Edzőtermek

Tárgy: Re: Edzőtermek Csüt. Dec. 13, 2012 11:19 am

[Gyengeség]
Hakuda edzés Urufu-santól...

Remegtem az idegtől. Egy normális ütést sem tudtam véghez vinni. Csak a karddal tudok bánni, de azzal egész tűrhetően. Azonban ha én akarok lenni a követező Kenpachi akkor ez nagyon kevés. Sokat kell edzenem minden téren, erősödnöm kell, és ebbe a pusztakezes harc is beletartozik, illetve a kidouk is amiket utálok, de muszáj volt megtanulnom az Akadémián.
A kardomat visszadugtam a tokjába és körbenéztem. Nem vettem észre az ajtóban álló két idegent, csak akkor amikor már a félszemű oda nem ért hozzám és hozzám nem szólt. Komolyan mondom már csak a kampó kéz és egy faláb hiányzik s máris úgy néz ki mint egy kalóz kapitány!
- Csá. nem zavartál meg semmiben, ezt nem nevezném edzésnek, csak bénázok itt jobbra balra azzal a nyamvadt hakudával. - reagáltam le egyből a mondandóját. Tulajdonképpen nem is figyeltem rá, hogy mit magyaráz, a báb törmelékeit rugdostam arrébb, hogy ne legyenek útban ha bármihez is hozzákezdenék. Kicsit meglepett az udvariassága. Velem eddig még a kapitányon kívül senki sem volt udvarias!
- Örvendek... én Miyake Ichiro vagyok az osztag 8. tisztje. - tettem eleget a kérésének. Miután neki bemutatkoztam a nőre néztem, de nem szóltam semmit csak biccentettem, nem érdekelt, hogy nőből van és, hogy bunkó vagyok... ha valakinek nem tetszik küzdjön meg velem!
A bemutatkozás után a nemrég megismert férfi valami hülye szarópózra emlékeztető állást vett fel. Nem örültem neki, hiszen már mondtam, hogy nem vagyok jó hakudából, de nem tehetek ellene semmit. Valószínűleg sokkal képzettebb a pusztakezes harcmodorban mint én, de nem baj, szeretem a kihívásokat. Széles mosoly terült el az arcomon mikor végre felfogtam, hogy nulla az esélyem a győzelemre, de én mégis kiállok ellene. Szeretem az ilyeneket. A lényeg az, hogy bármi is történik fel kell álljak az pedig menni fog, remélem. Szemügyre vettem a beállását és abból próbáltam magamnak valamit összekovácsolni, Semmiféleképpen nem akartam ugyan úgy beállni mint Ő csak hasonlóan. Majd mikor rájöttem, hogy ez nekem nem fog menni a szemébe néztem és hangosan felkacagtam. Éreztem, hogy bizsereg az arcom, elpirulok a szégyentől, de nem érdekelt.
- Bocsáss meg nekem Urufu-san, de tényleg nem tudok pusztakézzel harcolni. Az előbb is egyetlen ütést próbáltam mérni arra a bábura, de rosszul sült el... - mondtam kicsit akadozva. Soha ne voltam ilyen illedelmes a kapitányon kívül senkivel sem. Kicsit idegesített is. Kiszáradtam, a szám kezdett összeragadni.
- Esetleg..... haa.... izééé.....ööö..... - nagy levegőt vettem és megvakartam a tarkómat... - ha ön... khmm... na... tanítana nekem valamit.... nos akkor azt meghálálnám valahogyan. - égett a torkom mire a mondat végére értem. A szívem úgy vert mintha ki akarna ugrani a mellkasomból. Soha senkit nem kértem még meg, hogy tanítson, tényleg gyenge vagyok... szánalmas cselekedet hajtottam végre az előbb. Csoda, hogy nem égett le a pofámról a bőr mire végigmondtam...
- Kérem... - szaladt ki a számon. Most már esküszöm, hogy elásom magam ha innen kijutok... ennyire szánalmassá válni pár másodperc alatt... Felkaptam a kardomat, kirántottam a hüvelyéből és nekiugrottam a tőlük körülbelül fél méterre található bábuknak. Másodpercek alatt fogpiszkálók százait gyártottam belőlük majd még mindig idegesen, de visszatértem Urufu-sanhoz és a kardomat a faltövébe dobtam.

Tárgy: Re: Edzőtermek Pént. Dec. 14, 2012 5:31 am

[Gyengeség]
Hakuda edzés Miyake-sannak

Védekező állásomból nem mozdultam, arcom egy izma sem rezdült meg, úgy hallgattam az ifjút. ~Miyake Ichiro… Ichiro… Miyake… Mind a neve, mind maga a halálisten ismerős is, valamint nem is.~ Dadogás közben megkért, hogy tanítsam meg valamire. Mivel már az ajtóból láttam, hogy nem túl jó, még korábban eldöntöttem, hogy tanítás félének fogom a harcunkat tekinteni. A pirulása és a zavara talán kicsit bosszantó volt, s ezért védekező állásból támadóba álltam át. Vagyis az eddig a hátsó, azaz a jobb lábamról az elülső, vagyis a bal lábamra helyeztem át, valamint a felsőtestem tartása is inkább volt már fenyegető, mint eddig.
Sejtésem valahogy bebizonyosodott, mivel a kardjáért próbált nyúlni, oda shunpoztam hozzá, s egy figyelmeztető ütést mértem a mellkasára, azután a fegyverét Sakurámhoz hajítottam, aki csak mosolygott, szavak nélkül is megértette a szándékomat, így mind a sajátom, mind az ifjú zanpakutouját fogta. Miyake-san nagyon el van tévedve, hogyha azt feltételezné, hogy Sakurától könnyű elvenni bármit is, mivel a kedvesem hasonlóan képzett, mint tenmagam, sőt hakudában van rá esély, hogy képzettebb nálam. Az ütésem, bár visszafogott volt, s csupán hozzáértem, mivel gyengének tűnt, így talán jobban megérezhette.
- Első! A pusztakezes harchoz nem kell kard! – Várakozó állást vettem fel, a kezeim ugyan úgy voltak, mint az előbbi kettő állásban, valamint még mindig vállszélességű terpeszben álltam, s a bal lábam előrébb volt, valamint a lábaim enyhén meg voltak roggyasztva, viszont a testsúlyom most középen volt. Vártam, hogy összeszedje magát, közben magyaráztam: – Az előbb csupán egy jelző ütést kaptál. A jelző és a tényleges ütés között az a különbség, hogy míg a tényleges ütéssel megpróbálod átszakítani az ellenfeled testét, vagyis a testén keresztül mögé próbálsz ütni, addig a jelző ütésnél csupán megérinted az ellenfeled. Hogyha valamit, vagy valakit meg akarsz ütni, de ténylegesen, akkor ne őt célozd, hanem a mögötte lévő területet. Minthogyha lenne mögötte egy vászon, amire rá van festve ő maga, s nem az ellenfeledet, hanem a mögötte lévő vászon képet akard eltalálni, de nem az ellenfeledet megkerülve, hanem az ellenfeled testén keresztül. Megértette, Miyake-san? – A bal lábamat visszahúztam a vállam alá, s mind a kettő kezemet az oldalamhoz húztam. – Üssön meg a mellkasomon! – Mondtam a válaszától függetlenül, s az izmaimat is megfeszítettem. Azért reméltem, hogy se nem torkon, se nem gyomorszájon nem üt, mivel legyen bárki bármennyire edzett, izmos, ezt a kettő helyet nem lehet izmokkal védeni.
- Ennyire elpuhult volna a juuichibantai, hogy kislányokat tartanak csak meg? - Miközben védekező állást vettem fel újra hecceltem, hogy a 11. osztagos vérét felszítsam, azt a vért, ami mindannyiunkat mozgásban tart a harcokban, bár a kérdésem viccesen is hangzott, lévén, hogy egy kislány a jelenlegi Kenpachi. - Üssön újra, minthogyha az élete múlna rajta! - Ezt az ütését már nem engedtem, hogy eltaláljon, egy sablon védekezési mozdulattal hárítottam. - Második! Egyensúly! Ahogy a kard táncoltatásnál, úgy - fogtam bele egy újabb magyarázatba, de közben folyamatosan védekező állásban maradtam, s az esetleges támadásait hárítottam - a hakudában is fontos tényező az egyensúly. Viszont itt a fegyver nem egy másik tárgy, hanem a saját testünk! Ahogy jól meg kell markolnunk a kardot, nehogy kiessen a kezünkből, úgy stabil láb és testtartást kell felvennünk, hogy el ne essünk. Hogyha megfigyeli a tartásomat, én most egy védekező tartásban vagyok, bár az enyém sem tökéletes, de már elegendő ahhoz, hogy egy szellő nem borítson fel, miközben a leveleket nézem. - Hagytam neki annyi időt, ami alatt bárki képes lenne nagyjából leutánozni a tartásomat, azután támadó állásba álltam át, s három jelző ütést indítottam felé, amiket, hogyha figyelt rám, akkor talán még ki is védheti.

Tárgy: Re: Edzőtermek Szomb. Dec. 22, 2012 8:58 am

[Gyengeség]
Hakuda edzés Urufu-santól...

Elbambultam, belemélyedtem a gondolataimba. Minden sejtem rmegett a harci láztól, tudtam, hogy semmi esélyem nincs ellene fegyver nélkül, de nem érdekelt. Azon járt az agyam, hogy hogyan is tudnék túljárni az eszén és tudnám csapdába csalni ahonnan én jövök ki nyertesen. A nagy gondolkozásból egy ütés térített észhez. Meglepődtem eddig nagyon kevesen ütöttek meg, de isten nyugosztalja szerencsétleneket mind a föld alatt van.... Mikor teljesen észhez tértem már magyarázott valamit a fegyvernélküliségről, meg a fegyver nélküli harcról mikor végre leesett, hogy a feleségénél van a kardom. Ez egy kicsit bosszantott mert nem szeretem ha más kezében van az a fegyver aminek már annyiszor hasznát vettem.
- Tudom, hogy nem szabad fegyvert használni... azonban örülnék ha inkább a falnak lenne támasztva a fegyverem. Szimplán nem szeretem ha más kezében van.. az A kard a másik felem, mint minden shinigaminak még akkor is ha nekem nem hajlandó úgy engedelmeskedni mint másoknak, megvagyok én a képességei nélkül is...- mondtam majd eleresztettem egy elég érdekes mosolyt. Sokkal inkább éreuztem vicsorgásnak mint mosolygásnak, de ez nem érdekelt. Most az a lényeg, hogy megtanuljak valamennyire fegyver nélkül harcolni és ha kell akkor napokig, hetekig vagy akár hónapokig is képes lennék megállás nélkül edzeni. Így teljesen gyengének érzem magam...
Végighallgattam a mondókáját ami érdekes volt, de mégsem ragadt meg bennem... konkrétan csak annyi ragadt meg az agyamban, hogy van figyelmeztető ütés meg tényleges ütés. A kettő közti különbségre már nem is emlékszem, de nem is érdekel. Miután abbahagyta a hegyi beszédet megpróbáltam lemásolni a beállását kevés sikerrel, de majdnem hasonlított!!! Aztán vártam, hogy mi lesz... mikor közölte, hogy üssem meg egy kicsit nagyon meglepődtem. A szemeim tágra nyíltak és a szám is tátva maradt. Ha most megütöm és nem fogom vissza magam akkor nagy esély van arra, hogy eltöröm valamennyi csontját azt pedig nem szeretném mert akkor nem tud engem tanítani az meg nem gyere be.
- Ezt most maga sem gondolta komolyan....- motyogtam majd ránéztem. Láttam rajta, hogy teljesen komolyan gondolja ezért vettem egy nagy levegőt és ökölbe szorítottam jobbomat majd amilyen gyorsan és pontosan csak tudtam elindítottam a támadást. Már elindítottam az ütést amikor meghallottam a kérdését ami vicces is volt meg nem is... A kezem megállt félúton én pedig hangosan felkacagtam...
- Tud róla, hogy ez most azért volt csak vicces mert egy kislány az osztag Kapitánya? - kérdeztem majd ismét felvettem az alapállást, abbahagytam a kacagást és ismét elindítottam a mellkasa felé egy újabb ütést amiben reménykedtem, hogy már nem akad meg félúton. Ezt elég könnyen hárítottam és meglepődtem. Ilyen könnyen hárítani az ütést... nos, van még mit tanulnom azt hiszem...
Újabb hegyi beszéd következett, ami az egyensúlyról szólt. Leutánoztam az állását majd mire észbe kaphattam volna már ütött is. Az egyik ütése mellkason talált míg a második a bordáimat találta el... kicsit felhúztam ezen magam ezért elkezdtem felismerhetetlen mozdulatok végrehajtani... köznyelvre lefordítva hadonásztam össze vissza aminek következtében sikerült kivédenem a harmadik ütést... Annyira meglepődtem, hogy leengedtem a kezeimet és inkább hátrébb álltam, hogy ne legyek olyan közel hozzá.
-Ezt maga is látta?

Tárgy: Re: Edzőtermek Pént. Dec. 28, 2012 12:55 am

[Gyengeség]
Hakuda edzés Miyake-sannak

Leutánozta az állásomat, azután megindítottam a jelző ütéseket. Az első kettő tisztán eltalálta, a harmadikat, viszont nagy hadonászások közben sikerült hárítania.
- Nem bízhatod magad mindig a szerencsédre! – Normális, nem harci testhelyzetet vettem fel. – Mellesleg jól tudom, hogy a jelenlegi kenpachi, Miyoko-taichou-chan, egy kislány. Viszont nem viccnek, hanem sértésnek szántam, bár lehet, hogy nem a jó szavakat használtam.
A még ép gyakorló bábuhoz sétáltam, hogy bemutassam rajta a jelző és a normális ütés közötti különbséget.
- Most jól figyelj! – Mikor láttam, hogy rám néz, engem figyel a bábú mellkasi részére ütöttem, de csak jelzésképpen. Öklöm alig, hogy ért hozzá, így természetesen a bábú csupán megingott egy kicsit. – Ez egy jelző ütés volt, egy ilyet védtél ki. Érezhetted is, hogy annyira nem is fájdalmas, hogyha eltalál. – Ezután, nagyjából ugyan oda egy igazi, teljes erőmet átölelő ütést mértem a bábúra. Ütés közben be is dőltem a gyakorló tárgy felé, ölöm alatt megreccsent a báb felszíne, azután amaz a falhoz, ami alig pár lépésre volt tőle, vágódott. Karomat direkt nem húztam rögtön vissza, hogy esetleg láthassa is, hogy most az öklöm végcélja a bábú mögött volt. – Ez egy igazi ütés volt. Remélem láttad, hogy mi a különbség a kettő között, azon kívül, hogy a báb miként reagált. – Hagytam neki némi gondolkodási szünetet, hogy a 11. osztagos agya felfogja valamelyest, azután folytattam, természetesen, hogyha volt kérdése, akkor arra válaszoltam. – Viszont az, hogy a báb miként viselkedett az szép példája az egyensúlynak. Egy jelzőütés nem volt épes kihozni az egyensúlyából, viszont egy ütés az igen. – Mutattam a földön fekvő bábra. – Most rajtad a sor, hogy földre vidd. – Felállítottam a bábot, azután hátra léptem.
- Olyan helyen próbáld eltalálni, ahol könnyebben felboríthatod. – Mondtam tanácsokat miközben próbálkozott. – Ütés közben a csuklód legyen merev, mert egy laza csukló eltörhet az ütés által. – Minden tanácsomat két-három ütés után mondtam. – Hogyha az ütésbe beleteszed a tested súlyát is, akkor nagyobb ütés erőt érhetsz el. – Hogyha sikerült felborítania a bábut, akárhányszor, akkor felállítottam, s annyit mondtam, hogy – Most szerencséd volt. Próbáld újra! – Egy tanácsot, csak egyszer mondtam el. – Miközben ütsz, a saját állásodra is figyelj, nehogy az ellenfél kibillentsen, ez a hiba, akár az életedbe is kerülhet, vagy a társaidéba, szeretteidébe. Hogyha ütsz, akkor üssél! Ne bizonytalanodj el közben, legyen határozott, vagyis ne kérdezz, hanem kijelents az ütéseddel!
- Pihenj, fújd ki magad! – Szólítottam fel a következő, vagy hogyha addig egyszer sem borította fel, akkor az első bábú borítása után. – Bár még mindig úgy ütsz, mint egy yonbantai tiszt, de talán fejlődő képes vagy. Viszont, hogyha védekezni nem tudsz, akkor hiába ütsz nagyokat, ügyeseket, pontosakat, mivel az ellenfél első ütése azonnal kiüthet. Valljuk be, te jelenleg nem agy olyan erőnlétben, hogy sokáig bírd a pofozódást. Miután kifújtad magad a védekezést vesszük át.
Hagytam, hogy teljesen kifújja magát.

