Hadnagyi iroda

Tárgy: Hadnagyi iroda Pént. Aug. 31, 2012 12:18 am

Naomi kinevezése után teljesen átrendezésre került az iroda, berendezése praktikus lett a munka elvégzéséhez. Származását alátámasztóan több növény is helyet kapott a szekrényeken és néhány cserépben a földön, szépen elrendezve, nehogy bárki kárt tegyen bennük, ha valaki mégis ezt tenné, az számoljon minimum a kínhalállal. Neutral

Gondozásukat csak és kizárólag Naomi látja el, nehogy bármi bajuk essen.
Az iroda berendezése átlagos: egy hatalmas íróasztal, amin mindig rend uralkodik, két nagy szekrény, amik rogyadoznak az iratoktól, egy háromszintes polc, amin segédanyagok vannak, illetve három szék. Az ablak az iroda jobb oldalán helyezkedik el, és a kertre néz, azzal szemben pedig a Főkapitány irodájának ajtaja van, amin azonban nem léphet be akárki. A különleges szerkezet úgy van kialakítva, hogy amikor a Soutaichou éppen napi meditációját végzi, (vagyis szunyókál Neutral

) akkor az ajtón belépő ismételten a hadnagyi irodában találja magát, mintha éppen a folyosóról lépett volna be. Ez alól csupán Naomi a kivétel. (Valakinek fel is kell ébreszteni a Főkapitányt Rolling Eyes

)

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Szept. 02, 2012 3:41 am

Névrokon Naocchan *<*

Sok osztag azt mondogatja, hogy mi: a 10. osztag, sosem végzünk papírmunkát, pedig aztán mi csináljuk meg őket a legnagyobb odaadással, hiszen mekkora ceremóniát adunk az eltávozásukhoz, hm? Surprised

Nagyot ám’, nagyot! Még énekelni is szoktunk nekik, sőt az újdonsült furcsa nem megégethető papírokat is újrahasznosítjuk, ezért teljesen kötelességtudó osztag vagyunk, ugyanis nem szemetelünk, hanem újrahasznosítunk! Arrogáns

És, hogy mennyi csuda jó dolgot hajtogatunk belőlük. *o* Békát, repülőt, hajót, pillangót! *-* Amik a zöldségháborúhoz is nagyon jók! *w*
De sajnos ma el kellett hagynom a békés napi írat rendezést és a többiekre hagyni a munkát és PonPont is rájuk bízni meg minden, mert Simán Csak Keisuke-samanak úgy volt, hogy jelenése van az 1. osztagnál Masa-jii hadnagyánál valamiért, és valamiért pedig engem küldött oda nem is tudom, hogy miért, de ki vagyok én, hogy tiltakozzak ez ellen? Simán Csak Keisuke-samanak biztos fontos dolga volt, és különben is… tekinthetem ezt nagy KFC kiküldetésnek, amit maga Keisuke-sama szabott ki nekem! *^*
Így amikor megérkeztem Masa-jii osztagába nosztalgiázva vágtam át a folyosón és nézegettem az ablak melletti függönyöket, melyekből egyszer haorit készítettünk, mert ránk bízták a mosást, de véletlenül kigyulladt a mosoda és új fehér lepleket kellett szerezni a kapitányoknak, mert mégis, hogy nézett volna ki a Gotei 13 vezetősége haori nélkül? Surprised

Még Pipás Öreg is beszállt segíteni, olyan nagyon jó volt! És, hogy mennyi új dalt tanultunk tőle! *o*
Széles mosollyal az arcomon már nagyjából harmadszorra vágok át ugyanazon a folyosón, mert igazából azt sem tudom, hol keressem azt a bizonyos hadnagyot, akihez én jöttem, de nem nekem kellett volna jönni, szóval ez az egész olyan bonyolult és áh… TwT Hadnagynak nagyon nehéz lenni, nem is értem, hogy Simán Csak Keisuke-sama, Keo-báró-sama, Micchan lányom, Meicchan, Shizuk-chan, Yukicchan, Rosa-san, Tasucchan, Tomocchan és még Momoru fukutaichou, aki már nem fukutaichou, de nekem fukutaichou hogyan képesek így élni, ekkora teherrel a vállukon. ToT Nem akarok soha, de soha fukutaichou lenni! T_T Keisuke-sama bocsáss meg, hogy ennyi gondot okoztam neked, miközben ilyen nehéz feladatot hajtottál… bizonyára minden nap, de legközelebb kérlek, ne bízz rám ilyesmit! T^T
Kétségbeesetten szólítottam le egy tisztet, hogy legyen szíves megmondani nekem, merre találom végre az itteni hadnagyot. Amint elmondta nyomban abba az irányba vágtattam, hogy egy kopogás kíséretében benyissak hozzá szalutálva, mint egy katona mert az milyen menő már és különben is, biztos elkéstem, amennyit járkáltam körbe – körbe az osztagban a hadnagyot keresve. Embarassed

- Shiroichi Anao Kavicskapitány Simán Csak Keisuke-sama helyett szolgálatára áll a 10. osztagból, hadnagy uram! *^* – hadarom el, majd nézek a hadnagyra, aki… nőőőő?! °o° És még… és még ismerem is! A névrokonom, az én névrokonom, egy az egyik közül, mert még Naocchan keresztfiam van még, aki, aki ugyan úgy Nao, mint én, meg ugye ő, mert ő is Nao és de jó, hogy itt van és láthatom! *o*
- Naooocchaaaan! Névrokonom, hát te hadnagy? °O° Nem is tudtam! *3 * Miért nem mondtad? *o* – felejtem is el, hogy miért is jöttem, bár igazából nem is tudom, hogy miért jöttem, szóval annyira nem is baj, de most annyira megörültem, hogy láthatom egyik névrokonomat, hogy egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Mellé sietek az asztalhoz és örömragyogással szememben nézek rá és várom, hogy elmondja miért nem mondta, hogy ő Masa-jii hadnagya, amikor múltkor volt szerencsék találkozni egymással. Surprised

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Szept. 02, 2012 9:57 am

Lelkes látogató, avagy alku tárgya ^.^

Hadnagyi kinevezésem óta tulajdonképpen egyetlen szabad percem sem volt. Reggelente a birtok ügyeit intéztem, és utasításokat, vagy éppen javaslatokat hagytam ott Kazuo~sannak, aztán jöhettek az osztag ügyei. Egy köz shinigami nem is tudja, hogy mennyi munka van azzal, hogy ő csupán szolgálatot teljesít. Nehéz sóhajjal hajoltam a papírkupac felé, pedig aznap még Takeo~sant is meg szerettem volna látogatni. Természetesen nem, mintha hiányzott volna, csupán el szerettem volna újságolni a kinevezésemet, aminek körülményei nem kicsit voltak furcsák, de megértettem őket. A Soutaichounak szüksége volt egy jobb kézre, bár nem fizikálisan, hiszen a sajátja kiválóan működik, igaz társaságomban eddig csupán pipázásra használta. Szóval kellett neki valaki, aki képes rendet tartani, és én ilyen valaki vagyok. Biztosan látta, hogy a birtokot is milyen kiválóan működtetem. Természetesen az osztagnál is sok segítségem volt, így nem panaszkodhattam, de mindig találtam valami elfoglaltságot.
A jelentésekre tévedt a szemem. Valamiért a Juubantai pirossal ki volt emelve, így a kötegben a hozzájuk tartozó részhez lapoztam, s kissé hitetlenkedve pillantottam az adatokra. Ezt senki sem vette észre hónapok alatt? Hogy történhetett meg? Ki ezért a felelős? Egyszerűen nem tudtam napirendre térni a felett, hogy már a többedik jelentésük nem érkezett meg időben, vagy egyáltalán. Kénytelen leszek szólni a Ichisekushonnak, hogy jobban figyeljenek oda, mert ez egyszerűen tarthatatlan!
Hogy kicsit lenyugtassam magam, az iroda sarkában álló locsolókannáért nyúltam, és meglocsoltam a növényeket, majd áttörölgettem őket, nehogy porosak legyenek. A sok zöld csillapítóként hatott, hiszen tökéletesen meghálálták a törődést, s már nem is értettem, hogy mások hiányossága miatt mért lettem mérges. Majd a körmükre néznek a kirendel tisztek, nekem ezen igazán nem szabad idegeskednem. Már a levelek módszeres rendezgetésénél tartottam, amikor kopogtattak. Oldalt álltam az ajtónak, s kezemben a növénnyel néztem az érkezőre.
Urururururururam? Szám sarka megremegett, de egy szót sem szóltam, helyette felvettem bájos fogadó mosolyom. Shiroichi~taichouval volt már szerencsém találkozni, de akkor mással voltunk elfoglalva, így nem tudtam vele beszélni, de majd most! Talán a sors akarta így, hisz a jelentések máshol is nyitva lehettek volna. Bizony-bizony, talán még fogja is azt kívánni, bár máshol lett volna… Ráadásul milyen Simáncsakkeisuke~sama? Kisuke~fukutaichora gondolna? Nekem semmi dolgom nem volt vele, és biztos voltam abban is, hogy nem a Soutaichou hivatta. Valami nagy kavar van a Juubantaiban, de majd rendet teszek! Nem lesz itt ilyen fejvesztett rohangálás, és jelentés elmaradás, de nem ám!
- Shiroichi~taichou! – mosolyogtam továbbra is – Mikor találkoztunk még nem neveztek ki, azóta pedig igen sok dolgom volt, tudja papírmunka!
Valamiért folyton névrokonnak nevezett, ráadásul ez a közvetlen megszólítás! Nem akartam megbántani, de mégis csak valahogy furcsa volt, még Haruki~chan sem nevezett Naonak. Az egyetlen becenevet még a szolgálóktól kaptam, és azt is csupán Mimoza használja, mástól talán rá sem ismernék, hogy hozzám beszél. Nem fontos azonban most a név, mind inkább az, hogy miért van itt a taichou.
- Miben segíthetek Shiroichi~taichou? – Teszem le végre a kezemben tartott növényt, s megtörlöm a kezem egy a közelben leledző rongyba – Netán pótolja a jelentés hiányukat? - Mikor várakozó tekintettel mellém állt, nem tudtam elképzelni sem, hogy mi történhetett. – Valamit adnom kellene önnek? – Kérdeztem rá, hiszen lehet, hogy űrlapért jött, vagy valami hasonló – Szeretne netán valamit igényelni, vagy valamilyen tanfolyamon részt venni?
Biztos voltam benne, hogy valami efféle dolog miatt csillog úgy a szeme, de ha nem mondja, sajnos nem tudom kiolvasni. Még ha lett volna feljegyzésem az érkezéséről, de semmi. Így csak ezek az eshetőségek maradtak. Talán ismét tűz ütött ki az osztaguknál, és szeretnének javításokat eszközölni. Bár mostanában igen sok baleset történik azon a környéken. Tényleg kénytelen leszek ennek utána járni…

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Hétf. Szept. 03, 2012 7:00 am

Névrokon Naocchan *<*

Az, hogy vezetéknevemen szólít Naocchan kissé megrémít. S – S – Suwun taichou szokott így nevezni és ez elég ijesztő, de Naocchan nem gonosz – persze Suwun taichou sem az, csak eléggé rosszul veszi fel azt, hogy nem tudtam még pótolni a cseresznyefa hiányát és az eléggé ijesztöhöhöhö T-T – és, és biztos nem akar rosszat azzal, hogy így hív. Talán ha megkérném, hogy szólítson Naonak, ahogy én is őt, az úgy jó lenne nem? *w*
- Ugyan Naocchan! Mi névrokonok tartsunk össze, hívj te is Naonak, ahogy én téged! *o* – mondom vigyorogva, majd lehervad a mosoly az arcomról, amit meghallom, hogy papírmunkát végeztetnek szegény, ártatlan Naocchan névrokonommal! Hogy merik? Ki merészeli? Mad

Persze érthető, hogy amikor legutóbb nem találkoztunk, akkor még nem volt hadnagy, de most az, igazán szép teljesítmény tőle, vajon hol szerezte meg a címét? Surprised

De állj, állj, állj, állj, állj! A papírmunka, a papírmunka! Nem hagyhatjuk, hogy vagyis… öh… nincsenek itt a többiek. T-T Nem hagyhatom, hogy Naocchant ilyen kegyetlen rabszolgamunkára kényszerítsék! Meg kell tanítanom ördög űzni? Igen, ez a biztos megoldás! *^*
Gondolatban tett elhatározásomat a külvilág felé is megmutatom: ökölbeszorított jobb kézzel, szememben lobogó ördögűzőtűzzel, kihúzva magamat mindeközben a hősi beálláshoz. Már éppen elképzeltem, ahogy Simán Csak Keisuke-samaval és Himmecchannal, meg az osztag többi tagjával oktatjuk Naocchant a helyes írat kezelésre, amikor hirtelen kérdése kirángat a valóvilágba és döbbenten kell szembesülnöm azzal, hogy naaagyon, de naaaaagyon elkalandoztam. O.o”
- Hem, mi, tessék? Segíteni? Nekem? – kérdőn billentem oldalra kobakomat, hiszen nem nekem kell segítség, hanem Naocchannak, mert gondjai vannak az íratok kezelésével, és csak a 10. osztag ismeri erre a legeslegjobb módszert annak megsemmi… ízé megcsinálására! ^o^”
- Nem… de… de Naocchan! Ki kényszerít arra, hogy papírmunkát végez? °o° Mond meg én, én ellátom a baját! – győzködni kezdem Naocchant, mert bennem megbízhat, és én tényleg szeretnék segíteni neki, mert a papírmunka rossz dolog, ördögi, ezért is kell elűzni, akárcsak a mumusokat! Surprised

- Hogyhogyhogyhogy, milyen jelentések? °o° – nagyot koppanok, ahogy tudatosul bennem, mire is megy ki a játék. Voltaképpen Naocchanban egy… egy… egy… egy papír-felügyelőkém veszett el, akitől jobb tartózkodni. De a névrokonomat nem vethetem meg emiatt és nem menekülhetek el előle! Szóval meg kell értenem ezt a fajta lelki világát… Surprised

Viszont most jócskán csak bajban vagyok, nem is tudok semmilyen jelentésről. Csak nem… csak nem emiatt küldött Simán Csak Keisuke-sama? °o° Nekem kellett volna elhoznom a jelentést? Nem, biztos nem, Simán Csak Keisuke-sama nem kérne tőlem ilyet… ugye? UGYEEHHEHE? T3T
- Hát… anou… én, szóval… engem Simán Csak Keisuke-sama küldött hozzád Naocchan nem tudom, hogy miért, de biztos oka volt rá. Nem beszéltél Simán Csak Keisuke-samaval ezzel kapcsolatban? Biztos? *.* Biztos? T^T – reménykedek, hátha ő tudja, miért is kellett pontosan jönnöm, mert én tényleg nem tudom. Nem mondta Keisuke-sama, ha mondta volna, akkor tudnám, vagy sem, de így végképp nem. T-T
- Tanfolyam? °O° Milyen tanfolyam? Vannak tanfolyamok Sereteiben? De jó! Milyenek? És és… lehet indítani is? *o* – lehet nem jó ötlet, de azért érdekel, meg ha nem is lehet ördögűző tanfolyamot indítani, azért én mehetek tanfolyamra, nem? Surprised

Persze csak akkor, ha van olyan, ami engem érdekel. *.*
- Nahát Naocchaaan, de szép virág! *_* – veszem észre a letett növényt, amit eddig a kezében tartott. - Nekünk is vannak virágaink, a kertben! *o* Nagyon szépek, meg kell nézned egyszer őket! *_* De ez is szép! *o* Milyen virág ez, Naocchan? – kíváncsiskodva nézek hol rá – hol pedig a virágra. Nem merek túl közel menni hozzá, mert félek, hogy ebben is kárt teszek. Legutóbb is, amikor a cseresznyefával szerettem volna meglepni Suwun-taichout, olyan picikével, akkor… T^T… Shizuk-chan… tönkretehetetettee egy automatával… és én vonzom az automatákat, szóval érthető. T_T De legalább távolról gyönyörködhetek benne! *-*

