Edzőterem

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Aug. 05, 2012 8:52 am

Az ajtón kilépve csak egy másik shinigami reflexei mentettek meg az ütközéstől.
A hirtelen meglátott shinigami kicsit meghökkentett. Igazából nem azért, mert láthatóan más osztagba való, nem is azért, mert ilyen későn egyátalán még járt erre valaki, hanem, mert megszólított.
- Üdvözletem. Jó látni, hogy ilyen buzgalommal edzenek a hatodik osztag tagjai. A nevem, Genki Takashi. Az edzés fontos. Különösen a fiatal tiszteknek, akik szeretnének kitörni a névtelenség börtönéből. Önnel is ez a helyzet, ha nem tévedek. Igazam van? És ha szabad megkérdeznem, milyen gyakorlatokat végzett?
Csak ekkor ocsúdtam fel a meglepetéstől.
- Öhmm.. Izé.. Elnézést kérek, nem figyeltem eléggé.. – vakargattam a tarkómat szégyenlősen pirulgatva- Igen, tudom, hogy fontos –reagáltam a második mondatára, - hiszen már kicsi korom óta az életem szerves része. És mivel egy ideje már nem volt lehetőségem ezt tenni, nem véletlen, hogy 4-5 órája itt vagyok és edzek. Mondjuk ¾ órát a Zanpakutoummal töltöttem. Nem nagyon kedvel engem. És egyébként, a gyakorlatokat értve, ha van ideje végighallgatni, elmondanám:
Öt csuklókörzés előre- hátra; öt boka- és vállkörzés ugyanígy. Aztán 5 guggolás 2 és 1-1 lábbal, miközben a másik előrenyújtva. Utána 5 katonai fekvőtámasz 2 és 1-1 kézzel, közben a másik a törzsem mögé. Újabb csukló- boka- váll- térd- könyök és nyakkörzések. Aztán Hakudára fejlődtem, Az erre kijelölt mozgó bábukkal megkerestem a testem védtelenebb pontjait és megjegyeztem, így már jobban figyelek rájuk. Majd a Kidoukat gyakoroltam.összehangoltam a reflexeimmel. Na, de nem untatom önt ilyen jelentéktelen ostobaságokkal. Holnap, ha kipihentem magam, szívesen megmutatom, miből áll nálam egy edzés, de most nagyon fáradt vagyok.
Én ezzel befejeztem, kíváncsi voltam, mit mond rá, Otthagyni nem akartam, egyrészt mert nem vagyok bunkó, másrészt meg nem lenne jó kikezdeni egy második osztagossal, mégha a Zanpakutouja helyett csak egy bambuszfuvola lógott az oldalán.
- Ó, még be sem mutatkoztam: Raimaru Minashaku, 6. osztag, rang nélküli Shinigami, jól látta.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Aug. 05, 2012 10:37 am

Csendben és türelmesen hallgatom végig Raimaru mondandóját. Az látszik rajta, hogy lelkes. Elmondása alapján, igyekszik a legjobb formáját hozni. Ez jó. Az mindig jó, ha egy shinigami a lehető legjobb formáját akarja hozni, bármilyen helyzet előtt is álljon. Miután bemutatkozott, nyugodtan végig néztem rajta. A szürke köntös igen érdekesen festett a shinigami egyenruhával, a vörös kesztyű pedig tovább növelte abbéli edzésemet, hogy ez a shinigami nagyon sokat ad a külsőre.
- Cseppet sem untat. Roppant kíváncsivá tett, mert elmondása alapján igen jó erőben tartja magát.
Mondom és karomat magam előtt összefonom, majd az edzőterem külső falának támaszkodom. Nyugodtan szemlélem a shinigamit, majd úgy döntök, hogy felteszek neki néhány kérdést.
- Örülök, hogy megismerhettem Raimaru-san. Frissen végzett az akadémián?
Egyszerű kérdés, a válasza feltehetően igenlő lesz, de akkor is kíváncsi vagyok, hogy a hatodik osztag milyen újonccal gazdagodott. Fontos, hogy a Gotei 13 értékes újoncokkal gazdagodjék. A következő kérdés, máris következik az akadémián való végzésből.
- Tudja, nálunk a családi hagyomány, hogy igyekszünk a második osztag tagjai közé kerülni. Önnek volt valami elképzelése, hogy hová szeretett volna kerülni?
Kicsit állásinterjú szerű lehet a következő kérdésem. Nem, nem ajánlok semmilyen melót. Egyszerűen informálódok. Kíváncsi vagyok. Több kérdésem jelenleg nincs. Bár ajánlatára, hogy megmutatja mire képes megcsillan a szemem. kíváncsi vagyok, hogy miféle edzést rakott össze.
- Micsoda megtisztelő ajánlat, hogy betekintést enged az edzési programjába. Örömest megtekinteném, hogy milyen gyakorlatokat végez. Ahogyan azt korábban mondtam, az edzés nagyon fontos része a shinigami fejlődésének. A lelkiismeretes és szorgalmas edzés, a figyelemmel és koncentrációval kombinálva, hatékony fegyver az eltunyulás és legyengülés ellen.
Mondom, miközben mutatóujjamat komolyan felemelem az ég felé, mintha valami isteni bölcsességet szeretnék lecsalogatni az égből, hogy megszálljon bennünket és megvilágosodással párosulva felemeljen az eltunyulás és ostobaság szürke ködéből.
- Miként szolgál Akamoto-fukutaichou egészsége?
Kérdezem, hogy jól van-e a hadnagy. Elvégre én jelenleg a kapitánynál voltam. A hatodik osztag hadnagyát pedig a Kardok és Rózsák egyletéből ismerem, habár kissé felületes még az ismeretségünk. Ugyanakkor a hadnagy első látásra is kellemes benyomást keltett. Egy igazi energiabomba, ahogyan pörgött az egylet nyitó buliján.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Aug. 05, 2012 7:32 pm

- Természetesen frissen végeztem, hiszen egy régebbi Shinigami is képes lett volna egy ilyen ütközést elkerülni. És én is a második osztagba szerettem volna kerülni, hiszen az a legmegfelelőbb osztag a test mozgásban tartásához. De sajnos nem találtak alkalmasnak -sóhajtottam szomorúan- Nem tudom, hogy az edzőterem milyen önöknél, én ezzel meg vagyok elégedve. És, mint már mondtam, holnap a legnagyobb örömmel mutatom meg, hogy ma mivel fejlődtem. De, mivel azt is szóvá tettem, hogy elég kimerítő volt, így csak holnap tudok rendelkezésére állni. Megtisztelés lenne, ha megmutathatnám az én edzésprogramomat egy második osztagos, magas rangú tisztnek, de remélem, hogy nem cinikus volt a nagy megtiszteltetést illetőleg. Hiszen én csak egy rang nélküli kis porbafingó- ha szabad ezt a kifejezést használnom- újonc vagyok, ón meg harmadik vagy negyedik tiszt, esetleg hadnagy.
Nagyon izgatott lettem ettől, de most csak a szemem árulkodott róla, mert a számon kívül mindenem fájt. Igazság szerint hazafelé is Shunpoztam volna, de még bent tettem egy-két tesztlépést, ami azonban kiderült, hogy nem a legkellemesebb érzés.
Tudom, hogy fontos a lelkiismeretes és szorgalmas edzés, mert ha ezzel nem lettem volna tisztában már az emberi világban is, valószínűleg most nem lennék itt, és nem találkoztunk volna. És Akamoto fukutaichouval még nem is találkoztam, mármint lehet, hogy találkoztunk, de még nem tudtam a nevét. Úgy hallottam, rajtaütést mért a Shinigami férfiegyletre. Jól vagyok informálva? Mert hivatalosan én is tag vagyok, de még nem voltam egy gyűlésen se. Már forralom a bosszút, de még önnel sem osztom meg, ha nem gond.
Ezzel én megint megadtam erre a magam végszavát. Erősen gondolkodtam, hogy nem hagytam-e ki valamit, és még eszembe jutott egy- két dolog:
Ó, és igen: Az edzés öt órájából kettő órán át a Zanpakutoummal beszélgettem. Ön addig foglalkozhat akármivel, de az edzésterv része a meditáció, és feltételezem ön szeret meditálni. Az én Zanpakutoum nagyon faragatlan, és nem árt vele néha beszélgetni. Majd szépen lassan megnevelődik. Azonban addig is- meg attól is- tudnia kell, hogy hol a helye. Most, ha meg kéne mondanom, a Zanpakutoum szerintem egy fiú, aki elég mélyen benne van a kamaszkorban. De önnek biztos van valami elintéznivalója még. De valószínűleg egy pokollepke úgyis önért jön, ha olyan sürgős, ezért vissza is szívom az előbbi mondatomat. És még meg se kérdeztem: Hogy szolgál az ön kedves egészsége?
Ezzel tényleg befejeztem. Teljes szívből remélem, hogy elégedett a válaszokkal. Ha nem, sajnos akkor sem tudok jobbat nyújtani. Igazából fogalmam sincsen, hogy egy ilyen tiszttel hogy kell beszélni. Nos, eddig kihúztam. Viszont nemigen fogom sokáig bírni így, mert nem nagyon szeretem a formalitást, meg az önözést. De ő a magasabb rangú, véleményem szerint neki kell kezdeményeznie. Majd meglátjuk.