Tárgy: Re: Edzőtermek Szer. Jan. 02, 2013 7:19 am

Arcomon kedves mosollyal haladtam a hosszú folyosókon, miközben a kezemben tartott jegyzetfüzetben jelölgettem a dolgokat, nem foglalkozva a tisztek kicsit sem barátságos arckifejezésével. Nekik is tökéletesen tudniuk kellene, hogy mindenkinek megvan a feladata, ők is azt teljesítik, amit rájuk bíztak, én is akként teszek, ahogy a feladatom követeli. Természetesen nem muszáj érteniük, milyen fontos is néha körbe nézni az osztagok között, pedig sokszor inkább segít az efféle dolog, mint árt! A félig nyitott ajtó mögül pislantottam be az egyik edzőterembe, amikor megláttam, a fiatal lányt, aki éppen szegény bambuszokat aprította, de úgy tűnt nem igazán elégedett az eredményekkel, bár nem is csoda, eléggé barbár dolog szerencsétlen bambuszokat bántani, még csak vissza sem tudnak vágni. Kihúztam az ajtót, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és kérés nélkül beléptem. Kicsit megrezgett a szám széle, ahogy visszafogtam magam, nehogy megszóljam az öltözékét, ami igazán nem illett egy finom hölgyhöz, még Juuichibantais ként is adnia kellene a formaságokra. Megvártam, míg befejezi a gyakorlatsorozatot, és addig nem is szóltam semmit, elvégre én sem örültem volna, ha csak úgy megzavarnának. Amikor felém fordult egy bólintással üdvözöltem.
- Shiranui Naomi – mutatkoztam is be, rangomat nem közöltem, elvégre karszalagom egyértelműen jelezte. – Ha megenged némi megjegyzést, szívesen segítek önnek az edzésben. – Ajánlottam fel, és már le is tettem jegyzeteimet a földre, és közelebb lépdeltem.
Végigmértem, miként is áll, milyen a tartása, és hogyan fogja a zanpakutoját. Nem volt rossz, elvégre valószínűleg nem frissen végzett akadémistával volt dolgom, ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy csak a segítségére fog válni az a néhány dolog, amit mondok. Megköszörültem a torkom, mielőtt szóltam volna, majd egy pillantást vetettem a bambuszokra, de úgy éreztem nem ezek lesznek majd a megfelelő ellenfelek. Nem számít, majd keresek egy gyakorló bábút, amíg az első gyakorlatokat végzi.
- Megkérném, hogy vegye magára az egyenruhájának felsőrészét is, egy hölgy mindig legyen kellően felöltözve, nem lenne jó, ha egy férfiú ekként látná meg ^.^ - Megvártam, amíg felöltözik, majd ismét végigmértem. –Máris sokkalta jobb látványt nyújt. Nos, a legfontosabb dolog, amit nem tanítottak meg önnek, miként is kell nőként harcolni. – Kezdtem bele a mondandómba. – Természetünknél és alkatunknál fogva gyengébbek vagyunk a termetesebb férfiaknál, ami nem jelenti azt, hogy ne tudnánk ezt ellenük fordítani. Önök itt a Juuichibantainál azt tanulják, hogy az erő a legfontosabb, és a zanpakutojukat csupán csak fegyvernek tekintik, amivel megszerezhetik a végső győzelmet, de a kezünkben tartott zanpakuto sokkal több ennél, és hölgyként sem kell erősebbnek lennie egy nagydarab úrnál.
A bevezetésnek szánt rész után közelebb léptem hozzá, majd megálltam mellette, de nem vettem elő magam is fegyvert, most sokkal egyszerűbb módszerrel fogom rávezetni, hogy mire is gondolok, miként tudja leginkább kamatoztatni a tudását. Ráadásul az sem lenne rossz, ha nem úgy suhogtatná, mint egy lélektelen piszkevasat, elvégre erről szó sincsen.
- Fegyverünk nem csupán egy ölésre alkalmas tárgy, úgy kell kezelni mintha a karunk meghosszabbítása volna. –Nyújtottam előre a kezem, kiegyenesített ujjakkal. – Hasítunk, vágunk, döfünk, de nem mindegy, hogy miként is tesszük ezt, milyen gyorsasággal, és milyen stílusban, elvégre ez nem egy buzogány, jól mondom? ^.^ - Néztem az arcába. – Próbáljunk ki valami rendkívül egyszerű módszert, amivel megértheti, miért is nem olyan egyszerű mindez, de mégis hasznos!
Ezzel máris odébb léptem, hogy a segédeszközök között egy olyan bábut keressek, ami képes a forgásra is, meg persze egy kevés madzagot halásztam elő. Felállítottam a bábut a terem közepén, lábbal odébb söpörve a bambusznyesedékeket, nehogy hasra essen bennük, elvégre nem ez volt a cél, ezután hozzá léptem ismét.
- Kérem, nyújtsa ki a kardforgató kezét a zanpakutojával együtt! – Miután megtette módszeresen a csuklójához erősítettem, hogy az véletlen se tudjon elmozdulni. – Vigyázzon, ne is próbáljon rámarkolni, nehogy megvágja magát! – Figyelmeztettem, annak ellenére, hogy sejteni lehetett, maga is jól tudja, hogy az mihez vezetne, de jobb félni, mint megijedni. – Most pedig ismételje meg a mozdulatait a bábun! Ez nem olyan, mint a bambusz, az egyik felére támad, a másiktól védekezik! – Azzal a bábu mögé álltam, eszemben sem volt megkönnyíteni a dolgát.
Alapesetben a bábu nagyjából olyan gyorsan csapna ellentámadással, amilyen erővel a másik végét megütik, de egy igazi ellenfél közel sem ennyire kegyes. Amint lendült, és támadott, a pengéjétől minél messzebb, de ráfogtam a bábura, hogy ne forduljon el, hanem tartsa meg a támadást, majd hirtelen lendítettem a másik oldalt, szinte elborítva a fiatal lányt. Nem az volt a célom, hogy feltétlen elveszítse az egyensúlyát, hanem inkább az, hogy érezze, minden az időzítésen múlik, valamint azon, hogy a bábu melyik részére indítja a támadást, ez egyszerű fizika. Csupán azért nem mondtam mindent el, hogy magától jöjjön rá, a tapasztalati úton szerzett tudás sokkal inkább rögzül a fejben, mint az, amit valaki elmond nekünk. Hiszen nyilvánvalóan megjegyezzük, hogy a tűz forró, ha már egyszer megégettük magunkat. Percekig semmi mást nem csinálok, csupán a bábu egyik és másik felét irányítom felé, egészen addig, míg már-már maga is látja, hogy mikor, mire készülök, és anélkül hárítja a csapásokat, hogy azok bármiféle megerőltetésbe kerülnének számára.
- Látja, hogy mennyivel kecsesebb így? ^.^ Ráadásul nem is igényel nagy erőt az, hogy hárítson, csupán csak jó helyre kell tennie. – Közben segítettem neki leoldozni a kezéről a zanpakutoját. – Ugye, hogy nagy erő nélkül is mennyire könnyedén lehet valakit kibillenteni az egyensúlyából, vagy akár a teljes erejét felhasználni ellene? ^.^
Ezután leereszkedtem a földre, és törökülésbe ültem. A sok mozgatástól magam is kissé megizzadtam, és kapkodva szedtem a levegőt, de ez most nem zavart annyira. Valahogy elégedettséggel töltött el, hogy egy újabb shinigami segítségére lehettem, persze nem gondoltam azt, hogy nélkülem ne boldogult volna, csupán csak megrövidítettem a tanulás időtartamát. Mivel csupán ellenőrzésre jöttem, nem volt nálam Mimoza, ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy megfelelő segítséget fogok tudni majd nyújtani ebben a kérdésben is számára, azonban mindent az alapoktól kell kezdeni. Megvártam, míg leült velem szemben, ezután kezdtem csak a mondandómba.
- Még ha nem is minden shinigami jön ki a lehető legjobban zanpakutojával, nem szabad elfelednünk, hogy ez nem egy egyszerű fegyver, hanem a lelkünk egy darabja. Lehet akár a legelrejtettebb, általunk is takargatott része ez, akkor is valamilyen szintem mi magunk vagyunk. Velük leszünk erősebbek, ha megfelelően közeledünk feléjük, és megértjük, elfogadjuk őket… - Behunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. – Sokkalta könnyebb egy engedelmes, segítő társsal harcba indulni, mintsem egy konok segéddel, nem igaz? ^.^ Most pedig hunyja le a szemét, vegyen mély lélegzetet, és zárja ki a külvilágot. Nem egy edzőteremben van, hanem egy réten ül, érzi, ahogy a szélben hajladozó főszálak csiklandozzák a lábát, a nap kellemesen meleg fénye az arcát cirógatja, és minden békés. Egyre messzebb kerül ettől a helytől, s mind távolabbinak hallja az én hangomat is, míg nem eléri azt a pontot, amikor tudja, teljesen biztosan tudja, hogy a belső világában van. – Egyre halkabban beszéltem, elvégre tudtam, egy idő után úgy sem fog hallani. – Itt sokkalta békésebb, nem igaz? Most pedig keresse meg a zanpakutoja szellemét, biztos lehet benne, hogy ha a megfelelő kérdéseket teszi fel, olyan válaszokat kap majd, amik segítenek megérteni minden megkérdőjelezett dolgot. Nem kell feltétlen megértenie minden összefüggést azonnal, de világossá fog válni. – Igen, magam is sokáig nem értettem, mit is akar tőlem Mimoza, és miképpen forgathatnám úgy, hogy minden erejét megmutassa, átadja nekem. Pedig nem várt tőlem sokat, csupán meg kellett értenem, hogy mi is az a kevés, amit elvár. – Ő a lelke része, ugyanúgy éreznek dolgokkal kapcsolatban, de mégis kettősek, ezáltal másként gondolkoznak. Ettől függetlenül, ha figyel, és megpróbálja a helyébe képzelni magát, könnyedén megértheti, mire is gondol, miként érez, és mért cselekszik úgy, ahogy cselekszik…
Aztán csak csöndben ültem vele szemben, és vártam, hogy miként is sikerül neki a gyakorlat. Nem lehettem benne teljesen biztos, hogy mi is volt a gond, de látszott a mozdulatain, elégedetlen félmondatán, hogy valami nehézségbe ütközött, amit nehézkesen tudott volna csak megoldani. Ebben pedig egy valaki tud csak tökéletesen segíteni, aki a lényünk része, de mégis más, mégis valami egészen különleges módon más, és sokkalta könnyebben fejti meg a dolgokat, mint mi magunk. Talán túl sokat is támaszkodom Mimozára, de ő az, akiben tökéletesen, mindenfajta kérdés, és fenntartás nélkül bízom, akinek kezébe helyezem az életem, és aki maga is ugyanígy tesz. Furcsa dolog ez, olyasmi, mint a szerelem, adunk és kapunk, de főként rajtunk múlik, hogy miként is fogadjuk ezeket a dolgokat. Megvártam, míg ismét kinyitotta a szemét, majd elmosolyodtam, és reméltem valóban segítségére voltam, nem csupán technikája fejlesztésében, de a zanpakutojával való eredményesebb kommunikációban is. Felálltam, majd meghajoltam felé.
- Remélem a segítségére voltam. Kellemes edzést, jó munkát a továbbiakban is! – Köszöntem el, majd magamhoz vettem a jegyzeteimet, és távoztam a teremből. Hosszú még a nap, mégis úgy éreztem, eddig is eredményekben gazdag volt…

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőtermek Pént. Jan. 04, 2013 12:04 pm

Csak akkor mozdult meg, amikor befejeztem a gyakorlatot, és felé fordultam. Bólintott köszönésképp, majd bemutatkozott.
- Shiranui Naomi
Meghajoltam, hisz így diktálta az illem.
- Aikawa Chiyo, örvendek!
Igaz, nem is ismertük egymást, de felajánlotta a segítségét az edzéshez. Egy ilyet pedig nem szoktam visszautasítani! Újfent meghajoltam felé, ám a kezdeti lelkesedésem azonnal alább hagyott, mikor megkért, hogy vegyek fel egy ruhát.
~ Hiszen most vetettem le! ~ méltatlankodtam magamban egy sort, amivel Gingitsune is egyetértett.
~ Szerintem nagyon is helyén való, ha megszabadulsz a fölösleges göncöktől Édes! Főleg amikor kettesben vagyunk.~ vágta rá.
Mindenesetre egy árnyalatnyival talán rosszabb kedvvel, magamra kaptam a nemrég ledobott felsőt. Természetesen azonnal a kissé leizzadt testemre tapadt az egész. Egy szájhúzással szinkronban húztam szorosra az övemet is, hisz sehogy se fért a fejembe, hogy a nők miért szoktak mindig kiakadni, ha praktikus okokból megszabadultam a fölös és zavaró daraboktól a ruhám terén. Mindig azzal jöttek, hogy mi lesz, ha meglátnak a fiúk, és ha rávágtam, hogy vagy láttak már ilyet, vagy ha nem, akkor épp itt az ideje, még csúnyábban néztek rám! Szóval ezt itt inkább nem sütöttem el, hisz felajánlotta, hogy segít az edzésbe. Amikor pedig elkezdett a lélekölőkről, és a forgatójukról beszélni, szinte teljesen elfelejtettem a kezdeti nehézségeimet. Még soha nem tanított kardforgatásra egy másik nő. Így aztán nem is lepett meg túlságosan, ha férfiasnak találta a stílusomat.
Egy bábút kerített az edzőterem egyik sejtelmesen rumlis és homályos szegletéből. Embernagyságú, kezes izé volt a drága, ami hát elsősorban nem egy ember jutott volna róla az eszembe, inkább egy madárijesztő.
- Kérem, nyújtsa ki a kardforgató kezét a zanpakutojával együtt! - mondta. Kissé talán értetlenül, de azért engedelmeskedtem. Elővett egy szallagszerűséget, és a kezemre kötötte Gingitsunét. Naná, hogy a drága rögtön rákapott a témára.
~ Ismered a vörös fonál legendáját? ~ érdeklődött ~ Azt amelyik arról szól, hogy akiket a vörös fonal köt egybe, azokat a sors is egymásnak rendelt, és egy pár lesznek életük végéig!
~ Ez mind nagyon szép és jó Életke, de elfelejtetted, hogy bennem élsz? ~ érdeklődtem meg, miközben valóban összekötöződtünk.
Apró bólintással vettem tudomásul Naomi-san figyelmeztetését, miszerint ne akarjak ramentésztát aprítani az ujjaimból.
– Most pedig ismételje meg a mozdulatait a bábun! Ez nem olyan, mint a bambusz, az egyik felére támad, a másiktól védekezik!
Bele akartam túrni a hajamba, de még időben eszembe jutott, hogy nagamakival a kezemen ez nem lenne túl szerencsés ötlet.
Szóval ismételjem meg a bábon a bambuszos mutatványt? A báb mögé állt, ezzel is nehezítve a dolgom. Így kizárta azt a lehetőségeket, hogy felnyársaljam, ellökjem, vagy csak szimplán megpróbáljam kettőbe szelni a makacs bábot. Pár pillanatig a bábot figyeltem, kissé talán úgy elemeztem, mintha egy hús-vér ellenfél lett volna. Meddig érnek le a kezei, és ami még fontosabbak, meddig érnek el, majd felé löktem magam a földről. Abban a pillanatban lendült felém a karja. Kivédtem a kardommal, és ritmusra akartam védeni a másik oldalról túl gyorsan felém csapódó párját, ám arra már nem volt időm. Egy pompásan kivitelezett fejbekólintást kellett, hogy elszenvedjek "ellenfelemtől". Szisszenve lapogattam meg a fejem, persze a kardtalan kezemmel, majd miután megállapítottam, hogy egy helyes kis púpocska telepedett kobakom kárvallott részére újabb stratégiát kellett, hogy kidolgozzak. Teljesen véletlenszerű ritmusban indultak felém a csapások, vagyis most nem lehetett a saját ritmusom szerint neki esni a bábnak. Valahogy az ellenfelem ritmusához kellett, hogy az enyémet igazítsam. Immáron nem rontottam rá úgy, mint korábban. Óvatosan közelebb lépkedtem, miközben igyekeztem az egész bábot figyelni egyszerre. A kezem magam előtt volt, szinte mint egy védekezésképp. Amint elég közel értem, Naomi-san megmozdította a karokat. Az első mozdulatot elég jól lehetett látni, így a második kézre koncentráltam jobban. Védekezősen a testem elé kaptam a karom, így azt érte az ütés. Hátra ugrottam annyira, hogy pont kikerüljek a karjai sugarából. Egy tervféle kezdett a fejemben alakot ölteni. A fát nem lehet olyan egyszerűen legyőzni, mint a hús-vér embereket. A fának nem fáj, akkor is folytatja a támadást, ha már csak félig van fönt a karja! Újabb rohamra indultam, ám most nem csak az időzítésre próbáltam meg figyelni, hanem arra is, hogy miként vannak a karok rögzítve. Néhány rohammal a hátam mögött, és jó pár kék-zöld folttal gazdagabban rá is jöttem a titokra. A következő kanyarnál eldöntöttem, hogy végzek a bábuval. Egészen közel lépdeltem hozzá, közben figyeltem minden apró rezdülését. Amint az egyik kezével felém csapott, leguggoltam és sebesen pördülve a tengelyem körül, a másik kéz fele szúrtam. Azt a pontot céloztam be, ahol csatlakoztatták a testhez. Eközben a másik, szabad kezemmel a korábbi támadó karját kaptam el, és nem kellett volna sok, hogy átlendítsem a vállam felett.
- Látja, hogy mennyivel kecsesebb így? ^.^ Ráadásul nem is igényel nagy erőt az, hogy hárítson, csupán csak jó helyre kell tennie. Ugye, hogy nagy erő nélkül is mennyire könnyedén lehet valakit kibillenteni az egyensúlyából, vagy akár a teljes erejét felhasználni ellene? ^.^ - kötögette le a kardomat a kezemről. Csodával határos módon, megúsztam, hogy figyelmetlenül rámarkoljak a pengémre, és a bábpofozáson kívül egyébb bajom nem esett. Eközben Naomi-san leült velem szemben a földre törökülésbe. Pár másodpercig várakozóan nézett rám, mire én is észbe kaptam, és leültem a földre jómagam is. Lelkesen bólogatva hallgattam, amikor a lélekölőkről beszélt, majd követtem a példáját, és lehunytam én is a szemem.
-Most pedig hunyja le a szemét, vegyen mély lélegzetet, és zárja ki a külvilágot. Nem egy edzőteremben van, hanem egy réten ül, érzi, ahogy a szélben hajladozó főszálak csiklandozzák a lábát, a nap kellemesen meleg fénye az arcát cirógatja, és minden békés. Egyre messzebb kerül ...
Valóban egy rétre kerültem. Nem is okozott fejtörést, hogy kitaláljam, hogy hova. Mellettem a folyó csobogása kellemes biztonságérzettel töltött el. Csendben, és kissé talán óvatosan néztem körbe, Gingitsune~t keresve. Még sosem volt olyan, hogy ne találjam őt itt, amikor ide jöttem. Pont ezért extra gyanakvó lettem. Nem kellett sokáig kutatnom utána, az egyik cseresznye fa alatt megleltem. A lemenő Nap fényében fürösztötte az arcát, és olyan mélyen aludt, mint egy viháncolásban kifáradt kisgyerek. Embarassed

