|
|
| A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen | |
| Szerző | Üzenet |
---|
Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Vas. Ápr. 27, 2014 9:50 am | |
| A verőfényes tavaszi napsütés éppen jókedvében találta az amúgy árnyakba burkolózó shinigamit. A minap kapott el egy szolgáló shinigami nőt. Kivételes módon bánt el vele, és ez persze feladatának kezdetét jelezte. Erre vártak, már hónapok óta. A siker szinte már a lépéseiben is benne volt. Fütyörészve lépett be a Tiszta Lelkek Városába, mert természetesen még legális volt a bemenetele. Igaz, amire most készült, és ami vidámságát okozta, annak a következménye egy zsíros fejdíj lesz, meg üldöztetésre… de csak akkor, ha küldetése, amit gazdája adott, sikertelenül végződik
Beszélgetéseteket remek napra időzítettétek, a főnemes férfi keresve sem találhatott volna jobbat. Egyetlen egy felhő sem kúszott a kék égen, az illatok nem is oly régen nyílt virágokból finoman szellőznek a levegőben. Semmi sem veszélyeztetheti a tárgyalást, melyet a szentélynél végeztek a birtokon. Igaz a szolgálókat elküldtétek, hiszen olyan dolgok is szóba kerültek, melyek nem juthattak el mások fülébe. Szerencsétekre nem voltatok lehallgatva, habár a Daitenshi tagjai köztudottan erősen megfigyelt személyek, nem is beszélve a Tamachi fiúról, akinek a híre talán Seireitei legapróbb sarkába is eljutott, veszélyességét illetően. Nem lenne meglepő, hogy ha valaki bosszút kiáltván elé állna bármely percben, hogy életét vegye. Igaz az egyik fél számára sem lenne kifizetődő, így a törvény kivételesen a bolondot támogatná. A téma kényessége megkövetelte, hogy valóban senki se legyen a közeletekben. Megérte ez az intézkedés? Hamarosan kiderül!
Egy fekete pillangó siet keresztül szelve az illatáradatot, és zaklatott röpdösését csak jobban fokozza az üzenet, amit hordoz. A feladó bajban volt, és egy segítségkérés mellett, olyan információkat készül átadni, ami a főnemesi házat azonnali, és erőteljes intézkedésre sarkallja majd. Amikor a pokollepke az asztalotok előtt röpködött, mintha azt sugallaná, hogy csakis a férfi fülébe szánja mondanivalóját. Mielőtt erre törekednétek, már el is kezdődik az üzenet, egy ijedt női hangon. - Kawayesa Iko vagyok, Kagami-dono, segítsen! Árulást ter…- azok a vékony suttogó szavak félbemaradtak, ahogyan a feladatát végző lepke egyszerűen kettészakadt, és a levegőben porrá válva hullott szét. Két bizonyos szó persze elhangzott, és talán a nyomozás elkezdésének a legfontosabb két szava volt. Persze azért jó lett volna tudni, hogy pontosan kik is volnának azok a bizonyos árulók, de erre már nem jutott ideje a pillangónak //Moo T.T//. Sajnos nincs időtök ezen morfondírozni, ugyanis az asztalban megtalálhattátok az okát is annak, hogy miért nem tudtatok meg többet. Egy fényből készült bíborvörös izzásban úszó kunai kés éktelenkedett a ki tudja hány éves bútorban. Erőteljes kiterjedő reiatsut érzékeltetek. Egy zanpakutouval rendelkező shinigami lélekenergiája tűnt ki belőle, és erősen aktív volt. Instabilan ingadozott benne az erő sűrűsége, amit gazdája hagyott benne. Egy növekvő lufira volt hasonló. Robbanni fog, és erre Ti könnyedén rájöhettetek. Miután persze megoldjátok, hogy ti ne robbanjatok fel, azután kereshettek az ellenség után. Egy sötét egész testét beburkoló, az omnitsukidouhoz hasonlító ruhát hordott, és olyan ügyesen állt fél lábon a hát egy felétek kiálló szárny háztetőjének peremén, hogy úgy tűnt, mintha orkán esetén sem billenhetne ki. Kezeiben három-három fénylő késszerű valami volt, a távolban nem lehetett pontosan megmondani, hogy micsoda, de ti már sejthettétek. Mikor felétek dobta, kikerülésre bíztat, vagy valamiféle védekezésre. Az biztos, hogy ha egyetlen olyan kunai kés is beröppen a szentélybe, komoly károkat okozhat, amivel csak tovább borzolná a kedélyeket. Miközben ti életeteket mentitek, mire visszanéztek rá, már nem volt ott. Az irány, hogy merre mehetett, könnyedén megsaccolható volt, a kiáltások és egy sorozat robbanás hallatán. Balra. Ha már utána indulnátok, egy velőtrázó sikoly rázta meg a ellentétes jobb oldali falat. Merre mentek? Talán szétváltok? Nem lenne bölcs döntés, komoly ellenfeleknek tűnhetnek. |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Vas. Ápr. 27, 2014 10:40 am | |
| Előzmények
Miközben szidalmazott, én csak halkan nevettem rajta. Nyilvánvaló, hogy ezt mondja, de közben sejtettem, hogy hasonlóakat gondol, mint Ai. Róla is letűnt egy minimális köszönetnyilvánítás, és csak valahol a fejem legmélyén ösztönszerűen sejtettem, hogy Eisuke is így van ezzel. Bár róla ez nem látszik. Vagy azért, mert nem ismerem még eléggé, vagy azért, mert egyáltalán nem mutatja ki az arca. Bárhogy is legyen, a szavaira most nem válaszolok még. Hagyom, hogy ő mondja ki a véleményét először… azt, amit valóban gondol. És amikor volt egy szikrányi elismerés is a szavai között, akkor már én is szóra nyitottam a számat. - Ezt a mocskot csak ti nevezitek annak. Senki és semmi nem tud erről természetesen. Tudod én nem hagyok nyomokat. A magam terméke ez- hazudtam zsigerből. Seiran neki nem fogja elmondani, én nem fogom elmondani, hogy a fiú keze is benne van. Már csak azért sem, hogy ha valaki neadjisten összekombinálja a dolgokat, akkor nehogy veszélybe sodorjam. Legyen elég, hogy számítógép ismeretem és démonikus ösztöneim elegek voltak ehhez a művelethez. Senkinek ne legyen ehhez semmi köze. Fenyegetőzni kezdett Ai, és a köztem lévő tervekkel, és erre szúróan pillantottam rá. Méghogy megakadályozza a házasságot. Kicsit a pulzusom is megemelkedik, az arcom is megfeszül, de semmi jel nem mutat rá, hogy valóban fenyegetném én őt. Volt már, hogy az édesjóapa megtiltott egy frigyet, és én a saját apámmal is végeztem ezért. Nem fogom ezt megtenni, mert a sajátjaimból már kifogytam, és nem akarom bántani ezzel Ait. De csakis ezért. - Tudod…- sziszegtem oda- Régen már ezek a szavak is „kényszerítettek” már öldöklésre. Talán te keveset hallottál rólam, de az én hírem már olyanná vált, hogy akár már hazudnak is rólam, csak hogy ijesztegessenek vele. A nevem körül halál leng, és félelem. Ezt akarom én lemosni magamról, és bármit megteszek ezért. És a bármit, az nem jelenti azt, hogy mocskosan tartom azt, csak éppen nem a nyilvánosság előtt. A szégyent sosem éreztem bár, így nem tudom, hogy te mitől tartasz ennyire, de nem fogom megsérteni a Kagami-ház becsületét- szinte morgós hangon közöltem vele a jó hírnek mondható tényeket. Nem, nem fogok úgy ölni, hogy arról bárki is tudomást szerezzen, és igen, mindent megfogok tenni, hogy ő kényelmesen mereszthesse magát, a gond legapróbb zavarjától is mentesen. Aztán kissé enyhébbre váltja a véleményét, amire én is lazábbra veszem a vonásaimat. Megnyugszom, és halkan, már tiszta hangon válaszolok. - Természetesen be fogom neked bizonyítani, hogy kontrollálhatom magam. Megmutatom, hogy képes vagyok rá, csak hogy ne kelljen aggódnod sem efelől. Mindazonáltal…- itt megint halkabbra váltok, mintha ismét titkokat mesélnék- Tudod hogy mi vagyok, hogy mi lett belőlem. Sejtheted is, hogy ennek bizony következményei vannak. Ez az eset… ez is egy következmény volt. Kegyetlen voltam Eisuke, még magam is elborzadok a dolgokon, amiket műveltem vele, és egy pillanatra sem álltam le. Nem is gondoltam, hogy kíméletes leszek, mintha az sosem lehetett volna opció. Mondtam, nem sajnálom, amit tettem, de akkor is zavar. Nem tudtam arra gondolni se, hogy ne tegyem meg- kényes fintorral magyaráztam, csak hogy tudjon róla. Őszinte mondatok voltak már ezek, talán leesik neki, hogy akár még egy tanácsot is várok a dologhoz, vagy a segítségét is akár. Megszavaztam neki a bizalmam, és ezt fogja már fel végre. Ekkor vettem észre, hogy egy suhogó szárny röppen el, szinte a fülem mellett. Magunk elé száll, és először nem tudtam eldönteni, hogy nekem, vagy Eisukének szól. Aztán kissé felé közelített, így én már fel is álltam, hogy odébb állhassak. Talán titkos. Meglepődtem, mire el is kezdi. A feladó nevét memorizálni kezdtem. Nem is szállt az ujjára, csak harsogja a szavakat. Kawayesa… sosem hallottam róla. Az üzenetre egyből reagáltam én is. Bizonyíthatok most neki! Megmutathatom, hogy én vagyok a jófiú, és igenis én vagyok való a lánya mellé, mint élettárs. Feszülten hallgattam, hogy ki lehet az áruló neve, vagy valami támpont, mikor abbamarad az egész. A koppanásra pillantok, ami mellőlem volt hallható. Egy másodpercig csak figyeltem a kunai kést, ahogyan ott ragyogott. Egészen szépséges ez így önmagában, de az asztal az szinte menthetetlen. Eisukére pillantok, hogy erre ő is rájött-e, de aztán az energia, amit kiérzek belőle, nem győz meg arról, hogy törődnöm kéne a számlával. Megfogtam az asztalt, és shunpoval a levegőbe ugrottam, majd teljes erőmből, ami mondjuk nem volt annyira számottevő, fölfele dobtam. Arra sugallt ez az egész, hogy bizony nem volt biztonságos az, hogy az ott mellettünk volt alig fél méterre. Be is vált a megérzésem, hiszen egy robbanás közepette, darabokra tépte a bútorzatot a kis kés. A talpamra érkeztem, majd a sétabotomat megragadtam, mikor a pár törmelékdeszka felé suhintottam, már kivont kard formája volt. - Remélem nem valami ereklye volt- szólaltam meg végül, félrehúzott szájjal, majd a posta küldöncét kerestem. Meg is láttam egy fekete maszlagot a szembe épület tetején. Megadóan megvontam a vállam. Kezdődik… Már megint kezdődik a vérontás. Kibökte a szemeimet a csillanás, amit a kezeiben láttam. Alig telt el egy pillanat, mire már felénk száguldoztak. Lejjebb eresztettem a testemet, és elshunpoztam a halálos kések alatt, a szememet le nem véve az ellenségtől. Aztán a felettem átsuhanó fegyverek röppályáját kiszámítva végül aztán mégis hátra néztem. A szentély falába fúródtak a kések. - Jajj nemár!- nyögöm ki elhaló hangon, mikor a robbanás biztos nyomot hagyott az eszmei helyszínnek. Lehet le lesz szúrva ezért. Mikor aztán ismét az ellenfelemet kerestem, ő már sehol nem volt. - Nagyon sajnálom- dobom végül oda Eisukének, és egy kis sajnálkozás is látszott rajtam. Megvárom míg kioszt, ha kioszt, majd ötleteket dobnék fel rá, hogy hogyan kövessük a kár valódi okozóját, már további durranásokat hallottam egy irányba. - Majd később megbeszéljük, most kövessük- kivont karddal készültem a shunpora, és egy pillantást vetettem a shinigamira, hogy ő is képes lesz-e ilyenre. Ekkor a sikoly is eljut hozzám, teljesen átellenből. - Most mi legyen? Én azt csinálom, amit mondasz, elvégre te vagy itthon, és a te családod. Rád hallgatok, ígérem- mondtam, és közben levettem a kitűzőt a kalapomról. Azt hiszem a tárgyalás rövid volt. A fejemre helyeztem immár a kész fejfedőt, és mosolyogva néztem Eisukéra.
A hozzászólást Tamachi Yukezo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 28, 2014 9:34 am-kor. |
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Vas. Ápr. 27, 2014 1:04 pm | |
|
*Bármi is történt a múltban, már felesleges lenne bármit is tennem. Elvégre is mit tehetnék azért, hogy kitöröljem? Nagyjából semmit! Csak sajnálhatom, hogy ez történt Hisae-el, viszont "meghaltam" ott. Belial miatt sok dologból ki kényszerültem, így ha a múlton nem is változtathatok, a jövőre még hatással leszek. Újra itt vagyok, s mivel joggal nevezhetem magamat az apjának, így az elhamarkodott döntéseknek ezentúl búcsút mondunk. Ezért sem fogom hagyni, hogy csak úgy belemenjen egy házasságba. Járjunk el a régi hagyományok szerint, ahol egy kérőnek még meg kellett dolgozni azért, hogy a frigy egyáltalán létre tudjon jönni. Nem beszélve arról, hogy egy köznemessel nem fog egy főnemesi ház feje házasodni, amiből következik az, hogy Yukezot először be is kell fogadni a házba. Ez egy roppant meredek lépés, amit feltétlen nem fogok könnyű szerrel hagyni. Még akkor sem, ha ezzel a saját lányommal kell szemben állnom. Az érzéseit természetesen megértem, de nemesként mindketten tudhatják, hogy a dolgok sosem olyan egyszerűek. Nem hagyatkozhatunk egyszerűen a saját érzelmeinkre, mivel viselni egy ekkora erejű nevet, felelősséggel jár.* - Ennek módfelett örvendek. *Talán egy kicsit gúnnyal fűszerezett mondatom ez, de attól még valós. Előbb vagy utóbb hozzá szokik majd, hogy sem az öröm, sem pedig a bánat nem úgy ütközik ki rajtam, mint ahogy egy átlag emberen szokás. Köszönhető ez a neveltetésnek, az időnek vagy egyaránt a művészi hajlamomnak. Érdeklődve várom, hogy az iménti megszólalásomra mi lesz a válasza; beleszívok a pipámba. Megint csak a múlt téma következik első látszatra, melyre szemöldököm szép ívelt hídalakot vesz fel.* - Ha az apád megöléséről beszélsz; természetesen hallottam róla! Tudod kutakodtam kicsit utánad, hogy többet megtudjak. Tudom, hogy a Tamachi-ház, amelyet vezetsz, tele van sötét titkokkal. Ám a látszat ellenére engem a múlt nem izgat. Ha ambíciód van arra, hogy változtass ezen, megvárom. Ne érezd magad fenyegetve, hiszen az én dolgom, hogy megvédjem a házat az olyan emberektől, akik olyanok, mint az- az illető, akit megöltél. Nem bízom a dolgokat első látszatra; több nemesi intrikában volt dolgom fiam, mint amennyiben neked lesz dolgod egész életedben. *Teszem hozzá, hogy egy kicsit közelebb hozzam az álláspontomat hozzá. Nem meggyőzni kívánom, csupán tisztázni, hogy miképpen is vegye ezt a témát. Direkt nem vetettem fel, hogy nem kellene találkozniuk. A magam módján mégis csak kíváncsi vagyok erre az ügyre. Régen volt már ebben a házban - a történelem szerint -, hogy házasság jött volna létre. Ideje lenne végre, viszont az idő igencsak relatív vonatkoztatású ebben az esetben. Összeszűkülnek a pupilláim, amikor meginogni hallom a fiút. Nagyot sóhajtok, amikor abba hagyja és leteszem a pipát az asztalra. Itt most nincs szükség ilyen élvezeti cikkekre.* - Ha az érzelmeid rabja vagy, akkor adj utat az elmédnek, s nem lehet bajod. Ne bánd a múltat, hanem gondoskodj arról, hogy legközelebb majd bölcsebben jársz el. Ha kis lépésekben haladsz; rá fogsz jönni, hogy minden, amit eddig tettél nem volt más, csupán egy illúzió. Mindent lehet irányítani, neked arra kell rájönnöd, hogy hogyan tedd ezt meg. *Nem akartam nagyon belefolyni ebbe a témába, de valamit mégis át kellett neki is adnom. Akármilyen arcát is mutatja, nekem még mindig gyereknek tűnik. Egy erős, ostoba és hamari gyereknek. Az erő, amit kapott majd megtanítja sok olyan bölcsességre, ami majd előtte fogja kikövezni az utat. Néha sétálni sokkal egyszerűbb, mint shunpozni. Nem tudom, hogy erre ezek a shinigamik eddig miért nem jöttek rá?! Villanó tekintetemmel kezdem méregetni azt a lepkét, ami berepül ebbe a tárgyalásba. Pedig külön parancsba adtam, hogy ne zavarják meg a beszélgetésünket. A lepke viszont eléggé érdekesen viselkedik ahhoz, hogy ne hagyjam a közeledtét. A névre, amit az üzenet hordoz s magára a hangsúlyra is azonnal felkapom a fejem. De mire az üzenet végéhez ér, addigra én már felemelkedem az asztalról.* - Nani?! *Hangzatosan szólalok fel, melyre finoman elkerekednek szemeim. De az üzenet semmivé foszlik, s magától a kunai kés látványától is hátrább shunpozok. Mégis ki merészel egy ilyen szép tavaszi nappalon árulást intézni? Éppen most, amikor minden olyan békésnek és kiegyensúlyozottnak tűnik?! Gúnyosan harapom el szám szegletét, mivel ez egy pontosan tökéletes időzítés arra, hogy támadást intézzenek. Erős lélekenergiát érzékelek, így gondolva a további bajra, egyből kardom tokjához nyúlok reflexből, de éppen csak kibillentem abból néhány centire, amikor a vándor a puffadó kunai kést az asztallal együtt elviszi, fel a levegőbe. Faarccal konstatálom magamban a tényt, (amikor felrobban az egész) hogy nem csupán a kedvenc kávézó asztalomat tették éppen tönkre, de a pipámt is, ami rajta ékeskedett.* - Ne törődj vele, inkább az, mint az ezer éves kimonom! *Vetem oda Yukezonak, s ezt komolyan is gondolom. Befejezem mozdulatomat, s kirántom a tokból a kardot, amikor méterekre tőlünk megjelenik az elkövető. Higgadtan vezetem végig tekintetem rajta, s megakadnak szemeim a ruházatán.* - Nani mono da? *De az álca alatt megbúvó tettes egy szavával sem illet, máris rögtönzött támadásba kezd.* - Otoshiirere, Gouman Rei! *A fekete katana reiatsura bomlik szét előttem, majd az egyik felém repülő kunai kést egy koncentrált pajzzsal verem el, minek hatására a röppályája megváltozik. A szentély falának csattan, majd arra figyelve elveszítem a figyelmemet az ismeretlen alak irányából.* - Yame... *Már kimondani sem tudom, mivel a tőrök egy robbanásban fejezik ki hatásukat a környezetre. Tekintetem ekkor olyan visszatükrözést vesz fel, amely elárulja, hogy most komoly haragra keltem. Ez a szentély már akkor is itt állt, amikor még csak gyerek voltam. Az értéke felbecsülhetetlen volt, különösen az állapota miatt. Most pedig több pontból is baja esett az építménynek, amitől már vissza is támadnék az ellenfél, de annak hirtelen nyoma vész. Hamar megérzem, hogy nincs idő itt várakozni. Nem nézhetem végig, ahogyan a tiszta felhőket fekete romlások pora mocskolja be. Nem törődhetek ezzel, amikor vannak fontosabb dolgok is. Nem csak én, de Yukezo is elvesztette a betolakodót, s javaslatára ideje utána eredni. Ámbár az idáig elhangzó sikolyok megállítanak abban, hogy bármit is tegyek. Egy pillanatra meglep a shinigami viselkedése, de hamar túl teszek rajta.* - Teleportálj Ritsuhoz és Kanatahoz a harmadik emeleti jobb szárnybeli szobákhoz. Vidd őket ki innen, de vigyázz a lányra, nagyon beteg! Aztán térj vissza hozzám, s kerüld a viszályt csak mentsd őket. Én is a ház felé megyek, de ezt most meg kell tenned. Hagyjuk azt az alakot, mentsük a menthetőt. *Még mielőtt Yukezo távozhatna, mélyen a szemébe nézek.* - Számítok rád, Yukezo! *Aztán shunpo lépésekkel elindulok a ház irányába. Akármi is dúlhat ott, nem hagyhatom, hogy további károkat tegyenek. Azok az átkozott őrök; hol vannak ilyenkor?! Sietősre fogom lépéseimet, bár már kiestem a gyakorlatból.* |
|
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Hétf. Ápr. 28, 2014 2:02 am | |
| Újabb sikolyok és fémcsörrenések hallatszódnak a főbejárat felöl, és miközben amellett döntöttetek, hogy mentitek a még meglévőt, a hangok irányából egy sűrű tejfehér köd kúszik be. Amint eléri a lábatokat, érezhetitek rajta, hogy dermesztően hideg. Deréknál ez a köd nem lesz magasabb, így fellélegezhettek, nem fog zavarni titeket a látásban. Ellenben a napsütéses égbolt beborul, és sötét árnyékot vet a birtokra. Ha messzebb nézhettek, észrevehetitek hogy ezek a felhők csakis kizárólag az épületkomplexum és közvetlen környezete fölött helyezkednek el, eltakarva most már teljesen a Napot. A szétvállás rövid lesz, és hogy ha a Villámvándor követi az utasításokat, könnyedén eljuthat a megvédendő személyekhez. Nem jutott be még senki a betolakodók közül az épületbe. Ha találsz egy biztonságos helyet a számukra, akadály nélkül elviheted őket. Mindeközben Eisuke te előre sietsz, és amit látsz, attól kiráz a hideg. Egy két méter magas fekete köpenybe burkolt lény lebeg fél méter magasan. Szakadt öltözéke a földig is leér, és olyan könnyedén mozog a levegőben, mintha csak számára kijelölt ösvényen haladva. Érzékeli a hátulról jövő támadásokat is, és hosszú aszott rothadt kezével, csupán csak intenie kell egyet, és támadóját homályos jég borítja be. Vannak akik egy fölből kitörő jégcsap döfött át, talán már menthetetlen állapotból. Már egy tucat harcképtelen, talán már halott shinigami fekszik körülötte, és további öt harcos folytatja velük a küzdelmet. Egész testét bedönti, és feléd kezd el közeledni. Ahol csak végig szánkázik ott a talaj alatta egy sűrű dér réteg alakul ki. Már látszik is a leheleted, ahogy közeledik. Csapásra emeli langaléta karját, de még könnyűszerrel védheted. A köd csípően hideggé válik, amint teljesen közel került hozzád, és kimonod is súlyosan fagyott állapotba kerül a lábad körül, ahol éri. Végül magasabbra emelkedik. Azonnal rájössz, hogy teljes repülésre is képes. Idegen számodra teljesen a lélekenergia, ami áramlik belőle. Rövid harcra lettél kényszerítve, és nyugodtan felhasználhatod a körülötted lévő megmaradt őröket. Igaz tudod, hogy ezek a szolgálók kidouból erősek, és valamiért karddal estek neki mégis. Támadásaitokat könnyedén kikerüli, és röptében elkap egyet a társaid közül. Felmarja a levegőbe, majd mikor ledobja apró jég szilánkokra esik szét. Láthattad, hogy ezt úgy érte el, hogy magához szorította. Most Téged készül felkapni, és gyors…
Yukezo, te ebben a pillanatban érkezel meg a helyszínre, és amit látsz, az benned is didergő érzetet kelt. Már nem tudod kimenteni egy jól időzített teleporttal Eisukét, bár kísérletet tehetsz rá. Ez már a főnemes dolga, hogy megvédje magát. A terepet felmérve te is megláthatod az eljegesített utat, az öntudatlan őröket, és a többi sérültet. A furcsa entitás egy dübörgő hörgés közepette suhant, és ha Eisuke sikeresen elkerüli a támadást, a helyén egy hatalmas jégcsap nyársakból gyűjtött csokor jelenik meg. Valószínűleg halálos kimenetelű lett volna a tőletek alig pár méterre lévő kifüggesztettre nézve. Bár Yuke, te megismered az energiákat, csak olyan régen volt, hogy már alig emlékszel rá. Te is belekeveredsz a harcba. Újabb elkerülések közepette eltart a dolog még egy percig is. A kidouk, amik rajta csattantak, mintha leperegnének, sőt csak tovább hűti a körülötte már valóban fájó fagyosságot. Ketten is kihullanak a többiekből, és a maradék a moráljuk elvesztése miatt menekülőre fogta. Villámgyorsan utánuk suhant a lény, így nektek lett időtök egy kis beszélgetésre. Ahogyan végzett velük, a Tamachinak eszébe jut végre, hogy hol is érezte ezt a stabil és nagyon tömör magába szívó reiatsut. Bountok. Leesik, hogy a bábhasználó valahol még rejtve van, ebből sok minden kikövetkeztethető. Őt kell megtalálni. A reiatsut lekövethetitek, és Eisuke érzi meg előbb, ami a maga nemében furcsa, talán csak szerencséje volt. Ki tudja. Az azonos lélekenergia egy sokkal kisebb mása volt jelen valahol a szemben lévő épület mögött. Eldönthetitek, hogy melyikőtök likvidálja a báb irányítóját, de a másiknak fel kell tartania az üvöltő hörgést hallató bábot. A feltartóztatónak újabb reménytelen csatát kellett vívnia, és egy komolyabb sérülést is elszenved, ahogyan a bokája már feladná a szolgálatot, a shunpot képtelenné téve. Aki felkeresi a használóját, az egy remegő testű, az emo stílust képviselő gyenge gyerekkel találkozik. Fekete haja a szemébe lógott, a másik durván sminkelve volt. Testéhez simuló fekete-fehér csíkos pólót hordott, szakadt farmerral, és egy kék csillaggal megjelölt vászoncipőt. Ijedten nézett fel az előtte megjelenő shinigamira, akire rá volt bízva, hogy végez-e vele, vagy sem. Amennyiben ezt megteszi, az csillogó porrá változik, és eltűnik. Amennyiben nem, az társára egy újabb komoly sérülést is beígért. Nincs mit tenni, a báb túl erős, ahogyan használója kétségbeeséséből táplálkozva további fagyot teremtett.
