Bárbunyó, avagy kedvességért visszavágó

Angelo viselkedése számomra furcsa volt. Túlságosan megbízott bennem, de egyben nem is. Rám bízta volna, hogy megsebzem vagy sem. Eléggé felhúzott, hogy teljes erőmmel, egyetlen csapással végezzek vele, viszont valami mégis megállított. Valamit láttam a szemében. Mérgesen, gondolkodás nélkül, és megbánás nélkül rontottam volna neki. Viszont így nem akartam vele végezni. Lehet, amiket mondott jobban érdekeltek, mint a méreg. Persze a pultos sem nagyon örült annak, hogy felforgattuk a kocsmát. Rémüldözve kiabált, és azzal fenyegetőzött, hogy hívja a különleges alakulatot.
Megvakartam a fejemet, fogtam egy poharat a mosogató csaphoz tartva vizet öntöttem bele, és jól Angelo képébe öntöttem.
- Majd ha józan leszel, akkor megöllek…..
Ezzel fogtam kimentem, és úgy bevágtam az ajtót, hogy az már nekem fájt, és távoztam. A pultost is legszívesebben egy kicsit lehűtöttem volna, de csak nem tettem. Aztán egész nap csak mérgelődtem, és magamat sem értettem, hogy miért nem csaptam le? Miért nem használtam ki az alkalmat és vettem elégtételt. Megérdemelte volna. A mérgem estére sem csillapodott, és másnap is bosszúsan ébredtem a szörnyű rémálmommal.
Hogy miért is jutott mindez az eszemben? Nem tudom… Talán azért mert éppen ugyan ott állok. Az ajtó előtt.
A napom ugyan úgy kezdődött szinte, mint akkor. Most meg megint itt vagyok. Bemenjek? De miért is akarnék? Őszintén nem tudom mi vett rá, de csak kinyitom az ajtót.
Benn sötét volt, áradt a füst és a fülledt alkohol szag. Aki nem edzett az akár képes már attól berúgni, hogy a helyiségbe tartózkodik. Leültem egy székhez. A pultos kicsit félve merte megkérdezni, hogy adhat-e nekem valamit. Csak annyit válaszoltam, hogy nem kérek. Igaz, akkor mégis mit keresek itt? Mire várok? Miért jöttem. Mégis csak intek neki, hogy adjon valamit, csak hogy ne nézzen már olyan csúnyán, és ne küldjön el, hogy ez nem egy ingyen pihenő szoba.
A poharat nézegettem és benne a kitöltött italt. Annyira elgondolkodtam. Sok minden jutott az eszembe. Itt vagyok, mint Arrancar, és mégis úgy érzem, nem haladok. Miközben gondolkodok lehet, hogy a fülledt, meleg levegő kezd lehűlni. Nem nagyon foglalkozom, hogy mennyien és kik vannak még rajtam kívül a bárban. A belső késztetés vezérelt. Viszont hogy pontosan mit akart, azt meg kellene fejtenem. Valószínűleg az előttem levő poharat kiürítem, majd távozok erről a helyről, mely már nem az életem része. Már nem járok ilyen helyekre. Már nem vagyok olyan mint akkor voltam. Amikor engedelmes kiskutyaként csodáltam ezt a világot. Már csak rossz érzéseim vannak.

