Egy kétemeletes ház földszintjén helyezkedik el Yuuta munkahelye. Két szoba van itt - bár eredetileg több volt, csak lebontották a válaszfalakat -, a nagyobb helyiség maga az iroda, míg a kisebben keresztül lehet feljutni az emeletre - ez amolyan átjáróhelyiség.
Az iroda természetesen félhomályban úszik - "mert így stílusos" -, mivel az ablakok reluxái le vannak húzva, és megakadályozzák, hogy bejusson a fény. Az ablaküvegre a "Hayashi és Társa Magánnyomozó Iroda" felirat van felragasztva annak ellenére, hogy Yuuta egyedül dolgozik az esetek többségében. Így azonban sokkal jobban hangzik szerinte, ráadásul úgy tűnik, mintha ő lenne a főnök... Az ablakpárkányon néhány cserép van a Yuuta által megnövesztett kórókból - néhányan azt hihetik ezek láttán, hogy a nyomozó elfelejtette rendszeresen locsolni őket, azért lettek ilyen nyeszlettek... Az ablakkal szembeni falat egy polcsor és egy italos szekrény foglalja el, előbbi tartalmazza a megoldott ügyek aktáit (valamint egy rakat különböző magazint - még hímzéssel, horgolással és ilyesmikkel foglalkozó is van köztük, amit Yuuta mindig hevesen letagad vagy létezésüket nem létező feleségére fogja), utóbbi pedig a tulajdonos látszólag kiapadhatatlan whisky-készletének ad otthont. Az asztal a bejárattal szembeni fal mellett áll, mögötte Yuuta kényelmes bőrfotele található, előtte pedig két jóval olcsóbb szék az ügyfelek számára. Az asztalon viszonylag nagy rend van, sarkában pedig egy kis lámpa áll. Néhány nagyobb cserepes növény is megtalálható a helyiségben, általában a legfelső polcokon, míg a bejárat melletti sarokban egy állólámpa található. A helyiség igencsak füstös, hogy jobban fenntartsa egy igazi magánnyomozói iroda látszatát.
A kisebb helyiséget csak azért érdemes megemlíteni, mert ott található a lépcső, mely Yuuta lakásához vezet.
A magánnyomozó otthona öt helyiségből áll: egy hálószoba, egy nappali, egy konyha, egy fürdőszoba alkotja, valamint egy kis helyiség, ahova felesleges lomjait pakolja el. A lakrész már egyáltalán nem emlékeztet egy régi krimifilm helyszínére, modern, egyszerű berendezésű és legfőképp világos. A nappaliban néhány könyvespolc, egy fekete ülőgarnitúra - ami előtt egy üveg dohányzóasztal van -, egy tévé, valamint számítógépe található. A hálóban egy nagyméretű ágy foglal helyet, bár ennek mérete ellenére éjszakánként gyakran legurul róla, a padlószőnyegen ébredve... Ezt egy kis éjjeliszekrény és egy íróasztal egészíti ki a hozzá illő székkel. A konyha és a fürdő berendezése teljesen átlagos.

*Szokásos csendélet fogadja a betévedőt: Yuuta természetesen nincs az irodában - emeleti lakásán alszik éppen egy újság alatt -, míg asszisztense kisebb fangirl-rohamot kapva olvassa gépén kedvenc mangáját. A csengőszót hallva ez egy nagyobb visításba megy át: már jó ideje egy ügyfél sem tévedt be, legfeljebb pár házaló ügynök...*
- Nem kérünk semmit!
*Kiált fel Hoshiko, miután visszanyerte lélekjelenlétét, fel sem pillantva a monitorról. Aztán mégis felnéz, mivel a belépő, úgy tűnik, nem szándékozik távozni... Ekkor egy újabb sikolyt hallat, majd sűrű elnézéskérés és hajlongás közepette elviharzik.*
- Azonnal szólok Hayashi úrnak!^^
*Tűnik el a hátsó ajtón. A következő pillanatban már az emeleten kopogtat.*
- Yuu-chan, ügyfél érkezett!
*Vár pár másodpercig, hátha főnöke magától ki méltóztatik nyitni az ajtót, majd egy sóhajtás után előkotorja zsebéből saját kulcsát, és nemes egyszerűséggel beengedi magát. Nappaliban horkoló főnökét először bokán rúgja, majd kihámozza az újság alól.*
- Kelj már fel, az istenit!
- Tűz van?
*Pislog értetlenül Yuuta. Nagyjából fél perc után jut el tudatáig az "ügyfél" szó jelentése, akkor azonban annál nagyobbat üt. Egy pillanat alatt felpattan a kanapéról, majd ballonkabátját magára kapva lerohan az irodába.*
- Üh... dvöhh... zlöhh... m...
*Köszönti a férfit lihegve. Rögtön el is vonul kedvenc szekrényéhez és kivesz belőle egy üveg whiskey-t, hogy töltsön magának. Közben azért az illem kedvéért megkérdezi az idegent is, hogy kér-e.*
- Ó, szóval megfigyelés lenne... Biztosíthatom, hogy a legjobbhoz fordult ez ügyben!
- Ha egyszer nincs más a városban...
*Suttogja orra alá Hoshiko, miközben visszaül asztala mögé. Főnöke szeme egy pillanatra felcsillan: gy hetes határidő, korrekt fizetés - mi más kellhet még? Már egy ideje úgysem volt más ügyfelük, és asszisztensét se tudta kifizetni, amit a lány már jónéhányszor szóvá is tett... Nem utasíthatja vissza ezt a munkát.*
- Inkább vedd fel az úr adatait...-.- Név, cím, satöbbi...
*Vakarja meg fejét Yuuta, majd az ügyfélhez fordul:*
- És miért is kellene megfigyelni az említett hölgyet?
*Kérdezi meg, miközben igyekszik nem kimutatni, hogy igencsak felkeltette érdeklődését az, hogy kedvenc újságíróját kell követnie...*

