Elfeledett múlt

Tárgy: Elfeledett múlt Csüt. Aug. 22, 2013 12:04 pm

Résztvevők:

Abukara Ichirouta
Rosui Kagehime

Az augusztus utolsó sugarait élvezhetitek éppen, amikor pokollepke formájában egy parancs érkezik, miszerint azonnal keressétek fel az első osztagot. Odaérkezvén az iroda és a kapu közötti részen egy idegesen járkáló tiszt vár rátok, és felfedezvén érkezéseteket megkönnyebbülten sóhajt, majd néhány irattal a kezében elétek siet.
- Rosui~san, Abukara~san, örülök, hogy teendőiket félretéve ilyen gyorsan érkeztek, a dolog, amihez kirendelik magukat, több szempontból is aggodalomra adhat okot. - Azzal a kezében tartott iratokat kettéválasztja, és az egyik kupacot a férfinak, másikat pedig a nőnek adja. – Az itt látható tíz lélek az utóbbi egy hétben ugyan abból a körzetből érkezett Soul Societybe, és igen érdekes adatokat mértek rajtuk a Juniibantainál érkezésükkor, ezért két tiszt kivonult, ellenőrizni őket. A testükön különös jeleket találtak, aminek rajzait a jelentésben is láthatják. – Itt Abukara kupacában rá is bök a képre. – Sajnos arról még nincs bővebb információnk, hogy ezek mi miatt is keletkezhettek rajtuk, de már folynak a vizsgálatok, ami azonban ennél is fontosabb! A mai nap folyamán az egyik járőröző tiszt olyan embert észlelt, akin hasonló jelek voltak láthatók. – Ekkor mély levegőt vett, és mintha még aggodalmasabbá vált volna arca. – Az a személy kétségtelenül élt, és a jeleket más emberek nem érzékelték rajtuk, így sajnos kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy valami a lelkét támadta meg. Abukara~san, kapitánya önt jelölte ki a feladatra, hogy ennek járjon utána, és ehhez osztaga minden eszközt biztosít, és emellett Rosui~san fogja önt segíteni, nehogy kutatás közben baja essen. – Jelentőség teljesen tekint rátok. – Folyamatos kapcsolatot biztosítunk a Juniibantaival, az északi senkaimont használva pedig a körzet határához fognak érkezni.
Ezzel befejezettnek tekinti az eligazítást, és meghajolva magatokra hagy benneteket. A kezetekben tartott lapokon mért adatok vannak, a tíz lélektől származók, főként lélekenergia ingadozást mutatnak, valamint azt, hogy a lélek saját energiáján mintha foltok lennének, és egyes részeiről pedig, mintha teljesen hiányozna a reiatsu áramlása. Annak, aki ért ezekhez, szintén vészjósló lehet az is, hogy a feltűnő jelekben idegen reiatsut mutattak ki a műszerek. Maguk a jelek nem feltétlen ismerősek, de némi utána járással természetesen ki lehet deríteni a jelentésüket.

A senkaimon már nyitva van, mire odaértek, és azon keresztül haladva egy város külső kerületébe érkeztek. Teljesen kihalt a terület, ami nem is meglepő a déli órákban, a legtöbben dolgoznak, vagy éppen ebédelnek, az utcán nem jár senki. A papírok között megtaláljátok a város nevét, térképét, amin be is van jelölve egy hely, ahol megszállhattok, és ahol be is rendezkedhettek a kutatáshoz. A város keleti szélén helyezkedik el a lakás, egy boltocska tetőterében, ami jól láthatóan régóta zárva van, az üres lakás is poros, így alapos takarításra szorul, de látható, hogy így legalább nem fog senki hirtelen felbukkanni.
Amint sikerül kissé berendezkedni, meg is érkeznek a kért műszerek, és eszközök, megkezdődhet a munka. Az információk szerint az ember, aki életben van, mégis rajta vannak a jelek, éppen kórházban fekszik, ennek helye is pontosan meg van jelölve a térképen. Emellett szerepelnek rajta azok a helyek is megjelölve, ahonnan a jellel rendelkező lelkeket Soul Society-be küldték. Rajtatok áll merre indultok, és minek jártok utána először.

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Vas. Aug. 25, 2013 11:46 pm

Küldetés… Rég volt ilyen. Sőt, nem is tudom, hogy mikor kaptam utoljára én magam ilyen nemes feladatot, de a taichou engem jelölt meg a legalkalmasabbnak. Vagy csak épp nem ért rá más. Ritka alkalmak egyike, mikor egy 12. osztagost küldenek bevetésre, de biztos jó okuk van rá. A lényeg, hogy ismét valami hősies tettet hajthatok végre, amit hónapokig, sőt akár évekig is mesélhetek. Ráadásul Vera-chan-taichou biztos örülne egy új izgalmas, vérpezsdítő történetnek. :oOlyan jó nézni ahogy feszülten figyeli minden egyes szavamat. *3* Ritka az ilyen shinigami szerény kis városunkban.
A pokollepke információi szerint legelső állomásom az első osztag kell hogy legyen, hiszen innen kapom meg a közvetlen utasításokat, s a megfelelő háttérinfókat feladatom elvégzéséhez, amihez egy segítő társat is kapok.
Rögtön el is kezdek ábrándozni, miközben útnak indulok, hogy vajon milyen társat kapok majd, akivel együtt mentjük meg a világot. Első pillanatra egy igen csinos hölgy mámorítóan dús keblei jelennek meg előttem, aminek következtében majdnem sikerül is lefordulnom az egyik épület tetejéről siettemben. Természetesen nem szabad ilyeneken gondolkodnom, hiszen biztos valami erős, harcedzett egyént kapok társamul, aki majd olykor megmenti a laborszéktől oly’ lapos hátsómat. Úgy lenne logikus, ha egy magamfajta okostojás zseni mellé egy igazi, erős, vérengző fenevadat helyeznének el, csak hogy kompenzálják a közelharcban lévő tapasztalatlanságaimat. Ha jól átgondolom, talán erre a feladatra a 11. osztag valamelyik izomagyúja teljes mértékben megfelelne. Surprised