Egyikőtök sem az a kíméletes fajta, így nem kétkedem, hogy mi mellett döntötök. A srác bevégeztével az időjárás ismét helyre áll, és a meleg napsütés, sosem gondolt módon esik jól. Ha felolvadtatok talán berendelhetnétek egy kis segítséget is, de az szinte magától érkezik. Kagami Airól annyit tudtok, hogy egy küldetést végez, így őt nem hívhatjátok, pedig az ereje nyilván sok segítséget jelentett volna. Alig telik el 5 perc, egy távoli, valószínűleg hatalmas robbanás robaja üti meg a fületeket. Az előbb támadó ninja még mindig szabadlábon bóklászik, talán már Seireiteien kívül. A nyomozás folytataódik. |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Hétf. Ápr. 28, 2014 3:02 am | |
| A szentély megromosított állapotára nézve egy picit elszomorodom. Látom Eisuke arckifejezésén, hogy a harag, és a bánat keveredik. Vajon mit jelentett neki ez a kis díszes épület. Talán fel sem tudom fogni, hogy a kis szent hely milyen nagy dolgokat rejthetett. Javítása nem lehetetlen gondolom én, de a varázsa az megszűnt. Ezért fejeknek kell hullnia. Idegesen pillantgatok az irányba, amelyből a ninja útját felvehetnénk, de én a döntést Eisukére bíztam. Neki van joga választani, és én tiszteletben fogom tartani az irányadást. Gyorsan döntött a férfi, amit én csodálok is benne egy picit. Hát persze, az otthon, és a család védelme a legfontosabb, jómagam meg nem hagyom őt cserben. Én azt a feladatot kaptam, hogy megmentsem a két hölgyet, a harmadik emeleten. Ekkor egy hideg kezdi el nyaldosni a lábamat. Lenézek rá, és megpillantom a ködöt, ami a főbejárat felől áradt errefelé. Mi a franc. Fölnézek az égre, és egy-két sötét felhőt pillantok meg, amik eddig még sehol sem voltak. - Ébredj, Paragon… Munka van!- szikrázva pattant ketté a katana pengéje, a közepén. A markolat díszét megsimogattam az ujjammal, majd bólintottam, mikor értékessé váltam a férfi szemében. Az épület harmadik emeleti bal szárnyába teleportáltam. Sosem voltam még Ritsu beteg szobájában. Futva nézegettem az ajtókat, végül elém állt két ápoló, és rámszegezték a fegyverüket. Sejtettem, hogy mi járhat a fejükben, de én csak elshunpoztam mellettük, és ahhoz az ajtóhoz ugrottam, amellett két őr is feszülten állt. Félretoltam az ajtót gyorsan, és ők keresztbe tették előttem a hosszú nyeles fegyvereiket. Már megint. Najó! Hátrébb léptem, és kettévágtam a két sorompót. - Én kimenteni vagyok itt, ti barmok!- szólok rájuk, és hirtelen nem értették, hogy mi a bajom. Beugrottam a szobácskába. Egy vázát láttam meg először, és az ablakon túl a napsütést vártam, de nagyon beborult az ég. Ilyen gyorsan? Ez hogy lehet? Biztos a támadó intézte így, de ezzel egyelőre még nem törődhetek. Anyósom testével a kislányra borulva rémisztően szúrós szemmel nézett rám. Jajj nehogy már! - Eisuke mondta, hogy jöjje segíteni!- és közben közelebb léptem hozzá, a kardomat lazán tartva, ami most a padló felé nézett. Nem hitt nekem… mondjuk mi oka is lett volna megbízni bennem. Megrántottam a vállamat, majd a kardommal felé suhintottam, és a vállát, Paragon lapjával megkoppintottam, így ő el is tűnt a képből, egyenesen a Tamachi palota lenti gyengélkedőjében. Shinigamik ugrottak be, és már kántáltak is valamit, de én gyorsan átkaroltam Ritsut, aki remegve csak annyit mondott, hogy ne bántsam őket. A leány, most is a szolgálók miatt aggódik. Sóhajtottam egyet, és eltűntem vele. Sajnos nem volt időm elmondani, hogy fújja ki a levegőjét, de hát tán csak túléli… remélem. Mikor a gyengélkedőhöz értem, lefektettem Ritsut az ágyba, és hangosan kiabálni kezdtem. - Valaki! Azonnal hívja az orvosainkat, segítsenek ápolni a kisasszonyt!- szerencsémre az otthonomban már tudták, hogy bármikor megjelenhetek, akárhol, és bármikor parancsokat oszthatok ki. Orvosok jelentek meg, alig pár másodperc alatt. Én csak egy szigorú pillantást vetek Kanatára, hogy lehetne egy kicsit több esze is, azzal kapcsolatban, hogy nem vagyok már gonosz, de mondjuk valahol igaza volt persze. A szentélyhez teleportáltam vissza, majd kishunpoztam a főbejárathoz. Megremegett a testem a hidegtől, és Eisukére valami hatalmas fekete ruhadarab támadott. Elnevetni akartam volna magam, de nem tudtam segíteni a férfin. Rossz pillanatban érkeztem. Amint kikerüli, én csak megkönnyebülten sóhajtok, és én odateleportálok a lényhez, és egy csapást intézek a hátára, de a kardom ahelyett, hogy meleg volna a használatától, jéghideggé válik. Nem találtam el. Tudta, hogy a háta mögött jelenek meg? Hogyan? Egy könnyed fordulással felém fordult, és elütött abban a pillanatban. Mi a fene? Lenéztem a jégre, amit az előbb az apósomnak szánt. Ez bizony halálos kimenetelű is lehetett volna. Odashunpozom a még megmaradottakhoz, és ráfókuszáltam az ellenségre. Valahonnan nagyon ismerős volt az egész lénye, de biztos vagyok benne, hogy még sosem találkoztam hozzá hasonlóval. Látszott az arcomon, hogy erőteljesen gondolkodtam rajta. - Egy próbát megér! Hadou 31: Shakkahou!- a kezembe egy tüzes gömb gyűlt, és rövid koncentrálással felé dobtam az ökölnagyságú kidout. Egyszerűen nem reagált a teste rá, sőt, mintha érinteni sem érintette volna. A kezemben előbb forróság volt, most csupán csak a hideget érzem. Hát ez még így ebben formában okozhat némi gondot. A derekamig éreztem, hogy a köd, amit már az előbb is láttam, ki akar fagyasztani a testemből. Elviselhető még. Számomra legalábbis. A többieket nézve őket jobban megérinti a dolog, de ahogy a lényre pilantottam, aki felénk suhant, az én testem is erőteljesen fázni kezdett. Mintha kiszállna a meleg a testemből. Elengedek egy szitokszót a démonok nyelvén, amit a többiek csak furcsállhattak, hiszen nem értették azt. Remegeni kezdett a testem, és a fogaim is vacogtak. Nem lesz ez így jó. Támadásba lendült az ellenfél, és hármójuk nagy veszélybe került. A kezét most közelebb is megpillanthattam. Az aszott karmos kezek hihetetlenül visszataszító látvány volt. Akit megragadtam, azt kiteleportáltam, de a mögötte állók egyikét felszabdalta, a másikat pedig könnyűszerrel kivégezte hasonló módon. Egy köszönömöt hallottam a jobbomról. Azt hiszem, most hogy nem a ház felé áll, támadhatok. - Nemesek haragja!- valóban azoké… egy lilás gömb jelenik meg a kardom hegyén, és sarlóvá formálva azt, előre csaptam, erőteljesen megrongálva az utca köveit. Rám se bagózva a háttal álló lény kimozdult, mintha a hátán is lenne szeme. Pedig azt hittem, hogy neki egyáltalán nincs. Amikor szembe álltam vele egyszerűen eltakarta a fáslis anyag az arcát. Kellemetlen. Mikor szólnék a mellettem lévőnek ő már kiabálva szaladt el. Ez az oroszlán bátorsága. De sajnos meg is fizetett érte, hiszen árnyékként elsuhant felettem az illető, deressé változtatva a kalapom, meg a teljes ruházatom. Dideregve shunpoztam Eisuke mellé. - Az igen… talán jobb is, hogy nem lesznek útban- nyugtáztam neki, hogy az őrség befuccsolt. Most viszont jobban ráfókuszálok a kivégzőre, s az ereje egy svájci kastélyt idézett fel bennem. Tágra nyílnak a szemeim, ahogyan a fagyos emlékek visszajöttek. Akkoriak, amikor Yuusukével először találkoztam. Ott is egy jeget manipuláló kígyó volt az ellenség. Hirtelen egybevágott, hogy miért tűnt úgy, hogy háttal állva is simán kikerülte a csapásainkat. - Ez egy bounto… Te még nem találkozhattál velük, hiszen nem fedték még fel magukat az idődben. Ez egy báb, és valahol van valaki, aki használja. Vagy a bábot öljük meg, vagy a használóját, és mivel ő nincs itt a harcban, valószínűleg nem is jeleskedik benne. Keress vele egyező lélekenergiát itt a közelben, és likvidáljuk- és lehunytam a szemem egy pillanatra, és magunk köré vezettem figyelő érzékemet. Ez mindent megmagyaráz. Ha elkapjuk a báb használóját, az egész probléma, ami most itt van, az letudódik. De hogy jutott be egy bounto ide észrevétlenül? Elvileg törvényen kívüliek a 46-ok szemében. Nem sétálhatott csak be ide, valaki segített neki. Bár nem lehet kihallgatni, mivel a bábja azonnal lecsap addig ránk. Nyilván tetszik neki, hogy itt, ahol ilyen magas a lelki rezonancia, és a lélekszemcsék, talán ötször is erősebb a bábja. Ezért nem hatottak hát a kidouk sem rá. Elnyelte az erőt belőle, ami mondjuk még a bountoktól is szokatlan. Eisuke szinte azonnal jelzi, hogy talált valamit, és a jelzett irányba én is megérzem a kicsiny mását a báb energiájának. - Én feltartom a kisbarátját, addig te végezz vele- mondom teljes magabiztossággal. Úgy gondoltam, hogy Eisuke nem tudná érdemben megfogni a kicsikét, így én most egy jó rakat lélekenergiát felszabadítottam, magamra terelve a figyelmet. Egy kidout formáztam, tudtam, hogy nem hat rá, de hát csak-csak egyhelyben marad azért, hogy bekajolja a finomságot. Kardomba vezettem jó sokat az erőmből, majd a másik ujjamat a fekete legebő köténykére szegeztem. - Most! Hadou 04: Byakuray- az ujjamból egy fényes csík lövelt ki, és ő is aszott karját maga elé tartva megfogta a kidout, de ebbe már több erő volt, amit csak úgy magába tudott volna dermeszteni. Hát én odateleportáltam, és csaptam. Egy hangosat kiáltottam is mellé, és a báb mindkét karját keresztbe védekezésre emeltem. Ahogy hozzáért a kardom, egy pillanat alatt fájdalom nyilallt a tartó kezembe. Mintha hozzáfagyott volna a markolt a tenyeremhez. Mindenesetre a csapás ereje a földbe döngölte az ellenséget, és én utána érkezve már le is akartam volna szúrni, mikor meginogtam. A bokám csontjai csikorogtak, és eszméletlen fájdalmat szítottak a fejembe. Felszisszentem. A fekete csuklyahorda kiemelkedett, és egy hörgéssel rámcsapott. Én hárítottam a kardommal, de jópár métert hátra ugrottam. A lökés erejét használtam, de az egy kicsit erősebb lett. Féltérdre ereszkedtem, a kíntól, amit a lábam szolgált nekem. A köpeny nekem röppent, és erőteljes csapásra készült. Ekkor szétoszlott egy sikollyal, és csillogó porszemek hulltak már csak rám. A fájdalom is abbamaradt, a hideg idézőjének megszűnésével. Leültem a seggemre, és kifújtam magam. Hát ez nem volt egyszerű. Felnéztem a Napra, és hagytam, hogy a melege átjárjon. A kardom is deaktiválódott. - Igazán köszönöm...- dobtam oda Eisukéne, és nagy nehezen feltápászkodtam. Odasétáltam a shinigamihoz, és felmértem a halottakat. Hát nem volt kíméletes az is biztos. Vajon mi lehetett a célja? Vagy csak elterelés volt, míg a ninja elvégzi rajtunk a merényletet? Ki is lehetett a célpontjuk, mert Ritsu gyanúsan nem volt megtámadva. Persze mellette ott volt Kanata, aki azért egy ex-kapitány, de Eisuke mellet, meg én voltam… Lehet, hogy velem nem számoltak. Ez könnyedén előfordulhat. - És most?- kérdeztem, és már hallottam a robbanást. Összehúztam a szemeimet a dolog iróniáján- Akkor indulunk? Kapjuk már el a csirkefogót. Van egy számla, amit átnyújtanék neki a kerti rombolásért. Gondolom te már összeírtad a fejedben a tartozását- élcelődök neki, és egy magabiztos mosollyal az arcomon tartom vele a tempót, ha elindulni készül. Most nem volt szükség arra, hogy lehagyjam, ez az ő akciója volt. Mondjuk ez helyzettől függ majd.
|
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Hétf. Ápr. 28, 2014 5:50 am | |
| *Eme csodás délelőttöt nem zavarhatta meg semmi más, csupán egy ilyen támadás. S én még balgatag módjára azt gondoltam, hogy itt a birtokon senki nem támadna meg. Hiszen ez az időpont tökéletes. Ai nincs itthon, ami pedig sokak számára tökéletes lehet. Ha itthon lenne, valószínűleg a fogalomtól is elrettent volna a támadás kitalálója. Egy intrika részvevője sem szeretne megküzdeni a Gotei egyik legerősebb kapitányával, akinek már jelenléte is félelmet kelt valamennyi halálistenben. Azért még tova tekintek a támadónk irányába, hiszen aki segítséget kért tőlünk, az éppen az a szolgáló volt, aki engem s Yukezot is kiszolgálta. Frusztráltnak érzem magam attól, hogy hátra kell hagynom, de minden hű szolga megérti, hogy a család a legfontosabb. Szinte egyszerre távozunk Yukezoval, csupán ő sokkal gyorsabb nálam. Az utóbbi évtizedek okán az erőm drasztikus módon megcsökkent. Érzem, hogy a környezetben megmozduló lélekenergiák nyomasztóan hatnak rám. De hová lenne a tartásom, ha az akaraterőm nem lenne nagyobb, mint a csendháborítóknak? A lehető legkeményebben fognak mindezért megfizetni, amiért kárt mertek okozni a birtok valamennyi részében. Fogalmuk sem lehet, hogy az a szentély mégis mennyire fontos is a háznak. Vérünk legjava ott van eltemetve, s éves megemlékezéseink is annál a szentélynél történnek. Több, mint egy évezrednyi családtörténelmet ölel fel azaz épület, s ők pedig oly' károkat okoztak benne, ami megfizethetetlen. Akármennyire is javítható, az már nem lesz ugyanolyan. Ezt egy másik nemesi ház tudhatná; amennyiben másik nemesi házról beszélünk. Éktelen harag gyúl a szemembe, mialatt a tőlem telhető legnagyobb tempóban haladok a birtok felé. Pár perces utam alatt sok-sok kárt felfedezek, amelyre megfogalmazódik bennem, hogy a könyörület nem lesz rajta a listán. Akárki is támadta meg házunk szent területét, fizetni fog érte. Életeket fogok elvenni az életekért, s hűséget a hűségtelenségért. A halál fagyos érzete fut rajtam végig, mi közben már majdnem oda is érek a házhoz. Sikoltások zaja lepi el a környéket, sokak holtan vagy magatehetetlenül fekszenek a földön. A rémálomnak még nem ért véget? Megjelenésem ennyi vért kívánna másoknak? A vér, amellyel maga a démon is dolgozott. Úgy érzem, hogy a múlt kísérteni kíván engem. Így pedig nem hagyhatom, hogy a jövő alakulása negatív ívet vegyen. Tennem kell valamit, s mikor megjelenik alig pár méterre tőlem a szörny, akinek jelenléte mindenkiben a fagyos halált idézi elő, már tudom is, hogy ki az, akit elsőre meg kell büntetnem a tettéért. Látom a holtakat, s azt is, hogy mindenhez, amivel hozzáért.. azt elönti a fagy. A sötétebb táj pedig láthatóvá teszi számomra, hogy egy igen értékes fa is meglehetősen megérezte ezt a helyzetet. Villanó tekintetemet a felém közeledő lényre vezetem, de nem félek ezzel az idegennel szembeszállni. Belial után nincs olyan lény, aki félelemmel töltene el. Annyiszor haltam már meg, hogy ezúttal az életemet nem fogom könnyen adni. Félre ugrok támadása elől, s egy dárdát materializálok a shikaiomból. Előre lépek egyet, de megérzem, hogy a lény körül a sűrű levegő megízleli a kimonomat és lábamat egyaránt. Feltehetőleg a ruhának is annyi, így aztán már nem érdekel, hogy mi fog történni. A lény feljebb repül, s én pedig utána ugrok a zanpakutom segítségével.* - Idióták, legalább kidoukkal szórjátok! *Ordítok rá a megmaradottakra, akik különféle kidoukat dobálnak az ellenfélre. Egy pillanatnyi hezitálásom lesz, amikor a szemem előtt látszódik, hogy az idegenre nem hatnak ezek a dolgok. Mégis miféle lény lehet? S mi a legfontosabb; hogyan képes mindenre figyelni? Elkalandozásomnak hátránya egy- egy őrnek az életébe kerül. Majd a következő én leszek, de a gyorsaságát a lénynek nem tudom követni. Hatalmas szerencsém az, hogy mentálisan vagyok képes irányítani a zanpakutomat, így az hátra ránt az ellenféltől az utolsó pillanatban. De így is meg kell erőltetnem magam, hogy a földön való érkezésem az viszonylag stabil legyen. Az egyik őr mögém ugrik, s vele együtt csapódunk neki egy oszlopnak. A mögöttem levő ezzel persze rosszabbul járt, de még most is engem óvott. Felköhögök a hirtelen becsapódásra, s közben fél szemmel azt nézem, ahogyan Yukezo is megpróbálkozik a lénnyel. Nem igazán ígéretes, hogy szinte semmi nem tud hatni erre a dologra. Akkor mégis mivel lehetne elpusztítani? Nem tetszik nekem, hogy egy ennyire veszélyes dolog cikázik a birtokon, s egyre több mindenkit mészárl le. Valamit kezdeni kellene már vele! Kezemet előre tartva utasítom az őröket, hogy soros támadással tereljék arrébb a lebegő idegent. Mindez viszont sikertelen lesz, mert az ész is most hagyta el őket. Körbe vették, így pedig nem lehet terelni. Ráadásul a kidouk, amiket rá lőnek, semmivé foszlanak. Nem beszélve arról, amit Yukezo is megkísérel. Egyre és egyre fagyottabb lesz a környezet. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit kellene tennem, aztán ismételten áldozatokat szül ez a csata. Kezdek ráunni, hogy tehetetlenül kell állnom, s mikor azok az idióták menekülőre fognák, én is támadni akarok a lényre. Ám Yukezo megelőz eme momentumban, amit kivételesen nem tudok megbánni. Bízok az erőmben, de tekintve, hogy a lény minden reiatsu alapú támadást szinte elnyel; tudom, hogy az én zanpakutom mit sem ér ellene. Megvárom, hogy mi lesz a vége a támadásnak; de amit látok, arra már őszintén lehunyom a szemem.* - Kezdek nagyon ideges lenni! Mi haszna barmok őrzik ezt a helyet, s valaki viccesnek talált egy ilyen lényt ide küldeni! Ha megtalálom, megkóstoltatom vele milyen is fejfájást okozni valakinek ezzel! *Fakadok ki, s tekintetem vörösségéből tényleg látható lesz, hogy ettől az egész hőmérsékleti ingadozástól megfájdult a fejem. Egyébként is hidegfront érzékeny vagyok, erre ide küldenek egy ilyen förmedvényt. Még csak a tájba sem illik bele a képe, akkor sem, ha minden be van sötétedve mostan. Ki találná ezt ilyen szórakoztatónak? Felkapom figyelmemet Yukezora. S mivel most már tényleg dühösnek látszom, így az őt érő tekintetemmel is félelmet gerjeszthetek benne. Nem fogadom el a bukást, éppen ezért, amikor meghallom mondatát, kezem önkénytelenül ökölbe szorul.* - Bounto- ka? Rendben; de a bábot rád bízom. Az én zanpakutom abszolut esélytelen ellene. Alapjáraton reiatsura bomlik szét a katanam, azzal aztán nem mennék sokra, ha elszívá. *Suttogom idegesen, szinte magamnak. Majd behunyom a szemem, s fejemben végig veszem a területeket. A lélekenergia érzékelésében sosem voltam a legjobb. Eddigi életeim során közelharcosként voltam híres, így a kidouk ismerete és játéka nem tartozik közkedvelt harci ágazataim közé. Tekintve, hogy átlagos napi teendőim közé a hiraganák festése is hozzátartozik, így leginkább a zanjutsu az, ami közel áll elképzeléseimhez. A kard művészete kezdetektől fogva közel állt hozzám. Most viszont pont ezért indulok hátránnyal. Muszáj akkor logikusan gondolkodnom inkább s végig vennem az esetleges lelőhelyeket. Arra kell gondolnom, hogy honnan is látható be nagyon jól ez a környék. Nyilván való, hogyha egy báb használó, akkor nem tartózkodhat túl messze. Pármásodperc alatt meg is találom a bábhoz hasonlatos lélekenergiát. A célirányba mutatok.* - Vigyázz magadra, Yukezo! Nem szeretnék Ai haragjával szembe nézni, ha valami komolyabb bajod esne. *Hátam mögül visszapillantva mondom a férfinak, majd megindulok az épülethez, aminél a tettes tartózkodik. Az egyik fal árnyékából shunpozok egyenesen a fiú elé, aki megremeg. Nem tudom, hogy a momentumtól, vagy magától a bábjától; de meglehetősen fölé magasodom.* - A nevem Kagami Eisuke, az ítélet pedig: halál! *Mondatom közepén kezem megindul hátra, majd mire előre csapok koponyája felé, akkor már kezembe egy tőrt idézek, amely befúródik a Bounto lélektestének fejébe. Nem hezitáltam egy pillanatig sem azért, hogy megöljek egy idegen lélekenergiával rendelkező támadót. Még ha shinigami lett volna, akkor talán megadom a szükséges tiszteletet annak, hogy védekezhet; de mivel nem az, így nem volt rá szükség. Nevemet mondtam, hogy tudja ki keze által hal meg; ám a könyörület nem volt látható tekintetemben. Végig nézem, ahogyan a gyerek semmivé lesz, s megérzem az újra előbukkanó nap első sugarait. Visszatérek Yukezohoz, hogy lássam, minden rendben van e. Segítek neki feltápászkodni, aztán elengedem.* - Nem félek megölni egy gyereket sem, aki ilyen mocskos módszerekkel támad. *Felelem, mialatt gondolataim azon járnak, hogy mi lehetett igazán a cél ezzel a támadással. Felpillantok a házra, de látom, hogy abban nem esett semmi kár. Valamiért gondosan ügyeltek arra, hogy az épületben ne tegyenek kárt. Miért? Miféle árulás lehet, amikor az ellenség nem tesz kárt.. megvan, ellenség. Miféle ellensége lehet egyáltalán a Kagami-háznak? A birtokban tettek kárt, s a kezdés, az nálunk kezdődött. Hosszasan morfondírozok, míg a holtakat kémlelem. Még most is olyan higgadtan haragosnak tűnhetek, de aztán egy újabb robbanás.* - Yare, yare! *Sóhajtok fel, majd rá sem pillantok Yukezora, csak elindulok a robbanás hangja felé. Út közben próbálom kitalálni, hogy mégis miből indulhatott ki ez az egész; de nem jutok semmire. A shinigami felé fordulok egy pillanatra.* - Láthatóan a házban nem tettek kárt, ami azt jelzi, hogy a támadás valódi szervezője külön parancsba adhatta ezt. Két esetleges lehetőséget látok: Vagy belülről árultak el bennünket, vagy aki elárult, annak kell valami onnan. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy ez egyáltalán nemesi intrika volt, de jobb számolni vele. Túl kevés az információnk erről az esetről! Javasolnom kell, hogy a támadó elfogására koncentráljunk, hogy kifaggathassuk. Utána majd eldöntetik, hogy mi lesz a végzete. *Beszélgetésbe kezdek a Tamachival, hiszen mindeddig igen csak keveset beszéltem. Az, hogy ilyen hamar képes voltam valamiféle analízist adni az esetre, csupán azt mutatja, hogy az 1236 év alatt azért nem hagyott el a taktikusságom. Ennek örülök, különben eléggé gyengének tűnnék Ai nélkül, aki nem tud most itt lenni. Az én feladatom, hogy megvédjem ezúttal a házat; s Yukezo lesz a segítségem ebben.* |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Hétf. Ápr. 28, 2014 7:03 am | |
| Az út, amin menekült, már előre meg volt tervezve, hiszen sokan beépítettek voltak. Többen is tudtak a tervről, ami már hónapok óta csak készült. Kezdeti vidámsága már tovaszállt. Nem sikerült a merénylete Kagami Eisuke ellen. Feltépte a raktárépület ajtaját, ahol ott volt megkötözve a rövid szőke hajjal rendelkező lány, egy széken. Darabokra tört zanpakutouja előtte hevert. Odalépett hozzá, és leszedte róla a kötést. - Rohadt lepkéd elrontott mindent. Egyáltalán hogyan küldted?- fakadt ki dühösen, és haragjában még pofon is vágta őt. - Vannak dolgok, amikre még a te gazdád is vak- válaszolta pimaszul, és az arcából feltörő vért, egy kis nyállal elkeverve az arcába furakodó férfi képébe köpte. Az elkáromkodta magát, majd kirúgta a szék lábát, ezzel hangos visszhangzó puffanással hátravágódott a fogoly. - Mindegy is… Tudod a kis elterelő művelet működött. Jobban aggódott az urad a háza épségéért, mint érted. Éppen ezért nem is tudtak követni. Különben is… jöhet a B terv- mondta végül elhalkulva most már. Megigazította a ruháját, és kezében egy apró gömb kezdett materializálódni. A fénye szépen lassan az egész raktárhelyiséget bevilágította. Egy hatalmas csarnok volt… - Jól tette- suttogta még szinte magának a lány, miközben a szájába került a halálos golyó, kipeckelve a száját…
A robbanásokat nem volt nehéz követni, hiszen háromszor is felharsantak a ninja képességeire utaló jelek. Út közben találkoztatok néhány harmadik osztagos tiszttel, akik a sebesültekhez orvosi egységeket kértek. Meglepődve nézte elsuhanó testeiteket, mikor ugyanis elveszítenétek a nyomát, egy-egy tiszt kiabálva mutatja nektek az utat, hogy merre is kell menni. Furcsa, hogy kérnetek sem kellett, Kagami Eisuke személyét is kiszolgálták, mintha a lánya volna. Nem is beszélve, hogy lassacskán talán kibékültek a Tamachi jelenlétével is. A nyomot nélkülük elveszítettétek volna, így jócskán megkönnyebbült a dolgotok. Egészen a Város határáig tudjátok, hogy merre kell mennetek, utána egy pár percig tétlenek maradtok. Rokungai képe az északi kapunál most zsibongó utcanéppel volt telítve. Egy piactér kezdődik tőletek alig 100 méterre. Zavartalanul sürögtek forogtak, ami kizárja azt a tényt, hogy a robbanásokkal tarkított út erre vezetett volna. Bár ki tudja? Hamarosan a 3. osztag négy tagja jelenik meg, egyesével bemutatkoznak, és elárulják, hogy a Kagami-ház iránti tiszteletükből jelentkeztek arra, hogy a nyomozásban segítenek titeket. - Uram, az elkövető biztos ezen a kapun távozott! Nem is mehetett volna más felé- bizonygatta talán téves elképzelését, de ami a következő másodpercben történik, az bebizonyítja, hogy nem tévedett. A lelkek felsikoltottak, és menedéket kerestek. Hatalmas, velőt rázó robbanás járta át a vidéket, és ahogyan a lángok feltörtek az égbe, azonnal lokalizálhattátok a moraj forrását. A piac egy félreeső raktárépülete felől jött. A levegőbe köpött törmelékdarabok nem kímélve esőztek a térre, jópár sebesültet hagyva maga után. Az egyik halálisten a csoportotokból önként jelentkezett, hogy koordinálja a sebesültek ápolását, és lenyugtatja a népet. Egyből le is szakadt tehát egy segítő. Ti odasietve a raktárépülethez, csupán csak kiégett elszenesedett darabokat találtok. Az egész közepén a halál árnyékát láthattátok. A robbanás epicentruma körül ugyanis a földre feslett reiatsu maradványok voltak már csak. Az ismert ninjáé, és másik shinigamié. Eisuke felismerhette benne Kawayesa Iko lenyomatát. A percek alatt persze felszívódni látszott az egész. Meghalt… az, aki felderítette az egész ügyet, a mai nappal kapcsolatban, már csak belepréselve látszott a földön. - Mi a fészkes fene folyik itt?- kérdezte hirtelen az egyik shinigami, megtörve a rövid gyász okozta csendet. Mielőtt ránéztetek volna, már csak hörgött egyet, ugyanis a hátába állt egy kunai kés. Mikor előrebukott, felismerhettétek a már ismert robbanó fegyvert. Amint elkerülitek, hogy ti is vele robbanjatok, az első dolog, amit felismerhettetek, hogy ez javában kicsi volt ám ez a detonáció. Hogy volt képes egy ekkora raktárépületet darabokba röpíteni. Persze már nem tudtatok segíteni az áldozaton. Már csak ketten voltak a tisztek közül, akiket már láttatok irányt is mutatni. Egy nagyobb téren álltok, mögöttetek a lerombolt épület romjai, és tőletek húsz méterrel előrébb ott állt a ninja, ismét eltakarva az arcát. - Köszönöm, hogy követtek. Így sokkal könnyebb lesz megölnöm Önt, Kagami Eisuke- mondta szinte hencegő hangon. Még elmondhatjátok neki, hogy erről mi a véleményetek, és ha már támadásra szökkennétek, a torkotokra szegeződik két hideg fém. Az irányt mutató két shinigami jócskán az árulók táborát szaporítják hát. Végül is ők tényleg tudták, hogy merre kell menni. Micsoda remek csapda, milyen halálos egy fordulat! Éppen csak azon pár tényezővel nem számoltak, hogy Eisukének mi is a zanpakutou képessége, hiszen számukra még ismeretlen volt, illetve magával Tamachi Yukezo teljes lényével. Az erejét a Daitenshinek szintúgy nem ismerhették, hogy számtalan mód fut elő bennetek, hogyan szabaduljatok. Ez nektek nem eléggé szoros csapda. - És most, hogy ilyen jól állunk, adja át nekem a díszkardot- egy újabb meggondolatlan elszólás volt ez tőle. Végre megtudhattátok, hogy a ninjának mi is kell az életeteken kívül. És már sétált is felétek, a karját az ereklye felé tartva. Kiszabadulásotokra ez bőven elég ok lehetett. Miután ez megvan, és nem az életét veszitek egyből a torkotokra szegezett katanák gazdáinak, akkor a ninjához ugranak, és segíteni fogják a harcban őt. A fekete ruhás ellenfél ügyesen és akrobatikusan bombáz titeket kunai késeivel, és jópár okosan célzott shuriken is felétek repül a hasonló anyagból. Eisuke, egyik támadásod, a maga elé szórt, hasonlóan robbanásveszélyes makibishi tüskék hiúsítják meg, Yukezo, a te hasonló vagdalkozó szándékod is, több tucat dobócsillag szegi meg. Az egyéni támadásaitok hasztalanok, még kidouval is válaszolhat nektek, ha közeledni mertek. Ide egy olyan taktika kell, amivel túljárhattok az eszén, de előtte még utat enged egy fenyegető információnak. - Elégedettek lehettek, hiszen Hattoro-dono munkája lesz a sírboltotok- szándékából látszik, hogy nem megy el, amíg nem ölitek, vagy ti őt nem. Hattoro… a név Eisuke agyába azonnal sok titkot felfedhet, de még a közép nemes is hallotta már a nevet. A Hattoro család híres építész mérnökökkel gazdagította a Lelkek Társadalmát. A Kagami birtokon is jó pár épület, javítás, vagy éppen csak egy emelvény a családjuk által lett megtervezve. De hiszen mindeddig egy békés családot ismerhettek meg bennük. Vajon mi késztette őket, hogy merényletet tervezzenek. És mire kell nekik a kard? Ez még későbbi kérdések, egyelőre rá kell jönnötök, hogy hogyan végezzetek a szentély megrontójával. |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Hétf. Ápr. 28, 2014 9:33 am | |
| Megnyújtóztatom a végtagjaimat, és kihúzom a hátamat. Sétabottá vált zanpakutoummal várakozok, és közben szemeimet a kavalkádon legeltetem. Azonosítják a holttesteket, és máris takarítani kezdenek utánuk. A shinigamikhoz szokott volt viselkedés volt ez. El sem meredtek a múló életeken, és meg sem rengette őket a társaik teteme. Mindenesetre megvontam ezen a vállamat, és nevettem egyet. Nem hatott már meg többet a körülöttem lévők hullása, kiváltképp, ha nem is ismertem őket. Ezek katonák voltak, haláluk a munkájuk velejárója volt. Eisuke szavára meglepő tekintettel reagáltam. - És ki mondta, hogy félni kell?- vetem oda, de a pillantása belém fagyasztotta mondanivalóm további részét. Utálom, amikor ilyenekkel fog meg. Egyszerűen ki nem állhatom ezt a fajta viselkedését. Hidegvére volt neki is, az biztos. Észre sem vettem, hogy ő már el is indult. Egy villámlépéssel mellette teremtem, és tartottam a tempót vele. Közben említésére, elnevettem magam. - Nekem van egy olyan sugallatom, hogy te már eldöntötted, hogy mi legyen velük- tréfálkoztam, és követtem. A robbanásokat követve, nem volt olyan nagyon nehéz dolgunk. Amikor ahhoz a helyszínhez értünk, ahol az elsőt hallottuk, én csak integettem a lent lévő megzavart halálisteneknek. Ügyet sem vetve rájuk haladtunk a többi moraj vélt forrásainak irányába. Ott már egy mutatással jelezték, hogy merre haladhatott a ninja. Az épületekről elrugaszkodva még láttam is párat a villanásokból. Felszaporáztam a lépteimet, és ekkor észrevettem, hogy lehagytam egy kicsit Eisukét. Nagyon belemélyedtem a gondolataimba, így nem figyeltem fel rá. Sebaj. Vártam, és mikor beért, megosztottam vele a véleményemet. - Nem gyanús, hogy szinte mutatja előttünk az utat, hogy merre ment? Én nem hiszem, hogy különösebb oka van arra, hogy ilyen módon nyomot hagyjon- adtam hangot is a gondolataimnak. Valóban furcsának véltem, hogy megtámad kisebb csoportokat, ahelyett, hogy hang nélkül eltűnne valahol. Senki sem tudhatja, rajtunk kívül, hogy a birtokon volt, hiszen mindenki a bountora figyelt, aminek a megjelenése önmagában is egy rejtélyt mondatott ki. Ki engedte be, és hogyhogy senki nem vette észre? Ez azt jelenti, hogy közvetlenül a ház környékére helyezték el. De észrevétlenül? Mondjuk a ninja is könnyedén beakciózott. Bár nem olyan nehéz, ha az őröket megtámadja egy két méter magas fekete fásli köteg. Csak csóválom a fejemet, majd a következő csoportot is elhagyva, azért még odapillantottam, hogy nem sérült-t meg valaki komolyabban. Nem az aggódásomat fejeztem ezzel ki, csupán csak kíváncsi voltam, hogy célja is van-e annak, hogy megtámadja őket. Halált nem okozott, ami önmagában is eléggé logikátlan. Több percnyi néma shunpo után az északi kapuhoz érünk. Kitekintek a nyitott járaton, és megpillantom a piacteret, ahol most is ment a nyüzsgés. Hiszen robbantgattak alig pár kilométerre innen. Lehet nem hallották. - De ha a halálisteneket megtámadta, akkor miért nem okozott felfordulást. Lehet, hogy elvegyült- fejezem be hangosan is, hogy a Kagami is hallhassa, hogy mire célozgatok magamban. Arra már rájöttem, hogy Eisukével együtt lehet logikázni, és talán többre is juthatunk, mint magunk csupán egyedül. Ekkor jelennek meg mögöttünk a halálistenek Ai osztagából. Oldalra fordított fejjel köszönök halkan nekik. A jelenlétük most annyira nem zavart. A nevükre nem is figyelek, visszafordulok és a tömeget pásztázom, hátha megpillantok egy fekete ruhás egyént. Mondjuk a rejtőzködés mesteréről van szó, így aligha hittem, hogy sikerülni fog megtalálnom. Persze ha itt lenne Kira, akkor gondolkodás nélkül a tömegbe vetném magam, hogy a cyborg társam körbenézzen a szemével. Valóban, jó lenne egy Testvéremmel együtt nyomulni, és vadászni. Kuncogni kezdek a gondolatra, hogy Shizune hangos rikácsolás közepette idegesítené a tömegben bújkáló egyént, vagy hogy Rei udvarisan körbekérdezősködne, de még Miyut is be tudom képzelni a körbe, ahogyan utat vájva magának keresgélne. De ez csak ábránd, most be kell érnem a főnemessel, akivel a csapatmunkánk vélhetően csiszolásra szorul. Nem is igazán értem még, hogy mire képes a lélekölőjével. - Na jó, és mégis merre?- fakadok ki idegesen a remek tanácsot adó halálistenre, majd elkerekedik a szemem. Ez a motoszkáló hideg bennem… valaki meg fog halni. Kitekintek magam mögé, és egy hatalmas égbeszökő robbanás felhőjét látom. Ahogyan a levegőben széthulló törmelékdarabok zuhanni kezdtek, én csak a csenevész népre nézek. Elmosolyodok, ahogyan azt látom, hogy itt-ott felsértik őket a deszkák, és a kisebb kődarabok. Az egyikük túl könnyű célpont lenne… egyszerűen halálra van ítélve. Valószínűleg nem szúrták ki a többiek, de az én szemem egyből meglátja a gyengét. Azt akinek már csak pillanatai vannak hátra. Egy gonosz mosoly kerül az arcomra, de ezt az érzést egy mély levegővétellel csillapítom, és odashunpozok a gyerek fölé, kardommal kettécsapva a nagyobb kődarabot, amit kiszúrtam. Ettől egy gyengeség roham csapott végig rajtam. Megmentettem, és erre büntetést kapok… szép. Nyomban felugrok egy tetőre, némi erőkoncentrációt követve. A magasból átláttam a környéket, és megláthattam a raktárak közül azt az egyet, ami füstölögve megsemmisült állapotban volt ott. - Eisuke! Arra…- mutattam az ujjammal is az irányt, majd megvártam, míg ellebegnek mellőlem, és a díszes kompániát hátulról követtem. Hátrapillantottam még arra, aki inkább a sebesültekkel foglalkozna. Három noname egyén, és az apósom. Nem titkolt szándékom volt, hogy hátulról fedezzem őket. Percek alatt odaértünk, és én egy fintorral reagáltam a látványra. - Ott középen!- egy fekete foltot pillantottam meg, és egy maréknyi gyenge lélekjelenlétet. De már nem az élőt, csupán csak a ninja erejének lenyomatát, keveredve valamivel. Nem bírtam rájönni, hogy mi volt az. Eisukére pillantok, hogy hátha ő kiderített valamit, és az arckifejezését kutattam, de nem tudtam leolvasni belőle semmit, csak azt, hogy amúgy is feszült idegállapota most mégjobban azzá vált. Nem tudtam mire vélni azt, talán a károkat látta már megint. Én egy kicsit közelebb sétáltam a romokhoz, és szemügyre vettem egy kiálló, letört fatámot. Sóhajtottam egyet, és egy nyögés rázta meg a csendemet. Azonnal a hangot kiadó férfira néztem. Meglepett arckifejezése mögül kilátható volt a pánik. Ezt én már láttam. Kira áldozatai is hasonló képet vágnak, mikor hátba szúrja őket egy árnyékból. Tudtam is ezért, hogy mi következik, amit be is bizonyított, hogy előre bukása következtében még ott is volt egy kés markolata. - Jajj ne, már megint kezdődik- bukott ki belőlem, és hátrébb ugrottam a veszélyforrástól. Eisuke mellé léptem, és a formációt felvették a többiek is. A ninját is azonnal megláttam. Az arca most is el volt takarva, ami nekem nem tetszett. Fenemód nem nevezhető csendes gyilkosnak az illető, de legalább nem is zavartatja magát. Ellenben talán ezért küldhették az omnitsukidoutól, és bérenccé vált. Nyilván nem a tisztelet vezérli, az efféléknek amúgy nem is szokott nagyon olyanja lenni. Bár most végre megszólalt, és rögtön elárulta a célját. Méghogy megölni Eisukét??? Nemtudom, hogy tudja-e hogy kikkel áll szemben. Négy az egy ellen vagyunk. - Hát én nem mondanám könnyebbnek, tekintve, hogy én is itt vagyok- mondtam, és megigazítottam a kalapomat, majd egy rántással aktiváltam a zanpakutoumat. Elmosolyodtam, majd előrelendüléset a hideg fém gátolja meg. A torkomhoz szegezett penge most nagyon meglepett. Mi a franc? És akkor miért nem egyből belém döfte, ha én nem vagyok célpont? Valamiért úgy sejtem, hogy nem volt benne biztos, hogy ezt meg tudná tenni velem, de még nem oldottam fel a teljes erőmet, így akár még esélye is lett volna. Így viszont nem éppen mondom ezt megvalósítható dolognak. Azután a díszkardról is megtudtuk, hogy az az igazi vágya. Nevetséges. Elindult végül felénk, és kérlelő kezét meglátva, én felvont szemöldökkel Eisukére néztem. Megvártam, míg ezt ő is viszonozza. - Szerinted adjuk neki oda?- mondtam nem is törődve azzal, hogy a kard jobban szorítani kezdett a bőrömön, bár felsérteni azt már nem tudta. Halk kuncogás tört fel belőlem, majd hangos nevetés. Másodpercekig hahoztáztam a helyzeten, majd megemeltem a karomat. Hátra fordítottam a fejem, hogy a vállam fölött az áruló halálistennek tudjam intézni a szavaimat. - És mondd… miért nem öltél még meg?- ahogy hátranéztem rá, ő bepánikolt, és egy vágó mozdulattal elhátrált tőlem. A kardja éppen csak megkarcolta a nyakamat, de még egy vércsepp sem bukott ki rajta. Megnöveltem a jelenlétem abban a pillanatban, mikor a kard elindult, így az engem nem bántott. Nevetve sétáltam felé, és mögé shunpoztam, átdöfve a hátán a kardomat. Nem is látta, hiszen én rendekben gyorsabb vagyok. Eisukének sem kellett segítenem, hogy szabaduljon. Én kivégeztem a „fogvatartóm”. Egyenesen a ninjára szegeztem a fegyveremet. - Van egy olyan sejtésem, hogy neked lejárt a szolgálatod, szóval kezdj el kitálalni!- persze nem győztem meg azzal, hogy egy ilyen sokadrangú tisztet elkaptam, így az első felém irányuló támadását csak elkerültem, és már indultam is felé. Először még nem a leggyorsabb shunpomat használtam, csak hogy meglássam, hogy hogyan védekezne. A hasát akartam felvágni, de olyan szögekben dobott felém suhogó fényes tárgyakat, hogy jobbnak láttam megszakítani a támadásomat. Teret hagytam Eisukének is a támadásra, utána a leggyorsabb lépésemmel mögé kerültem, és egy senkával kísérleteztem, de megint csak dobálódzott. Távol akar tartani magától, ami mondjuk egy okos lépés, de most valahogy nem hat meg. Eisuke újabb támadása is kudarcba fulladt, amire én egy soukatsuit mormoltam el, és dobtam felé. Könnyűszerrel kikerülte, és egy kunai röppent felém, mögötte egy kidouval. Teleportáltam egyet, most már megint Eisuke felé. Látszott, hogy megzavarta az, hogy nem volt képes követni a mozgásomat. - Ez így nem jó…- mondtam neki, majd mikor egy kicsit leállt a csata, az ellenség már megint egy hasznos információt hintett el nekünk. Szóval Hattoro… udvarias, tiszteletteljes megszólítást használt, szóval biztos, hogy ő lesz itt a mumus. Nem bírtam felidézni, hogy honnan is hallottam a nevet, de az biztos, hogy hallottam már valahol. Egy borsos összeggel rendelkező számla jutott az eszembe… hiszen a Tamachi palotát is ő építette. Mármint valaki abból a családból, de tényleg nem emlékszem már a pontos adatokra. Na de miért is akarná egy építészmester romba dönteni a Kagami-házat. Csak csóváltam a fejem, és közel hajoltam Eisukéhez. - Kéne egy terv. Van ötleted?- mondtam neki, suttogva. Figyeltem rá, hiszen ráhagytam, hogy mit és hogyan akar pontosan. Ő tudja, hogy én bárhová elteleportálhatom őt, és még kidoukból sem állok gyéren. Viszont én nem sokat tudok róla, így bármit is mond, bárhogy is tervez egy utolsó kettős csapást, én úgy teszem majd, ahogyan mondja.
