Elég kínosan folytatódott ez a találkozó számomra. Az még oké volt, hogy be lettem kenve napolajjal, hogy le ne égjek, mert rendes volt Elmirától, na de hogy Én is kenjem be Őt? Ez nem volt benne a szerződésben. Leközelebb el kell olvasnom az apróbetűs részt is, mielőtt belemegyek az ilyen dolgokba, mert szívás lesz megint. Bár, jobban belegondolva, nem volt olyan nagy szívás Elmia-chant kenegetni, csak hát na...belepirultam, beismerem, de ez van. Arrancarrá válásom előtt nem igen kenegettem más lányokat strandokon, meg utána se. Azért kibírtam, sőt a végén még önkénytelenül lejjebb is csúszott a kezem, mint szerettem volna, de gyorsan sűrű bocsánatkérésbe kezdtem, nehogy megharagudjon rém a lány, azonban dühös kirohanás helyett boldog nyomorgatást kaptam, amit rákvörös fejjel tűrtem, és sűrűn mondogattam, hogy "Ugyan, semmiség...". Lehet kicsit túlzásba vittem, a dolgot, mert Elmira-chan elkezdte a homlokomat vizsgálgatni, hogy nincs e bajom, vagy valami ilyesmi lehetett a célja. Zavart arccal próbáltam tudtára adni, hogy semmi bajom, csak tényleg nagyon sajnálom a dolgot, és semmi baj, úgyhogy mehetünk a...medencébe. El is indultunk, vagyis Elmira ment elől, mint a gőzmozdony, engem meg húzott maga után. Próbáltam közölni vele, hogy kicsit lassítson, mert ráérünk, meg amúgy sem szeretek futkározni, mert kifáradok tőle, és aludnom kell utána pár órát, de nem nagyon hatották meg az észérvek. Hát ha a szavak nem is, a következő dolog, ami következett, biztos tudtára adta, hogy nem szeretek futni. Ugyanis a nagy sietségben megcsúszott a lábam a medencét körülvevő csúszós, vizes kövezeten, és akaratlanul is löktem egyet Elmira-chanon, aki emiatt olyan szép csukafejest nyomatott a medencébe, hogy egy olimpiai bajnok úszó is megirigyelte volna. Hát ha akkor elpirultam, mikor ölelgetett, akkor most egyenesen füstöltem. Futottam is a medence széléhez, ott azomban gondosan megálltam úgy 20-30centivel a víz előtt, és bűnbánó képpel, magyaráztam a lánynak, hogy ne haragudjon, megcsúsztam, és hát...ez lett a vége. Kicsit mintha kiakadt volna, amiért szétment miattam a haja, mert enyhe tébolyt véltem néhány pillanatig felfedezni a tekintetében, aztán mintha varázsütésre meggondolta volna magát, és helyrejöttek a szemei. (xD)
- Ne haragudj...csak..megcsúsztam..nem volt szándékos...T.T - bizonygattam még egy kis ideig neki, hogy elhiggye, hogy tényleg nem volt direkt a dolog. Úgy tűnt, hogy az incidens nem hagyott túlságosan mély nyomokat a lányban, mert újra csillogó szemekkel nézett rám ,és hívogatott be a medencébe. Na igen, a medence. Úgy néztem rá, mint egy halálraítélt a bitófára. Ugyanis sok volt benne a víz. Nagyon sok. Túl sok. Rettentően sok. És nem tudtam úszni, na meg a vízért sem voltam annyira oda, sőt azt se szerettem, ha vizes lesz a hajam, meg ha víz megy az orromba meg a füleimbe. Szóval igen, kicsit tartottam a medencétől, de tényleg csak kicsit.
Nem volt mit tenni, már megígértem a lánynak, hogy megyek vele játszani a medencébe, szóval visszavonni nem lehetett a szavamat, meg amúgy is, hogy nézne rám akkor? Szóval nagy óvatosan elindultam a víz fele, hogy szép lassan beleereszkedjek, mert akkor nem fog víz menni az orromba, meg a füleimbe sem. Épp léptem volna bele a medencébe, mikor valami random arrancar meglökött hátulról, és ennek hatására még szebb csukafejest nyomtam a medencébe, mint Elmira-chan az előbb. Ez még nem lett volna baj, (hogyne lett volna...VÍZ MENT AZ ORROMBA!!!), csak úgy estem bele a medencébe, hogy Elmirát is sodortam magammal, vagyis ráestem a lányra, és együtt merültünk alá. Ez a csobbanás nem hatott túl jól az idegeimre, mert miután felbuktam a víz alól, az első dolog, amibe megtudtam kapaszkodni, az Elmira-chan...bizonyos testrésze volt. Amiből kettő van..és Elmira-jó nagyokkal rendelkezett belőlük. Szóval igen, véletlenül a lány melleibe kapaszkodtam bele nagy rémületembe.
