Jelszó: Vörösbarna

~ Adatlap

Név: Watanabe Sojirou
Nem: Férfi
Kaszt: shinigami
Szül. ideje: 1584
Kor: 430

• Emberként: 61
  
• Lélekként: 369
  

~ Előtörténet

A kietlen pusztában ébredni nagyon rossz. De ha két kardon fekszel, az még kellemetlenebb. Még akkor is, ha a tokjukban vannak. Az első kábulatából tápászkodva észre sem vette, hogy egy-szál ágyékkötőben van a puszta kellős közepén. Az első gondolata, hogy meleg van. Izzadt, és a szemébe csöpögött az izzadtság. Ahogy megtörölte a haját, újabb gondolata támadt. Szomjas. Nagyon szomjas. A tűző nap nem segített a helyzeten. Fel kell állni, és vizet kell találni. Remeg a lába, és nehéz a mozgás. A két kard közül az egyik hosszabb. Katana. Nem tudja, hogy ez honnan ugrott be, de beugrott. A Katanára támaszkodva sikerül felállni. A rövidebb kard a wakizashi. Ezt is valami titkos tanácsadó súgta. Amikor már két lábon áll megcsókolja a kardokat, amik segítették a talpra állásban. Nem tudja mért teszi. Egy megszokás. Mért felejtett el mindent? Mi volt az előtt, hogy elfelejtett volna mindent? Mért áll egy-szál ágyékkötőbe a pusztában? Mért szomjas ennyire? Szomjas. Igaz is. Inni indult. Merre menjen? Honnan jött? Hol van víz? Csengeni kezdett a füle, és kezdte elveszíteni az egyensúlyát. Előre lépett, hogy orra ne bukjon. Továbbra is dőlt előre, így a másik lábát is előre tette. Majd ismét az előzőt. Szép lassan sétálni kezdett. Mint egy holdkóros, aki nem látja az utat. A kezében a két kardot vonszolta. A katana tokját a földön húzta. A szemei felakadtak, és csak az egyensúly megtartása érdekében lépegetett. Jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb. Még ez az egyszerű dolog is megerőltető volt. Minden lépésnél jobban kiszáradt. Szinte el sem tudta képzelni, hogy a vére még folyik. Az izzadtság folyt bele a szemébe, és a szájába. A haja rátapadt az arcára, és a nyakára. A környéken csak sejteni vélte a tüskés bozótokat, amik belekaptak a kiszáradt bőrébe. Az egyensúlyt meg kell tartani. Makacs egy ember volt, és nem engedett sem a napnak, sem a bozótoknak. A nap végül feladta a harcot. Elmenekült a sivatagi szörny elől, és elbújt a távoli homokbuckák mögé. Erősítés érkezett. Az eddigi forró levegő rekord sebességgel vált jéghideggé. Víz azonban nem volt sehol. A nappal leizzadt folyadék ráfagyott a hátára, és kihűtötte a testét. Az egyensúlynak akkor is meg kell maradnia. Jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb. Az eddig csak erőtlenségtől remegő lábak, most már a hidegtől is remegtek, de megtartották. Végül a hideget is kifárasztotta. Visszatért a nap. Hátulról támadott. Erős sugarakkal égette a hátát, ami kezdett megkeményedni. Minden kézmozdulatra felrepedt a hátán a bőr, és vér folyt egészen a bokájáig. A tegnapi sebek telementek homokkal, és az éjszaka belefagytak. Most a melegben kezdtek kiolvadni. A tegnapi homokot újabb patak vér mosta ki a sebekből. Valahol elhagyta az egy-szál ágyékkötőjét is, de ez volt a legkevésbé érdekes ebben a helyzetben. A nap már felülről ostromolta az összetört testet, amikor a sípcsontjával sikerült megtalálnia egy deszkát. Ha a lépéshez volt is ereje, de egy váratlan találkozás kiegyensúlyozására biztosan nem. Az eredmény az lett, hogy fejjel előre zuhant a vályúba. Az egész addig feltüzesedett teste pillanatok alatt hűlt le, egész érdekes repedésmintát alkotva a bőre minden felületére. A víz pillanatok alatt vörös lett. Részben a friss sebekből folyó vér, részben az előző két nap kegyetlenségéből visszamaradt mocsok miatt. A víz színe azonban olyan dolog, ami az embert legkevésbé sem zavarja ha két napja nem ivott. Az esés után megkereste a vályú peremét és kiemelte a fejét. De csak annyira, hogy levegőt vegyen, és már bukott is vissza a véres sárba, és nyelte az éltető nedűt. A vályúnál addig értetlenkedő malacok undorodva fordultak el a gusztustalan embertől, és sértődötten arrébb álltak. Nem úgy a disznók gazdája. Vasvillát szegezett a démonra, aki kitört az itatóból, és remegő lábakkal várta a fejleményeket. Az újból felszínre emelkedő szörny egész egyedi látványt nyújtott. Egy teljesen meztelen emberszerű 15 éves forma lény. A bőre szürke és vörös mintás. Hosszú sörény lóg le csomókban, lucskosan a fejéről, és eltakarja az arcát. Két tincs közül, csak az őrült kifordult szeme látszik.
– É...hess...