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. Jún. 14, 2013 9:35 am

Alkeszosz odaverosz! – Hakuda edzés

Eljövén a nap, melyre úgy, de úgy várhatott egész Seireitei, mint hangya a levéltetű tizedre napfényes tavasz hajnalán! Nem is véletlen mire fel van ez a nagy hajcihőzés, hiszen nem ámítás, nem bámulás, igazán, pontosan, még mennyire úgy áll a széna szála, máma alkohol párlatos kitérőt teszünk Mohamed Ali szentélyébe. Erre itten vagyon szerénységesen szemtelen arcocskám, mint biztosítás nélküli biztosíték, mert ha új fogást nem is tanulsz, olyan remek lesz a hangulatod, másnapig semmi sem állhatja utadat. Innen és nem a kutya farkánál megfogva téma fonalát, rögvest beizzítom kicsiny flaskám gravitációnak hűségesen engedelmeskedő bólintását és mixert megszégyenítő csuklómozdulattal töltöm tele tálcányi feles poharacskáim. Elmaradhatatlan kellékei, mit kellékei, egyenest mesterei lesznek az ide tévedő, természetesen személytelen igazolvánnyal unásig bizonygatott felnőtteknek, kik szeszmentes napjait ezen úton, rangomnál fogva, felszámolom! Attól a perctől fogva átlépik a terem küszöbét átadják szívük, lelkük, főként józan beszámíthatóságuk a mámori utazás rögös, na meg kissé ingatag folyamatának, ahol tripla látástól megkergülten vetjük alá szervezetük féktelen próbák sokaságának. Igazából, csak röhögni kívánkozom a sok betintázott fekete ruhás foggyeron, de így nem nyomathattam hirdetést, ezért kitaláltam legújabb aerobick programom!
Szanaszét csapjuk a tudatot, mivel a harc fő szabálya: NE GONDOLKOZZ! Ráépítünk az ösztönökre és belső rezdülésekre, mert drágaságos alkeszaim, ha pálinka gőzétől keresztbe akadt szemekkel képesek lesztek támadást kezdeményezni, illetve hatásosan védekezni, akkor aztán nem lehet előttetek semmiféle gátló tényező, bármilyen agysütött állapotból átvitt értelemben életben juthassatok a napfényes Hawaii-ra kókusztejet szürcsölni. Most pedig ezt az egészet kénytelen leszek hangosan elmottyantani, mert a velem szembe állított sake-s üveg cuki hallgatóságnak látszódik, csak épp köze sincs az akcióhoz. Ezen aztán tényleg nem fogok zavarodott viháncolásba kezdeni, inkább felöltöm mai napra kicövekelt szerkómat, nehogy már tök átlagon alul fogadjam próbára jelentkező alkesz jelöltjeim. Két csini copfba fonom hajacskáimat, bepattintom a bögyöket felpolcoló fűzős felsőt és ötven tonnás rakott szoknyácskát, igazi serkirálylánynak tűnjek bajor földekről. Arról fogalmam sincs, ennek mi fene köze a sake-hoz, de már ez marad, mert nincs energiám több harisnyát felrángatni és különben se ez lesz a lényegi pontocska. Hangsúlyozott középpontozás a kezemben virító ezüst tálcán lappangott, mert senki sem tipeghetett tova, míg le nem vette személyre szabott feles poharát, amit szigorúan ellenőrző szemeim kereszttüzében elfogyasztott. Azok után túlesett a bátorító körön, megérdemelt haver hátpaskolással nyert bebocsátást, következő felekezeti gyűlésre.
Minden jelen és már csak nyomokban jelenlévő helyet foglal a terem közepén. Szigorúan törökülésben, mert az sokkal különcebb változat és kevésbé katonai pipercősködés a karót nyelt ácsorgásnál. Persze az elmaradhatatlan felesek innen sem hiányozhatnak. Lábak előtt szépségesen megtöltött poharak landolnak, amihez nem kéretik nyúlni, mert, aki bepróbálkozik vele, az csúnyán pofán lesz dobva holland fapapuccsal! Az sem lenne elég elrettentő példa, következik a serpenyő, ha pedig ez se hatná meg a pia függő ördögfajzatát, akkor ultra-giga-mega-hiper-szuper-teljes k.o jobb horgot kap az amúgy teljes mértékig bájos, édes, veszélytelen hadnagytól! Tessék tartózkodni a túlzásoktól, aztán nem lesz semmi vész, na, de visszafarolva az eredeti menetrendre, miután lecsüccsentek ártalmatlan pádávánjaim, idejét látom felvázolni eget rengető feladatuk.
-Aki ismer, ne merészeljen röhögni, mert most igazán komoly dolgokról fogok beszélni és, ha egyetlen kuncogó pisszenést hallok…-Fenyegetés leghaloványabb jeleként felemelem öklöm, miközben fogalmam sincs miért csapnak fel körülöttem pokoli lángok, vagy honnan szólhat horrorisztikus zene.-Legtöbben tudhatjátok, minden harci stílus elméleti tétele, világ, mely körbe vesz minket, pusztán illúzió. Érzékeink becsapnak minket, tudatunk szüntelen kiutat keres, melytől nem cselekszünk, vagy mozgásunk szaggatottá válik. Azonban harc során áttörhetjük ezt a kettős viaskodást! Rálelhetünk az igazi, rejtett világra. Ehhez ösztöneink színtiszta rezdülésére van szükségünk. Olyan állapotot kíván tőlünk, ahol sem az ész, sem az érzékek nem tompítják erejét, tehát fogjátok a poharakat és előre a részegség, lehetőleg hányásmentes terepére! Mégsem bírnátok cérnával a világ, vagy épp gyomrotok forgolódását alkohol párától elbódított állapotban is rikító zöld vödröket találtok a terem különböző pontjaiban. Most, pedig édes egyetlen, gyámolatlan tanoncaim! FENÉKIG!-
Fene se akarná leplezni boldogságom tök legálisan vedelhetek műszakban. Büszkeségtől meghatódottan csapom égnek poharam és zuttyantom le bemelengető körömet. Nekem szigorúbbnál szigorúbban tilos bódult állapotokba keverednem, mert a sok kezdő szesz függvénykére oda szükségeltetik figyelni, nehogy detox afterparty-t rittyentsenek. Kezdeti nekifutamodásban bőségesen elegendő alaplapokkal megbirkóznak és nem borulnak el égtelen vihorászás közepette. Ebben a szentségtelen pillanatban, úgy is arra törtetünk, összes csemetém elérje számára megfelelő hőfokozatot.
-Következő lészen a harci megmozdulásotok! Tessék kemotoxot nyakalt vakegérként körözni az előtettetek tornyosuló, józan fejjel röhejesen egyszerű pályán, míg be nem szédelegtek a minden fordulatnál leküldött sake-t követően! Ucsó pusszancsot kap, na tessék-lássék neki feszülni, édeskéim!-
Türelmetlenül csapom combomnak néhány másodperc alatt beszervírozott lovagló pálcámat, minél inkább hozhassam kegyetlen domina szerepköröm kislányos copfocskáimmal. Lehet valamelyik elvetemült állativadéknak bejön ez az elfuserált bajor göcc baba, de mostan nem az foglalkoztatott, milyen összhatást keltek, hanem annak rendje és módja szerint, szétcsapathassam friss husikáimat. Amúgy se bonyodalmas tesi órát kaptak nyakukba, csak némi iskolás ugra bugrával fűszerezett felnőtt játszó teret, ahol aztán ezer meg egy százalék gyorsan fejükbe szállingózik az alkesz és még csodaklasszul begyúrják izom kötegeik. Erre találtam fel ezt a szuperságos kiképző terepet, ahol rajtvonalat átszaggatva szökdécselhetnek fél lábon az ugresz suliban, aminek végéről felszedhetik királyi értékű felesük, melynek fogyasztása mellett futhatnak következő megmérettetésükre színtelen helyére, ahol gumi abroncsokban kell keresztül rongyolni, felkapaszkodni a kötélfalon, átlendülni a sárral teli medencében, amibe remélem valaki belepottyan és lezavarunk könnyed iszapfájtot is, szóval onnan végigilleg a felcölöpölt fagerendán, majd lecsusszan a pálya végezeténél, visszarongyol az elejére, hogy kezdhesse elölről az egészet.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Jún. 22, 2013 6:04 am

Alkeszosz odaverosz - Hakuda edzés

Hosszú ideje vágytam arra, hogy megfelelő kezekben, végre egy kicsit hakudában is továbbképezzem magamat. Ugyanis, elég erősen elmaradoztam az akadémián hakudából, pláne a balesetem után. Nagyjából az akadémiai vizsgaszinten voltam belőle, ami kimerült a különböző formagyakorlatok hibátlan, de közel sem tökéletes kivitelezésében. Rúgásokat, a baleset okozta súlyos sérülésem miatt meg sem próbáltam tanulni. Kellemetlen a folyamatos fájdalom, ha túlságosan megerőltetem a bal lábamat. Mondjuk az osztagomnál, hadnagyként van rá lehetőségem, hogy a legújabb lábpótló protézist beültettessem, magamnak, de ekkora változtatást nem akarok végrehajtatni a testemen. Fájdalom ide-vagy oda, végül mégis úgy döntöttem, hogy hadnagy társam által meghirdetett edzésre ellátogatok és még így lemaradozva is remekül kívánok teljesíteni. Elsősorban magamnak, kívánok bizonyítani, hogy képes vagyok legyőzni ebbéli gyengeségemet. Hiszen a fájdalom és a tudat, hogy ezen harci készségben hátrányban vagyok, bármelyik shinigami társammal szemben... valljuk be őszintén, engem bánt. Ha mást nem, legalább ütéseket meg akarok tanulni s bár támadni elsősorban Kohrihimével szoktam, legalább közelharcban védekezni jól tudjak. Bár, tisztában vagyok vele, hogy ez a tudás, amire vágyom, még elég messze van. Ez azonban koránt sem gátol meg abban, hogy feltárjam önmagam előtt, hogy mire vagyok képes. Gyakorló öltözékben jelenek meg a hatodik osztag edzőtermében, ami azonban a szemem elé tárul, arra nem voltam ... nem lehettem felkészülve. A Kuchiki-fukutaichoun, igen pazarul mutat, a bajor fejőslány kosztüm. A lovaglópálcát, már soknak találom egy kicsit. Ennek ellenére, igyekszem nem szólni, amikor pedig sakéval kínál, minden ellenérzésem elpárolog. Minimum olyan gyorsan, ahogyan a sakét hajtottam fel. Jó idő van és jót tesz egy kis itóka. Igaz, hogy nem szokásom túl sokat inni. Sőt! Ha, őszinte akarnék lenni, akkor be kellene vallanom, hogy egyáltalán nem szoktam inni. de egy pohárka még sosem ártott meg. Mértékkel, a Sake frissítő és nem pedig méreg az elmére. A hadnagy elkezdi vázolni a feladatot. A külvilág illúziójáról, már én is hallottam. Az ösztönökre támaszkodásról is. Bár, ami azt illeti én inkább a tudatos harc híve voltam, semmint ösztönök vezérelt vadállat legyek. Az a tizenegyedik osztag prioritása volt. Ők, aztán tudnának az ösztönszerű harcról kiselőadást tartani, már amennyiben van annyi agysejtjük, hogy felfogják mit is művelnek. Nekem azonban van annyi agysejtem, hogy megértsem miről beszél tiszt társam. Tehát ebbe fogunk betekintést nyerni. Az ösztönös cselekedetekre. Kíváncsi voltam, hogy miféle módszerrel kívánja előhívni belőlünk az ösztönöket és a megérzéseket. Amit azonban hallottam, az jobban meglepett, mint a tehenészlány jelmez. Ez komoly? Piálni? Részegen, mégis hogyan lehet feladatot teljesíteni? Én ezt már előre láttam, hogy a harmadik sake után, részegen elterülök a hatodik osztag edzőtermében. Ha lesz egy kis szerencsém, nem kíván rám mászni a hadnagy. Fúúúj! Még belegondolni is borzasztó, hogy micsoda ferdült hajlamai lehetnek, ha már tehenészlánynak öltözik. Mivel azonban a többiek elkezdtek inni, ahogyan a hadnagy arra utasított bennünket, hogy feladat végzés előtt kellően részegre kell inni magunkat, végül beadtam a derekam. Egy Kuchiki előtt, még se mutatkozhatok ennyire nyámnyila alaknak. tehát, magam is beálltam a sorba és kellően spiccesen, bár nem kimondottan taj részegen lestem meg az edzőpályát. Első ránézésre nem is tűnt olyan vészesnek. Az ugrósulit simán megcsinálom. Gyerekkoromban, mindig én voltam a bajnok, ha ugrósulit játszottunk a grundon a srácokkal. Az igaz, hogy hagytak nyerni, de hát ez van. mire van az ember származása, ha nem arra, hogy visszaéljen vele olyan lényegtelen helyzetekben, mint az ugróiskola? Amikor azonban szemrevételeztem, hogy a rukongaii parasztok, még részegen is neki leselkednek a feladatnak, végül nem is tudom, hogy az alkohol hatására vagy a nemesi büszkeség diktálta, de úgy határoztam, hogy történjék, ami történni fog, de én ezt végigcsinálom. Arra persze koránt sem vágytam, hogy utolsó befutóként, végül pusszancsot kapjak a tehenészlánytól, de akkor is megmutathatom ezeknek a szabadszülött porzabálóknak, hogy egy nemes, mégis csak nemes. Először is megfogadtam magamban, hogy ha törik, ha szakad, de nem fogok rókázni. Nem illik hozzám, hogy hányni lássanak. Az olyan közönséges, hogy közönségesebbet már kis se találhatnék. Az ugróiskolával kezdődött az egész. Féllábon néhány métert, még csak-csak sikerült megcsinálni, úgy is, hogy legalább három sake már bennem lötyögött. Nem vagyok jó ivó, így nekem a kevés is megárt. Amikor azonban az ugróiskola végén újabb feles várt, kicsit ellenkezve, de lenyeltem. A gumiabroncsok már-már kisebb kihívást jelentettek, de képes voltam koordinálni még a mozgásomat annyira, hogy ne legyen akadály számomra, ezt a nehézséget is lebirkózni. A kötélfal már kezdte betenni nálam a kiskaput, ugyanis időközben leért a negyedik a sake is a gyomromba. Ott pedig elkezdett körmérkőzést játszani a benn maradásért az előző hárommal. Mivel azonban megfogadtam, hogy nem fogok hányni, a fal tetején kénytelen voltam mély levegőt venni, majd az utánam következő unszolására a kötélen átlendültem. Mi az hogy átlendültem? Tarzan nem csinálta ilyen szuperül, a filmjeiben. Pedig neki aztán voltak belibbenései a mozi csillagai közé. A fa gerendákon, már az első lépésnél úgy elcsúsztam, hogy majdnem odavertem a Kamiokák újabb generációinak zálogházát. De sikerült megkapaszkodnom és igen keményen kellett dolgoznom, hogy visszamásszak a gerendákra, hogy azért is folytathassam az utamat. Meg kell mutatnom a köznépnek, hogy nálam nem lehetnek jobbak. A lecsusszanás könnyedén ment. A felállás, már annyira nem. A talaj ugyanis időközben elkezdett forogni és ide-oda lengedezni, mintha egy körhintán lettem volna. Azonban sikerült talpon maradnom. Négy sake, még nem gyűrhet le maga alá. Így a pálya elejére futottam és ott megtorpantam. Ha a sake ízére gondoltam, azonnal eszembe jutott az az ováció, amit gyomromban képzett a körmeccs. Kuchiki hadnagyra néztem és intellektuális tekintettel feltettem a kérdést.
- Kegyed próbálta már? Már nem a sake-t, hanem ezt a pályát?
Igazából a válaszát fel se fogtam, mert valami különös köd vezérelte gondolattól hajtva, tovalendültem és jobb lábamat felemelve belekezdtem az ugrósuliba. Egy féllábú verebet megszégyenítő ügyességgel gurultam át az ugróiskola berajzolt pályáján. ott felkaptam a ki tudja miként ismételten teletöltött feles poharat és miközben a holtakat is megrémisztő Haka táncot jártam az abroncsok között, egyetlen csepp elhullajtásának esélyét sem hagyva hajtottam föl a saket. A kötélfal már egy kicsit komolyabb kihívás elé állított és már-már úgy tűnt, hogy képtelen leszek bevenni eme várat, amikor váratlan segítség érkezett. A vezérlő köd hatására, olyan fürgén és elegánsan kezdtem átmászni a falon, mint alvó lajhár egy biztosabb ágú fára. Nagy nehézségek árán, végül is sikerült a fal tetejére feljutnom. Az átlendülés azonban úgy tűnt, hogy végleges akadályokat gördített elém. Félfekvő helyzetből igen nehezen sikerült elkapnom a kötelet, amely segítségével át kellett volna lendülnöm a sár fölött. Ez azonban úgy tűnik olyan művelet volt, amely úgy sem sikerülhetett, hogy tudatosságomnak már hajszálnyi szikrája sem pislogott egyébként igen művelt fejemben. Komoly csobbanás közepette terültem hanyatt a sárban. A sűrű iszap, jótékonyan hűtötte egyébként sake-tól lángoló testemet, mert a gyomrom komoly lázadásba kezdett. Az Aizen-féle felkelés, ehhez képest gyermekcipőben járó sörpuccs volt. Jut eszembe... sör? A gondolatra oly görcsbe ugrott egyébként híresen jó emésztéssel megáldott gyomrom, hogy kénytelen voltam a közelben fellelhető vödrök egyikét lefoglalni. Azt hiszem elbuktam.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Jún. 23, 2013 2:33 am

Alkeszosz odaverosz! – Hakuda edzés

„Hétvégén a kis kocsmába bemegyek egy laza kis piára,
A többiek várnak, mindenki itt van, már hangolódnak a banzájra.
Pár kör után mindenki boldog, mosoly költözik a szánkra,
Még egy sárgát dobunk a wc-n és indul a móka mára!”

