Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé!

Tárgy: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Ápr. 17, 2012 8:59 am

Mesélő:
A tiszta lelkek városa valami furcsát észlelt az emberek világában valahol Európában. Össze is állítottak egy csapatot az anomália kivizsgálására. A csapat vezetője, aki teljes körű leírást kapott a helyzetről: Chiruochiba Airisu. Az információ tovább adható a csapatban a kapitány belátása szerint. Ezen kívül a csapatban helyet kapott még: Kazuho Kira, Rosui Kagehime, Aikawa Chiyo, Genki Takashi, és Kaminari Taka.

Minden csapattagnak elmagyarázzák az alapvető információkat, hogy hova mennek, és hogy mennek, illetve hogy mikor találkoznak. A csapat kapitány az az Airisu szava szent, amennyiben élve tér vissza a küldetésről. A küldetés célja: megtalálni, és bezárni a térhasadást, illetve megakadályozni, hogy átjöjjön bármi rajta. Szerencsétlenségükre a térhasadás bezárásához szükség van lidérc lélekenergiára is. Ezt meg kell oldaniuk valahogy. A helyszín Európa, a fekete tenger partvidéke Bulgáriában. A csapat találkozik délután 1 órakor a senkai kapunál, és indulnak. Lehetőség szerint ismerkednek azok, akik nem ismerik egymást, vagy éppen nem. A történet rájuk van bízva, de indulniuk kell, hogy elvégezzék feladataikat.

Eközben arrancarok tesznek egy kirándulást a Bulgár tengerparton étkezési, és kikapcsolódási célzattal. Név szerint Lanven Alexander Stark, és Ronan J. Hustrebáz. Nem igazán ismerik egymást, csupán éppen erre vezetett útjuk. Hogy össze barátkoznak, vagy sem, az rajtuk múlik.

Lanven Alexander Stark:
Már régóta nem voltam az emberek világában. Az az igazság, hogy kicsit tartok a halálistenektől. A legutóbbi küldetés kellően meggyűlöltette velem őket. Azóta rosszakat álmodok. Jó... Csak illúzió volt, de mélyre hatott. Voltak csúnya helyzeteim a halálistenekkel, de soha nem tudtam utálni őket. Inkább buta kisgyerekként megsértődtem rájuk. Phew, nevetséges. Az istenit vagyok már vagy ezer éves, vagy több, még is hogy viselkedhetek így? Tapasztaltnak kéne lennem, és életerősnek. Lehet, hogy csak a szerencse tartott eddig életben? Na mindegy, nem most van itt az ideje az elmélkedésnek. Ami történt megtörtént, de nekem vissza kell most mennem az emberek világába. Most nem Karakurába, mert ott biztosan kiszúrnának rögtön, és annyi az eltervezett lazításnak. Véletlenszerűen böktem rá az atlaszban egy pontra, és elhatároztam, hogy oda megyek. Ez a Bulgár tenger part! Az nincs is messze a helytől, ahol születtem. Csupán egy vagy két ország választ el tőle. Civilbe megyek, mert őszintén remélem, hogy nem fog megtalálni, egy shinigami sem. A pengéimet persze viszem. Egy farmer, és semmi más nem kell, elvégre csak oda megyek. Ja igen! Kelleni fog egy törölköző is, kaját meg majd találok oda át, ha megéheznék. Belepakoltam mindent egy túra táskába, és elindultam. Furcsa, hogy arrancar vagyok, és mégis ennyire ragaszkodok az emberi dolgokhoz. Úgy értem mehetnék uniformisban is, és maximum levenném, meg vissza. De valahogy engem jobban vonz az a ruha, amit az emberek hordanak. Elvégre csak a shinigamikat utáltam meg, nem az embereket. Bár emberi lelket még mindig nem ettem, vagy ötszáz éve. Végül kiértem egy nyílt terepre Las Nochesben, és megnyitottam a gargantámat. Szép lassan komótosan átmentem, és már ott is voltam. Forró homok szegélyezte a talpamat, és néha-néha a víz is megnyalta. Ez ám az élet! Gondoltam. Hátamat a homoknak vetve hagytam, hogy a víz cirógassa a sarkamat. Ekkor lettem figyelmes egy arrancar lélekenergiájára. Nem foglalkoztatott különösebben, hiszen a mi fajtánk nem kekeckedik a másikkal csak úgy. Valahol itt volt a közelben. Amíg nem érzek shinigami lélekenergiát, addig semmi probléma!

A post sorrend a következő: Mesélő/Lanven, Airisu, Kira, Chiyo, Takashi, Hime, Ronan, Taki.

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Szer. Ápr. 18, 2012 8:16 am

Egészen kellemes napnak ígérkezett. Kellemes meleget árasztott a nap, a szellő kellemesen fújdogált, s nem is tudom, hogy honnan finom virágillatot hozott. Valamint vidáman indultam a napi feladataimat elkérni. Inkább követtem volna a virágillatot, s hoztam volna azokból a virágokból, hogy az osztagunk levegőjét még kellemesebbé varázsolja, de nem ezt tettem. Inkább mentem a közvetlen felettesemhez, hogy megtudjam, hogy mi a mai teendőm. Mikor odaértem, egyszerűen elküldött a kapitányhoz. ~ Nem tettem semmi rosszat! Vagy lehet, hogy a nem régi, véletlen, lógásom miatt akar látni? Pedig azért már megkaptam a büntetésem. Jaj, vajon miért hívathat? ~
- Risu! Csak nyugodj meg! Nem biztos, hogy büntetést fog rád kimérni, szerintem inkább arról van szó, hogy kiküldenek az emberek világába, egy csapat szanitéceként! – Nyugtatott a kardom. Végül igaza lett zanpakutou szellememnek, mert tényleg egy küldetés miatt hívatott a kapitányom, miszerint az emberek világába küldenek néhányunkat, mert valami térhasadást kellene kivizsgálnunk, illetve bezárnunk. Valamint elmondta a társaim nevét, szerencsére mindegyik társamat volt szerencsém ismerni, legalább név szintjén, illetve az indulás idejét és helyét szintén elmondta. Aztán egy borítékot is átad nekem a taichou, s közli, hogy a küldetés csapat kapitánya én vagy. ~ H-h-hogy micsoda? o.O É-é-é-n? Mint csapatkapitány? o.O ~ Ellenkezni nem mertem a döntéshozatallal, ezért ezzel a sokkal illedelmesen elköszönve, távoztam, hogy felkészüljek az indulásra.
- Risu! Mi van abban a borítékban? – Kérdezte Ginyuu, mikor már útra kész állapotban voltam. Mivel engem is érdekelt, ezért felnyitottam, s elolvastam a tartalmát, amitől újabb sokkot kaptam.
- Ez érdekes küldetés lesz. – Jegyeztem meg félhangosan. A borítékot eltéve elindultam a senkai kapuhoz, ami találkozó és indulási pontnak lett kijelölve. Egy órával dél után, volta megjelölve a találkozás időpontjának. Én délben értem oda, s természetesen egyedül voltam.

Spoiler:

- Yo, Ban… Akarom mondani, Kazuho-san! – Köszöntöttem mosolyogva egy kéznyújtással a csapattársamat. – És köszönöm, hogy csatlakoztál a Vanília Fan Egylethez, illetve üdvözöllek benne.
- Mi… Üdvözöllek, Chiyo-san! – Nyújtottam mosolyogva felé is a kezemet. – Örülök, hogy te is velünk jössz.
- Üdvözletem, Genki-san! – Hajolok meg feléje. – Remélem, nem okoz gondot, hogy én lettem kijelölve csapatvezetőnek
- Rosui-neesan! – Mosolyogtam, s feléje is meghajoltam. – Jó téged is újra látni.
- Yo, Ta..ki! – Nyújtottam fiatal, régi ismerősömnek. – Sokat nőttél, mióta nem láttalak. – Jegyeztem meg neki kicsit viccesen. Amikor mindenki itt volt már, hagytam egy kicsit, hogy mindenki bemutatkozzon mindenkinek, illetve az esetleg nekem szegezett kérdésekre igyekeztem válaszolni, kivéve, amik a küldetéssel kapcsolatosak, mert arra csak annyit válaszoltam, hogy „Majd később válaszolok erre a kérdésre.” A Pár perc elteltével olyan helyre vonultam, ahonnan mindannyijukat láthatom, illetve ők is láthatnak.
- Vegyél mély lélegzetet, légy határozott, hiszen te vagy a vezetőjük most, tehát te felelsz értük! – Látott el jó tanácsokkal Ginyuu. ~Köszi, jó hogy mondod… >.>~ Mély levegőt vettem, s felszólaltam.
- Először is, mindenkit üdvözlök. – Enyhén feléjük hajoltam. – Másodszor, de nem másodlagosan arra gondoltam, hogy mielőtt elindulnánk, elmondanék pár fontos dolgot a küldetés tárgyával kapcsolatban. – Mindenki hallott engem, s szerencsére nem bicsaklott meg a hangom, bár kicsit remegett, hiszen ez az első eset, hogy csapatvezető vagyok. – Mint tudjuk ez egy térhasadás, ami veszélyes lehet, mivel valami átjöhet rajta. Ez úgy lehetséges, hogy ez egy térkapu is egyben, és egy ismeretlen helyre nyílik. Amit nem mind tudtok, az az, hogy pusztító lények jöhetnek, jönnek át rajta, hihetetlen létszámban. Legalábbis egy régebbinél ezt tapasztalták, de lehet, hogy a mostani eltérhet bizonyos mértékben a korábbitól. Mint tudjuk, hogy lidérc erőre van szükség a bezáráshoz. Ha azt kérdeznétek, hogy mi, shinigamik miért nem zárhatnánk be, erre azt felelném, mert valamilyen oknál fogva a mi erőnktől csak tágul. Ezért valamilyen módon kénytelenek leszünk rávenni lidérceket, hogy zárják be. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de talán az számotokra nyugtatóan fog hallatszódni, hogy a múltkori hasadás bezárására rávett lidércek belehaltak a műveletbe. Azt hiszem, hogy mindent elmondtam, amit tudtam, s kellett. Viszont, ha van kérdésük, akkor azokat meghallgatnám, és ha tudok, akkor válaszolok is rá, de miután ezzel végeztünk, induljunk!

Egy furcsa téren álldogáltam. Az utca, mely egyenest belerohant a tér közepén álló szökőkútba, macskakövekkel kirakva feküdt elém. Körülöttem furcsa épületek álldogáltak. Olyanok, mintha valami nagy erővel keresztülrohant volna rajta, majd visszafordult, hogy a törmelékeket toronyszerűen egymásra dobálja. Undorító látványt nyújtott, ahogy narancsfényben lángolt az egész. Egyszerűen feldühített, bár nem tudtam miért. Valami hatalmas árny jelent meg velem szemben. A kezében hosszú szamurájkard, az arcát maszk fedi, míg a testét páncél. Közeledett, s csizmakopogás törte meg a lángok ropogó hangját. Egyre csak jött, én pedig előrántottam a tőröm. Fél kézzel felraktam a maszkom, majd rohamra indultam.
~ Mit csinálok? ~ Hangzott a fejemben a kérdés, de ekkor már nem volt visszaút. Felugrottam, mire ő megtorpant, s kardját meglendítve összecsattant a két fegyver. A lendületem, és a magasságom miatt képes voltam ránehezedni, így egészen a mellkasáig vissza tudtam szorítani a kardját. Ilyen közelről pedig már belenézhettem a szemébe, a csataálarcon keresztül. Ijesztő, vörös szemek bámultak vissza rám, amelyekben harci elszántság tükröződött. Fél kézzel elengedte a fegyverét, és megragadta a nyakam, majd teljes erejéből lefejelt. A maszkja hatalmas reccsenéssel összetört, így megláthattam ki rejtőzik a páncél alatt. A szívem félredobbant, majd megállt egy percre, a félelemtől. A harcos kinek nekiestem, én magam voltam.
Riadtan, zihálva ébredtem. Körülöttem hagyományos, japán épület állt, de nem foglalkoztatott. A mellkasomhoz kaptam, és próbáltam megnyugodni. Beletelt pár pillanatba, de aztán mélyet sóhajtva visszadőltem. Furcsamód kényelmes párnám, két bársonybőrű combból állt. Kedves melegséget árasztó, finom, női kéz simogatta meg a fejem búbját. Kedves mosolyú, kerek arc nézett rám, ki hosszú szőke haját, most az egyszer feltűzte. Kétségtelenül, Éji Róka cirógatott. Kimonóban térdelve őrizte az álmom.
- Rosszt álmodtál drága? - Kérdezte harsányan, én pedig eleinte megszólalni sem mertem, de aztán erőt vettem magamon.
- Eléggé. - Jegyeztem meg egyszerűen, mire a kedves kéz megsimogatott, majd a kardom szelleme lentebb hajolt. Egyre közelebb és közelebb.
- Engedd, hogy megnyugtassalak. - Súgta, mikor az ajkunk már majdnem összeért. Meg akart csókolni.

Szinte kiugrottam az ágyamból a meglepettségtől. A trükkös álom rendesen felzaklatott, úgyhogy vennem kellett pár mély levegőt. Megérintettem az arcomat, hogy megbizonyosodjak, ez már a valóság. Szerencsére az volt, de nem akartam megkockáztatni a dolgot. A zanpakutom mellettem pihent, de nem akartam a véletlenre bízni. Felugrottam hát, és villámgyorsan magamra öltöttem az egyenruhám. Alig tíz perccel később, már a hadnagyomnál jártam, hogy felvegyem az aznapra szánt feladataimat, de nem éppen azt kaptam amire számítottam. Az emberek világába küldtek, hogy csatlakozzak egy csapathoz, melynek Chiruochiba Airisu lesz a vezére. A Vanília egylet parancsnoka, gondoltam magamban. Érdekes lesz találkozni vele. Továbbá két ismerős nevet véltem felfedezni a listán. Rosui Kagehime és Genki Takashi. Mély sóhajjal indultam meg a célponthoz, tudván, hogy ez megint furcsa küldetés lesz. Na de sebaj. A fénynél is gyorsabban indultam a helyszínre, majd mikor odaértem megláttam a csapatvezért. Mosolyogva, kezet nyújtott felém, amit viszonoztam is, bár az arckifejezésemet nem lehetett látni a maszkom miatt.
- Köszönöm a felvételt az egyletbe, és é is üdvözöllek csapatvezér. Ígérem nem fogsz csalódni bennem. - Kezet fogtam vele, majd hátrébb léptem, és meghajoltam felé, aztán leültem a közelben, s várakoztam. A következő érkező, egy ismeretlen alak volt. Egy hosszú, vörös hajú lány. Alig bírtam magammal, hiszen olyan rég láthattam ilyen gyönyörűséget, de mégsem mentem oda hozzá. Tudtam, hogy ha megszólítom, akkor bizony komoly bajok lesznek. Így csak felkeltem, és meghajoltam mikor megérkezett. Ugyanígy tettem amikor a többiek is felbukkantak. Előbb Takashi-senpai érkezett, majd Kagehime-senpai. Próbáltam kerülni velük a kontaktust, ahogy mindenki mással is. Most nem haverkodni vagyunk itt. Küldetésünk van, amit azonnal végre kell hajtani. Majd utána lesz idő mindenre. Amit ki is fogok használni, de most nem. Persze Éji Róka nem így gondolkodott, és mikor mindenki összegyűlt, hangosan felkiáltott.
~ Sziasztok csipet-csapat! Az én nevem Éji Róka, de a fiatalabbak nyugodtan hívhatnak Yogitsune-channak is. Örvendek a találkozásnak. ~ Nem lehetett visszafogni, izgatott volt mint mindig. Hirtelen Airisu beszédbe fogott, amit figyelmesen végighallgattam, majd vártam a többiek reakcióját. Még nem volt kedvem felszólalni, inkább terveztem. Csendesen, magamba merülve.