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Hétf. Szept. 03, 2012 9:35 pm

Lelkes látogató, avagy alku tárgya ^.^

Továbbra is mosolyogva tekintettem rá, elvégre nem esett nehezemre, egész életemben azt tanultam, hogy nem szabad, hogy mások belássanak a mosolyom mögé. Így amíg én nem akarom az ellenkezőjét, nem is igen fognak. Shiroichi~taichounak is meg kellene tanulnia zárkózottabbnak lennie, elvégre így csak ki fogják használni a naivitását. Persze nem én, nekem nincs semmi okom rá, de mások talán nem olyan kedvesek, mint én vagyok, tehát igencsak szüksége lenne egy kis fegyelemre. Szeleburdi szétszórtsága nem méltó kapitányi rangjához, még ha tiszteletre méltó, hogy elfoglalt hadnagya helyett megjelent.
- Igazán megtisztel, Shiroichi~taichou, de tiszteletlenség volna a részemről a keresztnevén szólítani – talán megérti a célzást.
Bár azt továbbra sem tudtam, hogy mért tekint névrokonának, elvégre az én családomban nem található Shiroichi, és biztos voltam benne, hogy az ő ereiben sem csörgedezik Shiranui vér. Vagy fattyú lenne? Egy rokon eltitkolt gyermeke, aki a családon kívül nőtt fel? Milyen szomorú gyerekkora lehetett így! Megesett rajta a szívem, elvégre nem tehetett róla, hogy nem a család gondos nevelésében nőtt fel, s így nem tudja az illemet. De majd én megtanítom mindenre! Igazi Shiranuit faragok belőle, hogy aki megtagadta, csak leshet!
- De a kedvéért megpróbálom, N~Nao~taichou – próbáltam nagy nehezen kimondani, hiszen egyszerűen alig akart ráállni a nyelvem.
A Takeo~sant is gyakorolnom kellet jó néhány napig, mire sikerült kimondanom, ráadásul szüleim előtt továbbra is Mizushima~dononak kellett szólítanom. Erről jutott eszembe, hogy a nap folyamán nem fogom tudni meglátogatni a hadnagyot, hiszen Shiroichi~taichouval kellett foglalkoznom. Magamban pedig nem vagyok köteles keresztnéven szólítani!
- Nem kényszerít senki, nekem ez a dolgom Shi… N~Nao~taichou – Nyugtattam meg. Mégis miféle feltételezés az, hogy valaki kényszerít? – Nem szükséges senkit sem bántania, elvégre nem volnánk barbárok!
Félredöntött fejjel rámosolyogtam, bár inkább elnéző mosoly volt, mint kedves. Nem tehettem róla, ez már régen az arcomra égett, s jobban fedett mindenki elől, mint egy maszk. Csak Haruki~chan tudja, hogy mi is rejtőzik alatta, és másnak nem is szabad meglátnia, mert az veszélyes, gyengeség, célpont. Én pedig nem lehettem többé az, elvégre Haruki~chant meg kell védenem minden efféle atrocitástól, így pedig másokat minél távolabb kell tartanom magamtól, hogy ne jelenthessenek gondot.
- Az osztagjelentések! Tudja, szép fehér papírok, sok fekete betűvel! – Mondom lassan, magyarázva.
Lehet, hogy az Ichisekushon rendelte be Keisuke~fukutaichout, amiért hiányosak a jelentések? Vagyis, mit hiányosak, inkább hiányoznak! Teljes fejetlenség uralkodik az osztagnál, bár a kapitányt elnézve nem csodálkoztam ezen, szegény gyermeki ártatlanságát biztosan kihasználják a tisztjei, s ráveszik, hogy ne kelljen csinálniuk semmit! De ez így nem fog tovább menni, oh, de mennyire, hogy nem! Készüljön Shiroichi~taichou, mindent megtanulunk, amit a helyes vezetésről kell! Ha Shiranui vér is csörgedezik az ereiben, ez biztosan könnyen fog menni!
- Nem, valószínűleg az Ichisekushon rendelte be, de önnek nem szólt erről, így rossz irodába jött. De, ha már itt van, ne menjen át, én is meg tudom mutatni, amit ott szerettek volna! – Mosolyogtam rá.
Igen, első lecke a dokumentumok helyes kitöltése lesz. Még szerencse, hogy a tizenkettedik osztag kifejlesztette az éghetetlen papírt, így a munka egy esetleges tűzvész következtében sem semmisül meg, ami igen gyakori volt a Juubantainál.
- Természetesen vannak, általában az egyletek sajátosságai, hogy tanfolyamokat is indítanak – feleltem.
El sem tudtam képzelni, hogy ilyen fontos pozícióban valaki ne tudjon erről. Lehet az osztagnál teljesen elbutították? Vajon puccs készül? Utána kell járnom, nem lehet Shiroichi~taichou ennyire felelőtlen, hogy hagyja az alárendeltjeinek, hogy azt hitessenek el vele, amit csak akarnak. Mi jön ezután? Mumusinvázió Seireiteiben?
- Ez egy cikász – simítottam végig ismételten a levelein – Az egyik legősibb növényfaj, több százmillió éve létezik, és valószínűleg még ennyi ideig fog is. Természetesen ismerem a Juubantai kertjének növényeit, a Shiranui család látja el egész Seireiteit, kertészetének különleges virágaival, és fáival. Talán egyik-másik virágukat még magam palántáztam.
Határozottan jó pont, hogy szereti a növényeket, és észreveszi a különlegesebbeket. Lehet, hogy mégis csak az egyik mellékág szülötte? Utána kell majd olvasnom a családi feljegyzéseknek…
- Ha helyet foglal az asztalom másik oldalán, akkor megmutatom, hogy pontosan miről is lenne szó!
Léptem el a növénytől, elvégre fontosabb dolgokról kellett beszélnem! A helyes papírmunkáról, és annak fontosságáról! Mire innen kilép, Shiroichi~taichou, profi módon fogja készíteni a jelentéseket!

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Szept. 04, 2012 4:56 am

Névrokon Naocchan *<*

Értetlen ábrázatomat megfűszerezve némi pislogással, nyomban sikerült Noacchannak megmutatnom, hogy nem igen tartom jó kifogásnak azt, amiért nem szeretne Naonak szólítani Nao lévén. Kicsit le is csüggedtem emiatt, míg nem ejtett egy próbát ezzel, mert hát nekem ez nagyon fontos volt meg minden és, és akkor… és akkor… *o* kimondta!
Igaz kicsit furin, mint ahogy Simán Csak Keisuke-sama szokott beszélni Himmecchannak, vagyis hasonlóan, bár Keisuke-samat sem értem, hogy szerinte Himmecchan miért nem érti meg, amit mondunk, szerintem megérti. Surprised

- Nao-taichou! *o* – ejtem ki neki egybe, hátha megismétli utánam és akkor úgy könnyebben ki fogja tudni mondani. De legszívesebben azt a „kapitányosdi” jelzőt nem tettem volna hozzá, mert így hosszú és nehezebb kimondani, de ha egyszer Naocchan így szeretné, akkor így mondom neki, nem másképpen. *-*
- Igenis… – motyogom lecsüggesztett fejjel, amint megosztja velem, hogy neki az írat végzés a hívatása. Nem bántom ezért, hiszen nem ismeri a legegyszerűbb módszert, amellyel elintézhető lehetne a papírmunka. De majd én és a többiek meg fogjuk mutatni neki, ha ellátogat hozzánk egyszer! *o*
Céljaimtól azonban eléggé megrettent, amint elmondja nekem, hogy valami jelentés lehet a fő oka annak, hogy itt vagyok. Persze, hogy nyomban gonosz ármányszövőnek gondolom Simán Csak Keisuke-samat, hiszen egyszer már elkapta a mumuskórt és elég nehéz volt kigyógyítani belőle. Jajj, mi van akkor, hogyha valamiféle elmutálódott verziója most lép életbe Keisuke-samanal és ezért kezd el furcsa módon gonoszkodni kezdetben velem, azután mindenkivel? Mint például most is, hogy valami jelentést kellett volna elhozni, de hát én már mióta nem láttam jelentést! Az első jelentésem még az első osztagomnál volt és utána nem is kellett többet leadnom, de az milyen régen volt már? Surprised

Na de a legrémesebb azaz, hogy ellenszert kell majd kerítenem Himmecchannal Keisuke-sama új keletű mumuskórja ellen. T^T Múltkor is nehezen találtuk meg és… és most se tudjuk mi gyógyította meg. A pamut zokni, az ét csoki vagy a Kocchan féle sütemény? Mert nagyon nem mindegy mit adunk neki a betegség ellen! A pamut zoknit, kérem alássan, nem lehet megenni, míg a csokit és a sütit igen – no meg a süteményből nem szívesen adnék most neki, mert múltkor megvert kártyában >.> – ! ˇoˇ
- Igen? °O° – döbbenek meg, amint hallom rossz felé kalauzolt el az a tiszt, akit nemrég leszólítottam. Hát nem is értem, hogy tehette, pedig aztán érthetően kértem és még szépen is persze, hogy Naocchant keresem Simán Csak ügyben. Gonosz, áruló! >o>;;
Megilletődve nézek Naocchanra, ahogy magára vállalja, hogy elvezet oda, ahova valójában mennem kellett volna. Annyira, de annyira megörülök ennek, hiszen Naocchant így jobban megismerhetem meg, meg beszélgethetek is vele. *.*
- Tényleg? És nem baj? Mármint ráérsz erre Naocchan? *___* – kérdezem tőle óvatosan, de örömömet ezzel kapcsolatban nem tudom palástolni, már beleéltem magam, ez van. T-T Szóval, ha nem is ér rá most Naocchan, akkor is el kell vinnie már oda. Vajon mit szeretnének Keisuke-samatól abban az Ichimicsodában? Surprised

- Jajj, igen már emlékszem! Mintha Kohaku-sama is említette volna őket! *o* – jut eszembe a teás meg főzős foglalkozás a Nőegyletből, amit a falra kirakott papíron lévő képekből tudok. Meg aztán nem egyszer megfordultam én is egy ilyenen programon, amikor Keisuke-sama, Kidoustacihou megbízásából elküldött oda, hogy szimatoljak utána valaminek a Nőegyleten belül. Bár nem értem, hogy miért veszik egyesek ilyen hihetetlenül komolyan ezt a vicces játékot a két egylet között, de hát miért is ne tettem volna meg ezt Keisuke-sama jó haverjának? Surprised

Mikor Kohaku-sama volt kíváncsi neki is mondtam a Férfiegyletről egy – két dolgot, amit nem tiltott meg Keisuke-sama, hogy elmondjam bárkinek is.
- Neked van valami tanfolyamod, Naocchan, amit te vezetsz? *.* Esetleg jársz tanfolyamra? *o* Bár Naocchan nagyon okos, biztos nem tudnak neked újat mutatni, igaz? – kíváncsiskodom, mígnem fel nem fedeztem egy naaaagyon szép virágot, amiről megtudom, hogy olyan öreg, akár egy dinoszaurusz. Lehet, hogy ebből lettek a nagy dinók meg rexek, amiket Keisuke-sama is úgy szeret? Húha, ha ezt elmondom neki, teljesen le lesz hidalva tőle! *<*
- De jó! Nem is tudtam, hogy a növények is lehetnek ilyen öregek, mint a dinók! Surprised

Tényleg, Naocchan! Tudtad, hogy a dinók a mumusok miatt haltak ki? T3T Ugye, milyen szomorú? T^T Álnok mumusok! De akkor ez a cikesz, vagyis cikász igazi túlélő! Ez a virág igazi mumusűző! *-* Mond, van még belőle? *w* – kíváncsi - könyörgő szem egyvelegével nézek Naocchanra. Ha ez a virág ilyesmire képes, muszáj, hogy legyen belőle egy a 10. osztagban is! Élhetne a társalgóban mondjuk, ahol mindenki látná és adnánk neki nevet, meg mindig kapna vizet valakitől és be lenne avatva az osztag ügyeibe és a véleménye is ki lenne kérve, szóval teljesen az osztag tagja lehetne! Még tisztiséget is kaphatna! *-* Milyen jó lenne, nem?
- Tényleeeeeeeeg? °O° – nyújtom el a szót, amint megtudom, hogy lehet Naocchan ültette el a 10. osztag virágait. Hálám jeléül nagyölelésben részesítem, mert micsoda tett ez Naocchantól. A kert a legeslegszebb a 10. osztagban a kavicsokkal telerakott kapitányi iroda mellett. - Naocchann olya ügyes, hogy meg kellene tanítania másokat gondoskodni a virágokról! *-* – nézek rá büszkén, mert milyen jó lenne, ha lenne olyan nap, amikor Naocchan megmutatná, hogyan kell bánni egy szép virággal, hogy szép is maradjon.
- Okésoké *o* – foglalok is helyet ott, ahova Naocchan mondta, miután elengedtem a nagyölelésből. Amint lecsücsültem, kérdőn vezetem végig a tekintetemet az asztalon. - Öhm, mit is fogunk akkor most csinálni? o.O” – kérdezem, mert kissé lemaradtam és most azt se tudom, hogy hétfő van, vagy szombat. T-T Bár biztos nem szombat, mert Keisuke-sama akkor nem dolgozik és én sem, vagyis… lehet, hogy szombat van és ezért küldött el ide Keisuke-sama? O.O

Csúnya, mumuskór, ez a te hibád! TOT Add vissza az igazi Simán Csak Keisuke-samat!
- Naocchaaan, hétfő van vagy szombat? ToT – érdeklődöm meg tőle, hiszen ő biztosan tudja, mindent tud, akárcsak a cikászról. Én az óta nem bízom meg sajnos a naptárakban, mióta KatsuSa~ születésnapjánál volt egy kavarodás. Emlékszem, hirtelen kiderült, hogy már réges-rég túl vagyunk a születésnapján, amikor a naptárban még nem is volt augusztus. Olyan rossz, hogy késve tudtam csak odaadni neki a meglepetés ajándékot. T3T

