A nőstény farkas és az XY kromoszómás piroska XD

Vakító reggelre keltem a mai nap. Bár semmi kedvem nem volt a mai nap ilyen korán felkelni. A bár munkálatai még folynak, vagyis hogy pontosabb legyek még várunk a beszállítóra, mivel az italok helye még üresen áll, így meg aztán nem kell még semmit csinálnom. Félálomban még hunyorogva az ablakon keresztül vakító napsugaraitól simítom végig a kezem az ágy jobb oldalán ám Cristinának már csak hűlt helyét találom. Na persze ő már biztos ébren van és a gyerek ebédjét készíti elő.
- Szívem, fent vagy már? – kiabált a konyhából az emlegetett szamár. Meglepő, de valahogy mindig ráérez, mikor vagyok már ébren. Nos, nincs mit tenni, így kikászálódtam az ágyból és kócos hajjal és a szememet dörzsölve támolyogtam el a fentebb említett helyiségbe.
- Jó reggelt.*cupp* – adott egy puszit az ajkaimra, amitől máris egy kicsit élénkebb lettem így válasz két átöleltem, míg ő visszafordult a bento dobozok felé.
- Jó reggelt.
- Figyelj csak, ha már nincs, semmi dolgod ma elugranál bevásárolni? Ott hagytam a pénzt és a listát az asztalon, oké? – igen sejtettem, hogy valami ilyesmi szeretne, de hát ez van akkor, ha rajtad kívül mindenki másnak van mit csinálnia.
- Hmmmmm… Persze… – feleltem majd elengedtem és elmentem átöltözni. Útközben kicsit összekócoltam Akachi haját, mire ő gonosz tekintetet vetett rám, mire én csak egy vigyorral válaszoltam.
Miután végeztem Cristinától és a gyerekektől a bár előtt búcsúztam el mivel az utam egy teljesen másik irányba vezetett, mint amerre az általános iskola van. A nap sugarai, amikor csak nem bújtak egy épület mögé kellemesen felmelegített. A jó időre tekintettel a magas sarkúmat ma hátrahagyva egy egyszerű Bermuda papucsot húztam, és míg abban sétálgattam a belváros felé átnéztem a bevásárló listát.
- Hm… tojás, kenyér blabla… Oh, jesszus ez egy kicsit sok, mi vagyok én málhás szamár? Kuso*… – persze így már nem siettem annyira – nem mintha annyira siettem volna addig is. Végül úgy döntöttem, hogy még mielőtt teherszállításra adom a fejem elszívok egy cigit és leülök a parkban kiélvezni a jó időt. A boltban úgy sem lehet rágyújtani szóval még nagyobb szívás lenne az egész.
Mikor elértem a parkot leültem az első padra, ami üresen állt a rikító napfényben majd szépen elkényelmesedve rágyújtottam majd behunyt szemmel az arcom a fény felé emeltem. Bár még nem élünk itt olyan sok ideje, de már most kedvelem ezt a várost. Szinte dúskál a megannyi eltérő lélekrészecskékben, gócokban melyek bizonyára olyan személyeket jelez, akik jelentős mennyiséggel rendelkeznek az átlagemberektől eltérően, akikben szinte semmi nem érezhető.

*Francba

Kimért lépésekkel gyalogoltam a levegőben, miközben hollowkra vadásztam. Szeretek magasban lenni. Mellesleg innen az egész várost belátni, így nincs semmi, ami elkerülheti a figyelmem. Néztem az égen elsuhanó madarakat és hallgattam a szél hangját. Teljes csend. Kezdtem unatkozni, mert már több órája nem érzékeltem idegen lélekenergiát. Sehol egy hollow, vagy ilyesmi. Végül elindultam kóborló lelkeket keresni, hogy legalább beszélgethessek valakivel így leszálltam a földre és villámtánccal róttam az utcákat. De hiába, mert nem találtam senkit pár macskán és élő embereken kívül. „Ideje hazamenni” gondoltam. Nem sok kedvem volt hozzá, de a küldetésemet már elvégeztem. Mielőtt visszaindultam volna Soul societyba úgy döntöttem kiélvezem a szabadságom az emberek világában. Nem túl gyakran jöhetek át és szeretek új dolgokat felfedezni. Láttam sok kirakatot, boltot és rengeteg embert, akiknek az arcáról sok mindent le lehetett olvasni. Hétköznapi emberek hétköznapi gondolatokkal. Miután bejártam a fél várost, körutam végén megpihentem egy háztetőn és figyeltem a forgalmas autó utat. Színes fénnyel cikáztak, mint valami bogarak. Hirtelen egy olyan érzés fogott el, amilyenre több órája vártam.
– Hollow! – pattantam fel, és sebesen elindultam a lélekenergia felé. Kicsit más volt mint egy lidérc, de akkor helyben nem törődtem vele. Előhúztam a zanpakutóm, és csak rohantam izgatottan a városi park felé. „Hol lehet?” gondoltam mikor odaértem. Csak a szabadidejüket töltő embereket láttam, akik vagy kutyát sétáltattak vagy a fűben pihentek. Szép hely volt főleg a cseresznyefák miatt, és a nyugalmat sem zavarta meg semmi. Kicsit csalódtam. Azt hittem egy erős hollowt fogok találni, ami mérete miatt messziről is észrevehető. De a furcsa erő valaki másé volt. Köztudottan nem vagyok túl jó (béna vagyok) érzékelésben, de meg kellett próbálnom koncentrálni. Behunytam a szemem, és figyeltem. „Arra!” gondoltam egy kis idő után, és elfutottam a park egyik széle felé. Mint egy kutya, ami szagot fogott. Ahogy egyre közeledtem, egyre izgatottabb is lettem, és hirtelen azon kaptam magam, hogy vigyorgok. Imádom a kihívásokat ezért reméltem, hogy a furcsa erő tulajdonosa valami extra kemény ellenfélé lesz. Igazából nem csak a poén kedvéért szeretem összemérni az erőm másokkal. Mert szerintem minden csapással erősebb és erősebb leszek, így közelebb kerülve a célomhoz, hogy elismert és nagy shinigami legyek. Tempómon nem lassítottam amikor odaértem, így kis híján eltaknyoltam egy padon ülő nőben.
– Bocsánat – mondtam ösztönösen bár tudtam, hogy nem láthat. Aztán rohantam tovább a szellemi energia tulajdonosát keresni. Pár méterrel messzebb esett csak le, hogy épp most botlottam bele, és ugyanazzal a lendülettel vissza is fordultam. „Mégis ki lehet ez?” gondoltam. Még sosem láttam olyan embert akinek hollow szerű szellemi energiája lett volna. Mindenesetre nagyot tévedtem, amikor azt hittem átlagos ember és valószínűleg látta az előbbi hátraarcszerű mutatványomat. Elég erősnek látszott és nagyon úgy tűnt, hogy ezt nem úszom meg szárazon. Előreszegeztem hát a kardom és magabiztosan megkérdeztem:
-Ki vagy te?

A meleg napsütötte sugarak közt tornáztattam az érzékeimet. A lélekenergia gócok jobbra-balra, közel s távol mozogtak össze-vissza a városban. Mármint a város egy adott részében, hisz az ezért felelős érzékeim nem képesek az egész várost lefedni. Ám ettől függetlenül már a maga a park környékén is több különböző energiára felfigyeltem. Ám a nagy figyelésem közben úgy tűnt figyelmetlenné váltam, vagyis jobban mondva az a bizonyos agyalágyult vált figyelmetlenné, aki kis híján lelökött a padról.
A szemem újra kinyitva próbáltam hozzá szokni a napfényhez, hogy láthassam azt a bolondot, aki most megismerheti a pisztolyom csövét vagy legalább az egyik öklöm erejét. Haragom tovább növelte, hogy a vöröses folt mely tovább suhant csak egy laza bocsánatkéréssel letudta a dolgot majd el is húzott. És persze még a drága cigarettát is kilökte a számból, majd jól megtaposta, aminek még a felénél sem tartottam.
Hát ezt természetesen nem hagyhattam annyiban. Drágám a dohány ahhoz, hogy így pazaroljuk, főleg ha azt egy két ballábas vaksi miatt is tesszük. Már éppen álltam fel, hogy utána menjek, mikor a kis vöröske megállt majd visszafordult az irányomba.
~ Na, most majd adok neked, te kis semmirekellő huligán! ~ futott át a gondolat a fejemen, míg meg nem láttam a srác hacukáját és meg nem éreztem a lélekenergiáját. Jó rég is volt már, hogy egy hozzá hasonlóval találkoztam. Hogy is hívták? Halálisten? Igen, kétséget kizárólag. Na, de ez a srác nyomába sem ért annak a másiknak, akivel anno Tsukishima végzett. Szinte érzem, hogy, milyen képzetlen és kezdő. És az "érzem"-et szó szerint értettem, mert még mindig éreztem ahol belém ütközött, márpedig egy képzett tag ilyen hibát nem vétett volna.
- Hm. – néztem rá a fiúra, aki jól láthatóan ismét hozzám beszélt, miközben a jobb lábam behajlítva felfelé emeltem, hogy egy kisebb hajlással lehúzhassam róla a papucsom.
- Hogy ki? - kérdeztem vissza ám nem várva meg értetlenkedő válaszát folytattam. - Nos, az akinek… – ebben a pillanatban Bringer light-al a fiú mögé léptem és a bal kezemben tartott papuccsal egy jobbról indított vízszintes csapással sújtottam le a feje irányába. -… jössz egy doboz cigarettával! – fejeztem be végül a mondandóm miközben a papucsot a földre dobtam majd visszabújtattam bele a meztelen lábfejem.