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Ápr. 24, 2012 8:37 am

A reggelem ugyanúgy indult, mint általában, mióta az osztaghoz kerültem. Korán ébredő vagyok, és mázlimra Gingitsune is hagyott aludni. Ez egy íratlan megállapodás lett köztünk, hogy ő békét hagy éjjelente, cserébe én minden reggelt meditálással indítok. Ma sem volt ez másképp. Alig, hogy kipattantak a szemeim, szaporán lótuszülésbe tornáztam magam, és megkezdődött a legalább egy órányi meditálás. Elengedtem magam, figyeltem a légzésemet. Nem kellett hozzá sok idő, talán tíz perc, és megint a folyó mellett, a cseresznyefák alatt találtam magam.
- Szia Édes! - köszöntött Gingitsune.
- Leszoknál erről a megszólításról? - kérdeztem tőle kissé pirulva, de egyenesen a szemeibe nézve. - Chiyo-nak hívnak, és szeretem a nevem, szóval ettől kezdve elvárom, hogy így szólíts!
- Ha ezt szeretnéd Szívem! - válaszolt rá a róka, pimaszul vigyorogva. - Ma mi lesz a program? Ajánlanám a szabadtéri fürdőt! Igazán jót tesz az olyan görcsös egyéneknek, mint amilyen te is vagy! Szívesen kimasszírozom a hátad, esetleg meg is moshato... - nem hagytam, hogy be fejezze, hamarabb csattant a csupasz talpam az arcán. - Ezt most miért kaptam? - kérdezte pirosló orral, ártatlanságának teljes tudatában.
- Zaklatásért! - közöltem vele, kissé pirosan, de továbbra is kitartva az igazam mellett. Mint aki megsértődött, bevonult a házba, majd amikor kijött, két kard volt a kezében. Mind a kettő nagamaki.
- Ha már nem hagyod, hogy...
- Ne folytasd! - nehezkedtem az egyik lábamra, hogy a másikat bármikor lendíteni tudjam, ha esetleg nem veszi komolyan a fenyegetésemet, és meg akarom rúgni. Komolyan vette. Az egyik nagamaki-t a kezembe nyomta, a másik nála maradt. Mind a kettő úgy nézett ki, mint ő maga shikai alakban. Végre elkezdődhetett a reggeli edzés. Ha pimasz is volt velem Ezüstróka, amikor beszélgettünk, az ilyen edzéseket véresen komolyan vette, ami azt jelentette, hogy sose úsztam meg sérülés nélkül. Mire befejeztük a reggeli tornát, már leizzadtam, és legalább tíz zúzódással gyarapodtam. Ellenben lompos tanítómesterem még csak szaporábban se vette a levegőt. Azért ez már önmagában sem volt kis teljesítmény, arról nem is beszélve, hogy milyen kimondhatatlanul elegánsan forgatta azt a batár nagy kardot. A sok mozgástól még mindig lelkesen mosolyogtam rá, miközben meghajoltam.
- Köszi az edzést! - mondtam, majd mivel nem válaszolt semmit, kissé meglepetten pillantottam föl. Az én hibám volt, hisz én nem voltam eléggé résen, bár tudtam milyen. Amint fölnéztem, megnyalta az orrom hegyét. Pofon ütöttem, vagyis csak akartam, mert mielőtt még elérhette volna a tenyerem az arcát, láng vörösen zuhantam el a padlón, vissza az ágyamra. Ideje volt, hogy elkészüljek fizikai valómban is. Nem kellett hozzá, alig fél óra, és munkára készen jelentkeztem a hadnagyom irodájában. Szokatlan volt, hogy magához hívatott, de valami edzést, vagy nem is tudom, valami ilyesmit sejtve a dolog mögött, viszonylag nyugodtan léptem be az irodájába. Mikor kiderült, hogy küldetésre megyek, ráadásul a Földre, fordult egyet örömömben velem a világ. Lelkesen elkészültem, és útnak is indultam a találkozó helyére. A hadnagyom nem árult el semmi lényegi információt, azt leszámítva, hogy hova kell mennem. Furcsa volt, mert noha nem meditáltam éreztem, hogy Gingitsune is lelkes. Ez csak tetézte édes, izgalommal vegyes kíváncsiságomat.
A senkai kapunál már ketten vártak. Az egyikükben Airisu-chan volt, a másikukat nem ismertem. Elsőre nem is foglalkoztam vele. Elöntött a megkönnyebbülés, hogy nem leszek csupa idegen között az első küldetésemen. Lelkesen mosolyogva üdvözöltem Chiruochiba-sant majd az idegen fele is meghajoltam. Mondani nem mondtam semmit, ugyanis ő sem szólalt meg.
"Biztos hallgatási fogadalmat tett, vagy valami ilyesmi" -próbáltam magyarázatot találni a viselkedésére, és el is döntöttem, hogy nem fogom erőltetni, hogy beszéljen. Amúgy is, maszk fedte az arcát, szóval abban a hacukában nem is lett volna könnyű megszólalni. Mint kiderült Airisu-chan lett vezérnek kijelölve. Megkönnyebbülten bólintottam amikor ezt megtudtam. Izgatottan vártam, hogy induljunk. Persze megvártuk a többieket is, majd Airisu bele kezdett a küldetés ismertetésébe. Külön hálákat adtam magamban, hogy erre időt szakított.

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Ápr. 24, 2012 10:04 am

Verashu Suwun-taichou még időben értesített, hogy egy expedíció indul az Emberek Világába. Valami dimenzió szakadást akarnak bezárni és kellene az expedícióhoz egy 2. osztagos tiszt is. Igaz, hogy az egyik tiszt már elindult a Senkaimon felé, hogy csatlakozzon a kompániához, de szükség lehet egy idősebb tisztre is. Így került a választás én rám. Igen meglepődtem, amikor kiderült, hogy egy darab 12. osztagos sem jön velünk. Pedig nekik ez aztán igazi kiruccanás lenne. Úgy tűnik rám maradt a bébicsősz feladata, amikor megtudtam, hogy nálam gyengébb tisztek fognak megjelenni az expedícióban. Egy újonc 11. osztagos, kedvesem, Hime-chan a 10. osztagból, 2. osztagos tiszttársam Kira-kun, az 5. osztag egyik tisztje, Kaminari Taka, akihez még nem volt szerencsém. A csoportvezetőn azonban megakadtam. Egy 4. osztagos, bizonyos Chiruochiba Airisu. Volt szerencsém megküzdeni az illetővel. Igaz az régen volt. Nem tudom, hogy mit fogunk ebből kihozni, tényleg kicsit óvóbácsinak érzem magam. Ugyanakkor ezt kell tennem, a parancs az parancs. A Taichounak pedig ellenmondani maga a halál. A tisztesség, a büszkeség és a lélek halála. A gyülekezési idő pillanatában, óramű pontossággal érkezem a senkaimon kapuhoz. Shunpoval érkezem, szóval felbukkanásom a lassabbakat kicsit meglepheti. Teljesen fekete egyenruhámban, övemben zanpakutommal jelenek meg. A jelenlévők felé apró meghajlást intézek.
- A nevem Genki Takashi, a 2. osztag 7. tisztje vagyok. A Keigun, más néven a Kivégző osztag tagja.
Kezdjük némi nyomással az újoncokon. Érezzék csak a törődést, hogy az Omnitsukidou egyik tisztje is jelen van. Nem tudom ugyanis, hogy Kira-kun bemutatkozott-e egyáltalán. Valójában nem is kell tudniuk, hogy rajtam kívül még hát Omnitsukidous van soraikban. Én azonban figyelni fogok és képességeimmel azon leszek, hogy küldetésünk sikerrel járjon. Nyugodtan állok meg egy számomra ideális helyen. A többiek hamar azon kaphatnak, hogy úgy helyezkedem, rálátásom legyen mindannyiukra. Airisu kérdésére, hogy zavar-e, hogy ő lett a csapatvezető, csak felemeltem jobb kezem és halkan megszólaltam.
- Nincs bennem neheztelés, csak végezze a dolgát és ne hibázzon.
Mondom a tőlem megszokottól, kicsit komorabb hangnemben. Mély hallgatásba burkolva hallgatom végig ezután Airisu jelentését, hogy milyen információval tud szolgálni. Nem túl sok, ráadásul aggasztó is. Nem igen tudom felfogni, hogy egy ilyen veszélyekkel kecsegtető küldetésre, miért ennyi alacsony osztályú shinigamit küldenek? Gondolom nem fognak kapitányokat oda zavarni, de a fene egye meg. Ennyire azért nem lehetnek könnyelműek. Honnan szerzünk hollow reiatsut? Oké, persze bóklászik néhány, de mi van akkor, ha egy darab se jár a környéken? Majd megoldjuk, legfeljebb majd bevetjük csalinak valamelyik újoncot. Itt egy pillantást vetek a 11. osztagosra. A továbbiakban azonban nem szólalok meg és nem beszélek túl sokat. Minek? Ezt a küldetést úgysem fogjuk végig beszélni. Csöndben várom, hogy elinduljunk. Amikor pedig végre mind összegyűlünk, csak sóhajtok egyet. Elkezdődik egy igen hosszú műszak.

Napsütéses reggelre ébredtem, nagyot nyújtóztam az ablakon beszűrődő fényben. :3 Fiatal volt még az idő, lévén, hogy délutántól voltam szolgálatban, azonban megígértem Shiroichi-taichounak, hogy segítek neki egy kicsit a papírmunkában. Elvégre nálam jobban senki sem hajtogat békát! ^o^ Vagyis, én pont ráérek segíteni. Igen, erre gondoltam! >.< Lerúgtam magamról a takarót, és a lendülettel felpattantam a futonomról. Egytized másodperc múlva, pedig mellette a puszta padlón hasaltam. T^T Átkozott zsibbadás! >.< Végül sikerült feltápászkodnom, és eljutnom az ablakig, hogy kitárhassam. Mélyet szippantottam a hűvös, virágillattól édeskés reggeli levegőből. Ez feltöltött energiával, így tempósan kezdtem öltözni. Bár a zokni felvételét addig ódáztam, amíg csak lehetett, de ez nem tartott örökké. Sajnos. T_T Éppen egy haldokló grimaszait imitálva kezdtem magamra szenvedni a gyűlölt ruhadarabot, amikor mozgásra lettem figyelmes az ablak felöl.
Arra fordultam, de legnagyobb bánatomra nem csupán a szél játszadozott a függönnyel, hanem egy pille próbált bejutni, egyenesen a szobámba. .__. Rápillantva nem maradt kétségem afelől, hogy egy pokollepke. Tettem egy meddő próbálkozást arra, hogy az ablakhoz ugorva, még a galád postás előtt behúzzam az ablakot, de ismételten a padlón kötöttem ki. A félig felhúzott zokni egyszerűen elgáncsolt! T^T Halkan motyogva szidtam feltalálóját, és tapogattam sajgótestrészeimet, amikor gyámoltalanságomat kihasználva a lepke egyenesen a fülemhez repült. >.> Még mindig kissé duzzogva hallgattam az üzenetet, de kénytelen voltam tudomásul venni, hogy ez a nap bizony nem úgy fog kinézni, ahogy elterveztem. Ennek ellenére befejeztem a készülődést, és a kapitányi iroda felé vettem az irányt.
Megérkezésemkor a kapitány bőszen kutatott a papírhegyek között, valószínűleg észre sem vette, hogy ott vagyok, így egy torokköszörüléssel jeleztem megérkezésemet. Lelkesen köszöntött, majd egy levegővétellel ledarálta a feladatomat, és folytatta a kutatást. °O° Csak pislogtam a hallottak alapján, próbáltam magamban lassítva visszajátszani az információkat, így végülis a lényeges elemeket sikerült kiszűrnöm. >.< Elképzelésem sem volt, hogy engem miért választottak a csapatba, elvégre nem rendelkeztem különösebben nagy tudással a térhasadásokról, vagy egyéb anomáliákról. Azt pedig túlzás lett volna állítani, hogy tapasztalt tiszt vagyok, így maradt a legreálisabb magyarázat: én értem rá. .__. Bár ez rám nézve nem valami hízelgő, azért magamat nem fogom becsapni. Ismét a kapitány felé pillantottam, s átfutott rajtam a gondolat, hogy segítek neki a keresgélésben, de féltem, hogy az egyik papírkupac alatt végzem, ha még sokáig időzöm az irodában. °__°
Így, kissé komor gondolataim ellenére, elindultam a kijelölt senkai kapuhoz. Mivel a találkozóig volt még néhány óra, így útba ejtettem a kertet, ahol meditálással, és a feladatra hangolódással töltöttem az időm. Ekkor ötlött fel bennem a gondolat, hogy elfelejtettem megkérdezni Shiroichi-taichout, hogy kikkel megyek a küldetésre. o.O Nem számít, elvégre a legfontosabb a feladat elvégzése! Elhatároztam, hogy a legtöbbet hozom ki magamból, és végre saját magamat is büszkévé teszem. Nincs több szerencsétlenkedés! >.< Ezt megerősítendő gyors léptekkel indultam a találkozó helyére.
Megérkezésemkor már többen ott tartózkodtak. Elégedetten nyugtáztam, hogy ismerős arcok pillantanak felém. Mosolyogva köszöntöttem őket egy tisztelettel teli meghajlással.
- Veled is mindig öröm találkozni, Chiruochiba-san! - viszonoztam lelkes köszönését.
Chiyo-sannak is intettem, elvégre még jól emlékeztem, milyen fáradságos munkával segített megmenteni szeretett virágaimat. Kazuho-kunt ugyan alig ismertem fel maszkja takarásában, de aztán tekintetéről sikeresen beazonosítottam, felé üdvözlőleg biccentettem. Még Kazuho-kun felé néztem, amikor szemem sarkából újabb érkezőre lettem figyelmes, aki tőlem pár méterre állt meg. Nem néztem rá egyből, azonban amikor megszólalt, felkaptam a fejem. Jól ismertem a bársonyos hangot, ami most nyugodtan, ám a kedves zengés nélkül, futott végig rajtam. Takashi-kun! *>*
Meglepettség és öröm egyszerre lett úrrá szívemen, ezeket azonban gyomrom kellemetlen nyomása is követte. Tudtam, hogy koncentrálnom kell a feladatomra, azonban az, hogy Takashi-kun mellettem lesz, nem könnyíti ezt meg. Próbáltam visszafogni magam, hogy ne boruljak örömömben a nyakába, és csak egy bátortalan mosolyt sikerült megeresztenem felé, miközben arcomra pír kúszott. Szedd össze magad! Fontos küldetésre mész! >.< Fegyelmeztem magam, és elszakítottam tekintetem a férfiról, aki oly kedves volt szívemnek, hogy meghallgassam Chiruochiba-san rövid útbaigazítását.
Bennem nem merült fel kérdés, a hallottakat mérlegelve vártam az indulást.

Először azt hittem, hogy sikerült a kísérletem. Hiába, én mindig is nagyon okos voltam, ha hazajutottam, Desmond-apu biztosan nagyon büszke lesz rám. Azzal, hogy elbújtam egy szekrénybe, és onnan nyitottam meg a gargantámat, sikerült átkerülnöm Narniába. Alig várom, hogy találkozzak a beszélő állatokkal! Ez a hely teljesen kihalt, biztosan még vándorolnom kell egy kicsit, hogy megtaláljam őket. De előtte megnézzük, hogy milyen is a víz, meleg vagy hideg? A szandáljaimat ledobom a homokba, a nadrágom szárát pedig feltűröm a térdem fölé, a vizes ruha nagyon kényelmetlen.
Óvatosan belegázolok a vízbe, ami elég meleg, és puha a homok is, úgyhogy lehet, hogy maradok egy kicsit. Úgysem fürödtem még soha a tengerben, féltem, hogy elkap egy cápa, úgyhogy kirándulásnál is kint maradtam, amikor az árvaházzal voltunk. A képességeim viszont működnek itt, Narniában is, úgyhogy ha jön egy, akkor azt lekaratézom. Razz

Lehet, hogy találok itt beszélő delfint is, aki játszik velem, az nagyon fantasztikusan királyságosan szuper lenne. Ráadásul nem is kell félni, hogy elkap a boszorkány, biztosan sokkal erősebb vagyok nála. Csak persze senki nem fogja elhinni, hogy itt jártam, ami persze nem is baj, különben Seth-bácsi leigázná Narniát, az pedig nem lenne jó. Vajon ki győzne, Aslan vagy Seth-bácsi? Nem tudom, mindketten nagyon nagyon erősek.
Leszúrom a tőröm a homokba, és szépen, egymás után akasztom fel rá a ruháimat. Hét ágra süt a nap, úgyhogy gyorsan meg fogok száradni, ha meguntam az úszkálást, és akkor rögtön indulhatok, ahová akarok. Nem marad rajtam semmi más, csak a kereszt, a cuerpo a nyakamban. Soha nem voltam különösebben szégyenlős, most meg úgyse láthat senki sem, bár azt nem tudom, hogy ebben a világban is láthatatlan vagyok-e.
Nekifutok, és fejest ugrok a vízbe, majd felállok, és indulnék tovább, de sajnos valamilyen tárgy megakadályoz ebben, érzem, ahogy a hierrom a talpamon ellenáll az éles akárminek, ami kicsúszik a lábam alól, és pedig esek egy nagyot. Ha nincs a víz, akkor megütöttem volna magam, de így szerencsére felfog, és viszonylag finoman ülök le a homokra. Furcsa az a valami, olyan volt, mintha fémből lenne. Lehet, hogy arany? Odamegyek, ahol találtam, és elkezdek tapogatni, és rövidesen ki is tapintom a tárgyat, ami azonban sajnos nem elásott kincs, hanem egy fémdoboz. Az embléma alapján kóla volt benne, de olvashatatlan a szöveg ami rajta áll. Lehet, hogy mégsem leszek egyedül? Elvégre nem kerülhetett ide magától, Narniában nincs kóla.
A közelben hirtelen felbukkan egy másik lélekenergia, ami egyértelműen arrancartól származik. Legalább a spanyolt meg fogja érteni, ami nekem az anyanyelvem, úgyhogy el fogok vele boldogulni. Hm, vajon honnan származhat az anyanyelv szó? Anyukám tanított beszélni, legalábbis valószínű, de már nem emlékszem rá tisztán. Talán erre utalhat ez a szó? Hogy ki tanította? És van apanyelv is?
Ugrok egyet, és elúszok arra, amerről érzem a lélekenergiáját. Vajon mit csinálhat itt? Remélem, hajlandó játszani velem, aztán pedig segít nekem felfedezni ezt a vidéket. Nagyjából száz méterrel arrébb meg is látom a férfit, aki kicsit öregnek tűnik, ráadásul egyáltalán nem olyan menő, mint Desmond-apu, sőt, valószínű ha felkerülne egy kalózhajóra, akkor ő lenne a padlósikáló, de azért mégiscsak ő a társam, nem véletlen, hogy találkoztunk.
Sajnos annyira siettem, hogy otthagytam a dolgaimat, amerről éppen jöttem, de remélem, hogy nem lesz agresszív. A kardom nélkül nem tudnám magam megvédeni, de igazából nincs rá oka, hogy bántson engem, hacsak nem az, hogy féltékeny, amiért engem szeret Desmond-apu, őt meg nem. Amikor sekélyebb lesz a víz, felállok, és nagyjából négy-öt méterre közelítem meg. Fura egy arrancar, nem visel egyenruhát, mondjuk most én sem, sőt, mást sem. Ha egy néni lenne, akkor illetlenség lenne, de most azért mégis más. -Szia! Ki vagy-mi vagy? Hogy kerültél Narniába? Játszunk? Jössz úszni? Tudsz úszni? Én tudok, úgyhogy kihúzlak ám, ha kell. Találkoztál már beszélő állatokkal? Azért őszül a hajad, mert öreg vagy, és meg fogsz halni?-rögtön a lényegre törő kérdéseket tettem fel neki, úgyhogy remélhetőleg megtudok róla valamit, talán még játszik is velem, bár szerencsétlen már nagyon a végét járhatja, ha ilyen fehér a haja. Desmond-apu azt mondta, hogy meg kell enni a haldokló arrancarokat, mert így tovább élnek bennünk. Ha látom, hogy rosszul van, meg is eszem, hogy büszke legyen rám. Remélem, hogy nutella íze van. Harap, harap, harap