|
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Kedd Ápr. 29, 2014 3:09 am | |
| *Egy pillanatra minden kép lelassul bennem. Minden pillanat oly' lassúvá válik, mintha csak örökkön- örökké tartana. Az út, s minden lépés lelassul. A világ torzképpé változik előttem, tekintetem pedig üressé válik. Nem színezi a harag magja s a tehetetlenséget elfedő higgadt mimika. Egy fiatal férfi kezd el velem szembe sétálni. Sötétkék haja, büszke tekintete fogad. Vele szembe sétálni úgy érzem, mintha viharral sétálnék szembe. Érezhetően lelassul a mozgásom, egy pillanatra meg is állok, mielőtt az Északi kapuhoz érnénk. A zanpakutom szelleme szólít meg.* ~ Ennél többre is képes vagyok. Miért nem használod ki az erőmet? ~ *Hasít át rajtam Gouman magastos hangjának csengése. De felelni nem felelek rá. Olyan régen beszéltem már vele, hogy azt se tudnám megmondani mik az érzései. Vannak dolgok, amikre nem emlékszem a zanpakutommal kapcsolatban, ezért gondolom úgy, hogy megjelenése nem véletlenszerű. Tekintete és szavai harcra ösztönöz. S némileg igaza is lehet, hogy nem használtam ki eddig erejének sokrétűségét. S mikor eltűnik előlem, hogy öntudatom ismét visszatérjen Yukezo mellé, akkor kirántom újra a katanamat. Észre sem vettem, hogy időközben deaktiválódott a shikaiom. Miért? Valószínűleg, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy ilyen apróságokat már észre sem vettem. Újra kioldom a shikaiom, s most már jobban figyelni kezdek a környezetemre.* - Ez egy csapda, amibe bele kell sétálnunk. Nem rajongok érte, de jelenleg ez az egyetlen nyomunk. Rémesen venné ki magát, ha csecsemőként gügyögnénk Ai nélkül ilyen esetben. *Jegyzem meg kelletlenül, amit viszont igen csak komolyan gondolok. S Yukezo is láthatja tekintetemben, hogy a biztos sikerre hajtok. A Kagami- ház nem lehet olyan gyenge, hogy a vezetője nélkül szó nélkül kell hagynia a nyílt támadást. Nem lenne jogom főnemesnek nevezni magamat, ha elbuknánk ezt a lassacskán küldetéssé avanzsált akciót. Most inkább nem gondolnék bele, hogy a mai nap még egy szolgálatot is ki kell hagynom emiatt. Azonban aga a Gotei is meg fogja érteni, hogy a főnemeseknek elsődleges a család, majd csak utána a kötelező katonai szolgálat. Biztosításom képpen út közben ki is küldök egy pokol lepkét a kapitányomnak az esetről. Feltünő lesz nekem, hogy az út alatt halottakat szinte nem is látok. Hangos elterelésnek tűnik az egész, amit előre megtervezett lépésekben intéztek. Bárki is találta ki, tudhatta, hogy a támadásokat hova kell helyezni ahhoz, hogy hangosak, de ne pusztító értékűek legyenek. A felcsapó lángok viszont a Goteit is riadóztatni fogják. Kelletlenül fintorodom el attól, hogy ebbe a Goteit is bele kell majd vonni. Mi sem hiányzik jobban, mint faragatlan tuskókkal kelljen egy nemesi problémát megoldatni. Ez olyan, mintha a Kenpachit főnemesi rangra emelnék az osztagával együtt. Kizárt dolog, s nem is örülök annak, amikor halálistenek kezdik el mutatni az utat. Ugyan a segítségük jól jön, de a jelenlétüknek nem igazán örülök. Ez tekintetemen meglehetősen megmutatkozik, amikor az egyik lent lévő shinigamira egy lenéző pillantást vetek. Aztán végre megérkezünk.* - Nem felelek az épségükért, ha meghalnak.. magukra vessenek! Ez nem Gotei akció, ha hátra maradnak, nem fogok visszafordulni! *Kegyetlenül vetem oda nekik. Persze ezt ők nem biztos, hogy érthetik, csak hangos egyetértésüket teszik. Aztán átlépünk végre a kapun, ami mögött már minden szinte csendesnek tűnik. Egy piac látványa kap el bennünket, s a tavaszi szellő békés forgása a légcsatornák járatain.* - Kezd elegem lenni a macska egér játékból. Egy utolsó lépést vagyok hajlandó megtenni, ha ezúttal nem kerítjük kézre, haza megyek! *Idős vagyok én már ahhoz, hogy mindenkit üldözőbe vegyek és kikergessem a világ egy másik peremére azért, hogy bosszút állhassak. Hajt a harag mindazokért, amiket műveltek; de ha annyira ellenség, mint amennyire mondja magát, akkor a birtokra még egyszer képes lenne eljönni. Addigra meg már lenne lehetőségem megerősíteni a vonalainkat. Nem szeretem, ha az idegeimmel játszanak, még akkor sem, ha egyébként képes vagyok higgadtan kezelni a dolgokat. Rengeteg dolgom lenne most a háznál, erre egy ninjat kell kergetnem; nevetséges. Végül az utolsó lépésemre tőlünk száz méterre egy robbanás morajlása fedi be a környéket. Riadt tekintetek, meggondolatlan mozgolódások indulnak meg. Szánalmas tekintetem közben sóhajtok egyet, majd Yukezo meglátására elindulunk egy épület maradványai felé. Közben már az egyik kísérőnk le is válik, ami talán az egyetlen pozitív dolog ebben az egész ügyben. Habár, nem tud olyannyira biztató lenni nekem, hogy valaki csak így leválik. Mindenesetre követem a vándort, mert mindenkivel ellentétben, jelenleg csak ő benne bízhatok meg. Bár párszor bizonyította már, hogy mennyire ostoba és neveletlen, attól még tudom, hogy hű a házhoz. Nem beszélve arról, hogy a lányom s ő közte komolyra fordulhatnak a dolgok, amennyiben áldásomat adnám a frigyre. Majd még meglátjuk, először fedjük fel a dolgok hátterét, utána ráérünk a jövőre koncentrálni. Hamar megérkezünk egy raktárnak a maradványaihoz, amelynek közepén a halál eseményének maradványát pillantom meg. Rögvest oda ugrok, s tekintetem a szürkeség homályába révül.* - Warina (bocsáss meg), Iko.. Nem tudom, hogy mit tudtál meg, de a családomat kellett mentenem. Sayonara, hű szolgálóm! *Féltérdre ereszkedve suttogok néhány szót, majd felemelkedem, s valamiképpen a harag elhagyja szívemet. Helyette inkább szürke fájdalom itatja át a dobbanásokat, megannyi emléket felidézve. Nem régóta ismertem eme hölgyet, de mindig tökéletesen képes volt kiszolgálni. Esténként pedig kicsit bizalmasabban beszélgettünk a tanulmányairól, s hogy mennyire szeretné, ha festenék neki egy képet. A nagyanyjának akarta elvinni ajándékba, de már nem lesz képes rá. Behunyom szememet, s tudom, hogy a képet majd megfestem, de azt nem.. hogy miképpen adom majd át az idős nőnek, akinek az unokája a hozzám való hűsége miatt halt meg. Talán egyszerű szolgálók ők, de a halálukat egy jó vezető sosem tudja fél vállról venni. Nem hagyhatom, hogy több áldozatot szüljön az eset. S a gyász pillanatát egy kérdés szakítja meg, majd az újabb shinigami halála. Egy pilanatra sem tudok azon gondolkodni, hogy mi történik; szinte azonnal elshunpozom méterekkel arrébb, mert számítok rá, hogy ez a támadás egyenesen a ninjának a műve. Megpillantom méterekre tőlünk a shinigamit, aki minderről tehet. De ezúttal higgadt maradok, mert a fejetlenség nem fog semmire sem vezetni. Veszélyesek a támadásai, s egyetlen egy tőrt dobott el. Kíváncsi vagyok mit akarhat; szavára pedig kezdetben elkerekedő tekintetem roppant veszélyes komolysággal csillan fel. A támadás célja tehát kiderült, s valahol örülök is annak, hogy én magam voltam a célpont. Ám azok az áldozatok, amiket megkövetelt..az egy ostoba lépés volt. Sokkal könnyebben intézhették volna az ügyet, de saját szememmel láthatom, hogy a nemesek elbagatellizálják manapság az intrika kezdő lépését. Felvonom szemöldököm, majd elnevetem magam.* - Tudja, engem jó kedvre derít a tudat, hogy fontos személyt formálok ebben az esetben. De addig semmiképp nem lesz egyszerű dolga megölni, míg mellettem egy Daitenshis, aki ráadásul házamhoz hű. De mielőtt ostobán dobálná a robbantásait, elárulná a nevét? *Ekkor egy kard helyeződik a nyakamhoz, amelyre oldalra pillantok. Hát persze! Minden meg volt előre tervezve, ahogy gondoltam. Mindenesetre ez engem nem fog meghátráltatni, előzékenyen egy vékony reiatsu réteg formálódik a nyakam köré, amit maga a kardot tartó shinigami még nem érzékelhet. A zanpakutom képessége bizony addig láthatatlan, amíg passzív feloldásban leledzik. Ettől olyan veszélyes a kis "büszke lelkem". Aztán újra és újra lejátszódik bennem a ninja mondata, ahogyan felénk kezd közeledni. Miért is kellene neki Akiyoshi kardja, amely a balomon helyezkedik el éppen? Yukezora pillantok.* - Természetesen. Le fogjuk tolni a torkán, amennyiben bele egyezel ebbe a tervbe! *Rémesen veszélyes mosoly jelenik meg arcomon, míg a nyakam körül a reiatsu kéken felvillan, s a kardot elbillentem az akaratommal. Ezután kitérek a shinigami elől és egy tű pengét materializálva szúrom annak szívébe a zanpakutomat. Még hogy adjam át a kardot, amely a Kagami-ház legfontosabb ereklyéje? A kard nemzedékről nemzedékre szállva, mindig a férfi tagok úgy nevezett vezetői viszik. Még akkor is, ha esetlegesen női vezetője van a háznak. Apám kardja volt ez, s csak is én viselhetem, senki más. Ha élne, ő is így akarná. Éppen ezért nem hagyhatom, hogy egy ilyen kotorék csak úgy elvegye. Rögvest materializálok - amelyek kéken kezdenek el izzani - néhány pengét, amelyet felé reptetek, s azok sikertelenül csapódnak a saját támadásain. Yukezo mind e közben számomra szinte követhetetlen sebességgel kezdi el ostorozni a támadót, de ő is sikertelennel jár. Magam is küldök még néhány támadást, aztán meghallom azt a nevet.* - Hattoro-ka? Mit akar egy független nemesi ház apám kardjával? Nyomós okotok lehet, ha még a halálomat is képesek voltatok megtervezni előre. *Ironikusan intézem szavaim, melyben nyugtázom, hogy mennyire is megnehezítettem a dolgukat. S még talán nem is sejtik, hogy mennyire. Amikor pedig a vándor tanácsért fordul, fél szemmel rá pillantok.* - Vágjuk le a kezeit, akkor majd nem fog ezekkel a kellemetlen dolgokkal dobálózni. Majd elkapjuk és megkínozzuk. Utálom a véres dolgokat, de aki a kardomat akarja, annak nagy árat kell fizetnie. Ez a kard a Kagami-ház legfontosabb ereklyéje, amely egyenesen az alapítóé volt. *Felelem neki, amelyből ő is leszűrheti, hogyha erről a kardról van szó, akkor bizony nagyon komolyra fordulnak a dolgok. Egy nemesi család legfontosabb ereklyéje mindig különös jelentéssel és történettel bír. Főleg, ha maga a nemesi család az arisztokrácia részéhez tartozik. S bármennyire is ódzkodom a brutalitástól, be kell látnom, hogy ezúttal nincs más választás. El is indulok a ninja irányba, majd a kezem intésére a földből a zanpakutom szétoszlása kezd kitörni. Talán kibillenti első sorban az illetőt, de szerencsésebbik esetben még meg is foghatja annyi időre, amennyi idő kell ahhoz, hogy Yukezo levágja a kezeit.* |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Kedd Ápr. 29, 2014 5:35 am | |
| Harcotok egy pillanatig sem tűnik reménytelennek. Nem nehéz kiérezni egy csatából azt, hogy ti vagytok az erősebbek. Bár egy ilyen összetűzésből könnyedén kijöhet az, hogy elszámoljátok magatokat, és végzetes hibákat követtek el. A főnemes jelenléte viszont óvatosságot int társába is, ezért aztán nem száll el bennetek a hatalmatok. A két áruló már holtan hever az egyenletes talajon, és vérük tükörsimán terül szét elestük helyszínén. A gyilkos shurikenek, és más eszközök szinte sosem ér titeket, hiszen a védelmetek közepette igenis erre tudjátok fordítani a legtöbb figyelmet. Bár láthatóan kerüli a közeli harcokat, talán fél, hogy ő maga is az ereje martalékává válik. Egyetlen vágást sem ejtettetek eddig rajta, hiszen nem kerültetek olyan távolságba, hogy a kardjaitokkal elérjétek őt, és ahogy a dolog kinéz, valószínűleg ez a fajta harcmód igazán az ínyére való. Valóban egyikőtök sem híres arról, hogy veszélyes volna a messzi távolban, ellentétben a ninjával. ”Ön felvételt nyert a második osztagba, kimagasló helyezkedési tehetsége miatt” Olyan ügyesen ugrik a levegőbe, hogy még onnan is pontos dobásokat hajt végre, de aztán eljön az ideje, hogy a csapatmunkátok végső akciója kezdetét vegye. Dölyfössége okán nem számít arra, hogy ismeretei hiánya most a vesztét fogja okozni. Dobásra emeli a jobb karját, és kezében három robbanó dobócsillag helyezkedett el ujjai között. A felé siető Eisuke nem jelentett számára veszélyt, pláne, ha tartja az irányát, és ilyen lassan. Kitérésre készült, és közben óhajtotta eldobni a végzetes fénylő bombákat. Ekkor valami a bokáját feltartotta, és esni kezdett. Eltűntek kezéből a shurikenek, hiszen arra kellett koncentrálnia, hogy a kezét letámasztva tovább tudjon ugrani, ekkor két nyesés, és iszonyú fájdalom nyilallt a vállaiba. Már nem tudta tovább használni a végtagjait, hiszen azok elröppentek tőle. A Tamachi gond nélkül elérte őt. Egy újabb emlék tört be elméjébe.”Sajnálom, hiszen akrobatikus képességei párját ritkítja, de át kell helyeznem Önt, hiszen az osztag akciói rizikóssá válnak, ha Ön a zanpakutouját használja. Úgy gondolom a hangtalanság megbéklyózza Önt, és megakadályozza a fejlődésben. Már elfogadták a kérvényemet, innentől maga a nyolcadik osztagot fogja szolgálni. Köszönöm eddigi munkásságát” Az emlék Verashu Suwunhoz kötötte őt, ahogyan a kapitány elbocsájtotta őt. Talán ennek a dühének köszönhetően, meghallgatták a kétségbeesett gondolatait, és befogadta valaki más is. Amikor a 13 Őrosztag nem ismerte el a képességeit, akkor voltak mégis olyanok, akik számítottak rá. Ez mindennél többet jelentett neki. Megcsonkítva a földre esett. Elbukott… Nem árulhatja el a gazdáját, a megbízóját, és egyben azt, akit a legjobban tisztelt. Mikor felkényszerítették, és beszéltek hozzá, csak kedvtelenül maga elé révedt. A faggatás, plusz a kín nem volt eléggé nagy hozzá, hogy megeredjen a nyelve. A halált várta már csupán, és ha ezt nem hajlandóak megadni neki, akkor talán… - A nevem Harikoshi Anro! Sosem árulom el a családom!- szavai őszintén kifakadtak belőle, és utána csak csukott szájjal nevetett.” Álljon fel! Szükségünk lesz rád, így megkérnélek, hogy várj! Teljesítsd a szolgálatot a nyolcadik osztagnak, de közben kémkedj is nekünk. Oltalmazz minket, és mi elfogadjuk a becsületedet. Teljesíts odaadással, és mi a családdal megjutalmazunk. Mostantól – szólt ünnepélyesen fejében a hang – A családunk elfogadja az életed” Nevető állkapcsait zárva tartotta, mégis hallhattátok, hogy olyan volt, mintha valami a torkába akadt volna. Elfojtott hangját nem csak a csukott ajkak tompították. Akármennyire is fura volt, talán már sejtitek mi következik. Egy igazi ninja az életét is odaadná a titkokért, amit tud. Immáron csupasszá tett torkából most világos vörös fény derengett. Puffadttá vált a gégéje, és nektek ennél több nem kell arra, hogy távolabb kerüljetek tőle. Öngyilkossága egy hangos robbanással ment végbe, de az egész teste nem ment ebbe tönkre, éppen csak a feje tűnt el a helyéről, és nem maradt belőle semmi. Szerencsétekre a test sértetlen maradt. Átkutathatjátok, és egy levelet találhattok benne, amit egyenesen a szíve fölött hordott. Gyakran átolvashatta, hiszen a lap amire írva volt, gyűrődések megszámlálhatatlan ívekkel szabdalta szét. Többször meg volt erősítve rajta az írás, de a betűkről még ígyis tökéletesen ki lehetett venni az eredeti írójának stílusát. Cirádás betűkkel volt tele, szinte mértani pontossággal, és az aláírásból kiderült, hogy egy mérnök írta, azért olyan tökéletes.
Tisztelt Harikoshi-san!
Minden elismerésem jár Önnek! Olvastam a jelentést, amiben a kapitánya bravúros teljesítményét írja le. Büszke vagyok, ha arra gondolok, hogy Én voltam az, aki megbízta a titkos küldetéssel, hogy Ön fényezhesse magát az osztagában, megmutatva képességei legjavát. Mindazonáltal ne feledje, hogy összekötőm meggyőzése a legfontosabb, ezért most fokozottan kérem, hogy tartsa magát a tervhez, és folytassa karrierjének építését. Érzem már, hogy nincs olyan soká, és maga fogja okozni családunk felemelkedését. Lányom Yorino persze nem rajong a jövőjéért, és elutazni szándékszik örökre tőlünk. Kerüljön közel hozzá, és győzze meg, hogy az eljövendő házasság lesz a kulcsa minden dicsőségünknek, másként nem válhatunk az arisztokrácia büszke tagjaivá! Számítok Önre!
Urad, Hattoro Asuke
A levél sértetlensége hatalmas szerencsének mondható, de Eisuke számára nagyon sok mindent összedobhat. Vajon milyen házasság, és mi köze lehet ennek az egésznek Akiyoshi díszkatanájának, ami közismerten a Kagami-ház státusz szimbóluma volt. Talán azt képzelhették, hogy a kard megszerzése majd főnemessé teszi őket, de akkor mi szükség volt Yorino beházasítására. Ebből jószerivel nem fakad ki a tény, hogy a ház erősebbé váljon, mégis olyan fura ez az egész. A rejtély megoldódása Rátok vár, és a döntés ismét a tietek. Yorino felkutatása most a fontosabb, vagy Hattoro Asukéé, akiről tudjátok, hogy jelenleg is a ház feje. Talán a lány is elárulhat sok információt, de a férfi áll biztosan a támadás mögött. |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Kedd Ápr. 29, 2014 6:52 am | |
| Valahol egy örömszikra gyúl bennem, mikor Eisuke elismerő szavait hallom. Fogalma sincs róla, hogy a képességeim mennyire kiterjedtek, és még előtte is titok, hogy az erőm hogyan is formálódik meg a Senbankai esetén. Semmi esetre szerettem volna, hogy megessen, a parancs hangos kiejtése. Akkor biztos, hogy abba Eisuke is elesik. Mindenesetre a ninja beesett szemeit fürkészve könnyedén megállapítottam, hogy a félelem legapróbb jelei sem mutatkoznak rajta a Daitenshi szó hallatán. Vagy bolond, vagy nem tudja, hogy ez mit jelent. Csak kinevetem balgaságát, és egy gyors csapással akarom elvégezni rajta erejének megfosztását… sajnos ez sem járt sikerrel. Felugrott, és majdnem eltalált egy kunaikéssel. Eisukéhez shunpozok. Mikor aztán meghallom, hogy mi is a terve a férfinak, csak bólintok. Nem is gondolom túl a dolgot. Ennyire fontos volna az a kard? Mondjuk a tény, hogy a család alapítójáé volt, az belőlem is kicsal egy csodáló pillantást a dísztárgy felé. Az ékszerekkel berakott markolat gondolom én csak a kezdete volt annak a tárgynak. Most ugyan nem érek rá ezzel foglalkozni, és pillantásomat azonnal az elinduló Eisuke felé tereltem. Láttam ahogyan kibukott az energia kupac a lába mellett, és azt is észrevettem, hogy kitérő mozdulattal próbálkozik az ellenség. Először ki akartam védeni az elhajítani kívánt dobócsillagokat, de mikor megindult a teste vészesen a talaj felé, akkor meglepő tényként tűnt fel, hogy eltűntek a kezéből az eszközök. Nyilván nem akart a földre került, és most nem dobta el azokat a szemét fegyvereket. Magam elé tartottam Paragont, és mögé teleportáltam. Először becsaptam a kinyújtott karja alá a pengét, és hónaljától fölfelé egy nagyobb erőkifejtéssel áthasítottam a csontot is, majd miután szabaddá vált a kardom, utána ugrottam, és másik vállára felülről csaptam. Ahogyan ott is gond nélkül elszállt a végtag, én tovább shunpoztam, és már fel is oldottam a zanpakutoumat. Innentől már nem a fegyveres harc következik. A fájdalmas üvöltés csak úgy bongott a fülemben, amire én egy elégedett mosolyt varázsoltam az arcomra. Nevettem is egy jól esőt, majd betettem a markolatba a lélekölőmet. Színpadiasan megfordultam, és ahogyan a földön fetrengő tehetetlen shinigamit láttam, megküzdöttem a mélyről feltörő gonoszsággal, és megálltam, hogy ne kezdjem el alázni a már így is megpecsételt sorsú lényt. Sóhajtottam egyet, és megdörzsöltem a homlokomat. És most következzék a faggatás. Odaléptem hozzá, megfogtam a csonkolt vállaknál, fájdalmat okozva neki, és a hátára fordítottam. Leguggoltam hozzá, és fel is tettem az első kérdést. - Mit mondott az urad, minek neki az alapító kardja- letéptem ezzel egy mozdulattal róla az arcát eltakaró ruhadarabot, és ezzel csak azt értem el, hogy szabadon tudjon köpni felém. Kikerültem, és ezzel fel is álltam. Csak nem hagyom, hogy leköpjön… Eisukének hagytam a következő kérdést, majd mélyen a gondolataimba meredek. Nem hiszem, hogy egyáltalán azt tudta, hogy az az alapító dísz. Akkor miért volt célpont Eisuke, és miért nem akkor törtek be, amikor mondjuk éjszaka volt. Aggodalmam fő tárgya az volt, hogy ez az egész egy fényes délelőtti napon volt, mintha a támadás időrendi sorrendje lenne a fontos. Először megjelent nálunk ez a férfi, és utána csak a Bounto. Vagy lehet akár fordítva is, és a ninja merényleti kísérlete azért történt ekkor, mert a Bounto támadott. Bár az biztos, hogy a kisgyerek nem jókedvéből jött egyenesen a Kagami birtokra, és mintha teleportált is volna. Ekkor teszem fel a második kérdésemet a szenvedő félnek. - Ki volt az a gyerek? Ki küldte a Bountot?- fenyegető szavaim mellé még a mellkasára is léptem, és egy erőteljes nyomással a levegőt is kipréseltem belőle. Megint nem válaszolt… ha tovább fojtatja ezt a mániákus tagadási szándékot, komolyan magammal fogom ragadni és kínvallatásnak kezdek neki. Ezt persze senki sem akarja, tekintve, hogy éppen most akarom bebizonyítani, hogy úgy is tudok élni, hogy nem használom a démoni erőmet. A ruhám sem változott azóta, mióta elindultunk, és ez tőlem nagyon furának tűnhet, tekintve, hogy 15 percet sem vagyok hajlandó megmaradni egy ugyanolyan ruhakompozícióban. Nem akarom rugdosni, nem akarom fenyegetni, egyszerűen tudom, hogy ha beindulok, akkor már nem tudnám visszafogni magam… és sajnos ezt tapasztalatból tudom. Ekkor végre megszólal, és úgy csüngök minden szaván, hogy hátha valami fontos tudást oszt meg velünk, de ekkor rájövök, hogy csak a neve volt az. Miért gondolta fontosnak végül, hogy mégis csak tudjuk a nevét? Fejemen Kira szavai robognak végig. „Egy ninja hamarabb meghalna, minthogy bármit is eláruljon”. Jajj ne, akkor most véget vet az életének. Közelebb ugrok hozzá, és ő csak teljes átszellemülésben nevet, már mintha jelen sem lenne. Megrázom a testét, és felültetem, hogy megnézem mit akar magával csinálni. Reflexszerűen kapom el az alsó állkapcsát, és feszíteni kezdem, nehogy elharapja a nyelvét. Ekkor meglátom a világítást a torkában. - Picsába! Hátra azonnal!- jobbnak láttam, hogy ha Eisukét is figyelmeztetem észrevételemre, ha eddig még ő nem jött rá, hogy mi fog következni. Villámgyorsan Eisuke mögé álltam, hiszen volt egy olyan sejtésem, hogy a robbanás rajtam nem tud akkora kárt tenni, mint apósomon. Amint biztonságos távolságba álltunk, hátranéztem, és az önkielégült arcot most utoljára láttam meg. Egy villanás, és egy durranás közepette a levegőbe röppentek az agycafatok, és a csontszilánkok. Hátra döntöttem a fejem… most nagyon utáltam az elhivatottság mintapéldáit, és egy pillanatra meguntam a japán kultúrát, ahol az öngyilkosság csak egy bevett eszköz volt a védelemre. Vajon mik járhatnak ilyenkor a fejükben, mikor megteszik utolsó lépéseiket? Mekkora bátorság kell ahhoz, hogy kioltsd saját életed. Ekkor eszembe jutott, amikor Shizunétől elbúcsúztam és nagyjából a halálra készültem, vagy talán még annál is rosszabbra. Nem az egyensúlyba kerültem volna akkor se vissza, hanem csak egy démon szolgálatába. Szerintem az rosszabb a halálnál. Nem volt viszont most semmi itt, ami megmutatná, hogy ő félt volna megtenni ezt, hiszen nevetett. Egy shinobi, aki nevetve tér nyugovóra, megőrizve a becsületét. A dolgunk viszont akkor sem könnyebb. Még hátra van valaki, akit ő a családjának nevezett. Talán az egész család van emögött az egész hülyeség mögött, amit a Kagami-ház ellen terveztek? Csak nem. - Akkor eljött az idő a hullarablásra- mondom groteszk módon vicces hangnemben, és még a tenyeremet is összecsaptam. Odasétáltam a tetemhez, és mélyen a zsebeibe nyúltam. Egy fénykép, egy gondolat, egy parancs, akármi jó lett volna. Az első zsebekben, és zugokban nem találtam semmit, aztán mikor az ujjaim egy összehajtott lapot kitapogattak, rájöttem, hogy van egy rejtett helye is a ruházatának. Nem nagyon tökölve a dologgal, feltéptem a ruháját, és kivettem a négybe hajtott papírt. Áhháá! Kihajtottam, de én csak az aláírást néztem meg a gyönyörűen megformált szavakból. Nem volt gondosan összehajtva, eléggé gyűrött volt, de a nevet most abszolút memorizáltam. A szemem még egy névre hasonlító szón is megakadt. Asuke, és a lánya Yorino. Átnyújtottam azután a lapot a főnemesnek, csak hogy ne várakoztassam meg, aztán miután végzett a többszöri átolvasással, visszakértem tőle a lapot, hogy én is tüzetesebben átvizsgáljam. Ezeken a neveken kívül több információ nekem nem szűrődött le így hirtelen, de talán Eisuke megvilágosult tekintetéből ítélve a férfi megtudhatott valamit. Meg sem kérdeztem… Olyan nincs, ami ilyen szinten szemet szúr neki, nekem pedig nem képes. A házasság… na igen. De vajon melyik nemesi házba szándékoztak bejutni? Kinézném mondjuk abból a híresen jószívű Yuukenből, hogy eképpen akarta a Kagami háza meggyengíteni, de nem hinném, hogy esküvőre adná a fejét, hiszen az nagyszabású elméjének a korlátja lenne. Egy ház elbuktatásáért nem áldozná fel magát. Fejemben több lehetőség is átfutott, de csupán csak megint a levélbe kutakodtam. Ellenben minek kellett nekik akkor a kard? Az egy státusz szimbólum, de ezért egyben hamisíthatatlan is. - És most mi legyen? Meglátogatjuk a jó öreg Asukét? Vagy talán a lánnyal kéne kezdenünk? Ha Asuke benne van a dologban, most talán rejtőzködhet valahol, és a robbantgatások nagyon is jó postabagoly volt neki arról, hogy elbukott. Yorinot viszont egy házasságra akarják kényszeríteni. Van egy olyan sejtésem, hogy neki könnyebben megnyílik a szája. Bár ha engem kérdezel, én könnyedén fel tudom kutatni Asukét is- mondom, és közben visszaadom neki az összehajtott állapotban lévő levelet. Talán Sierashi Yuusuke alatt szolgált ez a jómadár.