- Haruno Nomiya, eladó...
*Ismétli el Hoshiko halkan az előbb hallott információkat, miközben kitölti a gépében megnyitott adatlapot.*
- Matsushita Hoshiko^.^ Örülök a találkozásnak!
*Nyújtja kezét a férfinak mosolyogva. Amikor az ügyfél Yuutához fordul, visszaül székére, és folytatja mangáját. Főnöke pedig a kérdést hallva majdnem félrenyel... Rövid köhögés után tud csak válaszolni rá.*
- Az az igazság, hogy nem ismerem a hölgyet... Csak az újságcikkeit olvasom rendszeresen...
*Mondja, mialatt ismét kortyol italából. Végül leteszi az asztalra a poharat, és kinyitja a borítékot. A pénz láttán kissé felcsillan tekintete, az újabb borítékot azonban értetlenül fogadja - és ez látszik is rajta... A Haruno Nomiya néven bemutatkozó férfi pedig észre is veszi meglepettségét, így magyarázatba kezd.*
~ Minek titkolózik ennyit vajon? ~
*Vet még egy pillantást a borítékra, majd folytatja:*
- Ó, természetesen megfelel ez az összeg...
*Válaszol mosolyogva, majd mindketten elköszönnek a férfitól. Miután az ügyfél eltávozott, Yuuta gyorsan kinyitja a másik borítékot is. Meglepve tapasztalja, hogy egy újabb megfigyelendő személy képe van benne... Ráadásul pont Eve főszerkesztője a másik alany... A képet meg is mutatja segédjének.*
- Hoshiko, te fogod megfigyelni őt, én pedig majd Eve kisasszonyt... Ha valami különöset veszel észre, feljegyzed és szólsz nekem - csináltál már ilyet párszor.
~ Vajon valamelyik konkurens cég embere volt ez a Nomiya? ~
*Gondolkozik el végül pár pillanatra, majd zsebébe süllyeszti asztalon lévő jegyzettömbjét, és Hoshikótól elköszönve el is indul végrehajtani megbízásának rá eső felét, utána pedig nem sokkal titkárnője is összekapja magát, és szintén eltűnik, bezárva az irodát.*

*Fáradtan battyog le a lépcsőn, egyenesen az irodába. Fél kezében a helyi újság, amit természetesen ezalatt is böngészik, nem törődve azzal, hogy szinte minden második lépésnél majdnem felbukik emiatt, így hangos csörömpölést okozva. Az irodahelyiségben lévők remélhetőleg már megszokták főnökük szórakozottságát, és nem ijednek meg túlzottan a hangzavar miatt...*
- Szép napot...
*Nyit be hamarosan, és egyből a székéhez vonul, majd ráül. A továbbiakban már ott böngészi a lapot kisebb-nagyobb ásítozások közepette.*
- Eh, kikészít ez a megfigyeléses munka... Remélem, már nem kell sokáig csinálnom...
*Dől hátra hamarosan székében - és majdnem hátra is borul vele. A háttámla ugyanis már megint meglazult kicsit... Asztalának szélébe kapaszkodva végül megússza a földdel való ütközést. Ekkor veszi észre a Yumi asztalán álló csésze kávét.*
- Készítenél egyet nekem is...?
*Néz beosztottja felé, majd ismét beletemetkezik újságjába. És - mintegy mellékesen - ki is pakol az asztalra egy kisebb naptárat, amelyen feltűnően be van karikázva február 22-e, ráadásul mellé is van írva macskakaparással: Yuuta szülinapja. "Enyhe" célzásnak szánja ezt két segédje számára...*

