Elveszett tudás

Tárgy: Re: Elveszett tudás Hétf. Okt. 08, 2012 3:34 am

Halk zihálása ütemesen dobogott fülében szívverésével együtt, a kezdődő csata zaja mindössze zavaró kellemetlenségként jutott el tudatáig. Nehézkesen küzdötte fel magát négykézlábra, kétségtelennek tűnt, miszerint nem maradhat a tűzvonalban, elég lett volna jelenlegi állapotában egyetlen célt tévesztett támadás is ahhoz, hogy hosszú élete véget érjen ezen a napon. Megkapaszkodva az egyik rozoga szekrény alsóbb polcában húzta fel magát, ám lábai remegtek, akár a nyárfalevél, szinte minden erő kifutott a testéből, idejét sem tudta már, mikor sérült meg utoljára ilyen súlyosan. Végtagjai ólomsúlyként húzták le, felületesen kezelt sebei közül az egyik már fel is szakadt az erőlködéstől. Hideg veríték borította el, a sós cseppek csípték a szemét, csapzott hajának függönyén keresztül csupán feltételezni tudta, merre is zajlik az összecsapás. Karakteres vonásai eltorzultak a váratlan erőkifejtés következtében, minden sejtje sikoltva tiltakozott a mozgás ellen, azonban Ő nem foglalkozott ezzel. Egyetlen másodpercig sem aggódott úgynevezett beosztottai miatt, felőle mindannyian mészárszékre kerülhettek volna, hiszen shinigamiként ez a feladatuk! Győzni vagy meghalni a Seireitei békéjének érdekében. A teremben mindenki a saját küldetését vitte véghez, ekképp Yuuken is azt csinálta, amihez a legjobban értett: túlélt. Egyáltalán nem volt gyávának nevezhető, azonban az évek során kiveszett belőle az a fajta ostoba vakmerőség, amely példának okáért a Juuichibantai hadnagyát jellemezte. Habár a halál istenei voltak, mégsem menekülhettek előle, a vég előbb-utóbb mindenkit elragad magával, ez ellen küzdeni értelmetlenség. A szőke férfi nem félt az elmúlástól, tudta nagyon jól, nem itt és most fog meghalni, egy ilyen alantas helyen, ahol nem láthatja senki. Ó, nem bizony!

Lassan fújta ki a tüdejében tartott levegőt, azután némi lendületet véve villámtánc segítségével ugrott némileg biztonságosabb pozícióba a főszámítógép füstölgő romjai mögött. Ifjonti korában egyetlen shunpo-lépéssel akár száz métert is tudott haladni egyszerre, most azonban bokája megbicsaklott menet közben, eléggé megalázó módon hasra érkezve terült el a poros, törmelékkel borított padlózaton. Ennél többet nem akart tenni a többiek védelmében, kikerülve a képből Rá már nem kellett figyelniük, már amennyiben egyáltalán felmerült volna bennük ez az eshetőség. Rekedt köhögés rázta meg egész lényét, nagyobb adag vér felöklendezését követően hengeredett a hátára. Belső vérzés, kellemetlen velejárója az ember átlyukasztásának. Kálváriája azonban nem ért véget ennyivel, a levegőben töménytelen mennyiségű lélekenergia materializálódott a semmiből, tonnás súllyal nehezedve mellkasára. Lélegzete elakadt egy pillanatra, de vonásain elégedett mosoly játszott, minden a terveinek megfelelően alakult. Az az átkozott Azashiro romba dönti az egész várost!, gondolta egykedvűen rejtekének védelmében, Lám-lám, milyen messzire jutott a cellájától… Vajon hányan halnak még meg, mire ráeszmélnek, az ellene való harc értelmetlen? A kérdés természetesen megválaszolatlan maradt, két és fél évszázaddal ezelőtt is késve rendelkezett a tisztelt főkapitány, holott Yamamoto Shigekuni sokkalta rátermettebb volt Masayoshinál. Valójában réges rég óta nem foglalkoztatta a katonaság vezetőségének alakulása, a megszámolhatatlan változás egy valamit jelentett, mégpedig a Gotei Juusantai gyengülését. Hol voltak már azok az idők, amikor egy-egy taichō évszázadokig töltötte be az adott szerepkört? Visszaesés volt ez, nem pedig áhított reformáció!