Annyira sikerül elmerülnöm gondolataimban, hogy majdnem el is hagyom az 1. osztag területét, mikor észbe kapok: ajánlatos lenne megállnom, mielőtt még lemaradok a küldetésemről, és valaki mást választanak helyettem.
- Üdvözletem – lépek oda az irathalmot szorongató, és a hátulról igen csinosnak tűnő tiszthez. – Ha jól gondolom, akkor itt kapom meg a feladatomat és a partneremet. Abukara Ichirouta vagyok.
Figyelmesen hallgatom végig az 1. osztag tisztjének eligazítását, ám mindeközben félszemmel a dekoratív hölgyeményre pislogok, aki nagy valószínűséggel a társam lesz az akció során. Úgy tűnik, az első ötletem tűnik valóra válni, bár most talán kissé csalódott vagyok. Persze az, hogy ilyen gömbölyű, és csinos hölgy a partnerem, még nem biztos, hogy az illető gyenge, mint a harmat. :oNo meg nem biztos, hogy egyáltalán fog harcra kerülni a sor, meg minden.
Az iratkötegbe olykor bele-bele lapozgatok, csak hogy ellenőrizzem, valóban az található benne, amit a tiszt elmondott az eligazítás során. Kellemetlen lenne, ha teljesen más iratcsomót kapnánk, mint amiről eddig szó volt. Mondjuk az még kellemetlenebb lenne, ha mondjuk egy kupac aktfotó heverne a papírok között az egyik igen csinos shinigami leányzóról. :|De most nincs idő ilyeneken gondolkodni, hiszen feladatunk van. De még milyen feladat! *3*
- Igazán örülök Rosui-san, hogy egy ilyen elragadó hölggyel dolgozhatok együtt. – kezdek bele a társalgásba, miközben már a senkaimon felé halad kicsiny, kétfős csapatunk. - Remélem jól kijövünk majd egymással.
A kapu kijáratát átlépve egy kisebb város egyik részében találjuk magunkat. Azonnal elő is kapom a térképet, melyet a többi papírral együtt az eligazításunk során kaptunk, s alaposan elkezdem fürkészni. Talán probléma lehet, de amilyen zseni vagyok a laborban, olyan ügyefogyott vagyok, ha térképpel kell tájékozódnom. Sebaj, megoldjuk ezt a problémát is, hiszen fontos, hogy megtaláljuk a megjelölt helyszíneket. Először talán a szálláshelyünket kéne megtalálnunk, hogy átfuthassuk a vaskos információ mennyiséget.
- Kissé kísértetiesnek tűnik a város – jegyzem meg a környéket fürkészve, miközben haladunk a kihelyezett főhadiszállásunk felé.
Nem, cseppet se ijedtem meg, nem erről van szó. Csupán hozzá vagyok szokva, hogy Seireiteiben folyton nagy a nyüzsgés és mindenki rohan mindenfelé. Pláne a 12. osztagban. Ezért talán kissé furcsa számomra, hogy ilyen nagy csend van.
Amint megérkezünk, kissé leesik az állam, hiszen elég nagy kupleráj van az egész lakótérben. Persze látszólag már igen régóta nem használják a helyet, szóval nem is kéne min csodálkoznom. Egy gyors takarítás után már minden csillog és villog – már amennyire az tőle telik. Ráadásul még az eszközeink is időben megérkeznek, így azokat is gondosan elhelyezhetjük a megfelelő helyeken. Cool

- Azt javaslom, előbb látogassuk meg a beteget, amíg még megtehetjük. Találnunk kell rá valami okot, hogy rajta miért található meg ez a különös jel. – vetem fel az első ötletet feladatunkkal kapcsolatban.
Kíváncsi vagyok, hogy miféle kapcsolat lehet e között az élő, és a szellem társai között. Talán valamiféle szekta lehet, mely nem az emberi testre, hanem magára a lélekre helyezi pecsétjét. Minden esetre igen furcsa egy jelenség, s jobb lenne minél előbb megoldani ezt a rejtélyt.

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Hétf. Dec. 02, 2013 9:54 pm

Kissé egykedvűen tekintettem az előttem tökéletesen rendbetett ágyásra, majd megtöröltem gyöngyöző homlokomat. Ennek egy igazán tökéletes, és boldog napnak kellene lennie, elvégre nem szerda volt, és a futonomon ébredtem, nem pedig mellette, mégis… valahogy egész más dolgok foglalkoztattak, amiket még a kertészkedés sem tudott elűzni. Lehet, hogy egy mumus megszállta a gondolataimat, és ezért nem hagyja, hogy bármi másra gondoljak? O_O Nem, azt biztosan észrevette volna már valaki, és régen meggyógyítottak volna! T^T Megveregettem az arcom, hogy kicsit felélénküljek, most nincs itt az ideje a búslakodásnak, vagy annak, hogy gondok terheljenek le, elvégre a gyerekek előtt nem vághatok ilyen arcot! ^_^
Mégis kénytelen voltam mosoly helyett elkomolyodni ismételten, mert bár a történtek Takashi~kunnal elkerülhetetlenek voltak, mégiscsak a gyermekeim apjáról volt szó. >_< Egészen más az, hogy a munkája miatt nincs itthon, mint az, hogy ez immár nem is az otthonának számít. Surprised