Énekelgettük szesztestvéreimmel a remek nótát, a kedvenc csehómban, amikor egy gondolat támadott rám. S, akár hogy próbáltam védekezni ellene a kedvenc italommal karöltve, mélyen a józantalan gondolataimba épült be. Természetesen beletelt néhány percbe, mire a sajgó fejembe szökő szavak értelmet is nyertek. S még néhány pillanat kellett, ahhoz, hogy ráébredjek, csúnyán megjárom, ha nem megyek el a megbeszélt edzésre. Így hát, sört, bort, pálinkát otthagyva, no persze nem úgy, ahogy a többség gondolja, csupán az üres üvegeket hagytam magam után, szöktem ki a helységből!
Mikor elindultam a kellemes közegből, az első gondolatom az volt, hogy mikor is tanultam meg két sörrel a kezemben sétálni. A második pedig az volt, hogy mit keres nálam két ilyen isteni nedű! Nem is volt nálam olyan sokáig, hogy fel tudjon melegedni, a harmadik gondolatom kellős közepén lehúztam mind a kettőt és böfögtem egy óriásit. Majd visszatértem az említett elmélkedésre, s próbáltam felidézni, hova is tartok. A helyszín elnevezésére már rá is jöttem, azonban, továbbra is rejtély maradt a helyes irány. Megálltam, s fejemet erősen összeszorítva, hogy ne szédüljek túlságosan, kezdtem el kiokoskodni valami eredményes tervet.
Na, tehát itt vagyok, a nem tudom hol, és éppen a 6. osztag edzőterme felé tartok, amit tudok, hogy merre találok, viszont csak hazulról! A kérdés csupán az, hogy miképp is érek haza. No, mert ugye egyébként sem mehetek ebben a ruhában az említett helyre. Ebből pedig következik, a következő probléma, nem érzek magamban elég józanságot arra, hogy átöltözzek! Elkezdtem magam átkutatni a cigimért, s közben találtam egy olyan dolgot, amire nem is számítottam. Egyenruhám egy rejtett zugában egy két decis üveget találtam, ami valami átlátszó folyadékkal volt teli. Nem tudtam, hogy mi lehetett az, de biztos voltam benne, hogy még jól jön majd. Néhány másodperces továbbkutatás után aztán megtaláltam a dobozom.
Neki dőltem a legközelebbi falnak, s elővettem egy szálat, s a gondosan belehelyezett öngyújtót is. Sosem szerettem a gyerekzáras dolgokat, nem is volt olyasfajta tűzcsiholó eszközöm. Most mégis oly’ nehezen lángolt be az eszköz, mint az olyannyira gyűlölt társai! A dohányterméket elkezdtem szívni, hogy az enyhe maró, ámde kellemetes hatása eluralkodhasson a fejemben. Másodjára vettem észre, az immár néhány perce szorongatott üveget, s elkezdtem figyelmesen körbeforgatni. Semmiféle címke vagy jelzés nem volt rajta. Rengeteg ehhez hasonlóval volt már dolgom, s mind egytől egyig ütős házi pálinkát tartalmazott. Mielőtt komolyan belegondoltam volna, egy hangos „Ennél rosszabb már úgysem lehet!” felkiáltással ürítettem ki azt.
Először egy fotó villant be, ahol állok az ágyam és a ruhásszekrényem közt, fancsali arccal. Az ágyamon a levetett sötét ruha, amely majdhogynem körbe van hányva. Szó mi szó, úgy nézett ki, mint valami alkoholista feláldozási rituálé egyszer már megemésztett kajadarabok, s egy értékes ruhadarab feláldozásával! A ruhásszekrény ajtaja tárva-nyitva, s benne olyan kupi, mint még soha. Az összes felakasztott, igényesen elrendezett felszerelésem a földön hevert, kivéve épp azt az egyet, amelyre szükségem van. Mikor pedig észrevettem magamat ismét egy helyszínváltás következett.
A célállomásként felállított épület ajtajában álltam, s kezem már a kilincsen volt, amikor ismét tudatomhoz tértem. Az első gondolatom, hogy ez durva mutatvány volt! Hisz mindig is tudtam, hogy képes vagyok teleportálni, s hányni, de hogy ezt befolyásolni is tudjam, arra nem számítottam! Na, jó, a béltartalmam ürítésének módszerein még van mit ügyködnöm, de hát nem mehet minden egy üveg pálesztől!
Végigmértem magamat, s érzékeltem nem mindennapi ruhaviseletemet. A pólóm duplán fordítva vettem fel, sőt még a nadrágomat is sikerült oly ügyetlenül felvennem, hogy az éppen csak a térdemet takarta el! Ilyenkor örülök, hogy a teleportálásaim folyamán minden emlékem elvész! Elvonultam hát egy sikátorfélébe, hogy levethessem a ruhám, s második próbálkozásra, emberi módon viselhessem őket! Ahogy pedig épp felvettem őket, meg is néztem mit is fogok viselni az elkövetkező alkalmon. A felső egy rövid ujjú zöld póló volt, amire szép cirill betűkkel volt ráírva a sör több nyelven is! A rövidnadrágom egyszerű hawaii minták díszítették, hiszen így semmi nem akadályoz majd a mozgás során, s a dög meleg sem zavar annyira!
Az ajtóban ismét megálltam s eltébláboltam kicsit, majd erőt véve magamon kifújtam egy kis levegőt és benyitottam. Ahogy megtettem az első lépést eszembe jutott, hogy milyen gyakran szoktam pufogni. Valahogy egyfajta berögzült folyamattá vált a számomra fejem effajta kiürítése. Talán a rengeteg pia miatt, vagy, csak mert túl sok levegő van a buksimban, nem tudom. Kisebb bajom is nagyobb volt ennél jelen pillanatban.
A felém közeledő szimpatikus s hozzám hasonlóan alkoholkedvelő hadnagyom üdvözölt, ahogy azt illő, egy feles szakéval. Ismerve a törvényeimet egyetlen pillanatig sem haboztam a kínált italt egyből lecsaptam, hogy az enyhén savanyú, s ennek ellenére mégis hihetetlenül ízletes lé végigkússzon a torkomon ezzel felélesztve éppen haldokló gyomormozgásomat! Ahogy pedig leért az ital, s ismét mozgásképessé váltam a hölgy a helyemre kísért.
Amikor megláttam az elém oly remekül megtöltött, s félreérthetetlenül elhelyezett italot, rögtön érte nyúltam, azonban abban a pillanatban egy papuccsal ütközött egyébként sem oly kemény fejem. A támadót keresve körbepillantottam, s a házigazda gyilkos pillantásait jelzésként felfogva eltávolodtam az üvegtől.
Amíg várakoztam elgondolkoztam, hogy mégis mikor lettem én ilyen józan? Valószínűleg sosem, csupán most épp úgy érzem, hogy magamnál vagyok, de tudom, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Egy egyszerű illúzió, amit én és a bennem senyvedő alkohol együtt hozott létre.
Az asszony éltető beszéde után a többiekkel karöltve immár nyugodtan leguríthattam az alkoholt, amelyre már oly rég vártam, s megpróbálkoztam felkelni a kényelmes ülőhelyemből. Bár mások számára az akadálypálya elején kezdődik edzés, nekem már itt elkezdődött.
Egyik kezemmel megtámaszkodtam a szilárd talajon, s fellöktem magam, hogy a két lábamra tudjak támaszkodni. A hirtelen jövő terhelés miatt a lábaim kénytelen remegésbe kezdtek, s alig-alig bírták el az egyébként átlagos súlyt. Néhány pillanatig várakoztam, hogy testem megszokja az állandóan ránehezedő nyomást, eközben néhányan már bele is kezdtek a pálya végig vitelébe. Kezeimet a szám elé tettem s egy férfias böfögés kíséretében megadtam magamnak a rajtolásra indító sípot.
No persze én nem ám a többiek után siettem, hanem a beszéd alkalmával is megemlített, már régóta hívogató zöld vödör felé indultam meg. Két kezemmel belekapaszkodva a szélébe stabilizáltam a helyzetemet. Francnak kell annyit ennem! Olyan sokat fogyasztok, hogy egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az esti szétcsapás alkalmával minden bennem maradjon! Kész, mostantól fogva fogyókúrára fogom magam, hisz sok minden úgysem marad bennem másnap reggelre!
Számat letörölve, ideje lesz elindulnom a mezőny után. Valamiféle ugróiskolát rittyentett nekünk a kedves Nőszemély a terep elejére. Tekintettel arra, hogy már jóval könnyebbé váltam, így pedig a mozgáskoordinációm is jobban működött, sikerült végigugrándoznom a feladatot, legalábbis azt hittem. Az utolsó kockán ugyanis, mikor letettem az eddig levegőben logó lábam azonnal elmozdult alólam a föld és szegény fejem bizony a betonba csapódott volna, ha nem kapom a kezem magam elé, ezzel megakadályozva a durva ütközést. Talán az efféle reflexre próbált utalni a kiemelkedően okos tanítónk! Vagy, legalább is valami hasonlóra.
Hátamra fekszem, s hasamon pihentetem egy kicsit a kezem, amikor egy szag kezdi el bántalmazni az orromat. Bár sem a hallásom, sem pedig egyéb érzékszervem nem méltó még említésre sem, ha alkoholról van szó, akkor mind kiélesedik, s biza jó messziről megérzem már! Egy fél pillantásnyit sem várakozva pattantam fel, s húztam le az utolsóként megmaradt szakét, s a termen végignézve vettem észre, hogy bizony még várnak rám efféle ajándékok!
Az ösztönzés így már megvolt, csak a testemet kellett rávenni a mozgásra! A soron következő teszt már az előzőnél sokkal nehezebb volt, így bizony nem is egyszer estem el a teljesítése közben. Ahogy egyre többször és többször vesztettem el egyensúlyomat s vertem be a fejem vagy egyéb részemet, úgy egyre józanabbá váltam. Éreztem az így belém áramló energiát, ami egészen addig gyülemlett, amíg a sártócsában nem landoltam.
Ott ugyanis benyeltem egy kis adag alkohol nélküli keveréket, aminek következtében azonnal beindult a bennem mozgolódó keverék. Érthetetlen józansággal keltem fel, hogy a menedékemhez szaladhassak. Azonban nem csak a béltartalmamtól szabadultam meg, de az eddig szerzett józanságom is elveszett. Ahogy viszont visszatértem, azt vettem észre, hogy bár mozogni se nagyon akarok, mégis egyre jobban teljesítem a bonyolultnál is bonyolultabb pályákat. Persze még mindig rengetegszer buktam el, s oldalaztam a barátomhoz, de valahogy más volt, mint egyébként.
Mintha nem is lettem volna önmagam, csupán egy konzolt tartottam volna a játékkuckó felett, s úgy irányítottam volna magamat. Kezdetben az egész olyan kellemetlenül hatott, hogy nem is igazán értem, mit csinálok, vagy, hogy miért. Aztán, ahogy egyre kevesebbet látogattam meg a padlót, vagy a vödröt kezdtem kitisztulni a jó kisfiú módjára fogyasztott alkohol ellenére is!
Miután már egész otthonosan éreztem magam ebben a kényelmetlen helyzetben is, elkezdtem gondolkodni a szavakon, amit még az elején adott nekünk tájékoztatásképpen Hana-sama. Nem tudom, hogy helyesen-e vagy sem, de magabiztosnak éreztem magamat ezen az edzésmódszeren. Hisz, értelmezésem szerint a lényeg az lenne, hogy magunkról teljesen elfeledkezve, a testünkre bízzuk magunkat, s ekképpen teljesítsük az egyébként egyszerű feladatokkal teli termet.