Habár túlerőben vagytok, mégsem használjátok ki azt megfelelő módon, lévén megosztva figyelmetek kétfelé koncentráltok, feltételezvén, hogy a zanpakutō kiiktatásával minden egyéb gondotok megszűnik. Ez lényegében így is van, ám ahogy a fáról leesett mag önálló módon indul növekedésnek, úgy a lebegő szerkezetbe ágyazott gömb is képes néminemű függetlenségre, az utoljára kapott parancsot mindenféleképpen megvalósítja, hacsak el nem pusztul addig. Takashi az általa megidézett shikai képességét kihasználva lendül támadásba, ezáltal vonva magára Zakuro, Kenpachi lélekölőjének figyelmét. Hátat fordítva a megidézett karoknak, melyek fáradhatatlanul lőtték a mennyezetet, suhant el szinte játszi könnyedséggel az ütések útjából, de magabiztosságából adódóan több akciót is puszta kézzel hárított. Takeo erősítőkkel felszerelkezvén vetette magát a küzdelembe, brutális erejű csapásának értelemszerűen a nő elpusztítása szolgált célként. Ugyan szemei nem látszódhattak, vonásain mégis a meglepődöttség tükröződött, amikor karja nem az elvárt sebességgel emelkedett a levegőbe. A Mizushima ház fejében már-már meg is fogalmazódhatott a diadalittas öröm gondolata, a penge húst ért, vér fröccsent, viszont hirtelen úgy érezte, mintha betonfalba suhintott volna.

- Megfeledkeztél róla, ki a mesterem, Keocchin? – tette fel a kérdést hangjában kedélyes komolysággal. – A hozzád hasonló gyenge férgek támadásai úgy peregnek le Rólam, akár az esőcseppek az üvegről! Pusztulj innen!

Marka letörhetetlen béklyóként szorult az amúgy is sérült csuklóra, hiszen alig néhány centiméternyi bemélyedést követően így állította meg a továbbhaladást. A 11. osztag alparancsnoka érezhette, ahogy szétmorzsolódnak a porcok, a korábban szakított sebekből szinte ömleni kezdett a karmazsin folyam, a wakizashi kicsúszott ujjai közül, egy evőpálcika felemelésére is képtelenné vált a megnyomorított kézfej. Ellenállást nem tűrve és meghazudtolva saját fizikumát hajított félre, figyelmét a Névtelen osztag tagjára irányítva, aki úgy megcsúfolta az előbb. Egyszerre két megidézett kacsó lendült irányába, a korábban látott kék energianyalábokkal bombázva az Onmitsukidō tisztjét. Raimaru eközben egyszemélyes hadseregként nyomult előre, felerősített csapásai csak úgy záporoztak támadójuk testére, azonban ez a fajta hevesség nem vezetett túl sokra. Egy elnagyolt vágást követően a penge beragadt az egyeletlen felületbe, vergődése közepette a Rokubantai tagját is meglóbálta kissé, majd egyszerűen a terem legközelebbi falához csapta, ezzel szabadulva meg a kényelmetlenségtől. Ennek köszönhetően a Hajime által megidézett szélörvény váratlanul érte, magasra emelve űzi a plafon felé, mintha csak valami papírsárkány volna. Megörülvén a pillanatnyi sikernek a Kidoushuu képviselője hadou alkalmazásába kezdett, azonban a kilövellő azúr gömböt régi ismerős fogta fel, feláldozván magát űrnője védelmében. A fémszilánkok éles repeszekként vágódtak szét a robbanás nyomán, az egyik nagyobb darab Hamadát terítette le. A repülő rettenet utolsó elkínzott nyikordulással megadta magát, a feje helyén lévő égett szélű kráterből a korábban is látott ibolyakék golyóbis bukott ki, s vált füstté. Talán a kidou lehet a tartályból érkezett entitás gyengéje is? Elgondolkodtató kérdés!

