Nőgyűlölő egoista VS Lobbanékony kísértet, avagy Próbatétel

Mit is jelent a hűség. Mit jelent, hogy valakinek hasznos vagy? Kapcsolat, másoknak a bizalma? Mióta Arrancar lettem azóta senkiben sem bízhatok meg teljes mértékig. Bár előtt sem volt ez elmondható. Viszont mégis valahova tartozni akartam. Desmond Fraccion-jaként viszont ismét egy kicsit úgy érzem, hogy ismét tartozok valahova. Hogy hasznos vagyok-e neki? Azt nem tudhatom. Én meg nem fogok elé állni és megkérdezni tőle. De valahogy hazugságra nincs szükségem. Nagyon kevés az a helyzet, mikor hamis mosolyt vagy alázatot kell mutatnom. Az egyetlen talán a fejesek voltak. Itt gondolok a hajdani Aizen-re és a most trónfoglaló Shet. Valahogy egyiknek sem akaródzott fejet hajtanom. Aizen-t többször kinyírtam volna. Shet-el még egyenlőre semleges a viszonyom. Bár maga az nem előny nálam, hogy kiskirályt játszi.
De ha hazugságra visszatérve valahogy az ők kivételével nem kellett hazug érzelmeket kifejeznem. Ha dühös vagyok, akkor nem rejtem el. Ha valakit nem szívlelek, akkor úgyszintén. Nem erőltetek mosolyt az arcomra, és ezáltal vigyorgok. Ördögi mosolyom viszont néha kanyarodik az arcomra.
Mivel ma sincs sok dolgom ezért már-már céltalanul, szellemként kószálok a folyosón egyedül. Most kifejezetten kihalt részen vagyok Las Nonches-nek. Most nincs sok hangulatom senkivel sem találkozni. Úgy érzem bal lábbal keltem fel, és ha most valaki belém kötne, akkor biztos nem állnék jót magamért. Ezért is igyekszem most kerülni minden személyt. Ugyanis Arrancar társaimnál valahogy nem könnyű balhé nélkül létezni. Ugyanis bennünk van, hogy mindig egymás akarjuk legyőzni. Jobbak akarunk lenni a másiknál. Bizonyítási vágy mindenkiben benne van. Valaki magának, valaki másik ellen, valaki magasrendűnek, valaki meg szimplán a győzelem érdekében. Talán most bennem is valami ilyesmi. Valahogy Desmond-nak akarok megfelelni. Valami oknál fogva segíteni akarok neki. Ha azt akarja, akkor még az életemet is odaadtam volna neki. Az a baj, hogy még mindig úgy érzem, hogy nem változtatnám meg a döntésemet.
Szép lassan, gondolataimba merülve sétálok a folyosón. Remélve azt, hogy nem ütközök bele senkibe, de sajnos nincs szerencsém. Folyosón találkozok egy férfival. Még szerencse, hogy a falon volt egy hirdető táblaszerűség. Éppen ezért megálltam, és úgy csináltam, mintha azt tanulmányoznám. Remélve azt, hogy az alak szó nélkül elhalad mögöttem, és én folytathatom utamat, mint magányos kísértet.

~Hűség, mily tünékeny, viszont felettébb szép, érdekes egy dolog. Van, aki félelemből hűséges, ahogy a legtöbben Aizenhez voltak. Van, aki csodálatból hűséges, ahogyan szerintem a Desmond, a segunda fraccionjai. Van, aki hátsó szándékból hűséges, ahogyan én Threshez. Van, aki hálából hűséges, mint egy éhhalál szélén lévő kutya, akinek ételt adtak. Van, aki alkuból hűséges, ahogyan a Mdjai testvérek hozzám. Van, aki a vér miatti kapcsolat miatt hűséges, ahogyan Seras Viktoria Alucard-samahoz. Van, aki az erő tiszteletéből hűséges, ahogyan majd Dei is lesz hozzám, ahogy végre megtaláltam és elvertem. Mint említettem a hűség szép, mivel megannyi fajtája, formája, képe van, viszont tünékeny, hiszen hogyha valaki, akitől féltek, s ezért voltak hozzá hűségesek, eltűnik, már nincs kihez hűnek lenni, vagyis hogyha az ok, ami miatt a hűség létrejött elvész, vagy jobb ajánlat kínálkozik, akkor maga a hűség is odavész, eltűnik. Hát nem érdekes? ^^~ Elmélkedtem el magamban, miután megtudtam, hogy Zosimos a bátyja utasítását figyelmen kívül hagyta, s inkább szoknya lesre ment Segunda espada tornyába. Megnyomkodtam homlokomon lévő maszkdarabkámat, aztán fejemre téve a kalapot elindultam, hogy azt a kis bajkeverőt visszahozzam.
A második torony mondhatni a szomszédban volt, hiszen a harmadikban laktam, viszont alig, hogy megközelítettem a tornyot egy negyed pillanatra egészen másfelől éreztem meg a kis vöröske lélekenergiáját. Vettem egy mély levegőt, s elindultam abba az irányba.
Nemsokára egy a szokottnál is üresebb, kihaltabb részhez értem. Örültem, hogy Gin már nincs így biztos, hogy ő nem fog a folyosók átrendezgetésével szórakoztatni, viszont reméltem, hogy senki más sem fog. A megérzésem jó volt, mivel egy, a sajátomnál magasabb reiatsun túl megéreztem a perverz chibit. Kisvártatva meg is láthattam, hogy kit is követ. Egy alacsony, vagyis inkább egy átlagos magasságú, helyes kis lányt, aki ahogy észrevett valami tábla felé fordult. ~Az meg mi a fene lehet? Vagy ki a fene tehette azt egy ilyen elhagyatott helyre? o.O?~ Viszont nem sokáig foglalkoztatott az a tábla, mivel a fejembe villant egy aljas és szórakoztató ötlet. ~Zosimos engedetlensége miatt most megverem ezt a nőt. Viszont a nő hűségét is próbára teszem, mind Seth-hez, mind Desmondhoz.~
- Dedo apuntado. – Megálltam akis cukitól úgy tíz lépésnyire, s mondtam fél hangosan a technika nevét, miután jobbomat felemeltem. A jobb mutatóujjamból az energiacsík ki is lőtt az általam kiszemelt célpont felé.
- Há-há-há! – Nevettem fel, ahogy a hegyes ujj technika átlyukasztotta azt a táblát. – Mégis mit keresel itt, Nő?! – Kiáltottam rá. – Mond, mit szólna Desmond-espadasan ahhoz, hogy csak úgy itt lófrálsz. Csak nem valami Seth-sama – Sethet az ellenségemnek tekintettem, aki az én helyemet foglalja el, viszont egyelőre még nem jött el az ideje, hogy letaszítsam, s én üljek a trónra, így hát a hazudott hűséggel éltem, s a hazugság egyáltalán nem ütközött akadályba, ahogy a számból előtört – elleni csoport tagja vagy? Netán egymagad akarod megmerényelni? – Jobbommal Behemotért nyúltam, s kihúztam, bár félúton ki is csúszott a kezemből, de szerencsére kezeim elég ügyesek, s fürgék, így balommal elkaptam, s tüzet nyitottam rá, s hogyha nem olyan bolond, hogy mocorogjon, akkor hamarabb lövöm szét a falakat, semmint ő magát eltaláljam.

Megérkezett mögém, egy technika elhangzása után a táblán egy nagy luk tátongott.
- Há-há-há! Mégis mit keresel itt, Nő?! – Kiáltott rám. – Mond, mit szólna Desmond-espadasan ahhoz, hogy csak úgy itt lófrálsz. Csak nem valami Seth-sama – időközben felé fordultam - elleni csoport tagja vagy? Netán egymagad akarod megmerényelni?
~ Mégis kinek hiszi ez magát? Csak úgy idejön, és megpróbál beszólni nekem. De rosszkor teszi. Nem vagyok éppen kegyes hangulatomban. Meg mi ez a Seth kiiktatási történet. Ötletem sincs miről beszél. Azt tudom, hogy sokan ellene vannak az új vezérnek. De én nem vagyok örült, hogy a jelenlegi erőmmel nekiessek.
Jobb kezével egy pisztolyhoz nyúlt. Hirtelen iszonyatos félelem lett úrrá rajtam. Az emlék bevillant. A rémes éjszaka a fegyver elsülése, a hideg levegő, a vér, és fájdalom. Szemem tágra nyílt, és talán egy kicsit hátra is léptem. Ez nem a Slarin féle gyakorló fegyver. Ezzel tényleg ölni lehet, és gondolom tudja is használni.
Félelmem azonnal elszállt, mikor majdhogynem kiejtette a kezéből. És magamban egy vízcsepp húzódott le, hogy ugye nem mondod komolyan? Ettől riadtam meg egy pillanatra? Most csak viccelsz… Viszont elég ügyes, ugyanis egy másodperc alatt reagált, és elkapta a másik kezével. Valószínűleg mindkét keze elég biztos. Elkezdett tüzelni. … Sajnos tudom milyen, mikor rám céloznak, viszont ez nem így volt. Félelmet akart kelteni bennem.
Már mikor nyúlt a fegyveréért, már akkor odakaptam a kardomhoz, viszont mivel láttam, hogy nem közvetlenül én vagyok a célpont, ezért nem rántottam elő. Slarin megtanított egy trükkre, amit úgy érzem elég jó vagyok, hogy meg is mutassam. Éppen ezért amilyen gyorsan csak tudtam előrántottam a kardomat, és ezzel 2 golyót is kettévágtam, majd a Diego-tól vett gyors Sonido-val léptem oda hozzá, és mellkasához emeltem a pengémet. Nem hiszem, hogy valaha harcoltam volna ilyen égimeszelővel. De ez nem fog visszatartani.
- Én nem fenyegetőznék… De hogy válaszoljak is… Desmond-hoz nem vagyok hozzákötve. Hogy mit szólna azt kérdezd meg tőle. Seth elleni csoportosulásról nem tudok… Viszont te a jelenlegi erőddel meg se próbáld az egyéni merényletet.
Elveszem a pengét. Remélem a vér egy kicsit megfagyott benne. Valószínűleg legközelebb már nem tudom ennyire meglepni. Viszont elég feszült vagyok, hogy csak úgy tétlenül hagyjam, hogy csak úgy valaki rám lőjön. Egy gyors boksz mozdulattal próbálom egy Barra-val állon találni. Majd szinte azonnal hátra és ugrok. Majd a Ardiente Garra technikával próbálom meg eltalálni. Viszont úgy gondolom ahhoz van elég ereje, hogy kitérjen előle, és az a falba mérjen egy mély karom nyomot.
Valószínűleg ügyes, és kicsit felébredt, hogy visszatámadtam. Bár nem tudom, hogyan fogok küzdeni egy fegyverrel. A technika hatékony, viszont a váratlan lövések ellen hatástalan, ráadásul folyamatos koncentrációt igényel, ezért másra nem is tudnék koncentrálni.

