Ume mosolyogva köszöntötte az épp belépő fiút.
- Tea? Ó de jó! Én kérek szépen! –mondta és mosolyogva helyet foglalt a dohányzóasztalnál.
- Úgy látom, hogy elég népszerű az osztag.- elmélkedet és a teájába kortyolt. – de ennek örülök, legalább sok új arcot ismerek meg – mosolygott tovább és ,hogy ne zavarja az újonnan érkezet fiút és a Kapitányt.

-Ha nem tévedek, te pedig Watanabe-san vagy igaz?
Beljebb léptem a szobába. -Igen kapitány, a nevem Watanabe Yuusuke. -mondtam, majd elindultam az asztal fele, hogy leüljek. Mikor odaértem Egy röpke pillanatig Ume-chan felé pillantottam, ő csak mosolygott, én is visszamosolyogtam rá.
-Esetleg egy kértek egy kis teát? -kérdezte a kapitány. -Igen, szeretnék én is egy pohárral Kawazoe Hanae-sama. -feleltem, helyet foglaltam. Miközben a teámat kortyolgattam, azon töprengtem hogy mennyi szép lány van a 13. osztagban.

( most egy ideig nem tudok majd feljönni, mert megyek fesztiválozni.utána meg nyaralni.ugyhogy előre látthatóan vagy 25.ig nem leszek:) nem tudom ,hogy hol kell szolni:D szoval ide irtam:) csak,hogy nehogy azt higgyétek ,hogy eltüntem mint Petőfi a ködben ^^ addig is jó játékot szisztok.)

-Igenis kapitány. -mosolygott, majd lelkesen karonragadta Umét kikísérte az irodából.
-Szóval akkor Watanabe-kun, te is mesélj egy kicsit magadról. Hogy választottad ki az osztagunkat, vagy mik a céljaid?
Néhány másodpercig elmélázva néztem, ahogy Ume-ék elhagyták a szobát, majd elértek a tudatomig a kapitány kérdései. -Mit is mondjak magamról..- tűnődtem magamban, mert bár sok emberrel meg szeretnék ismerkedni, de egy kis bizalmatlanság még vegyült az érzéseimbe.
- Hát először is, szeretem a természetet, amikor csak időm engedi kisétálok egy kertbe, vagy egy közeli kis erdőbe, és a Zanpakutommal elmélkedek, illetve vele ismerkedek. Azt kérdezte a kapitány, hogy hogyan választottam ki az osztagot? Hm, megmondom őszintén, hogy sorsot húztam, és a 13-as számot húztam ki. Lényegében számomra mindegy volt hogy hova kerülök, mert mindenhol el tudom érni a céljaimat, legalábbis remélem. Ettől eltekintve nagyon örülök hogy ide kerültem, és nem fogok szégyent hozni az osztagra Hanae-sama. - mondtam.- Az első mondat kicsit hosszúra sikeredett. -gondoltam magamban. A céljaim pedig, -folytattam- hogy elismerjenek az osztagban, és úgy gondoljanak rám, hogy olyan ember vagyok, aki a tűzbe tenné a kezét a társaiért. - fejeztem be a mondatom.
-De lenne itt még valami kapitány. -kicsit komolyabbra fordítottam a hangom. -El szeretném érni a Bankai szintet egyszer, hogy ezzel is bizonyítsam magamnak azt, hogy elég erős vagyok shinigaminak.
Csak ömlöttek belőlem a szavak, magam sem tudom honnan. A kapitány csak pislogott, nyilván őt is meglepte ez a sok információ ilyen rövid időn belül.

