Zúgó vizeken

Tárgy: Zúgó vizeken Hétf. Feb. 04, 2013 2:45 pm

Résztvevők:

Akiyama Akane
Kagami Ai
Kuchiki Hana
Nara Shiratori
Sakai Kotomi
Sierashi Yuusuke
Verashu Suwun

Késődélután zavart meg mindenkit a pokollepke, akinek üzenetéből kiderül, hogy azonnali gyűlésre kell indulnia nem csak a tizenhárom taichounak, de a Kidoushuu daikidouchoujának és a Daitenshi vezetőjének is. Egymás után érkeztek meg a kapitányok a nagyterembe, és érezhető volt a feszültség nem csak felőlük, de a főkapitány felől is. Aggódó vonásain most meglátszott valós kora, végighordozva tekintetét a megjelenteken egyszerűen képtelen egy ideig megszólalni, majd mély levegőt véve kezd mégis beszédbe.
- Komoly fenyegetéssel kerültünk szembe, ráadásul nem kevesebb, mint kilencszáz éve történt események miatt. A mai napon ismét shinigami támadt shinigamira, de nem engedhetjük, hogy a történtek ismételjék önmagukat. – Közben ébred csak rá, hogy sajnos a kapitányok nem igazán értik, miről is van szó, lévén bővebb tájékoztatást érdemel az ügy. – Néhányotoknak talán ismerősen csenghet az a név, hogy Hayao Yuto, a nagy Genryuusai Soutaichouval szinte egyidős kapitány, aki az elsők egyike volt, és hősi halált halt. Nos, a történet nem kisebb helyen sántít, minthogy nagyon is életben van, és ebben a pillanatban is erre tart.
Megvárta, hogy miféle hatást váltanak ki a szavai, hiszen az hogy egy exkapitány Seireiteibe tart nem lenne említésre méltó, de akkor miért is a hirtelen gyűlés, és a tapintható feszültség? Sokan sejtik már, hogy ez csupán annyit jelenthet, hogy az egykori köztiszteletnek örvendő kapitány nem békés szándékkal érkezik.
- Hayaonak nem kisebb célja van, minthogy Seireitei jelenlegi rendszerét megdöntse, az ellenállókat pedig elpusztítsa. Követői között két egykori hadnagy, néhány shinigami, és számtalan lélek van. – Már kimondani is nehezére esett, alig akarta elhinni, hogy ismét shinigami fog shinigamival harcolni, holott ennek nem így kellene történnie. – A Negyvenhatok árnyékba húzódva reszketnek, megijedtek attól a számtól, amit a lázongó lelkek kitesznek, és azt adták parancsba, hogy így vagy úgy, de szüntessük be a jelenlegi helyzetet. – Nem tette hozzá, hogy a tanács valószínűleg annak örülne a legjobban, ha az ellenkezőket egyszerűen eltörölnék. – Hayaot egy kisebb csoport fogja fogadni. Név szerint Verashu Suwun taichou és hadnagya Sakai Kotomi, Akiyama Akane taichou, Kuchiki Hana fukutaichou, Nara Shiratori taichou, és külön a tanács kérésére Sierashi Yuusuke, a Daitenshi vezetője. Nem kell visszafogniuk magukat, különleges feloldást fognak erre az időre kapni.
Ekkor nézett a Kidoushuu daikidouchoujára először, és csak remélni merte, hogy a különleges egység tagjai készen állnak egy olyan megerőltető, és nehéz feladatra, amit elvárnak tőlük. Odabent is lehetett hallani a robbanások zaját, azonban a helyzet súlyos volt, és a Soutaichou bízott abban, hogy a kint maradó tisztek képesek megoldani a helyzetet.
- Kawashima Ichika daikidouchou, kérem, készítse fel az osztagát a megbeszéltekre, és Kagami Aival ismertesse a helyzetet, mert ő is a csapattal fog tartani. – A többi kapitányra pillantott. – A többiek térjenek vissza osztagaikhoz, és igyekezzenek kézben tartani a dolgokat.
Mialatt a többi kapitány visszaindult, ki hadnagya társaságában, ki egyedül, a Soutaichou behívta a két hadnagyot is.
- Önöket érte az a megtiszteltetés, hogy elkísérhetik a kapitányokat erre a fontos eseményre. Vigyázzanak azonban, az ellenfeleik több száz éves tapasztalattal rendelkeznek! – Nem kívánja tovább szaporítani a szót, ha nem értik, a kapitányok biztosan segítenek nekik. – Mindenki menjen át a főépületbe, onnan fognak indulni, hamarosan csatlakozom én is.
Néhány perc múlva már a kis csoportnál volt, akik nem igen érthették, hogy miért itt gyülekeznek, mikor nem valószínű, hogy Hayaoék az első osztag pincéjéből fognak érkezni. Egy ajtóhoz lépett, majd intett a csoportosulásnak, hogy kövessék.
- Ha vannak kérdések, azt most tegyék fel, mert később nem lesz alkalmuk.
Lassú léptekkel vezette le őket a Mukenbe, ahol nem volt semmi a végtelen téren kívül. Itt megállt, és ha kérdezték válaszolt, ha nem, várakozón pillantott az ajtóra, amin keresztül pár perc múlva megérkezett a teljes Kidoushuu. A tisztek körbeállták a hét másikat, de mielőtt bármibe is belekezdtek volna, a főkapitány az ajtóhoz lépett.
- Védjék meg Seireiteit! – Azzal kilépett a helyiségből.

Határidő: Február 20.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Kedd Feb. 05, 2013 10:30 pm

Spoiler:

*Nincs már bennem semmi kétely, amikor végre megérkezünk a Mukenhez Kamival. Noha, ilyesmi feladatra nem számítottam, de ellenkezni meg nem fogok. Ha a Soutaichou úgy ítéli meg, hogy szükség van rám, akkor eleget teszek neki. Mindazonáltal azért akad bennem egy csöppnyi szálka azt illetően, amit Kami mondott. Most viszont nem törődhetek ilyen apróságokkal, amikor elméletileg Seireiteit egy veszélyes támadás érte. S valóban, ha csak a lélekenergiákra koncentrálok, máris megérezhetem a változást. Az eddig csendesnek tűnő város mostanra már csatatérré vált, megint csak. Aizen Sousuke esete óta ilyenre példa sem volt, még Sierashi Yuusuke szökése sem volt ekkora volumenű. Ebből is csak arra tudok gondolni, hogy még mindig nem elég azaz erő, amivel a Gotei rendelkezik. Ennyi idő után még mindig akad egy erős ellensége a halálistenek egy csoportjának? Ennek talán sosem lesz vége. Mindenesetre ezen gondolkodni is felesleges, hiszen ez a folyamat örökös. Akárcsak a lidércek és halálistenek közti ellentét; a belháborúk még mindig jellemzőek ránk. Akárki is legyen ez a kapitány, aki ide érkezik, kemény pillanatokat fog megélni. Hozzám hasonló, vagy erősebb lélekenergiák gyűltek az Ichibantai területére, mind- mind képzett halálisten, akiknek bukása elég nagy kudarc volna. Ha rajtam múlik, nem fog így végződni ez a dolog. De mivel csapatról van szó, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt mindenki más is így gondolja. Voltam kapitányi pozíción, s az egyének közti ellentétek olykor- olykor rendkívülien kiélezettek.
Lepillantok kardomra, s elgondolkodom egy pillanatra azon, hogy ezúttal vajon miféle kárt fog szenvedni a Kagami birtok. Legutóbb is elég szépen okoztam kárt a birtok védésével, de most nem is leszek ott. Sajnálhatnám ezt, de jobb nekem itt. Feltehetőleg nem véletlenül hívattak ide, így aztán a magam részéről érdeklődéssel fogom várni a kapitány érkezését. Eléggé erős lehet, ha szükség van az erősebb kapitányok jelenlétére, valamint a Daitenshi vezetőjére. Veszek egy nagyobb levegőt, míg a főkapitánnyal találom szembe magam, valamint a csapattal, akik ide tömörültek. Tekintetemmel végig pásztázom ezt a helységet, de nem látok egyebet, mint végtelenségig húzódó teret; valamint osztag társaim felállását. Tehát egy elzáró erőtérre lenne szükség? Ilyen erős volna az ellenfél, aki ide jön? Szürke tekintet uralkodik el rajtam, míg lassan oda állok Nara taichou mellé. Egy pillantással üdvözlöm természetesen Verashut, majd végig nézek a jelenlévőkön. A főkapitányhoz intézek egy kérdést anélkül, hogy felé fordulnék.*
- Fujimoto-san, az erőtér kibírja majd? *Természetesen nem ment el a józan eszem, csak tudnom kell, hogy mennyire nem kell visszafognunk magunkat. Azt bizonyára senki sem szeretné, ha heten elpusztítanánk az első osztag főépületét. Pedig, ha ez az erőtér nem bírja ki, akkor van esély erre. Talán ezzel egy kicsit megkérdőjeleztem Kami irányítását, de nem tudjuk, hogy ki is pontosan az ellenségünk. Ha ennyire erős, hogy ilyen fogadtatásban részesüljön, akkor jobb lesz vigyázni. Habár nem hiszem, hogy ezt bárkinek is mondanom kellene itt. Hátra pillantok vállam fölött, majd minek után távozik a kapitány, az oldalamon levő egyszerű kardra helyezem kezem. Bölcs gondolat lenne-e ilyen karddal kiállni ilyen halálistenek ellen? Nem igazán, de elég is, hogy az egyik kapitányra pillantsak. Már majdnem el is felejtettem, hogy miért is vagyok itt. Hagyom a kardot, nincs semmi értelme annak, hogy ilyen harcba bocsátkozzak. Inkább máson kezdek el munkálkodni, mivel nem kedvelem az olyan eseteket, amikor hátulról ér egy heves támadás. Elhelyezek magamra egy Millón Escudo nevezetű kidout, ami tetszés szerint majd aktiválja magát, amennyiben szükséges. Ez egy láthatatlan technika, aminek jelenlétét nem igazán szokták érzékelni, még a kidou mesterek sem. Zsákba macska technika, amire vagy szükség van egy csata során, vagy nem. Gondolkodok még olyasmin, hogy lehetne néhány csapdát felhelyezni míg itt várunk az érkezőkre; de ez ne az én restem legyen. Ha már most elkezdem a lélekenergiámat felhasználni jelentősen, akkor nem lesz elég a későbbiekre. Főleg azért, mert a kettő legújabb kifejlesztett kidoumra lehetséges, hogy szükség lesz. Elég nehéz így előre tervezni, amikor gyakorlatilag alig van információnk a támadókról.*

Spoiler:

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Szer. Feb. 06, 2013 10:02 am

Némileg feszengve csúsztatom mutatóujjamat ruházatom gallérja alá, a lenge shihakushōval ellentétben a Juunibantai által készített harci öltözet kényelmetlenül szűknek érződik. A Daitenshi módosított haorija bal vállamhoz erősítve lóg alá, az ezt rögzítő vörös jelvényszerűség azonban többletjelentéssel is rendelkezik, habár ezt csak azok tudják, akik járatosak a szervezet berkein belül. A Saizensen szakasz minden egyes tagja hasonló jelzést visel magán, ezáltal lehetséges elkülöníteni a csoportosulás tagjait feladatuk szerint. Futó pillantást vetek az ajtónál strázsáló két gépezetre, melyeket Utara Kezomaru seregéből rendeltem magam mellé, Yukezo hathatós közbenjárásának eredményeként. Értelemszerűen semmiféle védelemre nem szorulok rá, nagyrészt tökéletesen képes vagyok megvédeni saját testi épségemet, sőt, némely esetekben másokét is, inkább a bizalmatlanság szülte elővigyázatosság okán figyelik üres tekintetükkel öltözködésemet. Remélem azért felvételt nem készítettek, habár nincs mit szégyellnem. Ugyan megegyezést kötöttem a Gotei Juusantai vezetőségével, ettől függetlenül egy percig sem kételkedem benne, miszerint ha a helyzet úgy hozza, s a testvériség a továbbiakban nem bizonyul hasznosnak, megkísérelnek majd félreállítani. Ezért is tekintek kissé hitetlenkedve a 12. osztagos tudósok munkáját dicsérő remekre, melynek borítása egy eddig ismeretlen ötvözetből épül fel. Sajnálatos módon a csatlakozást nem oldották meg túlzottan humánus módon, még most is kiráz a hideg, ahogy belegondolok mennyi apró tűcske szúródott a testembe alig pár perccel ezelőtt, borzalom! Természetesen elsőként vállaltam a [DBN-S] tesztelését, amennyiben valamiféle trükköt próbáltak meg elrejteni benne, azzal úgy vélem személyem könnyebben elbánik, habár meglepetések azért szerény személyeimet is érthetik.
Éppen az alkari panelbe beépített ultramodern kütyük piszkálgatásával foglalatoskodom, amikor a fogadóterem nyitott ajtaján egy aprócska pokollepke libben be és célratörően Felém veszi az irányt, ebből adódóan meg merem kockáztatni a felvetést, mely szerint ismételten Nekem szóló üzenet érkezett. A rövid és lényegre törő mondatokat követően acélkék íriszeim elsötétednek egy pillanatra, láthatóan a Negyvenhatok Tanácsa szándékozik élni ama privilégiumával, aminek értelmében feladatokat bízhat az arkangyalokra. A helyzet súlyosságát viszont mi sem bizonyítja jobban, minthogy személyesen Engem kértek fel a kapitányi gyűléshez való csatlakozáshoz. Rezignált sóhajtás kíséretében indulok tehát útnak, habár meg kell mondanom, sokkalta kedvemre valóbb lett volna az újdonsült szerzemény nyugalomban történő kipróbálása, ám ahogy a mondás is tartja, ember tervez, isten végez! Balomat katanáim markolatán pihentetve kényelmes sétával közelítem meg az Ichibantai területét, eszemben sincs elsőként érkezni, még talán olyasfajta feltételezések születhetnének a shinigamik fejében, visszatérésemet követően buzgómócsingként kísérlem meg újjáépíteni elveszített presztízsemet, holott ilyesmiről szó sincs! Vitathatatlan tükröződik a Seireitei utcáinak látképén, tisztek szaladgálnak ide-oda, mindenki zanpakutōval az oldalán siet a dolgára, amelynek viselését egyébként szigorú szabályozásokkal határolták be a törvényhozók. Furcsa mód kíváncsian várom mivel állunk szemben, lévén a behívásban semmiféle konkrétumot nem közöltek. Hueco Mundo seregei szándékoznak ismét pusztulást hozni Soul Societyre és az egész világra? Igencsak tetemes fenntartásokkal fogadom e gondolatfoszlányomat, alig néhány hónapja mértünk szinte végzetes csapást rájuk, a vezető elveszítését követően nem egyszerű ismét talpra állni.
Mindenféle jelzés nélkül lököm be nemtörődöm módon a nagyterem ajtaját, kísérőimmel a sarkamban állapodok meg a kapitányok sorfala előtt, pontosan szemben Fujimoto Masayoshival. Rengeteg régi emlék rohamoz meg hirtelen, példának okáért nem egy alkalommal sikerült elaludnom azon a ponton álló helyzetben, amit most Mitsuko foglal el. Hirtelen nyíllal Belém a felismerés, egészen idáig sosem láttam még az összes új kapitányt összegyűlve. Az ismerős arcokat egy-egy biccentéssel üdvözlöm, azonban akadnak olyanok is, akiket általában igyekszek messzire elkerülni, jobb a békesség mindenkinek, úgy vélem. Szinte oda sem figyelve a Sōtaichō beszédére bámulom a terem egyik sarkát, amikor szemhéjaim lecsukódnak egy másodpercre. Megjöttek. Alighogy megfogalmazódik elmémben a gondolat, a robbanások távoli hangja a helyiségbe is beszűrődik. Hayao Yuto neve számomra nemigen mondhat sokat, mindössze százötvenkét éve éldegélek a nyárspolgárok unalmas, hétköznapi módján, egy millenniummal ezelőtti történésekről maximum a történelemkönyvekből rendelkezhetnék tudással, azonban az Akadémián sohasem szívleltem az elméleti tantárgyakat, ebből adódóan meglehet, ez a fejezet valahogy kimaradt az életemből. Valójában nem is ez az információ ragadja meg leginkább a figyelmemet, hanem az erőkorlátozás feloldásáról tájékoztató kijelentés. Nagyrészt kénytelen vagyok visszafogni magam általában, hiszen eszemben sincs kisugárzásommal ártani a gyengébb halálisteneknek, jelenleg viszont ebben az impozáns társaságban igazán elengedhetem magam. Lélekenergiám ugrásszerűen hagyja el a lekorlátozott szintet, úgy érzem magam, mint aki végre valahára a felszínre bukkant a víz alól.
- Felesleges volt ekkora patáliát csapni, Masa-jii! – szólalok meg végre kicsit sem leplezett gúnyos vigyorral az arcomon, mialatt kis kompániánk elindul a központi földalatti börtön felé. – A csapat többi tagja nyugodtan visszavonulhat kényelmes irodáiknak védelmébe, egyedül is pontot teszek ennek az évezredes történetnek a végére!
Nincs kétségem afelől, hogy a főkapitánnyal egyetemben a kettőnk ereje is bőven elég lenne bármi ellen, ami létezik ebben vagy más dimenzióban, viszont a hadvezetés feje jó szokásához híven persze utolsóként lép a csatatérre, amikor már mindenkit leamortizáltak körülötte. Izgatottsággal vegyes borzongás fut végig egész testemen, ahogy lábamat a Muken talajára teszem, minden idők legveszélyesebb bűnözőit őrzik ezen a helyen, feltehetőleg a halhatatlanság számít beugrónak. Nem nagyon értem azonban miért jöttünk ide, az egyetlen bejárat hamarosan döngve bezáródik a távozó öreg mögött, miután a Kidoushuu szépen besorjázott ránézésre egész létszámával. Minden bizonnyal a föld alól fognak Ránk törni, a démonmágia specialistái pedig éppenséggel valamilyen agyafúrt csapda létrehozásán fognak fáradozni vagy valami ilyesmi… Mondjuk az is lehet, hogy csak jöttek megnézni a műsort! Surprised

