A síkok rétegén túl, ahol a shinigamik világa áll, ott ebben a pillanatban nyílik meg a Makoto no Kokoro. Hogy mi is ez valójában? Arról legendák, talán még szóbeszédek is élhetnek; de csak is azok tudják, akiknél ott lappang az igaz titok. Az igaz titok, mi szerint nem e világon lapul az eszencia, amely biztosítsa Soul Society létezését. Noha a halálisteneket mindig is azzal traktálták, hogy a lelkek száma adja az egyensúlyt; s ez tartja össze a síkjukat. Ez nem teljesen így van, s most, hogy a "Makoto no Kokoro" megnyílt, így a főkapitány tekintetére egy sosem látott rémület ül ki, amikor megkapja levelét az "Őrzőtől". Fujimoto Masayoshiról köztudott, hogy semmitől sem megriadó, bölcs shinigami. Most mégis különös tekintetéről szinte leíródik, hogy amit lát, attól kissé mintha tartana. De mégis kitől kaphatott egy olyan levelet, amitől tartania kellene?
Ekkor az Ichibantai berkeiben aranylóan fénylik fel egy ősi kapunak látszó senkai kapu. A semmiből megjelenő, hatalmas aranykapura meglepettség ül ki az arcokra. Masayoshi Soutaichou ekkor felemelkedik székéből és sóhajt egyet. Nincs más választása, az őr immáron kiválasztotta a négy kapitányt, akiket egy utolsó útra magával szeretne vinni. Bár maga a főkapitány sem tudja, hogy valaha is visszatérnek majd; de ez mind a királyi udvar egy személyének a parancsa. Ez a parancs pedig megkérdőjelezhetetlen. Magához hívja a hadnagyát és további rangsorban következő még három tisztjét. Az első osztagba rendeli Verashu Suwun, Matetsaku Miyoko, Kagami Kanata, Shiroichi Anao kapitányokat. Az őrző levelében az osztagok kapitánya volt leírva, bár abban az egyben nem igazán biztos, hogy az őrző Kanatat akarta volna. Viszont az udvar tagjaként biztosan tisztában van ama információval, hogy a 3. osztag egykori kapitánya a testőrségbe lépett. A küldöncök mindössze annyit mondanak a kapitányoknak, hogy a főkapitány hivatja őket egy aranyló senkai kapu elé, amit az első osztagban találhatnak meg. Amikor mindenki megjelenik, a kapu előtt csupán a főkapitány áll; valamint néhány megbízott a kidoushuu alakulatból. Mindenki más, még az első osztag tagjai is be vannak vonultatva a hálókörleteikbe, ablakzárással együtt. Ez egy különös környezet lehet mindannyitok számára, nem ismerhetitek az aranykapu jelét. A főkapitánynak tekintete pedig nektek is furcsa lehet. Nem csupán a vártnál komolyabb, de mintha melankolikusabb is volna. Vagy bajt érezhettek, vagy egy különösen fontos feladat közeledtét.
- A mai napról kezdve a Gotei Juusantai kiválasztott kapitányai vagytok. Mielőtt azonban beavatnám a kapitányokat, el kell mesélnem egy régi történetet, amit csak mi főkapitányok és a kiválasztott kapitányok ismerhetnek. A legendák szerint a világok síkjait a lélekszámok adta egyensúly tartja fenn. Soul Society, az emberek világa, Hueco Mundo közel azonos lélekszámmal rendelkezik. Ám egy elzárt síkon létezik az úgy nevezett "Lelkek Királya". Senki sem tudja, hogy mi is ő pontosan; de a közhiedelemmel ellentétben a Gotei nem 13 őrosztagból áll. Létezik egy úgy nevezett 0. osztag, a királyi testőrség osztaga. E osztagba csak a különlegesen erős kapitányok nyernek felvételt, ahogyan nem rég Kagami Ai, a Sanbantai volt kapitánya is ide lépett be. A mai napon az elzárt sík őre megnyitotta a királyi család síkja és Soul Society közt fekvő síkot. Egy köztes hely, amely sem itt; sem pedig ott nincsen. Az őr pedig a Gotei Juusantaiból négy kapitányt választott ki titkos céllal. Ez a négy kapitány ti volnátok. Nincs információm arról, hogy mit akarhat; de lehetséges, hogy holnap már ti sem tértek vissza Soul Societybe, ahogyan korai elődeitek sem. Bármennyire is szeretnétek most visszalépni kapitányok, ezúttal nincs erre lehetőségetek. Ez egy felsőbb utasítás, amelynek végrehajtásáért én felelek. - Komoly tekintetét szegezi rátok.
