Éppen nyugodtan és mosolyogva ment kapitánya mellett, miközben ő mesélt. Éppen azon gondolkodott, hogy milyen tisztességes és jó kapitánya van, mikor megtörtént az eset... A csók pillanatában szemei kitágultak, szíve pedig szinte elfelejtett dobbanni. Olyan váratlanul érte, ahogyan csak lehet. Pár pillanat volt csak az egész, de ő akkor is mozdulatlanul állt, mikor kapitánya már folytatta az utjukat. Sokáig csak ott állt kikerekedett szemekkel, szívverése pedig a tízszeresére gyorsult, madj érezte, ahogy egész arcát elötni a pír forrósága. Majd bevillant egy kép előtte, miszerint vele már megtörtént egy hasonló eset, mikor... mikor még élt. De az a csók keserű és szomorú volt, ez pedig... Ez pedig teljesen más, nem is tudta igazából milyen. Vele még sosem történt ilyesmi, ezelőtti életére pedig nem emlékezett. Mikor a kapitány már jóval előtte volt kapott észbe, hogy utána kéne menni. Gyorsan utánafutott, ám mögötte megállt, és lehajtott fejjel, földre szegezett tekintettel haladt előre, arca pedig még mindig pírban égett. Folyamatosan csak az előbbi pillanat jutott eszébe, és nem tudta kiverni, és egyre csak a miértjét kereste, de mindhiába. Majd eszébe jutott, hogy vele kell harcolnia, és abban a pillanatban nem tudta elképzelni, hogy kapitányával tudna megküzdeni mindezek után. Most pedig még félénkebb volt, már szembe se mert volna állni Kaikomaru-val. Aztán bevillant neki az, mikor végigsimított az arcán. Talán erre készült már attól a pillanattól fogva? A lányban ezernyi kérdés és érzelem kavargott, és úg érezte, képtelen lesz koncentrálni a közelgő harc közben. Mikor peidg beléptek az edzőterembe egy nagyot nyelt.

Minori lelki békéje kicsit megnyugodott a magyarázat hallán. Nem is gondolta volna, hogy kapitánya ilyen... érdekes. De legalább sikerült megnyugodnia, és újra a feladatára tudott koncentrálni. Mikor felettesétől elhangzott zanpakutoja hívószava a lány apró bizsergést érzett lábaiban, és kíváncsian figyelte a kék fénybe boruló katanát. Még sose látott hasonló tulajdonságú zanpakuto-t, a hangja is különleges volt. Saját maga még nem hívta elő a shikai-t, várta a megfelelő alkalmat, és egyelőre korlátozott ideig tudta fenntartani a jégoroszlánját is. Ő is kihúzta zanpakutoját hüvelyéből, és a kapitány felé szegezte. Eléggé izgult, hiszen egy kapitány ellen harcol, de benne volt a bizonyítási vágy is, hogy megmutassa, nem olyan gyönge, mint amilyennek látszik... , és tartja magát. Egyszóval saját magának és Kaikomarunak is bizonyítani akart. Ám nem kezdeményezett támadást, csak várt, hogy a másik kezdjen.

Minori feszülten figyelte kapitányát és a zümmögő hangot is. Bár mikor kapitánya az utolsó mondatát mondta újra felvillant előtte a zavarba ejtő jelenet, de próbálta elhessegetni fejéből.
Legelősször szemből várta a támadást, majd mikor Kaikomaru eltűnt a szeme elől bevillant a fejébe, hogy egy képzett kapitány csak nem támad szemből, hiszen az a legtermészetesebb. Ígyhát mindössze tippelt, miközben hátrafordult, de mikor meglátta a kapitányt kicsit megörült, hogy sikerült eltalálnia, hogy hol akarja támadni.
Ám amikor zanpakutojuk összecsattant Minori hatalmas erőt érzett a másik katanában, vagyis irtó nehéznek találta, ennek következtében nem bírta sokáig tartani a sajátját, és keze lebukott a föld felé, de mielőtt kihasználhatta volna ezt kapitánya gyorsan hátraugrott. Nem gondolta volna, hogy egy zanpakutonak ekkora súlya lehet. De akkor hogyan képes Kaikomaru ilyen könnyedén bánni vele?
Ám a lány nem töprenghetett sokáig, most ő következett a támadásban. Egyetlen esélynek azt látta, ha meglepetésszerűen támad, mivel el kéne kerülnie a másik zanpakuto-ját.
Erősen megmarkolta katanáját, és egyenesen a másik felé futott, majd pár lépésnyivel előtte először jobbra, majd ballra szökellt, végül egyik irányból sem kezdeményezett támadást, hanem felugrott, és könnyedén szinte átrepült kapitánya feje felett, de közben egyik kezét Kaikomaru fejére tette egyensúlyozás végett. Mikor mögötte földet ért balra ugrott és onnan lendítette meg végül zanpakutoját.
Olyan volt mint egy játékos, de mégis villámgyors és pontos kiscica, aki egyben játszik, és támad is a másikra.