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Csüt. Feb. 07, 2013 2:59 am

Minő csodálatosan szépségesen elrontott nap, amikor délutáni sziesztámat pokollepke és Misty tündérfalat taichou robbanásszerű érkezése szakítja félbe. Én sem lehetek papírra hányt borsófőzelék ne vágódjak le ijedtemben székemről, még is miféle égszakadás, földindulás, szent háború vette kezdetét, de drágaságos felettesem azon a rövidke és lényegre törő infón kívül, hogy legyek szíves kerek három percen belül bocinyalt minta hadnagyként elügetni az osztag szegletéhez, ahol majdan vele csodaszarvasok hátára pattanhatok, hogy elügethessünk főfőfőő, de soha el nem fő Yoshi chi büszke negyvenes, ötvenes, valahanyados ábrázata elé. Erőteljesen reménykedtem nem csináltam semmit, amit általában sem és amiért most csúnyán be leszek fenyítve, bár egy kis osztag körüli takarítás rám férne, csak, hogy nosztalgiázhassak kicsikét milyen volt újonc tisztnek lenni egy-egy ártalmatlan csintalankodás után és ezzel most szépen beégettem saját fejem, mekkora korosodó vénasszony vagyok. Hatalmas gratulációt nekem, meg persze vigaszdíjul mogyorós csokoládét had szopogathassam le a fini darabkákról az édességet, mert semmit sem hagyhatunk kárba. Okés, ez megint csúnya elszólalás volt, mondjuk azért egy protkó orv támadás hasznos lehetne csatatéren. Elhagyom a fogaim, esküszöm bevetem és ott fogok sírástól szörnyet halni, amikor az agresszív mű szájba való parancsra kicuppan a képemből, aztán vérmes uszkárként csattog a földön mindenféle arrancar-t, meg egyéb természeti katasztrófát, amiket már követni se tudok, hűséges lelkesedéssel üldözve.
Nekem teljesen, de fatálisan bejött ez a jövőkép, amin annyira békésen szórakoztam könnyes szemeim tengerében már hallucinálni kezdtem, mert esküsöm a lyukas bakancs csónakázó képességére Sierashi Yuyu-t láttam az orrom előtt, ami egyértelműen vért kívánt, mert azóta vagyok adósa egy serpenyő általi fejbe kólintásnak Chiyo chan két eszelősen rossz gyereket pottyantott a világra. Akár itt volt, akár betéptem a saját gondolataimtól én nem tágítottam a lehetőségtől, maximum azt hiszik szegény hadnagynak már ütközet előtt elmentek otthonról és mindenféle képzeletbeli legyeket csapdos. Belefér, elvégre sokan, pontosabban szinte mindenki tudja nem nyilvánított a negyedik osztag beszámíthatónak, mióta kőkemény szesz kúrára fogtam magamat, szóval belefért a lapos üvegbe szódával! Ennél a pontnál megragadva a tehén tőgyét lopakodtam nyomában, csak, hogy utamat állta ajtónak nevezett rémes szerkezet, hiszen én sajnálatos módon, elkeserítő tényként nem voltam osztag vezetőségi tag, így kénytelen voltam merényletemet picivel később időzíteni, nagyjából azután beütött a vulkán kitörés és oltári robajjal kezdték apró négyzetméterekre leépíteni kicsiny, na meg eleve viseltes városunkat.
Erre mit lehetne mondani, hát fapapucs, vagyis felsóhajtottam, újabb leszámolás van kis Tokióban. Odabentről kiáramló lélekenergián csak igen édes hiénaként elvigyorodva kenődtem falra. Azért kijöttem már a gyakorlatból, ne essen zokon, ha figyelmeztetés nélkül dobnak fejbe mázsás nitro löketekkel, de az évek tapasztalata ahhoz is hozzászoktatott, gyorsan lendüljek át a kezdeti sokkon és tipegjek tovább málhás szamárként. Úgy sem szeghette kedvemet, hagyjam picsuba rögeszmés kísérletemet, szóval, míg odabent tanácskoztak előhorgásztam becsben tartott serpenyőmet, aztán csilivili fényesre suvickoltam, minél dögösebb legyen, mikor lesújtok vele. Remek elfoglaltság, főleg azokban az uncsi percekben, amikor vársz a sorodra, miközben legszívesebben kifeküdnél a tetőre, kézbe vennéd a kedvenc nasijaid és élő közvetítésben tolnád, éppen milyen ütközetet tolnak le néhány száz méterre tőled. Télleg, de télleg, hogy most jut eszembe! Miért nincsenek nekünk fényképezővel rohangászó, meglehetősen idegesítő hadi tudosító mitugrászaink? Erről azonnal, de nyomban javaslatot fogok tenni Tomika gyémántoskosárkámnál, mert nélkülük nem csatatér a csatatér, hát ki készít rólam irtózatosan gáz képeket a krónikás könyvekbe, ahogy éppen sake-t vedelek nőegyleti társaimmal?! Nem hagyhattam annyiban, csak ne felejtsem el a sorrendet, mert lecsapni még nem, de be már muszáj volt mennem, ahol ritka röviden felvésték a homlokomra, megint égni fogok, mint a fáklya, bár kezdek rosszat sejteni, ennyit spanoltatnak kapitányokkal. Nem mintha ne élvezném az ismerős arcokat nyúzni, meg hasonlóak, úgyhogy nem értem mit problémázok annyit. Békejelzéssel rádobbantottam a mellkasomra, bízza csak ide a melót Yoshi chi, majd szófogadó kislányként körbe hajlongtam és szélvészként kihúztam kezdetek kezdete és még annál is régebb óta kiszemelt ereszhez ott várhassam be áldozatom, mert már biztosan tudtam itt van és még annál is elszántabban éreztem, lekaszálom, ha eléri a bunkeromat.
-JÁHÁÁÁÁ~H! YUYUUU~H!-Ugrok le felhőtlen boldogságban úszva, abban a remekbe szabott pillanatban felbukkan Yuyu sötét feje. Igazi veszett amazonként közeledem felbecsülhetetlen értékű, vitrinért kiáltó kobakjához, miközben kezemben megvillan a gyilkos serpenyő. Arra már nem vitte a lendületből felmérjem vajon felsülök, vagy változatosság kedvéért felsülök. Hangsúly minden tekintetben a próbálkozáson és esküm beteljesítésén volt, amiben szerencsére nem szerepelt apró betűs bekezdésként kötelező púpot varázsolnom feje tetejére. Én szerény, ám annál őrültebb személyem értelmében megelégedtem a gyengusz kísérlettel, így rá se hederítettem mi lett a birtokról lopott serpenyővel, csak szivárványos jó kedvben úszva vágtam hátba eltévedt báránykánkat, hátha mesél valami förtelmes sztorit, míg bekövetkezik az armageddon, aztán iszkolhatunk vérmezőre töltényhüvelyeket lapátolni.
-Ej, te vén csirkefogó~h! Ezer meg egyetlen egy éve nem láttam azt a beverni valóan és búval baszott évektől határozottan férfiasodni kezdődő képedet! Há, csak nem pelyhedzik az állad?! Gyáhá! Mesélj tőről szakadt mondatokban, hogy vagyol a kerítés túloldalán, mielőtt lehurrognak, hogy melóra kéne figyelni…-
Forgattam meg szemeimet, némi energetikus pislantást arra is fordítva, miféle atombunker tárlat vezetésre készülhet Yoshi chi, vagy milyen titkosnak hitt átjárókat fognak feltérképezni, esetleg hány rabszolga nyög odalent, talán, hogy talán börtön bajnokságon fogunk pontozni, bár a Pince törvényes úton levédett jótékonysági célokat szolgáló üzem, szóval nem ajánlom koppintsák, mert fővezír ide vagy oda, hátsón billentem a másolásért. Arról fogalmatos rágógumis vignettám sincs mi lesz, mindössze a becsődülő varázs tanoncokat látom, meg Yoshi chi drámai kivonulóját, amin már meg se lepődöm. Csípőre dobom kezeimet, fülelek, meg úgy nézelődöm jobbra-balra, hátha történik valami a feszültségtől szikrákat szóró szobrozáson kívül, mert nekem ez most kísértetiesen arra hajazott, amikor bokszoló köpköd a vödörbe, mikor söpör ringbe ellenfele fagyos, ám az ismert filmes hatásokból kiindulva iszonyat fájdalmas belépővel.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Szer. Feb. 20, 2013 6:10 am

- Már megint? - ezen örökbecsű mondat hagyta el meggypiros ajkaimat egy fáradt sóhajtás kíséretében, mikor elém termett osztagom ötödik szakaszának egy tagja és ismertette velem a következő néhány órám programját. Bár csupán annyi történt, hogy parancsot kaptam a taichouhoz való csatlakozáshoz, aki kapitányi gyűlésre indult, ám jól tudtam, hogy ezúttal sem úszom meg a kiküldetést. Azok között a körülmények között, amik jelenleg Rukongaiban uralkodtak, garantáltan nem fogok otthon lustálkodni. Alakulatom tagjai már egy ideje jelezték a lelkek lázongását és erről meg is küldtem már a magam jelentését. Csakis ennek a következménye lehetett most ez a gyűlés. Sietősen átadtam a szakasz irányítását a rangidősnek távollétemben, úgy sejtettem, hogy nem egy szimpla peremvidéki csetepatéról lehet szó - hiszen akkor bőven elég lenne az Onmitsukidou fellépése -, és akkor alighanem én sem fogok visszatérni az osztaghoz egy darabig. Villám(tánc)léptekkel ugrottam neki az útnak és a kapitányt utolérve egy gyors biccentéssel üdvözöltem, melyhez egy kissé feszült nevetgélés társult rögtön. Útközben az Ichibantaihoz leellenőriztem, hogy minden felszerelésem nálam van-e, és örömmel konstatáltam, hogy semmit sem hagytam el... elvileg. Aztán majd nehogy csata közepén derüljön ki, hogy valamiről elfeledkeztem, már azt is csodának véltem, hogy Kei-chan napszemüvegét megleltük azután, hogy jól elpakoltam, és mivel nem a saját cuccom, így ötletem se volt, hogy mégis hol találtam neki helyet.
Déjá vu érzésem támadt, miután megérkezvén a hadnagyok seregében találtam magamat, miközben a kapitányok a nagyteremben gyűléseztek, bár legalább most nem kora reggel volt, és mindenki frissnek és üdének tűnt. Ki idegesen toporgott, ki a serpenyőjét fényesítette, ki pedig beszélgetésbe bonyolódott. Jómagam is az utolsó kategóriába tartoztam, ami egészen addig a pillanatig tartott, amíg kintről robbanások zaja nem szűrődött be. Jól tudtam, hogy nem mozdulhatok innen, amíg utasítást nem kapok rá vagy a soutaichoutól, vagy Mimi-chantól vagy pedig Veracchitól, így egy pillantást vetettem a főfőhadnagyra, de ő pont azt akarta elérni, hogy mindenki maradjon. Eddig nem voltam egy cseppet sem ideges, és ezután sem lettem az, viszont a türelmetlenségem fokozódott és immár én is toporogva vártam, hogy legyen vége a gyűlésnek. Különösen azután, hogy valamelyik eszes legény vagy lyány lélekenergiája kicsit magasabbra emelkedett a tűrhető szintnél. Vajon Masa-jii lett ideges? Habár üvöltözést nem hallottam bentről, szóval talán nem.
Aztán egyszer csak vége lett, a kapitányok és hadnagyaik pedig szélsebesen távoztak a szélrózsa minden irányába. Már aki, mert a főfőfőkapitány dörgedelmes hangja Hana-chint meg engem beparancsolt magához, és tekintve a körülményeket, minden bizonnyal nem azért mert mindketten csini csajok vagyunk, hanem mert a legerősebb hadnagyok egyikei Seireiteiben. És hát persze, valami nagy zűr van, nekünk pedig kapitányokat kell kísérgetnünk. Jól gondoltam én, hogy itt valami nagyobb dologról van szó, mint néhány száz közönséges lélek fenyegetése.
- Ne aggódj...on miattunk, mi aztán tudunk vigyázni magunkra, nem? Zúgó vizeken 464751818

- böktem oldalba a másik hadnagyot, miközben rákacsintottam. Ha minden jól megy, nem a serpenyőjével fog visszabökni és nem a fejemet célozza meg. Akárhogy is, intéztem egy meghajlást a soutaichou felé, majd csatlakoztunk a kapitányok sorához, akik között hát, nem sok ismerős volt Veracchit leszámítva, de azért még ott volt Hitomin életének legfőbb veszélyeztetője is, akire nem is haboztam egy szikrázó pillantást vetni >.>
- Taichou, mi ez az egész pontosan? - kérdeztem bizonytalanul kapitányomat, elvégre vajmi keveset tudhattam arról, mi is folyik itt, és mondjuk nem ártott volna tudni, ha már a kapitányokat gondolom tájékoztatták. Millió kérdés felvetődött bennem, hiszen fontos eseményről volt szó, sok száz éves tapasztalattal bíró ellenfelekről, és miért tartottunk egyáltalán a központi börtön felé? Ráadásul nem is akármelyik szint felé igyekeztünk, ahogy így elnéztem, hanem a Mukent látogattuk meg! Remélem nem az van, hogy valami tízezer évre ítélt közveszélyes rabot akarunk felhozni...
- Lehet még valamit tudni ezekről az ellenfelekről azon kívül, hogy nagyon tapasztaltak? Valaki elítélt innen lentről? - kérdeztem újfent, ezúttal a főkapitánytól, ha már lehetőségem adódott rá. Felkészületlenül belemenni valamibe nem volt túl ildomos dolog, felderítőként belém verték, hogy próbáljak minél többet megtudni az ellenfélről, mielőtt harcba bocsátkozom vele. Más kérdés, hogy ezt nem mindig tartom be, de hát annyi baj legyen Zúgó vizeken 464751818

- Ai-ch...san, de rég láttalak! Surprised

- pillantottam a megérkező nőre, akivel hát nem volt éppen valami fényes a viszonyunk, de azért kíváncsi voltam rá. Hallottam arról, hogy előléptették, de akkor most mit keres itt, és miért a kidousok tagjaival érkezett meg? Vááh, sok a kérdésem és közben meg ki tudja mi vár ránk confused

Félre kéne tennem az egészet és inkább a feladatra figyelni.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Pént. Feb. 22, 2013 11:02 am

Rossz előérzetem kezdett lenni a mai nappal kapcsolatban, miután visszaérkeztem az irodámba az osztagedzés után és az ablakon bámultam ki. Az első jel az volt, hogy elfogyott a látogatóknak szánt teasütemény, pedig tervbe vettem, hogy sütök egy új adagot. Vagyis pontosabban mondva nem egyet, hanem többet, hiszen akár egy-két hónapig is eláll, ha légmentesen lezárható dobozba rakom. Annak ellenére, hogy elterveztem, valahogy mégis kiment a fejemből és most süti nélkül maradnak a látogatóim. Csak annyira mondhatom szerencsésnek magamat, hogy a mai napon nem várok újoncokat és eddig nem is volt olyan látogatóm, aki hosszabb ideig maradt az irodámban annál, mint hogy beadott egy papírt.
Ebben a helyzetben nem nagyon tudtam koncentrálni a munkára, pedig még volt néhány papír, amit a délután át kellett nyálaznom. Ekkor kocogtatta meg az ablaküveget egy pokollepke, aki egy fontos üzenetet hozott a Főkapitánytól. Rendkívüli kapitányi gyűlésre kellett mennem, ami nagyon komolynak hangzott, ezért azonnal útnak indultam az 1. osztag felé. Már a távolból integettem Verának köszönésképpen, amikor megláttam, ahogy általában szoktam.
Amikor bevonultunk a Nagyterembe már lehetett tudni, hogy valamiféle vészhelyzet van, hiszen nem csak a kapitányok voltak jelen, hanem pluszba Kawashima-san és Sierashi-san is meghívást kaptak. A hadnagyok pedig a terem előtt gyülekeztek, így már mindenki, aki fontosnak számított jelen volt.
A Főkapitány gyorsan a lényegre tért és megtudtam, hogy az első kapitányok egyike akar Soul Societyre támadni. Ha információim helyesek, akkor a kapitányok első generációját mondják a legerősebbnek, így ha ő is onnan van, akkor nem egy egyszerű ellenféllel állunk szemben, még ha ugyanazt a rangot is birtokoljuk, mint amit ő valamikor.
- Elnézést Soutaichou-dono. Lehet, hogy nem fontos, de hányadik osztag kapitánya volt a delikvens? - tettem fel kérdésemet a Főkapitánynak, miután ő vázolta a helyzetünket. Csak egy ártatlan kérdésnek szántam felszólalásomat, mivel ha én lennék egy egykori kapitány, aki visszatér, kíváncsi lennék, ki van a helyemen jelenleg és az én skálám szerint megfelel-e a feladatra. Ezért is reménykedek, hogy nem a 9. osztag volt az ő osztaga.
Miután a Főkapitány kiválasztotta az egykori kapitány megállítása a csapatot, nem voltam a legboldogabb, hogy ismét Akiyama taichouval kell egy csapatban lennem. Lehet, hogy erős, de én akkor sem kedvelem. Az viszont egy kicsit megvigasztalt, hogy Vera is a csapatban van és Hana-san is ki lett választva.
- Sierashi-san ne akarjon mindent egyedül csinálni. - reagálok a Daitenshi vezetőjének kérésére, hogy vonuljunk vissza és majd ő elintéz mindent. Még jó, hogy nekünk nem ő ossza a parancsokat, így nyugodtan figyelmen kívül hagyhassuk felvetését. Különben is, nem tudja még milyen ellenféllel áll szemben és meglehet, hogy olyannal, aki ellen nem győzhet egyedül. Nem azért mert Sierashi-san gyenge lenne, hanem mondjuk, ellenfele rendelkezik valamilyen képességgel, ami nem teszi lehetővé a győzelmét, ha egyedül harcol. Minden eshetőséget számításba kell venni, ha harcba készülünk, így kevésbé érhet meglepetés.
A csapat felállítás után kintről robbanások zajára leszek figyelmes, de úgy tűnik, hogy a Főkapitány nem foglalkozik vele és folytatja tovább a beszédet. Vagy épp ellenkezőleg, azért akarja lerendezni ezt a gyűlést, hogy minél előbb nekiláthassunk a haditervnek.
A gyűlés ezután már gyorsan a végére ért és elindultunk a két hadnaggyal kiegészülve célunk felé. Gyorsan Vera mellé csapódtam, amint volt rá lehetőségem, hogy ne egyedül menjek. Elvégre a Muken felé mentünk, ami egy börtön és végtelen.
- Vera, Akiyama taichou félelmetes. - szóltam Vera felé, amiben megosztottam véleményemet Akiyama taichouról. Gondolom, a legutóbbi küldetésünk után nem nagyon kedvel, de ez az érzés kölcsönös. Akkor egyértelmű volt, hogy át akarja venni a vezetést, hiszen a csapatban volt egy gyerek, egy hadnagy és még én rajta kívül. Most viszont itt van Vera is és Sierashi-san is és így már nem tudja ránk kényszeríteni az akaratát. Remélem, Vera megvéd tőle.
Amint leértünk, kérdő pillantásokkal vártam, hogy most mi fog történni. Előre megjósolta volna valaki, hogy innen érkezik a támadás? Hát lehet, hogy van benne valami, hiszen ez egy végtelen tér és lehet, hogy máshol is van bejárata, vagy csináltak valahova.
Nem kellett sokat várni és megérkezett a Kidoushuu is és körbevettek minket. A következő pillanatban pedig megállt mellettem Kagami ex-taichou, aki szintén a csapatban van. Ez azonban most nem volt annyira fontos, mivel jobban érdekelt, hogy mikor kezdődik már ez az egész.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Feb. 25, 2013 5:38 am