A hang olyan voltm mint amikor egy gégerákos láncdohányos próbál átordítani egy dízelmozdony hangján. Hősünknek végleg kifordult a szemem és oldalra lefordult a homokba. A gazda még pár percig álltm majd rohanva ment a faluig, hogy egy shinigamit értesítsen. Így érkezett meg hősünk a 80. körzetbe keletre.
A kiérkező shinigami osztag, az elmondások alapján teljes fegyverzetben, kiengedett kardokkal rohantak a helyszínre, hogy ott ütközzenek meg a sivatagi szörnnyel. Meglepetésükre csak egy nagyon koszos, és sérült ember feküdt a vályú mellett. A csapat Parancsnoka, Eichiro azonnal átlátta a helyzetet, és minden orvosi tudását bevetve, ellátta a férfit. Az egyik közeli faluba vitték, és ott várták meg, míg magához tér. A csapat tanácstalan volt, hisz két kardal egy teljesen meztelen ember, még a Lelkek Világában is furcsának számít. Próbáltak rájönni, hogy a kard vajon lélekölő kard-e, vagy sem. Próbáltak rájönni, hogy ki az az ember. Sajnos semmit nem tudtak kitalálni. Egész az ébredésig nem tudtak biztosat mondani. Amikor azonban hősünk hirtelen felült, és kijelentette, hogy éhes minden kétség elszállt. Egy shinigami. A többi részt azonban továbbra is homály fedte. Hősünk ugyanis továbbra sem tudta, ki is ő valójában. Amikor hoztak neki ételt, néhány kanállal jól lakott. A shinigamik ismételten értetlenül álltak a helyzet előtt. Kutatni kezdték a minimális lélekerejét, ugyanis volt lélekereje, de olyan kicsi, hogy szinte alig lehetett észrevenni. Mivel semmi feljegyzés nem volt róla, így a falusi kisgyerek ajánlatára Watanabe Sojirounak, vagyis véres homokszellemnek nevezték el. Más választása nem lévén, és egy kicsit tetszett is neki a félelmetes elnevezés, rajtaragadt a név. Ameddig a shinigamik kutattak, addig ő a 80 körzet hűséges polgára maradt. Naponta egy almát evett, és jóllakott tőle. A shinigamik eleinte naponta jöttek csodájára járni a csodaszellemnek. Aztán idővel az érdeklődés alább-maradt. Már csak hetente jöttek kutatók. Őket is már csak az adatok érdekelték. Majd a kutatók is elmaradoztak, és már csak havonta voltak látogatók. Majd a havonta érkezők is lemorzsolódtak. Egy shinigami volt csak, aki végig kitartott a látogatásokkal: Eichiro. Amikor lehetősége engedte, elment a 80-as körzetbe, és alaposan megvizsgálta Sojirout. Új adatokhoz nem jutott, de rendületlenül számolta a fiú pulzusát. Sojirou pedig szívesen vette, ha Eichiro titokzatos kutatásának alanya lehet. Bár sejtette ő is, hogy a kutatás rég leállt. A fejesek talán meg is felejtkeztek a homokszellemről, és jó is volt ez így sokáig. Száz év elteltével érkezett egy shinigami Eichiroval. Urahara Kisuke egy újonnan kinevezett shinigami katona volt. Eichiro azt mondta, hogy nagyon nagy tudású Ha ő nem tud segíteni, akkor senki. Urahara lefektette Sojirout egy ágyra, és mindenféle vizsgálatokat végzett rajta. Eichiro végig ott ült, és fogta a kezét. Végül Urahara rámosolygott Sojiroura, és se szó se beszéd távozott. Egy hét múlva ismét feltűnt, és egy kis gömböt hozott magával. Ismét vizsgálatok és tesztek egész sorát hajtotta végre. Az eredmény az lett, hogy Sojirou csak még éhesebb lett. Ismét eltelt egy hét. Sojirou már nem elégedett meg egy almával. Ezen a héten már kettőt is megevett. A hét végén Urahara hozott magával egy egész csapat shinigamit.
– Ez hogy lehet?-kérdezte a fehér köpenyes. Valószínűleg valami vezető lehetett.-Neki nem volt lélekereje.
– Igazság szerint volt!-vitatkozott Urahara.-Csak olyan kicsi, hogy senkinek nem tűnt fel. Megdupláztam a lélekerejét. Láthatod, hogy még így is milyen kicsi.
– És mért nem növelted addig, míg erősebb nem lett?
– Azért mert a beavatkozás már így is veszélyes. A többszöri elvégzése pedig emeli a kockázatot. Nem akarjuk, hogy baj történjen ugye?
– És most mi legyen vele?
– Természetesen shinigami lesz. Mint mindenki, akinek lélekereje van.
– Rendben. Hozzad be.– Azzal hátat fordított, és elment a csapatával. Csak Urahara, és az eddig háttérben álló Eichiro maradt.
– Te is shinigami leszel!– lelkendezett a lány, és Sojirou nyakába ugrott.
– Még egy valamit kell megvizsgálnom.-szólt közbe a nagy örömködésbe Urahara.-Megnézhetem a kardodat?
Sojirou átadta mindkét kardját. Urahara hosszan vizsgálta, és simogatta a pengéket.
– Ahogy gondoltam. Ezek lélekölő kardok.-mondta végül.- Logikus is. Azt viszont nem értem, hogy mért van belőle kettő.
Egy hét múlva már az Akadémia ajtajában állt, teljes shinigami felszerelésben. Az övében két kardja. Eichiro itt vett tőle búcsút. Az elmúlt héten rohamosan növekedett ugyan az ereje, de még így is elég kicsi volt. Félt bemenni a többiek közé. Egy perc mélázás után vett egy nagy levegőt. Behunyta a szemét és előre lépett. Mivel a sok szellemi energia nem égette porrá, mint ahogy azt elsőre gondolta, ezért bátorkodott kinyitni a szemét. Egy csapat hasonló egyenruhás shinigami gyakorolt. Néhányan fakardal ütötték egymást, volt aki a kezével mutogatott a bábukra amik utána lángra kaptak, és voltak akik csak ültek csukott szemmel, ölükben a kardal, és meditáltak. Valami láthatatlan istenség erőt öntött bele, és elindult a Sensei felé. A magas szikár férfi, már messziről észrevette.
– Te vagy, akinek nincs reiatsuja ugye?
– Én.
– Akkor mihez értesz?
Sojirou félénken a kardjára nézett. A mester észrevette, és egy pillanatig sem habozott az új, és láthatólag szerencsétlenül gyenge diákot megalázni.