-áá máris reggel van? -bámultan kétségbeesetten az óra számlapját hátha gondol egyet és visszavált néhány órát. Azonban a mutatók makacsul haladtak előre. Néhány perc bambulás után rászántam magam hogy felkeljek. Egy frissítő zuhany és egy jó erős kávé után mindjárt jobban éreztem magam.
-Tegnap túl sokáig böngésztem az internetet hogy mit vegyek Yuu-chan szülinapjára, de még így sem találtam semmi jót!- toporzékoltam az asztalnál ülve- Na nem baj, majd ma munka után még végigjárom a bevásárlóutcát. -határoztam el magam, majd felöltözködtem és elindultam az irodába.
Nem laktam túl közel az irodához, de legalább a metróutat ki tudtam használni olvasással. Most is mint mindig úgy belefeledkeztem hogy majdnem elfelejtettem leszállni. Miután sikeresen letolkadtam a szerelvényről már csak egy sarkot kellett sétálnom az irodáig. Mikor odaértem szokás szerint még nem volt ott senki, tehát fogtam magam és levágódtam a gép elé. Gyorsan letudtam a napi adminisztrációt, majd nekiálltam böngészni az interneten.
Nemsoká befutott Yumi is.
-Jó reggelt ^^ -intgettem neki. Úgy döntött főz egy kis kávét, mert Yuu-chan szokás szerint biztos kómás lesz mikor letántorog ide. Ami most hogy az órára néztem lassan esedékes lenne....
Ahogy gondoltam, pár perc múlva hatalmas csörömpöléssel megelőlegezve feltűnt az ajtóban a kedvenc főnökünk.
-Neked is jó reggelt Yuu-chan. -ültem még mindig a gép előtt.
- Eh, kikészít ez a megfigyeléses munka... Remélem, már nem kell sokáig csinálnom... -kezdett el morgolódni.
-Nem csak neked kell emberek után kémkedned. -szólaltam fel kissé sértődötten.

A reggelek mindig nehezen kezdődnek... Főleg a hétfőiek... Legcsodálosabb álmaimból a vekkerem hagos riasztása vert föl. Egy gyors beágyazás, egy hipergyors zuhany és egy észveszejtő felöltözés és sminkelés után a számban egy pirítóssal kopogtam kifelé, egyenesen a metró állomásig. Eközben sikeresen elfogyasztottam a reggelimet is. A szokásos tömegnyomorban végül megérkeztem a megfelelő megállóhoz. Onnantól csak 5perc séta és az irodába értem. Ahogy beléptem megigazítottam fidri-fodri szoknyámat és elindultam az első emelet felé. A szinte még kongó épületben egy kedves hang köszöntött.
-Jó reggelt ^^-integetett felém heves böngészés közben.
-Áh, jó reggelt, Matsu! ^^-integettem vissza, mosolyogva. Az irodámban lépve, szokásomhoz híven, az asztalommal szemben lévő székbe, amelyre az ügyfeleket szoktam leültetni, ledobtam a kabátomat és a friss hetilapot. Az asztalomra kipakoltam a táskám tartalmát. Kényelmesen elhelyezkedve rakosgattam sorrendbe az összekavarodott iratokat és aktákat. Az írószerszámokat a helyükre tettem és karórámra pillantottam. Mivel még nagyokat ásítottam, ezért úgy gondoltam főzök már egy kis kávét, hátha a többieknek is szükségük lesz az koffeinlöketre. A kávéfőzőbe beleöntöttem a vizet és a kávét, mikor a háttérből kedves főnökúr hangja hallatszott.
-Készítenél egyet nekem is...?
-Persze, hogy készítek! ^^ Remélem megfelel a Tchibo?-biccentésére bekapcsoltam a gépet. Pár perc múlva készen is lett. A finom kávéillat pillanatokon belül elárasztotta az egész emeletet. Én mindig is imádtam a kávé illatát.
-Parancsolj, remélem nem túl sok cukrot raktam bele! ^^-öntöttem bele Yuuta csorba bögréjébe az italt. -Az adminisztrációval végeztem, valamit segítkezhetek neked?-pillantottam rá az asztalán heverő naptárra, amelyen egy rikító színnel bekarikázott dátum ékeskedett. Kis betűkkel, de olvashatóan és egyértelműen rá volt írva, hogy Yuuta szülinapja. Egy mosoly kezdett kialakulni arcomon, de nem szóltam semmit, csak arrébb libbentem , egyenesen Matsushita irodája felé. ~Hm, már tudom is mit veszek ennek a vén csatalónak... Egy aranyos bögrének biztosan örülne, és hasznát is venné... Az a másik eléggé tropára ment egy darab...
-Hoztam neked is egy kis kávét! Remélem szereted! ^^-öntöttem neki is bögréjébe, majd visszavittem a kancsót a kávéfőzőhöz és magamnak is kiöntöttem a kávét. Két-három korty után, mintha kicseréltek volna, pörögni kezdtem, még az arcszínem is visszajött. Úgy érzetem mintha csak most igazán ébredtem volna fel. Így nagy boldogan iparkodtam vissza Yuuta irodájába.
-Nos, akkor... segíthetek valamit? ^^