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. Jún. 27, 2013 8:59 am

Alkeszosz odaverosz! – Hakuda edzés

Keveset ittam még,
a buli is most kezdődik éppen
A zenekar játszik már, és hajnalig nyomják remélem,
a kövér csapos a pultnál izzad
Elfogy még minden ma éjjel
Van elég nő és nagy hangerő
Csak én bírjam ki épp ésszel!

Aznap eléggé morcos hangulatban találta arany fényekben pompázó fejemet a reggel első üde napfénye, mégpedig a legelső, hiszen kint ültem a kertben fejemet támasztva, valamint egy kis kenyeret majszolgatva, és gondolkoztam, miként büntessem meg azt a kék kis pattanást, aki a nyakamra nőtt. Az a baj, hogy kinyomni nincs szívem, meg bántani sem, hiszen ő az egyetlen szerves élőlény, aki momentán elég közel van hozzám ahhoz, hogy egyáltalán barátnak nevezzem, mi több, a családtagomnak tekintem. Mert hiszen megitta az összes alkoholt tartalmazó italomat! A kis mocsok most részegen alussza kótyagos álmát, ha alvás közben lehány akármit is, nagy bajban lesz! Majd ő fog feltakarítani… Vagy bele fogom léptetni. Nem érdekel, de ha megteszi, nagyon meg fogja bánni. Majd ott helyből jön, hogy hogyan. De muszáj volt bemennem megelőzésre, mert nem lett volna szívem bántani a kis iszákost. Pedig megérdemelné, de én nem akarom, hogy baja legyen, akkor sem, ha hamar kiheveri, vagy éppen nem is fáj neki. Egyszerűen utáltam a tudatot, hogy baja eshet, és gyűlöltem, ha a gyakorlatban is megtörténik. Az nem tudom, hogy mit eredményezne nálam. Ahogy benyitottam, a vérnyomásom kezdett az egekbe szökni… szökni? Egyenesen rohant! Rohant ahogy csak bírt, nem se állt a tetőfok után egy ugrással-ig, ahol is megálljt parancsolt neki lassan táguló ereim sokasága, akik szétrobbantak volna, ha tovább terjeszkedik az ég felé szívem tempója. Mert hát mit látok? A sárgává tett szőnyegemet! Büdös is, sárga is, latyakos is, Hatare meg ott fekszik az ágyamon halálra sápadtan. Mint megjósoltam, jött magától a büntetés módja. Odamentem a hányástól mentes területen a kiterített pamlagféleséghez, és leordítottam:
- Te kis taknyos! Nem tanultad még meg, hogy ha egy pohárnyival többet iszol az teljesen kiüt? Egyszer elviszlek a hadnagyomhoz, ott aztán ki leszel kúrálva egy életre a túlzott ivásból! A szemtelenjét!
Végezetül, mintegy beszédem nyomatékosítására odavágtam a padlóhoz, egyenesen bele a hányásba. Megdöbbentett, hogy mennyit ki tud adni magából. Aztán eszembe jutott a hadnagyom hirdetése az edzést illetően. Magamban gonoszul elvigyorodtam, majd teljesen komoly ábrázattal ezt mondtam:
- Én most megyek el, mire visszajövök, legyen kitakarítva minden! Nem tudom mikor jövök, szóval javaslom most kezdj hozzá!
Mondtam, és peckesen kimentem, becsuktam az ajtót, és elsétáltam. Majd visszashunpoztam, rányitottam az ajtót és ördögi ábrázattal ezt mondtam:
- Most megyek egy kis edzéssel egybekötve szétcsapni magam! Neked jó mulatást a takarítással kis görcs! MUHAHAHAHAHAHHAAAA!
Mondtam magamból kikelve, majd bezárt az ajtót és nevetve hallgatva a kékség rimánkodással, hogy vigyem magammal. Ivott már eleget a kis alkoholfüggő, ráadásul az enyémből. Most én fogok szórakozni.
Megérkeztem az edzőterembe, ahol különös pálya fogadott, ami inkább beillett Tarzan kiképző pályájának, semmint egy hakuda edzőteremnek, de a hadnagyom tudta, mit csinál. Ha dzsungelhez illő életmódot akar teremteni, ám legyen, a lényeg hogy fejlődjünk. Aztán megakadt a szemem a hadnagyon! Cukipofa copfocskák, ki tudja mennyi harisnya, szép népies szoknyácska, na de a fűző! A fűző, mely kihangsúlyozza minden nő legfőbb külső, és hangsúlyozom külső erényét! Abban a pillanatban olvadtam el a szépen felpolcolt, gyönyörű, formás női keblektől. De miután hellyel kínáltak, el is fogadtam, és letelepedtem a számomra általam kijelölt ülőpárnára. Nem én érkeztem elsőnek, szerencsémre, hiszen már nyúltam volna az előttem lévő üvegekért, mikor láttam, hogy egy fapapucs landol egyik osztagtársam fején, akivel már találkoztam, és nem a legnagyobb puszipajtás barátságban váltunk el. Majd a hadnagy beszélni kezdett. Ugyan, miért nevetnék? Ha így öltözött, biztosan oka van neki. Viszont a zenétől megindult szívem dobogása kicsit, valamint jelen állapotomban Hatarét is szívesen megsütöttem volna nyárson, mégpedig lassú tűzön, megfűszerezve megsütni a második vezetőnk körül felcsapó pokoli lángokban. Bár, ő most A Vezetőnk, hiszen kapitányunk nincs, a régit leváltották, pedig nem is találkoztam még vele. No nem bánom, lesz másik, remélem nem valami piperkőcöt kapunk a nyakunkba. A nő beszédét figyelmesen hallgattam. Az nem lepett meg, hogy inni kell, hiszen meghirdette ezt is. Úgy gondoltam, vödörre nem lesz szükségem, hiszen ettem egy kicsit reggel, pont annyit csak, hogy éhes ne maradjak, és így éhgyomorra se kell innom, aminek nagyon örültem, hiszen így jobban bírja az emésztőgödröm magában tartani tartalmát. Hadnagyunkról le lehetett olvasni, hogy mindjárt kireped és kifolyik belőle a sok boldogság, de hát ki hibáztatná? Láttam hogy mennyit tud inni, és abból feltételeztem hogy szeret is, tehát teljesen érthetően termelődhet benne a boldogsághormon. Már első találkozásunkkor is imádtam a szófordulatait, és ez most se változott meg, így egy mosolyt megengedtem magamnak, szigorúan elfordulva, hogy a legkisebb gyanúba se keveredjek, miszerint mulatságosnak tartom főnökasszonyom szerelését. Na jó, csak egy kicsit. De nem annyira, hogy akár csak egy mosolyt csaljon csalfa arrcomra, ami akár egy tizenhat éves kiskölyöké is lehetett volna. De egy huszonhat éves érett örökgyerek kapta a külsőleges, illetve viselkedési fiatalságot. Szépen szót fogadva húztam le az alkoholos löttyöt, amitől épp csak kicsit felpezsdültem. Szintén a papucsot fejéhez kapott osztagtársam adott le egy férfiakat megszégyenítő böffentést, ami minden bizonnyal a pokol hetedik bugyrának szépséges sárkánylakója által lakhelyül használt barlang legmélyéről jött fel. Gondolom ezt vette start gombnak, mert ahogy befejezte, rögtön indult is meg a korábban megemlített cukorborsó kis zöld vödrök felé, hogy fölül könnyítsen magán. Nem így én, aki az első akadály felé vettem nyomban az irányt. Az egyensúlyérzékem mindig is kifogástalan volt, és ezen az eddig magamhoz vett alkohol mennyisége sem változtatott, így a legkisebb dülöngélés nélkül sikerült végigjutnom a pályán, Majd a következő feles se vett le nagyon a lábamról, éppen csak megtöltött, de se tele, se üres gyomor sok alkoholt kibír. Ahogy tudtam legalább is, mert úgy hallottam, se éhgyomorra, se pedig telére nem szabad inni, tehát én pont megtaláltam a jó teltséget. Könnyen vettem tehát az abroncsokat is, bár fokozatosan, de egyre és egyre vidámabbnak éreztem magam, annyira, hogy kedvem lett volna a kezemet is használva, lábról kézre, kézről lábra ugrálva haladni a kerék beborítások között. A kötélfal igazán semmiség volt, életemben állandóan ilyeneken mászkáltam fel, hiszen ezeken volt a legegyszerűbb feljutni a háztetőkre, ami viszont kellett, hogy ne kapjanak el amikor néhanapján loptam ezt-azt. Az átlendülésnél kicsit megtorpant a sor, alkohollal könnyebbé tett, azonban még korántsem botladozó, vagy artikulálatlan nyelvjárásommal ezt sóztam az előttem toporgó nyakába:
- Siess, nem érünk rá egész nap! Vagy talán ráérünk, de ez nem változtat azon a tényen, hogy mások is szeretnének dzsungeleset játszani! Szóval gyorsabban, ha lehet!
Unszolásom megtette hatását, és az előttem haladó személy igazi Tarzanként tette meg útját az előttünk lévő gerendáig, ahol viszont úgy elcsúszott, hogy a mogyorós ágacskát majdnem csúnyán összetörte. De sikerült visszamásznia, és folytatnia útját. Eközben én is megfogtam a kötelet, és elkezdtem lengedezésemet.
- Oléoléoléoléoléóóó!
Kiáltottam váltakozó hangmagassággal, hogy a gerillák közt nevelkedett erdei kölyköt utánozzam. A gerendán daru kecsességével, fél lábon érkeztem a gerendára, ahol ugyanígy végig ugráltam. Leérkezve kajtattam visszafele a pálya elejére, hogy egy újabb feles kíséretében újrakezdjem. Előttem haladó társam nagyon jól érezte magát, ugyanis elkezdett az első akadályon hemperegni, majd a másodiknál egy furcsa tánccal jutott túl az akadályon. Utána már nagyon is küszködött, hogy elkapja a kötelet, és bele is csusszant a sárba. Sajna a vödrök egyikét be is terítette béltermékével. Ennek ellenére én fürgén ugráltam át a pályán, hogy egy következő feles után már olyan jól éreztem magamat, hogy kézen állva tettem meg az abroncsok között az utat.
- Hopp és sasszé, hopp és sasszé, hopp és sasszé, hopp és sasszé…
Mondogattam, amíg a pálya végére nem értem. Ott a felmászó kötelet nem is nagyon használtam, csak megfogtam, hogy egy erőteljes lendítéssel felhúzzam magam a fal tetejére, ahol feltornáztam magam. A kötelet megfogtam, és egy kiáltással körítve nekilendültem. A csatakiáltásom, ami feltehetőleg már a gyomrom küzdelmébe vezetett a benne lévő alkohollal szemben, így hangzott:
- GERÁPPPÁÁÁÁÁÁ!
Egy elegáns pördülettel érkeztem a gerendára, ahol olyannyira jó egyensúlyérzékem felmondani látszott, és szabályosan ledőltem a gerendáról. Azonban reflexeim a végsőkig megmaradtak, így kezemmel sikerült elkapni, és visszamászni. Azonban úgy döntöttem, lusta lajhárként teszem meg utamat, és leereszkedtem hasonló testhelyzetbe, mint az előbb említett állat szokott mászáskor. Leérve azonban, amikor igyekeztem visszafelé a start pontra, valami elborult bennem, és elsötétült minden. Egy dologra emlékeztem még, hogy összeesek út közben, de éreztem még, hogy nem ájulás, gondolom az alkohol elaltatott. És örültem neki, legalább utánam nem kell takarítani.