A nő feltételezhető kora ellenére gyorsan mozgott. Nem néztem volna ki belőle. A hátam mögé lépett és megpróbált fejbe csapni… egy papuccsal? Na, jó. Oké, hogy enyhén tapasztalatlan vagyok, de azért most megsértődtem.
– Hé! – kezdtem miután kivédtem a támadást a kardommal. Majd hátraugrottam pár méterrel.
– A dohányzás árt az egészségnek. – Hatalmas kétkezes kardom a földbeszúrtam. – Amúgy meg... úgy emlékszem bocsánatot kértem. És mintha kérdeztem is volna valamit. – Nem hinném, hogy érdekelte a mondandóm, de makacsul folytattam. – Végül is mindegy. Csak azt akartam tudni, hogy barát vagy ellenség, vagy e. Mivel elég negatív a szellemi energiád nem volt világos. De úgy látom az a papucs kielégítő választ adott. – Igazából beszédtartásban sem vagyok valami zseniális, inkább a tárgyra tértem.
–Ne merj lebecsülni! – Nem mozdultam. Vártam a nő reakciójára. Gőzöm sem volt milyen szerzet lehet így úgy döntöttem okosabb, ha előbb felmérem a képességeit. Ahogy ott állt előttem, hirtelen eszembe jutott valami. Inkább érzés volt, mint gondolat, és nem volt túl kellemes. Kicsit hasonlított az ürességre vagy a hiányérzetre. De nem foglalkoztam vele túl sokat, csak úgy átsuhant az agyamon. Aztán a gondolataim visszatértek a jelenbe.
- Valamiért fura érzésem van tőled. – jelentettem ki. Azt hiszem megszoktam, hogy kimondom hangosan a gondolataimat, mivel mindig is utáltam a sunyi embereket. Reméltem, hogy nem gurul be nagyon, mert most nem az volt a célom, hogy bosszantsam. Bár tapasztalataim szerint nem sokan vannak oda érte, ha egy ismeretlen közli velük, hogy: - Helló, én téged nem csíplek! – úgyhogy úgy döntöttem jobb lesz visszavenni. Felnéztem az égre. „Hurrá, az idő nem nekem kedvez.” gondoltam, hiszen sütött a nap, és egy felhő sem volt a fejünk fölött. Márpedig a zanpakutóm képességei sokkal hatékonyabban működnek, ha borús vagy viharos az idő. Ellenfelemre néztem. Vajon mit fog lépni, és mire képes? Nem igazán volt kész tervem, egyelőre csak vártam a nő lépésére. „Ha közelharcos felvehetem vele a lépést.” gondoltam „De ha nem, a védekezésre kell összpontosítanom.” Megragadtam a kardom és magam elé tartottam.
- Én kész vagyok. – suttogtam.

A reakció képessége egy csigáéval megegyező. Ez az első következtetésem melyet levontam, habár a papucsommal leadott támadást képes volt kivédeni, ez sem épp a szerencséjének köszönheti, annál inkább egy kedves gesztusnak tőlem. Ha isten igazából komoly lettem volna… na de hagyjuk, mert ha eddig nem is húzott fel miután kinyitotta a száját igen csak elkezdett kinyílni a bicska a zsebemben.
- Köszönöm az aggodalmad, de inkább a fizesd ki, amit ki kell, és tartsd meg magadnak az egészségügyi tanácsaidat! – válaszoltam miután a srác eltávolodva tőlem, hozzám szólt.
- Már megbocsáss, de ha valaki neki megy a másiknak nem így szokás bocsánatot kérni. Meg sem álltál, hogy megnézd nem esett e bajom, csak rohantál tovább. És ne akard bemesélni, hogy azért fordultál vissza az imént, mert mégis csak érdekel az egészségi állapotom. – vágtam vissza a szavaira, melyre a bocsánatkérésére utalt, miközben a papucs visszakerült a lábamra.
- Hm… azt mondod… - mosolyodtam el hisz kettőnk közül ő az, aki alábecsült, csak mert engedtem, hogy kivédje a támadásom, mely felér egy afféle rögtönzött tesztnek… na jó mit szépítsek csak hagytam hogy a düh beszéljen belőlem, kivéve a végét mikor visszafogtam magam. Na, de amit az után mondott…
- Furcsa, furcsa… látom nem sokat beszélgettél még nőkkel, kisfiam.
Mégis ki mond olyat egy lánynak, hogy furcsa. Ez még inkább emelte benne az önkénytelen ütések előfordulásainak számát a közeljövőben.
- Hm, rendben. Most nem foglak… – ekkor teljes sebességre kapcsoltam és így közelítettem meg a fiút. Hűlt helyemet csak a felvillanó zöld színű reiatsu lángok jelezték. Útközben a jobb kezembe lélekenergiát koncentráltam a támadásra felkészülve. Majd öklömet a shinigami gyomrával egyvonalban nyújtottam ki oldalt. Mivel már tudtam jól, hogy hozzám képest a gyorsasága elég gyatra, magabiztosan haladtam előre abban a tudatban, hogy ne láthatja a mozdulataimat, vagy ha igen hát ilyen távolságból az sem segít rajta. A jobbom elegánsan suhan el a penge mellett, testem a jobb oldalán állapodik meg ezzel egy időben éri el az öklöm is a testét. Így a terveimhez hűen bal lábammal betámasztottam és a jobb karommal nyomást végeztem az előttem álló testre.
Végezetül a bal kezemmel előkaptam a fenekem fölé a szoknyába tűzött kézi lőfegyvert és a fiatal shinigamira szegeztem. Persze mint a legtöbb tudatlan, biztos jót mosolyog, majd rajta hisz egy közönséges fegyver a hozzá hasonlók ellen nem ér semmit.

Bambának érzem magam és lassúnak. Nagyon, nagyon lassúnak. Nem is láttam semmit, a nőt szinte csak akkor vettem észre, amikor majdnem kilyukasztotta a gyomrom. Tisztázódott bennem, hogy mi ketten nagyon nem egy szinten mozgunk, és elmosolyodtam. Azt hiszem ez volt eddigi legjobb küldetésem, és örülök, hogy nem mentem haza előbb. A földön hevertem és azon gondolkoztam, hogy vajon a fegyverben, amit rám szegez sima golyó van e. Sosem láttam még igazi pisztolyt, de nagyjából tudtam, hogy működik. Ezt részben a könyvmolyságomnak, részben Jack Reachernek és a többi akció vagy krimi szereplőjének köszönhetem. Fenyegető volt a pisztolycsővel szembenézni, és éreztem, hogy a fegyver különleges. Ennek a nőnek több esze van mint, hogy sima tölténnyel lövöldözzön shinigamira. Mert bizonyára látott már magamfajtát, és nem úgy néz ki, hogy rajong a halálistenekért. De mivel nem húzta meg egyből a ravaszt, gondolom annyira nem utálhat. Talán egyelőre nem sikerült felhúznom annyira, hogy kedve legyen kinyiffantani. Igazából jobban tette volna, ha nem kisfiúz le, mert így még öregebbnek látszik. De nem sértődtem meg, mert ha én is annyi lennék mint ő, nekem is mindenki kicsi lenne. Aztán lassan felültem és kézfejemmel letöröltem egy kis vért a szám széléről.
- Ha én kisfiú vagyok, akkor te meg öreg. Vagy banya, ha úgy jobban tetszik. - mondtam gúnyosan és megmarkoltam a zanpakutóm. Nem vártam meg, hogy lőjön. Ülő helyzetben suhintottam egyet a karddal, miközben a következő szavakat mondtam:
- Raiko no houkou! - Ezzel elindítottam a nő felé egy nagy, szikrázó villámot, ami ha eltalálja komoly égési sérüléseket és áramütést okozhat. A villámom szó szerint villámgyors, de szerintem a nő simán elugrik előle. Nem is az volt a célom, hogy megsebezzem. A támadással csupán el akartam érni, hogy eltűnjön előlem a fenyegető fegyver, és valószínűleg sikerrel járok mert ellenfelem kénytelen lesz kitérni előle. Ha ez megtörténik, lesz időm felállni és elindítani egy számomra kissé kockázatos technikát. A Shoudoushával ugyan nem előzhetem meg gyorsaságban, de utol érhetem. És jelenleg reménykednem kell abban, hogy a nő gyorsan feladja.