Öröm volt nézni, ahogy félelem ült az arcára, mikor Behemothot húztam elő, szívesen néztem volna még, viszont mivel rosszul fogtam meg a fegyvert, azt majdnem el is vesztettem, így azt az élvezni való képét is elhagyta.
Egyszer sem sikerült eltalálnom, így megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne, hogyha Rä… Tres-től segítséget kérnék a használatának az elsajátításához. Miközben tüzeltem az arca meg sem rezzent. ~Biztos bugrisnak tart, vagy teljesen félre értelmezi a lövéseim szándékát, ami nem más, mint, hogy eltaláljam, s láthassam szenvedni. *>*~
Egy gyors mozdulattal kettévágott kettő lövedékemet, s aztán sonidoval elém jött. Bár gyorsabb volt nálam, de nem eléggé, hogy teljesen eltűnjön, így mikor megérkezett a fegyverem csöve egyenesen ránézett, ahogy az ő pengéje a mellkasomnál volt. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy meg akarna vágni, így minden bizonnyal fenyegetni akart azzal a mozdulatával, hogy rám fogja ilyen közel a kardját, viszont nagyon is bakot lőtt, másnál talán hatása lett volna, de mi ő Threshez és az ő lándzsájához, Luciferhez képest?
A szavai hallatán a mosolyom vigyorrá szélesedet, aztán felnevettem, s abban a pillanatban el is sült a bara helyettesítő eszközöm, bár már megint falat találtam vele. Hogyha lenne olyan verseny, hogy ki tud a legtöbbször mellélőni, úgy, hogy el akarja találni a célpontot, akkor azon a versenyen valószínűleg én lennék az aranyérmes. Neutral

Bár nevettem, a figyelmem nem lankadt, így egy kifelé söprő mozdulattal eltérítettem a kezét, bá nem eléggé, valamint nem elég gyorsan, mivel a kalapomat sikerült lelőnie a fejemről. ~Hát megkezdődött a harc.~ Nevetésemet abbahagytam, csupán a szokásos mosoly ült az arcomon. Valami újabb technikával támadott rám, ami nem tűnt olyan túl erősnek, így balkézfejemet hátrafeszítettem, s egy erőteljes ütéssel próbáltam blokkolni. ~Jól sejtettem, vagy csak vissza fogja magát, de lényegtelen!~ Hierrom elegendően erős volt, valamint az erőm, mit ki tudok fejteni az is elég, hogy blokkoljam ezt a technikáját. Mosolyom vigyorrá húztam, s fogaim, főleg kis agyaraim kilátszódtak. Behemothot visszatettem a helyére, s bár újra sikerült kilyuggatnom az egyenruhámat nem törődtem vele. Most én támadtam, vagyis rohamoztam.
Shonidoval megindultam felé, biztos voltam benne, hogy látja minden mozdulatomat, így egyenesen felé rontottam, s az Abrazadera technikával próbáltam fejbe találni. Nem hittem, hogy sikerül eltalálnom, de nem is az volt az elsődleges célom, hogy eltaláljam, hanem inkább a technika azon hatását akartam elérni nála, ami a légzését zavarja meg. Azzal egyrészt időt akartam nyerni, hogy egy másik technikát aktiváljak, másrészt látni akartam, ahogy szenved. Szóval a Satu technika után aktíváltam a harmadik szem technikát, amivel lelassíthatom.
- Tercer ojo: la maldición de la lentitud – Idézem meg a vörös írisszel rendelkező szemet a bal tenyerembe, amivel a remélhetőleg a légzés zavarával elfoglalt nőre bocsájtom ki a képesség energia gömbjét. Akár talál akár nem, nem éreztem túlzottan védtelennek, ami lehet, hogy nagy hiba volt, hiszen egyáltalán nem fordult meg a fejemben az, hogy talán a kardjával képes lehet megsebezni. Talán túlzottan a fejembe szállt a sérthetetlenség gondolata, miután a technikáját a puszta kezemmel blokkolni tudtam.

Egyszerűen kinevette, azt amit mondtam. Egyáltalán nem lepődött meg, inkább csak feltüzeltem. A lövését sikerült elkerülnöm. Barra-mal csak annyit értem el, hogy sikerült levernem a sapkáját. A Ardiente Garra technikámat meg nemes egyszerűséggel elsöpörte. Meg is lepődtem rajta. Erősebb, mint gondoltam. Valószínűleg a bőre sokkal vastagabb az enyémnél.
Az, hogy sikerrel hárította a támadásomat, még nagyobb mosoly ült ki az arcára. Hegyes szemfogai már fenyegetően villantak elő. Éreztem, hogy most ő fog visszatámadni.
Sonido-val indult meg felém. Nem volt nehéz követni a mozgását. Egyenesen a fejemet célozta, de mivel jóval kisebb vagyok, ezért Lefelé hajoltam el előle, és közben oldalt próbáltam megvágni. Nagy erővel csapta össze a kezét. Nem igazán értettem, hogy miért. Éppen ismét felé fordultam volna, mikor furcsa érzés tört rám. Egyszerűen összeszűkült a tüdőm, és a levegő bennrekedt. Szörnyű volt. Rögtön a mellkasomhoz kapok.
~ Mi….? Mi ez?... Fáj… Mikor? Hogyan? – nézek fel rá – Nem értem… Milyen technika ez? Képtelen vagyok normálisan levegőt venni. ... Talán akkor csinálta, mikor összecsapta a tenyerét? Mit csinált?...
- Tercer ojo: la maldición de la lentitud
Hallom a technika névét. Arrébb Sonido-zom, de össze is rogyok egyben, hisz szinte kapálódzom a levegőért. Már érzem, hogy az agyam is alig kap rendesen oxigént. Egyszerűen nem tudom mi történhetett velem. Valószínűleg ő csinált valamit, és most egy újabb támadásra készül. A kezében egy harmadik szem jelenik meg. Ilyen technikát sem láttam még. Egy vörös energiát kezd összegyűjteni. Én is kezdem összegyűjteni az energiát a kezembe reflexszerűen, ugyanis nincs is időm gondolkodni, illetve most a levegő hiánya a legnagyobb problémám. A vörös energiagömb egyenesen felém tartott. A már-már utolsó pillanatban emelem fel a kezemet, és sütöm el a világosszürke színű Cero-t. Hatalmas robbanás. Nem tudom, hogy elég nagy erejű volt-e a Cero, hogy egy része átmenjen. Ugyanis nem is sejthetem, hogy mekkora ereje, vagy milyen hatása volt annak a gömbnek. A nagy füstbe nem tudhatom mikor érkezik a következő gömb. Viszont erre igazán nem is tudok gondolkodni, ugyanis a légszomj kezdett el uralkodni rajtam. Viszont valamit kellene kezdenem vele, mert lassan meg fogok fulladni. Nem tudom hogy csinálja, de valahogy el kell érnem, hogy ismét normálisan kapjak levegőt. Ezért a körmeimre összpontosítottam az energiát, és egy nagyobb erejű Ardiente Garra-val vízszintes irányba próbáltam a folyosót teljesen lefedve rátámadni. Remélem, hogy megtöröm a koncentrációját, és végre normálisan tudok majd lélegezni.

Reflexei elegendően jók voltak ahhoz, hogy a Satu technika elől kitérjen, viszont ahhoz már lassú volt, hogy elkerülje a fuldoklásos hatását. Élvezetes volt látni a szenvedését, bár csupán rövid ideig láthattam. A szemtechnikámat aktiváltam, s el is lőttem az energia gömböt felé. Fejemben már ott villódzott, hogy mi mindent meg tudnék tenni vele, attól, hogy lelassul. Láttam magam előtt, ahogy szenvedtetem, ahogy egyre nagyobb örömömet lelem benne, a kínjait, a gondolatotoktól már-már eufórikus láz lett úrrá rajtam, pedig az energiagömb, amit a bal tenyeremen lévő vörös szemből lőttem ki még el sem érte. Utólag bele gondolva talán örülhetek is, hogy nem találtam el, hiszen, hogyha csupán a gondolattól annyira lázba jöttem, hogy még a védelmemről is megfeledkeztem, jobb bele sem gondolni, hogy mi lett volna, hogyha megkezdem a valóra váltást. Viszont egyelőre váratott magára a megvalósítás, mivel a lassító energiagömböt egy ceroval söpörte el, ahogy engem is. Pontosabban szólva engem csak földre tepert, pedig azt én akartam vele. Nőgyűlölő egoista VS Lobbanékony kísértet, avagy Próbatétel 712912