- Viszont az a nagykutya az újságnál biztosan egész nap bent ül az irodában, nem pedig mászkál össze-vissza, mint Lachance kisasszony...
*Vág vissza Hoshiko megjegyzése hallatán. Milyen jó is lenne ilyenkor valami komoly munka! Mondjuk egy gyilkossági ügy felgöngyölítése, ahol ismét megcsillogtathatná zseniális képességeit és szimatát... De természetesen mindezt csak akkor, ha jól megfizetik. És amikor nincs születésnapja.*
- Bármi megfelel, ami elég erős!
*Válaszol Kamill kérdésére, majd tovább böngészi az újságot. Hamarosan el is érkezik "Lachance kisasszony" legutóbbi cikkéhez... Szemei felcsillannak, ahogy elkezdi olvasni a legújabb írást. Milyen jó stílusa van... és milyen igazakat ír! Mindig is csodálta a nőt, így nem csoda, hogy részben örült, amikor megkapta azt a megbízást, miszerint tartsa egy hétig megfigyelés alatt.*
- Á, köszönöm!
*Zökkenti ki ábrándozásából az érkező kávé illata. Bele is kortyol azonnal - csak azt az egy apróságot felejti el, hogy még valószínűleg túl forró... Emiatt természetesen megégeti vele száját. De csak azért is lenyeli az italt... A következő kortyokkal már óvatosabb, így szerencséjére nem ismétlődik meg az előbbi eset.*
- Egyelőre nincs semmi feladat... Pedig jöhetne egy újabb megbízás... Persze nem olyan, mint a múltkori, amikor egy nő elkóborolt macskáját kellett megkeresnünk...
*Pillant Kamillra, amikor a lány ismét megkérdezi, hogy miben segíthet.*

- Viszont az a nagykutya az újságnál biztosan egész nap bent ül az irodában, nem pedig mászkál össze-vissza, mint Lachance kisasszony... -vág vissza Yuuta
-Hát épp ez az! Tudod hogy én mennyire utálok egy helyben ülni ha nem az olvásmányaimra kell figylenem.... -.- -vágtam durcás képet.
Hoztam neked is egy kis kávét! Remélem szereted! ^^ - szakította félbe a sértődős rohamomat
-Köszi szépen Kamill ^^ -tartottam oda neki jókedvűen a bögrémet.- Imádom a frissen főtt kávét ^^ Úgyis egész éjjel a netet bújtam. -kicsit közelebb hajoltam Kamillhoz hogy Yuuta ne hallja amit mondok. -Figyi, te vettél már valamit Yuu-channak, mert én sajnos nem találtam még semmi használható ötletet T_T -tört elő belőlem újra a letargia- Nem lenne kedved munka után eljönni velem körülnézni a sétálóutcában? -néztem rá olyan szépen csillogó szemmekkel hogy azt még egy mangaleányzó is megirigyelné.
- Egyelőre nincs semmi feladat... Pedig jöhetne egy újabb megbízás... Persze nem olyan, mint a múltkori, amikor egy nő elkóborolt macskáját kellett megkeresnünk...-hallom a szomszéd asztaltól Yuu-chan morgolódását.
-Most miééért? pedig olyan aranyos volt az a cica. Arról meg igazán nem tehet hogy nem voltál neki szimpatikus és össze-vissza karmolt. Különben is egy rakat pénzt kaptunk attól a gazdag nénikétől akinek mindene az a macska. Jobban örülnél neki ha valami kétes maffiózók adnának megbízást, és a végén betoncipővel a lábadon végeznéd a folyó alján, mert túlságosan beleütötted az orrod a dolgaikba? -fejtettem ki neki az álláspontomat miközben a kávémat iszogattam. Majd visszatértem a monitor elé. Kis vártatva azonban majdnem szívrohamot hoztam az irodában tartózkodó többiekre.
-Hogy mi van?!- kiáltottam el magam olyan lendülettel hogy majdnem hátraestem a székkel.- Ez nem lehet igaz, miért pont most tartanak szünetet. Én nem bírok ki még egy hetet a következő fejezetig T_T -kezdtem bele a szokásos hisztibe- Én tudni akarom hogy Ayaka-chan bevallja-e mit érez Takao-kun íránt TT_TT -toporzékoltam az asztalnál.- Ez nem igazsáááág!! -pattantam fel az asztaltól durcásan majd odarobogtam a táskámhoz és előszedtem belőle egy másik mangakötetet és levágódtam az egyik fotelba olvasni.
-Addig ez is megteszi... -helyezkedtem el kényelmesen.

-Nos, hát én arra gondoltam, hogy veszek neki egy új bögrét! Úgy is eléggé kicsorbult a mostanija, biztos tetszene neki egy új! ^^ Valami olyasmi, ami egy kicsit személyesebb... mondjuk egy olyan szöveggel, hogy "A legjobb nyomozó" vagy hasonló! ^^-osztottam meg Hoshikoval az ötletemet-Nincs ellene semmi kifogásom, hogy együtt menjünk el a sétálóutcába! Úgy is szét akartam nézni pár dolog miatt! ^^-folytattam, majd belekortyoltam én is a frissen főzött, illatos kávéba.
Mivel Yuuta nem adott ki új feladatot, ezért visszahuppantam kényelmes székembe. Viszont a nyugalmamat hamar megtörte egy felsikító vékony hang. Hoshiko volt az, ha jól hallottam valami fejezetról óbégatott pánikszerűen. Az iroda többi tagjának is feltünt ez a nagy hiszti, egyeseknek pedig a kávé sem a szájukba, hanem az ingjükön landolt. Ahogy kicsit lenyugodott, kedves munkatársam, elhelyezkedett ülésén, és egy mangakötettel elfoglalta magát. Látszott rajta, hogy ezek a "nagy hajtások"igazán megviselik... Mivel nekem sem volt nagyon sok dologom, csak pár papírt kellett aláírnom, ezért helyemről felállva a kislány felé vettem az irányt. Mivel nagyon bele volt merülve az olvasásba, először nem akartam zavarni, de meghallotta, hogy az órmótlan magassarkú cipőmmel felé tartok, felpillantott.
-Nahát! Mit olvasol ennyire? Csak nem szereted ezeket a mangákat? ^^ Van egy pár jó történet, meg kell hagyni! ^^ Régebben én is olvastam rengeteget... Sőt, igen sok is megvan, körülbelül, két polcnyi! Igaz, ezek inkább már klasszikusok... de ha gondolod, vagy ha szereted a romantikus történeteket, akkor elhozhatok párat! ^^ Hátha megtetszik egy-kettő!-kezdtem el mondókámat, míg a közelből oda nem húztam mellé egy széket és leültem nagy mosolyogva