Óvatosan, lábujjhegyen közelebb osontam hozzá, hisz többnyire gonosz vagy perverz vigyorral az arcán látom, vagy a kettő fura keverékével. De ilyen ártatlanul tökéletesnek szinte soha. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Hangtalanul letérdeltem mellé, és talán elmerültem volna arcának tanulmányozásában, ha hirtelen ki nem pattantak volna a szemei, és ezzel egy időben el nem kapott volna. Megragadta a karomat, és még mielőtt bármit is tehettem volna, magához rántott, és megcsókolt. Embarassed

Olyan erősen tartott, hogy nem tudtam magamtól ellökni, igazából mozdulni se. Végül angyali mosollyal magához ölelt és megszólalt.
~ Szia Édes. Örülök, hogy jöttél!
- Nem szaladt el kissé túlzottan veled most az a bizonyos paci? - örültem, hogy nem lát, ugyanis higgadt hangommal ellentétben rákvörös voltam, és belül hihetetlen zavaromban leginkább elszaladni és elbújni lett volna kedvem.
~ Miről beszélsz Drága? Naomi-san pont most mondta, hogy közelebb kell kerülnünk egymáshoz. Majd idejöttél és megtámadtál álmomban... ~ éreztem, hogy komoly munkájába került, hogy ne nevessen hangosan. ~ Szóval elérkezettnek láttam az időt, hogy kapcsolatunk egy magasabb szintre lépjen!~ tört ki belőle a nevetés. Hiába nyomtam egy elég méretes barackot a két füle közé, nem hagyott alább a jókedve. Viszont annyit elértem, hogy elengedett és felpattant. ~ Talán akkor kezdhetnénk is.
- Kezdhetnénk mit is? - óvatoskodtam, a történtek fényében azt hiszem jogosan. Nevetve súgta a fülembe.
~ Találj meg, és elárulom a titkomat! ~ majd eltűnt mellőlem.
Pár pillanatig csak pislogtam, majd végül belementem a játékba. Felkutattam a házat, de nem találtam. Így kikényszerültem a szabadba. Módszeresen jártam át a folyó innenső részét, majd elérkeztem a hídra. Átakartam kelni rajta, ám az egyik léc ki volt lazulva, és beszakadt alattam. Az egyik faszilánk hosszába felhasította a lábamat, de nem volt szokásom feladni. Főleg nem ennyiért. Így aztán egy szisszenéssel elnyomott feljajdulással visszahúztam a lábamat, még mélyebbre szántva a sebbe, majd végig siettem a hídon, és a patakban amennyire bírtam, kimostam. Ezek után folytattam a keresést. Közben levelekkel letakart lyukba zuhantam, egyszer fejjel lefelé lógtam az egyik gyönyörű cseresznyefáról és még sorolhatnám tovább az engem ért megpróbáltatásokat. Egyik se volt halálosan komoly, ám annál bosszantóbb volt valamennyi. Végül a komoly akadálypálya után, kissé megviselt állapotban, megérkeztem az alá a cseresznyefa alá, amely alatt szendergett Ezüstke megérkezésemkor.
- Igazán figyelemre méltó volt a tereppálya, de nem jönnél végre elő?
Eleget tett kérésemnek, és elő lépett a fa törzse elől. A kezében két nagamakit tartott. Furcsán komoly volt, főleg ha azt vesszük, hogy mennyire pimaszul jól érezte magát mikor elkezdtük ezt a játékszerűséget. Szó nélkül a kezembe nyomta az egyik fegyvert, majd a másikat előhúzta a hüvelyéből.
~ Készen állsz?
Jómagam is hasonlóan cselekedtem, majd támadtam. Igyekeztem mind a Naomi-santól, mind az Apámtól tanultakat észben tartani, és úgy ötvözni őket, hogy a legideálisabb kombinációt nyújtsák. Egy gyors suhintással próbáltam Gingitsunéra támadni, ám azon a helyen, ahol a penge volt egy pillanattal korábban, most a tiszta levegőt szeltem ketté. Ellenfelem pedig egy csupasz markolattal sújtott a gyomorszájamra. Könnybe lábadt a szemem az ütés erejétől, így kissé elmosódva láttam, amint a penge kibújt a markolat másik végén. Most vettem csak észre, hogy ezekről a nagamakikról hiányzott a keresztvas. Nem csak az övéről, az enyémről is.
- Ezt hogy csináltad? - tápászkodtam fel a földről.
~ Hatásos nem? Két lehetőséged van. Vagy rájössz magadtól, vagy adsz egy csókot, és elárulom! ~ újra pimaszul elvigyorodott, aminek örültem, de a mondandója újfent pírt csalt az arcomra.
- Akkor megpróbálom kitalálni! - bólintottam egyet. Tüzetesen végig vizsgáltam a kardot, hogy miben különbözik, az általam ismert Gingitsune~tól. A keresztvas már feltűnt, más eltérést azonban nem fedeztem fel. Szóval kénytelen voltam újra támadni, ha rá akartam jönni. Támadó állást vettem fel, majd elrúgtam magam a földtől, és hevesen suhintottam felé megint, és újfent a levegőt találtam el. Azonban most, mivel a fegyverre összpontosítottam, szemtanúja lehettem, ahogy a penge sebesen átcsusszant a markolat másik végére. Felcsillant a szemem, hisz a rejtély egyik felére napfény derült. Vagyis így tüntette el mindig a pengét. A kérdés már csak az volt, hogy miként. Újra csak a fegyveremet vettem górcső alá. Végig vizsgálta, végig tapogattam többször is, mire ráleltem a dolog nyitjára. Csak meg kellett érinteni a markolaton lévő kis róka mintát, és a penge szabadon át is csusszant a másik végre. Diadalmas mosollyal néztem fel a rókára, miközben bemutattam a frissen szerzett tudományomat.
~ Kiváló munka. Ha szeretnél ilyesmivel játszani legközelebb is, csak gondolj egy bizonyos, kissé talán csintalan, de nagyon jó képű rókára!~ emelt fel néhány tincsemet, majd a homlokához szorította, mire vetélkedni kezdett az arc színem a hajam színével... újfent.
- Köszönöm - zavaromban beszorítottam a szemeimet, és mire újra kimertem nyitni, már az edzőterembe voltam. Talán magamnak se vallottam volna be azt a parányi csalódottságot, ami egy pillanatra elkapott, de Gingitsune hangja gyorsan visszarángatott a valóságba.
~ Csak nem máris hiányzom Drága?
- Ne reménykedj! - vágtam rá. Felkeltem, hisz tényleg a valóságba voltam, és ha már ott voltam, meg akartam köszönni Naomi~sannak, hogy így ismeretlenül is segített nekem, de addigra ő már nem volt a terembe...

Tárgy: Re: Edzőtermek Szomb. Jan. 05, 2013 3:20 am

Üdvözlet! ^ v ^
A Lezárások topicban igényeltek szerint ezennel lezárom a Kardvirág c. zanjutsu-zanpakuto edzést.

Aikawa-chan: vérbeli 11. osztagosokat megmozgató gyakorlatot kaptál, ami bizonyítja, hogy hiába vagy nő, erőd és tehetséged akkor is megállja a helyét a Juuichibantaiban. Rendkívül tetszett az edzést segítő eszköz elleni "harc" leírása. Ráadásul Gingitsuneval is boldogultál Naomi segítségével. Új tudásodat használd megfelelően, 11. osztagos módjára! Az edzésedet sikeresnek ítélem, jutalmad 1000 LP, melyből bejövő két pont egyikét zanjutsu, a másikat zanpakuto képzettségre kell tenned.

Shiranui-chan: ismét bemutattad, hogy remek tanító vagy. Kifejezetten tetszett az a része, ahogy átvezetted a karddal tartott gyakorlat részét pihenő gyanánt meditációba. Az edzésedet sikeresnek könyvelem el, s második gyakorlatod lévén most te is jutalomban részesülsz. 1000 LP-ből bejövő pontokat zanjutsu és zanpakuto képzettségre kell tenned.

Tárgy: Re: Edzőtermek Hétf. Feb. 04, 2013 9:24 am

Békavéres tavirózsa clown

Táncolni támadt kedvem. Vihogva ugráltam a tizenegyedik osztag folyosóján, hogy előkerítsem Kaigarát, hogy csapkodhassuk egymást, táncolhassunk a saját vérünkön. Vágni akarok. Szúrni, hentelni, aprítani, fürdeni a fröcsögő testnedvekben. clown

Úgyis olyan mocskos vagyok, két napja, mióta visszatértem arról a bevetésről, nem fürödhettem meg az élet nedvében. clown

- Hé, Kaigara!- teljes erőből csaptam rá a műkezemmel az ajtófélfájára, ami behorpadt, ezzel jelezve neki, hogy benyitok, akár nyitva, akár zárva van, és van két másodperce sem sincs rá, hogy kapjon magára valamit. clown

Nem értem, miért szégyenlősködik, amikor már százszor rátörtem az ajtót, meg mondtam is neki, hogy már láttam jó pár nőt meztelenül, mert abból éltem, de ő valamiért nem hajlandó ruhát felvenni otthon. Nekem is jó, neki is jó, nem értem, miért találta ki ezt a kopogás baromságot. clown

Ez már majdnem olyan hülyeség, mintha már engedélyt kéne kérni, hogy bemehessek. Nevetséges. clown

Kedvem támadt vihogni, miközben benyitottam, de a nőt sehol sem leltem, és mivel nem csobogott víz, és nem hevertek a ruhái az ágyon, tudtam, nem tartózkodik itt. Fene. clown

Akkor ma előttem ment az edzőterembe, és nem tudtam ellenőrizni, hogy még mindig príma áru volna a kicsike, és nem mutatkoznak-e még rajta az öregedés jelei. clown

Bár itt sokkal könnyebb munkám lenne, nincs öregedés, szerzek öt lányt, és száz évig fut a bolt. clown

Csak itt vannak úgynevezett jogaik a nőknek, bármit jelent ez a szó, rondán hangzik, elveszi a kedvem az egésztől. clown

De saját használatra azért még le lehet ellenőrizni. clown

Cikk-cakkban ugrálva, falnak neki-nekidőlve haladtam a folyosó, egy gyönyörűen sikerült forgómozdulattal kitérve a szembejövő elől, közben előhúzva az egyik kardom, és megpörögve vágtam egyet, forogva-darálva, végül bele a falba. Szűk ez a folyosó, de nem bírok várni, még olyan messze van. clown

Táncolni akarok, dalolni csapni fémet, vágni fát. clown

Csodálatos az a zene, mintha egy kislány játszana egy szöges furulyán. clown

Bukfenccel érkeztem be az edzőterem ajtaján, és a földbe szúrtam a kardom, hogy azután felálljak a markolatára, hogy felálljak a markolatára, és lássam Kaigarát a sokadalomban, de meglepetésemre nem volt sokadalom, csak egyetlen nő gyakorolt egyedül a teremben. És az nem Kaigara volt. clown

De sebaj, ez a lány, ki szintén biztos befutó a napi két látogatóra. clown

Ráadásul ő nem is csinál úgy, mintha zavarná, hogy bámulják, nem igazán van rajta ruha. Lehet, hogy ő anélkül is dolgozott volna nekem, hogy rá kell tegyek egy forró teáskannát a bátyja hasára. clown

- Merre van mindenki, csak nem egy csattogó koncert lesz valahol, ahová én nem kaptam jegyet, te lány? - kihúztam a zanpakutot a földből, és felemeltem a fejem fölé, de azután úgy döntöttem: miért ne pihenhetne szegény, és egy újabb lyukat ütve a padlózaton, visszaszúrtam azt. Ezután viszont úgy döntöttem, feldobom, és majd ő eldönti, hol szeretne lenni, elvégre Naganoruzan saját akarattal rendelkezik. clown

A feldobott, kard a lábam felé indult meg, de nem zavart, ha ő ott akar aludni, aludjon ott. clown

Csak akkor fel kéne szedni a deszkát, hogy tudjak járni, de végül egy körömnyire a lábfejemtől találta meg a helyét. clown

- Te is tizenegyes vagy? Biztos nagyon szeretsz szétvágni dolgokat.

Tárgy: Re: Edzőtermek Hétf. Feb. 11, 2013 7:29 am

Tavirózsa? Hol? Embarassed

Korán keltem, hisz ma én voltam beosztva az udvar sepregetésére. El is határoztam, hogy ez a nap mozgalmas lesz. Szóval friss hideg vizes zuhannyal indítottam, amit az udvaron álló egyik kútból húztam magamnak, és ruhástul, mindenestől a fejemre löttyintettem az egészet. Végig viharzott a hirtelen jött hideg a testemen. Pár pillanatig nehezebben kaptam levegőt, miközben húzódott a bőröm. Reszketni kezdtem, így még egy edény vizet húztam fel, és megint magamra öntöttem. Ezt már sokkal felkészültebben fogadta a testem. Nem akadtak légzési nehézségeim, szép lassan kezdtem hozzászokni a hőmérséklethez. Ezzel párhuzamosan bele is kezdtem a reszketésbe. Az egész testemen éreztem, ahogy az izmaim igyekeztek felmelegíteni. Be is melegítve ezzel. Amint végezte, megszárítottam magam, felöltöztem, és már mehettem is sepregetni. Azonban nem keserített el a munka. Igazából egyfajta edzésnek is fel lehetett fogni. És, hogy nem csak én gondoltam így, arról a nem egy összetört seprűnyél tanúskodott. Sőt volt, hogy saját szememmel is megleshettem, amint az osztagom néhány tagja ádáz seprűcsatát vívtak egymással. Utána pedig újabb seprűket kellett beszereznünk, mert szilánkosra törték őket... Persze ezek szigorú titkok, amiket az osztag falain belül maradnak, és a nagy arányú seprűtörést többnyire csak annyival elintéztük, hogy túl erős a fogásunk. Cool

Ez a söprögetés se volt másmilyen. Először nekiestünk az éjjel galádul lehulló pár darab levélnek, majd mikor ezzel végeztünk, egymásnak. A seprűnyéllel támadtam, bele víve az ütésbe a súlyomat is, amit a söprögető társam szintén seprűnyéllel védett ki. Egy két ilyen összeakaszkodás eredményeképp ezek a nyelek is ripityára törtek. Kissé értetlenül pislogtunk a kezünkben maradt nyélcsonkokra. Megint ki kellett valami jó indokot találni a történtekre. Mindenesetre, mivel kivégeztük a munkát és annak eszközét egyaránt, így mindenki mehetett immáron a saját dolgára. Természetesen egy kiadós tisztálkodás után, az első utunk az edző terembe vezetett. (Suza~chan, mivel vittem neki könyvet, így elkísért Embarassed

) Végre elkezdhettem a nap valódi programját. Elsőként egy kis bemelegítéssel kezdtem, olyan igazi, nagykönyvben megírt fajtával.végig mozgattam valamennyi izmomat, nehogy megránduljanak, meghúzódjanak feleslegesen. Nem féltem a fájdalomtól, de bolondság lett volna, csak ezért tönkre tennem magam. Szóval szép fokozatosan előkészítettem az izmaimat a rájuk váró fáradalmakra. Amint ezzel is megvoltam, végre neki is láthattam. megszabadultam minden zavaró tényezőtől, ide értve természetesen a felsőmet is, majd elkezdtem. Elsőként nem hívtam elő a kardom shikai alakját. Behunytam a szemeimet, és elkezdtem. Kívülről, lehet nem is tűnt edzésnek, inkább valami furcsa táncra hasonlíthatott. Közben Suza~chan egy ősi mondát adott elő, monoton, kissé szaggatott, furcsán ritmusos kántálással, megadva és szabályozva a mozdulataim ritmusát. Könnyednek tűnő mozdulataim halálos vágásokat lepleztek. Behunytam a szemeimet, és a többi érzékszervemre hagyatkoztam pusztán, miközben sorra idéztem fel Gingitsune mozdulatait. Szép lassan úgy éreztem, hogy Ezüstke kecses mozdulatai vették át az irányítást a testem felett. Egyszerre, szinkronba mozdultam a képzeletemben felelevenedő Rókával. Akkor hagytam csak ezt abba, amikor Suza~chan hirtelen elhallgatott. Meglepődve pislantottam fel, majd kérdőn rá.
- Csak nem gondoltad, hogy egész nap itt nyikorogjak neked, vagy ha mégis, akkor az ajtónyikorgás lesz! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon, majd a könyvecskéjéhez vonult (akkora volt az olvasmánya, mint egy féltégla, simán le lehetett volna bárkit ütni vele)
Eltökéltségét látva, én is folytattam a gyakorlást. Előkerültek a bambusz oszlopok, és már neki is láthattam. Lelkesen gyakoroltam. Hála a rengeteg edzésnek, már egész jól tudtam a kardom súlyát szabályozni. A súly pedig nagyban befolyásolta a suhintás erejét. Épp kezdtem volna bele melegedni, mikor megéreztem, hogy nem vagyok egyedül. A penge suhogása mellett is meghallottam, hogy társaságot kaptam. Nem néztem egyből hátra, pedig szinte bizsergett a bőröm. Tudtam, hogy engem figyel, de nem láttam egyelőre okot rá, hogy én is figyelemre méltassam.
- Merre van mindenki, csak nem egy csattogó koncert lesz valahol, ahová én nem kaptam jegyet, te lány? - szólalt meg egy elég furcsa hang, majd pengesuhogást hallottam, amire villámgyorsan megperdültem a tengelyem körül. Így pont a szemtanúja lehettem, ahogy a kardja a levegőből a lába előtt állt a padlóba. - Te is tizenegyes vagy? Biztos nagyon szeretsz szétvágni dolgokat. - kérdezte.
~ Ezek szerint ő is 11. osztagos... ~ gondoltam magamban, miközben kissé jobban megnéztem a jövevényt. Hosszú hajában itt-ott kócgubancok díszelegtek. A szemei környéke vörös volt, mintha vérrel húzta volna ki őket. Hófehér ruhában volt, és csak az egyik karja volt normális. Persze magamban pillanatok alatt összegeztem a látottakat. ~ Magasabb kicsivel, mint én, és mivel férfi, nehezebbnek is kell lennie, ez az előnyére válhatna egy összecsapásnál. Emellett az az eszelős vigyor a képén, a szemeivel együtt, brutális összhangot produkálhatnak egy lelkileg gyengébb ellenfélben! ~ a rövid helyzetfelmérést követően, shunpóval elrugaszkodtam a korábbi edzőhelyemtől, és közvetlenül mellette jelentem meg. A nagamakim pengéjét a nyakához tartva válaszoltam neki.
- Engem inkább a harcművészetek érdekelnek. Tudod nem vagyok mezei mészáros, aki olyan egyszerűségekbe találjak élvezetet, hogy csak szétvagdalok bármit. - újra shunpóval elugrottam mellőle, vissza a korábbi helyemre - Az csak úgy izgalmas, ha vissza is vágnak, másképp mészárszékre mennék dolgozni... - elkezdett érdekelni ez az ismeretlen minden bizonnyal osztagtárs. - Te vissza tudnál vágni? - kíváncsi voltam, milyen fából faragták. Ha igazi 11. osztagos, akkor nem tud ellenállni egy párbaj lehetőségének. - Ha igen, akkor támadj!
Védekező állást vettem fel, és mivel edzés közbe sikerült elkapnom, így már elő volt hívva a kardom shikai alakja.