Nőgyűlölő egoista VS Lobbanékony kísértet, avagy Próbatétel 712912

Hierrom a cero erejétől, bár megrecsegett, ropogott, de nem szakadt át, kivéve a bal tenyeremen. A technika erejétől, illetve az óvatlanságom miatt egy-két métert szálltam hátra, aztán a földön kötöttem ki fekve. A bal karom még nyújtva volt, s még csak alig érkeztem le a földre már is érkezett a múltkori technikája, amit sikerült akkor blokkolnom, viszont most a balkaromat telibe találta, ami szerencsére nem szállt le a testemről, de hihetetlen erővel vágódott a talajnak, valamint át is szakad rajta a hierro, s előbuggyant a vérem is, nagyjából ugyan ott, ahol Diego hasította fel a karomat.
Fájt az egész bal karom, az egyenruhám felső részének és a kalapom elülső fele nagy része elégett, vagy lyukacsos volt. Bizsergett a mellkasom és az állam. Lélekenergiám szintje rendszertelenül ingadozott. S mindezek ellenére sem kétségbeesés, sem félelem nem lett úrrá rajtam, inkább csak fokozódott rajtam a harci láz, izgatottabb lettem, újra látni akartam a nőstényfajzat szenvedő képét.
- Háh! Ez szerinted támad volt? – Röhögtem fel remegő hanggal, bár lehet, hogy számára a hangom remegése az nem a pozitív, hanem a negatív izgalmat sugallta. Jobbomra támaszkodva tápászkodtam fel. A lélekenergiám még mindig ingadozott, így cerot nem tudtam lőni, vagyis nem akartam megpróbálkozni, mivel nem tudható, hogy mi sült volna ki belőle, és még a harmadik szem technikám is már rég deaktiválódott.
- Cero? Távolba támadó technika? – Szólaltam fel immár újra kihúzott háttal, már csak enyhén remegő hanggal, de még minidig ingadozó lélekenergiával. – Ennyire gyáva lennél? Ennyire rettegnél tőlem? Háh! Jól is teszed! És ne örülj, nem foglak gyorsan megölni! AKAROM, HOGY SZENVEDJ! ÉS CSAK AZUTÁN PUSZTULJ MEG, TE NŐ!! – Kiáltottam a végét, azután a kalapom és uniformisom felső részét magam mögött hagyva rohamoztam meg. Előre dőlve rohantam, sőt sonidoztam felé, jobbomat teljesen, balomat félig behúzva, mintha a jobbommal kívánnék először le súlytani rá. S ahogy a közelébe értem a bal karommal kezdtem meg a támadást, s a jobbommal fojtattam. Ekkor a bal lábam volt előrébb, így azt megroggyasztottam, s a jobb lábammal egy kaszáló mozdulattal próbáltam kigáncsolni, vagy legalább a lábát eltalálni. A mozdulat sor után erősen valószínű, hogy háttal voltam neki, így előre rugaszkodtam, s megfordultam, a karjaimat magam elé emelve, védekezően tartottam, s vártam az ellentámadását. Most már nem voltam magamtól elszállva, viszont a lélekenergiám az bár már jóval kevésbé, de még mindig „remegett”, ingadozott.

Éreztem, hogy szép lassan újra tudok normálisan lélegezni. Ez nagy megkönnyebbülés volt számomra. De még mindig nem tudom, hogy hogyan csinálta, és hogy most hogy ismét rendben vagyok az a támadásnak az érdeme, vagy már lejárt a hatása. Egy biztos nem akarom még egyszer átélni.
Ahogy elült a füst láttam, hogy a Cero hatásos volt. Nem csak a támadást hárította, hanem telibe is találta. Bár ha több időm lett volna, és több erőt tudtam volna belevinni, akkor sokkal súlyosabb sebeket is tudtam volna rajta ejteni. Viszont amit örömmel vettem, hogy a karja rendesen megsérült. Fájhat is neki. Remélhetőleg azt már csak csínjával fogja majd használni, amiből akár előnyt is kovácsolhatok. Már ki is terveltem, hogy hogyan fogok majd végezni vele.
Felröhögött, és remegő hangon közölte, hogy ugyan ezt nevezem én támadásnak? Nem akartam a fejéhez vágni, hogy ugyan még nem látott az égvilágon semmit sem. Sírni fog még, ha kiengedem a kardomat.
- Cero? Távolba támadó technika? – kihúzta a hátát, enyhén remegő hanggal, ingadozó lélekenergiával – Ennyire gyáva lennél? Ennyire rettegnél tőlem? Háh! Jól is teszed! És ne örülj, nem foglak gyorsan megölni! AKAROM, HOGY SZENVEDJ! ÉS CSAK AZUTÁN PUSZTULJ MEG, TE NŐ!!
A hangjába a remegés sem volt éppen bizalomgerjesztő, de az ingadozó lélekenergiája egyáltalán nem tetszett nekem. Mitől ingadozhat ennyire? Persze tudom, hogy a Cero lehet kicsit eltúlzott volt, de biztosra akartam menni, ugyanis azt sem tudtam, hogy mit lőtt rám. De hogy legyáváz, azt ki kérem magamnak. Ettől majd szétdurrant az agyam. Na, több sem kellett, hogy beguruljak, és az ég mentse meg, mert biztos kinyírom ezt az öntelt majmot.
- Én ugyan nem félek tőled! Te viszont félhetsz, mert én nem fogok habozni, ha lesz alkalmam. GYERE CSAK!
Megszorítottam a kardomat. Nem szabad egyetlen egy pillanatra sem elbambulnom, mert most ő fog visszatámadni. Kezdés képen le is hajította kabátját és kalapját, és úgy kezdett el rohanni felém. Jobb kezét teljesen behúzta, balt viszont félig, ebből is látszik, hogy nem igazán tudja jól mozgatni. De mégis, mikor a közelembe ért, akkor azzal a kezével támadt. Nem is értettem, hogy miért a sebzett kezével támad. Kardommal védtem, majdhogynem beleállítottam az öklébe. Viszont a másik kezével már azonnal küldte a következő támadást, ami elől éppenhogy sikerült elhajolnom. Ballába volt elől behajlítva, erre támaszkodva a jobb lábával akart kigáncsolni. Nem volt rossz ötlet, viszont ezt a technikát ismerem. Felugrottam, hogy elkerüljem a lábkaszálást. Háttal megállt, majd előre ugorva fordult meg és rakta keresztbe a kezét. Így védekezve. Míg ő az utóbbi mozdulatsort végrehajtottam, addig én nagy lendületet véve amekkorát csak tudok csapok le rá a kardommal. Valószínűleg azért harcol pusztakézzel, mert nagyobb lehet a Hierro ereje, mint az enyém. Máskülönben nem hiszem, hogy ilyen bátor lenne egy karddal szemben. Vagy ennyire meggágyult? Az csak nekem jó, ha minél nagyobb vágásokat tudok rajta ejteni. A másik, amit nem értek, hogy miért nem használ különböző technikákat? Lehetséges, hogy csak be akar etetni? Hogy ne koncentráljak annyira? Vagy lehet, hogy csak az ingadozó lélekerő az oka? Nem meri, vagy nem tudja használni? Bár nem tudom, hogy engem ez miért érdekeljen hisz, így esélyem van kedvem szerint támadni.
A nagy vágás után igyekszem egy Sonido-val eltűnni, hogy elkerülni a következő támadást. Mögé érkezem. Gondolom számít erre a lépésre, hogy majd innen fogom majd megtámadni, ennek értelmébe meg is fog majd fordulni. Én guggolva várom ezt a kiszámítható mozdulatot, hogy lábamat felnyújtsam, és ezáltal erősen álba találjam. Majd mikor ismét részbe felállok, akkor a térdét próbálom meg eltalálni, hogy az is rendesen fájjon neki. Sonido-val ismét elugrok, és ökölbeszorított kezemen már világít a vörös energia, hogy egy kardcsapás után egy Barra-val rendezhessem át az arcát. Remélve, hogy ezzel egy kicsit lefaraghatok belőle.

Első ütésemet sikeresen hárította a kardjával, a másik elől, viszont egy hajszálnyival, de sikerült kitérnie, viszont a haját még éreztem a kézfejemmel, oh, mily elragadó egy nő hajába tépni, és… szemöldökrángatás