-Emlékszem mi is mennyit gyakoroltunk Yamazakurával. Sőt talán még keményebben is kellett dolgoznom mint az átlag, hiszen viszonylag hamar jutottam a technika birtokába, és meg kellett erősödnöm ahhoz hogy használni tudjam. -Jaj, ne haragudj, kicsit elmerültem a gondolataimban.
Feszülten figyeltem a kapitányom minden egyes szavát. Kíváncsiságom előtört belőlem, hiszen a bankairól beszéltünk, ami nagyon érdekelt, mivel minden nap edzek és a zanpakutommal beszélgetek, hogy minél előbb elérhessem a bankai szintet, és megláthassam kardom igazi alakját.
-Hanae-sama! - szóltam a kapitányomhoz- Jól tudom hogy az ön zanpakutoja is egy sárkány? -kérdeztem immár nem is leplezve kíváncsiságomat. -Biztos hatalmas ereje van, és sok időbe tellett míg tökéletesen elsajátította a használatát. - Az én kardom is egy sárkány. Igaz nem az elemi sárkányok egyike, de érzem hogy neki is hatalmas ereje van, és gyakorlatilag uralkodik a jég és a víz felett. Nagyon nagyra becsülöm az erejét, és minél jobban meg szeretnék vele ismerkedni. -Hanae-sama önnek mennyi időbe tellett míg elérte a bankai szintet és tökéletesen tudta használni?- bukott ki belőlem a kérdés néhány másodperc után-. Esetleg valamikor ha van egy kis ideje rám nem gyakorolhatnánk kicsit együtt a jövőben pár perc elejéig? -kérdeztem mohón, majd egyből meg is bántam amit kérdeztem mert milyen bunkó dolog más bankaiáról kérdezősködni, arról meg nem is beszélve hogy a kapitányomat ilyen jelentéktelen dolgokkal zaklassam? Másrészt, még ha Hanae-sama rá is bólintana, annak az lesz a vége hogy pillanatok alatt kikészít vagy talán meg is halnék. Mit képzelek én újonc létemre?-kérdeztem magamban.- Örülhetek ha nem dob ki rögtön az irodából-. Vissza akartam szívni az utolsó mondatot, de már nem volt mit tenni. Nyilván a Kapitány is meglepődött ,mert ő is nagyokat pislogott, és én is.
-Elnézést!- kértem bocsánatot. - Nem akartam illetlen lenni önnel. - majd vártam a közelgő dühkitörést, és kicsit össze is húztam magam a székben.

Ahhoz képest, hogy milyen egy lusta dög vagyok az esetek többségében, ha belehúzok, elég hamar végzek a napi papírmunkával, és néha még élvezem is ezt a tuyimutyi szöszmösz melót. Nyekeregve nyújtóztam egyet a papírhalom fölött és magamban előre sikongtam a boldogságtól, amiért a Kapitány biztosan megdicsér majd kiváló szorgalmamért. Boldogságom tovább fokozódott, amikor bevillant, hogy így talán Yuu-chanhoz is bekukkanthatok.. De hát mivel oda nem mehetek üres kézzel, és a Kapitánynak is akartam már csinálni valami fincsit, elhatároztam, hogy legyártok pár száz gyömbéres sütikét, mielőtt útnak indulok.
Na ha a melóval tudok haladni rendesen, a süti sütés addig se tart, mint egy átlagos hajmosás szárítással együtt. Mikor elkészültem, az omlós finomságok egyik felét egy rózsaszín pöttyös konyharuhára borítottam ami egy szép masni után elnyerte végleges batyu formáját, a másik felét pedig bedobozoltam, hogy véletlenül se egyem meg addig, amíg elérek Yuu-chan irodájáig. Mappák a hónom alatt, süti a kézben, uccu neki!
Szokásos tempómat mellőzve, dudorászva bandukoltam az osztag folyosóin, néha ki-ki csenve egy sütit a batyuból. A friss, édes illat még néhány olyan osztagtársamat is odavonzotta, akikkel egy szót nem beszéltem még (és valljuk be, annak ellenére, hogy kimondottan szociális lénynek tartom magam, nem ismerek igazán senkit, pár embert kivéve) akiket természetesen megkínáltam, ha már voltak olyan kedvesek, és életükben először mosolyogva rám köszöntek. Épp egy batár, csempeképű tiszt turkált a batyuban, mikor feleszméltem, hogy gyakorlatilag elosztogattam az összes sütit rövid utam során... Csüggedten megfeleztem hát a Yuu-channak szánt doboz tartalmát, és biztos ami biztos, immár sportfokozatra kapcsolva száguldottam, majd hamarosan le is fékeztem az iroda előtt.
- Kaaaaaaapiiiiiiiitááááány! Megjöttem! Kész vagyok!! - téptem fel az ajtót hangos sikongatás közepette, majd kezeimben a batyuval és a mappákkal lavírozva bebalettoztam az irodába egészen a Kapitány asztaláig. - Hoztam egy kis finomságot is, remélem ízleni fog a Kapitánynak, kyaaah annyira de annyira boldog lennék, ha ízlene, mert akkor aztán huuu, el se tudom mondani, azt hisze..... Maaaaah?!?! - kaptam mindkét kezem a szám elé, mikor végre valahára észrevettem, hogy nem vagyunk egyedül az irodában. Egy fehér hajú fiú ült Kapitánnyal szemben, és épp kíváncsian bámult rám, amitől ha lehet, még jobban zavarba jöttem.
- Eee..elnézést, rettenetesen sajnálom, igazán kopoghattam volna... - horgasztottam le a fejem bűnbánóan, miközben a frissen sült süti illata csábítóan csiklandozta az orromat.