Az edzésem szakítja félbe az a pokollepke, ami elérkezik hozzám. Bevallom, elég régen kaptam efféle hírhozót utoljára, pláne kapitányi gyűlések hírét nem kaptam ezelőtt már rég, a parancs azonban parancs, és a magam részéről semmi olyasmit nem hagyok ki jelenleg, ami nem pótolható. Habár még mindig úgy érzem, hogy gyakorlást igényel stílusom, mindez ráér később. A munka ugyanis kötelesség.
Egy gyors zuhanyt megengedvén magamnak fogom össze hajam egy laza kontyba, s haorim magamra öltve iramodom meg azonnal az első osztag barrakjai felé. Nem szándékozom feltartani a gyűlést, elnézve az összegyűlteket pedig nem én vagyok az, aki utoljára érkezik, szerencsére. Már útközben találkozom hadnagyommal, akivel azonban most nem váltok túl sok szót. Ha a hadnagyokat is a gyűlésre küldték, akkor itt valami nagy turpisság készülődik. Lehet, köze van azokhoz a zavargásokhoz, amiket Rukongaiban az utóbbi időben tapasztalhattunk. Nem tudom pontosan, de jó lenne minél előbb megtudni.
Meglepettségem mégis egy bizonyos fekete hajú, szamárfülű illető miatt tör ki, fejem oldalra billentve, annak búbját vakargatva pislogok nagyokat Sierashi-sanra. Egyáltalán nem értem, ő mit is keres itt. Lehet, hogy eltévedt? Vagy talán azért hívtak minket ide, hogy kinevessük az új füleit? Pedig szerintem egyáltalán nem nevetséges. Ahogy végignézek az arcokon, úgy tűnik, mások sem tartják annak, így aztán igazán nem értem, mit is keres ő egészen pontosan itt. A főkapitány komor ábrázatából ítélve pedig komoly és fontos dologról lehet szó. Nem, nem, azok csak fülek... ott a negyedik, vagy a tizenkettedik osztagra lenne szükség. :/
Mielőtt kérdezhetnék, már be kell állnom a megszokott helyemre. Szerény mosollyal biccentek a nekem integető Nara-sannak, akivel már tényleg ideje lenne egyszer négyszemközt is szót váltanom. Be kell látnom, a kapitányi feladatok elvégzése, valamint a családom olyannyira elveszik az időm, hogy az a baráti kapcsolataim kárára kezd menni, pedig én ezt igazán nem szeretném.
A gyűlés megkezdésekor ízlelgetem magamban a Hayao Yuto nevet, keresvén bármiféle emléket vagy tudást, melyet a névhez párosíthatok. Pedig jó voltam Soul Society történelméből, még sem tudok róla semmit, amiből bármiféle információt szűrhetek le kilétével kapcsolatban. Illendő lenne tudnom az összes volt kapitány nevét, különösen, ha ez az egy tényleg van olyan idős, mint Yamamoto-san, de ami nem megy, azt nem így kell erőltetni. A lényegesebb azonban inkább a hogyan. Jó lenne többet tudni ál-halálának körülményeiről, és arról, hogyan valósította meg ezt a tervét. Minél több az információ, és minél kevesebb a kérdőjel, annál nagyobb az esély a sikerre ugyanis.
Csúnyán pislogok a Daitenshi vezetőjére - akinek még mindig szamárfüleket látok a fején - , amikor kiengedi lélekenergiáját, tulajdonképpen teljesen feleslegesen. Mindennek megvan a maga ideje, az pedig nem itt van, és nem most. Tekintetem azonban hamar átvált szórakozottá, amikor Hana-chan kezelésbe veszi őt egy serpenyővel. Nem bírom ki, hogy halkan fel ne nevessek egyszer, pedig tudom, hogy tiszteletlenség, de egyszerűen akkor is viccesek. A fejemet csóválva mosolyodom el, majd magamhoz intem hadnagyom, hogy tájékoztassam őt mindenről, amit tudnia kell. Én magam végül egy kérdést sem tettem fel a soutaichou számára, úgy hiszem, azokra aligha tudna ő maga rövid időn belül válaszolni.
- Kagami-san... jó újra munkában látni téged. - a formális megszólítás ellenére tegeződöm vele, hiszen barátomnak tekintem őt. Már találkoztunk egyszer azóta, hogy visszatért Soul Societybe, én pedig nem hazudok akkor, ha azt mondom, örülök annak, hogy visszajött. Szükségünk lesz tudására és tapasztalatára is ebben az ügyben. Észrevéve azonban, hogy nem lesz jó, ha Ai és Kotomi túl sokat érintkeznek egymással, azonnal közéjük állok, amikor Kotomi ráköszön. Most nincs itt az ideje a személyeskedésnek, és bár továbbra is megvan a magam véleménye arról az Isami fukutaichouról, ezúttal semmiképpen sem fogom engedni, hogy a két nő rivalizálni kezdjen el egymással.
- Nahát, még sosem voltam hármótokkal együtt kiküldetésen! *.* Kagami-san, Kotomi-san, ismeritek Nara-sant? Régi jó barátom, még abból az időből, amikor hadnagyként szolgáltam. ^.^ Isteni süteményeket tud sütni! *.* Ő szerettette meg velem a túrós süteményeket, régen tényleg utáltam őket... Hű, egyszer mindenképpen meg kell kóstolnotok. ^.^ Képzeljétek, egyszer kipróbáltam azt a receptet, amit a Seireitei Communicationsban közölt le... odaégettem... T.T Csak tudnám, mit csináltam rosszul. Ti is látjátok azokat a szamárfüleket? - tisztában vagyok vele, hogy semmi értelme annak, amit mondok, de igazából éppen ez a lényeg. Nem akarok esélyt sem hagyni egyikőjük számára sem, hogy bármiféle vitát, veszekedést, vagy akár csak az ellenszenv kimutatását megejtsék egymás felé. Nem igazán érünk rá ilyesmikre. Ráadásul nem az én jelenlétemben. Így viszont kénytelenek rám figyelni, ugyanis nem hagyok nekik más választást. Wink

- Akiyama taichou úgy döntött, hogy félelmetes szeretne lenni, Nara-san. - magyarázom meg neki röviden a dolgokat. Igen egyszerű, pusztán érteni kell hozzá az emberekhez. Én pedig értek hozzájuk, hiszen ez még a magas lélekenergiánál is nagyobb fegyver. Tudom, hogy mit tekint benne félelmetesnek, annak idején kicsit én is tartottam tőle, de végül nekem személy szerint soha nem volt vele semmilyen problémám. Főleg, mert ritkán szokásom generálni magamnak egyet.
- Sakai-san, a küldetés alatt végig velem kell maradnod, amíg másként nem határozok. Aztán ha már a süteményekről van szó, valamikor átjöhetnétek mindannyian, és megtaníthatnátok például muffint sütni. Szeretem a muffint. Kagami-san, neked mi a kedvenc süteményed? ^w^ - szövegelek tovább, figyelemelterelési célzatból, gyakorlatilag még mindig lényegtelen dolgokról. Nincs most kedvem azt nézni, hogy ketten rosszban vannak egymással. Kénytelenek lesznek a süteményekről beszélgetni velem, amíg itt vagyok. ^.^

Spoiler:

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Csüt. Márc. 07, 2013 2:03 pm

Ki feszülten, ki minden izgalomtól mentesen várakozott arra, hogy mi is történik ezután, hiszen nem sok mindent tudnak a pontos tennivalókról. Az azonban biztos, hogy mindenkit foglalkoztatnak kérdések, és az, hogy ezekre milyen válasz érkezhet. A főkapitány Aira pillant, a kérdése érthető, az is, hogy miért foglalkoztatja, hiszen Seireitei legerősebbjei gyűltek össze, de ez nem is véletlen.
- Ne aggódjon Kagami~san, mindenfajta korlátozást fel fogunk oldani, mivel minden erejükre szükségük lesz, de ez nem okoz majd gondot. - Ezután Nara~taichoura pillantott. – Hayao az ötödik osztag kapitánya volt, az egyik hadnagy a saját osztagában szolgált, a másik pedig a harmadik osztagban. Ez azonban ne befolyásolja önöket, immár nem tartoznak Seireiteihez!
Határozott szavai, és az elszántság egyértelművé tette, hogy teljes mértékben komolyan gondolta szavait. Nem sokszor látható, hogy a főkapitány ennyire komolyan vesz valamit, azonban vész esetén mindig is megbízható volt, most sem történhet ez másként. Leérkezve egy kicsit ismét nehezére esett, hogy ne a düh uralja, azonban ennél most sokkalta fontosabb dolga volt, mert nem csupán a kis csapatra vár komoly feladat, nem véletlen nem maradhat mellettük.
- Nem, Sakai~san. Az érkezők sosem voltak elítélve, a feljegyzések szerint egy támadás során Seireiteit védve hunytak el, azonban biztos forrásból tudható, az akkori támadás mögött is ők maguk álltak.
Miután minden kérdésre válaszolt, és a Kidoushuu is megérkezett, távozott.

Egy nyolc év körüli fiú szaladt keresztül az utcán, nyomában por szállt fel, s ahogy elhaladt a férfi mellett, annak fehér haorija fellebbent a lendülettől, ahogy utána nyúlt. Nagy keze szinte teljes egészében kitakarta a fiúcska világosbarna üstökét, aki próbált tovább menni, de esélye sem volt.
- Eressz Yayao, Riri~neechant talán az ujjad köré tekerted, de velem nincs ilyen szerencséd! Segítenem kell neki, te meg feltartasz! - Hangja vékonyka volt, de határozott, és az arca teljesen bele vörösödött az erőlködésbe, hogy szabaduljon a szorításból, aztán mintha feladta volna, elernyedt a fogásban.
Ennek valószínűleg a felbukkanó lányhoz volt köze, akinek haja a fiúéhoz volt hasonló, arcuk is több vonásban egyezett. A közeledő összefonta karjait a melle előtt, és elmarasztalóan pillantott a fogvatartottra, aki duzzogó arcát elfordította, nem nézett rá.
- Hányszor mondjam még el, hogy ne beszélj így a taichouval? - Pirított rá, aztán a férfira emelte tekintetét, ami azonnal megenyhült. - Elnézést Hayao~taichou! – Hajolt meg felé, a férfi rámosolygott, majd egyszerűen elengedte a fiút, aki nem számított erre a mozzanatra, és hangos kiáltással orra bukott.
- Ne siess úgy, mert elesel! - Mondta szinte kuncogva, majd miközben a lány próbálta lefogni a hirtelen haragú fiút, megfordult, és tovább ment…

A csapat körül álló Kidoushuu tagok bonyolult kézmozdulatokba kezdtek, amiket senki sem ismer fel, mert nem hasonlít az Akadémián tanult kidouk egyikére sem. Közben azonban teljesen csendben vannak, csupán Kawashima~daikidouchou egyenletes mormolása hallatszik.
- A csontokon kúszó feketeség, ami belöki árnyékba a halandót, fordítsa meg a valóságot, és engedje szabadjára nagyságát. Északról érkezzen, és nyugatnak tartson burkot vonva. Hanten Kurasa Kansei!
Ahogy az idézés véget ért, a körben álló tisztek kezeiket egymás felé tartják, nyitott tenyérrel, kivéve a Daikidouchou, aki mindkét nyitott tenyerét a csapat tagjai felé tartja. A kezéből mintha egyszerre áttetsző, és sötét anyag távozna, egy kupolaszerű erőtérrel beburkolva őket, s ettől a körülöttük állókat egy pillanatig negatívba látják, majd teljesen eltűnnek, mintha csak ők lennének a Mukenben. Semmi különöset nem éreztek közben, csupán a pecsétjeik feloldását, így ezután maguknak kell figyelni arra, hogy mennyi lélekenergiát bocsátanak ki, ezáltal talán kellemetlenséget okozva másoknak.

A Soutaichou szinte semerre sem figyelve vonult végig a füstölő Seireitei utcáin, határozott léptei nem a nemtörődömségének, csupán céltudatosságának tudható be. Azonnal érzékelte, hogy a három nagyobb reiatsu hová is érkezett, ezután pedig, ha bárki akarná is, nem tudná megállítani. Shunpoval érkezett a kisebb csoportosuláshoz, ahol a két nő szinte azonnal zanpakutojáért nyúlt, de nem volt idejük használni. Fujimoto Masayoshi majdhogynem követhetetlen kézmozdulatokat hajtott végre, majd egy pillanat múlva kezeit a három shinigami felé tartotta, nyitott tenyérrel.
- Hanten Kurasa Kansei, Enshin!
Ezután eltűntek, mintha nem is oda érkeztek volna, a főkapitány pedig visszatért a Mukenbe, ahol a Kidoushuu tisztjei mozdulatlanul álltak, fenntartva a kidout. Kawashima~daikidouchou mellé állt, és feltartva kezét, segített megerősíteni a kidout.

Eközben a bent tartózkodók csupán annyit érzékeltek, hogy a létszámuk három fővel növekedett. Felnézve megpillantják a két nőt, akik shinigami egyenruhát viselnek, egyikük haja barna, hosszan omlik a vállára, míg a másiké rövid, lilás árnyalatú. Középen pedig minden bizonnyal Hayao állt, bár az arca nem látszott, hiszen egyenruhája felett csuklyás köpenyt viselt, ami mélyen az arcába volt húzva. Magas volt, talán százkilencven centinél is magasabb, a barnahajú nő a válláig ért, míg a lilahajú majdhogynem eltörpült mellettük.
- Nocsak! Milyen kedves fogadóbizottságot küldtek elénk… Még ránk, lányokra is gondoltak! - Kacsintott Naráék felé, miközben szélesen mosolygott, egyáltalán nem tűnt ellenségesnek, a másik kettő csendesen állt mellette.

Határidő: Március 25.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Kedd Márc. 12, 2013 8:16 am

Unalom. Nincs mit csinálnom, és éppen a mostani pillanatban, ami bizony mostanság tellődik, kellődik, egy narancsot dobálok, hátha jobban leköt, mint a semmi, ami engem amúgy körülvesz. Sötétlila öltözékem jelen pillanatban, most teljesen makulátlanul gyűretlenül feszült rajtam. És kire gondolok mindeközben? Kagami Aira. Valami olyan furcsa benne. Egyszerűen nem tudom túltenni magam rajta. Annyira nem értékel engem, hogy én ki is vagyok, hogy szinte imponáló. Mi történhetett vele, hogy ennyire bizonygatja amúgy téves igazát? Előredobom a narancsot, ami egy pillanat alatt új alakot vett fel. Ai állt ott mozdulatlanul, mintha várna valamire. Körbejárom, és halkan morgok valamit a démonok nyelvén. Ez is épp olyan hamis, mint a rózsa, amit adtam neki. Az időt sajnos nem múlja felül még ez sem. Egy olyat kell neki mutatnom, ami örök időkig fenn marad, és sosem változtatható meg. Mi lehet az a dolog, ami sosem tűnik el.
~ Márpedig meg kell halnod!~ súgják a fülembe a hangok, mire én csak megvonom a vállamat, és ugrok egy hátast, miközben alám terem egy kényelmes trón. Ki volt párnázva, és a fejem fölött, egy korona lebegett, ami végül egy kalappá változott, és a fejemen landolt. Megigazítottam a vérvörös, kemény cilindert, majd komor arcom egy kicsit boldogabbá vált. Ez a nő, amúgy is nagyon sokat jár a fejemben, még a cipője nyomát is megmutathatnám, ha látná bárki is, mik történnek az én kis gondolkodómban. Mutató ujjammal karikákat írtam le a levegőbe, aminek a hatására a semmiből, egy szép tavaszi időjárással megáldott rét termett. Sütött a nap, sütött Kirie is, mi probléma lehet? Leveszem a fejfedőmet, és abból veszem ki a sütit, amit a kislány készített. Csoki darabok voltak egy amúgy is kakaós kekszen. Igazán ízletes volt, majd adok belőle Ainak is de most hol is van ő? Nem érdekel jelen pillanatban. Elmorfondírozok egy percre azon, hogy mivel is üssem el az időmet. Hallgassunk híradót, Soul Societyból. Namost ezt úgy fogom megtenni, hogy először egy média eszközt keresek, amin keresztül nézni fogom az eseményeket. Egy régi csöves televízió készülék került elő, ami egy fél méter magasságban lebegett. A távkapcsoló a kezemben, egy kicsit könnyűnek tűnt. Fura is volt. Kibontom, nem volt benne elem T^T. Honnan legyen nekem elemem? Tévét akarok nézni! Hiába nyomkodtam, nem akart elem nélkül működni. A tévében sem ment semmi, anélkül, hogy be ne legyen dugva, de ez nem érdekelt. Odamentem, és manuálisan bekapcsoltam. Amikor bejött valami zenecsatorna, gyorsan tovább nyomtam, hiszen nem azt akartam megnézni, hogy a fatal error nevű, igen elterjedt zenekar, mit össze nem hibázik. Nem érdekelt, báááár… egész jó. Miután perceken keresztül hallgattam az élő közvetítést, rájöttem, hogy én tényleg nem akarom hallgatni őket, szóval tovább nyomtam. Ekkor bejött Seireitei, ahogy minden rendben, nincs még elpusztulva, és a legkevesebb rendbontás sincs. Leszámítva azt, hogy a főkapitány igen paprikás hangulatában van. Engem nem hat meg…
Éppen kifelé vonultak valahová. Nagyszerű. Eltűntetem a tévét, és idegesen kezdtem el fel s alá járkálni. Mégis mitévő legyek? Unatkozom, meg szeretném látogatni Ai-chant. Gyorsan meg is keresem a reiatsuját a Lelkek Világában, és egy pár perc elteltével, meg is találom. Tapsikolok örömömben, és olyan szélessé válik vigyorom, mint ezen a napon még nem. Felpattanok, és kiöltözök most már normálisan. Fekete öltözékem lett, csíkos kalappal, és kockás nyakkendővel. Egy fekete rózsa volt belebiggyesztve, kalapom karimája fölé. Gonosszá válik a tekintetem, és hipp hopp megjelenek előtte. Vidám, és lelkes, ámbátor ijesztő szemekkel pislogok rá, és ünnepélyesen meg is hajolok előtte.
- Tádááááám Aiiiii-chaaan!- kiáltok rá, jelezve mennyire is örülök annak, hogy ő jelen van. Beleütközök valami üvegbe, és hátraesek. Az arcom egy pillanatig felkenődött a levegőbe. Egy lépéssel hátrébb táncolok, és meg is pördülök. Ekkor veszem észre, hogy milyen szívélyes kompániát sikerült összeherdálni. Talán valami titkos megbeszélés van? Sok a kapitány, és még Yuu-chan is itt volt. Miközben megigazítom a ruhámat, akkor mondom a következőket.
- Hát ti meg mit kerestek itt? Ez egyedül az én és a Kagami hölgyre vonatkozó kis találka. Szóval lehet hátrafordulni, és magunkra hagyni. Vagy talán én vagyok az, aki megzavart valamit? Hát ha Yuu-san is itt van, akkor nem lehet annyira fontos- vigyorgok Yuura is, majd a következő pillanatban elsötétül a világ. Megvakarom a fejemet, és kérdőn nézek a többiekre.
- Erről nem volt szó… fogd vissza magad szőke, túlságosan is kiterjed ő szőkeséged intelligenciája, és most nem látok szinte semmit- mordulok rá a második osztag kapitányára, majd visszanézek Yuura. Gyanútlan arccal közelebb lépkedek hozzá, majd összehúzom a szemem, és egyenesen komorrá válik a tekintetem, és az egész arcberendezkedésem. Megcsóválom a fejem, majd felismerem, hogy most én vagyok az, aki zavar.
- Valami kis apróság zavarja a szívemet- mutatok rá a mellkasomra, ahol a beolvadt ékkő volt. Kardomat aktívan tartottam azért, majd visszapislogtam a jelen lévő tagokra. Ekkor valamin megakadt a szemem. A magát 9. osztag kapitányának tartó egyén, mégsem volt annyira egyén. Valakire nagyon hasonlított, és azonnal tudtam is, hogy kire. Jól tudtam, hiszen az az arc ég minden egyes dühvel kapcsolatos gondolatom mögött. Shizune. Villámlépéssel eléugrok, és már szúrnám is hasba, mikor kétszer is meggondolom, hogy egyáltalán elindítsam ezt a támadást. Kérdőn nézek rá, majd vissza Aira.
- Ez az ipse miért hasonlít annyira a tanítványomra, Nara Shizunére?- kérdezem meg a Kagamit, majd szúrós szemmel nézek vissza az úriemberre. Figyellek ám! Előveszek a kalapomból egy képet a lányról, majd az arca mellé teszem. Tisztára olyanok voltak. Szakadtam egy nagyot, majd vihogva visszasétáltam ahhoz a nőhöz, akihez amúgyis jöttem.
- Csak hogy tudd, megtaláltam azt, amit annyira keresel, egy olyan ajándékot, ami örök időkig tart, de a díszkíséreted nélkül szeretném majd odaadni, ha nem bánod- mosolygok rá, majd szinte tarkón csap a három másik egyén jelenléte. Hát ti is jöttök? Ugyan már, minek ez a nagy hűhó! Én csak Aival szerettem volna beszélni, erre most itt van mindenki, aki pont fölösleges ehhez a kis találkához.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Kedd Márc. 12, 2013 9:45 am