Úgy néz ki magam is egy nem épp épelméjű emberbe botlottam bele. Vagyis számomra ez jött le abból miután egy akkor ütést kapott, de ő mégis csak vigyorgott a földön, pedig inkább félelmet szerettem volna látni az arcán. Na, persze nekem aztán tényleg nincs jogom megmondani valakiről, hogy épelméjű-e vagy sem. De erre majd a küzdőpartnerem is rájön.
Bezzeg, mikor a fegyverem csövét rászegeztem, megváltozott az arckifejezése, mintha tartana tőle. Nem mintha rögtön meg akartam volna ölni, hisz akkor mi jó származott volna belőle. Na, meg valószínűleg e nélkül is legyőzném…
Éreztem amint elpattan valami a fejemben amint azokat a szavakat kimondta. Igen úgy tűnik a kis barátunknak tényleg nem volt még nőkkel dolga, de hogy ez után sem mer, majd a közelükbe menni az is biztos.
~ Olyan traumát okozok neki, ami örök életére benne marad! – futott át az ingerült gondolat a fejemben. Majd se szó se beszéd legszívesebben lőttem volna, de megelőzött. Villámok csaptak felém, én meg mivel nem akartam golyót pazarolni rájuk csak egy haragos tekintettel idéztem meg az Air Soul Defense nagy erejű, a villámcsapással szembemenő széllöketet, mely így félúton szertefoszlatta a felém irányuló támadás.
- Hahaha… – kuncogtam halkan, de még így is jól halhatóan. Rögtön azt követően lőttem egyet, majd még egyet. Két lövés alig pár másodpercnyi különbséggel lövellt ki a csőből. Az első lövés a fiú jobb lábát célozta meg, míg a másik ugyan ezen oldalán a válla irányába. Célom nem igen volt vele, a lövéseket vaktában adtam le a már említett dühöm kifejezéseképp. De hogy ne hagyjam ennyiben a dolgot, egyből teljes sebessggel iramodtam neki ismét a helyváltoztató technikámmal és elé érkezve a fegyverem markolatának aljával akartam egy ütés leadni az arcára, ami ha be talál igen csak fájó bibit fog ejteni a kis Piroskán. Aki egyébként vagy 10 centivel lehet nálam magasabb, szóval érthetetlen miért ˝kicsizem˝ le folyton.
- Látom tényleg csak egy kölyök vagy. Aki nem mellesleg igen csak neveletlen. Igaz közülünk a barátnőm az, aki most hivatásos tanár, de azért én is megtaníthatom, neked miként beszélj egy nővel. – feleltem miközben ismét rá szegeztem a bal kezemben tartott fegyvert lövésre készen.

A támadásom sikerrel járt, és még jobban is mint hittem, ugyanis ellenfelem megmutatta az egyik képességét. "Ezek szerint valahogy manipulálja a levegőt." gondoltam. Miközben a villámommal bajlódott, én falkavezér módba léptem. Halkan, de azért hallhatóan kimondtam a technika nevét:
-Shudousha. - Jelenlegi képzettségemben ez volt az ütőkártyám, és legjobb esetben is csak húsz percig tarthattam fent. De persze ezt az előttem álló nőnek nem kellett tudnia. Lassan az adrenalin átjárta a testem minden egyes porcikáját, szinte éreztem, hogy a vérpiros hajam kifakul, és az ezüst, szürke színét veszi fel. Eltöltött az erő és olyan érzésem lett, mintha megittam volna húsz liter energiaitalt. Imádom ezt az érzést. Egész életemben kerestem az extrémebbnél extrémebb kihívásokat, ami miatt gyorsan megismertem a fájdalmat és a halál közeli élményt. De az érzést, hogy bármire képes lehetek, nem múlja felül egy sérülés sem. Még kisebb koromban, amikor a titokban tetőre mászós korszakom éltem, gyakran mondogattam, hogy ami nem öl meg az megerősít. Talán valami idézetes könyvben olvashattam vagy ilyesmi, de mindenesetre ez a mottó kísért el egész életemben. És miután az a bizonyos kocsi elgázolt, rájöttem, hogy még halálom után is érvényes. Így ötvöztem az "Ide nekem az oroszlánt is!" szállóigével. Mert minél erősebb az ellenfél, annál jobban fejlődök és annál nagyobb a harc izgalma. Mikor megjelent körülöttem a kék, villámló aura rápillantottam a nőre. Halkan kuncogott. Biztos örült a fejének, hogy kivédte az amúgy is elterelésre szánt támadásom. Ami használatához mellesleg elég minimális szellemi energiát fektettem be. Arcáról indulatot olvastam le, amit szavaim után nem is csodálok. Azonban túl könnyen felhúzza magát, ami akár a gyengepontja is lehet. Nem veszi észre, hogy pont ez a célom. Lehet, hogy mégsem olyan furfangos, mint gondoltam. Bár ki tudja, mi lehet még a ruhája alatt... *magában elvörösödik* Illetve ahonnan azt a pisztolyt szedte elő rejtegethet még mást is. Például töltényeket vagy ilyesmit. Dühét végül két lövéssel mutatta ki, amiket láthatóan nem komoly szándékkal küldött felém. De nagyon is úgy tűnt gyakorlott lövésszel van dolgom, mert kezében a pisztolyt magabiztosan és egyenesen tartotta. Talán zsaru volt az apja vagy ilyesmi. Új sebességemnek köszönhetően a két golyó elől játszi könnyedséggel kitértem. Gondolom, nem fogja így rám pazarolni a lövedékeit. Elmosolyodtam. Erről a mutatványról kicsit a Matrix című film jutott eszembe, de ellenfelemnek valószínűleg, mostantól nem lesz kedve kuncogni, ahogy az előbb. A lövései után egyből rám támadott, méghozzá max sebességgel. Még mindig sokkal gyorsabb volt nálam. Jelenleg annyira voltam képes, hogy követni tudjam a mozgását. "Ha most eltalál, az igencsak fájni fog."gondoltam. Ezért úgy döntöttem a támadás a legjobb védekezés, és teljes erőből megsuhintottam a kardom. Egy újabb villámot küldtem a nő felé, amikor közel jött annyira, hogy biztosan ne tudjon se kitérni, se a szeles varázslatát használni.
- Tudod, rühellek tanulni. - közöltem mosolyogva.

Hm… úgy néz ki ellenfelem talán még sem akkora kezdő minta azt hittem. Bár az ülő helyzetből leadott támadások nem épp a legcélravezetőbbek és ráadásul nem is lehet velük akkor erőt kifejteni, mint egy álló helyzetből leadott támadással, úgy néz ki ennek ellenére elérte a célját vele. Míg a villám kivédésével foglalkoztam kihasználva ezt hamar álló helyzetbe tornázta magát és valami parancsszó motyogását követően teste kisebb változáson esett át. Konkrétan a hajszíne változott meg oly gyorsasággal hogy azt valószínűleg egy fodrász is megirigyelné. Úgy nézett ki a helyzet, hogy a fiú felfedte előttem az ütő kártyáját. Ez kissé meggondolatlanságra utal felőle, hisz én még alig mutattam magamból valamit. Vagy lehet, hogy csak fél, esetleg ilyen nagy falat lennék a számára, hogy máris a legerősebb képességét veti be ellenem? Ki tudja… Na, meg az is igaz, hogy erről a fajról nem tudok éppenséggel sokat, az is lehet, hogy többet is tud, mint, amit mutat. Bár már az, hogy ennyi következtetés le tudtam vonni az idegi állapotomban, elég dicséretes.
Meglepődve tapasztaltam, hogy mióta az a kék aura körül ölelte a sebessége megnövekedett, amelyet ki is használt a két előtt lövedék kivédésére.
~ Sebaj… majd ez! ~ gondoltam miközben elindultam az irányába hogy közvetlen közelről csaphassam le. De elszámoltam magam. Azt hittem a sebessége csak kis mértékben változott mégis támadást tudott intézni ellenem még azelőtt, hogy elértem volna. A kardja ismét villámot lövellt ki a suhintás közepette.
- Amai!* – kiáltottam felé miközben elsütöttem a fegyveremet. Golyó és villám, mindkettő gyors és becsapódáskor csúnya sebet képesek maguk után hagyni. Ám! A lövedék mely szembe halad a shinigami támadásával fémből készült, és mint a legtöbb ilyen jól vezeti az elektromosságot. Végeredményképp pedig azt kapjuk, hogy ismét sikeresen kivédtem a támadását mely egy kisebb robbanásban végződött. A detonáció végül nagy port kavart, melyet nem voltam rest kihasználni. A levegőt manipulálva az általam kibocsátott zaj terjedését megakadályozva rejtettem el kilétem, miközben ismét nagy sebességre válta ellenfelem mögé próbáltam kerülni. Ellenfelemről már kiderült, hogy nem egy lélekenergia specialista, ha az lenne valószínűleg nem támadott volna meg, így attól nem kellett tartanom, hogy ez alapján még időben be tud mérni.
Amint mögé kerültem bal lábamra támaszkodtam, majd a jobbat hátra kaptam miközben reiatsut** koncentráltam belé ezzel fokozva kicsit az erejét. Majd mikor elkészült egy erős rúgást indítottam a fiú hátának. Találat esetén az ezüstös hajú barátunk jó öt méterrel mindenképp előre repülne, főleg mivel kihasználva a levegő manipulációját egy kicsit rá is segítek a dologra, és persze ha még hozzá vesszük a földet érés utáni megmaradt lendületet. Akkor is még gurulna, rosszabb esetben csúszna, még két-három métert mire megállna a parkban található szökőkúttól körülbelül tizenöt méterre.
- Hát igen ez meg is látszik rajtad. Ha tanultál volna, talán nem egy nálad erősebb nő látná most el a bajodat. – feleltem számára folytatva a párbeszédünket, melyben észrevehetően kiemeltem az ˝erősebb˝ és a ˝nő˝ szavakat. Miközben eltűntem – bringer lightomnak köszönhetően - majd a már említett szökőkút medencéjének szélén ülve jelentem meg.