. Imádtam, mikor szenvednek, viszont ez a támadás sorozatom nem a hajánál való megragadással folytatódott, hanem egy gánccsal, vagyis egy gáncspróbálkozással, de úgy tűnik ere pont számított, talán már nem egyszer használták ellene, így sikerült felugrania, s a lábkaszáló mozdulatomat elkerülnie. Én védekező állást vettem fel, és nem is hiába, mivel kardjával már le is sújtott, viszont pechjére a kardja a hierrom még ép, vagy legalábbis nem túlzottan rongálódott részét találta el, így csupán azon csendült egyet. ~Úgy tűnik, hogy a fegyverében nagyon megbízik, hát akkor vegyük el tőle! ~
Bár a sonidoja gyorsabb volt az enyémnél, de annyira nem, hogy teljesen észrevétlenül mozogjon, valamint a lélekérzékelésem sincs rozoga állapotban, így éreztem, tudtam, láttam, hogy mögém került, akár csak az a kölyök shinigami, Kaminari Taka. A nő is hasonlóan alacsony volt, így arra gondoltam, hogy a kardjával próbál felnyársalni, vagy legalábbis felfelé fog támadni. A kis shinigami elleni cselt igyekeztem bevetni, immár sikeresebben, mivel most egy pocsolya sem volt, ami elgáncsoljon. Szóval, ahogy mögém ért, térdeimet beroggyasztva, hogy nagyjából a szintjébe kerüljek fordultam meg jobb oldali irányban, miközben a kezeimet félig behajlítottam, s próbáltam a jobb könyökömmel eltalálni a nőt. Mivel guggolt nem sikerült a könyökömmel eltalálnom, viszont ez nem okozott gondot a mozdulat sorom folytatásában, mivel a fordulásban nem álltam meg. A bal kezem volt mozgásban, s bár a testét akartam megzúzni vele, de mivel rúgást akart intézni ellenem, ezért ahelyett, hogy a terveim szerint az egyik bordáját, vagy a fejét ütöttem volna meg, a lábát találtam el, s éreztem, hogy ettől az egyetlen egy ütéstől átszakad a hierroja. Talán meg is lephette, hiszen a lélekenergiánk közötti különbség érezhető, viszont talán még sosem találkozott egy olyan arrancarral, mint én, aki fegyverét kezelni nem, vagy alig tudja, viszont a testét annál inkább, vagyis egy pusztakézre specializálódott arrancarral. Arcomon a hierro átszakításától széles, élvezkedő vigyor ült ki.
- Gyenge. – Mondom vigyorogva, ahogy a térdemet megrúgja, amivel csak annyit ért el, hogy összeér már a két térdem. Egy jobb egyenest indítottam meg felé, de félúton megállítottam, mivel a nő eltűnt. Vagyis újra elsonidozott, én meg örömmel konstatáltam, hogy a reiatsu ingásom abba maradt.
A kard csapását könnyedén kerültem ki egy hátra ugrással, viszont a barrajába talán direkt bele is hajoltam. Tudtam, éreztem, hogy még egypár barra, s az arcomon is áttörik a hierrom, viszont ezt neki nem kellett tudni, így csak felröhögtem.
- Háh! Há-há-há! Gondolom már észrevetted, Nő. A hierrom olyan vastag, hogy vagy három, erős technikád kell ahhoz, hogy áttörd, a szánalmas barra-id kevesek hozzám. Csak a cuccaimat teszed velük tönkre. – Szemüvegemet, ami a barratól tönkre ment, levettem, s felé hajítottam egy egyszerű csukló mozdulattal. – Tudod, nem akarlak megölni, még nem. – Egyáltalán nem akartam a Segunda, Desmonddal ujjat húzni, ezért semmiképpen sem akartam megölni, de ezt neki nem kellett tudni. – Ezért üzletet ajánlok, hogyha engeded, hogy egy kicsit elszórakozzak veled. Akkor meghagyom az életedet, viszont, hogyha nem egyezel bele, akkor nem ígérhetek gyorshalált.
Még éreztem a közelünkben a chibit, ő talán valami távollévő arrancarnak érezhette, de mivel én ismertem a kis pimaszt, ezért tudtam jól, hogy nem távoli, hanem egy, a közelben leselkedő chibi arrancar, s a nő akármelyiket is választja, akár folytatja a küzdelmet, akár beadja a derekát, a nő szenvedtetésével így is, úgy is sikerül megbüntetnem.
Mivel reméltem, hogy nem adja meg magát, főleg, mivel ilyesmivel az espadainkra hoznánk szégyent, ezért a jobb oldali hónaljtokból előhúztam a zanpakutoumat, amivel azonnal kapcsolatot létesítettem a Jojo technikámmal, s ameddig a válaszára vártam a pisztollyal „jojoztam”. S amint határozott, a döntésétől függetlenül kezembe húztam a fegyvert, s ráemeltem, és háromszor elsütöttem, talán az egyik véletlenül eltalálja alapon.

Spoiler:

Rúgásommal az állát akartam elkapni, viszont én magam láttam kárát, ugyanis vagy készült rá, vagy tudhatta, hogy miként fogok mozogni. Egy ütést kaptam a lábamra. Felkiáltottam, ugyanis telibe talált az ütés. Szerencsére Sonido-val elugrok, ökölbe szorított kezemen már világított a vörös energia. A kardcsapást kivédte, viszont ami meglepett, hogy a Barra-val felerősített jobb egyenesbe még bele is hajolt. Rémülten ugrok hátra, és szembesülök, hogy semmi baja. Hierro –ja sokkal erősebb az enyémnél. A kardommal meg sem tudtam karcolni. Valahogy viszont vágásokat kell rajta ejtenem, hogy a technikám valami hatást tudjon gyakorolni, de így esélytelen. Még nem találkoztam olyannal, akit ha megvágtam, akkor azon egy karcolás sincsen.
~ Hogy fogom ezt az alakot legyőzni? Hiába támadok jól, ha a védelme áthatolhatatlan. Puszta kezes harcra van specializálódva. Biztos van gyenge pontja…
- Háh! Há-há-há! – röhög fel - Gondolom már észrevetted, Nő. A hierrom olyan vastag, hogy vagy három, erős technikád kell ahhoz, hogy áttörd, a szánalmas barra-id kevesek hozzám. Csak a cuccaimat teszed velük tönkre.
Törött szemüvegét levette, és felém hajította. Az a baj, hogy valójában tényleg csak a cuccait sikerült eddig hazavágnom. Nekem viszont a lábam iszonyatosan sajog. Emiatt meg lassabb leszek. Muszáj valahogy erőt vennem magamon…
– Tudod, nem akarlak megölni, még nem.
- Nosza, micsoda nagylelkűség. – vágom oda ironikusan, majd összeszorítom a fogam.
– Ezért üzletet ajánlok, hogyha engeded, hogy egy kicsit elszórakozzak veled. Akkor meghagyom az életedet, viszont, hogyha nem egyezel bele, akkor nem ígérhetek gyorshalált.
Kicsit hülyefejet vágtam. Üzletet ajánl, majd az „elszórakozok veled” kifejezéssel magamban már 6 féleképpen kinyírtam. Játszadozni akar velem? Mindjárt megmutatom, a kardommal a fejében hogy szórakozzon. Meg hogy nem ígérhet gyors halált.
Most én nevettem fel.
- Azt hiszed, hogy hagyom, hogy szórakozz velem? … Lehet, hogy te nem ígérsz gyors halált, viszont én neked ígérhetek. … Ha itt lesz az ideje, akkor egy pontosan időzített mozdulattal fogom kiontani az életed. … Vagy egy – felemelem a kezemet becélozva a fejét – CERO-val fogom szétlőni azt az önelégült fejedet. – örült mosollyal vigyorgok rá.
Azt még pontosan nem tudom hogy, de nem hagyhatom, hogy túlzottan elbízza itt nekem magát. Ha azt hiszi, hogy valaha is feladom, akkor még nagyon nem ismer engem. Az ilyen ajánlatokat még félholt állapotba is röhögve visszautasítom.
Jobb oldali hónalja alól előrántott egy fegyvert. Egy forgótáras fegyver. Emberi világba lennénk, azt mondanám, hogy újratöltés nélkül ha jól látom, akkor hétszer tudna rám lőni. Viszont mivel ez nem egy átlagos fegyver így gondolom nem éppen úgy működik, ahogy neki kellene. Feltehetően ebbe van elzárva a valódi alakja. Kiengedi? Inkább egy kicsit jojózik vele. Hiába látom milyen fegyver meg egy kis elemzést is csináltam, de mégis a félelemtől földbe gyökerezett a lábam. Egyszerűen bevillannak azon éjszaka rémképei. Az a baj, hogy a félelem egyre jobban kiülhet az arcomra is, melytől ő csak erőt kap. De egyszerűen nem tudok nem arra gondolni. Rémálmaimba is visszatér, hogy ismételten ellőnek, csak most nem hasba, hanem szíven, vagy éppen a fejembe kapok egy lövést. Már magam előtt látom is, hogy erőtlen vagyok, és a fejemhez nyomja a fegyvert, majd elsüti és én üveges szemmel esek össze, a homlokomon tátongó lukkal. Ebbe teljesen bele is remegek, és szinte észre sem veszem, meg sem hallom, hogy elsüti a fegyvert. Még szerencse, hogy jók a reflexeim életveszélyben, de így is későn mozdulok, és a vállamat eltalálja az első lövedék. A második elől kifordulok, majd a harmadikat szétcsapom. Oda is kapok a vállamhoz.
~ Mégis hogyan harcoljak egy pisztollyal? Még soha nem volt dolgom ilyen fegyver ellen harcolnom. Ez lesz a végzetem? Nem vagyok elég gyors, hogy többszörös lövések elől kitérjek, pláne, ha mindkettővel elkezd rám tüzelni. Valamit ki kell találnom, különben ki leszek lukasztva. Nekem egy igazi lövedékem van, ami biztos hatásos, az a Cero. Viszont ahhoz idő kell. Ő addig kilövi rám az egész tárat. El kell érnem, hogy esélye sem legyen lőni.
- Rendben… Ha a Barra neked túl gyenge – fehér energiát gyűjtök a kezembe – Akkor megismertetlek a Oodama technikámmal.
Még nem teljesen tudom tökéletesen használni, de ezzel úgy bemosok neki, hogy utána keresheti a fogát. Majd mehet protkoért. Két energia gömböt indítok el felé, majd ahogy tudok cikcakkozva kezdek felé futni, vagy Sonido-zni, hogy kevésbé tudjon célba venni. Mert ha újra töltéses, akkor nem fogja csak úgy vaktában lövöldözni. A Raikou no heki villámszúrással megpróbálom leszúrni, vagy a karját és felsőtestét megsebezni. El akarom, hogy a lövés gondola se forduljon meg a fejébe, hogy inkább arra koncentráljon, hogy hogyan kerülje ki a szúrásokat. De a fájdalom belem nyilall a lábamba, ezért kénytelen vagyok befejezni. Bal kezemre gyűjteni az energiát, most egy szép bal-horoggal akarok neki kedveskedni, most egy Oodama felerősítéssel. Majd igyekszem távol ugrani tőle.
Nem akarom még most feloldani a kardomat. De ha ez sem jött be, akkor kénytelen leszek. Viszont akkor a meglepetést és mindent kihasználva azonnal egy mozdulattal véget vetek ennek. Helyre rakom. Remélem, nem tudja kivédeni majd a támadásomat.