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Szept. 04, 2012 9:35 pm

Lelkes látogató, avagy alku tárgya ^.^

Csak néztem vissza rá, nem igen értettem, hogy ő miért ismétli olyan áhítattal saját nevét. Ha a célja az volt, hogy ismét kimondja, akkor sajnos csalódást okoztam neki, nem állt szándékomban többször használni, ezt a minden hivatalosságot nélkülöző megszólítást, mint amennyiszer feltétlenül szükséges. Most pedig semmiképpen nem volt szükséges.
- Igen, elég valószínűnek tartom, hogy Keisuke~fukutaichout az Ichisekushon kérette, elvégre az osztagban ők foglalkoznak a Gotei 13 osztagainak jelentéseivel. Tudja, mi itt egy nagy gépezet vagyunk. Nem kerülheti el semmi a figyelmünket, hiszen az azt jelentené, hogy nem végezzük megfelelően a munkánkat! Ezt pedig igazán nem szeretnénk.
A magyarázat után pillantok csak rá, és lelkes arckifejezését ismételten nem tudom hova tenni. Nem igen adtam rá okot, hogy csodáljon, persze nem voltam vele goromba sem, de ez egyenesen rémisztő volt már! Mármint nem az, hogy esetlegesen megkedvelt, ha nem ez a bizalom, ahogy az emberek felé közeledett. Hiszen nem mindenki kedves, nagyon sok kegyetlen van köztük! Ezt én tudom a legjobban, elvégre nem eggyel találkoztam is. Kissé elkomorult tekintetem, de próbáltam nem alásüllyedni az önsajnálatban, mert nem lehetett. Mások előtt nem mutatkozhatok gyengének, akkor sem, ha olyasvalakiről van szó, mint Shiroichi~taichou. Kihúztam magam, és mély lélegzetet véve leküzdöttem az előtörni készülő melankóliát, mondván, még dolgom van.
- Természetesen, ha problémát jelentene, akkor nem ajánlottam volna fel, N~Nao~taichou! – Valahogy egyáltalán nem állt rá a nyelvem a megszólításra. Hiába, ha egyszer így nőttem fel… - De ha már itt van, ne zavarjuk őket, van elég dolguk! Majd én mindent elmagyarázok.
Igen, ez lesz a legegyszerűbb megoldás, hiszen én személyesen tudok vele foglalkozni, míg az Ichisekushonnál valószínűleg csak egy irgumburgumot kapna, aminél sokkalta többre van szüksége. Ha megmutatom neki, hogy mit hogyan kell, biztos vagyok benne, hogy tökéletesen fogja utána csinálni. Vagy legalábbis valahogy hasonlóan.
- Igen, Ueshima~san is tart tanfolyamot. – Bólintottam. Végre kapizsgálja a dolgot! Bár Takeo~san édesanyjának említésére kissé furcsán görcsbe rándult a gyomrom – Nem, a munkám, és a birtok vezetése mellett nem sok időm maradna egy tanfolyamra, félgőzzel pedig nem szívesen csinálnék valamit, főként nem tanítanék. – Válaszoltam mosolyogva – Most nem járok, be kell hoznom a lemaradásomat az osztag ügyeit illetően!
Azt persze nem szándékoztam az orrára kötni, hogy otthon tanulok főzni. Haruki~chan kedvéért teszem, hogy igazi család lehessünk, ahol főznek rá, gondoskodnak róla, és szeretik. Takeo~san biztosan kinevetne ezekért a dolgokért, de nekem igenis fontosak! Persze a főztöm egyelőre hagy némi kívánnivalót maga után, de a legjobb tudásomat, és minden energiámat beleadom, és a szakács is azt mondta, nem vagyok lehetetleneset. Szóval volt remény!
Válaszából úgy éreztem, hogy valamit nagyon félreértett a mondandómból, hiszen nem a kezemben tartott növény volt ilyen idős, hanem maga a faj. De olyan sokat beszélt, és kérdezett, hogy egyszerűen időm sem maradt ezt a tévképzetet eloszlatni a fejecskéjében. Mumusok? Mi közük a gyermekriogató lényeknek a dinoszauruszokhoz? Éreztem, hogy ez a feladat nehezebb lesz, mint mikor a nőegyletnek kampányoltam egy nagyobb medencéért. Persze az is szükséges volt, elvégre úszótanfolyamokat tartottunk, és levezettük a munkából felgyülemlett stresszt! Az, hogy emellett ez igen szórakoztató is volt, mi igazán nem tehettünk! Persze tökéletes prezentációmmal még néhány férfit is sikerült meggyőznöm a medence fontosságáról, bár valószínűleg a fürdőruhás képek tetszettek számukra a leginkább.
- Persze, fa méretű is! Számtalan alfaja van a cikászoknak, valamelyik hatalmasra megnő, bár nem hiszem, hogy a mumusok félnének tőlük – Lévén, hogy mumusok nem léteznek.
Persze ezt nem mondtam hangosan. Csak szépen sorban haladok Shiroichi~taichouval. Először a papírmunka, helyes viselkedés, azután jön a tévképzetek kezelése!
- Igen, nagyon sok növényt palántázok az üvegházunkban, a Shiranui birtokon. Szeretem nem csak felügyelni, de csinálni is a munkákat, a növények igen hálásak a törődésért! – Válaszoltam, és lelkesedésére elmosolyodtam – Ha lenne időm, valószínűleg megtaníthatnék erre érdemes shinigamikat, azonban még senki nem szeretett volna effélét tanulni.
Pedig nem nehéz, csak törődni kell velük, és szeretni őket. A virágokkal sokkalta könnyebben megy, mint az emberekkel, mert a virágok nem árulnak el, és legfőképpen, nem bántanak. Amikor még fiatalabb voltam, én is olyan nyíltsággal közeledtem mások felé, mint Shiroichi~taichou. Vakon bízni kívántam mindenkiben, nem éreztem szükségét a távolságtartásnak, és mi lett a vége? Árulás, és gyilkosság. Mindenkiben ott lapul a rossz, és ha helyet adsz neki, akkor befurakszik, és megfojt. Nem érdekli, hogy te csak makacs ártatlanságból, vagy őszinte naivitásból voltál-e nyílt. Ha rést talál, akkor vége. Mindennek vége.
Az öleléstől teljesen lefagytam, kezeim úgy lógtak mellettem, mintha nem tudnám, hogy mire is valók, és valóban kicsit esetlennek és sutának éreztem magam akkor. Végül meglapogattam a feje búbját, hasonlóan, ahogy Haruki~chanét szoktam.
- Megtanuljuk a helyes jelentéskitöltésének módját! – Feleltem széles mosollyal az arcomon, fellélegezve a kínos helyzet végén – Maga előtt látja az asztali naptáramat, nyugodtan olvassa le!
Meg kell tanulnia az önállóságot is. Semmi rossz nincs abban persze, ha az ember kérdez, de ha valamit egyedül is képesek vagyunk megoldani, azt oldjuk meg! Így válhatunk önállókká, és érettekké!
- Most pedig kezdjük a kapitányi jelentéssel, az ön számára ez a legfontosabb! – Sétáltam az egyik rogyadozó polchoz, és levettem róla egy mappát, amiből egy kisebb papírköteget húztam ki, majd Shiroichi~taichou elé tettem – Biztosan többször is látott ilyen papírt! A kitöltése igen egyszerű, csak a különböző pontokra megfelelő válaszokat kell adni! – Mutattam előrehajolva a kérdések számozását, és a válasznak fenntartott helyeket. – Persze ezt csak minden hónap végén kell megtennie, hiszen tudjuk, hogy mennyi dolguk van a kapitányoknak!

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Szept. 09, 2012 5:02 am

Névrokon Naocchan *<*

Nahát… nem is tudtam, hogy Masa-jii osztaga is egy naaagy gép, mint a 12. osztag! Legalábbis Simán Csak Keisuke-sama csak őket szokta korholni minden féle rosszal, mint hogy csavaragyúak meg ilyesmi… Surprised

De, hogy már Masa-jii osztaga is ilyen! °o° Ez aztán hihetetlen! Mit meg nem tudok én itt az első osztagról! Ráadásul Naocchan fog bevezetni az itteni dolgokba, olyan izgalmasnak ígérkezik már most! *w*
- Nem szükséges mentegetőznöd Naocchan! Tudom, hogy okos vagy és ezért nem szorulsz rá semmiféle után – pótló tanulásra! *3* – széles mosollyal arcomon mutatom meg neki, hogy én aztán nem veszem ám’ be, hogy mindent a munkára fog. Én átlátok a szitán, tudom, hogy mi az igazság mondandója mögött! Szóval, ha ő azt mondja, hogy dolgozik, akkor valójában tudja, amit tudni kell, csak nem szeretné mások orrára kötni. Olyan kis szerény, én a helyében folyamat hajtogatnám, hogy egy zseni vagyok! *o* Persze mondogatom is, hiszen Simán Csak Keisuke-sama is megmondta, ráadásul nem csak nekem, hanem Himmecchannak is, hogy a 12. osztag tagjainál is okosabbak vagyunk. Cool

- Nem baj! Azt nem tudhatjuk, Naocchan! Ha félnek, ha nem én, akkor is szeretnék egy cikászt! *o* Ha félnek tőlük a mumusok azért, ha nem félnek tőlük, akkor a szépsége miatt! *-* – mondom csillogó szemekkel meredve a növényre. Elkönyvelve, lesz egy cikásza a 10. osztagnak még a nárciszt is lecseréljük cikászra az osztag jelképén, amennyiben elűzi a mumusokat! Ráadásul olyan kivételes bánásmódban részesülne, mint PonPon, PonPonKavics és Kavics! *w* Tök jó lenne, nem? Surprised

- Mond csak Naocchan, hol lehet ilyen cikászt szerezni? °o° – érdeklődöm, mert ha nem csak ez az egy van belőle, hanem rengeteg féle, akkor egy mindenképpen kell a Juubantaiba, punktum! Arrogáns

- Erre érdemes shinigamik? – döntöm oldalra kérdőn fejecskémet. Miért, vannak erre nem érdemes halálistenek is? - Én szívesen tanulnék effélét! Sőt! Az egész 10. osztag, ebben biztos vagyok! Képzeld Naocchan a 10. osztagban is van még egy Nao, ráadásul a keresztfiam, őt is nagyon érdekelné szerintem a virágok! *w* – igen, biztosan szeretné a többiek is megtanulni, hogy hogyan is kell bánni ezekkel a szép virágokkal. - Mond csak Naocchan, a 10. osztag virága a nárcisz igaz? Arról is tudsz valamit mesélni, ugye? *-* – kíváncsiskodom, mert engem igazán, de nagyon érdekelne a nárciszról is, hogy mit kell tudni, mert az is egy naaagyon, de naaagyon szép növény. Ráadásul abból van a legtöbb az osztagban! Lehet, hogy szándékos? scratch

- Helyes jelentéskitöltés? Miért az nem az, hogy az ördögű… mindegy. – zavartan tekintek az asztallapra, amint leültem oda, ahova mutatta, hogy megtanítson pár újdonságra. Eddig azt hittem, hogy egyetlen mód létezik a papírok helyes elkészítésére, és azaz ördögűzőtűzbe hajításuk. De ezek szerint tévedtem! Lehet, hogy Simán Csak Keisuke-sama sem ismeri még ezt a módszert! Ha sikerül Himmecchannal megint kikúrálnunk a mumuskorból, akkor megmutatom neki azt, amit most Naocchan fog tanítani nekem! *o*
- Hogy olvassam le…? ^o^” Thehehe… hát oké, rendben… – kétségbeesetten pillantottam a naptárra. Még mindig olyan érthetetlen krikszkrakszok vannak rajta, mint a 10. osztag naptárán is, mégis… akkor, hogyan tudhatnám leolvasni róla? Szóval akkor… csütörtök van? Vagy kedd? Esetleg szerda…? Nem tudoooom! T^T
- Igen, igen! Kezdjük! – zavartan nézek Naocchanra, leemelve fürkésző tekintetemet a naptárról, amiről cseppet sem sikerült megtudnom, hogy milyen nap lehet akkor most a mai nap. De figyelmemet Naocchan elterelte valami kapitányi jelentéssel, amiről eddig még soha nem is hallottam, vagyis de… de látni! Bár rémlik valami, mintha eléggé gyakran dobnánk ördögűzőtűzbe ehhez hasonlatos lapokat. Surprised

- Igen, láttam… ^o^” – bólintok helyeslően, inkább megtartom a helyzetet, hogy pontosan mikor is volt szerencsém efféle papírosokat látni. Lehet, nem lenne túl jó, ha hangoztatnám most az ördögűzőtüzet, különben sem lenne igazi meglepetés a módszer, amit mi tudunk mutatni Naocchan számára, ha most elmondanám neki.
Miközben Naocchan magyaráz figyelem a papírost, ami eléggé érdekes, mert szinte egy mukkot sem értek belőle. Oké, a számokat felismerem rajta, de azon belül? Semmit nem értek, nehehehe… T_T
- Öhm... Naocchan, ez mit jelent? És ez? No meg ez? – kérdezem sorban rábökve a kitöltendő sorok előtti szövegrészre, mert nekem mindez teljesen érthetetlen volt és reméltem, hogy Naocchan felolvassa nekem, hogy értsem és nem úgy, mint ahogy a naptár esetében. - És csak ezt az egy papírt kell megcsinálni hónap végén? T3T” – már ez is hihetetlenül nehéz munkának néz ki, egyszeri alkalom esetén is… de, hogy évente tizenkétszer kelljen kitölteni ezt a lapot… nem értem… - Miért nem elég csak egyszer kitölteni? O.o – bököm ki végül a kérdést, ami igazán foglalkoztat engem, kíváncsi szemekkel vizslatva Naocchanra, hiszen ő biztosan tudja a választ. Bár azt mondta, hogy ez lesz az első, szóval lehet, hogy több papíros is lesz, amit ki kell tölteni? °o°” Jajj, ne már előre rosszul hangzik! T___T
- Ez után a lap után mit fogsz megtanítani, Naocchan? Ugye nem lesz ilyen nagyon nehéz, mint ez? T3T – reménykedem benne, hogy valamivel könnyebb dolgot tervez második lépésnek, mint az írás – olvasás, ami nehéz és nem megy, mert nem megy, mert senki sem tanított meg rá… mohh. TwT

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Pént. Szept. 28, 2012 1:32 am

Ero sama megérkezik

Nagyszerű napra virradtunk. Sikeresen teljesítettem minden akadályt, ami előttem állt és most már én is Shinigami vagyok, mint ahogy a testvéreim is azok voltak. A különbség annyi, hogy testileg én sokkal idősebbnek nézek ki, mint ők. Ennek ellenére sikerrel jártam. Majd beosztottak az 1. osztagba, de mivel még nem ejtettem meg a bejelentkezést, most szeretnék rá sort keríteni.
Szerencsére volt eszem és megtudakoltam, hová kell menni és mikor zavarkodhatok, így valószínűleg nem okoz majd gondot a titkárnőnek, hogy jövök. Ráadásul azt is sikerült kiderítenem, hogy a titkárnőt Naomi-nak hívják. Így hát mielőtt az osztag területére léptem volna, vettem egy csokor virágot.
Jelenleg úgy nézek ki, mint egy öregember aki randira készül. Egyik kezemben a csokor virág, másikban a sétabotom. Hozzászoktam már, amikor a fegyverem ebben az alakjában van, akkor tényleg úgy használom, mintha egy sétabot lenne. Ezzel kissé meglepem az ellenfeleimet, amikor kiderül, hogy semmi szükségem rá.
A folyosón, amelyen végig haladok csak néhányan tartózkodnak, de azok alaposan megbámulnak engem. Biztos a személyiségem az oka, ilyen nagyszerű lelket valószínűleg még soha sem láttak azelőtt. Végül lassan, kopogva elérek az ajtóhoz, ami a Hadnagy irodáját rejti. Megállok pár pillanatra, csak hogy össze szedhessem magam. Már nagyon kíváncsi vagyok, ki a Hadnagy. Majd óvatosan kopogtatni kezdek az ajtón. Választ nem várva a kezem a kilincsre kulcsolódik és belépek az irodába.
Ekkor egy igazán szép hölgyet látok meg. Első ránézésre igen törékenynek tűnik, de valószínűleg nem hiába érdemelte ki ezt a címet. Miközben közeledek hozzá, alaposan figyelem, nagyon kíváncsi vagyok az alakjára. Még a szemöldököm is megemelkedik enyhén. Végül már csak pár lépésnyire vagyok tőle. Zöld haja igazán szép, valószínűleg valamilyen nemesi családból származhat.
- A Kapitány titkárnőjéhez jöttem, erre egy angyallal találkozok. - szólalok meg. - Engedje meg, hogy bemutatkozzak. A nevem Minogawa Hiroto! - ekkor meghajolok. - Ha minden igaz, akkor Ön Naomi! Fogadja el tőlem ezt a virágot! Egy kis kedvesség az Ön új beosztottjától.
Ekkor átnyújtom a csokrot és kedvesen elmosolyodok. Remélem tetszik neki a virág, próbáltam több színűt kérni, hátha ezzel sikerül levennem a lábáról. Közben a ruhám belső zsebébe nyúlok és előveszek onnan egy papírt.
- Ezt kaptam a vizsga után. Azt mondták, ez kell majd ahhoz hogy felvegyenek az osztagba. Ha gondolja, egy kellemes ebéd mellett megbeszélhetjük, mi a teendőm a továbbiakban!