*Kicsit jobban körbe nézve a társaságon, könnyen megállapíthatóvá válik számomra, hogy Seireitei erősebb rétege gyűlt össze. Egyértelmű, hogy ezt követően az erőtér felső küszöbe az, ami foglalkoztatni fog. Elvégre is az eddig velem közölt információk alapján nem akármilyen ellenfeleink lesznek, amelyek likvidálásához talán valóban szükségesek lesznek az aktív, szinthez igazodó erőhasználat. Habár jó magam egészen más nézőpontból fogom megközelíteni ezt az esetet. Bizonyára nem véletlen kerültem úgy ide, hogy az egyetlen gyógyító képességekkel rendelkező shinigami. A társaság viszont meglehetősen vegyes, ami a taktikai összefogások kárára mehet. Ezt az alapvető gondolatot már csak Yuu-san támassza alá ezzel a végletekig felesleges mondandójával. Felhúzom szemöldököm, majdan lehunyt szemmel palástolom ostobaságát. Akármilyen idős, vagy akármennyit is szolgálta Soul Societyt, nem igazán tanulta meg ezek szerint a kapitány szintű shinigamik mentalitását. Nem fűzök hozzá semmit, hiszen ezt tökéletesen megteszik helyettem is. Kicsit kiragadottan tekintek Nara- taichouhoz intézett válasz felé. Egy hajdani Sanbantaios szintúgy árulóvá vált, mint Ichimaru Gin? Ráadásul a Gobantai tagjai is szintén ezt az utat választották. Valahogy már meg sem lepődhetek ezen a szinte iróniába átcsapó történelmi fordulaton. Pedig amennyire én ismerem ezeket az osztagokat, a mentalitás maga kizárhatóvá tenné; s mégis. Eszembe jut néhány apró mondat abból a beszélgetésből, amit Sierashi-sannal intéztem. S talán volnának valóban olyan dolgok, amik változtatást engednének meg. Mindenesetre várom továbbiakat, hátha végre megtörhetővé válik ez az „átok”, ami az osztagokon van.
Soul Society történelmét tekintve a Daitenshi óta nem volt arra példa, hogy árulókat visszaengedtünk volna a shinigami városba, viszont az árulások száma is mintha megnövekedett volna. Hiába is voltam távol egy féléven keresztül, attól még a történések ugyanúgy a fenti palotákba is eljutnak; talán még bővebben is, mint amit itt láthatunk. Mindenesetre így tekintve a dolgokat, remélhetőleg ezúttal olyan alakokkal állunk szemben, akik kicsit gyökerében vannak ezeknek. Ha így volna, végre gyökerestül lehetne kitépni egy már fennlevő, de még nem teljesen látható problémát. Oldalra pillantok Kotomi-sanra megszólítása gyanánt. Tekintetem afféle semmitmondóvá válik; már rég túl vagyok a gyerekes háborúkon. Egyszerűen nem fogok teret adni az ostoba provokálásainak, amit azóta folytat, mióta először találkoztunk. Világos, hogy nem egy közegből tartozunk. Nincs még megérve, bizonyítja ezt a róla terjengő információk a magánéletét illetően. Mert hát Seitreiteiben azért vannak csicsergő madarak; akármennyire is nem szokott érdekelni mások magánéleti gondjai.
Szerencsére – vagy talán az ésszerűség kedvéért – Verashu-san reflexből a dolgok élére áll, megóvva attól, hogy bármiféle kommunikációba kelljen lépnem hadnagyával.*
- Valóban, bár a küldetés további részein az együttműködést meghagynám maguknak. * Egyértelműen fejezve ki, hogy nem áll szándékomban Kotomi-san mellett harcolni egy ilyen eseményen. Nem a képességei okán természetesen, csupán igazából jelenleg nem sok mindenki van itt, akivel kompenzálni akarnám képességeim. Talán csak Nara-san az, aki legalább annyira jártas a kidou használatban, mint jó magam; és legalább olyan sűrűn is használja, mint én.*
- A fia a mentoráltam. *Elég mindössze ennyi információt elhintenem arról, hogy ismerem-e avagy sem. Annyira nem, mint esetlegesen kellene; de eddig nem is nagyon volt közös, megoldandó dolgunk. Felvonom megint csak szemöldököm, amikor a kapitány megszólal Akanet illetően. Nos, kissé aluli dolog ez egy kapitányhoz, hogy féljen társától. Nem igazán tudnék ilyesfajta viselkedést produkálni; főleg, minek után a Királyi Testőrségben is szolgáltam. Alanyi joga, de így nyíltan kijelenteni enyhén szólva butaság. Valószínűsíthetőnek tartom, hogy ezt a Gobantai kapitánya akár ki is fogja használni; főleg, ha esetleg kiderülne a társáról, hogy szolgál a Férfiegyletben. Neutral

Visszatérve Suwun taichouhoz, nos..leginkább értelmetlen próbálkozás az, amit próbál elérni. Félreértés ne essék, kedvelem a nőt, csak egyszerűen nem szeretnék egy fedél alatt lenni a hadnagyával. Arrébb sétálok, hiszen most nem ez az időpont, hogy ilyesfajta társalgást folytassunk; főleg nem a süteményekről.*
- Esetleg majd egyszer, ha lesz szabadidőm. *Ami esélytelen, elvégre is ha lenne is ilyen a napi programomban, azt is elfoglalom valamivel. Sakai nélkül egyébként bizonyára lenne ilyen lehetőség, de egyébként nem. Már csak azért sem, mert eléggé kellemetlen lenne, ha elkezdené megosztani a magánéleti problémáit. Eltekintek a többiektől a Kidoushuu tisztek felé, és az éppen távozó Főkapitányra. S míg az erőteret lezáró kidouba belekezdenek, némileg tényleg arrébb állva állítok magam elé szótlanul, bekombinálva egy kidout. Alig, hogy végzek a kidouval a semmiből megjelenik valaki – akinek az érkezésére akár számítani is lehetett volna, ha az ellenségről beszélnénk -, aki egyből bele is csapódik a mágiába. Hűvös tekintetemmel követem ezt a nagyszerű érkezést, ami rá vall.*
- Neked minimum Ai-san! Neutral

*Reflektálok, miközben a padlót köszönti érkezésével. Egy kicsit azért meglep, hogy ilyen időzítéssel érkezett meg, hiszen pont ebben a pillanatban zárják le az erőteret, ami megakadályozza majd a nagy volumenű rombolást.* - Tiéd az esély, hogy bizonyíts, shinigami. *Valószínűleg fogalma sincs arról, hogy hová érkezett meg; de ha elég erősnek képzeli magát ahhoz, hogy megöljön ilyen szinten álló ellenségeket; hát legyen. Igazából még én örülnék a legjobban, ha ily’ egyszerűen megoldható lenne ez az atrocitás. Legalább Sierashi-san szembesülhetne egy ismerős visszavágásával újfent. Nem nagyon tudnék mit hozzáfűzni ehhez az itt léthez bármit is, mindössze egy aprócska kis dolgot éppen akkor, mikor Yukezo mimikái érdekes elemeket vesznek fel.*
- Lényegtelen, hogy zavarsz-e avagy sem; ebből az erőtérből ki már nem teleportálhatsz. * Felesleges a közjáték, inkább tedd azt amihez elméletileg értesz; likvidáld a célpontod. *Sóhajtok egyet, mielőtt még bármi vitába torkolna ez a megékezés. Kettőnkön kívül nem nagyon tudhatják, hogy miféle technikával lettünk elzárva. Így aztán nyugodtan lehet próbálkozni a kiteleportálással, nem fog hatni. Talán, annyira nem is értelmetlen dolog a jelenléte, feltéve ha hátráltatás helyett a támogatás taktikát válassza.*
- Mondjuk, hogy nem kértél időpontot? *Sandítok rá.* ~ Habár, ez még mindig jobb eset, mintha csak éppen egy nem megfelelő időpontban teleportál hozzám. Esetleg este, amikor éppen nem vagyok alkalmas a találkozásra. ~ *Így szemlélve, inkább egy küldetésen vele, mint..hagyjuk. Neutral

Lemondó sóhajtást intézek, s inkább nem is válaszolok, majd bemutatkozik a kapitány maga, ha akar. Lassacskán kihúzom zanpakutomat a hüvelyéből, számítva arra, hogy hamarosan megérkezik az a három shinigami, akiről nekünk kell „gondoskodnunk”. Mind e közben a beteleportáló shinigami valami olyasmit mond, ami miatt kissé elidőzöm tekintetén. Találgatni akarok, hogy ezúttal miféle próbálkozásba kezd, viszont feleslegesnek érzem. Ameddig én nem akarom, addig úgysem fog tudni beleszólni a magánéletembe. Ha pedig hagynám is ezt neki, annak bizonyára nyomós oka lenne. Az eddigi találkozásaink alapján pedig lehetséges, hogy ennyire sem kell törnöm magam; mert ha hagyom, ha nem..ő akkor is megteszi, mert megteszi.*
- Meghallgatlak, ha túléled ezt. *Pillantok kicsit másfelé közben, hiszen a megérkezők reiatsu kisugárzása nem kerüli el a figyelmemet. Már elsőre kezdem keresni, hogy melyikük szolgált a Sanbantaiban; de a karszalag hiánya okán ezt most még nem fogom megtudni. Várom, hogy megkezdődjön maga a küldetés, hiszen a kezdeti meggondolatlanságokat nem én akarom elkezdeni. Vannak itt elegen, akik pazarolhatják a lélekenergiájukat.*

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Szer. Márc. 13, 2013 4:49 am

Borzongás fut végig a hátamon, habár a baj nem itt van… Nem most… Hanem felülről támad! Éppen az utolsó pillanatban vagyok képes elhajolni a kobakomat célzó serpenyő veszélyzónájából, ám az orrom hegyét még így is majdnem sikerül elvinnie támadómnak. Ismerős az ismeretlen hangja, habár visszaemlékeznem is nehéz, hogy mikor hallottam utoljára. A további atrocitásoktól tartva lépdelek oldalra kettőt, innen már könnyebben fel tudom mérni az illetőt, aki nem más, mint Hana-chan! Régi, nosztalgikus emlékek törnek a felszínre, abból az időszakból, amikor egyszerű 3. tisztként szolgáltam a Juusanbantai kötelékében. Amennyiben emlékeim helyesek – s miért ne lennének azok? -, már akkoriban is hadnagyi rangot töltött be a hölgyemény, ámbátor mintha a karszalagon lévő mintázat változott volna. Nemtörődöm vállrándítással térek napirendre a változás felett, Nekem aztán teljesen mindegy honnan vándorol hova, csupán a megfelelő bosszú kivitelezése lebeg a szemem előtt, hisz’ majdnem elcsúfította remekbe szabott profilomat! Csípőre tett kezeivel tökéletes célpontot nyújt, így ha elképzeléseimet képes vagyok átültetni a gyakorlatba, karjai alatt átnyúlva vennék kezelésbe arcának két oldalát, kedves elánnal húzva kétfelé orcáján a bőrt, mint ahogyan a nagymamák csinálják kedvenc unokáiknak, csak sokkalta fájdalmasabb módon, lévén Nekem valamilyen módon vissza kell tartanom a kalimpálást is, amit rendezni fog. A lehetőségekhez mérten igyekszem úgy helyezkedni, legnemesebb szervem, a Yuugar, rúgási távolságon kívül kerüljön, éppen elégszer találkozott már térdekkel, sarkakkal és egyéb dolgokkal. Szinte már-már csodaszámba megy, miszerint egyszerre két egészséges utódot is képes voltam létrehozni. Elképesztően kikezdhetetlen vagyok! Cool

- Nem csupán pelyhedzik, akár szakállat is tudnék növeszteni! – kiáltok fel méltatlankodva, államat belenyomva koponyájába, hátha megérzi a szőrszálak szúró hatását. – Általában véve nyugalmasabb, mint ideát, kevesebb a megalomániás őrült, több adó bejön a kábeltévén, ételt lehet rendelni telefonon keresztül! Bármikor képes vagyok pizzát hozatni, bárhova! Kíváncsi lennék, ide kihozzák-e, hm… Lényegtelen, majd megpróbálkozom vele miután ezt lerendeztük. S Veled mi újság, hogy-hogy nem vagy még kapitány?!
Kérdésem oka egyértelmű, amit egy lapos oldalpillantással mindenkinek a tudtára is adok, lassan bárkire rá lehet aggatni a kapitányi haorit, aki képes „BAN-KAI!”-t kiabálni. Nara-san megjegyzését hallva vonásaim gúnyos mosolyba rendeződnek, egy rövid ideig tartó, örömtelen kacaj is felszakad belőlem, ennél több reakcióra nem vagyok hajlandó méltatni ezen felvetést. Gyávaságnak tartanám másokra bízni a nehéz munkát önön lustaságom vagy félelmem végett, főleg úgy, talán bele is pusztulhatnak ebbe. A Gotei Juusantai vezetői elsősorban a város védelmére esküdtek fel, azonban némelyek (köztük egykoron Én is) emellett azt is fontosnak tartották, hogy osztaguk tagjai ne haljanak értelmetlen halált. Ebből adódóan megszólalásomat leginkább a többiek iránt érzett féltés táplálta, semmint az elvakult önhittség. Gondolatmenetem végére ismételten felhorkanok, előbbi feltevésemet magamnak is igen nehezen tudnám beadni. Valójában a jelenlévők igencsak kevés százalékának elhullása okán ejtenék könnyet, a többieket kiiktatódását pedig egyszerűen elkönyvelném járulékos veszteségként. Hadiállapot van, igaz-e? A vidám traccspartiból és receptcserélgetésből nem ez tűnik ki, mindazonáltal részemről érdektelen mit tesz, vagy nem tesz a csapat többi tagja. Külsős résztvevőként senkinek nem tartozom elszámolással tetteimet illetően kivéve a Negyvenhatok Tanácsát, amely szervezet ugye mindenekfelett áll Soul Societyben. Masa-jii információit hallgatva némi undor tör felszínre bennem, a rendszer aligha változott, visszafogadásunk ellenére se. Aki nincs hasznára már a vezetőségnek, esetleg ellenkező véleményt képvisel, annak vesznie kell! Kifejezéstelen arccal fordítom fejem tüntetőleg egy másik irányba, ezáltal pont szemtanúja lehetek a berobbanó váratlan vendég érkezésének. Yukezo szövegelése kicsit sem hat meg, miután kibohóckodta magát, igyekszem karon ragadni és némileg félrevonni a tömegtől.
- Mégis mi a fenét képzelsz magadról?! – sziszegem alig hallhatóan összeszorított fogaim között szűrve a szavakat. – A Tiszta Lelkek Városa romokban, Te meg úgy viselkedsz, akár egy kangörcsben szenvedő kamasz! Térjen vissza végre a józan eszed, szégyent hozol önmagadra és a Daitenshire is… Ettől függetlenül örülök a jelenlétednek, elkél egy valamirevaló segítő kéz!
Eddig sem izgultam ugyan túlságosan, ám bármelyik arkangyal feltűnése egyet jelent a megfelelően destruktív kombinációk kivitelezésének lehetőségével. Pár másodpercnyi közjátékunknak hála lemaradok a Kidoushuu attrakciójáról, így kissé pislogva veszem tudomásul a tényt, mely szerint a halálistenek köre el-, szemben három idegen viszont feltűnt. Kagami Ai máris kivont karddal várakozik, holott legalapvetőbb stratégiai elv: először a gyalogok lépnek. Nemtörődöm intéssel küldöm előre a kíséretemként szolgáló gépezeteket, erejük ugyan elhanyagolható a jelenlévőkhöz képest, de remek próbababaként fognak szolgálni ahhoz, hogy az úgynevezett árulók prezentálhassák képességeiket. Különösen a középen ácsorgó, nagydarab fickó szolgáltatja személyemnek az érdeklődés morzsáját, semmi kedvem nőket bántalmazni, szerencsére elegen vannak a gyengébbik nemből a mi oldalunkon is, biztosan megteszik ezt helyettem!
- Szét kell választanunk őket. – jelentem ki tényszerűen, fojtott hangon kezdve meg az ötletelést, ámbátor leginkább Hanának és Yukenak címzem szavaimat. – A korukból adódó tapasztalat miatt létszámfölényünkből származó előnyünk mulandó, feltételezhetőleg mind a csapatmunkájuk, mind a non-verbális kommunikációjuk sokkalta összehangoltabb, mint amilyen a miénk valaha is lehet. Fel kell térképeznünk milyen képességekkel rendelkeznek, ezután lehetőség szerint olyan szakaszokra osztani magunkat, amik összetétele kellően negálja majd a támadásaikat. Koncentrált tüzet javaslok a középső alakra, eközben bakudōkkal megpróbálhatjuk lefogni a fukutaichōkat szélen! Szívem szakadna meg, ha Masa-jiinek csalódnia kellene bennünk!
Utolsó mondatomból egyértelműen kiérezhető az ironikus felhang, sajnálatos módon nem tartok igényt a főkapitány megbecsülésére. Természetesen meghallgatok minden ellenvéleményt körülöttem, viszont kigondolt tervezetemen nemigen fogok változtatni. Villámtánc segítségével ugrok pár méterrel előrébb, remélem mások is így tesznek, akik támadó szerepet vállalnak magukra. Félhangosan mormogom el az idézés szövegét, ezáltal nagyobb energiát garantálva az elszabadítani kívánt kidōnak, mely a Hadō 73: Souren Soukatsui névre hallgat. Van a tarsolyomban ennél pusztítóbb démonmágia is, de kezdésnek ez is bőven elég lesz, az első csapással amúgy is kizárólag szétreptetni, nem megsemmisíteni akarom ellenfeleinket. A közelharcot jobb későbbre hagyni, egyelőre minimális sejtésünk van képzettségüket illetően. Legnagyobb veszélyt Hayao jelenti, értelemszerűen szerénységem Őt fogja keresni a csatatéren!

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Pént. Márc. 15, 2013 5:01 am