Mélyet sóhajtottam, és közben eltettem az eddig használt szerszámokat, majd a csaphoz mentem, hogy jó alaposan megmossam a kezem, a mindennapi teendők mindig is örömet okoztak, most valahogy mégis más lett a dolog. Nem is emlékszem rá, hogy valaha ennyire úgy éreztem volna, a síráson kívül nincsen más megoldás, és ez valamiért még inkább elszomorított, de nem szerettem volna sírni, mert az a gyengék fegyvere! ˘w˘ Persze közben kicsit jobban kellett volna figyelnem arra, mint is csinálok, mert olyan erővel dörgöltem a szappant, hogy az úgy gondolta, ideje világgá mennie, azonban a homlokom útban volt. Keményen csattant a homlokomon, majd visszahuppant a csapba, amiből némi víz fröcskölődött rám, és ez a hűvös, valamint a tompa fájdalom, azt hiszem kicsit kiragadott az egyhangú gondolatokból. Megdörgöltem a vöröses foltot a fejemen, majd elnevettem magam, vannak dolgok, amik nem igazán változnak.
Ilyen például az is, hogy ha hívnak, menni kell, szőttem tovább a gondolatmenetet, mikor megérkezett a pokollepke. Félre tettem eszközeimet, de azért nem szétdobálva, nehogy valakinek útban legyen, és elessen, ahogy én szoktam, mert az bizony fájdalmas lenne. Tehát egészen rendezetten dobtam odébb, hogy minél előbb elindulhassak dolgomra, amit még nem is tudtam, vajon mi lehet. o_O Az első osztag területén már jártam, hívattak ide ugyanígy, hogy aztán hős shinigamiként innen induljunk útnak, mégis az ide vezető út valahogy olyan kacskaringósnak tűnt. Legalább kétszer sikerült rossz helyen kikötnöm, és a kissé ideges tisztek hiába igazítottak útba, és követtem a mondandójukat kötelező jellegűként, csak harmadik próbálkozásra érkeztem meg, az amúgy egészen fennköltnek tetsző kapitányságra.
- Rosui Kagehime, a Juubantai Sansekije! – Hajoltam meg a két férfi felé, akik valószínűleg rám vártak, majd elvettem a felém nyújtott papírokat, és visszatartottam mumusűzési vágyaimat, ez nem lett volna helyén való jelen helyzetben.
Félrebillentett fejjel hallgattam végig a tiszt mondandóit, miközben a másik férfit figyeltem, akinek csupán a vezetéknevét árulta el az első osztagos. Surprised

Kicsit felvont szemmel pislantok rá, ahogy észreveszem, hogy ő maga is engem figyel, nem igazán tudtam ezt mire vélni, talán földes maradtam valahol? >///> Bár az gyanús volt már, hogy tizenkettedik osztagos, mert abból eddig csak egyszer sült ki jó, legutóbb Idegenvezető~san egészen kedvesnek bizonyult, és sajnáltam, hogy miattunk megsérült! T.T De sok gonosz Juniibantais volt, hiszen Katsuo Masaru~sant is klónozták ám! És az semmiképpen nem kedves dolog, kifejezetten gonosz szándékra utal! ˘w˘
- Részemről a szerencse, Abakura~san ^o^ - Igyekeztem kedvesen mosolyogni, bár abban nem voltam teljesen bizonyos, hogy jól kijövünk majd, mert rajta tartom ám a szemem! Főként, hogy bókolni próbál, biztosan valami hátsószándéka van, és az éberségemre szeretne hatni! >w>
Közben követtem az átjáróhoz, hagytam, hogy vezessen, elvégre fedeznem, védenem kell majd őt a küldetés alatt, amiről úgy éreztem, nem lesz túl nehéz feladat, elvégre zseni vagyok. Cool

nem különösebben értettem azt, miről is diskurált az első osztagossal, csak annyit, hogy valami nem stimmelt, de hogy pontosan miképpen is, az már nem az én hatáskörömbe tartozott, jelenleg csupán testőrként funkcionáltam, ami a képességeimnek kicsit lebecsülése, de az ő dolguk, mivel bíznak meg. Körbe néztem a városban, és valóban elég kihaltnak látszott, főleg a tizedik osztag után éreztem magányosnak a helyet. Mihez fogok kezdeni esetleg napokig egy Juniibantaissal? O_O Lehet addig előtör valódi énje, és próbál majd rajtam különös kísérleteket végezni, vagy rosszabb! T^T Nagyon ébernek kell lennem. >.>
A szállásra lépve, főként a város képe után, már meg sem lepődöm azon, ami fogad bennünket, legalább a ház még áll. Rolling Eyes

Azon azonban megdöbbentem, hogy Abakura~san egy szó nélkül segített a takarításban, hiszen otthon hozzászoktam már, hogy ez egy nő feladata, és a fiúk nem szívesen vesznek benne részt. Lehet, hogy ez valami csapda lenne tőle, hogy elaltassa éberségem? Neutral

Kezdett a viselkedésével összezavarni, mert kedvesnek, és őszintének tűnt, de ez nem jelenthet semmit egy Juniibantaisnál! ˘o˘
- Rendben, magam is jó ötletnek tartom, hogy szétnézzünk a betegnél! Szeretné ki is kérdezni? Ez esetben nem ártana gigait húzni! – A feladat előbbre való volt, mint esetleges ellenérzéseim, vagy gyanúm.
A válaszától függően vettem fel a gigait, vagy követtem az emberi szemnek láthatatlanul, végig a tájat fürkészve, valami nem volt rendjén a városban, nem tudtam ettől az érzéstől szabadulni. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy testőrként mit is várnak tőlem, de a lehető legjobban igyekeztem ellátni a feladatom, és egy pillanatra sem magára hagyni Abakura~sant, mert bár lehet, hogy tizenkettedik osztagos, mégis csak ő az, akit meg kell védenem, és jelen pillanatban csupán ez számít! ^w^

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Szomb. Márc. 22, 2014 7:20 am

Hallottam már róla, hogy osztagom nincs túlságosan jóban a 10. osztaggal, viszont ez engem sose érdekelt. Nem értem, mi jó lehet a folytonos háborúskodásában, és egymás zaklatásában. Valószínűleg Rosui-san is furcsának tarthatja, hogy még nem ugrottam a torkának csak azért, hogy bizonyítsam: vérbeli gyilkos hajlamú 12. osztagbeli vagyok. Nem osztom osztagom véleményét. Majd ha úgy gondolom, hogy nyomós okom van egy társamra támadni, megteszem. A rivalizálást pedig felesleges együgyűségnek tartom, hiszen nálam úgy sincs jobb. Én vagyok osztagom gyöngyszeme, és híressége, akit mindenki szeret, és tisztel. *3* Természetesen csak azok, akik ismernek is… de később azok is fognak, akik még nem ismernek.
- Ez egy igen kiváló ötlet, Rosui-san. A gigai eszembe se jutott! – vakartam meg kissé zavartan a tarkómat. – Tudja, nem sokszor járok az emberek közé, így folyton elfelejtem, hogy ők valójában nem is látnak minket.
Kissé butának is éreztem emiatt magam, hiszen tudós létemre ilyeneket elfelejteni, halálos bűn. Persze jó… ténlyeg ritkán járok emberek közé, na de akkor is… Fogadok, máris elástam magam a szép hölgynél, vagy pedig még gyanúsabb lettem a számára. Remélem azért majd minimálisan megkedvel a küldetésünk végére, vagy legalábbis sikerül kicsit enyhítenem osztagaink közti feszültséget. Személy szerint örülnék neki, ha nem az lenne minden 10. osztagosnak a reakciója amint meglát, hogy nekem támad valamivel, vagy nem tudom… Neutral