Talán igen talán nem, de valami biztosan. Esetleg a hangok? Talán a szabad akarat? Elképzelhető hogy a sors áll mind ezek mögött? Nem tudom, de olyan csodálatos szerencsében volt részem, hogy épp egy régi ismerős nyitott be a kocsmába ahol épp tartózkodtam. A véletlen műve lenne, hogy épp most lépett be, amikor meg szólalt belül valami? Nem is biztos, hogy bennem. Valahogy a saját hangomat hallottam de még is máshogyan, mint megszoktam.
- Nézd! Emlékszel ő rá? – sejtelmes szünet után végül ki nyögi kicsoda, lehet az új vendég. – Tudod ő az, aki elbűvölt egy cseppnyi vérével. – és tényleg. Eliana lépett be az ajtón és ült le a pulthoz. Vajon emlékszik rám? Minden esetre nem lenne jó meg tudni. Valahogy nem túl sok jót számíthatok tőle szerintem, hogy ha meg lát engem. Lényegesen régen láttam utoljára, és mint ha erősebb lenne, mint múltkor volt így még inkább el kellene süllyednem a föld alá, de nagyon sürgősen. Azzal a boxban ahol ültem lassan, és óvatosan lecsusszanok az asztal alá. Halkan és művészien kukacmozgással fűszerezve elindulok a kijárat felé reménykedve, hátha nem vesz észre. Próbálkozásomat siker koronázta, bár nem tudom, hogy nem vett észre vagy csak nem akart tudomást venni rólam. Mindegy is hisz a lényeg ugyan az. Meg menekültem a keserű halál elől? Nem értem miért ilyen pipa rám, amikor csak egy szimpla harapást ejtettem csak rajta és még el is láttam azonnal amennyire csak tudtam. Hisz ő volt kíváncsi rá milyen is az igazi jellemem, ha jól emlékszem. Netalán tévednék? Nem hiszem… Belső ösztöneimre hallgatva amint becsukódik utánam az ajtó egyből futásnak, eredek és az első ajtón, amit találok jobbra, azonnal berontok. Egy megszeppent takarítóra nyitok rá, aki épp a szükséges tisztító szereket szedte össze. Hirtelen ötlettől vezérelve vérmintát akarok venni az illetőtől közben természetesen ördögi vigyorral az arcomon.
- Ne aggódj nem fog fájni. Csak egy cseppnyi vérre van szükségem tőled és egy cseppet, sem fogsz érezni az egészből semmit. – azzal hirtelen előhúzom a kardomat és ördögi kacajt hallatok. Rémisztő mosollyal a képemen lassan közelítek felé és a kardomat, már tartom felé. Épp sikítana, amikor rá vetem magam és egy apró vágást, ejtek a bal arcán, amiből kicsordul egy csepp vér. Letörlöm a hüvelykujjammal és lenyalom. Pocsék. Az íze és minden, amit meg lehet állapítani a vér ízéből egyszerűen undorító. Épp hipnotizációmat akarnám alkalmazni a kis görcsön de, épp amikor az utolsó szavakat ejteném, ki benyit valaki és én reflexszerűen homlokon sarkalom ezt a szegény kis senkiházit. Még csak az kellene, hogy itt el kezdjen siránkozni a jöttmentnek, aki benyitott. Fordítom hátra a fejem és egy haragtól eltorzult arccal, nézek farkas szemet. Én legbájosabb mosolyommal válaszolok, és szimplán csak játszom a jó kisfiút, mint ha nem is tettem volna semmit közben, pedig a rémület kerülget hisz ez a személy nem más, mint a rettegett…

Miközben gondolkodtam ismerős lelek energiára lettem figyelmes. Próbálta leplezni, bár mivel nem igazán volt mi másra figyelnem, ezért észrevettem. De mire hátra fordultam volna a személy már távozott a kocsma ajtaján. Én is felálltam, és elindultam arra merre éreztem. Egyértelmű, hogy észrevett, de gyáva féreg módjára eliszkolt. Most nem adok neki kegyelmet. Már nem engedem meg neki ezt a luxust.
Nem sietek. Úgy is utol fogom érni. Addig viszont még had nyugodjon meg, hogy sikerült előlem elszöknie. Egy ajtó mögül érzem az energiát, és furcsa hangokat is hallok. Ezért kinyitom, és egy takarítóra vetette rá magát. Riadt képpel néz fel rám.
- Angelo …
Húzom elő a kardomat, és emelem fel a torkához. Gondolom a harcolási vágyam erősen sugározhat illetve, hogy a hőmérséklet fagyos lett.
- Remélem már sikerült felkészülni a halálra.
Nem áll szándékomban finomkodni vele. Isten igazából nem tudom miért, de bennem van ez a tüske, és pont kapóra jön. Régen küzdöttem már meg valakivel. Gyilkos tekintetem megfagyaszthatja benne a vért.
Elveszem a torkától a kardomat, és egy erős suhintással akarom jobban megvágni. Persze könnyen lehet, hogy kitér előle. A takarító nem nagyon izgat. Nem hatna meg, ha most neki valami baja esik, de inkább szólok neki, hogy vagy eltűnik, vagy ő is könnyen megsérülhet. Nem mintha nagyon érdekelne…
- Hol is hagytuk abba? … Véged van.
Claro de luna támadásommal próbálom lekötni, hogy még esélye se legyen megszökni. Tényleg ennyire vérmániás lenne? Vagy szimplán ennyire őrült?