Mesélő:
A csapat vegyes érzelmekkel ugyan, de összeverődik. Egyetlen hiányzójuk akad, és ez a személy Kaminari Taka. A csapatkapitány biztosan nem örül ennek. Mindenesetre az idő sürget, és el kell, hogy induljanak. Airisu vezeti a csapatot, nyomában Takashival, és a többiekkel. A célponttól pár kilométerre érkeznek meg, egy kisebb város szélénél. A csapatkapitány vezényli a többieket, ahogy ő azt jónak látja a cél felé. Az út körülbelül harminic perc oda, így lehetőségük nyílik egy kis beszélgetésre. Az érkezés előtti pár percben tisztán érezhetik a hasadásból szivárgó energiát. Látótávba érve meglátnak egy szabálytalan alakú szakadást. Olyan mintha valaki bezúzta volna a dimenzió falát, és az a nyomáskülönbség miatt egyszerűen beszakadt volna. A másik dimenzióba nem látnak át, csupán lilás ködöt vélnek felfedezni. Az átjáróból félelmetes hangok törnek elő, és egyre erősödő lélekenergia. Habár ez ötüknek nem jelenthet nagy kihívást, de egy az egyben bizony megerőltető lenne. Ugyan közvetlen veszélynek még nincsenek kitéve, nyugtalanok. Felmérik a terepet, és tervet készítenek. Lidérc energiát nem éreznek, mert a hasadásból áradó energia elnyomja.

Lanven, és Ronan találkoztak. Lanven természetéből eredően nem igazán bírja a gyerekeket, és Ronan még rátett egy lapáttal a viselkedésével. Próbálja megőrizni a hidegvérét. Ronannal beszélget, amikor megéreznek valami furcsa lélekenergiát. Mindkettőjüknek felkelti az érdeklődését a dolog. Ronan személyiségéhez igazodóan próbál beszélgetni Lanvennel. Végül is eldöntik ketten, hogy megnézik mi ez az új furcsa lélekenergia. A közelébe érve óvatosan közelítik azt meg. Pár száz méterre megállnak, és észreveszik, hogy shinigamik is akadnak erre. Nem is kevés. Elfutni már nincs esélyük, ezért csöndben figyelik a történéseket.

A hasadás egy magasabb domb tetején van, és körbe veszik a fák. A fák között egy sávban folyik egy folyó. A terep sík, ám pár méterre függőleges szakadék tátong a domb oldalán. A fáktól ezt nem lehet látni. Lanven és Ronan a fák között bujkál.

E közben megérkezik Kaminari Taka is, és sűrű elnézéskérés közepette becsatlakozik a műveletbe.

Lanven Alexander Stark:
A nap, mint valami meleg kemence ontotta magából a hőt. Pontosan jó volt. Éreztem, hogy barnulok. Bizony! Sötét kék leszek. Micsoda csalódás, hogy oxigénhiányos állapotban haltam meg. Az a mocskos kígyó... No mindegy. A sötétkék is jó. Végül is nekem mindegy. Teljesen leizzad az alfelem, ebben a hosszú gatyában. Éppen magamban morfondírozok azon, hogy vajon le merjem e venni a gatyám, vagy ne? Mikor valami váratlant érzek a víz felől. Egy arrancar. Mit keres itt egy arrancar? Azt hittem, hogy végre nyugodtan élvezhetem a környezetem. Mindegy, lehet, hogy csak átutazóban van, vagy éppen vadászik. Nem is foglalkozok vele. Ha én nem zavarom őt, akkor ő sem zavar engem. Sajnos ez nem volt ilyen egyszerű, mert kisvártatva egy jócskán alul öltözött kis srác jött ki a vízből. Rám nézett, és elkezdett dőlni a szájából a szöveg. Csak így ripsz-ropsz ledarált vagy hat kérdést, és még csak be sem mutatkozott. Ki hitte volna... Tipikus arrancar tulajdonság, hogy nem mutatkozik be semelyik. Biztos azt hiszi, hogy már ismerem. Na mindegy, válaszolok neki, mert úgysem hagy magamra, amíg nem válaszolok.
- Nos akkor haladjunk sorban. Szia! Arrancar vagyok, mint láthatod, és a nevem Lanven Alexander Stark. Nem értem milyen Narniáról beszélsz, ez itt a Bulgár tengerpart. Nem, nem valószínű, hogy játszunk. Nem, nem megyek úszni, és igen ettől függetlenül tudok úszni. A következő kérdésedre ismét nemmel kell hogy feleljek, mert nem találkoztam még beszélő állatokkal, bár volt már pár technikailag hasonló esetem. Azért ősz a hajam, mert a halálom pillanatában halálra rémültem, tudom senki se gondolta volna, de így van. És nem szándékozom a közeljövőben meghalni. Most én jövök.
Vettem egy mély levegőt, és próbáltam minél gyorsabban mondani a kérdéseimet, hátha összezavarom picit.
- Téged hogy hívnak? Las Nochesből jöttél? Hol vannak a cuccaid? Mért vagy meztelen?
Hirtelen elakadt a szavam, amikor valami furcsát éreztem a levegőben. Valami egészen biztosan nem e világit. Legalábbis ilyen érzéshez foghatót még nem éreztem. Egyszerre lettem kíváncsi, és frusztrált. Tudtam, hogy óvatosan kell lennem, és éppen ezért nem mehetek egyedül. Talán mégis csak játszhatok ezzel a sráccal.
- Figyelj, mégis csak játszhatnánk valamit. Játsszuk azt, hogy felfedezzük annak a furcsa lélekenergiának az eredetét. Szedd össze a cuccaid, akárhol is vannak, én itt megvárlak. Na mit szólsz? Lehet, hogy még izgalmas is lesz.
Próbáltam a legjátékosabb hangnemben kifejezni magam, annak ellenére, hogy mit éreztem. Nem igazán érdekelnek a kiskölykök, sőt szabályosan idegesítenek, de most az egyszer túlteszem magam rajta. Hátha lehet még ebből valami. Nem biztos, hogy jó ötlet az, hogy ő is jön, mert ahogy azt eddig láttam, nem túl elővigyázatos, sőt egyáltalán nem az. Megvártam mit válaszol, és ha elment a cuccaiért megvárom, ha nem akkor úgy megyek/megyünk tovább. Én így is úgy is megyek, hogy ő jön e az rajta múlik. Jelenleg csak a pengéim, és a gatyám van nálam, meg persze a cipőm. Akkor esett le, hogy nálam van, amikor kibontottam a törölközőt. Kipottyant belőle, és én most az egyszer nem bántam, hogy rendetlen vagyok. Végül is odaértünk, és látótávon belül észrevettük, hogy shinigamik is vannak ott. Nem is egy. Éppen ezért nekifeszültem egy fának, és intettem útitársamnak is, hogy tegyen így. El kellet rejtőznünk. Még mindig nem éreztem tisztán a lélekenergiájukat, így arra következtettem, hogy ők se érzik a miénket. Csöndben vártam, és figyeltem. Öt a kettő ellen nem lett volna túl fair dolog. A menekülésen gondolkodtam, amikor megpillantottam azt a dolgot, ami ide vonzott. Furcsa szakadás a térben. Ilyet se látni sűrűn. Natalie biztos agyon akarná vizsgálni. Ekkor felismertem a shinigamik arcát. Airisu, aki eddig a legkedvesebb volt közülük, de mégis. Kagehime, aki igazából semmilyen nem volt, leginkább ellenséges. Kira, aki egyszer majdnem megölt. És két ismeretlen. Mekkora szerencsétlenség... Ezek hiányoztak már csak.

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Vas. Május 13, 2012 3:47 am

Mivel Ta..ki sajnos túl sokat késett kénytelen voltam nélküle elkezdeni az ismertetést, illetve nélküle elindulni. Csak remélni mertem, hogy nem történt vele valami balesett, s csupán valami fontos dolog miatt jön késve utánunk. ~Vajon kit kérjek meg, hogy várja be Ta..kit? Chiyo-chant? Ők úgyis egyedül szeretnek harcolni, de félek, hogy eltévednének. Akkor Rosui-neesant? Nem, nem szívesen hagynám egyedül. Kazuho-san? Szereti a vaníliát, tehát csak jó ember lehet, illetve ő is második osztagos, ha jól emlékszem! Illetve Genki-sant is megkérhetném. Genki-san a legharcképzettebb közülünk, ezért lehet, hogy ő rá inkább a szakadásnál lenne szükségünk. Kazuho-sant kérem meg.~ Egy kis város északi szélén érkezünk meg az Emberi Világba. Mihelyt mindenki megérkezett egy gyors kérdést tettem fel:
- Tudom, ezt még Seireiteiben meg kellett volna tudakolnom, de most már csekélyebb a lényege, hogy otthon kellet volna megkérdeznem. Szóval kinek milyen típusú zanpakutoja van? Erre az információra azért van szükségem, hogy egy esetleges ellenfélnél tudjam, gyanítsam, hogy kinek van több esélye. Nekem kidou típusú.
Miután mindenki elmondta, vagy elhallgatta, Kazuho-san felé fordultam:
- Meg szeretném kérni, Kazuho-san, hogy itt várja be Kaminari-sant, s kísérje utánunk. Az út közben, kérem, mondja el neki is azt, amit tőlem hallott. – Hogyha a felkérést elfogadja, akkor megköszönöm, ha nem, akkor Genki-san felé intézem ugyan ezt a kérést.
Miután ezt elintéztük, a kaputól kicsit srégen balra indultam meg egy „Erre kell menni.” kijelentés után, mivel az eligazítás alatt azt mondták, hogy a kaputól Észak-nyugatra kell haladnunk, hogy az anomáliához érjünk. Fele erősségű shunpoval haladtam a meghatározott irányba, mert így biztos, hogy nem szakadunk le egymásról. Út közben újabb kérdést tettem fel:
- Van valakinek is bármiféle ötlete, hogy hogyan vehetnénk rá egy lidércet, hogy segítsen bezárni a szakadást?
Erre a kérdésemre nekem sajnos csak egy ötletem volt, de azzal az volt a baj, hogy túlzottan kicsi a megvalósulásának az esélye. Ez az ötlet arra a szituációra alapult, hogy esetleg Lanven Alexander Stark arrancarral összefutnánk. De az is csoda, hogy eddig kétszer találkoztam vele. Hogyha nekik vannak kérdéseik felém, akkor azokra természetesen válaszolok.
Kikerekedett szemekkel nézek végig a jelenségen. ~Tehát ez lenne az a szakadás? O.O~
- Nem tetszenek ezek a hangok! – Szólalt meg tőle szokatlanul hosszú idő elteltével Ginyuu. – Risu! Ha tanácsolhatom, akkor kérd meg Genki/Kazuho(attól függően, melyikük van velünk, lletve, ha már ők is itt vannak, akkor mind kettejüknek mondom)-sant, hogy terítse fel a környéket, ő biztosan ért hozzá, te agyalj, hogy hogyan lehetne bezárni, a hölgyek meg figyeljék, hogy nehogy valami át jöjjön.
~ Ez jó ötlet! ~ Genki/Kazuho-sanhoz léptem:
- Genki/Kazuho-san, meg kérhetem, hogy a környezetet felderítse? Köszönöm.
Aztán Chiyohoz és Himehez:
- Aikawa-san, Rosui-san, kérem, figyeljék a hasadást, nehogy bármi is át merjen jönni. (Hogyha Kaminari-san is itt van, akkor őt is ugyan erre kérem.)
Hogyha Kazuho-san és Kaminari-san később érkeztek, akkor üdvözlöm őket:
- Öröm titeket látni! Mondjátok, nektek van ötletetek, hogy hogyan lehetne egy lidércet együtt működésre bírni?

Mikor meghallottam Airisu kérdését, persze egyből felé fordultam, és tisztelettel, még a maszkomat is levettem, habár az alól is hallotta volna amit mondok.
- A zanpakutom neve Éji Róka, és erő típusú lélekölő. Remélem tudtam segíteni önnek, Airisu-senpai. - Ezzel kicsit meghajoltam, majd visszafordultam, és feltettem a maszkomat. Persze közben azért loptam egy pillantást a vörös hajú lánytól, míg fordultam vissza, de azt vagy észrevette, vagy nem. No persze, ez csak nekem volt fontos, hiszen tudtam, hogy soha nem lennék képes szóba állni vele. Olyan gyönyörű, és olyan komolynak tűnik. Kizárt, hogy egy magamfajta, egyáltalán csak megszólalhasson a közelében.
~ Ejj Kira de gyorsan feladod. Hát így hogy akarsz engem megtartani. Amúgy is, féltékeny leszek, ha bámulod. ~ Mondta egykedvűen a kardom, mire kicsit felébredtem a révült állapotomból. Szerencsére még éppen időben, hogy végighallgassam, a csapatvezér kérését. Nem igazán értettem, hogy miért kérést intéz hozzám, holott ő a vezér. Csak a parancsot kellene kiadnia. Mindegy, nem lényeges a véleményem, hiszen a vezetőm szava ellen szólnék, ha nem fogadnám el a dolgot.
- Igenis Airisu-senpai. Később csatlakozunk a csapathoz. - Mondtam, miközben rá is bólintottam a dologra. Habár őszintén nem értettem, hogy miért, pont nekem kell foglalkozni egy késővel, hiszen én másodpercre pontosan itt voltam. Irritálnak az ilyen lusta alakok. Habár, ha fontos ügy miatt késik, akkor el tudom nézni ezt a kis hibát. Azonban a küldetés mindennél előrébb való. Én ezeket úgy szoktam megoldani, hogy a feladat előtt megpróbálok elintézni minden fontos ügyet. Ha ez nem sikerül, akkor persze én is kések, de senki sem lehet tökéletes. Ezt a tanácsot a későek is fel fogom vetni, ha ilyesmi miatt maradt le a kezdésről. Ellenkező esetben, csak annyit beszélek hozzá amennyit muszáj. Habár az sem tudom hogyan néz ki, de majd biztosan megismerek egy shinigami-t aki küldetésre igyekszik. Ez pedig elég, hogy felismerjem leendő csapattársam. Egyelőre készenlétbe helyezem magam, habár mindezt kényelmesen, leülve óhajtom megtenni. El is helyezkedek, és várom, hogy kinyíljon a kapu a lelkek világából. Mikor aztán megtörténik, és kilép a társam, lassan felkelek, és megpillantom, hogy a csapattársam nem más, mint egy gyerek...
Ez azért eléggé meglep, de nem annyira, hogy ne lépjek hozzá.
- Üdvözöllek. Kazuho Kira vagyok, a második osztagból. Te vagy Kaminari-san? - Miután válaszolt, megvárom míg befejezze, majd meghajlok, és intek neki, hogy induljunk el. Út közben pedig magyarázni kezdek.
- Airisu-senpai ismertette a feladatunkat, miszerint be kell zárnunk egy térhasadást, amelyen gonosz lények jöhetnek át. Nem biztos, hogy mindez bekövetkezik, de a hasadás akkor is veszélyes. A küldetés egyetlen buktatója hogy rá kell vennünk egy lidércet, hogy zárja be, mivel a shinigamik erejétől a hasadás tágul. Egyelőre nem tudjuk hogy vegyünk rá egy lidércet, hogy bezárja nekünk, de a többiek már dolgoznak a megoldáson, gondolom. - A vége eléggé bizonytalanul hangzik, hiszen nem tudom, hogy tényleg gondolkodnak-e az ügyön, vagy még csak az előzetes felméréseket végzik. Mikor megérkezünk, a csapatvezér üdvözöl minket, én pedig meggyőződhetek róla, hogy gondolkodnak a dolgon, így mikor Airisu megkérdezi, hogy hogyan vehetnénk rá a lidércet az együttműködésre, erős gondolkodásba fogok. Egyelőre eredménytelenül.