- Amennyit kimozdulhat az az ember az irodából, nyugodtan figyelhetnél az "olvasmányaidra"...
*Jegyzi meg válaszként, bár már látszik rajta, hogy kezdi unni az újabb szócsatát - tudja ugyanis, hogy ezekből általában Hoshiko jön ki győztesen...*
- Addig örülj, amíg nem téged akart felfalni az a vadállat...! Ahhoz a döghöz képest még az általad említett maffiózók is kispályásak lennének!
*Válik egyre mogorvábbá, ahogy lassan iszogatja kávéját, és elgondolkodva végigsimítja az arcán még mindig látható karmolásnyomokat. Bár, ha jobban belegondol, talán még jól is jönnek ezek a hegek - hiszen csak sokkal markánsabbá tették arcvonásait, ráadásul egy időre meg is oldódott szokásos anyagi problémája... Már szinte sajnálja is, hogy előbb-utóbb teljesen be fognak gyógyulni. Csak ne fájt volna annyira, amikor belemélyesztette karmait az a "kedves kis díjnyertes perzsacica" (vagyis szerinte inkább veszett róka-ősökkel rendelkező álszent vakarcs)...
Valahol itt tart éppen gondolatmenetében, amikor ismét inna a kávéból - csakhogy ebben megakadályozza egy éktelen sikítás, aminek egyenes következménye, hogy az ébresztő (és még meglehetősen forró) nedű ingén és nyakkendőjén köt ki... Fájdalmas kiáltást hallatva pattan fel a fotelből, és próbálja minél gyorsabban lehűteni magát.*
- Sejthettem volna...
*Pillant Hoshiko felé, amikor tudatosul benne, hogy ő volt az előző hang tulajdonosa. Már egy ideje együtt dolgoznak, de még mindig nem tudta megszokni teljesen a lány otakuságát...*
- Azonnal jövök.
*Szólal meg végül, amikor lenyugtatta magát, és felsétál lakásába. Itt ruhásszekrényéből előkotor egy ugyanolyan szürke inget és sötét nyakkendőt, ami éppen rajta van (na jó, nem teljesen ugyanolyan, elvégre ezen nincs kávéfolt), majd a leöntött ruhadarabokat bedobja a szennyesbe, és gyorsan átöltözik. Miután ezzel végzett, méltóságát teljesen visszanyerve battyog vissza az irodába a két lányhoz.*

//Találkozás//

*Érdeklődve les ki a redőny rései közül, sokatmondó pillantásokkal nézve az utcára, miközben kávét kortyolgat - szóval, ahogy azt a vérbeli magánnyomozók szokták tenni. Legalábbis a régi filmekben és Yuuta szerint... Igazság szerint ez a beállás annak köszönhető, hogy még ide is felhallatszik az utcáról az a zene, amit éppen valamelyik süket állat hallgat lent... Ezt a "süket állatot" akarja megtalálni...
Rövid keresgélés után meg is találja a szóban forgó személyt. Nem volt túl nehéz feladat, hiszen a zenehallgatás annyira elvonta figyelmét, hogy gyakorlatilag mindenkivel összeütközik... Egészen addig figyeli az illetőt, amíg az el nem tűnik látóköréből. Magában sóhajtva engedi el a reluxát és fordul háttal az ablaknak. Az utca megint ugyanolyan unalmas lett, miután eltűnt az a fura alak...
De nem sokáig van nyugalma, hirtelen ugyanis hatalmas dübörgés hallatszik az ajtó felől, majd be is rúgja valaki a bejáratot... Méghozzá az előbbi "süket állat"! Kávéját kis híján kiköpve (a maradékot pedig ingére borítva), fuldokolva nézi értetlenül hol a látogatót, hol pedig ajtajának maradványait sajnálkozva. Erre a bejáratra volt a legbüszkébb az irodában... Leszámítva persze a cserepekben sorakozó ványadt kórókat.
Azonban már arra sincs ideje, hogy megsirassa kedvenc ajtaját, az idegen ugyanis azonnal elkezd ordítozni...*
- Nos, fiatalember, először is nem Hayashi Yuutka, hanem Hayashi Yuuta vagyok. Persze az is lehet, hogy összekever valakivel...
*Kezd bele nyugodtan, mialatt üres kezével szüntelenül törölgeti ingéről az újabb kávéfoltot.*
- És mi ügyben keresne?
*Folytatja már óvatosabban, időközben ugyanis eszébe jut, hogy az illető erőteljesen emlékeztet azokra az ok nélkül tomboló őrültekre, akikről az újságokban szoktak írni... Yuuta pedig igyekszik tartani magát ahhoz az elvhez, hogy ne bosszantsa tovább feleslegesen az illetőt...*