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőtermek Csüt. Feb. 14, 2013 10:39 am

Békavéres tavirózsa

A lányka rendkívül szemtelenül szegezett kardot a nyakamhoz, mire elmosolyodtam, mert nosztalgikus. Egyszer az egyik szajha is megszerezte a kardom, amikor termékpróbát végeztem rajta, de akkor sem aggódtam, mert ha meg akart volna ölni, úgyse lett volna már rá időm. A legnagyobb hiba megállni a győztes helyzetben, azonnal le kell sújtani, különben már nem fogod tudni megölni az ellenfelet. Az a lány nem mert megölni, ez pedig nem akar, csak ijesztgetni próbál, persze, ez esélytelen. Nem létezik semmi, amitől félnem kéne.
- Attól, hogy van nála piszkavas, még nem lesz kevésbé sokkalta jobban unalmas. Aki nem tudja használni, azzal is fegyvertelen. Az igazán érdekes rész, amikor elvágod őt, az a legszebb pillanat. - hirtelen úgy döntöttem, hogy jobb magasról a kilátás, úgyhogy felszökkentem a kard markolatára, és felugrottam, társát a plafonba szúrva, így lelógva, és pillantva a lánykára. Fentről még inkább látszik, mennyire kelendő árucikk lehetett volna a vállalkozásomban, különösen, ha neki nincs meg ez a felesleges ruhaviselési kényszere. Bár volt, aki pont azt szerette, hülye perverzek. Jobbak a kezes bárányok.
- Ki tudja azt? Ha éppen ittam, elszívtam egy csészényi ópiumot, talán nem, de most, most táncolni támadt kedvem. Röpködni, szállni, mint egy csillangó - lefelé fordítottam a fejem, miközben a lábam a plafonnak emeltem, és elrúgtam tőle magam, kitépve így a zanpakutot, és fejjel becsapódva a padlóba, kitörve a deszkák egy részét. Milyen vicces lenne, ha valaki belelépne. Hihihihühü.
Kihúzom a fejem a lyukból, majd megpróbálom lenyalni a homlokomról a kiserkenő vért, de a nyelvem nem elég hosszú hozzá, úgyhogy úgy döntök, megvárom, amíg lefolyik, közben pedig bedominálok a dominát. A fémkezem ujjait megmozgatom, hogy csikorogjon, mert az jó, az vicces, az olyan szuper, majd megragadom a földbe állított kardot is vele, és kitépem azt a földből.
Párszor megfordulok a tengelyem körül, közben pedig csinálok néhány gyors fejkörzést, minek eredményeképpen szétesik a hajam. Zavar, ha túl jól áll, túlzottan visszafogott olyankor a külsőm, pedig azt ilyenkor nem szeretem. Ezután felugrok a levegőbe, jó magasra, miközben mindkét pengét lefelé fordítom, hogy leérkezve azt, beleszúrjam a lánykába. A két kard elmerül a talajban, de a lány már nem állt ott, úgy tűnik, félti a melleit.
Kirántom őket, és egy újabb csodás pörgés kíséretében felé ugrok, a közelében pedig leguggolok, és mint valami gyönyörű örvény, haladok el ott. Már felkészülök arra a csodás érzésre, ahogyan átszelek bőrt, húst, csontot, már hallom a sikolyait, mintha egy tüskésbőrű youkai fizetett volna be nála egy órára. Azonban felugrik, a kardjaim, csak a levegőt szántják.
Felegyenesedek, ezúttal csak a jobb kezemben lévő karddal ütök, és amikor azt blokkolta, a mechanikussal is támadok, hogy kettészeljem a jobb mellbimbóját. Azonban egy hirtelen mozdulattal elengedte a zanpakuto markolatát, és megragadta az ócska fémkart, amiből az erős szorítás hatására kifordult a kard. Ostoba tudósok, ez a fémdarab nem jó semmire, a fegyvert akkor sem szabad elengedni, ha levágják az azt tartó végtagot. Persze, ezt egy fanszőr-elemző honnan is tudhatná? Nem ő a hibás, hanem az, aki nem talált jobb programot az anyjuk megdöntése helyett.
Egy rántással kitépem a fémkart a lány ujjai közül, és megragadom két kézzel a megmaradt kardot. Aztán úgy döntök, a másikkal szeretnék harcolni, úgyhogy eldobol felé, és amíg kitér, van időm felvenni a párját a földről. Nekifutok, és újra a lábát támadom, ami elől elugrik, mire kicsit feljebb magasodok, és a darázsderekára célzok, amit kivéd. Elkezdem tolni az összeakadt pengéket, de úgy tűnik, nem jutok előrébb, elég erős ahhoz, hogy megtartsa, talán mert tönkrement ez az ócska kar. Ettől függetlenül próbálom tolni továbbra is, de úgy tűnik, nem kerül közelebb hozzá, úgyhogy ki kéne dádáznom, vagy mi is a neve annak a hülyeségnek, amit valamikor az Akadémián meg kellett tanulnom. Viszont nem jut eszembe a kidouk neve, amiket bemagoltam, ugyanis most nincs nálam a füzetem, mint a vizsgán, így hát marad az, hogy tolom a kardot. Meg is van a zseniális terv: megrázom a fejem, és a hajammal megütöm az arcocskáját, azzal pedig megzavarom… hihihihihühü… Mielőtt azonban kivitelezném, elshunpozik, én pedig a lendülettől továbbmegyek, és majdnem el is esek, de pár gyönyörű lépéssel megmaradok. Kicsit ugrándozok, körbefordulok, és egy mély vágást viszek be a földön heverő padlónak, csak ezután kezdem keresni újra a lányt.

Tárgy: Re: Edzőtermek Szomb. Feb. 16, 2013 12:02 pm

Tavirózsa? Hol? Embarassed

- Attól, hogy van nála piszkavas, még nem lesz kevésbé sokkalta jobban unalmas. Aki nem tudja használni, azzal is fegyvertelen. - ennyi igazából elég volt ahhoz, hogy Gingitsune kissé kiakadjon.
~ PISZKAVAS? ~ sápítozott, és noha nem láttam, biztos voltam benne, hogy le is sápadt dühében. ~ Én? Holmi piszkavas? Életke, öld meg!!! MOST!
Dühös volt a Drága, ez egy percig sem volt vitás. Az önérzetébe gázolt ez az ismeretlen, szóval nem volt mit tenni. Vagy egy vadidegennel állok ki, vagy Ezüstke fog duzzogni. És hamarabb veretném össze magam, semhogy a kardom duzzogását kelljen elviselnem... Nálunk ez már csak így ment. Ahogy reméltem is, a kihívásomat elfogadta, felettébb érdekes pózokat produkálva közben. Akaratlanul is Samanuske~san kis makiját juttatta az eszembe. Csak ő még sértegette is a zanpakutomat ráadásként. Vagyis 1-0 a maki javára. Az már az elején kiderült, hogy gyorsabb voltam, mint ellenfelem, viszont ami félelmetessé tette, az a kiszámíthatatlanabbnál kiszámíthatatlanabb húzásai. Elsőnek a padló lefejelésével lepett meg. Nem volt túl visszafogott személy, legalábbis az eddigi húzásaival nem tűnt annak. Kiserkent a vér a homlokából, ami nem meglepő, hisz az egyik legvérzékenyebb terület. Ha nem is verte be nagyon, szép kis piros patakocska indult meg a homlokától, az álla irányába. Az ismeretlen azonban nem különösebben mutatott bármilyen fájdalmat, vagy megbánást. Ehelyett le akarta nyalni O.O

... a homlokáról. Szerencsére még neki sem volt ekkora nyelve. Itt azonban eldöntöttem magamban, és ezt a véleményemet Gingitsune is osztotta teljes mértékben, hogy ez a srác nem teljesen komplett. Nem mintha ez megzavart volna minket. Nem ő volt az első, és a legrosszabb alak sem, akikekkel eddig találkoztunk. Jobbnál jobb támadásokkal próbálkozott, de folyamatosan eltáncoltam előle. A kardforgatásán érződött, hogy nem csak annyit tudott, ami az Akadémián ragadt rá, vagyis joggal volt a helye az osztagomban. Azonban annyi ide nem elég, hogy valaki jól ismerje a kendo fogásait. Néhány ugrással eltávolodtam, amikor már biztos voltam abban, hogy mivel is állok szemben.
- Mit ne mondjak, eddig nem mentél sokra a te két piszkafáddal sem... - szólaltam meg kissé gonoszul, Ezüstke nagy megelégedésére. Láttam, hogy milyen volt a karja, de nem estem kétségbe miatta, sem semmilyen anyáskodó érzelgősség nem környékezett meg. Viszont kíváncsi voltam, hogy mire is képes ez az idegen, vagyis minden bizonnyal újonc. Néhány elnagyolt lendület után, kissé ténferegve szédelgett egy keveset, majd miután visszanyerte egyensúlyát, kicsit még tett-vett és utána keresett meg megint engem. Addigra már kint voltam az ajtón kívül.
- Ha táncolni van kedved, mint ahogy mondtad, megmutatom a tökéletes táncparkettet- indultam el az egyik másik edzőterem felé. Ez a terem kissé speciális volt, ugyanis itt nem voltak nyitva az ajtók biztonsági okokból. Sőt, nagyon ablakok sem voltak. Megvártam, hogy utánam jöjjön, ami az ő részéről nem sikerült épp hétköznapi módon, de alapból egy türelmes ember vagyok. A "különleges táncparkett" egy speciális terem volt, felszerelve mindenféle csapdával. Amint beért, az ajtók bezárultak lámpák gyulladtak, és megszólaltam.
- Ha rám figyelsz, és csak kardozol, a parkett megöl. Ha a parkettre figyelsz, akkor én öllek meg. Döntsd el, hogy mégis mit fogsz tenni? - egy rejtett kapcsolóval működésbe hoztam a csapdákat. Az volt a szépsége ennek a feladatnak, hogy a csapdák folyamatos mozgásba voltak. Még én, aki pedig már nem egyszer jártam itt, még én se tudtam, hogy honnan fognak lesújtani. Elsőként néhány penge lengett el a helyemen. Ellöktem magam még pont időben, így nem talált el, azonban alig, hogy elhintázott a helyemen, újra ellöktem magam, csak most az ismeretlen felé, és felé sújtottam a kardommal. Óvatosságból az első alkalommal nem az éles felével a pengémnek, de a többi már rendesen záporoztak rá. Amíg a folyamatosan támadó nyilakat, pengéket, késeket, vagy épp himbálózó farönköket kerülgettem ki, folyamatosan támadtam az osztagtársamat. Nem hagytam neki pihenési időt. Shion mindig azt mondta, hogy legjobban csakis komoly szituációban, vagyis élet-halál helyzetben tanulunk. Ez a legjobb és a leggyorsabb módszer. Most én is ezt alkalmaztam. Ez a terem pedig pont ennek épült, hogy a harcosok megtanulják használni az egész testüket egy harc során, ne csak néhány izmukat.

Tárgy: Re: Edzőtermek Csüt. Feb. 21, 2013 10:48 am

Békavéres tavirózsa

Fut előlem, de megvár, mintha kedve volna a fogócskához. Tánc, tánc, táncolni akarok a sikolyaira, forogni körbe, mint egy halálos búgócsiga, ahhoz hasonlatos, amivel még gyerekként játszottam. Közben pedig szét akarom vágni, amihez hozzáérek, hadd pusztuljon, essen, hulljon ezernyi darabra. Hihihihühü.
Megfordultam a tengelyem körül, és eldobtam felé a kardot, hogy felszögezze a falra, de a célpont már nem volt ott, a fegyver beleállt a falba. Utána indultam hát, összegyűjtve mindkét zanpakutot, rohantam, ugrottam, gurultam, estem, másztam, és megint ugráltam utána. Felfutottam a falra is, mivel megláttam egy érdekes formájú deszkát a plafonon, mit kedvem támadt szétaprózni, elpusztítani, de a célt elvétettem, a mellette levőt vágtam szét. Elgondolkodtam, maradjak-e őt elintézni, de arra jutottam, a lány elfut, a deszka nem.
Úgy tűnik, jól döntöttem, érdekes játszóteret talált nekünk, ahol táncikálhatunk. Persze, a sima tánc is vicces, de amit mondott, talán még szebbnek, gyönyörűbbnek tűnt. Körbeforogtam, és újra megforgattam magam körül a kardokat, majd előre vetődtem, de a lány már bent volt a teremben, és csak a levegőt kaszaboltam. Mindig elmenekül. De ebből a szobából, már nem talál kiutat, legalábbis amíg nem könyörög. Elszoktam a könyörgés hallgatásától, pedig olyan gyönyörű.
Berohantam az ajtón, ahol gyorsan felmértem, bizony érdekes játékoknak nézünk elébe. Vihogva felugrottam a levegőbe, miközben a helyen, ahol álltam, átlengett egy nagy penge, én pedig kicsit arrébb értem a földre.
- Mindig csak magamra figyeltem - védem a lány támadását a kardjaim keresztezésével, és bár az életlen felével ütött, az ócska fémkar, mintha már nem bírná a nyomást, nyikorogva engedte a földre hullni a zanpakutomat. Azonnal megragadtam vele a megmaradt kardom pengéjét, és hátralöktem őt. Azonban nem használtat ki az előnyét, elugrott a közelemből. Bármilyen ügyes, fél tőlem. Hihihihühü…
A szemem sarkából megláttam a felém szálló körfűrészpengét, amit úgy döntöttem, a 12.osztag protézisével állítok meg. Erre talán még jó. Szikrákat szórt a súrlódás, ami vicces, mint a tűzijáték. Nagyjából öt-hat szekundumig tehette ezt, majd egy reccsenés tudatta velem, hogy az ócskavas nem bírja tovább, így hát kitértem, épp időben, a penge csak a gyönyörű hajam pár szálától, egy három és fél fémujjaim egyes részeitől fosztott meg.
Érdeklődve pillantottam a fémvégtagra, és megmozgattam a nagyjából még működő ujjakat. A három szélső teljesen levált, fele olyan hosszúak lettek, mint eddig voltak, a matatóujjam azonban, bár a vége már csak fityegett, még tartotta magát, mintha gúnyolná a másik hármat. Hihihihühü… Megragadtam, letéptem, és a lány felé dobtam egy vihogás kíséretében, majd elindultam volna felé. Az utolsó pillanatban azonban meg kellett torpanni, előttem száguldott át egy hatalmas farönk. Ezzel a módszerrel öltem meg Urufu Sajitarout, amikor egy erdőn vágott át.
Ezután lehajoltam pár nyíl elől is, majd végre elkezdhettem újra táncolni, a lányhoz pörögtem, és felé vágtam, teljes erőből, ezúttal fejre. Szinte meg sem várva az eredményt, felugrottam a levegőbe, és amennyire tudtam, két kézzel megfogtam a kardot, és teljes erőből lesújtottam. A lány azonban kitért, és én is rákényszerültem arra, hogy eltáncoljak egy felém szálló farönk elől. Mivel nosztalgikus, mint a hinta, felugrottam rá, és azon állva, mosolyogva vártam, hogy jöjjön. Az ócskakézzel a láncba kapaszkodtam, a kardot pedig rá szegeztem a másikkal.

Tárgy: Re: Edzőtermek Hétf. Feb. 25, 2013 4:31 am

Tavirózsa? Hol?

