Ideje nagy részét itt tölti kapitányotok, tehát ha kérdésetek, problémátok van itt keressétek fel.
Egy elég tágas szoba egy hatalmas íróasztal van az ajtóval szemben. Előtte egy dívány és egy dohányzóasztal ahol a vendégeket fogadom. Az ajtó mellett kétoldalt könyvespolcok és iratszekrények sorakoznak.

- Na jó, mindjárt bekopogok - Toporogtam kissé feszülten a kapitányi iroda előtt. - Nem tudom miért izgulok annyira, Ukitake-san azt mondta nem leszek elevenen felfalva.. Tehát... Bekopogok, majd ha szólítanak benyitok, meghajlok, előveszem a legbűbájosabb mosolyomat és bemutatkozok. Ugyan, menni fog ez, csak mosolyogj, annak senki nem tud ellenállni! Szóval, mély levegő, és kopog... - Kocogtattam meg az ajtót bátortalanul. A lélegzetemet is visszafojtottam, hogy véletlenül se nyomja el sóhajom a belülről érkező választ.
- Szabad! - szólt egy hang az ajtó túloldaláról. Igyekeztem lenyelni a torkomban lévő gombócot, majd újra vettem egy nagy levegőt és benyitottam.
- YASUJI CHIYOKO SZOLGÁLATRA JELENTKEZIK! - Hupsz, azt hiszem ez egy kicsit erélyes volt, és a meghajlás sem sikerült túl kecsesre - Elmélkedtem magamban továbbra is meghajolva, majd fél szemmel felsandítottam. - Hű, elég furán néz rám, azt hiszem a bemutatkozás nem úgy sikerült mint elképzeltem...- Futott át az agyamon, majd számra harapva vártam a reakciót.

-Mondd csak Yamazakura te nem tartod furcsának ezt a sok megoldatlan esetet? -kérdeztem a kanapén heverő zanpakutoumat miközben szokásomhoz híven réges-régi jelentéseket olvasgattam
<Tudod Hanae én vagy 900 évig nem voltam senkinek a tulajdonában, így eléggé eltérő fogalmaim vannak a furcsáról mint neked> -hordott le kicsit
-Jólvanna csak megkérdeztem. -néztem arra kicsit durcásan
Ám ekkor halk neszt hallottam az iroda ajtaja felől. Mintha valaki toporogna odakint. Már éppen azon voltam hogy felkelek és megnézem mikor bekopogtak.
-Szabad -szóltam mostmár kíváncsian.
Egy félszeg lány lépett be rajta. Biztosan ő az új tiszt akit nemrég helyeztek át az osztagba.
- YASUJI CHIYOKO SZOLGÁLATRA JELENTKEZIK! - mutatkozott be az izgalomtól kicsit erélyesre sikeredő hangnemben
-Üdvözöllek, én Kawazoe Hanae vagyok ^^ - álltam fel az asztaltól.- Te vagy az új tiszt akit az osztagunkba továbbítottak igaz? -kérdeztem

- Üdvözöllek, én Kawazoe Hanae vagyok ^^ - válaszolt kedélyesen újdonsült kapitányom, és felállt asz asztaltól- Te vagy az új tiszt akit az osztagunkba továbbítottak igaz?
- IGEN KAPITÁNY! - vágtam rá azonnal, majd rögtön rájöttem, hogy már megint üvöltök. - Akarom mondani, i..igen kapitány. - mondtam kissé halkabban, viszont annyival bizonytalanabbul. - Itt van az adatlapom, meg aa izé, a zárójelentés. - zörgettem ügyetlenül egy köteg mappát, majd mikor a kapitányom kezébe nyomtam, végre ránéztem -Hű, nem igazán így képzeltem... Kicsit alacsony is, meg az arca se valami szigorú, de végülis ki tudja... Az ilyenek szokták véreskezű diktátor módjára terrorizálni a beosztottjaikat - Kételyeimet leplezvén megpróbáltam felölteni a legtündéribb mosolyomat amiből egy széles vicsor lett.
- I-igazán sok jót hallottam ám a kapitányról, és rendkívül örülök hogy itt lehetek, sőt, egyenesen boldog vagyok, úgy ám! - Hadováltam össze-vissza továbbra is a kapitányomra vicsorogva.