Az egyik tagunk ugyan még hiányzott, de elindultunk. Kinyílt a kapu és átléptünk az emberek világába. Egy teljesen idegen és furcsa kis falucskába értünk. Nem igazán láttam még eddig ilyet, pedig nem egy faluban megfordultam már, így aztán érdeklődve pillantgattam körbe. Megpróbáltam fölmérni a terepet. Amint átértünk megszólalt a vezetőnk.
- Tudom, ezt még Seireiteiben meg kellett volna tudakolnom, de most már csekélyebb a lényege, hogy otthon kellet volna megkérdeznem. Szóval kinek milyen típusú zanpakutoja van? Erre az információra azért van szükségem, hogy egy esetleges ellenfélnél tudjam, gyanítsam, hogy kinek van több esélye. Nekem kidou típusú.
A maszkos alak úgy tűnt mégse tett hallgatási fogadalmat, ugyanis lehúszta a maszkját és azonnal válaszolt. (Valószínűleg akkor csak a maszkban volt neki nehéz beszélni!)
- A zanpakutom neve Éji Róka, és erő típusú lélekölő. Remélem tudtam segíteni önnek, Airisu-senpai. - mondta egy kis meghajlás kíséretében.
'Éji Róka? Talán ismered?' - tettem föl a kérdést Gingitsune-nak - 'mind a ketten rókák vagytok, ráadásul erő típusúak!...'
'Idióta! Én a te lelked része vagyok! Vagy talán féltékeny lennél, ha ismerném?'
'Idióta!' - volt rajtam a sor, hogy sóhajtsak egyet. Kazuho-san felém pillantott, mintegy jelezve, hogy én következem a bemutatkozásban, így aztán vettek egy mély levegőt, és én is Airisu-san felé fordultam.
- A kardom Ezüstróka, és szintén erőtípusú. - mutattam be a zanpakuto-mat. Aprót biccentettem, majd vártam, hogy a többiek is bemutassák a társaikat.
Miután mindenki sorra került, elindultunk a "szakadás" felé. A vezető olyan iramot diktált, amit könnyen fönt lehetett volna tartani, akár órákon keresztül is, de nekünk nem kellett addig. Miközben haladtunk, fölvetődött a kérdés, hogy honnan szerzünk lidérc energiát. Erre csak egy ötletem volt, de azért megvártam a többieket, hátha valaki előrukkol valami jobbal, (és ha nem), csak utána szólaltam meg.
- Nekem mielőtt eljöttem, a hadnagyom adott egy lidérccsalit, mondván, hogy hogyha nem is kell elhasználni a küldetésen, edzésnek is megteszi. Nem tudom, hogy hány lidércre lesz szükség, de elméletileg, ha ezt elmorzsoljuk - vettem elő a kis érme alakú csalit - akkor tömegesen csődülni fognak ide a jómadarak. Elméletben... - tettem hozzá - a gyakorlatban még nem próbáltam ki. De ha már itt vannak, akkor tudunk valamit kezdeni velük nem? Mármint az energiájukkal... - tettem hozzá.
Maga a szakadás nagyon furcsa volt. Nem is annyira a kinézete, mint inkább a belőle szivárgó lélekenergia. Az ismeretlentől mindenki tart, és ez teljesen ismeretlen volt. Ami még furcsább volt, hogy nem tudtam olvasni belőle. Nem értettem az érzelmeket benne, már ha voltak egyáltalán. A kiszűrődő hangok csak tetézték a dologot. Ijesztőek voltak, és nyugtalanítóak. Felébresztették a veszélyérzetemet. Elmosolyodtam, miközben az endorfinnal kevert adrenalin végigzubogott rajtam.
- Aikawa-san, Rosui-san, kérem, figyeljék a hasadást, nehogy bármi is át merjen jönni. - Hallottam Airisu-chan hangját. Lelkesen tettem eleget a kérésének. Közelebb mentem a szakadáshoz. (Ha Hime-san is jön, akkor természetesen vele) Mint kiderült, minél közelebb voltunk a nyíláshoz, annál kellemetlenebb volt az onnan kiáramló energia. Egyre izgatottabbak lettünk. Éreztem, hogy Gingitsune is már szívesen előbújna a hüvelyéből.

Airisu kérésére, hogy mondjuk el milyen lélekölőink vannak, csak csendben hallgatok. Amikor mindenki végzett könnyedén válaszolok, miközben megvonom a vállam.
- Kidou típusú.
A rövid válasz után csendben figyelek még és Airisu további kérdéseket tesz fel. Hogyan vehetnénk rá egy lidércet, hogy segítsen nekünk? A válasz teljesen egyértelmű. Sehogyan. Egy lidércet legfeljebb erőszakkal tudnánk beletuszkolni a nyílásba. nem hiszem, hogy bármelyik is oda jönne, hogy majd segít nekünk bezárni ezt a hasadást. Az a rés egyébként sem tűnik túlzottan biztatónak. A kiszűrődő hangok, amiket időnként hallunk, nem arról árulkodnak, hogy milyen menő, jó hely valójában, a szakadás másik oldalán lévő világ. Egy biztos. le kell zárni, ha kell hollowokat passzírozunk bele, de valahogy le kell zárni. Az ötletekre, hogy mégis hogyan vehetnénk rá egy lidércet, hogy segítsen nekünk én magam csak vállat vonok. Nem arra képeztek ki, lidércekkel tárgyaljak, vagy lidérceket babusgassak. A lidércek ellenségek, nem jó barátok, akikkel pacsizni kell, meg közösen szakét inni. nem is értem, hogy miért nem küldték ki a kutatási és fejlesztési részleg egy tagját. Miért pont az olyan shinigamikat küldték, akiknek közük sincs a hollow viselkedés alapjaihoz. Aikawa Chiyo szavaira, vagyis ötletére reagálok, amikor azt mondja, hogy valami lidérc csali van nála.
- Csak óvatosan. Az emberek világában vagyunk, nem rángathatjuk csak úgy ide a lidérceket tömegével. Erősen kétlem, hogy az egyszerű lidérc, csak úgy el tudna bánni velünk. De képzelj el több tucatot. Persze gyorsan tudunk mozogni, de ki tudsz térni több irányból érkező támadás ellen? Járható út, de óvatosnak kell lennünk az ilyesmivel.
Mondom a véleményemet a lány ötletét illetően, nekem nincs semmiféle ötletem, szóval az lesz, amit a többiek kitalálnak. Közben Airisu újabb kéréssel áll elő, megszeretne kérni arra, hogy derítsem fel a környezetet. Hát jó, ebben nincsen semmi rossz. Ezt meg tudom csinálni. Aprót bólintok, majd megszólalok.
- Ahogy óhajtod, Airisu-kun.
Ezek után előveszem az övembe tűzött fuvolámat. Elsőre erősen kétlem, hogy képesek lennének felfogni, hogy miért is van nálam egy fuvola, de következő mondatom elhangzása után megérthetik.
- Awasaro Heiwa! [ Egyesíts Harmónia! ]
Miközben kimondom a shikai parancsot, a fuvolát kettéválasztom és egy rövid pillanatig látható, ahogyan egy Wakizashit húzok elő. Azért csak pár másodpercig látható, mert a következő pillanatban már el is tűnt a lélekölőm. Az én lélekölőm egyszerűen egyesül velem. Onnantól kezdve teljesen képtelenség a zanpakutomban bármilyen kárt tenni vagy tőlem elvenni.
- Készen állok...
Mondom Airisunak, majd Kira-kun felé pillantok.
- Kazuho Kira, az erdő felé haladunk a felderítéssel. Elegendően vannak a gondolkodáshoz és a rés őrzéséhez. A felderítéshez is kell két shinigami. Ha úgy tetszik mi leszünk az elővéd, a kapu reiatsuja ide csalhat hollowokat, nem lenne szerencsés, ha megtámadnák a "kutató", illetve az "őrosztagot".
Vissza pillantok Airisura.
- Megfelel magának, ha a két 2. osztagos, együtt elindul felderítő útra?
Mégis csak Airisu a parancsnoka a kis csapatunknak, ha pedig Arisu beleegyezik, akkor kiadom Kirának az indulásra buzdító jelet. Mégis csak a felettese vagyok. Akár egyedül, akár Kirával oldalamon elkezdem/elkezdjük az erdő részt felderíteni. Nem sétálok, hanem shunpozok, hogy minél gyorsabban bejárhassam és a lapuló ellenség, ha van a közelben ne láthasson annyira. Már amennyiben gyorsabb vagyok nála. Amint megérzem a lidérc lélekenergia jelenlétét megállok és egy kidout veszek használatba.
- Bakudou 58: Kakushitsuijaku! [ A követő fecskék megidézése ] Dél szíve, észak szeme, nyugat ujja, kelet lába, érkezzetek a széllel és távozzatok az esővel!
A kidou elméletileg és gyakorlatilag arra használható, hogy a célszemély, ami jelenleg a lélekenergia forrása, helyét feltárja a pontos koordinátákkal. Így sokkal előbb mérhetem be ellenfelem, minthogy megpillantanám. Amint sikerült bemérnem a célszemélyt és Kira-kun velem van, akkor megálljt intek neki, majd közlöm vele a keresés eredményét.

Az indulás, és az utazás zökkenőmentesen zajlott, és csendben. Kissé furcsa volt ez számomra, elvégre a csapat minden tagját ismertem. De nem beszélgetni jöttünk, hanem egy feladatot teljesíteni! >.< Figyelmeztettem magam, hiszen nem is olyan régen ígértem meg, hogy magamhoz mérten a legjobbat nyújtom. Gondolataimból Chiruochiba-san kérdése zökkent ki. °O°
Milyen típusú? Ha őszinte akarok lenni, akkor fő elme a gúny és élcelődés, erőssége, hogy engem bosszant. .__. Ezek pedig még kombinálni is tudja! >.< Valahogy Kanaera emlékeztet. .__.
~ Ki kérem magamnak! Én ahhoz fiatal vagyok! ~ szólalt meg végszóra Karasu is ~ Egyébként sem ezt kérdezték tőled. Valamint jobb lenne, ha válaszolnál, mielőtt a szerelmed azt hiszi - megjegyzem, jogosan - hogy teljesen kelekótya vagy! ~ láttam magam előtt a mosolyát, ami kedvesnek látszik, de az ember tudja, hogy gunyorosnak szánja.
~ Szer-szer-szerelmem? °O° Kelekótya? ~ nem enyhén sokkoltak le a hallottak, ami talán az arcomra is kiült. Na igen, ezt élvezi. >.>
~ Melyik szó jelentésével nem vagy tisztában, Hime-chan?
Erről van szó! Állandóan kínoz, pedig semmi rosszat nem tettem ellene. T_T Aztán felocsúdtam, hogy valószínűleg rám várnak. Zavaromban kissé elpirultam, majd megrázva fejem összeszedtem magam. Nem kell nekik tudni, hogy már megint elvesztettem egy csatát Karasu ellen. .__.
- Tűz típusú a zanpakutom – felelem.
~ Jól van, akkor mégiscsak emlékszel valamire ~ kuncogott.
~ Na most elég legyen, figyelnem kell az utasításokra! Ne vond el a figyelmem! >.>
~ Nem szeretnéd, ha a drágaságod ~ a szót olyan negédes hangsúllyal ejtette ki, ami nem nyerte el a tetszésem.
~ Nem a drágaságom, és csupán csak azt nem szeretném, ha valami lényeges információról lemaradnék.
Határozottságom elérte a kívánt hatást, mert ha rajtam nevetve is, de immár csendben volt. Gonosz madár! >.>
Chiruochiba-san következő kijelentését Kazuho-kun felé intézte. Tehát Taka-kun is velünk fog tartani? °O° Mondjuk ez egy elég buta kérdés, hiszen, ha meg kell várni, akkor ez elég valószínű. .__. Aztán elindultunk az anomália irányába, Kazuho-kunt hátrahagyva. Odafelé újabb problémával kellett szembesülnünk: Vajon hogyan vegyünk rá egy lidércet az együtt működésre. Rávenni? Sehogy! >.< Nem hiszem, hogy akár egyetlen hollow is a két szép szemünkért, vagy az észérveink miatt segítenének bezárni a hasadást. Kissé döbbenten néztem Chirouchiba-sanra, és nagyon reméltem, hogy véletlen használta ezt a kifejezést. Bár tény, hogy használható ötletem nem támadt a lidérc lélekenergia előteremtésére sem, de megkérni őket akkor is teljesen meddő próbálkozás lenne.
Mikor Taka-kun is csatlakozott végre hozzánk mosolyogva biccentettem felé, majd vezetőnk kérésének eleget téve vele és Chiyo-sannal közelebb shunpoztam a hasadáshoz. A kiáramló energia teljesen elnyomott mindent, nem is igazán tudtunk érzékelni, így a szemünkre és az ösztöneinkre hagyatkozhattunk csupán. Nagyon reméltem, hogy semmi nem lép át azon a vackon, amíg be nem foltoztuk. Bár ellenkező esetről, a közelünkben felderítést végző Takashi-kun, és Kazuho-kun, biztosan értesíteni fognak minket.
Ahogy ismét eszembe jutott, hogy Takashi-kun *>* is itt van, pír lepte el az arcom. Sajnáltam, hogy olyan ritkán láttam az utóbbi időben, de ez nem vonhatta el a figyelmem. Megráztam néhányszor a fejem, s minden erőmmel a feladatomra koncentráltam. >.< A fák között megbújó hasadást figyeltem. Ha azon valami át is dugta ocsmány képét, biztosan megláttam. Legnagyobb bánatomra. T_T

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Vas. Május 27, 2012 8:05 am

Figyelmesen hallgattam a válaszait, amitől eléggé lehangolt lettem. Tehát mégsem vagyok Narniában? Lehet, hogy nem is létezik? Nem-nem, butaság, létezik az, csak rosszul csináltam. Talán majd Natalie-chan segít nekem kitalálni, hogy hogyan lehet elmenni oda. Smile

A többi válasza azonban nem igazán bizonyul hasznosnak, nem tudtam meg a sorszámát, illetve azt sem, hogy numerós vagy fracción, bár inkább az előbbi lehet. Lenvan... mi is volt a neve? Valami vicces szóra hasonlított? Levendula... leander... lantos... LANGYOS! Ez az, jól emlékszem, így meg tudom jegyezni a nevét.
Ezt a halálra rémülős dolgot nem igazán hiszem el, ha minden igaz, én egy tűzben haltam meg, mégsem változott a külsőm semmit arrancar alakban. Ezek szerint ő gyenge lehet, bár ennyire nem lehet gyenus Langyus, hogy ez meglátszódjon rajta. Tényleg meg fog halni, csak még nem fogadta el, most még a tagadás fázisban van. Szegény, biztos rossz lehet, ha tudod, hogy már csak óráid vannak hátra, valószínű meghalni jött ide. szomorú

Na mindegy, nem hozom fel többet a témát, szegény pára, had töltse az utolsó óráit boldog feledésben.
-Én Rony Hustrebáz vagyok, a 97.arrancar, Desmond-apu fracciónja. Mivel te nem vagy Natalie-chan vagy Desmond-apu fracciónja, és nem tartozol a rendőrbácsik közé sem, a felettesed vagyok. Nem akartam összevizezni a ruháimat, Langyi-chan, egy kicsit arrébb vannak a dolgaim-nem tudom, hogy miért zavarja, hogy nincs rajtam ruha, talán ő is olyan csúnya bácsi, amilyenekről Márta nővér is beszélt még az árvaházban. Ahogy ez eszembe jut, egy kicsit én is kényelmetlenebbül érzem magam, de nem számít, én Desmond-apu fraccija vagyok, megverem, ha valami csúnya dologgal próbálkozik. Macika

Hirtelen érzem meg a rendkívül furcsa lélekenergiát, amilyet még nem éreztem, és rendkívül izgatott leszek a hatására. Talán az lehet Narnia kapuja? Végül is a szekrényt már más felhasználta, mindenkinek másik utat kell találnia, ami átvezet oda. Talán ez lesz az enyém.
-Rendben, itt várj meg, Lan-chan!-rendkívül gyorsan sonidozok vissza a ruháimért, gyorsan felöltözök, visszateszem a zanpakutom a helyére, és teljes harci díszben térek vissza Lángos-chanhoz. A látszat kedvéért megengedem neki, hogy elöl menjen, ha véletlenül a boszorkány kint vár, le tudom győzni, amíg megfagyasztja őt, úgyis meghal nemsokára, így legalább örökké megmarad. Ha így lesz, hazaviszem, és kiállítom a szobámban, az emléke pedig örökké élni fog bennem... illetve amíg körbe nem építem. Smile

Öt darab shinigami állja el a Narniába vezető utat, ez pedig nem jó, így bajos lesz az átkelés. Én, a nagy Rony-sama el tudok intézni kettőt, valószínű Langyos-chan is lefoglalna egyet egy kis időre, de ennyivel nem bírunk el. A Narniából áramló reiatsu miatt nem érzem a pontos lélekenergiájukat, de ennyien egyszerűen túl sokan vannak. De én játszani akarok Tumnusszal, ez nem ér sírás

A legó manipulációm segítségével létrehozok egy viszonylag nagy, fehér táblát, amire vörös kockákból írok betűket Langyi-channak, és amikor a gonosz shinigamik közül éppen egy sem néz oda, átdobom azt neki.

