szólsz hozzá? – fejezem be egy érdeklődő kérdéssel válaszomat, hisz tényleg kíváncsi vagyok rá.
Ágyamra újfent visszadőlve merülök el gondolataimban, szinte meg sem érzem, mikor lehuppan mellém. Vajon milyen lehet olyan visszahúzódón élni, mint ő? Nincsenek barátaid, senki, akire számíthatnál. Én nem tudnék így élni, az biztos. Rengeteg barátom van, fogalmam sincs, mi lenne velem nélkülük. Olyan sokat segítenek nekem. És én ezt viszonzom. Valamilyen szinten, ez olyan, mint egy szövetség. Ha valakinek szüksége van segítségre, a társai azonnal mennek. És ő ezt viszonozza nekik később. Milyen furcsa is az élet. És vannak olyanok, akiknek ez egyáltalán nem adatott meg. Bár mondhatnám, hogy megértem őt, nem lenne igaz. Velem a legrosszabb, ami történt, hogy kaptam bár lila foltot, meg meghaltam. Érzelmileg… semmi durvább. Nem úgy, mint vele. Már belegondolni is rossz volt, amikor elmesélte, hát még átélni. Túlságosan elgondolkozom, így megszólalásakor fektemből ugrok egy nagyot, de mikor megbizonyosodom róla, hogy nincs ellenség a közelben, már nyugodtabban ülök vissza előbbi helyemre. Aztán persze jön az újabb ijedelem, vagy inkább meglepődés, amint sikerül dekódolnom a szavait, kissé még fáradt értelmemmel.
- Megmérettetés? o.O – kérdem nem kicsit buta fejjel barátnőmre nézve.
- Mármint… harc? Vagyis edzés? Inkább most ne. Bár jól jönne egy kis mozgás, mert egyszerűen nem találok olyat, aki kiállna ellenem, Kotomi-fukutaichoun és Rosa-chanon kívül T-T Az újoncok félnek tőlem, a régebbiek pedig azért nem, mert azt hiszik, könnyen el tudnának verni és nem akarnak egy lányt elpáholni… Érted te ezt? Na mindegy, lényeg a lényeg, majd később nagyon szívesen összemérném veled az erőmet, de nem most. – fejezem be végül igen zavaros gondolatmenetemet.
Remélem, nem veszi úgy, hogy leráztam, egyáltalán nem így van, csak most inkább valami békésebb tevékenységet végeznék. Igaz, ilyet ritkán gondolok, de ez most kivételes alkalom. Végül is, szabadnapos vagyok. Idétlen és hozzám képest furcsa gondolataimból végül a sütő csörrenése ugraszt ki, ami jelzi, hogy kész az első adag sütemény. Rögtön fel is pattanok és berohanok a konyhába, ám óvatlanul nem veszem el a helyéről a konyharuhát és puszta kézzel ragadom meg a forró tepsit. Aztán persze rögtön el is ejtem, szerencsére rá a pultra.
- Au! – jajdulok fel, nem épp halkan.
Nem kis fájdalmak árán nyitom meg a csapot, melyből jéghideg víz kezd ömleni. Alátartom a két tenyerem és megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy jól le is hűti. Egy jó öt percig állhatok ott, a gyógyító kidou, melyet nemrég tanultam, eszembe sem jut. Végül aztán mielőtt újra egy csomó vér tolulna égési sebet szenvedett tenyerembe, még nagyobb fájdalmat okozva, kinyitom a fagyasztót és kirámolok belőle egy csomó jeget. Azokat szorongatva térek vissza a szobába, kínosan vigyorogva Ayame-chanra, hisz valószínűleg fogalma sincs, miért vörös a kezem és miért szorongatok jégkockákat.
- Hát… ez egy elég érdekes történet ^^ - szólalok meg, majd visszaülök mellé.
- Nem is igazán érdekes. Mondd, megtennéd nekem, hogy megkóstolod a sütit? És vágsz nekem egy szeletet? ^^” – kérdem kínosan vigyorogva.
Hát ez fantasztikus… szegény vendégemet ugráltatom, mert ilyen szerencsétlen vagyok.
- Jaj, Ayame-chan! Azt szerettem volna még kérdezni, hogy esetleg nem tudnál nekem is szerezni egy olyan ruhát, mint a tiéd? Mert nagyon tetszik. – próbálom elterelni a témát.