*Naív
**Lélekenergia

- Cöh. - szisszentem fel miután a nő ismét kivédte a támadásom. "Vajon mennyi tölténye lehet?" gondoltam. Hátrébb ugrottam a robbanástól, és előre szegeztem a kardom. Valahogy közel kellett kerülnöm hozzá. A nő egyből kihasználta a felszálló port, és elrejtette magát. Valószínűleg ilyet is tud a levegő manipulációval. Elég átlátszó lépés. Gondoltam, hogy majd a hátam mögé lopózva próbál megsebezni, hiszen tudja, hogy nem fogom észrevenni a reiatsuját. Ezért miután a por ellepett mindent, felugrottam olyan magasra amennyire csak tudtam. Miután a porfelhő fölé értem, megálltam a levegőben. "Te tuti nem tudsz ilyet." gondoltam mosolyogva. Föntről nem is nézett ki olyan öregnek. Inkább kicsinek és elesettnek tűnt, bár tudtam, hogy jóval erősebb nálam. Úgy éreztem szereztem egy kis előnyt a magassággal, de biztos voltam benne, hogy talál valami módot, amivel kitöltheti rajtam a mérgét. Ha újabb lövésekkel próbálkozna, kipróbálnám, tudok e baseballozni. Csak úgy visszaütném a golyókat a kardom pengéjével, és azt mondanám vigyorogva:
- Hazafutás! - Amúgy nem sokat tudok a sportokról. Sokról azt sem tudom, hogy játsszák és mivel. Életemben sem sportoltam sokat. A focit nem igazán szerettem, pedig mindenki szerint menő volt. Többnyire a lányok is arra indultak be ha egy srác ügyesen rúgta a bőrt, de én inkább kosár párti voltam. Az iskolai csapatba mondhatni betuszkoltak, mert nem volt elég játékos. De magamtól amúgy nem jelentkeztem volna, mert túl lusta voltam. Nem bántam meg. Azt hiszem ott éreztem magam először úgy, hogy tartozom valahova. Persze a többiek sokkal ügyesebbek voltak nálam és eltörpültem mellettük. De megtanítottak, hogy ne adjam fel és végül egyre jobb lettem. Kár, hogy csak egy évig járhattam edzésre, mert befejeztem a sulit. Ez után nem sportoltam többet, max gördeszkáztam, de azt is inkább csak a veszély mániám csillapítása miatt kezdtem el. Gondolataim visszatértek a csatához, mivel a nő elindult a szökőkút felé. Valószínűleg észrevette, hogy eltűntem és új lépésre készült.
- Elég makacs személyiség vagyok. - kezdtem mondandómat válaszként, mivel az ellenfelem már megint idegesíteni próbált.
- Csak olyat tanulok meg, ami érdekel. Például, hogy hogyan védjem meg magam a magadfajta nagyképű vénségektől. - vigyorogtam a levegőből. "És még én vagyok a naiv mi?" gondoltam a következő támadásomra koncentrálva. Teljes sebességgel zuhanni kezdtem felé, a kardom támadóállásba helyezve. Miközben száguldottam lefelé reiatsumat a kezeimbe vezettem így megerősítve az ütést. "Szörnyen megkapná a magáét, ha most eltalálnám." gondoltam. A gravitációnak hála a sebességem és az erőm némileg nagyobb lett, így jó erősen odavághatnék neki. Bár még nem tudom mire képes, azt hiszem a kivédésre a szeles pajzsát használná, hacsak nincs valami más is a tarsolyában. Kiötlöttem egy tervet arra az esetre, ha kitérne oldalra. Még mielőtt a csapást bevinném, küldenék az irányába egy újabb villámot. Tudom, valószínűleg szánalmasnak tűnne, hogy ismét ezt vetem be, de hát mégis csak egy kezdő shinigami vagyok! Viszont azért van egy kis sütnivalóm is. Elméletem szerint azt fogja hinni, hogy közvetlenül rátámadok. Ezért félre ugrik, és nem fogja tudni kivédeni a támadásom. Egyrészt a sebességtől, másrészt a meglepettségtől. Bár nem tudom, mire lehet még képes. Reményeim szerint nem vet be újabb védő technikát. Akármit is lép, támadásom következtében hangos csobbanással a vízbe fogok pottyanni, ami megint csak nekem kedvez. Ugyanis amint elérem a szökőkutat, észrevétlenül megtöltöm elektromossággal. Csak a biztonság kedvért, hátha még jó lesz valamire.

Idegesítő, rohadtul idegesítő! A védekezés sikeres, a lövedékem és a villám összeütközés, mind tökéletes, mint ahogy a robbanás mely elég port kavar ahhoz, hogy elrejtőzhessek benne. Nem, tudom talán csak túl átlátszó volt a támadásom? Mert a lélekenergia, hallás és látás alapján nem mérhetett be. Mégis felugrott egyenest a levegőbe majd onnan figyelt. Azaz önelégült mosoly az arcán egyre csak dühített. Teljesen átláttam rajta, tudtam ám mit gondol, ám csak azért sem mentem utána. A tervem követtem annyival megváltoztatva, hogy előtte nem tudtam eltalálni. Így a Bringer lightot használva egyenest a szökőkútig nem álltam meg, ahol aztán a medence szélénél álltam meg, majd ültem le. A fegyvert visszatűztem a másik mellé a szoknyámba majd a szoknya zsebéből elővarázsoltam egy szál cigarettát és az öngyújtóm. Jelenlegi helyzetemben, Kurisu távolléte miatt ez az egyetlen, ami le tud nyugtatni. Jobb kezem a hideg vízbe lógattam, amitől végig futott rajtam egy enyhe hidegrázás. Bár már hétágra sütött a nap és meleg is volt a víz még nem tudott kellőképp felmelegedni.
Míg a fiú szövegelt én rágyújtottam, majd mélyen megszívtam a szálat. Egyszerre elöntött a nyugalom, és ennek megfelelően el is mosolyodtam. Talán mégsem dühített fel a shinigami, ha ilyen gyorsan szertefoszlott a nikotinpótlást követően. Még az sem zavart, hogy ˝nagyképű vénségnek˝ hívott. Kifújtam az újabb füstfelhőt, majd felálltam a közelgő támadás megindulásakor. A cigarettával a számban, és megtett előkészületekkel, már magabiztosan és felkészülten vártam a fiatal harcost, hogy megmutassam neki, mennyit kell még fejlődnie.
A felém érkező csapást ismét a Air Soul Defenseel semlegesítettem. A két technika közel egyező erejű, így ezt könnyedén végrehajtottam. A támadást követően a shinigami a sekély medencében ér földet. Mintha csak nekem kedveskedve, persze azt ő nem tudhatja. Sejtelme sincs, mire vagyok még képes, így azt sem tudta, hogy mikor a kezem a vízbe tettem magamba szívtam annak lelkét, így az már az én irányításom alatt áll.
A becsapódása pillanatában ismét Bringer light-ra váltottam és a fiú előtt a levegőben jelentem meg, miközben egy erőteljes rúgást intéztem felé a jobb oldala felől az ennek megfelelő lábammal. Ám, hogy a meglepetés ereje még nagyobb legyen, a rúgásom előtt a víz a fiú előtt robbanásszerűen a levegőbe emelkedett egyenesen az arcába. Gyorsan csaptam le rá, és bíztam benne, hogy eltalálom, hisz nem azért edzettem évtizedekig pusztakezes harcot, hogy egy ilyen kis senkiházit se tudjak elintézni vele.