És ha eleget ittunk már
Táncolunk az asztalon, a széken
A zenekar meg nem áll
Én azt hiszem ilyen lehet az éden

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Júl. 07, 2013 10:14 am

]Alkeszosz odaverosz

Máma elhatároztam, de nagyon a hadilábost. Beköszönök, Gizminek. Csak, mert, hogy mert! Beztos hiányzom már falatnyi bügyköskémnek. Káh! Tutira! Kicsinál a lézer szemcsijével. Alsógatyimra már tutkóra bepórbálkozott szívecskéket égetni. Tudom ám! Na, de vári! Meglepire is futotta! Háhá! Viszek ám neki olyantot, de olyantot! Talányoltam szexije dinnyetartót! Az én aranyvirágszálkám végre lökhárítójára öltheti a női nem kétséget kizáróan szemkontaktust tartó gyümölcsösét. Vágeszolom ám, hogy nekije is vagyon…valahol. Ezzel a speckó szivacsos, tunigolt csodával meg egyenest d-re tornázzuk a kicsikéket! Zseniális! Egyszerűen fantasztik überisztik ez a háj-tech fejlődés! Szúnyogcsippantásból királynői XL-t! Nem döfi-röfi! Azér, ha beütne a szopacs…van zokneszom. Mindent megoldok ám! Nem kő egyetlenkémnek aggódnia. Mán csak el kékne jutnom a slozi papírokkal eldugaszolt lócájához. Az lesz ám a kőkemény menet! Be fogok csurrantani. Asziszi mindenki berongyolni könnyű. Háh! Frászt! Az egy gigantikus tintapaca védelmi zóna. Oda aztán tehetség kő. Nem para. Más nem falat bontok. Puccs neki. Nem megy az ajtón gyártok másikat. Ki nem fognak rajtam.
Kullogtam ezerkével. Lássad, bebámultam minden csini tiszti pipike hakama-ját. Mevan?! Lecsekkoltam rendeltetésnek megfelelően hasznosítják. Szal, ugorjunk! Ez magánügy. Ottan tartunk nyomultam lazákosan, amikor rám talált a cink. Lövésem se nincsen hányadik barakk lesz a nyerő. Gumicsirkébe! Jobb memót passzolhatott volna Jippi hippi. Fogalmatos rozmaringom se nincsen hatos, kilences, vagy hatvankilences. Felbőgés. Nem téma. Körbe slattyogom a kombókat. Ecsím! Mit meg nem teszek ezért a vietnámi bevándorlóért. Ezért puszi-pacsi jár! Ne csessze szét fejemen a dossziét. Az úgy lájkos kezdet lenne. Jajaja! Nem is! Ne törjön kis főnök életére. Ez már pöpec hála! Ha mán ajándékot hurcolászok és csomót kutyagolok…jár az ennyi az annyiért. Mán csak a célszalagot kérném. Itten aztán nincsen más, csak termek, fekete rucis bébibogyók, morcos tisztek, meg rahedli folyosó. Mi fenének?! Mi a gányért nem lehet egy folyó, abból meg csomó terem. Felirattal! Azaz! Bíreszolnám a bureszt, ha nem kéne tekeregnem. Így se vágtam mi ez a nagy hanglárva. Valami hangárból sakálkodott egy betépett banya. Viccelsz? Alap odaspuriztam. Bekukkantottam a résen, mi a szitu. Há aszittem állal veszem le a kosárpalánkot. Ittak! Vágod? I-T-T-A-K! Mostan fogok, de nagyon kiakadni. Akadékoskodni francokat. Max a fő-krampusznak küldök rothadt csigákat, mi fene ez a rendszer tolható a piálós edzés. Nem lehetett volna hamarabb?! Lecsusszanok a legjobb partikról. Keh! Erről mán nem. Ottan a helyem. Kibasztam az ajtót, ahogy a klotyeszét szokás.
-Héj-héj-héj! Szeszminátort ki ne hagyjátok! Májhalás és másnap, tessák!-
Döngettem be a mellkasom písz jelzéssel. Passzintán nem zörögtem listás ruciban. Innen ki nem paterolnak. Lekaptam a sake-t, oszt elhajítottam az üres poharat. Ez az! Lesz itten ne mulass. Nekem találták ki ezt a tomboldát. Besoroltam többi fájter mellé. Lökhették a szent szöveget. Engem csak a pia motivált. Ihatok ingyé! Komáltam! Naná, hogy csipegettem a témát. Küldhették a dózist. Intravénásan se ütnek kifelé. Nem lesz máma kájó, max, ha becsörtet Gizmi. Ihaj! Az csapná a borsót falhoz. Ennyire, azért ne koboldozzak. Skubiztam a jodlis bigére, mitet akar. Mászatni. Há jóvan. Rajtam ne múljon a móka. Fogtam a pohárkámat, másik mellé gurítottam, aztán uccu nekije. Ráérősen végig pöffeszkedtem a suleszon. Blőeh! Nem poén felkavarni a poshadt tengert. Barátian ráböffentettem a témára. Sorstesának meg egset kívántam. Éreztük ám a fílinget. Aztat nem állítom, nem pislogtam keresztbe milyen autóbontó vagyon errefelé. Majd nem felbukfenceztem a gumikban. Ájáj! Nem eszik forrón a zabot. Végigvergődtem, másztam, meg anyáztam csibékkel poén az iszap pakolás. Hapekokkal gázos. Se gáz. Átlendültem, ment az vissza is második körben. Kilengett az a franckarika. Lengeni poénos. Elszórakáztam vele. Mittom meddig. Lengedeztem oszt jóvan. Lekötött pályán maradjak az ötödik körre. Addig görgött a szekér. Utána jöttek a problémoszok! Dimenzót váltottam. Duplát? Ceh! Triceratopszot láttam mindenből. Asse tudtam hogyan mászok össze meg vissza. Elvoltam. Írkáltam a cikk-cakkokat. Felbotlottam a fekete karikákban. Lubickoltam a medencében. Nagy volt a buláj! Kajakra élveztem. Lassan beszimatoltam a kloáka részeg szintbe. Juhé~j!
-Ez ám az alkesz a gáton! Szeva, cimbi! Always másnap? Kúlos! Odass neki!-
Legyintgettem patjinak. Franya volt a hátán támaszkodni. Pöpec támasz! Hasznosítom kicsikét. Mondjuk, míg el tok indulni. Addig bámeszoltam a másik ürgét. Valami zöld szörnyeteggel fájtolt. Nagyon darth vödör volt. Pofán is röhögtem. Tudom is én, mi volt rajta a humorszatyor. Bejövős volt. Ezerrel mutogattam neki a lájk hüvelymatyit. Bírtam a szitut! Eztet mán közleménybe is adagoltam.
-Ojahoj, zöld vödrös! Csapatunk ki hány szélesebb sugárban a kukáig fájtot?-
Újabb kört tutira nem vállaltam be. Mostan! Kis pihi! Fél perc és nyomatom a melót. Pont, hogy jó volt az üzemi fok. Tombolhattunk más vizekre. Gondolom nem fújt ki minden témázás ezen a szinten. Jöhetett a parti! Készen voltam ám, mint a lecke! Elporoszkáltam az ugró várhoz, mármint téglához. Közelről, inkább távolról körbe pattogtam és pofával bevettem a talajt. Upsza! Elnéztem a gps koordinátákat. Nem para! Addig taperoltam meglett a kicsike. Betoltam, feltápászkodtam és zuttyanás. Újabb pofás az abroncsokon. A gecóba! Kicsike káromlás, aztán folyt köv. Által bukdácsoltam a ritka trükkös likakon. Mán csak az a magaslati genyó volt. Tököm se mászik által. Legyintettem, osztán által sétafikáltam. Egyenest a kövi adaghoz lődörögtem. Nehézkesen becoloztam. Legurítottam familihez. Vigyorogtam egy sorost. Aztán mittom. Asszem toltam egy segget. Már ottan nyomultam ötödik dimenzió. Érdekelt is, milyen pályáról hadoválnak…

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Júl. 10, 2013 5:00 am

Alkeszosz-odaverosz avagy hakuda edzés

Ez van, ha az ember kissé belefeledkezik a reggeli meditációba. Embarassed

Épp nagy lelkesen próbáltam meg Gingitsune nadrágját kiporolni, vagy legalábbis rákényszeríteni a Drágát, hogy kutya mód kezdje el a három farkincáját csóválni, amire eddig még érthetetlen okokból kifolyólag nem volt hajlandó! Hogy jobban érthető legyen, azt hiszem elmesélem a körülményeket is. Twisted Evil

A reggeli edzést kissé lerövidítettük Ezüstkével, ugyanis mire oda értem, a drága youkai barátaim már nagyban tivornyáztak. A belső világomban a szokásos késő délutáni fények ölelték kísértetiesen körbe a tisztást a cseresznyefák alatt, ahol az egész mulatságot összehozták. Néhány chōchinobake szakét vedelve furcsa fényt ontott magából, mintegy megvilágítva a többieknek a teret. A többiek és ott sürögtek-forogtak és két kézzel öntögették egymásnak és persze maguknak is a piát. Bár volt aki három meg néggyel is. És mi hiába edzettünk Gin~channal a folyó másik partján, eléggé áthallatszott minden. Arról nem is beszélve, hogy a végén, amikor majdnem elestem, a drága hebim elkapott, és még mielőtt tiltakozhattam volna, át vitt magukhoz. Egy tengu szakés csészét nyomott a kezembe, egy apró natto démon pedig, megtöltötte őket, bár közben egy démonhoz nagyon nem méltó piruettet csinált. A többiek is elég izgalmas táncot roptak. Legalábbis jó páran. Némelyekről, akiről sosem hittem volna, lekerült a maszk, pedig azt gondoltam, hogy az az arcuk, és még sorolhatnám. Szóval át lettünk telepítve, ugyanis a Róka követett minket. Így aztán a nagy közös piálásnak hála, a végén oda lyukadtunk ki, hogy Gin~channal fogadást kötöttünk, hogy aki hamarabb lerészegedik, az teljesíti egy kívánságát a győztesnek. Bármilyen kívánságát. El is döntöttem, hogy ha nyerek, aminek elég nagy volt a valószínűsége, akkor rá veszem Ezüstkét, hogy ha megsimogatom a buksiját, vagy megvakargatom a fülecskéjét, akkor igenis csóválja mind a három, vagy kilenc, mikor mennyi farkát. Az egyedüli bökkenő csupán csak az volt, hogy úgy tűnt, a Róka örökölte az alkohollal való kapcsolatomat. A fene tudja, miért pont az ilyen dolgokban ismerek benne magamra. Persze senki ne gondolja, hogy bármi is ennyire egyszerű lenne bennem. Ahogy ittunk, egyszer csak Gin~chan a jó ég tudja honnan, elő rántotta a nagamakiját, és galádul rám támadt. Majdnem kilöttyintettem erre a szakémat. Na erre nem mondhatnám, hogy jól érintett. Nem szeretem pazarolni az italt. Cool

Szóval vissza támadtam. Nem volt problléma, a többiek kis kört alkottak körülöttünk. Lehet azt hitték, ez is egy fura fajta tánc... Neutral

Voltak akik körtáncnak nézték, és be akartak szállni, szóval rájuk külön vigyázni kellett... vagy épp magunkra, mert az oni~m a drága, kissé ön és közveszélyes volt az ital befolyása alatt. Végül egyszerre osztottunk le neki Gin~channal egy-egy tockost. Erre kifeküdt szegény, mert már amúgy is alig állt a lábán. Az olyan apróságok, mint a natto-démon, vagy a karakasa szépen felmásztak az onira, és táncparkettnek nézve rajta kezdték el járni. Muszáj volt kinevetni őket egy újabb csésze mellett. Mindenesetre a mérhetetlen elmélyülésemből végül egy szép adag hideg víz zökkentett ki. Majd a hideg vizet követte Hikaru~chan, aki mint kiderült, viráglocsolást akart foganatosítani valami ismeretlen oknál fogva a szobában, és hát elcsúszott a drága egy láthatatlan banánhéjon, és én lettem meglocsolva. Arról nem is beszélve, hogy a lány is rajtam landolt, nem csak a víz. Surprised

Kióvatoskodtam magam alól szegény párát, majd végig tapogattam, hogy minden csontom egyben van~e. Végül felnyaláboltam a kis zashiki warashit, és magammal egyetemben víztelenítettem, vagyis száraz göncöket adtam neki, nehogy megfázzon. Bár azt nem tudtam, hogy a zashiki warashik képesek-e megfázni, de nem akartam kipróbálni. Megreggeliztettem kis házam népét, majd Hikaru~chant és Kasai~chant hátra hagyva, elindultam Suzaku~val. Egyelőre céltalanul sétálgattunk, így tévedtem oda. A pontos helyét nem is igazán tudom... Embarassed

De olyan dolgok voltak oda egy helyre gyűjtve, amiket külön-külön is szerettem, hát még együtt. Pia és edzés lekörözhetetlen párosával találtam magam szemközt. Mit mondhatnék? Személyes életfilozófiám, hogy külön-külön se hagyjak ki egy alkalmat se, nemhogy együtt. bounce

Szóval kérdés se lehetett, hogy csatlakozzak~e a gyülekező kis csapathoz. Voltak ismerős arcok is, kezdve rögtön Hana~sannal, akivel már egyletben is találkoztam, de voltak még sosem látott alakok is. Rögtön a kezdő pohár után le lettünk ültetve egy újabb elé. Bár mint kiderült ahhoz még nem is nyúlhattunk hozzá. De végül csak engedélyt kaptunk a lehúzására. Most már semmi akadálya nem volt, hogy elkezdődhessen a játék. Suza~chan a helyemen maradt, és szinte biztos voltam benne, hogy ő is alkoholizálásba kezdett. Neutral

Minden kör után kaptunk egy pohár szakét, ami már önmagában is kellemes volt, hisz otthon sosem adtak körönként nekünk frissítőt. El kezdtem hát a futást, jól az eszembe vésve, hogy hol is vannak a mentő vödrök. Igaz nem most volt az, hogy én utoljára randevút szerveztem a lompos ezen fajával, de hát biztosra kell mennünk. Ha a piától nem is, mégis csak körbe-körbe kellett rohangálnunk elsőként. Ami már kevésbé volt vicces, hogy Gingitsune mindenképp meg akart arról győzni, hogy egy vérszomjas, kiéheztetett vérszomjas véreb lohol a nyomomba. Most komolyan, kinek van még egy ilyen szadista lélekölője? Embarassed