- IGEN KAPITÁNY! -üvöltötte megint majd kicsit lejjebb véve a hangját megismételte - Itt van az adatlapom, meg aa izé, a zárójelentés.
Néhány másodperc ügyetlenkedés után végre sikerült megszereznem tőle a papírokat, és elkezdtem olvasgatni őket. Kicsit talán kínosnak érezhette a csendet ezért úgy gondoltam közben azért szóval tartom.
-És mondd csak miért helyeztek át? Tudom hogy ezekben is benne van, de én szeretném a te szemszögedből hallani. -lapozgattam tovább a papírokat.
Engedetlenség, parancsmegtagadás, meggondolatlan magánakció *De az dicséretes hogy van benne bátorság. Csak egy kis megfontoltságot kell még tanulnia, de az idővel úgyis kialakul* -tűnődtem miközben visszasétáltam az asztalomhoz és leültem.
-Foglalj csak helyet nyugodtan. -intettem az asztalom előtt lévő székek felé.

-És mondd csak miért helyeztek át? Tudom hogy ezekben is benne van, de én szeretném a te szemszögedből hallani. - tért egyből a lényegre a kapitány, miközben nézegette a papírjaimat, majd intett, hogy üljek le. Kezeimmel babrálva odasomfordáltam a legközelebbi székhez, és leültem a szélére. Kicsit dölöngéltem rajta előre-hátra, majd belekezdtem mondandómba.
- Hát, az a helyzet, hogy sok kellemetlenséget okoztam a Kapitánynak, mármint az előzőnek... - mosolyogtam szórakozottan, de vallatóm kérdő tekintete arra ösztönzött, hogy folytassam. - Volt néhány apróbb csínytevésem, ami ugyan szerintem nem csínytevés, de a Kapitány, mármint az előző, mindig ezt a szót használta rá. - Itt sóhajtottam egy szomorkásat, és gondoltam gyorsan tovább is lépek, de a kapitány elég szemfüles volt ahhoz, hogy ezt észrevegye, és megkért, hogy kicsit részletezzem a dolgot. - Hát, általában csak a khm.. indokolatlan harcokat és a randalírozásokat sorolta ide, de előfordult az is párszor, hogy nem engedelmeskedtem a parancsnak, mint például legutóbb... - Itt lehajtottam a fejem, és bánatosan piszkáltam a kezeimet.
- Legutóbb? - kérdezett vissza a kapitány. - Ugyan, hadd ne keljen mindent egyesével kihúzni belőled....
-I..igen kapitány, elnézést kapitány! - kaptam föl a fejem egyből. - Hát röviden az történt, hogy egy felettesem parancsát megtagadva egyedül indultam egy elszabadult hollow ellen, ahelyett, hogy szóltam volna a hadnagyomnak, ráadásul feleslegesen sok kárt tettem a környező lakóházakban. A Főnök, vagyis az előző kapitányom azt mondta, örüljek, hogy ennyivel megúszom.... De engedelmével én nem szeretném büntetésnek tekinteni, hogy itt vagyok... Mármint sajnálom, hogy el kellett hagynom az előző osztagomat, és Ön is biztos kiszab rám valami büntetést, de bármennyire furán is hangzik, tényleg örülök, hogy végül ide kerültem. - Bágyadt, viszont legalább igazi mosoly ült az arcomra, és egyre inkább kezdett olyan érzésem lenni, hogy az esetleges előítéletei ellenére valóban nem fog elevenen felfalni újdonsült kapitányom, legfeljebb zárkába csukat egy hétre, és rám bízza a latrinák és fürdőhelységek takarítását....