"Francba, francba, francba." morogtam magamban, miközben az előbb rám zúduló vizet próbáltam kijuttatni a számból, orromból és egyéb nyitott szervemből. Minden majdnem tökéletesen úgy volt, ahogy elképzeltem. A bosszantó szeles képessége megállította a kardom pengéjét, ami következtében én a szökőkút medencéjébe estem. A számításból csak egy valamit hagytam ki. Mégpedig, hogy az ellenfelem a vizet is képes irányítani. Na de mégis honnan tudhattam volna?
- Köhm. - köpködtem kifelé a vizet. És mivel ösztönösen becsuktam a szemem, nem volt időm védekezni, így a nő gyönyörűen oldalba rúgott. Igazából meg sem éreztem, de úgy tettem, mintha hatalmas fájdalmat okozott volna. Persze vigyorogtam magamban, mert azért ellenfelem sem tudhat rólam mindent. Kikászálódtam a medencéből, de mielőtt megtettem volna, belerúgtam az immár elektromos vízbe. Szépen felcsapódott, majdnem elérte a levegőben álló nőt. A támadásomnak még én sem láttam sok értelmét, inkább csak a mérgem kitöltésére szolgált. "Még szerencse, hogy magamat nem tudom megrázni." gondoltam. Idegesített a saját bénaságom, de tudtam, hogy van még esélyem.
- Hm. - mondtam, ellenségemnek szemöldök ráncolva, és megszorítottam kezemben a zanpakutóm markolatát. "Most már tuti, hogy valami zsaruféleség a nő." morgolódtam. De tudtommal a rendőrök nem tanulnak kardot forgatni. Vajon ő sem tud? Belehúztam amennyire csak lehet, és ellenfelemnek rontottam a puszta kardommal. Most már semmi tervem nem volt. Bíztam a nyers erőben, és vagdostam össze-vissza. Közben azon gondolkoztam, vajon ellenfelem meddig bírja majd, és egyáltalán képes lesz e kivédeni. Először egy szélsebes vágást indítottam a jobb karja felé, majd ugyanazzal a lendülettel suhintást intéztem a vállára. A támadás sorozattal nem álltam le, folytattam a kaszabolást egy jó ideig. Célba véve a hasát, lábát és egyéb megvágható részét ellenfelemnek. Nem véletlenül voltam én az egyik legjobb kardforgató az akadémián. Egy olyan öreglány, mint ő, nem győzhet le ócska lövedékekkel, levegővel és vízzel. Vagyis nem fogom hagyni magam. Mostantól a sebességemre, és a pengémre fogok támaszkodni. Ha a nő menekülni próbálna, követem és folytatom a vagdosást addig, amíg fel nem adja. Ha újabb lövéseket adna le, kivédeném a kardom pengéjével, ha pedig mutat valami újabb távolsági technikát, igyekszem majd kitérni előle. "Kíváncsi vagyok, mit tud még." gondoltam. Aztán eszembe jutott, mit mondott a harc elején. "Lehet, hogy tényleg veszek neki egy doboz cigit... Csak, hogy megköszönjem, hogy játszott velem." miközben ezen agyaltam, újabb vágásokat próbáltam mérni rá. Azt hiszem vigyorogtam is, mert igen jól éreztem magam. Meg sem fordult a fejemben, hogy a nőnek épp más dolga lenne, és nem ér rá velem foglalkozni, csak mentem megint a buta fejem után.

Hojhojhoj… a támadásom sikerrel járt, így láthatta a fiú fájdalomtól ittas arcát. Bár, hogy az igazat megvalljam nem voltam olyan eredményes, mint amire számítottam. Minimum arra számítottam, hogy oldalra szédelegve esik majd ki a medencéből, ám ez sajna nem jött össze. Minden esetre a támadásom követően rögtön hátrébb ugrottam a levegő lélekrészecskéiről elrugaszkodva. Öröm volt nézni, hogy fordult a kocka és ő vette át a dühös fél szerepét. Bár a cigaretta engem sem tud legtöbbször kellőképp lenyugtatni, de lehet, hogy most neki is jól jönne egy szál. Végül talajt értem, miközben végig a fiún tartottam a szemem és vártam mit lép. Persze nem volt nehéz kitalálni, de azért reménykedtem benne hogy a vaktában kaszabolás helyett, valami mást is láthatok.
De nem így lett. Az első jobb karomat ért támadáskor egyszerűen csak hátraléptem, így a shinigami kardja simán elhúzott előttem. A vállamat célzó támadás elől azonban már, csak gyorsan elfordultam. Az ingerült ellenfelem támadásai, már majdnem kezdték megközelíteni az én kardvívói szintemet, ami elhihetitek, nagyon alacsony. A támadásai elől a dojoban tanuntak alapján tértem ki, és használtam ki gyorsaságom is egyben. Egyedül egyszer sikerült egy nem épp mély, egyszerű felületi vágást ejtenie a bal felkarom külső részén.
- Oh, ez csikis volt. – jegyeztem meg miközben a szemem sarkából megbizonyosodtam a felől, hogy a seb átvérezte egy kicsit a fehér blúzomat. És persze a csikis részt is komolyan mondtam, mert sokan nem tudják, de az nekem okozott fizikai fájdalom, az élvezettel egyenlő. Minél erősebb, minél fájdalmasabb annál bizsergetőbb, élvezetesebb. Ám bármennyire is jól esett volna a dolog, sajnos nem engedhettem, hogy többször eltaláljon, hisz nekem ma még dolgom volt, arról nem is beszélve, hogy szívem hölgye már a miatt a kis vér miatt is jól le fog hordani.^^”
~ Ideje véget vetni a dolgoknak. ~ gondoltam magamban, majd észrevétlenül irányt váltottam, mígnem neki ütköztem a hátammal egy fa törzsének. Reméltem, hogy a már így is ingerült ellenfelem majd kihasználja a helyzetet és erőteljesen lesújt rám. Így pedig esélyem lett volna arra, hogy Bringer Light-ommal elkerüljem a támadást és egyben elérjem, hogy a penge, ha nem is sokáig, de fa törzsébe ágyazódjon ezzel mozgásképtellené téve azt.
Ha ez nem jön, be kénytelen leszek magam támadást indítani és kivárva a megfelelő időt a bal karommal elkapnám a kardforgató kezét, hogy a föld felé nyomva, majd a mune-ra lépve szintén mozgásképtelenné tegyem egy kis időre.
Bármelyik is legyen, ha végre sikerült csak egy kis időre végre mozgásképtelenné tennem a fegyvert a jobb kezemmel mozgásba lendülök.
~ Világmentés: Park, 18 óra, 1/6, Kész!~ aktiváltam a képességem a gondolatban megejtett világmentéssel, majd a jobb tenyeremmel gyorsan megérintette a fiú arcát, ügyelve arra, hogy a gyűrűm érintkezzen vele. Majd ezt követően eltávolodtam tőle.
- Ezzel vége is. – jegyeztem meg, körülbelül öt méterre a shinigamitól.

***Connect World***

- Üdvözöllek, naplementében ragyogó, világomban! Most megmutatom neked mi is a valódi képességem. – jegyeztem meg miközben széttártam a karjaim a lenyugvó nap, narancssárgás fényében. Valószínűleg meglephette a fiút a gyors időeltolódás hisz nemrég még csak délelőtt volt mostanra meg már a nap lenyugvóban volt.

Ellenfelemnek egyszerre sikerült elpárologtatnia minden harci kedvem és dühöm. Ami egy küzdelemnél véleményem szerint a legfontosabb. Nem véletlenül hagytam magam feldühíteni. Nem mintha magában nem lett volna bosszantó a nő jelensége. De tényleg, mert csak egész végig húzta az agyam. Pedig már azt hittem kezd szórakoztató lenni ez a csata. Azt hiszem nagyot csalódtam. Bár nem tudhatom, mit rejteget még az ellenfelem, de ennél jobbat úgysem tud felmutatni. Vagyis nem valószínű, mert akkor eddig megtette volna. És mivel nem tette, szerintem nem is tud többet. Gondoltam, ha a lehető legkomolyabban megtámadom, ő sem néz többet semmibe és visszatámad. De nem csinált semmit. Csak hagyta, hogy megvágjam. Persze úgy ahogy megpróbált kitérni, de azért picit mégis sikerült. "Lehet, hogy túlbecsültem és tényleg csak ennyire képes." gondoltam csalódottan.
- Ne már! - nyavalyogtam hangosan. Ebben a harcban semmi izgalmas nem volt többet. Ha lenne még valami a tarsolyában megmutatta volna. Már pedig vagy nincs, vagy nem volt olyan helyzetben, hogy használhassa. Igazából már nem izgatott mit tud. Mert a béna kis trükkök után nem akartam látni még egy ugyanolyat. "Ez így nem rend." morgolódtam magamban. Csikis mi? Most vajon gúnyolódni akart? Mert annak elég gyenge volt, tekintettel arra, hogy eddig csak védekezett a pengém elől. De nem zavart különösebben, mert már teljes mértékben meguntam a harcot. "Remek. Lehet, hogy hollowt üldözni izgalmasabb lenne." gondoltam, miközben a nő egy fához lépett. Már arra sem méltattam, hogy bevigyek egy végső csapást. Helyette megálltam a nő előtt, és unottan a földbe szúrtam a kardom.
- Bocs, ha csalódást okozok, de a kolosszálisnak vélt rúgásod még csikizni sem volt jó. - vallottam be. Azt hittem, még megyek valamire a titkos fájdalomcsillapító képességemmel, de már ahhoz sem volt kedvem, hogy megvárjam, mire rájön. "És most? Vajon mit fog tenni még ezek után?" kérdeztem magamban.
- Van esetleg valami menő képességed, amit meg tudsz mutatni, vagy ismét bűvészkedni fogsz? - kérdeztem remény vesztve. Csalódottságomban úgy döntöttem még sem veszek neki semmit. Mégis mit köszönhetnék?
- Uncsi! - Mondtam, szándékosan elnyújtva a szó végén az "i" betűt. "Ha ez így megy tovább, esküszöm, itt hagyom." Végül a fának támaszkodó ellenfelem kezdtem el figyelni. Olyan magabiztosan állt, hogy azt hittem most fog rám csapni valami halálosan erős technikával. "Vajon tényleg csinál még valamit?"