- Megérkeztem hát. Szal ez lesz az edzőterem... hah. Remélem értelmes társaim vannak. - motyogok magamban.
Alaposan szemügyre veszem a termet. A látvány nem rossz, de különösebben nem érdekel, ezért úgy döntök tovább állok.
- Mit szólsz ehhez a helyhez? - kérdezem a kardom.
- Jól döntöttél, ne aggódj! Ők nem fognak elárulni.
- Bízzunk benne... - válaszoltam, majd elindultam kifelé.
Az ajtóban megálltam és utoljára végig néztem az edzőtermen.
- Jó lesz... bízzunk benne... - sóhajtottam fel.

Nézem a kapitányt mint átmegy a terem másik végébe és várok. Amint szembe fordult velem, közölte hogy én kezdem a támadást.
Viszont hezitáltam. Ha én támadok először akkor könnyen hülyét csinálhatok magamból. Mi van ha mégse vagyok olyan jó? Pár másodperc alatt rengeteg gondolat át suhant a fejemen.
Végül döntöttem. Hagytam, hagy áramoljon végig az energiám a testemen, majd rohamozni kezdtem. Amikor már csak pár lépésre voltam a kapitánytól felugrottam a levegőbe és elordítottam magam: Bakudou 01: Sai! Majd még a levegőben csináltam egy szaltót és egy sarokrúgást indítottam az ellenfél feje irányába.

A támadásom láthatólag gyenge volt, de nem akartam vele komoly károkat okozni. Inkább az ellentámadásra szerettem volna összpontosítani, ami hamarosan meg is érkezett.
Először a fejem fölött jelent meg a kapitány, de hirtelen mellettem is ott volt. Hallottam hogy van ilyen technika, de még sohasem láttam az alkalmazását. Tudtam hogy nincs sok időm a gondolkodásra, ezért megpróbáltam elugrani, de a testem nem engedelmeskedett. Így hát mindkét csapás eltalált. Hatalmasat zakkantam a földre, majd gyorsan felugrottam.
Nem volt rossz ez a támadás, de biztos tud még ennél jobbat, mint ahogy én is. Tudtam hogy csak az egyik az igazi kapitány ezért koncentrálni kezdtem majd egy újabb képességet hívtam elő(Hadou 54: Haien). Egy hatalmas tűzcsóvával célba vettem az egyik ellenfelemet, majd életre hívtam a Bakudou 39: Enkosen-t.
Ezután vártam hogy elüljön a füst és jöjjön a következő támadás.

Hayashival úgy döntöttünk, hogy evés helyett edzeni jövünk. Beálltam a terem közepére. Előcsúsztattam a kardomat a tokjából és Hayashi felé mutattam vele.
-Nem fogok sem bankait, sem shikait használni, ez csak egy edzés lesz, megengedem, hogy elsőnek te támadj.
Felkészültem az első körre...

-Nem fogok sem bankait, sem shikait használni, ez csak egy edzés lesz, megengedem, hogy elsőnek te támadj.
Felkészültem az első körre...
- Oh, csak egy edzés? én arra számítottam, több lesz edzésnél, mert úgy akarlak legyőzni hogy ha legyőzlek én leszek a kapitány, mindegy én viszont használom a shikait, és persze a kidoukat is.
Erre Suzumiya rám nézz, engem ez a nézés nagyon idegesít, ám ő megszólal( amit mondani akrsz te irod le ok?)
-Idegesít a nézésed, de most rögtön az első körben a földre küldelek, Bakudou 1: Sai! és most, hogy megbénultál megsebesítelek Suu chi kawaki!! kiabálom miközben a csapásom a bénult Suzumiya felé, aki nem tud semmit csinálni, én ezért óvatosságból elrejtem magam.
- Bakudou 26: Kyakko! kiáltom és eltünök közben Suzumiyát eltalálja a csapásom és a füst hamarosan oszladozni kezd.

- Oh, csak egy edzés? én arra számítottam, több lesz edzésnél, mert úgy akarlak legyőzni hogy ha legyőzlek én leszek a kapitány, mindegy én viszont használom a shikait, és persze a kidoukat is.-szólt Hayashi.
Ez hallatán úgy nézek rá, hogy majd' lyukat égetek rá.
-Te sosem leszel kapitány, főleg nem ezzel a hozzáállással...
-Idegesít a nézésed, de most rögtön az első körben a földre küldelek, Bakudou 1: Sai! és most, hogy megbénultál megsebesítelek Suu chi kawaki!!
Kitörtem a fogságból, majd a felém tartó csapást puszta kézzel hasítottam ketté, majd pár méterrel arrébb megyek shunpoval és beleütök a levegőbe, ahonnan előtűnik Hayashi és meglepődöttségét megkontrázva hasba verem.
-Megint elfelejtetted, hogy kapitány vagyok...
Vissza sétáltam a terem közepére és újra felkészültem.
-Gyerünk! Második kör!

