Alkeszosz odaverosz - Hakuda edzés

Hosszú ideje vágytam arra, hogy megfelelő kezekben, végre egy kicsit hakudában is továbbképezzem magamat. Ugyanis, elég erősen elmaradoztam az akadémián hakudából, pláne a balesetem után. Nagyjából az akadémiai vizsgaszinten voltam belőle, ami kimerült a különböző formagyakorlatok hibátlan, de közel sem tökéletes kivitelezésében. Rúgásokat, a baleset okozta súlyos sérülésem miatt meg sem próbáltam tanulni. Kellemetlen a folyamatos fájdalom, ha túlságosan megerőltetem a bal lábamat. Mondjuk az osztagomnál, hadnagyként van rá lehetőségem, hogy a legújabb lábpótló protézist beültettessem, magamnak, de ekkora változtatást nem akarok végrehajtatni a testemen. Fájdalom ide-vagy oda, végül mégis úgy döntöttem, hogy hadnagy társam által meghirdetett edzésre ellátogatok és még így lemaradozva is remekül kívánok teljesíteni. Elsősorban magamnak, kívánok bizonyítani, hogy képes vagyok legyőzni ebbéli gyengeségemet. Hiszen a fájdalom és a tudat, hogy ezen harci készségben hátrányban vagyok, bármelyik shinigami társammal szemben... valljuk be őszintén, engem bánt. Ha mást nem,  legalább ütéseket meg akarok tanulni s bár támadni elsősorban Kohrihimével szoktam, legalább közelharcban védekezni jól tudjak. Bár, tisztában vagyok vele, hogy ez a tudás, amire vágyom, még elég messze van. Ez azonban koránt sem gátol meg abban, hogy feltárjam önmagam előtt, hogy mire vagyok képes. Gyakorló öltözékben jelenek meg a hatodik osztag edzőtermében, ami azonban a szemem elé tárul, arra nem voltam ... nem lehettem felkészülve. A Kuchiki-fukutaichoun, igen pazarul mutat, a bajor fejőslány kosztüm. A lovaglópálcát, már soknak találom egy kicsit. Ennek ellenére, igyekszem nem szólni, amikor pedig sakéval kínál, minden ellenérzésem elpárolog. Minimum olyan gyorsan, ahogyan a sakét hajtottam fel. Jó idő van és jót tesz egy kis itóka. Igaz, hogy nem szokásom túl sokat inni. Sőt! Ha, őszinte akarnék lenni, akkor be kellene vallanom, hogy egyáltalán nem szoktam inni. de egy pohárka még sosem ártott meg. Mértékkel, a Sake frissítő és nem pedig méreg az elmére. A hadnagy elkezdi vázolni a feladatot. A külvilág illúziójáról, már én is hallottam. Az ösztönökre támaszkodásról is. Bár, ami azt illeti én inkább a tudatos harc híve voltam, semmint ösztönök vezérelt vadállat legyek. Az a tizenegyedik osztag prioritása volt. Ők, aztán tudnának az ösztönszerű harcról kiselőadást tartani, már amennyiben van annyi agysejtjük, hogy felfogják mit is művelnek. Nekem azonban van annyi agysejtem, hogy megértsem miről beszél tiszt társam. Tehát ebbe fogunk betekintést nyerni. Az ösztönös cselekedetekre. Kíváncsi voltam, hogy miféle módszerrel kívánja előhívni belőlünk az ösztönöket és a megérzéseket. Amit azonban hallottam, az jobban meglepett, mint a tehenészlány jelmez. Ez komoly? Piálni? Részegen, mégis hogyan lehet feladatot teljesíteni? Én ezt már előre láttam, hogy a harmadik sake után, részegen elterülök a hatodik osztag edzőtermében. Ha lesz egy kis szerencsém, nem kíván rám mászni a hadnagy. Fúúúj! Még belegondolni is borzasztó, hogy micsoda ferdült hajlamai lehetnek, ha már tehenészlánynak öltözik. Mivel azonban a többiek elkezdtek inni, ahogyan a hadnagy arra utasított bennünket, hogy feladat végzés előtt kellően részegre kell inni magunkat, végül beadtam a derekam. Egy Kuchiki előtt, még se mutatkozhatok ennyire nyámnyila alaknak. tehát, magam is beálltam a sorba és kellően spiccesen, bár nem kimondottan taj részegen lestem meg az edzőpályát. Első ránézésre nem is tűnt olyan vészesnek. Az ugrósulit simán megcsinálom. Gyerekkoromban, mindig én voltam a bajnok, ha ugrósulit játszottunk a grundon a srácokkal. Az igaz, hogy hagytak nyerni, de hát ez van. mire van az ember származása, ha nem arra, hogy visszaéljen vele olyan lényegtelen helyzetekben, mint az ugróiskola? Amikor azonban szemrevételeztem, hogy a rukongaii parasztok, még részegen is neki leselkednek a feladatnak, végül nem is tudom, hogy az