Sikerült eldöntenem, hogy Hanaét fogom meglátogatni a "kimerítő" irodai munka után. El is indultam, ám Aokinak muszáj volt közbeszólni. Mindig ez van, ha próbálok kikapcsolódni. Lehet valahol igaza volt, mert elég sokszor "kapcsolódtam" ki munka helyett, de ez most nem érdekelt. Előbb halok meg minthogy igazat adjak neki ilyen dolgokban. Megindultam a 13. osztag felé, és oda is értem nem sokkal később. Kopogtattam az ajtón, mint egy jól nevelt tiszt, mert attól még, hogy kapitány lesz az ember, ezeket a dolgokat be kell tartani. Tehát kopogtattam, benyitottam, köszöntem, meg minden ami ilyenkor szokásos, ha vendégségbe megy az ember, ráadásul munkaidőben, aztán beleszállt valami a derekamba. Utóbb kiderült, hogy egy kislány, aki az osztag tisztje, és Aiko a neve. Gyors bemutatkozás, és üdvözlés után ölbe kaptam az aprócska tisztet, és leültünk Hanaével a díványra.
- Ninomiya? - pislogtam. - Nem a Te nővéred Mitsuko? - kérdeztem óvatosan az apró tiszttől. Nem lett volna szerencsés egyblő bejelenteni hogy a nővérkéje a párom és éppen a kezét tervezem megkérni, mert kitudja, hogy a kishúgok hogy reagálnak az ilyen horderejű dolgokra. Szép lassan kell neki beadagolni, akkor talán nem lesz baj. Aztán a kis lány elnevezett Vatta-kunnak. Normális körülmények között valaki ezért kínok kínjával halt volna meg a kardom jóvoltából, de neki elnéztem, mert egy kislány, meg mert Mitsu húga. Míg a kislány elvolt foglalva azzal, hogy a csokit fogyasztja, meg ugrándozik az ölemben, volt egy kis időm Hanaével váltani pár szót.
- Hát semmi gond nincs. Hamar beilleszkedtem, mindenki kedves, és segítőkész volt. Most, hogy lett hadnagyom, még a papírmunka is mindig időben kész van. - mondtam nevetve. - Na nem mintha én nem csináltam volna, csak úgy gyorsabb. - ebben a mondatban féligazság volt. Valóban csináltam papírmunkát, de közel sem annyit, mint mondjuk Hanae.
- Csodálkoznék is, ha minden jelentés időben befutna hozzád. Ha csak magamból indulok ki, hisz én sem mindig időben juttattam el az adott jelentéseket határidőn belül. Nálunk most szerencsére nincs ilyen gond. Suwun kézben tart mindent. Nemrég került az osztaghoz, de máris belevetette magát a munkába és nincs rá panasz. - mondtam nevetve.
Közben Aiko kikászálódott az ölemből és betámadta Hanaet. Elég hiperaktív volt, de mit várt az ember egy 8-9 éves kislánytól. Legalábbis én annyinak tippeltem, Mitsutól sosem kérdeztem mennyi idős a húga, bár illett volna már megismerkednem vele. Nem pont ez volt a legmegfelelőbb alkalom, de hát így hozta a sort. Bár gyaníthattam volna, hogy ilyen, hisz a nővére is majdnem ugyanilyen. Mondhatnám hogy Aiko Mitsu kicsinyített mása.
- Mond csak Aiko. Mitsu, akarom mondani Mitsuko nem szokott emlegetni valakit mikor találkoztok? - kérdeztem óvatosan a kicsi lánytól. Hát ha nem, akkor max elmondom neki kicsit burkolt verzióban a dolgokat.

Az irodába való belépésem után sorra értek a meglepetések. Először egy kislány támadott le egy kis édességért, aki, mint kiderült, Mitsuko húga. Ráadásul még csak nem is ismert. Ezekszerint Mitsu nem beszélt rólam neki még. Legalább Hanae az irodában volt, ennek örültem, hisz kicsit beszélgethettünk. Ám nem volt ez olyan könnyű dolog, mert ott volt Aiko. Ezzel persze még nem lett volna probléma, csak hát miután az ölembe vettem, és elfogyott a csoki, amit adtam neki, nem nagyon akart lenyugodni, mindenáron játszani akart velünk. Hanae biztosította, hogy fogunk vele játszani, csak még hadd beszélgethessünk kicsit, addig rajzoljon. Én is nyomatékosítottam ezt egy mosollyal. Azért előtte kérdezgettem 1-2 dolgot a kislánytól, persze burkoltan, nehogy rájöjjön. Sosem lehet tudni, hogyan reagál egy húg az ilyen dolgokra.