- ÁÁÁÁÁ!!! - ordítottam halálra váltan az első pillanatban. - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! - ordítottam a második pillanatban, mikor tudatosult bennem, hogy éppen mikbe is kapaszkodom, és gyorsan elengedtem a lány kebleit, aminek hatására egy másodpercre megint a víz alá merültem, majd vissza. Most következett az aromrákvörösregyúláséssűrűbocsánatkérések csapó 3.
- Hehe..hehehe, bocsi Elmira-chan. Ez sem volt direkt...csak, meglöktek...és...beleestem a vízbe..és víz ment az orromba meg a fülembe..és..és...bocsi TTT.TTT - mondtam a lánynak, de úgy, hogy rá se mertem nézni szinte. Valamit sürgősen ki kellett találni, ami egy piros labda személyében érkezett valahonnan a magasból a képembe, szóval pofándobtak labdával, igen. Mindegy, nem volt időm bosszúsnak lenni emiatt, inkább gyorsan lecsaptam a labdára, és eldöntöttem, hogy ez mától az enyém, ha már egyszer hozzám vágták.
- Öööö, mi lenne, ha labdáznánk egyet? - próbáltam mosolyogva menteni a menthetőt, és reméltem, hogy nem öl meg Elmira-chan, bár mondjuk minden oka megvolt rá.

//Vigye a franc a meleget... ~ Aquaparki kirándulás//

*Nos, minden kétséget kizáróan tényleg neki szóltak az ismeretlen lány szavai. Legalábbis azt elnézve, hogy a következő pillanatban már ülőhellyel kínálja Cephet a medence szélén...*
- Ööö... Köszönöm.
*Igyekszik elmosolyodni halványan, ahogy óvatosan helyet foglal, nehogy belecsússzon a vízbe. Bár ez utóbbi majdnem sikerül is neki - egy hirtelenebb mozdulatot követően ugyanis kis híján gyönyörű ívvel csúszik bele a vízbe. Azonban mások számára ez minden bizonnyal csak esetlen kapálózásnak tűnik, melynek végén szerencsére megússza Ceph a tényleges úszkálást: az eredetileg kedvesnek szánt mosolyból tehát mindössze zavartan elvörösödő arc marad egy erőltetett vigyor kíséretében.*
- Elnézést, nem vagyok hozzászokva az ennyire csúszós kőhöz...
*Szabadkozik, felváltva vakarászva feje búbját és pofacsontján lévő hollowmaszkját, szándékosan kerülve a másik tekintetét a majdnem-esés miatt. Ennyit a pár perccel ezelőtt még talán elegánsnak is gondolható viselkedéséről...
Aztán a lány bemutatkozik, ami megtöri tiltakozását a szemkontaktus ellen. A magát Ranilnak nevező arrancarra pillant ekkor, mélyen annak szemeibe nézve, és kezét előre nyújtja kézfogás céljából.*
- Cephalus Ó-Madaidhín, 41. arrancar, Midoriiro Hikage-sama fracciónja, de általában csak Cephnek szólítanak. Örülök, hogy megismerhettelek!
*Mutatkozik be az évek során jól betanult titulusfelsorolásával, amit már szinte olyan hangsúllyal képes mondani, mintha valamiféle mantráról lenne szó. Ezt követően viszont úgy érzi, néma csend borul kettejükre, ami kissé feszélyezi. Nem mintha az jobban tetszene szegénynek, ha bele sem lehetne fojtani a szót Ranilba, de azért legalább egy kisebb társalgástól gyorsabban telne az idő... De milyen témát vessen fel...?*
- Milyen forróság van itt...
*Szólal meg végül bambán, a víz enyhe hullámzását figyelve. Hiába, ha nőkről van szó - pláne viszonylag ismeretlenekről -, nem éppen a legjobb beszélgetőtárs, sokkal inkább hallgató szokott lenni...*

O.O. Nagyjából ilyen fejem lehetett, mikor lekászálódtam Elmira-chan melleiről és motyogtam zavartan, hogy izé, meg vúú, meg váá. Már felkészültem mártírarccal a pofonra, ami szép piros helyet fog hagyni az arcom egyik, majd másik felén, de nem jött! *.* Ja de...de az más volt, vagyis fejbe dobtak egy pöttyös labdával, de lehet jobban jártam így is, mintha Elmira-chan osztott volna le két deadly strikeot. O.o Fura volt, mert szerintem minden második, harmadik, negyedik, meg ötödik, de még hatodik nő is megölt volna, ha ilyen dolog történt volna vele, de Elmira nem húzta fel magát a dolgon. Úgy tűnt, hogy kedvel! *.* Nem sok nőről mondhattam el ezt eddig. Ja de, a konyhás arrancarnéni is kedvel, mert mindig szokott extra tejet adni az ebédlőben a kajához, amit mindig jóízűen szoktam elfogyasztani. (xD) De nagyjából ennyi. Meeeg talán Slarin. Bár Ő inkább csak munkaköri kötelességből tűr meg, vagy nem tudom, nekem úgy tűnt. Meg Cephi is kedvel...ja de Ő nem is lány! O.o Na szóval igen, erről ennyit. Nem jött a pofon, és ez a lényeg.