Háromra támadunk, legalább kettőt el kell intéznünk, mielőtt észrevesznek. Enyém a szőke néni Razz

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Jún. 05, 2012 11:54 am

Még gyakorlatilag hajnal volt, amikor megébredtem. Ez van, ha túl korán megyek aludni. Ha most visszafekszem, tuti elalszom, azonban nincs kedvem sem erőm most festeni, vagy edzeni, takarítani meg aztán végképp. Nyugisan elkészülődtem, és még a sérómat is volt időm rendesen beállítani, bár általában van olyan kedves és magától olyan amilyen. Valamint hát miért is ne, nagyon ráérek megcsináltam a kezeimre a henna festéseket. Aztán fogtam magam és egy hirtelen ötlettől vezérelve megindultam az osztagom felé. Hát igen, még bőven odébb van az én műszakom, de ha csak papírmunka lesz megint, azt előbb is el tudom kezdeni és akkor mehetek játszani majd a gyerekegyletbe. Amiben igazam volt, hogy tényleg várt az írásbeli munka, de történt más is, amire nem számítottam. Értesítést kaptam arról, hogy ha végeztem, ha nem jelenjek meg majd a Senkai kapunál. Hát a találkozási időig volt bőven időm, s lassacskán végeztem is a részemmel. Legalább nem kell tovább kuksolnom a papírok felett. A gyorsabbikból megpattantam, s egyenesen odamentem. Útközben finom virágillatot éreztem, s jött vele egy hirtelen ötlet, küldhetnék virágot Tsukinak. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan ütközött temérdek akadályba. Vajon mit szólna, ha csak úgy kapna virágot, vagy otthon mit szólnának neki. Hisz a nevemet nem merném odacímkéztetni. Áh... lehetetlen, igen semmi kétség, jobban teszem, ha megyek tovább. Leültem és vártam, nem volt okom nagyon elcsászkálni. Különben is azért jöttem korábban, nehogy rám sózzanak még munkát, mert annyira „ráérek”. Nah persze, ha ők is két órával korábban bejönnének, még szép, hogy gyorsabban végeznek. Elvileg valamiféle expedíció, küldetés lesz. Bár részleteket nem tudok, remélem nem kerül túl sok fáradságba, és időben végzünk. Ám mielőtt bárki felbukkant volna érkezett egy pokollepke. Sürgős üzenetet hozott, mivel én vagyok jelenleg a leggyorsabban bevethető tiszt, így nekem kell mennem. Egy járőrszolgálat bajba került, egek, legalább magukra vigyázzanak nem igaz, hogy állandóan a baj van. Bár ez a legkisebb gond, a nagyobbik, hogy magasról tojnak arra, hogy az embernek közben fontos dolga lesz. Basszus, igencsak sietnem kell, ha vissza akarok érni időben. Azonnal át is keltem a számomra kicsit idegen városba. Több keményebb lidérc már szépen lestrapálta shinigami társaimat. Egy tisztet sem látok közöttük, persze, hogy bajba kerülnek, ha ilyenbe futnak bele. Raimei-t hívtam segítségül, hogy minél előbb végezhessek, s azonnal nekiláttam a tisztogatásnak. Egész szépen haladtam, bár furcsán sok volt a lidérc, és nem voltak gyengék. Nem várhattam, hogy bárki is segíteni fog nekem, hisz ők sérültek és nem is voltak elég erősek hozzá, hogy komolyabb segítséget várhassak. Még épp időben végeztem, már indultam is volna vissza, azonban kaptam egy ajándékot a védelmem leengedéséért cserébe. Egy arrancar meglepetés támadásában lehetett részem. Ha nem is olyan erős, mint akikkel eddig megküzdöttem, akkor is arrancar és nem lebecsülendő. Nagyon trükkösek tudnak lenni, és roppant szívósak is. Azonnal visszavettem a harci ritmust, de már késő volt. Csupán a puszta szerencsén múlott, hogy nem szenvedtem komolyabb sérülést. Azonban a csata végére így is komoly károkat szenvedett a ruhám, valamint a sietség miatt elszámoltam magam és saját technikámba sültem bele. Ugyan kiütötte az ellenfelemet, de számomra is felvillanyozó élmény volt, ahogy a hatalmas feszültség elszabadult. Egek, ha nem én lettem volna az aki, akkor most én is kiütve feküdnék a földön. Mázli, hogy Raimei alaposan ellátta a bajomat nem egyszer, és még ha nem is vagyok szigetelőanyagból kibírom az elektromosságot, persze ez nem azt jelenti, hogy ne fájna baromira. Ugyan a negyedik osztagosok végre megérkeztek jelenleg a járőrszolgálatnak nagyobb szükségük van rájuk, s én nem várhatom meg, míg végeznek mindenkivel és engem is meggyógyítanak. Nem annyira komoly a sérülés, mint látszik. Nagyobb sérülést szenvedett az önbecsülésem, hogy így belesültem. A tanulság megvolt, sokkal óvatosabbnak kell lennem, ha villám alapú technikákat halmozok. Nem ártana pöppet edzenem, s újfajta harcmodort találnom, mert ez így nem lesz jó. Visszaérkezem, de senki sehol. Basszus, elkéstem nekem végem. Kagami-taicho kivégez, ha rossz fényben tüntetem fel a 3. osztagot. Ha mégsem, magam lennék kénytelen vezekelni. Bárhonnan is nézem nem jók a kilátásaim, azonnal indulok utánuk, talán még beérhetem őket ha sietek. Az érkezési pontomtól nem messze látok meg egy shinigamit várakozni, talán bevártak? De akkor miért van egyedül? A legjobb lesz egy alapos bocsánatkéréssel kezdeni, s ha benéztem a dolgot, maximum nevetünk rajta egyet, és megkeresem a többieket.
- Üdvözletem Kaminari Taka vagyok a 3. osztag 5. tisztje, örvendek a találkozásnak.
Hajlok meg. Jobb vállamig leégett, s itt-ott megpörkölődött egyenruhámban nem festek valami jól, s a legrosszabb, hogy a hajamon is meglátszik a feszültség. A szó szoros értelmében, hisz elég feltűnő, ahogy megjelenik néhány elektromos áthúzás. Igen bemutatkozás után rögtön meghajolva belekezdek egy bocsánatkérésbe.
-Igazán sajnálom, hogy elkéstem. Egy őrosztagot kellett sürgősen kisegíteni, és az ellenfél csöppet szívósabb volt, mint számítottak rá, így elhúzódott picit, míg elrendeztem a dolgot. - Meghallgatom a gyors eligazítást a helyzetről. - Ah, szóval Chirouchiba a megbízott vezető. - T.T- Ha ez tudom, elkonzerválhattam volna pár lidércet, vagy azt a kis arrancart. Bocsánat, hogy miattam kell most sietni, induljunk is.
Kira-sanra hagyom a tempó meghatározását, hisz nekem jelenleg a legkevésbé van beleszólásom a dologba.
Mikor odaérünk Airisunak dobok egy Hatalmas színtiszta vaníliás süteményt egyenesen a hasadékba, hátha utána ugrik. Ezt követően rögtön bevetülöm Hime-chant, és ölelgetem, kicsit megpörgetem, aztán köszönök a másik jelenlévőnek is.
Nah persze, még mit nem Neutral

. Végighallgatom a jelenlegi vezetőt. Majd köszönök és megosztom véleményem.
-Üdvözlet Airisu. Szia Hime-chan! - Airisuval kezet fogok, melybe ha belemegy egy csöppet megrázom, mint egy 9 voltos elem. Hime-nek távolról integetek. Valamint a másik hölgynek is. - Üdvözletem! - Majd komolyra fordítva az arckifejezésem fordulok Airisuhoz.
- Nos, ha előbb tudom a részleteket, csomagoltam volna lidérc muníciót. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, főleg nem ez a reggel után, de azt hiszem most ránk férne pár kóbor arrancar. Velük ésszerűen megértetjük, hogy van rosszabb, mint a megtisztítás és most pediglen segíteni fognak annak elkerülése érdekében. Vagy egyszerűen belehajigáljuk őket. - Közben kisebb kisülés volt megint észrevehető a hajamon.- Valahogy, most nem tudnék barátságosan hozzászólni egyhez sem. - A hasadékra nézek
- És kételkedem benne, hogy pár erőtlen lidérccel sokra mennénk egy ekkora... öhm utálom ismételgetni magam, de hasadéknál. Valamint az alsóbbrendű lidérceket először agyon kellene vágni, hogy használhassuk őket, mert kötve hiszem, hogy azokra az ösztönlényekre szavakkal hatni lehetne. Azonban, ha mégis az ön ötletét használjuk – Fordulok a vörös hajú nő felé. - akkor játszhatunk focit is, és belerugdalhatjuk a hasadékba az érkezőket szép sorjában. Bár ha szabad megjegyeznem szerintem elegendő várnunk és meg fognak jelenni a hiányzó egyének is. Kétlem, hogy egy ilyen jelenség csak a shinigamik figyelmét keltené fel. Bár több mint valószínű, hogy mi érzékenyebben reagálunk az ilyen esetekre. Ha lehet, akkor én inkább a közvetlen közelre figyelnék. Ketten már szemmel tartják a rést, de nem tekinthetünk el egy meglepetéstámadástól sem a hátunkból.
A végén kicsit elhúzom a számat, mert ehhez semmi kedvem, bár elkésettként nemigazán akarom megjegyezni, nem akarom tovább rontani a helyzetemet. Valamint a meglepetés támadás megjegyzése is roppantul bosszant, mivel igencsak ráfaragtam miatta az imént. Mindenesetre besegédkezek ahol tudok, azaz csinálom amit Airisu kioszt nekem.

Mesélő:

Taki, Hime, és Chiyo a hasadás előtt áll, és vár. Azt kapták parancsnak, hogy figyeljenek az átjáróra. Rövid időn belül figyelmesek lesznek furcsa hangok sokaságára. Furcsa vékony hangok ezek, amik értelmetlenül vihorásznak. Nem igazán emberi hanghoz hasonlíthatóak. Felállítják a védelmet, és nem sokkal ezután megérkezik az első hívatlan vendég. Egy hatalmas nyolclábú pókszerű valami nyomakodik át a hasadáson, és rögtön követi őt még öt társa. Vaskos lábaik vannak, és vagy 5 méter magasra nőttek. Természetesen ezeknek a lényeknek pusztulniuk kell. Hárman küzdenek meg a pókokkal, és alig tízen öt perc alatt le is darálják mind az ötöt. Sajnos ezzel nincs vége, de nyertek egy kis pihenőt. A pókok potroha a halált követően szétnyílik, és előtör belőle a sárga pókhálószerű anyag. Ez el is teríti a hasadáshoz vezető utat.

Eközben Takashi, és Kira felderítik a terepet, és Takashi egy kidout használva felderíti, hogy két arrancar tartózkodik a közelben. Mielőtt még bármit is tudna csinálni, az egyik arrancar (Lanven) Felpattan, és közelebb lépdel a csapatához. Biztosan nem érti a helyzetet, így a legjobb belátása szerint cselekszik. Kira viszont ismeri az arrancart. A másik arrancarnak sincs már mit tennie, neki is elő kell bújnia, de hátra maradhat akár, maximum Takashi, vagy Kira egy foglya válik belőle, vagy prédája. Lanven. és Ronan tudja, hogy már nem menekülhetnek, főleg azért, mert észlelték a kidout, és tudják, hogy felfedezték őket. Lanven pont ezért akarja elejét venni a támadásnak, és nyugodtan semmi gyanús mozdulatot nem tesz, úgy közelíti meg Airisut, és hallástávolságból köszönti. Ronan legjobb belátása szerint cselekszik. Közben figyelmesek lesznek a harcra, ami a hasadásnál van. Az arrancarokat nem köti le túlságosan, de Airisunak döntenie kell, hogy bízik e bennük, és most nem foglalkozik velük, hanem az arrancarokat mérlegeli, vagy nem, és segít nekik. Airisu felelőssége tudatában cselekedve dönt, hogy mi legyen. Foglalkozzon e a rég nem látott Lanvennel, vagy küldje e el melegebb éghajlatokra? Lanven viszont köszön, és barátságos hangnemet üt meg hangja.

Lanven Alexander Stark:

"Rony" kijelentette, hogy ő a felettesem, nem lepődtem meg, de azért kicsit érzékenyen érintett. Elvégre csak egy gyerek... Nem lehetek rá mérges azért, mert nem jól nevelt, nem az ő hibája. Biztosan azt hiszi, hogy mi ketten valahogy kapcsolatban állunk, pedig nem. Semmi közünk egymáshoz, és remélem azzal is tisztában van, hogy nem hat meg ha elkezd nekem parancsolgatni. Ahogy nézelődünk, hirtelen egy tárgyat dob oda nekem, amire azt írta, hogy támadjunk. Elment az esze ennek a kölyöknek. Támadni? Ekkora fölényben? Semmi értelme. Ha mázlink van, még azelőtt elillanhatunk, hogy észrevennének. De várjunk csak... Eltűnt két tag. Valahova a környékre mehettek. Az egyik Kira. Nem lesz ez így jó... Éppen menekülő útvonalat kerestem, és Ronynak is intettem, hogy inkább menekülőre fognám, minthogy támadjak. Ekkor viszont egy kidoura lettem figyelmes. Nem tudom milyen kidou lehetett, de itt használták a környékünkön. Biztos vagyok benne, hogy nem használnának fölöslegesen kidoukat. Biztos, hogy támadni készülnek. Felálltam hát a guggolásból, és kibújtam a fák árnyékából. Nem igazán gondoltam Ronyra. Ha mázlija van akkor el tud szelelni, amíg én elterelem a figyelmét a shinigamiknak. Hallottam mit beszélgettek a késővel, és tisztán értettem, hogy ezt a hasadást lidérc energiával lehet elzárni. Tehát szükség van ránk. Ez lesz a védelmem. Kilépdelek zsebre tett kézzel oldalamon a két pengével, félmeztelenül. Airisunak azonnal feltűntem. A szemében vegyesen láttam aggodalmat, és reményt. Valószínűleg még emlékszik rám a legutóbbi találkozásunkról. Szép lassan lépdeltem felé, és közben kezemmel intettem, hogy köszöntsem:
- Szia Airisu! Régen láttalak... Mi járatban erre? Tudom csúnya dolog hallgatózni, de megtörtént, és valami olyasmit hallottam, hogy lidérc energiára lenne szükségetek.
Közben szememmel fürkésztem az eget, és a körülöttem elterülő tájat, hátha valaki meg akarna lepni. Készen álltam rá, hogy adott esetben minden erőmmel arrébb sonidózzak egy támadás elől. Ha mégsem történne támadás, akkor Airisu mondandóját végighallgatva folytatom a mondandómat.
- Szerintem én kölcsön tudnám adni neked az erőmet, de csak akkor, ha biztosítasz, hogy nem kerül az életembe. Természetesen nem jöttem volna ide, ha tudom, hogy nincs menekvésem, ne aggódj mindenre van tervem. Szóval mit szólsz? Gondolod megoldhatjuk ezt békésen?
Csak remélni merem, hogy Rony lelépett, és nem követ engem. Éppen elég az, hogy én itt vagyok. Én legalább valamennyire ismerem a tagok felét, és nem fognak remélhetőleg megnyúzni. Őt viszont nem ismeri itt senki, vagyis azonnal megfeszítenék, és kényszerítenék. Számítok rá, hogy miután felfedtem magam megpróbálják elvágni a menekülési utamat, de szerintem tudják, hogy egy arrancart nem lehet megakadályozni abban, hogy elmenjen, ha akar. A technika egyszerű. Szóval Airisun múlik, hogy most mi lesz. Kapóra jöhetek neki, de az is lehet, hogy nem ismerem eléggé, és le akar majd fegyverezni, és úgy használni. Ez esetben elég veszélyes küldetésre vállalkozna, hiszen itt van a nyakában egy rakás, ahogy látom pókszerű izé, és ha még ellenem is küzdeni akarnak, az nem lesz kifizetődő. Látszólag ő volt a vezető, hiszen mindenki csinált valamit, csak ő nem. Vajon mi lesz?