-Yamazakura is egy sárkány igen.- mondta Hanae-sama némi hallgatás után. Miután kérdeztem tőle a Zanpakutojáról láttam, hogy egy pillanatra elsötétül az arca. Egyből rájöttem, hogy olyan helyen tapogatózok ahol nem kéne. Mindenkinek lehetnek titkai, és ezt tiszteletben tartom. Kicsit mérges is voltam magamra, amiért ilyeneket kérdezgetek. -Majd jóváteszem valahogy. - gondoltam.
Egyszer csak sietős léptek hangját hallottam a folyosón. Nyilván a Kapitány is észrevette, mivel mind ketten arra fordultunk. Hirtelen kicsapódott az ajtó és egy lány viharzott be rajta. Szinte rávetette magát a Kapitányra úgy örült hogy látja. Én csak bámultam a jelenetet megkövülten, aztán megráztam magam és ránéztem a lányra. Egyből átváltottam kíváncsi módba. Nagyon csinosnak találtam. Miután a lány észrevette hogy nincs egyedül, azt hittem elájul, vagy mentem elsírja magát.
-Szia Chiyo-chan, örülök hogy benéztél. Hadd mutassam be neked Watanabe-kunt, ő most jelentkezett az osztaghoz. Felálltam és rámosolyogtam a lányra. -Szia én Watanabe Yuusuke vagyok. Örülök hogy megismerhetlek. - megpróbáltam minél kedvesebb lenni, egyrészt mert csinos lány volt, másrészt mert nagyon rendesnek és aranyosnak tűnt, harmadrészt mert igazából nem kéne ennyire magára vennie a dolgot.
-Hm...milyen sütit hoztál, mert az illata nagyon finom. -próbálkozott a Kapitány is jobb kedvre deríteni a lányt. Én még mindig a Chiyo-chan előtt álltam, és közben mosolyogva vártam hogy történik-e valami. Közben én is megéreztem a süti illatát, de egyelőre nem mondtam semmit, mert nem akartam illetlennek tűnni.