Mit összenyavalygott ez össze-vissza. Kardcsapásai közepette azt hittem, dühös volt, de mint kiderült csak hisztis. Nem tudom mi baja volt, de nem is igazán érdekelt, mert ha kell megszabadítottam volna egy végtagjától is, ha másképp nem vesz egy doboz cigarettát. Már csak azért is, mert ő jött nekem és ezzel kezdeményezett meg egy harcot ellen, így ebből már nem táncolhat ki, csak mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna.
- Heee… azt mondod? Sajnálom… – feleltem úgy hogy megpróbáltam nem felhúzni magam a mondandóján. Végtére is az általa okozott seb sem váltott ki belőlem fájdalmat, szóval mondhatjuk, hogy kvittek vagyunk. A fiú csak állt előttem tch… tényleg egy kis hisztis.
- Minek nézel te engem valami utcai bűvésznek? De ha tényleg menő képességet szeretnél látni gyere és érintsd meg a gyűrűm. – nyújtottam ki felé a jobb karom, mutatva a rajta díszelgő Armor gyűrűt. - Ha nem akarod, hát ne tedd, de nem tudod, mit hagysz, ki. Aki eddig megérintette egy kivételével mind meghalt, olyan menő a képességem. – mosolyodtam el mondandóm közben, ezzel nyomatékosítva, hogy amit mondok tényleg igaz, és valóban igaz. Már csak rajta áll, hogy megérinti e vagy sem. Minden esetre…
- Világmentés: Park, 18 óra, 1/6, Kész! – aktiváltam a képességem hangosan kimondva a világmentés részleteit. Majd pedig ha úgy dönt, hogy megérinti, és meg is teszi, csak még jobban elmosolyodom.
- Ezzel vége is. A győzelem már az enyém, te pedig jössz egy doboz cigarettával. – jegyeztem meg, majd ezt követően ellenfelemnek ha minden igaz igen csak meg kellett lepődnie a hirtelen jött de csak rá ható robbanás löketétől és remélhetőleg egy kis égési sérüléssel is gazdagodott a lábain.

***Connect World***

- Üdvözöllek, naplementében ragyogó, világomban! Most megmutatom neked mi is a valódi képességem. – jegyeztem meg miközben széttártam a karjaim a lenyugvó nap, narancssárgás fényében. Valószínűleg meglephette a fiút a gyors időeltolódás hisz nemrég még csak délelőtt volt mostanra meg már a nap lenyugvóban volt. Ám nem hagytam neki sok lehetőséget a bámészkodásra a talajba ugyan is a lába alatt egy adag robbanószert rejtettem, melyet a kezemben megjelenő kapcsolóval fel is robbantottam.

//Most, ha lehet, kövesd a játék menetét, mert így most elég hülyén néz ki az előző posztom vége -.-˝ Ha lehet te is így válaszd el a posztod, hogy látszódjon melyik történés melyik világban játszódik.//

Bocsi az elírásokért ^^
Miután abbahagytam a kaszabolást, és ellenfelem egy fához húzódott, megálltam. Nyavalyogtam egy sort, és közben figyeltem, ahogy ellenfelem felbosszantja magát rajta. De aztán kicsit meglepődtem. Mivel nem csak felfedte előttem a képességét, hanem nagyjából megkért, hogy önkéntesen sétáljak bele a csapdájába. "Az uncsi technikák legunalmasabbika. Nyilván valami illúziószerű, gyerekes varázslat." gondoltam magamban. Aztán még merte azt mondani, hogy nem jött ki még senki élve. Kiskoromban szerettem a bűvészeket. Sosem mondták el a titkaikat, engem meg furdalhatott a kíváncsiság. De később meguntam, hogy átvágnak mindenkit, csakhogy pénzt keressenek. Azt hiszem, akit életemben először megvertem egy bűvész volt. Be próbálta mesélni a kisgyerekeknek, hogy amit csinál az varázslat, és ezt valahogy nem bírta az igazságérzetem. Persze ezek a trükkök remek szórakozást nyújtanak az erre fogékony embereknek. De harcban szerintem a hipnózis, vagy az illúzió már önmagában gáznak minősül. Mivel ha valaki küzdeni akar, akkor már csinálja rendesen: puszta kézzel, vagy fegyverrel. Esetleg erős technikákkal, amik tövestül tépnek ki fákat vagy ilyesmi. A megtévesztésen alapuló technikákat szerintem csak a gyáva emberek használják. És én igazán utálom a gyávákat. A nő azt mondta, hogy csak meg kell érintenem a gyűrűjét. Tényleg ilyen hülyének néz? Méretes birka lennék, ha most megtenném. Úgy döntöttem erőt veszek magamon, és nem engedek a kíváncsiságomnak. Egy pillanatra ellenfelemre sandítottam, aztán elkaptam a tekintetem. "Nem. Nem szabad. Rossz ötlet." próbáltam magam megállítani. De rájöttem, hogy így is hülye vagyok nem? Akkor nincs is veszteni valóm. Tehát a kíváncsiságom megint győzedelmeskedett felettem, és villámtánccal odaléptem a nő elé.
- Akkor azt hiszem, én leszek az első. - mondtam vigyorogva és megérintettem a gyűrűt.
**Connect world**
Hirtelen furcsa módon lement a nap. Nem is értettem először mi történt. A nő továbbra is ott állt előttem, és üdvözölt. "Ki kell jutnom valahogy." gondoltam és körbenéztem, de arra sem volt időm, hogy elugorjak, mert hirtelen a talpam alatt felrobbant a talaj. Repültem pár métert, majd csúsztam egy kicsit a földön. A lábamon égési sérüléseket szereztem, de nem éreztem semmit, így egyből felugrottam és előreszegeztem a kardom. "Valószínűleg most csodálkozik, hogy semmi bajom." vigyorogtam, és puszta karddal nekirontottam ellenfelemnek, csak hogy csináljak is valamit. Megkezdeném hát ismét a kaszabolást. Az talán nagyjából bevált. Megcélzok minden levághatót, és most extra gyorsan. Ha védekezni próbál, suhintással küldök rá újabb villámokat. Az a legjobb ebben a technikában, hogy annyiszor használom, ahányszor csak akarom. Persze ameddig el nem fogy az energiám.
**Connecting world**
Piros seb tátongott a lábamon, miután a semmiből jött támadás meglepett.
- Hát ez meg? - mondtam. A nő bizonyára örült, hogy sikerült majdnem felrobbantania, de remélem, csalódik, ha rájön, hogy semmi fájdalmat nem okozott. Egyelőre tényleg nem éreztem semmit, de kezdtem aggódni az időm miatt. "Gyorsan fejezzük ezt be." gondoltam, és teljes sebességgel nekirontottam, és folytattam a vagdosást.

Mosolyom csak szélesedett, mikor a fiú nem bír ellenállni a felajánlásomnak és végül megérintette a gyűrűmet.
- Oh, hát majd meglátjuk. – felem miután a robbanás hatása a másik világban kifejti a hatását a valós világban tartózkodó énjén.
- Hm… szóval valóban nem érzel fájdalmat. – mosolyodom el ismét. Sejtettem, hogy valami ilyesféle lehet a dologban. Nincs azaz isten, hogy valaki nem érezné meg a rúgásom. Úgy tűnt valamiben hasonlítunk egymásra, még ha nem is teljesen, de tény, hogy a fájdalmat mindketten másképp éljük, meg mint mások, és ez még inkább felizgat.
Felemeltem a jobb kezem és a halántékomnak érintettem, miközben elugrottam a fiú első támadásait kikerülve. Ellenfelem nem tudja ám ennek jelentősége is van. Ennek köszönhetően informáltam a Connect Worldben található énemnek.
Remélhetőleg ennek köszönhetően ellenfelem kardforgató karja hamarosan megakad. Nem tudom mennyi időbe telik, míg a másik Karen mozgásképtelenné teszi ellenfelem, de ha bejön ellentámadást indíthatok. Addig viszont elkerültem vagy épp az Air Soul Defense-t használva hárítottam el a fegyver csapásait. Ugyan beszerzek egykét újabb vágást a karjaimon, de ismételten csak felületi sérüléseket.
- Ajjaj, most komolyan fel akarod dühíteni a kedvesem? – jegyzem meg miközben a sebes karjaimra pillantottam. A blúzom ujja ugyan is már cafatokban voltak és vér áztatta őket. Így pedig sajnos nem mehetek, majd bevásárolni aminek Cristina nem fog örülni. Ráadásul még a kórházba is be kell néznem, és ki kell találnom valami hihető sztorit a vágások mibenléte miatt.