Tárgy: Re: Elveszett tudás Kedd Okt. 09, 2012 3:30 am

*Hallva a legfontosabb információt, ráeszmélhettem a küldetés fontosságának értékére. Nem hagyhatom, hogy Azashiro zanpakutoja gazdájához jusson. Eleve már az adja hozzá a motivációt, hogy az eddigi Kenpachik mind hatalmas lélekenergiával rendelkeztek; ám a jelenlegi még mindig nem mérhető fel a veteránokkal. Bár nem szabadna féltenem a mostani kapitányom, mégis feladattal bíztak meg. Hiába nincs egyedül, akkor sem hagyhatom, hogy Azashiro és zanpakutoja egyesüljön. Valamit ki kell találni, hogy hatástalaníthassuk. Talán a személyi többlettel kezdhetünk valamit, de nem vagyok akkor sem biztos benne, hogy ez rajta működni fog.
Régi képek egyike villan fel szemeim előtt, amikor lépteim már javában a nő felé haladnak. Egészen hajnal volt, amikor az aznapi zanjutsu edzés vette meg kezdetét a Juuichibantai dojojában. Akkor éppen apám mellett volt lehetőségem vívni, hiába is volt sokkal erősebb nálam még. Köztünk volt a hajdani Kenpachi is, aki nem volt más, mint Azashiro. Kivételes Kenpachija volt az osztagnak, ahogyan kivételes zanpakutoról is szóltak a pletykák. Hát valóban te voltál az? Te lennél azoknak a szóbeszédeknek a megtestesítője, ki által megannyi "ellenség" hullt a szürke por alá? Most végre láthatom, és szemtől szemben állhatok a nagy Kenpachi kardjának szellemével. Csak találgatni tudnék arról, hogy miképpen is végződhet ez. Noha, a képlet nagyon egyszerű. El kell pusztítani mielőtt ő által veszne ki tudja hány kapitány. Főleg mióta egyre több a váltások, ki tudja a jelenlegi kapitányok milyen szinten is állhatnak? Bizonyára nem olyan erősek, mint a hajdaniak; legalább is egyelőre. Bólintásommal helyeselem a Nibantai shinigamijának tervét. A kapitányával folytatott személyes kapcsolatom által volt már lehetőségem rálátni osztaguk vezsélyességére. Habár nem az osztagi titkokról van itt szó, de ha Verashu Suwun ily veszélyes nőszemély; akkor milyenek lehetnek a beosztottjai? Egyszer szívesen összemérném az erőmet az egyikkel, vagy majd egy nap személyesen a kapitánnyal.
S végre közelinek látszik a cél, közelinek ahhoz, hogy végre a shikaiom lesújtson a nőre. A Genki által alkalmazott technika sikeresen eltereli a nő figyelmét ahhoz, hogy láthassam szemében az őszinte meglepettség szikráját. Diadalittal, ámbár veszélyesen vad mosolyom végre arcomra borul; de mind hiába. Szinte utolsó pillanatában, - mielőtt lefejezném - akkor jutott el a tudatomig, hogy ehhez a lélekhez nem elég a puszta erő. A lélekenergia szintje szinte Azashiroét súrolja, bizonyára ezért nem röpült le a feje a helyéről. Ám mosolyom még így sem fog lefagyni arcomról.*
- Tudom, ki a mestered. De te csupán egy zanpakuto vagy, ne feledd..Zakuro! Kinshisoukan! *Fel sem vettem a kard szavait;hiszen ő csak egy mester nélküli kardlélek jelen pillanatban. Egy olyas fajta eszköz, aminek létezését egyébként is elítélnék. Tisztában vagyok azzal, hogy e tekintetben én magam sem vagyok különb; ám a titkaim titkok is maradnak. Egészen addig, míg nem engedem, hogy Keisueki no Akuma működésére rájöjjenek. A nő viszont elkapta a csuklómat, ezzel védve ki a legújabb lehetőséget a csapásra. Érzem, hogy mindaz, mi eddig egyben volt, mostanra készül az enyészetté lenni. A kezemben található porcok szilánkokra törnek szinte másodpercek alatt. Fogaimat összeszorítva ellenkezek e kegyetlenségnek, ami tökéletesen illik egy Kenpachi zanpakutojához. Összeszedve utolsó erőmet, - mielőtt lehajítana - másik kezemet emelem meg, s igyekezve mélyítem bele kardom a nő karjába. Ha sikerült, ha nem, a vágás érzékelése (valamint láthatósága) úgy fél percig úgysem teljesül. Ha letelik az időlimit, és a támadás sikeres volt, akkor kellemetlen meglepetés fogja érni a zanpakutot. Ugyanis eme támadásommal a pengém felületén képzett méreg egyenesen a reiatsu alapú támadásokat blokkolja. Számára olyan, mint egy kitörlő rendszer; hiszen a zanpakutoknak mind reiatsu az alapja. De mindennek megvan a maga ideje, s Zakuro csak folyamatosan, kb. húsz perc elteltével válhat semmivé. Ám eme feltételezés is csak akkor állja meg a helyét, ha a zanpakuto valóban képes külön válni a használójától. Ha nem, abban az esetben csupán a támadásait lehetetleníthetem el folyamatosan. A gyengítés pedig a mi előnyünkre lehet; de csak is akkor, ha kiderül, hogy a vágásom csak célba talált. Amennyiben nem, úgy muszáj újra próbálkoznom. Kellemetlenül ér a csapódás, de még ha karom olyannyira fáj is, nem hagyhatom, hogy ez véka alá temessen. Muszáj harcolnom, muszáj mennem; egy ilyesfajta árulás nem csupán a Gotei Juusantait érinti, hanem egyenesen a Juuichibantait is. Senki nem bocsájtaná meg, ha én és Miyoko nem lennénk képesek felvenni a harcot egy hajdanival. Ezúttal nem csak a támadáson sikerességében reménykedem, hanem abban is, hogy a többieknek is sikerül hatásos támadással előállniuk.*
- A mestered elégedetlen lesz...zanpakuto. Neutral