Már épp teljesen elmerültem volna lelki defektusomban, amikor a Kapitány a köszöntés mellé egy mosolyt is társított, amit úgy de úgy szerettem abban a kis aranyos arcában. Mindig elámulok, hogy milyen felelősségteljes, érett személyiséget rejt a hajasbaba külső, talán ezért is olyan nagyon szeretnivaló. Kár, hogy biztos furán nézne rám, ha megkérném, hogy had fésülgessem néha a haját...
-Wata... nabe? - kérdeztem vissza kissé meglepődve, amikor a Kapitány bemutatta a vele szemközt helyet foglaló újoncot. Egyből beúszott egy tál ínycsiklandó nabe képe, és egészen annyira valóságosnak tűnt, hogy még az illatát is éreztem.
Felettébb mulatságos dolog, ha valakinek valami fincsi kajácska van a nevében, igazán kár, hogy engem nem hívnak mondjuk Ochazuke Chiyokonak, de végül is a Yasujiban majdnem van nasu, ami pedig padlizsánt jelent....
- Hát akkor, nagyon örülök Nabe-kun, én Ochazuke Chiyoko vagyok! Vagyis nem.. Yasuji! Mármint Yasuji Chiyoko, szóval igen, ez a becsületes nevem, bocsánat egy kissé összegabalyodtam azt hiszem... - mosolyogtam kedélyesen a fiúra, miközben a pocakom nagyokat morgott a finomságok említésére.
-Hm...milyen sütit hoztál, mert az illata nagyon finom. - Hajolt előre a Kapitány, hogy jobban szemügyre vehesse a batyut, mintha csak telepatikus úton lenne összeköttetésben a korgó gyomrommal.
- Tényleg??? Kyaaaah, de örülök, mármint hogy az illata legalább már jó.. Amúgy gyömbéres sütit sütöttem, még jó meleg, ilyenkor a legfinomabb! Úgy örülnék, ha a Kapitány megkóstolná, szívem csücskének minden szeretetét belesütöttem, sőt még annál is többet! Ühüm, bizony! Nabe-kun, kérlek te is vegyél belőle! - Nyújtogattam az immár kibogozott batyut a két szemlélődő felé, majd én is kivettem egyet. Hiába, legalább ebben jó vagyok^^

A Kapitány szobába belépő tiszt Midor belépet széles mosollyal köszöntöttem. És a Kapitányra hallgatva elhagyni készültük a szobát. Mosolyogva és felettébb boldogan köszöntem el a bent tartózkodó személyektől.
- Köszönöm Kapitány akkor majd jelentkezek!és várom az instrukciókat- búcsúzott boldogan. - viszlát Watanabe-kun - fordult a fiú felé mosolyogva – remélem még találkozunk.
Majd az életvidám Midori mosolyogva karon ragadott és kitessékel az ajtón keresztül.

- Hát akkor, nagyon örülök Nabe-kun, én Ochazuke Chiyoko vagyok! Vagyis nem.. Yasuji! -He?! - kérdeztem magamban..- Mármint Yasuji Chiyoko, szóval igen, ez a becsületes nevem, bocsánat egy kissé összegabalyodtam azt hiszem....- Kicsit össze volt zavarodva Chiyo-chan, de kezdtem megszokni mert mióta bejött és észrevett engem azóta folyamatosan zavarban van.
Úgy örülnék, ha a Kapitány megkóstolná, szívem csücskének minden szeretetét belesütöttem, sőt még annál is többet! Ühüm, bizony! Nabe-kun, kérlek te is vegyél belőle!
-Nahát Chiyo-chan, ez nagyon finom. Esetleg kérhetek még egyet? -kérdezte a Kapitány miután pillanatok alatt elpusztította a sütit. Én is vettem egy darabbal és megkóstoltam.
-Hmmm, Chiyo-chan mesterien sütsz! -dicsértem a lány munkáját, mivel tényleg nagyon finom volt a sütemény. Süti evés közben azon morfondíroztam hogy még szinte be sem kerültem az osztaghoz, máris mennyi kedves emberrel ismerkedtem meg. -Remélem jóban leszek mindenkivel-gondoltam. Hirtelen a nagy elmélkedés közepette eszembe ötlött, hogy miért is vagyok itt.
-Öhm..Hanae-sama-kezdem bele - a világért sem szeretném az idejét rabolni, biztos sok a dolga. Ha nincs más akkor én nem zavarnám tovább.- A Taicho aki épp a harmadik vagy negyedik sütinek ontotta ki a rövidke életét most felnézett.