Tárgy: Re: Hálókörlet Szer. Feb. 16, 2011 5:18 am

-=|Szabadnapos kalamajka - Egy lehetetlen küldetés|=-

Felajánlására, miszerint meghallgatja majdan a játékom csak egy nem túl meggyőző bólintást kap válaszul, ennyire még senkit sem engedtem be a magánéletembe az elmúlt évek során, szóval elkerülhetetlenül is visszakoznék az ilyen helyzetek elől, azonban most megpróbálok erőt venni magamon. A mai napon sok olyan dolgot tettem, amikre egyedül sosem gondoltam volna, példának okáért ez a sütésnek nevezett tudomány se fog bekerülni a kedvenc időtöltéseim közé, mindenesetre megfigyelés szempontjából egy jó tapasztalatnak számítható be. Kissé elszontyolodva veszem tudomásul ellenvetését az edzéssel kapcsolatban, jómagamnak is ugyanez a problémája, csupán azzal a különbséggel, hogy a tudósok között senki sem pártolója az értelmetlen erőszaknak. Az igazat megvallva nem is olyan jók benne, egyáltalán nem testesítik meg azt a férfiideált, amit a legtöbb nő maga elé képzel. Nagy elbambulásomnak ismét megvan az eredménye, hirtelen nem is tudom hova tűnt Tasu-chan a közelemből, de mivel a konyha felől hallok hangokat, így egyértelműen ott tartózkodhat. A csattanástól egy kicsit összerezzenek, azonban nem látom értelmét kivonulnom a már korábban is említett helyiségbe, mivel barátnőm kellően tapasztalt ilyen téren, hozzá nem értésemmel csupán akadályoznám Őt a munkában. Ezen gondolatmenet által vezérelve inkább tovább lógatom a lábam a pamlagon, s megpróbálok minél csöndesebb lenni, nehogy megzavarjak valami fontost lépést, amitől az egész sütemény fogyaszthatatlanná válik. A lány visszatértekor értetlen tekintettel nézem kivörösödött tenyereit, amelyeken nem látható sérülés, ellenben a közelség miatt meg tudom állapítani, miszerint észlelhető mennyiségű lélekenergiát használt, valószínűleg gyógyításra.
- Persze, máris! – válaszolok sietve kérésére, azután gyorsan felpattanok eddigi ülőhelyemről. Szerencsére nem túl sok hozzáértést igénylő feladatot kaptam, ezért a rizikófaktor elhanyagolható. – Hmmm, nagyon finomnak látszik!
Adok hangot véleményemnek, miután visszatértem a két tányérral. Nemigen tudom mivel szokták fogyasztani ezt a pitének nevezett valamit, ám mivel találtam az egyik kihúzhatós fiókban a levesekhez használt kanalakat, ennek köszönhetően ezeket a tárgyakat jelöltem ki erre a feladatra. Feltételezésemre hamarosan valós bizonyítékot is kapok, amikor végre a számba emelem az első falatot. Valahogy sokkal jobb íze van, mint a menzán osztott ételnek, talán mert sokkal nagyobb odafigyeléssel készült. Sosem hittem azokban az értelmetlen utalásokban, melyek szerint a szeretettől finomabb vagy jobb lesz valami, az csak egy érzés, amelyet különböző impulzusok keltenek az agyunkban, ráadásul szerintem nem is kompatibilis a liszttel, meg a többi hozzávalóval. Az edzés ígéretétől némileg felvidulva tömöm tovább magamba az édességet, amikor elhangzik az újabb kérdés. Gondolkodási időt kérve előbb jól megrágom a számban lévő falatot, s csak ezt követően kezdem kifejteni véleményem a dologgal kapcsolatban.
- Tudtommal a 2. osztag sokkal jobban odafigyel az egyenruhára és lássuk be, egy olyanban, mint az Enyém, eléggé kitűnnél rejtőzködés közben. – osztom meg véleményem a másik nővel is. – Természetesen varrhatok Neked is valami hasonlót köznapi viseletté alakítva.
Remélem válaszom kielégítő számára, nem szeretném, ha azt gondolná, csupán irigységből nem akarok számára is ilyet készíteni. Nálunk a 12 osztagnál ezt nem veszik annyira komolyan, mivel a legtöbb esetben egy köpeny kerül az egyenruha felé, így nem is tűnök ki annyira a tömegből. Már-már kezdenék elkényelmesedni, amikor lomhán egy pokollepke levitál be a helyiségbe. Értetlen kifejezéssel az arcomon vizslatom a kis jövevényt, mely egyértelműen Nekem szól. Értelmetlennek tűnik az esemény, mivel egy feljebbvalóm küldött szabadságra, most mégis itt van ez az izé. Kicsit rettegve hallgatom meg az üzenetet és legrosszabb teóriáim bebizonyosodni látszanak. Valaki már megint elrontott valamit, s az egész központ romokban hever. Ingerült szusszanás kíséretében köszönök meg mindent Tasuminak, majd gyors elköszönés után kivágtatok a hálókörletből. Igazán kellemes volt ez a kis pihenés, remélem, megismételjük majd valamikor~…

Tárgy: Re: Hálókörlet Csüt. Jún. 16, 2011 11:17 pm

Különlegesen romantikus, titkos nyomozás!

