Ez a fránya ragacsos izé semmiképp nem akart kijönni a ruhámból. Nem mintha zavart volna az, hogy meg kell válnom az öltözékem néhány darabjától. Sóhajtva konstatáltam, hogy nem akar több túlméretezett pókocska megörvendeztetni, pedig szívesen odaadnám a fölsőm cserébe mégegyért. Azonban hiába szuggeráltam őket, könyörögtem nekik, sehogysem akartak átlátogatni! Már épp kezdtem volna feladni a reményt, mikor egy szivet melengetően félelmetes üvöltés törte meg a nyomasztó csendet a hasadékban. Egészen kezdtem fölvillanyozódni ennek örömére. A felénk áramló energia sem volt túl kedves. Úgy tűnt a többiek ennek annyira nem örültek, mint én. Úgy döntöttünk, ( nem az én ötletem volt, de nem mondtam ellent Hime-channak) hogy megbeszéljük, hogy hogyha túlméretezett bogarakon kívül más is átmerészkedne a nyíláson, mégis mit tegyünk velük. Természetesen nekem gondolkodás nélkül az volt az ötletem, hogy ugyan azt kell a többivel is tenni, mint a pókfajzatokkal! A többiek azonban stratégiákat eszeltek ki, és mivel az én stratégiai tudásom lekorlátozott egy vagy több ember elleni küzdelemre. Nem voltak benne se pókok,se lidércek, se semmi hasonló. Így aztán mindig maradt a legegyszerűbb dolog, a frontális támadás. Ez azonban úgy tűnt nem nyerte el a többiek feltétlen tetszését. Amíg ők a különböző ötleteiket tárgyalták, engem Gingitsune vett elő.
~ Nos Édes, hogyan tovább? ~ kérdezte, miközben elmosolyodott, bár ez a mosoly inkább volt ijesztő, mint kedves.
~ Te is hallottad nem? ~ kérdeztem vissza, akaratlanul versenyt vigyorogva vele. ~ az energiáról nem is beszélve! Valami fantasztikus, hogy miként képes egyre ocsmányabb és ocsmányabb lenni, azon a ponton túl is, ahol már meg vagy győződve arról, hogy rosszabb már nem lehet. Képes rád cáfolni!ű
~ És te ennek örülsz?
~ Felettébb! ~ vágtam rá.
~ Akkor is, ha sokkal erősebb, mint te? ~ nem tudtam eldönteni, hogy gonoszkodni akar csak velem, vagy komolyan kérdezi.
~ Azt hittem ismersz. úgy nem elehet senki erősebb, ha nála gyengébekkel harcol. Az olyat hívják zsarnokoskodásnak! Komolyan azt szeretnéd, ha esti mesét mondanék neked erről? ~ nehéz beismernem, de kissé zavarba hozott a lélekölőm, szóval úgy döntöttem, inkább a többiekre figyelek, még mielőtt kihasználhatná a helyzetét!

A kis, mitugrász arrancar túlélte a Byakurait. Nem is számítottam másra. Amikor elkezd átváltozni igen csak meglepődök. Ez azonban inkább csak abból fakad, hogy valami építőkocka formájú változások keletkeznek rajta. Nem félek én tőle, tisztában vagyok vele, hogy az arrancarok képesek részben vagy teljesen átalakulni, valami nagyobb és ocsmányabb jószággá. Alakváltozásával egy időben, felveszek egy támadó állát, hogy minél hamarabb támadhassam meg ellenfelemet. Ekkor érzem meg, hogy Kira-kun érkezik valahonnan oldalról. Mi a fenét akarhat? Azt hiszi kell a szánalmas segítsége? " Nekem csak a csapatvezér parancsolhat.." Örülhetne neki, hogy nem vertem véresre a száját... Az arrancar már a magasban van és észül elrepülni, de még visszanéz és mond valami félelmetesnek ható mondatot. Kiül arcomra a megdöbbenés, majd röviden az orrom alá, csak ennyit dörmögök.
- Ki a franc az a Ronan?