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Jún. 19, 2012 3:00 am

Ahogy kértem mind elmondták a zanpakutouiknak a típusát, amit meg is jegyeztem magamban. ~Kazuho-sané, Éji Róka erőtípusú, Chiyo-chané, Ezüstróka szintén erőtípusú, Genki-sané is kidoutípusú, mint az enyém, Rosui-neesané tűztípusú, és hogyha jól emlékszem Ta..kié villámtípusú. Viszonylag sokrétűek vagyunk! ^^~
Kazuho-san még azelőtt megérkezett Ta..kival, vagyis Kaminari-sannal, hogy Genki-san elment volna, ezért Genki-san magával szerette volna vinni Kazuho-sant is, viszont szerintem a felderítéshez egy 2. osztagos is megfelel, valamint Kazuho-sant inkább megfigyelésre szeretném felkérni, hogy amíg Genki-san felderít, s a többiek a rést őrzik, én meg gondolkodok, addig ő a közvetlen környezetünket figyelné, nehogy meglepetésben legyen részünk, ezért Genki-san kérdésére így válaszoltam:
- Kérem, elégedjen meg egy magával, mivel Kazuho-sannak azt a feladatot adnám, hogy itt a közvetlen környezetünket figyelje, nehogy meglepetésben legyen részünk, amíg ön felderíti a környezetet, valamint a többiek a szakadást őrzik. – Ezután Kazuho Kira felé fordultam. – Szóval önt megkérném, hogy maradjon, s figyelje az erdőt, nehogy valaki, vagy valami lesből ránk támadjon.
Mielőtt Kaminari-san is csatlakozott volna Rosui-neesanhoz és Chiyo-chanhoz, s pár kurenai ribonnal a sérülései nagy részét elláttam. Miközben gondolkoztam észrevettem egy ritka és szép virágot az egyik fa alatt, így oda indultam, hogy azt a virágot egy nankannal bevédjem, hogy majd… Embarassed

Chiyo-sannak oda adjam… Viszont, ahogy haladtam a virág felé valamik átjöttek a szakadáson, valamint egy ismerős alak lépet ki az erdőből, s taposta szét a kiszemelt virágot, egy tarka vékony, hosszú szirmú tulipánt. Rögtön alkalmaztam a 12. bakudout, a fushibit, amibe szépen bele is sétált az idegen, aki ismert valahonnan, vagyis nem is idegen, hanem Stark arrancar, Lanven Alexander Stark, ki más is lehetett volna? Már megint bájcsevegni akart. Miután megemlítette, hogy lidérc energiára van szükségünk akkor sétált bele a kidoumba, valamint én vettem át a beszélgetés vezetését sajnálkozó, mert Lanven viszonylag jó benyomást tett rá, de tudja, hogy csekély az esélye, hogy Lanven túlélje, viszont mégis reményteljes arckifejezéssel, hiszen Lanven önként is segíteni fog, remélhetőleg, valamint most mások is itt vannak, így nem ferdíthet az igazságon.
- Megmondtam, hogyha még egyszer találkozunk, akkor bajod lesz! És jól hallottad szükségünk van hollow energiára, és mielőtt alkudoznál, annak nincs helye, mint láthatod, túl erőben vagyunk, így csak egy valamit tehetsz, mint segítesz! Valamint eltapostad azt a szép virágot, amit… - enyhe pír szaladt át az arcomon, de sikerült helyre ráznom magam. – Szóval nem kellett volna eltaposnod, de megbocsátom, ha segítesz nekünk! – Közben oda lépdeltem hozzá, s elvettem a fegyvereit, jelezve, hogy a fogjunk. – A biztonság kedvéért.
Hogyha esetleg a másik arrancar is felém jött volna ő is felakadt a hálóra, vagyis egy pillanatra bele akad, s a kidoumat, mint a seprű a pókhálót a sarokból letörli, viszont így természetesen nem veszem el Lanven fegyverét. Valamint, hogyha valamelyik társam (potenciálisan Kira) Lanvenre támadna, akkor szólok neki, hogy:
- Egyelőre ne bántsa! Önként segíteni fog nekünk, azt nem tudom, hogy milyen szándék vezérli, de az lényegtelen. Így élve és használható állapotban kell nekünk!

Megérkezésünk után, hirtelen események sora zúdult a fejemre. Azt hittem követni sem fogom tudni, de aztán valami kizökkentett a dologból. Genki Takashi osztott nekem parancsot. Felpillantottam, a nálam magasabb férfire, majd a maszkom takarásában, gonoszul elvigyorodtam. Mióta beiratkoztam az akadémiára, azóta felvettem, egy álarcot. A kedves, aranyos Kira, eddig könnyűszerrel elhitette mindenkivel, hogy ez vagyok én, és semmi más. De ennek most vége. Ideje levetnem az álarcom, elvégre küldetésen volnék, vagy mi a szösz. Nem egy rutin őrjárat, vagy egy kis lidércvadászat. Ehhez a küldetéshez odafigyelés kell, koncentráció, na meg némi ravaszság. Tehát ideje lesz meglepetéseket okoznom azoknak akik eddig megismertek. Ideje újra ninjaként viselkedni, s nem holmi aranyos kiskölökként. Takashi szemébe néztem, s vérfagyasztó hangon szólaltam meg.
- Nekem csak a csapatvezér oszthat parancsot. - Vetettem oda félvállról, majd meghallottam, hogy Airisu-senpai is mást tervezett. Kicsit örültem neki, de nem mutattam jelét, mert nem volt erre időm. A kérése az volt, hogy figyeljem a közvetlen környezetünket, tehát így is tettem, de nem ólálkodtam messzire, hiszen megpillantottam a pókokat, amik lassan a két hölgy felé nyomultak. Ekkor érkezett meg egy ismerős arc is. A pókhálóra akadt arrancar ismerős volt számomra. Egy-két seb hirtelen bizseregni kezdett, hiszen megígértem neki a visszavágót, de uralkodtam magamon. Nincs most erre idők, hiszen küldetésen vagyunk. Márpedig egy vasto lorde sem érne annyit, hogy ne teljesítsem a feladatom. Mivel minket nem fenyegetett közvetlen veszély, megvártam míg a vezetőnk befejezi a mondandóját, majd elléptem mellette, és visszanézve csak annyit mondtam.
- Minden tisztelettel Airisu-senpai. Nincs most arra időnk, hogy hosszan tárgyaljunk. A csapatunk hölgy tagjait ugyanis támadás veszélyezteti. - Ezzel hátrafelé intek a fejemmel, majd közelebb lépek az arancar-hoz, de még nem rá nézek, hanem a vezetőnkre. - Ugyan a lányok erősnek tűntek, kétlem, hogy a túlerő ne kerekedne föléjük. Kérem engedje meg, hogy beszéljek az arrancarrral. - Kértem engedélyt, majd a fogoly felé fordultam.
- Lanven Alexander Stark. Remélem nem azért jöttél, hogy behajtsd a visszavágót. Bár ha úgy is van, akkor sincs most esély erre a harcra. Sokkal fontosabb dolguk van, és egy arrancar sem ér annyit, hogyne ezzel foglalkozzak. Most egy dimenziórésre kell koncentrálnunk. Azt mondtad felajánlanád az erőd, hogy segíts. Nos ha ez még mindig áll, akkor gyanítom nem leszünk hálátlanok. Gyanítom Hueco Moundo-nak sincs ínyére egy ilyen kapu. - Miután elmagyaráztam neki a helyzetet, felé nyújtom a kezem, remélve hogy elfogadja a feltételeket. Bármit is válaszol, én visszafordulok a vezérhez.
- Ha nem haragszik meg nyíltságomért, megjegyeznék valamit. Azt ajánlom értesítsük Takashi-sant. Második osztagosokként könnyen, lesből leszedhetjük az ellenfeleket amik esetleg önöket fenyegetik. Gyors, és tiszta megoldás lenne. - Megvárom a választ, majd utána a vezérünk utasításait követve indulok tovább.

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Szer. Júl. 04, 2012 6:42 am

Lélekenergia-változást érzékelek, ami hasonló a gonosz shincikéhez, úgyhogy valószínű az egyik azok közül, akik elmentek, csinálhatott valamit. De vajon mit? Mindenesetre addig kellene lecsapni erre a csapatra, amíg vissza nem jönnek, különben soha nem jutok át Narniába.  Langyos-chan jelzi, hogy nem támad, biztosan megijedt, pedig ha látta volna a meséket, amiket én, tudhatná, hogy nekünk kell győznünk, mert mi jó ügyért, Narnia megmentéséért jöttünk.
A buta Langyikusz-chan hirtelen felállt, és kisétált, a gonosz shinigamikat pedig szinte régi barátként üdvözölte… akkor ő is gonosz! El fogja mondani, hogy itt vagyok, és akkor bevarrnak a zsákjukba, és elvisznek, ahogy Desmond-apu mondta. Ezért nem szabad idegenekkel barátkozni. Ráadásul be akarja zárni Narnia kapuját, hogy örökké tél maradjon, Karácsony nélkül. sírás

Úgy tűnik, hogy a gonosz shinimumusok nem viszonozták Lángos-chan baráti gesztusát, úgyhogy lehet, hogy nem gonosz, hanem buta, vagy… esetleg így akar minél gyorsabban meghalni? Már úgyis csak néhány órája lehet hátra szegénynek, csak azért mondta, hogy nem, hogy ne aggódjak miatta. Crying or Very sad

De ha átjutottunk volna Narniába, talán életben marad, úgyhogy meg kellett volna próbálnunk. Most viszont már semmit nem tehetek, csak annyit, hogy hazaszaladok, és értesítem Desmond-aput a történtekről. Biztosan dühös lesz, amiért idegenekkel álltam szóba, de hátha időben ideér, és megmenti Lagyos-chant, ha pedig nem, legalább nem fog kárba veszni, mert megesszük. Neutral

Hirtelen szörnyek bújnak elő, én pedig azonnal felugrok, és elkezdek futni, nem törődve már azzal, hogy a gonosz shininyamik meglátnak vagy meghallanak, minél távolabb kell kerülnöm. Nem akarom, hogy megegyenek, félek a pókoktól! Haza akarok menniiii!
A biztonság kedvéért előhúzom a kardomat, de úgy tartom, ahogy apu mutatta, hogy ha elesek, akkor nehogy magamat szúrjam meg. Apu azt mondta, hogy ha egyszer találkozok egy shinigamival, akkor engedjem ki a kardom az elején, és nem lesz bajom. Ha a gonosz shinigamik vagy a szörnyek követnek, szükség lesz a teljes erőmre, a gyors lábaimra és persze a hatalmas, művész buksimra, hogy el tudjak menekülni. Langyos-chan már azóta meghalhatott, úgyhogy béke poraira. Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! 410504

Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! 410504

Nagyjából háromszáz méterre próbálok eljutni, apu azt mondta, hogy azt a hatótávolságot már nem éri el a legtöbb támadás, ott próbálom megnyitni a gargantát. A negación biztonságosabb lenne, de a menos erdő is nagyon félelmetes hely, úgyhogy inkább pár másodperccel tovább maradok itt, ha kell. confused

Hime-channal és egy ismeretlennel vizslattuk a baljóslatú, fura hasadékot. Nem elég, hogy olyan energia áradt belőle, ami igen csak borzolta a róka és jómagam idegeit egyaránt, ráadásul visszafelé, de minél tovább várakoztunk előtte, persze tisztes távolságból, annál sejtelmesebb hangok hallattszottak ki belőle.
'Érzed?' - kérdezte Gingitsune kellemes mély hangján.
'Ha arra gondolsz, hogy kissé pattanásig feszült minden érzék szervem, akkor igen.'- mordultam vissza.
'Kivételesen ez most talán nem is baj!' - vágta rá. Már nem volt időm reagálni. Egy hatalmas, szőrős, undorító láb jelent meg a szakadásban, majd követte őt még egy, és egy fej.
- Tsuchigumo? - kissé meglepődtem, hisz sok minden mást el tudtam volna képzelni a hasadékba, de őszintén pókok nem jutottak az eszembe. Aranyosan szőrös volt a lábuk és szép nagyok voltak a rágóik.
' Mi a halál!' - kontrázott rá a meglepettségemre a róka is.
' Nem törik bele remélem a fogad!' - húztam elő a kardom a hüvelyéből mosolyogva. Közben öt társa is átfurakodott a szakadékon a drágának, vagyis mindenkinek legalább kettő jutott.
- Táncolj a Hold fényében Ezüstróka! - suttogtam, tenyeremmel végig símítva a pengét. Nem voltak túl figyelmes ellenfelek, talán, mert nem láttak, ki tudja, minden esetre elindultak felénk. Lelkesen fogadtam közeledésüket, és magam is futni kezdtem feléjük. Sajnos kicsinek bizonyultam hozzájuk képest, és a földről esélyem sem volt, hogy elérjek a lábukon kívül akármi mást. Nem volt mit tenni. Szégyen szemre beszaladtam alájuk. Észre se vettek a nagy tohonyák, csak mikor elrugaszkodtam a talajtól, és beledöftem a pengémet az első figyelmetlen potrohába, legalábbis a potrohnak látszó részébe. Persze ha már ott voltam, és mivel az alkalom is igen csak kínálkozott, hát végig szaladtam a pengémmel rajta. Szelte az aranyos a pókot, mint a vajat, öröm volt nézni. Ami kevésbé volt örömteli, az a potrohból csöpögő undorító és büdös folyadék volt, ami a vágás mentén szép kis vízesést imitált. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy engem elkerüljön a bűzőlgő lé, de így is ment egy kicsi a ruhámra. Nem különösebben törődtem vele, szaladtam a következő aprítani valóhoz. Mivel az előzővel igencsak szagos tapasztalataim voltak, a másodikat már felülről támadtam. Fölugrottam a hátára, amit végre észre vett a drága, de mielőtt lerázhatott volna, bele szúrtam Gingitsunét oda, ahol a legjobban elvékonyodott a teste, pontosan a potroha tövébe. Így már rázhatott, nem bírt levetni magáról. Ezzel sem volt szabad kesztyűs kézzel bánni. Bűz párolgott ki ebből is, de hála az előre látásomnak, ez már nem rám folyt. Lelkes mosollyal levágtam ennek a póknak is a fenekét, majd a többi után is néztem volna, de addigra már nem volt mit írtani. A társaim elintézték őket. Amint a potrohuk földet ért, egy hatalmas pukkanással, mintha eldurrantak volna, és sárga, büdös pókháló terítette be a környéket.
'Őszintén nem ilyesmire számoltam' - hallottam a róka kissé feszült hangját a fejemben.
'Én sem igazán, de ez van. Legalább mozogtunk is egy kicsit!' - vettem le az igen csak ramaty állapotba került, ragacsos fölsőm, majd igyekeztem tisztára törölni a belső felével a kardomat és persze magamraól is azt a kicsit, ami rám csapódott - 'Örüljünk, hogy nem paradicsommal voltak megtöltve!' - dugtam végül vissza a katanát a hüvelyébe.
Gingitsune hallgatását mély egyetértésnek vettem. Az orrom szép lassan hozzászokott a bűzhöz, én pedig újra a hasadékot kezdtem figyelni.
(Illetve ha új parancsot kapok, akkor ahhoz látok neki.)