|
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Kedd Ápr. 29, 2014 8:24 am | |
| A kora reggeli nap sütötte a Kagami birtokot, amikor ugyanis megszólalt a reggeli daljáték. A ház úrnője egy gyönyörű hárfához ült - azóta se játszott senki hárfán, kivéve Ait - minden egyes év ugyanazon napján, s ilyenkor szokás volt Kagami Akiyoshinak előadnia csodás kardtáncát, amelynek párja a lelkek társadalmában nem volt. A nemes, ahogyan táncolt a karddal, egy tökéletes vívás és mese íródott le. A reménytelen harcos, aki életét urának adta, de fiát uráért nem kívánta feláldozni. Egy mese, mit a hárfa szólamok zenésítettek meg, s gyermekek dala mesélte el. A színjátékot pedig Akiyoshi tartotta. Soha senki nem tanulhatta meg apám táncát, hiszen azt szigorúan tilos volt. S aki akárcsak meg is próbálta azt lefejezték azonnal. Kisgyerek voltam én is, s mindig daloltam; hallgattam anyám páratlan hárfa játékát. Ám egy nap titkon meglestem apámat, ő pedig nagyon megszidott, sőt, el is vert eme vakmerőségem miatt. De látva elhivatottságomat, megtanított a táncra, amelyet soha nem adtam elő.. Mikor e emlékképek ugranak lélektükreim elé, eszembe jut, hogy eme kard mégis mekkora időt ölel fel. Már a viselete is puszta önbizalommal tölt el, ha arra gondolok, hogy a feljegyzések szerint én vagyok az első, aki magához vette. Belegondolva a bátyámat sosem érdekeltél az ilyesmik. A hatalom és pénz érdekelte mindig is; elitista volt. Ennek köszönhetően váltunk főnemesekké, alig pár évvel apám halála után. De a kard történelme azóta is homály a családban. Sokat kutattam ezután magam is, de sosem találtam semmi értékelhetőt, amiért sokszor vált mások számára célponttá. Vajon miért kellhet egy ilyen díszkatana valakinek? Miféle értéket őrizhet nekik, amiért szükségük van egy régi díszkardra? Nem értem azt, hogy más házaknak ez mit szimbolizálna. Esetleg azt, hogy ezzel megdöntötték volna büszkeségünket? Ha igen, ha nem.. ez a kard akkor is a mi birtokunkban marad. S ha úgy hozná, akkor a sírba is magammal vinném. Mert csak is egy gyerek tudhatja, hogy az apja holmijai mégis mennyire értékesek. Emlékeket őriznek ezen kegytárgyak, olyanokat, amiket nem kívánunk elfelejteni. Bár az én fejem fölött már jócskán el dalolta magát az idő, mégis makacsul ragaszkodnék a földi léthez. Minő öntelt felfogás ez, de hát mint tudjuk, minden shinigami származék ilyen ambíciókkal van ellátva. A túlélésben nagyon jók vagyunk, még akkor is, ha már nincs mit vesztenünk, s szívesen dobnánk oda életünk. Akkor is sokszor túléljük, de csak is azért, mert ritkán megyünk bárhová is egyedül. A társaink pedig mindig erős egységet alkotnak a túlélésben. Csodálva figyelem most is Yukezot, ahogy visszafogja önmagában a vadat. Minden mozdulatában kontrollálja magát csak azért, hogy nekem megfeleljen. Hallgat rám, s még arra is figyel, hogy a benne rejlő erő ne taszítson el engem. Szánalmas bele gondolnom, hogy mióta Belial- féle csapdából kikerültem, azóta a lélekenergiám olybá megcsappant, hogy egy erős shikai mellett is könnyen lehet féltérdre ereszkedem. Zavar, sőt, egyenesen frusztrál e tény; s éppen ezért tudom, hogy csupán idő kérdése az, hogy összeszedjem magam. Erős gyerekeknek az apja vagyok, így nekem is erőssé kell válnom, hogy újra a megfelelő hatást tudjam gyakorolni rájuk. Különösen a fiaim miatt van erre szükség, de ezen ráérek mindezek után gondolkodni. Egy szintet kisimulnak arcvonásaim, amikor végre a ninja eltávolodik a karjaitól. Már az első pillanattól kezdve ezt kellett volna tenni, hogy megannyi kártól szabadítsuk meg a birtokot; valamint a környéket. Mindenesetre, remélem több ilyen dolog nincs a tarsolyában. Szigorú tekintetemmel követem a ninja tekintetét, amikor ugyanis Yukezo, megelőzve engem bele kezd a faggatózásba.* - Miért ezt az időpontot választottátok a támadásra? *Valamiért fontos körülménynek kezd számítani nekem az időpont. Ha nem is az események sorozata miatt gondolok erre; de az intuícióm azt súgja, hogy ez egy fontos kérdés. Természetesen a támadás időpontjának rengeteg oka lehet, de valamiért biztosan fontos, hogy miért pont abban az időpontban. Csak remélni tudom, hogy maga a válasz nem csupán annyi lesz, hogy mert Ai nincs otthon. Az eléggé nonszensz következtetés lenne; de végül is nem is kapunk minderre választ. Alig pár perc múlva csupán a nevét hajlandó elmondani az illető, ami őszintén nekem nem jelent semmit. Kérdőn pillantok Yukezora, akinek tekintetéből leszűröm, hogy legalább annyira tanácstalan ezzel a névvel kapcsolatban, mint én magam. Viszont szerencsére a nevek már bőven elegendő nyomok tudnak lenni, ha ezenkívül nem is osztana meg mást. Aztán a szerencsétlen öngyilkosságba kezd, amit Yukezo azonnal jelez is nekem. Figyelmeztetésére hátrálok néhány métert, s undorral az arcomon kísérem végig a detonációt. A test felrobbanására még hátrébb ugrok, hogy ne kerüljön semmi a kimonomra, majd becsukom szemem. Nagyot sóhajtok, s elmémet csitítom. Most jön el az a rész, amikor nagyon gondolkodni kell a további lépéseken. Minden bizonyára azon múlik, hogy mi lesz a következő lépés. S legalább annyi időnk van csupán, míg rá nem jönnek, hogy Anro elbukott. Ha már most is tudják, akkor lépés hátrányban vagyunk. Szinte másodpercek alatt pörgetek le vagy tíz féle megoldást is, igénybe véve fotografikus memóriámat. A festés áldása ugyebár, hogy bizonyos pillanatokat tökéletesen képes vagyok megjegyezni. Így egy modellnek nem is kell órákat modellt állnia, elég ha egyszer rápillantok. Ám most ez a memóriában való kutatás nem segít semmit. Idő közben pedig Yukezo talált valamit, amíg én gondolataimmal voltam elfoglalva. Felnyitom szemem, amikor felém nyújt egy igencsak megviselt papírost. Eleinte a levelet el sem olvasom, csupán a betűket kezdem nézegetni. Majd aztán a levelet nagy figyelemmel olvasom végig. Maga az üzenet igencsak kuszává szövi magát, de így is valamit le tud tisztázni előttem, amit szóvá is teszek Yukezonak.* - Több információra van szükségünk Harikoshi Anroról. Ha Hattoro Asuke a lányát adta volna a férfinak, s bizalmát tette abba, hogy majd ő okozza a főnemessé válásukat; akkor valamit még igencsak nem tudhatunk erről az alakról. Bár halott, nem hiszem, hogy oly' botorok lettek volna, hogy egy karddal váljanak főnemessé. Ez lehetetlen, nem is kell mondanom. Yorino és Asuke látogatása is bölcs lépés lenne, de úgy vélem, ideje élnem a jogaimmal. Ai távollétében én vezetem a Kagami- házat, így jogom van tárgyalásra hívni egy független nemesi ház vezetőjét. Akár szeretnék, akár nem.. neked mondanom sem kell, hogy az arisztokrácia milyen hatalommal bír. Velem tartanál a jobbomon? Javasom, hogy a hivatalos megjelenés végett hívjunk ki pár őrt a Kagami- házból, és mennjünk a Hattoro birtokra. *A részemről már ki is küldök egy pokollepkét, melyben azt is elmondom, hogy vész esetén a jelzésemmel azonnali parancsomat adom a főnemesi tanács összehívására. Aztán, ha elindulunk, azért néhány mondatot még hozzáfűzök az előbbihez.* - Bárhogyan is, kerüljük innentől a harcot. A Kagamik híresek a diplomáciájukról. Ha van rá lehetőség, kössünk egy számunkra hasznos kompromisszumot. Amennyiben nem lesz, majd megteremtjük egy jó intrikamester módjára.. *Veszélyesen elmosolyodom, majd a továbbiakban már lépéseken jár a fejem. Ennyi bőven elég volt nekem a harcból, még akkor is, ha az ügyködésük életeket is vett el. Mindig van rá mód, hogy harcok nélkül oldjuk meg a helyzetet. Én már kíváncsian várom ennek az ügynek a valódi történetét. Nem azt, amit elénk tártak, hanem azt, ami megegyező az igazsággal. Igen, én az igazságot akarom. Egy pillanatra azért megállok, s ugyanerre a lépésre invitálom Yukezot is. Leveszem balomról a díszkardot.* - Nem szívesen kérlek meg rá, nem azért mert nem bízok meg benned; csak kényes ügy ez nekem. *Ekkor kezembe veszem a kardot, aminek markolatát újra megsimítom. Végig futnak ujjaim a díszes, remek formákkal ellátott, fehér arannyal ellátott, itt ott gyémántokkal díszített remekművön. Majd egy elegáns mozdulattal átnyújtom Tamachi Yukezonak.* - Nálam nincs biztonságban, lássuk be, sokat gyengültem, mióta Belial meghalt. Szeretném, ha az ügy végéig úgy óvnád, mintha az életed múlna rajta. Ha megóvod a kardot, s segítesz nekem, hogy sikerrel járjunk; akkor szavamat adom, hogy áldásomat fogom adni a házasságra! S elfogadom, hogy jogos tagja vagy a Kagami- háznak. *Bár szavaim igencsak hivatalosnak hatnak, tekintetemen látszik, hogy ez annál sokkal mélyebb. Bár Yukezo még nem ismer annyira, így nem is tudhatja, hogyha én a szavamat adom, azt szokásom is betartani. Ez a kard túlontúl értékes annál, hogy a büszkeségemet zászlóba foglalva hordjam a balomon, amikor karom nem elég ahhoz, hogy meg tudjam védeni. Ám ismerve a fiú képességeit, tudom, hogy megbízhatok benne. Neki megvan az ereje ahhoz, hogy megvédje ezt a szent tárgyat, ami házunk hitének egy részét képviseli. Amennyiben átveszi tőlem a kardot, úgy én hajlok meg a fiú előtt. Aztán komolyan vésem tekintetem lélektükreibe.* - Ez egy fontos feladat, ne rontsd el. Annak súlyos ára lehet, hiszen még én sem ismerem teljesen a kard történetét. Tudod sokan pályáztak már a kardra, s hiába kutattam az értéke után, nem találtam semmi olyat. Így aztán, ha megérkeztünk; feltétlen derítsük ki, hogy miért kell annyira az a kard másoknak. Ez csak nekünk érték; na de másoknak miért is az? Ez az, ami számomra rejtély. *Aztán, ha újra elindulunk, azért még nem fejezem be a beszélgetést.* - Ha te lennél egy támadó ház helyében, te miért akarnád megszerezni ezt a kardot? *Érdekes lehet, hogy felteszem neki ezt a kérdést, viszont logikus is. A kard tulajdonosaként én nem vagyok képes ebbe belegondolni; de ő, aki még csak most vehette magához először, biztosan bele tud gondolni abba, hogy miért is kellhet másnak eme tárgy. Túl sok minden homályos még ebből a történetből.* |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 3:17 am | |
| Ellenfeletek tragikus öngyilkossága csak egy újabb akadály. Az információk szabad áramlásának egy drasztikus elvágása. Nincs mit tenni, újabb embereket kell keresnetek, akik talán többet is elárulhatnának nektek. A ház vezetője maga az aláírás tulajdonosa, és ez a kétes érdekű esküvő is érdemleges tárgyalási alapnak tűnik. Utatok először a Kagami birtok felé vezet, ahol láthatjátok, hogy a munkálatok már javában folynak. Szerencsére a Bounto nem sértette meg a birtok területét, valami miatt teljesen elkerülték a károk magát az épületet. Megható pillanat, hogy a fa, amely már hosszú évtizedek óta sértetlenül állt, leküzdötte a fagy okozta támadást, és a didergő ágakról kövér olvadék cseppek hullottak le, egy nagyobb szélrohamra. Sajnos több tavaszi rügy is áldozatul esett, amiből következik, hogy oly megszokott virágzása elmarad, egész évben tanúsítva ezzel, hogy a házat megtámadták. A ház urának parancsára 5 ékesen kiöltözött férfi jelenik meg percek leforgása alatt. Féltérden, mélyen meghajolva üdvözölték Eisukét, és egyikük bujtatott haraggal tekintett a Tamachi felé. Felismerheted benne azt, akit Ritsu elől félre toltál. Felszerelésetek kibővült egy tekerccsel, illetve tintával, amivel az elkövetkezendő szerződést írhatjátok meg. Ez addig a kíséreteteknél marad, míg szükség nem lesz rá. Eisuke balján 3 személy, jobbján Yuke, és őt elölről, illetve hátulról fogják össze. Díszes menetek alig negyed óra alatt eljut a Hattoro birtokra, és a bejáratnál megállva, kiszalad elétek ügyetlen futással egy szolgáló. - Miben segíthetek Kagami-dono?- hajol meg jó mélyen a főnemes előtt, és várja, hogy rendelkezzen vele. Az elmondottakon egy pillanatig elgondolkodik, és pár perc türelmet óhajt tőletek. A várakozás alatt kíséretetek ellazul egy csöppet, és végül egyikük meg is szólal, Eisuke oldaláról. - A családjuk a felelős az előbbi támadásért Eisuke-sama?- hogy a főnemes válaszol-e, vagy bármit is reagál, az már rá van bízva. Nem kötelező ugyebár beavatni őket, és a tény, hogy megkérdezte már az is önmagában egy olyan lépés volt, amit nem lett volna illendő. Nyilván túlbuzgó kezdő, de talán emlékezhet rá Eisuke, hogy ez a tag már rég óta be van jelentve a ház szolgálói közé. A cseléd ismét bemutatja mulatságos iramtartását, majd elétek állva, csak ennyit mond. - A ház ura sajnos nem tartózkodik itthon, ellenben fia, Hattoro Yonno készséggel fogadja Önöket. Kérem tisztelettel, kövessenek!- és azzal sarkon is fordul. A birtok a maga nemében a főnemesi családok otthonait is leelőzte. A kert szimmetrikusan gondozott, kacskaringós virágágyásokkal. Gyümölcsfák kisebb erdeje szegte a birtok határát, és a kikövezett út, amin az épület felé haladtok, fölétek hajoló pálmalevelekkel volt körbefogta. Egy kisebb szökőkúthoz értek, és megkerülve azt megcsodálhatjátok a gondos munkával elkészített vízköpő szobrot, amit még hosszú évekkel ezelőtt Eisuke faragott ki. A férfi nem tudhatta, hogy mekkora összeget fizettek ki ezért még 200 évvel ezelőtt, de egy nagyon tisztességes munkát végeztek rajta. Hibátlan formáját nem csúfította semmilyen javítás, semmiféle piszok, csupán csak a szobor hölgy karjából folyt ki, csillogó patak módjára a víz. Közvetlen mögötte az ékes öt emeletes épület bejárati ajtaja előtti falépcső húzódott. A két oldalt lévő korlát minden egyes tartó pillérje különböző módon csavarodott, hangsúlyozva a forma alapötletét, miszerint egy tekergő futónövényről lettek mintázva. A virágokkal körbe övezet tolóajtó kitárult, és kilépett rajta egy férfi, amolyan tessék-lássék módon kiöltözve. Haja ugyan fésült volt, nem a legdíszesebb ruha volt rajta, és az arca is enyhén kifakult volt. - Üdvözlöm Önöket, szerény otthonunkban. Elnézést kell kérjek megjelenésem miatt, de nem készültünk a fogadásra. Édesapám házon kívül tartózkodik, jómagam meg a napi kendo edzésem közepén tartottam- ez megmagyarázta enyhén csapzott mivoltját - Kerüljenek beljebb- mézes mázas szavai mögött egy röpke ellenszenv is kimutatkozott, de a végtelen udvariassága ezt elnyomta. Ahogyan elöl haladva lépdelt előre, az előteremben csodálatos épületek építészeti tervrajzát láthattátok kiállítva, többek között a régi Tamachi palotáét is. A mennyezetet fa gerendák, csúcsosan meghajlítva, szépen sorakozva ásítottak a jöttekre. Két szolga széttolta az ajtót, és míg el nem haladtok mellettük, mélyen meghajolva köszöntöttek titeket. Egy nagy terembe érkeztetek, középen egy hosszú asztal volt, oldalra pedig több ajtó is jelezte, hogy még van tovább. Véleményetek szerint a szemben lévő ajtósorozat a hátsó kerthelyiségbe vezetett. Hangtalanul lépdelt az örökös, és leült az asztalfőre, és kitárt kezével jelezte, hogy jobbjára kívánja Eisukét. Nyilván saját helye amúgy, tehát ez egy nagyon magas tiszteletnyilvánítás jele. Az asztalon előtte egy kerek alakú címer díszelgett, egy világosabb fával berakva. - Édesapámat már értesítették érkezésükről, bármely percben megérkezhet. Addig is megkínálhatom Önöket esetleg valamivel? Konyhánk étke nem a leghíresebb, de talán Kagami-dono is elégedett lehet vele. Vagy tán egy teát, megkívántak? Megharagudnék magamra, ha ne adj isten a tárgyalás során kiszáradna a torkuk- felkínálása csábító volt, így amit kértek, perceken belül meghozhatják. Eszetekbe jut, hogy lassan az ebédidőn is túl vagytok, így akár még éhesek is lehettek. Más kérdés, hogy rászánjátok-e magatok, és a megvendégelést nem utasítjátok vissza. Amint rendeléseteket elétek tálalját, egy ajtó nyílik nagyon lassan éppen hogy csak egy résnyire. - Ááá – kiált fel elégedetten Yonno, és kiintett az ajtó felé - Hadd mutassam be szemkápráztató húgomat, Yorinot!- erre már nem tudott mit tenni a lány, félénken kinyitotta az ajtót, és kilépett árnyékából. Rózsaszínű kimonot viselt, ami azt jelképezte, hogy még nincs férjnél. Ez megnyugtatott titeket valahol, hiszen még nem jött létre a frigy, amiről a levél beszélt. Ez azt jelenti, hogy nagyszabású tervük még éppen hogy csak félúton járhat. Ebből persze leeshet, hogy arról van szó, hogy beházasítással próbálnának főnemessé emelkedni, de melyik házról lehet szó. A tárgyalás még nem veheti kezdetét ugyan, de fejetekben már jócskán volt idő tervezni. A lány törékeny testével, és a magabiztosság legapróbb jele nélkül lépdelt felétek. Lassan úszott végig az asztalhoz, és Eisukével szemben leült. Gyengéden fejet hajtott előttetek, és még csak egy nyikkanás sem hallatszott belőle. Testvére szúrós pillantással nézett le rá, mire szavakba is öntötte az előbbi cselekedetét. - Megtisztelve érzem magam jelenlétükben. Fogadják szívélyes köszöntésemet- és ismét fejet hajtott. Olyan bátortalan leány volt, hogy könnyedén kitalálhattátok, hogy eléggé el van nyomva, hiszen még testvérének is gondolkodás nélkül engedelmeskedett. Cérnavékony hangja gyenge volt, és ha egy kicsit hangosabban csiripelnének a kertben a madarak, már nem is hallhattátok volna. Hosszú percek tűntek el, és a mindennapos jelentéktelen beszélgetésben el kellett kerülnétek, hogy a tárgyra térjetek. - Eisuke-dono, a visszatérésének a híre mindenkit ledöbbentett. Elárulja nekem, hogy merre járt?- hangzott fel az újabb érdemtelen kérdés, amire nyilván nem fogja megkapni az őszinte kérdést. Miután megadjátok rá a válaszotok, Yukezohoz fordult. - Én úgy hallottam, hogy Ön meghalt Yukezo- az udvariasságot azonnal mellőzte, hiszen familiáris ház tagjáról volt szó- Vagy tán visszatért az enyészetből? Nyilván nem emlékszik rá, de az új palotáját én magam terveztem. Úgy gondoltam, hogy talán visszavásárolhattam volna, de ha visszatért, hát éljen egészséggel továbbra is benne!- hallatszott némi gúny is a hangjában. Nem nagyon kibékülve a Tamachi jelenlétével. Valami nagyon piszkálta még a csőrét ezen kívül is. Yorino csak némán ült, és tekintetével csak éppen egy pillantásnyi ideig találkozhattatok. Kerülte a szemkontaktust, és nyilván bátyja volt az, aki dominált mellette. Vajon mennyi negatív atrocitás érhette szegényt. |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 5:20 am | |
| Még futva rápillantok az elterült tetemre, majd Eisukére kezdek el figyelni. Szavain nem gondolkodok hosszasan, mégis elképzelem magam előtt, hogy ez a férfi talán többet is tehetett volna a főnemessé válásban. Ez csak egy ninja volt, ráadásul megölte magát. Az ajánlata meg persze eléggé sok újabb gondolatot ébresztett bennem. Elé lépek végül, és morfondírozó tekintettel nézek rá. - Kötve hiszem, hogy hozzá adta volna a lányát. Hű szolgáló volt, és talán többre is tartották őt, mint amennyi volt, de szerintem személye immáron jelentéktelenné vált. Ha gazdája lányát hozzá adták volna, akkor nem vetett volna véget az életének. Bár a levélben benne van, hogy ő jó hatással bír rá, így talán jobban ismerték egymást, mint szolgáló, és családtag- itt egy pillanatnyi szünetet tartok. Jobban belegondolok abba, hogy milyen kapcsolat lehet közte és az eladó lány között. Valószínűtlennek tartottam, hogy ez szerelem is lett volna, de a helyzet tragédiáját csak jobban fokozná. Ez persze számomra csak egy objektív dolog, nem vagyok olyan bolond, akit ez meghat. Annál én ridegebb szívvel rendelkezek. Bár ahogy Eisukére nézek, ez benne nem merült fel - Természetesen veled tartok- mondom, és oda is csatlakozok jobbjához. A séta közben mélyen magamba révedek, és elmém az eddig történteken kattog. Megjelenik a bérgyilkos, sikertelen merényletet tesz. Ezután figyelemelterelésnek egy nagyon kényes időpontban egy Bounto is tiszteletét teszi, de ő halálig harcolt. Nem tett kárt az épületben, ami azért fura a maga nemében. Talán van valami a házban, ami kellett nekik, de akkor miért nem túrták fel az egészet ahelyett, hogy a portán egy élet erőfeszítése megérje. Jobban esne, ha itt nem merülne fel a tény, hogy Bountokkal szövetkeztek és így készültek valamire, ami még mindig rejtély. Mire kéne nekik Akiyoshi kardja. - Én szerintem is többre jutnánk, ha inkább a szavakat használnánk a későbbiekben fegyvernek. Talán a sikertelen merénylet elég lesz ahhoz, hogy rájuk kényszerítsünk valami jó kis szaftos szerződést- és képzeletben egy zsugori manó módjára összedörzsöltem kesztyűs kezeimet. Nem aggódtam affelől, hogy a mi kis párosunk nem csupán a csatában ütőképes, de az asztalnál is végzetes döféseket vihetünk véghez. Eisukének ott a tapasztalat, és a rangja, nekem pedig a minden szót kiforgató észjárásom. Nem tudom pontosan, hogy ki lesz a mi kis célpontunk, de vért fog izzadni a nyomásunk alatt, az már most biztos. Nevettem is egyet, ahogyan lelki szemeim előtt egy remegő hangú megtört becsületétől is megfosztott nemeske próbálja kivágni magát iszonyú számonkérő pillantásaink alól. Piszok mód élvezni fogom, az már biztos. A jelenlétem már egyben bizonyíték arra, hogy nem lesz unalmas. Ekkor Eisuke meglepő módon felém nyújtja a kardot. Az Alapító díszkatanája. Vajon miért ez volt a célpont? Elveszem tőle, és Paragon alá kötöm, méghozzá jó szorosan. Említésére elismerően pillantok rá, és szememben olyan csillogás mutatkozik, amiből talán a hála jöhet ki. Nekem annyira nem sokat jelent ez a fegyver, és az életemet biztosan nem adnám érte, de ha ő mondja, akkor minden erőmmel meg fogom védeni. És ez bőven elég biztosíték lehet a számára, hiszen tőlem ellopni valamit, az annyira lehetetlen, hogy őőő nagyon! - Megóvom Neked- nyugtázom is le, csak hogy szavakban tisztázzam le hajlandóságomat is. Ujjaimmal végig simítottam a markolatot, miközben sétáltunk. Berakása teljesen stabil, az évek hosszú sora nem tudta kikezdeni ezt a remekművet. Egyszerűen a maga nemében tökéletes példány. Vajon mennyi lehet az értéke? Hiszen ahogy hallhattam, az eszmei oldala felbecsülhetetlen, de szerintem anyagi része is jóval meghaladhatja azt, amennyit a képzeletem hirtelen felmutatott előttem… és nem egy kis összeg jutott ám eszembe. Én már azért láttam horribilis pénzek mozgását. Mikor meghajol előttem, én is így teszek. Majd meglep ismét. Nem tudja a pontos történetét? De akkor hogyan is képes ennyire elismerni a kardot, ha még azt sem tudja, hogy mi is ez a kard. Lehet, hogy mégsem az alapítóé volt, hanem egyszerűen ő is szerezte valahonnan? Felvonom a szemöldökömet, és először könnyed vicces hangnemben válaszolok. - Tekintve, hogy az árából egy akkora vagyonra is szert lehet tenni, amennyit egy középnemes még legvadabb álmaiban sem fantáziálgatott- elnevetem egy kicsit magam, és komolyabban is elgondolkodtam rajta. Az első ötletemet meg is osztottam vele. - Ez egy státusz szimbólum. Ha ettől megfosztják a családod, már csak az obit kell ellopni, és azzal máris olyan irányból támadható a ház, amiből semmilyen intrikai fortély nem húz ki. Ha én lennék a támadó, akkor egy olyan szolgálómat küldeném el érte, aki feltűnés mentesen az éjszaka közepén lopja el. Akkor nem derülne ki, hogy kinél van, így csak el kell rejteni, várni, míg rájönnek mások az ereklye eltűnésére, és utána folytatnám csak a tervemet… de ez a ninja nemhogy észrevétlen nem volt, de még téged is meg akart ölni- hümmögök egyet, és tovább folytatom a gondolatmenetemet a variációkon. Többet is elvetettem, de végül egy jobb ötlet is felmerült. - És mi van akkor, hogy ha valóban a kard legendája a kulcs. Kötve hiszem, hogy egy olyan ház tudta meg előbb, akinek eddig köze nem volt hozzá. Bár végül a lány is rájött valamire azt hiszem. Akiyoshi irataiból nyilván sok előkerült, de mit gondolsz arról, hogy voltak olyan dolgok, amiket szándékosan eltitkolt, és egy titkos naplóban szerepelt csupán. Ha azt megszerezték valahonnan, akkor lehet hogy mégis csak nekik fáj rá a foguk. Bár akkor miért akarnának főnemessé válni a karddal?- a végén a kérdés önmagába is elvetette a tényt, hogy nekik pontosan kellhetett. Így, hogy elképzelésem sincs a dolgok okára, csupán csak vállatvonva sétálok tovább, közben a díszkatana tokját erősen szorítva a markomban. Nem veheti el tőlem senki ember fia Eisukén kívül. Mikor megérkezünk ismét a Kagami birtokra, azért körbekémlelem a környéket, hátha valami áruló shinigamin megakadok, vagy hallok valamit, ami tovább juttat, de ezek elmaradtak. Már nem volt fagyott az utcakő sem, és az előbbi harc nyomai lassan, de biztosan tünedeztek el. Az itt elhunytakra gondoltam hirtelen, ahogyan haláluk ténye kielégített bennem egy olyan lukat, ami ha jobban megnő, én jócskán megint bűnbe esek. Szerencsémre ez most abszolút hátra maradt, és gyilkolási vágyam alább hagyott. Mondjuk még mindig nem fejtettem meg, hogy a halálhoz mi az, ami ilyen szinten összeköt, de abban biztos voltam, hogy ha nem vagyok jelen mások elmúlásánál, és nem látom, ahogyan végleg összerogynak, úgy előkerül belőlem a késztetés, hogy én magam tegyek róla, hogy valaki meghaljon. Megcsóválom a fejem, és odalépek Eisuke mellé, ahogyan kíséretet intéz nekünk. Mosolyogva fogadom az illetőt, akit alig egy órája még félretoltam az utamból. Újabb sétálgatás vette a kezdetét, és én nagyon nem örültem annak, hogy én körém is védelem lett vonva. Sok év múltán sem lennének képesek megvédeni engem, így szinte feleslegessé vált jelenlétük az én szememben. Vajon Eisuke is ilyeneket érezhet? Átadta nekem a kardot, mert nem bízik saját képességeiben. Pedig oly erős volt, mikor először találkoztunk. Úgy érzem, hogy ez a dolog jócskán a kényes kérdések közé sorolandó. Minden ízben segíteni szeretnék neki, hogy a régi erejét visszaszerezze, de ehhez még egy rögös út állt előttünk… Tulajdonképpen jelenleg tükörsimára csiszolt, de ez most csak jelképes értelmében állt helyt. El is kuncogom magam erre. Kívülről ez úgy tűnhetett, mintha a semmin vidulnék, és véleményem szerint ez is egy olyan dolog lehet, amitől csak mégjobban bolondnak tartanak. Hát végülis az is vagyok =|:> - Van terv?