Életemben nem hallottam róla, szóval .. ez most nem jött be. Éppen készülnék shunpozni utána, hogy a levegőbe ugorva belekapaszkodjak az egyik fejébe és kitépjem a mocskos szemeit, de ekkor bezuhan a fák közé. Az érkező Kira-kun felé fordulok, aki elkezd szabadkozni, meg közli, hogy siessünk vissza, mert bajban vannak a többiek és fogtak egy arrancart. Ezek szerint mégis csak sikerült elfogni az erősebbet? Ennek szívből örülök, legalább Hime-channak nem kell félnie az arrancartól.
- Menjünk.
Mondom a rám jellemző nyugodtsággal, hűvös kételybe mártva Kira-kunt, hogy elnéztem-e neki a szájalását vagy sem. Gondolkozzon csak a maga ... egyszerű észjárásával. Nem érdekelnek a kifogásai. Küldetés közben nem szájalhat a felettesével, még akkor sem, ha ellenszenvet érez irántam. A kisebb arrancart magára hagyom, biztos vagyok benne, hogy a fák közé zuhanás nem tett neki jót. Így a továbbiakban nem érdekel a sorsa.
- Hagyja a fenébe, azt az arrancar palántát. Sokkal fontosabb a hasadás megszüntetése.
Azzal hátat fordítok a csatatérnek és elindulok gyorsított tempóban a dimenziószakadás felé. Szeretnék minél előbb visszatérni, hogy Hime-chan segítségére legyek és minél előbb biztonságba helyezhessük az Emberek Világát. Amikor oda érek és megpillantom, hogy mindenki sértetlen szúrós tekintettel nézek Kira-kunra.
- Kicsit, felértékelte a helyzet súlyosságát. De sebaj, lássuk azt a dimenziót, no meg a segítőkész arrancart. Olyat még úgy sem öltem.
Mondom egykedvű nyugodtsággal és Hime-chan mellé shunpozok.
- Hogy állunk?
Kérdezem és rákacsintok Hime-chanra.

Mesélő:

Meglepően hathat egyes emberekre, de mindenki látszólag támogatja Lanvent. Nem azért, mert szeretik, vagy valami ilyesmi, hanem mert ismerik. Van aki jól, van aki kevésbé jól, de mindenki egyetért abban, hogy ő a legideálisabb arrancar segéd, aki most feltűnhetett. Lanven mindenkiről tud egy keveset, kivéve arról az alakról, aki elment, és még nem jött vissza. Végül is követi Airisut, és beszámol a technikái egy részéről, esetleg felvet egy pár ötletet. Egy kis beszélgetés után Lanven jobban megvizsgálja a hasadást, közelről. Meg is érinti azt, bárki bármit mond. Rájön bizonyos dolgokra, de nem sokkal lesz okosabb. Abban a pillanatban, amikor vissza fordul, hogy közölje az új dolgokat a többi "szövetségesével" az ismerős üvöltés szinte ledönti a lábáról. A hasadáson keresztül tuszkolja magát egy hatalmas torz valami. Arca hosszú, agyarakban végződik. Olyan, mint valami hatalmas kutya, pár dolgot leszámítva. Körülbelül hat méter magas, hat lába van, fekete enyhén kékes bőre. Fülei nincsenek helyette valami lelógó csomós sörény szerű valami van, és feje amely egy kisebb autót is felülmúlna hosszúkás pofában végződik. Egy harapással átharaphat bármit, ezt még egy hülye is képes megállapítani. Hatalmas karmai vannak a lábán, és három hosszú csupasz farka. Ahogy átfurakszik a hasadáson, kitágítja azt, és Lanven szerencsétlenségére át is gázol rajta. A földbe döngöli, és félig összetöri az állat. Egyetlen esélye, ha ressurectionbe megy át amíg még magánál van. A többiek harcállásba rendeződnek. A jövevény látszólag nem igazán van képben a dolgokkal. Ha van megfelelő alkalom a támadásra, akkor ez az.
Közben megjön Kira, Takashi, és Roni is. Kira hozta Ronit, hátha szükség van még egy arrancarra. Mindenki a legjobb tudása szerint támadhat, vagy védekezhet, amit akar. Az állat látszólag védtelen.

// Poszt sorrend: Lanven, Chiyo, Hime, Airisu, Taki, Takashi, Kira, Roni. //

Lanven Alexander Stark:
Őszintén meglepett amikor ennyien segíteni akartak. Végül is tisztában vagyok vele, hogy nem segíthetnek hivatalosan, és hogy én egy nyomorult arrancar vagyok. Nagyon kedvesek. Ha lennének még könnyeim, talán ejtenék egyet, vagy kettőt. Amikor Airisu felteszi a kérdést készségesen válaszolok.