Az első körrel még semmi bajom nem volt. Cool

Igazából a másodiknál is elsősorban Ezüstke szövegelése volt a megpróbáltatóbb. Lássuk be, nem könnyű úgy mászni, meg szaladni, meg életben maradni egyszerre, hogy egyre több ital van bennem, és még egy képzeletbeli nyáladzó, nagy fogú, kifejezetten csúnya és nagy fenevad üldöz, amit valamiért nem üthetek le. Neutral

Ráadásul a folyamatos körözés, a folyamatos ivással egybekötve masszív szédülést kezdett kialakítani, így a harmadik körre még csak enyhébben, a negyedikre viszont már eléggé szépen forgott a világ, és már csak az volt a kérdés, hogy vajon épp állok, és a világ mozog körülöttem, vagy a világ áll, és én mozgok. És ha azt is nézzük, hogy mindezek mellett nem löttyinthettem ki a kezemben tartott italt. Vagyis igen csak izgalmas koordinációs bravúrokkal, bár inkább malőrökkel viteleztem ki ezt a kört. Az akadályok alatt inkább már csak átbújtam, semhogy képes lettem volna olyan elegánsan és elsősorban rendeltetés szerűen venni őket. Emellett Gingitsune be nem álló szövegelése nem sokat segített. Amelyikre muszáj volt, felverekedtem magam, miközben azon szerencsétlenkedtem, hogy hogyha folyik az ital, akkor az a számba történjen. Az ötödik körnél már egy kis pihenőt kellett tartanom az egyik akadály tetején, csak pár pillanatosat, hátha a folyamatos forgás egy kicsit elül a fejemben. Meg reméltem, hogy Gin~chan képzeletbeli szörnye hirtelen nem növeszt szárnyakat, és nem fog felrepülni mellém. Neutral

Ráadásul lassan ideje lett volna a mosdóba is elmennem, hisz amíg a többiek könnyítettek magukon egy kiadós rókázással, nekem ez a sokadik poharam után se sikerült. És kezdett igen csak vészhelyzet lenni.

spoiler:

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Júl. 13, 2013 12:51 am

Alkeszosz odaverosz! – Hakuda edzés

Egyértelmű, hogy természetes sátáni kacagással vettem tudomásul puhány barátos ivó cimboráim cikk-cakk fagyit bealázó szenvelgését, amit minden kétséget kizáróan előkelő rendezői székemből követtem nyomon. Arra már szemernyit sem emlékszem, milyen úton, vagy módozaton keveredett ide a teljesen véletlenül „Kuchiki művésznő” címkével felvértezett ülő alkalmatlanság, mert én mondom, ez aztán nyomta rendesen a kipárnázott hátsómat, de tutira jól jött, itten volt és még remekbe szabottan kinyesett pozícióból leshettem a népeket. Igaz, ami igaz némi rágcsálni valónak való édesség, kicsiny sós ropogtatni valóval jól jött volna, ebben a élő mozis élményben, de ha egyszer nem készültem ennyire látványos műsorra, kénytelen voltam beérni a boltból vett kilós nápolyimmal. Egész finomnak bizonyult, némi maradék sake-val, mert leszögeztem a fő alapszabályt, nekem józannak kell maradnom. Kissé vérzett szívem a kegyetlen igazságtól, viszont eszembe jutott, mindig az alkohol mentesített tag szórakozik legjobban a társaságban, és ennek a mondásnak azt hiszem, van némi bolha szőrszálnyi valóság alapja. Igazán befulladás közeli állapotokban vonyítottam a göndör kacajoktól, micsoda változatos balerina és roppant eredeti modern táncos mozdulatokkal birkóznak meg a pálya, illetve boa okozta nehézségekkel. Legalább adhattam magamnak piros pöttyöt, ügyes, okos, kedves leányként gondoltam az ártatlan lelkek, pontosabban terem tisztaságára és elhelyeztem jó néhány zöld kukuckát. Annak rendje és módja szerint üzemeltek.
-Ennél cifrábbakat, egyszerűbbeket egyaránt! Jegyezd meg az alkeszok alaptörvényének első bekezdését, gyalogos közlekedésre vonatkozóan: Bevitt szeszes ital mennyiségéhez mérten, minden terepviszony tízes szorzóval húzósabb!-
Keresztbe akasztott szemű szép legénynek, csak adagoltam némi buzdító hát paskolást, érezze ám globálisan terjengő jó szándékomat, amit igazából valahol szépségesen elhagytam, de erről neki semmit se kell kiszimatolnia, szóval előzékeny szellőként megadtam a folytatást szorgalmazó lendületet. Hajszálkán gördeszkázó léggitáros híja volt még a kívánt tudat bekómált állapot elérésének, ahogy a többieknél is akadozott némi adalék anyag utánpótlás. Azt valahogy sejtettem büszkeségem és legjobb tanítványom, Nishi sokára fog bekopogtatni a bódulatosan kifricskázott elmeállapotot, ezért nála háttérben munkálkodó őrangyalként emeltem a szintet. Valószínűleg észre sem veszi, mindig több van a poharában, csak szófogadó iszákosként eltüntetni, ami szeme világa elé keveredik. Pontosan ezt az apróságnak nem nevezhető tényezőt kedveltem úgy istenesen elfajzottan. Az egyáltalán, de cseppet sem zavarhatott be a képbe Raimaru elvtársunknál hiperaktív hajlamokat váltott ki a vérbe szivárgó alkohol buborékocskák és olyan akrobata cifraságot produkált, amiket cirkuszi artisták helyből beirigyeltek kalapjuk földhöz vágásával. Lenyűgöző, bár én előre tudtam, kissé túlságosan fárasztó szórakozás, de azért elismerésemet kifejező tapsorkánt és fütyörészét még tökéletesen megérdemelt az eshetőség. Az teljesen apró betűs részletesség pokoli tűzben vihogó fúriaként dörzsöltem tenyerem, ennek meg lesz ám böjtölése! Inkább arra figyelgettem, esetleges vészjelzések helyett, hogyan boldogul a megmérettetéssel egyetlen tökös leányom, kinek puszta jelenlététől büszke női könnyek gyűltek szemembe. Lekötelezett, sőt lábai elé borultam, amiért tiszteletét tette ezen a nemes eseményen és nem tette rosszabbul, mint bármelyik kemény legény. Meglehetősen sokáig húzta a körözést, amibe lassan én szédültem bele kevésnél is kevesebb sake fogyasztásával, így azt hiszem mindenféle szórakozáson túlgördülve, bátran felpattanhattam székemből, hogy teli torokból beleordíthassak a megafonomba.
Arra nem tettem bingó téteteket az a rémes masinéria hangomat elnyomva fület szaggató sípolásba kezd, de öröm az ürömben, legalább mindenki rám, pontosabban vélt alakom környékére fókuszált. Láthatósági mellény nélkül tökkéletesen szemre vételeztem, minden kedves pádávánom kellően szétázott állapotban dülöngél, ha még alkalmasak erre a bonyodalmas műveletre. Ennek nagyi csipke függönyére, már nem maradhatott más, mint reménykedjünk a legjobbakban, gyors teszteléssel leellenőrizni a kívánt hatást. Feladványhoz nem kellett bonyodalmas matek zsenialitásomat megcsillantani, ami sosem létezett, pusztán egyetlen fehér krétára szorultam, mellyel igazán művészi és kissé görbülő egyenes vonalat rittyentettem a padlózatra.
-Tessék-lássék, édeskéim! Minden harci cincért kérlelnénk, próbálkozzon végig sétafikálni a háromból, kizárólag egyetlen létező vonalkán.-
Várhatóan, vagy csak túlságosan sok tapasztalattal hátam mögött egyetlen jelen ténfergő betintázottnak sem sikeredett, vagy ha netán üzemzavar keletkezne és sikeredne, akkor tesz még pár kört a pályán, megszüntethessük ezt az átmeneti állapotot. Az a biztos, hogy nekem ebben a pillantásban, olyan tisztecskék kellettek, akik legalább triplán látnak, agyuk batyut ragadva elmenekült az Antillákra, ezért mínuszba zuttyant a reakció időlegesség, amit véletlenszerűen kiosztott villámtánccal spékelt papucs tockosokkal tesztele. Ez a mix tökéletesen szépen működik, akkor jöhet az igazi mókázás, vagyis kergethetem aranyfonalaimat a totális útvesztőbe.
-Kicsiny részegeim, mostan, hogy már kellően ellazultunk, éhes kutyuliként rája vetődhetünk az edzés érdemi cafatkájára, tehát arra kérlelnék nagyon, de hatalmas boci szemekkel még jelenlévő, eltévedt agysejtkéiteket, másszatok fel szépen arra a gerendácskára.-
Mutatok sűrű karkörzéssel a terem hátsó felében ledekkel kivilágított másfél centi széles, hat méter hosszú, maradjunk gyakorlati besorolásnál, falécre. Azért mindenki dicsőítse életmentő hajlamaimat sűrűn körbe párnáztam szivacsokkal, ne vegyék be fogsorral a kemény padlót. Pálya fölött különböző távolságra, eltérő méretű szépségesen haszontalan tárgyak lengedeznek, amikkel nem csak fájdalmas a találka, de le is sodornak a gerendáról. Persze a gyerkőcök talpra esettségével is számoltam, nehogy kiszámolják hányat pislantsanak az újabb akadály előtt. Tárgyak kellemetlen gonoszsággal állandóan előrébb, vagy hátrébb kerülnek, mivel kezemben lészen az őket tartó állványmozgató szerkentyűje. Természetes, hogy alap folyamatosan fogok rajta pötyögni, esetleg szimplán rátenyerelek. Az a tuti, állandóan változtatják helyüket a serpenyők, fakanalak, edények, poharak, konyhakések, villák, illúzióként felvillantott sörös üvegek, fűnyírók, gereblyék, körömreszelők, egyszóval mindenféle házból pillanatok alatt összetarhált lomok. Nem lenne napnál vakítóbb a meló, akkor közhírré tétetem.
-Jól hiszitek, hogy látjátok, mert az lesz a dolgotok, de azért jappósan telergélem nektek. Gerenda egyik végétől másikig juttok, lehető legnagyobb sebességgel és a felmerülő akadályok elől kitérve. Bökkenő, mert minden pályán vannak surmóságok, hogy nem hagyhatjátok el a gerenda felületét huzamosabb ideig, vagyis ugrándozni, szökdécselni, dülöngélni, feküdni szabad, de nekem senki ne kússzon fel a tartó sínre, netán a gerenda alatt kommandózzon végig!-
Kicsiny szünetmentesítésként, legyen idő az adatok feldolgozására kiosztottam a személyre szóló érzékelő pacákat, amik bizony kegyetlenül csipognak, hányszor ütköznek neki valamelyik útakadálynak. Erről ügyifogyiként tájékozódhatnak, pontosabban tolmácsolhatom az eredményességet, hiszen a terem falára függesztett vászonra lesz kivetítve. Ehhez villámkattintással fényképet készítettem a résztvevő pádávánokról, majd feltöltést követően beizzítottam a fogalmatosságom sincs, kiktől kunyerált programot. Mindenki börtön fényképe mellett, egyelőre nullás számláló virult, amik naná, hogy alap, minden megtett körnél lemérik a hibákat, aztán újfent lestandolnak, hiszen mindenki tiszta lapossággal indul.
-Az a csinos monitorka számlálja egyetlen hazafutással, hány akadályt trafáltok telibe. Feladvány, mindenkinek addig tart, míg a mutató el se moccan kerekded barátunkról és ezt a végtelenül bonyodalmas hat métert húsz másodperc alatt teszitek meg. Több mondókám mostan nincsen, de hajrá-hajrá mindenkinet, majdan csápolok a színes pompomkáimmal, sikerüljön a menet! Oh, és, csak, hogy legyen motiváció, akinek kéne…-Pillantok egyetlen szem rumban áztatott Nishi tisztemre, egyáltalán semmiféle célzással.-Legjobb időt repesztőnek korlátlan szesz bevitelt biztosítok huszonnégy órára!-
Ezek után már ténylegesen semmiféle dolgom se lézengett, csak hősnői státuszban kihúzni magam és láthatatlan köpenyemet hagyni a semmiből feltámadó szélben lengedezni. Neki eshettek a munkálatoknak, hiszen több kikötést nem adalékoltam, mivel arra vagyok kíváncsi ösztönösen, mennyire képesek gyorsan mozogni, reagálni és használni az évek alatt elsajátított harcművészeti fogásaikat. Felőlem aztán mindent bedobhatnak a közösbe, csak teljesítsék a két feltételemet, meg azt az apróságot, ne kolbászoljanak messzire a faszerkezetről.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Nov. 26, 2013 7:29 am