A sok lomközül sikerült kikotornom a két gigait pár percnyi keresgélés után, amit oda is nyújtottam hölgytársamnak. Természetesen gondosan ügyelve arra, hogy semmi olyan testrészéhez ne érjek, ami esetleg kínos lehet számára. Pedig jajj… mennyire szerettem volna. *3*
A gigaiok magunkra húzása után útnak kikommandóztunk az épületből, gondosan ügyelve arról, hogy ne vegyék észre, hogy mi valójában honnan is másztunk elő. Gondolom az embereknek azért furcsa lehet, hogy ha egy ilyen lerobbant helyről ilyen jól kinéző személyek másznak elő. Még a végén azt hiszik, hogy elraboltunk valakit, és itt rejtegetjük. :|Vagy valami igazán aljas és büntetendő cselekedetre készülünk, vagy nem tudom. Persze én, aki Soul Societyben annyi bűnözőt lefülelt, és zárt be, nem lenne képes szörnyű gaztettekre. Surprised

Nodeszóval… miután sikerült kiszivárognunk ideiglenes lakhelyünkről – vagy akár nevezhetnénk bázisunknak is – máris előkotortam a térképet, és zseniálisan borzalmas tájékozódó képességemmel máris el kezdtem böngészni. Aggódó tekintettel forgattam összevissza a papírdarabot, és próbáltam kitalálni, merre is van az az arra.
Kicsit bizonytalanul, de elindultunk egy irányba, majd egy elágazásnál jobbra, majd balra, majd kétszer jobbra, négyszer balra, és így tovább. Így ment ez körülbelül 2 órán keresztül, amikor végül megelégeltem a folytonos kóválygást, és beismertem vereségemet a térképpel szemben. Sose hittem volna, hogy egy vacak, kacskaringós vonalakkal teli papírdarab fog majd legyőzni. Engem, aki született zseni, és szabaduló művész. Engem, aki MacGyver legnagyobb tanítványa. T^T Vagyis… izé… nem mondhatni, hogy tanítványa, hanem inkább megszállott fanja, de nem baj, ez most nem ide tartozik. >.>
Belenyugvásom jeléül végül úgy döntöttem, hogy segítséget kérek egyetlen társamtól, aki reményeim szerint azért kicsit többet ért a térképolvasós dologhoz, mint én.
- Öhm… Nekem ez… kicsit… öhm… kínos… de… öhm… nem tud véletlenül segíteni a térkép megfejtésében? Nem vagyok valami jó a térképolvasásban. – sandítottam kicsit elpirulva társamra.
Kicsit összetörtem, mikor végre sikerült felfognom, hogy nem, ő se tudja olvasni ezt az értelmezhetetlen spagettihalmazt, de ennél nagyobb tűz lobbant fel bennem, hogy már pedig megfejtem ezt a valamit, ha addig élek is. Nem érdekel más véleménye. Most, és ebben a pillanatban megtanulok térképet olvasni, ha bele is döglök, így hát elbattyogtam a legközelebbi utca táblához, és megpróbáltam megtalálni, hogy körülbelül hol is lehetünk.
Pár percnyi keresgélés után sikerült kiszúrni a helyet, és arra is rájöttem drága zanpakutomnak köszönhetően – aki kérésemre iránytűvé változott -, hogy milyen irányba kell mennünk. Ilyenkor nagyon hasznos tud lenni Katakae alakváltós képessége. Korábban is eszembe juthatott volna, és akkor valószínűleg nem égettem volna le magam a kisasszony előtt. :|Gondolom most valami 12. osztagbeli baleknak néz, vagy valami… :|De végül is akkor is sikerült elindulnunk, remélhetőleg most már a megfelelő irányba, mert kezd leszakadni a lábam!!! T-T

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Szer. Jún. 04, 2014 4:49 am

Komolyan mondom, én nem gondoltam volna, hogy a 12. osztaghoz fogok kerülni azzal pedig még kevésbé számoltam, hogy viszonylag egészen rövid időcske alatt sikerül felmászni a szamárlétrán és kiküzdöm magamnak a 4. tiszti rangot. Kissé féltem is tőle, mert hát… sosem voltam valami hű de nagy vezéregyéniség, most meg… egy egész részleg vezetőjévé sikerült kinőnöm magamat. :|No nem mintha nem érdekelne az időutazás, meg ilyenek, a kedvenc sci-fi témám volt mindig is, de azzal azért nem kalkuláltam, hogy egy gyönyörű napon ez lesz a munkám. Egy hobbi, amiért még fizetnek is. Valami nekem itt nagyon büdös… biztos, hogy csapdába kerültem. Valami kandi kamerás beugrató-sorozat részét forgathatják velem épp, csak biztos megvárják, míg belenyugszok, megszokom meg ilyenek és majd akkor fog robbanni a bomba… >.>
Most is, mint a legtöbb reggelen hatalmas energialökettel teli vidám ébredést vártam magamtól, csak nem jött össze. Én nem tudom, miből vannak azok az emberek, vagy mit esznek/isznak/szívnak akik boldogan, vidáman kelnek fel reggelente; de adhatnának belőle nekem is. Ugyanis szerény szőkeségem majdnem elbőgte magát, amikor megszólalt az óra. Képtelen vagyok nem érzékeny búcsút venni az ágyamtól és a plüssömtől, pedig mindent elkövetek annak érdekében, hogy minél zökkenő mentesebben menjen a dolog. Azonban még így is, mikor másztam kifelé a meleg takaró alól kisebb tiltakozó nyöszörgések kíséretében, sikerült úgy belegabalyodnom, hogy leestem az ágyról, egyenesen arccal előre. Könnyes szemmel dörgöltem meg sajgó nózim, majd vesztes harcosként elvánszorogtam a fürdőbe némi értelmet kaparni össze- ez alatt azt értem, hogy felvenni az egyenruhát, meg megkeresni a zseniálisan cuki piros masnimat és belekötni a hajamba, fogat mosni… Szóval, mire végeztem ezekkel a rendkívül fontos pipere-szeánszi teendőkkel, sikítva rohantam ki az ajtón, olyan késében voltam. Ráadásul még a zanpakutuomat is otthon hagytam, amiért kénytelen voltam shunpoval visszamenni. Ilyen egy igazán jó napindítás, na.
- HAYAMI-SAN! NE KÉSSEN MÁR EL MINDEN EGYES ÁTKOZOTT NAP!- Ennél lelkesítőbb üvöltést nem is hallhattam volna, kétségtelen. Pedig biztos voltam benne, hogy a boldogságtól volt kipirulva vörösre a pofija a kiabáló tisztnek, hiszen nem minden nap láthat egy olyan tüneményt, mint én. :oVagyis éppen ez az, hogy minden nap engem láthat… Enyhén zavarba jőve rugdostam az Űr és Térkutatások részlegének padlóját.
- Az egész egy szerencsétlen véletlennel kezdődött… Surprised