//Kellemetlen látogatás//

*Minden szigorúságát és távolságtartását összeszedve húzza ki magát az ablak mellett állva, ahogy figyeli "ügyfelét". Igyekszik minden mozdulatával arra utalni, hogy márpedig itt ő a főnök, és senkinek nincs joga így viselkedni vele szemben... Ezt egészen addig sikerül fenntartania, amíg fel nem dolgozza az idegen visszavágását.*
- Na... nagypapi...?
*Dadogja megsemmisülten orra alá. Méghogy ő öreg! Hát nem látszik rajta, hogy ereje teljében lévő férfi, akiért bomlanak a nők...?! Ezt persze el kéne mondani a többi embernek is, hogy tudjanak róla, de hát Yuuta nem ad ilyen apróságokra.
Mély letargiájából a fejéhez vágódó napszemüveg zökkenti ki. Érdeklődve veszi fel a tárgyat a földről, és kíváncsian méregeti, miközben fel is próbálja.*
- Köszönöm az ajándékot, de már van napszemüvegem... És ez a keret sem az én esetem sajnos...
*Mosolyodik el zavartan, majd gyorsan zsebre teszi a kicsit eltört lencséjű szemüveget, nehogy meggondolja magát az adakozó ismeretlen, aki idő közben tovább folytatja Yuuta szidását...*
- Ó, azt inkább kihagynám...
*Vakarja meg feje búbját, amikor a látogató javaslatot tesz arra, mit is tegyen vele, és egyre megszeppentebben hallgatja tovább a fenyegetőzést. Csak azt tudná, hogy mire is gondol a másik...*
- Ne haragudjon, uram, de miről beszél? Nem is láttam még Önt... És egyébként is csak akkor szoktam "szaglászni", ha megbízásom van rá...
*Válaszol végül, mialatt igyekszik megtartani a biztonságos távolságot az őrjöngő idegentől.*

//Kellemetlen látogatás - Fujioka Sora//

- Miért kell ehhez az idiótához menni?
*Szólalt meg egy mély hang valahonnan lentről, Sora mellől. A lány csak vállat vont, de hogy még csak véletlenül se harapja bokán egyetlen, kutyába zárt férjecskéje, megpróbált szép és kerek mondatban válaszolni.*
- Hát… azt hallottam, hogy egész jó magánnyomozó, és talán néha betudna nekünk segíteni az ügyekben.
*Alig fejezte be a mondatot, mikor végre megérkeztek. Bátortalanul, kopogtat az ajtófélfán, majd a választ meg se várva belépett, remélve, hogy nem zavar meg senki fontosat.*
- Öhm… Hello!
*Kiáltja el magát zavarában, majd mélyen meghajol. Miután kiegyenesedik meglátja, hogy balszerencséje nem csak egy, hanem már két személy előtt sikerült magát már elsőre így lejáratnia. Természetesen ezt oldala mellett sétáló férjecskéje se hagyhatta szónélkül.*
- Nem csalódtam benned szívecském.
*Mondja olyan hangon, amin azonnal hallható, hogy legszívesebben dobna egy hátast, és fetrengene a röhögéstől. Sora azonnal elvörösödik, már ha lehet annál jobban, mint amennyire már el van.*
- Ne hozz már még jobban zavarba, Kazu…
*Suttogta le a Kazunak nevezett kutyának, majd óvatosan közelebb lépkedett Yuutához, lehetőleg úgy, hogy a lehető legtávolabb maradjon Masakitól. Miután ezt megtette, sűrű hajlongás közepette bocsánatot kér.*
- Öhm… Elnézést, hogy ha zavarok, de szeretnék önnel beszélni.
*Mondta Yuutának. Nyelt egy nagyot, majd a nem épp barátságos kinézetű Masakira pillantott, és egyre inkább kezdett elvörösödni.*
- Nem én hozlak téged zavarba kicsim, hanem te, saját magadat.
*Indult meg a kutya felfedezőútra az irodában.*