Mikor végre nagy nehezen belekezdett letettem a papírt az asztalra és végighallgattam. Néha néha ugyan ösztönözni kellett hogy folytassa, de azért csak megtudtam a lényeget.
...De engedelmével én nem szeretném büntetésnek tekinteni, hogy itt vagyok... Mármint sajnálom, hogy el kellett hagynom az előző osztagomat, és Ön is biztos kiszab rám valami büntetést, de bármennyire furán is hangzik, tényleg örülök, hogy végül ide kerültem. -fejezte be végül
-Csak sikerült kihúzni belőled ^^ -sóhajtottam egyet miután befejezte. Láttam hogy megkönnyebbült hogy túl van a vallatás húzósabb részén, de én egyáltalán nem akartam hogy ez vallatásnak tűnjön a számára.
-Nem áll szándékomban megbüntetni téged. Az előző osztagodban történet ügyekbe nem szeretnék beleavatkozni, tehát vehetjük úgy hogy itt tiszta lappal kezdesz, ha neked megfelel. -pakoltam vissza a lapokat a dossziéba.- Afölött azonban én sem hunyhatok szemet hogy némi megfontoltságot kell tanulnod. Nem kívánom hogy büntetőmunkán vagy hasonlón vegyél részt, én nem vagyok híve ennek, de mindenesetre szemmel foglak tartani... -kulcsoltam össze a kezem az asztalnál ülve.- Nem azért hogy folyton lehordjalak hanem mert nem szeretném ha a beosztottaim közül bárki is akár saját önfejűsége miatt bajba sodorja magát.
-Tehát akkor ennyit a formaságokról -mosolyodtam el megint- Kérsz egy kis teát? -álltam fel az asztaltól és sétáltam oda a teáskannához és töltöttem két csészével, majd az egyiket átnyújtottam neki.- És mondd csak megmutatták már a szállásodat? Ha szeretnéd szívesen körbevezetlek valamikor az osztagban ha igényt tartasz rá. -ültem vissza az asztalhoz és kortyolgattam a teámat.

Tényleg nem erre számítottam - elmélkedtem magamban, miután kapitányom befejezte mondandóját. - Meg se büntet, az meg hogy szemmel tart, igazán semmiség. Kedvesnek tűnik, igyekszem nem csalódást okozni neki. - morfondíroztam, és közben minden feszültségem elillant. Valószínűleg még egy ideig szótlanul vigyorogtam volna magamban, ha a kapitány nem kínál teával. Illedelmesen megköszöntem, majd beleszürcsöltem a csészébe. Persze leégettem a nyelvem, de igyekeztem minél halkabban sikkantani.
- És mondd csak megmutatták már a szállásodat? - kérdezte kedélyesen. - Ha szeretnéd szívesen körbevezetlek valamikor az osztagban ha igényt tartasz rá.
- Szívesen veszem, persze ha nem tartom fel a kapitányt. - válaszoltam kissé pöszén. - Elég rég jártam erre, és akkor is eltévedtem párszor, úgyhogy azt hiszem, nem árthat.^^ Jut eszembe, Ukitake-san üdvözletét küldi! Személyesen jött volna el, de a betegsége ágyhoz kötötte, de üzeni, hogy a közeljövőben mindenképpen tiszteletét teszi Önnél. - mondtam majd óvatosan belekortyoltam a teámba.

- Szívesen veszem, persze ha nem tartom fel a kapitányt....jut eszembe, Ukitake-san üdvözletét küldi! Személyesen jött volna el, de a betegsége ágyhoz kötötte, de üzeni, hogy a közeljövőben mindenképpen tiszteletét teszi Önnél. -válaszolta
-Ukitake -sama? Nahát szegény megint ágynak esett? -kérdeztem vissza kicsit szomorúan- Ha így áll a helyzet lehet hogy én megyek el meglátogatni ^^ Régebben még nem betegeskedett ennyire sokat. De akkor már értem miért mondott le a kapitányi címéről... -sóhajtottam szomorúan
-Akkor ha most ráérsz szívesen meg is mutatom hol fogsz lakni. ^^- tettem le a teáscsészét, és létem oda a kanapéhoz és kötöttem fel az oldalamra Yamazakurát.- Úgyis van néhány iratom amit le kellene adnom a könyvtár archívumában ami épp útba esik ^^ -léptem vissza az asztalhoz és kezdtem el dossziékba rendezni néhány papírt.