Ugrottam, így pont elkerültem azt a néhány nyilat, amik befúródtak a helyemre, a padlóra. Fél pillantással az ismeretlent figyeltem. Úgy tűnt, ő is egész jól eltáncol a veszély elől. Már csak a harcba kellene ezeket beleültetni. Erre nincs jobb mód, mint rákényszeríteni. Különben is, ha az osztagtársam, ehhez hozzá kell, hogy szokjon. Mármint a kényszerítéshez. Cool

Közben felugrott egy hatalmas hintázó fatörzsre, és gyereknek képzelve magát, hintázni kezdett. Mire, én egy utóképet hagyva magam mögött, követtem hangtalanul. Mosolyogva végig nézhettük, ahogyan belém csapódott egyszerre három tőr. Az arcomon először meglepettség tükröződött, majd a fájdalmas grimaszba rándult. Az ismeretlen arcára ezzel egy időben egy elég érdekes mosoly telepedett. Mintha élvezte volna, hogy megsérülni látott engem.
~ Életke, ezt te jól meggondoltad? ~ érdeklődött, mint egy mellékesen Gingitsune.
~ Mit is kellene jól meggondolnom?
~ Mint már mondtam, nem teljesen százas szerintem a srác, de emellett még brutális is, amint az az eddigiekből kiderült. Te biztos ilyen alakokat akarsz megismerni? Edzésről nem is beszélve...
~ Csak nem ijedtél meg? ~ Vigyorodtam el én is gonoszul. Nem egyszer mondták már rám is, hogy beteg állat vagyok, szóval ennyi nem tudott eltántorítani. Ezt Ezüstke is tudta...
- Azt mondtad, hogy táncolsz, de ez inkább csak ugrabugrálás... - sóhajtottam a belső csevej alatt pont az ismeretlen mögött, miközben a térdeimmel kirúgtam a térdeit, majd elugrottam mögüle, ugyanis egy penge fémes surrogással szelte át a levegőt pont a helyemen. Ekkor jött az isteni szikra, egy csodásan megcsillanó suriken személyében. Eddig voltam kedves és féltő az ismeretlennel. Shunpóval ugrottam, és egy tíz kilós karddal kezdtem a támadásomat. Ha megölném, még a végén én kapnék... ezt pedig nem akartam. Épp ezért nem kezdtem nehezebbel... Még, hogy nem féltettem. Neutral

Szóval a tíz kilós karddal, és a lendületemmel felturbózva támadtam egy egyszerű felülről irányított vágással, majd még mielőtt eltávolodhattunk volna, bármelyikünk is a másiktól, egy rúgással rásegítettem a dologra. Azonban nem hagytam, hogy eltávolodjon, ugrottam utána, egy kissé furcsa pörgést végezve közben, mert majdnem eltrafált egy galád pallosnak is beillő lengő izé. Épp, hogy csak elkerültem, de még így is elértem a célomat. A kardom nyelével megcéloztam a gyomorszája környékét, és a lendületemtől felerősített ütéssel kínáltam meg. Ezek után, újfent nem hagytam neki békét, sem időt a pihenésre. A tizenegyedik osztag tagjai nem pihenhetnek az edzőteremben. Shunpóval mögé kerültem, és fekete tűzzel kicsit hátba küldtem. Igaz, hogy közbe egy adag nyíl sebesen közeledett, és én pont felé löktem. Nem volt túl sok választása. Ha kitér előle, akkor az én kardom találja el, ugyanis addigra már újra támadásra kész voltam, ha viszont nem tér ki, akkor a nyilak, és a kardom kapja el. Volt még egy lehetősége, az pedig az volt, ha mind a kettőnket blokkolta egyszerre. Ezt viszont nem volt egyszerű mutatvány. Fürgének, pontosnak kellett hozzá lennie. Az egyedüli esélye, ha a kardjával blokkolja az enyémet, a lábával pedig a nyilakat tereli el. Esetleg a lábaiba állnak bele, de akkor is megmentette az életét. Kíváncsi voltam, hogy vajon miként képes egy ilyen helyzetből kimászni az új fiú.
~ Azt hiszem nem szóltam... ~ hallottam a lélekölőm hangját kissé visszafogottan a fejemben.
~ Miről van szó? ~ érdeklődtem egy gonosz vigyor kíséretében.

Tárgy: Re: Edzőtermek Kedd Márc. 12, 2013 5:25 am

Békavéres tavirózsa

Úgy tűnik, ennyi volt, engem túlélt, de a játszóterünket nem. Háááááááá. Milyen kár, pedig még szívesen játszottam volna ezt a kedves játékot, de egyedül maradok, másodperceken belül belepatkol abba a sérülésbe. Már csak ki kell sétálnom innen, és keresni valami viccesebb elfoglaltságot.
A következő pillanatban hanyatt esek a hinta-palintán, és legurulok róla oldalirányba, így pont elkerülve a felénk szálló fémdarabot, ez azonban neki is sikerül. Ügyesebb, mint gondoltam. Vááááh.
A kardommal védem a támadását, rézsútosan, hogy elcsússzon a penge, mert akkor szikraesőt vet. Szeretem a szikraesőt, az olyan szépséges, mint a tengeren áthozott rakéták becsapódás után, amikor elkezdődik a robbanást túlélők jajgatásának kórusa. Olyan megható. Egyszer talán mégis megtanulom a hókuszpókuszt, olyan gyönyörű, amikor sikolyokat csal ki egy fényes szerkezet másik pici száján.
Amit a penge elsikamlódott, hátraléptem kettőt, miközben leguggoltam, hogy a lábát vághassam. Olyan gyönyörű hallgatni a kiabálást, amikor a fém bebizonyítja, keményebb mindennél, ami az emberi testben található. A támadásom azonban nem tudtam befejezni, sikerült arrébb rúgnia, és miközben estem, felfelé vágtam egyet. Feltápászkodtam a földről, és arra vágtam, amerre sejtettem, de megint nem éreztem azt a kellemes ellenállást, csak a levegő, mindenki szajhája tűrte engedelmesen, hogy áthatoljon rajta a kardom. Helyette, ahogy felálltam, ő talált be a kardja markolatával, minek hatására kifolyt egy félpohárnyi nyál a számon, és összegörnyedtem. Elmosolyodtam, ahogyan felé szúrtam, de Naganoruzan szebbik fele újfent csak a levegőt tette magáévá.
- Miért futsz előlem, kicsi lány? - mielőtt megtalálhattam volna, hátba vágott, én pedig előretántorodtam, pont egy nagy adag fapálcika útjába, amiket a kardommal ütögettem félre. Nem szerettem soha a nyilakat, csak akkor vicces, ha közelről lövünk vele, különben túl gyorsan meghalhat az ellenfél. Oldalról közben a pici lány támadott meg engem, és mivel most csak egy kard van nálam, jobb híján, a fémkarral védtem, amit ugyan levágott csuklótól lefelé, de így el tudtam lépni, és leszorítani a kardját.
- Ügyes kislány vagy te. - centikre az arcához hajoltam, ahogy halkan elmondtam a dicséretem, majd hátraléptem, mivel úgy döntöttem, hogy most a másik kardommal akarok harcolni, így hát átszúrtam rajta a jelenleg használtat, hogy legalább a hegye kiálljon. Ezután magamhoz húztam az elejtettet annak a hülye karkötőnek a segítségével, közben pedig ki is kerültem egy hosszú rudat, ami az égből hullott alá. Most, hogy újra nálam van mindkét kardom, és biztos a fogásom, minden rendben. Megforgatom magam körül a kardot, miközben egy arra röppenő shurrikent is ellökök, és felkészülök a továbbiakra. Egyelőre nem kérek segítséget Naganoruzantól, majd ha elvesztek még egy végtagot, ráér. - Gyere!

Tárgy: Re: Edzőtermek Szer. Márc. 20, 2013 4:19 am

Tavirózsa? Hol?

Kislány? Én? Majdnem felnevettem, mikor ezt meghallottam. Nem tudtam, hogy ő maga idősebb~e, mint én, de ez akkor is vicces volt. Mosolyogva pislogtam rá, miközben megdicsért. Még az se ronthatta el a kedvemet, hogy előtte azzal gyanúsított meg, hogy előle futok el. Pedig ha el akartam volna futni, már rég megtehettem volna. Minden esetre, nem akartam elrontani azzal a kedvét, hogy elárulom neki, hogy eddig tényleg csak játszva táncoltam vele. Ha már vette a fáradtságot, hogy ügyesnek nevezzen... Smile

A kardját, a másikat a műkarjába szúrta, miközben kitért néhány shuriken elől, majd rám nézett.
- Gyere - mondta. Vagy kiáltotta volna? Azt azonban nem tudhatta ez alatt a merész kijelentés alatt, hogy a csapdák az idő előrehaladtával egyre többen és egyre sűrűbben támadnak ránk. Ez így volt kitalálva, hogy ne ragadjon meg a használó egy szinten, hanem fejlődhessen. Már nem volt idő gondolkodni a felénk csapódó fegyverek között. Már nem volt elég csak a kardot használnom. A hüvelyét is a kezembe vettem, és két kézzel védtem magam a záporozó pengék elől, miközben elindultam az ismeretlen felé. Egy ilyen kedves invitálást igazán nem lehet kihagyni Neutral

Hiába, még mindig Ikichi~chant jutatta az eszembe, így el is neveztem Ikichi~sannak Sa~chan makija után. Cool

Szóval fél szemmel Ikichi~chant figyeltem, miközben hol elhajolgattam a gyorsan röpködő halál, vagy legalábbis fájdalom elől, hol pedig elütögettem őket, elég gyors tempót diktálva. Itt nem volt mese. Vagy táncolunk, vagy többlet vasat kapunk. Cool

Shunpóval próbáltam gyorsabb lenni a repkedő kis pengéknél, felé irányítva a saját adagomat is, hisz így is úgyis el kellett távolítanom a környezetemből. Közben az idegen mellé kerültem, és amint kardtávolságon belül volt, támadtam. a hüvellyel és a kardommal egyaránt, hisz neki is két kardja volt. Ráadásképp az egyik a kezében, ami az én célomat segítette. Hogy jobban használja a saját testét harc közben, és ne annyira a pengéjére támaszkodjon. Amennyiben a két támadásomat kivédte, közben nemes egyszerűséggel indítottam egy rúgást a gyomorszájára. A nyilak, shurikenek, kunai kések és a válogatott pengék pedig egyre sebesebben repkedtek körülöttünk. Shion mindig arra tanított, hogy egy fegyvert akkor fogunk tudni jól forgatni, ha az a testünk részévé válik a harc közben. Márpedig ehhez a testünket is kell tudni használni. Szóval nem akármilyen tréningen kellett annak idején már gyerekkoromtól kezdve átesnem. Arról nem is beszélve, hogy annak érdekében, hogy a katanám tényleg a részemmé váljon, mindig velem volt. Még amikor maikonak kellett állnom, akkor is megoldottam. Igaz el kellett rejtenem, ugyanis a nővéreim nem nézték volna jó szemmel, ha kiderül, de belém ivódott. Azóta is, még éjjel is velem volt Gingitsune. Tényleg részemként gondoltam rá. Ha pedig a testem része volt, akkor nem okozott gondot szinkronba használni a testem többi részével. Neutral

Valamiért apám tanításai közül ez ivódott belém a legjobban. Noha ez a lecke nagyon sokaknál elmaradt. És mivel én pedig nem bántam sose túl jól a szavakkal, így inkább megmutattam, semhogy elmagyaráztam volna. Hiába, az Akadémián nem oktatták olyan szigorral, mint nekem a nevelőapám... Nem is oktathatták. Ez egy életforma volt, amibe vagy beletanul valaki, vagy sosem értheti meg. Nem is azt reméltem, hogy ettől a kis csatározástól meg fogja érteni a fiú, hogy milyen ez, sokkal inkább hittem abban, hogy rá fog érezni a dolog ízére. Épp ezért, folyamatosan támadtam, és ha nem vigyázott, vagy megint a műkarjával akarta blokkolni a támadásaimat, egyszerűen tönkretettem a mechanikus karját. Elvégre igazi és veszélyes helyzetekben fejlődik leginkább az ember. Engem legalábbis így neveltek. Pont ezért nem finomkodtam túlzottan én se az ellenfelemmel... Embarassed

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőtermek Kedd Márc. 26, 2013 12:31 pm

[Gyengeség]
Hakuda edzés Urufu-santól...

Nem tudtam feldolgozni azt a tényt, hogy sikerült kivédenem az egyik ütését. Ami azonban meglepett, hogy nem fájt amikor célba ért az előző kettő. Tehát csak jelző vagy milyen ütéseket márt rám. Kicsit bosszantott, de örültem is neki. Ha nem így tett volna akkor valószínűleg a földön fetrengenék törött bordával, vagy már halott lennék mert eltörte volna a szegcsontom.
Abbahagyta az ütést ahogy látta az arcomra kiülő megilletődöttséget. De egyből le is törte a jókedvem. Egyből azzal jött, hogy a vak szerencsének köszönhetem azt, hogy sikerült hárítanom. De ég ha így is van nem érdekel mert sikerrel jártam... igaz, hogy előtte benyeltem kettőt, de legalább egy sikerült, és ha így folytatódik akkor lassan, de biztosan az összeset képes leszek hárítani, vagy legalábbis nagyon remélem. Tényleg nagyon jó lenne elsajátítani a pusztakezes harcmodort is mert csak karddal elég gyenge vagyok... vagyis ha nem tudják tőlem elvenni a kardom akkor elég jól helyt állok mert egészen idáig csak a zanjutsu képességeimet tornáztam fel ameddig csak tudtam, de ha véletlenül egy harc kellős közepén szabadítanak meg lélekölőmtől akkor cseszhetem az életem... és még Dirannal se találkoztam a fene vigye el... pedig olyan jó lenne látni a testvéremet. Rajtam kívül senki se tudja itt SS-ben vagy legalábbis remélem, hogy van egy ikrem. Nem tudom miért, de sose dicsekedtem vele.
- Hűhaaa....- maradt tátva a szám amikor láttam, hogy az ideiglenes mesterem egy egyszerű ütéssel felborította a bábut. Ráadásul még a felülete is megsérült, de az Ő kezének semmi baja nem volt... egy igazi profival volt dolgom... jó ember fogtam ki magamnak, szerencsére. Ha egy fatökűvel lenne dolgom akkor tuti az lett volna az első dolgom, hogy egy laza mozdulattal kettévágom, de Ő gondoskodott arról is, hogy ne tudjam használni a fegyveremet... átadta a feleségének megőrzésre...
A báb elé tessékelt. Kicsit féltem, hogy nevetség tárgyává fogom magam tenni fél percen belül, de nem érdekelt. Az erőért rögös utakat kell bejárni... és én most egy elég rögösre tértem rá. Megropogtattam az ujjaimat, a csuklóimat, illetve a nyakaimat majd vettem egy nagy levegőt, az arcom elé emeltem a kezeimet és egy egyszerű mozdulattal megpróbáltam megütni a bábut. Sajnos későn ért el az agyamig az a felszólítás, hogy legyen feszes a csuklóm. Nagyot roppant, de szerencsére nem tört el vagyis tudtam mozgatni. Valószínűleg a mesterem most a fejét fogta... olyan lehetett neki most ez az eset mintha a falnak beszél volna, de nem érdekelt. Mindenki követ el hibákat. Ismét nagy levegőt vettem kifújtam és azzal egy időben indítottam még egy ütést, de most a testsúlyomat is belehelyeztem. Vagy legalábbis az volt a tervem. A szemem mindvégig csukva volt, nem mertem nézni, hogy mit csinálok. Csak a hangos csattanás, az éles fájdalom és a puffanás vett rá arra, hogy kinyissam a szemeim. Láttam, hogy a mester felállítja nekem a bábut és közli, hogy csak szerencsém volt. Lüktetett a kezem és úgy éreztem mintha valami meleg csordogálna rajta... nem értettem míg meg nem néztem. A bábu felszakította az öklömet ami most vérzett.
- Hát ez kurva jó..- mondtam majd ismét felvettem az alapállást. Tudtam, hogy ez az ütés még jobban fel fogja szakítani a sebet és még jobban fog fájni, de nem érdekelt. Szereztem már ennél nagyobb és súlyosabb sebeket és itt állok... tehát azért tudok valamit... Végighallgattam Urufu-sant.. azt mondta, hogy a saját állásomra is figyeljek nehogy kibillentsenek az egyensúlyomból mert az nem csak az én életembe kerülhet. Ebben igaza van... erre is figyelnem kellett. Furcsa volt, hogy most kard nélkül kellett majdhogynem ugyan azokat az alapokat átvennem. Most már magabiztosabban indítottam el az öklömet a fabábu felé, ami másodjára is felborult. Majdnem örömujjongásba kezdtem, de még időben észhez tértem. Ez most alap dolog volt, hogy sikerül. Ezen semmi megünnepelni való nincsen.
- Rendben, pihenek, csak még egyszer megcsinálom... - mondtam. Nagyon lelkes voltam mert láttam magamon a fejlődést. Kb. egy órával ezelőtt meg se tudtam mozdítani a bábut most pedig fel tudom borítani. Most a bábu fejét vettem célba. Ütöttem, éles fájdalom hatolt az öklömbe, de a bábu még így is felborult. Széles mosoly terült el az arcomon. Leültem majd letéptem egy kisebb darabot az egyenruhámból és bekötöttem a sebemet.
Végighallgattam ahogyan Urufu-san kritizál, illetve magyaráz valamit a védekezésről, de már sajnos elbóbiskoltam. Nagyon meglepett, hogy ennyitől el tudtam fáradni... de nem érdekelt, most nem dőlhetek ki... még meg kell tanulnom védekezni.. anélkül semmit nem érek az ütésekkel.
- Urufu-san.. maga mikor tanulta ezt az egészet? - tettem fel egy egyszerű kérdést. Nem tudtam , hogy hány éves, azt se tudtam, hogy mióta shinigami. Csak annyit tudok, hogy szolgált a 11. osztagnál, meg hogy van egy felesége, illetve képzett hakudából. Mondjuk nem csoda, hogy csak ennyit tudok róla hiszen nemrég ismertem meg. A legjobb az, hogy még így szinte ismeretlenül sikerült rávennem, hogy segítsen nekem.
A plafonra pillantottam és sikerült elbóbiskolnom. Bárcsak ne haltam volna meg. Akkor még most is Diran mellett lehetnék, akár családi vállalkozásunk is lehetne. Én személy szerint egy bárt nyitottam volna... az iker sárkány vagy valami hasonló űberszuper névvel. Lehet hülyén hangzik z az egész, de nem ez az álmom... ami már tényleg csak álom marad hiszen halott vagyok már egy j ideje és nem tudom mi van a testvéremmel... Szégyen, hogy ennyire elhanyagoltam Őt... még az se érdekelne ha nem lát... csak lássam, tudjam mi van vele. Lehet el kéne látogatnom... talán látogatja a síromat.. lehet, hogy gondozza... ki tudja... lehet, hogy pont a síromnál futnék össze vele... s lehet, hogy még látna is... az lenne a legjobb. Mondjuk csak annyit tudok róla, hogy ugyan úgy néz ki mint én. Vagyis majdnem mert neki vörös a haja. Mindig erről tudtak minket megkülönböztetni... semmi másról csak a hajszínünkről... ~Hiányzol Diran! ~ gondoltam majd megdörzsöltem a fáradtságtól égő szemeimet és visszatértem a valóságban. Ott ültem az edzőterem padlóján és már nem a plafont hanem Urufu-sant bámultam. Lassan már itt lett volna az ideje a védekezés gyakorlásának, de még gyorsan letéptem még egy darabot a ruhámból és lecseréltem a kötésemet, ugyanis átvérzett... Csúnyán felszakadt, lesz majd vele bajom míg meg nem gyógyul, de ez most nem érdekes... Vettem egy nagy levegőt majd talpra pattantam.
- Azt hiszem itt az ideje folytatni...- mondtam. Éreztem, hogy az adrenalin szintem ismét az egekbe ugrik... ez hiányzott nekem... kár, hogy ez csak edzés és nem egy kardpárbaj...