//Kellemetlen látogatás//

*Tanácstalanul vakarja meg fejét. Már tényleg nem tud mit kezdeni ezzel az őrülttel... Ha legalább azt tudná, hogy mi húzta fel ennyire...*
- Nem is szeretem a gombát...
*Vallja be töredelmesen, amikor az idegen az arcába hajol. Fintorait igyekszik minél kevésbé észrevehetővé varázsolni, bár az orrát megcsapó szájszag nem éppen a rózsaillatú kategória... De legalább kezdi sejteni az elejtett célzásokból, hogy kik is küldhették...*
- Ne haragudjon, uram, de megmondaná, honnan jött? Tudja, van néhány feladatom, nem emlékezhetek mindenre... Bár kötelezne a titoktartás, de Önnel kivételt fogok tenni, ha eszembe jut, ki a megbízóm... Vagy pedig küldjön maga helyett egy csinos, fiatal hölgyet, akivel jobban lehet kommunikálni...
*Zendít rá a magyarázkodásra - belátja, hogy nem célszerű ellent mondani a ilyen típusú őrülteknek... És már éppen végigfuttatja gondolatban összes munkáját, amikor...
Hirtelen kopogtatást hall. Ez nem lenne szokatlan, azonban jelenleg hiányzik a bejárat... Az ajtó helye felé fordulva veszi aztán észre az újabb ismeretlent.*
- Üdvözlöm, kisasszony!
*Viszonozza a köszöntést, majd ő is meghajol, már amennyire a tomboló másik ismeretlen közelsége engedi. Meg a sokk, amit akkor érez, mikor meghallja a kutyát beszélni... Teljesen elsápadva bámul a labradorra, a tomboló ismeretlen vállai fölött átpillantva.*
- ...Elintézem a nagypapival a melómat, aztán napnyugtáig ugathatsz!
- Mint a kutyája?
*Motyogja halkan, hogy lehetőleg az ismeretlen nő ne hallja.*

//Kellemetlen látogatás - Fujioka Sora//

- Figyelj mucili! Elintézem a nagypapival a melómat, aztán napnyugtáig ugathatsz! Szóval addig is vonszold kifelé a seggedet!
*Förmedt Sorára Masaki, aki ettől kicsit összerezzent.*
- Mint a kutyája?
*Igaz, hogy Sora ezt nem, viszont Kazuki, hála kitűnő hallásának képes volt meghallani, amit Yuuta mondott. Válaszként csak morgott egyet Yuuta felé, majd tovább nézelődött az irodában, hogy megtudja, kitől is kérnek segítséget. Mikor meglátta a furcsa növényeket, hangosan elkezdett röhögni, amiből a magánnyomozó, és a magas idegen valószínűleg csak hangos ugatást értett.*
- Ez a pasi aztán tud növényt termeszteni. Kíváncsi vagyok, hogy hogy lehet ilyen idióta formájú virágokat növeszteni.
*Folytatta tovább a nevetést, miközben megpróbált két lábra állni, hogy megnézze őket közelebbről is. Miután végzett a növényekkel, úgy döntött, hogy körbeszaglássza két férfit is.*
- Öhm… Elnézést a kutyám miatt, kissé kíváncsi a természete… Meg hát… Rendőrkutya lenne, vagy mi…
*Mondta még jobban elvörösödve a lány.*

//Kellemetlen látogatás//

*Ez a nap kezd egyre morbidabbá és abszurdabbá válni... Először is nem elég ez az idegbeteg őrült, akinek látszólag az a célja, hogy mind az irodát, mind pedig magát Yuutát is leamortizálja, ráadásként itt van a nő is... Aki úgy mellesleg csinos, csak a beszélő és vihorászó félelmetes házőrző (az egész gyermekkorában kezdődött, amikor először szembesült Mardel kutyával) finoman szólva nem igazán tartozik a legnépszerűbb férfifogó ötletek közé. Vagy lehet, hogy ez a hölgy fizikálisan érti a "férfifogó" szót, nem pedig képletesen...? Mikor idáig eljut gondolatmenetében, halványan összerázkódik arra a rémképre, mely szerint ez a vérengző jószág - vagyis inkább rosszság - nekiront a bokájának és rángatni kezdi...
A pohár akkor telik be, amikor még rosszmájú megjegyzéseket is kap az ebtől csodálatos indái kárára... Még hogy idióta formájú! Na, majd nem fog ilyeneket mondani, ha egyszer fojtogatni fogja elképesztő képességének származéka!
Legsötétebb, férfifogással kapcsolatos gondolatai beigazolódni látszanak, amikor közelíteni kezd felé a kutya. Szemeit beletörődően lehunyja, és magában azon töpreng, megéri-e bevetnie lenyűgöző adottságait a túlélés érdekében.
Aztán valami megrántja az övét. Szóval rögtön a legérzékenyebb pontjával akarja kezdeni ez az álnok házőrző... Itt már nincs más megoldás, minthogy tenyerét előre nyújtsa, és néhány indát növesszen, amik majd megállítják ellenfelét... A hősi halál biztos tudatával nyitja ki szemeit ismét, hogy szemügyre vegye támadásának sikerességét. Ekkor veszi észre, hogy nem is a kutya rontott neki, hanem az őrült idegen...
Beletelik néhány másodpercbe, amíg az is tudatosul benne, hogy éppen fél testével lóg kifelé az ablakon. Bár az iroda a földszinten van, azért mégse szándékozik egyelőre Yuutának kilakoltatnia magát munkahelyéről... Így hát azt teszi, amit ilyenkor tenni kell: eszeveszett ordítozásba kezd, hogy húzza vissza... Hangja pedig majdnem egy teljes oktávval is feljebb ugrik az ijedtség következtében...*
- A fene sem gondolta volna, hogy Lovecraft novellái igaz történeken alapszanak...
*Suttogja rémülten, ahogy az újabb kitörést hallgatja. Miért pont őt kell az ilyen alakoknak megtalálniuk...?*
- Örülök a találkozásnak, Sachi úr!
*Válaszol a bemutatkozást hallva, és szabad kezét is nyújtaná a férfi felé, csak előbb lerázza tenyeréről a frissen kinőtt kórókat. Remélhetőleg nem jönnek rá felbecsülhetetlen értékű képességére... Aztán meghallja a kulcsszót.*
- Vizard? Nem, nem ismerős...
*Pillant körbe, és látszik rajta, hogy eszeveszett tempóban kutat bárminemű használható információ után agyában. Végül megkönnyebbülten felkiált:*
- Á, megvan! Mintha az az idétlen kalapos, sétapálcás úr emlegette volna ezt a nevet, aki megbízott valami lepukkant raktár figyelésével!
*Hadarja villámgyorsan, és reménykedő tekintettel pillant Masakira.*
- Izé, uram, talán most már bevenne az ablakból...?