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Szept. 30, 2012 10:16 am

Lelkes látogató, avagy alku tárgya ^.^

Kicsit hirtelen ért a dicsérete, hiszen nem sokat beszélgettünk eddig, így hát nem igen tudtam, hogy miből vonta le a következtetést, persze nem mintha butának tartottam volna magam, csupán azon a véleményen voltam, hogy mindig van mit tanulnia az embernek. Főként, ha az első osztaghoz tartozik, hiszen itt mindig történik valami, egy percre sem állhatunk le, hiszen Seireitei és a Gotei 13 sem pihent. Elmosolyodtam, amolyan mindent tudó mosollyal, de nem szóltam semmit feltevésére.
- Örülök, hogy ennyire megtetszettek ezek a növények, valóban szépek. És milyenre gondolt? Ilyen apróbbra, vagy inkább magasra, ami egy pálmára hasonlít? – Érdeklődtem, hiszen a növényekről akár napokig is tudtam volna beszélni, a véremben volt az irántuk érzett szeretet. – Tudja pálmafenyőnek is nevezik őket, de szerintem a cikász jobban illik hozzájuk – Kérdésén néhány pillanatig gondolkoztam, de végülis az lenne a legegyszerűbb, ha a családi kertészetből hozna el egyet – Ha ennyire szeretne egyet, akkor a kertészetünkben választhat egyet, ott megtekinthet sokfélét, és a legmegfelelőbbet elviheti – Mosolyogtam rá, nem lenne baj, ha jó kapcsolatot alakítanék ki a kapitányokkal, mindannyiunk munkáját megkönnyíteném vele.
Főként ezekben az időkben, hogy több kapitányváltás is történt, össze kellene szoknia még mindenkinek, és rendezetté válnunk, hogy minden feladatot sikerrel vegyünk. S mint mindent, kicsiben érdemes elkezdeni, hogy egy-egy jól működő egység végül egy nagy, eredményes szervezet legyünk. Igen, úgy érzem, hogy ebbe az irányba kellene terelnünk a dolgokat.
- Igen, hiszen a virágok gyönyörűségét ki kell érdemelni. Persze sokan úgy gondolják, hogy egyszerűen csak vannak, és szépek, de ehhez rengeteg idő, hozzáértés és szeretet kell – Sosem kedveltem azokat, akik úgy gondolták, már létezésükkel kiérdemelnek dolgokat, pedig ez nem így van.
Nemesként talán előjogokkal születtem, ennek ellenére nagyon jól tudtam, hogy ezeknek a megtartásához mennyi energia, akaraterő és kitartás szükséges, hogy nem vehetek mindent magától értetődőnek, és ha tiszteletet szeretnék, az előítéletek miatt valószínűleg kétszer annyit kell dolgoznom azért. Ezek pedig sosem tartottak vissza attól, hogy megcélozzak egy célt, amit mindenáron igyekeztem elérni.
- Biztosa kellemes osztag lehet, ha szívesen tanulnak! – A kérdésen néhány pillanatig elgondolkoztam, hogy most tulajdonképpen mit is kellene mesélnem róla, hiszen, mint minden növényről, a nárciszról is rengeteg történet van, és sok-sok érdekesség – Persze, rengeteg érdekesség van a nárciszról, aminek több mint száz fajtája van. Bizonyára a kapitány is tudja, hogy misztériumot és egoizmust jelent, valószínűleg a róla keringő legendák miatt. A neve egy görög mítoszból ered, amelyben az ifjú Narküsszosz beleszeret saját tükörképébe, és egész idejét a vízben tükröződő képmásának nézegetésével tölti. Büntetésképpen a bosszú istene, Nemezisz, virággá változtatta. Ebből ered az egoizmus, a misztérium pedig egy sajátos tulajdonságából, mert a nárcisz mérgező, bénulást is okozhat, amit már az ókorban is tudtak, így varázsszerként kezelték.
Igen, valóban elég sokat tudtam beszélni a növényekről, talán tényleg nem ártana, ha tanfolyamot indítanék, de egyszerűen képtelenség lenne ez a Soutaichou mellett. Ráadásul most is el van maradva a munkával, ha nem lenne itt Shirouichi~taichou, már régen felkeltettem volna, hogy fejezze be az iratok aláírását, mert lassan egy hete tornyosulnak az asztalán.
Shirouichi~taichou első kérdésére persze elmagyaráztam, hogy az első kérdés pontosan mire is kíváncsi, de amikor már egyes szavakra, vagy betűkre kérdezett rá, világossá vált előttem, hogy bizony nem tud olvasni. Ez teljesen megdöbbentett, hiszen manapság már alapfeltétel az olvasni tudás, hogy lehetséges, hogy valaki, aki ilyen fontos pozíciót tölt be, az képtelen elolvasni egy utcatáblát, vagy egy leírást. Ez egyszerűen tarthatatlan, a Gotai 13 sokkal rosszabb állapotban van, mint azt eddig gondoltam!
- Igen, a kapitányoknak csupán ezt. Meg persze az osztagjelentéseket, és a tisztek jelentéseit átnézni, valamint egy személyes jelentést is készíteni, amit ehhez kell csatolni, illetve ha szeretnének valamit az osztag számára, akkor akár igényléseket is lehet – Miközben magyaráztam, az egyes lapokat le is tettem elé, hogy láthassa, mikről beszélek. – Azért nem lehet csupán egyszer, mert ezek folyton változó dolgokra kérdeznek rá, így praktikus, ha minden hónapban kitöltik.
Mosolyogtam, de közben azon törtem a fejem, hogy hogyan is lenne érdemes felvezetnem a dolgokat, hiszen az, hogy nem tud olvasni, tarthatatlan állapot. Ráadásul valószínű, hogy írni se tud, hiszen ha tudna, az olvasás sem lenne gond számára. Érthetetlen, hogy az Akadémián erre mért nem jöttek rá, és mért nem zárkóztatta fel valaki. A családjának pedig külön szégyen, hogy elhanyagoltak egy ilyen fontos dolgot. Milyen Shiranuik lehetnek? Elképzelésem sem volt.
- Igyekszem valami érdekesebbet tanítani. Úgy vettem észre, hogy gondot okoz az olvasás, szeretné megtanulni, hogyan tehetné könnyebbé? Szívesen megtanítom rá, ha van kedvenc könyve, vagy valamiről szívesen olvasna!
Úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb, ha úgy állok hozzá, ahogy egy gyerekhez állnék, és felkeltem az érdeklődését. Valahogy a gyerekekkel könnyebben alakítottam ki kapcsolatot, mint a felnőttekkel, nem tartottam tőlük, hogy sérüléseket okoznak, ezáltal sokkalta könnyebben közös nyelvet találtam velük. Persze nem voltam tiszteletlen a kapitánnyal, de úgy gondoltam, ha így kezelem, azzal mindkettőnk dolgát leegyszerűsítem.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Szept. 30, 2012 10:54 am

Minogawa~san bemutatkozása

Ero~sama megérkezik

Már fájt a hátam a rengeteg lemaradás miatt, amit be kellet pótolnom, a Soutaichou pedig ilyekor nincsen sehol, egyszerűen nem találtam. Ilyen sem volt még, az osztagban káosz uralkodott, én pedig próbáltam rajta úrrá lenni, egyre kevesebb sikerrel, ráadásul a közelgő edzés miatt is izgultam. Mi van, ha a Soutaichou elfeledkezik róla, és ott fogok állni többedmagammal, zavartan, hogy mégis merre kószálhat? Erre gondolnom sem szabadott, mert csak saját magamnak okoztam fejfájást, ráadásul nem rég értem haza egy küldetésről is, és már alig vártam, hogy ismét lássam Haruki~chat. Igen, erre kell gondolnom, ez majd elfeledteti velem a rémes gondolatokat, és talán a munkára is sikerül majd koncentrálnom.
Az előttem fekvő iratok az edzéshez szükséges eszközöknek a listái voltak, hiszen a játékhoz speciális felszerelés kellett, elvégre emberek még nem készítettek olyan ütőt, ami ellenállt egy hakudamester erejének. Főként, hogy a Soutaichouról volt szó, aki köztudottan szeretett felvágni a szebbik nem előtt, ezzel elkápráztatva őket. Így hát majd egyeztetnem kell a Juunibantai kapitányával is, hogy az edzésre különleges ütőket, kesztyűket, és labdákat is csináljanak, amik ellenállnak a legerősebb shinigamiknak is. A softball meccset eredetileg az első osztag tagjai számára vetettem fel, azonban Fujimoto~san úgy gondolta, hogy sokkal jobb lenne, ha bárki részt vehetne rajta, így talán még egységesebbek lehetnénk. Arra azonban nem is gondoltam, hogy a Daitenshit is meghívja. Féltem attól, hogy ez a döntése talán egyesekben inkább ellenérzést vált majd ki, de nem volt mit tenni, nem változtathattam meg a Soutaichou parancsát.
Kissé komor hangulatomból a kopogás zavart fel. Vajon ki lehet az? Nem emlékeztem rá, hogy bárkit is várnék, de ettől függetlenül nem kívántam megvárakoztatni.
- Fáradjon be! – Kiáltottam ki, hogy biztosan hallja, de utólag rá kellett jönnöm, hogy nem is várt választ, hiszen azonnal benyitott.
Egy idősebb úr állt velem szemben, aki egyre-másra végigmér, mintha csak a szemével kívánna lefesteni. Arcátlannak tartom az efféle viselkedést, hiszen mégis csak az Ichibantai hadnagya vagyok, nem holmi nőcske, akit megbámulnak az utcán. Ha más nem is, származásom és rangom tiszteletet kíván. Aztán megpillantom a kezében a virágokat, egyből kicsit eltorzultak vonásaim, persze nem rendeztem jelenetet, de a növények ilyesfajta pusztítása valahogy mindig is felháborodással töltött el. Kijelentésére kicsit meglepődöm. Titkárnő? Ugyan! A főkapitány azt a kevés papírmunkát sem hajlandó elvégezni, amit ráhagyok, minek kellene neki titkárnő? A pipáját képes egyedül is megtölteni.
- Tudtommal a Soutaichounak nincsen titkárnője, így valószínűleg félretájékoztatták! – A bókjára oda sem figyelek, nem igen tud olyat mondani, amivel felkelthetné a figyelmem, nem szándékozom kapcsolatot kialakítani, egy férj bőven elég volt. – A helyes megszólítás Shiranui~fukutaichou, esetleg a későbbiekben Shiranui~san, ha valóban a beosztottam – Elvettem a virágot, de le is fektettem az asztalra, nem kívántam túl sokáig halott dolgot a kezemben tartani.
Elvettem a papírt, amit felém nyújtott, és gyorsan átfutottam. Egy mindennapi jelentés volt, amit nem értettem, hogy mért nem az elhelyezési papírjaihoz csatoltak, de az Akadémia ügyei nem tartoztak rám, ha így döntöttek, az ő dolguk.
- Üdvözlöm az Ichibantaiban, Minogawa~san. Ezt a papírt majd a Gosekushonba vigye magával – adtam számára vissza a lapot, hiszen számomra semmi használható nem volt rajta – Mi a célja, most, hogy shinigami lett? És mit gondol, hogyan tudná a legjobban kamatoztatni a tudását az Ichibantai tagjaként?
A kérdéseim szokásosak az újoncok felé, hiszen a válaszaik alapján dönthetem el, hogy melyik sekushonban helyezzük el őket. A székemben hátradőlve vártam válaszát, és reméltem, hogy a felemás belépője után, végre valamivel elégedett is lehetek vele kapcsolatban, elvégre ezentúl az osztag tagja lesz.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Okt. 18, 2012 6:54 am

Névrokon Naocchan *<*

Egyre inkább izgatott lettem a gondolattól, hogy az osztagnak is lehet egy ilyen nagyon szép cikásza, ami majd az osztag tagja lesz és elűzi, vagy nem űzi a mumusokat és tisztséget kap meg nevet meg minden, szóval teljes körűen a Juubantai részese lesz és aww~… *w*
- Egy ugyanilyent szeretnék, mert ez a fajta nagyon tetszik és szerintem a többieknek is fog! *o* - mondom lelkesen, csillogó szemmel nézve a növényre, majd amint megtudom, a virág másik nevét kicsit meglepetten nézek Naocchanra. - Tényleg? Hát nem is tudom… a pálmafenyő névről nekem egy karácsonyfa ugrik be, mintsem egy cikász. Szóval tényleg jobb, hogy cikásznak nevezik őket inkább nem pedig olyan fenyőknek. *3* – értek egyet végül Naocchannal, nem meglepő, hogy neki is a cikász név tetszik jobban, biztos őt is jobban emlékezteti az egy fenyőfára. Mi Nao – k ezek szerint már csak ilyenek vagyunk! *w*
- Úúú, tényleg? Lehetne? *^* – ragyog föl szemem, ahogy meghallom ezt a csuda jó lehetőséget, hogy ellátogathatok hozzá és elhozhatok onnan egy ilyen növényt az osztagba. A többiek biztosan nagyon fognak örülni neki! *o* Már tudom is, hogy mi lesz a neve: Hayate. *w* Ez is elnyeri majd a többiek tetszését szerintem! *w*
- Tényleg vannak olyanok, akik ezt nem tudják? Olyan buták…! T3T – mondom, amint megtudom, hogy a virág nagyon, de nagyon sok törődést igényel és, hogy ezt sokan nem adják meg nekik mikor törekszenek arra, hogy szépek legyenek, hogy aztán ezzel boldoggá tegyenek bennünket.
- Valóban nagyon jó, olyanok vagyunk, mint egy naaagy család! *w* Ráadásul nálunk nem kell félteni a növényeket, vigyázunk rájuk! Még veteményesünk is van szerencsére, mert Scarcchan azt nagyon szereti. Surprised

Jajj, Scarcchan az osztag kabalája! *o* Befogadtuk szegénykét… egy nagyjából ilyen magas nyuszi és tud beszélni is. - kezem széttárásával próbálom megmutatni neki a nyuszi magasságát nagyjából, illetve a naaagyot, hogy mennyire is nagy a mi „családunk”, mert tényleg vagyunk ám’ páran: Keisuke-sama, Himmecchan, Ricchan, KatsuSa, MasaSu, Yama-jii-sama, Ayucchin, PonPon… és még sokan mások! Surprised

- Nem is ismertem ezt a történetet! °O° – csodálkozva jelentem ki, amiért most hallottam erről a Narküsszoszról először. De most legalább tudok sok mindent osztagunk jelképéről: a Nárciszról! *-* Majd a többieknek is elmondom ezt a mesét, hogy ők is tudják, ne csak én! *o*
Bárcsak ilyen egyszerű lenne az elém állított feladat, mint a Nárcisz történetének elmesélése majd az osztag tagjainak. Kisebb levert sóhaj hagyja el a számat, amint megtudom, hogy ez mellett a papír kitöltése mellé még sok más íratott is ki kell tölteni… egyedül, ami érdekesen is hangzott, azaz igénylős valami volt, már annyira nem lepődök meg azon, hogy anno Simán Csak Keisuke-sama miért a tűzbe dobta ezeket. Bár annyira nem is ördögiek, mint ahogy az első látásra tűnik. Csak érteném, mit akar pontosan! @.@
- És miért nem két hónaponként, miért minden hónapban? Surprised