Tárgy: Re: Edzőtermek Kedd Márc. 26, 2013 3:51 pm

[Gyengeség]
Hakuda edzés Miyake-sannak

Nem igazán lepődtem meg azon, hogy izgatottan, türelmetlenül, és majdnem csuklóval ütötte meg a bábút, s valamiért egy lehetetlenül régi emlékkép villant be, amin az első, szüleink, rokonaink kísérete nélküli találkozásunkkor minden figyelmeztetés nélkül megöleltem Sakura-t. Ifjúság, bolondság. Tartja egy szólás, s valóban igaz, hogy mindenki, főleg az ifjak képesek annyira fellelkesülni, hogy ne gondolkodjanak, mielőtt cselekednének.
Örömmel töltött el, hogy az ifjú nem csupán engedi, hogy segítsem, hanem, hogy a tanácsaimat megfogadva, s azokat betartva folytatja az edzést, valamint az is örömmel töltött el, hogy fejlődik, már ilyen rövid időközben láthatóan. Bár az is igaz, hogy ez egyáltalán nem látszódott rajtam.
- Még az életemben, de először Rukongai, azután az Akadémia frissítette fel, idézte vissza belém a tanultak emlékeit, így nem csupán érthetetlen tudás, képesség ez a ködös múltból.
Ameddig pihent elmentem a takarító eszközökért. Amiket visszatértemkor az ajtó mellett hagytam, s visszasétáltam az ébredező Miyake-sanhoz.
- Akkor állj velem szemben, s amit csinálok, próbáld utánozni. – Mondtam, s alapállásként felvettem egy vállszélességű terpeszt, valamint a karjaimat kinyújtva kis szögben az oldalam mellé helyeztem.
- Több féle védekezési mozdulat létezik, hiszen ütések, rúgások több irányból érkezhetnek. – Kezdtem bele, mihelyt ő is nagyjából úgy állt, ahogy én. – Ütéseket főleg onnan kaphatunk, ahová a karunk elér, nem úgy rúgásokat. Rúgásokat már bárhonnan kaphatunk. Viszont most csupán néhány, alap mozdulatot fogok bemutatni. Az első hárítási technika valószínűleg ismerős lesz, hiszen a mozdulat hasonlít arra, ahogyan a kardot előhúzzuk. – Ezután lassan, követhető, megfigyelhető sebességgel jobbomat a bal oldalamhoz emeltem, minthogyha lenne ott egy kard, azután haránt irányba fölfelé jobboldalra húztak, minthogyha a saya-jából húznék elő egy katanát. Azután ezt megismételtem a bal karommal is.
- Ismételd meg a mozdulatsort. – Szólítottam fel, s figyeltem, hogy hogyan hajtja végre. Hogyha valami hibát láttam benne, akkor elmondtam neki, miután a mozdulat sort befejezte, s utána újra felszólítottam a mozdulatsor elvégzésére.
- A következő, amit mutatok, még mindig ismerős lehet, hiszen az előbbi képzeletbeli kard még mindig a kezünkben lesz. Viszont most ez olyan, minthogyha ezzel a karddal harántirányba lesújtanánk egy ellenfélre. – Ezután jobbomat nagyjából oda emeltem, ahova az előbbi védekező mozdulat végén a bal karomat húztam, azután lefelé keresztirányban a képzeletbeli karddal a levegőbe hasítottam, s a mozdulat végén a karom ugyan ott volt, mint az alapállásnál. Ezt követően bal karommal is végrehajtottam a mozdulatot.
- Ismételd meg a mozdulatsort. – Szólítottam fel, s figyeltem, hogy hogyan hajtja végre. Hogyha valami hibát láttam benne, akkor elmondtam neki, miután a mozdulat sort befejezte, s utána újra felszólítottam a mozdulatsor elvégzésére.
- Még mindig a kezekkel fogunk dolgozni, viszont most előtte, minthogyha ütni akarnánk, a kezünket felemeljük. – Balomat magam elé emeltem enyhén behajlítva, tenyeremet hátra feszítettem, míg a jobbomat behajlítottam, s oldalam mellé húztam ökölbe szorítva úgy, hogy a tenyerem az ég felé nézett. – Figyelj! – Szólítottam fel, azután a balommal kifelé egy kis kört írtam le, s ezután kezet cseréltem. A jobbom volt magam elé emelve, míg a balom volt az oldalamhoz húzva, s megismételtem a mozdulatot. – Figyelj! Ugyan ez befelé is lehetséges. – Mondtam neki, s aztán újra kezet cseréltem, hogy újra a balom legyen magam elé emelve, és egy újabb kis kört írtam a levegőbe vele, viszont most befelé. Ezután újabb kézcserével, a jobbommal ezt is megismételtem.
- Ismételd meg a mozdulatsort. – Szólítottam fel, s figyeltem, hogy hogyan hajtja végre. Hogyha valami hibát láttam benne, akkor elmondtam neki, miután a mozdulat sort befejezte, s utána újra felszólítottam a mozdulatsor elvégzésére.
- Most a lábakra térünk át. Amit mutatni fogok az söprésnek nevezik. Mikoron meglátod, érteni fogod. Ez is, mint az előbbi kifelé és befelé is lehetséges. – Ezután a jobb lábammal egy kört írtam le előre, kifelé irányba, de a földet nem hagyta el a lábam, aztán ugyan ezt megismételtem másik irányba, vagyis befelé irányba. Ezt követően a bal lábammal is megismételtem a mozdulatsort.
- Ismételd meg a mozdulatsort. – Szólítottam fel, s figyeltem, hogy hogyan hajtja végre. Hogyha valami hibát láttam benne, akkor elmondtam neki, miután a mozdulat sort befejezte, s utána újra felszólítottam a mozdulatsor elvégzésére.
- Rendben. – Mondtam. – Már csupán egy van, amit mutatni kívánok. Ez végül is ugyan az, mint a söprés, de most nem a földön írunk le kört, hanem a térdünkkel, ez felhúzva írjuk a levegőbe a kört. Figyelj! – Szólítottam fel, s ezután jobb térdemet befelé indítva felhúztam, s miután ívesen felhúztam a térdemet kifelé irányítva ívesen félig oldalra húztam, s azután visszanyújtottam oda, ahonnan elindítottam. Ezt követően a bal lábammal is megismételtem a mozdulatsort.
- Ismételd meg a mozdulatsort. – Szólítottam fel, s figyeltem, hogy hogyan hajtja végre. Hogyha valami hibát láttam benne, akkor elmondtam neki, miután a mozdulat sort befejezte, s utána újra felszólítottam a mozdulatsor elvégzésére.
- Ezennel végeztünk, vagyis a mozdulatok bemutatásával, átvételével. Viszont lassan tényleg vége az edzésnek, de addig még legalább kettő dolog van még. – Hagytam némi hatásszünetet, s csak aztán folytattam. – Az első, az, hogy az előbb bemutatott mozdulatok megismétlése egy huzamban. Figyelj, most megmutatom, hogy mire gondoltam. – Miután elmondtam a feladatot kezdve a kard előhúzásra hasonlító mozdulattal kezdtem, azután a levegőhasításra hasonlítóval folytattam, ezt követte a kifelé, aztán befelé kis körzéses mozdulat, az utolsó előtti mozdulat a lábbal kifelé, aztán kifelé söprés volt, végül a térd emeléses mozdulattal zártam a gyakorlatot. – Most együtt csináljuk. – Szóltam, hogy most neki is el kell végeznie a gyakorlatot. Az előbbi sorrendet tartva újra megcsináltam a gyakorlatot. – Rendben, akkor most csak te. – Szólítottam fel, és figyeltem, hogy hogyan hajtja végre. Hogyha valami hibát láttam benne, akkor elmondtam neki, miután a mozdulat sort befejezte, s utána újra felszólítottam a mozdulatsor elvégzésére.
- Ezeket akár kombinálni is lehet, valamint szükséges plusz mozdulatokkal kiegészíteni, ezeknek a variációknak a számát csupán a képzeleted határolhatja be, viszont végrehajtásukhoz éles harcban, vagy csak gyakorláson már tapasztalatot is igényelhet. Van kérdésed?

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőtermek Szer. Márc. 27, 2013 5:56 am

[Gyengeség]
Hakuda edzés Urufu-santól...

Azt hittem, hogy csak kezdeti lelkesedés, ami elkapott, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Szomjaztam az új dolgok iránt. Tanulni akartam.. minél többet és többet... erősödni akartam, hogy megvédhessem a gyengéket, többek közt a testvéremet, Dirant. Még él, érzem legbelül... ha halott lenne biztos ide kerülne, hiszen mi rosszat tehetne az életben az én egyetlen és imádott ikrem? Pontosan semmit... vagy nem tudom.. lehet rossz útra tért, de azt nem hinném el róla... Sokkal jobb ember annál...
Időközben Urufu-san elment a takarító eszközökért, ami arra utalt, hogy az edzésnek nemsokára vége. Kár.. évekig el tudnék időzni és bővíteném a tudásomat általa, jó mester... más elkergetett volna szerintem az első kisebb hibám után, de Ő tanácsokat adott, segített talpra állni és a legjobb, hogy sikerült tanítania nekem valamit. Ez azért meglepetés mert már az Akadémián majdnem feladták. Engem csak a fegyveres harc érdekelt. Sokkal nagyobb biztonságban érzem magam ha a fegyverem a kezemben van. Annak ellenére, hogy nem jövök ki olyan jól vele. Majd annak is eljön az ideje, remélem. Az ideiglenes mesterem válaszolt a kérdésemre. Még az emberi életében kezdte a pusztakezes harcmodor elsajátítását.
- Akkor maga nem most kezdte ezt az egészet... ezért ilyen képzett és ezért ilyen jó tanár. - mondtam kedvesen majd figyeltem ahogyan arra kér álljak vele szembe és utánozzam azt amit csinál.
Én is vállszélességű terpeszt vettem fel, a kezeimet megpróbáltam ugyan úgy elhelyezni a felsőtestem mellett ahogyan Ő majd összpontosítottam, hogy egy apró hibát se ejtsek, most már nem szabad, eljutottam arra a szintre, hogy most már, hogy van egy kis sikerérzetem a pusztakezes harccal kapcsolatban nem fogadok el semmiféle hibát sem.
Figyeltem ahogyan elkezdte elmagyarázni a védekezés alap feltételeit. Azt, hogy az ütés csak kartávolságból, míg a rúgásokat lábhosszunk határozza meg, ami szemmel láthatóan hosszabb mint a karunk. Mondta, hogy az első mozdulat ismerős lesz... eleinte nem értettem miért mondta azt hiszen nem tudtam mi lehet kapcsolatban a hakudával. A kérdésemre egyből megkaptam a választ, ugyanis követhető sebességgel bemutatta az első mozdulatot, ami iszonyatosan hasonlított arra amikor valaki a kardját húzza elő. Széles mosoly terült el az arcomon, hiszen a karddal kapcsolatos dolgokban elég képzett vagyok... ez nemfog gondot okozni... mondjuk kicsit furcsa lesz, hogy kard nélkül csinálom. Miután figyelmesen végigkövettem a mozdulatot én is elkezdtem. Tényleg furcsa volt kard nélkül, de nem okozott gondot, egyből meg tudtam csinálni. Ismét boldog voltam, de nem vesztettem el a fejem, mert az edzésem még nem ért véget tehát nagyon kell figyelnem.
A következő mozdulat is ismerős volt. Ugyanis a mozdulat úgy nézett ki mintha a karddal most lesújtanánk. Abban még jobb vagyok mint a kard előhúzásában tehát ez sem okozhatott gondot. Örültem, hogy ilyen könnyen haladok és aránylag jók voltak a mozdulataim. Vagyis úgy gondoltam, hogy jók, ugyanis Urufu-san nem mondott semmit. Ennek csak örülni tudtam. Örültem, hogy nem különbözik annyira a két kezdő mozdulat a zanjutsutól... azonban a harmadik... nos az már meglepett. Azt hittem, hogy folytatjuk a lesújtásos vagy egyéb mozdulatokat, de nem most valami kört kellet leírni egy elég érdekes kéztartásból kiindulva. Hasonlított az ütésre, de mégsem mert nem ütöttem hanem védekeztem... vagy legalábbis azt hiszem.
Figyeltem ahogyan végrehajtja a gyakorlatot. Nem tűnt olyan bonyolultnak mint amennyire gondoltam, ezért megnyugodtam. Felvettem a technika alapállását, visszaemlékeztem ahogyan Urufu-san csinálta majd én is elkezdtem. Az első akadozva sikerült mert féltem, hogy valami elrontok, de a másodikat már teljes sebességgel tudtam végrehajtani. Majd megcsináltam befelé is.... ~Ez az egész könnyebb mint gondoltam....~ elmélkedtem.
A következő műveletsornak viszont kevésbé, ugyanis a lábbal kellett dolgoznom. Furcsa volt minden így ebben a helyzetben, ugyanis karddal is végrehajtható feladatokat végeztünk kard nélkül az első körben, de most a lábunkat is bele kell vinni a dologba. ~ Ez érdekes lesz basszameg...~ gondoltam majd megfigyeltem, hogy miféleképpen is hajtja végre a seprésnek nevezett technikát. Ebbe már egy kicsit belegabalyodtam, de nem vesztettem el teljesen a fonalat , szerencsére.
Tényleg bonyolultnak tűnt a mozdulat, ugyanis botlábúnak csúfoltak annak idején az akadémián mert egy rúgást sem tudtam megcsinálni, meg semmi hasonlót. Csak a zanjutsu alapbeállásokat tudtam elsajátítani meg azokat a minimális kombinációkat amik szükségesek egyes kard technikához. Na, de az ember holtáig tanul... hupsz én már halott vagyok... na mindegy... akkor átírom ezt az idézetet. Az ember halála után is tanul!
A fejemben lejátszódó bohóckodás után megráztam a fejem, hogy észhez térjek és folytatni tudjam majd az edzést. Nagyot sóhajtottam majd megpróbáltam leutánozni a mozdulatot. Először kicsit lassan, akadozva próbáltam meg nehogy valami hibát kövessek el... azt most nem szeretném... túl sokat tanultam eddig és még nem értem a végéhez... ekkor eszembe jutott, hogy lehet mesteremnek lenne más dolga is azon kívül, hogy itt fecsérli rám a drága idejét... kicsi bűntudatot éreztem ezért, de amíg nem mondja azt, hogy vége nem fogom abbahagyni. Harmadik nekifutásra már majdnem teljes gyorsasággal futottam neki és sikerrel jártam. Még boldogabb lettem hiszen ez sem okozott akkora fejtörést mint ahogyan azt gondoltam, szerencsére. A következő ami sorra került az a térfelhúzós söprés volt. Ez számomra így míg nem láttam a technikát bonyolultnak tűnt. Sajnos nem voltam egy h de vizuális típus ezért valamiért nem tudtam csak úgy elképzelni ezt az egészet. Szerencsére nem felejtette el a bemutatását, így már megértettem, hogy hogyan is gondolta ezt az egészet. Örültem, hogy ilyen alapos mestert sikerült kifognom...
Vettem egy nagy levegőt és felhúztam a jobb térde és elkezdtem a mozdulatot. Félúton éreztem, hogy kicsit megingott a testem, de nem okozott problémát, meg tudtam csinálni, az egy dolog, hogy a másik lábammal egy kicsit arrébb kellett lépnem miután földet ért a jobb lábam.... Majdnem örömujjongásba kezdtem ismét, de még időben rájöttem, hogy még nem szabad ünnepelnem mert még mindig nem ért véget az edzésem.
Hallottam ahogyan Urufu-san bejelentette, hogy ezennel befejeztük a feladatsorok átvételét és gyakorlását. Ez meglepett, azt hittem így a vége felé, hogy mutat még nekem valamit, de be kell látnom van saját élete is. Ráadásul a felesége valószínűleg halálra unta magát. Eleinte szerintem jót kuncogott a szerencsétlenkedéseimen, de a végére már nem hibáztam olyan hű de nagyokat tehát nem volt semmi sem nevetség tárgya. Végül azt is hozzá tette a sensei, hogy be kell mutatnom azt a mozdulatsort, amit az imént vettünk át. Kicsit megijedtem, de tudtam, hogy sikerülni fog... valamiért most nagyon magabiztos voltam... nem tudom miért.. talán azért mert külön-külön már sikerültek, akkor együtt miért ne mennének?
Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem. Először a kardelőhúzásos dolog, aztán a lecsapásos, aztán a karkörzéses izé, azt követte a söprögetés aztán pedig jött a térdes söprögetés. Nagyon koncentráltam, hogy ne csesszem el és sikerült is. Most már volt okom ugrabugrálni örömömben, de mégsem tettem.
- Sikerült – ennyivel jeleztem az örömömet. Semmi több. Még végighallgattam Urufu-san monológját...
- Igen, két kérdésem lenne... miért döntött úgy, hogy segít nekem? Visszakaphatom a kardomat? Persze csak akkor ha végeztünk - vakarom meg a tarkómat majd eleresztettem egy szerény mosolyt. Boldog voltam, hogy fejlődőképes vagyok. Eddig nem tudtam magamról, de most már igen. Sokat dobott most ez az önértékelésemen...