Kicsit megint elméláztam a kapitány mondandóján, csak arra kaptam fel a fejem, hogy letette a csészét az asztalra.
-Akkor ha most ráérsz szívesen meg is mutatom hol fogsz lakni. ^^- vetette fel az ötletet - Úgyis van néhány iratom amit le kellene adnom a könyvtár archívumában ami épp útba esik ^^
- Szuper! - pattantam fel egyből. - Akarom mondani, köszönöm Kapitány, hogy időt szakít rám! - vigyorogtam, mint a bolondgomba, majd odaszökdeltem az ajtóhoz míg a Kapitány magához vette zanpakutoját. Mikor megfordultam, láttam, hogy főnököm az asztalnál szöszmötöl pár dossziéval, amíg én türelmetlenül pattogok az ajtó előtt.
- Bocsánat... Segíthetek? - kérdeztem bűnbánó hangon, paradicsompiros fejjel

- Bocsánat... Segíthetek? - kérdezte már kissé türelmetlenül az ajtóban toporogva
-köszönöm már kész is vagyok - kaptam fel a dossziét, majd odasiettem az ajtóhoz- Akkor indulhatunk is ^^ -léptem ki.
A friss levegő illata egyből megcsapta az orromat.
-Milyen szép időnk van ^^ Nem is rossz egy kis sétához. -mondtam mosolyogva miközben elöl haladtam és a tiszti hálótermek felé igyekeztem. Miközben sétáltunk próbáltam kicsit faggatni hogy miféle szobát szeretne, mert elég sok van még üresen.
-És mondd csak nagy szobát szeretnél vagy inkább kisebbet? Vagy tudod mit megmutatok párat és választhatsz ^^ -álltam meg egy ajtó előtt.
-Na ez lenne az egyik. Nézz körül, aztán ha esetleg nem kedvedrevaló akkor mutathatok másikat. -nyitottam ki az ajtót

Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne ugrándozva haladjak kapitányom mellet. Én sem tudtam miért, de teljesen belelkesültem. Igazság szerint bármilyen szoba jó lett volna, minden esetre tetszett a gondolat, hogy új környezetbe kerülök, és belakhatok egy új szobát.
-És mondd csak nagy szobát szeretnél vagy inkább kisebbet? - hozta fel a Kapitány. -Vagy tudod mit megmutatok párat és választhatsz ^^
Megállt, majd elhúzott egy ajtót, és intett, hogy menjek be. Teljesen elámultam. A szoba lényegesen tágasabb volt, mint az előző zugom. Viszonylag sötét volt, csak a rizspapír ajtón szűrődött be halvány fény. Miután elhúztam az ajtót elém tárult egy kisebb, belső kert ami még további három szobához tartozott. Visszafordultam, és jobban szemügyre vettem a tolóajtós szekrénysort, a futont, az ajtó előtt lévő kis asztalt és a párnákat, a képeket a falon. Máris a sajátomnak éreztem, legszívesebben egyből kipakoltam volna, még az is eszembe jutott, hogy átrendezem a dísztárgyakat, hogy aztán visszarakhassam őket eredeti helyükre.
- Tetszik? - Kérdezte mosolyogva a kapitány az ajtóban állva.
- Igen, csodaszép. - motyogtam, miközben igyekeztem memorizálni a helységet, hogy ezután ez jusson eszembe a "szoba" szóról. - És akkor esetleg... Lehet ez az én szobám? - tekintettem vissza az ajtó felé..

Yasuji máris elkezdte feltérképezni a szobát, és amint láttam máris megtetszett neki. Szabadidőmben szeretem az üres szobákat rendezgetni hogy minél otthonosabb hangulat fogadja az újoncokat itt a 13. osztagban.
*annyi mindent csinálok itt Seireiteiben... míg éltem szinte semmire sem volt időm, pedig csak gyerek voltam...és most pedig annak ellenére hogy elég felelősségteljes feladatom van, mégis egy rakás olyan dologra tudok időt fordítani amirő soha nem hittem volna hogy szabadidős tevékenységként fogom űzni...* -tűnődtem el egy kicsit.
- Tetszik? -kérdeztem mikor visszatért a szobanéző körútról.
- Igen, csodaszép. - motyogta- És akkor esetleg... Lehet ez az én szobám?
-Természetesen. ^^ Akkor érezd otthon magad. Nyugodtan rendezkedj be. Nekem még úgyis le kell adnom ezt a néhány iratot. -emeltem fel a dossziét a kezemben.- Ha bármi kérésed van, csak keress fel nyugodtan, de lehet hogy később még visszanézek. Akkor szia -integettem neki, majd elindultam a könyvtár felé. Örültem neki hogy végre eljutok oda is hogy egy újabb adag régi jelentést kölcsönözhessek ki.
*Remélem hamar beilleszkedik. Majd szólok a többi tisztnek hogy bánjanak vele kedvesen* -néztem hátra a szoba felé, majd folytattam utamat.

