Az Ördög Labirintusa

Tárgy: Re: Az Ördög Labirintusa Szer. Május 16, 2012 12:28 am

Mesélő:
Diego ceroval próbálja szétkapni a növényt, ami eddig a lélekenergiájukat szívta. Valószínűleg nem lepi meg a történés, ami ebből következik, ugyanis a cero elnyelődik, ahogy a növényhez ér. Ezzel egyidejűleg Hime is rákezd egy támadásra, és azt is ugyan ilyen mohón nyeli el a növény. A következtetést egyszerű levonni. Lélekenergia alapú támadással semmire nem mennek. Desmond, ki közben felnyalábolta Lanvent, és egy fekete virággal kínálta szájon, csak azt látja, hogy Lanven mindjárt bekapja a kezét is, mert a virággal egy másodperc alatt végzett. Hirtelen lélekenergia összességtől, és a Mai okozta kártól a növény nem tudja tovább az illúziót fent tartani, és Lanven is felébred. Mai, ahogy magába tömködi a növény maradványait, akármilyen hülyén néz ki, érzi, hogy ennél fenségesebb ízt még nem evett. Olyan, mintha emberi lélekenergiát kevernének minden mással. Hiszen sokféle lélek lelte itt már halálát, és reiatsujuk a növényben koncentrálódik.

Diegonak nem maradt sok energiája a cero után, így most kicsit takarékra kell tennie magát.
Desmond még mindig alapformátumba van, és így neki van a legtöbb lélekenergiája a csapatban.
Mai éppen most teszi magáévá a tőlük, és más lelkektől elszívott reiatsut, így neki most töltődik a lélekenergiája.
Hime sem áll valami jól, de kétségtelenül jobban, mint Diego.
Lanven Desmond odafigyelésének köszönhetően tetemesebb lélekenergiára tett szert a virág segítségével.

Mindenki láthatja, hogy ott vannak a barlangban, ahol elsőnek beléptek, de most az ajtó helyén csak a növény van. A barlang bejárati nyílását indák fedik, és észreveszi mindenki, hogy a növény mozog. A barlang falán szinte mindenhol ott van a démoni indasor. Az indákon fekete virágok leledzenek, igen kicsi számmal. A legtöbb még ki sem nyílt, de egy-kettő már fekete fénnyel tündököl. A növény indái nem túl gyorsak, de azoknak, akiknek nem maradt túl sok lélekenergiájuk, azoknak biztosan nehézséget okoz kitérni előlük. A támadások minden oldalról jönnek, és az indák igen csak sérülékenyek fizikai szemszögből. Diegot lábon ragadja egy inda, és azonnal elkezdi megcsapolni a lélekenergiáját. Persze bőven van annyi ereje, hogy levágja magáról. Himét is négy oldalról osromolják a támadók, csak úgy, mint a csapat többi tagját.

Lanven még nem igazán tudja mi folyik itt, de sodródik az árral. Feltételezi, hogy Desmond megmentette, ezért segít neki a védekezésben, illetve a többiekre is próbál figyelni. Ressurection formájának köszönhetően teljes erejéből tud harcolni.

Himét leköti a védekezés, így nem tud nagyon másra odafigyelni, mert az indák szűnni nem akaró tömege folyamatosan ostrom alatt tartja.

Mait is támadják az indák, de mivel élete egyik legfinomabb étkének tartja, nem kell sokat találgatni, hogy rájöjjünk mit fog csinálni.

Diego védekezik a támadások ellen, és próbálja a lehető legkevesebb energiát elfogyasztani.

Desmondnak szinte semmi dolga nem akad, mert Lanven védelmezi, Éppen ezért észreveszi, hogy az ajtó helyén, ahol most a növény foglal helyet, onnan indul ki minden. Észreveszi azt is, hogy ott van a növény törzse. Biztosan tudja, hogy ha egy növényt elvágunk a gyökerétől, az biztosan meghal. Éppen ezért Desmond megy oda, keresztül verekedve magát minden, és ő teszi mozgásképtelenné a sok indát, mielőtt még mindenkit legyalulnának.

