~ Randevú a párnák közt ~

Szerettem volna azt hazudni magamnak, hogy egy finom csók ébresztett fel álmomból, de kénytelen voltam belátni hogy egy kintről jövő ordítás gyorsabb volt. Pedig jobb lett volna egy szőke herceg ajkainak érintésére magamhoz térni, mint holmi hangos óbégatásra, de egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne legyen lehetőségem átélni ezt az általam dédelgetett kis vágyálmot előbb-utóbb, amelyet még a tegnap este alkalmával formáltam meg. Igaz perpillanat pusztán attól is boldog voltam, hogy az előző nap tapasztaltakat nem álmodtam, és valóban megtörtént életem legromantikusabb randija, amelyet életem legjobb éjszakája követett. Naraónak köszönhetően talán most először élhettem át azt, hogy milyen ha egy pasi tényleg odafigyel a partnerére, és bár nem mondanám azt, hogy nem élveztem régen az együttléteket, de ez az élmény mindet kenterbe verte. Az elsőrangú kényeztetésért pedig természetesen járt a jutalom, szóval én sem fogtam vissza magam, és mindent megtettem azért, hogy a fiú is legalább olyan csodálatosan érezze magát, mint én, amit a folyamatosan megújuló rohamokat látva, melyeknek egyszerűen képtelen voltam ellenállni, remélhetőleg sikerült is elérnem. Mindenesetre az este egyben arra is segített rájönni, hogy hiába gondolkodom érettebben, sok tekintetben egy cseppet sem változtam az elmúlt években, hiszen egy érzéki csók ugyanúgy elvette az eszemet, mint régen. De nem bántam meg, hogy rárontottam Narao-kunra, soha nem élveztem még ennyire a szexet.
- Jó reggelt...
Szólaltam meg mosolyogva, miután halkan nyöszörögve kinyitottam a szemem, és belepislogtam az arcomat gyengéden simogató kézhez tartozó vörös szempárba. Vártam, hogy esetleg a takaró alá kalandozik a keze, de ehelyett végül felpattant elcsörtetett, hogy aztán pár perc múlva két zacskóval térjen vissza. Bár cseppet sem akaródzott felkelni, a szobában körbenézve mégis inkább úgy döntöttem, hogy legalább a szerte-szét heverő ruháimat és a tevékenységünk nyomán keletkezett szemetet eltávolítom, amíg a fiú távol van. Rend a lelke mindennek, és mire Narao újra betoppant, én már ismét a kényelmes ágyikóban fetrengtem. Egy apró csókot leheltem kedvesem szájára a reggeliért cserébe, hiszen tökéletesen megfelelt a fánk is, nem voltam válogatós.
- Lássuk csak... szerintem nem létezik olyan nő, aki a tegnapi nap után nemmel felelne erre a kérdésre, Narao.
Jelentettem ki kuncogva a férfi kérdésére, bár ő nem tudhatta, hogy a helyzetet azért is viccesnek találtam, mert régen is hasonlóképpen jöttem össze a pasijaimmal. A különbség csak annyi volt, hogy ha a szőkeség csak annyira dolgozik meg a kegyeimért, mint azok a sihederek, akkor most nemmel felelek és csupán egy egyéjszakás kalandként tekintettem volna erre az egészre. Bár nem biztos Időközben nekiláttam a sütemények módszeres elpusztításának. Sok energiát elhasználtunk az éjjel, szóval nem túl meglepő módon farkaséhes voltam. Egyébként is elég sokat ettem, mivel a sok mozgáshoz (és itt most kivételesen nem a lepedőakrobatikára gondolok ^^) sok üzemanyag kellett, és azt csipegetéssel nem lehet biztosítani.
- Itt van tengerpart? o.O - néztem egy nagyot, de aztán gyorsan észbe kaptam. - Öhm... ne haragudj, de szerintem ma nem fog menni, késő délutánig elfoglalt vagyok. De holnap délutánra szabaddá teszem magam, ha szeretnéd. Gomen ^^"
Utasítottam vissza bűnbánóan, lehajtott fejjel. Kénytelen voltam ilyen olcsó kifogások mögé bújni, mert azt mégsem mondhattam, hogy a húgomhoz lógok el Karakurába. Ez az én kis titkom volt egyelőre, hiszen kvázi-legális utakról volt szó, igaz a munkámat nem hátráltatta. Tulajdonképpen fürdőruhám sincs, szóval ha szeretném, se biztos hogy sikerülne összehozni a délutánt, így viszont lett mára egy biztos programpontom. Sajnos elég kellemetlen helyzet, mert egyiküknek csalódást kellett okoznom, és jelenleg még Hitomit akartam kevésbé megbántani, illetve ő gyorsabban is foglalt le engem, hiszen tegnap pont azért dolgoztam ki a belemet is, hogy a legyen egy szabad napom rá végre
- Azt hiszem kiengesztelésül megérdemled.
Somolyogtam az ajánlat hallatán, aminek egyébként sem tudtam volna ellentmondani. Bár ő láthatóan másra számított, hiszen az ágyat szerette volna szabaddá tenni, de nekem más ötletem támadt. Ha neki is hamarosan indulnia kell, meg nekem is, akkor miért ne köthetnénk össze a kellemeset a hasznossal? Lassan előbújtam a takaró alól, és miközben apró csókok közepette nekiálltam lehámozni Naraóról a ruháját, a fürdőszoba felé vezettem újdonsült barátomat, hogy aztán ott egy kellemes zuhany alatt megtisztíthassuk egymás minden porcikáját és hogy úgy egyébként ismét jól érezzük magunkat a másik társaságában, egyfajta ráadásként a tegnap éjjeli "koncert" után.