Indulatos csettintéssel kellett tudomásul vennem, sajnos a kor nem hozta magával a lassú reakcióidőt jól fejbe kólinthassam ezt az elkanászosodott férfi legényt, aki még ráadások ráadásával visszaélve ellenem merészelte fordítani fenomenálisan idétlen ötletem. Karjaim alatt megfogva nyúzta végig arcomat, amitől újfent három éves pisinek éreztem magamat, akit épp kedvenc nagymamája nyúz, milyen tündérien édes pampuskái vannak. Egyértelmű, hogy hangot és tettet adtam felháborodásomnak, vagyis eszeveszett nyűglődéssel kapálóztam legyen már szíves elereszteni, mert ekkora korkülönbség nincs közöttünk, főként nem az ő javára, de erről semmi esetre se szólnék elfajzott pofikájának. Naná, hogy semmi esetre sem békéltem meg a helyzettel, hanem rögvest nagy erőkkel vitorláztam szabadulásom mezejének igen csak messzi partjai felé, miközben a lábamat lendítve tapostam lábfejére akkora erővel, amekkorával csak mezitnájkos nőszemély képes lehetett és biccentettem hátra angyalian ártatlan kobakommal, telibe kaphassam borostásnak csúfolt képét. Sürgős szabadulást követeltem és igen, de leleményes egykori férfi egyleti tag kiirtásán gondolkoztam, vagyis azon, nem serpenyővel jövök vissza, hanem hús fogó kanállal és úgy tökön mogyorózom, több gyereket biztos nem szalaszt erre a bolygóra! Chiyo chan anyai és feleségi indulatait, pedig nagyon ügyesen letudom azzal, hogy elviszem egy meglehetősen hosszú és anyagilag kimerítő vidámparki kiruccanásra, ahol extra vattacukrot majszolva ülhet fel az összes játékra, amire csak vágyik.
-Hónap viccének is rossz! Neked akkor fog szakállad nőni, amikor szemöldök nélkül fogok lufin egyensúlyozni egy rinocérosz szarván!-
Vágom csak úgy mellékesen, ha már ott volt mellettem vállon, hátha a ruha alatt csak felfújt gumi ruházat tenyészik és még sem akkora kemény harci öszvér. Persze kissé tévedek, mert belezsibong szerencsétlen tenyerem az izom kontra remekül takargatott csontozat fájdalmasan kemény kombinációjától, de nem ám, hogy ezen akkora probléma körözést rendeznék, mert akkor oda lenne a törékeny látszat. Kőkeményen úgy teszek, mintha mi se történt volna és karba tett praclikkal bólogatok hihetetlen mély témákat szántó beszámolójára. Valóban az élet legnagyobb élvezetei közé tartozik a kábel tv szolgáltatta csoda, valamint pizza korlátlan ízének adófizetők zsebpénzén kikövezett majszolása. Igazán szépen hangzik ez a kegyes hazugságként elhintett szövegelés és mit ne mondjak, forgolódik fejemben a késztetés hasonlóan nyugis lustálkodásba fogjak.
-Na-na…na! Várjunk csak egy morzsányi pillantást, mert valamicsodácska nem tiszta nekem, de annyira, hogy már a világ is elhomályosodik! Persze örvendek ilyen fényűző… – hangsúlyozom irónikusan a szót, hiszen én se vagyok lemaradva a hírekkel, mekkora cécót rendeztek a Daite háza táján.- …életben lubickoltok, ettől még kérdezem én a kunkorit: honnan a kénköves pepita patika kövéről sikkasztotok zsozsit ekkora luxusra?-
Vakarom államat messzi vidékekre keveredve fantáziák világában, éppen, milyen ügyleteket bonyolítanak le egy-egy számlára való kiperkálásához. Szóvá sem kell tennem roppant kreatív ötleteket megfordultak fejemben, amiket fárasztó lenne pontról pontra leírni, elegendő annyi, remekül elkuncogtam rajtuk. Egész belejöttem a totális meghülyülés folyamatába, amikor a buggyant némber önmagában viháncol, amikor megkaptam a szokásos és igazán unalmas kérdést. Kezdett tele lenni a hócipőcském masnija, mindenki ezzel kezd fárasztani, pedig a dolog tök egyszerű, nem érdekel a rangi felhajtás.
-Van elég bolond köpenyben, engem már nem bírna el a rendszer! Amúgy se áll jól a fehér. Sápaszt!- Tárom szét karjaimat szórakozottan elszökdécselve, remélhetőleg téma folytatása elől is sikerül ezzel messzire keverednem. Ebben az állás foglalgatós csiki-csukiban nem kívánok részesedést vállalni. Meghagyom Misty taichou-nak a kapitányi teendőket, vagy annak a fekete lónak, akit szívesen támogatnék ebben a pozícióban. Továbbiakban nem érdekel ez az egész haori témázás, mert már semmi jelentősége sincs, ahogy annak sem ki viseli. Teljesen elvesztette a példamutató szerepét és egy megszürkült vacak anyag számozással, amit bárki cserélgethet, ha épp megun. Nekem ebből a felvágós képmutatásból nem kell, úgyhogy köszönöm szépen nem élek vele sem most, sem az elkövetkezendő végestelen véges idők alkalmával. Erre pedig most teszek egy hihetetlen méretes pontocskát, mert akadna jobb dolgom, kapitányi agyaláson kívül, például azzal, mit fogunk csinálni a földalatti ringben, pontosabban a körénk csődülő varázspálcások mihez kezdenek.
-Feltételezés is sértő nem tudunk magunkra vigyázni! Ugyan kérem szépen, két ilyen tuti nőci pillantásával kicsinálja azt az alávaló gaz sajtfaló, Hayao-t!-
Húzom ki magam végtelen büszkeséggel, még a mellém keveredő és bökdösősdit játszót hadnagyot is hónom alá csapva, látszódjon micsoda elbűvölő teremtmények vagyunk, kik olyan sziklaszilárdan ácsorognak a sötét veremben, akár halálra kész, de szép amazonok. Nem kellett itt semmilyen rendbontástól tartani, minket meg főleg nem kellett félteni, szóval azt mondom rendben leszünk, erre a sok győzködésre meg semmi szükség. Próbáltam is figyelmem terelni a hamarosan szemmel vételezhető szektás mormogás eredményére. Azt hittem rosszul leszek a színek hirtelen elvesztésétől, de szerencsére visszatértek, méghozzá némi potya csomaggal együttesen. Vállaim lomha mozgatásával veszem tudomásul, hamarosan kezdődik tángálási műszakunk, bár kissé kizökkent elementális concentráciomból, azaz körmeimet vizslatós unatkozásomból, hogy a kalapos bolond, tényleg szerelmi görcsben rángatózva alakítja a kerge birkát. Szemöldököm felhúzva sandítok rá, mikor méltóztatik befogni száját, mondjuk, ha nem teszi sincsenek problémák, kedvesen üzembe helyezett jobb horgom sok kellemetlenkedő muslicát rávett arra, keresse meg eszének maradékait. Erre remélhetőleg nincs szükség, mert főnökök főnöke, máris bedobja magát, azért biztos, ami biztos és nem csillapodik, állok a rend őrének szolgálatára, hogy kamatmentesen orrba vághassam.
Betévedő erőkre ujjaimat ropogtatva vigyorodom el, mert igen, végre kezdődhet a várva várt meccs. Eszetlenül előre vágtázni semmi kedvem, tekintve rangban aluli katona vagyok, nem lenne valami szerencsés magánakciót indítok és csak úgy, légből kapott aranyalmaként nyargalok élmezőnybe. Vártam mit mondanak a nagyokosok, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva mind némasági fogadalmat tettek és kizárólag Yuyu helyzetfelmérő duruzsolását kaphattam hallójárati üzenetrögzítőre. Nekem ez a lehetőség is tökéletesen megfelelt, tekintve tényleg jobb, ha nem engedjük, rögtön találka elején kicsússzon kezünkből az irányítás, mert az összeszokott hármas, olyan elegánsan gatyáz el minket, tragikus végünk bájosan a film elejére kúszik. Ennél fogva csak határozottan bólintok a magabiztosan csacsogó férfi ivadéknak és gyors pásztázással bökök rá az egyik szimpi hadnagyocskára. Támadó varázslásban annyira nem vagyok erős, szóval azt meghagyom a témában jártasabb csapattagoknak. Részemről azt mondom, hogy eszméletlen mondom, én bizony az egyik oldalborda ledermesztéséből veszem ki részesedésem, nehogy azt merészeljék csicseregni, kizárólag napot lopni vagyok jelen.
-Viszem a lilucit! Sejtem, kire fájt az arany fogad, nagy kópé…-Kacsintok rá, még búcsú cédulaként kiosztva hátának mennyeien kongó paskolást. Ezután már sajnos nem szekálhattam, legalább perceken keresztül, míg valamire jutunk a tervezettel, szóval kénytelen voltam kihasználni a felém kandikáló lehetőséget. Arra kellett figyelnem kellően lefoglalhassam, vagy legalább leköthessem az alacsonyabb tisztet, úgyhogy pápás könnyed mókázással eltöltött percek. Kénytelen voltam rögtön belecsapni a komoly munkába és Byakuren előkanalazásával nyomattam be unásig kedvelt technikámat. Yuuyake csodás szalagja azonnal életre kelt kígyóként tekergőzött távcsörgésemre, így a hosszú anyaggal nem akadhatott más dolgom, mint reménykedni, elég gyors villámtánccal áldott meg a sors, körbe tekerhessem vele a picinyke tagot, utána pedig a kardon keresztül vezetett lélekenergia megbénítja, vagy legalább kicsikével lassítja. Az volt a sanda gyanúm a törpicsek fürge ürge lesz és inkább puszta kézben jártas, ha szigorúan csak rosszmájú sztereotípiákból indulok ki. Egyértelműen szövegbe köhintett infó, ennél fogva porzott utánam rendesen a kövezet, minél gyorsabban kötözött sonkát generálhassak belőle.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Szomb. Márc. 16, 2013 10:14 am

Soutaichou-dono készségesen válaszolt kérdésemre, ami után már megnyugodhattam, hogy egy fokkal kevesebb veszély leselkedik rám. Bár nem tudom, hogy az érkezőknek vannak-e olyan ambícióik, hogy le akarják tesztelni utóduk erejét. Az viszont egyből feltűnt, hogy ismét a 3. és az 5. osztagból kerültek ki az árulók. Szerencsére ezúttal a 9. osztag megúszta, és ha rajtam múlik, akkor nem lesz több áruló az osztagomból.
- Igen, és köszönöm, hogy segít Hajimének a fejlődésben. - helyeslek Kagami-san kijelentésén Hajimével kapcsolatban, és ha már szóba került, akkor kifejezem neki hálámat. Bár az igazat megvallva, jobban örülnék, ha magam taníthatnám Hajimét, ezért egy kicsit féltékeny vagyok rá.
- Arra az epres-túrós süteményre gondolsz? Már régóta nem csináltam olyat. Tasutól úgy hallottam, hogy Sakai-san is finom sütiket tud készíteni. - próbálok hozzászólni Vera mondandójához, bár egy kicsit gyorsan tér át egyik témáról a másikra. - Milyen szamárfülek? - egy ideig sikerül követnem a dolgokat, de a szamárfüleknél elvesztettem a fonalat, hiszen semmi köze nem volt a korábban elhangzottakhoz.
- Azt értem, hogy ilyen akar lenni, de akkor is. Biztos kipécézett magának, mert nem hallgattam rá azon a küldetésen, amin együtt voltunk. Tényleg, mondta Miyoko, hogy összebalhézott Akiyama taichouval pont ezen a küldetésen? De nem Miyoko hibája volt szerintem, Akiyama taichou túl könnyen felkapta a vizet és miatta esett szét a csapat is. - nem tudom miért mondtam most el ezt az egészet, nem terveztem, csak úgy jött. A biztonság kedvéért azért többször a hátam mögé néztem nehogy véletlen ott legyen Akiyama taichou. Ha pillantással ölni lehetne, már rég halott lennék, hát még azután hogy ezt meghallja.
- Én benne vagyok a közös sütésben. - jelentem ki Vera felvetésére, hogy tanítsuk meg muffint sütni. Lehet, hogy még Tasu is eljön, elvégre a volt osztagának vezetőjéről van szó és ő is szeret sütni. Ha mind ott leszünk Veránál, akkor talán garantálhatjuk, hogy nem fog odaégni sem, habár ha belefeledkezünk a beszélgetésbe, lehet, hogy mégis megtörténik.
Kidou használóként természetes volt számomra, hogy egy ideig elbambulva figyeltem, mit is csinálnak a Kidoushuu tisztek, mivel nem ismertem fel, milyen kidou ez. Biztos valami tiltott kidou, aminek a használatához a Soutaichou engedélye kell. Majd később kifaggatom Kawashima-sant, hogy is van ez.
A bambulásomból egy új lélekenergia megjelenése zökkent ki, amiről először azt hittem, hogy az ellenség, de csak egy bohóc vagy udvari bolond, aki Kagami-sanhoz jött. Egy ideig nem akartam vele foglalkozni, hiszen lerítt róla a tudatlanság, fogalma sem volt, hogy mi folyik itt. Viszont miután aktiválódott Kawashima-sanék kidouja és egy sötét burok vett minket körbe, már nem bírtam tovább a beszólásait.
- Egy tudatlan senki ne beszéljen így Verával. - förmedek rá a váratlan látogatóra, mert nem hagyhatom, hogy csak úgy ócsárolja Verát. Amellett, hogy Vera végelmére keltem, még csúnyán is néztem mellé, mert én olyat is tudok, csak megfelelő okot kell hozzá adni és ez éppen az volt.
~ Hayai! ~ miután az ismeretlen egyén valamit susmorgott Sierashi-sannal, hirtelen előttem jelent meg és nem éppen kedves szándékkal felém tartotta a kardját. Reflexből azonnal a kardomhoz nyúltam, de ekkor megállítja támadását. Nagyon gyorsan történt minden, és ha komolyan le akart volna szúrni, akkor valószínű nem tudtam volna elkerülni a támadását.
- Tanítvány? Shizune? - csak ennyit tudtam kinyögni a Kagami-sannak szóló kérdésre, aminek én voltam a témája. Sierashi-san felé pillantok értetlen ábrázattal, hiszen én eddig azt hittem, hogy ő tanítja Shizunét. Ekkor viszont összeállt a kép a fejemben, hogy kivel is állok szemben. Ismeri Sierashi-sant és mivel Shizune tanítója, ezért ő is a Daitenshi tagja, plusz ismeri Kagami-sant, aki részt vett a Daitenshivel való szövetség megkötésében. Ez a fickó tehát csak Tamachi Yukezo lehet. De várjuk csak, miért egy ilyen bohóc Shizune tanítója?
- Mi olyan vicces? Shizune amúgy a lányom. - reagálok Tamachi nevetésére és válaszolok a nem nekem szóló kérdésre Kagami-san helyett, csak úgy mellékesen. Nem mintha olyan sok köze lenne hozzá, még ha Shizune a tanítványa is, én ezt nem fogadom el.
Közben meg is érkeztek ellenfeleink, bár nem a legjobb kedvemben találtam, miután megtudtam ki is Shizune tanítója. Ezért is, amikor az egyik hadnagy felém kacsintott, csak egy morcos-öntelt pillantást intéztem felé, majd elfordultam tőle. Viszont nem maradhatok ebben az állapotban az előttem álló ellenfélre kell koncentrálnom, mondjuk ez nem is rossz, így levezethetem a haragomat.
- Ryoukai. - egyezek bele Sierashi taktikájába, mivel egyetértek vele, hiszen jók voltak a meglátásai. Így kéne másoknak is irányítani a többieket, gondolok itt elsősorban Akiyama taichoura, aki ráparancsol a többire és nem tűr ellenvetést, még ha lenne is. Egy ilyen vezető parancsát szívesen teljesítem, mert jól meggondolt és összeszedett.
- Raimei no basha, itoguruma no kangeki, ... hikari mote kore o mutsu ni wakatsu. Bakudou 61&63, Rikujoukourou, Sajou Sabaku! - mormolok el egy duplaidézést, majd egymás után meg is idézem a két kötöző mágiát a korábban rám kacsintó hadnagyra. Gondolom pár száz év alatt volt ideje fejleszteni a hadnagy képességeit és már a kapitányi szint körül van, így biztos, hogy nem lett volna elég csak az egyik bakudou.

Spoiler:

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Ápr. 01, 2013 1:44 am

Értelmetlen szövegelés ugyan, mégis elértem vele azt, amit akartam. Azt már reménytelennek tartom, hogy Ait és Kotomit hosszú távon nyugalomban tudjam egy légtérben, hiszen annyira más mindkettejük mentalitása, Ai hűvös, nemesi arroganciája pedig ütközik Kotomi egyszerű, emberi önérzetével. A fő probléma igazából itt van, nem pedig a magánéleti, apró-cseprő problémáik ügye. Az csupán olaj a tűzre. Ők ketten összeférhetetlenek, ahogyan erre talán már ők is nagyon rég rájöttek. Nem áll szándékomban puszipajtásokká avanzsálni őket, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ez a részükről lehetetlen. De nem akarom azt sem, hogy a küldetés értelmetlen cicaharcba s hajtépésbe menjen át. Még az sem zavar, ha emiatt engem ostobának, felelőtlennek tartanak, amiért süteményreceptekről társalgok a két nővel, valamint Nara-sannal. Ha ez az ára, hát legyen! Hisz mégis miért is érdekelne, hogy mi az, amit mások látnak mesterséges viselkedésemben?
Azért bevallom, én őszintén sajnálom, hogy így alakult kettejük viszonya. Hiszen Ai csak elfojtja érzelmeit, s emiatt látni rajta a hűvös maszkot. Kotomi pedig kiváló, megbízható barátnője lehetne, ha mind a ketten kicsit nyitnának egymás felé. Ami viszont nem megy, azt gyakran kár erőltetni. Annál is fontosabb, lassan ténylegesen a küldetésre kell koncentrálnunk, hiszen immáron néhány tiszt kezd el gondoskodni arról, hogy a megfelelő erőtérbe kerüljünk. Mielőtt ez bekövetkezhetne, mégis történik valami váratlan, és arról meg aztán végképp fogalmam nincs, ez a személy hogyan s miként kerül ide, s a legfontosabb, ő kicsoda egyáltalán? O___O Bár van valami ismerős benne, töröm rajta fejem hosszan, lehet, a szőkeség tényleg megártott nekem, hogy sehogy sem jut eszembe. Esélytelen, hogy reiatsujából próbáljam megállapítani, hogy ő kicsoda, mégis van benne valami ismerős, de bármit teszek, bármire is gondolok, egyszerűen nem ugrik be, mikor és hol láthattam őt életemben talán először és akkor utoljára. :/ Döntöm oldalra fejem, s ajkaimat is összeszorítom a nagy koncentrálásban, én egészen biztos, hogy találkoztam már vele. Vagy valakivel, aki nagyon hasonlít rá. Ismerem is, meg nem is... te jó ég, lehet, hogy nem is létezik? o.O Tekintek is körbe azonnal a társaságon, s nagy sóhajjal veszem tudomásul megkönnyebbülten, miszerint ezúttal nem én vagyok a legőrültebb a csapatban, s nem csupán képzeletem abszurd szülötte ez a kalapos alak.
Sötétségbe borul a tér, a hozzám fűzött megjegyzést még csak fel se veszem. Mégis miért idegeskednék én azon, hogy ő maga ennyire boldogtalan? Vagy lehet, éppen az teszi őt boldoggá, hogy efféle kijelentéseket tesz mások felé? Kicsit nevetségesen és szánalmasan viselkedik, azt meg pláne nem tudom megérteni, mit akarhat ő Ai-chantól. Amint pedig újra tisztán látni, omnitsukidous kézjelekkel adom Kotomi tudtára, hogy egyáltalán nem értem, ezt a személyt eddig miért nem vittük a Féregbolyba. Még szerencse, hogy Sierashi-san látszólag ismeri, és foglalkozik vele. Az is lehet, hogy a végén még célja és haszna lesz annak, hogy itt van.
- Ugyan, Nara-san, nem történt semmi, ami szót érdemel. ^^ - nyugtatom meg a kissé zaklatottnak tűnő Shiratori taichout. Nem csodálom igazából, hogy a kalapos ismerős ismeretlen ittléte ennyire felzaklatta, hiszen még a lányát is említi, akit ismer valahonnan. Mindenesetre azzal csak árt magának, ha hagyja provokálni magát. Persze szép dolog tőle, hogy védeni akar, az indulatokat meg kell tanulni kezelni. Ahogyan Akiyama taichouról sem lenne illendő ennyi fül között ilyen hangnemben beszélni. Remélem, szavaim elérik hatásukat, és Nara-san megpróbálja majd elengedni a füle mellett a megjegyzéseket. Saját maga érdekében, természetesen.
Mindenesetre idejét látom annak, hogy az erőtérbe került három vendéggel foglalkozzunk. Látszólag ők maguk is meglepődnek azon, hogy efféle fogadóbizottságot kaptak. A középső alak lehet minden bizonnyal az ex-taichou, mindenesetre a másik kettőt sem szabad alábecsülni, külsejük és szeleburdiságuk ellenére. Kotomival továbbra is Onmitsukidou kézjelekkel kommunikálok, hiszen lévén Hana-san, Sierashi-san és Nara-san már rájuk idéztek egy-egy kidout, értelmetlennek tartom az azonnali közbeavatkozást. Várakozást és figyelmet kérek Kotomi-chantól tehát. No persze, kétlem azt, hogy egy-egy kidou egyáltalán elég legyen arra, hogy lefogja őket, mindenesetre bízok abban, hogy valamire talán csak jó lesz. Sierashi-san tervét is sikerül hallanom, remek stratégának bizonyul a hallottak alapján. Addig a magam részéről nem látom értelmét támadni, amíg többet meg nem tudunk a három alakról.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Ápr. 01, 2013 4:28 am