- Tudok pár dolgot. Bénító technikát, manipulációs technikát, bár ez csak az én testemet manipulálja, aztán tudok még féreglyukat kelteni. Az például egy hasonló technika lehet mint ez. Na várjál csak, megnézem!
Nem törődve az intésekkel, és egyéb szavakkal, már megyek is előre. Közel lépek ehhez a hasadáshoz, vagy mihez, és megvizsgálom. Hallok hangokat odaátról. Elég furcsa hangokat, és határozottan ijesztőeket is, de semmi extrát nem érzek. Közelebb húzódok, belenyúlok, és majd vissza húzom a kezem. Nem hullámzik, nem történt semmi, csupán belenyúltam. Úgy tűnik ez nem valami folyadék, vagy valami ilyesmi. Olyan, mintha egy barlang lenne, és a barlang falai között nem lenne más csak levegő. Eléggé kénes, de levegő. Be lehet lélegezni, bár nem tudom meddig bírnánk. Biztosan mérgező, mert kaparja a torkomat.
Ekkor hallok meg valami fájdalmas üvöltést, és szinte érzem, hogy megremeg odaát valami. Kicsit elhátrálok, majd határozottan megfordulok. Sajnos ekkor már késő. Valami a hátamra lép, és arccal a földbe kényszerít. Azonnal hallottam, ahogy a csontjaim reccsennek, és kis híján elvesztettem az eszméletemet. Levegőt se bírtam venni, aztán hirtelen leszállt rólam a hatalmas súly, és amikor oldalra néztem láttam a hatalmas lábat mellém csapódni. Éreztem is. Fájdalmas észlelés volt, de éreztem. Nem lehet elég gyors, tehát nem a gyorsaságomat kell kijátszanom. Csoda hogy még élek... Halkan nyögöm magam elé, hiszen teljesen összezuhant a testem:
- Encono e Afección Manosear Gemelos...
Amint feloldódott az energia tartalék, azonnal használtam a féreglyuk technikát, és körülbelül tíz méterre a dögtől jelentem meg nem messze Airisutól. Kicsit még fújtattam, de végül is jól voltam. Sokkal inkább az izgatott, hogy sok idő el fog tartani addigra, mire újra képes leszek felvenni a tartalékos alakom. Készenlétbe helyezem magam, de nem igazán teszek semmit. Egyelőre nem.

// Sorry a kicsit gyenge posztért, remélem azért tudtok rá írni >< //

Airisu korholó szavai mélyen belém marnak, méghozzá való igazuk miatt. Azonban, most már késő lenne egy bocsánat és visszatérés, no meg hát nem lézengeni jöttem ide. Az ötletemet gyorsan vázlatolom, és még kibővítem egy apró jelentéssel.
-Jelenleg minden rendben van, az első hullámmal könnyedén elbántunk, de véleményem szerint a következőnél már nem lesz ilyen egyszerű, szeretném tudatni, hogy ennek fényében tudjon továbbra is kiváló munkát végezni, most visszatérnék.
Mondom, mielőtt még rám parancsolhatna, s meg sem próbálkozok a Lanven felé irányuló tervemmel. Hiába ismerem Airisu-t, nem merem tovább feszíteni a húrt, amit az eljövetelemmel már megtettem. Ez a jelenet eléggé felnyitotta a szememet, hogy most nem egy sima küzdelemben veszek részt. A kissé hátborzongató jelekre figyelemmel shunpoval megyek vissza amilyen gyorsan csak tudok. Hime-chanon eléggé érződött a kíváncsiság, bár azt nem sejtettem, hogy mi iránt is. Így hát vissza kíváncsinéztem rá. A kérdései viszont annyira egyértelműek, hogy nem is tudom mire számíthattam volna.
-Az arrancar el lett fogva, és Airisu-san épp a megoldáson dolgozik, amire tettem egy javaslatot. Valamint úgy tűnik, hogy Takashi-san értesítve lesz, és hamarosan várható vissza.
