A hollowk csak úgy hullottak a földre mint a falevelek egy szép őszi napon. Mosolyra húzódott a szám. Örültem neki, hogy bár szereztem egy-két serülést elég sikeresnek mondhatom magam. Még élek és nem egy hollowt írtottam ki. Mondjuk még az arrancar átra van. Az a baj,h ogy az Ő lélekenergiája sokkal nagyobb mint az enyém. Magyarul kétlem, hogy meg tudnám ölni szemtől szemben, Megint kommandóznom kell és csapdákat kell felállítanom aminek köszönhetően majd ha úgy alakul legyőzhetem. Mocskos hollow... mocskos arancarok... pusztulniuk kell és én mint az Ő végzetük megérkeztem, hogy végezzek velük. Kár volt idehoznia ennek az idiótának. Mert most itt perpilélanat elég sok utódot öltem meg... Lehetséges, hogy pont ezért került elő hirtelen ennyi Lanven a semmiből. Nagyon sok volt belőlem és mind felé jöttek. Kicsit megijedtem mert ennyi arrancar ellen nem nagyon tudok mit kezdeni azonban amikor odaértek hozzám nem sebeztek meg. Ez meglepett majd hosszas gondolkozás és egyhelyben áldogálás után észrevettem, hogy a hollowk ismét támadásba lendültek. Magyarul ez a sok arrancar utánzat csak arra volt, hogy elterelje a figyelmemet a hollowkról. Elég aljas, de ügyes trükk... balszerencséjére túl hamar leesett nekem, hogy ezek a klónok csak ijesztgetnek.
Egy hirenkyakuval kikerültem az ördögi körből és kívűl ismét harcba keveredtem a hollowkkal akik most minthza egy kicsit agresszívabbá váltak volna. Lehet, hogy azért lettek ilyenek mert elég szépen kiírtottam a rokonságot.. kit érdekel az összesnek pusztulnia kell!! Amikor eme gondolat átsuhant a fejemben felugrottam és négy hollow felé lőttem ki egy-egy nyilat egyenesen a maszkjukba. Reményeim szerint célba érnek és ismételten elépusztítok pár lidércet amivel közelebb kerülök a boldogsághoz. Majd miután úgy döntöttem, hogy itt az ideje megkeresni azt a mocskos arrancar a földre milőttem a fák közé minden irányba egy-egy nilat. Volt olyan amelyek fákat értek és lyukasztottak át.
- Nem hiszem el, hogy ennyire gyáva vagy... ilyen galád, béna trükkel próbálkoztál engem legyőzni. Ráadásul a korcs hollowk is elég gyengének bizonyultak... szóval itt az ideje egy tisztességes harcnak... jajj bocsánat nem sértegetlek hiszen az arrancarok nem tudnak tisztességesen viselkedni.. - mondtam gúnyosan majd ismételten kilőttem pár hollowt amik felém közeledtek. A közeledő klónokkal már nem foglalkoztam mert tudtam,h ogy egyik se az igazi. Azt megérezném ha az eredeti arrancar kezdene bele egy támadásba.
Azonban ahogy le akartam pihenni egy kicsit, hogy megvárjam mikor tólja elő a képét ismét egy hollow csoport támadt rám. Nem nagyon örültem nekik mert fölösleges lélekenergia pocsékolás lenne, de nem baj. Ha elpusztulnak a környéken még több részecske jön létre amiket én gond nélkül fel tudok használni az íjjamhoz és a nyilaimhoz. Remélem nem jön rá, hogy a részecskéket használom fel. Mondjuk honnan is jöhetne rá... csak akkor tudná meg ha elmondanám neki...