Miután Desmond kivégezte a növényt, hatalmas lélekenergia áram indul ki a törzsből, amit az arrancarok azonnal abszorbálni kezdenek. Hime ugyan nem tud mit kezdeni ezzel, mert ő nem tudja így elnyelni a lélekenergiát, de a hullám olyan erős, hogy csak a puszta érintkezésével feltölti Hime lélekenergiáját, és még ki is tolja a határait kicsit. Itt az esélye Himének arra, hogy meglógjon. Az indák leszáradnak a bejáratról, és neki egy perce van arra, hogy eltűnjön. Egy perc után az arrancarok teljesen elnyelik a lélekenergia mennyiséget, és mint aki ebédkor tele ette magát, úgy fetrengenek a földön mámoros jó kedvel.

Mindenki eldönti merre tovább, és ezzel véget is ér a kaland.

Lanven Alexander Stark:
A hatalmas robbanás letarolta az egész síkvidéket, és most egyedül állok a puszta közepén. De legalább az a vadállat mutáns növény nem zaklat... Találni kéne egy kiutat.
Hirtelen tompa fájdalmat érzek az oldalamon, mintha valaki belém rúgott volna. Oda fordulok, de nincs ott semmi. Ez egyre furcsább. Most meg láthatatlan ellenfelek ellen kell küzdenem? Lehet el kéne nyomni egy Antagonismót. Még sétálok pár percet, és ijedten veszem észre, hogy a körülöttem lévő táj egyre homályosabb, és lassan elmállik. Nagyon furcsa, hiszen az én látásommal semmi probléma, hiszen látom a kezeimet. A hirtelen tájváltozás helyzet változással is járt, és hirtelen valami nagyon finomat szagoltam. Olyan volt, mint valami ínyenc falat, amit még soha nem kóstoltam volna. Amikor kinyitottam a szemem, megláttam, hogy valami fekete növényt eszek, de az íze fölülírta a kinézetével járó undort. Éreztem, hogy visszanyertem egy nagy adag lélekenergiát, de nem igazán tudtam, hogy mitől, csupán sejtéseim voltak. A furcsa arrancar, vállán feküdve, valahogy kényelmetlenül éreztem magam. Nem azért, mert csontos a válla, vagy nyomta a hasamat, hanem azért, mert mi a francot keresek én a vállán? Ráadásul a kezéből ettem azt a... Nem is tudom én mit. Arcomra kiült a pír, és rögtön le is vergődtem magam a válláról. Ahogy földet értem fel is álltam, és körülnéztem. A falon mindenfelé indák tömkelege, és körös körül fekete virágok. A többiek nem festettek túl jól. Diego kicsit megtépázva állt a növénnyel szemben, ressurection formában, és látszott rajta, hogy nem sok lélekenergiája maradt. Ugyan ez volt a helyzet Himével is, csak ő shikaiban. A furcsa arrancar lélekenergiája sem tűnt soknak, de ő még mindig nem váltott alakot. Ekkor tévedt a szemem a leányzóra. Egy fehér hajú ránézésre macska szerű ressurectiont láttam, ami rögtön megigézett. Micsoda küllem. Szemeim szinte felfalták, és ha lenne macska farkam, akkor most intenzíven csóválnám. Füleimet megmozgattam, és az eddig égnek meredő állapotából, vissza váltottam