Nem különösebben értelmezem az agresszív kifejezéseket de, azért annyit érzek, hogy meg akar ölni. Hisz ez a szemén is látszik. Most mintha teljesen máshogyan nézne rám, mint múltkor. Talán átértékelte az egész dolgot, ami még legutóbbi alkalommal történt és ezúttal végleg el akarna tenni láb alól? Nem jó hír. Így még is, hogyan ihatnék a véréből ismét? Főleg, hogy ezúttal, mint ha sokkal de sokkal erősebb lenne. Keresve keresek minden egyes lehetőséget mégis, hogyan tudnék olyan helyzetet kicsikarni, hogy akárcsak pár cseppet is meg kaparinthassak a véréből. A vágást, amit indít felém egyszerűen, és hatásosan hárítom. Megfogom a kis piszkot, és egyenesen oda hajítom elé pontosan a csapás elé.
- Netán a kisasszony zokon vette, hogy teljesítettem múltkor a kérését? Hisz ez csak egy kedves és figyelmes jellemre utal. Miért óhajtja ezért kivégezni szerény személyemet, aki még a senkik között is senkinek számít. – igyekszem teljesen értetlenül és gyerekesen lereagálni ezt az egészet. Hátha sikerül le csillapítanom a kedélyeket hisz én tényleg nem tettem semmi rosszat. Még is csak ő volt kíváncsi milyen is vagyok teljes valómban. Közben a téboly és a vér utáni mámor lesz úrrá testemen. A szemem befelé fordul és csak a fehérje, látszik ki. Baj ez számomra? Így nem látok semmit! A csodálatos az egészben az, hogy nincs is szükségem a szemeimre. Innentől kezdve az a kifejezés illik rám, hogy ösztön lény vagyok. Bár ez még csak enyhe kifejezés. Oldalra billentem a fejem és vér csurog ki a számból. Nem tudom, hogy a saját vérem e az vagy a kis szolgáé de ez nem is érdekel. Most csak egy dolgon jár az eszem. Inni akarok! Azzal a fenséges nedű forrása felé fordulok, és csak annyit mondok.
- Ha számomra te vagy a végzet szívesen állok elébed de, ne aggódj, nem hagyom, hogy csalódj bennem. Még ha te hozod el számomra a poklot akkor is az egyetlen aki itt rettegni fog az te leszel. Erről kezeskedem. – azzal én is használok egy Claro de lunat utána egyből megidézem a harmadik kezem és a lélekölőmmel próbálkozom elvágni a kötést közben a lélekenergiám teljesen az egekbe szökken az őrület hatására. Ha sikerrel jár a szabadulásom, ha nem mindenféleképpen egy helyben állva szememet folyamatosan Elianára szegezve figyelem pislogás nélkül és halálos dermedtséggel. Ha ezt valaki mástól én látnám, nyilvánvalóan lenézném de az érzés, amit átélek inkább büszkeséggel, mint szánalommal tölt el. Olyan, mint ha csak most lennék teljesen őszinte a világgal, hogy milyen is vagyok valójában.

Angelo sikeresen védett és nem tudtam egycsapással elvenni az életét. Bár nem számítottam arra. Akkor túl egyszerű lett volna az egész. Meg inkább harcolni akarok vele. Azt akarom, hogy komolyan harcoljon. Nem akarom, hogy visszafogja magát. De azt hiszem sikerült előcsalogatnom a harci kedvét. Szeméből csak a fehér rész látszik, mely kicsit olyan mintha elvesztette volna az eszméletét és a teste felett az irányítást. A szájából vér csurog. Olyan mintha egy másik énjének adta volna át a teljes irányítást. Viszont ezzel az eszét nem vesztette el teljesen, hisz felel nekem.
- Ha számomra te vagy a végzet szívesen állok elébed de, ne aggódj, nem hagyom, hogy csalódj bennem. Még ha te hozod el számomra a poklot akkor is az egyetlen aki itt rettegni fog az te leszel. Erről kezeskedem.
Gonoszul elmosolyodom. Talán titkon ezt a hozzáállást reméltem. Isten igazán ezt akartam elérni, ezt akartam előcsalogat. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy mi az oka, de egyszerűn jól érzem magam.
Megpróbál lekötözni, de sikerül kikerülnöm a félhold alakú energiákat. Egy számomra ismeretlen technikával próbál kiszabadulni… Én felemelem a kezemet. Nyitott tenyerembe összegyűjtöm a szürke színű energiát.
- Azt hiszed sikerül kiszöknöd, mielőtt az energia elér téged? Kíváncsi vagyok mennyi kárt tesz benned a Cero-m.
Nem gyűjtöttem össze annyi erőt, hogy teljesen elporlasszam vele. De ha eltalálja az biztos, hogy szerez sérüléseket még nem elég, hogy végezzen vele. A határozás meg van, de alig váram, hogy még egy kis tüzet kicsikarjak belőle. Ha sikerül megszöknie a Cero elől, akkor már a Ardiente Garra technikát már előkészítettem, hogy amint meglátom azonnal el tudjam küldeni felé. Esélyt sem adva neki, hogy visszatámadjon.
Persze a támadás hatalmas füstöt kavart. Megvárom, míg leülepszik a hatalmas por és füstfelhő, hogy javuljanak a látási viszonyok. Persze a figyelmem egy perce sem lankadhat.