– Védd magad.-kiáltotta, és a lélekölőével a fiú felé vágott, kapásból a tokból kirántás után. Sojirou valami elemi ösztön eredményeképp hátra ugrott, és azonnal rántotta is ki a kardokat. Még neki magának sem volt tudomása arról, hogy pontosan mit csinál. Stabilan megállt a földön, és csak ekkor mérte fel a helyzetet. A két kard tökéletesen érintkezett. Sojirou egész teste a penge fedezékében volt. A mester pillanatnyi meghökkenése után, újabb gyors támadást indított. Sojirou ismét reflexből mozdult, és ismét hárított. Ezúttal a wakizashi fogta fel a támadást. A katana önként, Sojirou titkos reflexére válaszolva, a sensei felé vágott. A shinigami kénytelen volt hátra lépni. Ilyen még sosem volt. Nemhogy a kezdők, de még a harmadik, és negyedik évesek sem sokszor tudnak ellene mit kezdeni. Ez a kis vakarcs meg még meghátrálásra is kényszeríti? Használjon ellene shikait? Az megalázó lenne.
– Hadou #31 Shakkahou.-az eredmény parádés lett. Az egyszerű kis varázslat nemcsak, hogy eltalálta Sojirout, hanem fel is dobta a levegőbe. A fiú fordult egyet maga körül, és utána érkezett csak a földre. A hangos nyekkenésre mindenki felfigyelt. Egy nyöszörgő, és lángoló kupac feküdt az udvar közepén. A jobb érzésűek közül páran odamentek, és eloltották az égő fiút. Az állkapcsától lefele a csípőjéig mindenhol égési sérülések borították. A sensei éles eszűen levonta a következtetést. A fiú nem jó varázslatok terén, de még lélekenergia sem védi a testét. Minden támadás amit nem tud hárítani, az maximális sérüléssel jár a számára. Legközelebb meg kell gondolni, milyen módszerekkel tanítja móresre, mert ha így folytatja, akkor nem éli túl a kiképzést. Sojirou első hónapja tehát a gyengélkedőben fekvésből állt. A későbbiekben sem volt jobb az arány. Általában egy hét gyakorlás után, két hetet felépüléssel töltött. A kardforgató képességei miatt azonban nem, volt túlságosan lemaradva a többiektől. Az elméleti részt mindig bemagolta, ameddig ágyban volt. Amikor visszaengedték, akkor pedig csak a gyakorlatra fókuszált. A kardvívó tehetsége valahonnan tudat alól jött. Ez nem feltétlen jó egy harcban, hisz az ember nem tudja, hogy mit csinál. Azonban a sok gyakorlás, a tudatalatti reflexet szép lassan felhozta, és tudatos mozgássá tette. A harmadik év végére, már akármelyik elsőévessel fel tudta venni a harcot. Nem volt ilyen szerencsés azonban a varázslás terén. Kevés reiatsuja miatt egyetlen varázslatot nem tudott ellőni. A rengeteg kórházi szünet miatt tökéletesen tisztában volt az elmélettel, és sokszor ő magyarázta el a többieknek, hogy mit, hogyan csináljanak, de ő maga képtelen volt akár hadou, akár kidout használni. Még a shunpo megtanulása is öt évbe telt. Egyetlen sikerélménye a kardjával kötött kapcsolata volt. Gyengesége miatt a többiek nem is nagyon figyeltek rá, és nem foglalkoztak vele. Ezért amikor nem volt dolga, kezébe kapta kardjai és meditált hosszan. Nagyon gyorsan megismerkedett a kard szellemeivel. Izanagi egy magas szikár alak. Fekete szakadt köpenyt hord. Mindig köd veszi körül, és sosem látszik az alsó teste. A kezében tartott kardja mindent átvág, ami az útjába kerül. A pengét azonban még senki nem látta. A kardot mindig fekete füst veszi körül. A kard másik szelleme Izanami. Egy törékeny, és gyönyörű hölgy. Persze nyomába sem és Eichironak, de még így is szebb bármely földi halandónál. Hosszú fehér kimonót visel. Csakúgy, mint Izanagit, Izanamit is köd övezi. Izanami mindig védelmére kel a gyengéknek. Ereje bárkijét felülmúlja, így bárkit képes megvédeni bármilyen támadástól. Ők ketten voltak a fiú egyetlen társasága, Akihikón kívül. Azonban erről senkinek nem beszélt, nagyon sokáig. Attól félt, hogy a többiek irigységből elvennék a kardjait, és végképp egyedül maradna. Izanami és Izanagi ugyan beszélt róla, hogy még rengeteg szellem van, akiket Sojirou segítségül hívhat, de az eddigi keresése mindig kudarcot vallott. Az Akadémián jöttek mentek a diákok, és a tanárok. Egy dolog volt csak biztos. Sojirou és barátai sokáig maradnak. A kardforgatás mesterévé vállt Sojirou, egy határozat miatt addig nem lehetett shinigami, ameddig egy varázslatot be nem mutat. Újabb tíz év telt el, és még mindig semmi nyoma a lélekerőnek. Egy dolog volt, amit nagyon nehezen de meg tudott csinálni, és az a shunpo. Ezt sem túl gyorsan, és hamar kifáradt tőle.
Az áttörést egy erős hollow hozta. Az ostoba lény valamiért a Lelkek Világát célozta, meg és egyenesen az éppen sétáló Sojirouba, és Akihikóba botlott. A lány képzett shinigamiként gyorsan hátraküldte a fiút, és szembeszállt a hollowval. Sojirou, amikor megfordult csak azt látta, hogy Eichiro véresen elterül a földön. A véres lány látványa ismét előhozta reflexeit. Előrántotta a kardját, és a hollow felé rohant.
-Izanagiiiii! Segííííts!!!!– üvöltötte torka szakadtából. A három utcányira lévő erősítés is hallotta a kiáltást, és szaporábbra vették a lépteiket. A látvány ami eléjük tárult, meglepte őket. A selejtes diák két emelet magasságban a levegőben, előtte egy félbevágott hollow, a kardját pedig egy teljesen más alakú kard szellemalakja veszi körbe. Amikor Sojirou földet ért, nekiugrott a hollow maradványainak, és addig ütötte, ameddig felismerhetetlenné nem változott. A felmentő sereg fogta le, nehogy kárt tegyen magában.