Lassú léptekkel haladtam a 13. osztag kertjében kezemben a papírjaimmal. Már mindent kiterveltem előre.
Ott egy jó pad, ha végeztem a beköltözéssel, kijövök olvasni estig. Az első napomon biztosan nem fognak munkába állítani. Gondoltam magamban. Elértem az épületig, és elindultam a folyosón, végül egy ajtóhoz értem. Bekopogtam. Hirtelen elkezdtem gondolkodni, vajon milyen lesz a kapitányom, megpróbáltam elképzelni, de mindig az osztagparancsnok mogorva arca ugrott be aki az eligazítást szokta tartani a csapatomnak amikor még éltem. Haha, nem volt rossz ember de inkább egy kicsit barátságosabb, lágyabb vezetőre vágynék.
Az ajtó mögül hallatszott :-Tessék.
Felvettem szokásos unott arckifejezésemet. benyitottam, és elkezdtem az előre kitervelt mondandómat:
- Jó napot, Fujikaze Kazuma szolgálatra jelentkezik, itt az adatlapom.
Szerencsére sikerült befejeznem a mondandómat, abban a pillanatban, hogy megláttam a kapitányt majdnem elveszettem a jól bevált maszkomat, egy másodperc alatt végigmértem. Ő a kapitány? Ez túl lágy! Várjunk csak, már jól megtanultam, hogy az embereket csak a kinézetükről nem lehet felmérni, főleg itt nem. biztosan nem a semmiért kapta meg a kapitányi rangot. Végül sikerült megtartani a szokásos semmitmondó arcomat. Az egészből csak egy halk sóhaj lett. Kíváncsian vártam a kapitány válaszát.

//Búcsú Hanae-taichotól//

Útban voltam visszafele a 13. osztaghoz a Főkapitány irodájából. A tegnapi vizsga után a formaságokat tudtuk le, átvettem a kapitányi rangot jelző haorimat és elintéztük a papírmunkát. Nagyon furcsa volt haorit viselni, inkább idegen. A szobámba tartottam, hogy összepakoljam a cuccaimat, amit még nem pakoltam ki. Néhány ruha meg könyv volt, a javát már tegnap átpakoltam a 10. osztaghoz, illetve átpakoltattam. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez az egész megtörtént velem. Nehéz lesz átszokni az egyik helyről a másikra. Elgondolkoztam az emlékeken, amiket 3. tisztként éltem át a 13. osztagnál Hanae-taicho irányítása alatt és úgy gondoltam, hogy csupa jó dolog történt velem itt. Elszorult szívvel gondoltam vissza az edzésekre, amiket Kapitányommal töltöttem. Aztán magamra parancsoltam, hisz attól még, hogy elhagyom az osztagot, az nem jelenti azt, hogy nem tudok visszajönni látogatóba. Lassan haladtam a folyosókon, mígnem el értem a kapitányi iroda elé.
~ Be kéne menni elköszönni. -gondoltam. Elvégre mégiscsak a kapitányom, meg Ő is ajánlott a posztra, meg az udvariasság is megköveteli. Néhány pillanatig vívódtam, hogy zavarjam e a Kapitányt, aztán úgy döntöttem, hogy elköszönök ha már így itt vagyok az irodája előtt. Erőt vettem magamon és halkan kopogtattam, majd miután beinvitáltak be is léptem az irodába. A Kapitány az asztalánál ült és gondolom jelentéseket olvasgatott, vagy valami ilyesmi. Félszegen beljebb léptem az irodába és köszöntem.
- Jó napot Hanae-taicho! - így szólítottam mindig is és ezután sem akartam máshogy, legalábbis amíg Ő nem akarja. Mint mindig, most is kicsit zavarban voltam, ha a Kapitánnyal beszéltem, holott már én is az voltam. Hát igen, nem lesz könnyű átszokni.
- Nem akarok zavarni, csak jöttem elköszönni. Még ma átköltözöm az osztagomhoz és gondoltam elbúcsúzok. -de furcsa volt ezt mondani. Mindenesetre megeresztettem egy halvány mosolyt a Kapitányom felé.

