Előre is elnézést az elírások/helyesírási hibák miatt. Telóról írtam, és valljuk be, nem egyszerű bepötyögni minden egyes szót...

Az eget bámulva lépkedtem a társaim után, akik lázasan beszélgettek. Nem igazán tudom miről folyt a társalgás, nem figyeltem. Valószínűleg megbeszélték a délutáni programjukat, vagy azt ecsetelték, számukra mennyire fárasztó volt az előbbi küldetés. Nem akartam bekapcsolódni. Ezek unalmas és átlagos témák. Inkább figyeltem a gyülekező sötét felhőket, és hallgattam a fák leveleinek sistergését. A szél meghozta az eső illatát, jött a vihar. Szeretem ezt az érzést, az átlagos emberkékkel ellentétben. Mosolyogva megálltam, és vártam, hogy eleredjen.
- Mit csinálsz Rikiryo? - fordultak hátra a többiek.
- Siessünk mielőtt bőrig ázunk! - mondták, aztán feléjük fordultam.
- Menjetek csak nélkülem! Edzek egy kicsit! - Pár méterrel távolabb voltak, így már majdnem kiabáltam, túlharsogva a leveleket. Meg sem várva a választ megfordultam, és elindultam az erdő felé. "Valószínűleg most értetlenkedve néznek..." gondoltam vigyorogva, de nem néztem hátra. Bevetettem magam a fák sűrűjébe. Jól ismertem azt az erdőt, hiszen ott volt a kedvenc edző helyem. Gyakran lejárok, ha az idő "rosszra" fordul. Közben figyeltem merre megyek, nehogy eltévedjek az erdő sötétjében. Örültem, hogy azután borult be, miután letudtuk Rukongaiban a küldetést. Így legalább volt időm gyakorolni. Ráadásul a vihar pont nekem kedvezett. Talán kevesen tudják, de a zanpakutóm ilyenkor a leghatékonyabb. Vagyis a gyakorlás most sokkal eredményesebb lesz. Hurrá. Kicsit felgyorsítottam a tempómon. Alig vártam, hogy ismét forgathassam a kardomat. Rég nem használtam rendesen, szegény biztos unatkozhat. Mivel a küldetéseink többsége is csak Hollow írtásból áll, amiket egy suhintással el lehet intézni, nem volt szükségem a képességeire. És abban semmi élvezet nincs, ha az ellenfél kidől a legkisebb csapástól. Az első esőcsepp akkor hullott le, amikor odaértem egy tisztáshoz. Már nem voltam messze a kijelölt helyszíntől, de mégis megálltam. "Úgy tűnik más is ismeri ezt a helyet rajtam kívül." gondoltam. Előttem egy ezüstös hajú férfi állt, ránéztem és illendően köszöntem. "Vajon mit csinálhat itt?" gondoltam "Azt hittem ez a saját, titkos edzőhelyem."
- Kishi Rikiryo, 8. osztag. - mutatkoztam be, majd előhúztam a kardom. Mivel épp kapóra jött nekem egy edzőtárs, nem haboztam. Arra jutottam, hogy ha már itt van, igazán összemérhetném vele az erőmet, már csak azért is, mert elfoglalta a szeretett helyemet.
- Nem bánja, ha edzek egy kicsit? És ha épp nincs más dolga, lenne kedve csatlakozni? - kérdeztem, és bár nem erősségem, igyekeztem tiszteletteljes lenni. Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy neki épp más dolga lenne, és nem ér rá most velem játszadozni. Csak úgy kícsúszott a számon. Még nem igen gyakoroltam mással, így a gondolat izgalmasnak tűnt. És persze magamban drukkoltam, hogy egyezzen bele, mert már bizsergett a tenyerem a kard markolatánál.

Kora reggel kapkodva ugrottam ki az ágyamból, s a villám sebességével teremtem a szekrénynél. Határozott mozdulattal rántottam ki a fiókot és egy köteg papirost vettem ki. Amilyen határozott mozdulattal húztam ki a bútordarab részét, ugyanolyan mozdulattal zártam be és nyitottam ki az alatta található ajtót, ahonnét elő kotortam ceruzát, na meg vonalzókat. Néhány percbe beletelt mire magamhoz vettem a komplett rajzfelszerelésem, és amint minden nálam volt az asztalomhoz siettem. Az asztalra lerakva aztán helyet foglalva nekikezdtem a rajzolásnak… jobban mondva a tervezésnek. Alvás közben ihletet kaptam, olyan ötletem támadt, amit muszáj papírra vettem nehogy elfelejtsem. Vétek lett volna, régen nem támad ilyen elképesztő és egyben érdekes terv. Egy épület vázlata körvonalazódott a fejembe. Egymás után jelentek meg a fekete csíkok, körök, ívek s szögek.