Arcomat ennyiszer mostanában biztosan nem temettem a tenyerembe, mint most. A taichou kicsit túlzásba vitte a jó kedélyű cseverészést, mintha csak azt szeretné megakadályozni, hogy váltsak pár szót Ai-channal. 'ttaku... Jó, mondjuk esélyes, hogy nem bírnánk ki összezördülés nélkül, ahogy rám nézett most is, egyből úgy éreztem, hogy milyen jó is lenne megfojtani egy kanál vízben $>.>\"$ Ez a hűvös, lenéző pillantás... Brrr, nem bírtam :/ Sosem értettem, miért viselkedik így velem, tudtommal nem tettem semmi rosszat ellene. Ennek még Kei-chanhoz sem lehet köze, mert már jóval azelőtt is elkezdte ezt, mielőtt összejöttünk volna. Én azt hiszem megpróbáltam vele eleinte közvetlen és kedves lenni, csak azután adtam fel, miután már sokadszor is minősíthetetlen hangnemet ütött meg velem szemben :/ Bárcsak tudnám, mi baja van velem, konkrétan...
- Örvendek, Nara-kun! - hajoltam meg a kyuubantai taichou felé, akiről így hirtelen fogalmam se volt, hogy ismertem-e vagy sem, de nem is számított. Mindezt elég nehéz volt megejteni Veracchi folytonos beszéde közben, de ha tényleg az volt a célja, amit sejtettem, akkor azt tökéletesen sikerült megoldania. Felsóhajtottam és inkább feladtam a beszélgetési kísérletet, talán tényleg jobb is így, ismerve a kettőnk viszonyát.
- Értettem, taichou! És ami engem illet, én bármikor ráérek, ha Ai-ch...san is ^^ - pillantottam rá a nőre, ezt örömmel veszem parancsnak Vera-chantól. Mármint nem csak a pillanatnyi utasítását, hanem a sütőleckére vonatkozót is. Csak most... ezt nem éreztem aktuálisnak, mivel éppen a Muken közepén voltunk, és... engem azért kicsit zavart, hogy nem nagyon tudtam arra koncentrálni, ami előttünk áll. Lehetek akármilyen közvetlen, küldetés közben mindig a maximumot szeretném nyújtani. habár így is sokszor kudarcot vallok... bár talán egyre kevesebbszer.
A kalapos alak érkezése aztán csak még jobban felbolydította a dolgokat, és bár ismerős volt, de róla se tudtam volna megmondani, hogy ki a fene lehet azon kívül, hogy szemtelen és a taichout sértegette, ami nem tartozik a szótáramban a könnyen megbocsátható dolgok közé. Valahogy nem lepett meg, hogy Ai-chan és Sierashi ismerőse a látszat alapján, egyikük sem volt az a kifejezetten bizalomgerjesztő alak, bár utóbbival legalább el lehetett beszélgetni értelmesen és nem is ügyetlen. A mozgását ennyiből is felismertem és ha nem is emlékeznék rá, ebből könnyen el tudtam helyezni, hogy hol és mikor találkoztam vele. Elhúztam a számat, és úgy jeleztem vissza Verának, hogy tőlem egészen nyugodtan odakerülhetne, ám az események pörögtek tovább, és valami különös jelenség után mindenki eltűnt körülöttünk beleértve a soutaichout is. Ellenben helyettük megjelent három alak, akiket megint csak nem ismertem, viszont határozottan ők tűntek az ellenségeinknek Surprised

- Ahhoz képest, hogy egyedül akarta megoldani... - csóváltam meg a fejem a gyors intézkedésre. A stratégia magától értetődő volt, azonban a taichou jeleit látva ahogy ő sem, úgy én sem indítottam támadást. Kidoukban egyébként is kifejezetten gyenge voltam, sem a lekötéseim, sem hadou-im ereje nem ütötte meg az átlagot, szóval legfeljebb a kereszttűzben ugrálhattam volna. Visszaintettem, hogy megértettem a parancsot, és azzal együtt azonnal odébb szökkentem.
- Szóródjunk szét! - kiáltottam a csapat esetlegesen együtt maradó tagjaira. Ha megtámadnak minket, nem lenne jó, ha egyből több embert tudnának veszélyeztetni. Biztonságos távolságba kerültem, de közben folyamatosan szemmel tartottam Veracchit és az ellenfeleinket is, majd előhúztam a kardomat és hangtalanul aktiváltam Mayoi Neko shikai alakját. Egyelőre nem szándékoztam egyből a nagyágyúkat bevetni, különben is gyakorlatlannak éreztem magamat Suteneko irányításában. Még mindig $>.>\"$

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Szer. Május 29, 2013 10:45 pm

- Onee~sama, gondolod, hogy anélkül is képes leszek Seireiteit szolgálni, hogy elvégezném az Akadémiát, és shinigamivá válnék? – Érkezett egy vékonyka hang a sötétben.
A körvonalakból jól látható volt, hogy egy gazdagon felszerelt hálószoba az, amit a hold fénye bevilágít. A bútorok szépen megmunkáltak voltak, úrilányhoz illőek, a hatalmas ágyról selyemszalagok lógtak le, ezáltal még titokzatosabbá téve a helyiséget.
- Ne butáskodj Moeta, senki sem fog feleslegesnek tartani, csak mert nem lettél shinigami, elvégre te fogod átvenni a ház irányítását! Hatalmas feladat ez, nagyobb, mint az, hogy én hadnagy vagyok. Ráadásul holnap biztosan felvesznek az Akadémiára!
- De szép is lenne… - Aztán a kisebbik kupac a takaró alatt egyenletesen kezdett lélegezni.

Hayao meg sem próbált kitérni Yuusuke támadása elől, teljesen mozdulatlan maradt, ahogy a két tűzlabda becsapódott a testére, azonban csupán a csukja repült le róla, akárha az arrancarokhoz hasonlatosan hierro védené testét. A fekete ruhadarab enyhén füstölve ért földet, felfedve a férfi fekete üstökét, határozott vonásokkal bíró arcát, és kissé egykedvűen előre tekintő, szürkés szemeit. Nem tűnt idősebbnek harmincnál, pedig kora közelített a hajdani főkapitányáéhoz. Tekintetét végig hordozta lassan az előtte felsorakozókon, mintha csak azt méregetné, méltó utódai-e az itt megjelentek.
Közben a lilahajú hajdani hadnagy egy egyszerű hátra szaltóval kerülte el a felé érkező Hana szalagjait, hagyva, hogy bal lábfejére tekeredjenek, majd azt átfordulásnál maga felé rántotta. A hatodik osztag hadnagya érezhette, hogy nem kevés erő rejlik az aprócska nőben, ám az végül, miután ismét talpra állt, inkább hagyta, hogy lábáról lecsússzon a zokni és a szandál, ezáltal megszabadulva a szalagoktól.
Az ekkor érkező bakudok elől a barnahajú meg sem próbált kitérni, hagyta, hogy teste köré fonódjanak Nara támadásai.
- Nahát, úgy tűnik manapság mindenki a kikötözősdit szereti… - Hangja úgy csengett, mintha kuncogott volna.
- Befejezné a szórakozást, Norio~fukutaichou? – Szólalt meg a másik nő, hangja feszült volt, míg Hayao továbbra is csendesen méregetett mindenkit.
- Mintha a felettesemnek képzelnéd magad, Tsu~chan! >.> - Arca gyerekesen sértődötté vált, úgy tűnt nem igazán érdekli őket, hogy többen is a feltartóztatásuk miatt érkeztek.
Végül azonban egy sóhaj kíséretében érthetetlen szavakat mormolt, de ha valaki jól figyelt, hallható volt, hogy az idézések visszafelé szerepelnek benne. Néhány másodpercbe telt csupán számára, hogy az erősebb bakudokat semlegesítse, és ismét mosollyal az arcán a kis csapat felé forduljon.
- Némán is ment volna, de imádom a döbbent arcokat! *-*
A másik nő csupán egy megvető fintort vágott, miközben megszabadult a jobb szandáljától, és zoknijától is. Egyáltalán nem tűnt zavartnak azért, mert ezután mezítláb kell folytatnia a küzdelmet, inkább látszott hol dühösnek, hol szomorkásnak. Akik gyakrabban jártak az első osztag területén, találkozhattak is vele, hiszen eddig ott szolgált, mint az adminisztrációért felelős tisztek egyike. Közben Hayao előrébb lépett, hogy a csapat, és a hadnagyok között foglaljon helyett.
- Hayao~taicho...! - A férfi nem is válaszolt, csupán lassan felemelte jobbját, mire a lilahajú nő el is hallgatott. Jól látható volt immár egykori egyenruhája, ami mintha újként simult volna alakjára, oldalán pedig díszes zanpakutoja lógott.
- Megtisztelem Seireitei védelmezőit azzal, hogy megmutatom számukra, mi is az, amiért az életüket áldoznák. - Hangja nyugodt volt, mélyen zengő, talán ha más helyzetben találkoztak volna vele, még kellemesnek is mondták volna. - Soul Society tisztasága az itt lakókon múlik, nézzük meg, vajon közel ezer év alatt változott-e valami? - Azzal előhúzta zanpakutoját, aminek pengéje a markolattól eltérően rozsdás, és kopottas volt. - Bankai! Pokolba tartó Révész!
Az előcsapó lélekenergia rémísztő lehet egyesek számára, de nem nagysága miatt, hanem éppen ellenkezőleg, szinte alig volt érzékelhető maga a reiatsu. A következő pillanatok adtak azonban inkább okot a rémületre, hiszen a Muken körvonalai megváltoztak, barlangszerűek lettek, és mindenki fülét víz csobogás hangja töltötte be, az ellenfeleket, mintha a föld nyelte volna el. Ha a hang irányába néznek, egy régi gondolát fedezhetnek fel, aminek elején egy csuklyás alak állt, hasonlatos volt Hayaohoz, mind alkatra, mind tartásra. Ha valaki úgy döntene, hogy megtámadja, rohama egyszerűen keresztül halad a testen.
- Szállj be! - Mindenki úgy érezheti, a felszólítás neki szól, de ezentúl kényszert az alak nem alkalmaz.
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a ladik közel sem képes ennyi ember elszállítására, ám ennek ellenére, ha mindenki beszáll, kényelmesen elférnek egymás mellett.
- Minden kérdésedre választ kapsz, amint megkezdtük utunkat! - Amennyiben kérdeznek tőle, a Révész ezt válaszolja, hangja ugyanolyan tónusú, mint Hayaonak, csupán kicsit mélyebben, visszafojtottabban zeng. Amint mindenki beszállt, hosszú evezőjével egyszerűen ellöki a gondolát a partról, és elindul a széles folyón, lassan haladva.
- Ne aggódjatok, ezek a vizek mind békések, s önként visznek minket célunkhoz – mondja nyugodt hangon, s ezután csak akkor szólal meg, ha valaki kérdezne tőle valamit.
Ahogy egyre beljebb haladnak úgy lesz mind hűvösebb, s nyirkosabb az idő. Végül néhány perc után egy négyes elágazáshoz érnek, ahol ismét hozzájuk szól a révész.
- Nos melyiken menjünk tovább? A Styx-ön, a Phlegethón-on, a Akherón-on, vagy a Kókütosz-on? – mutatja egyesével a járatokat, s végül a választott felé kormányozza a gondolát.

Határidő: Június 15.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Jún. 10, 2013 12:23 am

Azt a kutyafás házi metélt száradási idejét! Nem azért, hogy nagyon, csak kicsikét vételeztem zokon, pontosabban arcomnak csapódó zoknin, kedves, finom, garantáltan nőies támadásom úgy libbent le a hölgyemény venus-szal frissen borotvált lábacskájáról, mint kés a félig megkent cipő felszínéről. Erre a hihetetlenül látványos és meccs után elkérem a kozmetikusa számát akció után, muszáj volt körbe tapernyásznom szalagjaimat nem változtak idő közben ultra könnyed szaténná a borotva reklám kedvéért. Persze, hogy persze ez totál felesleges huza-vona volt, de hirtelenjében többre nem futotta, mivel büdi lábról való beárnyékolta tökéletlen látásomat, így a bemutatómhoz tartozó technikai húzásomat se tudtam meghúzni, pedig annyira, de nagyon megnéztem volna, mit reagál arra, picikét megpörkölöm a szépen ápolt lábfejét. Ez sajna-bajna leszakadt a pajta nem jöhetett össze, hála a kölcsön zokninak, amit igen, még mindig nehezményezek és legszívesebben sajátommal dobtam volna fejbe a szemtelen perszónáját, de azért ennyi tájelválasztó csónak jelenlétében még sem rendezhettem tabi fricskázó versenyt, pedig vonzóan csábos ajánlatnak ígérkezett. Lényeg a lényegtelenségben maradtam a gyönyörűséges hátsómon szófogadó kisleányként, feljebb és még annál feljebb háborodottan szökkentem hátrébb, fedezékbe hívhassam édesen tekergőző szalagjaimat. Zokni hajcihő legalább arra remek garancia papírosnak bizonyult törpe Swarzenegger-ről kiderült, tényleg kokszolt kerti törpe, aki dugig van töltve energialötyi adalékokkal, illetve bónusz extrás díszletelemként kiderült a szomszédos mufurc jányzó visszaregéli a varázslatokat. Még cseresznyés véletlen nem él Ace Ventura pokolian vicces tütü jelentével, bár az ő előadásában nem ütne, pontosabban tuti biztos ütne, mert mindenki egyszerre csapná homlokon magát. Azért nem azért, hogy azért, de lelkesen megtekinteném az előadást…
Persze sok ámulásra, meg bámulásra nem volt idő, mivel a kicsiny csoportosulást megszólította dárk vödör, akarom gondolni Hayao, ki menő köpenyének gyártó cégét igazán lecsurranthatná a balhé után, mondjuk a telefon számával és nem pont számlájával együtt, bár, ha ez kell, azt is nagyon szívesen kifizetem egy romantikus vacsoráért cserébe. Igazán bűbájosan elragadó férfi istenivadék lehetett, amikor épp nem a shinigami-k leigázásával foglalatoskodott, meg nem azért a fél ryou-ért, de minden hölgyemény elalél a rosszfiúk karizmatikusan mélyen bongó hangjától, mely alól szerénytelen személyem sem lehetett kivétel. Orromból szökkenni vágyakozó vérpatakocska útját előbb becserkészett zoknival torlaszoltam el, tudtam én még, jól fog jönni, azaz átkozott textil. Elhárítva a folyás vészes helyzetét teljes mellszélességgel koncentrálhattam Hayao alakjára, mármint mondataira, mert néha követtem a szövegelését is nem csak az egyenruha vonulatát, amiből kezdett derengeni, baj felé araszolunk. Gondoltam ezt a roppant logikusan elfuserált benyögést nem osztom meg a körülöttem állókkal, hanem egész véletlen tovább kémlelem drágaságos ellenségünk.
-Keleten a helyzet változatlan, főmérnök. Por még mindig kiló számra akad és a négykerekű turbó diesel traktorok továbbra se érkeztek meg.-
Legyintgetek félvállról odaköhintve, mintha bármi köze lenne az esetnek az elhangzottakhoz és persze, hogy van, csak valószínűleg rajtam kívül senki se vételezi a pocsék iróniát, hogy nem csak elméletileg, de gyakorlatilag is stagnál Seireitei, mióta eszemet kergetem ezen a világon. Cseppet se hebegném-habognám ez valami turistavonzó tényállás, de azt se hagyhatom, jóképű kapitányok randalírozzanak. Ezután, ahogy az lenni szokott, izomagyak mind bunkók és akkor távoznak, amikor úri kényük tartja, szóval meg se lepődtem az eseten, maximum a helyen, ahová csöppentünk.
Bolygó méretű szemekkel pislákoltam a csobogóval, elnézést, folyóval megspékelt környezetváltozáson, ami nem kifejezetten volt nyugtató hatással bizonyos szükségleteimre. Azt hittem a víz bugyogásától menten összepislantom magam, de erőt merítettem a tényből, bokor sincs közelünkben, ahol ügyet intézhetnék, tehát maradt a hősies önkínzás jeleként keresztbe vetett láb és fogszorítás, míg talpalatnyi fedezéket nem találok. Hiú ábrándjaimat apró cafatokra szedte a felbukkanó kaszás, aki Velencei gondolahajózásra invitált minket. Igazán kedvemre volt az ötlet, ha már hasonlított gazosan fickós ellenségünkre, amire így nagyon rafináltam ráfoghattam, közvetten, de még is elvitt az áhított randira. Persze sötétség az éjszakában nekem még akadt fontos elintézni valóm, ezért némi szökdeléssel kértem magamnak néhány pillanatot, mialatt villámtánccal megrohamoztam a legközelebbi fedezéket biztosító zugot.
Fáradt gőz kiengedésétől meghitt boldogság járt végig, melynek köszönhetően földöntúli boldogsággal, akár törött szárnyú denevér iszkoltam vissza a hajót rohamozó bandához, sietően felpréselhessem magam a lucky lúzer csücsökbe. Persze nagyobb volt a tér, mint látszódott, így a hering partizás mélységes bánatomra elmaradt és kénytelen kelletlen rákényszerültem, levegőhöz jutva andaloghassunk a folyón.
-Nekem ez akkor se tetszik, ha felvilágosító kisfilmet kapunk holofónon kivetítve, mert a révész mindig, de mindig az alvilágba visz és én nagyon nem szeretnék Hádész bácsival lepacsizni a pokol dögcédulámért, mert bájos csónakázás alatt fű alatt tesznek el láb alól. Rosszat szimatolok a levegőben…átverés illatát érzem. Valaki bármilyen fura, megmagyarázhatatlan, paranoid bigyót észlel, azonnal csipogjon! Ai san, semmi szokatlan lélekenergiát nem érzékelsz? Vagy Nara taichou? Esetleg Yuyu papa? Vera taichou valamilyen furcsaság a környezetben?-
Nézek hatalmaska boccantás szemekkel kidou dekóder és páratlan feltérképező reménységeim felé, hátha, mert a remény dobja égnek uccsóként a pacskert. Útközben látványosan zsörtölődtem a szörnyűséges tényen, ebben egészen biztos lesz valamilyen hátsó zsebbe bújtatott szándék, mert nem létezik az önkéntes segélyszolgálat, csak azért kerültünk ebbe a fatönkbe, hogy kedélyesen utazgassunk és piknikezés közben elcsevegjünk az élet nagyságos dolgairól. Erre rögvest érkezett az első hittérítő pofon, válasszunk csorgású sávot. Na, tessék-lássék, mindjárt faltörő kossal rohanok a kecmecnek és robbantok újabb változatot.
-Ötös táskát nem lehetne?-Vigyorgok kitartóan oldjam kissé a feszültségtől fáklyát működtető hangulatot, bár az a halovány sejtelmem, rajtam kívül mindenki a választások kibogozásával foglalatoskodott, amihez nekem nem szükségeltetett kincstári lexikon. Nézzenek oda meg visszafelé, valamire még is bejövős a puccos fejtágítás, mert tökön a paszuly, melyikre voksolunk, mindegyik ugyanoda csordogál. Pöppenetnyi ínyencség abban tornyosodott, milyen formációban kavarodunk oda.
-Én, ha lehetséges és már miért ne lenne lehetséges, akkor messzire kerülném a tüzes, jeges társulatot, szóval, csak, mert kéne valami félefajta voksolási kezdemény: Sztüx!-

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Kedd Jún. 11, 2013 8:04 am

~Az ostoba, nem fog kitérni…~ - villant át elmémen a kárörvendő gondolat, miközben töretlen koncentrációval kísértem figyelemmel a Souren Soukatsui útját. Kezemet összetéve hajtom végre az utóidézést, ezzel is növelve a kidō pusztító erejét, miközben társaim a két oldalt álló célpont leszerelésével foglalkoznak. Tökéletes találat, azonban legnagyobb megrökönyödésemre az elszálló füstfelhő alatt teljesen éppen strázsál továbbra is Hayao, csupán a csuklyáját tudtam levenni Róla. Erős a mocsok, nem vitás, ráadásul biztos bal lábbal kelt fel, kifejezetten morcosnak tűnik számomra! A köpenyét többet nem kell már a szárítóba tennie, kellően megpirítottam ahhoz, hogy a továbbiakban használhatatlan legyen, bár amennyiben szereti a kormos és égett ruhadarabokat, akkor ez is kedvére lesz. Felkészültem rá lelkileg, miszerint kifejezetten képzettek lesznek, mindazonáltal némileg túlzásnak érzem az alázás ezen szintjét. Első próbálkozásuk fabatkát sem ért, egyelőre saját energiánk pocséklásán kívül semmit sem értünk el. Kedvezőtlen fordulat, azért a shihakushōja elszakadhatott volna az egykori kapitánynak, sokkalta elégedettebb lennék. Hana reakcióját látva kövér izzadtságcsepp gördül végig halántékomon, az égegyadta világon semmit sem változott legutóbbi találkozásunk óta, pedig lássuk be, az nem ma volt. Ellenségünk részéről felelőtlenség lenne azt gondolnia, hogy fegyvertárunk ennyiben kis is merült, jó szokásomhoz híven a nagyágyúkat inkább későbbre hagyom. Ujjaimat összefűzöm mellkasom előtt, az ízületek megropogtatását követően újabb mágia bevetésére készülök, azonban a férfi szavai megállásra késztetnek. Muszáj minden hatalomra törő egyénnek kioktatást tartania? Neutral