Eichironak nem lett nagy baja. Egy hétig ápolták a kórházban és már vissza is térhetett a szolgálatba. Sojirout pedig elvitték és részletesen kikérdezték a történtekről. Mindenkit meglepett, hogy a selejtes diák holmi könnyedséggel használja a shikai formát. Még arra is képes, hogy a két kard közül, csak az egyik alakját változtatja. Ami viszont ismételten visszavetette a döntéshozatalban a tanácsot, az az volt, hogy a shikai forma megidézéséhez gyakorlatilag az összes lélekenergiájára szükség volt. Még egy shunpot sem volt képes megcsinálni kiengedett kardokkal. Újabb egy év telt el az esélyek latolgatásával. Végül úgy döntöttek, hogy engedélyeznek neki egy vizsgát. Ha tíz percig képes életben maradni egy hadnagy ellen, akkor shinigami lehet. Úgy határoztak, hogy felderítőnek küldik ki az ember világba. Ha talál egy hollowot, és értesíti a központot, és a tíz perc alatt érkező felmentő sereg érkezéséig életben tud maradni, akkor nem lesz gond. Az átlagos hollowok ereje bőven a hadnagyoké alatt van. Ha egy hadnagy ellen tudja teljesíteni a szintidőt, akkor nincs miért félteni. Legyen hát.
Nem volt egy látványos harc. Az ellenfele nem volt egy harcolós típus, Sojirou pedig egyáltalán nem tud harcolni. A hadnagy az aréna közepén állva különböző varázsigéket szórt Sojiroura, aki pedig kitért mindegyik elől. Öt perc, hét perc, kilenc és fél. Az idő csigalassúsággal telt. Sojirou teljesen kimerült. Még tíz másodperc. Egy pillantás a bírákra. Megvető, vagy lenéző mosoly az arcukon. Mintha egy kisgyerek játszadozását figyelnék. Sojirout elöntötte a düh. Még két másodperc. Ennyi idő alatt ellenfele már nem tud újra támadni. Shumpo. Most azonban nem oldalra, ahogy eddig, hanem egyenesen hadnagy lába szárához.
-Izanagi!– és a katanát körbeölelő kék kard energia kettészelte a shinigamit. Gyorsan elzárni a shikait, és shunpo távolabb.