Szép nap virradt ma ránk, nemrég a hanamachi fesztiválján már lehullott az össze sakura virág, és már elszavaltam minden kis buta haiku-t ami éppen akkor az eszembe jutott. Ám nem feledkezhettem meg egyvalakiről. Aki nagyon fontos a számomra. S mivel kósza "madárkák", na jó nagyon komoly kémmunkákat követően, megtudtam hogy életem nője végre újra szabad. S úgy éreztem elég idő tellet már el hogy, bánatának komor szürke fellegeit én oszlassam el. na jó ez volt a nyálas szöveg, most komolyodjunk, mert a feladat végrehajtás akár a boldogságomba is kerülhet. Itt a lista. Kötél, rendben. Levél, rendben. Az őrök... lekenyerezve. Vera...csokit fal>.<. Amit persze én küldtem neki Kai nevében >.< Very Happy

. Ezért csak nem nyakaznak le. A hajnal még alig piroslik, s az én ében hajú kis hercegnőm olyan édesen alszik, hó arcára tintacsíkokat húznak a hajszálai. Ablakán könyökölve nézem. még jó hogy tudok repülni. Óvatosan, mint egy apró lábú cinege, osonok be, full feketébe mint egy régi vágású ninja. Csak a szemem zöldell ki. Keze elé csúsztatok egy aprócska térképet, meg egy tollat. Ő még nem tudja, hogy az az enyém. Ez a levél, zsaroló levél. mert hogy ő elvett valami fontosat, s most adnia kell érte valamit Razz

. A kis térképen különböző jelek vannak, amiket követhet. S a végén talál majd valami kedveset. nem írtam alá, úgy elveszne a varázs. meg nem is mertem >.<... De most csitt mert eme édes tünemény oly éberen alszik, hogy lélegeznem sem szabad, a levélre még odahelyeztem egy apró belga csokoládét, agyán fóliában, hagyományos csepp alakban s egy szál margarétát. A virág az első jel. A margaréta a tiszta szándékot, hálát fiatal lelkesedést fejez ki. Okos lány biztosan érteni fogja. Nehezemre esik kiosonni elvenni a tekintetem, de menni kell. mert ő mindjárt kel. Izgalmas volt bejutni, szerencsére azért nem lehetetlen, miután a kedves szőke kapitánynénit kiiktattam. Még jó, hogy a konyakmeggybe igazi konyakot és altatót kevertem. Mint a lórúgás úgy hatott. De kifelé már nem volt ilyen szerencsém, mert az egyik túlbuzgó női tiszt észrevette, ahogy távozom. S rögtön haragvóan rám mutatott.
- Áááh.. egy perverz... mit csináltál Rosa-channál?!- visított rám, én meg majdnem szívrohamot kaptam és elharapóztam, olyan gyorsan, ahogy csak bírtam. Még jó hogy azért a rendes tiszteknél gyorsabb vagyok. Nem sokon múlt, és egy kunai azért még így is beleállt a kezembe. Áhh figyelmetlenség. De ez minden fájdalmat és vért megért. Távolról fogom figyelni, hogy megy a szépségnek a nyomkövetés. Remélem nem szúr ki idő előtt Very Happy

Az nem lenne jó. Látni szeretném mennyire kíváncsi, egyáltalán érdekli e. Nagy reményeim vannak ezzel kapcsolatban. Úgy számolom, a lelki fájdalmak után, úgy sem tud majd ellenállni egy kis könnyed kalandnak. Úgy izgulok, mint legelső órámon amikor feleltem. S már elfoglaltam a bázisom, befeküdve látcsővel. Már megszólalt az osztag belső riadója. Úgy rohangálnak mint a bespeedezett hangyák.
- Riadó, illetéktelen behatoló! Riadó!- üvöltik alább, s én csupán elmosódott foszlányokat hallok, de mindent látok. Ébredt Rosa-chan, játszunk egy kicsit.