- szólalok meg végül, és azon kaptam magam, hogy elengedtem a rám bízott kegytárgyat. Ismét szorításom alá vetettem, majd úgy vártam a válaszát a férfinak, ügyet sem vetve arra, hogy kíséretünk ezt hallhatta. Amennyiben válaszol, én csak bólintok, de további kérdésekre már nem volt idő, hiszen megérkeztünk a cifrapalota bejáratához. Már a határról körbekémleltem a terepet, de csak a csodásabbnál csodásabb megoldások tárja tárult elém. Hirtelen eltátott szájjal álltam a bejáratnál, és csupán csak akkor vettem észre a fogadóbizottságot, miután meghallottam ütemtelen lihegését. Halkan elnevettem magam, mikor ideért, majd ahogyan beszélt, az újabb szánalmat keltett bennem… immáron alig bírtam visszafogni a hahotázást, ahogyan visszafele is végignézhettem a szerencsétlenkedését. Megigazítottam a kalapomat, majd felnéztem az égre. Az időjárásban ugyan előfordult, egy meg nem jósolt viharfelhő csoport, de most hibátlan volt. Ennek örültem persze. Miután ismét végignéztem a komédiát, már nem tartottam annyira viccesnek, de azért egy mosoly az arcomra virult. Szóval nincs itthon eh? És vajon hol lehet? Talán az örökössel is eltudunk csevegni, de aligha hiszem, hogy ez a csevegésen túl fog mutatni. Akkor maradt a lány. Sóhajtottam egyet, majd leoldottam a kardot. Visszanyújtottam Eisuke felé. - Jobbnak vélem, hogy ha ez a tárgyalás alatt nálad lesz. Hiszen a te erődet szimbolizálja, nem az enyémet- majd elvártam, hogy el is vegye. Nem hiszem, hogy ezzel különösebb problémája lesz, hiszen igazam volt. Miután elvette, megvártam, hogy az első lépést ő tegye meg, de a következőt még meg sem tette, én már elindultam. Ahogy sétáltam a pálma úton, elfogott hirtelen a csodálat. Cifrapalota… ahogy említettem, és ahogy a későbbiekben fogom is. Körbepásztáztam az egész kertet, minden ívelt spirált, amit gyönyörű színes virágok adtak. A gyümölcsfák virágba borulta könnyed jókedvre derítettek… és ez csak a bevezető előkert volt. Vajon milyen lehet az igazi, hátsó kert? Megint elkuncogtam magam, majd a szökőkutat is megcsodáltam. A készítőjének le a kalappal. Az arc hibátlan formája már majdnem elhitette velem, hogy az élettelen szemekből öntudat sugárzik, és hátra kellett hőkölnöm attól, hogy pislogni láttam. Tudtam, hogy csak képzelődtem, de ez csak további káprázatra adott okot nekem. Tiszta vizének a puszta látványa is üdítőleg hatott rám. A lépcsőkhöz érve észre sem vettem, hogy milyen részletesen van kidolgozva a korlát, így azzal nem törődve, szemeim a virágokkal díszített bejáratra akadtak. Itt minden ilyen részletesen flancos? A cifrapalota belseje csábító vágyat keltett bennem. Ami ilyen kint, az milyen bent? Építészmérnökök által tervezett belső tér… képzeletemben az utolsó pillanatokig több lehetőség is felmerült, hogy milyen díszek lehetnek, de ekkor nyílt is az ajtó, és kilépett rajta a fiú, akit ugyan nem kerestünk, de megtaláltuk. Szóval kendozik… hát napi rutin, de ez neki szerény? Hát ez minden csak nem szerény. Mindenhonnan sugárzik a mérnöki gondosság. Amikor beléptem, a bekeretezett tervrajzokat vettem először észre. Beleképzeltem magam, hogy hogyan is festhetnek a valóságban a termek elrendezése, az épület külleme. Onnan is volt az az egy, ami valahonnan nagyon ismerős volt. Amikor a helységekbe képzeltem magam, hirtelen magam előtt láttam a konyhánkat, a lépcsőt az emeletre, a társalgót. Dehiszen ez! - Jéé…- csodálkoztam is rá halkan. Akkor jól derengett, hogy nekünk mi közünk volt a Hattoro családhoz. Ők tervezték a régi palotánkat, és most fájdult csak bele a szívem, hogy az porig dőlt. Baahh… Lehetett volna több eszem is, de most már késő bánat. Mondjuk ekkor felmerült bennem az emlék, hogy hová is lettek utalva a súlyos pénzek ismét. Ők tervezték az itteni otthonomat is. Hát ez nagyszerű! Részese vagyok hát ismét e család művének. Mondjuk jószerivel eléggé szép az a kis palota, tekintve, hogy nem vagyok főnemes. A födémekre is vetettem egy pillantást, de már haladtunk is tovább. Az asztal is remekül volt faragva, de az már valakinek a másnak a munkája. Követtem a férfiakat, és leültem Eisuke jobbjára. Leemeltem a kalapomat, és magam elé tettem az asztalra. Pillantásaim sorozatával gyorsan körbenéztem, és itt is csak a helyiség tökéletes szimmetriájára bukkantam. Remek! Ajánlatára persze megmordult halkan a gyomrom, de most nem vendégeskedni jöttünk, így hát csak hogy ne legyek udvariatlan, megszólalok. - Egy teát kérnék szépen. Bármilyen jó lesz, de csak mézzel legyen édesítve, és azzal is csak ízesen- rendelésemet az örökös felé dobtam, de egy szolgáló velem szemben meghajolt, és el is vonult. Gyorsan telt az idő, ahogyan szemlélődtem, és egy kettőre már elém is hozták a kért italt. Megköszöntem a felszolgálónak, majd beleszippantottam az illatába. Hát nem a legtökéletesebb volt, de a hely mellett ez megbocsátható volt számomra. A számhoz emeltem, és óvatosan megfújtam. Bele is kóstoltam, és megrökönyödve tapasztaltam, hogy az ital hasonló volt az illatához. Nem nyűgözött le, de ezzel nem is volt probléma. Ekkor a szemben lévő tolóajtó halk neszére lettem figyelmes, és azonnal odanéztem. Összerezzentem mikor felkiáltott a vendéglőnk. Hideg pillantással méltattam e cselekedetét, és megnevezte a hölgyeményt. Yorino. Ő tehát a lány, akit viszont kerestünk. Valóban gyönyörű volt, de az én szemem már nem volt képes ily módon is egy hölgyre tekinteni. Sokkal inkább idegesen levont szemei voltak számomra érdekesek. Összehúztam a szemem egy picit, úgy bámultam a vonásait, majd Eisukére pillantottam kérdőn, miszerint nem tudtam mire vélni ezt a fajta visszahúzódottságot. Megvontam a vállam, majd figyelni kezdtem. Amikor ráparancsolt a lányra, nehezményezően néztem a férfira. A végtelenül óvatos szavak közben egyetlen egy pillanatra sem emelte ránk tekintetét. Hogy lehet valaki ennyire félénk? Mindenesetre ő lesz az első, akiben szavaimmal lehet kárt fogok tenni, de még nem döntöttem el, hogy megszorongassam-e vagy sem. A bűntudata is lehet ennek a gyengeségnek az oka, vagy csak a bánásmód? Ekkor csevegésbe züllött a dolog, amire én csak jókedvvel szemérmesen, és meglehetősen gonoszan szálltam be. Utána jött az első kényes kérdés. Azt hiszi, hogy ezzel majd megborít minket? Puhít az apjának, hogy ő már csak befejezze, amit ő elkezd? Utána szemtelenségre adta magát, és engem kérdezett. Felnevettem, és csak ennyit válaszoltam. - A halál ellenem kevésnek bizonyult- ha már próbálkozik, akkor érezze, hogy az én önképem bizony csak javult az elmúlt időszakban. Viszont az, hogy ez a kis ficsúr tervezte a házamat, valahogy elvette belőlem azt a csodálatot, amit egyébként eddig éreztem. Elvette a kedvem tőle. Yorinohoz fordultam, és kerestem a tekintetét, de belőle csak egy rövid pillantást sikerült kicsikarnom. Sóhajtottam egyet, és hátradőltem a székemben, majd elfogyasztottam a teámat. Eisukére hagytam a csevegést, őt úgyis jobban érinti az ügy.
|
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 7:56 am | |
| *Virágok sora hull az égbe, ezzel színesre festve egy gyönyörűséges éjszakát. A hold fénye ívekben festi fényessé a kaméliát, amely ezennel megannyi színben pompázva hull a poros talajra. Örvendezés, s a fuvola rejtélyes hangja töri meg a tömeget. A házasság ezennel beiktatott. Egy lágy, selyem szalag hull ekkor a fiú arcára; édesanyja hajol fölé. A fuvola hang ekkor elhallatszik; s e közjátékra az apa haragosan pillant feleségére. A fiú szemébe könnyeket csal a rejtélyes terror; s csendben húzódik meg a sarokban, hogy onnan kémlelje az éppen elvonuló párt. Kagami Kohei távozik újdonsült feleségével, ez pedig csak egyet jelenthet: megindult végre az örökösödési folyamat a Kagami-háznál. Az anya bánatosan fordul kisebbik fia felé, óvó kezével simogatja meg fia arcát, majd lehajol hozzá. - A művészi tehetséged tőlem örökölted; Eisuke. Ne feledd, hogy a te miattad fog minden ház irigyelni minket, míg bátyád legfeljebb a pénzt fogja ide-oda tologatni. - Suttogja az anya, reményt festő szándékkal az ártatlan gyermek szemébe. S való igaz is, akkor a gyermek mosolyra kapott, majd kacsintott egyet az anyjára. Eme emlék jut eszembe, mi alatt a birtokra érünk, s megpillantom házam dicső kaméliáit. Réges- régen még ennél is több volt belőle, de mára már sajnos a kamélia ritka növénynek számít. Hiába tradicionális, nehezen bírja a megrázkódtatásokat. Csak remélni tudom, hogy képesek lesznek megmenteni ezt a hihetetlen apró, de csodálatos növényt. Látni akarom még azt a napot, amikor lányom, a lehető legnagyobb dicsfényben ölti magára a csodaszép fehér ruhát, amelyben édesanyám is esküdött. Valahol még a ház egy zugában tudom, hogy el van rejtve. A ruha olyan szép, hogy szinte megkérdőjelezhető, hogy mágikus eredettel bír. S a kamélia..nos, azokkal fogom teletűzdeltetni az utat, amin majd végig megy. Folytatni akarom azt, amit elkezdtem. Így hát e történet, ami most zajlik, talán többet is jelent nekem, mint eddig bármi, ami az elmúlt századokban történt. Megannyi halott látványa, és a fa sem tud oly' érzetekkel ellátni, mint az, hogy már látom magam előtt a jövőt. Azt a jövőt, amit anyám látott, amit apám félt és bátyám irigyelt volna. A Kouhei ág ezennel kihalt, s a Kagami klán Eisuke vérvonalát követi. Azt a vérvonalat, ami majd újra vissza adja a ház káprázatát, ami miatt rengetegen irigyeltek. Kicsit megrázom a fejem, hiszen mindeddig több szó is a fejemben cikázott, amiről nem akartam tudomást venni. Pedig még mindig nálunk van a kard, amit Yukezo át is vett. Csak sóhajtok egyet önön botorságom okán, hogy nem elegyedtem vele beszélgetésbe; ám rögvest pótlom is ezt. A férfi felé fordulok, míg a kíséretre várunk.* - Hidd el, hogy nekem is sok minden jár a fejemben. De úgy hiszem, hogy azt a titkot apám a sírba vitte magával. Elvégre, akkor a bátyám miért nem vette magához? Bár ő sem tudott valamiről. *Ám, hogy miről nem tudott, azt már nem osztanám meg a Tamachi fiúval. Vannak dolgok, amelyek nem tartoznak rá. Még akkor sem, ha bizalmamat szavaztam neki. Ezt a történetet ő nem biztos, hogy felfogná, s még Aiban is kételkedem e szerint. Habár Ainak joga van hozzá, hogy tudja; viszont még nem készült fel rá. Szerencsére kis korában nemesnek neveltem, így könnyen bele tudott szokni a dolgokba; de az eszményt még nem mélyíthette el. Tudom, hogy egy nap alkalmas lesz arra, hogy jobban megismerje családja történelmét és rögös útjait. De addig is, még meg kell tanulnia tőlem pár dolgot. Mint például azt a táncot is, amit apám táncolt. Illetve olyan tradíciókat, amik már olyannyira elévültek a házban, hogy szinte sértésnek számít. Anyámnak igaza volt, hogy a Kagami- ház a hanyatlásnak indult azzal, hogy apám végül Kouheit választotta. Még egy kicsit elidőzöm ezekben a gondolatokban, majd mikor megérkeznek a díszes őrség tagjai, az egyiket még indulás előtt magamhoz hívom, s a fülébe suttogok valamit. Alig néhány perc múlva két hölgy érkezik meg egy haorival és néhány még más kellékkel. A sötétkék hakama rajtam marad ugyan, de a felső, immáron piszkos részét segítenek levetni. Egy hófehér, díszes haorit veszek fel, míg a másik hölgy a hosszú hajammal foglalkozik. Egy ezüst szalaggal köti fel végül, s majd az őr átad nekem egy ezüst dobozt. Átadom ezt a dobozt Yukezonak, aki ha kinyitja, egyből sejtheti, hogy mit szeretnék ezzel. A meggyűrkésszett bizonyítéklevélnek tökéletes lesz. A legmegfelelőbb pillanatban kell majd elővennünk, s hatásosabb lesz, ha díszkeretben kapják meg. Mintha csak egy ajándék lenne, ami a végüket jelentené. Remekül mutatna ez a jelenet egy epikus műben, de ezen nincs időnk gondolkodni. Méltóságteljesen indulok meg a Hattoro birtok felé, s bármennyire is fontos az ügy, a lépteim meglehetősen lassúak. Nem akarok semmit sem elsietni, illetve addig legalább lesz lehetőségem gondolkodni azon, hogy a tárgyalásba mit szeretnék belefoglalni. Abban igaza van a nemesnek, hogy egy szerződést köthetnénk a támadóinkkal, de kötve hinném, hogy azt olyan egyszerűen kivívhatnánk. Ezért minden egyes lépésünk létfontosságú lesz a megkötendő szerződésnek. Ehhez mérten pedig jelenleg inkább a csendet választanám. Csak akkor nyitom fel teljesen szememet, amikor megérkezünk a birtok bejáratához. A míves kapu cseppet sem lep meg, bizonyára sok pénzhez hozzájutottak már az évszázadok alatt, mióta utoljára jártam itt. Vannak karcolatok, amik még mindig ismeretesek nekem.* - A ház urával, vagy annak kirendeltjével óhajtanék tárgyalni. Remélem, nem sértenek meg azzal, hogy nem fogadnak ezen a szép napon. *Felelem az ügyefogyott szolgának, aki az elől járója ezeknek a dolgoknak. S bár szavaim végtelenül kedvesnek hatnak, egyáltalán nem azok. A szép nap meglehetősen relatív értelmet vett fel; még a mellettem álló őrök is meglepődnek eme mondaton. Majd miután elmegy a fogadó bizottság, hogy rendelkezzen a találkozást illetően, a díszes társaság felé fordulok.* - Nem ezért jöttünk ide. A ti dolgotok az éberség, ha lankadni fog a figyelmetek és valami történik a ruhám legapróbb szegével is, magam kérem fel a társaságot, hogy seppukut hajtson végre! *Most is a lehető legnagyobb szigorral nézek a szemükbe, s adom meg a legnagyobb motivációt arra, hogy a tárgyaló terem előtt figyeljenek. Ha elbuknak, hát elbuknak. Egyébként is terveim között áll az, hogy le fogom cseréltetni a testőrséget a birtokon. Az iménti halálozás is nekik köszönhető, hogy botor módjára nem az eszüket használták. Egy hadnagy szintű shinigamit könnyedén le kellene fegyverezniük, nem beszélve arról, hogy egy ház jó testőrsége még Yukezot is megizzasztaná. Csóválom fejemet az előforduló hibán, majd elveszem Yukezotól a kardot. Való igaz is, nem mutatott volna jól, ha nála lett volna bent is a kard. Bólintásommal jelzem a hírnek, hogy nekem aztán Yonno jelenléte is megfelel. Fiú vagy az apa, az igazából mindegy is, ha a jogi lépéseket az apja sem fogja tudni már kikerülni, hiába tér vissza. Ez az egyik legnagyobb hátránya a nemesi klánok vezetésének, hogy alig akad olyan teendő, amit csak a ház feje nélkül nem vagyunk képesek megtenni. Jelen esetben ez számunkra roppantul előnyös, de mégsem tud kellemes lenni. Magam is elidőzök a Hattoro birtok látványain, s ívelt megmunkálásán. A precizitásukkal már nem egyszer találkoztam, csupán valamiért sosem tudott eléggé közel kerülni hozzám. A frászt tudnék kapni ettől a sok szimmetriától. Itt minden olyan tökéletes, s egyáltalán nem változékony. Maga a hely szinte képtelen arra, hogy emlékeket vegyen fel, s remekül tükrözi a készítők szűk látókörét - hogy mindennek tökéletesen íveltnek kell lennie -. Ezen egyedül az általam készített szobor tud túltenni, amibe szintén bele szóltak. Felhúzom szemöldökömet, de meg sem szólalok. Ezt a szobrot ugyan ki adta el nekik? Nem tartozik a büszkeségeim közé, mégis úgy ékeskedik itt, mintha valami természeti csoda lenne. Ennyi káprázattól nem fogok meghatódni, pláne azért, mert nekem mások az elképzeléseim. Ezek puszta görbék és vonalak, nincs benne semmi természetes. Nem visz vissza a természethez, nincs semmi olyan benne, amit nehéz lenne lefesteni. Fogadni mernék, hogy körzővel és vonalzóval képes lennék lerajzolni az egész birtokot egy nap alatt. Már alig várom, hogy beérjünk végre a házba, még mielőtt rám jönne a menekülési vágy innen. Szinte fellélegzek, amikor elérjük a bejáratot.* ~ Kedvesek, okosak, veszélyesen jók és elegánsak leszünk. ~ *Biggyesztek magam mellé ezzel az üzenettel Yukezonak egy pokol lepkét. Mesésen jó ötletnek tűnik, hogy így kommunikáljak vele, őleg, hogy még előttünk van a háznak az idegenvezetője. Majd végül nem csak az idegen vezetőt láthatjuk ebből az egészből, hanem megjelenik végre a jelenlegi képviselője is ennek a kócerájnak. Mintha egy női agyba kerültem volna, úgy érzem magam itt. Szerencsére mindezeket nem tükrözik vissza arcizmaim, s csupán meghajlok a férfi előtt.* - Fogadja mély üdvözletemet Hattoro-dono! *Magamba pedig vészesen elmosolyodom. Úgy hívtam a férfit, amire utódként biztosan nagyon vágyik már. Illetve magam hajoltam meg előtte, ezzel máris elkezdve az intrika rám eső részét. Minő meggondolatlan gyermek lehet, ha hagyta, hogy az első kört máris megnyerjem. Bár házába fogad, a nemesi találkozásoknál bizony nagyon fontos, hogyha nálad feljebb álló a vendég, akkor szinte kötelező meghajolni előtte; vagy pedig fragatlan bunkónak fognak gondolni. Már csak vakmerőségemet is mutatja eme momentum, mi után végre betérünk a házba. Egy pillanatra sem engedem meg magamnak, hogy körbe nézzek az épület belsejében. Nem irigylek semmit ezen a kócerájon, mert egyszerűen nem az én ízlésem a művészet ennyire elbagatelizálása. Itt semmi természetes forma nincsen, innentől kezdve nem kelti fel bennem a szépség érzetét. Elegánsan helyet foglalok Yonno jobbján, amint megérkezünk, s magam jobbjára utasítom Yukezot is. A kíséretem java természetesen kint marad, míg csupán a pergamentartónak használt szolga átt be mögém a falhoz. Rápillantok az asztalra, de nem tudok mit különösebben hozzátenni. Ezeknek egyszerűen nincs ízlésük, csupán mértani elképzeléseik* - Nos, ha az édesapja megjelenik perceken belül, akkor nem sokáig időzünk..Hattoro-dono! Azonban, ha nem, akkor talán kicsit tovább maradunk. Mindenesetre köszönöm a szándékát, de nem kérek. *Pláne nem teát. Megőrült ez, vagy ennyire informálatlan? A saját szeme közé köpném, ha elém teát mernének rakni. Pláne nem kérek sakét, bár sajnálatos módon az a tervem, hogy szükség legyen arra a sakéra. Fúj, majd inkább úgy teszek, mintha ittam volna belőle. Vagy valami ürüggyel majd átnyújtom Yukezonak, hogy igya meg, mert nekem nem kell. Már csak az illatától is undorodom van. Egyébként is, miféle ocsmány hagyomány már ez? Ezt a két dolgot utáltam mindig is: A teaszertartást, meg a tárgyalásokon alkalmazott rizspálinka fogyasztást. Legalább Yukezo rendelt valamit, ami mégis csak néz ki valahogy. Ugyan - ugyan éhes kezdek lenni, de inkább otthon ennék, mert nem hiszem, hogy ezek képesek lennének egy normális sushit megcsinálni. Nem bízok senkiben a kajámat illetően; a lehető legkényesebben állok hozzá az ilyen mindennapi ügyekhez. Most pedig kicsit hátrébb dőlök, majd megpillantok valakit az ajtóban. Egy fiatal lány az, akit azonnal belépésre invitálnak. Kelletlenül sóhajtok egyet, majd csupán egy pillantást vetek a hölgyre. Észre veszem, hogy Yukezo azért mégis csak bámulni kezdi a hajadon hölgyeményt. Mivel fontos ügyben járunk el, így nem kívánnám lejáratni; azonban most szívesen tarkón csapnám a legyezőmmel. Bármi is jár az agyában, akkor is illetlenség túlságosan nagy figyelmet szavazni egy idegen nemes hölgy jelenlétének. A lány viselkedésére gondolatokat sem fűzök hozzá, csupán kedvesen rámosolygok egy pillanatra. Büszke vagyok arra, hogy Ai sosem viselkedhetett így, mert mindig is erős volt.* - Shinigami kötelességemnek tettem eleget. *Rendkívülien egyszerűen válaszolok, ezzel legalább annyi információt megosztva, mint amennyit nem. Nem nagyon van affinitásom arra, hogy bármit is elmondjak neki. Nem igazán fogná fel az ő lineális agyával, hogy igazából nem is mentem el, csupán mások "bőrébe bújtam". Behunyom szememet a nemes férfi kelletlen kérdésére és megjegyzésére. Aztán felemelem tekintetem.* - Ugyan, Hattoro- dono.. a Tamachi palota, Yukezo- dono visszatérése előtt már a Kagami-ház tulajdonát képezte. Egy ilyen remekművet nem adtunk volna ki a kezünkből, szerintem ezt ön is megérti! *Pompázatos hangsúlyokat használok arra, hogy szavaim inkább dicséretnek hangozzanak, mint gúnyos megjegyzésnek; közben pedig elmosolyodom A Tamachi birtok tényleg remekmű, de ha arra gondolok, hogy ez a pökhendi alak tervezte, akkor már is elveszti előttem a fényét. A lányra pillantok, majd megszólítom.* - Mondja kedves, miért nincs még férjnél? Ki volna a jelölt a frigyre? *Yorinora pillantok, s kíváncsivá válok, hogy vajon mit is fog mondani. A kis szende, tekintet kerülő magatartásából csupán csak annyit vonhatok le, hogy a hölgyet valamiért nagyon megróttak. Vagy ne tán a fejét beszélik mindig tele valamivel? Mindenesetre a jelenlétemben talán Yonno sem fog felelőtlenséget elkövetni. Hiszen bizonyára azért ilyen szívélyes a fogadtatás, mert nem sérthet meg azzal, hogy nem fogad. Yonno felé fordulok.* - Remélem Ön sem bánja, hogy e felől kérdezek. Ennyi idő után mindig érdekelnek a fiatalok sorsa. Manapság olyan nehéz egy tökéletes házasságot megkötni. Engem például aggodalommal tölt el, ha Ai-samara gondolok. Sokan úgy gondolnák, hogy Kuchiki Byakuyaval tökéletes párt alkotnának, de ódzkodom, ha arra kell gondolnom, hogy a férfi egyszer már megházasodott. *Aztán Yukezora pillantok, hogy metakommunikációval átadjam neki az információt, mi szerint ezt ne merje magára venni.* |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 9:21 am | |
| Szemlátomást válaszaitokra kielégítő arckifejezéssel reagál, de ő is tudja, hogy a közöltek messze nem haladták meg kíváncsiságát. Mégis a Tamachi palotára tett megjegyzésére kuncogni kezdett. Hangot is adott ennek. - Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy téved. Ugyanis a Tamachi palotára nem az Ön családja miatt nem tudtam rátenni a kezem. Rosszul informált az ügyben- ekkor elégedett szemekkel Yukezora nézett, aki valószínűleg nem emlékszik az esetre. Hátradőlt a székében, és úgy folytatta - Ha netán nem tudná, Yukezo már eljegyzett egyszer valakit, és az sikertelenné vált. Shizuki Maya volt jól mondom? Nem jegyeztem a nemtelen lány nevét- majd az asztalhoz hajolt, és egészen mélyen most már Eisukének szegezte szavait- Én úgy hallottam, gyermekük is lett, de a férfi borzalmas tetteivel együtt, eltűntette mennyasszonyát, és a gyermekét is. Vélhetően halottak már- majd nevetve hátradőlt. Több hibát is ejtett egyetlen megszólalásában. Szándékosan tűnt úgy, hogy Yukezot próbálja hergelni a név tévesztéssel, illetve a téves pletyka miatt. Talán arról is hallhatott, hogy Yukezo most Eisuke lányánál próbálkozik, és kis párotokat egy kissé szétzilálni igyekszik. Végül egy széles öntelt mosollyal ismét hátradől, és a karfára tette kezeit. El nem tudja mondani, hogy mióta is vágyik erre, és ezen jelek felismerése hozzátok is eljut. Eisuke már a bejáratnál is elkezdte a puhítást, amit talán a gyermek, észre sem vett. Meg kell szorítania az obit, hogy ha e két szópárbaj bajnokkal akar ujjat húzni. Igaz azon szavai, amiknél Yukét egy nőgyilkosnak állítja be, arra Yorino ijedten rászegezte a szemét. Fel akart állni hirtelen, de azonnal összehúzta magát, amint észrevette, hogy aktivizálta magát. A világért sem akarta megerősíteni és észrevehetővé tenni a jelenlétét. Mintha el akart volna bújni a két nemes férfi elől. Kitudja miért… Amikor Eisuke megszólítja, először nem is érti meg, hogy hozzá beszélnek. Hozzá, akinek soha semmit sem szabadna mondani egy tárgyaláson, nem hogy egy ilyen kényes témában. Az ő szerepe csupán annyi volt, hogy létezését szemügyre vehessék, és hogy elvigyék a kezét. Fél szemmel a bátyjára nézett, aki mosolyogva bíztatta a válaszadásra. Mik is pontosan a fiú elképzelései? Talán jó vezető válhat még belőle, de jelenleg most csak a gondosan bemagolt leckéket kamatoztatja. Lehet neki sem volt még lehetősége tárgyalni. - Én öhm… én…- akadoztak szavai vékony kis hangján- Sosem találkoztam vele… még csak… a nevét sem hallottam sosem- és azonnal bátyjára nézett, hogy jól válaszolt-e, mintha csak azt várná, hogy támassza alá. Testvére kicsit aggódva nézett Eisukére, hiszen a lány gyenge hangjában nem nagyon volt jelen a tisztelet. Hallatszott rajta, hogy nem is tudja, hogy mit kelljen mondania. Mikor aztán ismét Yonno volt faggatva, egy kicsit hátrahőkölt a nagy képe. - Valóban érdekes a kérdése Eisuke-dono… valóban az. Én sem tudom ki lesz a szerencsés- mondta eltűnődő hangon, ezzel bizonyítva, hogy valóban az igazat mondja. Kissé közvetlen csevegő hangnembe váltva szólt tovább a főnemeshez- Édesapánk nem osztja meg velünk a terveit. Nagyszabású tervekről beszél, és az utóbbi napokban derűs kedve volt. Ez csakis olyankor fordul elő, amikor áttörés történt az elképzeléseiben. Örökké azokkal a szolgálókkal társalog titokban, akik az árnyak között rejtőznek. Jómagam nem egyszer láttam este az ablakomnál, hogy egy emberalak áll a holdfényben. Őrök nincsenek, csak ezek a sötét ruhások. Apám irányítja őket, egy egész csapatot maga köré gyűjtött már… fogalmam sincs kik lehetnek ők. Anro nevét egyszer kihallottam egy beszélgetés közben, de az arcát nem láttam soha- magyarázta beleéléssel, de mégis halkan. Nem akarta, hogy jelentsék apjának, hogy beszélt erről, de ez is csak azt bizonyítja, hogy annyira belemerült a tárgyalás jelentőségébe, hogy joggal feltételezhetitek, hogy ez az első alkalom, hogy neki kell képviselnie a családját. Így azért elég sok minden értelmet nyert. A fogadtatás mézes mázas véghez vitele, a lány bemutatásához csapott zajongás, és most, mintha nem tudná hogyan tovább. Miről beszélhet, miről nem, elképzelése sem volt róla. Anro nevének felemlítésére Yorino újra összerezzent. A levélből is kiderült, hogy a lány biztosan jobban ismeri, csak éppen nem merte kimondani. Végül mintha erőt vett volna magán, és már meg is szólalna, de éppen egy ilyen fekete ruhás szolga jelenik meg. Gyorsan elvetette az ötletet, hogy megszólaljon. Az omnitsukidout idézte az ő egyenruhája is. Valamit Yonno bal fülébe súgott, majd gyorsan távozott. A férfi sóhajtott egyet, majd újra hivatalosabb hangnembe váltott. - Édesapám, a családfő, Hattoro Asuke, nem kíván megjelenni. Ez esetben, kezdjük is meg a tárgyalást. A Hattoro családot, jómagam képviselem - itt nyelt egyet- Hattoro Yonno, a család örököse- a bekonferálás is azt jelezte, hogy ez az első olyan alkalom, amikor a szavai fognak dönteni a család sorsában. Úgy érezte, mintha apja sötét szemei figyelnék a hátát. Mondjuk keresve sem találhatott volna nehezebb feladatot, mint az Eisuke-Yukezo párost. Intett egyet, és mögötte egy mindeddig elrejtett részben tárolt feltekert zászló féleség gördült le. A hatalmas feliraton a Hattoro család festett címere volt, aláírva a jelszavuk: „Az elme káoszából születik a rend”. Végülis egy mértani szabályokban nevelkedett családnak ez pont megfelelő mottó. - Kérésének eleget adva fogadtunk Önöket, Kagami Eisuke-dono, és Tamachi Yukezo…- na nyilván lemaradt az udvariaskodás- Kérem árulják el miben segíthetek- és itt most egyenes tanult testtartással várta a szándékaitokat. Feszült pillanatok vették kezdetét, ahogyan a terem valóban egy igazi tárgyalás színhelye lett, és az örökösön láthatóak voltak a feszültség jelei. Az első verejtékcsepp csillanása a halántéka felől, a maga előtt tartott kezek, melyeket összekulcsolva tartott. Mintha jelezni szeretni, hogy van hatalma, csak félne ezt pont nektek megmutatni. A hangja is a sokat gyakorolt módszeren szólalt meg, teljesen más, mint az előző, amikor valóban, szándék nélkül őszintén beszélt. Ő is csak a nemesi élet egy áldozata, de talán még menthető. Yorino csak összehúzodva ült, és várakozott. Arra várt, hogy valami kiragadja őt ebből a teremből, és nem mert bátorságot venni magán, hogy távozzon. Az futhatott át a fején, hogy most már késő… köszönés után távoznia kellett volna. Ekkor Yukezora pillantott, és arcára kiült, hogy mire gondolt. Egy nőgyilkost látott benne, egy olyan áldozattal, aki talán hasonló helyzetben lehetett, mint amiben most ő van. Gyereket szült neki, és erre a férfi csak lekaszálta őket… a pletykák soha nem fedik a valóságot, és erre ő felpattanta, és bocsánatkérés nélkül sietve távozott a teremből. Erre Yonnonak elállt a lélegzete. Úgy gondolta, hogy ezen bukik ez az egész alkalom, és megijedt ő is. Elfehéredett az arca, az izmok rajta megfeszültek egy pillanatra, aztán elernyedtek, és ez másodpercekként ismétlődött. Nem tudta, hogy mit mondjon, és egy pillanatra pánikba esett. Húga iránti szeretete erősebb volt, mint a családja iránti elkötelezettség. Látszott rajta, hogy utána akart menni, és beszélni szeretett volna vele. - Kérem nézzék el ezt neki… fél a jövőjétől, és a rákényszerített házasság összetörte amúgy is gyenge lelkét. Letörtté tették, és egy lilomtipróba is beleütközött- na persze ez megint olyan volt, amit amúgy nem lett volna illő közölni, de most a testvéreként beszél- Természetesen édesapánk miatt. Mondhatni a kérője egy kicsit elsietni kívánta a dolgokat- erre megszívta a fogát, és pár erős lélegzetvétellel lenyugtatta magát. Nem is sejtette, hogy nektek is volt most nem is oly rég egy hasonló esetetek- Megkérném Eisuke-dono, hogy térjünk hamar a tárgyra. Szeretnék ezután Yorinoval beszélni- fordult vissza, és a kis incidens után tettre készen ült előttetek. Elszántság volt már a szemében, és őszintén várta mit mondtok neki. Ez könnyebben ment, mint gondoltátok. Eisuke szavai betaláltak. Yorino témájának elővétele megpecsételte ezt a tárgyalást. Most már csak a megfelelő szerződéssel kell előállnotok, és ha nem lesz eszement, még ti is pecsételhettek egyet. |