- Igen, csodaszép. És akkor esetleg... Lehet ez az én szobám?
-Természetesen. ^^ Akkor érezd otthon magad. - mosolygott újdonsült főnököm. - Nyugodtan rendezkedj be. Nekem még úgyis le kell adnom ezt a néhány iratot. Ha bármi kérésed van, csak keress fel nyugodtan, de lehet hogy később még visszanézek. Akkor szia
- Köszönöm Kapitány, viszont látásra! - Vigyorogtam, miközben nagy karmozdulatokkal integettem. Miután kapitányom befordult az egyik sarkon, behúztam az ajtót, majd sikkongatva odaugráltam a futonhoz, majd a másik ajtóhoz, a szekrényhez... Egyszóval berohangáltam a szobát. Hirtelen elvetődtem a padlón, de ahelyett hogy feltápászkodtam volna, inkább fekve maradtam egy kicsit.
Eddig, jó, sőt, remek! - gondoltam. - Kíváncsi vagyok, mi jön még... Minden esetre remélem, nem rontok el itt is mindent.. Csak nyugton kell maradnom a fenekemen, nem csinálni olyasmit, amire nem utasítanak, és akkor csak kihúzom. Remélem... - Inkább elhesegettem a baljós gondolatot és belemerültem a rámolásba.

Idegesen ácsorgott a Kapitányi szoba előtt, azon őrlődve magában, hogy bemerjen-e kopogtatni vagy sem.
- Muszáj bekopognod, ha már eddig eljutottál most már nem futhatsz el!- mondogatta magában a lány. - különben se nem fog megenni!
Addig –addig nyugtatgatta magát, hogy annyi erőt vett magán, hogy fogta magát és bekopogott. Mikor hallotta a bebocsátó szót belépet a szobában. Mély meghajlással köszöntötte a Kapitányt, és elhalló hangon bemutatkozott.
- Ayashi Ume vagyok, frissen végzet diák, és szeretnék az ön osztagához jelentkezni!- hadarta el az előre betanult szöveget idegesen, és megpróbálva leplezni az idegségét széles mosolyt küldőt a Kapitány felé.

Én Kawazoe kapitány vagyok, de gondolom ezt már tudod. – mosolygot vissza kedvesen a Kapitány. - De jobb szeretem ha a keresztnevemen szólítanak. – mondta, én meg a követ kerestem közben ,ami nem rég eset le a szívemről.
- Na szép…ezért kellet ennyire aggódnod? Látod milyen rendes a Kapitány? Nem fogja leszedni a fejedet…- szidta önnmagát a belső hangja.
-Ha jól emlékszem az imént kapta meg a mostani újoncok papírjait... –lépet oda a terebélyes méretű íróasztalhoz, és kutakodni kezdet. -Foglalj csak helyet nyugodtan. – a lány engedelmesen helyet foglalt. Kicsit fészkelődött a széken, hogy minél méltóság teljeseben fessen. Utána döbbent csak rá, hogy ezzel a mocorgással kívülről csak viccesé, és nem méltóság teljesé válik. Szégyenébe már csak nevetni tudott magában, így hát a kereső Kapitány fürkészve, hatalmas harcot vívott önmagával és ki törekvő nevetésével.Mikor nagyabból sikerül legyőzni a vigyorgását a Kapitányra nézet és várta, hogy megtalálja a papírjait, és kezedetét vegye a várt kérdezősködések.