alkohol hatására vagy a nemesi büszkeség diktálta, de úgy határoztam, hogy történjék, ami történni fog, de én ezt végigcsinálom. Arra persze koránt sem vágytam, hogy utolsó befutóként, végül pusszancsot kapjak a tehenészlánytól, de akkor is megmutathatom ezeknek a szabadszülött porzabálóknak, hogy egy nemes, mégis csak nemes. Először is megfogadtam magamban, hogy ha törik, ha szakad, de nem fogok rókázni. Nem illik hozzám, hogy hányni lássanak. Az olyan közönséges, hogy közönségesebbet már kis se találhatnék. Az ugróiskolával kezdődött az egész. Féllábon néhány métert, még csak-csak sikerült megcsinálni, úgy is, hogy legalább három sake már bennem lötyögött. Nem vagyok jó ivó, így nekem a kevés is megárt. Amikor azonban az ugróiskola végén újabb feles várt, kicsit ellenkezve, de lenyeltem. A gumiabroncsok már-már kisebb kihívást jelentettek, de képes voltam koordinálni még a mozgásomat annyira, hogy ne legyen akadály számomra, ezt a nehézséget is lebirkózni. A kötélfal már kezdte betenni nálam a kiskaput, ugyanis időközben leért a negyedik a sake is a gyomromba. Ott pedig elkezdett körmérkőzést játszani a benn maradásért az előző hárommal. Mivel azonban megfogadtam, hogy nem fogok hányni, a fal tetején kénytelen voltam mély levegőt venni, majd az utánam következő unszolására a kötélen átlendültem. Mi az hogy átlendültem? Tarzan nem csinálta ilyen szuperül, a filmjeiben. Pedig neki aztán voltak belibbenései a mozi csillagai közé. A fa gerendákon, már az első lépésnél úgy elcsúsztam, hogy majdnem odavertem a Kamiokák újabb generációinak zálogházát. De sikerült megkapaszkodnom és igen keményen kellett dolgoznom, hogy visszamásszak a gerendákra, hogy azért is folytathassam az utamat. Meg kell mutatnom a köznépnek, hogy nálam nem lehetnek jobbak. A lecsusszanás könnyedén ment. A felállás, már annyira nem. A talaj ugyanis időközben elkezdett forogni és ide-oda lengedezni, mintha egy körhintán lettem volna. Azonban sikerült talpon maradnom. Négy sake, még nem gyűrhet le maga alá. Így a pálya elejére futottam és ott megtorpantam. Ha a sake ízére gondoltam, azonnal eszembe jutott az az ováció, amit gyomromban képzett a körmeccs. Kuchiki hadnagyra néztem és intellektuális tekintettel feltettem a kérdést.
- Kegyed próbálta már? Már nem a sake-t, hanem ezt a pályát?
Igazából a válaszát fel se fogtam, mert valami különös köd vezérelte gondolattól hajtva, tovalendültem és jobb lábamat felemelve belekezdtem az ugrósuliba. Egy féllábú verebet megszégyenítő ügyességgel gurultam át az ugróiskola berajzolt pályáján. ott felkaptam a ki tudja miként ismételten teletöltött feles poharat és miközben a holtakat is megrémisztő Haka táncot jártam az abroncsok között, egyetlen csepp elhullajtásának esélyét sem hagyva hajtottam föl a saket. A kötélfal már egy kicsit komolyabb kihívás elé állított és már-már úgy tűnt, hogy képtelen leszek bevenni eme várat, amikor váratlan segítség érkezett. A vezérlő köd hatására, olyan fürgén és elegánsan kezdtem átmászni a falon, mint alvó lajhár egy biztosabb ágú fára. Nagy nehézségek árán, végül is sikerült a fal tetejére feljutnom. Az átlendülés azonban úgy tűnt, hogy végleges akadályokat gördített elém. Félfekvő helyzetből igen nehezen sikerült elkapnom a kötelet, amely segítségével át kellett volna lendülnöm a sár fölött. Ez azonban úgy tűnik olyan művelet volt, amely úgy sem sikerülhetett, hogy tudatosságomnak már hajszálnyi szikrája sem pislogott egyébként igen művelt fejemben. Komoly csobbanás közepette terültem hanyatt a sárban. A sűrű iszap, jótékonyan hűtötte egyébként sake-tól lángoló testemet, mert a gyomrom komoly lázadásba kezdett. Az Aizen-féle felkelés, ehhez képest gyermekcipőben járó sörpuccs volt. Jut eszembe... sör? A gondolatra oly görcsbe ugrott egyébként híresen jó emésztéssel megáldott gyomrom, hogy kénytelen voltam a közelben fellelhető vödrök egyikét lefoglalni. Azt hiszem elbuktam.                    

Alkeszosz odaverosz! – Hakuda edzés

Alkeszosz Odaverosz