Nem fogadta el az ajánlatomat, sőt még vissza is szólt. Ennek nagyon örültem, viszont ami még jobban feldobta a kedvemet, az az volt, ahogy újra félelem kezdett ki ülni az arcára, ahogy a pisztolyomat, mi a zanpakutoum elővettem. Élvezetes volt látni. ~Igen, félj! ~
- Örülök, hogy nem fogadtad el az ajánlatomat. szemöldökrángatás

– Igazából nem tudta, hogy azzal, hogy elutasította az ajánlatomat, úgy egyezett bele ténylegesen, hiszen így végül is talán még jobban megszenvedtethetem. Alig hittem a szememnek, hogy eltalltam, kedvem lett volna öröm ujjongani, sőt Threshez szaladni, hogy eldicsekedjek azzal, hogy sikerült, valami hihetetlen csoda folytán eltalálnom valakit, úgy, hogy tényleg el is akartam találni. Cool

Viszont nem tehettem meg, mivel ellentámadásba lendült, az a nő.
Az energia gömbjei elől egy sonidoval tértem ki, viszont a szúrásainak csupán negyedét tudta elnyelni a hierrom, miközben a jobbommal próbáltam hárítani azokat, de ezzel csak azt értem el, hogy a szúrásai fele a kezemet érte. Viszont annyi szerencsém mégis volt, hogy egyik sem volt igazán mély, s csupán úgy egy fél tucat volt komolynak mondható. Ahogy láttam, hogy egy energiával felerősített jobb oldalamra érkező ütést készül megindítani felém azonnal aktiváltam a Joshu Migite technikát, hogy a jobb vállamból kinövő harmadik kéz segítségével blokkolhassam az ütését.
Szerencsém volt, hogy a pusztakezes harc egyik specialistája vagyok, mivel hogyha nem vettem volna időben észre, hogy a bal kezével ütni akar, akkor az ütése nem a technikával megidézett harmadik kezet tette volna teljesen használhatatlanná, hanem csúnyán át rendezte volna az arcomat. Valamint jól sejtettem, hogy ez erős támadás lesz, így még a jobb kezemet sem tette még jobban tönkre.
- Szép! Smile

– Mondtam vigyorogva, bár most a vigyorom az enyhén keveredhetett némi fájdalommal, ami a szúrt sebek, de főleg a harmadik kéz mondhatni megsemmisülése végett volt. – Muere, Ángel del Infierno! – Oldottam fel a ressurrecionomat, mivel bár nem voltak súlyos sérüléseim, de azok mind olyan helyen voltak, amik veszélyesnek számítottak, valamint tudtam, hogyha nem oldom fel a zanpakutoumba zárt erőmet, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy veszítek.
Az előbbi resurrecionom, amibe Aizen kényszerített feloldásakor denevérek vettek körül, s rejtettek el, viszont ez már nem volt többé. Az erőm, mint mindenki másnak heves reiatsu áramlással, feltöréssel járt, ami a környezetünkben lévő törmeléket is a levegőbe emelte, s a keletkezett porral félig-meddig takart. Felső tetemről a ruha eltűnt, nem, nem semmisült meg, csupán eltűnt. A jobb szemem széléből az arcom közepéig lehúzódó vörös csík tovább húzódott, egészen az államig, valamint a bal szememből is lehúzódott egy vörös csík az arcom közepéig. Bőröm színe homokszínre váltott, míg a maszkom piszkos fehérre, s ez utóbbi pikkelyszerűen beborította a hátam, valamint a vállaimat. Far csontomból szintén homokszín, s négy méter hosszú farok nőtt ki, míg a fogaim hegyessé váltak, s a szemfogaim kétszer akkorák lettek, mint eddig voltak.
- Arrejaque con cadena! Thres! – A nő valószínűleg távolabb volt, sem mint elérhettem volna, így a lövés, mit valami csoda folytán sikerült eltalálnom a nő vállát, és a jobb kezem között a reiatsum színével megegyező, mély, sötétvörös színű lánc jelent meg. – Lábhoz! – Kiáltottam rá parancsolóan, s rántottam egy jókorát a láncon, minek hatására a nő felém kezdett „szállni”. Hogyha minden rendben megy, akkor, ahogy közel ér hozzám a jobb térdemmel mérek rá egy csapást, ami a lánc eltűnik, s a nő valószínűleg pár métert hanyatt „repül”. Miután sikerült ez a támadásom, vagy a nő sikeresen mégis távol tudott maradni tőlem, elkezdek erőt gyűjteni cerora, hogy megkóstoltassam vele.

A lánc fizikájáról:

Felettébb örült, hogy nem fogadta el az ajánlatát. Viszont annak már kevésbé, hogy ismét támadtam. A szúrásaim hatásosnak minősültek, viszont a vastag bőre egy részét hárította. Inkább a kezével védekezett. A nagy ütésemet pedig egy furcsa technikával hárította. Olyan volt, mint egy harmadik kéz. Ez a valami rendesen megroncsolódott a támadásomtól, de ez nem töltött el teljes örömmel, hisz az arcát akartam így átrendezni. De az már biztos, hogy nagyon képzett pusztakezes harcban.
- Szép! – vigyorgott, de érezhető volt, hogy azért mégis csak valamit elértem - Muere, Ángel del Infierno!
Felkiáltott. Egyértelműen, hogy ez a Zanpaktou feloldása volt, hisz hatalmas energia kezdett el kavarogni, és mire vége lett, addigra egy teljesen más alakban mutatkozott meg. Felső testéről a ruha teljesen eltűnt. A jobb szeménél lévő vörös csík tovább húzódott egészen az álláig, és a másik szeménél is megjelent ugyan olyan csík. Bőre színe homokszínű lett, míg a maszkja fehér és vörös, és pikkelyszerűen borította be a hátát és a vállát. Egy hosszú homokszerű farka is lett, és szemfoga sokkal nagyobb lett. Olyan mintha egy homok szörnnyé változott volna. Mintha ismét a végtelen sivatagban lennék. Így már érthető, hogy miért olyan nehéz megvágnom. A homok jó védelem, és most már a hátát sem tudom megtámadni, hisz a pikkelyszerű védelem elég masszívnak néz kis, hogy ott próbáljam meg keresztülszúrni.
- Arrejaque con cadena! Thres!
Hirtelen a jobb kezénél megjelent egy sötétvörös lánc, melyet gyorsan végigkövettem, és egyenesen a találat helyéhez vezetett. Nagyon megijedtem, ugyanis ilyet még soha nem láttam. Ezek szerint a lövéseihez lánc is tartozik, mely összeköt vele. Na de én nem akarom, hogy bármi lánc bárkihez kössön.
– Lábhoz!
Kiáltott fel, mint ha csak egy parancsszó lett volna, és egy nagyot rántott a láncon. Nem elég, hogy fáj maga a seb, ez a rántás sem tett neki jót, a másik, hogy egyenesen megindultam felé. Megfogtam a láncot, és félszemmel csukva, morogva próbáltam megszabadulni tőle, mielőtt elértem volna hozzá. Maga a lendület is gyors volt, de tudtam, ha elérek hozzá, akkor azt nagyon meg fogom sínyleni. Az istennek nem akart elszakadni a lánc, de ha még sikerült is volna, akkor is ugyan ott lennék. Amint odaértem, akkor térdével egyenesen hasba talált, melynek következménye képen elkezdtem az ellenkező irányba repülni. Csak a falnak csapódás tudott egyedül megállítani. Vért köhintve estem össze. Nem volt elég, hogy a lábam fájt, a golyó ütötte seb és a rántás, most már a gyomrom, és a hátam és fejem sajgott. Egyszerűen meg sem tudtam mozdulni. Egy kis időre még homályosan is láttam.
~ Nem semmi. De ne is csodálkozzak, hisz feloldotta a kardját.
Láttam, hogy elkezdte idézni a végzetes csapást a Cero-t. Tudtam, ha ezt is bekapom, akkor végem. Ha két Cero egymásba csap, akkor az olyan robbanást okoz, hogy vége a dalnak. Ha egy kisebb csapással a közepébe csapok, akkor megúszhatom. De egyszerűbb elugrani előle. Vettem egy nagy levegőt, erőt vettem magamon, és éppen hogy de sikerült elugranom. Egyszerűen már ebbe sajgott mindenem. De tudtam, hogy így nem harcolhatok tovább. A Cero hatalmas port kavart. Lassan felállok.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale
Suttogtam el. A levegő hőmérséklete elkezdett csökkenni. A por elkezdett kavarogni, egykét hópehely észrevehető közöttük. Nem is hagytam, hogy a por elüljön. Amint átváltoztam, azonnal ahogy tudtam és amilyen gyorsan csak tudtam mellé Sonido-ztam, kaszámat erősen megmarkolva amilyen erősen csak tudtam meglendítettem. Egy gyors, határozott, erős mozdulat egyenesen a mellkasa felé. A támadás nem kivédhetetlen, de mégis sikerül eltalálnom, akkor halkan a fülébe súgom, hogy „Halott vagy”. Még ha nem is öli meg az elvérzés, de a vágás lassan meg fog fagyni, és nem hiszem, hogy annak örülni fog. Igyekeztem mindent kikapcsolni, és reméltem, hogy sikerrel járok. Az viszont aggasztó tény, hogy a találatával képes irányítani. Én farkas vagyok, és nem egy láncra vert kutya. Ez pedig most teljesen olyan érzés volt. Nagyon aggasztó. Nem elég a fegyver, még ez is.