*Tápászkodok fel, s immáron már csak lassan mehetek a másik pengémhez; hiszen a fájdalom egyre csak tompít és tompít.*

Tárgy: Re: Elveszett tudás Szer. Okt. 10, 2012 4:42 am

- Mina, gyere! Hol vagy? Ideje hazamenni!
Villant egy emlékkép a nevelőmmel töltött időszakról, épp a játszótéren voltunk, majd azután a sötétben ültem egy vérpatakkal a számon, a kardom pedig néhány lépésre hevert tőlem. Utána akartam nyúlni, de azután egy újabb, korábbi kép jött be. Aznap előttről, amikor elmenekültem „otthonról”. Aznap is keményen megvert az apám, mint mindig, közben ordítozott velem:
- Hogy mersz? Hogy mersz ellenkezi velem? Ha azt mondom hogy koldulsz akkor koldulni is fogsz! Ha azt mondom hogy lopj a járókelőktől akkor megteszed! Ha azt mondom hogy kirámolod a város bankját, engedelmeskedsz! Megértetted?
- Ha azt mondom hogy nem, akkor nem. Ha azt mondom hogy nem teszem meg akkor nem teszem meg. Ha azt mondom hogy nem engedelmeskedek akkor nem engedelmeskedek. Így megy ez. A fiad vagyok, nem a csicskád. Ott volt neked az anyám, akit úgyszintén halálra vertél és dolgoztattál, mint ahogy engem fogsz.
Erre a kezét akarta emelni rám, de lehűtöttem azzal, hogy:
- Ja és igen, ha megint hozzám érsz, simán sittre vágatlak.
Természetesen azért csak megütött. Erre felébredtem, de már nem a sötétségbe, hanem a fájdalmas valóságba. A fal mellett ültem aléltan, apró vércsík szivárgott a szám széléből. Próbáltam felállni, de visszaestem. Valami kegyetlenül fájt az oldalamban. Megtapogattam, valószínűleg bordatörés volt.
- Még csak ez hiányzott. Valahogy fel kell állnom, és legyőzni a lényt.
De akárhányszor megpróbáltam, mindig visszaestem. Sokadszorra már fel tudtam annyira állni, hogy a kardomra támaszkodva el tudjak Hajiméig és Hamadáig botorkálni. Nem emlékeztem semmire azután, hogy valami nekirepített a falnak és elaléltam, így meglepetésként ért, hogy a szekrényekből összeállt szörny már nem él, hogy végeztek vele a többiek. Szégyelltem magam, hogy nem tudtam kivenni a részem a küzdelemből. De hát ez van. Szétnéztem a teremben, és láttam, hogy a Mizushima ház feje a nőszeméllyel küzd. Ebben a pillanatban rettenetesen sajnáltam, hogy nincsen távolsági zanpakutou támadásom. Viszont voltak hadouim, nem olyan sok, egészen pontosan kettő, de egy bakudouval még le fogom bénítani a hallását. De ez talán, de csak talán elég lesz, legalábbis időnyerésre, hogy amíg ezekre koncentrál, Takeo-sama meg tudja ölni. belekezdtem tehát:
- Bakudou 49: Kuro shitsui!
Mondtam, a hallására irányítva a bénítást. Majd ment a következő:
- Juugeki Byakurai!
Mondtam, mintegy előhírnökként ráküldve. Majd jött az erősebbik is:
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadou 33: Soukatsui!
Küldtem sorban a nőre a kidoukat, vigyázva, nehogy eltaláljam a juuichibantai hadnagyát, ha belerohan, az már az ő baja lesz. Vívni még odamehettem volna, de nem akartam hátráltatni a sokkal képzettebb hadnagyot, így továbbra is a háttérből vártam.