- Ööö, hát,a barátja vagyok. Nagyon jó barátom. - mondtam mosolyogva, mert jobb ötletem nem volt. Még igaz is volt valamilyen szinten. Kikászálódott az ölemből, és betámadta Hanaét, majd miután lenyugodott, papírt és ceruzát ragadott, és lehuppant a földre alkotni. Néhány másodpercig néztem, hogy mit is rajzol ,aztán nem bírtam tovább, csak meg kellett kérdeznem valamit. A kislány kissé morcosan válaszolt, és kiderült, hogy Mitsu tényleg nem beszélt még rólam, vagyis nem név szerint. Hát igen, ha késett, akkor miattam késett, mindig megragadtuk az alkalmat, hogy együtt lehessünk. Aztán felnézett ránk, és megkérdezte, amitől kicsit tartottam, vagyis, hogy nem ismerjük e az illetőt. Még jó, hogy én voltam az az illető. Kezdett melegedni a helyzet, de nem volt más választás, ha már felhoztam a témát, akkor be is kell fejezni. Márpedig amíg Aiko meg nem tudja az igazat, nem fog lenyugodni szerintem. Kellemetlen lesz kicsit, de túl kell esni rajta. Szerencsére Hanae némiképp kivágott sűrűjéből, így nem kellett egyből magyarázkodnom.
- Hát igen...esetleg ha mesélnél róla valamit, biztos tudnánk segíteni. - mondtam idegesen vigyorogva.
Míg Aiko az információkon gondolkozott, addig én kicsit fellélegezhettem. Visszafordultam Hanaéhoz, sóhajtottam egy nagyot, mint akinek egy nagy kő esett le a szívéről, és folytattam a mondandómat.
- Egyébként nemrég találkoztam Namieval. Kár, hogy akkor hozott minket össze a sors, mikor már nem voltam a 13. osztag tagja. De jót beszélgettünk, és meghívott minket az esküvőre. Mitsu...khm...a párom amúgy is el akart volna menni. - mondtam még mindig kicsit feszülten.
- Igazából a véletlen hozott össze minket. Hozzád indultam hétvégén, hogy meglátogassalak, de nem voltál otthon, ezét elnéztem a kertbe, aztán ott futottunk össze. Ezért is vagyok most itt. Egyébként kedves, jókedvű lány, remélem boldogok lesznek a férjével. - mondtam mosolyogva.
- Én is megkérni készülöm...a párom kezét. - böktem ki némi szünet után, megint majdnem elszólva magam.

Sikerült átmenetileg Aikot hatástalanítanunk azzal, hogy megkértük, hogy rajzolja le azt az illetőt, akiről a nővére állandóan beszél neki. Nem kellett a kislányt sokat nógatni, jókedvűen kezdett hozzá a földön a remekmű elkészítéséhez. Reméltem, hogy kicsit hasonlítani is fog rám, mert ha már most derül ki, akkor szépen derüljön ki az igazság. Amíg Aiko-chan alkotott, mi kicsit beszélgethettünk Hanae-vel, ezzel is időhöz jutottam legalább, hogy rákészüljek a dologra. Egyből előjöttek az esküvők, meg hogy ki kivel megy. Be voltam sózva már emiatt, viszont nem árulhattam el sokat a dologról, nehogy Aiko gyanút fogjon idő előtt, szóval óvatosan "cenzúrázva" meséltem el Hanaenek mindent, aki remélhetőleg meg is értette a dolgokat, bár nem hinném, hogy gondot okozott volna neki.
- Öh, igen, legalábbis remélem. Természetesen Téged is várni fogunk. - mondtam mosolyogva Hanaének.
Igen, már ha összejön. Ha Mitsu igent mond akkor jó lesz minden. Összeköltözünk és boldogan élünk, meg ilyenek. Legalábbis reményeim szerint így lesz. Míg én ezen gondolkodtam és Aiko alkotott, Hanae hirtelen felpattant és elkezdett száguldozni az irodában.
- Honnan fogsz elkésni? - kérdeztem értetlenül a pakolgató Hanaet. Ja hogy nőegylet. Ehh, Hanae is? Nem gondoltam volna róla, hogy benne van a nőegyletben. Így viszont már potenciális ellenség volt a férfiegylet tagjainak. Ördögien csillantak fel szemeim, miközben tervemet kovácsolgattam, de gyorsan abbahagytam ezt, és elbúcsúsztam Hanaetől, aki el is tűnt egy shunpoval az ablakban.
Közben Aiko is készen lett a rajzzal, és le is támadott egyből, hogy én vagyok Mitsu párja. Közben mutogatta a rajzot amit csinált rólam, aminek köze nem volt hozzám, még erős jóindulattal sem, de hát egy gyerektől mit vár az ember?