Kicsit még mindig zavarban éreztem magam a leszidás miatt, de próbáltam inkább a helyzetre összpontosítani. Hime-chan nagyon összeszedettnek tűnik, annak ellenére, hogy az imént mikkel és hogyan is harcoltunk. Elő is áll egy ötlettel, ami jónak tűnik első meglátásra, és passzol az általam tapasztaltakra is. Nah, nem mintha számítottam volna arra, hogy egy 11. osztagos pont kidouval fog fölényeskedni. Az viszont már kevésbé tetszett, hogy Hime-chan akar lenni a csali.
-Hime..san- Hirtelen nem is tudtam, hogy miképp szólítsam meg így küldetés közben.- Jónak tűnik az alap ötlet, de személy szerint, nem szeretném, ha te lennél a csali. Jók a meglátásaid, szóval a legjobb talán az lenne, ha Chiyo-san támadna, és támogatnám kidou-val mivel közelharcban is valamennyire használható vagyok. Te pedig próbálnál rájönni a gyenge pontjára és utána becsatlakozni, vagy hátulról segíteni.
Megjönnek Airisuék, és jobbnak látom először végighallgatni, hátha ki tudom egészíteni valamivel azt amit idáig mondtam. Nem kívánom magam megint kínos helyzetbe hozni azzal, hogy félbeszakítom, így amint szóhoz jutok felhozom az ötletemet.
-Talán a legjobb lenne, megpróbálni bezárni, mielőtt az a valami átjön. Esetleg távolsági támadások egy helyre összpontosításával, vagy valami kombinálható technikára tudnék javaslatot tenni. Részemről a Tüzes fehér villám, vagy egy lélekklónnal tudnék beszállni.
Ezután már nem láttam rá lehetőséget, hogy nagyon aktívkodjak, szóval csak próbáltam felkészülni az eshetőségekre. A tekintetem folyton vándorolt a kapuról a többiekre, majd vissza. A feszültség egyre inkább felgyűlt bennem, és mivel eléggé időigényes a shikaiom alapos bemelegítése egy jó üdvözlésre így jobbnak láttam felkészülni.
-Uchirase Raimei!
Adtam ki halkan a parancsot, és felöltöttem a shikai formámat. A megfontoltság itt már kétesélyes dolog volt. Nem tudtam mennyi ideig kell még kihúznom a már jócskán megcsappant állóképességemmel, de ha nem kapcsolok időben, az még nagyobb gondot okozhat. Lanven a hasadáshoz ment megvizsgálni, Airisu teljesen uralta a helyzetet, és a már mindenki itt volt. Ez felettébb megnyugtató volt, ám az újabb üvöltés már nem. Ahogy átfurakodott a résen tágítva azt a hatalmas kutyafajzat eltiporta az arrancart és nem úgy tűnt, hogy akárcsak észrevette volna. ~Mégis miféle démon lakta helyre nyílik az az elátkozott kapu?~ A hirtelen eseményektől és a rettentő ellenfél hatására kicsit lefagytam. Ebből az állapotból Chiyo rohamozása rázott vissza, amire szinte automatikusan reagáltam jómagam is. Fennhangon kántálom el a kidout, melybe nem sajnálok annyi erőt rakni amennyivel még nem kockáztatom a stabilitását.
-Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. Bakudou 61: Rikujoukourou!
Nagyon remélem, hogy egy ilyen robusztus és hatalmas fizikai erővel rendelkező lény legalább a mágiával szemben kevésbé ellenálló. Ugyan már a Shikaiom feltöltött, egyelőre távolról kell elvonnom a figyelmét és tesztelni mennyire ellenálló ezekkel a támadásokkal szemben. Airisu még jobb taktikát vázolt fel. Nem pazarolhatom az erőmet, de ez még csak sikerülni fog. Odébb shunpozom, hogyha magamra vonnám a figyelmet ne vegyen észre azonnal mindenkit, majd.
-Juugeki Byakurai !