- Ugyan, dehogy rabolja az időm!- pirult el, és a válaszokon egy kicsit se gondolkozva belekezdet a monológjába.
- Nos, hát azért szeretnék ide jelentkezni, mert számomra ez a legszimpatikusabb osztag, bár ez elég kézen fekvő, ha már itt vagyok- mosolyogta meg önmagát, egy kis fejvakarással párhuzamba. – a legtöbb normális ember… Nem mintha én nem lennék az!- javította ki magát, most már rák vörösen-szóval a legtöbben úgy gondolják, hogy a 13-mas szám szerencsétlenséget hozz magával, de én nem így látom, sokkal szerencsésebb jóban lenni ezzel a számmal. Bár ez nem is igazán válasza kérdésre hanem, csak az én meglátásom- nevette a lány. – mind ezek mellet, fejlődni szeretnék, és úgy gondolom, hogy itt sikerülni fog!- mesélte lelkesen.
- Mik a céljaim? Igazság szerint nincs eget rengető céljaim, mint a legtöbb jelentkezőnek. Én csak egyszerűen segíteni szeretnék, és meg védeni azokat, akik veszélyben vannak. – egy kis halvány mosollyal fejezte a mondat végét. Hiszen attól félt, hogy ez nem elég nyomos érv a felvételhez.
- Magamról? hmm…- hümögöt elgondolkodva a lány- magamról nem igazán tudnék mesélni, kicsit félénk vagyok az ismeretlenekkel – pillantott fel a Kapitányra, mivel eddig egy pontot szuggerált. Habár tudja, hogy nagy illetlenség úgy párbeszédet folytatni, hogy nem az ember szemébe nézz, de atoll félt, hogy elájulna a mostani nagy idegességében. - és hát elég babonás is vagyok, és szeleburdi, de higgye el nem lesz baj velem! Én meg próbálok majd a legjobbat kihozni magamból!- próbálta megnyugtatni a Kapitányt a szörnyűre sikerült bemutatkozás után.

- Remélem hamar sikerül majd beilleszkedned, mert nekem semmi kifogásom a jelentkezésed ellen. – mikor ezek a szavak elérték az agyamig. Hirtelene felszökött a pulzusom, és mintha lázam is lenne. Elkezdtem szédülni és csak arra tudtam gondolni, hogy sikítozva a kapitány nyakába ugorjak. De ezt mégse tehetem! Így hát, kissé kába és vörös fejemmel tovább ültem kényelmesen elfoglalt széken. Ahogy láttam, hogy a Kapitány maga elé húzza a dossziét azon kezdtem el morfondírozni, hogy mégis most mit is kéne mondanom, és hogy mit fogok ezek után csinálni. Hiszen jó formán senkit se ismerek… de se baj! Megünneplem magamba a „nagy” eseményt. Vagy elhívom magammal a Kapitányt… aminek az esélye nulla, hogy meg merem kérdezni!
- de most már illene meg szólalnom!- srófolt magára,és végre megszólalt.
- köszönöm szépen kapitány!- mosolygott – mik lesznek a teendőim? Vagyis hát… hogyan tovább?- érdeklődött bizonytalanul ,de mosolyogva a lány.

- rendben van - mosolygott vissza, közben azon töprenget, hogy befog-e illeszkedni vagy sem. Bár a Kapitány igen kedves és barátságos, de kitudja, hogy a többi tiszt is ilyen lesz-e? A sok gondolkodásba már-már belefájdult a feje. Mikor fejfása már a tetőpontra hágót, mintha lépteket hallott volna.
- Kapitány! – várta, amíg a Kapitány figyelme felé fordul – a családomat meglátogathatom? Vagy arra nincs lehetőség?
Válaszra várva azon gondolkodott, hogy a családja meglátogatása után, berendezi majd az újonnan elfoglalt szobát, utána pedig elnézz egy szórakozó helyre hátha meg ismerkedik pár új arccal. Ezek a tervek úgy meg nyugattaták, hogy a fejfájása rögtön el is múlt. Mosolyogva kissé álmosan várta, hogy mikor és ki fogja végig vezetni őt az osztaghálókörletéig.

- Kíváncsi vagyok hogy milyen lehet a kapitány. - gondolkoztam hangosan miközben a kapitányi szoba felé haladtam a folyosón, kezemben az adatlapommal.
- Meg fogod tudni, ha bemész. - válaszolta Aoki.
Néhány másodperc múlva odaértem az ajtó elé. Épp kopogni készültem, amikor beszélgetést hallottam odabentről. - Lehetséges hogy nem ér rá? - kérdeztem kicsit kedveszegetten.
- Kopogtass be és minden ki fog derülni. - Biztatott Aoki.
Jobb ötletem nem lévén háromszor kopogtattam az ajtón kimérten, és vártam hogy beinvitáljanak. -Maximum addig kimegyek a kertbe megnézni hogy milyen, ha Kawazoe Hanae-sama nem ér rá. - gondoltam magamban.