Komolyan mondom, tisztára egy szemináriumon érzem magam, ahol kiöregedett beépített ügynökök igyekeznek tudást verni az újoncok fejébe.
- Ő is kezdi... - sóhajtok fel kedvtelenül, fejcsóválás közepette húzva elő katanámat annak sayájából. - Ha annyi yent kapnék, ahányszor ezt halottam már, gazdag ember lennék! No, nem mintha gondjaim lennének ilyen téren, de... traktorok?! Igazi, piros, nagy kerekű traktorok? Milyen megfontolásból rendelne ilyesmit a Seireitei, ráadásul kitől?
Értetlenül állok a Rokubantai hadnagyának kijelentése előtt, valahol értelemszerűen meg kell termelni azokat a terményeket, amikből később élelem készül a shinigamik számára, ám lelki szemeim előtt eddig a középkori normáknak megfelelő földművelési rendszer képe derengett, a modernizálást ilyen tekintetben nem tartanám túlzottan fontosnak, a mostani vészterhes helyzetben a hadászati fejlesztéseknek kéne nagyobb teret nyerniük. Egy vállvonás kíséretében térek napirendre az újonnan szerzett információ felett, nem tisztem megmondani a Negyvenhatok Tanácsának, mire költsék a forrásaikat, ettől függetlenül remélem azért ki lehet próbálni majd az említett járművek közül valamelyiket. Az Élők Világában töltött pár esztendő alatt megismerkedtem a modern kor egy-két csodájával, azonban a legnagyobb benyomást a televízió tette személyemre. Akár órák hosszat voltam képes a világító csodadoboz előtt ülni, rengeteg ismeretterjesztő műsort és mesét néztem végig, egyszer még a cucchellókat is megmentettem, miután Chiyo-chan majdnem kinyírta őket. Az emlék hatására elmosolyodom, éppen ezért hideg zuhanyként ér a felkiáltás. Reflexszerűen emelem kardomat védekező magasságba, s már-már felkészülnék a jól ismert fullasztó érzésre, ami ezúttal viszont elmarad. Csodálkozásom feltehetőleg vonásaimra is kiül, ennyire gyenge lenne a kisugárzása? Fizikailag semmiféle kárt nem tudtam tenni benne, mindeközben reiatsuja közel sem annyira erőteljes, mint ahogy azt a tapasztaltak alapján várni lehetett. Minden lélekenergiáját képes lenne fizikai erővé alakítani? Sosem hallottam még ilyesmiről, de ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen is. A körülöttünk lévő környezet ezalatt változni kezd, rövidesen vízfolyás hangja tölti be a területet.
Nem kell agytrösztnek lenni ahhoz a gyakorlathoz, mely szerint valaki összekapcsolja a bankai felkiáltást a kialakult változásokkal. Illúziónak elég valóságosnak tűnik, remélem nem megint egy Aizenhez hasonló trükkmesterrel sodort össze a balsors, mert akkor esküszöm, megeszem Yukezo kalapját! Pillanatnyi helyzetfelismerés után ismét megpillantom a korábbi robusztus alakot, akinek valaki időközben szerványolt egy másik kabátot, biztos mérges lesz, amiért ezt is tönkreteszem... Szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal szelem át a kettőnk között lévő távolságot és egy határozott mozdulattal lecsapom a fejét. Mármint csapnám, ehelyett pengém akadálytalanul halad át a testen, szerény személyem pedig a lendülettől majdhogynem belevágódik a folyóba. Lábujjhegyen egyensúlyozva kísérlem meg visszanyerni tartásomat, ingadozásomat egy hátrafelé történő lépéssel meg is szüntetem. Mi ez, hologram? Bizonyára, hiszen ahogy közelebb settenkedem, lélekölőmmel többször is megdöfködöm, amitől csak nem akar meghalni. Csalódottan lököm vissza fegyveremet hüvelyébe, sikerült kifognom az egyetlen olyan hajótúrát, ahol nem lehet levágni a túravezetőt, holott az minden bizonnyal feldobná az unalmas hajókázást! Leverten kullogok vissza a csoporthoz, ez aztán tényleg égés. Miután a Kuchiki beszáll a csónakba, jobbnak látom követni, még a végén nem lesz ülőhelyem, aztán ácsoroghatok végig, s kitudja mennyire stabil ez a tákolmány, lehet elsüllyedünk vagy beleborulunk a vízbe! Ugyan tudok úszni, ellenben fogalmam sincs, miféle szörnyűséges lények úszkálhatnak odalent, amik szeretnek ráharapni a fontos részekre. confused

Páncélzatom halk pittyenése elűzi eme baljós gondolatom, ami ezen a göncön keresztül is kiszakít egy darabot, az meg is érdemli azt a falatot!
- Nem érzek semmit. - szólalok meg hüledezve. - Egyáltalán semmit, még Titeket sem! Hogyha ez az egész a zanpakutō feloldásával járt együtt, úgy lennie kell határainak, senki se képes egy végtelen területet lefedni az erejével, túl sok energiába kerülne fenntartani. Hogyha elérünk a széléhez, ki is tudunk lépni... Vagy robbantunk magunknak egy kijáratot, Én ezt támogatom!
A felsorolást hallgatva ködös emlékeim közül felszínre tör hiányos tudásom a görög kultúrát illetően, a szavak eredetét sikerül megállapítanom, azonban a választáshoz kevésnek érzem. Homlokomat ráncolva próbálok visszaemlékezni, valami köze van a halottakhoz, hm... Meghaltam?! Egyszer igen, de másodszor is?! Nem hiszem, azt azért észrevettem volna. Szerencsére a főnemesek gyöngye megkönnyíti számomra a helyzetet, a révész az alvilágba visz, hát persze! Bölcsen bólogatva értek egyet az előttem szólóval, Nekem aztán teljesen mindegy melyik útvonalon megyünk, kizárólag az számít, hogy minél hamarabb pontot tegyünk az ügy végére, így is túl sokáig húzódik már.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Csüt. Jún. 13, 2013 3:49 am

Elsősorban Hana-sannal és Sierashi-sannal támadtunk rá a három érkezőre, hogy megkezdődhessen a harcot Seiretei védelméért. Természetesen bakudouim nem tévesztettek célt és tökéletesen megkötözték a barnahajú lányt. Bár elvártam volna, hogy megpróbál kitérni bénításom elől elvégre valószínűleg közel kapitányi szinten áll. Talán túlbecsültem volna? Az már igaz, hogy idézéssel megerősített kidouim nem gyengék, így meg tudom érteni tehetetlenségét.
Meglepetésemre azonban nem volt kétségbeesve, hogy bakudouim fogságába esett és nem is erőlködött, mint aki akarna szabadulni belőle. Inkább vicceskedni próbált meg hasonlók, amik nekem egyáltalán nem tetszettek. Közben még volt ideje a másik hadnaggyal is beszélgetnie, ennyire alábecsülné a képességeimet, pedig csak egy hadnagy, vagyis volt hadnagy.
Ezután azonban elámultam rajta, hogy idézéssel megerősített kidouim egyszerűem szertefoszlanak a lány mormolásától. Amikor jobban füleltem, hogy mit is mondd, kivettem, hogy a két idézést visszafelé szavalta el, ezzel semlegesítve az enyémet, vagy valami ilyesmi. Egy kis vigyor ült ki az arcomra, hogy egy képzettebb kidou használóval hozott össze a sors, mert hát ilyenekre nem lenne képes egy kezdő.
Úgy tűnik nem csak én ütköztem akadályokba, Hana-san és Sierashi-san sem tudta komolyabban megsebesíteni célpontját. Most tényleg az lenne a leglogikusabb, amit Sierashi-san mondott, hogy szét kell választani őket. Még ha most nem is segítettek egymásnak, akkor még komolyabban veszik a harcot, ha a többi is ott van nem messze tőlük. Komolyabban kell a szétválasztáson dolgoznunk, mert úgy tűnik, ők ezt nem nagyon akarják. A megfelelő felállás az lenne, ha a két volt hadnagyot egy-egy valaki venné kezelésbe, míg a többiek az ex-kapitánynak ellátják a baját. Elvégre ő a legerősebb, őt lesz a legnehezebb legyőzni, valószínű, hogy már a főkapitány szintjére is elért azalatt a több, mint ezer év alatt. Még ha a két hadnagy erősebb is, mint gondoltuk, annyira azért majd csak nem, hogy egy valaki ne tudná őket feltartóztatni, amíg legyőzik a kapitányt és akár jön segítség onnan. Természetesen én a kidou semlegesítő hadnagyot vállalnám el.
Amint Hayao elővette a kardját, tudtam, hogy valamire készül, ezért én is hasonlóan tettem. Arra viszont még én sem számítottam, hogy egyből használni fogja a kardját bankai alakban. Ez meglepetésként ért, ezért reflexből védelmi pozíciót vettem fel a kardommal. Elsősorban azért, hogy a bankai feloldásból kiengedett lélekenergia hullám ellen védekezzek, ami nem is történt meg. Furcsának is találtam, de inkább azzal foglalkoztam, hogy megváltozott a környezetünk és valami vizes barlangszerű helyen voltunk.
~ Egy illúzió zanpakutouval állunk szembe? ~ első gondolatom ez volt, hiszen a kidoushuu erőteréből nem lehet olyan könnyen kijutni. Bizonyára még mindig a belsejében vagyunk, csak mi ezt nem látjuk valamilyen képesség miatt. Vagy képes lett volna minket kiteleportálni onnan? Ennyiből nem könnyű megállapítani, hogy mire is képes a kardja, csak abból tudonk következtetéseket levonni, amit látunk. Ha viszont ez egy illúzió, akkor abból se nagyon.
Egy csónak is volt a közelünkben, amiben ült is egy csuklyás alak, akit Sierashi-san kérdés nélkül megtámadott, bár kardja egyszerűen átment rajta. Egy kicsit hevesen reagált Sierashi-san az alakra, hiszen nem is tett még semmit, ami miatt meg kellene támadnunk. Bár ahogy látszik nem egy élőlényről van szó, így felesleges miatta aggódni. Mivel nincs jobb ötletünk, ezért beszállunk a csónakba, ahogy azt a hologram alak kérte és elindulunk a vízen valamerre.
- Én sem érzek semmi szokatlant. - válaszolok Hana-san kérdésére, majd reagálok Sierashi-san hozzászólására. - Szerintem lehetséges. Egy több ezer éves kapitány szintű halálisten bankaiáról beszélünk, Sierashi-san. Amit mi végtelen térnek nevezünk, lehet olyan is, hogy a valóságban csak pár méter, viszont a bent rekedteknek végtelennek tűnik, mivel ha elérnek a végére a másik végén lyukadnak ki, vagyis igazából nincs vége. - próbáltam kijavítani Sierashi-san tévedését, bár még azt sem tudjuk, hogy tényleg egy végtelen térbe kerültünk, vagy csak illúzió hatása alatt állunk. Mindkettő elképzelhető, egy azonban biztos, Hayao mozgatja a szálakat és nekünk sajnos bele kell mennünk a játékba. Persze az is lehetséges lett volna, hogy ott maradunk, ahol voltunk eddig és egy idő után biztos megunja, hogy mi csak ott állunk. A végén pedig visszazárta volna a bankaiát, vagy valami, és folytathattuk volna a harcot normálisan.
- Én is azt választanám, mint Hana-san. - bólogatok, hogy egyetértek Hana-san választásával, de igazából csak az volt szimpatikus, nincsen komolyabb indokom, miért választanám azt. Valószínű nem sok jelentősége van a választásnak, lehet akár ugyanoda érkeznénk mindegyiken, ahova Hayao akarja.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Júl. 08, 2013 8:00 am

A támadások fabatkát sem értek, szép kényelmesen levontam magamnak a tanulságot, hogy a démonmágia teljesen hasztalan az ellenfeleinkkel szemben. Amúgy sem akartam használni a kétséges "tudásomat", az én kidouim legfeljebb figyelemelterelésre voltak jók, és néha még arra se. Nem is láttam több hasznukat, a hókuszpókusznál hatékonyabbnak véltem a fizikai támadásokat, és azt hiszem az sem véletlen, hogy az számít az erősségemnek... khm... Vártam, hogy visszatámadjanak, így a lélekölőmmel és a védekező technikámat készítettem elő gondolatban, miközben fél szemmel a taichou jelét figyeltem. Ha az egyik stratégia besül, a másiknak működnie kell, és a közelharcban a Nibantaira kerülhet a hangsúly, vagyis Veracchira és rám. Viszont ellentámadás nem jött, nem mutatták meg az erejüket. Nem szerettem volna őket erősnek kikiáltani máris, hiszen azt még nem láttuk, hogy sérülékenyek-e a hakuda ellen, viszont óvatosságra intett a magabiztosságuk. Nemigen vettek minket komolyan, és nem azért, mert olyan nagy lett volna az arcuk, inkább csak biztosak voltak a képességeikben, ahogy én is a magaméban. Igazság szerint már viszketett a tenyerem, de az ellenfél feltérképezése most fontosabb volt, egész életemben fontos szerepet kapott a jó időzítés.
Pattanásig feszültek az izmaim, mikor az egykori kapitány végre.... végre? zanpakutout húzott, ám egyből a bankai szót ejtette ki a száján. Összeszűkültek a szemeim, ahogy a lélekenergiája felcsapott, ám nem éreztem ugyanazt az elementáris erőt, amit ilyenkor... szokás? Nem is tudom, nem mintha sok bankait láttam volna.
- Taichou! - fordultam Veracchi felé, miközben a környezetünk elmosódott és átalakult körülöttünk valami barlangszerű hellyé. Víz csordogálása ütötte meg a fülem, és a hang irányába fordulva egy ladik körvonalai rajzolódtak ki, mely hamarosan kikötött a parton. Ha Sierashi nem előz meg, valószínűleg én is támadásba lendültem volna, de szerencsére elég lassú vagyok ahhoz, hogy megmoccanni se tudjak, mire ő odaér, így nyugton maradtam a kudarcát látva. Hasztalan volt, a köpenyes nem támad ránk, de akkor mire jó ez a bankai?
- Hol vannak a többiek? - néztem körbe, aggasztott, hogy csak mi voltunk itt, az ellenfeleink meg sehol. Ha illúzió, és őrájuk nem hatott, akkor most nem azt csinálnak a testünkkel a Mukenben, amit csak akarnak? Nem tetszett nekem ez az egész, pláne amikor Hana-chin rávilágított a bankai lehetséges működésére. Alvilág... Furcsa volt belegondolni azok után, hogy tisztában voltam vele, az emberek a haláluk után hová is kerülnek, és mit is jelent pontosan a lelkek körforgása. Pokolba meg eleve nem kerülhettem, akkor már ott kötöttem volna ki elsőre is, nem Soul Societyben Surprised

- Biztos be kéne szállnunk? Olyan érzésem van, mintha a saját koporsónkba feküdnénk be... - hallattam aggályaimat, de ha Vera-chan azt mondja, hogy ugorjunk bele ebbe a csapdagyanús helyzetbe, akkor nem fogok ellenszegülni a kapitány parancsának. Magamtól viszont nem szándékoztam beülni a csónakba, hogy fejjel menjek a falnak. Kezem leginkább a lélekölőm markolatát szorongatta, tapintható volt a feszültségem, azt hiszem. Mindenesetre, ha a csónakázás mellett adta le a voksát a taichou, akkor ami engem illet, próbáltam felkészült és koncentrált maradni, hogy ha valami váratlan történik, képes legyek reagálni rá. A választásba nem szóltam bele, csak megvontam a vállamat, nekem semmit sem mondtak ezek a szavak őszintén szólva. Nyugatiasan hangzottak, én meg abból a kultúrából semmit, de semmit nem értettem :/

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Szept. 02, 2013 9:44 pm

*Szemet hunyva társaimról, lassacskán egy belső hang felé fordulok. Figyelem az események kibontakozását, még akkor is, amikor Seireitei ellenségei felbukkannak. Noha, már rengetegszer megtanulhattam, hogy egy csatában az idő a legfontosabb tényező. Ha van időd, nagyobb az esélye annak, hogy nyerhetsz. Ha kevesebb időd van, akkor alkotnod kell. Bárhogyan nem lehet megoldani egy akármilyen csatát. Mindig meg kell adni a módját és taktikáját. Éppen ezért a belső hangom arra késztet, hogy csendben, a háttérből mérlegeljem az eseményeket. Hiszen nem vagyok egyedül, vannak, akik pocsékolják lélekenergiájukat. Minden csepp, amivel hirtelen támadást igyekeznek produkálni, csak növeli az ellenség esélyeit.
Bölcs az a harcos, aki nem akkor ránt kardot, amikor az ellenség várná. Eme mondatomra támaszkodtam már megannyiszor, s most sem tántorodom el a saját eszközeimtől. Egyébként sem harcolni jöttem ide, hanem gyógyítani mindazokat, akik harcképtelenné válna egy-egy meggondolatlan mozdulattól kísérelve. Habár teljesen biztos lehetek abban, hogy majd harcra próbálnak kényszeríteni, mégis résen leszek, hogy ne használjam az erőmet feleslegesen. Éppen ezért, mikor a többiek valamiféle egyéni akcióba kezdenek, én csupán meghátrálva egy-egy shunpo lépéssel, kerülök ki a csata teréből. Fedem arcomat, hajszálaimat, s kardomat akaratommal. Békés harcot sosem hiszem, de a csata heve ritkán illeszthető reám.
Természetesen megértem őket, Seireitei hatalmas károkat szenvedett; de akkor is vannak itt olyan dolgok, amikre jobban kell figyelni. Kivárom, amíg az ellenség lép; s meglepve tapasztalom a környezet változását, valamint a révész megjelenését.
Azonban jól figyeltem mindarra, hogy hogyan hívta elő a zanpakutoját, s milyen céllal. Éppen ezért, kicsit kiélesítem elmémet; majd megcsendesedek. Létezni kívánok a semmiben, kimozdíthatatlanul. De csak is azért, hogy kicsit objektívebben igyekezzek szemlélni a továbbiakat.*
- Nem lehet érezni semmit. Feltételezhetnék pár dolgot, de azt hiszem jobb, ha hagyjuk a dolgokat kibontakozni. Ebből a világból nem kerülünk ki, hacsak be nem tartjuk az Ő szabályait. *Ennyit mondok csupán, hisz azért rengeteget foglalkoztam már a lélekenergiákkal, kidoukkal és zanpakutokkal. Mesterévé váltam egy-két dolognak, így talán akad némi sütni valóm. Én azonban mielőtt lépnék bármerre is, Yukezo felé fordulok és magamhoz hívom. Türelmesen kivárom, míg hajlandó egy kicsit közelebb jönni, s majd a többiek felé fordulok.*
- Úgy vélem, hogyha több irányt választunk, akkor több információ is a birtokunkba juthat. Vagy tehát ki tudja.. A lényeg az, hogy mi ketten más utat választanánk; esetlen egy másik hajóval. *Ekkor Yukezora tekintek, aki már annyit beszélt azért velem, hogy tudja, van valami, amit egyébként meg szeretnék osztani vele. Ezenfelül pedig tényleg nem lenne utolsó, ha másik irány mást jelölne ki. Addig is halkan oda biggyesztek egy leheletnyit az elképzelésemből Yukezonak.*
- Nem tartanám kizáró oknak, hogy voltaképpen a zanpakutojának világába kerültünk, amit szabadon alakíthat. Ez megmagyarázná azt a tényt, hogy miért nem érzünk bármiféle lélekenergiát. Ez nem lehet egyszerű illúzió, de végül is meg kell várnunk az eseményeket. Mindemellett, ha révésznek hívják a zanpakutot, akkor… *Ekkor szemeibe pillantok, s ajkam rejtett zugában egy motiváló ív jelenik meg. Bizonyára Vera, ha hallgatózik nagyon, biztosan meghall ezekből a mondataimból valamennyit; ettől függetlenül muszáj legalább elválnunk a csapattól. Yukezo meg olyan amilyen, olyan nem is tudom milyen; de hát nem véletlenül lehet a Daitenshi tagja ugyebár?!*

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Kedd Szept. 17, 2013 5:52 am