Sikeresen végre tudtam hajtani a támadásomat, bár láttam, hogy próbálta a láncot eltépni, de hamarabb elért hozzám, semmint sikerült volna neki a művelet. Ahogy elért hozzám egy mozdulattal sikeresen hasba térdeltem, ez örömöt okozott nekem, tetszett a fölényem. Alig, hogy földet ért elkezdtem gyűjteni a ceromra az erőmet, mire talpra kecmergett már én is készen voltam arra, hogy újra támadjak.
- Cero! – Kiáltottam, ahogy a technikát alkalmazva a méretes energia sugarat előre küldtem. Csak, miután ellőttem, gondoltam bele, hogy ezzel, akár Sayyidot is veszélyeztethetem, s ez főleg akkor ötlött fel bennem, mikor észleltem, hogy akadálymentesen haladt tovább, anélkül, hogy a nőt eltalálta volna. ~Fenébe! Csak nem félre ugrott?~
Látni nem igazán láttam semmit sem, mivel újabb kisebb homok vihart sikerült kavarnunk. Szerencse, hogy a lélekérzékelésem nem olyan jó, mint a fegyverekhez való viszonyom, bár nincs is olyan magas fokon, mint amekkorán a test, mint fegyverként való használatom, ellenben elég jó, hogy éreztem, tisztán éreztem, hogy az ereje megugrott, vagyis sikerült rákényszerítenem, hogy feloldja az elzárt alakját, valamint a viszonylagos helyzetét is tudtam. Így mikor a közelemben termett nem ért váratlanul, vagyis teljesen meglepetés szerűen, csupán az a kasza volt furcsa, szokatlan, amivel fel akart szelni. Csupán a szerencsének, valamint a reflexeimnek köszönhető, hogy ebben sikerült megakadályoznom, bár ő talán úgy érezhette, hogy sikeres volt a támadása. Viszont a kasza hegye bele állt a hierromba, nem hasította át, csupán beleállt, ami csupán annak lehet köszönhető, hogy a tenyereimnek, miken az ujjak ellenkező irányba nézek, viszonylag időben el tudtam kapni a fegyver pengéjét. Azt az sejtésemet, hogy úgy érezhette, hogy elkapott az erősítette meg, hogy azt súgta, hogy „halott vagyok”. A szemeim elkerekedtek, mivel, hogyha ezt a csapást a hierrom és a tenyerem nem állítja meg, fogja fel, akkor Thresnek eggyel kevesebb fraccionja lenne már.
- De tudok még mozogni! – Vigyorogtam rá, ahogy a kaszáját félre löktem, s hogyha a négyméteres közelségben maradt, akkor amilyen erősen csak tudtam, fordulatból felé csaptam a farkammal.
Viszont, hogyha távolabb volt, valamint a farok csapás után rögtön felé vetültem vigyorgó üvöltéssel, hogy karmaimat belé mélyeszthessem egy nekem jobb, neki baloldalról, harántirányból fentről, amit a balkezemmel vízszintes irányú marás követett, akár sikerült az előző, akár nem, s ezt a kettő mozdulatot egy pörgés zárta, amit félig kinyújtott farokkal tettem. A pörgést követően tekintetemmel ellenfelemet kerestem, s balommal a jobb tenyeremből már húztam is elő a szigonyt, s ahogy megláttam felé ütöttem a levegőben, hogy a szigonyt kilőjem felé.
Hogyha sikerült eltalálnom vele, akkor abban a pillanatban ráfogtam a láncra, s újra magam felé rántottam, hogy egy újabb térdeléssel ajándékozzam meg.
Hogyha viszont nem találtam el, akkor hagytam, s nem kaptam el a láncot, inkább egy hátraugrással felkészültem a védekezésre.

Spoiler:

A támadásom már majdnem tökéletesnek volt mondható. Gyors voltam, energikus voltam, nagy erőt adtam bele. Bíztam benne, hogy itt vége is a harcnak, de egyszer csak megszólal.
- De tudok még mozogni!
Vigyorgott és lökte el a kaszámat. Szinte azonnal támadott a farkával, így az elől kénytelen voltam elhajolni. Nem tudom, mekkora erő van egy ilyen farok csapásba, de valahogy nincs sok kedvem tesztelgetni. Vigyorogva egy nagyot kiáltott, és egy balról, fentről érkező csapással akarta belém mélyeszteni a karmait. Kaszámmal hárítottam a csapást, a vízszintes kapom vágás elől pedig behúzva a hasamat és kicsit hátra dőlve centikre sikerült kikerülnöm. Persze itt nem volt vége a dolognak, ugyanis pördülve ismét farkával támadott. Sajnos pont a vége sikeresen eltalálta a kézfejemet, és azzal a kezemmel el is engedtem fegyveremét. Egyben messzebb is ugrottam tőle.
Gyorsba végignéztem rajta és láttam, hogy alig értem el valamit az előző támadásommal. Nagyon jók lehetnek a reflexei. Vagy egyszerűen ennyire szerencsés. Kézzel hárította, és a bőre is elég vastag. Tényleg úgy éreztem, mintha betonba vágtam volna a fegyveremet. Bár vágásnak vágás. Sajnos az már biztos, hogy ezzel a technikával még egyszer nem tudom meglepni. Bár szerintem még egy ugyan ilyen támadás, és akkor vége lenne. Ezzel meggyengítettem.
Nincs túl sok időm gondolkozni, hisz egy felém való ütéssel valami szigonyszerűség repül felém. Elég gyorsan. Sajnos a lábamba nyilalló fájdalom miatt nem tudtam kitérni, így a karomba állt bele. Egy lánc tartozott hozzá, ami ismét a rémig vezetett. Nem tétovázott, ismét jól megrántotta a láncot. Ez most ezerszer jobban fájt, mint az előzőnél.
- ENYYIRE HÜLYÉNEK NÉZEL, HOGY BEVESZEM KÉTSZER UGYAN AZT?
Kiáltok rá, és ugyan azzal a kaszámmal vágom át a láncot. De a kapott lendületet kihasználva támadok rá. Sonido-val jobb oldalához ugrok, és alulról indítva oldalról akarom a lábába vágni a kaszát, vagy legalábbis megsebezni. Most már tudom, hogy a farka elég veszélyes, így arra figyelek. Felugorva próbálok az egyik karjára csapást mérni. Ismételten elugrok, úgy, hogy mögé érkezve a fájó lábamra támaszkodva fogom összeszorítva a jó lábammal a térdhajlatába rúgjak, hogy összecsukoljon, és egy nagyobb csapást tudjak mérni a hátára, és kaszámat visszaforgatva a farkának tövére. Ismételten elugrok, majd egész magasból spiccbe szorított lábfejjel az Ashige technikával próbálom eltalálni a fejét.
Közben azon agyalok, hogy hogyan tudnám ismételten meglepni, vagy olyan helyzetbe hozni, hogy ismét ugyanott bele tudjam vágni a kaszámat, de most úgy, hogy a keze ne legyen útba. Ekkor szinte már meg is született a megoldás. Egy újabb elugrás után ismét felé fordulva a Claro de luna technikával hatástalanítsam a kezét, és a farkát, na meg az egyik lábát is megpróbáltam, de nem tartom olyan vészesnek, ha azt nem sikerül, hisz nem hiszem, hogy azzal bármit tudna hárítani. Így próbálkozom meg ismét.
Megpörgetem a kaszámat, hogy kisebb hóviharszerű szélt kavarjak, és a hópelyhek elvakítsák, hogy ne lásson, és ismét megpróbálom ugyan úgy végrehajtani a technikát. Ugyanis a vastag bőre ott már meggyengült. Nem bírna ki még egy olyan csapást. Viszont most a kezem már nem annyira épp.
De ha még nem is sikerül ez a támadásom, akkor sincs minden veszve. Hisz minél többször, és minél jobban sikerül megvágnom, annál nagyobb az esélyem. Ugyanis a vágások szép lassan be fognak fagyni, és mire észbe kap, addigra már mozogni sem lesz képes. Csak jól kell csinálnom.