Tárgy: Re: Elveszett tudás Szer. Okt. 10, 2012 10:12 pm

Fogaimat összeszorítva szorítottam bal tenyeremet a sebemre, melynek kötését már teljesen átszínezte vérem, amely megállíthatatlan áramlik belőle az erőlködésem után. Most érzékelem csak, hogy mennyire is kínzó az ebből a sérülésből származódó tompa lüktetés, ami egyre csak erősödik és erősödik a vérzés hatására. Átkozom magam amiatt, mert nem voltam képes még egy kis ideig kibírni vele, hogy többet segíthessek a csapatnak, ha már szinte az elejétől kezdve hátráltatom a sebesülésem miatt őket. Még a kutatásban sem tudtam megfelelően kivenni a részemet. Mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha magammal hoztam volna Yuki~onnát, most már értem, hogy Otou-san miért mondta azt annakidején mindig, „tartsam magamnál”. A Kidoushuu berkein belül nem volt félnivalóm, hiszen a legjobb mágiatudók vesznek ott körül, kik olyan védelmi technikákat ismernek, ha erőm nem lenne elegendő védekezni egy külső behatás ellen, akkor bármikor segítettek volna. Ráadásul a Gotei 13 rendeltetése szerint nem rangos pozícióban lévő tiszt amúgy sem tarthatja magánál zanpakutoját kiküldetéseket és edzéseket kivéve előzetes engedély nélkül. Azonban egy ilyen küldetésre elfelejteni magammal hozni Lélekölőkardomat elég nagy felelőtlenség volt, melynek most iszom meg a levét a többiek kárára. Szégyellem magamat emiatt…
Mindennek tetejébe a shakkahoum sem oda talált be, ahova eredetileg szerettem volna, azt hittem, hogy a lényt félre tudom vonni egy kis időre a Tenrannal, de ezek szerint tévedtem. A mágiámat felfogta a nő védelmezése érdekében és ez volt utolsó cselekedete számára a csatatéren, darabjaitól melyek a robbanás során repültek szanaszét arcomat tőlük jobb karommal védtem, kisebb darabjai szálltak csak felém, mellyel minimális karcolásokat szereztem. Hamada-san azonban nem mondhatta ilyen szerencsésnek magát, elég csúnyán megsérült a lény egy nagyobb darabjától, ha tudtam volna mozogni segítettem volna neki, amiért jöttem neki egyel a menésben való támogatásáért, de most még a levegővétel is keserű szenvedés volt számomra. A felállás puszta gondolatától jobban fájt combomon tátongó sérülés. Csak remélni tudtam, hogy a többieket nem találta el a teremtmény széthulló, veszedelmes darabjai.
Szememmel a harc folyását próbáltam követni, de a fejem egyre inkább kezdett elnehezülni és látásom sem volt éppen tökéletes. A többiekből kezdtem lassan csupán foltokat látni, baljós árnyként magasodott fölém a vérveszteség. Nem is értem, hogy képes egy ilyen sebesülés ekkora hátrányt okozni nekem. Szemem lassacskán kezdett elnehezedni, csupán magamban tett önön biztatás hatására voltam még ébren. Ki kell tartanom a többiek érdekében, utána nem számít, mi történik velem. A küldetés az első, az élet csak utána következik! Nincs olyan, hogy második esély, mint egy edzésen vagy az akadémián, ez most vagy soha felállítás, ha elrontjuk, ki tudja, hogy Azashiro miféle pusztításra is lesz képes zanpakutojával együtt. Amúgy is túl sok fontos személy van a kapitányok között, kinek életéért bármikor képes vagyok eldobni a sajátomat. Ha esetleg Miyoko-san, Otou-san vagy bármelyik keresztszülőm ott van, akkor szíves örömest adom áldozatomat az ő életükért cserébe.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indul dél felé. Hadou 31.: Shakkaou! – ugyan egy Koujtusu Eishou már meghaladná jelenlegi erőmet, ráadásul időpocsékolás is lenne a jelenlegi helyzetben, azonban egy idézéssel stabilabbá és erősebbé tenni utolsó támadásomat még úgy érzem, képes vagyok, mert sikerülnie kell!
Határozott tekintettel keresem meg a foltok közül az egyetlen női alakot, miközben idézésem során tenyeremet ama irányba tartom, ahol ő van. A tűzlabda a bűvös szavak hatására egyre nőtt kezemben, maradék lélekenergiámat ebbe az egy kidouba összpontosítottam, így csak remélni tudtam, hogy a nő nem fog kitérni előle, bár a többiek eléggé lefoglalják, így nem igen vagyok benne biztos, hogy észrevenné a mágia közeledtét. Azt imént is azzal az általa irányított teremtménnyel védte ki, mely arra mer következtetni, hogy némileg tarthat a mágiától, hiszen azt az élőlényt is könnyedén darabokra szaggatta az előbbi shakkahoum. De most nincs, mi megvédje a lánglabda elől.
A mágia ellövését követően még annyira igyekeztem ébren tartani magamat, míg a kidoum becsapódik, szememet egyre nehezebben tartom nyitva, ráadásul az eddig látott foltok is kezdenek egyre inkább összemosódni előttem, szinte már csak a hangokra támaszkodok. Sajnálom, hogy többet nem tudtam segíteni.