Egyenesen mellkasára céloztam, hiába nagy célpont, attól még elvéthetem, még nem tudom mennyire mozgékony. Ezt követően viszont kifogytam a használhatónak vélt kidouk-ból, s ideje volt a közelharcot elővenni. Shunpókkal közeledtem s a közelében mielőtt elértem volna egy Utsusemi -vel próbáltam meg a lehető legbiztonságosabb módon megtámadni. A fejére támadok, ha tehetem, akkor hátulról a tarkóját, vagy ahol a lehetőségeimhez mérten a legkevésbé öngyilkos megmozdulás. Azzal az elszántsággal megyek neki, mintha egyedül kellene eltennem láb alól. Habár ez közel sincs így, de fogyatkozó erőmet figyelembe véve az egyetlen lehetőség, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megpróbálom a legnagyobb kárt okozni. Az összes felhalmozott elektromosságot egyszerre ürítem bele az ellenfelembe, s egy kidouval koronázom meg.
- Hadou 22: Ittou Rakurai!
Ezek után azonnal visszavonulással távolságot teremtek, melyet igyekszem megtartani. Ahogy a földre érkezem egy pillanatra elvesztem az egyensúlyomat. A figyelmemet csak akkor merem Takashi-san felé megosztani, ha biztos vagyok benne, hogy nem kell azonnal közbeavatkoznom valahol, vagy a saját életemet menteni a további visszavonulással. Ha megtenném, csupán arra a rövid időre, hogy hátha kapok valami jelet tőle jutott e már valamire, vagy további tanács. Bár végszükségben akkor is be tudja ordítani, ha épp a kutyulival foglalkozom.

Elnézést a hosszú haldoklásért, feltámadóban vagyok, ha van valami amit elszúrtam légyszíves PÜ-ben értesíteni, köszönöm

Amikor visszaérkezünk, Kira és én igyekszem a lehető leggyorsabb módon átlátni a csatateret. A harcnak már igen komoly látszata van, ugyanis itt-ott undorító maradványok hevernek és az átjáró felől is valami zümmög. Amikor pedig elődugja a barlangból a pofáját, hát nem kis meglepetés ül ki az arcomra. Ez meg ugyan mi a fészkes fene? Hamar rájövök, hogy lényegtelen, hogy mi a lidérc ürülék ez a szutyok, nem engedhetjük szabadon kószálni. Még a végén sok ártatlan ember vesztét okozná. Az azonban erősen szúrja a szemem, hogy a csapatunk kedves vezetője egy arrancarral haverkodik. Nem értem, hogy mit tud pusmogni az ellenféllel. A legjobb lesz megfigyelni, hogy mit csinál azután, hogy bezártuk a rést. Ha eltakarodik, akkor szerencséje van, kicsi az esélye, hogy egy ilyen ellenfél után, mint ez a hatalmas jószág, még lesz kedvem és hangulatom egy arrancar kivégzésére. Persze lesz néhány keresetlen szavam is a kollaboráns Airisu csapatvezérhez is, ahogyan Kira-kun volt szíves korábban nevezni, mint valami pincsi kutya. Bár a bocsánat kérését elfogadtam, ez koránt sem jelenti azt, hogy minden szép.. Ugyanakkor most majd mindjárt kiderül, hogy mennyire hajlandó együttműködni, ugyanis legnagyobb örömömre szolgál, hogy bölcs vezérünk, akire mindannyian felnézünk, a szolgálatomba állította.
- Kira-kun, helyezkedjen el az ellenség háta mögött. A jelemre támadja hátba! Látni fogja a jelemet.
Mondom, azzal kerülgetem egy darabig az ellenfelet Airisu parancsa szerint, majd miután a társaim mind bevetették a támadásukat én felkészülök az általam ismert legerősebb támadásra, amit Kidouval kivitelezni tudok. ha eltalálom, akkor feltételezhető, hogy legyengül annyira, hogy ennyien minden bizonnyal elpusztuljon. Mivel elég magas a jószág, láthatom a hasát. Amikor pedig nincs útban Chiyo-san, aki úgy döntött, hogy jó 11. osztagos módjára berohamozza a szerencsétlen dögöt, először elkiáltom magamat, hogy értesítsem a többieket.
- Fejeket behúzni, vigyáztam!
Azzal jobbomat kinyújtom a hatalmas jószág felé és belekezdek a kidou megidézésébe. z feltehetően nekem is fájni fog, de ha eltalálom a szörnyeteget, akkor társaimnak akkora előnyt adok, amely könnyen rövid időn belül a mi oldalunkra döntheti a harc mérlegét és győztesen távozhatunk erről a helyről. Az cseppet sem érdekel, hogy a magasabb arrancar esetleg a technika útjába kerülhet. Akkor ugyanis így járt, nekem nem dolgom egy arrancarra figyelni, hogy ne süssem meg a seggét.