Tárgy: Re: Edzőtermek Szer. Márc. 27, 2013 7:46 am

Békavéres tavirózsa

Úgy tűnik, a lányka rendkívül ügyes, ügyesebb, mint némelyik férfi az ő korában, legalábbis, még nem sérült meg. Ez egy furcsa világ, az itteni nőkkel vigyázni kell, nem állnak oly könnyen munkába, mint azok, akiket életemben ismertem. Lassan azért már feladhatná, kezd idegesítővé válni, hogy ilyen soká húzza.
Megforgatom a kardom, amivel elütöm a felém térített dobótőröket, majd felugrok a levegőbe, hogy onnan hulljak alá, mint szelíd eső, a rám támadó kislánykára, aki azonban nem várt meg, inkább kitért az újabb csapda elől. Milyen szomorú, de azt hiszem, segíteni kell neki meghalni, talán még nem tudja, hogy kell.
- Shose, Naganoruzan! - a kardjaim pengéjét vörös fény burkolja be, ahogy szabadjára engedem, ebben a teremben ugyan elég veszélyes lesz a használata, de nem baj. Meg is van az első célpont: én. Villámgyorsan okozok magamnak kisebb vágásokat a felső testemen mindkét kardommal, és bár így a gyönyörű ruhám véres lesz, a hatodik vágás után pehelykönnyűvé válok, éppen csak több leszek egy kisgyereknél, aki nem kapott zabálni valót. Így már könnyedén elugrálok azok elől a dolgok elől, amiket nem kívánok a hátam közepébe.
A lányka támadásait hárítgatom, bár el kell ismerni, egész erős, de a visszatámadásaim miatt a kardja nemsokára már felfelé fogja húzni. Na, onnantól már nem lesz ilyen kis ügyes, biztosan zavarni fogja. Lehet, hogy csak akkor veszi észre, ha egy csapdánál cserbenhagyja őt a piszkavas. Hihihihüüüühhh…
Összegörnyedtem, ahogy a kis szuka megrúgott, és a lábát sem tudtam lekaszabolni ráadásul, ez pedig elég idegesítő. Eddig még nem sokan tudtak anélkül megrúgni, hogy le ne csaptam volna közben a lábukat, volt, amikor már csak egy levágott darab hús volt, ami eltalált, nem egy test része, az ügyesebbek csak utána veszítették el a lábukat.
Néhány kisebb penge súrolt, mire felálltam, de nem esett komolyabb bajom, talán pont annak köszönhetően, hogy a földön voltam. Nem áll jól ez a védekezés, ideje támadni. Elrúgtam magam a földtől, és a plafonon kötöttem ki, ahonnan elrúgtam a könnyűvé vált testemet a lány felé. Lassabban fáradok el, úgyhogy többet tudok ugrabugrálni, így könnyebben elkerülöm a tőröket, és többet táncolhatok. Ráadásul, lassan meglesz a tizennegyedik vágás is, amikor eléri a teljes negatív tömeget a kardja.

/Bocsi az ötlettelen posztért Sad

/

Tárgy: Re: Edzőtermek Szomb. Márc. 30, 2013 3:58 am

[Gyengeség]
Hakuda edzés Miyake-sannak

Mindegyik mozdulatot le tudta elfogadhatóan utánozni, ami akár dicséretes is lehetne, hogyha egy tényleges kezdőről lenne szó, viszont Miyake-san véleményem szerint nem az. Hogy miért? Csupán egy érzés, amit az, hogy az akadémiát csak sikerült elvégeznie, az, hogy a tizenegyedik osztag tagja táplál, erősít. Amiket vétet, azok csupán abból eredtek, hogy nem gyakorolta még eléggé, szóval hogyha elegendőszőr végrehajtja, majd nem fog akadozni a mozgása.
Sikerélménye, aminek hangot is adott, számomra is öröm volt, hiszen amit mondtam, amit mutattam, egyelőre nem csupán széleresztett szavak, mozdulatok voltak, viszont rajtam egyáltalán nem látszódott az öröm egyetlen kicsi jele sem.
- Te kértél meg, hogy segítsek. Bár nem az osztagom tagja vagy, s nem is ismerjük egymást igazán, mégis egykori osztagom tagja vagy. Valamint a Gotei Juusantai shinigamija, ezért is döntöttem amellett, hogy segítek neked. – Mondtam őszintén. – Visszakaphatod a kardodat, viszont csak azután, hogy kitakarítottál. Neutral

– Mutattam az ajtó mellett lévő takarító eszközökre, amik egy vödörből és négy keféből álltak, valamint egy seprűből. Magát a takarítást is az edzés részének szántam, hiszen a munka is megerősít. – Először a gyakorló eszközöket tedd újra a helyükre. – Adtam az első instrukciót.
- Most seperd fel az egész termet. – Mondtam a következőt, miután az előzővel végzett, s ameddig sepert én és Sakura egy-egy ablak párkányára ültünk, s onnan figyeltük.
- Most a vödörbe hozzál vizet. – Szólítottam fel, s miután visszatért a vizes vödörrel folytattam. – Mint láthatod mindegyik kefének van pántja. Kettőt a lábadhoz köss, a másik kettőt a két kezedbe vedd. A takarítást ezekkel úgy csináld, hogy a kezeiddel a falakon köröket írj le, míg a földet a lábaddal fogod tisztítani, szintén körző mozdulatokkal. – Mondtam el az utolsó feladatát, miközben a kezemmel mutattam, hogy milyen mozdulatokra gondolok.
- Remélem, azt nem fogod szem elől veszíteni, hogy az, hogy mutattam, magyaráztam néhány, alapvető tudnivalót, az nem elég, hogyha nem gyakorlod. – Mondtam, miközben elkezdett takarítani. Így eljött az idő arra, hogy távozzak. Valamiért nem akartam búcsúzkodni, talán féltem annak a gondolatnak elképzelésétől is, hogy az ifjúval valami hosszabbtávú mester-tanítvány kapcsolatot alakítsak ki, hogy miért? Talán csupán távol akartam tartani magamtól. Így búcsúképpen, csupán egy utolsó tanácsot osztottam meg vele. – Ne gondolj, cselekedj. – Közben intettem kedvesemnek, hogy ablakon keresztül távozzunk, aki követett, miután Miyake-san kardját az ablak mellé támasztotta.
- Nem azt beszéltük meg, hogy a hakuda tudásodad fogod gyakorolni? – Dorgált meg Sakura mosolyogva. - De most az egyszer eltekintek ettől. ^.^ – Belém karolt, s úgy haladtunk tovább, az osztagunkhoz közeledve, az edzőtermektől távolodva.

Spoiler:

Staff-hoz:

Tárgy: Re: Edzőtermek Hétf. Ápr. 29, 2013 11:29 am

Tavirózsa? Hol?

Már majdnem reméltem, hogy kellemes játszópajtásra találtam. A hangsúlyt a majdnem-en kell hallani! Akkor romlott el bennem minden, elsősorban a kedvem, amikor felfénylett a kardja. Mivel a katanák normál állapotban nem fénylenek, meg úgy általában sem, nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg ez a kardja képessége. Még bele se nagyon melegedtünk, és már a shikai~át villogtatja? Szó szerint ráadásul. Neutral

- Csak nem nemes lennél? - fintorodtam el akaratlanul, miközben elhajolva néhány ellenséges szándékú shuriken elől, neki támadtam. Nem szerettem a nemességet. Azután, amit a családommal tettek, megtagadtam már jó régen a valamikori rangunkat, és ha csak lehettem kerültem a fajtájukat. De ki gondolta volna, hogy az ellenfelem is egyike a nemeseknek. Én biztos, hogy nem... Úgy tűnt ez annyira nem tetszhetett neki, ugyanis ő is támadott, nem csak én. Szép lassan kezdtem arra is rájönni, hogy mi is volt ez a képesség. Egyszer csak könnyebb lett Gingitsune. Igaz már az első alkalommal sejtettem, a másodiknál már éreztem, de tényleg könnyebb lett. Sóhajtva hívtam elő hangtalanul én is a kardom valódi alakját. Amíg csak a súlyával szórakozott a kardomnak, addig még nem volt veszve minden, ugyanis azzal én is tudtam játszani. Halkan, szinte már hangtalanul mondtam ki a képesség nevét.
~ Holdpöröly~ A kardom kissé nehezebb lett, mint volt. Csekélyke tíz kilót rádobtam az eredeti súlyára, és már lendítettem is. A mozdulat ugyanolyan könnyed volt, mint eddig, hisz én nem éreztem a változást, viszont az ellenfelem minden kétséget kizáróan megérezhette. Kicsit kíváncsi is lettem a lélekölőjére, hisz ez volt az első alkalom, hogy Gingitsune képességéhez hasonló képességű karddal találkoztam volna. Viszont jelen esetben nem ez volt a célom. Ahogy a kardjaink megkóstolták egymást, a meglepetést, és az extra lendületet kihasználva kicsit hátrébb toltam az ellenfelemet, miközben belepislogtam a szemeibe.
- Kedves nemes, elárulod, hogy melyik ághoz is tartozol? Főág, vagy csak köznemes? Netalán egyszerű sokadhegedűs egy régi ranggal? - az arcom egy nem túl kedves grimaszba rándult pár pillanatra. - Igazán elnézést kéne kérnem, mert "felségedet" ilyen piszkos helyre hoztam, igaz? Vagy legalábbis a fajtád ezt szokta elvárni nem? Arrogánsan rögtön azt gondoljátok, hogy, a tietek a világ, minden benne élővel... Viszont saját erőd nincs. WC~re azért ki szoktál tudni menni egyedül, vagy oda is az egyik szolgádnak kell elkísérnie? A kardod képessége nélkül ennyire vagy csak képes? ~ Eldöntöttem magamban, hogy amennyiben nem nemes, utólag majd küldök neki egy virágot, mint egy bocsánat kérés végett, ha meg tényleg nemes, akkor megérdemli, szóval nincs baj. Cool

Shunpóval ugrottam hátra, majd újabb támadást indítottam meg. Pár nyíl elől elugorva, átlendültem a feje felett, miközben amikor épp fölötte voltam, suhintottam felé egyet. Már nem fordítva használtam a pengémet. Az élesebbik felével céloztam meg, hisz ha már megkörnyékezte a nemesség vádja, akkor nem foghatom vissza magam teljesen. Azért kicsit reméltem, hogy mégse sérül meg túlzottan... Embarassed

Ezek után sóhajtva indultam meg a kijárat felé.
- Azt hittem szórakozhatunk egy kicsit közösen, de úgy látszik tévedtem... - mondtam még vissza a vállam felett, miközben a repkedő fegyverek között sétáltam az ajtó felé.

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőtermek Hétf. Júl. 15, 2013 9:59 am

A harangvirág zanjutsuja

Az akadémián zanjutsuból az osztály él diákjaként végeztem, viszont azóta sajnos ezt a tudományomat kissé hanyagoltam, vagyis csupán szinten tartást végeztem, és semennyit sem fejlődtem belőle, sajnos. Bár nem célom mások bántalmazása, ahogy a harc sem, viszont, mint kapitány kötelességem megvédenem az osztagom tisztjeit. A démonmágiában jártas vagyok, viszont hogyha olyan veszedelem fenyegetné, ami kidouval nem hárítható el, akkor legfeljebb céltáblának lehetnék csak jó, ezért úgy gondoltam, hogy a napokban segítséget kérek valakitől. A Kardok és Rózsák egylet megemlékezéses edzése válasz lehetet volna a gondolatomra, viszont sajnos el kellett jönnöm papírügyek okán onnan, amik után elhatároztam, hogy mihelyt van újra időm, akkor ellátogatok a tizenegyedik osztaghoz, hogy Chiyo-t felkérjem az egyletedzés fojtatására.
A Shiranui-fukutaichou által tartott edzésről véletlen elhozott, s még virágzó kardvirággal a kezemben, valamint egy gyakorló karddal az oldalamon sétáltam a legkedvesebb Juuichibantai tiszthez. Sajnos, vagy talán annyira mégsem sajnos egyszer, vagy kétszer rossz felé fordulhattam, és ezért először valami nagy térre tévedtem. ~Hmm… Hogy kerültem ide?~ Futott át agyamon a gondolat, ami után rögtön egy másik is. ~Ez lehet a fő terük, nem? Akkor gyorsan mennem kéne! ^^~ És sietősebb léptekkel ott is hagytam. Nem sokkal utána az edzőtermekhez keveredtem, pedig azt hittem, hogy végre jó irányba tartok. A második téves célnál derült ki, hogy annyira nem is kár, hogy rossz helyen vettem egy kanyart, mivel akit kerestem, éppen ott volt.
- Yo, Chiyo-chan! ^^ – Köszöntem rá hangosan, széles mosollyal és a szabad kezemet lóbálva.
- Remélem, nem zavarlak, – tényleg, őszintén reméltem, hogy nem zavarom, hiszen nem akartam sem az osztagának, sem az ő feladatát gátolni – és elnézést, hogy az Ichibantai-fukutaichou által tartott egyletedzésről eljöttem, de sürgős papírmunka akadt. ^^ Embarassed

– Vakartam meg a fejem búbját.
- Hogyha ráérsz, akkor megkérhetlek arra, hogy annak az edzésnek azon részét megmutasd, elmagyarázd, amiről sajnos lemaradtam? – Mosolyogtam rá, s aztán a kardvirágot megemeltem felé. – Van nálam virág is.
Miközben Chiyo-hoz tartottam egy tizenegyedik osztagossal sem találkoztam, és ez csupán aközben jutott eszembe, mikor előtte álltam, s vártam a válaszát. Ezt gyorsan annak gondoltam, hogy mindenkinek pont máshol volt dolga, mint, ahol én voltam. ^^ Természetesen levélben értesítettem Matetsaku-taichout, hogy át látogatok az osztagához az egyik tisztjéhez. Nem kaptam nemleges választ, ezért nyugodtan sétáltam az utcáikon.
Chiyoról sem feledkeztem meg közben, figyelmesen figyeltem rá, s kíváncsian vártam, hogy miről maradtam le az egyletedzésről.

Tárgy: Re: Edzőtermek Szer. Júl. 17, 2013 10:13 pm

A harangvirág zanjutsuja

Gyönyörű időre ébredtünk. A nap ezer ágra sütött, lágy szellő lengedezett, kellemessé szelídítve a tomboló nyarat. Egy ilyen napot vétek lenne bent tölteni, így én sem tettem. Nem venném a lelkemre, ha ilyen vétkek nyomnák piciny szívemet, Gin~chanról nem is beszélve. Így aztán rögtön ébredés után felcsomagoltunk mindent és mindenkit, és kimentünk egy kicsit piknikezni az osztag udvarára. Legalábbis a reggeli erejéig mindenképp. Bár azt nem állítanám, hogy nem volt teljesen zökkenőmentesek az előkészületek. Kezdve rögtön azzal, hogy arra ébredtem, hogy Hikaru~chan rám potyogott. Ne kérdezzétek, mit is akart, de kevdenc ön és közveszélyes barátosném úgy döntött, hogy felkel. És az ilyen döntéseinek majdnem mindig ilyen következményei vannak. Még szerencse, hogy ott voltam, így nem esett fejre. Csak a gerincemet roppantotta félig meg. Miután igyekeztem úgy kitekerni a nyilalló hátamat, hogy fel tudjam a Drágát segíteni. Elég fájdalmasan, de azért megoldottam, igaz éreztem, hogy olyan izmaim és inaim húzódtak, amelyek létezéséről eddig csak homályos sejtésem volt. Azért sikerült felkecmeregnünk Cool

, bár Kasai~chan azzal kezdte a napot, hogy aggódva és zöldellve megvizsgált. De keményebb fából faragtak, semhogy ilyen apró reggeli kis balesetek árthattak volna. Jó sok sütit, meg gyümölcsöt felpakoltunk, igaz inkább én, ugyanis kétbalkezes kis segítőm két tányért is összetört volna, ha el nem kapom őket. De minden jó, ha jó a vége, végül csak kijutottunk a szabadba reggelizni. Kis párolt rizs, tsukemono savanyúsággal karöltve, és persze az édesszájúaknak, vagyis Hikaru~channak és nekem, még egy kis mizuame cukorka is akadt. Csendes, és idilli időtöltésünkben pusztán Suza~chan zavart, aki valamiért szükségét érezte, hogy horror történeteket meséljen nekünk. Pedig úgy tudtam, hogy azt éjszaka szokták művelni. Surprised