//Kellemetlen látogatás - Fujioka Sora//

*Kissé ijedten pislogott a két veszekedő félre, hiszen Masaki egy lendülettel kipakolta a drága nyomozó urat az ablakba, valószínűleg nem azért, hogy szívjon egy kis magaslati levegőt.*
- Öhm… Elnézést, hogy közbeszólok, de nem hozná be az ablakból Hayashi urat?
*Kérdezte félénken, közben még mindig felválta nézte a két férfit, és hallgatta Yuuta operába beillő visítozását. Már egyre gyakrabban fordult meg a fejében, hogy lehet, rá kéne Kazukit beszélni, hogy támadja le Masakit, de félő volt, hogy elengedi a magánnyomozót, aki valószínűleg ki is zuhan az ablakon.*
- Vaizard? Az mi?
*Kérdezte érdeklődve Sora, hiszen még sosem hallotta ezt a szót. Kazuki el kezdte neki magyarázi, hogy kik is azok a vaizardok, de még mindig értetlenül nézett férjére, aki látszólag észre vette ezt, hiszen eléggé szájba rágósan folytatta a magyarázást.*
~ Már ééérteeem!
*Csillant fel szeme jelezve, hogy felfogta a magyarázatot.*
- Öhm… Azt hiszem, hogy ezt már én is hallottam valahol.

//Kellemetlen látogatás//

- Köszönöm, hölgyem, hogy aggódik értem, de képes vagyok magam is megoldani a problémát...
*Válaszol a nőnek higgadtan, majd ismét felkiált, mivel éppen kicsit jobban kilógatta Masaki az ablakon, mint eddig. A legfrissebb ordítás viszont már annak szól, hogy tudatosult benne: a félelmetes, férfikergető és -operáló ragadozó (vagyis Sora kutyája) minden kétséget kizáróan képes beszélni... Ráadásul az oly sokat emlegetett "vizard" szót sem tudja hova tenni, mivel az a kalapos őrült nem magyarázott meg semmit, csak azt fejtette ki legyezője segítségével, hogy fővesztés terhe mellett figyelje a raktárat, ahol meghúzták magukat.*
- Szeretném felhívni az úr figyelmét arra, hogy így kilógatva nem veszi sok hasznomat... Esetleg valami feladatot szeretne rám bízni?
*Folytatja hadarva a beszédet, mivel még mindig úgy gondolja, hogy tomboló őrülttel van dolga - még akkor is, ha esetleg nincs róla papírja a másiknak. Az ilyen tomboló őrülteket pedig le kell foglalni valamivel, amire tökéletesen megfelel a megállás nélküli beszéd; ezzel is késleltetve kiejtését az ablakon. Legalábbis szíve mélyén ebben reménykedik... Ezen gondolata hamarosan beigazolódik, amikor visszakérdez az úriember - közben azonban a kelleténél jobban kilógatja a jobb sorsra érdemes nyílászárón, így előbb még ordít néhányat, mielőtt válaszolna.*
- Öhm... Valahogy úgy!
*Bólint jól láthatóan, majd kimondhatatlanul megkönnyebbül, amikor végre berántja Masaki az ablakból. De nem örülhet sokáig, ugyanis a nagy lendületnek köszönhetően nem képes megtartani egyensúlyát, ezért úgy orra esik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva...*
- Csak nem ismeri az urat?
*Kérdezi meg végül halkan, miután alaposan végigtapogatta fejét és meggyőződött arról, hogy egyelőre semmi komolyabb sérülése nincs. Leszámítva persze a lelkieket - mivel elég kényelmetlenül érzi magát az előbbi produkciója és amiatt, hogy ennyire megtépázták férfiúi önbizalmát...*
- És a hölgy milyen ügyben keresett meg?
*Fordul végül Sora felé érdeklődve, miközben azért természetesen fél szemét Masakin tartja.*