Nem igazán értem… :/ – döntöm oldalra fejemet kérdőn megvakarva buksimat közben. Rendben van, hogy ez egyszer nem megoldható, de miért lenne erre szükség ilyen sűrűn, csak sokkal több a munkája a halálisteneknek és nem jut ideje kártyázásra, meg ilyenféle szórakoztató dolgokra, nem? Mindenkinek kell a játék, mert attól lesz jókedve! *w*
Persze én örülök annak, hogy ezzel segíteni szeretne Naocchan, csak ne haladná meg a képességeimet ez a feladat, de legalább azt megtudtam, hogy nem minden papíros ördöggel teli. Van, ami barátságos és az osztag érdekeit szolgálják, és szívesen kitölteném őket a jövőben, ha értenék bármit is, ami rájuk van írva. T3T”
- Könnyebbé tenni az olvasást? – ismétlem el meglepődve, mintha a fejemben olvasott volna az imént Naocchan! Ilyet még senki sem ajánlott fel nekem. Embarassed

Naocchan tényleg megtanítana rendesen olvasni? *o* - Tényleg? Szóval tényleg megtennéd? Tényleg, tényleg, tényleg? *w* – alig hiszek a fülemnek, szeretnék olvasni, mert Ricchan és Himecchan, de meg Keisuke-sama is tud, szóval nem lehet az olyan rossz dolog. Ráadásul, ha lenne valami, amivel le tudom körözni KatsuSát akkor… bruhahaha! Twisted Evil

- É – én nem is tudom, mit mondjak, Naocchan! Nagyon örülnék neki! Tudod, van pár hiragana, amit felismerek, de sokkal bajban vagyok, nem ismerem föl őket… és az írásuk sem megy ez miatt. Annak örülök egyáltalán, hogy a nevemet le tudom írni… >///< – zavartan elpirulok, mert erről még senkinek sem beszéltem ő az első, akinek ezt elmondom. A papíron több szótagra rá is bökök, amiket nem ismerek fel példaképpen. Bár a többségét nem értem, csak közben láttatni szerettem volna vele, hogy milyen bajban is vagyok én pontosan olvasás, meg hát írás terén. Még nem is az a baj, hogy keverem a szótagokat, mint mások, nem… én nem ismerem fel. T3T” Ez olyan kellemetlen… remélem Naocchan tényleg tud segíteni ebben, bár nagyon okos, szóval biztosan! *w*

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Okt. 23, 2012 12:44 pm

Lelkes látogató, avagy alku tárgya ^.^

- Remek választás N~nao~taichou, ennek a fajtának ugyan sok gondozásra van szüksége, azonban nagyon meghálálja, és egész évben ilyen szépen zölddel, ha egy szobában tartják. – Simítottam ismét végig a sötétzöld leveleken.
Engem mindig megnyugtatott ennek a növénynek a jelenléte, nem csoda hát, ha a Juubantai kapitányai is felfigyelt rá. Érdekes növény, de ami ennél is fontosabb, hogy szép, és viszonozza a törődést, bár ez a legtöbb növényről elmondható.
- Természetesen, a Shiranui kertészet nyitva áll a Gotei Jusantai tagjai előtt. Önnek pedig különtetetek egy szép példányt, elég, ha csak szól az alkalmazottaknak, hogy kicsoda, és máris átveheti tőlük! – Mosolyogtam rá.
Szerettem a kertészetet, és nem csupán azért, mert az általam annyira kedvelt növényeket ápolták ott, oly nagy gonddal, hanem mert az alkalmazottak segítségével az egész úgy működött, akár egy nagy, olajozott gépezet. Nem nagyon volt gond azzal, hogy kinek mi is a dolga, mindenki tudta, és tette. Én is így cselekedtem, ami a dolgom volt, azt elvégeztem, ekként hajtva azt a bizonyos gépezetet. Öröm volt néha kimenni, és nem csak papír és számkupacként látni a munkám gyümölcsét. Kicsit meglepődtem kijelentésén, noha egyetértettem vele, hiszen egyértelmű, hogy efféle szép, és tiszta lények gondoskodást igényelnek. Azok pedig, akik egyszerűen letépik őket, nem tudnak legtöbbször semmit arról, hogy mennyi ideig nőtt és fejlődött, míg olyan széppé lett. Furcsák vagyunk, mert életeket veszünk el, hogy valamit feldíszítsünk, pedig elég lenne magunknak alkotnunk valamit.
- Ez igazán dicséretes, a haszonnövények igazán… hasznosak! – Bólogattam lelkes mesélésére.
El sem tudtam képzelni, hogy mekkora káosz lehet az osztagban, ha még valami óriás nyulat is magukhoz vettek, ráadásul család? Végülis úgy irányítja az osztagát, ahogy számára megfelelő, amíg minden rendben megy, azonban most az a helyzet áll fent, hogy nem megy rendben. Jobban utána kell majd járnom a dolgoknak, ez pedig így, hogy a kapitánnyal jobban megismerkedtem, nem is tűnik nehéz feladatnak. Biztos voltam benne, hogy megfelelő felkészüléssel, és gondos utána járással gatyába rázzuk az egész Gotei Jusantait! Elégedett mosollyal figyeltem vendégemet.
- Azért kell ilyen sűrűn, hogy mindig naprakészek legyünk – Válaszoltam türelmesen. – Tegyük fel, hogy véletlen kigyullad az irodája. Ön sem akarhatja, hogy csak két hónap múlva javíttassák meg. Ezért szükségesek a jelentések, amik mindent lefednek, és az önök munkáját is sokban segítik.
Kicsit furcsa volt, hogy ennyi kérdése van, de ami még inkább meglepett, hogy nem zavart tudatlansága, inkább örültem, hogy valakit taníthatok. Mintha csak én töltöttem volna meg tudással a fejét, pedig biztos voltam benne, hogy egyébként is értelmesen gondolkozó kapitány, akit csupán valami puccsra készülő banda ronthatott így meg! De ha a kezem közé kerülnek, akkor nem lesznek olyan lazák, mint a felettesükkel! Bár ahogy a főkapitányt ismerem, lehet az egész ügyet egy játéknak fogná fel…
- Természetesen! – Feleltem mosolyogva, mikor gyanúm beigazolódott, szegény kapitány, biztosan kihasználják naivságát! – Ha gondolja, szívesen felírok néhány könyvcímet, és meglátogatom, hogy elkezdhessük a tanulást, a legelejétől. Akkor megtanítom az egyszerűbbeknek az írását, és a jelentését is! Ezek bonyolultak kezdésnek, egyelőre ne foglalkozzon velük – Toltam félre a lapot, majd egy ürest vettem elő, amire szép, olvasható betűkkel néhány kezdőknek való mesekönyv címét írtam fel. – Ezt adja csak oda a könyvtárosnak, összeszedi a könyveket, és azokból könnyedén megtanuljuk a fontos dolgokat! – Adtam át a cetlit. – [b]Ha bármi másban is segíthetek, nyugodtan keressen fel eztán is, N~nao~taichou! – Mosolyogtam rá még egyszer, majd intettem is, mikor távozott.

Spoiler:

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Nov. 03, 2012 11:05 pm

Névrokon Naocchan *<*

Olyan büszke voltam most magamra, nem elég, hogy névrokonom Naocchan megtanít írni és olvasni, de be is fogok szerezni egy mumusok elleni gyönyörű szép növényt, ami végérvényesen is az osztag tagja lesz majd, saját ranggal, szobával és névvel. *o* Nagyon szórakoztató lesz, majd esetleg Rikkocchannak is megmutatom, hogy lássa Hayate – mert igenis, így fogják hívni a növényt, ha tetszik a többieknek, ha nem ˇoˇ; ez egy igazi mumus elkergető név – is a játékostársunk lesz! *w* Vele amúgy is sokkal szórakoztatóbb játszadozni, mint Yukkochannal, mert ő túl durva volt, sokaknak fájt a robbanós játékfigurái… ToT
Naocchan meg olyan kedves velem és a 10. osztaggal! *-* Tuti biztos, hogy valahogy meg fogom ezt köszönni neki, valami kézzel fogható dologban is. Mondjuk nem egy cseresznyefával, mert azt még Su – Su – Su – Suwun-taichounak sem tudtam még visszaadni. Embarassed

De mondjuk, a nagy kavicsgyűjteményből fogok adni neki egy igazán szép darabot, az kézzel fogható, sokáig megmarad, szerencsét is hoz, ráadásul az is ugyan annyi törődést igényel, akárcsak egy virág és Naocchan úgy látom, ahhoz remekül ért, szóval… *w* Az ő kezében nem féltem a kavicsokat, biztosan gondozná nagy szeretettel és odaadással azt is, amit oda fogok adni neki majd legközelebb! *-*
Kisebb fejrázással hessegetem el gondolataimat, amik elterelték figyelmemet névrokon Naocchanról, pedig igen fontos lett volna, hogy rá koncentráljak, hiszen amennyi kérdést feltettem neki és azt igyekszik, éppen most megmagyarázni én pedig nem figyelek, ez olyan csúnya dolog! °o°
- Szóval erre is jók! Surprised

– meglepetten szólalok fel, amint hallom Naocchan indokát kérdésemre. Nem is sejtettem volna, hogy az el ördögűzött papírok jelentik a megoldást Simán Csak Keisuke-sama irodájának lyukas mennyezetének rendbe hozására. Ha ezt tudtam volna, már mióta írtam volna egy ilyen papírt, hogy megcsinálják neki, csak a gond az, hogy nem tudok írni… *w*” Na, de majd Naocchan tanítása után! *o* Szebben fogok írni bármelyik kapitánynál! *w* Hóhóhó, télire mégsem kell kicserélni az irodánkat, mert addigra megcsináltattatom, majd Naocchan segítségével megírom azt a lapot, amit kell hozzá és leadom! Nem fog lebukni a KFC! *w*
Kíváncsian nézem mit ír fel egy másik lapra, miféle könyvcímeket, bár nem igen tudom elolvasni, vagyis semennyire sem… de majd biztos elég, ha a könyvtárban odaadom az ott lévő halálistennek, hogy keresse meg nekem őket, míg én mondjuk… megvan! *o* Magammal viszem keresztfiam Naocchant és Natsucchant meg ha Shizune is ráér, akkor őt is fagyizni, de mielőtt elmennénk oda, leadom a könyvtárban a cetlit, hogy keressék meg nekem, mire visszatérek. Egy zseni vagyok Cool

, Simán Csak Keisuke-sama most büszke lenne rám! *w*
- Nagyon szépen köszönöm, Naocchan! *w* Majd amint sikerült megszereznem a könyveket, szólok is, és ha ráérsz, akkor elkezdhetnénk a tanulást! *o* További kavicsos napot! *w* – integetek neki, miközben a cetlivel a kezemben, fülig érő mosollyal indulok el az irodából kivezető ajtó felé. Annyira boldog vagyok! *o* Megyek és el is újságolom a többieknek, hogy micsoda szuper dolog történt ma velem itt a névrokonom Naocchannál! Amúgy is meg kell kérdeznem a többieket ki akar eljönni velem Hayateért! *w*

Spoiler:

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Nov. 25, 2012 10:34 pm

Ero~sama megérkezik

Miután megérkezek a hadnagy irodájához, bekopog és azonnal belépek. Közben persze a titkárnő kikiált, hogy fáradjak be. ~ Vajon tudja, hogy mennyire idős vagyok? ~ Amint bent vagyok végig mérem a hölgyet, aki igazán szép. Azonban csalódnom kell, ugyanis nem titkárnővel van dolgom...
- Elnézését kérem, azt hittem hogy Ön amolyan segéd a kapitány alatt! - szólalok meg, majd bocsánatkérően lesütöm a szemem.
Ennek ellenére ennyi nem akadályoz meg, hogy bókjaimmal illessem. Viszont semmit sem reagál rá. ~ Hmm szóval ellenáll a sármomnak. Ez tetszik, úgy néz ki meg van már a jövendőbelim! ~
- Értettem, Shiranui fukutaichou! - válaszolom egy újabb meghajlás kíséretében.
A szemem ezúttal a virágot fürkészi, amit letesz az asztalára. Azt reméltem hogy feláll és vízbe teszi, vagy valami, erre csak lerakta maga mellé. Úgy néz ki, nem tudom tüzetesebben megvizsgálni.
- Elnézést, de azt hiszem jobb lenne, ha vízbe tenné a virágokat. Még a végén elhervadnak... - mondom, hátha ezzel elérek valamit.
Közben elindulok az asztalhoz, hogy elvegyem a virágot és keressek neki egy jobb helyet. Azonban közben a sétabotom összeakad a lábammal, így elesek. Azonnal a hátamra gurulok, majd nevetésben török ki, ami valószínűleg megmagyarázhatatlan lesz a hölgy számára. Miután kihahotázom magam, felállok és leporolom magam.
- Bocsásson meg, néha kissé béna vagyok és ezen jót szoktam szórakozni. - mondom teljesen bocsánatkérő hangnemben.
Úgy néz ki, amíg én a földön feküdve nevetgéltem, addig Shiranui sama elrendezte a papírjaimat és üdvözöl az 1. osztagban. Azonnal hatalmas mosoly terül az arcomra, Shunpo segítségével egy pillanat alatt a hölgy mellett termek és megfogom a kezét.
- Nagyon szépen köszönöm Shiranui fukutaichou! A nevem Minagawa, de ez a legkevesebb hiba, amit ejtett. Ígérem bármit megteszek Önnek, csak szóljon és már itt is vagyok! - felelem izgatottan, természetesen közben továbbra is a kezét fogom, ráadásul még simogatom is. - Jelenleg csak annyi tervem van, hogy megtaláljam a testvéreim gyilkosát és leszámoljak velük. - ezután kénytelen vagyok szünetet tartani, ugyanis az utolsó kérdése igencsak megfog.
- Hmm mivel is tudnám az osztagot segíteni? - morfondírozok. - Azt hiszem tudom! Én leszek az osztag hölgyeinek a személyi masszőrje! Minden lányt végig masszírozok a fárasztó küldetések után. Természetesen Ön kap egy prémium szolgáltatást! Minden fárasztó nap után masszázsban részesítem.
Azt hiszem egy ilyen ajánlatot nem utasíthat el. Nagyon jó vagyok az ilyesmiben, ha kell ezt be is bizonyítom. Sőt, be kell bizonyítanom, mert egy jött ment alaknak csak úgy nem fog ilyen munkát a kezébe adni.
- Meg is mutatom milyen jó kezem van az ilyesmihez! - mondom, majd máris mögötte termek és ha hagyja magát, akkor megmasszírozom a vállát.