***Connect World***

- Ohó, szóval tényleg nem érzel fájdalmat, sejtettem, hogy valami turpisság van a dologban. – jegyzem meg, mikor ellenfelem nem reagál semmit a robbanás okozta sebre.
- De ez remek. Mert akkor remekül fogok szórakozni azzal, hogy fájdalmat okozhassak neked. – feleltem, majd csettintettem egyet. Mozdulatomnak köszönhetően a fiú körül egy tucat erős, kar vastagságú inda tör ki a talajból és próbálta meg elkapni a kardot tartó karjait. Persze számítottam arra is, hogy nem adja magát könnyen, így magam eltávolodom a csatamezőről és elrejtőztem a park fái között. Az kinőtt indák, ha nem fogták el a halálistent egyből akkor tovább növelve hosszúságukat követve addig üldözik, míg el nem fogják. Ennek érdekében úgy döntöttem besegítek, így míg az indák üldözték és egy Oneshot mesterlövész puskával adok le lövéseket rá, melyek többsége a lábakat és a testet célozzák.

**Connect world**
Kezdett kicsit idegesíteni a nő arrogáns stílusa. Megint csak arról papolt, hogy mennyire élvezni fogja, ha fájdalmat okoz. Milyen szadista már. Utálom az olyanokat, akik csupán élvezetből bántanak másokat. Erre dühös lettem. Nem azért mert velem szórakozik, hanem mert valószínűleg másokat is kínzott már. Talán ártatlanokat is. Persze én is szeretek harcolni, de csak ha az ellenfél is akarja. És nem azért, hogy bántsam, hanem, hogy mindketten beleadhassunk apait-anyait. Kezdtem másképp tekinteni ellenfelemre. Először úgy gondoltam, hogy csak azért áll ki ellenem, mert unatkozik, vagy hasonlóan kedveli a csatákat, mint én. Persze lehet, hogy csak feldühítettem. De volt valami, ami nem hagyott nyugodni már az elejétől kezdve. Azt hiszem a szadista tekintete volt. És megszólalt bennem egy hang: hé, ez képes, és megöl. Elmosolyodtam a gondolatra. Igyekeztem nem törődni vele, és megint fejjel mentem a falnak, ahogy szoktam. Mikor nem reagáltam semmit a robbanásra, rájött, a technikám lényegére, de megpróbáltam neki ugrani. A nő válasza egy csettintés volt, aminek hatására indák támadtak rám a földből. Az egyik megcélozta a kardot tartó karomat, így gyorsan elkaptam és egy suhintással lenyisszantottam a növény végét. Felugrottam, de a kötélszerű nyúlványok utánam jöttek. Küldtem rájuk egy villámot, azt remélve, hogy attól abbahagyják a támadást. Ekkor vettem észre, hogy a nő eltávolodott, és egy puskával rám céloz. A lövések elől csak simán kitértem, mert azért a sebességem még megvolt. Ha a villámom ellenére az indák továbbra is kitartanának, üldözőbe veszem a nőt és hagyom, hogy a növény utánam jöjjön. Az ellenfelem újabb lövései elől kitérnék, és az indákat megpróbálnám levagdosni. "Vajon meddig tudnak eljönni?"gondoltam. A tervem jelenleg az volt, hogy ha a nőt kiiktatom, az indatámadás is megszűnik. A levegőből küldtem ellenfelemre is egy nagyméretű villámot remélve, hogy eltalálom.
**Connect world**
A vágásaim ellenére csak annyit mondott, hogy fel fogom dühíteni a valakijét. Remek. Azt hiszem most mérges lettem.
- Miért rám? Te kezdted! - mondtam és két suhintással küldtem rá villámot.
- Miért vagy ilyen arrogáns? - kérdeztem. Úgy gondolom, hogyha valakinek baja van a másikkal, annak saját magával van gondja. Néha szoktam pszichológusosat játszani, mert szeretek segíteni az embereken. Sokszor elég annyi, ha valaki beszélget velük. Általában hálásak érte, mert boldogabbak lesznek, de most nem úgy tűnt, hogy a nőnek szüksége lenne rá. Ő lehet, hogy már pszichiátriai eset. "Azok a sebek azért fájhatnak." gondoltam. De ő mégis csak vigyorgott rajta. Ehhez vagy nagyon jó színésznek kell lennie, vagy durván mazochistának. Az utóbbi valószínűbb. Hát ez vicces lesz. Egy mazochista és egy fájdalom nélküli. Elvigyorodtam.

- Hogy miért pont rád? Hát nem is tudom, ki vagdos itt össze-vissza mellőzve bármiféle vívástudást!- fejtettem ki bővebben a fiúnak az indokot. Mondandóm végén pedig jóízűen mosolyogtam.
- Inkább, miért te vagy ilyen… kis szófogadatlan, és neveletlen? – gondolkodtam el egy pillanatra a mondat közepén majd egy kérdéssel vágtam vissza a kérdésre, mivel semmi kedvem szára választ adni vagy egyéb. Egyébként is ő az, aki nem volt hajlandó nekem egy doboz cigit venni, tehát itt ő a probléma forrása nem én.
Támadást minden esetre többet nem érzékelek felőle így mivel kezdem unni a dolgot én indítottam támadást. A szökőkút vizét idomítva lövelltem ki egyenest a fiú háta irányába négy kézilabda méretű lövedéket, amik szerencsére, ha nem is találnak célba nem fognak nekem csapódni. Mivel, hogy én irányítottam őket ez nem is meglepő, ahogy az, sem ha ez történik szépen csak megkerültek és volna és ismét az ellenfelet vették volna célba mind addig ezt játszva, amíg el nem találják. De egy kis meglepetést is tartogattam a dologban. Ugyan is ha ellenfelem arra vetemedett volna, hogy kettévágja őket, simán csak hagytam volna kettéválni őket majd ugyan úgy folytatták volna a támadást.

***Connect World***

Ejnye-bejnye túl könnyen vette azokat az indákat, ami nem igazán tetszett. Na, de nincs mit tenni még a golyók elől is elugrál, ami szintén nem volt meglepő, hisz attól hogy ő csak egy egyszerű másolat itt még ugyan azokkal a kepeségekkel rendelkezett, mint a valódi a másik világban. Talán épp ez a baj, de sajnos a képességem nem teszi lehetővé, hogy a speciális képességeiket korlátozzam. Bár az meg kell hagyni, hogy a pocsék lélekenergia érzékelése ellenére valószínűleg sas szemei lehettek, ha annyi fa között kiszúrt, na de üsse kő. Egy kis tereprendezésnek köszönhetően a villámai előbb csapódtak be a mozgó fákba, mint belém, így aztán mondainai*, van még más is a tarsolyomban mielőtt kifáradnék. Szépen felálltam majd a fegyvert csak úgy ott hagytam, hisz már kiürült, nincs mivel lőni, tehát nem okozhatott problémát. Kezemben eztán egy mikrofon jelent meg, ami vezeték nélküli összeköttetésben ált a parkrészen található póznákon megjelenő hangszórókkal.
- Egy, egy, kettő, kettő mikrofon próba… oh, működik… – köszörültem meg a torkom a végén, majd vettem egy nagy levegőt. - Hölgyeim és uraim és tisztelt repkedő vendégeink, sajnálattal közlöm, hogy a mai naplementés napunkon erős tüzes eső várható, kérem, vonuljanak fedezékbe – bár ez nem sokat segít – vagy nyissák ki tűálló tiszta acél esernyőjüket. – mondatom végén a fák lombja közözz egy három méter átmérőjű acélfélgömb jelent meg a szélein hat henger alakú lábbal akár egy pavilon. Amint az létrejött a shinigami alatt a föld elkezdett repedezni majd egy öt méteres lyuk képződött, amiből gomolygó fekete füst és forró levegő és parázs tört fel hihetetlen sebességgel egyre szélesedve. Majd ez a folyamat még két helyen ment végbe még, egy nem messze tőlem a fák között egy pedig a szökőkút helyén. Majd a füstfelhőkből süvítő hangon az öklömnyitől a kosárlabda méretűig különféle méretű tűzgolyók kezdtek el kilövellni csak, hogy lefoglalják a fiúcskát.