Halál, halál, és halál. Csak ezt látom ahogyan sorban lövöm ki a hollwokat. Mindegyiket egyetlen nyílvesszővel meg tudom ölni szóval nem látok semmi logikát ellenfelem tervében, hogy rám uszítja a környéken található összes, pitiáner kis korcsot. Ezzel csak az éri el, hogy ritkítom az állományukat és tapasztalatot szerzek ellenük. Ahogy harcolok ellenük azt veszem észre, hogy egyre jobban helyezkedek, célzok, és védekezek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hasznos lehet számomra ez a büdös korcs arrancar. El kell pusztítanom... vagy legalábbis úgy érzem, hogy csak akkor tekinthetem magam nyertesnek ha egy nyílvessző áll ki a fejéből és kezd eltűnni az éterben. Ezzel a tervvel csak az az egyetlen egy nagy baj, hogy sokkal több lélekenergiája van mint nekem. Ráadásul Ő még tulajdonképpen semmit sem csinált aminek köszönhetően valószínűleg maximumon van a kis rohadékja velem ellentétben. Mondjuk én inkább a körülöttem lévő részecskéket használom fel, de kezdem érezni, hogy lassan, de biztosan kezdem túllépni a korlátaimat aminek egyetlen egy eredménye lesz: a halálba küzdöm magam úgy, hogy tulajdonképpen még hozzá se értem a ki rohadékhoz. Pedig már itt lenne az ideje.... Nem értem, hogy miért olyan jó neki, hogy bujkál, lehet, hogy ezt akarja elérni, hogy kifáradjak, kifogyjak az erőmből és elég jó úton halad efelé
Miután azt vettem észre, hogy a jelenlévő hollowk háromnegyedét kiirtottam a többi pedig elmenekült mert rájött, hogy nem szerencsés velem kikezdeni megálltam pihenni egy kicsit. Vagy legalábbis abban reménykedtem, hogy tudok egy kicsit pihenni. Két lélegzetvétel közben arra lettem figyelmes, hogy ellenfelem felülről érkezik és egy szúrást próbál bevinni amit is sikerült neki. Vagy legalábbis azt hittem, hogy sikerült neki, ugyanis amikor célba ért fegyvere eltűnt, majd a ez megismétlődött csak mögöttem. Sokkal gyorsabb volt nálam. Még a klónjai is gyorsabbak voltak nálam. Ráadásul én már kezdek a végkimerültség felé araszolni szóval nagyon kell figyelnem, hogy mit és hogyan csinálok, mert ha nem figyelek nagyon gyorsan el fog intézni.
Miután a második klónnak is bedőltem arra lettem figyelmes, hogy most négy ugyan olyan kinézetű rohadék tart felém majd egyszer csak az egyik szemtől szemben megáll velem és felszántja íjtartó kezem. Felordítottam a fájdalomtól és megrémülve tisztáztam, hogy balom lebénult a rá mért támadástól. Ezáltal se védekezni nem tudok se megidézni nem tudom az íjamat ... tehát itt a vég. Gyorsabban eljött mint azt ahogy gondoltam volna. Az ütései egymás után zúzták szét a testem én pedig csak nyöszörögtem, de a végén már az is fájt. Félholtan terültem el a földön és felkészültem a végzetes csapásra, de nem jött el az amit vártam. Meglepődtem hiszen tudtommal ezek kegyetlen, gyilkos állatok, akik nem kegyelmeznek senkinek. Közölte, hogy szépen küzdöttem és ha erősebb lennék lehet, hogy nyerhettem is volna. Elszégyelltem magam. Engem nem így neveltek, de nem tudok mit csinálni. A testem nem engedelmeskedni. Minden egyes porcikám sajgott, égett és szúrt. Ráadásul balomból elég szépen csorgott a vér. Éreztem, hogy felemel... éreztem a fájdalmat is ami ezzel a cselekedetével árt és éreztem a Karakurai levegőt. Még mielőtt letehetett volna nagy nehezen kinyögtem a következő szavakat.
- Ígérem, hogy még össze fogunk futni a közeljövőben. Addigra erősebb leszek és Te fogsz veszíteni... ezt garantálom... - mondtam majd ahogy befejeztem a mondatot elájultam.
Amikor felébredtem egy kórházi ágyon feküdtem tetőtől talpig begipszelve, fáslizva. A barátaim ott voltak körülöttem és mikor meglátták, hogy felébredtem el kezdtek faggatni, hogy mi történt. velem. Nagy nehezen sikerült megértetnem velük, hogy elütöttek. Nem nagyon akarták elhinni, de nem volt más választásuk.

***Vége***
Köszi a játékot és semmi baj a záróért!