- Hadou 21: Boruto!
Idézem meg a kidout és kezemben már el is kezd gyűlni a reiatsu. Aki látott már Cerot az alaposan meg fog lepődni, amikor a kidoum a cerohoz hasonlatos formában elindul, hogy elsöpörjön mindent, ami az útjába kerül. Az egyetlen hátulütője az, hogy én is kapok a támadásból. Bár rajtam van a Harmónia Leple, ami megvéd a sérülésektől, ez a technika mégis csak van olyan erős, hogy térdre rogyva pihegjek. Fáj, nagyon fáj, ahogyan az elektromosság még mindig cikázik körülöttem. De itt dögöljek meg, ha nem érte meg. Remélem sikerült eltalálni a dögöt és a többiek már nélkülem is le tudják győzni. De az se lenne probléma, ha a Boruto végzett volna vele. Én jelenleg úgyis elfáradtam, szóval valaki takarítsa el a szemetet.

Kidou támadásom sikeresen eltalálta azt a nagy dögöt és valljuk be alaposan kifektetett engem is. Igaz, hogy nem a dög, hanem a kidoum, de ez már egy másik történet. Szuszogva lépek oda a többiekhez, akik Chiyo.san segítségére siettek.
- Jó harc volt, Aikawa-san. Minden tiszteletem az öné.
Amikor megérkezik Airisu-san és elkezdi gyógyítani hátrébb lépe kicsit. Jó hallani, hogy semmi baja nincs Aikawa-sannak. S végre marad időm Hime-chan után is pillantanom. Bátorítóan rámosolyogok, amikor látom, hogy határozottan semmi baja sincsen. nem sérült meg annyira, hogy aggódjak érte. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem féltettem. Féltettem, nagyon is, hogy valami baja lesz, de mégsem annyira, hogy ezt kimutassam, ennyi bajtársam előtt. óvnom kell a Keigunosok hírnevét, hogy még harcban sem aggódnak, soha semmiért. Hogy kíméletlen és precíz harcosok. Amikor Airisu-san, közli, hogy valaki adja oda Chiyonak a felsőjét, akkor veszem észre, hogy a lány eléggé lengén leledzik öltözve. Fel sem tűnt, hogy mennyi érdekességet is lehetne látni. No nem azért, mert nem lehetne, hanem mert nem oda koncentráltam. Az elpiruló negyedik osztagos tisztről ugyan ezt nem lehet elmondani.
- Kéjenc, kókler.
Mondom Airisu-sannak, miközben ráterítem a lányra a felsőmet, hogy a pimaszabb férfitársaim ne lessék már ezt a szerencsétlen lányt. Micsoda dolog meglesni egy sérült és kiszolgáltatott állapotban lévő nőt?
- Mondom, hogy sarlatán. Az előbb még azt mondta Airisu-san, hogy nincs komolyabb baja, mint néhány repedés, zúzódás és horzsolás. Na meg láthatja, milyen fürge. Ne prédikáljon nekem itt a gerincsérüléséről.
Dorgálom meg kicsit tréfálkozva a negyedik osztagos tisztet. A mai napból elegem van így nem vágyok semmi másra, minthogy végre elindulhassunk hazafelé. Közben a lélekmobilomon felhívom SS-t, hogy közöljem velük a küldetés kimenetelét.
- Küldjenek egy rohammentő csapatot. A kókler tisztjük, Cerotól szenved és van súlyos sérültünk is. A hasadás bezárult, a csapat tagjai élnek. Két arrancar elmenekült a helyszínről...
Társaimra pillantok. Láttam, amit láttam. Ahhoz pedig túl fáradt vagyok, hogy a nagyobbik Arrancar után vessem magam és magam öljem meg.
- A hasadás feltehetően az ő machinációjuk volt. Bővebb jelentést később kapnak, egyelőre ennyi.
Miután letettem a mobilomat, Hime-chanra pillantok.
- Azt hiszem, itt végeztünk. A takarítók, majd eltakarítják ezt a szemétdombot.