Tárgy: Re: Elveszett tudás Csüt. Okt. 11, 2012 2:22 am

Úgy tűnt, hogy a támadásaim nagy részét a zanpakuto könnyedén elkerüli. Mintha holmi kezdő shinigami támadásai lennének. Mondjuk, ha belegondolok, hogy egy Kenpachi zanpakutoujával küzdünk, akkor arra a következtetésre kell, hogy jussak, én voltam az idióta, hogy egyáltalán hakudával próbáltam legyőzni. Nyilvánvaló, hogy egy harcmániás, beteg állat zanpakutouja. A puszta erő kevés hozzá. Ahogy gondolkodom, a zanpakutou ellenem fordítja képességét. Nincs sok időm, valamit ki kell találnom. Olyan rég használtam ezt a kidout, de most itt az ideje, hogy ismételten előhúzzam a tarsolyomból és bevessem az éles csatában.
- Bakudou 39: Enkosen!
Idézem meg az általam ismert, jelen helyzetben leghatásosabbnak ítélt kidout, hogy egy körpajzsot idézve magam köré, tovább gyengítsem az esetleges találatok okozta sebzést. Persze nem maradok ennyiben, igyekszem a lehető legtökéletesebben kitérni az érkező energiatámadások elől kitérni. Shunpomat és a hakuda által magamra szedett mozgáskultúrát arra használva, hogy megpróbáljam a lehető legtökéletesebb módon elkerülni a támadásokat. Miközben igyekszem elkerülni az elpusztításomra küldött lövedékeket, hallom, hogy társaim kidouval próbálják elpusztítani. Ez az esemény sor, arra ösztönöz, hogy kipróbáljak valamit. Miközben igyekszem, egy oldalra bukfenccel, elkerülni a zanpakutou támadását, jobbom mutató és középső ujját összezárom és felkészülök az egyetlen, általam ismert támadó kidou használatát előkészíteni. Éppen kinyújtom ellenfelem felé a kezemet, de sajnos félre kell ugranom egy kék színű energianyaláb elől, ezzel meghiúsítva támadási kísérletemet. Valahányszor megállok, folyton megindul felém egy energia nyaláb. Ez arra utal, hogy kénytelen vagyok elviselni legalább egy találatot, különben képtelen vagyok támadni, ha folyamatosan el kell kerülnöm a támadásokat. Reménykedem, hogy a Harmónia Leple és az Enkosen együttes hatása elegendő ahhoz, hogy a támadásának nagy részét felfogja és megmentse az életemet. felteszek mindent egy lapra és a pillanatnyi szünetben jobbomat a nő felé nyújtom..
- Hadou 04: Byakurai!
Idézem meg a kidout, miközben ellenfelem legnagyobb felületére, a mellkasára célzok. A legkisebb esély mellkasnál van arra, hogy elvétem a célzást. A fehér villám sisteregve csapódik ellenfelem felé, ugyanakkor a találatot már sajnos nem látom. Meg kellett, hogy álljak a támadáshoz... ez azonban azt jelenti, hogy az egyik nyaláb elől nem tudtam kitérni. Az Enkosen egy fehéres villanás közepette és hangos csattanástól kísérve adja fel a védelmi vonalat. A tiszta energia a mellkasomnak csapódik. Érzem a hideg fájdalmat, ahogyan a gyilkolási ösztön nyers ereje, megpróbálja mélyre fúrni magát mellkasomba, hogy az élet szikráját, egyszerűen kioltsa bennem. Heiwa ugyan képes egy darabig ellenállni, de így is végig söpri velem a padlót a támadás. Törmelékek között találom magam, a mellkasom nagyon fáj. A kesernyés, már-már hányingert keltő szag pedig arra utal, hogy igen komolyan megégetett a támadás. Mivel még gondolkodok és érzek fájdalmat, arra következtetek, hogy még élek. Mekkora szerencse. Amikor felpillantok és végig nézek magamon a mellkasomon az egyenruhám füstölög. Túléltem a támadást, vagyis élek. Akkor a következő feladat, hogy megpróbálok erőmhöz mérten feltápászkodni. Majd, ha ez is sikerül, akkor körülnézek, hogy minél előbb tisztában legyek a helyzettel és ha tudok segítsek azoknak, akiknek kell. vagy magamnak hívjam minél előbb segítséget. Neutral