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 10:52 am | |
| *A legkevésbé sem tudok feszült lenni egy ilyen tárgyaláson. Akármennyire is ellenszenves jelenleg nekem a helyzet, attól még nem tud egy ilyen dolog feszültté tenni. Mindazonáltal, remélem, ha megkezdődik a tárgyalás; nem fognak valami ennél is csicsásabb helyre vinni. Egész egyszerűen nem akarok már egy üres termen kívül mást látni ebből az épületből. Ez a terem nekem tökéletesen elég ahhoz, hogy gondolkodni tudjak. Valahol még én is értetlenül állok a dolgokat illetően, de megfelelő tartással és hozzá állással minden megoldhatóvá válik. Még mindig hinni tudok abban a dologban, amit jó apám tanított. Erőskezű vezető volt, de hihetetlen tehetsége volt a diplomáciához. Karizmatikus személyiségét nem lett volna képes senki sem legyőzni, s félelmetes ellenfele volt megannyi ház vezetőjének. Ezt az erőskezűségét leginkább bátyám örökölte, én meg valahol elmaradtam a sorban. Mindenesetre hiszek abban, hogy képesek leszünk rendezni a problémáinkat; vagy így, vagy úgy. Aztán még mielőtt bármi komolyabb dologba belekezdenénk, Yukezo felé fordulok.* - Add át nekem a díszdobozt! *Nyújtom felé kezem, majd kiteszem az asztalra, de egyelőre minden jel arra mutat, hogy ez egy későbbi tárgya lesz a beszélgetésünknek. Azzal, hogy előkerítettem eme tárgyat, máris kíváncsivá fogom tenni itt a hallgatóságot, amelynek én kifejezetten örülök. Fiatalok ők még, látszik arcukon. Nem ismerhetik ők még ezen trükköket, amik jellegtelennek tűnnek, mégis jelentőségteljesek. Úgy játszom én már ezen cselekedetekkel, hogy szinte észre sem vehető, hogy direkt csinálom. Felhúzom egyik szemöldökömet a nevetésre. Majd, amit meghallok; arra hosszas csend keletkezik jó magamban is. Behunyom szemem, s nem felelek semmit. Ezek egyszerű pletykáknak tűnnek ne tán, de mégis jelentőségteljesek. Nem hinném, hogy nincs benne valami igazság, de nem most fogok elkezdeni megharagudni Yukezora. Csupán csendben csitítom elmémet, hogy ne kússzon bele eme rágalom, majd megemelem fejem, s kinyitom szemem.* - Nem igazán értem, hogy ennek mi köze van ehhez. Tudja egy eljegyzés még nem elég ahhoz, hogy valaki másé legyen egy ház. Ha csak nem írathatta rá az.. elhunytra? *Ekkor olyan pillantást vetek Yukezora, amelyben nem igazán lehet kiigazodni. Nem keresek válaszokat, csupán választ várok a kérdésemre. Túl sokat megéltem már ahhoz, hogy egy ilyen titok kiborítson, pláne, ha idegen szájból érkezik. Ámbár, ha igaz, akkor az igencsak megnehezíti a dolgok menetét. Ezen történet egy kicsit kibillenti a gondolkodásomat a szerint, hogy akaratlanul is elkezdek gondolkodni azon, hogy miféle véleménnyel forduljak Yukezo felé. Végül abban maradok, hogy azt nézem mit tett eddig. Hű volt, s nekem ennyi elég ahhoz, hogy később majd személyesen átbeszéljük ezt a dolgot. De ha bármi is igaz ebből a történetből, még akkor sem tudnám, hogy mit gondoljak. Nem tudom, hogy örüljek, hogy ilyen alakot választott a lányom.. vagy inkább dühöngjek, amiért nem egy hozzá valót választott. Mindegy is, Hattoro-donohoz fordulnék már éppen, amikor a húga próbál szavakat formálni, ám én meglátom szemeiben a fájdalom jelét. Vajon mi lelhette őt? A viselkedése leginkább arra utal, hogy valamitől nagyon fél. Ekkor előre dőlök egy kicsit, majd komolyan nézek a hölgyre.* - Nézze hölgyem, nemesek körében nem illik így viselkedni. Nem kell aggódnia, amennyiben képes egy mondatot legalább jól megfogalmazni. Biztosíthatom, hogyha édesapja visszatért, majd magam jegyzem meg, hogy mennyire jól nevelt a lánya. Nem hoznám kellemetlen helyzetbe, azonban elvárom, hogy a mondat alkotása érdekében zárja el az agonizációját. Itt nem árt magának senki. *Felelem, majd rá mosolygok a hölgyre. Igazán nincs semmi gondom vele, de az ilyes fajta viselkedés módot sosem kedveltem. Mondjuk lehet ez az én hibám, hogy minket mindig is így neveltek. S jó magam is így neveltem Ait, hogy ilyenkor ürítse ki a fejét, vagy különben felzabálják a keselyűk kegyetlenül. Viszont legalább a testvére eltereli róla a figyelmem, így visszadőlök, hogy folytassam a beszélgetést. Yonno nyelve végül megered, ami köszönhető a bölcs, s nyugodt beszélgetésnek, amelyet kezdeményeztem. Noha, Yukezo nem igazán tudott még eddig szóhoz jutni, azért remélem, hogy ilyen helyzetben is feltalálja magát. Fokozott figyelemmel hallgatom az elkényelmesedett nemest, aki elmesél valamit édesapjukról. Az alakokat legalább úgy tudom elképzelni, mint azt a férfit, aki halálosan megfenyegetett. Nos, akkor végül is a sztori majdnem egybe vág. Már csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot, s mindenem meg lesz ahhoz, hogy meghozhassam az első lényegre törő döntést ebben a beszélgetésben. Azt a döntést, amikor átnyújtom a levelet, leleplezve, hogy az egész kérdés csupán a vád igazolásaként merült fel. Könnyen csapdába lehetett őket csalni, pláne, miután Anro nevét is megemlíti. Viszont arcomon mindezen gondolatokból nem látszódik semmi, csupán ölembe helyezem a díszkatanát és végig simítok a markolatán.* - Édesapjának bizonyára nyomós oka volt arra, hogy ne ossza meg önnel ezt az információt. Tudja, az én apám Akiyoshi volt, - biztosan hallott már róla - s hiába töltöttem vele sok időt, még mai napig elgondolkodom azon, hogy milyen is lehetett ő valójában. Apám erőskezű shinigami volt, akit sokak tiszteltek, s éjjelente elvonult, hogy játszhasson egy samiszenen. Ez örök nagy titok! *Emelem fel ujjamat.* - Én is csak úgy tudtam meg, hogy egyszer anyám titokban kivitt, hogy hallgathassam. Mindig olyan szomorúakat játszott, hogy már- már azt gondoltam szenved valamitől. *Amiért Yonno hajlandó volt apjáról beszélni, s megosztani egy számunkra értékes információt, úgy én is mondtam valami olyasmit, amit a nemesi lelkek társadalma nem tudhatott. Hiszen, honnan is tudhatták, hogy a nagy Kagami Akiyoshi tudott játszani a samiszenen? Művész volt az apám is, csak túlságosan elragadta a pénzt. Nem is lepődnék már meg mai szemmel, mert elvégre is valamiért egymásba szerettek valamikor a szüleim. Eme emlék azért jó pillanatokat is eszembe juttat, amin egy kicsit elidőzöm. S közben az is eszembe jut, hogy ül a jobbomon egy Tamachi Yukezo nevezetű nemes. Vajon a Tamachiknak van ilyesmi történelmük? Elvégre a független nemesi házak mind és mind rendelkeznek ilyesmivel, ismereteim szerint. Egyszer szívesen utána néznék a Kuchikik feljegyzéseiben, vagy akár a Tamachi- háznál. Csak most jut eszembe, hogy még nem is jártam a Tamachi birtokon sosem. Majd egyszer érdemes lenne ellátogatnom, amennyiben az a bizonyos pletyka nem változtat a kettőnk kapcsolatán. Még mindig nincs fogalmam arról, hogy miként kezeljek egy ilyen kétes információt. Mindenesetre a beszélgetés ezen szegmense lezárulni látszik, hiszen megjelenik egy alak. Elmosolyodom, amikor meghallom a hírt, hogy az apjuk nem jelent meg. Természetes, hogy nem..nem lett volna bölcs döntés itt lennie. Mikor a fiút hivatalosan kezdi meg a tárgyalást, akkor jó magam is adok ennek egy protokolt.* - Én pedig Kagami Eisuke, Kagami Ai családfő távollétében a Kagami-házat képviselem, részt veszek ezen tárgyaláson; jelenlegi tanácsadómmal, Tamachi Yukezoval. *Egyenletes hangon felelem, minek után a férfi is megindította a dolgokat. Intésére felfigyelek, s a tárgy megindulására felkapom tekintetem. Ezúttal olyat sikerül nekik mutatniuk nekem, ami le is tud kötni. De nem a kritikában, hanem a mély gondolatokban. Ez a mondat vajon tényleg igaz rájuk, vagy sem? Miért érzem úgy, hogy ezt a mondatot akárhogyan csavarnám, se állna hozzám közelebb? No meg ha már a káoszt emlegetik, akkor Yorino kiválóan tükrözi ezt. A felhívására kirakom az asztalra, magam elé a kardot tokostul. Majd átnyújtom Yonno számára a díszdobozt.* - Köszönöm, hogy az imént válaszolt a témára; hiszen magának a tárgyalásnak is köze van az említett esethez. A minap, ha önök nem is tudják, de támadás érte a Kagami-házat. A közvetlen támadó egy Bounto volt, azonban volt még valaki, aki el is indította ezt az egészet. S az nem más, mint Anro és az ön apja, Asuke. *Aztán hagyom, hogy a fiú hozzáférhessen a levélhez, amely egy fajta bizonyítékként szolgált minderre, bár a benne levő információk igen- igen ködösen fogalmaznak meg egy összeesküvés elméletet. Még alig, hogy elkezdtem a beszédem, már is történik valami példátlan eset. A lány fel áll, s kiszalad a teremből. Ez a cselekedet pedig úgy felkavarja a tárgyaló felemet, amelyre felhúzom szemöldökömet. A mondatai hallatán pedig nem felhúzom, hanem egyenesen lehunyom a szemem egy pillanatra. Mégis mi ez a viselkedésforma manapság? Akár nemesekről van szó, akár nem. Hová fejlődött a világ, hogy az ifjak ilyen ocsmány módon viselkednek? Kedvem lenne köpni egyet erre a jelenetre, de távol áll tőlem ez a viselkedésforma. Yukezora pillantok hát, hogyha már szerintem amúgy is utána szaladna, akkor siessen. Visszafordulok Yonnohoz.* - A támadás célja én voltam - valamint az előttem lévő díszkard - , így meg sem lepődöm, hogy az ön apja nem volt hajlandó megjelenni. Sajnálattal kell önnel közölnöm, hogy Anro kivégezte saját magát, az ura iránti tiszteletéből. *Visszaveszem a fiútól a levelet a díszdobozzal együtt.* - Mindazonáltal felhívom az ön figyelmét, mint a Kagamik képviselete, hogy ezt a konfliktust kétféleképpen rendezhetjük. A házam évszázadok során bizonyította, hogy sosem a harc, mint sem a diplomácia volt a fegyverünk. Így kívánnék én ezen tradíciók szerint eljárni. *Ekkor elkérem a mögöttem állótól a pergament, s leírok rá pár mondatot, amelyben a család hűségét és szolgálatát nyilatkoztatja ki házam irányába. Átnyújtom ezt Yonnonak.* - Ez az egyik megoldás. A másik megoldás szerint összehívom a főnemesi tanácsot, s majd ők döntenek házuk sorsa felett, mint hivatalos eljárás. Sem régen, sem pedig most nem vették jó néven, ha különböző fortélyokkal egy független nemesi ház egy főnemesi ház tagját kívánta kiiktatni. Hagyok önnek időt a döntésre, de mielőtt válaszolna; meg kell kérdeznem valamit: Hol tartózkodik most az ön édesapja? *Tekintetem végig komoly, s szinte már veszélyesen vizslató volt mondataim alatt. Ő maga is megbizonyosodhatott arról, hogy mindezt nagyon komolyan gondoltam.* - Amennyiben úgy dönt, hogy aláírja; amnesztiát kaphatnak a károk feljavítása után. *Szegem még e mondatot hozzá a dolgokhoz, majd hátradőlök és becsukom a szememet. El jött a hosszú csend ideje, s közben azon kezdek el gondolkodni, hogy vajon Yukezo most mit csinálhat.* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 1:13 pm | |
| Erőt veszek magamon, és befejezem a hely csodálását. A szimmetria engem könnyedén rabul ejt a maga körkörös formájával, és ismétlődésre kényszerítő hatásával. Valamiért engem meggyőz, hogy ha tükröket látok magam körül, ha jobbra nézek, ugyanazt látom, mint a bal oldalon. Koncentrálni kezdek az elhangzottakon, és fejembe egy gyors elemzést végzek a tárgyalófélről. A testtartása ingatag, de egyelőre még erőltetett stabilitást szeretne mutatni. Ezt az első jól mért pofon darabokra fogja majd zúzni, de nem én óhajtottam ezt az ütést bevinni. Eisukére vagyok most igazán kíváncsi. Tapasztalata talán olyan titkokat is felfedhet előttem, amiből könnyűszerrel kivehetem a hasznom. Valahol mélyen csodálom ezt a férfit, de ezt persze felszínen nem akarom kimutatni. Még elbízná magát, és elhiszi, hogy komolyan bele tud szólni az életembe. Sejtettem azt is, hogy kezdeti tiltakozása Aival kapcsolatban, csak amolyan magamutogatás, hogy bebizonyítsa számomra is, hogy nem csak létezik, de tekintélye súlyt jelentsen a számomra, amit még nekem is el kell bírnom. Teher alatt nő a pálma, ahogy mondják, de ezt a szólást valahogy nem akartam átérezni. Fölösleges körök lefutása, egy amúgy is egyértelmű dolog körül. Fölösleges, de jelentéssel bír. Fogalmazzunk úgy, hogy neki is bizonyítanom kell, és ennél mi sem egyszerűbb, ugyanis jómagam egy szimpatikus egyén vagyok számára. Legalábbis annak kell lennem. Aztán jött Eisuke elszólalása. Hát igen… kapott is az alkalmon, és Yonno máris megemlített pár pletykát, ami olyanokat is tartalmazott, ami még nekem is új volt. Fájó múltnak próbálja felvezetni nekem, hogy megtörjön, de pechjére nem hogy begyógyultak már teljesen ezek a sebek, már szinte nem is emlékszem, hogy sérült lettem volna. Most mégsem nevetem el magam. Egy olyan vádat engedett meg magának, amit nekem nem kéne jó szemmel néznem, mivel itt van leendő apósjelöltem is, akin bizony az egész dolog áll, vagy bukik. Hátradőltem kényelmesen, és egy hideg mosollyal nyugtáztam neki a következőket. - Nem hiszem, hogy a név stimmelt, de biztos így történt, ahogyan a pletykák mondják- vágom oda hidegvérrel, csak hogy nyitva hagyjam előtte a tényeket. Ekkor vettem elő a díszdobozt, ami Eisuke már kért is tőlem, de én hagytam, hogy az a kíváncsiság, amit a főnemes vetett el, időt kapjon a szárba szökni, így mikor kihelyeztem az asztalra Eisuke elé, visszaváltottam a faarcra, csak hogy ne is sejtsék, hogy mi lehet a tartalma. A levél, amit korábban beletettem, perdöntő bizonyíték lehet, és ez a suhancnak elég lesz. A tudatlanságának nyomai voltak benne, és amíg Eisuke nem fedi fel a tartalmát, addig is egy kis feszültségre adhat okot. Kifejezetten jó ötlet volt ez tőle, de nekem muszáj volt ezzel a késleltetéssel rákontráznom. Szinte éreztem, ahogyan az előbb elképzelt díszdoboznak a méretére, az anyagára, és magának a tárgynak a vizualizációja most talajt ért, ezzel is bebizonyítva, hogy megéri neki kíváncsinak lenni. Hiszen amit az érzés iránt táplál, az bőven elég a mi kis növénykénknek, hogy tovább gyarapodjon. Mire fel kell használni a tartalmát, addigra a nyitás pillanata lesz a virágszirmok megjelenése, teljessé téve a művet. Kezdeti fogás ez, és ahogy vizsgálódok a dobozra sandító szemén, teli találat volt. Ezután Yorinot is be kell vonni a kis társalgásba. A főnemes remekül ráérzett a pillanatra is, és a kérdésre is. Talán én se csinálhattam volna tökéletesebben, éppen ezért most hallgatásra kényszerülök. Meghegyezett figyelmemmel a lány arcának minden mozzanatát lefényképezem az agyammal, és azt magamba kockáról kockára elemzésre vittem. Megakadt a mondata. Ez jelentheti azt, hogy csak hirtelen akart megszólalni. Eleget akart tenni a megszólítónak, hogy figyelt a kérdésre, és már egy válasszal is elő próbált állni, de az még nem fogalmazódott meg benne. Gyenge hangon beszél, tehát nem csak hogy visszahúzódó jellem, de ordít róla, hogy önbizalom hiánya van. Ez talán a nevelése miatti elnyomásnak az eredménye. Gyakori, hogy a hölgyek bizonytalanok, és ezért nagy kincs az én szívemnek Ai. Őt sosem hallhatom így dadogni, még a legváratlanabb kérdésre sem. Sosem találkozott a jövendőbelijével. Hát igen… Van hogy hamarabb eladják a lány kezét, mielőtt az még beérett volna a feladatra, de akárhogy nézem, ő már jócskán benne van a korban, hogy hogy nem ment férjhez? Gondolatmenetemet Yonno töri meg. Szóval így állunk mi? Egy egész ninja osztag. Talán az apjuk második osztagos gyűjtő? Anro nevére egyből a lányra nézek, csak hogy megfigyeljem hogyan reagál a név hallatára. A levélből már kiderült, hogy ők közvetlenebb kapcsolatban álltak. Mindenesetre a fiú is érdekessé vált hirtelen. Az ő hangneme most társalgási szintre lépett, ergó ő maga is gondolkozik ezeken a szavakon. Ez tehát az őszinte énje. Fejemben lassan kezd kialakulni a családi kép, most már csak a legfontosabb kérdés tisztázatlan. Hol van az édesanyjuk? És mit követett el szegény, hogy ő már nincs itt. Yorino gyámoltalansága a gyámja hiányosságára utal. A nő kinevelése erős személlyé, jócskán az anyám múlik, hát valamiért ő nemcsak hogy kislány maradt, de egyenesen megtört. Egy édesanya vissza tudja fogni az apa kemény kezét, ez nálunk is így volt. Egy darabig… aztán anyám beletörődött, hogy engem verni kell. Azok a régi szép idők! Mily jó, hogy azok már tényleg csak a régi idők, jelenleg befolyással aligha bírnak rám nézve. Yorino mintha szavakat próbálna formálni! Erre odakapom a figyelmem, de csak lassan mozdulok felé, nehogy megijesszem, közben megfelezem az elmém, és Yonnora is koncentrálok. Egy halk nesz, és ott terem egy fekete alak, ebből a bizonyos gárdából. Valamit a fülébe suttog, nem bírom kivenni, vagy kihallani, tekintve hogy el van takarva a szája, és úgy mondta, hogy mi ezt ne tudjuk megérteni. Félrehúzom a számat. - Társaságban nem illik ám sugdolózni- vetem oda mókás hangon, majd mosolyogva elkényelmesedem. Az asztalra tettem a kezeimet, és kissé bedőltem, csak hogy jobban lássak mindent. Nekem így nem lehet hazudni, és kíváncsi voltam a fejleményekre. Egy sóhajtás a másik féltől, és bejelenti a nagyszerű hírt. Ő marad, az apja meg inkább kimarad. Hehe… Eisukére pillantok, hogy neki ez megfelel-e így, hiszen nem ezért jöttünk, de talán a mögöttes szándékunk most megvalósulni látszik. Könnyű falat lesz ez nekünk, ahogyan az elején a férfi pokollepkéje is mondta. Nekem ez így megfelel, sőt! Legördül a függöny is, amitől én először frászt kapok, hiszen sok mindenre számítottam, de erre nem. Tüzetesen minden szegletét átvizsgáltam a helynek, de egy ilyen ponyvát sehol sem láttam. Mégis honnan a ménkűből szedték ezt elő. A mérnöki zsenialitás ismét lenyűgözni szeretett volna, de ezen álmélkodni ráérek később is. A jóemberünk most már igen-igen bizonytalanná vált, és ennek én nagyon örültem. Képzeletben megmozgattam a tagjaimat, mintha valami világrekordra készülnék valami sportszámban. Ez persze a valóságban csak egy lehunyt szemként, és egy széles hideg mosolyként szerepelt. Szóval tanácsadó vagyok, hiszen ez nagyszerű. A következő tanácsom pedig az lenne, hogy vezesse Eisuke a tárgyalást. Hamár ilyen jól beleéli magát. Előkerült végre a díszdoboz szerepe. Most egy kicsit korán játszotta ki az egyik kártyánkat, de gondoltam már, hogy a szavak lesznek itt az aduászok. Bele is vágott a vádolás részbe. Nem lehet könnyű hallani, hogy az apja nem éppen a szentek közé tartozik, de ahogy elnézem, ő sem gondolja így. Aligha számítok meglepett arcokra. Ekkor tekintetem találkozott Yorinoéval, és én egy bátorító mosolyt akartam volna küldeni neki, de egyáltalán meg se mozdult a szám. A szemembe nézett, és egyenesen abba. Nem vette le rólam hosszú másodpercekig a tekintetét, és én fejemben az okokat kerestem. Tudtam, hogy mi jár a fejében, egyszerűen elítélt, és a megítélése szerint ítéletet kellett volna hozni felettem. Megijedt ahogy egymás szemét fürkésztük, és hirtelen felállt. Sarkon fordult, és szinte kiszaladt a teremből. Elképedve pislogtam a jeleneten, és kérdőn néztem a család címerére, mintha attól várnám a választ. Mit rejt ez a família, hogy ilyenek is megtörténhetnek? Pletykákra alapozott, de jócskán volt valami még mögötte. Yonnora néztem, de most nem érdekeltek az érdekeim, miszerint arról érdeklődjek, hogy miképpen is áll az idegállapota. Liliomtipró, amibe az apjuk kényszerítette bele. Azonnal Ai ugrott be nekem. Az hogy megerőszakolta őt egy szörnyeteg, bennem is felébresztett valamit, amit most mellőzni óhajtottam. Légzésem halk maradt, de gyorsabbá vált, Eisukére pillantottam kínomban, de ő csak lehunyt szemmel tűrte a gondolatait. Talán nekem is ezt kellett volna tennem, de a bennem kitörni kívánkozó pusztító düh lángra gyúlt. Vettem egy mély levegőt, ahogyan véleményem szerint a szememben ez meg is látszódott. Ilyenkor már sárgásan ékeskednek íriszeim, és a következő mozzanat egy erőteljes csapás lenne az asztalra. Fejemben a megtanult önmegtartóztatás leckéi cikáztak, és ezek kavarogva próbálták legyőzni a haragom. Egy jó mély levegővel végül sikerült visszafognom magam. Csendesen felálltam, és egy darabig lesütött szemmel álltam. - Elnézést kell kérjek, de távozok az asztaltól. Úgyis csak tanácsadóként voltam jelen- és most Eisukéhez fordultam - Tudom nehéz dolgot kérek, de most bízz bennem- ezzel elálltam a bútortól, meghajoltam a még tárgyalókhoz, és jómagam is elsiettem. A lány után, ahol távozott, egy síró hangra lettem talán figyelmes, de lehet hogy csak én képzelődtem. Mindenesetre követtem a hangot, és alig pár fordulóval arrébb meg is pillantottam a gyengén összeomlani készült lányt. Amikor meglátott, menekülni akart, de neveltségéből fakadóan csak remegve megállt. Odaléptem hozzá, és először csak némán álltunk egymással szemben. A tekintetét kerestem, és mire megkaptam, csak akkor szólaltam meg. - Hazudtak rólam… A kislányomról- elővettem zakóm belső zsebéből egy pénztárcát, amit kifejezetten csak a benne lévő szőke lányka fényképe miatt tartottam magamnál. Kinyitottam, és megmutattam neki a közös képünket- Én szeretem a lányomat. Édesanyja eltitkolta előlem a létezését, és miután az anyja meghalt, körülményes módon megtudtam, hogy van. Életem legnehezebb pillanataiban találkoztam vele, és ezzel megváltott. Soha, de soha. Ismétlen, soha nem fordulhat elő az a tény, hogy én kezet emeljek rá. Az anyjával igaz lett végül egy nézet eltérésünk, tekintve, hogy árulónak neveztek engem, de ő már a múlté. Azért, amivé vált megölték, de nem én. Eltűnt az életünkből, és hosszas agónia után végre megtaláltam Kagami Ait. Egymásba szerettünk, és nem titkolt szándékunk egybe kelni is. Értsd meg, tőlünk neked nincs okod félni, viszont látom rajtad, hogy amúgyis mardos téged az, ami engem is mindennap megkörnyékez- a kezemmel megsimítottam az állát, és a szemembe fűztem a tekintetét, hogy lássa hogyan változik át- Amit veled tettek, az megbocsáthatatlan, és most mégis arra kérlek, hogy tedd meg. Önmagad pusztítása most a leghibásabb hozzáállás. Ígérem neked, hogy Eisukével megmentünk titeket. Téged is, és a bátyádat is, de ehhez előbb ennek a tárgyalásnak végbe kell mennie. Arra kérlek nyugodj meg, és üljünk le beszélgetni- ehhez máris kerestem egy helyet, de csak egy teás asztalt láttam, körülötte éppen hogy törökülésre alkalmas hely volt. Odahívtam, és leültem. Ha ezt ő is megteszi, akkor úgy folytatom. - Meg kell kérdeznem pár dolgot Tőled. Szépen sorjában teszem fel őket, és kérlek légy erős, mert a kérdéseim is azok lesznek. Én hiszek abban, hogy valahol mélyen még tartod magad, hiszen gyönyörű vagy. Nem azért mondom, mert igényt tartok erre a tulajdonságodra, hiszen hallhattad lányom is van, és jelenleg is szerelmes vagyok. Azért mondom, mert ez a biztos jele annak, hogy a lélekjelenléted még ott pislákol legbelül- és rá is mutattam a szíve felé. Vártam pár pillanatot. Hát igen, én az intrika ezen műfaját vagyok képes profin művelni, és biztos voltam benne, hogy Eisukének ezen fortélyokat, meg tőlem kell ellesnie. Politikai játékokat is képes vagyok űzni, de ez a specialitásom. Fejemben a kérdések végig sorakoztak, és csak a bólintására vártam, vagy bármilyen jelre, hogy kezdhetem. - Először is, minden kérdésre csak akkor válaszolj, ha szeretnél is rá válaszolni. Én nem követelem őket. Éppen ezért, felteszem az összes kérdésem. Szóval, édesanyádat miért nem látom?- hagyom, hogy elgondolkodjon rajta, és ezt a szünetet minden kérdésemnél megadom neki - Mi a legboldogabb gyerekkori emléked? A bátyáddal ápolt viszonyod valóban olyan jó, mint amilyennek mutatkozik? Elfogadnád-e, hogy ha az édesapátok örökre eltűnne az életetekből? Harikoshi Anro valóban a barátod volt?- most hosszabb szünetet hagytam- És végül… Jelenleg hol tartózkodik az édesapád, vagy ki az aki megmondhatja ezt nekem?- itt volt az a pillanat, hogy az össze kérdésemre valamilyen választ vártam. Emlékeztettem rá, hogy nem muszáj mindenre felelnie, de éreztettem vele, hogy az utolsóra mindenképpen kaparjon össze valamit. Ha végez ezekkel, akkor úgy tartom az ujjamat a szám elé tartottam, és jeleztem, hogy ez egy titok lesz. A kesztyűmből egy szál indult el felfelé, és napsárga virággá nőtte ki magát. Kezemet elhúztam előtte, és már csak egy kártya volt ott, élével felé, de a sarkán állt, lehetetlen módon. Ujjammal a felső hegyére böktem, így az forogni kezdett, mindig más és más kártyalapokat mutatva neki. Hagytam, hogy lenyűgözze, majd eltűntettem az egészet. - Végezetül… Közölnöm kell egy rossz hírt is. Anro öngyilkos lett. Meghalt- itt együttérzően a szemébe néztem, habár a gyászon egyáltalán nem osztoztunk. Csupán csak el akartam újságolni neki a tényeket. Felálltam, és Eisuke felé skandáltam érzékeimmel. Vajon ő hogy halad? Mert én itt részemről végeztem hehehe.