-Megint elfelejtetted, hogy kapitány vagyok...
Vissza sétáltam a terem közepére és újra felkészültem.
-Gyerünk! Második kör!
- Második kör? te akartad te kis, most megöllek, ha nem tudlak legyőzni elintézzem, hogy Shiroi Ryuu legyőzzön téged! kapsz egy kis hadout, de elötte bakoudu 1. sai, és most hadou,"Ó, Nagyúr a hús és csont burka,
minden teremtmény, szárnyak suhogása,
Te, ki az Ember nevét hordozod,
Pokol és Zűrzavar
Tenger hullámzó akadálya,
Indul dél felé."
Hadou 31: Shakkahou, Itt vége Suzumiya!! röhögök magamban és ismét eltűnök, Suzumiya szeme elől, és olyan helyre mentem, ahol senki nem vehet észre, ha csak nem ismerik ezt a helyet és Suzumiya még csak pár napja van itt és az edző teremben ő még nem volt.

// És most felfüggesztjük a harcot Aizen parancsára, majd Yoru eldönti, mi legyen ez után, Nos Hayashi bannolva lett, így a harcot ezzel a monológgal zárnám: //

A második körbe is belekezdtünk. Ellenfelem azt hitte, hogy területi előnyben van, de miután szabadjára engedtem a reiatsum egy részét, máris felfedte a rejtekhelyét és inkább feladta a harcot, majd meghajlás után távozott.

Kapitányommal pár pillanat alatt ideértünk az edzőterembe, és gyorsan körülnéztem. Kicsit furcsának tartottam, hogy teljesen üres volt, a napnak ezen szakaszán, elvégre is azt hallottam, hogy vannak akik délután-este is idejönnek. Úgy tűnik, ma Kenpachi ivója vonzóbbnak látszott mindegyiküknek... Idegesen megköszörültem a torkom, és megpróbáltam a közelgő összecsapásra összpontosítani.
- Hát akkor... most megküzdünk, kapitány? - kezemet rátettem Tendou tenge-re, és megszorítottam.

Megérkeztünk az edzőterembe. Összekészülődtünk, majd Maya így szólt:
- Hát akkor... most megküzdünk, kapitány?-kérdezte félénk hangon.
-Igen... Azt hiszem, hogy elkezdhetjük...-mondtam. Kb. négy méter volt a kettőnk közti távolság. Úgy saccoltam, hogy biztos nem fog ő támadni először. Lassan elkezdtem előhúzni a zanpakutom a tokjából és közben egész végig a pengét figyeltem, ahogy egyre többet mutat meg magából. Miután kihúztam, magam elé tartottam és újra végigtekintettem rajta. Pompás kard vagytok ti ketten...-gondoltam, majd láttam, hogy már Maya is elővette az ő zanpakutóját.-Természetesen nem fogok használni bankait, de a shikait is csak akkor, ha szeretnéd...
-Igenis kapitány úr!-mondta és ő is elhelyezkedett...

- Szeretném, ha a shikai-t is használná, kapitány. - eltökéltem magam, hogy még ha ezerszer gyengébb vagyok is a akpitánynál, nem fogom " könnyen " adni magam. - Remélem egyszer odáig is eljutok majd, hogy a bankai-ja ellen is harcolhassak, kapitány. - fűztem még hozzá, majd megint a kardomra pillantottam. Vártam, hogy a kapitány támadjon, és megpróbáltam koncentrálni.

Maya megkért, hogy a shikaim ellen is harcolhasson. Rábólintottam, hogy majd használni fogom, de előtte még bele kell jönnünk a harcba. Azt várta, hogy én lépjek először, ezért nem akartam csalódást okozni neki. Shunpoval odaléptem mellé, de nem rá néztem, hanem az előttem lévő falra. A lány észrevette, hogy már ott állok mellette. Gyorsan felém fordult, de én nem reagáltam semmit. Megvártam míg pislog és mikor lehunyta a szemét shunpoval átmentem a másik oldalára. Egy ideig nem értette, hogy mi van, aztán észrevette, hogy most meg mögötte állok. Kardjával felém suhintott és én viszonoztam a csapást. Zanpakutoink újra és újra összecsaptak, a levegő csak úgy szikrázott körülöttük. Kecsesen fogattuk fegyvereinket, amik fémes hanggal süvítettek a levegőben. Mayának jó mozdulatai voltak, csak egy kissé bátortalannak tűnt, ezért úgy éreztem, hogy be éne keményíteni, hogy neki is megjöjjön a bátorsága. Erőt vittem a kardomba és erősebben is odacsaptam az ellenfelemnek, aki még így is elég jól tartotta magát...