Alkeszosz odaverosz

Beszabehu! Lehet szó szerint!O-o Vazze! Annyira bepállottam a szeszes böffentésemtől, kajak behalluztam Narnia-t. Volt ottan gardrób, az a szőrgatyás csákó, szexi bögyös, hóesés, szexi bögyös, erdő, meg SZEXI BÖGYÖS! Hóhahó~h! Bingó! Kissé által mászott a gyepen, mer százlábú ikercsemetéjével terrorizált, de macimama! Csini pipi! Mostan vagy nagyon által másztam a tizedik dimenzióba és jönnek a gondok, vagy kajak itten pózol! Áve Marcsi! Szarni bele! Én mostan, de nagyon, hogy igen! Beza! Úgy odamegyek, hogy nagyon! Valamikor! Kancsókát nehézkesen akaródzom feltápászkodni. Nem tom mér van ez. Aszondom felállni, erre alsó nézetből csodálom a mennyezetet. Dicsak, buksi! Ez cinkes! Oszt röhögök rajta, min a fátlan öleb. Megy ez! Legalább élvezem! Ecsím! Ez am gáz! Gondolati síkon totál gány, amit művelődöm. Yup! Agyban! De ki nem tosszantja le?! Party hard van, haláli sinterek!
Na-na-na-na, Ryuuman! Azé még araszkodtam. Faszintos görgéssel száguldottam a bebandzsultam szupermodellesen fantasztik bébihez. Jihá! Atom vagány! Úgy szeltem kettibe a sztrádát, akár a kancsal villám. Rojtosodott dögivel a ferde vonal. Odass neki. Szaggattam a betont, oszt kísz! Az se para, majd beköptem a vasmacskát. Mentos-t hajigált a kólával adagolt emésztési mechanizmusomba. Tod, mi lesz a duóból? Na? Ne csesszé fel! Há nem a két kicsi legó az fix. Bádá dúm! Úgy ám! Há ebből sicc-spricc mi lesz, de mán ottan ténferegtem az erényesen öves környezetében. Szipuztam az aromáját…jah, az aura! Mendegy! Aztat! Éppen, hogy komcsira, de azonnal, amikor paff a bűvös sárkány! Akkorát sípolt tehenész leány, betéptem. Nem kamu! Kajak bezizzent a sok színes spirál meg retardált Csőrikék repdestek mindenfelé. Baszki!O-O Le kő állnom az anyaggal! Háh?! Nem is lövöm magam. Mevan?!O_O
’Nyád…-Pumpáltam a fülesem. Nem ide Új-Mexikó! Combfixre nincsen betegsuska a melóvállaló blablában, szal ne decibelezzen itten.-Fullra le akar szedálni. Pam-pam!-Vigyorogtam telibe a szépséges és még triplában csodálható pipikét.-Mizu van? Ryuu...uhuuuh! Na, vazze! Nem, nem az a húhogós tolldúc! Am, koca vagy aktív alkesz? Bírod a cécót? Szented is minner az anyag?-
Csipogtam a mesterien kivésett természet gyönyörének. Az nem téma, háttérben tolta a másik ketyós tyúk, miket akrobatázzunk. Majdan, ha eljövén az idő és rászorulék tett mezejére, akkor rája érek aggódni. Hupacs! Pöppet gyorsba beintett. Vazze! Rá se nyomathattam a tested matricát csinikére. Ezt a szenyát. Cefre! Keh! Mostan nyomathattam a légbalettet. Mi picsa! Kacsa tava? Blőeh! nem vok én fuszeklis lúzer. Háh! Kommersz csuka nem poén? Hágjam meg azt a szálka gyepet?! Csesszed meg a pitét! Franya! Uccu nekije! Asse látom hun kezdődik. Mákoslaszti lesz fellibbenni rá. Mendegy! Alfaivadék vok! Betöröm! Hö~h! Gondolom. Előbb kitaperolom hun a colgate szemcsébe kéne feltápászkodni a tetőszerkezetre. Ide pacsi, oda pacsi, high five! Jeh! Szopacs eztet a vaksi fószerkedést csak én csipázom. E van! Meg a fara van! Hoho~h! Rábuktam! Innen mán csak szintet kellett váltani. Segáz! Megy ám buláj, csak darabosan!
Bedögönyöztem a tuskóját. Kifektettem. Mán mint, hogy én idomultam kifelé. Egész pöpecnek bizonyult. Szunnyantottam néhány pislantást. Nem kerget a hóhér. Aszondták csináljuk, nem azt milyen tempósan. Csuccsantottam és nyomattam a kövi epizódot. Mittom én, hogy akartam felkavarodni. Betámasztottam, meglestem vannak hangyák, aztán átfordultam, mert mán odafent koslattam. Guggolva gombásztam a Máriós krampuszokat. Köbö! Ottan cikázott csomó lom. Hát! Cuppantós! Innen a sehanyadik dimezióból osztott a látkép. Nem tom mennyi csóri ténfergett előttem, de fullosan légy paperos hálónak halluztam. Bruti! Lájkoltam a tájképet! Techno-diszkósan villódzott az egész. Bibircsók! Be kék másznom a susnyásba. Azannya tablettás borát! Ez impossibru lvl végtelen briós! Mennék ink zabbantani. Abba nem nyúvadok bele. Háh! Lópikkolót! Telibe szívtam bögyöst, aztán előre katona! Meneteltem ezerrel, míg gyütt az első-sokadig, huh, tom is mán lifegő. Befeszültem. Bedominállak, gecc! Aztán szökkenés, meg az átlag piruett, le ne zakózzak. Kivédtem! Híró vok! Eztet nyomassák utánam! Tolattam is a gyémánt betétes vigyort. Erre. Na? Kapirgálod? Pörsze! Telibe villantott a bajor buksza. Bütyökig fehéredtem a cucctól. Kövi fityula meg akkora maflást kevert le, telibe lefetyeltem a szivacsot. Partra hajított tintahalként hánykolódtam. Vazze! Böfin múlt kajakra. Bevédtem a hazát. Kihúztam a cécót, hogy lájk a góré csövezhessek valamek sarokba.
Azé gádosan nyomattam. Egy babrát lefájtoltam. Nem para! Ryuuminátor visszavág! Kövire nincs tötyimötyi, bedarálom! Jah! Billióra! Olyasmi. Áh! Szarok bele! Mek aztán szeva-meva! Görgettem a nyolcasokat szigóban, amikor beprózhattam a szekeret. Mostan boss-osan kapartam fel a valagam. Fellöktem a szartaposóm és rája curikkoltam. Ment ez min a szipuzás! Secpec fent ingáztam. Azzal mán nem strapáltam a ketyerét merre lifegnek. Belőttem a rakétákat. Spuriztam. Kávét vedelt mokkerként rongyoltam. Szántottam a terepet. Nem sokáig, de odass neki. Lecsappantottam valamek sunyi muki. Lefődeltem a Spongyit. Ucsónak! Feltuningoltam a kasznit. Kifingatom! Hajaj! Keresztül szelem a rönkös zuzmóját, min a hurrikán!
Masíroztam is felfeléje! Zsebesből előkotorásztam a tökfödőm. Heh! Ehhez mán passzintott a láki patkóm. Bekötöttem. Csukkantottam a szitura. Beztos, ami beztos. Kő az áldás. Még a szerkómat is győzelemre igazítottam. Sájnoltam, vazze! Fullra bekészültem a meccsre. Csigusz tötyivel körbefelé tapogattam a padlózatot. Besaccoltam milyen széles a tuskója. Ruggantottam párat, mennyit tűr a kicsike. Azt! Pörsze! Lecsekkoltam mekkora segges bombát tolok. Hátalhogy, még vitorláztam. Ezerrel turbóztam a függő pózért. Nem para. Kivédtem a témát. Elő is túrtam az iq-phone-omat. Nyomattam egy csízburgeres állapot pikcsőrt. Profosan vágeszolom, hogy kő beörökíteni a zsírmájer pillantokat. Erről se csusszanhattam le. Belövettem a menő szuperman reptét és kíszen van! Passziánsz mennyire lett genius. Majdan harmadnaposan lecsekkolom. Addig loading-olhatott felfelé a közönségesen elcseszett profilkámra. Én meg araszkálhatok tovább. Höhe~h! Tartármártás! Nem csipázom! Túl sűrű a bozótos. Mér nem banzájnolhatunk láncfűrészessel. Eh! Tempósabban által verekednénk a dzsindzsáson. Mendegy! Tisztelgést villantottam és neki feszültem a pályának.
Által pörgettem a két perecből, merrefelé lógtak a húsvéti sonkák, ahhoz képest, amit bebandzsítottam. Becoloztam a szitut és keresztül kasul bújdokoltam az első mittom én mennyi csüngőn. Pöpecül repesztettem! Ja! Csak gyütt a Janesz! Úgy belibbent, majd az űrbe löttyentett a szele. Aszittem lezakózom. Höh! Hittem! Hátrafeléje mátrixoltam. Neo behuggyozott volna a pikcsörön. Elegancsosan hátra vágódtam. Ottan fetrengtem a talpasomon. Vazze! Kényelmi faktor nuku. Ez se para. Behipnózott néhányszor, aztán levágtam, milyen ütemre tolja. Amikor elszelelt szandira lökettem magam. Szánkázhattam tova. Beza! Ho-ho-ho! Itten a jégszlalom. Még néhány kaszaboló alatt lendülettel egyezményes engedélyként bújtam át. Satuféknél a picsámat is a bordámba kellett tuszkolnom, de valami egyiptomi oldal sumákolásban kipöccintettem a vészt. Majd kifingtam az oximentes szitutól. Öcsím! Para! Azé akadt még nitró. Frászt. Untam a papaját. Ki akartam nyúvadni a túlparton. Nem spanolt fel, mennyi szeszt párologtatok el. Bekattantam. Húztam a sárga csíkot. Átkezeltem magam a kövi trafón, onnan vissza talpasra. Marokra fogattam az egyik ténfergő indát és annyit lógáztam vele előre az ucsó zsivány elé pottyanjak. Lájkoltam ezt a haladó csopot. Tolattam egy zsírgesztenyés vigyort, oszt hasra dobbantottam magam. Kidugaszoltam a kobakom, le ne kaszabolják és felkönyökölve tolattam a gangnam style-t. Lóbáztam néhányat a lábammal, feltápászkodtam, míg távol volt a mumus és pörsze hogy az ucsó lépéssel taknyoltam befelé. Vazze…mendegy! A pályát lealáztam! OOOOOOH YEAAAAAH!

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Dec. 08, 2013 2:46 am

Alkeszosz odaverosz

Mikor már tényleg közel jártam hozzá, hogy ordast dobok... mármint Gin~san... azt hiszem maradok a taccs kifejezésnél. Szóval közel álltam hozzá... vagyis még nem, mert nem volt kint, de erőst követelőzött volna kifele. Juszt se engedtem. Szerencsére még pont időben hasított végig mentorunk hangja az éteren.
-Tessék-lássék, édeskéim! Minden harci cincért kérlelnénk, próbálkozzon végig sétafikálni a háromból, kizárólag egyetlen létező vonalkán.
Egy krétával húzott vonal felé lettünk navigálva. Részegség nélkül is majd felbuktam a saját lábamban, miközben oda vonultam, nem épp királynői méltósággal. A vonal ha nem is három volt, de néha úgy éreztem, hogy nem pont a földön van, vagyis pontosabban nem épp merőlegesen a lábamra. Ennek ellenére büszke tartással, elhanyagolható csuklással visszatartott rókázási ingerenciával, igenis neki futottam a feladatnak. Hála a maratoni körözésnek, egymás elé sikerült pakolnom a lábaimat, nem egyszer majdnem felbukva saját magamban... Mondták már nem egyszer, hogy az igazán kifinomult, és elegáns nők, csak egy "nyomtávot" használnak, így lesz kecses és kívánatos a járásuk. Ha a nyomtávot nem is így fogalmazták meg, a többi azt hiszem így volt. Van egy olyan sejtésem, hogy nem pont az ilyen fajta ténfergésre gondoltak. Végül csak végig dülöngéltem az egyszemélyes kűrömet a vonal körül... Meglepő, egy csontomat, tagomat sem törtem el közben, pedig igazán leleményesen mindig megpróbáltam. De nem tehetek róla, a profizmus úgy tűnik, nevelőapámról öröklődött rám, mondhatni a véremben van, ereimbe csörgedez. A legszörnyűbb az egészben az, hogy míg másokat ilyenkor elborított a tudatlan, és felettébb jótékonyan öntudatlan homály, én mindennel kristály élesen tisztában voltam. Épp csak a gyomrom kavargott, és az egyensúly érzékem vacakolt semmi több. Miután végig ténferegtem a rajz körül, néztem csak végig a többieken. Megnyugtató mód, ők sem voltak sokkal rózsásabb helyzetben.
~Ne aggódj Drága, lesz ez még rosszabb is ~ lelkesített Gingitsune.
~ Mit tudhatsz te erről... morrantottam vissza kissé morcosan. Persze tudtam, hogy ő pontosan ugyanazokat tudja, mint én, sőt... sokszor még többet is, de semmiképp sem ismertem volna ezt el neki! Persze, hogy ezt is tudta... Viszont tőle szokatlanul ilyenkor tapintatosan hallgatott.
Végül borzalmas, de igaza lett. Megkaptuk a következő feladatot. Vagy az első feladatot bemelegítés után. Lehet, hogy úgy voltak vele, hogy beizzítják a szeszkazánokat, hogy jobban teljesítsenek? Lehet nem is tévedtek ezzel kapcsolatban. Very Happy