|
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 2:32 pm | |
| Eisuke:
Számodra nem lehet meglepő a Tamachi viselkedése ehhez a témához méltan, hiszen pont a mai nap tudtad meg, hogy mikre is képes, hogy ha erről van szó. Lányod megrontójához sem éppen baráti öleléssel közelített, csak remélni tudod, hogy most effajta fejetlen viselkedésre nem készül, de reakciói talán megnyugtathatnak. Ellenben a testvérpár mit sem tud erről, így neki ebből semmi sem tűnik fel, el van ő a maga gondolatainak kutatásában. A díszdoboz tartalma volt az, ami most inkább kíváncsi tette. Ahogyan hivatalossá vált a beszélgetés, csak tovább bonyolódott az ügy, és immáron a nyílt intrika vízére eveztetek, de éppen hogy csak egy halacska volt, az önmagát előbb cápának képzelő fiú. Gyerek még ő valóban ehhez, és politikai tapasztalat csupán csak eddigi mély hallgatásokból fakadhat, de ez csekélyke erő volt hozzád képest. A levelet többször is elolvasta, és mintha nem hinne a leírtaknak, többször is átbogarászta, mintha hamisítványnak gondolná, de mély megdöbbenésére valódi volt a levél. Tekintete a díszkardra vándorolt, mikor megemlített, és elképedt arcáról lerótt, hogy ő még csak nem is sejtette, hogy létezik ez a penge, nemhogy ellopását megtervezze heteken keresztül. Számodra ez is csak egy újabb akadály a tiszta igazság kiderítésében, hiszen a fiú aligha vehetett részt ebben az egészben. Ellenben alkud könnyedén megváltoztatja ezt a helyzetet. Bár az előbb azt mondta, hogy nem ismerte Anrot csak hallomásból, de halálának a híre azért megérintette. Vagy érzelmes a fiú, vagy hazudott, de ez valahogy nem derült ki végül. Lehunyta a szemét, gondolatban pár szót szólt az elhunyt szolgáló tiszteletére, majd mikor újra kinyitotta a szemét, meglepően hideg módon vágta szemedbe tekintetét. Egyből megérzed a pillantás erejét, de ez nem legyőz téged, inkább csak örömre ad okot. Tehetsége van származásához, és nem veszett az ügy, hogy kiképezd a politikára, ha már az apja azt hibásan tette. Csábító ötletnek tűnhet, hogy ott legyél mikor kényesebbnél kényesebb beszélgetéseket idéz elő beszélgető partnerének, és mindazokat a fortélyokat neked köszönheti. Kaito már elért valamit a szavai erejével, itt az idő, hogy talán még valakit kitaníts. Arca meg sem rezdül, mikor a diplomácia fegyveréről beszélsz, és ez valahol talán az elhatározottságára utalhat, ami csak mégnagyobb örömöt okoz. Ezek szerint kész együtt működni veled, és már inkább társként gondolkodik veled, mint sem az ellenfelét látná benned. Lazultan hátradől mondjuk, mikor az írásra kerül sor, ezáltal kiélvezve a kis szünetet gondolatainak szentelve. Húgán elmélkedett most jelenleg. Gyorsan túl akart lenni ezen a dolgon, minél kevesebb bonyodalmat szőni ebből az egészből. Mikor végzel az irománnyal, és átnyújtod, ő föléhajol, de nem veszi a kezébe. Elolvassa gondosan a szavait, végül megszólal, véleményt nyilvánítva. Elmosolyodott előtte még. - Végre láthatom a szobám tájképének festőjének a betűit. Sosem gondoltam volna, hogy erre sor kerül majd. Aláírása hamisíthatatlanul egyezik a képen találhatóéval. Azt kell mondjam, pontosan így képzeltem el az írását- és közben intett két szolgálónak. Ez azt jelentette, hogy azt a bizonyos általad ki nem állt italt rendelte meg. Közben kezébe vett a kimonoja alól egy tollat. Talán egy csuklójára rögzített pántból származhat, de kétségkívül praktikus. A sorok alá odakörmöl egy mondatot. „A fentiek tudomásul vételével hozzájárulok a két család kapcsolatához. A Hattoro-ház mostantól, a jövőben is, és a múltra tekintően is, a Kagami-háznak hűséget fogad, és familiáris házzá változik”. Egy aláírást is alá biggyesztett, majd mosolyogva visszatolja eléd a szerződést. Megrökönyödve tapasztalod, hogy a két írás megegyezik, mintha te magad írtad volna az utóbbi mondatot is. Ha közelebbről is szemügyre veszed, észreveheted, hogy nem egyszerű másolata volt a betűidnek, de már évek óta betanultak voltak. Ki tudja talán te voltál a példaképe… bár ebből kiindulva azért kíváncsi lettél, hogy pontosan melyik képed lóghat a falán, és még mi az, ami a birtokában van a műveid közül. Nem volt nehéz kitalálnod, hogy a vízköpővé alakult szobrot is ő alakította át. - Ez a szerződés viszont csak akkor érvényes, ha az apám lemond, vagy netán meghal- mondta szinte suttogó hangon neked, majd erősen törni kezdte a fejét- Őszintén fogalmam sincs hol lehet. Számtalan rejtekhelyünk van, és szinte lehetetlen kitalálni, hogy hol vannak. Számomra is sok holléte ismeretlen, természetesen tudok egy párról de csak a biztonság kedvéért. Az előbb elment szolgáló tudja egyedül, hogy hol van, de ha őt előkeríti, akkor akár a második osztagba is állhatna- mondta immáron felszabadult jó kedvvel. Ekkor Yukezora gondolsz, és feltűnik neked a legfontosabb dolog. Egyszerűen nem érzed a jelenlétét. Nem csak az övét, a termen kívül tartózkodók közül senkiét se. Biztosan tudod, hogy kint az őrjeid állnak. Most aztán mégjobban lefojtva érezheted magad. A kinti világból semmit sem érzékelsz. Ha ezt szóvá teszed, akkor Yonno csak ennyit válaszol. - Ja, hát igen. Én már egészen hozzászoktam. Olyan anyagból van itt minden, ami blokkolja a reiatsu áramlását. Szinte semmilyen lélekenergia alapú hatással nem lehet kárt tenni itt semmiben. Még ük-ükszépapámnak köszönhető ez. Benne volt a csoportban, akik kifejlesztették ezt, amit most Seireiteien belül számtalan alkalmaznak. Példának okán ott van a 3. osztag, amiben szintúgy van egy épület, ami azzal a technológiával készült ha jól emlékszem. Ott a legtisztább a munka, és mégsem mi terveztük. Az amfiteátrum lehet az, tekintve, hogy maga a kapitány sem tud kárt tenni benne. Legalábbis a lélekenergiájával semmiképpen- mondta nagyon is büszkén. Ekkor felállt, és fogadta a szakékat. Kitették eléd az italt, enyhén melegítve ráadásul… a gondolatától is felfordulhat a gyomrod, nemhogy az illatától. Yonno izgatottan veszi a kezébe, és vár rád. Ez az első szerződése, és gondolhatod, hogy irigylően nézett eddig az apjára. Végül lehajtotta az alig megtöltött pohárka tartalmát, és az asztalra tette. - Bár segíthetnék apám felkutatásában, de viszonylag informálatlan vagyok ezügyben is. Lévén még nem vagyok a család vezetője, így nem tudom utasítani a házat szolgáló kisebb sereget, hogy kerítsék elém- és most visszaült a székre, és mélyen gondolataiba révedt, mintha meditálni próbált volna. Mély csend borult rátok, Yukezo még mindig nem került elő, de talán nem is gond. - Ötletem sincs valóban. Az összes rejtekhely, amit ismerek az itt van a környéken, és a házból is elérhetőek. Ugye mondanom sem kell, hogy ezzel a védelmi rendszerrel van ellátva, mint megannyi nemesnek az óvóhelye. Ha egy ilyenben tartózkodik, akkor esélytelen, hogy ez alapján lekövessék. A szolgáló mégis messzebbre ment, mint a környékbeli búvóhelyek, de azt is tudom, hogy számtalan ilyen hely lehet. Most ha megbocsát, felkeresném a húgomat- meghajolt, és elindult afelé az ajtó elé, amin Yukezo is távozott. Ekkor toppan be a fehérhajú shinigami.
Yukezo:
Amint felkeresed Yorinot, ijedten mered rád, de meg tudod nyugtatni a szavaiddal. Úgy tűnik hisz a bizonyítékaidnak, és némi tartással még, de talán tudsz vele beszélni. Bár amiket megemlíteni készülsz, azok jócskán meg fogják borítani szegény párát. Amikor elárultad, hogy tudsz a vele történtekről, akkor elszégyelli magát, és nem akar ismét a szemeidbe nézni. Azonban sikerül arra kényszerítened, hogy tovább kelljen elviselnie tekinteted. Elveszi aztán a fejét, és elfordul Tőled. - Neked fogalmad sincs, hogy miken kellett átmennem eddig- vékony hangja most erősebb volt, de magába forduló. Mintha saját maga megnyugtatására mondta volna ezeket inkább. Mikor felajánlod a szobába való vonulást, elfogadja, és eléd lépve bevezet a teázóba. Odasétál egy kredenchez, amiből kivesz két csészét, és mellőlük egy még gőzölő kannát. Hát megtudhattad, hogy érkezésetek előtti perceit mivel töltötte. Kitöltött neked egy csészényit, és meglepve tapasztalhattad, hogy ez még a te készítményeidet is majdnem felülmúlja. Sok csiszolni való már nem volt rajta. Hobbitok tehát valahol egyezik, de ezek mégis olyan nőies ízek voltak. Talán Ainak is tetszhetnek, de ebben sosem lehetsz biztos. Érdeklődve hallgat tovább téged, de visszahúzódzkodása nem tud feloldódni, még a bókodra sem. Bár igazad volt, hiszen így, ebben a szűkebb szobácskában jobban érezte magát. Talán ahhoz a teremhez több feszültség köti, és eddig idegenek voltatok a számára. Bár most sem ismer téged, de mégis olyan könnyedebbnek tűnik, netalántán még természetesebbnek is. Belekortyol a teájába, és nem nagyon törődött azzal, hogy annak forrósága egy picit megcsípte ajkait. Talán aszkézist is gyakorol, és élvezi a fájdalmat? Ez még nem tűnik bizonyítottnak. Ezután bólint, hogy megkezdheted kérdéseid sorozatát. Tudomásul veszi mit mondtál, és csupán csak maga elé bambulva, gyengeséget mutatott… az is lehetett. Első kérdésedre azonnal megremegett. Valami olyasmi lehet a háttérben, amit valószínűnek gondoltál. Megragadta a szünetet, amit adtál neki, de megfogadta tanácsodat, és nem próbált meg rögtön válaszolni. A többi kérdéseden is veszélyesen mélyen elgondolkodott. - Édesanyám tisztázatlan körülmények között eltűnt- vajon hová - Nem sok emlékem van róla… egyszerűen csak egy festmény marad belőle nekem, meg ez a kimonoja. Apám nem szerzett be nekem újat, úgy gondolta, hogy ez is megfelelő lesz nekem. „Amiben engem elcsábítottak, az minden férfit elcsábít”- mondta kifigurázva az idézetet. Dühösen a térdére hajtotta a fejét, és egy minimális puffogás után, megmutatta női vágyait a ruhák iránt, ami ezek szerint kielégítetlen maradt – A legboldogabb emlékem? Nem igazán tudom, hogy ez kinek jelenti a boldogságot, de talán… nekem igen. A birtokon kívül nem sokszor jártam, de egyszer shinigamik jelentek meg a háznál, és kirendelték apámat. Akkor Anro elvitt engem kirándulni, és a hátán cipelt engem. Úgy láttam először a Tiszta Lelkek Városának déli oldalát, hogy suhantak alattam az épületek- elrévedt végül az emlékben, és mosolyra fakadt, most először. Hát végül elérted a célodat- Anro nekem a barátom. És az egyetlen is, ha Yonee-chant nem tekinthetem annak. Ő gyakran beszélt nekem, furulyázott esténként az ablakomnál, ha nem tudtam aludni, és szinte mindent kitárgyalhattam vele- szerencsétlen még nem tudja, hogy ez is csak egy fondorlatos eszköze volt a kipuhatolózásnak. Talán nem lett volna öngyilkos, hogy ha többet jelentett volna ez a kapcsolat a munkánál, bár még az is elképzelhető, hogy a férfi valódi barátságot ajánlott fel. Ez talán már sosem derül ki- Igazándiból gondolkodom édesapámon. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről. Elvette az életem, és csak úgy dobál, mintha az eszköze lennék! Pedig nem is… verseket szoktam írni, és ő elvette tőlem az összes eddigi művemet, és tűzre dobta. Azt mondta, hogy „Egy nő nem poéta!”. Mindig veszekedtem vele, végül elintézte nekem azt az estét- eddigi megnyíltsága pillanatok alatt összerogyott. Remegni kezdett a teste, ahogyan belegondolt a múltjába. Szánalmat ébresztő módon üldögélt ott. Arcát a térdei közé temette, és talán háta rángatózása sírásra utalt. Onnan szólalt meg végül- Fogalmam sincs hol lehet… de ha eltudod, akkor kérlek tűntesd el!- halkan sziszegte, maradék erejét is összeszedve. Visszapróbálta fogni a sírást, de nem tűnt már tovább közlékenynek. Ekkor hozzávágtad a rosszhírt, és erre felkapta fejét. Látszott rajta, hogy nem kapott levegőt másodpercekig. Elfeherédett, az ájulás szélén állt, aztán kitört belőle egy ordításként a fájdalom. Nem volt túl férfias a tett, miszerint ebben a pillanatban hagytad ott, de méltán ez téged nem érdekelt. Ahogy viszont lefelé haladsz, feltűnik, hogy nem érzékeled már a reiatsuját. Tisztán érezted eddig az érzelmi kilengései miatt a jelenlétét, de most megszűnt. Ha visszafordulnál nem lett öngyilkos, csak nagyon magába roskadt. Ellenben senkinek sem érezted a lélekenergiáját, ami nagyon furcsa volt számodra, de te már voltál ehhez hasonló helyeken. Eszedbe jut, hogy itt nem tudsz kárt tenni csak úgy, de még ha nagyon akarnál, akkor is csak nagy nehezen. Mikor Eisukéhez visszamész egészen addig nem találod a kisugárzását, míg ki nem nyitják előtted az ajtót, és kilép rajta „Yonee-chan”. Váltotok egy szemtelen pillantást egymással, majd a terembe ott találhatod a botránkozó Eisukét. Valószínűleg szerződést kötöttek, és szakéra kellett vetemednie. |
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Szer. Ápr. 30, 2014 11:46 pm | |
| *Még azért felkapom a fejem Yukezo távozásán, amelyben egyáltalán nem tudok megbízni. Ha most nem egy tárgyalás kezdetén lennék, akkor bizonyára utána mennék. Valahogyan nem tudok benne bízni, amiért ekkora figyelmet szentel a lánynak. De hát fiatal, még sokat kell tanulnia az ilyen esetekről. Aggódom, ha Ai lenne itt, akkor nem venné jó néven a férfi távozását a nő után; de ez most édes mindegy. Ezúttal lenyelem ezt a viselkedésmódot, de a jövőben viszont nem leszek ilyen kedves vele, ha ezt fogja tenni. A főnemesek egyáltalán nem ilyenek, s ő jelenleg is azzá szeretne válni a lányom oldalán. Számunkra mindig a tárgyalás az első, aztán jöhetnek a magán beszélgetések. S ráadásképpen sosem hagyjuk el a termet egy olyan hisztinek látszó mondatta, hogy : "Úgyis csak tanácsadóként voltam jelen". Elég nagy tiszteletlenségre utal, viszont kezdem érteni, hogy itt mindenkinek szüksége van arra, hogy megtanulja a viselkedésmódot, ami néhány pontban hiányt vet fel. Nem lepődöm hát meg Yukezo viselkedésén, csupán nem tudok utána mosolyogni. Visszatérek gondolatban is a tárgyaláshoz. Akármennyit is tanulhatott a fia az apjától, ez szerződés csupán a józan észt követeli meg. Nincs benne semmi ravasz megmozdulás, mintsem egyenes tárgyalási téma. Magának kell eldöntenie, hogy hajlandó e együttműködni, vagy majd rá kényszeríti maga a tanács. A második megoldás pedig cseppet sem kedves, lévén, hogy akár meg is bukhatnak. A fiú pillantására felhúzom szemöldököm, s azon kezdek el morfondírozni, hogy mit is tudhat; illetve mit nem. A megdöbbent arca azt mutatja nekem, hogy fogalma sem lehetett arról, hogy az apja mit tervezett. Nem lepődhetek meg az ilyesmin, hiszen nem olyan rég mondta, hogy az apja sok mindent mond el neki. Viszont feltűnő nekem, hogy olyannyira bámulja a pengét, ami már természetellenes. Mégis mit tudhatnak ezek a pengéről, amit én nem? Eléggé nonszensz a számomra, hogy egy távoli ház többet tud Akiyoshi kardjáról, mint én magam. Kissé frusztrálttá tesz ez, de hamar kisimítom vonásaim. Nem akarom, hogy egy tárgyalás alatt bármi meglátszódjon a gondolataimból. Hiába lenne megannyi kérdésem, most ezt el kell halasztanom. Még nem zárult le a tárgyalás, addig pedig nem térhetek el a témától. Mindazonáltal valami megcsillan a fiú szemében, ami felkelti a figyelmem. A szavaimra elhatározást vélek felfedezni szemeiben, amely emlékeztet engem nagyobbik fiaméra, még fiatalabb korából. Kaito arca villámütésként tőr fel bennem, amelyre megenyhülnek arcvonásaim. Yonno arca képes volt felidézni bennem a fiam arcát, ami csak egyet jelenthet. A fiú lehet olyan tehetséges, mint a fiam. Ám a fiam mellett nem lehetek, mikor tudom, hogy nem olyan rég vette csak át a családja vezetését. De talán, ennek a fiúnak segíthetek, amennyiben familiáris házzá teszi a Hattoro-házat. Ha így tesz, akkor szakítok időt arra, hogy kitanítsam a fiút; aki felkeltette a figyelmemet. Elmosolyodom behunyt szemmel, amikor megjegyzést tesz az írásomra. Nem igazán tudom eldönteni, hogy most ez őszinte megszólalás volt, vagy csak meg akart billenteni az egyensúlyomból. Ettől függetlenül még elkezdem sorba venni lelki szemeim előtt, hogy milyen festményeket alkottam, s mi az, ami itt előfordulhat. Sajnos egy évezred alatt sokat felejtettem, így fogalmam sincs nagyjából, hogy milyen festményeim lehetnek már. Elég nehézzé vált a visszaemlékezést, de ettől még beugrik pár kép. Valahogyan egyiket sem tudom ebbe a házba elképzelni. Valami csicsás kép lehet az, de most muszáj másra figyelnem. Magamhoz veszem a pergament, amelyre írt egy mondatot. S mikor megpillantom a fiú írását, elkerekednek szemeim. Kérdőn pillantok fel a fiúra, mert alig tudom elhinni. Tényleg képes volt megtanulni a rám jellemző, különösen művészi betűk írástudományát? Mennyit gyakorolhatott ez a fiú azért, hogy képes legyen gyakorlatban is alkalmazni? S mi több, miért állított elő engem példaképnek? Bár.. azt tudom, hogy a műveim nagyon híresek a nemesek körében, de erre a dologra magam sem számítottam. Kifújom a levegőt és rendezem arcvonásaim.* - Ha érvénybe lép, akkor majd megmutathatnád, hogy milyen műveimet gyűjtötted be. Sok festményem képére sem emlékszem már, kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen házba milyen képet vásároltál. *Hajtom össze végül a pergament, s ezzel valahol büszke is leszek. Még nem volt soha olyan ügyem - Ebizoként sem -, amit nem nyertem volna meg. Valahol egyszer úgy is meg fog szakadni ez a dolog, de örültem, hogy nem itt akadok el a nemesi ügyeket illetően. Szépen is nézett volna ki, ha egy kamasz gyerek fog meg az ilyen ügyekben. Hallgatom a tudását, az apját illetően. Talán mégis csak tudhat valamit, vagy ha nem, akkor képes valami olyasmit mondani, ami majd segít a nyomát illetőleg.* - Ne aggódj a szerződést illetően, van még rám eső rész is ezt illetően. Édesapátok súlyos hibát követett el azzal, hogy megöletni kívánt, ráadásul egy Daitenshivel való tárgyalásom közepén. Yukezo a lányom kezét próbálja elvenni, így aztán csak természetes, hogy vigyáz a testi épségemre. *Felelem, majd magam is felemelkedem, amikor a fiú is megteszi. Oldalamra teszem a kardot, valamint a díszdobozt is elteszem. Aztán pedig valami olyasmi történik, amitől nagyon vissza kell fognom magam. A saké illata csak egy dolog, de az ital még melegítve is van. Illatára egyenesen felfordul a gyomrom, s máris eszembe jut, hogy miért nyertem meg minden ügyet. Azért, hogy ne kelljen sakét fogyasztanom, hiába illendő. Egyenesen gyűlölöm ennek az italnak az ízét és illatát, így csupán jó modorból emelem magamhoz, s teszek úgy, mintha meginnám. De persze az ital maga a csészében marad, s le sem teszem az italt. Nem kell látnia a fiúnak, hogy nem ittam egy cseppet sem az italból. De az biztos, ha megjelenik Yukezo, letolom a torkán ezt a nedűt. Emlékszem már, hogy miért akartam igazán, hogy maradjon. Neki kellett volna meginnia a sakét.! Apropó, hol maradhat már ennyi ideig? Méltán kezdek kicsit ideges lenni, amit rejtegetek. S amint észre veszem, hogy miért nem érzem a jelenlétét, összehúzom szememet. Talán valamit elrontottam volna.* - Nem érzek senkit kintről, ennek mi az oka? *Teszem fel kérdésem, amelyre könnyedén megkapom a választ. Maga a jelenség elgondolkodtat, hogy erre mégis mi szükség van. Ez már egy fajta paranoia az én szememben. Félteni a házadat érthető, na de ily módon? Ezek olyan dolgok, amik már túl esnek a természetes határokon. Nem hiszem, hogy a fiú apjának ép elméje lehet. Vagy ha igen, akkor annyira fél valamitől, hogy még a háza is búvóhelyként szolgál. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy vajon tényleg elment e innen. De nem igazán tudok bármit kideríteni, nincs elég információnk. Az már bizonyos, hogy lélekenergia után nem lekövethető, s csak egyetlen egy alak tudja a rejtekét. A ninja messziről érkezett, ez eddig sok lehetőségnek ad helyet.* - Köszönöm az együttműködését. *Hosszú percek után szólalok fel, amikor ugyanis Yonno távozásra fogja a dolgot. A húga után igyekszik, Yukezo pedig belépni kíván a terembe. Amint Yonno távozik, rendhagyó tekintetemet vésem az övébe. Nem mérlegelem, hogy mit csinálhatott, csupán átnyújtom neki a csészét.* - Idd meg, vagy különben rád öntöm! *Ha megissza, megissza; ha nem, akkor biza ráöntöm az italt. Ahogy pedig átadom neki ezt az egészet, jól érzékelheti, hogy ki nem állhatom ezt a tradicionális italt. Miután ennek az egész közjátéknak vége, elindulok a kijárat irányába. Csendben gondolkozni kezdek a következő lépéseken, hátha önmagamtól képes leszek rá jönni, hogy merre tovább.* - Talán érzékenyen érint téged a lány esete, de ne feledd, hogy kinek az oldalán állsz. Ezzel a lépéseddel könnyen elindíthattál volna egy olyan pletykát, hogy Ainak a társa nem éppen hű hozzá. Nem akarom, hogy erről az ügyről más adjon neki majd hírt, amikor megérkezik. Tartóztasd magad fiam, mert elhiheted, akármennyire is megértő vagyok e fiatalokkal kapcsolatosan, a lányom többet jelent nekem annál, hogy megértő legyek. *Egy szidalmazó pillantást vetek Yukezora, majd láthatóan kifogásaira ügyet sem vetek. Nem a véleményét kértem ki, ugyebár... hanem csak megróttam a viselkedése miatt. Maga is láthatja, hogy nem keltett bennem a kirohanás pozitív érzéseket.* - A terembe lépése óta túl sokat bámultad a lányt, ez már elegendő ok egy pletyka elindításához; főleg, hogy a hölgy eladó státuszban van. Aztán hosszú percekre egy tárgyalás közepén elmentek kettesben. Ne, inkább ne is mondj semmit.. nem vagyok kíváncsi a kifogásokra. Inkább arról az esetről beszélj nekem. Mert nem is tudtam, hogy te úgy kívántad meg a lányom, hogy közben gyereked is volt..vagy ne tán van is? *Zökkenek most már ki. Kicsit idegesebb vagyok a kelleténél, de aztán hamar lenyugszom, vagy inkább elrejtem az indulataim. Hihetetlen gyorsasággal történik ez, amelyre felmerülhet a kérdés, hogy még miket vagyok képes magamban rejtegetni. Ai tőlem örökölte ezt a viselkedését, amit már biztosan sokan próbáltak kihozni belőle.* - Találjuk meg a férfit, zárjuk le az ügyet..aztán haza megyek. Van ötleted, hogy merre lehet? Én a piactérre tippelnék, de hát ki tudja.. *Már nem is akarok olyasmit mondani neki, hogy türtőztesse magát, mert nem igazán képes rá. Ha nem démonkodik, akkor lányokat szugerál és hosszú percekre eltűnik velük. Egyszerűen kezelhetetlen, s az a hír...én már tényleg nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Nem tartom megfelelő férjnek a személyét, de Ai érzései miatt muszáj vagyok esélyt adni neki a változásra. Hosszú lesz ez az út, én már érzem.* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Csüt. Május 01, 2014 1:57 am | |
| Ahogy hallgatom a válaszait, minden egyes szavát magamban továbbgondolom. Az anyjának az eltűnése azokat a képzeteket szüli bennem, hogy vissza akarta fogni az apját, így az eltűntette őt. Hát nagyon érdekes az eset, de ezen nincs is miért tovább lovagolnom, csak örülök, hogy a megállapításaim helyeseknek tűntek. Lehunyom a szemem, és a gúnyos megjegyzésére sem mosolyodom el. Ez nem az a beszélgetés volt, amiben megóhajtottam zavarni. A végén még elhallgatja előle a kérdéseimre a válaszokat. A legboldogabb emléke, meg tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel, csak szerettem volna, hogy feloldódjon, és egy kicsit könnyebbe tudjon beszélni, nagyobb odaadással. Mondjuk az emlékének a leírása valamiért nem volt benne a vártak között. Azt hittem, hogy az édesanyjával kapcsolatban lesz, hiszen ha alig emlékszik rá, akkor az a bizonyos pár kép lesz a legfontosabb számára. El elmaradt, és egy másik kérdésemre is választ adott. Anroval valóban baráti volt a kapcsolata, és ez persze csak tovább fokozta bennem az izgatottságot, hogy vajon pontosan ő hogyan is ítélte meg a férfit. Nem tudtam elképzelni azt a tényt, hogy az apja utasítása nélkül tett volna bármit is. Talán meghagyhatta, hogy amíg ő távol van, addig Anro vigyázzon rá, és mélyítse el a kapcsolatukat… mondjuk ha úgy vesszük sorban a történéseket, csakis ez jöhet le. A pontos ismeretek hiányában ezt nem tudom megállapítani, csak azt, hogy Yorinonak nagyon is fontos volt az illető, és ezt csak tovább fokozza, amiket elmond. Az apai viszony meg csak rátett egy lapáttal. Elmondásai alapján valóban egy eszközként tekintett szegény lányra. Ez valahol megbocsáthatatlan, és az, hogy a lány tudja, hogy az apja rendezte meg a kis estélyét, hát csak tovább növelte bennem a haragot. Most megint előtört belőlem. Érzem, ahogyan a szívem feszes tempóban zakatolni kezd, a légzésem nem képes tartani vele az iramot, így egy pillanatra megszédülök, és mikor ismét magamhoz térek, lüktetett már bennem a harag, a sötét gyűlölet. Nem akartam kimutatni neki, hogy amikor azt mondtam, hogy nem vagyok veszélyes számára, akkor hazudtam. Le kell küzdenem! Kezeimre néztem, ahol az erek már megdagadtak, de még érzem, hogy a lélekenergia még folyik bennem. A testem alkotórészei még nem óhajtanak kifordulni magukból, így aztán esélyem van arra, hogy megfogjam ezt a kis problémát. A hosszú feszült csöndben én nem tudtam kivenni a részemet, és nem is tudtam másra odafigyelni, csak magamra. Remegő kézzel nyúltam a teám után. Talán lenyugtatja szikrázó idegeimet egy korty abból a finom italból. Sóvárgó tekintettel lassan nyúltam a csészéhez, és próbáltam feltartani a látszatot, hogy nincs velem semmi probléma. Végül elérem a csészét, és a számhoz tudtam emelni. Nem érdekelt, hogy fájt az ajkaimnak, ha kibontva figyelem az érzést, akkor csak jobban meg tudom tartani a tiszta akaraterőmet. Nem volt számomra kétség mentes, hogy sikerül lenyelnem egy kortyot, anélkül, hogy belefulladnék. Leszaladt végül a nyelőcsövemen egy kövér korty, de megszaporáztam, és ittam még jó párat… ki is ittam, és a torkom, ha képes lenne külön kiáltani, akkor megtette volna. Forró volt még ahhoz, hogy csak lehúzzam. - Hát ez jól esett…- lihegem ki magamból a fájdalmat. Beközöltem vele a rossz hírt, és felálltam. Amit ekkor láttam bőven kielégítette a vágyaimat. Összeomlott, és én vigyorgó tekintettel bámultam rá. Könnyen kitalálhatta, hogy nekem is közöm volt barátja halálához. Ha már el akar ítélni, akkor valami olyan dologért tegye, amit egyenesen tőlem lát. Nem holmi pletykára alapozzon, találkozzon azzal, hogy én nem osztozom az érzéseiben, és egyáltalán nem én leszek a következő férfi, akit barátjának kell, hogy tekintsen. Nem szeretnék vele a későbbiekben foglalkozni. Ahogy kisétáltam, Eisuke jelenlétét kerestem, de nem találtam meg. Hehh? Én azért egy alig 30 méterről megérzek shinigamikat. Ahogy körbe néztem, egyszerűen feltűnt, hogy senkit nem érzek, még Yorinot sem, akit alig egy fal választ el. Hallom a hangját, de a lelkét nem bírom kivenni. Egy üres folyosón álltam, és a külvilágból semmi sem jutott be. Összehúztam a szemem, és odasétáltam a falhoz. Virágszirmokként nyílt ki a kesztyűm, és puszta kezemmel nyúltam a falhoz. Megsimítottam, és ekkor vettem észre, hogy az ujjaimból kiáramló reiatsut egyszerűen kitagadja magából. Ezek szerint ez egy olyan épület, aminek minden szeglete védett. Nem csoda, hogy nem érzek meg senkit rajtam kívül. Valóban. Kikerekedik a szemem, úgy ér a felismerés, mintha tökön rúgtak volna. A raktár padlózatában nem esett kár, hiába robbantottak ott egy akkorát, aminek következtében maga az épület a levegőbe repült. Hogy erre eddig miért nem jöttem rá? Hirtelen megértettem, hogy miért zártak be oda valakit, hogy miért oda menekült a Anro, honnan tudták a shinigamik, hogy merre kell menni, és ami a legfontosabb, hogy miért ölte meg magát a helyszínen a ninja. Nem tudott volna úgy félrevezetni, hogy közben elméjében tudja, hogy pontosan alatta van elrejtőzve a gazdája. Felmordulok, és úgy sietek tovább a tárgyalóterem felé. Mikor már kinyitnám a tolóajtót, akkor az félremozdul, és átlép rajta Yonno. Feszült pillantásomat vetem felé, miközben szótlanul elhaladok mellette. Kutatni szerettem volna még abban a félrevont tekintetben, de erre nem nagyon voltam képes. Amikor visszaértem, a teremben egyedül maradtunk Eisukével. Odalépek hozzá, és felvonom a szemem azon amivel illetett a férfi. Most nagyon nem érdekelt a kis hisztije, a főnemesi mivoltról, a kioktató leckéi, egyáltalán a puszta gondolatai is most teljesen hidegen hagytak. Rájöttem valamire, ami nem várhat. A kezembe nyomja a szakét, és én könnyedén átveszem tőle. Meleg volt a csésze. Hmm… hát nem értem, hogy ezzel mi is most a probléma. Szóval igyam meg. Megforgattam a szemeimet, és lehúztam az italt. Nekem nem volt semmi gondom vele. - Akkor ezek szerint jól sikerült nélkülem is- mondom majd leteszem az üres pohárkát az asztalra, és felkapom a kalapomat. Felteszem a fejem búbjára, és megigazítom, csak hogy remekmód álljon rajtam. Majd azért megtekinteném a szerződést, de az már összetekerve honolt Eisuke belső zsebében. Megvonom a vállam, és elindulok utána. Végül megrovó szavakkal látott el. - Érzékenyen egy fenét… egyáltalán nem érint engem. Semmi közöm hozzájuk- morgom halkan, ha úgy gondolja, akkor meg is értheti a szavakat, de erre nem utal, így nem is ismétlem meg. Minek, ha nem érdekli? Ezután rákérdez erre a remek témára ő is. Sóhajtok egyet, és elé lépek, most én pislogok rá megróvó szemmel, és mélyen belemélyesztem tekintetem az övébe. Rezzenéstelen arccal állok előtt pár drámai másodpercig. - Nem fogok szabadkozni a tetteimre. Egyáltalán nem hatnak meg ezek a szavaid- és el is fordulok tőle. Amilyen zseniális, olyan balga is. Előre sétálok egy kicsit zsörtölődve magamban. Egyáltalán mi köze volna ezekhez a dolgokhoz? Ha azt hiszi, hogy most már hagyni fogom, hogy megtiltsa a házasságunkat, akkor nagyon is téved. Mégis mit képzel? A lánya utálatát fogja kiharcolni, hogy ha így tesz, és ha ez olyan sokat jelent neki, hogy elérje, akkor adok neki tippeket, ha ennyire kívánja. Megkívántam a lányát. Hát igen megkívántam, de egyáltalán nem ezek a szavak, amikkel illetném érzelmeim kezdetét Ai iránt. Dühösen meredek magam elé, de lévén háttal voltam neki, így ezt nem láthatta. Most gyorsan le tudtam nyugtatni magam, így mikor mellém ér, akkor folytatom. - Igen így van. Chizuki Mayának hívták, és a harmadik osztag kapitánya volt. Nézd már! Micsoda véletlen, a lányod is az- nevetem el magam, csak hogy most én szívassam egy kicsit őt. Keressen magában ellenszenvet velem szemben, hiszen ha úgy gondolja, hogy hatással tud lenni rám vele, akkor rá kell majd döbbennie, hogy én nem az ő szolgálója vagyok. Egyszerűen nem fogom körbetáncolni csak azért, hogy áldását megkapjam. Ha az ép elméje nem elég ahhoz, hogy már nem tudja megállítani az események forgatagát, akkor szembe fogja találni magát Aival, és az nem lesz neki kellemes. Ahelyett, hogy örülne, hogy egyelőre velem hadakozik, láthatóan nem élvezi a dolgot. Kényesnek gondolja a dolgot, de akkor tudjon mindenről. - És képzeld. Van is egy kislányom. Reinek hívják, és az anyja elvette tőlem. Még a létezését sem volt hajlandó elárulni nekem. Amikor megkértem a kezét, akkor még nem volt ő. Sokkal később jutottunk el odáig. Akkor hiúsult meg a házasságunk, mikor elárultuk egymást, és végül élet-halál harcot is megvívtunk. Az ő tulajdona volt végül a Tamachi palota. A harmadik osztag kapitányának a tulajdona. Ezzel vettem ki, hogy az olyan haramiák, akik ott ülnek a tanácsban, ne tudják rátenni a kezüket. Maya meghalt, és jobb is így, mert már az arcára sem emlékszem, és egyáltalán nem érdekel, hogy mi is lett vele pontosan. Seiran fiad árulta el nekem, hogy mi lett vele, de hazudott róla, amiből kikövetkeztettem, hogy az osztaga iktatta ki. Nagyszerű államban élünk, de ez már mindegy- mondtam enyhén dühöngő hanggal- Rei létezése a legjobb dolog az életemben. A bizonyíték, hogy van remény számomra… van ami miatt nem fogom feláldozni magam. Megmentettek engem vele egy olyan állapotból, aminek a végeredménye az lett, hogy beleszerettem a lányodba, mert csak hogy tudd, Ő volt az, aki kihúzott engem a sötétségből. Neki köszönhetem azt, hogy miután visszatértem nem öltem meg mindenkit az arisztokrácia közül. Háláld majd egyszer meg neki, hogy oly büszke lehetsz a mai napig is származásodra, hogy meglehetősen értelmetlen megkülönböztetésed jogi alapokon nyugszik- villogott a tekintetemen, de nem sárgásan. Teljesen tiszta valómmal fordultam felé, csak hogy megértse, hogy hol is állunk. Ezután sóhajtottam egyet, majd elővettem a kardomat, és aktiváltam a shikai formáját. - Természetesen van ötletem arra, hogy hol van… Igazándiból pontosan tudom már- és felé nyújtottam a kardom markolatát, ami most az ég felé állt, lévén fejjel lefelé fogtam a kardot. Ha megérintette azt, és nem zsörtölődött rajta, akkor a raktárhoz teleportáltunk.