megszeppent kiscica formába. Elmém kizárt mindent, és csak az indákat faló arrancar lebegett a szemem előtt fényárban úszva. Szívem megdobbant, és éreztem, hogy ez most komoly. Ritkán érzek ilyet, éppen ezért olyan különleges. Ha lett volna ténylegesen szívem, most majd kiugrott volna a helyéről, így csak lelkileg lettem teljesen a lány rabja. Ekkor mozgásra lettem figyelmes a fal irányából. Indák kezdtek el felén csapkodni, és én tudtam mi a dolgom. Itt az idő, hogy bizonyítsam nem vagyok áruló. Izmaim megfeszültek, és szét csapták a furcsa arrancar felé közeledő indákat. Sajnos ezzel nem ért véget semmi. Láttam, hogy mindenki elkezdtek ezek az indák ostromolni, de nem segíthettem nekik, hiszen a sajátjaim lefoglaltak. Úgy éreztem ez az arrancar mentett meg, bár azt nem tudtam biztosan, hogy mitől is. Az ő lélekenergiáját éreztem magamon, és az ő kezéből ettem azt a finomságot. Úgy érzem tartozom neki annyival, hogy most megvédem. Gyorsaságom, és erőm adta lehetőségeimet a legjobban kihasználva ugráltam a célszemély körül, és minden közeledő indát darabokra aprítottam késszerű karmaimmal. Nem volt nehéz dolgom, mert elég gyengének bizonyultak ezek a dolgok, bár az is meglepett, hogy egy növény ilyenre képes. Természet anyu jól megtréfált minket. A védelmezett arrancar eltűnt a szemem elől, és röviddel ezután hatalmas energia hullám csapott át felettem. Az első gondolatom az volt, hogy mi a franc? De miután megéreztem a lélekenergia hullám hatalmasságát, és ízét, egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne faljam fel, ami felém jön. Mindenki eltűnt a szemem elől, csak a lélekenergia tengert láttam. Elég sokáig özönlött a barlang egyik feléből ez az áradat, de végül is elapadt. Úgy megteltem, hogy meg sem bírtam moccanni. Mintha megettem volna nyolc tonna ételt. Nem is tudom, hogy fért ennyi belém. Miután túltettem magam azon, hogy mindjárt kidőlök annyira jól laktam, azután tekintetemet ismét a nőn legeltettem. Hirtelen vissza emlékeztem a küldetésünk elejére, és el is ment minden kedvem a beszélgetéstől. No mindegy. A plátói szerelem is szép dolog. Felálltam, és nyitottam egy gargantát.
- Nos, köszönöm, hogy segítettél nekem, nem is tudom, hogy hívnak, de köszönöm.
Ekkor vettem észre, hogy Hime már nincs velünk. Valahogy ez megkönnyebbüléssel töltött el, de ezt nem mutattam.
- Nekem ennyi izgalom elég volt mára. Jól is laktam. Remélem még találkozunk! Főleg veled macskanő!
Még egy utolsó kacsintást dobtam a lány felé, és eltűntem az átjáróba. Ugyan bárki követhetett, hiszen még nyitva marad, amíg át nem érek, de valószínűnek tartom, hogy senki nem kedvel annyira, hogy velem utazzon hazáig. Ha hazaértem, azonnal ledőlök aludni! Határoztam el magamban.