Leraktam a ceruzát és felvettem egy másikat, amivel elkezdtem megerősítettem a vonalat, amit az előbb húztam. Ezt követően húztam még egy vonalat, ami keresztezte az előző vonást, aztán még egyet, ami kicsit íves volt, aztán ismét egy keresztet rajzoltam. Miután lerajzoltam az egyik részét, elkezdtem megerősíteni a körvonalakat. olyan kapkodva csináltam, hogy sikerült egy hosszú vágást ejtenem a lapon.
- Fenébe! – kiáltottam fel dühösen, ezzel egyidejűleg összegyűrtem a sérült papírost, mit a szoba másik felén lévő kukába hajítottam. Csak akartam, mert nem ment el addig. Legtöbbször mindig közelebb szokott lenni, mivel akkor előre elkészítem, mert tudom hogy vázlatot fogok készíteni. Most is kábé addig ment el, ott ért földet, ahol legtöbbször az a hatalmas összegyűrt papírból álló hegy szokott lenni. A néha kisebb, néha nagyobb kupac alatt ott szokott pihenni a szemetesem. A gondolataim maradandóvá tevése nem úgy ment, ahogy szerettem volna, valamiért sehogy sem akart sikerülni.
~ Úgy látszik ez ma nem fog menni! ~ állapította meg a nyilvánvalót lélekölőm. A hatodik „valamilyen” okból összegyűrt lap után hasonlóan éreztem jómagam is.
- Igen, azt hiszem mára befejezem, majd később újból próbálkozok! – határoztam el magam s felálltam az asztalomtól, és elkezdtem összepakolni a rajzkészletemet. Visszavittem a helyére, s miután elvégeztem a reggeli tisztálkodás elmentem enni. Mivel zavart, hogy nem tudtam megvalósítani célomat, amiért korán felkeltem, elindultam kiszellőztetni a fejemet. Reméltem, hogy ez után már sikerülni fog. Céltalanul kezdtem sétálni, arra mentem amerre a lábam és az út vitt. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt egy erdőbe kerültem. Jól ismertem a helyet, már számtalanszor jártam erre, s tudtam a közelben egy tisztás található. Utam ezután oda vezetett. A mező közepén megálltam, az égen úszó sötét felhőket kezdtem nézni, amikből az eső hullott. Hirtelen idegen lélekenergiát éreztem hátam mögött. Oldalra fordulva néztem a megjelenő vörös hajú fiatal halálistent.
- Kishi Rikiryo, 8. osztag. – bemutatkozása után egyből előkapta zanpakuto-ját. Kezem ösztönösen saját kardom markolatára vándorolt.
~ Arra készül, hogy megtámad? ~ lepődtem meg a cselekedetén.
- Nem bánja, ha edzek egy kicsit? És ha épp nincs más dolga, lenne kedve csatlakozni? – informált miért is vette elő kardját.
- Látom hogy nem teljesen vagy tisztába az illemmel! – sóhajtottam egyet – Botor dolog egy vadidegen elölt így elővenni a lélekölőd. Mi lett volna, ha félreértem a szándékod és azelőtt harcképtelenné teszlek mintsem elmondtad volna mit szeretnél? – oktattam ki – Legközelebb előbb beszél, és csak azután vond ki kardod! – ezt már kicsit hangosabban mondtam, ezzel nyomatékosítottam szavaim. – Mivel már bemutatkoztál úgy illik nekem is így kell cselekedjek! – kezemet elvettem fegyveremről és a másik kezemmel együtt a shihakushom újaiba tettem őket - Kyougetsusei Ittousai Houou Toudou, a 7. osztag 3. tisztje! – hajoltam meg kissé – Nincs más dolgom, ám nem épp ezzel a szándékkal jöttem ide Kishi-san! – lecsuktam a szememet egy röpke pillanatra.
~ Fogad el! Legalább kitisztul az elméd, meg így letudod a napi edzésed! ~ tanácsolta Tennou.
~ Legyen.
- Legyen! – húztam elő fegyverem.