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Júl. 17, 2012 11:14 pm

Tulajdonképpen nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig is állhattunk a hasadékot szemlélve, néma csendben. Mindenki el volt merülve a maga gondolataiba, én pedig nem akartam megzavarni egyiküket sem a fecsegésemmel, elvégre nem kiránduláson volnánk. .__. Magam is inkább a hasadéknak szenteltem a figyelmem, valahogy rossz érzésem támadt tőle. Gyanúsak voltak a hangok, és a vibrálása, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni. >.>
Már ott tartottam, hogy hangot adok balsejtelmemnek, amikor furcsa nevetésre lettem figyelmes. Végig futott hátamon a hideg, mert egyáltalán nem olyan volt, mintha e-világi zajok lennének. >.< Nagyon reméltem, hogy csupán az elmém játéka volt, de sajnos a hasadásból előtűnő hosszú, szőrős lábak látványa rá kellett, hogy döbbentsen, egyáltalán nem. T_T
Kivont katanával vártam az érkezőt, akiről néhány pillanat múlva kiderült, hogy tulajdonképpen hozta az egész családját. O.O

Nem éppen így képzeltem el egy egyszerű hasadás megszüntetését >.> Chiyo~san mellettem azon mód shikaiba váltott, és rárontott a hatalmas pókokra. Ugyanis a szőrős, tömzsi lábak hatalmas pókszerű lényekben végződtek. Ne nyújtottak éppen esztétikus látványt, de hát nem csodálni jöttünk őket, sőt kifejezetten örültem volna, ha nem is találkozunk velük. >.<
Chiyo~san után kaptam és kiáltottam volna, ám ő már az egyik szörny alatt futott, aminek végét módszeresen kettészelte. O.O

De nem maradt időm a bámészkodásra, mert a többi pedig felém és Taka~kun felé közeledett. Erősen koncentrálva reiatsut gyűjtöttem, nem sokat gondolkozva, hiszen a legfontosabb az volt, hogy ezek a hatalmas és fura valamik ne érjenek el minket.
- Bakudou 61: Rikujoukourou! – kiáltottam, s a hozzám legközelebb lévő lény lábait fogságba is ejtette a kidou.
Így az állat egyensúlyát vesztve zuhant a földre. Lábfejembe irányítva a lélekenergiám, shunpo használatával közelítettem meg a lényt, hogy minél gyorsabban végezhessek vele. A szájának tetsző részt gondosan elkerülve ugrottam fejére, ahol a leggyengébb része után kutattam. Ez persze nem tetszett neki, és fejét rázva csattogtatta csáprágóit, de nem érhetett el, s egyensúlyomat is igyekeztem megtartani, hogy ne pottyanjak le. Végül megtaláltam, amit kerestem, és a nyolc szeme közötti részbe szúrtam katanámmal, majd elfordítottam azt. Még néhány pillanatig vergődött, én azonban kihúzva fegyveremet tovább lendültem a következő pók felé. De így sem kerülhette el figyelmemet, hogy a kimúló lény hatalmas potroha egyszerűen szétnyílik, s a körülötte lévő területet sárgás valami teríti el. Igyekeztem, nehogy véletlen rám is menjen belőle, elvégre nem lehetett tudni, hogy van-e valamilyen hatása, akár mérgező is lehetett! >.>
Azonban nem volt sok időm a nézelődésre és gondolkozásra, elvégre még mindig nem végeztünk az összes szörnnyel. Futottam, azonban most shonpo helyett egy újabb kidoura koncentráltam lélek energiám, hogy meggyengítsem ellenfelem. Amint úgy éreztem, hogy elegendőt gyűjtöttem egybe, megálltam, s egyszerűen a lény felé emeltem kezem.
- Juugeki Byakurai! – kiabáltam, bár nem is tudom tulajdonképpen miért, hiszen nem attól lesz erősebb a támadás, minél hangosan mondom ki a nevét, talán kicsit rá akartam ijeszteni a lényre, ami persze nem is igazán értette, hogy mi is történik.
Ujjaimat elhagyta a vöröslő villám, s a pók lábánál ért célt. Több se kellett számomra, elrugaszkodva a földtől, a másik oldalának legelső lábát próbáltam meg lecsapni. Fejem felé emeltem katanám, hogy minél nagyobb lendülettel sikeresen elválasszam a lényt végtagjától. Az egyik ízesülésnél át is metszettem a végtagot, ami így csonkán lógott tovább a levegőben, azonban az állat, akár csak apróbb társai, még így is tökéletesen állt, s hatalmas megmaradt lábaival, engem próbált meg eltaposni. Egy bukfenccel oldalra vetültem, hogy elkerüljem a monstrum erőteljes, és igen undorító lábának közelségét, ami a végemet is jelenthette volna.
Nem időztem sokat a földön, ismét elrugaszkodtam, hogy a megcsonkított láb mellett egy újabbat is elkaszáljak. Persze ez nem különösen tetszett az állatnak, így újra és újra felém kapott hol hatalmas fejének borzalmas méretű csáprágóival, hol pedig még megmaradt lábaival. Csak futottam, ugráltam és vetődtem, nehogy bármelyik része elérjen, s próbáltam minél inkább összekuszálni lábait, valamin újabb támadáshoz reiatsut gyűjteni. Végül, mikor ismét fejével kapott utánam, egyszerűen ráfordultam.
- Hadou 33: Soukatsui! – mondtam felé tartva bal kezem, amiből kilőtt az energiagömb.
A támadás közvetlen közelről érte, rágói már majdnem elértek, azonban a robbanás, amivel az állat fején csattant, egyszerűen elvakította, s valami földöntúli hangot kiadva rántotta el előlem magát. Ezt a pillanatnyi zavartságát és látásképtelenségét használtam ki, hogy előre lendülve két egymás melletti lábát is lemetszem. Újabb hátborzongató sikolyt hallatott, majd azon oldalán egyetlen megmaradt lábával kibicsakolva egyensúlyát vesztette, és összeesett. Hatalmas teste port kavarva rogyott földre, másik oldalt épp lábaival tehetetlenül csapkodva vergődött, azonban mégsem éreztem szánalmat iránta. Kissé kifulladva álltam előtte, katanámat testem mellett lógatva.
Mély levegőt véve közelítettem meg, ezúttal lassan, hiszen már nem jelentett akkora veszélyt, lévén, hogy mozogni nem igazán tudott, de így sem lett volna kellemes, ha egyik lábával rám csapott volna. Ezúttal azonban könnyedén kerültem el végtagjait, mert nem látott, s így csapkodása is inkább kétségbe esett volt, mint támadás jellegű. A feje és a lába között megállva, alulról felfelé döftem keresztül, s mikor láttam, hogy mind lába, mind csáprágója felém indul, egyszerűen kirántottam fegyverem, s gyors mozdulattal kihátráltam a halálos ölelésből. Magzat pózba gömbölyödve múlt ki. Ennek is, akárcsak társának, felnyílt potroha és ugyanolyan sárgás trutymó tört elő belőle. Hátrébb álltam, nem kívántam a kétes kinézetű valamiből részesülni. >.>
Körül néztem, láttam, hogy Chiyo~san is végzett két lénnyel, s most éppen a sárga valamitől próbál megszabadulni. Aztán Taka~kun felé pillantottam, és természetesen azonnal a segítségére siettem, ha szükséges, elvégre még fel sem épült előzőleg elszenvedett sérüléseiből.

Nem könnyű az olyan küldetésen tisztességesen teljesíteni a feladatot, amelyen az shinigami osztagtársa olyan hangnemben beszél, amely már-már sértő. Nem értem, hogy mi baja lehet Kira-kunnak, elvégre én nem parancsot adtam, csak megkértem, hogy jöjjön velem. Még Airisu, bölcs vezérünk tanácsát is kikértem az ügyben. Az egy dolog, hogy Airisu milyen döntést hoz, a fejében összeállított stratégia alapján. Kira-kun rekacióját azonban egyáltalán nem értem. Képtelen vagyok felfogni mire jó az, hogy ilyen hangnemben beszél velem. Semmivel sem leszünk előrébb. A sértését azonban nem vagyok hajlandó egyszerűen és szó nélkül lenyelni. Nyugodtságom és a jelenlegi helyzet nem engedi, hogy móresre tanítsam ezt a kis taknyos kölyköt. Megtanulná, hogy hol van. Az Omnitsukidou tagja, lehetne annyira bölcs, bármennyire is fiatal, hogy tudja, jobb összedolgozni, mint széthúzást szítani. Kira-kun nem túl megnyerő válaszára, én végül csak bólintok, majd kis szünet után válaszolok is. Érezze a törődést, no meg tanulja meg, hogy milyen egy fenyegetés. Már, ha van annyi esze, hogy felfogja, hogy megsértett. Én ahelyett, hogy elverném, csak finoman utalok arra, hogy ne merészelje még egyszer megütni felém ezt a hangot.
- Kira-kun, valami baj van a hangjával. Mire visszatérek a felderítésről, legyen szíves megmutatni és kikérni a csapatvezér jó tanácsát az ügyben. Nem szeretném, ha az ágynak esne, egy ilyen fontos küldetés közben, mint a mostani. Remélem bölcs belátásra sikerült sarkalnom és mire visszaérek, már nem lesz semmi gond a hangjával.
Nem fűzök hozzá semmi többet. Airisura pillantok és válaszolok neki is.
- Ahogyan óhajtja Airisu-san, akkor egy magam megyek.
A választ meg sem várva egyedül távozom és kezdem átkutatni a Követő Fecskék Megidézésével, az erdőt. Kisvártatva rá is lelek két Arrancar reiatsujára. Szóval ezek a lidércfajzatok állnak ennek az egész galibának a hátterében. Gondolhattam volna, hogy az ő elmebeteg, káosz szülte szüleményük ez az eset. lassan elkezdek megindulni feléjük, hogy becserkészhessem őket és rajtuk üthessek, vagy majd segítséget kérjek társaimtól, ha túl erősek, hogy mindkettővel végezzek. Az arrancarok felfedezték jelenlétemet. Az erősebb kisugárzással rendelkező elindul a társaim felé, a gyengébb pedig ... menekül? Az aljas fajtájukat. Amíg az erős fel akarja tartani társaimat, addig a gyengébbik segítségért folyamodik, hogy a nyakunkra hozzon még néhány arrancart vagy lidércet. Négy shinigamival hacsak nem egy espadáról van szó, biztosan nem fog elbírni az erősebbik. Ha hátba támadnám, akkor társaim segítségére lehetek és kihúzhatom őket szorult helyzetükből. de a gyengébbik elhúzhat addig melegebb éghajlatokra. A szó legszorosabb értelmében, már amennyiben igaz, hogy Hueco Mundo végtelen sivatag. Akkor pedig ide csördítői az egész bandájukat és igen nagy bajban leszünk. Nos, a gyengébbet félkézzel is elintézem. Cool

Akkor pedig az aljas tervüket keresztül húzom. Az erősebb egyedül marad és sorsa megpecsételődik. Így a gyengébb után futok, shunpommal könnyedén utolérem. Meg is pillantom, hogy egy gyerek méretű arrancar szalad előttem. A kisugárzásából ez tisztán érződik, hogy arrancar. Nem kiáltok rá, hanem megpróbálok shunpom segítségével úgy lendületet gyűjteni, hogy a Kuchinuki-t alkalmazva, ellenfelem lapockái közé rúghassak. Ez feltehetően olyan érzéki élményben fogja részesíteni ellenfelemet, hogy egyből földre kerül, ha eltalálom. Ebben az esetben, az ellenfelem fölé állok és amennyiben, még van időm mutató és középső ujjamat az arrancar feje felé tartom, majd elhagyja számat a kidou megidézéséhez szükséges parancs.
- Hadou 04: Byakurai!
Reménykedem, hogy sikerül jó Keigunos módjára kivégeznem ellenfelem és mehetek a másik arrancart is megbüntetni, galád csalárdsága miatt. Ha ellenfelem túlélné gyors akciómat, akkor természetesen kénytelen vagyok a másik szörnyeteget a társaimra bízni. Ennek nem örülök túlságosan, mert féltem Hime-chant. Szegénykém a tengerparton, annyira igyekezett, hogy ne hibázzon, hogy hibát-hibára halmozott. Nagyon a szívemre venném, ha megsérülne. Akkor pedig az arrancarok semmi jóra nem számíthatnak, mert garantáltan megtisztítom őket bűneiktől.

Megérkezésemkor Airisutól kapok egy alap ellátást. Normális esetben elutasítanám, mivel nem súlyosak a sérüléseim, gyakorlatilag alszom egyet és tökéletesen helyrejönnek. Azonban jelenleg küldetésen vagyok, s a küldetés érdekében a lehető legjobb formámban kell lennem, még akkor is, ha a végén kiderül, hogy nemigazán számított a dolog. A terv megbeszélése után odasétálok Hime-chanékhoz. Kira-kun maradt vigyázni a hátunkra, s nem is bánom megbízhatónak tűnik, még ha picit furcsa is abban a maszkban. Szerencsémre semmi fontosból nem maradtam ki, nagyon rosszul érezném magam, ha nem tudtam volna segíteni egy harcban vagy valami hasonló. Mielőtt ezen tovább rágódhatnék megpróbálok előtte szóba elegyedni a vörös hajú hölggyel. Ha esetleg csatára kerül a sor, és úgy hozza a sors tudjam figyelmeztetni, vagy valami hasonló. Tisztában vagyok vele, hogy nem csevegésre állítottak ide minket, így megpróbálok úgy fogalmazni, amihez kell pár pillanat, hisz mégis csak először fogom megszólítani. Igaz már sikerült több ismerettséget is szereznem. Volt, hogy elég furcsa helyzetből, de egy átlagos helyzetet is tudtam már kezelni, s mióta shinigami vagyok egyre közvetlenebbnek érzem magamat, aminek nem tudom mennyire örüljek. Persze hogy örülök neki, de nem akarok teljesen megváltozni, valahogy félek ettől a lehetőségtől. De nem rágódhatok ezen örökké, ideje cselekedni is valami, mikor megérkezem egy könnyed indítással kezdek, s ehhez próbálom hozzávágni.
-Rég láttalak Hime-chan, ha vége a küldetésnek és nincs más dolgot elmehetnénk egyet teázni. - Eddig jó, bár ez így rögtönzésből tényleg nem rossz, sőt egyenesen jó ötlet. Aztán félig a hasadást nézem, félig pedig a másik hölgyre figyel tekintetem. - Kaminari Taka vagyok, de általában Taki-nak hívnak. Téged hogyan szólíthatlak?
Huhh, megvolt, megvárom a válaszát, esetleg, ha valamit még mond akkor próbálok rá figyelni, azonban nem hanyagolhatom a kötelességemet, melyet jelenleg Airisu által kaptam. Figyelnem kell a hasadásra, s úgy tűnik valóban jól döntött, hisz furcsa és visszataszító erő árad belőle, mely nem sokkal a beszélgetés után meghozza elátkozott gyümölcsét. Hat pókszerű óriás jön át rajta. Ez kezdésnek egy picit erős! Mármint, nem mintha megijedtem volna, viszont ha az elején már ilyenek jönnek ki ebből, később a jó ég áldja meg miket fog ontani magából, melyek viszont már komolyabb problémát is okozhatnak majd. Ezek szerencsére nagy testűek, s így jó célpontot nyújtanak. Azonnal shikaiba váltok, ezt már megtanultam még az első arrancar ellenfelemtől, hogy sosem becsülhetem le az ellenfeleimet. Vele halál komolyan küzdöttem mégis alul maradtam, bár sejtem milyen rongyosan tért haza azok után. Nincs itt az ideje filozofálni cselekedni kell.
-Uchirase Raimei!-Adom ki a shikai parancsot (zengj mennydörgés), Kardom fényesen felragyog, s négyfelé válik és kezeimen illetve lábaimon nyugszik meg egy-egy páncélkesztyű és páncélcsizma formájában. Azonnal el is kezd feltöltődni feszültséggel. Legnagyobb harci előnyöm a kombinálásból származik, mivel különösebben nem vagyok annyira jó, hogy komolyabb harci erőt képviseljek egyetlen dologból. Mindhárman nekiesünk saját ellenfeleinknek. Jómagam igyekszem fél szemmel figyelni a két hölgyet, hisz kötelességem segíteni nekik, ha véletlen túlságosan szorult helyzetbe jutnának. Viszont számomra is két ellenfél jut, ha egyenlően osztjuk el, így nem mondhatom el, hogy egyszerű dolgom lesz. Szerencsémre nem fej-fej mellett jönnek, így az elsőre egy hangyányival többet tudok szánni az elején. A harci kombinátorom jól működik, köszönhetően a reggeli indításnak már egy alapfordulatszáma van, így nem esik nehezemre egy jó stratégia pillanatok alatti felállítása, természetesen csupán vázlatosan. Annyi biztos, hogy ennyi folyamatosan adrenalin löket után este olyat fogok aludni, mint régóta nem. Először is az első támadást megakasztom ezután forgalmon kispadra helyezem, míg a másodikat megfékezem, s ezután bánok el az elsővel, majd a másodikkal. Szép sorjában biztosan és lehetőleg spórolósan, mivel nem tudom mi jöhet még, egyszóval gyors kimért munka.
-Bakudou 04: Hainawa!- A fénybörtön technikát jobban szeretem, azonban ez az ellenfél ellen ez hatásosabb. Az energianyaláb, mely a kezemből távozik szépen összecsomózza a póklábakat, melynek hatására előre kíván esni, azonban ezen egy kicsit igazítok, egy gyors shunpoval ott termek, s alulról felfele indítok meg egy ütést mely több mint valószínű, hogy nem nyerne nekem elég időt, sőt a célja az is, hogy gyengítsem. Így hát megtoldom egy kidouval, miért is talán még bele is hal.-Hadou 22: Ittou Rakurai!- Az ütésnél ez az érintéses villám alapú kidou tökéletesen megfelel. Nem fogom vissza magamat, csupán nem esem át a pazarló mennyiségű erőbeleadás oldalára a dolognak. A jobb felütés megtette a hatását, a pókszerű lény tőlem nézve balra dől ki, s a kidou is megtette a maga dolgát, szép égett nyomot hagyott, azonban még mozog. Kemény egy fickó azt meg kell hagyni. Ennyiben merült ki a kezdeti előnyöm, mert már itt is a második vendék. Csáprágójával ketté kívánt harapni. Az Utsusemi shunpotechnikával kerültem el a végzetes támadást, s látszólag ezzel sikerült megzavarni. Több mint valószínű, hogy sosem találkozott hasonló ellenféllel mint mi, ez a helyzeti előny számára végzetes, mivel az eddigiek alapján nincs semmiféle félnivaló bennük puszta erejüket leszámítva. A kellemetlenebbik része, hogy láttam, mikor végigvágta a potrohát, s valami igencsak nem kívánatos anyag távozott belőle. Így még épp időben vetettem el az ötletet, hogy valaha is megtámadom azt a részét. Marad a jó öreg üsd a fejét amíg mozog, illetve az amit most fogok kipróbálni. -Bakudou 67: Satsu mizu eirou!- A második ellenfelem alatt víz jelenik meg, s négy falat alkotva emelkedik fel ezzel csapdába ejtve a szörnyet. Méreténél fogva a tervezettnél több erőt vesz igénybe, de legalább hatásos. És igen, most jön az egyik kedvencem, ebbe viszont már ténylegesen fektetek erőt, és a megidézésére is figyelek. A célzás egyértelmű a feje a fekvő ellenfelemnek, mielőtt még a végén kiszabadul a kötésből, vagy más módon támadási lehetőséget szerezne magának.- Juugeki Byakurai - A vöröslő villám cikázva üti át az ellenfelem fejét, s vet véget életének. Ekkor visszafordulok a második számú pácienshez, s nemes egyszerűséggel beletartom a jobb öklömet a vízbe, s felvillanyozó élményben részesítem a pókot. Nem tűnik elégedettnek, így desszertként rávágok még egy kidout is.-Hadou 22: Ittou Rakurai!-Mondom egyhangúan, ezt nem éli túl, abban biztos vagyok. Pár pillanat múlva nem tudom melyik vitte el, vagy megfulladt, vagy az elektromosság ölte meg, annyi szent, hogy egyik sem tett neki jót. Ezzel meg is szüntetem a vízbörtönt, hisz nincs nekem arra fölös erőm, hogy így tartsam meg. Ahogy eltűnt a börtön a lény holtan terül ki. Körbenézek, hogy hátha segítségre szorul valamelyikük, ám mindannyian végeztek. Úgy tűnik feleslegesen aggódtam, de örülök neki. Ami viszont vegyes érzelmeket kelt bennem, hogy fogtunk egy arrancart, azonban nem is akármilyet. Felismerem, Lanven. Egyszer már találkoztam vele, de egy kicsit eldurvult az a harcunk. Hallom mit tervez Airisu, és azt is, hogy az arrancar mit tervezett. Legutóbb az én hibámból, még ha nem is szándékosan, de nem tudtam tartani a szavamat. Így azt hiszem ennyivel talán jövök neki, bár arról gőzöm sincs, hogy miért is tennék ilyet egy arrancarnak. A shikaiomat alapállapotba teszem, egyelőre nem látom értelmét elengedni, hisz ki tudja mikor fordul meg a fejében egy véleményváltoztatás és támadás. Meg kell jegyezni, most nagyon is örülök, hogy Airisu a csapatvezető. Jó szíve van, és barátságosan is kezel engem, így talán lesz foganatja a szavamnak. Valamint a reakciókból ítélve úgy tűnik Kira és ő is ismerik már. Még egy fokkal könnyebb lesz a dolog. Odalépek Airisuhoz, s megjegyzem a következőket.
-Airisu, ha szabad megjegyeznem pár dolgot, mint ahogy hallottam te is és Kira is ismeritek, akkor viszont tudod, hogy többé-kevésbé teljesen ártalmatlan, még ha meg is fordul a fejében, hogy elárulja a célt amivel idejött. Annyian vagyunk itt, hogy gyakorlatilag mire előhúzná a kardját rommá lenne verve. Talán még egy az egy ellen sem tudna túlságosan komoly gondot okozni. Valamint ha az eszményeinket nézzük sem lehet ezzel gond, hisz a küldetés fontosabb mint egy kósza arrancar. Amennyiben az arrancarnak jelen esetben Lanvennek azt az üzletet ajánljuk, hogy amennyiben önként és dalolva áll rendelkezésünkre a hasadék bezárásánál „egérutat” adunk neki. Ha pedig annyira zavarna a szegény virág halála kora reggel a senkai kapu közelében elhaladtam egy virágárusnál, melynél pompás darabok voltak. Valamint előbbi ajánlatomat azzal is alátámaszthatnám, hogy az arrancar még mindig dönthet úgy, hogy inkább a halálba megy, s így elvesztenénk egy fontos kulcsot a küldetésünkben, amit gyanítok nem tehetünk meg, mert a jó ég tudja mikor mi fog kijönni onnan és mennyi. Ezúttal szerencsénk volt, de lehet legközelebb már nem lesz.
Hálát adok az égnek, hogy nem csak rajzoltam festettem, de regényeket is olvastam. Társasági élet hiányában azalatt a hat év alatt az Akadémián elég sok szabadidőm volt. Bár be kell vallani, magamat is sikerült meglepni, mennyire diplomatikus szöveget sikerült összehoznom, ki kell használnom, mert még egy ilyen nem lesz most abban biztos vagyok. Beszédem közben alaposan körbenézek, még a járőröző Takashi után is kutat tekintetem, s mivel nem láttam, így amikor a „halálba megy” résznél kacsintok, úgy hogy senki se lássa. Ezzel próbálok időt nyerni, vagy megértetni Lanvennel, hogy ne rontsa el a dolgot amit éppen összehozok.
-Azonban ha ez nem tetszene neked- Itt kissé lenéző neked-et használok, miközben Lanvenhez fordulva beszélek.- Akkor biztosíthatlak róla, hogy van olyan tagja a csapatunknak aki minden bizonnyal tud rosszabbat is mint a halál.- Itt odasétálok hozzá, s úgy mondom, hogy csak ő hallja. - Tégy úgy, mintha megijednél miközben beszélek, a legutóbb durvábbra sikerült, mint akartam, ezt vedd kompenzációnak, több ilyet nem garantálhatok, és értsd meg, hogy jelen helyzetben nem cselekedhetünk barátságosan egy cseppet sem. -Majd fogom magamat és visszasétálok. - Így rendben kellene lennie a dolognak amennyiben valóban segítségünkre tud lenni igaz csapatvezér?
Kérdezem, s csupán reménykedni merek benne, hogy így a küldetést is felgyorsítom, a szavam enyhe megszegéséért is kiengesztelem a lelkem és különösebben nem járom meg a nagy szám miatt. Ez alatt a manőver alatt eléggé leizzadok. Ki is vagyok merülve már picit, egész nap rohanás és harcok, valamint nagyon korán is keltem. Egyelőre megtettem amit megtehettem, sőt talán többet is, már csak az eredményt várhatom meg. Kicsit fáradtan, de shinigami büszkeségemmel, és elfalazott érzelmeimmel várakozom, miközben fél szemmel a hasadást figyelem, hogy adott helyzetben azonnal reagálhassak.