- Kezdtem bele a magyarázatba, de még én is éreztem, mennyire sántít a dolog. Tudós létemre nem magyarázkodhatok folyamatosan a késéseim miatt… nincs rá időm! - De nem magyarázkodni akarok, a munkáért kapok fizetést! Dolgozzuuu~nk! >< - Valójában nem voltam ennyire lelkes, de na. Ha én búval bélelt gombóc módjára, zombiként mászkálok a részlegen, akkor az alattam dolgozók sem lesznek sokkal lelkesebbek. Szóval icipicit tettetett lelkesedéssel, de valódi érdeklődéssel vetettem bele magamat a különböző kütyük és gépek közé, kísérletezgetni meg kutatási eredményeket, részállásokat olvasgatni. Főleg úgy élvezetes a munka, ha vannak akik számolnak helyettem, meg dolgoznak és nekem többnyire csak ellenőrizni kell. Legalább foglalkozhatok a saját ötleteimmel meg kísérleteimmel. *.* Már kezdtem is belejönni a dologba, amikor egy pokollepkécskére lettem figyelmes, aki bárhogy kóvályogtam, engem követett. Nem nagyon keresgélt engem még ez a lény, talán csak akkor, amikor elő lettem léptetve a 4. rangra. Küldetésem sem most voltam, szóval nem tudtam elképzelni, mit akar tőlem. A mi osztagunkat nem nagyon küldözgetik ki terepre, mi amolyan irodai és laboratóriumi körülmények között létező lények vagyunk. ><; Így kissé értetlenül álltam az események előtt: a kis cuki rám telepedett, nekem pedig menetjegyem volt az Emberek Világába egy nagy halom gépezettel, kütyüvel és egyéb eszközzel, hogy segítsek a két jómadárnak véghez vinni a küldetést. Bevallom, legjobban pillanatnyilag ez az eset foglalkoztatott, aminek kivizsgálása miatt kell vinnem a kütyüket- hiába nem az én, vagyis a mi szakterületünk volt. Osztagi berkeken belül is terjed a pletyka, kifejezetten gyorsan.
- Én most el! Ügyesek legyetek, tessék szépen dolgozni! Mert ha nem, amikor visszajövök, mindenkit személyesen fenekelek ám el! ><- toltam feljebb két karomon a ruha ujjait, majd nagy elszántan felnyaláboltam az itt maradt eszközöket és megindultam a senkaimon felé.
Értem én, hogy kell egy főhadiszállás, hogy a két kis drága tudja végezni a dolgát, de… MIÉRT VAN ITT ILYEN POROS KUPI?! Mondjuk, mintha már tett volna valaki próbálkozást a takarításra… Elég kevés sikerrel. >.> Majd én kezelésbe veszem a helyet! Csak előbb találjam meg őket. Elvileg kaptam én egy térképet, ahol az az emberke fekszik: gyanítom – zseniálisan kikövetkeztetem-, hogy ha nem itt vannak, akkor elmentek kikérdezni a gyengélkedőt. Jobnak látom utánuk menni, mintsem itt vesztegetni az időmet és várni rájuk, ahogyan a tini lány várja a szombati buli után. Mivel azonban nem minden emberke látná jelenlétemet, egy gigait igyekszek előkotorni-, ami egy kisebb berendezési tárgyakkal vívott harc után sikerül is. Belebújva, a térképet megragadva meg is lódulok utánuk, megpróbálva megtalálni a lélekenergiájukat. Tekeregtem mindenfelé, jobbra, balra, hátrafelé, mentem én előre is, de nem sikerült nyomra bukkannom. Ráadásul el is tévedtem… Csüggedten indultam el megint valami iránya, amiről azt se tudtam merre visz. A térképet forgatva próbáltam rájönni vajon merre lehetnek, amikor megéreztem két shinigami jelenlétét: azonban figyelmetlenségem határtalan- sikerült a fiúba ügyesen belegyalogolnom, majd a lendülettől hátra is estem a popómra.
- Nem akartam, elnézést kérek… - tápászkodtam fel pironkodva, majd miután a zsebembe dugtam a térképet, megigazítottam a masnimat. Csak ezután mértem fel a két meghökkent egyént: a lánynak mondhatni festőien gyönyörű arca volt, a férfi pedig kifejezetten ismerős volt valahonnan. Kinézetre ő is valami perverz aktakukacnak tűnik. Surprised

- Khmm… Hayami Emi vagyok, a Juniibantai 4. tisztje. Elhoztam a szükséges eszközöket és azt az utasítást kaptam, hogy segítsek Önöknek a küldetés további részében! ^^- Mosolyogtam lelkesen, majd előkotortam az esés következtében kissé meggyűrődött térképet. - Esetleg tud valamelyikük térképet olvasni, vagy próbálkozzak meg vele én magam?- Igazából nem voltam túl járatos a térképeken való kiigazodásban, de biztos voltam benne, hogy belerázódnék. Meg ha nem is, akkor is ott van az a szép, mosolygós kis szám és megkérdezem az egyik járókelőt hogy merre van az… izé Kórház.