// Ezzel a küldetésnek vége, köszönöm a játékot, nagyon tanulságos volt, illetve még írja meg mindenki a záróposztot. Remélem nem lett túl rossz a mesélésem, és élvezhető volt a kaland! //

Tárgy: Re: Az Ördög Labirintusa Csüt. Május 17, 2012 7:28 am

Meglep, hogy képes volt elnyelni a növény egy cero szintű támadásból származó összes lélekenergiát, ezek szerint a korábban előtt támadásaimtól is csak erősebbé vált. Úgy tűnik, muszáj lesz nekem is közelharci eszközöket bevetnem. A lélekenergiám már csak két kígyó kinövesztéséhez elegendő, amelyeket a bal csuklómból növesztek ki, és a felém tartó indákra támadok velük. A kígyóim mérge talán lassítja őket a mozgásba annyira, hogy a többieknek valamivel könnyebb dolguk legyen legyőzni a növényt. Igaz, így a női arrancar is kaphat belőle egy adagot a kajájával együtt, de ez a méreg úgyis csak a mozgási sebességet befolyásolja, úgyhogy nem igazán számít.
Egy inda rátekeredik a kígyóimra, úgyhogy kénytelen vagyok leválasztani őket a testemről, és hátrébb sonidozni a növények útjából, ezután már tényleg nincs más fegyverem a kardomon kívül. Lélekenergiám szinte semmi nem maradt, amúgy is elnyeli az energia-alapú támadásokat, így hát nem tehetek mást, csak próbálom levagdalni a felém nyúló indákat, illetve kikerülni azokat, amelyek túl közel jöttek. Remélhetőleg a mérgem kellően lelassítja a növényeket ahhoz, hogy a többiek gyorsan végezzenek vele, egyeseknek szinte teljes lélekenergiája maradt.
Nem tudom, hogy érdemes-e megkockáztatnom a növények megevését, elvégre nem tudom, hogy a fajtársam valamilyen képességgel teszi, vagy simán meg lehet enni őket gond nélkül, bár valószínű már nem ártalmasak a pusztulásuk után. Igazság szerint mindegy, nekem már nincs hozzá erőm, hogy egyszerre védekezzek és támadjak, elsősorban a menekülési út felszabadítása a fontos. Belesétáltunk egy ostoba csapdába, már az is győzelem, ha élve hagyhatjuk el ezt az átkozott barlangot a gyomerdőjével együtt.
Az egyik arrancar végül megoldja a problémát, úgy tűnik, megtalálta a rohadék növény gyökereit, az pedig halála előtt kibocsájtotta magából az összes lélekenergiát, amit elnyelt. Azonnal elkezdem magamba szívni a lélekenergiát, érzem, ahogy először visszatér a normális energiaszintem, majd fokozatosan elkezdem túllépni a normális korlátaimat, a szabadon áramló lélekenergia azonban szépen lassan elfogy. Kicsit dühös vagyok, hogy mindenki túlélte, ha csak egy fajtársam is meghal, sokkal több energiához jutottam volna, de persze nem panaszkodhatok így sem.
A shinigami meglépett, vagy esetleg meghalt, és beszívtuk őt is. Nem tudom, és nem is érdekel különösebben, de ha az előbbi, akkor piszok nagy mázlista, hogy négy arrancarral és ezzel az átkozott növénnyel való találkozás után élve húzott el. Akinek most nem lennék a helyében, az Lanven, őt még biztosan fel fogják keresni az elszólása miatt, ami egyébként teljesen jogos. Számtalan arrancart öltek meg a shinigamik az Aizen-sama halálát okozó harcban, és ha nem is ismertem közülük senkit, mégiscsak a bajtársaink voltak. Ha valaki velük barátkozik, az áruló. A segítsége nélkül valószínű meghaltunk volna, úgyhogy talán így nem fogják megölni, bár az Exequist ilyen apróságok nem hiszem, hogy foglalkoztatják.
Néhány másodperccel Lanven után én is besétálok a gargantába, megpróbálok távol maradni mindhárom fajtársamtól. A másik kettő sem nyerte el a bizalmamat, főleg a kivégzőosztagos nőt lesz jobb elkerülni, valószínű nem teljesen normális. Persze nem is végezheti normális élőlény az ő munkáját, bizalmatlanságra és kegyetlenségre épül. Erre persze szükség van, hogy megvédje nálunk a belső rendet, különben folyamatos lenne a káosz.
A sérüléseimet leszámítva nem érzem magam fáradtnak, úgyhogy mindenféle probléma nélkül sikerül visszajutni a szobámba, ahol megállapítom, hogy valószínűleg túl fogom élni a mai napot is.