Kasai~chan azért még így is fehérre vállva reszketett a nyakamon. Hikaru~chan közben eltűnt, majd egy nagy csokor frissen szedett virággal, és jó néhány sérüléssel, de mindennél boldogabban tért vissza.
- Hát ezek? - pislantottam fel csodálkozva. Megjelenése a madárkát is kissé megzavarhatta, ugyanis ő is elhallgatott. Épp valamilyen mosdókról, meg vörös szörnyekről, akik lehúzták az ember bőrét, szóval ilyenekről mesélt. :|De most ő is meglepődött. Lássuk be, azt a viszonylag kevés, és rejtett virágot, ami az osztag kertjében fellelhető, Hikaru~chan mind megtalálta, és le is szedte.
-Szépek nem? Amíg sétáltam, közben találtam őket! Gondoltam tetszeni fognak neked!
Most komolyan, ilyenkor még haragudni sem lehet rá.
- És hol szedted össze azokat a sebeket? - érdeklődte le Suzaku, miközben Kasai~chan munkához látott, hogy rendbe tegye őket.
- Oh ezeket? - valamiért lelkesen elmosolyodott -Nem olyan rosszak, mint amilyennek tűnnek.
- És honnan való? - nem hagytam, hogy elterelje a témát.
- Hát... Szóval néhányan kint gyakoroltak. És talán túl közel mentem hozzájuk.- Itt kaptam majdnem infarktust, miközben ezt zavart mosollyal mesélte - De nem lett bajom, mert még mielőtt hozzám érhettek volna, elestem... És a fa nem ütött meg, a földdel ellentétben. De a virágok épek maradtak!
Nem csoda, hogy gyakoroltak tovább, bár Hikaru~chan ott sétálgatott közöttük, hisz nem látták. Viszont sérüléseket még így is tudtak volna neki okozni. Szóval egy mizuame cukorkát nyomtam a szájába, majd behurcolkodtam kevés kis csomagomat az egyik üres edzőterembe. A virágokat egy nagy vázába a sarokba állítottam, Suzakunak könyvet pakoltam elő. Megint egy fegyvernek is beillő nagyságú olvasnivalót cipeltetett velem. Szóval amíg kis családom biztonságos távolságba húzódott, én előkerestem pár bokent, és elkezdtem gyakorolni. Kis bemelegítés, és már próbálgathattam is. Két bokennel egyszerre eléggé más harcolni, mit eggyel, de megakartam tanulni. Kissé talán belemelegedhettem a dologba, ugyanis arra eszméltem, hogy Suzaku csörög, mint egy ébresztőóra. Ráadásképp újfent azt a titokzatos Rikut éltette, ami csak egyet jelenthetett. Óvatosan letöröltem a homlokomat, majd szétnéztem magam körül. Jó pár széttört boken, és kicsit arrébb az egyenruhám felső része hevert a földön csodás összevisszaságban. Emellett az ajtóban megpillantottam Risu~chant. Köszönés kép meghajoltam felé. Még jó, hogy nem éreztem felőle vérszomjat, sem az elhatározást, hogy ha a sors úgy hozná, akár meg is ölne. Talán ezért nem riasztott fel úgy a jelenléte, nem éreztem a veszély eltéveszthetetlen érzését belőle. Ott állt, mosolyogva egy gyönyörű vörös kardvirággal. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy Hikaru~chan felcsillanó szemeit láttam, majd óvatosan kinyújtottam a kezem a virágért.
- Hikaru~chan, oda tennéd őt a többihez a vízbe, nehogy baja legyen? - nyújtottam át a virágot a lelkes lánynak. - És ha lehet óvatosan menj, jó? - mind kettejükért kár lett volna, ha elesik. Suza~chant innentől nem különösebben zavarta a megnövekedett lélekszám. Hangtalanul beletemetkezett a könyvébe, míg Kasai~chan kíváncsian körbetáncolta Risu~chant, majd amint véletlenül egyszer hozzáért, hófehérre vállt, és a hajam mögé bújt a vállamra. Csendesen meghajoltam újra Risu~chan felé.
- Ha megfelel az én segítségem, és ha tudok, akkor örömmel segítek. Bár ha nem baj, akkor nem nyüstölnénk a virágokat megint. Te is szereted őket, meg én is, szóval ne bántsuk őket. Inkább... - mentem oda a kis tároló szoba szerűséghez, amiben rengeteg gyakorló kard volt, és kezdtem el lelkesen keresgélni. Végül kis porolás, néhány hangos csattanás után találtam is egy shinait. Hiába, valamiért a boken volt az osztagunknál jobban favorizálva, de ez a mi hibánk. Büszkén, kissé porosan kászálódtam ki, és a felsőmet és kis családomat magamhoz véve, kikalauzoltam Risu~chant a szabadba. Az egyik eldugott sarokba állt a kedvenc fám. Egy ősöreg cseresznye fa. A legalsó ágai is olyan magasan voltak, hogy nyújtózkodva sem értem el őket. Jó sok bambusz "üveg" lógott le róla, valamennyi tele töltve vízzel, hogy nehezebb legyen. Mosolyogva alávezettem Risu~chant.
- Üdvözöllek a 11. osztag lógó bambusz poklában. - a mosolyom a lehető legmegnyerőbb volt, sugározva, hogy nem kell félni - A feladat a következő. A barátaimmal - intettem a többiek felé, de nem emeltem ki Hikaru~chant, mert úgy se látta - mozgatni fogjuk az üvegeket. Neked arra kell igyekezned, hogy egy se találjon el, és közbe lehetőleg maradjon egybe a shinai is. De szívesen megmutatom, hogy miként is képzeltem
De mivel tudtam, hogy a magyarázásban nem vagyok túl jó, így inkább intettem Hikaru~channak, majd letettem a bokenem a földre, és fegyvertelenül besétáltam a bambuszok sűrűjébe. Az elsőt hátulról lendítette nekem a kislány, de figyelve a suhogásra, és a megérzéseimre, az ösztönömről nem is beszélve, egy apró mozdulattal kitértem előle. Épp csak a fejemet húztam arrébb, hisz a túl nagy mozgással a többi bambuszba ütköztem volna. a fülem mellett elsuhanó bambusz néhány társának ütközött, és úgy döntöttek, immár közös erővel hogy újabb támadást indítanak ellenem. Eközben Hikaru~chan két újabbat lökött felém, amelyek elől már egy oldal lépéssel kellett kitérnem. Óvatosan és a fölösleges mozgást hanyagolva kerülgettem az egyre sűrűbben, egymást mozgásba lendítő bambuszokat, majd elindultam, és az ide-oda suhogó üvegek között kisétáltam a többiekhez.
- Valami ilyesmit kéne, bár te a gyakorló kardodat is használhatod. Ezzel megtanulható, hogy ne csak a kardod erejére számíts egy küzdelem során. Rengeteg mindenben segíthetitek egymás munkáját, de ehhez neked is hozzá kell tenned, nem csak csapdosni vele. Mármint nem állítom, hogy ezt teszed, félre ne értsd, de ez volt a lényege a virágos edzésnek is. De szegény virágok, hogy hogy néztek ki a végén... szóval itt össze kell dolgoznod a karddal! Ezenkívül a shunpót és a kidout hanyagold kérlek. - mosolyogtam, miközben kicsit távolabb lecsüccsentem. Hikaru~chan lelkesen vállalkozott rá, hogy segitkezik, és lendítgeti a bambuszokat, és kivételesen a kétbalkezessége még jól is jött. - Lássuk csak, - vigyorodtam el - Ha húsz alatt teljesítesz az első körben, akkor kapsz egy mizuame cukorkát! Cool

Így, hogy az ösztönzés is megvolt, neki is kezdhettünk.

hali:

Tárgy: Re: Edzőtermek Vas. Júl. 28, 2013 12:05 am

A harangvirág zanjutsuja

Kissé elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a kardvirág, amit hoztam, s Chiyo-nak oda adtam ellebeg a szemem láttára. ~Chiyo beidomított egy mumust? o.O? Lehetséges? Valamikor beszélnem kell erről Shiroichi-taichouval. Mert hogyha lehetséges, akkor ez tökéletes megoldás lehetne egy esetleges mumusinvázió elkerülésére! ^^~
A kis lángocskát már csak akkor vettem észre, mikor fehéren Chiyo-chan hajzuhatagába bújt el. ~Lehet, hogy úgy lehet velem, mint ét mágnes ugyan azon pólusa? Taszítom őt? T.T Pedig nem akarnám bántani!~
- Hogyha nem felelne meg, akkor ide se jöttem volna! ^^ – Vakartam meg a fejem kócos búbját. – Nem tudom elképzelni, hogy mire alapozod még a gondolatának a feltételezését. Hiszen te biztosan nagyon jó kardforgató vagy, akár Yashuhiro-ojiiniisama. Valamint mi nem utáljuk egymást, legalábbis én nem utállak egyáltalán, és remélem te sem engem… ugye, nem? T.T Hogyha igen, akkor szólj, s megyek is! – Mondtam teljes őszinteséggel, miközben valamilyen gyakorló kardokat hozott elő.
~Bambuszok pokróca? o.O? Miért pokróca?~ Néztem végig a kis bambusz tárolókon. ~Biztos 11. osztagos dolog.~
- Hogyha, nem baj, akkor megmutatnád? ^^ – Kértem tőle a bemutatót, bár elsőre is megértettem, hogy mi lesz a feladat, viszont biztos, ami biztos alapon, hogyha látom is, akkor talán jobban sikerül, mind megértenem, mind teljesítenem a feladatot.
Elkerekedett szemekkel néztem, hogy mit is vár tőlem Chiyo-chan. Hirtelen felrémlett bennem, a múltkori hakuda edzése, ahol, mint hurrikán feldöntöttem a téglákat – pedig, csak rajtuk futottam. Előre fájt minden tagom, pedig, csupán néztem, ahogy Chiyo ügyesen elkerüli a bambuszokat.
- Ugyan, a te szintedhez képest, és minden bizonnyal csupán csapkodok a kardommal. ^^”
- Virág, shunpo és kidou kímélő és mentes edzés, megértettem. ^^ – Gyakorló karddal a kezemben, s lelkes mosollyal, de már előre fájó szemmel besétáltam nagy léptekkel a „Bambuszok pokrócába”. Már lendültek, a bambuszok, mikor Chiyo valamilyen édességet említett. Visszafordultam, – a vesztemre, – hogy megkérdezzem, mit is mondott, vagyis, hogy az micsoda, amit mond. Viszont csupán egy nyekkenő jaj csúszott csak ki a számból, mert a bambuszizékről teljesen megfeledkeztem, így ami szemből jött volna, s el kerülhettem volna, az hátból talált el, minek következtében előre tántorogtam, s lefejeltem egy másikat, azután vagy még három, egyszerre telibe talált, s már a földön is feküdtem a fájó tagjaimat szorongatva, a gyakorló kardomat elejtve.
Úgy tűnik, hogyha Chiyoval gyakorlok, edzek, akkor a feladatot mindig elbukom, legalábbis egyszer annyira, hogy újabb esélyt kelljen kérnem, s most sem volt másképpen.
- Újra próbálhatnám? ^^” – Kérdeztem, kisvártatva, miközben tápászkodtam föl, immár a gyakorló karddal a kezemben.
A következő próbánál már sikerült az első bambuszt elkerülnöm, viszont fejemmel – pont ugyan ott, ahol már megütöttem magam – egy másikat lefejeltem. Innentől inkább a kardom használatára támaszkodtam, s kerülgetni nem kerülgettem. Minden figyelmemet a „pokróc” mozgásának szenteltem. Nem éppen a legszebb mozdulatokkal, de nagyrészt sikerült arrébb ütnöm a támadókat, viszont még így is, főleg, amik hátulról jöttek, volt, ami eltalált. Úgy nagyjából a negyedik tockos után aktiváltam az el escudo kidout, de aztán le is engedtem, hiszen Chiyo arra kért, hogy ne használjak démonmágiát, ezért védekezőből támadóba mentem át, s a gyakorló karddal félre ütve, s előrefelé, gyorsan, vagyis szaladva kitörtem a „Bambuszok pokrócából”. Bár út közben újabb – egy-két – találatot sikerült szereznem, de kiértem a saját lábamon. *>*
- Mennyire voltam ügyes? – Kezdtem a kérdés záporomat. a fájdalomtól könnyes szemekkel. – Min és hogyan kellene javítanom? Miért hívjátok „Bambuszok pokrócának”? Nincs valami kevésbé fájdalmas lehetőség? T.T

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőtermek Pént. Aug. 02, 2013 11:47 pm

Harangvirág zanjutsu

Akaratlanul is elhúztam a számat, mikor az első bambuszt lefejelte Risu~chan. Valahogy sejtettem, hogy lesz ilyen része a dolognak, már akkor, amikor ide hoztam, de most, hogy a szemem előtt meg is történt, fájdalmasabbnak látszott, mint amilyenre számítottam tőle. De valamit valamiért. Amikor virágokkal próbáltuk meg elsajátítani ezt a fajta dolgot, Risu~chan mindenről megfeledkezve a virág gyógyításába kezdett, vagyis sajnálta a virágokat, pedig az ő áldozatuknak köszönhetően lettek a harcosok kímélve. Így kíméltük a virágokat, ellentétben a gyakorlóval. Embarassed

Ámbár az a helyzet, hogy a földről kéri az újra próbálás lehetőségét, valamiért veszett ismerős volt. Besétáltam, és a kezemet nyújtottam neki. Persze reméltem, hogy ez a kérdés nem volt komoly. Már miért ne próbálhatta volna újra? Nem élet-halál harcot vívtunk. Általában olyankor nem lehet újra próbálni... A következő alkalommal már jobban indultak a dolgok. Lelkesen vigyorodtam el, mikor az első bambuszt kikerültem, majd vigyorom mit sem hagyott alább, mikor a második eltalálta. Nem mintha nem tudtam volna, hogy min mehet keresztül. Nem egyszer játszottam már ezzel a játékkal én is. Próbálkozott kerülgetni, ahogy én csináltam, próbálkozott a kardjával, de még így is nem egy tockost kapott. Végül csak kidouzni próbált, de vigyorom mosollyá szelídült, mikor láttam, hogy meggondolta magát, és mégse mágiával védekezett. Vagyis a nagy kavarodásban is eszébe jutott, hogy miben is állapodtunk meg az elején. Ezért aztán el is döntöttem, hogy adok neki még egy tippet segítségképp. Igaz kiszaladt a bambuszok közül, de legalább kidou nélkül. Kissé talán könnyes szemekkel kezdett el faggatni, ami elgondolkodtatott. Nem volt mese, cselekedtem.
- Suza~chan! Hikaru~chan! Kasai~chan! - Az aprónép odajött a hívásomra, és kíváncsian pislogtak rám. Két mizuame cukorkát vettem elő a csomagunkból. Az egyiket Hikaru~channak nyomtam a kezében, miközben megsimogattam a fejecskéjét, a másikat pedig Risu~chan szájába nyomtam zsebtolvajokat megszégyenítő ügyességgel.
- Pontosan minket miért is hívtál? Engem miért is hívtál? - kérdezte a madárka közben a vállamra szállva, hogy csak én hallhattam. Úgy tűnt, ment volna vissza a könyvéhez.
- Csak nem szerettem volna, ha azt érzed, hogy kihagyunk a dolgokból. Emellett... ha Hikaru~chan szeretne valamit, akkor légyszi szinkronizáld, de mintha ő mondaná jó? Risu~chan tuti szívbajt kapna, ha hirtelen a semmi elkezdene a fülébe suttogni!
- Ezt komolyan mondod? - kérdezte Suzaku, és éreztem, hogy most, ha szája lett volna, talán gúnyosan el is húzza, de csőre volt, így nem tehette. Razz

- Azok után, hogy Hikaru~chan hurcibálta a virágokat, ő lökdöste a bambuszokat, komolyan azt hiszed, hogy attól fog frászt kapni, hogy meghallja a hangját? Mellesleg ha én beszélek neki, attól is frászt kaphat... Neutral

- csiccsentett egyet a végére. Volt logika abban amit mondott, szóval sóhajtottam egyet válaszul. Mit mondhatnék? Annyira természetessé vállt a kis Zashiki warashi jelenléte, hogy néha el is feledkeztem róla, hogy mások nem látják. Embarassed

De most fontosabb dolgom is volt, mint ezen filozofálni.
- Kasai~chan - tartottam az ujjamat a vállamra, amire a kis lángocska egy vöröset lobbanva rá is telepedett. Okos nagy szemecskéit rám függesztette. Muszáj volt megsimogatnom, amire vörösre vállt dörgölőzéssel válaszolt. - Risu~chan a nővérem öccse. - bólintott egyet, azon a furcsa kékes-vöröses színen - Vagyis mondhatjuk, hogy az én rokonom is! Megtennéd, hogy megnézed a sérüléseit, hogy melyik milyen komoly, esetleg ellátnád őket, a kedvemért? - tudtam, hogy sokat kérek a kis lángocskámtól. Mikor meghallotta a kérésemet, egy fehéret lobbant, de azért bólintott. Fokozatosan zöldülni kezdett, szóval egy puszit nyomtam a buksijára, majd lapoztam egyet Suza~chan könyvébe, végül Risu~chanhoz fordultam, akit idő közben Kasai~chan kezelésbe is vett.
- Ne ijedj meg, ha kérhetem - mosolyogtam rá - Hikaru~chan egy nagyon fontos személy a számomra, és most segíteni fog Kasai~channak, miközben én elmondanám a következő teendőket. Kissé szégyenlős a lány, ezért nem láthatod, de kérlek ne ijedj meg. - a lány a térdeire billantette a férfit, így Kasai~chan könnyebben végig tudta vizsgálni.
- Ne mozogjon, mert Láng~chan most minden bátorságát összeszedte, kérem, pihenjen, amíg nem végez!
Én közben rátértem a gyakorlati dolgokra.
- Nem igazán vagyok otthon az egészségügyi dolgokban, szóval ezt te jobban fogod érteni. Szóval az embernek ugye van öt érzéke. A látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás. Önkéntelenül valamilyen formában használjuk valamennyi érzékünket, de ezek amellett, hogy kiegészítik egymást, valamilyen szinten el is nyomják egymást. Mivel látunk, nem vagyunk ráutalva annyira, hogy kiválóan halljunk, mert ha nem is halljuk meg a dolgokat, még megláthatjuk, és így tovább. Azonban egy harcos teljesen másmilyennek kell, hogy legyen. Néhai nevelőm mindig azt mondta, hogy a harcosnak az emberen túl kell emelkednie. Bár ezt nem tudom, mennyire emelkedés, de ő így fogalmazott. Amikor küzdesz, most példának okáért, a bambuszokkal, ne a szemedre és a füledre támaszkodj elsősorban. Az emberek valamiért ezt a két érzékszervüket kedvelik a legjobban, holott mind egyen rangú! Hát használd is úgy őket. Nekem életemben hetekig kellett valamelyik érzékemtől megfosztva élni, hogy megtanuljam valamennyi érzékszervemet egyformán kihasználni. De mivel most nincs arra időnk, így ide hoztalak. Bár ez se kevésbé fájdalmas, amikor a vadonba kell élned a látás vagy a hallásod nélkül. Ja és ez nem pokróc, hanem POKOL. Nem tudom hallottál~e már a kardtávolságról. Ez egy képzeletbeli kör a harcos körül. Minél ügyesebb, ez a kör annál nagyobb. Ez azt jelöli, hogy mi az a terület, amire úgy képes koncentrálni, hogy bármi is lép be ebbe a körbe, azt meg tudja ölni. Ez az a terület, ahol minden érzékszerveddel figyelsz, és pont ezért bármire tudsz reagálni. Nem utolsó sorban csodás érzés is! Próbáld ki! Nem csak az ellenfeleket érzékeled olyankor, hanem a kis állatokat, a növények illatát, minden olyan élénket, olyan varázslatosan szinte rád zuhan, nem minden napi élmény. Ámbár nem vagyok túl jó a szavakkal. Szóval itt a lógó bambusz pokolban, nem kiszaladni kell, hanem ezt a képességet kifejleszteni. Hogy megtanulj mindent észre venni a kardtávodon belül! Figyelj a légmozgásra, a hangokra, a legapróbb érzékletekre is! Erre tanít ez a hely.
Mosolyogva kalauzoltam vissza a bambuszok közé, remélve, hogy sikerül most már, ha nem is tökéletesen, de majdnem tökéletesen végrehajtani a feladatot. Szóval Hikaru~chan újra munkába lendült.

Edzőtermek - Page 3 Blue-bell-flower-macro_00440475

Edzőtermek - Page 3 Blue-bell-flower-macro_00440475