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Hétf. Jún. 09, 2014 6:31 am

Kissé felvont szemöldökkel pillantottam a férfira, mert eddig azt hittem, hogy a Juniibantaiban gonoszok a tudósok, de azért okosak, csupán csintalanságokra használják ezt az okosságukat, azonban most nem egészen így tűnt. Bár bevallotta, hogy ritkán jár az emberek világába, így ez lehetne felmentés számára, vagy legalábbis enyhítés, de valahogy még mindig gyanúsnak találtam, bármennyire is esetlennek tűnhet, nem fogom alá becsülni! ˘3˘ Ehhez mérten azért igyekeztem nem kimutatni, hogy gyanakszom rá, ezért mosolyogva vettem el a felém kínált gigait. ^w^ No, meg persze azért is, mert így illik, elvégre segített nekem, én magam sosem találtam volna meg ezekben a kupacokban, valahogy az egész egy óriási őskáoszra emlékeztetett, amit egy bomba okozhatott, vagy egy mumustámadás! Igen, az sem kizárt, hogy már ebben a pillanatban próbálnak minket akadályozni, de nem hátrálhatunk meg, fontos dolgunk van, ami nem tűr halasztást! >_<
Óvatos léptekkel követtem Abakura~sant, mert valami oldalsó kijáratot választottunk, amire nem értem, a kihalt utcákat tekintve, miért volt szükség, azonban ezt nem tettem szóvá. Csendesen követtem, miközben figyeltem minden apró rezdülésére az épületeknek, de még csak állatok sem voltak láthatóak, mintha csak egy szellemvárosban lettünk volna, kezdett rossz előérzetem támadni, és nem szerettem az efféle előérzeteket. :/ Nem voltam jós, vagy médium, akik képesek voltak megmondani a jövőt, de nagyon rossz érzés volt, ha rossz érzésem volt, mert belülről igazán kényelmetlenül éreztem magam! T-T
Nem is gondoltam volna, hogy egyébként ilyen nagy ez a hely, mert azért már egy ideje, sőt, igen hosszú ideje bandukoltunk már csöndben, mert nem akartam ám zavarni Abakura~sant, aki teljesen belelényegült a térképbe. Bár már harmadszor mentünk el a zárt virágbolt előtt, ami azt valószínűsítette, hogy vagy alaposan szeretné kiismerni a rejtett utcákat, vagy a térképünk nem éppen megfelelő, és valamit kihagyhattak róla, amiért körbe-körbe megyünk. Az eszembe sem jutott, ami azonban a valódi gondokat okozta. Döbbenten pislogtam az elpirult férfira, aki mintha azt mondta volna, hogy fogalma sincs, merre kell menni, mert nem tudja elolvasni a térképet, és nekem kellene.
Kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy én sem vagyok éppen a tájékozódás mestere, de ehhez mérten én nem is szoktam magamhoz venni az irányítást, és eltévelyedni valaki mással együtt! ˘o˘ Eszemben sem volt kihúzni a slamasztikából, amit meggondolatlansága okozott neki, ráadásul velem sem lett volna minden valószínűséggel kisegítve. :/
- Az én feladatom csupán a felügyelet, ahogy a parancsból kivettem! – Fontam össze kezeimet mellkasomon, mintha ezzel a kitérő válasszal megakadályozhattam volna, hogy rájöjjön, fogalmam sincs, miként kellene egy ilyen számtalan utcából álló helyen kiigazodni.
Végül szerencsére szó sem volt arról, hogy valóban nekem kellett volna kibogoznom azt, hol is vagyunk, és merre is kellene indulnunk, mert úgy tűnt rájött, mi lehet a nyitja az egésznek. Bár ez esetben nem értem, ezt órákkal ezelőtt mért nem tudta? Surprised

Lehet, hogy csak engem tesztelt, hogy mennyire vagyok türelmes? o_O Nagyon remélem, hogy erről szó sincsen, mert ez esetben teljesen feleslegesen sétáltam volna vele ennyit, és lettem volna sokkalta hosszabb ideig távol otthonról, mint ahogy azt feladatunk megköveteli. Igyekeztem is, hogy ne maradjak le tőle, és ebben besegített az is, hogy valaki feltartóztatta saját testével Abakura~sant. O.o
Melléjük érve segítőkészen nyújtottam kezem, és szerencsére úgy tűnt, egyiküknek sem történt komolyabb baja, ijedelmem teljesen felesleges volt, bár én vagyok tulajdonképpen a testőr. Mondjuk, hogy így elgondolkoztam rajta, a történetekben inkább a férfiak szokták megvédeni a nőket, és nem fordítva, de én legyek az utolsó, aki emiatt megjegyzést tenne bárkinek is! >w< Aztán csak nagyra nyílt szemekkel hallgattam bemutatkozását, még egy Juniibantais… pedig olyan barátságosnak tűnt! Surprised

Bár elég óvatlan is, ha csak úgy elmondja ezeket a dolgokat egy idegennek, hiszen még nem is kérte, hogy azonosítsuk magunkat, hogy biztos lehessen benne, minket keres! :/ Nem csoda, hogy engem is kirendeltek melléjük, bizonyosan teljesen elveszettek lennének nélkülem.
- Rosui Kagehime, a Juubantai sansekije – Hajoltam meg felé, viszonozva bemutatkozását, elvégre így lenne illő.
Szavaira megmaradt bizakodásom is a mumusok martalékává vált, hiszen szavaiból tisztán kivehető volt, ő maga sem különösebben jártas a térkép olvasásában. Egyikükről a másikukra pillantva próbáltam eldönteni, hogy tulajdonképpen most ez valami bennfentes vicc a tizenkettedik osztagnál, vagy ott tényleg ennyire felkészületlen mindenki? :/ Talán jobban megértettem volna őket, ha másik osztagból érkeztek volna, de elvileg ott híresen okos shinigamik vannak, azonban úgy tűnik, ez már koránt sincs így, a Juubantai megelőzik őket még zsenialitásban is! Cool

- Szerintem célszerű lenne, ha együtt próbálnák meg kiötölni, merre kell mennünk, mert ha ránk sötétedik, nem fognak beengedni a kórházba! – Mondtam sóhajtva, és megvártam, hogy merre is indulnak el, hogy továbbra is a környezetet fürkészve követhessem őket.
Ezúttal úgy tűnt, együttes erővel sikerült kitalálniuk, melyik is a helyes út, mert sokkal kevesebbet sétáltunk vissza, amíg egyszerre előttünk magasodott, a mentőautók miatt eltéveszthetetlen célpontunk, a kórház. Megkönnyebbülten mosolyodtam el, egy gonddal kevesebb, immár csak be kellene jutnunk.
- Nos, mi legyen? Adjuk ki magunkat látogatóknak, vagy mi lenne a legcélszerűbb? – Pislogtam rájuk, hátha ők járatosabbak az ilyen dolgokban, mert nekem eddig sosem kellett kórházba mennem…