//Az aláhúzott rész az Angyal és Ördög játék feladata.//

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Jan. 02, 2013 12:03 pm

Új osztag, új hadnagy^^

Új napra virradt ma SS-ben. Sajnos azonban még ez a gyönyörű reggel sem tudja felvidítani Tenshiko-t a tegnap történtek után. Öccse halála annyira lesújtotta, hogy majdnem végig sírta az egész éjszakát. Tudom, mert az estét vele töltöttem és ma reggel is én kelltettem, bár szívem szerint nem tettem volna, viszont fontos találkánk van, amit nem hagyhatunk ki még akkor, sem ha gyászolunk.
- Tenshiko-sama, jó reggelt. Előkészítettem a ruháit, esetleg segítsek felöltözni? – kérdem a lánytól, aki csak némán csóválja a fejét.
- Értem akkor addig magadra hagylak és segítek előkészíteni a reggelit. – még megvártam hogy a lány legalább felüljön, hogy lássam elkezdi e az öltözködést majd elhagyom a szobát és a közös étkező felé veszem az irányt.
Úrnőmet végül fél órás öltözködése után láttam újra, amint besétál az étkezőbe. A többiek persze már végeztek Shinichi-sannak sietnie kellett a munkája miatt az apa a munkába temetkezett, és az anya is inkább elment keresni valami elfoglaltságot.
- Gyere, ülj le! Készítettem egy kis reggelinek valót. – siettem oda az ajtóban álló lányhoz majd oda tereltem az asztalhoz. - Most csak így ketten leszünk…
- Most nem vagyok éhes… – felelte a lány halkan bús, komor hangon.
- Hm… gondoltam, hogy nem fog ilyen könnyen menni… – morogtam magamnak majd a lány felé fordultam miközben a két kezem a vállaira helyezem majd gyengéden lefelé nyomom miután a megterített asztalrészhez navigálom.
- Tudom, tudom, de kérlek a kedvemért csak egy kicsit, jó? Tudod, hogy ma a hadnagyunkhoz… az új hadnagyunkhoz kell elmennünk, jelentkezni és megbeszélni az áthelyezéses mit tudom én miket. – ekkor a kezembe veszem az evőpálcikát majd egy vagy inkább két mozdulatot követően levágok egy szeletkét a tükörtojásból, majd fölkapom és a lány szájához emelem, de az csak nem akar kinyílni.
- Naaa… Csak egy kicsit, nem mérgező, én magam csináltam… Na, gyerünk! Mond ÁÁÁ… – próbálom rávenni a maga alatt lévő lányt, hogy nyissa ki a száját.
Huh, a reggelit sikerül lerendeznünk bár három falatnál többet nem sikerült megetetnem vele, pedig annyira élveztem >w< Na, mindegy, majd legközelebb ^^ Most viszont hivatalosak vagyunk az első osztag hadnagyához. Útközben szerencsére nem akad, egy kivételével semmi probléma egyenest az osztag felé vehetjük az irányt. Azaz egy kis probléma sem annyira baj ugyan is az egész csak annyiból áll, hogy Tenshiko-sama elég lassan lépeget ezért meg kell fognom a kezét és húznom, hogy egy kicsit gyorsabb iramban haladjunk. Ez talán még az etetős résznél is jobban tetszik, csak hát már majdnem 15 perces késében vagyunk szóval, ha így nézzük már nem is olyan jó. Csak remélni tudom, hogy az új hadnagyunk nem fog annyira haragudni ránk és nem olyan elfoglalt, hogy épp, hogy csak időt tudott szorítani számunkra mi meg erre elkésünk.
- Shitsureishimasu! – állok meg az ajtó előtt, majd kopogás közben szólalok meg hangosan, hogy az ajtó túloldalán lévő fukutaicho is halhassa.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Jan. 06, 2013 4:37 am

Új tisztek, új felelősség

Kicsit egykedvűen tologattam magam előtt a papírköteget, és már-már álmodozónak mondható pillantással méregettem az ablakot. Sosem voltam lusta, vagy kedvtelen a munkához, hiszen a kötelezettségeim mindig is elsőbbséget élveztek, azonban néhány napja egyszerűen minden percben azt hittem, hogy Keot pillantom meg, ami rendkívül kellemes, és zavaró is volt egyszerre. Megráztam a fejem, nem kellene úgy viselkednem, hogy a fiatal csitrik szoktak, ennél sokkal több felelősség nyomta a vállam. Összetűztem az iratokat, és elrendeztem a megfelelő mappában, ezután pedig a következőknek szenteltem a figyelmemet. A két harmadik osztagos adatai szerepeltek rajtuk, akiket most helyeztek át hozzánk, ráadásul az egyikük Hakusaya~san rokona volt, legalábbis a nevük megegyezett, ami akár véletlen is lehetett volna. Ettől függetlenül nem hagyott nyugodni a gondolat, így megkerestem Hakusaya~san jelentését Sora~san halálakor történtekről, és azonnal megértettem. A szülők nevei megegyeztek, így egyértelművé vált számomra, hogy az újonnan érkező tiszt, minden kétséget kizáróan Sora~san nővére lehet.
Mélyet sóhajtottam, és az ablak elé lépve a reggeli napfény csillogását figyeltem a zöldellő leveleken, miközben egyre azon gondolkoztam, miként is tudnék segíteni majd neki. Keonak igaza volt, meg kellene keményednem a fájdalommal szemben, és nyitnom az emberek felé, de ez nem olyan egyszerű számomra, mint neki. Nem tudok szívből mosolyogni bárkire, mert félek, hogy milyen elvárásokat fog az szülni, és hogy ezeket egyáltalán nem tudnám teljesíteni. Ebben az esetben természetesen ez teljesen más volt, hiszen úgy éreztem Hakusaya~sannak segítettem túllendülni a mélyponton, azontúl, hogy a gyásza valószínűleg sokkal mélyebb az enyémnél. Nehéz volt elérni, hogy elfogadja az unokatestvére halálát, és azt, hogy ez nem volt hiábavaló, de fogalmam sem volt, hogy a tragikus körülmények között elhunyt fiú nővérét miképpen is kezeljem. Könnyebb dolgom lett volna, ha nem láttam volna a halálát, ha nem beszéltem volna róla Hakusaya~sannal, akkor talán egy egyszerű részvétnyilvánítás megtenné, de így semminek érezném, mintha nem érintett volna meg a dolog. Pedig éppen ellenkezőleg volt. Azt az arcot azt hiszem, sosem fogom elfelejteni, pedig akkor láttam életemben először és utoljára.
A kopogtatásra szinte ijedten fordultam meg, mert észre sem vettem, hogy ennyire elment volna az idő. Megigazítottam egy mások számára talán láthatatlan gyűrődést az egyenruhámon, aztán nyugalmat erőltetve magamra szólaltam meg.
- Jöjjenek be! – A hangom határozottan csengett, és amíg a két tiszt belépett, visszatértem az asztalomhoz. Egy bólintással üdvözöltem őket, és intettem a székek felé, hogy foglaljanak helyet, majd én is leültem.
Csak figyeltem néhány pillanatig, miként is viselkednek, ránézésről nem tudtam megállapítani melyikük is Hakusaya~san, egyikük sem hasonlított az általam ismert fiatal fiúra. Tehát megvártam, amíg bemutatkoznak, így némileg megkönnyítve a dolgomat.
- Shiranui Naomi vagyok, üdvözlöm önöket az Ichibantaiban. – Viszonoztam szinte automatikusan bemutatkozásukra, majd Hakusaya~sanra pillantottam. – Fogadja őszinte részvétem Sora~san miatt, sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni érte. Ha bármikor úgy érzi, szeretne beszélni róla, nyugodtan keressen fel akár itt az irodámban, akár a Shiranui birtokon. – Ezután csöndesen vártam válaszát, fel voltam készülve arra is, hogy megtagadja a segítséget, mert nem tudhattam, hogy a gyász hányadik szakaszában járhat. – Nos, mi a céljuk most, hogy az Ichibantaiba helyezték önöket? – Váltottam hirtelen témát, hiszen nem lehet véletlen, hogy most itt voltak. Akár a testvére halála miatt vágyott az osztagváltásra, akár más oka volt, hogy áthelyezték, kíváncsi voltam a további céljaira, hiszen sok minden múlt ezeken, többek között az is, hogy képes lesz-e tovább lépni. Reméltem, hogy igen, mert nem lett volna jó, egy eddig eredményes munkát végző tisztet elveszíteni…

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Júl. 25, 2013 2:02 am

Újonc érkezik!

Nem gondolkodva túl sokáig tennivalóin, egyértelműnek tartotta, hogy első útjának, késlekedés nélkül újdonsült osztagához kell vezetnie. Gyorsan összeszedve kevés holmiját, fehér vászonbatyuba gyömöszölte őket. Kilépve az akadémia területéről egy utolsó pillantást vetett még hátra, majd sietős léptekkel indult útnak. S bár az idő már késő délutánra járt, bízott benne, hogy még időben oda fog érni. Ugyan nem kapott pontos utasítást, mikor is kellene megjelennie, mégis, már indulásakor késeinek érezte az órát. Mivel kifejezetten utált bárhonnan is elkésni, egész úton nyomasztotta a gondolat, hogy nem fog időben érkezni. Kapkodva szedte lábait, célja felé csörtetve. Azonban célja hiába lebegett előtte kristálytisztán, gondolatai mégis elkalandoztak, mikor arcát langyos szellő simította végig. Figyelmét a csintalan zefírek vonták magukra, ábrándos tekintettel haladt tovább. Vajon miért nem értik már az emberek az apró csodákat? Hiába kezdené el mesélni bárkinek, hogy „Hallgasd, figyeld...milyen a szél?”. Mert ő tudta, vagy inkább csak érezte, minden szél más. Nem csupán hideg vagy meleg, de van köztük jó és rossz. Van bántó, jegesen maró, fájón sikító és van kacagó, a lágyan szaladó, mi vidáman felborzolja a fákat, megtáncoltatja a füveket. De mégis kinek mondhatná el mindezt, ha nem érti meg senki? Észre sem véve magát érkezik az 1. osztag területének kapujához. Álmodozásából egy nagyon is valóságos hang riasztja fel, ahogy a kapuban álló egyik őr megszólítja, kilétéről és jövetelének okáról érdeklődve. Elképedve néz körül, míg a huncut kis szellők elterelték figyelmét, fel sem tűnt neki, hogy idő közben megérkezett céljához. Pár pillanatig még tátott szájjal bámul az őrre, ki megszólította, majd idegesen felnevetve fejéhez kap.
- Áh, igen, máris! - Előkeresi a kapott levelet, majd az őr felé nyújtja. Az röpke pillantást vet rá, hümmögve, bólogatva áttanulmányozza az iratot, majd visszaadja.
- Keresse Shiranui Naomi hadnagyot. – Eztán kötelességtudóan útbaigazítja a jövevényt, elmagyarázza merre is keresse az irodát.
A számára meghatározott útvonalon elindulva hagyja maga mögött a kaput és őreit. A narancsos vörösbe forduló égre pillantva megszaporázza lépteit, ráeszmélve, jócskán eljárt felette az idő. Újfent idegesség lesz úrrá rajta, ahogy arra gondol, mekkora illetlenség ilyen késő tájt csak úgy betoppanni valakihez. Menet közben addig marcangolja magát, hogy a hadnagyi irodához érve teljesen elbizonytalanodik. Percekig tanácstalanul áll a folyosón, olyannyira túlbonyolítva a dolgot, hogy kevés hiányzik hozzá, hogy sarkon fordulva feladja az az napra tervezett látogatást. Az ajtóhoz lépve készül bekopogtatni, de még mielőtt megtenné, keze idegesen rebben vissza, mintha csak az ajtó izzó fémből volna, és attól félne, megégeti majd. Nem szereti, ha megszidják, márpedig ha ilyen alkalmatlan időben zavarná a hadnagyot, egyáltalán nem volna meglepő, ha leteremtenék.
~ Gyerünk már...Biztos nem harap!~ Nagy levegőt véve elhatározza, ha már idáig eljött, vállalja a kockázatot, hiszen ha másnap jönne vissza, talán még nagyobb fejmosást kapna, hogy merre kóborolt, hogy ilyen soká késlekedett tiszteletét tenni. Minden bátorságát összeszedve bekopogtat a hadnagyi iroda ajtaján, reménykedve várva a bebocsátást, abban bízva, hogy lesz is bent valaki - és tényleg nem feleslegesen jött.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Júl. 25, 2013 9:18 pm

Érkezett, de miért? ^.^

Egyenes háttal ültem az asztal mögött, amire a kitöltendő iratokat sorakoztattam, és lassú, precíz mozdulatokkal töltöttem ki az apró rubrikákat, ügyelve, hogy jól olvasható legyen írásom. Közben egészen máshol járt az eszem, hiszen az utóbbi hetekben és napokban sok minden történt, olyanok is, amik teljesen meglepetésként értek, és olyasmik is, amiket jobb lenne elfelejteni. Hátrasimítottam néhány tincset az arcomból, kedvem lett volna felállni, itt hagyva mindent, és kiülni a kertbe, hogy nyugodt körülmények között, a növények óvó védelmében kissé megnyugodhassak, és átgondoljam a dolgokat. kezdett valahogy a rendezett életemben minden a feje tetejére állni, én magam pedig nem szerettem az árral sodródni, sokkalta határozottabb voltam annál, mintsem hogy hagyjam idáig fajulni a dolgokat.
Felálltam az asztaltól, és az ablakhoz sétáltam, hogy kinézzek a kertre. Megnyugtató volt látni, ahogy a lemenő napfényében a növények is, mintha álomra szenderülnének, úgy húzódnak vissza. Lassan nekem is haza kellene mennem, hogy a családommal is eltölthessek némi időt, főleg Haruki~channal, azonban az asztalomon magasodó kupac azt jelezte, erre még órákig nem lesz lehetőségem. Mély sóhajjal ültem vissza, és folytattam az iratok kitöltését, sosem gondoltam volna, hogy valamikor is tehernek fogom érezni eme feladatokat, azonban úgy tűnt, ez az idő is elérkezett. Bizonyos, hogy Keo rossz hatással van rám, ha már idáig jutottam. Neutral

A lapok csupán formanyomtatványok jóváhagyásai, és néhány sekushon egyedi kérelmét, amit alaposan át kellett olvasnom, bár a vezetők megbízhatóak voltak, így akár enélkül is engedélyezhettem volna, azonban milyen hadnagy lennék akkor?
Gondolatmenetemet a kissé határozatlan kopogtatás zavarta meg, amire felkaptam a fejem. A szolgálatra beosztott tiszteke kívül ilyen időben nem szoktak mások az Ichibantai területén tartózkodni, ráadásul engem is ritkán kerestek fel ilyenkor, lévén nem szerettem, ha a munka közben megzavarnak, mert akkor nem lesz elég precíz, félmunkát pedig nem végzünk. Azonban mindenekelőtt kíváncsi voltam, ki és miért lehet az ajtó mögött, elvégre tudomásom szerint nem vártam senkit. Igyekeztem barátságos mosolyt ölteni az arcomra, elvégre bárki állhat az ajtó túl oldalán, nem kellene egyből rosszra gondolnom, előfordulhat, hogy nem a munkámban próbál meg feltartani. ^.^
- Jöjjön be! ^.^ - Mondtam határozott hangon, és felálltam, hogy üdvözölhessem, bárki is lép be, azonban a fiatal lányt nem ismertem, aki ott toporgott.
Felvont szemöldökkel néztem végig, ahogy bejön az irodába, mint aki nem érti, mit is keres itt, bár valóban nem értettem. Neutral

Nem hasonlított egyetlen tisztemre sem, mert hiába voltak sokan, legalább látásból mindegyiket ismertem, és a jelentéseik alapján bármikor megmondtam volna, hogy ki kicsoda, de őt ezelőtt bizonyosan nem láttam még.
- Miben lehetek a segítségére? ^.^ Eltévedt netán? ^.^ - Biztosan ez lehetett a helyzet, bár nem állt szándékomban kísérgetni, mégha igennel is válaszolt volna, elvégre rengeteg dolgom volt még. Neutral