- Öh, igen, én vagyok Mitsu barátja. - adtam meg magam mosolyogva a kislánynak.
- És most? Hogyan tovább? - kérdeztem Aikotol. - Meghívlak egy fagyira, míg beszélgetünk. - mondtam mosolyogva az apró tisztnek, és ölbe vetem. Kiléptem Hanae irodájából, és elindultam a város fele, kezemben Aikoval. Az útba eső tisztek félelemmel vegyek elismeréssel néztek rám, hogy miért, azt nem tudtam. (xD)
- Milyen fagyit szeretnél? - kérdeztem a kislánytól mosolyogva.

.:|Idegtépés Aiko-módra|:.

Lassan csak kiderült, hogy ki is vagyok, és Aiko megtudta az igazságot, miszerint én vagyok az a titokzatos fiú, akiről Mitsu mindig beszélt neki. Remélem a párom csak jó dolgot mondott rólam ,ellenkező esetben lehet, hogy kínos perceknek nézünk elébe majd. Bár ha jobban belegondolok, nem is tettem semmi rosszat, ami miatt rossz dolgokat lehetett volna rólam mondani. Haneével sikerült kicsit beszélgetnem, bár nem annyit, amennyit szerettem volna, mivel el kellett mennie a női egylet gyűlésére. Szívem szerint mentem volna utána, és kémkedtem volna a férfi egyletnek, hogy mit is terveznek a nők ellenünk, de mivel itt volt Mitsu húga, ezért is vele kellett maradnom, meg amúgy is érdekelt a kislány. Nyilván jól el lett volna magában is, eljátszogatott volna valamelyik 13. osztagos tiszttel, bár nekik erről más volt a véleményük azok alapján, amit az irodába menet hallottam tőlük. úgy döntöttem, hogy elviszem magammal az apró tisztet és meghívom egy fagyira, mert ha egyedól maradtunk, legalább kellemesen teljen az idő. Minden gyerek szerette a fagyit, szóval biztos voltam benne, hogy ez Aikonál sincs másként. May a döntéssel lehet majd kis problémája, de van időnk. Elméletem beigazolódott, mikor megosztottam az apró tiszttel, hogy mit is szeretnék csinálni. Aiko csillogó szemekkel indult meg a fagyiért.
Felkaptam a kislányt, és kézben vittem kifele az osztag területéről a fagyi árusig. Nemsokára oda is értünk, a fagyishoz, és megkérdeztem a kislánytól, hogy milyen fagyit is szeretne. Természetesen nem volt olyan könnyű eldönteni, hisz én magam is az összesből kértem volna, csak hogy akkor egy méteres fagyival kellett volna mászkálnom, és kissé nevetséges lett volna a rangomra nézve, meg amúgy is. Vidáman néztem Aikot, aki azon gondolkodott láthatóan elég erősen, hogy milyen fagyit is kérjen, aztán végül megszületett a döntés, és rábökött a zöldalmásra.
- Kiváló választás! - mondtam mosolyogva, majd bólintottam az árusnak, hogy adagolhatja a fagyit a kislánynak. Én is erősen gondolkodtam, hogy milyet is válasszak, aztán maradtam a klasszikus kedvencnél, a csoki fagyinál. Azt szerettem a legjobban, a sok gyümölcsdarabos izére rá se tudtam nézni. Leadtam a rendelést, és fél perc múlva már nyalogathattam is a hűsítő finomságot.
Aztán Aiko rákérdezett valamire, amire nem igazán számítottam, de hát mivel részben ezért is hoztam el magammal, akkor már válaszolok neki őszintén. Amúgy sem lenne okom rá, hogy ne az igazságot mondjam el neki.
- Mindennél jobban szeretem a nővéredet. Épp ezért fogom megkérni a kezét. De ezt el ne mondd senkinek kérlek! Ez legyen a kettőnk titka! - kacsintottam mosolyogva a kislányra. Reméltem, hogy teljesen kielégítettem ezzel a kislány kíváncsiságát, de ha valamire kíváncsi lett volna még, természetesen válaszoltam volna neki a tőlem telhető legőszintébb módom. Bár még nagyon fiatal volt Aiko, biztos voltam benne, hogy már megérti az ilyen dolgokat.
- És mondd csak Aiko. Mitsu miket szokott rólam mondani? - kérdeztem kíváncsian. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mégis miket is mondhatott rólam kedvesem a húgának. Útközben elértünk egy padhoz, amire leültem, és megvártam, míg Aiko is csatlakozik hozzám. Elvégre ülés közben a legjobb a fagyit elfogyasztani, na meg kényelmesen is beszélgethetünk.