Felhagyok a próbálkozással és várom a megoldást a láncaimra. Lehajtom a fejem és egy gyilkosnak szánt tekintettel, már majdhogynem könyörgöm a csapásért. Ha túlélem és sikerül alakot változtatnom talán még el is, tudnék menekülni, ha az lenne a célom. Érzem, hogy erősebb lett és, még ha őrült is vagyok a józan ítélőképességemet, akkor sem vesztettem el. Fizikailag erősebb, mint én de vajon képes vagyok e arra, hogy pszichológiailag felül kerekedjek rajta. Talán sikerül megtörnöm az elméjét olyannyira, hogy nem akar többé megölni. Elkezdek gondolkodni picit. Vajon miért szeretné ennyire elvenni az életem? Esetleg egy régi szép emlék vagy esetleg egy borzasztó tragédia képei villannak fel az agyában, amikor rám néz? Talán ennyire ellenszenves lennék neki? Minden esetre talán beválik egy dolog. Innentől átadom a döntést személyesen a kezébe. A cero lágyan megsimogatja testem. Legalább is jelenleg a tökéletes űrön kívül nem érzek semmit. A hatalmas lélekenergia, ami majdnem teljesen megtöri testemet azért elég szépen helyben hagy. Ruhám felső része teljesen elporladt az alsó, pedig éppen hogy csak tart, bőröm meg égett, hajam is füstöl picit. Azért éppen sikerül erőt vennem magamon, hogy talpon tudjak maradni. A láncaim is szétfoszlottak szerencsére így képes voltam még lassú és fájdalommal teli léptekkel megindulni Eliana felé. Immár a testi épségem kifogásolható állapotban volt de elmém hosszú idő után kitisztult. Vagy csak nem hallottam a hangokat a fülem sípolása miatt? Nem tudom de, sok idő után végre tisztán gondolkoztam. Kivételesen még talán normálisnak is neveztem volna magam, ha épp nem lennék őrült. A szoba egy aprócskát szellősé vált hisz a falak hirtelen egy hatalmas erő hatására átrendeződtek. A szellő picit körül lengte a szobát és adott egy aprócska erőt, hogy elérhessem a kisasszonyt. Kiharaptam a mutatóujjamat, és amikor oda értem hozzá mosolyt rajzoltam a véremmel az arcára.
- Mosolyogj, hisz megölhetsz. – azzal eldőlök és beletörődök a harc kimenetelébe. Felkészültem a halálra. Ha a pokolba kerülök legalább rokonlelkek között lehetek, ha pedig a mennyországba kerülnék legalább pokollá tehetem azt.
- Mennyire törékeny a lélek. Ha egy picit is feszélyezve érzi magát, egyből azt szeretné, hogy azt higgye magáról, hogy erős de vajon attól lesz valaki erős, hogy elpusztítja a félelmének forrását? Vagy ez csak egy menekvés, hogy soha többé ne kelljen belegondolnia abba, hogy amitől félt az létezhetett valamikor is? Én megtanultam, hogy mi az, hogy legyőzni a félelmet. Nem félek a haláltól, nem félek immár a vereségtől, nem félek a hangoktól. Beletörődtem a sorsomba, ami most a te kezedben van. Ítélkezz velem! Vagy csupán az életemet szeretnéd? Ha ez nyugtatna, meg sajnos azt kell, mondjam, hogy legalább olyan őrült, vagy mint én. Ha nem őrültebb. Dönts a sorsomról! A te kezedben van. – azzal farkas szemet nézek vele a föld porából és kíváncsian várom, hogy vajon miképpen dönt.