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Hétf. Júl. 29, 2013 9:41 pm

Az invitálás hallatán valamelyest megkönnyebbült, belépője mégis kissé bizonytalanra sikeredett, befelé megtett pár lépése önmagához képest furcsán határozatlan volt. Közre játszhatott az új, idegen hely, az ismeretlen hadnagy személye, vagy csupán a gyomrát mardosó idegesség, bár ezt ő maga sem tudta eldönteni. Ami azt illeti, a legkisebb gondja az volt, hogy ezen töprengjen. Elutasító viselkedést várva a késői zavarásért, meglepve tapasztalta az ellenkezőjét, egyáltalán nem számított ilyen kedves fogadtatásra. Ahogy megpillantotta újdonsült hadnagya barátságos mosolyát, nyomban fellélegzett, hiszen első ránézésre mégsem tűnt olyannak, aki passzióból tépkedné le beosztottjai fejét, mint ahogy azt ő néhány perce még maga elé képzelte.
~Gyerünk, szedd össze magad!~ Próbált a másikra ugyanolyan kedvesen visszamosolyogni, habár ez a fajta mimika az utóbbi időben kissé a nehezére esett, már-már idegen volt tőle.
- Remélem nem ez a helyzet. - Igyekezett továbbra is barátságos képet vágni, ám a szája szegletében húzódó mosoly inkább hasonlíthatott valamiféle erőltetett grimaszra. Emlékeztetve magát, hogy tulajdonképpen ki előtt is áll, levéve a mesterkélt maszkot kihúzta magát, majd tisztelettudóan meghajolt.
- A nevem Takagi Akira. Önhöz irányítottak – ha minden igaz. És sajnálom, hogy ilyen későn zavarom, de... Tudja, épp csak most végeztem az akadémián és… - Szétszórtan, hadarva mutatkozik be, próbálva kinyögni jövetelének célját, ám jobbnak látja, ha hagyja inkább az írott szavakat beszélni maga helyett. Az eddig jobbjában szorongatott papírját maga elé veszi, hogy átnyújtsa azt.
~ Franba! ~ Elhűlve veszi észre, hogy a nagy ijedtségben csinos kis galacsinná gyűrte a levelet, mit át akart adni. Szégyenében elpirulva igyekszik kilapogatni a papírját, mely az Ichibantai-ba való elhelyezéséről szól, kevés sikerrel. Miután sikerül tűrhetően olvasható állapotba hoznia, továbbra is meghajolva nyújtja át azt a hadnagynak, gondosan kerülve a másik tekintetét.
- Elnézést.- Ostobaságától kínjában kis híján felnevet, lévén ritkán csinál ekkora marhaságot, s mint olyan, ezt felettébb röhejesnek találta, még ha ez nem is a jobb fajta vicces szituáció volt. Még mindig nem merve felegyenesedni továbbra is a padlóval szemez, hogy ne kelljen látnia a hadnagy bizonyosan megvető tekintetét. Az irodában uralkodó pedáns rendről feltételezi, hogy a másik nem túlzottan értékelheti az ilyesfajta szétszórtságot, ami máskülönben egyáltalán nem jellemző rá, a helyzet idegensége most valahogy mégis a rosszabbik oldalát hozta ki belőle. Azt is érzi, hogy bármennyire is szeretné, ebből már nem igen fogja tudni kimagyarázni magát.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Pént. Aug. 16, 2013 11:31 am

Perwoll black magic (kéne) – Beköszönés^w^

Kissé eltévedt, ahogy általában mindig, mert rossz felé fordult, vagyis fogalma se volt hova keveredik, hiszen eddig az volt a támpont, tőlem jobbra szokott lenni a nagyon ijesztő, meg baljós árnyként lencsevillantó Tomo chan. Aztán Tomo chan hirtelen eltűnt, mármint ugyanott van és biztos továbbra is nagyon szigorúan betartja a szabályokat, csak már szerény személye nincs ott ahol kéne, pontosabban, ahol megszokta, hogy lenni szokott, mivel máshová szokott, mármint költözött. Áthelyezték az első osztaghoz, ami azt hitte egyszerű lesz, hiszen szélen van és, ha ott van, akkor könnyű megtalálni. Gond abban keletkezett, hogy két vége van a városnak, ami sokkal kevesebb, mint a négy, vagy hat, de az a kettő akkor is kettő, ráadásul teljesen ellentétesen és lehető legtávolabb egymástól. Neki, pedig aztán mondhatják mohák, meg nap állása, mert ha belenéz a sárga bigyuszba, eleve vaksi lesz, utána meg sehova se jut, maximum a legközelebbi bokorba. Zöld mohákat, errefelé pedig akkor se találna, ha szeretné Masato chasan a zöld, na meg elsősorban zöld növényeket, de azok nem igazán vannak, szóval moha sem. Ebből kiindulva, sehol sincs, vagyis van, csak előrébb nem jut, mert ötlete sem létezik, hova indulhatna a mostból a hovába, hiszen bármelyik irányba lehet jelenlegi kiindulási pontjától, amit ugyancsak nem tud, merre eshet. Próbált jobbra is, balra is nézni, hátha a fenti légkörből kiszúrhat némi táblácskát, de csak épületek, meg épületek és út. Semmi több, ami segíthetne neki a rejtély megoldásában, úgyhogy teljesen tanácstalanul toporgott a négy világtáj felé. Tényleg, de igazán nem volt kósza gondolata, merre induljon.
Végül, ahogy szokott sorsot húzott, méghozzá négy találomra felsőjéből előhúzott tárggyal. Ez a módszer egész jó felvetésnek bizonyult, mert rengeteg olyasmivel találkozott, amikről azt sem tudta nála vannak, vagy egyáltalán vannak. Arra például meg sem próbált választ adni, mit keres sípoló labda a belső zsebében, vagy kitől kaphatott diszkógömbös gyújtót, amit, ha beizzít örömódát játszik. Megannyi furcsaság és felfedezni való lapult zsebében. Ezekkel, annyira csodásan eltöltötte idejét, észhelyébe se villant a tény, megindult vakegér orra után. Bámulatosan elporoszkált Seireitei utcáin, azt sem sejtve, merre battyoghat, csak akkor eszmélt fel, amikor sikeresen lefejelt valamilyen táblát. Rémes találkozást hangos koppanás és elmaradhatatlan, fájdalommal teli nyöszörgés követte. Bekönnyesedő szemekkel kapta elő kincstári értékű dinós ragtapasz gyűjteményét, visszafojtott szipogással nyomhasson egyet, hamarosan keletkező púpjára. Átvészelve a hatalmas sokkot, nem maradhatott más, mint érdeklődve közelhajolni a támadóhoz és kinyomozni, mi lehetett az elkövető. Sejtette, valamiféle jelzés lesz, méghozzá, amire szüksége volt. Gigantikus vízszintes vonás jelezte tökéletesen helyen jár.
Varázslatos hírtől fülig érő vigyorral csillantak fel szemei. Végre eljutott a célállomásra, méghozzá önmagához képest, egész rövid idő alatt. Több sem kellett szórakozott fejének, kapásból bemasírozott a táblával jelölt zónába. Egyedül az apróbetűs részről felejtkezett el, így néhány lépésen belül, egész Seireitei azt hallhatta, ahogy segélykérő sikollyal elveszik az osztag által használt szemétledobó aknák egyikében. Kész mázlija a teljes megsemmisülésben, fantasztikus érzékkel választotta azt pihenő helyének, amit dugig pakoltak már az idők során, így viszonylag nagy, puha és ne részletezzük, milyen kupacban landolt. Perszer, első nekifutásban örült, túlélte. Boldogságban úszva tempózott a banánhéjak, ételmaradékok és agyonhasznált háztartási cikkek között. Ezután következhetett a felismerési fázis, ahol sűrű szimatolással észlelte, micsoda szagoktól hemzsegő verembe esett. Végül, pedig jöhetett a pánikszerű menekül, ahogy még jobban elásva égimeszelő magasságát próbált kisprintelni a gödörből.
Semmi meglepetés nincs abban, egyáltalán nem járt sikerrel és perceken belül elcsukló suttogással próbált segítséget kérni. Azt sem tudta mit tehetne, mire kiszúrta szemét az igencsak feltűnő és vele szemben árválkodó létra, melyen szélvészként száguldott fel. Innen, aztán már végérvényesen elvesztette a fonalat merre és hogyan forgolódott, csak annyi maradt meg, igazi túlméretezett Mario hősként kerülgette a szemetes csapdákat és kenődött fel matricaként az elfogyott utat jelző falra. Szörnyen letört, miféle borzalmas átok szakadt nyakába, de nem volt már ereje visszafordulni és keresztül verekedni magát az egész pályán. Nem látszódott túl magasnak az a fal, legalábbis neki nem tűnt vészesnek, hiszen ha lábujjhegyre állt, sikerült átlesnie.
Rögvest, pontosabban perceken belül megfogalmazódott benne az elhatározás, mihez kezd. Némi erőgyűjtéssel próbálkozott áttuszkolni magát a falon, de valahogy nem akart összejönni a hadművelet. Túl sima volt a fal felülete, hogy kapaszkodót találhasson rajta. Feladni, még sem adhatta fel, hiszen akkor jöhetne az újabb futás terror. Kénytelen volt, valami segítség után nézni, amit sikerült megtalálnia a fal túloldalán árválkodó fa személyében. Sziporkázó tekintettel csapott le szerencsétlen növényre, mely igen nehezményezte, legkisebb mértékben sem pihének nevezhető súlyát. Hallva a vészjósló hangokat, csipkedte ezerrel lábait, csakhogy a vész gyorsabban járt nála. Az agyon terhelt ág reccsenve tört le, míg az a szépség, melyben karjával kapaszkodott, kellemetlen csúzliként vágta hátba az erőteljesen lefelé zuhanó sózsákot. Kettő együttes hatásából keletkezett az a jelenség, hogy a gravitáció vonzásába került asztronautát, sugárhajtású nafta lökettel kente ablaküvegre a mögötte csattanó faág. Végeredményként, absztarkt műalkotásként kenődött fel a keresve keresett ablak félig kitárt üvegére. Némi érthetetlen halandzsával lecsúszott az átlátszó felületről, majd kilapult béka pozícióban elterülve számolgatta a feje köröző mexikói dezertőr kukacok somblero táncát. Eltartott néhány percig, mire beszámítható állapotba került és sajnálkozó felhőkbe burkolózva húzta össze magát a gyepen.
-Annyira, hogy sajnálom és nagyon, mert én egyáltalán, hogy nem, így akartam jönni, csak, már teljesen eltévedtem, emiatt nem tudtam hazamenni fürdeni, ne jelenljek, vagyis jelenjek, de ne ilyen büdösen meg ne ilyen ablakra kenődősen, aztán összepiszkoljak mindent, pedig nem vagyok hajléktalan…-
Dörzsölte meg sűrűn bolyongó felhőkben elvesző, de szépen kirikító lila haját. Mélységesen elszégyellte magát, ebben a formában és bemutatóval jelent meg újdonsült felettese előtt, amikor egyáltalán nem, így tervezte, mintha egyáltalán akárhogy tervezte volna. Abban az egyben lehetett biztos, ezt gyorsan helyre kéne hoznia, mondjuk saját kinézetével egyetemben. Előtte viszont tartozott, legalább egy bemutatkozással, milyen nevet kéne felvésni a Tomo chan-nak leadott bünti listára.
-Majd mindjárt, hogy azonnal, én rendbe magam, csak, előtte…Nobu!-Bökött magára határozottan.-Mármint a nevem, hogy Nobu és Nagano, akarom mondani, hogy Nagano és Nobu, mármint Nagasobu…-
Kavarodott bele szokásához híven a mondat kellős közepébe, amitől némileg elveszett fejjel meredt maga elé, most aztán mit akarhatott, ebből kihozni.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Szept. 17, 2013 9:58 pm

Érkezett, de miért? ^.^

Valóban nem ismertem, legalábbis ez futott át az agyamon abban a pillanatban, ahogy próbált visszamosolyogni. Viszont legalább az illemet ismeri, ami azért sosem árt osztagon, sőt egész Seireitein belül, végtére is mivé lennénk, ha megfeledkeznénk modorunkról? ^.^ Felálltam az asztal mögött, hogy magam is megfelelően üdvözölhessem, nem lett volna éppen jó benyomást keltő, ha én magam csupán biccentettem volna formális üdvözlésére.
Tudom? Nem tudom. .__. És miért nem tudom? Miféle mulasztás ez, hogy egy újonc érkezéséről nincsen megfelelő információm? Fejek fognak hullani. Neutral

Arcomról azonban nem volt leolvasható a pillanatnyi zavar, ami a rendszerben keletkezett, elvégre a kerék forog tovább, és a gépezet apró kihagyásai mellett is megfelelően el kell látnunk a munkánkat. Én pedig később mást is el fogok látni, mondjuk a mulasztó baját. ^.^ Aztán eszembe ötlött, hogy mielőtt megérkeztem volna, az asztalomon egy mappa volt, és én erre tettem a kitöltendő iratokat. Azt ne mondja senki, hogy az… .__. Valószínűleg Hakusaya~san készítette elő, hogy ne érjen semmi meglepetés, én pedig arra gondoltam, majd a munka végeztével elérek ahhoz is. Micsoda felelőtlenség! Még jó, hogy nincs az arcomra írva, mert hallgathatnám a Soutaichou megjegyzéseit életem végéig.
- Üdvözlöm Takagi~san! ^.^ Mint bizonyára tudja, Shiranui Naomi vagyok, az Ichibantai fukutaichouja, örömömre szolgál, hogy osztagunknál üdvözölhetem.
Az üdvözlés után visszaültem, és mutattam számára is, hogy foglaljon helyet, úgy mégis csak könnyebb beszélgetni, ha nem feszengve áll közben. Először fel sem tűnt a kezében tartott dokumentum szemem csupán akkor tévedt rá, amikor bátorítóan szerettem volna mosolyogni, hogy kicsit feloldódjon, azonban ez a mosoly rá is fagyott arcomra, ahogy megláttam esetlen mozdulatait, mellyel a papír eredeti formáját próbálta visszaállítani. Azért elvettem tőle a papírlapot, bár kételkedtem benne, hogy valaha is ugyanolyan egyenes lesz, mint kellene neki, ettől függetlenül átfutottam, és valóban az idehelyezéséről szólt. Kérnem kell majd egy külön eszközt a tizenkettedik osztagtól, amely a meggyűrt papírt visszaállítja eredeti állapotába, valamint egy robotot is, amely a helyesírást ellenőrzi, miközben a nyomtatványokat fogalmazzák, sőt lehet egy szépírás tanfolyam sem ártana, mert ez a papír egyszerűen borzalmas. Neutral

- Bizonyára készítettek róla másolatot az Akadémián, majd kérvényezem, hogy küldjék el. ^.^ - Nem értettem, miért is találta ezt olyan viccesnek, de nevetése elég furcsa volt. – Jól van? – Néztem rá, hiszen továbbra is a padlót nézte inkább, talán van ott valami? o_O
Előre hajoltam az asztalon, hogy én magam is szemügyre vegyem, de semmi különöset nem láttam, lehet szemüvegre lesz lassan szükségem? O.O Nem, azért ennyire nem rossz a helyzet, bizonyosan nincs ott semmi, ha én magam nem látom. ˘o˘ Visszaültem hát, és megköszörültem a torkom, közben pedig arrébb tettem a nagy kupac iratot, ami alatt meg is leltem a vastagabb mappát. Valóban Hakusaya~san készítette elő, és az előttem álló tiszt Akadémiai eredményeit tartalmazta, valamint néhány javaslatot, amik nem is voltak rosszak, a Yonseki kivételes munkát végzett.
- Takagi~san, kérem, foglaljon helyet! – Hangom talán vészjóslónak tűnt, de úgy gondolom nem baj, ha egyből tisztázzuk az Ichibantai nem játszótér. – Biztos vagyok benne, hogy ön is tisztában van vele, pontosan miért is felelős az Ichibantai, az osztag, ahová beosztották. Mivel precíz, és mindenre kiterjedő munkát várnak el tőlünk, mint a Soutaichou által vezetett osztagtól, így önnek is azt kell tükröznie, hogy felelősségteljes, mindenre felkészült, és nem hibázik. Ezt várja el öntől a Soutaichou, én, és az osztag minden tagja. Legyen büszke arra, hogy nálunk szolgálhat! ^.^ - Egy mosollyal próbáltam enyhíteni a mondandóm súlyát, azonban reméltem nem gondolja ettől majd azt, hogy ezzel semmisek lesznek az előbb elhangzottak. - Mit gondol, miként fogja tudni mindezt teljesíteni? ^.^