- Bárki, aki kísérletet tesz a változásra, azt fegyveres erővel kell meggyőznöm a kapun való átkelésére. Most pedig nézzetek itt körbe, szívjátok be az utolsó levegőtök Soul Societyban; mert lehet, holnap már nem tértek vissza. Fegyelmet, és tiszteletet várok el mindannyitoktól. Ez nem csupán egy arrancar, vagy áruló shinigami elleni küldetés. Sok múlik most ezen. Menjetek és tudjátok meg; hogy az őr mit szeretne tőletek! - A kapu szinte utasításra nyílik meg előttetek, s ti csupán sötétséget pillanthattok meg benne. A kidoushuu alakulat megbízott tagjai ügyelnek ezúttal arra, hogy egy különleges erőtér folytán senki más ne tudjon meg erről információkat. Amint beléptek a kapuba, az szinte azonnal semmivé foszlik. Sorsdöntő, igazi elit küldetés előtt álltok; most majd kiderül, hogy a kapitányi réteg mennyire is tud összetartó lenni.

*Minden kétségem elszállt ama pillanatban, amikor lábamat érte a 3. osztag talaja. Talán egy pillanatra megtörhetett bennem a határozottságom a rangbéli átvételkor. Noha nem attól féltem, hogy majd feladatomat nem tudom bevégezni, inkább ama sikernek nagyságrendje, ami aggasztott. Hallottam róla, hogy a 3. osztagnak nem egy, hanem kettő hadnagya van. S éppen eleget olvashattam Ai naplójában arról, hogy mind a ketten mennyire erősek. Gyakorlatilag úgy érezte mindig, hogy még két kapitány szintű shinigami szolgál alatta. Így belegondolva én még csupán most nőttem ki magam kapitánnyá, ők viszont már ki tudja mióta lehettek ezen a szinten. Tartottam attól, hogyha nem fogadnának el, nem bírnám kijátszani kettejüket; de tévednem kellett. Az erejük valóban figyelemre méltó, ám tapasztalati úton máris megnyilvánult nekem, hogy mit jelent kapitánynak lenni.
Minden jobban ment, mint gondoltam. Most már nem tarthatok semmitől, hanem végre belevághatom magam a munkába. Az első napokat élem át, így a munka legjavával kell megismerkednem. Át kell vennem Ai helyét teljes mértékben, tehát meg kell tanulnom azokat a teendőket, amiket ő elvégzett. Egy dolgot azt hiszem, nem fogok tudni elvégezni helyette. A kidouk egyáltalán nem az erősségeim, de idővel tovább fogom magam fejleszteni azért, hogy felérjek az egykori kapitánnyal. Büszkeségemet tiporná, ha alá kellene rendelnem magam a hadnagyaim erejének. Nem minden az erő, de kapitányként szeretném érezni magam, nem pedig védeni való csecsemőként. Remélhetőleg ezek az idők már elmúltak, egy nap pedig végleg eltörlöm ezt a kifejezést a szótáramból. Éppen az egyik irat felett ülök néhány tiszt körében, hogy megismerkedhessek a nevekkel. Az első benyomás, amit kelthetek, hogy gyakorlatilag semmiben sem különbözök az előző kapitányuktól, csak mindössze erőben és a szemünk színében. Néhány dolog csupán, amiben eltérek a lányomtól, mégis úgy érzem, hogy jobban elfogadnak a vártnál. Biztosan könnyebb engem elfogadniuk, mint egy jött- ment suhancot, aki nem osztagba illő lett volna. Habár, ha azt nézzük, hogy a Kagami családban a második a sajátomban is a második kapitány rangú shinigami pozícióján ülök, már különlegesnek vélem az egészet. Nem kergettem ugyan ilyen vágyakat, de szó mi szó, most hogy benne vagyok, egy cseppett jobban érzem magam tőle. Újabb lehetőségek állnak előttem, most próbára tehetem magam igazán. Hidenka vélhetően ezt az utat szánta nekem, a lelkemet kívánja próbára tenni az új erő eléréséért. Ahogyan Masayoshi Aoutaichou is megmondta, a bankai elérése csupán a kezdett. Mi shinigami kapitányok pedig a hírünkről ismerszünk meg. Valahogyan hírt kell szereznem magamnak, de nem ugyanabban, mint sarjam. Valami mást szeretnék elérni, még akkor is, ha most még nem tudom, hogy miről is lesz szó.