A füst szépen leül. Az energiát eloszlatom, mely kellett volna a következő támadáshoz, hisz szemmel látható, hogy pont telibetalált a Cero-m. A felsője szinte teljesen elégett a nadrágja és épphogy tartja magát. A teste tele van sebekkel, és már az is kész csoda, hogy egyáltalán két lábon áll. Semmilyen ellentámadásra nem képes. Teljesen ki is ábrándultam belőle. Abban reménykedtem, hogy legalább egy picit szórakozhatok. Hogy élvezettel a földbe döngölhetem, és végén könyörtelenül végezhetek vele.
Utolsó erejével elindul felém. Meg sem mozdulok, hisz egyértelmű, hogy esély sincs rá, hogy nekem tudjon ártani. Megharapja az ujját, melynek következtében a piros vére kibuggyan. Mint testfestéket felhasználva Joker mosolyt rajzol az arcom.
- Mosolyogj, hisz megölhetsz.
Ezzel el is dől, mint egy krumpliszsák. Én egy rész megrökönyödök, másrészt már-már szánalommal tekintek rá. Egyetlen mozdulattal letörlöm a csodás rajzot, és lenézek rá.
- Mennyire törékeny a lélek. Ha egy picit is feszélyezve érzi magát, egyből azt szeretné, hogy azt higgye magáról, hogy erős de vajon attól lesz valaki erős, hogy elpusztítja a félelmének forrását? Vagy ez csak egy menekvés, hogy soha többé ne kelljen belegondolnia abba, hogy amitől félt az létezhetett valamikor is? Én megtanultam, hogy mi az, hogy legyőzni a félelmet. Nem félek a haláltól, nem félek immár a vereségtől, nem félek a hangoktól. Beletörődtem a sorsomba, ami most a te kezedben van. Ítélkezz velem! Vagy csupán az életemet szeretnéd? Ha ez nyugtatna, meg sajnos azt kell, mondjam, hogy legalább olyan őrült, vagy mint én. Ha nem őrültebb. Dönts a sorsomról! A te kezedben van.
Azt higgye magáról, hogy erős? Nem… Az igazán törékeny lélek egy utolsó remény szalmaszálba kapaszkodik. Abban hisz, hogy végzetét elkerüli, hogy jön egy megmentő, vagy egyszerű könyörület. Valójában ezt érzem most. Azt mondja képes elfogni a halálát, mégis utolsó esélyként erről megpróbál lebeszélni. Hogy a félelmet elpusztítva megoldjuk a helyzetet. Nem, hisz rémálomként újra és újra visszatér, de felébredvén megnyugodhatunk, hogy már nem létezik. Persze ez attól is függ, hogy épp mitől félünk. Valaki pók iszonnyal rendelkezik, de hiába végez eggyel közel sem oldotta meg a problémát, vagy nem találkozhat ismét a félelmével. Az akkor felvillanó rémálomkép felébresztette bennem azt a furcsa érzést. Talán azért is akarok tőle megszabadulni. Talán azt érzem, hogy a rémálmaim újra valósággá válhatnak, ha őt életben hagyom. De ezt talán csak én gondolom. Ő nem is sejti mi járhat a fejemben.
Leguggolok hozzá.
- Csalódtam benned. Azt hittem ettől nagyobb kihívás leszel a számomra. Hiába éreztem egy kis szikrát, hamar elfújtam. Hazudsz, mikor azt mondod, hogy készen állsz a halálra, vagy elfogadni, hogy itt vége. Hisz maradék erődből is az életedért könyörögsz. Azért, hogy ne végezzek veled, a lelkemre próbálsz hatni. Tudod, sokan elvesztjük a könyörület érzését, mikor Arrancar-ok leszünk. Nem kegyelmezünk. Hogy örültebb, mint te magad? Talán. … Tudod én szívbaj nélkül végeztem a „félelmemmel”. Persze ezzel nem teljesen oldottam meg a dolgot, mert rémálmaimban vissza visszatér, de felébredve tudom, hogy megszűnt. Viszont azzal, hogy elpusztítod teljesen a félelem okozóját, azzal nem azt éred el, hogy nem félsz már semmitől. Egyszerűen csak más alakot fog ölteni a félelmed.
Torkához érintem hideg kezemet, majd szép lassan lehúzom a szívéig. Ha akarom átdöfhetném a mellkasát, vagy egy Cero-val tökéletesen kilukaszthatom.
- Ami pedig az elpusztított félelemre emlékeztet azt szintúgy elpusztítom. Kicsit olyan, mintha valakinek pók iszonya lenne, és egy fekete bogár, mely a falon mászik arra is azt hiszi, hogy pók, és egyszerűen lecsapja.
Elveszem a kezemet, és lassan felállok. Nem éreznék attól megnyugvást, ha most végeznék vele. Nem érezném, hogy sikerült végre elégtételt vennem. Nem. Semmi kihívás, semmi akarat nincs már a szemébe sem.
- Maradj csak a földön. … És akkor kelj fel, ha már nem csak szavakkal, hanem tettekkel is próbálsz majd életben maradni. … Addig viszont ne is merj létezni.
Ezzel felálltam és elindultam a kijárat felé. Nagyot csalódtam.

Üdvözlet!

Küzdőtereteket ezennel LEZÁROM. Eliana jutalma 500 ryou, míg Angelo jutalom nélkül távozik. Sajnálom a félbeszakadt küzdőteret, további kellemes játékot!