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Szept. 18, 2013 5:44 am

Csak azután mert ismét felnézni, mikor hadnagya a hogyléte felől érdeklődött. Elsőre nem is értette a kérdés, de ahogy az asztal fölött áthajolva a fukutaichou is a padlót kezdte kutatni az után a láthatatlan valami után, amivel eddig ő szemezett, gyorsan kapcsolt, mire vonatkozott a kérdés. Most már egészen biztosan nem tartja normálisnak. Minél előbb az ellenkezőjéről kell meggyőznie, nem hagyhatja, hogy hebrencsként könyvelje el felettese.
- Igen, köszönöm! Semmiség – egyenesedett fel ismét, a torokköszörülésre pedig szabályos vigyázzállásba is vágta magát. Mire az iratokról újra rá terelődött a figyelem, már ábrázatát is kellőképp sikerült rendezni. Már nem tükrözte előbbi szétszórtságát, előbbi aprócska kilengésének már nyoma sem volt. Nem feltétlen az előbbi, első benyomás alapján látott képet óhajtotta véglegesíteni magáról, lévén az roppant vacakul festhetett. Talán még nem késett el vele, hogy meggyőzze a másikat róla, bizony tud ő normálisan is viselkedni.
A komolyabb hangvételű kérésre csak szótlanul biccent, majd még mielőtt helyet foglalna, köszönetképp, jelképesen ismét meghajol, nem akarva feleslegesen közbeszólni. Hajlongásából ezúttal gyorsan fel is egyenesedik, hogy helyet foglalhasson a felkínált széken. Talán a kelleténél még mindig feszültebb, és ez testtartásán is igencsak meglátszik. Bár merev tartása árulkodhatna fegyelmezettségéről is, ha valaki ezt szeretné kiolvasni belőle, jelenleg inkább az elhangzottak és a fukutaichou hanghordozása, mi haptákba feszíti, ültében is. Sosem rajongta a hivatalos dolgokat.
Kissé el is bizonytalanodik a felvetésen, tudja-e valóban, pontosan hova is került? A hadnagynak könnyű dolga van, hiszen ő itt szolgál, nem is akármilyen beosztásban, ő biztosan mindent tud az osztagról. De miért olyan nyilvánvaló, hogy ezt ő is tudja? Talán, mert tényleg tudnia kéne…
~ Meg ne kérdezd…~ Nem is teszi, inkább igyekszik komoly és értelmes képet vágni. Hogy ő ne tudná? Persze, hogy tudja! Visszafogottan, de határozottan bólint. A későbbiekben lesz ideje bőven rájönni a dolgok mikéntjére, nem szükséges már az első adandó alkalommal hülyét csinálnia magából. Már csak abban kell reménykednie, hogy Shiranui-san nem töltet ki vele valamiféle tesztet a kérdéssel kapcsolatban.
Továbbra is szorgosan bólogat a felvetésekre, rá igazán lehet majd számítani. Legalábbis mindenképp igyekezni fog. A felelősségteljességgel nem lehetnek problémái, ha valamit komolyan vesz, azt csakugyan úgy is van véve, legyen szó bármiről. Hogy mindenre felkészült volna, egyelőre „majdnem” kupacba teszi, lévén a mostani beszélgetésre sem sikerült teljesen felkészülten érkeznie, hiszen az imént még fejben is olyan szétszórt volt, mint egy kupac frissen lehullott falevél. Precizitására egészen az előbbi percekig büszke lehetett volna, ám a galacsinba gyűrt levél, melyet átnyújtott, minden bizonnyal az ellenkezőjéről árulkodik. Tovább táplálja a reményt, hogy idővel a hirtelen róla kialakult képen képes lesz majd, lehetőleg pozitív irányba változtatni.
- Természetesen – igyekszik biztosítani róla, valóban büszkeséggel tölti el, hogy egyáltalán felvételt nyert bármely osztagba is. Az, hogy történetesen ez az Ichibantai, ha nem is elhanyagolható, de éppen teljesen mellékes. Így is odaadón, mi több, lelkesen fogja szolgálni, hiszen ezentúl ugyanúgy az ő felelőssége is ez az osztag, nem fog szégyent hozni rá.
- Van erre jó válasz, Fukutaicho? – igyekszik, amennyire lehetősége engedi, illedelmesen kivágni magát a válaszadás alól. A visszaküldött kérdéstől ő maga is felbátorodik, tartása már nem tűnhet olyan feszültnek, mint az imént.
- Hogy mit gondolok vagy mondanák most önnek, úgy gondolom, nem mérvadó, szemben azzal, amit majdan valóban meg fogok tenni az osztagért – válaszolja teljes tisztelettel, még ha mondandója esetleges szemtelenséget tükröz is. Egyáltalán nem feleselni kívánt, csupán ezt találta a legkézenfekvőbbnek, amivel megkerülheti a konkrét válaszadást.
- Amit ígérhetek, hogy az Ichibantai hasznos tagja leszek, akire sem ön, sem más nem fog panaszt hallani – mondandója végére egy kedvesnek szánt mosolyt is megereszt, mintegy megerősítve benne a hadnagyot, rá valóban lehet majd számítani.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Okt. 01, 2013 7:15 am

Érkezett, de miért? ^.^

Úgy néztem, az újabb tiszttel nem lesz probléma, bizonyosan hamar be fog illeszkedni, mert bármennyire is megköveteljük a fegyelmet, azért mégis csak kollégák vagyunk. ^w^ A shinigamik legtöbbje ezt is sokra értékeli, és szép barátságok szövődnek közöttük osztagon belül és kívül, ami igazán dicséretes, lévén kapcsolatokra szükségünk van a túléléshez, és a mindennapokhoz. Elmosolyodtam válaszán, én magam is büszke voltam az Ichibantai munkásságára, és hogy sok rendkívüli emberrel dolgozhatok itt.
Jól emlékeztem még arra, amikor én magam érkeztem ide, és nem igazán tudtam még semmit, sőt, annak is örültem, hogy egyáltalán idáig eljutottam betegségem után. Az, hogy évtizedeket voltam kénytelen ágynak dőlve tölteni, kicsit sem tompított azon az érzésen, amit a sikeres vizsga után éreztem, azt a bizsergést tán még a halál sem lenne képes elvenni tőlem. Mára ez már elcsitult, nem vagyok az a bakfis, aki akkor voltam, nem könnyű kijátszani, és a bizalmam ki kell érdemelni, ami nem könnyű.
- Jó hozzáállás, Takagi~san, azonban sok minden befolyásolja tevékenységeinket, és azt is, mi mindenre vagyunk képesek. Örülök, hogy szeretne hasznos tagja lenni osztagunknak, és biztos lehet benne, erre lehetőséget fog kapni. ^.^ - Látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát a konkrét kérdések hallatán, de a válaszai nem voltak rosszak.
Valóban többet fog elmondani róla majd a későbbiekben az, hogy miket is tesz, mint, hogy most mit is válaszolna nekem, elvégre az Ichibantai elég sok válságot megélt az utóbbi időben. Találgathatnánk ennek okait, vagy azt, hogy ez kinek is a hibája, de ennél sokkalta fontosabb volt az, hogy sajnos a tisztek bizalma megrendült egymás iránt, ez pedig veszélyes jelen helyzetben. Vagy bármilyen más helyzetben, hiszen minden egyes pillanatban egymásra kell támaszkodnunk, lévén az osztag, és az egész Gotei Juusantai egy hatalmas egység, amiben az egyének fontosak, de összeolvadva már egy külön identitást képviselnek. Vissza kell szereznünk a bizalmat, amit az egyenruha kell, hogy ébresszen társainkban.
- Körbevezetem! – Álltam fel az asztal mögül, és elsétáltam mellette, hátamat merev szögben egyenesen tartottam, olyasfajta megszokás volt ez, amit születésem óta neveltek belém. – Ezentúl ez lesz az otthona, szeretném, ha így figyelné meg az épületeket, és a tiszteket. Talán szigorúnak, vagy túl hivatalosnak találja most őket, de ezek a shinigamik a legjobbak abban, amit csinálnak, és ha segítségre van szüksége, bármikor számíthat rájuk…
Lassú léptekkel mentem végig a folyosón, és minden helyiségbe legalább bepillantottunk, hogy az új tiszt láthassa legalább felületesen munkájuk közben a többieket. A legtöbb sekushonban még ebben a kései órákban is dolgoztak, máshol éppen az utolsó simításokat végezték, a kimenőjüket élvezők pedig a folyosókon, vagy a pihenő teremben élvezték szabad óráikat. Furcsálltam, hogy Masayoshi~san nem éppen velük szórakoztatja magát, de néhány órája bevonult az irodájába, és azóta sem más tiszt, sem pedig én nem hallottam róla… Lehet végre dolgozik? *.* Bár ezt hiú ábrándnak éreztem. Minden helyiségnél igyekeztem egy keveset beszélni Takagi~sannak arról, hogy az osztag tagjai nagyjából mire is használják, vagy miért is áll az az osztag területén.
- A beosztását holnap elkészítik, és azonnali hatállyal továbbítják majd önnek, ma este pedig kiosztják a szobáját is. – Pillantottam rá a vállam fölött. – Az osztag edzésein kötelező a részvétel, ezek rendjét is meg fogja kapni, azonban emellett bármikor használhatja akár a külső, akár a belső termeket, ha szeretne gyakorolni.
A kis körút végére a hadnagyi irodába tértünk vissza, lévén nekem még nem járt le a munkaidőm, amíg kitöltetlen iratok tornyosulnak az asztalomon. Visszaültem, és ismét átolvastam az aktáját, közben pedig gyorsan jártak fejemben a gondolatok, felrajzolva különböző lehetőségek végkimenetelét.
- Takagi~san, tudom, hogy csak most végzett az Akadémián, épp ezért az élményei frissek, de még nem oly mértékben rögzültek, ennek ellenére lenne egy fontos kérdésem. Milyen volt hollowismeretből?

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Okt. 01, 2013 9:33 pm

Szótlanul bólint rá a felkínált idegenvezetésre, kicsiny, de hálás mosolyt intézve hadnagya felé a figyelmes gesztusért. Valóban nem árt, ha elsőre akad valaki, ki körbevezeti a most még idegen helyen. Bár így sincs rá garancia, hogy később mindent elsőre meg fog találni, de megteszi, ami tőle telik, erősen koncentrál a látottakra és hallottakra, amit csak lehet, megpróbál észben tartani. Ahogy kísérője katonás testtartással elhalad mellette, hiába érezte az imént még oldódni a feszültséget, most újra görcsös idegesség lett úrrá rajta, úgy érezve, semmiféle lazaságot nem engedhet meg magának a nő mellett. Kisugárzásától szinte késztetést érzett rá, hogy vigyázzállásba vágja magát, aminek ugyan ellenállt, ám mégsem a megszokott fesztelenséget tükrözik mozdulatai, ahogy a nyomába szegődik.
Néma árnyékként kíséri végig, továbbra sem akarva feleslegesen szót pazarolni, míg nem kérdezik, ezzel is minimálisra csökkentve annak az esélyét, hogy valami ide nem illőt fűzzön a hallottakhoz, esetleg tovább rombolva a róla kialakulóban levő képet. Fecsegés helyett elraktározza a nő szavait, de nem mindegyikre pusztán információként tekint, akadnak köztük egészen másfélék is. A későbbiekben bizonyosan jó szívvel fog visszaemlékezni rájuk, ha valamikor is elveszettnek vagy magányosnak érzi majd magát. Csupán idáig kell majd visszanyúlnia és újra emlékezni, hogy ez a hely az új otthona, nem csupán egy hely, ahol kapaszkodó nélkül kell lézengenie. Mi több, egy hely, ahol olyanok veszik majd körbe, kik idővel neki is fontosak lesznek, ugyanakkor ő is számítani fog, nem csupán egy lesz a sok közül. Bármennyire is igyekszik teljes odaadással figyelni kis körútjukon, egy pillanatra mégis elkalandozik, pillanatnyi belső kis békéjében úszva álmodozva elmosolyodik, ahogy helyiségről helyiségre járva mindenhová betekintenek. Elsőre különösnek találja, hogy a tisztek egy részét még ilyen későn is munkájuk felett görnyedve találják, bár utóbb inkább találja figyelemreméltónak, mint furcsaságnak, hisz végtére is, mindenek előtt ez egy munkahely, nem pedig játszóház. Ezt jó lesz, ha észben tartja. Tulajdonképpen nem is kellett volna meglepődnie, vagy nagyon mást várnia, hiszen ahogy Shiranui-san is mondta, akik itt dolgoznak, szigorúan veszik a dolgokat és komolyan, a tőlük telhető legjobban végzik a munkájukat. Már most érzi, erősen össze kell majd szednie magát, hogy ne lógjon ki a sorból és ahogyan ígérte, valóban ne legyen rá panasz a későbbiekben.
- Köszönöm – teszi hozzá kis felfedezőút végére érve, értve ezt mind a körbevezetésre, egyszersmind a hadnagy hasznos instrukcióira. Valamint néhány, számára kedvesnek tetsző megjegyzésére, még ha azokat nem is kifejezetten annak szánta, némelyik mégis jóleső érzéssel töltötte el.
Visszatérve az iroda elé, ahonnan indultak, mint eddig is a nyomában járva közlekedett, a hadnagy mögött ő is belép, ám az íróasztal mögé mégsem követi, a kényelmetlenül hivatalos légkör újra rátelepedik, feszülten ácsorog a szoba közepén. Csendben, próbálva tétlenül maradni, nem matatni, nem toporogni, sarkain hintázni, míg aktája újra áttekintésre kerül, türelmesen vár, további információkra, kérdésekre, esetleg engedélyre a lelépéshez.
Egy egyszerű, hétköznapi kérdésnek tűnik. Egyszerűen, röviden, lényegre törően meg lehetne válaszolni. De talán nem is annyira véletlen, hogy ezt kapta, hiszen az adat nyilván szerepel a hadnagy előtt heverő iratokban is. Egy pillanatig úgy érzi, habozás nélkül képes felelni rá, hiszen az említett tantárgyban nem volt semmi ördöngösség, ő is remekül boldogult vele. Mindketten.
- Hollow...ismeret? - nagyot nyelve keresi a megfelelő szavakat, próbálva összeszedni hirtelenjében szétzilált gondolatait. Habozása kétségeket ébreszthet, mintha nem is tudná hirtelen, mire vonatkozott a kérdés. Netán csak most akar kitalálni valamiféle mesét, mitől hihetőbbnek tűnik magyarázkodása, mert azt hiszi, valami negatív megjegyzés szerepel aktájában? Ki tudja, a másik milyen következtetéseket von le összeráncolt homloka alatt sötétté, szinte zavarodottá váló tekintetéből.
És valóban egyszerű volna a válasz, ha nyílegyenesen meg akarná azt válaszolni. Ám ahogy tovább gondolja, a válasz mégsem jön olyan természetesen, ahogy adnia kéne magát. Valóban, magával a tantárggyal nem voltak különösebb nehézségei, ám a később történtek mégsem ezt támasztották alá. Hiszen amikor a legnagyobb szüksége lett volna ebbéli ismereteire, ahogy húga, ő is csúfosan elbukott, a legkeményebb teszten, mit akadémiai évei alatt teljesítenie kellett volna. Kudarca, mindkettejüké pedig nem kevesebbe, mint ikerpárja életébe, neki pedig kis híján a józan eszébe került. A válasz mégsem olyan magától értetődő, mint ahogyan lennie kéne.
- Jó... – nyögi ki végül nagy nehezen, lesütött szemekkel, ahogy valamelyest enged a torkát fojtogató keserűség. Hiába szólt igazat és szerepel az ezt alátámasztó adat aktájában is, valahol mégsem érzi teljesen helyénvalónak, hogy így minősítse magát.