Szemeimet csak mereszteni tudom arra, amit újdonsült társaim műveltek. Egyik neccesebb alak, mint a másik. Nem is igazán értem, hogy miért maradok itt segíteni nekik, de hát ha Yuusuke itt van, akkor bezony cselekedni kell. Jómagam nem támadtam még külön rájuk, nyilvánvalóan reménytelen akció lenne, de a neveknek ismerőseknek kéne lenniük. Hacsak nem hamisította meg a jótékony Gotei 13 a történelmet, akkor az ilyen fontos esetekben, többeknek lenne információja. Yuusuke is kapitány volt, és talán még ő is hallott volna történeteket, erről a szökött nyilvánvalóan hatalmas alakról. Persze mi sem voltunk egyszerű esetek, de ettől még hazugságok visszhangoztak rólunk. Most kivételesen csendben maradtam, és csak figyeltem a kibontakozó esemény sorozatot. Sóhajtottam egyet, majd megcsóváltam a fejemet. És most mi következik? Percről percre elpusztítják a csoportunk tagjait? Remek dolog lesz, ez biztos…
- A tisztelt jelenlévők jobban tennék, ha csak figyelnének… ez Rád érvényes a legjobban, Sierashi Yuusuke, dicső vezérünk, ki legendásan analfabéta a stratégiában- s még mosolyogtam is mellé, egy kedveset. Sértések többszörös elsuhanása a fülem mellett, szépséges szimfóniát alkottak. Nincs is esélyem felfogni, hiszen gondolatok százai harsogtak fejemben. Ekkor egy bankai hívó szava harsogott el. Hogy-hogy a pokol felé tartó? Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy pokolbéli démon. Az energiái sem úgy mozognak, mint egy démonnak. Sőt! Semmi köze a Pokolhoz. Valami igen sértő zanpakutouja van, azokra nézve, akik tudják, hogy mi a Pokol… Felhúzom csak a szemöldököm, majd rezzenéstelen arccal figyelem végig, ahogyan elnyel a technikája mindnyájunkat. Számomra nincs ebben semmi meglepetés. Amikor megszólal a révész, felismerem az ex-kapitány hangját benne, majd mielőtt még cselekednék, Yuu ismét beveti magát, megint csak feleslegesen. Legalább ő az ominózus teszter. Gyakorlatilag halhatatlan, ezért még csak nem is bánom, hogy így tett. A hadnagy sipákolása pedig bájos primitívségre adott okot. Mindenkitől elszakadva, én belépek a ladikba, és némán leülök a révész mögé. Ez sem lesz több, mint egy egyszerű nap Belialnál. Hozzászoktam már az ilyesmikhez, szóval képes vagyok gondolkodni. A görögök által felvázolt poklot próbálja elénk festeni, és ha tanultunk egyáltalán bármit is a mitológiából, amit kardja másol, akkor nem szabad hallgatnunk a révészre. Nem a folyón szeretnék eljutni. Nem bújtatott örömmel látom, hogy Ai mellém pártol. A szavazást kihagyva a révészhez fordulok.
- Kharón, vigyél el engem Kelet felé, a hölggyel, aki mellettem van. Ha megteszed, megkapod a két pénzérméd. Ha nincs rá szükséged, akkor annál jobb. Perszephoné kell nekem. Vele szeretnék beszélni- ha megpróbál bárki ez ellen szegülni, arra haragosan tekintek, és megmutatom neki sárgásan villogó szememet, lévén elképzelhető, hogy tudom mi a dolgom. Ai-nak mosolyogva válaszolom.
- Nem tévedsz, és remekül felismerte a csapat, hogy ez nem a Pokol. De játszani kell az ő játékukat, és mitológiából, én remekül állok. Révész van, négy folyó, és a pokol lejáratánál vagyunk, ezért én a kijutást választom. Méghozzá nem Tartaroszon keresztül- ezután feljebb emelem a hangerőm- És aki nem akar örök időtlen, időkig fortyógó lávában wellneszelni, az elkerüli a Phlegethón folyót. Ott egy kicsit nehéz az élet- ezután intek a révésznek, hogy én indulnék, lévén a folyó visz magától. Ai kezét megfogom, majd ismét a révészhez szólok, ha esetleg tétlenkedne. Nem óhajtok a többiekre várni, ha nincs meg bennük az elhatározás, akkor ne kövessenek.
- Az emlékek taván keresztül, kelet felé fordulva jutunk el Perszephonéhoz. Ha ott kikötünk, az megtenné nekem- ezután leveszem a kalapom, és egy teás csészét veszek ki belőle. Aki kérdőre von, vagy bárminemű magyarázatot vár el tőlem, azt ignorálom, kivéve Ai-chant, de szerintem ő képes hinni nekem. Magabiztosság látszik rajtam. Yuusukének is lehetne annyi esze, hogy a Pokol témakörben rám hallgat.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Hétf. Ápr. 07, 2014 1:56 am

- Yamamoto szakállára, vagy háromszáz kiló megvan!
- Ne nyavalyogjon, Norio~fukutaichou, csak húzza a többi mellé…
- Segíts Tsu~chan, különben csak a lábbelije fog előbb-utóbb leszakadni!

Spoiler:

Akherón

A jobb szélső ágra fordul a gondola, s egy könnyed siklással már bent is vannak a járatban, ami néhány méter után olyan, mintha nem is lett volna elágazás, visszanézve is csupán az az egy rész látható, amin most tartanak előre. Meglepődve láthatják, hogy bár a többiek más irányba szerettek volna menni, mégis mind mellettük ülnek, azonban tudomást sem vesznek róluk, a járat falát kémlelik csendesen.
Itt a falak szürkések, de nem ezüstösek, inkább hamura, halottak hamvára emlékeztetőek, s ahogy az ember tekintete rászegeződik, mintha fekete füstszerű alakok köröznének rajta, de nem igazán kivehetőek. A ladik olyan közel siklik most a fal mellett, hogy lehetőség van azt meg is érinteni, de ez nem kifejezetten ajánlott, ennek ellenére hívogat titeket, olyan erős a vágy rá, hogy így is tesztek. Ha az ember hozzáér a fal egy hatalmasat dobban, ami jól érezhető, de nem pulzál tovább, hanem hűvösnek, halottnak érződik, mintha ez lett volna az utolsó szívdobbanása. Még ha el is kapja az ember a kezét, a füstszerű árnyak felsőtesttel átnyomakodnak a falakon, s kezeikkel végig simítanak a hajózón, érintésük magányt, bánatot, keserűséget sugároz, s olyan emlékeket hoz a felszínre, amikben boldogtalan, magányos, elhagyatott volt az, aki megérintette a falat. Bármennyire is próbálkoznak, a boldog emlékek is megszürkülnek, felfedezi bennük is a fájdalmat, a szeretett arcok elhalványulnak, eltorzulnak, majd végül hamuvá porladnak, a füstlények szinte levakarhatatlanok.

Stüx

A bal szélső ágra fordul a gondola, a járat pedig néhány méter után olyan, mintha nem is lett volna elágazás, visszanézve csupán az szakasz látható, amin most haladnak. Meglepődve láthatják, hogy bár Yuke és Ai más irányba szerettek volna menni, mégis mellettük ülnek, azonban tudomást sem vesznek róluk, a járat falát szemlélik csendesen.
A falak színe megváltozik, itt a narancs és citromsárga uralkodik, kissé keveredve. A járat szűkös, a falak közel vannak, de látszólag semmi különös rajtuk, azonban mégis úgy érzik, hogy meg kell érinteni. Kezük alatt a kő meleg, furcsamód, s mintha kissé mozgolódnának is, akár a lángok, amit szabad szemmel is látni, de annyira nem forró, mint a tűz. Aztán alatta a víz is megelevenedik, ragyogó izzásba kezd, majd alakok emelkednek ki belőle. Élők s halottak egyaránt, ismerősök és ismeretlenek, családtagok és barátok, mindegyikük alakjuk teljes, de a víz felszínén siklik, s mintha kissé áttetszőek lennének, akár a víz. Ha megpróbálja őket valaki megérinteni, rátekintenek, majd egy halálsikollyal lángra kapnak, s elégnek. Végül megelevenedik még valaki, aki nem a hajó mellett siklik, akár a többiek, hanem, mintha a hajón ülők egyike venné fel az alakját. Mintha csak a kölcsönös gyűlölet keltette volna életre, arcán még gúnyos mosoly is játszik, aztán támadásba is lendül.
Mivel közel vannak mind egymáshoz, nem tud egyikük sem a zanpakutojáért nyúlni időben, ezért puszta kézzel kell küzdeni ellene, aki egyszerre akarja megölni, de közben régi, boldog emlékeket idéz fel, mintha csak egyszerre lenne egy olyan személy is, aki közel áll hozzájuk. Amikor pedig sikerül felül kerekedni rajta, egyszerűen élettelenül esik össze (akkor is, ha csupán leszereli) teste pedig egy szerettük alakját veszi fel.

Spoiler:

Ha ismét megpróbálja valaki megtámadni a Révészt, azon egyszerűen átsiklik, s a gondola másik végében találja magát, előtte az élettelen testtel. Az halotta azonban egyszer csak mozogni kezd, akár egy marionett bábu. A szeme sem nyílik fel, csupán ki-kibicsakló mozdulatokkal felkecmereg, s mintha kötelek tartanák, úgy áll, majd lassan felemelkedik feje, de szemgödrei üres feketeségnek tetszenek.
- Mi az, már nem is üdvözölsz? – hangja kicsit rekedtes, de olyan, mint a személyé, akit megtestesít.
Bármit is tesznek, egyszerűen nem tudnak menekülni, nincs hová, a test pedig lassú, szaggatott mozgással követi őket, s beszél hozzájuk, azzal vádolva, hogy elvette az életét, pedig mennyire szerette.

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Kedd Ápr. 08, 2014 11:24 pm

*Ez az eset meglehetősen különös érzéseket kelt bennem. Valamiképpen frusztráltnak érzem a helyzetet, hogy egy rettentően idős shinigaminak a zanpakutojába kerültünk. Habár számomra ez sok új információt fog nyújtani a zanpakutokról, de ettől függetlenül ez most egy kényszerített helyzet, amibe belekerültünk. Ez az egész világ valódinak tűnne, ha nem olyanokkal lennénk itt, akik mind egytől egyig minimum kapitány szintű shinigamik (akik már jó sok tapasztalattal rendelkeznek). Ez is csak azt tudja elmondani Hayaoról, hogy igen- igen erősek a shinigami képességei. de ha már egy Aizent is túléltünk, akkor őt is túl fogjuk. Én ebben bízva, meg a megérzéseimben, ajánlom fel Yukezonak, hogy tartson velem egy másik folyón. Noha, lehet, hogy a több szem többet lát elvével jobb lett volna az út; de úgy vallom, hogy a könnyebbik út gyakran nem egyenesen arányos a helyes út fogalmával. Meg ha már több út választási lehetőség van, akkor elhatárolnám a többiektől, csak ahogy szokásom.
Kissé felhúzom szemöldököm Yukezo monológján, amit kezdetben nem igazán tudnék mire vélni. Azonban visszatekintek Yuusukera.*
- Nézze el a társa tiszteletlenségét, csak izgatottabb a kelleténél! Majd beszélek vele. *Biccentek egyet Yuusukenak. Nem igazán lenne bölcs, ha most kitörne a balhé kettejük közt, mert Yukezo kicsit hamari és végtelenül csökönyös. Így hát, amikor beülünk végre a hajóba s a révész elindítja azt az általunk kiválasztott szakasz felé, akkor kicsit kiegyenesítem testtartásom s Yukezora vizslatok.*
- Hagyd, hogy a társad a maga útját járja. Ha ez egy zanpakuto és valaki bezárt minket, nyilván számolt azzal a ténnyel, hogy nagyjából ki melyik úton megy keresztül. Az ellenség évszázadokon keresztül nem fedte fel a lapjait, gondolod, hogy nem jutott elég információhoz rólunk? *Csillannak meg zemeim a félhomályban. Ez a hely a hátborzongatása ellenére egésszen kellemes is lehet. Noha, nem a veszélyek miatt, amit önmagában rejt, hanem az egyre erősödő melankóliája miatt. Ám csak most vezsem észre, hogy a többiek is mintha a csónakban lennének, amelyre sejtetősen Yukezora pillantok. Ez egy olyan technika, amin meg sem kellene lepődnöm. Találkoztam már illúzió alapú zanpakutoval, így aztán tudom, hogy akik itt ülnek mellettünk, azok valójában itt sincsenek. Több minden is megfogalmazódik bennem azért, de amit kell azt közlöm Yukezoval is.*
- Mindenki ott halad, ahol haladnia kell. Ketten vagyunk itt, az ellenség pedig vár és lapul. Azt hiszem, nagyjából semmi nem történik a külvilágban, csupán az elménkbe mászott bele ez a kép. Illúzió, hogy pontosítsak. *Osztom meg egy elképzelésemet Yukezoval. Ha megállja a helyét, ha nem..ettől függetlenül óvatosan járnék el a továbbiakban. Annyit már megtanultam az illúzióból, hogy amit befogadok és elhiszek, az fizikai formájában is érvényesülni fog. Nem tenne jót, ha egy támadás valóban becsúszna anélkül, hogy igazából megtörtént volna.
S csak most kezdem el igazán a tájat nézni. Azaz a folyót, amely sehogy sem vezet kellemes helyekre. Az ezüstösnek tűnő kép egy sokkal élettelenebb s már- már a melankóliát kivégző zeg-zúgra vált át. Inkább átülök ekkor már a másik oldalra s kissé közelebb húzódok Yukezohoz. Belegondolva, hogy ez valakinek a belső világa, elkomorodik arcom. Szinte a levegőben érződik az a súly, amit Hayao ránk akar zúdítani. Amikor pedig a füstszerű fal hívogatni kezd, én hozzáérek önmagamtól. Ám a fal ragaszkodni kíván és olyan dolgokat zúdít rám, amelyre újra felnyitva a szemem, a megértést keresem ebben a történetben.*
- Ahol van rossz, ott helyt kell adni a jónak is. Nem hiszem el, hogy Hayao csak fájdalommal teli életet élt. Ha így volna, akkor sajnálom, hogy ennyire megnyomorította saját magát. *Jegyzem meg úgy nem mellékesen Yukezonak, hogy ezek a dolgok nem vezetnek semmire. Csak fájdalom, kín és szenvedés. Már- már a mártírság egy új fokát kezdem el gondolni, ha nem tudnám, hogy mindez csupán szemléltetés. Nem több egyszerű közjátéknál, aminek a célja, hogy az ellenség megértést nyerjen. Ám úgy én sosem fogom megérteni, ha csak a szenvedését akarja megmutatni. Próbálom keresni mindezeknek az értelmét.*

Tárgy: Re: Zúgó vizeken Pént. Jún. 13, 2014 3:34 am

Egy kicsit nyugtalanított, hogy ismeretlen képességű ellenfelekkel állunk szemben és azt se tudjuk hova tűntek, de bíztam a többi jelenlévőben, hiszen mindegyikük nagy erővel rendelkezik. Persze Tamachi Yukezo kivételével, benne egyáltalán nem bízok meg, mert nagyon el van telve magával, még jobban, mint Sierashi-san. Amióta megérkezett azt hiszi, hogy itt ő a valaki, nagyon nem szimpatikus.
- Ne féljen Sakai fukutaichou. Nincsen egyedül. - mikor meghallottam, hogy Sakai fukutaichounak kételyei vannak, hogy beszálljon a hajóba, fel kellett szólalnom. Amúgy sincs más választásunk, mint követni az utat, amit elénk tettek. Bár talán egy kicsit félreérthetően fogalmaztam, hiszen akár úgy is lehet értelmezni, hogy más is hasonlóan gondolkodik. Én viszont arra gondoltam, hogyha bármi történik, nem csak vele történik meg, ha mindenki mással is, aki itt van és együtt majd biztos meg tudjuk oldani az elénk állított akadályokat.
- Egyetértek Kagami-sannal, szerintem sem jutunk ki, ha nem tesszük azt, amit ők akarnak. - helyeseltem, ezzel talán Sakai fukutaichou is belátja, hogy nincs mitől félnie, más is hasonlóan gondolkozik, mint én. Azzal viszont, amit később mondott Kagami-san, nem nagyon tudtam egyetérteni. Szerintem együtt kellett volna maradnunk, hiszen a négy elágazásnak valószínűleg ez a célja, hogy szétválasszanak minket. Ezt viszont már nem tudtam velük közölni, mert elérkeztünk az elágazáshoz és bár Kagami-sanék más irányba akartak menni mégis ott voltak mellettünk.
Amint viszont jobban megnéztem, szinte nem volt bennük semmi élet, csak oldalra néztek üres tekintettel. Gyorsabbnak kellett volna lennem, hogy megakadályozzam a szétválást, de a gyorsaság sosem volt az erősségem. Bele kellett törődnöm, hogy kettővel kevesebben vagyunk, de azt már nem akartam, hogy még jobban lecsökkenjen a csapat létszáma.
A járatunkon végighaladva a falak rendes színe egy idő után megváltozik sárgás-narancssárgásra, ebből tudtam, hogy valami most történni fog. Meg akartam érinteni az új színezésű falat, hogy ugyanolyan-e az érintési, mint egy normál falnak. Érezni lehetett rajta a meleget és mintha halványan egy kicsit lángolt is volna, bár nem égette meg a kezemet. Ezután a víz is felfénylett és a folyó aljáról emberalakok jöttek fel a felszínre, nem jöttek ki a vízből, csak a felszínén úszkáltak. Egyre többen és többen lettek, mígnem a víz már szinte nem is látszott, bár az alakok kicsit átlátszóak voltak.
A többiek felé fordultam, hogy megtudjam ők is ugyanazt látják-e, mint amit én, elvégre egy illúzió zanpakutou képességének hatása alatt állunk, nem feltétlen, hogy ugyanazt a látomást mutatják mindünknek. Mielőtt valakihez hozzászóltam volna, megpillantottam egy ismerős arcot, aki eddig nem volt a hajón és pont Vera helyén foglalt helyet. A bátyám volt az, aki azonnal rám is akart támadni. Nem volt elég helyem, hogy előhúzzam a kardomat, mert közel voltak a falak és a hajón is voltunk elegen, ezért egy Sekivel kellett eltaszítanom magamtól a támadót. Persze egy pillanatig sem dőltem be ennek az illúziónak, még ha egy élő személy is lett volna, akkor sem. Elvégre egy illúzióban vagyunk, bármi történik, csak illúzió lehet, bár az nem kétség, hogy meghalni azért biztos meg tudunk.
Amint néztem a hajó padlójára zuhanó bátyámat, feltűnt, hogy az esés után elkezdett megnőni a haja és Shizune alakját vette fel. Egy pillanatra meglepett, de mondogattam magamban, hogy ez csak egy illúzió és inkább próbáltam nem törődni vele. Ismét beszélgetést akartam kezdeményezni a többiekkel, de észrevettem, hogy a Shizunének kinéző illúzió elkezdett mozogni. Mozgása viszont olyan volt, mintha drótokkal mozgatnák, ami igaz is volt, hiszen valakinek irányítani kell az illúziót is. Hangja viszont majdnem ugyanolyan volt, mint Shizunének, a rekedtséget leszámítva. Amikor az arca is látható volt, újabb meglepő dolog tárult elém, illúzió Shizunének, mintha valami fekete lyuk lenne a szeme helyén. Nem nagyon foglalkoztam vele, hogy mit is mondd, illúziókkal nem nagyon érdemes beszélgetni.
- Bakudou 63, Sajou Sabaku! - érzelemmentes arccal próbáltam megkötözni az illúziót, hogy ne okozzon nekem itt galibát, így akár be is dobhatom a vízbe, amúgy sincs sok hely ezen a hajón.
- Mindenki rendben van. - érdeklődtem a többiek felől, hogy nekik is sikerült-e leküzdeniük az eléjük állított illúziót, gondolom nem csak én kaptam ilyet és ők csak néztek engem. Jobb tervet is kieszelhetett volna Hayao, ha az elejétől fogva tudjuk, hogy illúzióval állunk szemben akkor nem fogunk neki bedőlni. Ha valahogy felvezette volna az egészet és nem egyik pillanatról a másikra kerülünk ide, akkor lehet, hogy nem egyből az illúzió jut eszünkre, de így biztos, hogy az.