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Kedd Aug. 07, 2012 7:10 am

Mesélő:
Airisu több oldalról is javaslatokat kapott, és egyedül rajta áll mi lesz. Ő is sokkal jobban hajlik rá, hogy békés megoldást találjon erre a problémára, miközben egy másik probléma épp a nyakukon van. Így hát rajta nyugszik a továbbiak sorsa. Eszében van az is, hogy Takashi már egy ideje nem tért vissza, és ez gyanús. Amúgy is eléggé vegyes érzelmekkel lépett le. Továbbá végignézte azt is, hogy a többiek ledarálják a pókokat. Airisué a döntés, rajta múlik ki mit csinál, vagy nem csinál.

Lanven megszeppenve áll, hiszen most támadták le olyanok, akikre nem is gondolt volna szövetségesként, és hirtelen az önfeláldozás nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Lanven mindnképpen együtt működik a többi shinigamival, és csak reménykedik a legjobbakban. Közben belegondol, hogy társa Rony még nem került elő, és a másik Shinigami se, szóval kicsit aggódik.

Kira Airisu parancsait követve mozog.

Ronyt elkapja Takashi, és meglepetésből támadja meg. Ugyan Ronynak minden esélye megvan a védekezésre, az első támadást mindenképpen elszenvedi. Rony nem tud még haza menni, és úgynézki meg kell küzdenie Takashival.

Chiyo, Hime és Taki leszerelik a pókokat, és senkinek nem kell segítség, bár ez szerencse műve, ezt ők nem tudják. Nem sokkal a pókok leszerelése után, miközben éppen rendbeteszik magukat hallanak egy mély dörgés szerű hangot, ami leginkább egy nagyon erős hangú oroszlán hangjára emlékeztet. Határozottan a hasadásból érzekik, és egyre erősebb. Ugyan még nem bukkant elő, de baljóslatú. Szervezkedni kezdenek, hogyan tudnák a leghatásosabban megvédeni a többieket.

Takashi Ronyval harcol, és csalódott, hogy nem tudta rögtön megölni az arrancart. A legjobb tudása szerint harcol, és nem kérdőjelezi meg a parancsot, ha egy közvetítő megjelenik. Ugyan azt is tudja, hogy tartalékosan kell használni az erejét.

A hasadásból egyre hátborzongatóbb energia jön, és a hangok sem bíztatóak. A színe a vörös, és a fekete árnyalataiban kavarog, mint valami füstfelhő. A most eltelt időt megbeszélésre, és pihenésre használhatják, hiszen kitudja mikor akad még egy ilyen alkalom.

Takashi és Rony vagy megharcolnak egymással, és Takashi foglyul ejti Ronyt, vagy valaki megszakítja a harcukat, és elrángatja Takashit, Rony pedig ha gondolj követheti. Bár én inkább a foglyul ejtős történetre szavaznék, döntsétek el!

Lanven Alexander Stark:
Nem igazán tetszett ami történik. Airisu teljesen kifordult magából, és már közel sem volt olyan nyugodt, mint amúgy amire emlékeztem. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet idejönni, és önfeláldozósat játszani. Lehet hagyni kellet volna Ronyt becsapódni, és amíg elvannak vele foglalva, addig megpattanni. Airisu morcos, és egyértelművé tette ellenséges szándékait, amikor elvette a pengéimet, bár nem tudom tisztában van e vele, hogy anélkül is ugyan olyan veszélyes vagyok, mint azzal. Hatalmasra nyílt szemekkel bambulok magam elé, mint aki nem tudja mi zajlik körülötte. Meglepetés szerűen ért ez az ellenségeskedés, mondjuk valamennyire ez az én hibám, mert elhitettem magammal, hogy biztosan nem lesznek ellenségesek, elvégre ismernek. De hát én mégis csak egy arrancar vagyok, és hiába állok önként a szolgálatukra, ettől függetlenül ők meg akarnak ölni. Biztos csak a parancs, és bele se gondolnak, hogy nekik is van beleszólásuk. No mindegy. Kira furakodott oda, és nyitotta szóra a száját. Na ha valami akkor ez meglepett. A legutóbb úgy váltunk el, hogy majdnem meghalt valamelyikünk. Mondjuk én sem hoztam épp a legjobb formám akkor, és igazság szerint kicsit sajnálom is, hogy olyan állat módjára viselkedtem. A mondanivalója hát ... Kicsit fellengzős volt, de hát shinigami. Nem sértődök meg rajta, hiszen nem vagyok abban a helyzetben.
- Mint azt mondtam, segíteni jöttem. Ha megakartalak volna támadni titeket, akkor máshogy jöttem volna ide. Minden esetre szerintem Hueco Mundonak fingja nincs arról, hogy ez mi.
Ezután Taki jött oda észt osztani, hogy is mondjam. Eléggé megsértett azzal, hogy le ártalmatlanozott, de hát még mindig nem szólhattam egy szót se, aztán meg közzé tenni, hogy mennyire nem vagyok ártatlan, az elég nagy hülyeség lenne. Bizalmaskodása, és mondandója kicsit nekem túl nyilvánvalónak tűnt ahhoz, hogy a többiek el higgyék, meg hát a mozdulatai is , de úgy tűnt mind Kira, és Taki is nekem akarnak kedvezni. Furcsa volt, mert nem erre számítottam, de hát az az ember aki eltévedt a sivatagban bárkitől kapja a vizet, elfogadja.
Végül is az arcomra kiült a zavarodottság, és a meglepettség, majd ezt rögtön le is töröltem, miután befejezték a mondandójukat.
- Szívesen segítek, ha ez azt jelenti, hogy nem gyilkolásztok le, elvégre jótett helyében jót vár az ember, természetesen nem mindig kapja vissza. Tekintsünk el a ténytől, hogy arrancar vagyok, és avassatok be a rejtelmekbe, mert kb semmit nem tudok erről a cuccról, csak hogy lidérc energia is kell a bezárásához. Már nem mintha tudnám hogy kell bezárni.
Magyaráztam, de lehetséges inkább csöndben kellett volna maradnom... Ekkora jutott eszembe, hogy Rony vajon otthon van már? Nem láttam negaciont, akkor biztos azelőtt lépett meg, mielőtt az a másik céltudatos, és kemény szavú shinigami megtalálta volna. Nagyon mondjuk nem érdekelt. Kicsit összehúztam magam, és vártam, hogy mi történik. Őszintén szólva szívesen vissza vettem volna a pengéimet, bár sok minden nem kötött hozzájuk pár képességen kívül.

// A poszt sorrend visszatér az eredetibe! Úgy hogy hajrá Airisu Very Happy

Rajtad a világ szeme. //

Tárgy: Re: Furcsa dimenzió, avagy vissza mennyé! Csüt. Aug. 09, 2012 1:31 am

Alexander Stark-santól elvettem a fegyverét, biztos, ami biztos Természetesen engedélyt adok Kira-kunnak, hogy beszéljen Lanven Alexander Stark arrancarral, hátha így, hogy többen is jelezzük, hogy nem kívánjuk rögtön a halálát, valamint a segítségét kérjük, talán mindenképpen bele egyezik, hogy segít nekünk. Miközben Kazuho-san beszélt Stark-sannal, akkor érkezett meg Ta..ki-ku… vagyis Kaminari-san hozzám, ami azt jelenti, hogy a pókokat legyőzték, valamint ő elhagyta a neki kijelölt helyet, így még azelőtt, hogy meg szólalhatott volna én szóltam hozzá, egyértelműen korholó hangon, s szemöldökömet kissé összehúzva, mivel szintét a nem tetszésemet nyilvánítom ki afelől, hogy a parancsnak ellenszegült, s ott hagyta a hölgyeket:
- Kaminari-san! Maga elhagyta a számára kijelölt pozíciót, így veszélyezteti a csapattársai épségét. Valamint látom, hogy fáradt, ezért megkérem, hogyha nem életbevágóan fontos dolog miatt érkezett, akkor térjen vissza Aikawa-san és Rosui-sanhoz! És pihenjenek, hogy az esetleges következő támadást is ki tudják védeni, vagy feltartóztatni, amíg oda nem érünk!
Hogyha marad, ami erősen valószínű, akkor egy ideig türelmesen hallgatom, végül is az üzletelés nem rossz ötlet, viszont, mikor Lanven-sanhoz akarna beszélni, rászólok:
- Kaminari-san, az ötletei hasznosak, viszont most azonnal felkérem, hogy térjen vissza az általam kijelölt helyére! – Bár kértem, a hangom ellenmondást mégsem tűrt. Úgy tűnik, kezdek feszült lenni, talán a küldetés és annak a súlya az, ami a hangulatomat nyomja, remélem nem lesz ez akadály a feladatunk elvégzésében.
Kazuho-san javasolta, hogy Genk-sant értesítsük, amibe egy bólintással, s egy „Kérem, értesítse.”-vel bele egyezek a javaslatába. Ezután Lanven-ről feloldottam a kidout, már, hogyha még nem tűnt el, aztán oda nyújtottam neki a fegyvereit:
- Ezeket visszaadom, a bizalmam jeléül, miszerint elhiszem, hogy nem kívánsz harcba elegyedni velünk. Viszont, te is láthatod, hogy létszámfölényben vagyunk, de hogyha segítesz nekünk bezárni a rést, akkor elintézhetek neked némi egérutat. – Közelebb hajolok hozzá, s súgva még hozzá teszem. – Ha másképp nem, akkor ejts túszul. – Aztán újra hangosan folytattam. – A bezárásáról csak annyit tudunk, hogy hollow és shinigami energia kell hozzá. Valamikor régebben bezártak egy ilyesmit, de azt nem írták meg, hogy a lidérc milyen, miféle technikát használt. Kérlek, kövess! – Azzal megindulok a három hasadék őrhöz, s hogy ne támadjanak rá Alexander-sanra így szólok hozzájuk: – Aikawa-san, Rosui-san, Kaminari-san! Kérem, ne támadják meg az arrancart, mivel a küldetésünk elvégzéséhez elengedhetetlen, hogy életben legyen ameddig be nem zártuk a szakadást! Valamint nem veszélyes ránk nézve, így nem kell aggódnotok felőle. Kazuho-sant elküldtem Genki-sanért, és ők is segíteni fognak az őrködésben. Viszont, most beszélek ezzel az arrancarral, hogy milyen technikái vannak, hátha, valami hasznos lehet, s bezárhatjuk a szakadást. – Aztán Stark felé fordultam, s halkabbra vettem a hangomat. – Mint hallhattad kíváncsi vagyok, hogy miféle hollowtechnikáid vannak, amik esetleg hasznunkra lehet a szakadék bezárásához. Szóval, kérlek, mond el mikre vagy képes.
Reméltem, hogy se Chiyo-chan, se Rosui-neechan nem akar rátámadni, valamint Genki-san se fogja megtámadni. Valamint azért is reménykedtem, hogy Lanvennek van használható technikája, mert, hogyha nincs, akkor még mindig ugyan ott vagyunk, ahogy voltunk, vagyis sehol. Bár, esetleg azt is megcsinálhatjuk, hogy a reiatsunkat formázzuk meg, s azokkal próbáljuk össze húzni, csakhogy ahhoz elég jó lélekenergia kontrollal kell rendelkeznünk. Természetesen az arrancar válaszát türelmesen, s figyelmesen hallgattam.