Karmaimmal nem tudtam megsebezni, talán gyorsabb, mint gondoltam, vagy csupán kisebb volt, mint ahogy éreztem, nem tudtam, viszont a farkammal, azzal a bosszantó részemmel mégis sikerült eltalálnom, legalább mégis volt valami haszna annak a testrészemnek.
Bosszantott, hogy a láncomat átvágta, amit egy mérges grimasszal jeleztem a külvilágnak, viszont még így sem volt minden veszve, így a vigyor újra visszaült az arcomra, miközben vártam, hogy közelebb érjen, ami gyorsabban történt, mint vártam, mivel sonidot használva érkezett meg a jobbomra. Csupán annak köszönhetően tudtam elkerülni azt, hogy a kaszája hegye nem vágódott a lábamba, hogy azonnal szembe fordultam vele, úgy, hogy a jobb lábammal léptem hátrébb, azon okból, hogy ellentámadásba lendülhessek, hiszen a legjobb védekezés a támadás, ellenben a kaszája pengéjének külső fele megropogtatta a hierrot a lábamon. Kellemetlen érzés volt, de nem súlyos. Ezután felugrott, hogy közelebb kerülhessen a veszélyesebb részeimhez. ~Buta lány.~ Ő ugrott, én reiatsut gyűjtöttem, ő támadott, én kiáltottam, viszont nem a fájdalomtól, hanem a Voceo technikát alkalmazva, hogy fejfájást okozzak ennek , viszont a bal alkaromat, mivel kiáltás közben a karjaimmal félig behajlítva félkört írtam le a levegőben, sikerült megvágnia, bár csupán felszíni, kicsi seb lett, mégis sikerült megvágnia. Mihelyt földet ért jobb kezemmel indítottam csapást, hogy arcáról a bőrt, vagy legalább a hierrot lemarhassam karmaimmal.
Mögém ugrott, én meg előre ugrottam, hogy tigrisbukfencet vessek, s aztán megforduljak, hogy szemtől szembe legyek vele újra. Viszont a bukfenc után nem egyenesedtem fel, hanem vadállat módjára behajlított lábakkal, széles terpesszel előredőltem, s a bal, sérült karomra támaszkodva, a jobb karomat félig felemelve, marásra készen tartva néztem rá már-már vicsorgás szerű vigyorral az arcomon, mivel felrémlett az, mikor ott lent Primera megsebzett, s újra visszavedlettem vadállatias hollowá.
Az elkövetkező támadását oldalra gurulással kerültem ki, bár csupán éppen hogy, de sikeresen kikerültem azokat. Hiába éreztem magam újra vadállatnak, hiába, hogyha a testem már nem ehhez a harcmodorhoz van szokva, ezért nehézkesebben mozogtam. Ezért az oldalra gurulás után újra talpra ugrottam, viszont tartásom görnyedtebb volt, nem fáradtságtól, vagy fájdalomtól, sem sérüléstől, hanem csupán állatiasságból. Szélesebb terpeszben álltam, a jobb lábam hátrébb, félig lábujjhegyen, ballábam, mint támasz előrébb volt, kezeim megfeszítve a vállam mellett voltak, kézfejeimmel hátrafeszítve, készen állva ellentámadásra, támadásra. Arcomon még mindig tébolyult vicsorgás szerű vigyor ült.
Ő felugrott, s pörögni kezdett. Nem tudtam, hogy mit akar, vagy miféle technikát akar használni, de nem érdekelt, tudtam, láttam előre, hogy ez be fog találni, és bár éreztem előre, hogy meg fogom érezni a helyét. Nem érdekelt, csupán az, hogy izmaimat megfeszítettem, és feszülten vártam, hogy elég közel érjen, s mihelyt elég közel ért megindítottam a kezeimet, hogy az Abrazasa technikát használjam, mint ellentámadást.
A rúgása eltalálta a fejemet, de stabil állásom miatt nem borultam fel, viszont a fejem megkeveredett kissé, így egyrészt nem éreztem, hogy sikerült-e eltalálnom, valamint, hogy mekkora erővel sikerült, hogyha sikerül, illetve kis időre a teljes időérzékemet is elveszítettem.
- Nohát, ez a vérem. – Jegyeztem meg hangosan kissé csodálkozva, miután a számba gyülemlett édeskés, vasas ízű folyadékot kiköptem a földre. – Remélem te is megszenvedted azért. – Küldtem előre egy mosolyt. Kissé szédelegve letöröltem a szám szélét, s simítottam végig az arcom jobb felén, ami enyhén felduzzadt. Ezek után azt a technikát használta, mint régebben Dei, már tudtam, hogy ezek mire valóak. Sonidoval tértem ki az első elől, de még kóválygott a fejem, így falnak sikerült mennem, és ezért a kezeimet sikerült összekötöznie. Valamint a farkamat is, viszont az azt követőt egy újabb, már nem kóválygó sonidoval kerültem el.
~Hó pelyhek? Fagyos egy képesség.~ Csodálkoztam rá a hópelyhekre. Túl sok volt ez, szem elől tévesztettem a nőt. Minden erőmmel a kötöző technika ellen feszültem, de késő volt újra mellettem jelent meg, kaszája újra belém csapott, ugyan ott. A hierrom átszakadt, szúró, éles fájdalom hasított a mellkasomba, a kaszája belém állt. Mégsem volt késő, pont jó volt az időzítés. Fájdalmamban, ahogy a kaszájának a pengéje átszakította a hierromat, s a szegycsontomat éppenhogy keresztűl szúrta nem üvöltöttem fel, helyette feltéptem a kötöző technikát, s azzal a kezemmel, amelyik oldalamon állt a torkára kívántam fogni, mag a másik kezemmel a kaszájának a pengéjére, nehogy elmenekülhessen.
- Évtizedek óta halott vagyok. – Mondtam neki némileg fájdalmas hangon. – Egyszer már megöltek, de már az is halott, de te nem úszod meg annyival, hogy meghallj, nem öllek meg, elég lesz egyelőre, hogyha csak szétverlek! – Vigyorogtam rá.
Hogyha sikerült a torkánál fogva megragadnom, akkor a kezemmel, amivel a kaszáját fogtam elengedtem a fegyvert, s ujjaimat félig begörbítettem, mintha egy labdát markolnék, s aztán a ressurecionom másik technikájával, a Lidércnyomással támadtam a fejére. – ÍNCUBO! – Kiáltottam a támadás közben.
Hogyha nem sikerült torkon ragadnom, akkor az Otokifuku technikával felé kiáltottam, s most én sonidoztam a jobb oldalára, és a jobbommal a Lidércnyomás technikát használva támadtam a mellkasára a technika nevét kiáltva: - ÍNCUBO!

Támadásom közben sikerült egy elég szép kis sebet szereznem az arcomra, ellenfelem nagy körme által. Ahogy a bukfenc után úgy nézett rám, mint a megvadult fene vad. Kicsit úgy érzem, hogy minél tovább harcolok vele annál inkább erősebb lesz benne ez az állati ösztön. Egy igazi szörnyeteg. Vicsorogva mosolygott, és karmát támadásra előkészítette. Én csak kiegyenesedtem felemeltem a fejemet és ránéztem. Néhány pillanatra elő bújt az érzelem mentes arc, és az üres tekintet, melyben talán azt lehetett látni, hogy semmi bűntudat nélkül megfürdenék a vérében. De ez csak egy pillanat volt, hisz támadtam újra. Még ha kicsi sikerek, de mégis sikerek, hogy itt-ott meg tudom vágni. Ez hajtott, minél jobban és minél többször megvágni. A rúgásom előtt megint ugyan azt a technikát alkalmazta, mint legutóbb. Megint éreztem, hogy összeszorul a tüdőm. Egyszerűen még nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne ez ellen védekezni. Kezemet azonnal a mellkasomhoz tettem, de „nem törődve” a fájdalommal telibe találtam a fejét.
- Nohát, ez a vérem. – jegyezte meg mikor felköhögte a saját vérét - Remélem te is megszenvedted azért.
Gondolom elég lila lehet a fejem, és szörnyen nézhetek ki. De már jobb valamennyivel.
A kötözéssel sikerült a kezeit és a farkát lekötnöm, nekem ennyi elég volt. Jók voltak ezek a kisebb vágások, de mégis a nagy csapásnál éreztem igazi katarzist, hogy igen ez most sikerülnie kell. Bele adtam, amit csak tudtam, remélve, hogy itt akár vége is lehet a játéknak. Éreztem, hogy áttöröm a védelmét és a kasza pengéje egyenesen belemélyedik. Éreztem, hogy ez most jó volt. Bár ezt sokáig nem élveztem, hisz olyan volt mintha az egészből nem érzett volna semmit. Szétszakította a kötést. Az egyik kezével megragadta a pengémet, hogy ne tudjam kihúzni, de még sem ugorhatok el nélküle. Nagyon meglepődtem, és szinte azon nyomban ráfogott a nyakamra, és így felemelt. Rögtön a kezére fogtam, hogy próbáljam kiszabadítani magamat, de egyre szorosabb lett a fogás.
- Évtizedek óta halott vagyok. … Egyszer már megöltek, de már az is halott, de te nem úszod meg annyival, hogy meghallj, nem öllek meg, elég lesz egyelőre, hogyha csak szétverlek!
Vigyorgott rám. Egyik szememet becsukta, a másikkal ránéztem, és csak vicsorogtam, és próbáltam kiszabadítani magam, de csak egyre erősebbel szorított, mintha csak nem akarna soha elengedni, vagy annyira elszorítsa a nyakamat, hogy összemorzsolja.
A másik kezével elengedi a pengémet, és mintha egy labdát fogna, behajlított újakkal a fejemhez közelíti.
– ÍNCUBO! - kiálltja
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
Szemem kinyílik amennyire csak lehet, és a hihetetlen fajdalomtól csak kiabálni tudok. Mintha minden idegpontom fel akarna robbanni a fajdalomtól. Mindenem görcsbe rándul. Minden porcikám azért kiált, hogy hagyja abba, hagyja abba, mert nem bírom. Kiszabadulni, kiszabadulni. Majd becsukom a szememet, és ahogy csak tudom szorítom.
Csukott szemmel, fejjel lefele, süllyedek a mélyfekete vízben. Szép lassan kinyitom a szememet, és látom hol is vagyok. Érzem, hogy nem kapok levegőt. Fáj a mellkasom. Elájultam? Fázom, fáj mindenem, és érzem, hogy egyre mélyebbre süllyedek. Mindkét kezemet a mellkasomhoz teszem. Érzem, hogy szívem még ver. Talán még sem haltam meg. Valószínűleg a fajdalomtól elájulhattam. Azért vagyok egy ilyen helyen. Szép lassan behunyom a szemem, és szép lassan kezdem elfogadni, hogy nemsokára meg fogok halni.
- Te meg mit csinálsz?
Kipattan a szemem. Hirtelen a hideg is kirázott, ami nagy szó. A hang irányába fordultam, és megláttam őt.
- Feladod? Ilyen egyszerűen? … Lehet tényleg nem kapott az agyad elég oxigént. … De tudtommal te nem vagy olyan, hogy feladod. … Nem… Addig küzdesz, míg lelegzel, míg van benned élet. … Engeded, hogy itt kénye kedve szerint játszadozzon veled? … TALPRA! ÉBBREDJ!
- Ébredj – ismételtem halkan – Ébredj?… Fel kell ébrednem… most…
Éreztem a hideg szelet a bőrömön. Éreztem az erőt magamban. Felnyitottam a szememet. Megragadtam a hüvely ujját, és kicsavarva reméltem, hogy a másikkal elenged. Kaszámat egy kézzel megfogva kirántottam belőle.
- Hogy nem ölsz meg, hanem inkább szétversz? … Rossz lépés volt. Ugyanis én… – felemelem a fejemet egyenesen a szemébe nézek és a gyilkolási szándék tükröződik belőle – Most megöllek…
Újra megindulok felé, és mint az őrült sebességgel pörgetem a kaszámat. Ide-oda ugorva, hajolva, eddigi fájdalmakkal nem törődve lélegzetvételhez sem hagyni az ellenfelemet támadok. Kezére, lábára, hasára, és úgy támadok, hogy arra kényszerüljön, hogy csak hátrálni tudjon. Néha csak egykezemmel pörgetem, másikkal egy pedig hol Barra-t, hol Oodama-val akarom eltalálni.
Hirtelen éles fájdalom áll a lábamba, és megtörik a lendületem. Az a lábam eddig bírta. Másik lábamra támaszkodva hátra ugrok, és készítem az energiát a Cero-ra.
- Nesze!
Ezzel el is lőttem a szép nagyra sikerült Cero-mat. A fájdalomtól és a fáradságtól teljesen összerogyok. Próbálom valamennyire tartani magam. Attól tartok, hogy ez a támadásom sem volt túl hatékony. De abban reménykedem, hogy elég sok helyen meg vágtam.
Feltehetőleg a por leülepedése után önelégülten látja, hogy erőm határán vagyok. Hogy fáj mindenem, és gondolom élvezi a helyzetét. Önelégült mosollyal indulna meg, hogy bevégezze a munkáját. Én pedig lehajtom a fejemet, majd felteszem az egyik kedvenc kérdésemet.
- Mond csak… Tudod hányszor vágtalak meg? … - hallom, hogy a jég elkezd recsegve megjelenni rajta – Ha nem tudod, akkor nem baj, hisz szép lassan mind be fog fagyni, és te már mozdulni sem fogsz tudni. … Ugye milyen kellemetlen? … Egy kis vágás is milyen sok gondod tud okozni. … - felemelem a fejemet – A mellkasodon lévő seb fog a legjobban eljegesedni.
Ott vágtam meg a legtökéletesebben. Mély seb, és körülötte szépen be fog fagyni. Elég fájdalmas lehet. Remélem elég sok vágást tudtam rajta ejteni, hogy akár teljes testrészek teljesen be tudjanak fagyni. Lényegében egy kis vágás elfagyása is súlyos lehet. Biztos nagyon fájhat. Így lényegében akár én is learathatnám a munkám gyümölcsét. Hisz ha túl jó lettem volna, akkor az alsó testrészeit megfagyasztva csak a fejét kihagyva oda mehetnék, és szívbaj nélkül lecsaphatnám a fejét. De tudom, hogy ez a helyzet nem lehetséges. De már annak is nagyon örülnék, ha sikerülne térde kényszerítenem a szörnyeteget.