- Jajaa, minden okééé! - csápoltam tök idiótán a labdával való találkozás után, aztán úgy gondoltam, hogy esetleg kezdhetnénk is a játékot. Érdekes, most hogy 6 liter klóros vizet lenyeltem, meg az orromat is kimosta a jó kis klór, valahogy éberebbnek éreztem magam. Megvártam, míg Elmira-chan kicsit odébb mászik, hogy kellő távolság legyen a köztünk, majd mikor elég távol volt már, elkezdhettük a dolgot.
- Okéé, dobooom! - kiáltottam oda neki nagy lelkesen, majd megfogtam a labdát, és koncentrálni kezdtem, hogy jó helyre dobtam a labdát. Úgy kellett elképzelni a helyzetet, hogy van Elmira, és kábé a labda jó 5-6 méterre elszállt mellette. Első körben sikerült ledobnom egy a medence szélén kukoricát áruló köpcös arrancar manuszt, egy másik izommannert aki kísértetiesen hasonlított, valami Schwarzenegger nevű alakra az emberi világból(lehet, hogy Ő volt? O.o), ja meg a medence mellett békésen szunyókáló úszómestert. Szegény Elmira, lassan bőven lefutotta az egész havi adagját, én meg háborús övezetté varázsoltam a medence közvetlen környezetét. Nembaj, lényeg, hogy jól szórakoztunk! Épp egy újabb szervát adtam volna, ami reményeim szerint már Elmira 1-2 méteres vonzáskörzetében ért volna célt, mikor azt vettem észre, hogy Elmira-chan ijedten kapja fel a talpát, így már én is láthattam ,hogy belelépett valamibe, ami így felsértette a talpát.
~ OMGOMGOMG! Micsináljaaak?! - téptem a hajam néhány másodpercig egy helyben toporogva, majd hiró arckifejezés bevágva, és elindultam elszánt arccal a lány felé. Több se kellett, már tudtam mit kell tennem, megvilágosodtam! (Egy fenét, be voltam tojva, csak muszáj volt valamit alkotni, ha nem akartam elásni magam Elmira-channál T.T xD) Odaértem a lányhoz, átkaroltam, felemeltem (és mindezt gőzölgő fejjel), majd elindultam a medence lépcsője felé.
- Elviszlek az orvoshoz, Elmira-chan! - mondtam a lánynak elszánt arccal, mikor kiléptem a medencéből. Elindultam, a szél borzolta hajam, ahogy kell, a háttérben felhangzott egy igencsak idióta zene, amit valami idióta részeg rakott be viccből, de igencsak illett a szituációhoz, mivel épp hiró voltam! *.* Mindenki nézett, mint hal a szatyorban, de én továbbra is csak elszánt arccal haladtam az elsősegélyes alak felé. Néhány perc múlva meg is érkeztem, majd bekopogtam, és bevittem Elmira-chant, majd kint megvártam, míg végeznek az ápolással. Míg várakoztam, nekidőltem az épület falának, és lázasan töprengeni kezdtem, hogy most mi tévő legyek. Annyira koncentráltam a dologra, hogy bele is szundítottam néhány perc alatt, de (most) szerencsére, egy nagy horkantással felriadtam, és nemsokára fel is gyulladt a kis atomreaktor hajtású ledlámpa a fejem felett, és kész volt a tervem. Haza fogom vinni Elmira-chant a szobájába, én magam! *.* Hamarosan kibicegett az ajtón Elmira-chan és rögvest fel is kaptam ölbe, hogy közöljem vele ragyogó tervem.
- Hazaviszlek, okés, Elmira-chan? *.*
Az ötlet tökéletes volt, csak majdnem megbukott ott, hogy elfelejtettem, miszerint plusz 5000 fok van LN-ben, meg 7000km-re volt a lány szobája, szóval kezdtek lilulni, meg elhalni a karjaim, de csak kitartottam a végéig. és megérkeztünk a lány szobája elé. Nagyot szusszanva raktam le Elmira-chant az ágyára, majd érdeklődve körbepislogtam a helyiségben.
- Igazán szép szobád van, Elmira-chan! - mondtam neki mosolyogva, majd szemem megakadt egy szent eszközön, ami hűtő néven futott, és reményeim szerint volt benne fincsi, és jéghideg tej is!