//Búcsú Hanae-taichotól//

Mikor beléptem az irodába a Kapitány az asztalánál ült. Gyorsan vázoltam neki a helyzetet, hogy miért is vagyok itt, arcán mintha kis szomorúságot véltem volna felfedezni.
-Dehogy zavarsz! - állt fel az asztalától, hogy beljebb invitáljon. - Sőt inkább örülök neki hogy benéztél. - közben szemeit törölgette. Annak én is örültem, hogy ő örült, hogy benéztem hozzá. Nem tudtam eldönteni, hogy azért törölgeti a szemét, mert elhagyom az osztagot, vagy másért. Zavarom kezdett feloldani, hisz mégiscsak a Kapitányom előtt vagyok, aki mindig olyan nagy gondot viseltetett az osztag felé, és bárki bizalommal fordulhatott hozzá, ha problémája van. Hálás voltam neki ezért. Leültem elé egy szélre, majd elkezdtünk beszélgetni. Mielőtt bejöttem volna az irodájába, gyorsan leszerettem volna rendezni a dolgot fájdalommentesen, de most, hogy itt voltam, már nem siettem annyira a dologgal. A Kapitánynak sem volt más dolga, ahogy néztem, meg ha mégis lenne valami, akkor úgyis szólna.
-És mondd csak hogy tetszik a 10.osztag? Tudom-tudom még csak néhány napja vagy ott, de kedvesek az emberek? -kérdezte elérzékenyült hangon. Örültem a kérdésnek, hogy ennyire érdekli, hogy mi van velem, meg mi lesz velem, ezért kissé jobb kedvre derülve válaszoltam neki.
- Hát tegnap átnéztem néhány órára, megnézni az osztagot, hogy mégis milyen, meg ma délelőtt is volt némi dolgom ott, de alapjában véve nincs semmi problémám vele. Az emberek is kedvesek, bár szerintem kicsit túl kedvesek. Nem nagyon szoktam meg az ilyen udvariasságot, amit felém mutatnak mostanában. -válaszoltam jókedvűen.
- Inkább én szoktam udvariaskodni másokkal itt az osztagban, meg persze Önnel is Taicho. Meg kell még szoknom az új helyzetet, na meg az irodában ücsörgést. Épp most fejezem be a költözést a 10. osztaghoz. Nagyon új még nekem ez az egész.- mosolyodtam el.
- Na és a Kapitánnyal mi van mostanában? -kérdeztem. - Bírja a strapát az osztag nyújt minden nap? - kérdeztem barátságosan a Taichot.

[Búcsú Hanae-taichoutól]

Hanae-taicho is elkezdett mesélni a kérdésem után, én pedig bőszen hallgattam és jegyeztem meg mindent, amit mondott, főleg azt a részt, amikor a jelentések határidő utáni leadásának napjáról volt szó. Nagyon reméltem, hogy velem nem fog ez megtörténni, vagy ha igen, majd teszek ellene. Jó volt látni, hogy szereti a munkáját és ez engem is arra ösztönzött, hogy hasonlóképpen cselekedjek, és csináljam a munkám. Persze ez az első pár hétben nehéz lesz, de muszáj lesz beleszokni.
-Apropó ha már itt tartunk. Megtisztelnél vele, ha simán csak Hanaének hívnál. -szólt a kapitány és lépett oda hozzám kinyújtott kézzel. Szokásomhoz hívem, azt csináltam, amit az ilyen helyzetekben szoktam, vagyis pislogtam párat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is felajánlja a Kapitány azt, hogy tegeződjünk. Belegondolva, ez többet jelentett nekem, mint a kapitányi kinevezés. Meghatott a gesztus, fel is álltam, hogy kezet fogjak vele, de félúton meggondoltam magam és inkább jó szorosan megöleltem a Kapitányt.
- Köszönöm, Hanae! -szóltam kissé rekedt hangon.
- Nagyon remélem, hogy a 10. osztagnál betartják a határidőket, mert nem akarok naphosszat az irodában ücsörögni, és jelentéseket bújni. - mosolyodtam el.
- Na de nem akarom az idődet húzni, úgyhogy inkább megyek most. - mondtam és egy búcsúpuszit adtam neki azért, majd kiléptem az irodából és leindultam a 10. osztag területe felé.