Elgondolkodva bámultam ki az ablakon, miközben az utolsó simításokat végeztem a shinigami egyenruhám magamra öltésén. Hosszú évek után ismét kapcsolatra szántam el magam, méghozzá egy teljesen másfélére, mint az eddigiek. Legalábbis másnak szántam, komolyabbnak, mélyebbnek, és legfőképpen tartósabbnak. Szerettem volna azt hinni, hogy kinőttem a tini korszakom, bár a tempó, ahogy haladtunk, nem erre utalt. Remélem inkább csak a kölcsönös szimpátia miatt, és nem azért, mert erre a kapcsolatra is az a sors várt, mint ami az összes többire. Narao tényleg lenyűgözött minden tekintetben, szóval ebben a pillanatban nagyon bíztam benne, hogy nem fogom elszúrni valami ostobasággal a dolgot.
- Narao... Talán az osztag előtt nem kéne nyilvánvalóvá tenni... hogy együtt vagyunk. Zavart keltene... azt hiszem.
Fordultam a férfi felé, miután meghúztam az övemet is. Biztos nem örülnének neki, ha az orruk előtt enyelegnénk, meg minden, és a mi figyelmünket is elvonná, ha egymással foglalkoznánk munka közben, márpedig elég sokat fogunk találkozni szolgálat közben is minden bizonnyal...

~ Randevú a párnák közt ~

Az ideiglenes búcsú ideje egyre közeledett, és a fiú mozdulatain is látszott, hogy ő is tisztában van vele, már csak egy kis ideig élvezhetjük egymást társaságát. Azért ebben a néhány percben még igyekeztem minél inkább magamba szívni Narao édes illatát ahogy magához ölelt, mintha attól félnék, hogy többé már nem érezhetem. Kétségtelen, hogy így még nem éreztem férfi iránt, és ez a tudat egyből elhessegette minden aggodalmam és kétségem a megismerkedésünk körülményeit illetően. Valami ilyesmi lehet a szerelem első látásra, egészen pontosan ez konkrétan annak tűnt számomra, ráadásul kölcsönös változatban.
- Még nem tudom hogy alakul a holnapi napom, tudod hogy mennek a dolgok errefelé... De mindenképp értesítelek így vagy úgy, ne csodálkozz, ha egy futár azzal keres meg, hogy hívat a hadnagy.
Kacsintottam lovagomra kuncogva, hogy utána egy hosszú, és forró búcsúcsókot nyomjak az ajkára, hiszen kint már nem lesz rá lehetőségünk. Nagyon reméltem, hogy semmi sem fogja keresztülhúzni az újabb randink tervét, de valamiért olyan érzésem volt, hogy nem lesz ez olyan gördülékeny, mint azt szeretném. Nem szeretek csalódást okozni, és a fiú hangján hallatszott az előbb, hogy mennyire szerette volna a délutánt velem tölteni, és ami azt illeti, én is, csak az ember sajnos nem teheti mindig azt, amit szeretne. Így is épp eléggé rosszul éreztem magam most, hogy amíg Narao-kun minden bizonnyal dolgozni fog, én Karakurában vásárolgatással meg fecsegéssel fogom tölteni az időt, de muszáj Hitominra is szakítanom egy kis időt, ha nem akarok begolyózni előbb-utóbb >< Pedig tengerpart, mah T_T Imádom a tengert, alig várom hogy megmutassa nekem Narao *.*
- Amíg elvégzi a munkáját és törődik az osztagával, addig nekem mindegy. A legtöbb emberrel jól ki tudok jönni.
Feleltem a kérdésére immár tárgyilagosan, miután kiléptünk a folyosóra. Nekem Narakuval sem volt semmi bajom annak ellenére, hogy nem volt egy szociális alkat, de ha az eltűnése miatt le kell váltani, hát tegyék. Ez nem az én dolgom, és nem is szeretek belefolyni olyan dolgokba, amik nem tartoznak a hatáskörömbe, én azokra a feladatokra koncentrálok, amiket rám bíznak, de azokat a legjobb tudásom szerint végzem el függetlenül attól, hogy mi az. Feltétlen engedelmesség, már sportolóként megtanultam hogy mennyire fontos ez a hatékony működéshez, és most sem kezdtem el akadékoskodni, immár shinigamiként, ha olyasmit bíztak rám, amihez nem igazán volt gusztusom. Márpedig 3. tisztként volt ilyen feladatom bőven, hiába nem feltétlenül értettem egyet a Féregboly mögött megbúvó elvekkel, azért elfogtam azokat az "ártatlan" halálisteneket, akiket oda kellett vinni.
- Nos, nekem innentől másfelé vezet az utam, mint a tiéd. Én... nagyon köszönöm az est... nem is, mindent nagyon köszönök, azzal hogy beléptél az irodámba, életem legcsodálatosabb 24 órájához döntötted le az első dominót. Remélem minél hamarabb ismételhetünk, gondolom te is szeretnéd...
Fordultam szembe a fiúval és fogtam meg a kezét, hogy aztán lesütött szemmel megejthessem a búcsúnkat. Szerelmes pillantással néztem végül fel rá, ahogy elengedtem a kezét, és lassan hátrálni kezdtem, majd egy intést követően sarkon fordultam és futásnak eredtem, lépéseimet az osztag kapuja felé vezetve. Csak Seireitei utcáira élve lassítottam le, és arcomon boldog mosollyal, szinte a felhők között járva közelítettem meg a legközelebbi senkiamon-nyitásra alkalmas helyet. Karakura hamarosan megismerheti a szerelmes Kotomit is ^^