A kapitány elkezdett erőt is vinni a támadásba, én pedig megéreztem a lélekenergiáját, már amennyit engedett belőle. Ha szabadon engedi, biztos padlót fogok... igyekeztem kizárni a fejemből a kisebbségi érzésem szülte gondolataimat, és rákoncentráltam az időzítésre. Shunpoval megpróbáltam mögé kerülni, és sikerült is, ennek örültem. Igaz hogy azonnal rájött mit akarok... Egyre gyorsabb próbáltam lenni, és közben én is vittem egy kis erőt a suhintásaimba. Éreztem, hogy a levegő kicsit vibrálni kezd az egyre gyorsabb tempótól...

Támadásaink kezdtek egyre erősödni. A levegő csak úgy izzott a megannyi kardcsapástól. Maya ügyesen hárított, és még jobban vissza tudott ütni, ha ezen a szinten lennék, talán még le is bírna győzni. Zanpakutoink egymásnak feszültek, viaskodtak. Magasan magam fölé emeltem a kardom és egy nagyot vágtam a levegőbe, Mayának az volt a szerencséje, hogy shunpoval arrébb ment. A csapás légörvénye pár métert felbontott a padlóból és még a falba is egy mélyedést csinált. Maya nem várt sokáig, gondolom nem akarta, hogy úgy érezzem, ez a harc nagyon egyoldalú. Erősebbeket ütött, idáig csupán egy kézzel fogtam a kardom, de most mindkettővel megmarkoltam és úgy tartottam magam...

Nem akartam teljes erővel harcolni még, de egyre jobban élveztem. Még ha erősebb is az ellenfél, akkor is jó volt végre megint harcolni. Shunpoval megkerültem a kapitányt, de ő is egyből eltűnt. Érzetem a kardom vibrálását, egyre jobban belemelegedtem. Lélekenergiám egy részét belöszpontosítottam a kardba, és egy ugyanolyan támadást hoztam létre, mint a kapitány. Ő is kikerülte shunpoval, ahogy én az előbb, de engem pillanatnyilag nemez érdekelt. Az ő támadása egy-két cm-el mélyebb volt. Összevont szemöldökkel vittem több erőt a támadásokba.

Örömmel tapasztaltam, hogy nem csak a szemem káprázott és Maya tényleg erősebben támadott. Folyamatos csapásait egy helyben állva rezzenéstelen arccal védtem ki, majd ugyanolyan erővel válaszoltam is rájuk. Kezdtem úgy érezni, hogy ezen a szinten már nem sokáig bírjuk a küzdelmet, muszáj új utat találnunk, hogy az előtörő reiatsuinkat még jobban kihasználhassuk.
-Itt az idő, hogy ezt a küzdelmet magasabb szinten folytassuk...-a kardom magam elé tartottam-Hikariouji...-szólítottam a nevén a támadó shikaim. A kardom rövidesen izzani kezdett, néhol lángok csaptak fel belőle. Az erőm egy újabb részét engedtem szabadon, de még így is mérföldekre voltam az erőm határától...

A kapitány rezzenéstelen arccal hárított, majd ugyanakkora erővel támadott. Próbáltam tartalékolni az erőmet, hogy ne fogyjon el, de sosem bántam igazán jól a kardom ezen formájával, az, ha egy kezem szabadon volt, vagy mindkettővel is fogtam, olyan érzéssel töltött el, mintha felesleges végtagjaim lennének. Megörültem, amikor a kapitány megszólalt:
-Itt az idő, hogy ezt a küzdelmet magasabb szinten folytassuk... Hikariouji...
Éreztem a kardjában feltámadó erőt, és kellemesen megborzongtam. Habozás nélkül szólítottam a shikaim:
- Tendou tenge...- a kardom vibrálni kezdett, majd némi léghullámot kavarva felvette eredeti alakját. Élvezettel fogtam bal kezembe is a pengét, és a szalag máris feltekeredett a kezemre. Az ikerkardjaim nélkül félembernek éreztem magam... Aztán gyorsan felvettem egy védekező állást, és vártam hogy támadjon a kapitány. Aztán pár pillanat múlva eltűnt, és biztos voltam benne, hogy fölöttem bukkan fel. Jól tippeltem, ezért még időben hárítottam, és most én támadtam...