Az ellenfele helyén már semmi nem volt. Mi történt? Még egy másodperc. Hol van a hadnagy? Érdekes reiatsu tűnt fel a háttérben. Megfordulni már nem volt idő.
-Izanami!– hallatszott a segélykérő kiáltás. Sojirou szinte teljesen hídig hátrahajolt, és úgy védte magát a wakizashival, a hadnagy fentről érkező csapásától.
– Ajjaj Majdnem eltaláltál!-nevetett, a szándékosan elhibázott találat után.– Még szerencse, hogy csak egy másolatom volt. Hihihi. De most már mindegy. Az idő lejárt. shinigami vagy. Gratulálok.
Sojirou azóta az Emberek Világának egy biztos pontján szolgál. Nagy esemény, ha hetente két lidérc feltűnik. Amik jönnek, azok is elég gyengék. Sojirou maga is elbánik velük. A kis falu néhány száz lakóját szinte személy szerint ismeri, habár róla senki sem tud. Minden nap ír levelet Eichironak. Beszélgetőtársa csak Izanagi és Izanami. Gyakorolni nincs lehetősége, így ereje nem sokat fejlődött. Most azonban valamiért visszahívták. Csak nem ennyire szükséges a jelenléte a Lelkek Világában? Az is lehet, hogy elfelejtkeztek róla, és csak most került újra elő az aktája. Sebaj. Érdekes lesz kétszáz év után újra találkozni Eichiroval.
– Watanabe Sojirou kihelyezett shinigami parancs szerint jelentkezik.
– Itt a napi parancs. Benne van, hogy hova leszel beosztva. Olvasd el!
– Elnézést Eichirot keresem. Tud róla valamit?
– Tizenöt éve halott. Mért érdekel?
– Kitől kaptam a válaszleveleket akkor?
-Átverés. Azért, hogy ne üsd bele az orrod az itteni gondokba. És most nyomás a dolgodra.
– Értem. Köszönöm.