Még látom, ahogy Chiyo-san kardja benne marad a szörnyetegben, és elragadja tőle. Ez is hozzásegít, hogy teljes elszántsággal és erővel sújtsak le. Majdnem minden a tervek szerint halad, az már bónusz, hogy az ütésem sokkal hatásosabb, mint vártam. No meg, hogy nem kényszerülök több erő felhasznására. Takashi-san technikája amitől először kiráz a hideg, majd amolyan tiszteletféle érzés tölt el. Hatalmas technika, és villám alapú. Hadou 21, Boruto. Azt hiszem jó hasznát vehetném, de talán még nem állok készen rá, jobb lesz, ha csak megjegyzem. A démon kifeküdt, már alig van valami ereje. Hime-chan megy segíteni az elkapott társunknak, Takashi-sant ha jól látom lefoglalja a technika utóhatása, avagy csak sok erőt felhasznált. Ismerős érzés, én is már a határaimat feszegetem a mai nappal. Airisuék becsukják a lyukat, de ekkor egy valódi cero is elsül, ami telibe kapja Airisut. Megdöbbenés, és rémület ami először elfog, de miután látom, hogy még él, azonnal a támadóját kezdem keresni. Ám mire léphetnék látom a negación felvillanását. Így ezt már sajnos buktam. Alaposan belém lett verve, hogy ilyenkor ne próbálkozzak további felelőtlen technikákkal, vagy érintéssel. Valahogy mindenki gyorsabb nálam, és egy kicsit talán kába is vagyok. Az én utam viszont először a halott ellenfelünkhöz vezet. Megpróbálom megszerezni a benne maradt lélekölőt. Ha nem férek hozzá, akkor körbepillantok, s mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem figyel, még az arrancar sem, akkor használom a teleportáló gyűrűmet. Mindenesetre a karddal térek vissza, hisz a 11. osztagosok, sőt minden shinigami alapköve ez kell, hogy legyen. Hiába gonoszkodik velem néha Raimei, nélküle nem tudnék az lenni aki vagyok. Hime-chant próbálom értesíteni, halk szólítással, hogy ne zavarjam meg a gyógyítást, vagy vonjak túl sok figyelmet magamra. Amint felfigyel rám, odaadom neki a kardot, hogy átadhassa a tulajdonosának. A kevés figyelem azért is jótékony nekem, mert nem akarok a 4. osztag kezére kerülni most. Semmi kedvem rontani a helyzetemen, hogy kifáradás, és balul elsült mentőakció hatására készültem ki. Egy kiadós alvás, és jobban leszek. Próbáltam nem leengedni az amúgy sem túl éles figyelmem, ezért még hallhattam az arrancar búcsúzását, amire csak savanyú arckifejezéssel bólintottam. Takai-san jelentése kicsit összezavart, hisz pont, hogy az arrancar segített elhárítani a gondot, de ő tudja mit jelent. Ha jobban belegondolok tuti nem vennék jónéven, az arrancar segítségének kérését. Aminek feletébb örültem, hogy Hime-channak egyáltalán nem esett baja. Majd talán Chiyo-sant is meg kellene látogatnom egy bocsánatkérés erejéig, hisz nem hittem volna, hogy a segítségnek szánt cselekedetem egy kissé negatívan visszacsap. No meg úgy tűnik, hogy igencsak jóban van Hime-channal. Visszaúton igyekeztem a tök jól vagyok -at adni. Seireitei-be érve elköszöntem a többiektől, jobbulást kívántam a sérülteknek, meg kellemesebb napot mindenkinek. Jómagam először hazafelé vettem az utamat, hogy kivegyem a már megérdemelt pihenőmet mielőtt nekiállok a jelentés megírásának. Belépek kellemes kis otthonomba, arra már nem futja erőm, hogy megforduljak és becsukjam az ajtót, hanem simán belököm magam mögött. Ahogy az ajtó puffan úgy én is ismerősöm felé veszem az irányt, aki mindig segít és vár, ha elesem. A padlón pedig szépen be is alszom, s csak órákkal később kelek fel, hogy átmásszak az ágyamba. Inkább bele se gondolok, másnap milyen nehéz papírmunka vár rám.

Köszönöm a játékot, és a sok türelmet a lassú válaszaimra