A tsunedere és a bishounen összebotlik shinigami-kunnal

*A győzelmeket mindig meg kell ünnepelni, ez a mostani győzelmünk esetében sem kivétel. Hosszú tervezgetés, rengeteg fejlődés és sok kihívás az, ami mögöttünk áll, míg végre sikerült elérnünk a közös célunkat, és porba döngöltük kedvenc patkány-kununkat, Watanabe Yuusukét. Piros betűs nemzeti ünnepé kéne nyilvánítani azt a napot, de még én sem merem megkérni erre Aizen-samát, mert úgy vettem észre, hogy nem igazán szereti, ha ilyen apró ügyekkel zargatjuk. Ráadásul nem öltük meg, mert úgy alakult a helyzet, hogy nem volt rá szükség. De legalább megtanulta, hogy nem érdemes velünk kikezdeni. Legközelebb talán már egyedül is erős leszek. Elég erős ahhoz, hogy ne kelljen feltétlenül mások segítségére támaszkodnom ahhoz, hogy véghezhessek Yuuskukéval. S akkor már tényleg ki fogom élvezni a harc minden egyes pillanatát.
Cephalus valami fontos dologra hivalkodott, de azt ígérte, hogy a következő meghívást már elfogadja, úgyhogy most csak Ryuunosukéval fogok találkozni. Azonban hogy miért pont az Aquaparkban? Passz. Nem emlékszem arra, hogy be lettem volna rúgva, amikor elfogadtam a helyszínmegjelölést, miszerint ide jöjjünk, ne pedig valami lebujba, vagy mittudoménhova, ém az örömmámor mindent képes volt elfelejtetni velem. Többek között azt is, hogy én nem szoktam bikinit hordani. Mert... mert nem. >.< Persze amikor fürdőruhát kellett vásárolnom, az eladólány rám is tukmált egy bikinit, és a tükörben méregetve magam a zavartól vörös fejjel vettem tudomásul, hogy voltaképpen egészen jól áll, de talán kicsit elkapkodtam a vásárlást, amikor ezt a vörös, rongyszerűdarabot megvettem ahelyett, hogy választottam volna a kicsit zártabbak közül, de azok meg olyan nagymamások... Szóval akkor már inkább marad ez.
Döntésemet azonnal megkérdőjelezem, amikor a hatalmas tömeggel szembesülök. Olyan, mintha mindenki engem nézne. >< Persze, jól meg vagyok átkozva a hatalmas mellméreteimmel meg minden, de azért az, hogy mindenki engem bámuljon... Valójában persze a legtöbben még csak nem is vesznek tudomást ittlétemről, maximum néhányan pislognak érdeklődve a bal lapockámon szépen virító 5-ös számra, ami rangomat jelzi. Ennek hatására legalább nem kell annyit sorban állnom, mint a többieknek, és most kivételesen örülök is a rang adta előnyöknek, mert talán kevesebben fognak így bámulni.
Hogy mekkorát tévedtem! Nem is gondoltam volna, hogy Las Nochesben létezik ennyi arrancar, pedig 1 és 100 között valóban sok szám van, de valahogy a városban nem tűnt fel, hogy ilyen nagy népességgel kell számolnunk. Tömegével futkároznak a medenceparton az arrancarok, gumilabdát passzolgatva egymásnak, a lolik és shoták úszógumiban játszadoznak a kismedencében, a sörsátrak is telítve vannak, nehogymár megihassak egy kis felfrissítőt. A fokhagymás lángosnak még egész jó illata is van, ami azt illeti, szóval biztosan veszek majd egyet. Majd ha végre leadom a szégyenlősségem, ami nem fog olyan könnyen menni. Ráadásul valamelyik arrancar is belém botlik, minek hatására hanyatt vágódok, a kistáskám tartalma is a fűre vetődik, az illető pedig nem is talál jobb kapaszkodót, csak a túlméretezett kebleimet. Az ordítást, amit jutalmául kap, talán még Aizen is meghallotta, rákvörös fejem pedig nem a napégés első fázisát jelzi. Rohadék kis senkiházi, nézhetne már a lába elé, tudhatná, hogy engem nem szabad csak úgy lökdösni. Legalább bemutatkoznom nem kell neki, hála Vasto Lordénak. Mivel ma ünnepelni jöttem, nem pedig veszekedni, ezért most az egyszer hajlandó vagyok megbocsájtani neki, de legközelebb biztos kap egy szép cerot a két kis szeme közé, és a kezeit is eltöröm, mert engem aztán ne tapogasson senki.
Sűrű bocsánatkérések közepette akarja összeszedni a cuccaim, amire először hajlandóságot mutatkozok, majd amikor meglátom, höogy a drága naplóm is ott fekszik a földön, máris elküldöm inkább, mert ki tudja, hogy mit feltételez rólam. Nem szeretem, ha közönséges tinilánynak néznek, mert nem is lányos dolog a naplóírás. Ugye nem az?