A tervem, bár komoly sérülés árán, de bevált. Próbált szabadulni a markomból, de mind hiába. Talán erősebben fogtam a nyakát, mint gondoltam, mert fulladozott, ami némi önelégültséget csalt belém. A ressurecionomban használatos másik technikám, az Íncubo nem várt hatást keltett. Elájult. Hangosan felröhögtem, hogy milyen gyenge.
Ameddig aléltan volt a fogásomban, a kaszájának pengéjét kitoltam magamból fájdalmas grimaszok közepette. Ezután szívesen elszórakoztam volna vele, hogy magához térítsem, de nagy bánatomra nem volt rá lehetőségem, mert kisvártatva azután, hogy már nem volt bennem a kasza, felébredt.
- Háh! Megölsz? Na, lássuk! – Válaszoltam a kijelentésére miután, bal oldalam negyed részt hátra fordulása után félig jobbra, előre fordulással elhajítani kívántam előrefelé.
Támadásait vagy el hajlással, vagy csak az egyik kezemmel védtem, s az elhajlási vagy védési mozdulattal együtt egy lendülettel végeztem ellencsapást, amik azon igyekeztek, hogy a kezeimmel a lehetőleg mély karmolási sebeket ejtsek rajta, vagy hogyha lábbal támadtam vissza, akkor a lábát kirúgjam alóla. Természetesen nem egy vágott sérülést, és néhány zúzottat szereztem be, amiket főleg a már lassabb mozgásomnak köszönhettem, de remélhetőleg nekem is sikerült sérüléseket okoznom rajta.
Félig megrogyva álltam, mikor észrevettem, hogy mire készült. Túlfáradt voltam, és már túl nehézkesen mozogtam, hogy elugorhassak előle, így csupán annyit tehettem, hogy egy ceroval valamelyest legyengítsem az övét, így én is azonnal gyűjteni kezdtem az erőt, s tudtam, hogy ezzel annyira kimerülök, hogy a ressurecion formámat már nem leszek képes fenntartani. Viszont hogyha nem csinálok semmit se, akkor ez a cero, hogyha nem is öl meg legyengít annyira, hogy teljesen kiszolgáltatottá tegyen ennek a Nőnek.
- Cero! – Lőttem el a sajátomat, ami egyértelműen gyengébb volt, mint az öné, viszont elegendő ahhoz, hogy annyira legyengítse, hogy már ne legyen teljesen halálos a számomra. Ahogy eltalált a ceroja jó öt méteren keresztül forogtam a levegőben, s azután hátamra esve csúsztam még vagy másfél-két métert.
Minden porcikám fájt, az erőm újra el volt zárva, ami azt jelentette, hogy sürgősen meg kell lépnem a helyszínről, mivel a harc részemre már véget ért. Halkan nyögve talpra tornáztam magam, s alig vetettem meg a lábamat, mikor észrevettem, hogy a sérülések, amiket a kaszája által szereztem, elkezdtek jegesedni. ~Saayid segítsége, jelenléte most jól jönne.~ Jegyeztem meg magamban keserűen. Keserű, fájdalmas, rövid kacagás tört fel belőlem. Felnéztem, hogy láthassam ellenségem, s örömmel láttam, hogy ő is a határán van.
- Alucard a nevem, és a te neved, Nő?! – Kérdeztem, a kérdését eleresztve a fülem mellett. Miközben a képességét ecsetelte lassan elkezdtem feléje lépkedni. Arcomon róka mosoly ült, hiszen miközben ez a nő önelégülten kiadja önmagát, én már tudom is, hogyan szökök meg, s mit sem sejthetett a szándékomról, hiszen én nem fecsegtem feleslegesen.
- Én győztem, Memoria de morir. – Jelentettem ki gúnyosan, s aztán egy, menekülésre jól használható technika, a Halmemória nevét kimondtam, minek köszönhetően pár percre teljesen elfelejtette, hogy valaha ott jártam, s miután alkalmaztam rajta Zozimos felé sonidoztam. Lassabb voltam, mint amilyen gyors lehetnék, de az elfagyással akadályozott volt a mozgásom.
- Azonnal hozd utánam Saayidot, hogy felhevítse az elfagyott részeimet, én a Sanador Equipohoz megyek, követhető tempóval. Igyekezz! – Förmedtem rá a chibire, s rögtön megindultam a hatos toronyba, és reméltem, hogy ez a nyavalyás képesség nem fog teljesen mozgás képtelenné tenni, vagy egy merészebb arrancar támadásának kitenni.

Memoria de morir:

Spoiler:

Támadás sorozatom nem volt eredménytelen, viszont annyira a támadásra koncentráltam, hogy súlyos karmolási sebeket ejtett rajtam, de nem törődtem vele. Célom minél jobban és minél többször megvágni, hogy majd szépen hűvösre tehessem.
Cero ellövése után összerogytam és csak remélni tudtam, hogy volt valamilyen hatása. Szép lassan a por leül. Sikerült levennem a lábáról. Fájdalmasan állt fel és már az elzárt alakjában volt. Ő is elérhette a határát? Szép lassan elkezdtek befagyni a sérülései, ami kisebb örömet jelentette nekem. De tudtam, hogy ha nem fagynak be eléggé a sebei, akkor nekem végem. Egyetlen egy csapással elvehetné az életem, ugyanis már képtelen vagyom megmozdulni. Mindenem fáj és sajog.
Hangosan felkacag, mintha örülne valaminek.
- Alucard a nevem, és a te neved, Nő?!
Mindeközben rókamosollyal elindult felém. Egyszerűen nem tudtam mit tenni. Ha képes idejönni, akkor egyetlen egy szúrással megölhet. Hiába harcolnék, de a testem ólom nehézségű. Esélyem sem lenne felemelni a kezem.
- A nevem Eliana. – válaszoltam végül is.
- Én győztem, Memoria de morir.
Jelentette ki gúnyosan, majd mintha egy technika nevét hallottam volna. Gondoltam magamban most valószínűleg meg fog engem ölni. Egy kellemetlen érzés volt bennem.
Kettőt pislantottam, majd körbenéztem. Egyedül voltam a folyosón. A terep olyan volt, mintha egy tornádó söpört volna végig rajta. Nem is értettem, hogy mit keresek itt, vagy mégis miért vagyok a földön. Felszerettem volna állni, de csak vissza rogytam. Megnéztem magamat és tele voltam sérülésekkel. Éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, és már szinte az ájulás határán lavírozok. A lábamat egyáltalán nem is éreztem.
~ Harcoltam?... De kivel? Mikor? ….
Próbáltam visszaemlékezni, de csak egy nagy fekete folt ugrott be. Mintha hirtelen amnéziás lettem volna. Egyre jobban próbáltam koncentrálni. Behunytam a szememet, hogy még jobban elő tudjam idézni a foszlányokat. Szép lassan képek villantak fel, majd egy re összefüggők voltak a képek. Majd hirtelen, mintha minden visszatért volna….
- Én győztem, Memoria de morir.
Kinyitottam a szemem. De ő már nem volt sehol, és én is még élek így feltehetően életben hagyott és meglógott. Egy nagyot sóhajtottam. Több percig lehettem ott, mire annyira össze tudtam magam szedni, hogy megpróbáljak feltápászkodni, de a lábamba akkora fájdalom nyílalt, hogy ismét összerogytam. Majd mivel az izgalom is teljesen kiment belőlem, így teljesen beálmosodtam, és elvesztettem az eszméletemet.
Hirtelen kipattan a szemem, és hihetetlen sebességgel felülök. Persze ez nem kellett volna, ugyanis a fájdalom belém nyílalt. Körbenéztem, és láttam, hogy a szobámban vagyok. Az ágyamban voltam, betakarva és a sebeim el voltak látva. Nem is értettem az egészet. Mégis mi történt velem? Ki hozott vissza? Nem tudom, de az illetőnek nagyon hálás lehetek, hogy visszahozott és ellátott. Ugyanis más már rég végzett volna velem. Örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. Viszont annak a mocsoknak lesz mit beolvasnom, ha legközelebb összefutunk.

~Vége~

Spoiler:

Haliho!

Küzdőtereteket ezennel LEZÁROM, jutalmatok 300 LP és 2500 ryou. További kellemes játékot!