Tárgy: Re: Az Ördög Labirintusa Pént. Május 18, 2012 9:10 pm

Nem vagyok ember. Nem vagyok kegyelmes, de nem hagyok valakit csak úgy odaveszni. Nem vezet lovagiasság cselekedetemben, egyszerűen csak így tettem, mert ez a természetes. Ötletem pedig úgy tűnik bevált, s végre akad így bizonyítéka annak, hogy talán még sem ejtettek fejre annyira születésem után… Az ismerős arrancar, az a Kiyo gyakorta vág ilyeneket a fejemhez, s én csak kétkedve pisloghatok vissza, hogy az újabb szitkokat mégis miért kaptam, mikor nem is ismer. Bár én magam sem ismerem önmagam, ami azt illeti. Azt hiszem, kezdem elveszíteni önmagam.
Furcsa, nem emlékszem erre a nőre, aki – az ájulthoz, vagyis az imént még ájulthoz hasonlóan – olyan jólesően falatozza a növényt. Valóban van benne valami édes aroma, s kóstolnám meg én is, ha nem lenne növény… én ugyanis nem bírok növényt enni, még ilyen formában sem. Neutral

Másik dolog, nem igazán fogom fel, hogy csapdában voltunk és illúzióba kerültünk, csupán annyiban könnyítette meg a túlélést a felismerő képességem, hogy annyira ráeszméltem, az eszméletlennek reiatsura van szüksége, s nekem pedig új bőrre. Reflexeim azonban elég jók, hogy az utolsó pillanatban sikeresen kitérjek egy kicsapó inda elől, így össze is vonom vékony szemöldökeimet. Talán veszélyben lennék? Nem látszik rajtam pánik nyoma, s tulajdonképpen nincs is okom kétségbeesni. Azzal nem érnék semmit. Mire pedig újabb indák csapnának ki, hogy gúsba kötve nyessék fel húsom, védelmez az, akit az előbb még én védelmeztem. Fejem oldalra billentem, mint aki nem igazán tudja, miről is van szó, s míg mások a növények pusztításával vannak elfoglalva, én kényelmesen, bár kényesen nézek szét, hogy meglássak egy újabb ajtót, egy újabb rést, ami talán elkerülte mások figyelmét. Lehet, ott már nem lesz minden ilyen zajos… Szeretnék egy kis csendet.
Míg mások azzal vannak elfoglalva, amivel, én betérek a helyiségbe, hogy szinte pulzáló gyökereket lássak kiágyazódni a földből. Talán ez táplálhatja, talán ennek köszönhető, hogy odaát mindenki annyira meg van bolondulva, pedig hittem én, én igazán hittem, hogy én vagyok a bolond, de ezek szerint ez csak nem lehet… Kiropogtatom vállaim és forgatom meg egyszer fejem, majd kezem korbácsot ragadva vállalja azt, hogy irányítson sorsokat. Talán ha a forrást elpusztítom, azzal többet érek, mint amit a többiek művelnek, mert azt hiszem, lassacskán megértem, mégis mit szeretnének ezzel az egésszel elérni… Nincsenek azonban látványos képességeim, így csupán a puszta, fizikai erőre hagyatkozhatok, így rugaszkodik a korbács is, hogy lassacskán három kígyó alakját öltse magára.
- Nispidayati, Sarpá! – suttogom a szavakat, hogy felöltsem resurrecciónom. A kígyók leválnak a korbácsról, s körbeöltik énem, hogy másodpercek leforgása után változzak a mitikus nagává, legalábbis valamihez, ami ahhoz hasonlít igazán. Derekamtól lefelé száraz, pikkelyekkel tarkított kígyótestem lesz, felfelé viszont megmaradok egészen emberi, talán csak izomzatom változik. Így erősebb, gyorsabb vagyok, nekem pedig csak a puszta erőm maradt, mellyel tönkretehetem a növényt. Rácsimpaszkodva, körülölelve, szétszabdalva roppantom szét, s engedek ezzel szabadjára annyi reiatsut is, amennyi csak a növényből kiég.
Valóságos reiatsu-orgazmusban részesül a csapat, az egyveleg pedig igazán érdekes. Kár, hogy a legtöbb érezhetően emberi… Hisz minél alacsonyabb a létforma, annál kevésbé ízletes.
Eredeti alakom akkor öltöm fel, amikor már úgy tűnik, mindenki kezd magához térni. Megfeledkezem a shinigamiról, valószínűsítem, elhalálozott, de nem igazán érdekel. Testemen újra lábak formalizálódnak, s teszem derekamra a korbácsom.
- Ja ööö… Desmond. Desmond Phellera. – piszkálom az arcomon lévő tetoválást, és pillantok a kései bemutatkozás közben a kijárat felé. Valóban ideje távozni, nekem ma még lenne dolgom. Újra kell rajzolnom valamit, mielőtt még elfelejtem.
A többiekkel együtt tartok visszafelé Las Nochesbe, de igazán nem foglalkozok velük. Talán nem vagyunk jó csapat, vagy csak én vagyok alkalmatlan arra, hogy csapattársként viselkedjek. Igazán nem érdekel. Sosem volt erényem az, hogy idegenekkel társalogjak.