Fizikakönyv és napló sebtében besöpörve a szatyorba, mert egy naplóm már elvesztettem a harc után, és nem akarom, hogy esetleg ez is rossz kezekbe kerüljön, azt nem élném túl. Csak reménykedni tudok abban, hogy az előző példány nem került rossz kezekbe, mert még espadává válásom előtt kezdtem el vezetni azt. És miért is ne, amíg Ryuunosukéra várok, ki is terítek egy pokrócot, napernyőt, majd még mindig csúnya nézéseket küldve a külvilág felé, kezdem el olvasgatni a fizikáról szóló könyvet. Mi van? Igenis, szoktam művelődni, na. Talán valamit meg is értek ezáltal a világunkból, meg hát inkább ezt olvassam, mint a nyálas kis szerelmes regényeket, amik abszolút nem nekem valóak.*

A tsunedere és a bishounen összebotlik shinigami-kunnal

Oly’ csodás napot, mint a mai, keresve se találhatnék elmúlt életem napjai között. A tudat, hogy végre Slarin-channal, és – a kissé lányos – Cephalusszal végre legyőztük Yuusuke-kunt, és bosszút álltunk vereségünkön. Némileg zavart a tudat, hogy három ember kellett ahhoz, hogy el tudjunk bánni közös ellenségünkkel. Bár igaz, hogy csak nekem, s az én drága Slarinomnak volt baja vele, hiszen Cephalus még csak nem is találkozott vele. De sebaj, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most végre nyugodt szívvel ünnepelhetek csodálatom tárgyával. Kettesben, az aquaparkban, hiszen harmadikfelünk úgy döntött, nem tart velünk. Nem zavartattam magam különösebben, hiszen az első találkozásunkkor történt apró baleset végleg rányomta bélyegét kapcsolatunkra. Botor módon lánynak néztem szegény Cephalust, mire ő érthető okokból mérges lett rám. Nem próbáltam túlságosan esdekelni bocsánatkéréséért, de mégis bántott, hogy voltaképp utál, s legszívesebben a háta közepére se kívánna. Ezzel szemben segített, bár valószínű, hogy inkább Slarin kisasszony miatt tette, nem pedig miattam. Nem is hibáztatom, elvégre megbocsáthatatlan bűnöm van. Egy férfit nőnek néztem, aminek már hangzása is szörnyű.
Széles mosollyal lépkedtem az aquapark felé, s próbálom elképzelni, miként is festhet álmaim nője fürdőruhában. Igazából bízok abban, hogy valami igazán csinos, és sokat mutató ruházat „borítja” csodálatosnak testét. Már a gondolattól is érzem, hogy fejemben növekszik a nyomás, hamarosan el is ájulok egy percre a hatalmas vérveszteségtől. A Yuusukével vívott csatánkon se veszthettem ennyi vért, mint amennyit majd ebben a néhány órában fogok. Nem, nem vagyok perverz, csupán csodálója vagyok a női nem remekeinek, kiket ily’ gyönyörűen felruházott a természet minden jóval.
Némi nézelődés után végül megpillantok egy ismerős arcot, ám a haj, az a rövid, s megtépázott haj valahogy nem illik a képbe. Megütközve jövök rá, hogy Slarin-chan levágatta gyönyörű, hosszú, s szemkápráztatóan csodálatos haját, mely a sötét éjszakára emlékeztetett. Gondolataim egymást követik, hogy vajon miért tette ezt az a csodálatos nő, de valahogy képtelen vagyok megérteni, hogy mi vitte rá szépséges lelkét eme szörnyű cselekedetre. Sebaj, hiszen így is káprázatosan fest, abban a bikiniben. Igazából álmomban se gondoltam volna, hogy valaha láthatom Slarint bikiniben, de ím ez a nap is eljött végre, s én nyugodtan süldögélhetek társaságában. Talán még azt is engedi, hogy bekenjem selymes bőrét napolajjal. Mily’ idilli lenne ez a kép… Az viszont mégiscsak zavarna, hogy nem egyedül vagyunk. Elvégre sokan járnak ide, hogy lehűthessék melegtől felhevült testüket a hűvös vízben. De talán nem csak a hőségtől növekedhet testhőmérsékletük, elvégre sok csinos hölgy járkál errefelé néhány darabka textilbe „csomagolva”.
Bátran, és széles vigyorral lépkedek az én szeretett Slarin-chanom felé, s elállva a napot boldogan köszöntöm. Mégis hogyan másképp tudnám köszönteni ezen az igazán szép napon?