.:|Idegtépés Aiko-módra|:.

Egy fárasztó délelőtt után, mikor már minden munkámmal végeztem (vagyis minden papírt Suwunra sóztam, aki készségesen megcsinálta a papírmunkát) ásítozva dőltem hátra székemben az irodában, és azon gondolkodtam, hogy mihez kéne kezdeni, miközben a teámat kortyolgattam. Több lehetőség volt. Vagy maradok itt, és az unalmasabbnál unalmasabb papírokat olvasgatom és írogatom alá, vagy meglépek és a szobámban töltöm a nap hátralevő részét, vagy ugyancsak meglépek, és elmászok Mitsuhoz látogatóba, vagy elmegyek Yuu-channal inni egyet, vagy...meglátogatom Hanaet. Ezeken gondolkodva kortyolgattam tovább a mentateát, és próbáltam felállítani egy fontossági sorrendet. Mondanom sem kellett, hogy Mitsu volt az első helyen, viszont tegnap voltam nála, szóval most lehet, hogy nem kéne zargatni. A kert most tabu volt, nem volt kedvem kimenni oda most, bár ez elég szokatlan volt tőlem, mert imádtam a természetet, de most valahogy nem volt kedvem hozzá. A szobámban csak lustálkodni szoktam, meg unatkozni, de ahhoz megint nincs kedvem, szóval az is ki van lőve. Természetesen az irodai munka alapból ki van lőve, azt mondanom sem kell. Elég nehéz helyzetben voltam...
~ Mi lenne ha...meglátogatnám Hanaet? - kérdeztem magamban. A múltkor úgysem volt otthon, most meg biztos az irodájában van még, mert munkaidő van, szóval ott érhetem még, és tudunk egy jót beszélgetni. El is döntöttem, hogy most Hanaehez fogok menni, szóval gyorsan kihörpintettem a maradék teát, és Aokit felnyalábolva elindultam.
~ Nem gondolod, hogy neked is azt kéne csinálnod, mint a volt kapitányodnak, vagyis dolgoznod? - szólalt meg Aoki hangja a fejemben hirtelen.
- Őőő, nem... - zártam le a témát gyorsan, és kiléptem az irodából. Jobban belegondolva, igaza volt Aokinak...ja hogy neki mindig igaza van?...Na mindegy. Inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat és megindultam a 13. osztag felé. Útközben erős késztetést éreztem, hogy elforduljak a 8. osztag felé és meghívjam Yuu-chan egy jófajta sakéra az ivóban, ám most Hanaéhez mentem, szóval ivásról szó sem lehetett. Így is lehet, hogy megszid, hogy miért nem a dolgomat csinálom ahelyett, hogy őt zaklatom. Út közben jó pár tiszt jó hangosan köszönt meg meghajolt. Hírből sem ismertem őket, nemhogy a nevüket tudjam, bár lehet, hogy ők is így voltak vele, csak azért köszöntek, mert látták, hogy haori van rajtam, de azért a kapitányok nevét csak tudták. Folytattam a menetelést a célom felé. Már majdnem odaértem, mikor meghallottam, hogy két tiszt fojtott hangon beszélget a folyosón.
- Most ment be a kapitányhoz...bele se merek gondolni, hogy mi lesz ott. Ki fogja akasztani Hanae-taichot.
Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a mondatnak, hisz lehet, hogy csak vicceltek, vagy túloztak, bár a hangjukban nem ez érződött. Igazából nem igen tudtam elképzelni, hogy ki tudja kiakasztani Hanae-t, így tovább indultam. Engem meg főleg nem lehet felhúzni, hisz elég nyugodt a természetem, szóval nem volt mitől tartanom. Odaértem az iroda elé, kopogtam, és beléptem.
- Szia Hanae! Gondoltam bené....- megakadtam a mondat felénél, ugyanis észrevettem, hogy Hanae nem volt egyedül. - ..zek hozzád. Hoppá, zavarok? - kérdeztem kissé zavartan, de próbáltam értelmes fejet vágni, és mosolyogni. Hanae nem volt egyedül, volt ott valaki más is.