*Semmi gond.

/Itt is van bocsi a késésért.^^/

Természetesen gondoltam, hogy értelmes választ nem kapok a kérdésemre, de azért meglepett, hogy ellenfelem fikázni kezdte a kard tudásom. Valószínűleg nem sokszor fogott kardot a kezében. Erre azért megsértődtem. Mert az akadémián hat éven keresztül edzettem, és még a legjobbakkal is felvettem a versenyt. Nem hinném, hogy tudta miről beszél. Szerintem csak hergelni akart.
- Ha nem tetszik, így jártál. - mondtam, mivel most a személyiségemet vette célba. Már rég megszoktam a piszkálásokat iskolás éveimnek köszönhetően, így ezt az akadályt könnyen átléptem. De valamiért úgy tűnt, nem azért mondja mert hergelni akar. "Ezek szerint tényleg nem bírja a fejem." gondoltam mosolyogva. De hát miért is érdekelne egy olyan beteg ember mint ez a nő? Az ő szavai nem fognak feldühíteni.Egy gyors villámot küldtem ellenfelem felé. Hirtelen bár csak egy pillanatra, de meleget éreztem a jobb lábamnál. Odakaptam a tekintetem, mert azt hittem a nő bevetett valami újabb trükköt, de nem történt semmi. Nem is volt időm az érzésre koncentrálni. És noha lélekenergia érzékelésben még fejlődnöm kell, a vízcsobogást azért meghallottam a hátam mögül. Négy vízgömb támadt rám, egyenesen a szökőkútból. Gyorsan kitértem előle, majd elsuttogtam, hogy Senka és a nő háta mögé léptem. A technikát használva, egy gyors mozdulattal elvágtam a Saketsuját és Hakusuiját. Így reményeim szerint befejezi az idegesítő varázslást.
**Connect world**
Az indákat sikeresen kiiktattam egyenlőre. Viszont csak néztem, amikor ellenfelem mozgó fákkal védte magát a villámomtól. "Ezek szerint képes rendezgetni a területet?" tettem fel a kérdést magamban, és ránéztem a széttrancsírozott fákra. Megtaláltam a pisztolyt, amivel eddig lőtt rám. "Valószínűleg nincs több lövedéke." gondoltam mosolyogva. Aztán meglepve vettem észre, hogy a nő egy mikrofont kerített a kezébe és mondott valamit, amit hirtelen nem tudtam hova tenni.
- Hogy... Mi?? - értetlenkedtem tágra nyílt szemmel, majd megálltam a levegőben. Hirtelen a föld szétnyílt, majd fekete füst és hamu robbant ki belőle. Ezek szerint előbbi észrevételem helyes volt. Tényleg kedvére tudja alakítgatni a helyet, bár nem hinném, hogy ezt végtelenségig képes megtenni. Előbb utóbb csak elfárad. A nyílásokból nagy, tüzes labdák kezdtek felém repkedni. Ösztönösen igyekeztem elkerülni őket, de az egyik épphogy súrolta a lábam. Éreztem a meleget ahogy hozzám ért, bár sérülést nem ejtett rajtam. Egy másikat megpróbáltam kettévágni, majd szememmel a nőt kezdtem el keresni. Egy acél, pavilon szerű félgömbben találtam meg. Mivel a gyorsaságom még megvolt, kikerülgettem a tűz golyókat, és teljes sebességgel a nő felé suhantam. "Ki kell iktatnom valahogy az energia áramlását." gondoltam, és bevetettem a Senkát.

- He? Most miért nézel így rám… elhiheted, hogy ne viccből mondtam… úgy értem az értelmetlen dühből való vagdosódást nem igazán lehet vívástudásnak nevezni. – jegyeztem meg a válaszát követően egy gúnyos mosollyal az arcomon. Nem arról volt szó, hogy nem tetszett – bár nem is – de egyszerűen semmit nem csinált a szememben csak lóbálta dühösen a fegyvert összevissza. Még a blúzomban is kártett. És ha már itt tartunk, lehet annak cseréjét is az ő számlájára kéne íratnom?
Ahogy ezen elmélkedem, azt veszem észre, hogy az általam uralt vízgömböket egyszerűen szétcsapja.
~ Amai…~ jelent meg eme szó a fejemben, miközben egy ismételt gúnyos mosoly jelent meg a szám szélén. Szemeimmel eközben végig követtem ellenfelem mozgását. Szegény szerencsétlen. A villámját ismételten megsemmisítettem a szélnek erejével, ám ettől még figyelmem nem lankadt. Egyszer s mindenkorra meg kellett volna értetnem vele, hogy a gyorsaságra alapozott technikái ellenem nem működnek.
Mire a felém érkező hátbatámadás elért volna, egyszerűen csak lehajoltam, ezzel elkerülve a pengét, majd ha minden jól ment egy hátra felé indított lórúgással kínáltam volna meg a fiút ám még mielőtt a lábam elérhette volna hirtelen, egy hirtelen jött izgató bizsergés járta át a testem a bal karomból kiindulva. Az érzés oly intenzív volt, hogy még egy erotikusnak hangzó halk nyögést is megejtettem, mielőtt gyors helyváltoztatással eltávolodtam a fiútól. Majd pár méter után megállva felé fordultam, miközben felhúztam a blúzom és szemügyre vettem az égési sérülést. A bőr vöröslött és néhol még fel is hólyagosodott, bár fájdalom helyett csak kellemes érzés töltött meg.^^”
- Figyelmetlen vagy… – jegyeztem meg, majd ellenfelem figyelmét a még az irányításom alatt tartott vízgömbökre próbáltam irányítani. Azok ugyan is a mondatom félbehagyásakor nagy erővel vették célba minden irányból, követve a mozgását. Rám támadnia ez után már, alig ha sikerülhetett, hisz akárhányszor próbálta volna meg a vízgömbök közénk férkőztek, és nem hagyták közeledi. És persze azt se felejtsük el, hogy mind aközben még a saját képességem is hatással van szegénykére.
Az idő már hajszál híján elérte a félidőt, már ami a fullbringem használatát illeti. Nem is haboztam, gyűrűmet a halántékomhoz érintettem és halkan csak annyit mondtam:
- Lassan itt a vége…

***Connect World***

- Hááá… túl könnyen veszi… vagy csak én nem adok bele mindent? – néztem végig miként fejezi be az indákkal való viaskodást. A valós énem biztos nem örült annak, hogy nem sikerült mozdulatlanná tennem, de még a lövések sem értek el semmit.
- Igen, igen jól hallották… nehogy megázzanak, vagy inkább megégjenek? – kacagtam hangosan a mikrofont tartva, míg azt figyeltem a fiú miként száll harcba a tüzes természettel. Sajnos azonban a tűzgömböket nem igazán vontam az irányításom alá, így mondhatni könnyű dolga volt, habár mikor az egyik elérte reménykedtem, hogy eltalálja, de sajna mégsem. Ellenfelem végül rám bukkant, ami hatalmas fémszerkezetnek köszönhetően nem volt nehéz, ámbár a felém irányított technikája mit sem ért. Jobb oldalra léptem ki a Bringer Light-ot használva. A szúrások elől így még idejében kitértem, majd ez után ellenfelemet leptem meg. Az első szúrását követően ugyan is a teste előtt pár centire a föld alól forró vulkáni gőz tört fel. Kicsit elszámoltam magam így a perzselő légáramlat engem is elért.
- Áááh… – pirult el az arcom az érzéki csapást követően - amit magamnak okoztam – miközben felnyögtem. Még a blúzom ujja sem volt képes csökkenteni a forróság okozta sérülés hatásán.
- Szóval így állunk? – jegyeztem meg hangosan, mikor meghallottam a másik énem hangját a fejemben. - Akkor zárásnak valami jó játékot találok ki… – távolodtam el még jobban a fiútól, míg el nem értem egy a parkban álló fát. A fa mögé sétáltam, majd egyszerűen elfeküdtem a fűben, miközben a fa törzsére tettem a lábaimat. Kíváncsiságból megvártam, hogy mit reagált rá a fiú, ám még mielőtt tehetett volna valamit érdekes dolgot vehetett észre. Csúszni kezdett épp abba az irányba amerre a lábam is állt, sőt csak hamar a csúszászuhanásba ment át, mintha a vízszintes talaj, hirtelen függőlegesbe ment volna át. Minden, ami a földhöz nem volt oda rögzítve, ugyan abba az irányba kezdett el zuhanni, miután az Istenmódot használva megváltoztattam a világ gravitációs mozgásának irányát, így téve az addig vízszintes talajt függőlegessé, így magam immár nem a fa előtt feküdtem, hanem jobban mondva azon álltam, miközben egy égő cigaretta jelent meg a számban.

Sziasztok!

Küzdőtereteket Karen kérésére lezárom.
Konoe Karen: jutalmad 175 LP, 2500 ryou (megbeszélés alapján)
Kishi Rikiryo: jutalmad 200 LP, 2500 ryou