- Üdvözlöm, kegyedet. Megérkezett álmai férfija. ^^
Hajolok meg olyan mélyen szokásomhoz híven, ahogy csak tudok, majd táskámat a földre helyezvén azonnal kotorászni kezdek benne. Némi strandkellék és egy kékszínű pokróc is előkerült táskám rejtekéből, melyet azonnal le is terítek csodálatos napsugaram mellé, majd háttal elhelyezkedek rajta.
- Megengeded, hogy meghívjalak egy italra? Természetesen én fizetek.
Pattantam fel helyemről, majd barátságos mosollyal nyújtottam kezem, hogy felsegíthessem a földről. Slarin meglepetésemre el is fogadja meghívásom. Igazából arra számítottam, hogy íves röppályán repülök a medencébe. Viszont az, hogy elképzeléseim ellenkezője történik igencsak bátorító hatással volt rám, s így elhatároztam, hogy majd meghívom egy lángosra, vagy valamilyen másfajta ételre, amit kapni lehet ezen a helyen.
Alig indulunk el a bár felé, máris megpillantok egy férfit, aki valahogy nem illik a társaságba. Valahogy… más a kisugárzása, s ráadásul maszkmaradványt se látok az arcán. Hirtelen belém csap a felismerés, s tudatosodik is bennem, hogy bizonyára egy shinigami merészkedhetett be az arrancarfürdőbe. Pár pillanatig figyelem, ahogy nézelődik, s talán ez fel is tűnik neki. Minden esetre eldöntöttem, hogy az ital után oda megyek, már ha ő nem jön oda a bárhoz. Természetesen akkor azonnal megszólítom, s kérdőre vonom, hogy mit is keres egy arrancarokkal, és espadákkal teletömött helyen egy sima, mezei shinigami.

*Emberek. Vagyis arrancarok. Tömegével. Mindenütt! Ez általában nem okozna nekem komoly gondot, ugyanis elég társasági lény vagyok, különösen néhány sör mellett, egy kényelmes széken eldőlve, barátságos és ismerős környezetben, na meg olyan személyekkel körülvéve, akik nem olyan beszariak, hogy nem mernek megszólalni a közelemben, és legalább az orrom alá kötik, ha valami nem tetszik. De itt… Ez a rongydarab csak egyre jobban idegesít, mert olyan kicsi, és olyan sokat mutat… Nem hiszem el, hogy a nők képesek így flangálni, és nem szégyellik a képüket miatta. Persze, a hímegyedek meg gülü szemekkel csüngenek a kivillanó popsikra és keblekre, és most még jobban utálom, hogy utóbbiból nekem több is jutott, mint amire vágytam volna. Végül feladom, és rájövök, hogy azzal nem érek el semmit, ha összeszorítom karjaim, s olvasást imitálok, mert egyrészt ettől csak még nagyobbnak tűnnek melleim, másrészt idiótának tűnök, harmadrészt pedig ebben a zsivajban sosem fogom megérteni a Millikan kísérletet.
Kezeim máris a magammal hozott táskában matatnak, s sikerül is kibányásznom belőle egy fehér pólót, ám hirtelen árnyék vetül rám jelezve, hogy valaki mögöttem áll. Tekintetem odakapva kis időbe telik, mire felfogom, hogy társaságom érkezett meg, hisz a napfény így pont szemből jön, és a kockás hasat sikerül tisztán kivennem először, nem a hozzá tartozó, már jól ismert arcot. Aztán végül szemem hozzászokik a fényhez, meg végül rájövök arra is, hogy Zilbi valami életem szerelmét emlegetett, vagy mit. Nem szeretek szerelmi témákról beszélgetni, mert… nem. A vér a fejembe is szökik, hogy ismételten szép, vörös színt adjon arcomnak, s ha nem ismerném annyira, hogy tudjam, hogy csak viccelődik, lehet, rövid úton az egyik medencében csobbanna, akaratától függetlenül.*
- Izé… üdv. - *köszöntöm kicsit bizonytalanul, majd magamra erőltetem a már jól ismert, magabiztos vezető képét, amit mindenki látni akar bennem, meg talán nem is én lennék, ha nem lennék olyan személy, aki szereti a kezébe venni az irányítást. Végül is, ezért lettem Espada, és persze az erőmért, nem pedig a nagy melleimért, egyes fracciónjaim feltételezésével ellentétben. Persze szerencséjük, hogy nem tudok gondolatot olvasni, és nem tudom kideríteni egyesekről, hogy valójában valami idióta, nagyképű, felsőbbrendűségi komplexusú, manipulálható, agyatlan és makacs nőszemélynek néznek, ugyanis nem vagyok az. Persze ha rendesen a szemembe mondanák, akkor minden tiszteletem az övék lenne, például Lala és Lily is megúszták egy apró figyelmeztetéssel és egy egyezséggel, még csak nem is bántottam őket. De ha egyszer megtudom, hogy valaki nem úgy viselkedik velem, ahogyan azt gondolati síkon eltervezte… *
- Persze, mehetünk! Nem tudom, ebben a napsütésben talán nem kéne sörözni, bár ha te is azt iszol, akkor én is. - *feledkezek meg teljes mértékben arról, hogy épp készültem felvenni egy egyszerű, fehér pólót, csak hogy kevesebbet engedjek láttatni testemből. Persze, valami sunyi képű, cseppet sem tetszetős arrancar meg is közelíti a táskám, amikor azt hiszi, hogy nem fordulok hátra. Azt hiszi, van olyan ravasz, hogy esetleg kirabolhassa az értékesnek amúgy nem nevezhető holmijaimat, maximum a paparazzik találhatnak benne számukra érdekes dolgokat. Bele is halnék, ha naplómból akár egy mondatot is közzé tennének, bár valószínű, inkább jócskán kitömött pénztárcámra pályázik az illető.*
- Ha hozzáérsz, meghalsz. - *jelentem ki az arrancarnak, kiben láthatólag megfagy a vér, hisz valóban nem érdemes egy espadával kötekedni, különösen nem egy olyannal, aki cseppet sem olyan elnéző, hogy hagyja élve futni azt, aki ártott neki. A minimum, hogy kivéreztetném, ha ingóságaimnak egyáltalán a közelében ólálkodna, és szerintem tudja ezt ő is nagyon jól. Hiába, nem a hidegvéremről vagyok híres.