Megint az történt, ami szokott, vagyis miután végigszenvedtem a délelőttöt, nem akartam végigszenvedni a délutánt is, tehát ennek érdekében elkeseredve kerestem a kiutat a munka alól. Irigykedve gondoltam Yuu-chanra, aki minden lelkiismeret furdalás nélkül lógott a munkából. Talán nekem sem kéne annyit izélnem vele, de valahol kötelességemnek éreztem, hogy azért ha máskor nem is, akkor délelőtt bent kell lenni az irodában, és unatkozva aláírogatni a papírokat, amiket Suwun küld valamelyik tiszttel, vagy épp személyesen hozza át. Annak tudatában, hogy legalább egy kicsit dolgozom néha, eldöntöttem, hogy meglátogatom Hanaet a 13. osztagnál, mert már idejét sem tudom annak, hogy mikor beszélgettünk utoljára. Természetesen Aoki közbeszólt mielőtt indultam volna, hogy mégis hogy képzelem, meg nekem is lelkiismeretesen kéne végeznem a munkámat, mint ahogy Hanae is teszi, de gyorsan letorkoltam még mielőtt belelendülhetett volna. Különben is, igen is lelkiismeretesen végezte a dolgomat Suwun. (xD) El is indultam a régi osztagom felé annak reményében, hogy ott találom ex-kapitányom az irodájában. Jónéhány perces baktatás után megérkeztem a 13. osztag területére. Nem okozott gondot eljutni az irodához, hisz jópárszor megfordultam ott jelentést tenni, vagy egyéb okok miatt. Elhagytam néhány sugdolózó tisztet, akik valamit a a kapitányi irodáról suttogtak, de nem igazán érdekelt, hisz nincs olyan dolog itt, amitől félnem kellett volna. Odaértem a kapitányi iroda elé, majd kopogtattam, és benyitottam. A köszönést nem tudtam befejezni, mert valami beleszállt a derekamba, és ölelgetni kezdett. Meglepve néztem le a derekam fele, és akkor tudatosult bennem, hogy egy apró lányka szállt belém, ezzel is üdvözölve engem.
- Hááát, nem is tudom...legyen valami ajándék? - kérdeztem a lánykától mosolyogva, aki abban a hiszemben is rohamozott meg csillogó szemekkel, hogy van e nálam valami finomság, vagy ajándék. Emlékezetemben derengett valami tegnapról, mikor is egy csokit raktam a zsebembe reggel, hogy majd az irodában elfogyasztom, aztán nem lett belőle semmi. Kapóra is jött, úgy nézett ki. Elővettem zsebemből a csokit, majd odaadtam a kislánynak.
- Watanabe Yuusuke vagyok a 10. osztag kapitánya. - mutatkoztam be neki, miután megöleltem Hanaét aki közben jött üdvözölni.
-És benned kit tisztelhetek hölgyemény? - kérdeztem jókedvűen az apró tiszttől és vettem ölbe, majd leültem az egyik székre.
- Óóó, hát jöttem megnézni az én kedvenc ex-kapitányom. Nagyon rég beszélgettünk már Hanae, gondoltam megnézlek, hogy mi van veled. - mondtam mosolyogva.
- Egyébként megvagyok, próbálom összetartani az osztagot, és rendet tartani. - válaszoltam. - És veled mi a helyzet? Látom nem csak én jöttem ma látogatóba. - kérdeztem, majd néztem rá az ölemben levő kicsiny lánykára.