Egy kis mese:

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Hétf. Júl. 28, 2014 11:02 am

Kicsit szégyelltem magam, amiért miattam kellett körözni ebben a nem túl izgalmas városban, viszont az se segített, hogy Rosui-san se konyított túl sokat a dologhoz. Cseppet se vigasztalt a dolog, sőt… inkább csak jobban lehangolt a dolog. Néha komolyan balféknek érzem magam egy kicsit. De csak egy igen aprócska, pár percnyi, esetleg pillanatnyi érzés, mert szinte azonnal sikerül ezt a fajta gondolatot elhessegetnem.
Hirtelen egy lány, ügyetlenkedve botlott belém, mondhatni szinte belém esett. *3* Mindenbizonnyal menthetetlenül, hiszen nekem ellenállni lehetetlenség :3 Egy született adonisz vagyok, bár ez most jelenleg nem igazán látható, s többnyire hófehér köpenyem is igencsak eltakarja kockás hasfalam, melyet a rengeteg edzésnek köszönhetek. ^.^ (LOL xD) Kicsit el is bambulok, miközben elképzelem magunkat a tengerparton, fürdőruhában, miközben boldogan, kéz a kézben futunk a homokban, s sűrű hajunkba tép a szél. *3*
- Semmi gond, Hayami-san, hiszen véletlen volt. - mosolyodok el kedvesen, álomképeimtől elszakadva, üdvözölve társamat. Megnyugtató, ha egy másik 12. osztagos is velünk tart a kis túránkon, hiszen így több agytröszt lesz majd jelen, s próbál majd ügyködni feladatunk megoldásán. Mert természetesen mi fogjuk a problémát megoldani, és Rosui-san majd csak vigyáz ránk, mint valami őrangyal. Egy csinos, telt keblű őrangyal, aki boldogan ugrál szabadidejében a felhők közt, feje felett aranyló glóriával. *3* Ki ne szeretne bele egy ilyen látványba?! *3*
- Minden bizonnyal az Abukara Ichirouta név mondd Önnek valamit. Én vagyok az 5. tiszt, és egyben a Modern technológiával foglalkozó részleg vezetője is, a 12. osztagnál. - leheltem lágy csókot üdvözlésképpen új társam kézfejére.
Sajnos az a tény, hogy Hayami-san se nagyon ért a térkép olvasáshoz, cseppet se vigasztal. Elvesztünk, és örök időkre itt ragadunk, a betontömbök rengetegében, élelem és barátok nélkül. T.T De talán esetleg újra lehet népesíteni a földet, pláne két ilyen csinos hölggyel, mint aki most a társaságomban van. *3* Csak sajnos még nem halt ki az emberiség. Surprised

De ugyebár ezt is könnyedén meg lehet oldani, hiszen rengeteg módja van az emberek kiírtásának, de ugye nekünk most nem ez a feladatunk, hanem sokkal inkább az, hogy megtaláljuk végre azt a nagyon, de nagyon szemét kórházat a nagyon, de nagyon beteg áldozatunkkal. Hurrá! :/
Rosui-san igazán okosakat tud mondani, de persze ez már nekem is eszembe jutott, hiszen több szem többet lát, és valószínűleg több agy, okosabb is tud lenni. Surprised

Persze nem vagyok földrajz tudós, elvégre egy fizikai-kémiai laborban dolgozom, szóval ezen a területen teljesen halott vagyok.
További kóválygás után végül sikerül megérkeznünk a kórházhoz még zárás előtt. Zsenik vagyunk, ez sose volt kérdés! Most viszont az a kérdés, hogy hogyan jussunk be.
- Nem biztos, hogy beengednek az alanyhoz sima látogatóként, szóval mindenképp rokonnak adjuk ki magunkat. Ezzel nagyobb eséllyel engedhetnek be minket, hiszen ki állná útját az aggódó rokonságnak. Nekem tuti megesne rajtunk a szívem, ha nővérke lennék.
Na jó, talán az utolsó mondatot nem gondoltam át elég alaposan, de mindegy… A kórházba belépve semmi különöset nem sikerül észre vennem. Minden olyan, mint amilyennek lennie kell. Nővérkék, betegek és orvosok sétálnak le-fel az épületben. Rendezve ügyes bajos dolgaikat. Már csak egy főnővért, vagy valakit kéne kerítenünk, akitől kérdezősködhetünk, hogy merre is van az az arra. Persze a rendelők várótermeit körbesétálva nem lettünk sokkal okosabbak, és arra is rájöttünk, hogy minden bizonnyal nem itt fekszik az illető, hanem talán pár emelettel feljebb. Így hát meg is indulunk a lépcső felé. A lépcső tövében néhány nővér beszélget, így hát elhatározom, hogy bátorságomat összegyűjtve rákérdezek, merre is van az a bizonyos főnővér, aki annyira mindent tud, hogy még azt is megtudja mondani nekünk, hogy merre van az általunk keresett személy, aki szigorúan valamiféle rokoni kapcsolatban áll velünk. Mert hát muszáj, hogy valami ilyesféle kapcsolatunk legyen vele, igaz? O.o
- Ööö… elnézést… Önök ugye nővérek? - teszem fel a kérdést, amiért hogy őszinte legyek, meg se lepődnék, ha kinevetnének. Minden esetre, amennyiben valóban nővérkék, folytatom mondandómat ugyan olyan szégyellős, és aggódó hangnemben, mint amilyenben kezdtem azt. - Öhm… A bátyámat keresem, akit nem régiben hoztak be a kórházba, de sajnos csak most értesültem róla, hogy itt tartózkodik. Izé… esetleg… meg tudnák mondani, hogy merre találom?
Remélhetőleg nem röhögnek ki túlságosan, és nem is küldenek haza azzal a szöveggel, hogy “tuti nincs itt”, vagy valami hasonló, mert akkor kicsit kiakadok, és más módszert kell majd keresnem. Mondjuk hogy csak úgy belógok, vagy… nem tudom, Rosui-san-ék pedig okosak, majd ők fellopakodnak egy hasonló szöveggel, mint én, vagy talán még jobbal is. Nekik talán még elhiszik, hogy testvérek, hiszen mindketten szőkék, csinosak, és… szóval csinosak. ^.^
Amint bejutunk, bárhogy is történjék ez, előkapom mérőeszközömet, mellyel képes vagyok lemérni, hogy mennyi ideje lehet még léleklánca elszakadásáig. Sajnos azonban nem túl jók a jelek, valamint szemmel láthatóan is egyre romlik az állapota.
- Nekem itt valami nagyon bűzlik… és nem a lábam, mert azt eskü, hogy reggel megmostam… - sandítok rá a társaságomban lévő két hölgyre, hátha ők is észre vettek valami fontosat, ami esetleg jól jöhet nyomozásunk során.