A sok arrancar lélekenergia mellett eleinte fel sem tűnik, valaki más is a hűsítő medence vizére vágyik, jobban leköt viszont a bár melletti kis üzlet, ahol különböző portékákat kínálnak, főleg úszógumik, matracok, napernyők, és kihajtható napozószékek. Tekintetem megragadja egy kacsás úszógumi, ami fogalmazzunk úgy, valahogy jobban kitűnik a többivel ellentétben. Szemeim kerekre tágulnak, hisz ismét megtaláltam a „túl cuki, hogy bántsam” gyűjteményembe beillő darabot, azonban nem engedhetem, hogy a rólam kialakított kép megváltozzon. Ismét pír önti el arcomat, s inkább oldalra kapom a fejem, s ha Zilbi megkérdezi, mi volt az, ami annyira tetszett, akkor rábökök a szomszédos lángosozóra, s ellentmondást nem tűrően ragadom meg Ryuunosuke karját, hogy tejfölös-fokhagymás lángossal megrakodva térjünk vissza. Magamban igyekszek elfojtani a feltörő érzelmeket, melyeket a sárga úszógumi fakasztott ki belőlem. Hisz mi vagyok én, gyerek? Már csak a büszkeségem sem engedné meg, hogy egyáltalán ránézzek- Kinőttem már abból a korból, meg úszni is tudok, nincs szükségem efféle kellékekre. De… kacsák. T_T
Talán kis fáziskéséssel fogom fel, hogy Slagi miért cipelt valami számomra idegen arrancar felé, majd kérdéseit meghallva rá is jövök, hogy miért is volt fontos idejönnünk. Hiszen ez nem is arrancar! Ez egy shinigami! *
- Ugyan, biztosan van oka, hogy ilyen nyugodtan üldögél ennyi arrancar között. Biztosan Aizen-sama valamelyik csatlósa. Ugye? - *függesztem rá szúrós szemeim, majd inkább lehuppanok a földre, mert egyszerűen lehetetlen a lángossal meg az itallal így egyensúlyozni.*
- Kétlem, hogy lenne olyan patkány, aki képes lenne belopózni ide, vagyis gondolom, szövetséges. Vannak még páran, bár nem szívesen viselem el a tudatot. Amúgy Slarin Sleryrrlyn’dreskel vagyok, numerós 5. - *nyújtanám kezem is, ha abban nem a méretes lángost tartanám, hogy beleharaphassak, az italom ugyanis már biztonságosan leraktam a földre. Nem vagyok naiv teremtés, de a józan ész mindenkinek azt sugallná, hogy nem kémről, hanem shinigami szövetségesről van szó. Hiába, nekem sem tetszik a helyzet, s ha nem tartoznék végtelen hálával Aizen-samának, amiért ismét érinthetem arcom, bizonyára rég tettem volna arról, hogy Las Noches szabad és független lehessen, s teljes mértékben shinigami-mentes.*

Széles mosollyal jeleztem, hogy örülök, annak, hogy Slarin elfogadta a meghívásom. Hogy is ne örülnék, hiszen már az is kész csoda, hogy egy ilyen gyönyörű nő nem utasít vissza, és nem kerget el, miközben fejemet csapkodja táskájával. Igaz, nekem lehetetlenség ellenállni, hiszen minden megvan bennem, ami egy férfit férfivá tesz. Habár nem látszik, de erős vagyok, jó humorú, ráadásul udvarias, ami véleményem szerint elengedhetetlen, ha valakit meg szeretnénk hódítani. Nos, nekem ez a célom Slarinnal. Meg szeretném hódítani… De nem csak azért, mert szeretném, ha egyike lenne azoknak a csodálatos nőknek, akiknél bepróbálkoztam, hanem azért, mert tetszik, hogy önmagát adja. Nem kedvelem az olyat, aki megjátssza magát csak azért, hogy valaki rávesse magát. Közönségesnek tartom az effajta viselkedést, és teljesen elítélem.