Tárgy: Re: Az Ördög Labirintusa Vas. Május 20, 2012 5:45 am

Már meg sem lepődtem azon, hogy a támadásom elnyelte a gaz. .__. Elvégre mi történt úgy, az utóbbi órákban, ahogy szerettem volna? Ezt a napot valószínűleg sokáig emlegetni fogom, és nem úgy, mint a nap, amit bármikor megismételnék! >.< Kifejezetten nem! >.> Csak jussak ki. T_T
A ronda gaz, mert más név nem illeti, mindenhol ott volt! A falakat, a padlót, a bejáratot is elfedte. Bár főként az zavart, hogy nem csupán benőtt mindent, hanem agresszív is volt. Nekem támadt! T_T Nem hittem volna, hogy valaha kénytelen leszek kárt tenni egy nővényben, bár ez a gyom igazán kiérdemelte. >.> Nem elég, hogy hallucinációba taszított minket, s közben pióca módjára szipolyozott, de még most fojtogatna is! >.< Nah adok én neked mindjárt olyat! >.>
Karasu segítségével aprítottam a felém közeledő indákat, de amint levágtam egyet, jött is a következő, egyszerűen nem akartak elfogyni. Bezzeg, ha lenne nálam gyomirtó! >.> Rögtön nem lenne ilyen kis harcias, az biztos! >.< Közben végig nézek a többieken, akik olyan fáradtnak néztek ki, mint amilyennek én is éreztem magam. Stark-san is magához tért, és épp annak az arrancarnak pihent a vállán, aki először hozzám ért. O.O

Dupla sokkhatást szenvedtem el , egyrészt eszem bejutott az, hogy több arrancar is kezet emelt rám, másrészt nem éppen szokványos shinigami szemnek, ahogy két lidérc, nem is tudom, mit csinál. Ráadásul amint teljesen magához tért, Stark-san még zavarba is jött. O.O

Inkább nem is akartam tudni, hogy minek is voltam éppen szemtanúja! >.<
Tekintetem visszaszegeztem az engem ostromló indákra. Sosem fogynak el? T_T Némelyiken egy-egy feketés bimbót is felfedeztem, így amikor sikerült egy olyat is levágnom, amin volt virág, azt leszedtem, és gondosan eltettem. Ha ezért sem dicsérnek meg a tizenkettedik osztagosok, semmiért. *>* Bár azért remélem, nem kezd el önálló életet élni. °O° Bár csak nem tud a szára nélkül tapadozni. >.<
Aztán ismét a többiekre pillantottam, elvégre hiába csak a növény mutat aktivitást, rám ők is elég nagy veszélyt jelentenek. .__. És akkor megpillantottam az egyetlen női arrancart, amint eszik. O.O

Nyugodtan, mintha mi sem lenne természetesebb, a gaz indáit rágcsálta, falatozta. o.O Bár nem kellett volna ezen meglepődnöm, elvégre a tűzizéket is nagy örömmel fogyasztotta, és ha nem kelünk fel, valószínűleg az óriástűzvalamit is megpróbálta volna megenni. Furcsa egy ízlésük van az arrancaroknak étel terén. O.O