Szóval az első feladatot meghallva, kissé galádul elvigyorodtam. Menthetetlenül kiütközött rajtam az osztagom mentalitása.
De hogy érthető legyek, a feladat az volt, hogy ismeretlen mozgó tárgyakkal kellett egy gerendán megküzdenünk. Mint kiderült, ruhát is adtak a feladathoz. No fene :O.O:Zaklatottan vettem tudomásul, hogy meg akarnak fosztani a személyes szabadságomtól, lévén extra mód rühelltem minden öltözködést, meg úgy általában a ruhákat. Végül csak magamra keseregtem noha közben megannyi kínvallatással felérő szenvedést éltem meg. Hiába, ezt a részét az életnek nagyon nem nekem találták ki. De mikor ezzel is meg voltam, neki is kezdhettem a feladatnak. Akartam én keresni egy olyan eszközt, amivel helyettesíthetem Gingitsunét, hisz szegénynek mégis csak méltatlan lett volna fakanalak, meg poharak, meg nem is tudom milyen dolgokon csorbítani a pengéjét. Persze, nem csorbult volna a büszkeségén kívül nagyon más, de azért mégis. Kerestem egy szép botot. Miután szemmel belőttem a drágát, oda is vánszorogtam, majd kirángattam a rakás alól, ami alá be volt szegény szorítva, végül a sikeremet egy fenékre tottyanással koronáztam. Cool

Ilyenténképp felszerelkezve, neki is láthattam a feladatnak, ami teljesen nyilvánvalóan az volt, hogy le kellett kaszabolni az elém perdülő ellent. Szóval, a még nem épp regenerálódott egyensúly érzetemtől kísértve felcihelődtem a feladat gerendájára, és neki is láttam a nem épp egyszerű mutatványnak. Kezdve azzal, hogy amint felértem, a járásban a kissé kilengő felsőtestem igencsak nem könnyítette meg. Szóval első mozdulatommal átöleltem, megszeretgettem a fát, mind a két kezemmel-lábammal. Vártam, hogy csillapodjon a fejemben egyre inkább erőre kapó dobolás, de úgy tűnt, hogy annak esze ágában sincs. Szóval a már-már intim ölelgetés után, megpróbáltam újfent felegyenesedni a gerendán. Lehet, hogy valaki levizezte volna, hogy csúszósabb legyen? vagy ami még rosszabb, egy előttem próbálkozó alak levizelte volna? Végül is abban a tömény szaké illatban, ami a szabad levegő ellenére oda rekedt, ráadásul a szaké keveredett egyéb szagokkal is, nem lett volna meglepő, ha különböző malőrök végtermékének a szaga már fel se tűnt volna. Mikor idáig jutottam, inkább nem gondoltam tovább, de Róka nem volt olyan tapintatos, mint amit a jelen helyzet megkívánt volna.
~ Végül is mibe feküdtél te az előbb?~ kérdezte kárörvendő hangon.
~ Nem is akarom tudni, köszönöm!~ morrantottam neki válaszul, miközben csak egy véletlen, ám igen szerencsés csusszanás menekítette meg a fejemet egy kés pengéje elől. Újfent ott csücsültem a gerenda ki tudja milyen, de mindenesetre csúszós tetején, és igyekeztem nem gondolkodni. Újfent először négykézláb tápászkodtam, majd onnan megpróbáltam felegyenesedni. Pár kilengés után végül csak sikerült egész szépen, már már emberi tartásba küzdenem magam. És innen mehetett a menet. A szépsége az egésznek az volt, hogy nem csak elölről voltam rohamozva. Megpróbáltam a kardtávomat felépíteni, minek következtében majdnem lepottyantam. Újfent kezes-lábas átnyalábolással sikerült csak fenn maradni. Szerelmetes szorításomon még az se enyhíthetett, hogy nem tudtam, milyen szegény léc. Elvégre, ha meg is becstelenítette valaki, nem ő tehetett róla, vagy mi a szösz...
Újfent lábra tornáztam magam, majd egy csodás kanalat lefejelve, végre el is indulhattam. Nem igazán nagylegényeskedhettem, vagyis inkább nem nagylányoskodhattam, ugyanis lássuk be lovagiasan, lüktető fejjel, szédelgő buksival komoly meló volt, hogy egyáltalán fenn maradjak. A lécet, amit nagy naivan fel hoztam fegyver gyanánt magamnak, már rég elröptettem, hátha neki legalább jobb lesz ezáltal, és innentől kezdve vagy fejjel, vagy tenyérrel, esetleg térdel, de néha gyomorszájjal hárítgattam az utamba került akadályokat. De akkor sem voltam hajlandó leesni! Nem és nem!

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. Márc. 06, 2014 7:28 am

Alkeszosz Odaverosz

Inni, mozogni, inni, futni, ugrálni, inni, meg az anyám picsáját! Beletörődve, hogy nekem nem való ez az akrobatizálás, meg sürgetett menetelés, úgy határoztam, hogy jelentősen lejjebb veszem a kollegák által diktált ütemet. Így hát, az elvárható kocogás helyett is, már-már a földön csúszva haladtam a következő, s következő italhoz. Szemtelenül kevés volt az ital, amit a nehezen megtett ténfergésemért kaptam, ám mintha csak hallotta volna a pia, amit gondolok, mintha egy-két cseppel mindig több lett volna benne. Nagyszerű, az istenek is szeretnek, s nem csak a mesterem óhajt kedvemben járni, efféle nagyszerű gyakorlattal!
A csatazajba betörő, égbekiáltó rikácsolás oly mértékben zavart meg, hogy egyből hasra is estem tőle. Több se kellett tőle, gyomromban kavargó különféle alkoholtartalmú, szénsavas, s nem szénsavas, meg egyéb módon kavarodó löttyök, amelyek, már egyébként is mihamarabb távozni szerettek volna a bulájból, most alkalmat érezték visszaszökni a bejárathoz, s tiltakozásommal nem foglalkozva indultak meg a szabadság felé!
Nekem se kellett több, gyakorolt és illedelmes alkoholista lévén, nem tétováztam azonnal az e-célból idehurcolt kukák felé szlalomoztam, hogy jó baráthoz méltóan ismét megajándékozzam az egyiküket a számomra már kellemetlenné váló italokkal! Hüvelykujjamat feltartva jeleztem a Mesterasszonynak, hogy várjon az eligazítással, amíg végzek ezzel a nélkülözhetetlen folyamattal.
Miután megszabadultam a feleslegtől rendkívül könnyűnek éreztem, s úgy tűnik nem csak jómagam véltem, így de még maga a gravitáció is. Ahogy gyalogoltam a csoporthoz, egyszer csak a levegőbe emelt s messze elhajított az átkozott erő! Ám nem csak egyedül ő volt a ludas balesetemben, ahogy ugyanis felkeltem, észrevettem a lábujjam elé rohanó mélyedést a padlózatban!
Miután harmadszori próbálkozásra sikerült felténferegnem, az észveszejtően ragaszkodó talajról, lépteimet kicsit megsietettve galoppoltam a többiekhez, hogy ott első osztályúan teljesítsem a kitűzött feladatot! Hamar gyorsan négykézlábra süllyedtem, s a vonal mentén végigmeneteltem! Elvégre az efféle rutinfeladatokból, nekem még józanul is felmentésem van, nemhogy bepállva!
Miután több-kevesebb sikerrel mindenki végigügyetlenkedett a feladaton, valamit hadoválni kezdett a Főnökasszony, amire mindenképpen oda akartam volna figyelni! Azonban a koncentrációval mindig is problémáim akadtak! Na mindegy, beletörődve, hogy egy-két dologról lemaradok, inkább ruhám rejtekéből elővéve gyorsban lehúztam egy doboz sört, amit aztán vissza is dugtam a helyére, elvégre mégsem akarom összeszemetelni, eme rendben tartott termet.
A feladat viszonylag egyszerűnek tűnt, s ki tudja, talán az is lenne, ha nem lenne már bennem annyi pia, mint egy kisebb kocsmában! Ahogy pedig egyre többet éreztem az elfogyasztottakból a testem elkezdett magától mozgolódni. Ami nem is lenne oly’ nagy probléma, ha közben nem kellene edzenem is! No, de nem azért jöttem, hogy problémázzak néhány feles émelygő következményein, hanem, hogy főnökömnek jó mélyen benyalva ötösre vizsgázzak ezen a felmérésen.
Nehezen, de törve nem fel kétballábaskodtam a pallóra, hogy onnét, már annál kevésbé szenvedve egy konyhai vajling unszolására leszerencsétlenkedjek róla. A földet érés, nem volt olyan szörnyű, mint amilyenre előzetesen számítottam, hiszen volt szerencsém puha talajt fogni az érkezés folyamán. Levontam a kellő következtetéseket az esetből, s rájöttem, megint be vagyok rúgva, mint a mikulás húsvétkor! Ami persze nem rossz, csak nem hasznos, sőt egyenesen nehezítő körülmény!
A hosszas várakozás után újabb és újabb sikertelen próbálkozás kísérte utamat, mígnem rá nem jöttem, hogy mi akadályoz a feladat teljesítésében! Az út során különböző használati tárgyak lengedeznek körülöttem, amik állandó jelleggel lelőknek az egyébként is nehezen haladó menetelésem során. Nehezemre esett megbarátkozni a gondolattal, hogy olybá kedvelt hadnagyom további akadályokat gördít elém, illetve elénk. De hát, épp ez lett volna a célja a hölgynek, hogy efféle helyzetben megtanítson minket megfelelően reagálni!
Újból felküszködtem a testem a magaslatra, s most már figyeltem a körülöttem ingadozó dolgokra. Ugyanakkor hiába tettem eképpen a testem valahogy egészen másfelé mozgott, mint ahogy azt én szerettem volna. Így pedig már megint, rögtön az első akadálynál lezúgtam a jól ismert párnák közé. Ahogy pedig ott feküdtem, enyhén élettelenül elmélkedni kezdtem jelen helyzeten. Egyértelmű, hogy a kiosztott misszió egy megfelelő terv és elemzés nélkül meghaladja képességeimet.
Először is külön vonultam a többiektől, hogy a zajaiktól elzárva nyugodtan tudjak agyalni, már amennyire az ment. Elsőként rágyújtottam egy cigarettára, hogy mégis kezdjek magammal valamit. A tüdőmbe beszökő nikotin pedig segített a gondolkodásban.
Először is, miképpen is kezdődött ez az egész, a mesterasszony összehívott bennünket hakuda-edzésre, s lerészegítve megpróbált minket arra a szintre juttatni, amikor a testünk külön él tőlünk. Talán az lenne a célja, hogy bírjuk a piát!? Vagy hogy rendkívüli gyorsasággal tudjunk kijózanodni, amennyiben szükséges!?
Ez is butaság, na mindegy, nézzük, ezután mi történt, egy egyszerű teszttel győződött meg arról, hogy valóban elég részegek vagyunk-e. Tehát, mindenképpen arról akart meggyőződni, hogy visszafordíthatatlanul részegek vagyunk, s ezután azonnal egy újabb feladattal bízott meg bennünket, ami kizárja azt a lehetőséget, hogy italbírásunkon kívánna javítani! Néha meglep, hogy milyen okos tudok lenni, de hát ez ezzel jár!
Belegondolva, hogy a hakuda a fizikai harcra összpontosít, aminek legmegfelelőbb az emberi test, s most ilyen állapotban egyértelmű jeleket ad, talán az lenne számára ez a kitűzött cél, hogy figyeljünk a szervezetünk által küldött apró jelekre, amelyek most sokkal erősebbé váltak.
Mire elnyomtam a cigarettámat a megfelelő tervezet meg is elevenedett lelki szemeim előtt. Először csak lassan indultam meg a deszkán, s hagytam, hogy a testem magától mozogjon. Csak enyhe belenyúlásokkal dolgoztam, s ez kezdetben eredményesnek is tűnt. Aztán hirtelen olyannyira figyeltem a különböző jelzéseket, hogy a felém közeledő húsvágó deszka leküldött a földszintre.
Onnét viszont már sokkal izgatotabban kecmeregtem ki, a rejtély helyes megfejtésének tudatában már az egész csak mókának tűnt. Megosztottan figyeltem az ingerekre, s az út közbeni akadályokra, így pedig nem is volt olyan küzdelmes az egész.
Végül többször is megcsináltam a pályát, hátha sikerül elsőként végeznem, s így elmenni a jutalomivászatra a hölggyel. S bár én nem láttam el az eredményt hirdető tábláig a Hana-sam mindenképpen feljegyezte a legjobb időmet.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Márc. 11, 2014 5:40 am

Nishi, Ryuutarou, Chiyo: 1000 LP
Mina, Shinrou: 500 LP
Hana: Tudomásom szerint első edzetésed, így erre még nem kapsz jutalmat, a következőre azonban igen.
A pontokat hakudára kell raknia mindenkinek.