Amíg beszélgetünk, egy arrancar lopózik oda hozzánk, hogy megkísérelje ellopni hercegnőm táskáját. Biztos nem tudja, hogy kit kísérel meg meglopni, hiszen akkor nem jelent volna meg. Ha szükség lett volna rá, kiálltam volna ellene, csak hogy imponáljak Slarinnak. Talán ezzel is sikerült volna közelebb kerülnöm hozzá, azonban sajnos erre nem volt szükség. Sajnálatomra Slarin képes megvédeni önmagát, így nem játszhatom el a hős szerelmest, aki megmenti szíve választottját. Kár, pedig milyen nemes játék lett volna…
A bár felé haladva egy kisebb üzlet közelében is elhaladunk, ahol strandolós eszközöket is árulnak. Úszógumit, matracot, meg efféle dolgokat. Egy pillanatra még úgy is tűnt, mintha Slarin valamit kinézett volna magának a sok kacat közül, de pirulva fordította el a fejét. Kíváncsi vagyok, mit láthatott, ami ennyire pirulásra késztette. Édes, amikor arca rózsaszínre változik, hiszen nem gondolná róla az ember, hogy ilyen könnyen zavarba esik néha. Slarin pont olyan, mint egy gyönyörű rózsa… Csodálatos látványt nyújt a nap bármely szakában, de ha kell, képes megvédeni magát. Mikor rákérdeztem, hogy mit tetszett meg neki ennyire, a lángosos felé mutatott, s elkezdett egyenesen felé vonszolni. Mosolyogva követtem, hogy finomabbnál finomabb lángosokkal térjünk vissza. Időközben egy pillanatra el is felejtkezem a shinigamiról, aki volt olyan ostoba, hogy egy arracnarokkal teli strandra bemerészkedjen. Vagy Aizen-sama szolgálatában áll, vagy tényleg olyan ostoba, hogy semmiféle félelem érzet nem szorult belé. Pillanatok alatt képesek lennének szétszedni, és ő csak úgy besétál egy ilyen helyre. Érdekes…
A shinigamihoz érve azonnal szóba elegyedtünk, és kifaggattuk, hogy ki fia-borja, és mégis mit képzel, hogy besétál ide. Persze az még mindig kérdéses volt, hogy melyik oldalon is áll, ám ettől függetlenül még nem voltam oda a gondolatért, hogy egy shinigami van az arrancarok strandján.
- Szerintem jobban járnál, ha nem szidalmaznád fajtánkat, tekintve, hogy viszonylag sokkal vagy most körülvéve. Habár igaz, hogy tényleg akad közöttünk ostoba, de ez nem azt jelenti, hogy nem vették észre ittléted.
Mondom kedvenc piszkálódós mosolyommal. Mégis mit képzel magáról, hogy csak úgy leostobáz minket? Az egy dolog, hogy akad néhány olyan arrancar, aki nem üti meg a normál IQ szintet, az meg egy másik, hogy talán attól félnek, hogy Aizen-sama embere. Hiszen ki akarná, hogy megbüntessék azért, mert végzett egy szövetségessel?
- Igazából nem tudom, hogy téged, vagy a testvéredet sajnáljalak-e jobban. Téged azért, mert testvéred valószínűleg már rég elfelejtett, vagy a testvéredet azért, mert egy shinigami a rokona. Micsoda dilemma…
Sóhajtok fel piszkálódva. Nem tetszik nekem, hogy holmi shinigamik mászkálnak errefelé. Lassan több lesz belőlük Hueco Mundoban, mint hollowokból.
- Az én nevem Ryuunosuke Thorbjörn Zilberschlag, 104. arrancar. És nem… valószínűleg nem csak nekünk van annyi eszünk, hogy feltűnjön a maszkod hiánya. Az meg se fordult a fejedben, hogy azért nem merészkedtek a közeledben, mert azt hitték, hogy Aizen-sama embere vagy?
Igazából egyre jobban kezdem élvezni, a beszólogatást ennek a Rajin Loraine-nek. Mióta elvesztettem a küzdelmet Yuusuke-kun ellen, azóta határozottan jobban utálom a shinigamikat, és sokkal jobb érzés őket piszkálni.

//Bocsi, hogy ennyit kellett rám várni T_T//