Vágyakozva néztem a kijárat felé, amit még mindig szorosan tekergő indák takartak, pedig mehetnékem volt már egy ideje. Talán, ha ott tisztítanánk meg, ki is juthatnánk, de egyszerűen mozdulni se nagyon tudtam a rengeteg felém csapkodó gazcsáptól. Ekkor fedeztem fel, hogy a taperolók egyike eltűnt. Ez nem jó. Nagyon nem jó. >.> Idegesen nézek körbe, nem szeretem, ha valakit, aki nem rég még meg szándékozott enni, nem látok. >.< Sehol sem láttam, ám már nem is volt időm evvel foglalkozni, mert a gyom végre befejezte az ostromot, és összeszáradva omlottak indái a földre, felszabadítva a kijáratot is. Ezzel egy időben hatalmas energia hullám vonult át a barlangon, éreztem, ahogy elgyengült tagjaim ismét megtelnek erővel, sőt, mintha kissé túl is csordulnának. °O° Az arrancarok vadul enni, vagy legalábbis energiát elnyelni, kezdenek. Ezt az időt használtam ki arra, hogy minden megmaradt, és visszatért reiatsum a lábamba koncentrálva kishunpozzak arról az ördögi helyről. >.> Izmaimat megfeszítve suhantam tova, minél távolabb a barlangtól.
Azon a helyen, ahol a senkai kapun át ide érkeztem, egy tizenkettedig osztagos méricskélt valamit. Képesek voltak egy szem shingamit utánam küldeni? T_T Ennyi? És a kapitányi felmentő gárda, a titkosan mozgó alakulat, a királyi seregek? >.< Na jó, ne essünk túlzásokba, de azért, ha nem tudtam volna meglógni az arrancarok elől, nagy bajban lettünk volna. .__. Látom, hogy felnéz, s mintha az értelem szikráját véltem volna felfedezni a tekintetében, vagyis sejthette, hogy ki vagyok. De én nem lassítottam a tempón, megragadtam, s a mögötte még mindig nyitott kapun egyszerűen berántottam. Majd ha Seireiteiben leszünk, megmagyarázom, és kárpótlásul a virágot is oda adom, de egy perccel sem voltam hajlandó tovább azon a helyen maradni. Kissé meglepetten, és talán mérgesen nézett rám, de inkább legyen mérges és élő, mint nyugodtan halott. .__. A magam részéről elviselem a kérdőre vonást, ha ez azt jelenti, hogy nem lettem arrancar vacsora. De ez majd Seireiteiben kiderül. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mi a csuda volt az a hely, és a nővény. Remélem, a tizenkettedig osztagnál rájönnek ennyi információból is, mert én többet vissza nem megyek! >.<

Spoiler:

Tárgy: Re: Az Ördög Labirintusa Vas. Május 20, 2012 8:11 am

A növény meglepően ízletes volt, mellékhatástól pedig nem kellett tartania, így boldogan, csillogó szemekkel falta a finomságot. Most már cseppet sem bánta, hogy azt a hatalmas tűzlényt nem tudta megenni, ugyanis ez sokkal ízletesebb volt, hiába csak gaz. Nem mintha baja lett volna a növényekkel, a sajtburgerben lévő salátát is jónak találta. Különösen a fekete virágok voltak mennyeiek, így elsősorban azokat igyekezett pusztítani, míg a liánok köretként funkcionáltak számára. Gyengesége is kezdett elmúlni valamiért, minél többet evett az indákból, annál fittebbnek és erősebbnek érezte magát, így immár semmiféle problémát sem jelentett kettészakítania a csápokat, hogy kezelhető adagokban tömhesse magába a falatokat. Csak egy-egy pillanatra nézett fel zabálás közben, hogy azért ne támadják orvul hátba, hiszen tisztában volt vele, hogy evés közben sebezhető, nem tud annyira odafigyelni. Volt annyival több esze egy vadállatnál, hogy felfogta a veszélyét a táplálkozásnak, ám mivel látszólag mindenki el volt foglalva az indákkal, így végül is nem zavartatta magát.
Az egyik ilyen felpillantásnál akadt össze a szeme a másik macskával, aki valahogy olyan furcsán nézett rá. Némán rágcsálva a szájában lévő szirmokat, bambán pislogott a másik arrancarra, majd miután lenyelte a falatot, lustán ásított egyet és lenyalogatta utána az ujjait. Nem félt a férfitől, ebben az alakban fóbiái többsége eltűnt, ám ettől függetlenül is szokatlannak találta azt, ahogy bámulják. Nem szerette, ha ilyen feltűnően figyelik, resurrección nélkül ki is váltaná belőle a rémületet, de jelenleg úgy gondolta, hogy ha ez teszi boldoggá a kandúrt, hát lelke rajta. Megvonta a vállát, és folytatta volna a finom és elegáns táplálkozásnak nem igazán nevezhető tevékenységét, azonban amíg elterelődött a figyelme, a növény meglehetősen kellemetlen csapdába csalta, és mind a négy végtagjára ráfonódva felemelte a levegőbe. Az indák a tehetetlenül rángatózó lányt lebénítva lassan elkezdték körbefonni, számára igen zavaró helyek irányába tapogatózva, ám a növény elkövette azt a hibát, hogy egy csápja Mai szája előtt haladt el, aki egy pillanatig sem habozott ráharapni a csemegére, a benne okozott kártól pedig gyengülni kezdett a béklyó. Végül sikeresen kiszabadult a fogságból, és hangosan nyávogva szitkozódva falta fel az egyre bosszantóbb gazt.
A civakodásnak a két fél között végül az vetett véget, hogy a mindent beborító növény váratlanul megállt tekergőzésében, és pillanatokon belül hatalmas lélekenergia-mennyiség szabadult fel a barlang bejárata felől. A csápok és a virágok elveszítették az ízüket, így gyorsan reagálva váltott a reiatsu beszipolyozására, és mivel hasonló íze volt, így tovább töltötte vele a gyomrát. A tömény lélekenergia áramlása talán még több is volt, mint amennyit be tudott volna fogadni a feneketlen bendője, de örömmel vállalta a kihívást, és igyekezett minél többet elszíni a többiek elől, akik hozzá hasonlóan nem tudtak ellenállni a csábító csemegének. Végül a forrás elapadt, ő pedig kellemesen eltelve rogyott a földre, kipirultan pihegve és nagyokat lélegezve, miközben a hasán pihentette a kezét. Nagyon régen érezte már magát ilyen jóllakottan, jó pár percre szüksége volt, míg végre fel tudott kelni. Nem volt több kaja, nem támadta enni, így a resurrección formájára sem volt szükség, szóval ismét elzárta erejét két tőrébe, a fegyvereket pedig a szokásos helyre, a szoknyája alá rejtette. Újra körbepillantott, és most, hogy három férfival körbevéve találta magát, akik közül az egyik tekintete több, mint ijesztő volt számára, ráadásul olyan beteg tekintettel bámulta, reflexből is hátrálni kezdett.
- Faszom se akar találkozni veled, kusottare! És nem macskanő, nevem is van, te gyökér >.> Mai Cabaniz >.> - felelt ingerülten a kandúrnak, mikor biztos távolságba került, bár a hangján hallatszott, hogy rettentően remeg, valamint tekintete és ijedten vándorolt egyik fajtársáról a másikra. Ő csak azután ment ki a barlangból, hogy a többiek távoztak, és jó néhány percet várt, míg utánuk ment, persze másik gargantán. Ami azt illeti, amiért jött, azt megtette, elvégre kajált egy jót. Más kérdés, hogy megint kezdett éhes lenni...

Tárgy: Re: Az Ördög Labirintusa Vas. Május 20, 2012 8:22 am

A küldetés sikeresen véget ért, jutalmatok 2000 LP és 2500 ryou.