|
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Csüt. Május 01, 2014 8:50 am | |
| A Nap szakadatlanul sütött, és a lassan delet is meghaladó órákban egyre melegebb lett. Mikor kiértek a szökőkúthoz, igazi kincsnek számított a kis hűsítés, bár még nincsen tikkasztó forróság, mégis az égitest tüze most a legerősebb. Mikor kiteleportáltok, száraz poros levegőre váltott a kellemes tavaszi időjárás. A romok most is romok voltak, és még nem kezdték elhordani azokat. Mégsem ez az, ami a legnagyobb problémát okozta számotokra. A már ismerős fekete ruhába bújt emberek terültek el a földön. Ha megszámlálnátok, a szám talán még a százat is meghaladta. Mindegyikükkel a fegyver végzett, és a csakugyan hibátlan kövezetet beborította a már alvadásnak indult vér. Nem most történhetett a gyilkosságsorozat. Többükben még bele volt állítva a gyilkos fegyver, és megrökönyödve tapasztalhatjátok, hogy valószínűleg a sajátjukkal ölték meg őket. De ki lehet az, aki a képzett őröket ilyen módon elpusztította. Két dolog tűnik fel még, amint túltettétek magatokat a látottakon. Anro fejetlen teste már sehol sem volt, és nem is oly távol tőletek az egyik holttest meg volt szabadítva a ruhájától. Az eddigi használójának már nem volt rá szüksége, és neki is a feje hiányzott. Tanácstalanul álltok, mikor megpillantjátok azt, ahol a holttestek egymásra dobva feküdtek. Egy lejárat volt. A lerakott kövekből állt a lépcső a föld alá. Ha odasiettek, még láthatjátok, hogy egy véres lábnyompár ment be, illetve ki. Tehát már nincs lennt, viszont amiért jött, azt megkaphatta. Ha leszaladtok, Eisuke, te a lábad alatt egy kattanásra leszel figyelmes, és ha nem érzel rá, hogy ez mit is jelent, az oldalról kiröppenő dárdák bizony felnyársalnak. Nem nagy ördöngőség kiszabadulni, és Yukezoban egyáltalán még kárt sem képes, amennyiben nagyobb erőfeloldást végez el. Ahogy haladtok befele találkoztok még egy a mellkasotok magasságában végig kaszáló fejszefejre, illetve apró nyílvesszőkre, amiknek mérgezett volt a hegye. Kellő óvatossággal az ehhez hasonló csapdák nem képesek megfogni. Egy ajtóhoz értek, ami vélhetően a reiatsu blokkoló technikával készült. Egy hatalmas kör volt rajta, és egy felirat a közepén. ” Hol kezdődik a kör?”. Művészi logikás kérdés, talán több megoldása is van, és ha jópárat megpróbáltok, bejuttok rajta. Az egyikőtök biztosan tudja rá a választ. //Ha nem tudod Eisuke, Yuke biztos tudni fogja, amilyen bolond módon gondolkodik, így ez ne zavarjon a postban//. Mikor beléptek a kis ajtón, egy gondosan berendezett, minden tekintetben szimmetrikus irodát. Oldalt kis a pálmák családjához tartozó növénysorozat, egy szőnyeg, rajta váltakozó nagyságú körök, és maga a szoba is ovális alakú volt. Elől egy íróasztal volt, és mögötte egy hátrahanyatlott testű férfi ült. Tudhatjátok azonnal, hogy ki lehet az. A Hattoro család eddigi feje, Hattoro Asuke. Egy ékes kard fúródott a mellkasába, a székéhez szögezve. Kifordult szemei, és sápadt bőre elárulta, hogy már nincs életben. Mégis… a legérdekesebb ebben, a fegyver volt, ami a halálát okozta. Akiyoshi kardja volt az. Ékkőről ékkőre. A megmunkálása azonos, ahogyan a formája is. Minden tekintetben pontos másolata volt, az Eisuke oldalán lévőnek. Ez önmagában is furcsa, hiszen lemásolhatatlan a díszkatana, lévén senki sem láthatta addig, hogy arról replikát készítsen. Egyszer csak csillogni kezdett, és reiatsura esett szét, és feloldódott a levegőben. Az asztalon papírok sokasága volt, szanaszét, és a kiborult tinta elfolyt a bútoron. Semmi jel, semmiféle nyom. Ez nektek kevés. Ekkor bezáródik az ajtó, és a gyertyák fénye kialudt. Pár másodpercig vak sötétben voltatok, aztán a szoba mértani közepén egy fénygömb jelent meg, és ott lebegett. Bevilágította az egész termet. Fejetekben egy hang szólalt meg végül. „Sayonara” A gömb terjedni kezdett, és ha hozzáértetek a plazmaszerű anyaghoz, az csúnyán megéget titeket. Innen kiteleportálni képtelenség, alternatív megoldás kellett. Ez az alternatív erőforrás pedig kettőtök lélekenergiájának teljes kieresztése, azzal megrepeszthetitek a plafont, és a blokkoló technika ugyan erős, de a párotok olyan rezonanciát okozhat, amitől az megadja magát. Kijuthattok a szabad levegőre, és tovább folytathatjátok a napotokat. A Kagami-ház egy újabb familiáris házzal gyarapodott, és ti ketten egy hatalmas nagy kérdőjellel. Ki küldte a Bountot? Kihez akarták hozzáadni Yorinot? Hogy akartak ezzel főnemessé válni? Mire kellett volna Akiyoshi díszkatanája, aminek ismeretlen forrású másolata az előbb még itt volt? Ez a gömb a hely védelme volt, vagy valaki az elpusztításotokra küldte? Rengeteg ehhez hasonló rejtély van még, aminél most elakadtatok… A Véráruló első fejezetének ezennel vége. Gratulálok! |
| | | Kagami Eisuke 13. Osztag
Hozzászólások száma : 120 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 22. Hírnév : 42
Karakterinformáció Rang: Kagami-ház tagja Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (9000/15000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Csüt. Május 01, 2014 11:35 am | |
| *Messze kerülnek gondolataim. Az ügynek a lezárásán kellene gondolkodnom, de valahogy befertőzte a gondolataimat Tamachi Yukezo. Sikerült elragadtatnom magam az értetlenségben. Jól lehet, nem csinált semmi rosszat, mégis azt feltételezem róla. Valamiért már elsőre azt eltételezem róla, ha olyan van, pedig sokat segített az elmúlt órákban. Még Belialt is képes volt megállítani, ami azért nagy szó. Tán ezt a fajta előítéletemet a beteges ragaszkodásom okozza. Lehetséges, hogy én még mindig az én kislányomnak gondolom Ait? Most is, egy pillanatig sem gondolkodtam el azon, hogy átvegyem a ház vezetését a távollétében. S az, hogy ennyire makacsul védek mindent Ai körül is csak azt sugallja.. hogy a feltételezés helyes. Bánom, hogy nem volt időm sok mindent megtenni, s valahol haragszom is ezért. Nem lesz könnyű mindezeket a dolgokat feldolgoznom, és belátnom, hogy a gyermekeim már felnőttek. Ha koromhoz mérten szeretnék viselkedni, akkor el kell majd engednem őket. Nehéz lesz, de ennek is el jön majd az ideje. Remélem, az elengedés nem társul majd hozzá ahhoz, hogy keveset fogok tudni róluk. Feszült leszek ezektől a gondolatoktól, s ez kivételesen ki is ül az arcomra. Így tehát, amikor a Tamachi neki kezd a mondandójának, úgy révedek magam elé, mintha itt sem lennék. A kezdeti felháborodásom teljesen más értelmet nyer. Ennek ellenére viszont figyelek a férfi mondandójára. Amikor pedig Chizuki Mayát egy lapra veszi Aival, akkor előveszem az ezüst legyezőmet, s a váratlan pillanat hevében tarkón vágom vele a fiút.* - Vigyázz a szádra! Ne vedd egy lapra őket! *Teszem el a legyezőt, s ha a jövőben is lesznek ilyen hozzászólásai, akkor készülhet arra, hogy egy idő után ott lesznek a legyező nyomok. Hamar meg fogja utálni ezt a tárgyamat, még az elpusztításán is gondolkodhat majd. :I Mindenesetre, majd azért utána nézek annak a nőnek, s az is lehetséges, hogy a Tamachi- ház történelmének is érdemes lenne utána néznem. Keveset tudok Yukezoról, s kíváncsi vagyok, hogy házuk történelme mit ír le. Majd csak az ilyen adatok után óhajtanék leülni vele beszélni, hogy kiderítsem az igazságot. Én nem elégszem meg azzal, hogy ajnározásokból alakítom ki a valós hozzáállásomat; sok nemessel ellentétben. Előkerül egy olyan téma is, amelyre megtorpanok egy pillanatra. Csak kíváncsi vagyok, hogy miket fognak tükrözni a fiú lélektükrei, mikor komolyra fordítja a szót. Sok olyan dolgot említ, amit viszont nem hagyhatok szó nélkül.* - Mélységesen sajnállak, hogy ilyen siralmasan tekintesz a nemesekre. Az apád bizonyára vert téged kölyök korodban, mert kezelhetetlen voltál. S most pedig szembefordulnál velem, hogy kimutathasd, mennyire nem értesz egyet azzal, hogy önön érzésekből kiindulva megvédem a saját lányomat, és nem hagyom, hogy egy olyan férfi vegye el, aki még nem bizonyított eleget. Duzzoghatsz felőlem akár a sarokban is, vagy kardot ránthatsz, hogy mutogathasd az igazad..de ezzel nálam már semmire sem mész. Ha pedig a megkülönböztetésekről van szó..fiacskám, én több életet is leéltem, így hidd el..sokkal jobban átlátom mások helyzetét, mint arra ten magad valaha is képes lehetsz. Előítéletes vagyok az tény, de mindig adok lehetőséget arra, hogy az előítéletemen változtatni lehessen. Ha nem lehetne, sosem adtam volna a kezedbe a kardot, illetve sosem adnék újabb és újabb esélyeket arra, hogy változtass a véleményemen a házasságot illetően. *Lemondóan sóhajtok egyet, majd egy különösen komor pillantást vetek rá.* - Sajnos nem vetted észre, hogy kettőnk közül te vagy az, aki a nemeseket akarta megölni..én pedig csak a lányomat védem. Akárhogy csavarnád ki ezt a mondatot, a lényegi része ott van. Így inkább ne beszélj butaságokat és haladjunk tovább. A lányomra meg igen is büszke vagyok, de nem a tettei miatt. *Intézem még utolsó mondatomat felé, majdan megfogom kardját, hogy teleportálhassunk. Kicsit rosszul is ér az érkezés a helyszínen, tekintve, hogy nem vagyok hozzá szokva még ehhez. Már az első pillantásom azt tükrözi, hogy nem tetszik nekem ez a környék. Minden tele van hullákkal, amik csak egy dologra adhatnak gyanút, valaki megelőzött minket. Erre a feltételezésemre akkor kapok bizonyítékot, amikor az egyik ninja ruhátlanul fekszik a földön.* - Ezeknek nem kellett volna már lélekszemcsékre foszlaniuk? *Kérdőn pillantok Yukezora, majd felfigyelek a kicsiny lejáratra a raktárnál. Még egy kérdő pillantást vetek Yukezora, s ha bólint, akkor meg is indulok. Akkor végül is erre a helyre gondolt, amikor azt mondta, hogy tudja már, hogy merre is találhatjuk az illetőt. Elindulok lefelé, míg nem egy vészes kattanást nem hallok. A következő lépésemet pedig egy meghátrálás is követi, szinte másodpercnyi eltéréssel, amikor reflexszerűen térek ki az előttem elsuhanó dárdák elől. Azonban ezt a dolgot nem úsztam meg azért egykönnyen, hiszen a haorimat szépen megszaggatta ez a dolog, s néi mélyebb karcolással is gazdagodtam. A szaggatott fehér haori most szépen vérrel kezd el festődni, de én még csak fel sem szisszenek. Rengeteg fájdalmon mentem túl, amikor Yukezo miatt megtört az átok, és a Koutetsuba kerültem. Állandó küzdelmem volt arra, hogy ne nyeljen el a szerkezet, így tudomást sem veszek a sebről kezdetben. Inkább a ruháért kár az egész, de a vérzésre már nem figyelek fel. Aztán haladok tovább, s a legközelebbi akadályoknál már sokkal óvatosabb vagyok. Szépen kikerülöm őket, míg megint egy ajtóhoz nem érünk. Elolvasom a szöveget, de válaszolni nem vagyok hajlandó rá.* - Itt a lehetőséged, hogy okoskodj. *Adom át a helyet Yukezonak, s mivel jót mond, így tovább is juthatunk. Már megint egy szimmetrikus iroda? Rosszallón sütöm le szemeimet a padlózatra, majd végig vezetve tekintetemet pillantom meg a hullát. Amit megpillantok viszont, attól egy pillanatra eláll a lélegzetem. A balomhoz kapok, de szerencsére a kard az nálam van. * - Nem értem. *Suttogom végül, mert ezt már tényleg nem értem. Minket tényleg megelőztek; na de ki volt az? S mégis hogyan voltak képesek lemásolni a díszkatanat? Meglepettségemet a kard semmissé hullása töri meg. Majd az ajtó bezáródására és a fények lehullására csak akképpen reagálok, hogy kioldom a zanpakutomat. Ekkor egy gömb kezd el materializálódni, amelynek nagysága terjengni kezd. Bármi is legyen ez, most jól megkavarta a dolgokat.* - Ne fogd vissza magad, ne törődj velem! *Szólok rá Yukezora, míg aztán kiengedem lélekenergiámat. Kissé frusztrál, hogy sokkal gyengébbnek fest, mint volt, de ezzel most nem akarok foglalkozni. Egy felugró hanggal erősítek a kioldáson, míg aztán ugrásszerűen elhagy Yukezo lélekenergiája. A férfi olyan erőt mutat meg, amely már fizikai fájdalmat okoz nekem. Mondhatni nem kapok levegőt a közvetlen közelében. Igyekszem talpon maradni, majd mikor a plafon végre megadja magát, kiugrok jó magam is, hogy a felszínen lehessünk. Az első levegő vétel következtében ízületeim elhagynak, s már- már elesnék, amikor még annyira jut a jelenlétemből, hogy Goumant képzeljem magam elé, ahogyan megtámaszt. S valóban, a lélekölőm szelleme átlátszó kéken materializálódik, - a shikaiom miatt - majd segít abban, hogy ne essek el. Aztán amikor újra karddá alakul át, akkor a markolatát fogva támasztom meg magam.* - Haza térek; köszönöm a segítséged, de innentől egyedül kellene folytatnom. Nem rángatnálak bele ebbe a bonyolult helyzetbe. *Felelem Yukezonak, majd lassú léptekkel indulok meg a birtok felé. Eléggé kifárasztott ez az utóbbi dolog, ráadásul a hakamának is búcsút mondhatok a vér miatt, amit most már azért megérzek. A karcolások persze minden egyes lépésre beszúrnak, de milyen férfi is lennék, ha nem bírnék ki egy ilyen apróságot? Megyek inkább tovább és nem panaszkodom magamnak se.* //Köszi =)//
|
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Csüt. Május 01, 2014 12:32 pm | |
| Mikor megérkezünk a tarkómat kezdem el dörzsölni. Fájt ám te állat! Egy jó darabig ezzel foglalatoskodok, majd eltettem a lélekölőmet. Azonnal körbenézek, és eláll a lélegzetem. Holttestek megcsonkítva mindenütt. Nekem valamiért nagyon gyanús ez arra, hogy rám akarják már megint kenni az egészet. Odalépek párhoz, és le is guggolok melléjük. Jól megnyomogatom őket, hogy tényleg halottak-e, mintha arra számítanék, hogy a rugdosásra felkelnek, és letörlik a szájukról a vért. Rideg testük már teljesen érdemtelen. Mondjuk valamiért a lélektest megmaradt. Kihúzok egy tört az egyikükből, de nem érzek semmi különöset. Többüknél van fegyver, de akiknél nincs, annak a testében van. Szóval a saját fegyvereikkel győzték le őket. Megcsóválom a fejem, és még megvizsgálok pár tetemet. Most arra kerestem az okot, hogy még miért nem tűntek el. Általában már akkor elkezdődik a lélekszemcsékre bomlás, mikor eltávozik a test használója. Ilyenkor mindig valami olyan érzésem van, hogy még magunk lelkek sem vagyunk igazán tiszta lelkek. Nekünk is testünk, és még bennünk is van valami, amit léleknek nevezhetünk. Ez természetes, hiszen abból fakad az erőnk, de furcsa belegondolni, hogy ez is csak egy test, és mi magunk is egy belső lélek vagyunk. Bonyolult tézis ez, de ezzel most nem éri meg foglalkozni különösebben. Felállok, és odamegyek a ruhátlanhoz. - Szerintem a legrosszabb az egészben az, hogy a tettes még oda is jött hozzánk-- gondoltam én itt arra, hogy egy beöltözött valaki somfordált oda Yonnohoz is, hogy bejelentse, hogy az apja nem jelenik meg a tárgyaláson. Azt hiszem már halott lehet a férfi. Ellenben még mindig nagyon furcsa, hogy nem tűntek el. ~ Paragon? Neked mi a véleményed?~ erre persze rögtön jön a válasz ~ Az ami a tied te nagyon aberált~ mondjuk van benne valami. Kiegyenesedtem, majd Eisuke után mentem. Ő már a lejáratnál állt, és rám várt. Bólintok, jelezve, hogy indulhatunk. A lépcső megoldása egy pillanatig lenyűgöz, ezért le is maradok a férfitól. A legaljára ért Eisuke, és egy kattanást hallottam. Azonnal odakaptam a fejem, de már le is késtem a dolgot. Mondjuk kihajolt a csapdából, de mégis megszenvedte a ruhát. Felvonom a szemem a drámai pillanaton, és elmosolyodom végül. Hát igen… csak betervezett néhány meglepetést még a számunkra. Miközben lépdeltünk befelé, jobbnak láttam, hogy én menjek elől, hiszen jártam már Egyiptomban nem is egyszer, hogy ilyen remek csapdákat lássak. Nem egyéniek, de legalább vannak. Kevesek lesznek mondjuk hozzám. Mondjuk az nem tetszett nekem, hogy itt minden reiatsu blokkoló módon lett építve. Nem biztos, hogy kárt tudnék tenni a falakban, ezzel deaktiválni a szerkezeteket. Okos… A bárdokat alulról, a nyilakat oldalról kerültem el, de mivel én indítottam el őket, ezért meg tudtam mutatni Eisukének, hogy hova nem kellene lépnie. Mindezeket megoldva elérünk egy ajtóig, és egy találós kérdésig. A főnemes gúnyos megjegyzésére egy gúnyos mosoly jelenik meg arcomon. - Azt hiszem ott, ahol minden dolog kezdődik. Az elejénél- utána elnevettem magamat, és kinyílt az ajtó. Az ovális növénykés szoba minden tekintetben elragadta a figyelmem. A helyiség ismét úgy tűnt, mintha tükrök lennének beállítva a megfelelő átlókban. Egy időre azért ez elég volt nekem, végül megláttam a célpontunkat. Elégedetlenül rácsaptam az öklömmel a tenyeremre - Ma már semmi se jut nekem! A kissrácot is te kaptad el- gyermeki irigység volt hallható a hangomban, de az is kitűnt, hogy mindez megjátszott volt csupán. Odasétáltam az asztalhoz Eisukével, és a kard kibökte szinte a szememet. Azonnal társam oldalára pillantottam, hiszen még mindig ott volt a fegyver, akkor ezt viszont ki hagyta ki. - Hát ezt honnan szerezted?- és ujjammal babrálni kezdtem a markolatot. Ekkor az fogta magát, és eltűnt. - Uppsz- mondom halkan, és elálltam az elhunyttól. Kihúztam a hátamat, és nyújtózkodtam egy kicsit. Az üres lapokat gyorsan átnyálaztam, és a fények felé fordítottam, hátha találok valami titkos írást, de semmi. A fiókokból szintén semmi hasznosat nem tudtam kicsikarni, de még a dolgok elrendezése is hibátlan volt, csak hogy megtudjuk, hogy dulakodásnak nyoma sem volt. Egy ilyen karddal való leszúrás hmm. Szerintem ismerhette a gyilkosát, azért nem próbált meg védekezni, vagy félt tőle, vagy jóbarátok voltak. Inkább az előbbi, hiszen kifordult szeme erőszakos, és fájdalmas halálra utal, pláne hogy hátrahanyatlott. Már nem tudok a kard szögéből további elemzést készíteni, de legalább a halál idejét jó lenne besaccolni. Ismét megmaradt a test, így aztán semmiféle következtetést nem bírok levonni ebből. Éppen az egyik lapot emeltem a gyertya fény elé, hogy átnézhessem nincs-e rajta valami vízjel, vagy akármi, de ekkor zárultak az ajtók, és kioltódtak a lángok. - Olvasni szeretnék héjj… ki kapcsolta le a lámpát!- mondom zsémbes vénember módjára, és kezeimet az asztalra tettem, legalább tudjam, hogy hol vagyok a szobában. Namost kikéne törni innen. Ezt a vágyamat csak tovább fokozta a megjelenő fényjelenség. Közelmentem hozzá, és az ujjammal megakartam piszkálni, de a fájdalom ami az ujjamba nyilallt, az elárulta rögtön, hogy nem szabad nyalogatni a gömböt. - Legalább visszakapcsolták a fényt- mondom, és körbekémlelem a szobát ismét, hátha valami feltűnik most ebből a megvilágításból. Szomorúan vettem észre, hogy hiába való volt ez, majd a gömb egyszercsak megszólalt. - Ja veled is… mennék ugyanis- vetem oda, és még a kezem mimikájával is játszok egy kicsit. Ekkor lehajoltam, és az asztal alsó lapját néztem át, de Eisuke megdöbbent tekintete elárulta nekem, hogy valami gáz is van azzal a vacakkal. Egyre csak növekedett, méghozzá gyors tempóban. Alig 5 percünk lehet, mígnem beborít mindent az a perzselő vacak. Felálltam, és a csapdán tartva a szemem szólaltam meg. - Ugye mondanom sem kell, hogy innen nem tudok kiteleportálni… találni kéne egy másik megoldást- mondom, és a fejemben lehetőségek kezdenek el zakatolni. El kéne nyelnem Paragonba, vagy a kardommal belecsapni? Attól még nem jutunk ki. A falakat kezdtem el nézegetni. Itt minden szimmetrikus. Vagyis egyenrezonanciája van. Nem vagyok olyan, mint Hitomi, én nem tudom fejből kiszámolni, hogy itt mi merre hány méter, és hogyan lehetne a legpontosabban a legkevesebb erőfeszítéssel kárt tenni, így inkább maradok Yuu tanácsánál. Ha elég erős vagyok hozzá, akkor egy gyengébb alkotása nem állíthat meg. Ezzel persze hamar kiszokott derülni, hogy kinél vagyunk mi erősebbek, vagy gyengébbek. Tekintve van egy ékkő a mellkasomba fúródva, így nem leszek képes mindent elkövetni az ügy érdekében, de talán a matematika egy minimális segítségével tudunk mit kezdeni. Nem szabad túl messze állnunk egymástól, de túl közel se. Egy pont jót kéne eltalálni, de most csak a szememmel tudok mércéket venni, és a szemmértékem hát, nos… az nem a legjobb. Legalábbis nem ebben. Képzeletben megfelezem az oválist hosszában, és egy kicsivel messzebbre állok az átló másik felén, mint Eisuke. Bólintok egyet a szavaira, ahogy elnézem már ő is rájött arra, hogy hogyan szabaduljunk ki. Szóval ne törődjek vele. Ezer örömmel… Megvárom, míg ő kiereszti az erejét. Hát azt kell mondjam valami hasonlót vártam. Nagyon meggyengült visszatértekkor, de ösztöneim azt súgják, hogy hamar erejére fog kapni. Méghozzá nem is kevésre. Megmozgatom egy picit a testemet, és felhangolódok az ő lélekenergiájára. Azt figyelem ahogyan a falak is így tesznek ellenünk, csak hogy bent tudjanak tartani minket. Felnézek a plafonra, és sóhajtok egyet. Akkor kezdjük. Robbanásszerűen tör ki belőlem az első löket, ami bőven elég lenne a bankai feloldására. Nem akarta megadni magát a födémszerkezet, ezért aztán egy kicsit magamba fordultam. Ekkor a lélekenergia a talpam körül kavarogni látszott, és egy kiáltásomra koncentráltam az irányát, meg növeltem is az adagot. Nem a teljes erőm, de mint azt említettem, azt nem is lenne jó használni, pedig jócskán akad még, nem is beszélve a démoni oldalamról. Megrepedt fölöttem a plafon, és egy sűrített lökéshullámmal elindult Eisuke felé is a törésvonal. Elmosolyodtam, de mikor rápillantott, akkor hirtelen visszafogtam magam, hiszen ez jócskán megterhelte őt. Mindenesetre erőt tudott venni magán, és kitörte az akadályt, így ismét a hulláknál találtuk magunkat. Jómagam kishunpoztam a por kavalkádból. Lenéztem mégegyszer, de már nem láttam semmit, csak az ovális irodát. Elővettem a kardomat, és aktiváltam a shikai szintet. Gyalog indult útnak a férfi. - Rendben van. Örülök, hogy segíthettem. Bármikor… Apropó, Ritsuékat elviszem még hozzátok- mondtam, és ezzel utaltam arra, hogy a későbbiekben is jelen leszek. Segítek neki megoldani ezeket a rejtélyeket. Végül elteleportáltam, és a beteget, meg drága jó akadékoskodó anyósomat visszateleportáltam a Kagami birtokra. Jómagam utána az étkezőbe teleportáltam, és eltéve utána a kardomat, egy kiadós ebédet rendeltem, hiszen már korgott a gyomrom a tárgyalásnál is.
|
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen Csüt. Május 01, 2014 8:45 pm | |
| Üdv! Gratulálok ehhez a jól sikerült küldetéshez. Kétségkívül érdekes történetnek nézünk elébe, s hogy meglegyen első fordulótok gyümölcse, a küldetéseteket ezennel LEZÁROM. Jutalmatok 3000 Lp és 3000 ryou. Várlak benneteket a következő fordulóban! |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen | |
| |
| | | | A Véráruló I. - Támadás a Kagami-ház ellen | |
|
1 / 1 oldal | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|