Felkapom tekintetemet a dokumentumokról, amikor az irodámba egyenesen az 1. osztag negyedik tiszte, egy nő tér be. Kisugárzása végett könnyen elhihetővé válik számomra, hogy a jelenlegi információk szigorúan titkosak lehetnek. Egyetlen intésemmel küldöm el az osztagom tagjait az irodámból, hogy átvehessem az üzenetet. Kissé meglepetten ér az, hogy a főkapitány máris hivat magához, egy kapuhoz jobban mondva. Még meg kell szoknom, hogy kapitányként nekem is küldetésekre kell mennem, csak éppen az lenne még itt a furcsa, hogy a küldetések szintje magasabb fokokon áll. Nem tudom, hogy mire számíthatok, de nem fogok kudarcot vallani. Felemelkedek székemből, majd magamra terítem a haorimat. Oldalamra függesztem a zanpakutomat, s végül megiszom utolsó korty teámat, amit Mei-santól kaptam. Elindulok Yokoval az 1. osztaghoz. A lehető legjobb helyen van az osztagom ahhoz, hogy meglehetősen hamar juthassak el a főkapitányhoz. Nem kifárasztó az út, és szinte percek elteltével lépteim lassan az aranykapuhoz közelednek. Tekintetem komolynak látszik, tartásom pedig szokásosan nemesinek. Egy pillantást vetek a 2. osztag kapitányára, a titkos hadtest parancsnokára.*
- Üdvözletem Soutaichou-dono! *Nem is oly' régen történt ez a kapitányvizsga, s lám már itt állok egy aranylóan tűző kapu előtt. Ami számomra még meglepőbb, az a továbbá még két kapitány megjelenése, valamint a kidoushuu alakulat jelenléte. Valóban jók lennének a megérzéseim, hogy ezúttal valami fontos dologról lenne szó? Helyemet egy ilyen szó alatt nem érzem. Kapitány ügyileg bizonytalannak érzem magam, de tán napról- napra majd megerősödik bennem a felelősség és ambíció. Csendesen állok meg az egyik oldalon, s kivárom azokat a mondatokat, amellyel minket illetnek. Felhúzom egyik szemöldökömet, valami ilyesmiről beszélt Ritsu is nekem az első találkozásunk alatt. A főkapitány pedig ezt mind meg is erősíti bennem.* ~ Ha most oda mennénk, vagy oda mehetnénk...akkor találkozhatnék vele is. Érdekes reményeket táplálsz, de inkább hagyj fel vele; üdvözöld társaid...shinigamim. ~ *Hidenka gondosan ügyel arra, hogy ne feledjek dolgokat. Átmenetet szeretnék képezni a főnemességem és kapitányságom között. Kicsit leszek ez is, és az is. A találkozási hiányok végett pedig úgysem árt, ha elárulom nevemet ezeknek a shinigamiknak.*
- Biztosíthatom Soutaichou-dono; nem valószínű, hogy itt bárkinek is eszébe jutna a főkapitány úrral szembeszállni. Mindannyian felesküdtünk kapitányságunkra, így bizonyára arra is, hogy olykor- olykor nem szokványos küldetésekben lesz részünk. *Komoly hanglejtésben szólok Masayoshi-donohoz. Elvégre is nem hiszem, hogy itt bárki is visszaszeretne lépni. A biztonság kedvéért a 10. osztag kapitányának kezét megfogom határozottan, amikor megremegést érzek tekintetében. Lesújtva meredek néhány pillanatig lélektükreibe, majd elengedem.*
- Ne inogjon meg elszántságod shinigami, nincsen semmi baj. Kagami Kanata vagyok, Ai és Ritsu édesanyja. *Amennyire tudom ő lenne a lányom kapitánya és a másik lányom egy barátja. Szóbeszédekből lehet tudni, hogy a 10. és 3. osztag kapitánya egy párost alkot, ahogyan ezt az osztagukra is jellemző volt. Ebbe belegondolva lehetséges, hogy meg kéne neki köszönnöm mindent, de inkább másképpen teszem ezt meg. Masayoshi-dono eléggé komolynak tűnik ahhoz, hogy most ilyeneket lásson. Mindenkinek jobb, ha elkerülünk egy kisebb affért. Jobb lesz, ha magam kezeskedem Shiroichi taichouért. Behúzom magammal a kapuba, meglehetősen kétes érzésekkel. Egyáltalán nem lehet most tudni, hogy hová is lesz utunk. Azt sem tudhatjuk, hogy mi is ez az egész pontosan. Tudjuk, hogy kötelező és hogy kiválasztottak; de éppen az őrzőnek mi a pontos szerepe? Miért éppen minket választottak ki? Azt megérteném, hogy a mellettem levő három kapitánynak megvolna a maga szerepe ebben, de magamat sehogy sem érzem ide illőnek. A lélekenergia szintemet túlságosan eltörpülőnek érzem. Sosem képzeltem, hogy kapitányként jobbjára majd én is fulladozni fogok egy másik kapitány oldalán. Még szerencse, hogy sokat foglalkoztam azzal, hogy talpon tudjak lenni. Most bizony bajban lennék, ha nem lenne sziklaerős tartásom. Remélhetőleg ez idővel változik majd. *