Tárgy: Re: Elveszett tudás Csüt. Okt. 11, 2012 4:12 am

A mennyezet dübörgő robaj kíséretében szakadt le, egy-egy kisebb törmelékdarab is elég lett volna ahhoz, hogy halálra zúzzon egy embert. Vakító, erőteljes csóvaként hatoltak be a félhomályos helyiségbe a Nap sugarai, természetfeletti fénybe vonva a zanpakutō testét. Arcán földöntúli öröm tükröződött, azonban ez vélhetőleg nem a természetes világításnak szólt, hanem az egyre erőteljesebb lélekenergiának, ami észrevehetően közeledett. Azashiro Kenpachi igyekezett a könyvtár felé, azonban hirtelen megállt, mintha valami vagy valaki az útját állta volna. Zakuro lágyan ívelt állán megfeszültek az izmok, miközben haragos vicsor kúszott fel vonásaira. Gyilkos indulattal a szemében fordult vissza támadói felé, nemes egyszerűséggel puszta kézzel hárítva el a kidoukat. Kinyújtott tenyerei egymás után villantak meg, tökéletesen elnyelve minden kiiktatására rendelt hadout. Habár némileg megviseltnek látszott, midőn felemelkedett, korábban szerzett vállsérülésén kívül semmilyen egyéb seb nem éktelenkedett bőrén. Valós félelem szállhatta meg a helyiségben tartózkodó sérült shinigamikat, mindannyian tűréshatáruk végén jártak már, utolsó elkeseredett támadásuk tökéletesen hatástalanul végződött, legalábbis néhány másodpercig így tűnt. Vonásain határtalan magabiztosság tükröződött, amikor váratlan hirtelenséggel minden egyes sejtjében hihetetlen fájdalom született. Összegörnyedt, kínjában vadállatias üvöltés szakadt fel torkából, ezzel egyidejűleg fekete lángok törtek elő szájából és szeméből, ami lassan beborította egész lényét. Hangos vergődése közepette legalább tucatnyi egyenruhás férfi érkezett, kosodejuk mellrészén a Shihōin család címere díszelgett. Feszülten figyelték a lény pusztulását, ezalatt Yuuken testőrparancsnokára támaszkodva bicegett közelebb.

- Mesterséges test és egy módosított lélek. Képtelen irányítani többé a felgyülemlett reiatsut! – hörögte alig hallhatóan, a halálsikolyok közepette hangja kis híján elveszett a csarnokban. – Sosem gondoltam volna, miszerint lehetséges megfosztani egy halálistent a benne rejlő lélekölő szellemi manifesztációjától! Sōya-kun lénye nem egész többé, silány lenyomata régi önmagának nélküle, a Juunibantai megtette azt, amire egyetlen harcos sem volt képes. Legyőzték Őt!

A csoport tagjai egyértelműen hitetlenkedő pillantásokkal illethették a főnemest, a sérülései miatt keletkező láz minden bizonnyal a szőke férfi agyára mehetett. Annál nagyobb lehet meglepetésetek, mikor Zakuro minden különleges jellegzetessége egyszerűen leolvadt róla, alatta egy kezdetleges gigai körvonalai sejlettek fel, ami rövidesen a lángok martalékává vált. A lomhán füstölgő hamuban öklömnyi nagyságú, bíborszínű gömb fénylett, igazán hasonló a mindenki által ismert lélekpótló cukorkákhoz. Monológját követően fáradt intéssel jelzett egyik beosztottjának, aki egy biccentést követően belevágta kardját a golyóbisba, váratlan láncreakciót indítva be ezzel. Fülsértő dörrenés rázta meg a környéket, a katona felsőteste pedig eltűnt, mintha sosem létezett volna, csupán alsótestének égett romjai emlékeztethettek rá. A küldetés kudarccal végződött, a megrongálódott főszámítógépből immáron semmilyen adatot nem lehetett előcsalni, az ezernyi adatkazetta össze-vissza havert a padlózaton, nem egy összetört vagy megsérült a harc során. Hamarosan újabb tisztek jelentek meg, felszerelésükből ítélve a Yonbantai tagjai lehettek. Három-négy fő termett rögtön a sebesültek mellett, gyors elsősegélyt nyújtva Nekik addig, amíg el nem jutnak az említett osztag jól felszerelt kórtermeibe. Yuuken láthatóan megtörtnek látszott, homlokát tenyerébe temetve ácsorgott némileg távolabb a többiektől, mellkasát és karjait vastagon borították kötések. Vércseppek által pettyezett nemesi köpenye a vállán lógott, látszólag legalább húszévnyit öregedett azóta, hogy együtt elhagytátok az 1. osztag főkapitányi irodáját. Egy mankó segítségével csoszogott közelebb, jobbját felemelve némi figyelmet kért beosztottjaitól, még utoljára. Ugyan nem minden az elképzeléseinek megfelelően alakult, de ettől függetlenül a végeredménnyel elégedett volt.

- Elfogadhatatlan, amit történt… - szólalt meg mégis csalódott hangon, fejét lehajtva kért bocsánatot. – Önök mindent megtettetek, ami erejükből tellett, azonban rossz döntéseim okán egyetlen információra sem találtunk, mellyel segíthetnénk a kapitányokat. Természetesen minden felelősséget magamra vállalok, remélem, ezzel kárpótolhatom magukat! Igazán sajnálom, ha megbocsátanak, távoznék! Sayonara!

Nem hangzott el semmilyen parancs, a testőrök mégis egyszerre váltak köddé urukkal együtt. Rövidesen már a kúria jótékonyan rejtő falai között haladtak, útjuk a földalatti helyiségek felé vezetett, ahová egyes egyedül a családfőnek volt jogosultsága belépni. Önmagában képtelennek látszott belökni a hatalmas kaput, ám kezét annak felületére helyezve mégis kinyílásra bírta. Töménytelen mennyiségű arany, ékszer és fegyver tárult szemei elé, ám ezek szinte értéktelennek számítottak a valódi ereklyékhez képest, amit évszázadok óta őrzött a klán. Balra fordulván sötét helyiségben találta magát, amiben egyetlen gép terpeszkedett, méretes monitorral felszerelve. A nyelve alatt tartott aranyozott fejdísz darabkáját óvatosan vette elő, felpattintva kiálló részét egy apró adatchip került ujjai közé. A szerkezetbe helyezve lassú folyamat vette kezdetét.
Adatok beolvasása…
Feldolgozás…
Kész.
Dokumentum megnyitása…

Ouken

Tárgy: Re: Elveszett tudás Csüt. Okt. 11, 2012 5:13 am

Üdv!

Ejha, minden dicséret megillet titeket, érdekes küldetést játszottatok le alig másfél hónap alatt. Ennyi résztvevővel ez szép teljesítmény!

Jutalomosztás!
Shihouin Yuuken, Mizushima Takeo, Hayakawa Yuki Hajime és Genki Takashi - 2500 LP és 3000 ryou
Raimaru Minashaku - 1500 LP és 1500 ryou
Hamada Izanagi - nem jár jutalom ezért az egy körért

LEZÁROM a küldetést!