~ Kinézet

Egy 15 éves fiúnak néz ki. A kamasz fiúkra jellemző, túl nagy végtagokkal rendelkezik. Viszonylag magas, de nem kiemelkedő. Szálkás az izomzata, és széles a válla. Nem vékony ember. Mondhatni átlagos testalkat. Az arca is teljesen átlagos. Az egyetlen ami kiemelkedő ismertető jeli, a vörös haja, és az arcán éktelenkedő égési sérülés. Hosszú háta közepéig érő copfban hordja hátul, elől pedig szeme fölött levágva. A shinigami egyenruha fölött, egy szakadt fekete csuklyás köpenyt hord. A shinigami egyenruhája inkább sötétszürke, mint fekete jelezve, hogy alig van lélekereje. Saját készítésű lábvértet, mellvértet és vállvértet visel. Ez is védi valamennyire, ha már saját védelme nincs. A ruházatot egy ujjatlan kesztyű egészíti ki. Minden szürke és fekete árnyalatban.

~ Jellem

A hosszú idő miatt beletörődött sorsába. A gyengeségét minden erővel próbálja legyőzni, de egyedül nem megy neki. Kétszáz év magányos járőrözés elvette a beszédkészségét. Csak gyenge hollowokkal találkozott, velük meg nem jó beszélgetni. Megszólalni ugyan tud, de nem tudja szépen kifejezni magát. Ezért inkább nem is teszi meg, ha nem muszáj. Sok oka van haragudni a Gotei 13-ra, de mégis hűséges. Makacs. Amit egyszer elhatároz az, vagy úgy lesz, vagy meghal.

~ Zanpakuto
Egy egyenes katana, és egy egyenes wakizashi. Dísztelen, henger alakú fekete nyele van mindkettőnek, ami egy szintén dísztelen fekete tokhoz illeszkedik. Akár sétapálca is lehetne, hisz nincs tsubája.
Neve: Izanami és Izanagi (Két japán isten)
Fajtája: erő
Shikai parancsa: Táncolj velem Izanami/Izanagi
Watashi to isshoni odotte kudasai Izanami/Izanagi
Shikai kinézete: A kard kinézete nem változik
Támadások: Izanagi: A katana előhívása után a megszólításakor megjelenik Izanagi kardja, ezzel erősítve az ütést. Izanagi kardja a katanával együtt mozog. Az ütést, csak is a használó viheti be. Izanagi csak felerősíti azt.



Izanami: A wakizashi előhívása után a megszólításakor megtestesül Izanami akarata, és megvédi a használót. Izanami tenyere állítja meg a támadást, a penge helyett. Maga Izanami nem látszik, csak a keze. A tenyér mindig a kardal együtt mozog. A védekezést a használónak kell kivitelezni, Izanami csak megerősíti azt.



Amaterasu:Nem ismert (Ezeket szeretném még megtanulni. Tervem már van rá csak, engedélyem nincs. Azért írom le hogy lehet-e?)
Susanoo:Nem ismert
Tsukiyomi:Nem ismert

~ Szeret-nem szeret

Nagyon szereti a sakét, annak ellenére, hogy nem bírja az italt.
Szereti a csinos lányokat, de feltétlen hűséges Eichiro-chanhoz.
Szereti mások történetét hallgatni, de ő maga sosem mesél.
Szereti Soul Societyt, de szinte csak az ember világban állomásozott.
Szeret szerelmesleveleket írni, de a szerelme meghalt.

Nem szereti a lidérceket, pedig mindig velük kerül szembe.
Nem szereti a gyenge embereket pedig ő a leggyengébb shinigami.
Nem szeret rohangálni, mégis folyton lidérceket hajszol.
Nem szeret magáról beszélni, de folyton jelentést kell írnia.
Nem szeret egy helyen maradni sokáig, de itt felejtették az Emberek Világában.
Nem szeret beszélni, de kapcsolatokra vágyik a hosszú magány után.

~ Felszerelés(ek)

Minimális bőrpáncél a hasi részen, a lábszárán és a vállánál. Csuklyás szakadt köpeny. Ujjatlan kesztyű.



~Próbajáték

Mindenképpen szeretnék próbajátékot.