Tárgy: Re: Elfeledett múlt Szer. Júl. 30, 2014 2:36 am

Ajjaj, megint olyan szörnyen bénácska vagyok. T.T Ha felrobbantok mellettük egy bombát, azzal sem keltek ekkora feltűnést, mint a bénázgatásommal. Szörnyű, szörnyű!Egyi lyen szerencsétlen embert pedig képesek voltam megválasztani egy részleg vezetőjének! Életeket bíztak rám, én pedig biztosan előbb fogok kinyiffani, mint hogy bárkit is sikerüljön megvédenem. Sad

Mondjuk, nem is testőrnek küldtek jelenleg, szóval emiatt úgy tűnik, nem is nagyon kell most aggódni. Két nagy, barnán csillogó szememet meg ráemeltem a felém tornyosuló férfira, akiről így már tudtam, honnan ismerem. Pedig meg mertem volna esküdni rá az előbb, hogy valami hiperszuper szerelmes filmből lépett ki, de hát na. Tévedtem. Surprised

- Igen, így már tudom ki is Ön. Ne haragudjon kérem, de személyesen még nem láttam Önt, csupán a nevéről hallottam. - Hogy is hallottam volna, mikor nem is olyan rég neveztek ki és ki sem dugom az orromat a részlegről? Jó, ha mégis, akkor meg curikkolok haza aludni, meg enni. Nem futok össze ilyen aranyos, meg menő, nálam biztos sokkal okosabb emberkékkel. Pedig milyen jó lenne egyszer együtt felrobbantani valamit Abu-channel, vagy kísérletezni valakin! *.* Mindenféleképpen meg kell győznöm később a szemüveges agytrösztöt, hogy jöjjön el velem valamit alkotni. >< Úgyis olyan rég játszottam már valakivel valami igazán érdekeset! Ha pedig semmiféleképpen nem akarja magát megadni az én zseniális tervemnek, főzök neki spagettit. Annak egyetlen férfi sem tud nemet mondani! Twisted Evil

Önbizalmamat pillanatok alatt összetörte a nyilvánvaló tény, hogy az első dologban sem tudok a hasznukra lenni. De mit is tehetnék, ha egyszer tényleg a laboromban vagyok éjjel-nappal és ott meg igazán nincs szükségem erre a képességre? T_T
- Igen, ez egy jó ötlet, akkor már nincs látogatási idő. - Bűntudatom kezdett rámenni az eddigi jó hangulatomra. Nem baj, ezután sokkal jobban fogok figyelni rájuk, segítgetek nekik, ahol tudok. >< Bár éles helyzetben nem biztos, hogy hasznomat vennék- nincs túl sok tapasztalatom ilyen téren, végül is nem rég kerültem ki az akadémiáról. ><
Mellesleg, mindig is azt hittem, hogy a 10. osztag tagja mind büdös bunkók, akik gyalázzák az én zseniális osztagom gigászi zsenijeinek becsületét. Mindenki azt mondta nekem, hogy ők maguk a megtestesült gonoszak és kerüljem el őket. >.> De most, Rosui-san egész aranyosnak, meg segítőkésznek tűnik és még nem is kezdett el piszkálni amiatt, mert a 12. osztaghoz tartozunk Abu-channal. Lehet, hogy nem is annyira igazak a pletykák?
A kórházban szinte azonnal megcsapott az a jellegzetes fertőtlenítőszag, amitől mindig kirázott a hideg. Odavetettem két alkalmi társamnak, hogy mindjárt jövök és utamat az egyik öltöző felé vettem. Még jó, hogy senki nem vett észre és észrevétlenül be tudtam surranni ellopni egy köpenyt, amibe gyorsan bele is bújtam, majd a nyakamba aggattam egy működő fonendoszkópot. A tükörben vetettem egy gyors pillantást magamra, majd gyorsan siettem vissza hozzájuk. Így aztán biztosan senki nem fogja megkérdezni, kinek vagyok a micsodája. Surprised

- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen bedőlnek nekünk. - sóhajtottam fel, amint a kórterem ajtaján belül voltunk. Ép eszű ember nem hinné el rólam, hogy az altatóorvos vagyok. Nem is szeretem elaltatni a kísérleti alanyaimat, minek, amikor úgy a jó, ha hallom a hangjukat vizsgálatok közben. Fontosak a visszajelzések! >.>
Míg Abukara-san a léleklánc vizsgálatával volt elfoglalva, én a lélekenergiáját vettem alaposabban szemügyre egy zsebembe dugott aprócska, ám annál ügyesebb ketyerével.
- Felmérve, hogy mekkorának kellene lennie a reiatsujának és hogy jelenleg mekkora mennyiséggel rendelkezik… kénytelen vagyok azt mondani, hogy úgy tűnik, valami, vagy valaki megcsapolta szegénykét. Surprised

– dőltem neki a falnak, s tekintetemet a világért nem vettem volna re a műszer kijelzőjéről. Szőkei fürtjeim arcomba hullottak, miközben feljegyeztem egy füzetlapra az általunk mért adatokat, majd kikapcsoltam a nálam levő készülékeket.
- Én még nem találkoztam Bountoval, de leginkább az osztag könyvtárában elég sok feljegyzést elolvastam róluk. Ez a támadási stílus talán az övékhez hasonlít a legjobban…- mondtam félhangosan, majd társaimra függesztettem tekintemet.

Spoiler: