Ahogy a mennyben, úgy a földön is

Tárgy: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Csüt. Feb. 24, 2011 3:50 am

Kitakyushu városát már több évtizede felosztotta a négy nagy család. Nincs olyan bűneset, vagy üzlet, amiben nem lenne benne a kezük. Hét éve még hatalmas mészárlások ritkították a város lakóit. A családok háborúztak egymás ellen és ez emberi életek felesleges feláldozásával járt. Nem volt olyan nap, hogy nem temettek el legalább tíz embert. Ennek köszönhetően a rendőrség is belekeveredett, ami csak fokozta az indulatokat. Így muszáj volt békét kötniük a vezetőknek. Most ismét emberek tűnnek el és ez keltette fel a figyelmét a zseniális újságírónak, Muratai Kemendonak. Köztudottan rengeteg ilyen sötét ügynek kötötte össze a szálait és buktatta le, valamint tette közszemlére. Ahol megfordult, ott sosem maradt semmi se titokban. Nem értették hogy csinálta. Valaki tehetségesnek tartotta, valaki csalónak, esetleg egy másik világ leszármazottjának. Többen különleges képességeket is társítottak hozzá. Fogalmuk sincs mennyire igazuk volt. Több hónapja dolgozott már a négy család rejtélyén, így nem kevésbé veszélyes életet élt. Az egyik informátorával fog találkozni a mai estén. Befordul a sötét sikátorba és várakozik. Ideges volt, hiszen nem más volt az ügyfele, mint a híres Matakyusha, a bérgyilkos. Elszívott két-három cigit, majd a fejében hirtelen egy hangot hallott.
~ Még egy lépés, és…~ - azonnal a hang irányába fordult, meglepetést okozva a gondolatok gazdájának. Kemendo képes volt mások gondolataiban olvasni, ami megkönnyítette a munkáját. Még eldobta a cigijét, aztán egy kard szúrta át a mellkasát. Hátradőlt, ezután egy érintést érzett a torkánál és örökre elsötétült a világ körülötte.

Soul Society

A Nap csodásan sütött le Seireitei fehér épületeire. Az a négy szerencsétlen, akik ablakán egy pokollepke szállt be, ezt sajnos nem fogják kiélvezni. Ugyanis nekik dolguk van. Igen fontos dolguk. Az üzenet mondanivalóját könnyű felfogni… Meló van gyerekek!

„Azonnali gyülekező a Senkai kapunál. A küldetésük a következő típusba tartozik: Felkutatni és elkapni. Az Emberek Világában, Kitakyushu városában, rengeteg különleges képességű ember tűnik el. Az egyetlen összekötő kapocs, a négy nagy család. A kiküldött felderítők jelentették viszont, hogy állásokat hirdettek meg. A Kirayo ügyvédi állást ajánl, a Hazaka egy multifunkciós embert keres, a Narahama egy könyvelőt látna el pénzzel, a Deruko meg egy harcost rendelne maga alá, ki tudja miért. Valamint nagy leépítés volt az újságíróknál is. Tehát épüljenek be, mint emberek és a shinigami erejüket, csak nagyon nagy szükség esetén használják. Azonnali hatállyal siessenek a Senkai kapuhoz!”

Amint odaérnek a megbízottak a Senkai kapuhoz, egy 12. osztagos shinigami érkezik még.
- Odaát vár önökre, egy felügyelő shinigami, megmutatja maguknak a szállásukat, és átadja a papírjaikat. Az ő segítségével vállalhatják el a kiválasztott munkájukat. A gigaiokat is a szállásukon találják, a dolguk csak annyi, hogy elmenjenek oda, s beleköltözzenek egy időre. Sok sikert! - morogta mély reszelős hangján és amint befejezte mondandóját, rögtön intett is, hogy nyissák meg a kaput. Odaát valóban ott van az „ügynök”, aki egy bemutatkozás kíséretében már el is vezeti őket a kialakított luxuslakásba. A papírok hamisak, de a személyazonosság fontos, így ezekkel kell mostantól eljárniuk. Ügynökük átad egy kitöltendő papírhalmazt, ami az átvételt adminisztrálja, valamint az elvállalandó munkának a felvételi papírja. Az újságírók még egy rövid életrajzot is kérnek csatolni a jelentkezők lapjához. Tehát, indulhat a küldetés, jó nyomozást!

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Szomb. Márc. 05, 2011 12:34 pm

Ugyan az Omnitsukidounak normális esetben nem lenne köze holmi eltűnt esperek esete miatt, ez most kivételes eset. Igaz, nem mint az Omnitsukidou főparancsnokát kértek, vagyis inkább utasítottak a feladat elvégzésére, hanem mint a feladatra alkalmas személy. Hiszen olyan emberre, vagyis shinigamira van szükségük, aki képes beolvadni az emberek közé, és rendelkezik tapasztalattal az elvégzendő… mellékállás ügyében. Ugyan csak többszöri visszahallgatás után sikerült mindent pontosan megértenem, amit üzentek – hiszen akárki is küldte, elkövetett egy hatalmas hibát, túl sok információt sűrített össze, amit így kora reggel átlag ember biztosan nem tudna megérteni - , ám hála a kellő koffeinmennyiségnek, na meg persze Miyoko ölelésének sikerült viszonylag hamar élet és szolgálatképes állapotba tennem magam. Ugyan emiatt lemaradtam a szokásos családi reggeliről, hiszen az azonnal mégiscsak azonnal, és éppen csak egy falatot tudtam csórni Kai isteni tamagoyakijából – hát igen, ez egy fordított háztartás, de na, nem tehetek róla, én nem tudok főzni, Kai pedig nemcsak tud, de szeret is T_T - , legalább elbúcsúzni rendesen volt időm annak ellenére, elég hirtelen és váratlanul ért az invitáció a küldetésre.
Az utat nem sietem el, hiszen tisztában vagyok vele, hogy így is-úgyis időben odaérnék, azzal meg nem lesz nekem jobb, ha feleslegesen futkározok. Jó, jó, a shunpomat valamiért még mindig túl gyengének találom, pedig a 2. osztag kapitányától elvárná az ember, hogy felülteljesítse önmagát ebben a képességben is, de valahogy egyre kevésbé érzem értelmét megerőltetni magam emiatt. A papírmunka pedig még így, kapitányként is fontosabb számomra, mint a mindennapos erőnléti edzések szigorú betartása. Úgy érzem, hogy egy helyben stagnálok, valamiért képtelen vagyok tovább fejlődni, s így sohasem leszek olyan jó, mint dicső – vagy éppen becsületünkre szégyent hozó – elődeink. Hiába, a miénk már csak ilyen zűrös osztag, s habár annak idején Yoruichi távozását még sikerült megemésztenünk, Naraku árulása már sok volt mindannyiunknak. Igaz, akkor még csak közöm sem volt az osztaghoz, s csupán a nagyobb protekció miatt léptem be a 6. osztagba, mivel ott tisztséget is kaptam csatlakozásomért cserébe, de ez egy hosszú és érdektelen történet, és szívesebben beszélnék inkább a világ legtündéribb, legokosabb, legcsinosabb, legfantasztikusabb és legszebb kislányáról, történetesen Miyokoról. Egy nem anyának furcsa lehet, ha azt mondanám, hogy életem legszebb élménye a szülés maga volt, de… nem érdekel. Miyoko egy csoda, aki nélkül nem lenne teljes az életem. Azt hiszem, mázlista vagyok, hogy emellé az univerzum legdögösebb, legjóképűbb, legromantikusabb, s kétségtelenül a legideálisabb vőlegényét kaptam magam mellé. Aki meg továbbra is merészel bármi rosszat kijelenteni a 11. osztagról, az én haragommal fog szembekerülni, de minimum nem leszek hajlandó hozzászólni addig, amíg bocsánatot nem kér az egész osztaghoz. ¬.¬
Nem számítottam arra, hogy több napra, esetleg hetekre, hónapokra távol kell lennem néhány eltűnt esper miatt a családomtól. Ilyenkor fáj igazán az igazság. Nem feledhetem, hogy én nem csak családanya vagyok, de első sorban shinigami, ráadásul igen jó pozícióban, ami igenis, felelősséggel jár. Nem mintha hallgatnék azokra, akik szerint nem vagyok megfelelő a posztomra, csak mert hallgatok az érzelmeimre és megvan a magam igazságérzete. Én hiszem, hogy a bűnösök is meg tudnak javulni. Nem lehetnek mindannyian romlottak.
- Jó reggelt, Kotomiiiii~n. ><;;;;;; – fejezem be az indulás előtt még kicsórt pirítós megcsócsálását. Valamiért most úgy a legszívesebben a nyakába vetném magam, azonban az hogy nézne már ki? Oda lenne minden riszpektem, ha van nekem olyan. T-T Ráadásként két, számomra eddig ismeretlen tiszt is érkezik a képbe, bizonyára más osztagokból. Az utóbbi időben nem igazán foglalkozok az osztagomon kívüli dolgokkal, hiszen így is épp leköt a 2. osztag, leszámítva persze a 11. osztagot, de hiszen én gyakorlatilag ott lakom, mert amikor várandós lettem Miyokoval, Kai egyszerűen fogta a cuccaim és átpakolta hozzá, mert hogy ő úgy döntött, hogy attól a naptól kezdve én nála fogok lakni. Nem mintha tiltakoztam volna, de azt hiszem, ez jó is így.
- Üdvözletem mindenkinek. Verashu Suwun vagyok, a 2. osztag kapitánya, és a nőegylet titkára, de ezt már biztosan tudjátok. ^^ – mutatkozok be, s hajlok meg a formalitásoknak megfelelően. Én ilyen vagyok, na, nem bírok leszokni róla, aztán mit érdekel engem, hogy egyesek szerint nem a kapitánynak kéne tisztek előtt hajlongania? :/
- Kot… Sakai-hadnagy, szerinte mennyi időt fog igénybe venni ez az akció? – kérdezem meg a véleményét abban a reményben, hogy megnyugtat, hogy azért nem kell olyan sokáig távol lennem a családomtól, mert… mert én nem bírom ki nélkülük TT_TT Azért remélem, hogy levelezni csak engednek majd… vagy valami. T-T
A küldetést alaposan előkészítették, hamis személyikkel meg minden. Az új nevem egész szépen cseng, bár semmi esetre sem cserélném le a Verashu Suwun-t a Suminoe Sayuri-ra, mert nem és kész. Bár ja, azzal egyet értek, hogy erre tényleg szükség volt, hiszen az én nevem valljuk be, nem túl gyakori, és ha utánam kutatnának, akkor csak egy halott adatait tudnák meg rólam.
- Néhány kérdésem lenne Önhöz… Ami a legjobban izgat, az a családi háttérről való információ. Tudja, nekem családom van… szóval, remélem, azért nem kell letagadnom őket, vagy de? És levelezni se szabad? T_T – teszem fel a hülyébbnél hülyébb kérdéseim, pedig tényleg nem akarom azt, hogy azt higgyék, hogy nem veszem komolyan a feladatot, csak számomra vannak fontos és értékes dolgok, amiktől nem akarok megválni, és nem is fogok soha. Inkább ugrok krokodilok közé, pedig félek tőlük. Bár valószínű, sajnos én jobban bántanám őket.
A formális részekkel ezáltal sikerül végezni, miután persze megkapom a választ az égetően fontos kérdésemre. A könyvelésben valóban van tapasztalatom, bár ebben a modern világban valószínű, inkább a szőke titkárnő leszek, aki mindig kiönti a kávét. Hiába, nálunk nem használnak számítógépeket, mindent papírra írunk, de ez a modern kor… Ugyan tudom, mi az a számítógép, soha életemben nem láttam egyet élőben, mert nincs szükségem rá. Azért remélem, ez nem akadályoz majd nagyon a küldetésben. Bízok benne, még ismerik, mi az a toll meg a papír.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Vas. Márc. 06, 2011 2:08 am

Milyen csodálatos is a mai nap nem~? Ugye, hogy igen? *>* Gondoltam kihasználom. De, csak gondoltam. >.> Éppen élveztem a gyönyörű napfényt, mely csak úgy megvilágította a szobámat. Jobb, mint egy százas égő, de komolyan. Surprised

Még azt a két ablakot is kinyitottam, mely szobám szerves része eredetileg – csak nem mindig jutok el odáig, hogy félre húzzam és utat engedjek a szabad levegőnek -. De most vettem a fáradtságot és megtettem. De ez mind apró pici darabokra készül összeomlani. Az oka egyszerű… a fekete színű pillét már messziről is láttam közelíteni, ahogy az ablakban lógtam. Magamban legalább öt féle imát is elmondtam csak, hogy ne felém jöjjön, de mi történik? Na, mi? Hát persze, hogy felém veszi az irányt. >.> Mikor már vészesen közel ért hozzám, az orra előtt húztam be az ablakot gonosz kacaj kíséretében.
- Csak szeretnéd kis haver! – vihogok, majd megfordulok, hogy elinduljak ágyamhoz még lustálkodni egy kis időt, de addigra az a fekete szörnyeteg már ott volt. >.> Keseredetten nézek körül, hogy még is, hogy a szöszben sikerült kiviteleznie a bejövést. Nem tudok arról, hogy bármiféle menő képességgel rendelkeznének ezek a hírvivő szárnyasok, amivel képesek legyenek betörni a Halálistenek szobájába. Nagy körbepásztázásom eredménye pedig a második nyitott ablak volt. Ez az Én formám… Kisebb szemrángatózás kíséretében szívom vissza azokat az obszcén szavakat, amik éppen nyelvem hegyén csücsülnek, majd mély sóhajtás kíséretében veszem a fáradtságot, hogy figyeljek a lepke üzenetére, ami így hajnalok-hajnalán eléggé hosszúnak és bonyolultnak tűnt elsőre, főleg, hogy az elejére nem is nagyon figyeltem, de még így is sikerült értelmet kibogarásznom belőle.
- Szóval felkutatni és elkapni kis pajtás! Miért nem ezzel kezdted?! – mondom nagy vigyorogva, legyintve egyet az én részemről fölöslegesnek talált szövegdarabokra, nem is sejtve, hogy talán ez volt az első információ, amit átadott. Teljes nyugodtsággal kezdem összeszedni a számomra szükséges holmit, magyarán a fehér kis kabátomba minden második kacat a zsebembe került, de az én szobámba csak is fontos dolgok vannak, erről nem tehetek. A legkisebb papír fecnit is föl lehet használni bármikor. :/ Ennek tudtában nem hagyhatom ki a „még kelleni fog” listáról. Ráadásul ki tudja, hogy mennyi időt vesz igénybe ez az egész hercehurca. Miután sikerült mindent összeszednem legalábbis, amik elfértek a zsebembe rögtön indultam az említett Senkai kapuhoz. Sokat fognak, ezért fizetni! >.> Nem fogom tudni ma befejezni azt a kísérletet, amit tegnap kezdtem el. Mérgelődők a rövid távú úton, mondjuk, ha nem shunpóztam volna talán többet időzhettem volna ezen a kellemetlen tényen. De még így is harmadikként díszítettem a már összegyűlt társaságot, de még mindig jobb, mint utolsónak lenni. Komoly tekintettemmel tanulmányoztam a csoportot. Mint, minden újabb személyt vagy tárgyat általában. Miután mindenki odaért egy kisebb gyors bemutatkozásba kezdett a 2. osztag… kapitánya. Shocked

Kérdem én, mit is keresek itt? Meg egy hadnagy?! Shocked

Biztos nem is nekem küldték az üzenetet... elcímezték! Csak is, ez lehet a magyarázat! oO
- Y… Yuko Yoshida! A 12. osztag tisztje! – bököm ki magamból kicsit zavartan, nem értem ezt a hajlongást, de ha egy Kapitány így tesz, gondolom így kellene egy tisztnek is, ezért meghajlok előttük. Remélem, semmi ostobaságot nem teszek ezzel. Surprised

Ekkor még egy tiszt bukkan fel átadva röviden, tömören a küldetéshez járó plusz információkat. „Sok sikert!”, milyen kedves… de nem ártott volna egy kicsit lelkesebben mondania ez helyet a morgás helyett. :/ Meg mi ez már… csoda, hogy nem hajít be minket a kapuba. Surprised

Méltatlankodok, persze csak azokon az információkon, amelyeket elcsíptem a mondandójából… ^^” Nem tehetek róla, hogy az a ritka növény, ami az átjáró mellett nőt sokkal érdekesebb volt, mint a monologizálása. Surprised

Amint átvágunk a Senkai kapun és kilépünk a túl felén az előbbi tiszt által említett útbaigazítónk már ott is van. Tőle kapjuk kézhez a hamis személyazonosságot tartalmazó papírokat. Várjunk csak… én lemaradtam, ezek meg mire? Miért? oO Az egyik papírra nézek „Ishikawa Chou” parancsol? Hülyének nézek ki? Ilyen névvel ki a frász lenne képes élni?! És ezt a Chout valami gúnyolódásnak szánják? Kizárt dolog, hogy én ezt alkalmazzam bármikor is! Neutral

Még a saját nevemet is nehéz megjegyeznem, nem ám’ másét!
- Én is csatlakozok a kérdésekhez. Ezt a személyiség váltást komolyan gondolják? Vagy csak viccelnek? Neutral

– csak azért is felteszem az igen egyértelmű kérdést. Gondolom, hogy nem adnának ilyesmit a kezünkbe, hogyha nem tartanák komolynak. De akkor is~ Neutral

Erre nézzenek oda, még több papír. Bele-bele olvasok a másik kötegbe, amiben a feladatkört ecseteli. Multi funkciós… Én? *__* Rendben elnézem az előbbi ügyet. ˇ.ˇ Ezt pedig dicséretnek veszem, hogy engem választottak erre a feladatra. *.* De remélem, semmi őrültséget nem értenek a multi funkciós alatt…

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Vas. Márc. 06, 2011 4:28 am

Gyönyörű szép napra virradt. A madarak csicseregnek, csodálatos virágok virítanak a nap fényében, mely besüt szobámba, megtörve a sötétséget. A nap sugara bevilágít az ablakomon, megvilágítja rendetlen szobám, szétdobált ruháimat, koszos tányérom, amit még tegnap hagytam ott étkezésem végeztével. Nem túl művészi, de mit tehetnék, így is csak pár órát tudtam aludni. Mély szendergésem az ébresztő órám töri meg. Érdes hangja kizökkent álmomból, pedig egy szép álom volt, ahol megtaláltam életem nagy szerelmét, aki a világ legfinomabb édességét adta nekem. Még az ízére is emlékszek T – T. Ez a fránya vekker, tette bosszúért kiált. Már csak a megfelelő pillanatot kell kivárnom, mint az oroszlán, aki a prédájára les. Na jó, lehet, kicsit túlreagálom, de biztos mindenki megért, aki nehezen kel. Az idő elérkezett. Vérben forgó szemekkel felülök. Arcomon gonosz vigyor ül. Felemelem kezem, még egy ördögi kacajt hallatok, hogy ellenfelem tudja, számára ez a vég kezdete.
-„Hadou 04: Byakurai” – Kék villám, mely a kezemből tör elő, a földel teszi egyenlővé az órát. Végül a felismerés eljut lelassult agyamig. Tönkre tettem az egyetlen órám. Minimum, hogy megsiratom.
- Szegény kis órácskám. Ismét elhamarkodtam a döntést és ez lett az ára. Még egy bajtársam vesztettem el, aki már egy hete szolgált, mert előde ugyancsak szörnyet halt. – Gyászbeszédem után, lesöpörtem az éjjeliszekrényemről a maradványait és egy cetlit vettem elő, melyre felírtam „Legközelebb nem leszek indulatos” majd az éjjeli szekrényre tettem, hátha megmentem vele következő órám. Ezzel is végeztünk, most, hogy túl vagyok az ébredésen ideje visszafeküdnöm. Nyújtózok egyet és visszafekszek ágyamba. Becsukom a szemem, elmosolyodok és készülök ismét álomvilágomba szenderülni. Kopogást hallok az ablakom felöl. Ki a fene az már megint? Ismét kinyitom szemeim, kezdek igen csak paprikás hangulatba kerülni. A zaj forrása, egy fekete lepke.
- Hehh… Pont jó helyen vagy. – fordulok egyet, hogy ne lássam a pillangót, fejemre húzom a takaróm és próbálok tovább aludni. A kopogás nem marad abba. Dühösen felpattanok.
- Szűnj már meg!- Nem engedelmeskedik parancsomnak és kinyitom az ablakot. Mikor közelebbről megnézem, látom, nem akármilyen lepke. Szerencse, hogy nem végezte úgy, mint a vekker. Kis barátom elkezdi rámzúdítani információ áradatát. Fél füllel figyelek csupán, az öltözködés és a reggeli tennivalók elvonják figyelmem. Elkezdem enni a reggelim, a lepke már befejezte mondani valóját és vár, hogy reagáljak
- Bocsánat mit is mondtál? Nem figyeltem ^^” – Ha a lepke ingerült tudna lenni, én már biztos halott lennék, mármint halottabb, mint eddig. A lepke türelmesen elismétli. Közben tovább tömöm a képem. Uram isten! Késében vagyok, már így is. Hihetetlen sebességgel kezdem összepakolni felszerelésem. Egy kisebb elsősegély csomag, a kardom meg egy-két kis tőr a biztonság kedvéért. Indulni készülnék mikor eszembe jut, elfelejtettem valamit. Az ajtóból indulok vissza, egy kis bársony ékszertartóhoz lépek, óvatosan felnyitom és kiveszem a benne található nyakláncot. Ezt nem felejthetem itthon. Gondosan elteszem, egy olyan helyre ahonnan nem eshet ki.
- Végre indulhatok!- Ahhoz képes, hogy csak nyűgnek tűnik ez az út, eléggé izgatott vagyok. Ez az első küldetésem, mindenki izgulna a helyemben. Kilépek a szobámból, gondosan becsukom az ajtóm, nem mintha bármit is rejtegetnék, csak a megszokás. Miután befejeztem a biztonsági intézkedéseim, azonnal a Senkai kapu felé veszem az irányt, nem mondhatnám, hogy túlzottan sietek, még shunpot sem használok, csupán gyorsan sétálok. Így van időm átgondolni, mit fogok mondani, mikor oda érek. Tíz perc alatt oda is érek. Látom már odaértek páran. Végignézek az arcokon melyek fogadnak. A második osztag kapitányát azonnal megismerem, ám a többi arc nem mond túl sokat. Úgy gondolom illik bemutatkoznom és viszonoznom a kapitány furcsa gesztusát is.
- Jó reggelt! A nevem Yamasaki Shizuka. A 10. osztag 3. tisztje! – A meghajlásom kicsit talán mélyre sikerült, remélem, senki sem veszi ezt sértésnek. Nincs időm tovább rágódni. Szinte átlökdösnek a Senkai kapun. Figyelmesen végighallgatom az eligazítást. Átveszem a hamis papírjaimat. Milyen fura név ez Sawada Midori. Ennél kicsit jobban is megerőltethették volna magukat. Mindenki megejt egy kérdést, nekem is kéne, ettől talán okosabbnak is tűnhetnék.
- Ano… Muszáj sikeresnek lennem, mint ügyvéd?- Reménykedek benne, hogy ez nem lesz túl fontos, mert ha igen, akkor igazán nagy bajban leszek.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Kedd Márc. 08, 2011 4:42 am

Az éjszakai őrjáratok mindig embert próbálóak, hiszen éjjel minden normális ember alszik, így az én szervezetem is ezt érzi természetesnek. Ám ez a fajta műszak is a munkám része, így el kell viselnem, ha teszem azt 64 óra leforgása alatt legfeljebb csak négy órát tudok aludni, bármilyen kellemetlen is az ilyesmi. Szerencsére most nem ilyen súlyos a helyzet, de attól azért még nagyon messze voltam, hogy kivessen magából az ágyam ezen a reggelen, amikor még csak néhány órája feküdtem le pihenni. Kényelmes, puha fekvőhely, meleg takaró... na ezeknek kellett búcsút mondanom, amikor az orromra telepedett a kis, fekete pokollepke, ezen tettét pedig egy jókora tüsszentéssel jutalmaztam félálomban. A rengeteg rizsából, amit az üzenet tartalmazott, a lényeget szerencsére felfogtam. Akárki is küldte, túl sok felesleges információval tömte tele a mondandóját, amelyben majdnem elveszett a lényeg. De ha nyomozni kell eltűnt személyek után, akkor feltétlenül jó helyre érkezett a pillangó, hiszen ez beletartozik az Onmitsukidou profiljába. Szökött rabok elfogásához elengedhetetlen az efféle munka, bár hogy mennyire vagyok jó benne, azt nem tisztem megállapítani.
Mindenféle sietség nélkül keltem fel, egyébként sem lettem volna rá képes, hogy kapkodjak, így is jó néhányszor vettem azt észre magamon, hogy csak bámulok a vakvilágba a táskás szemeimmel. Reggeli rutinomat inkább reflexszerűen végeztem el, mint tudatosan, de ez elég volt ahhoz, hogy nagyjából felébredjek, bár lusta mozdulataim nem éppen arról árulkodtak, hogy éber lennék, miközben hamarjában összeütött reggelimet rágcsáltam öltözködés közben. Azért lassan elkészültem és útra is keltem a találkahely felé, ezúttal azonban már valamivel tempósabban, elvégre a küldetés az mégis csak küldetés, még ha nem is hangzott annyira sürgősnek a megjelenés. Épp eleget kényelmeskedtem már otthon.
- Jó reggelt, taichou~ Sleep

Nyomtam el egy ásítást köszönés közben. Legalább Vera-chan képes volt pattogni, és miközben azon gondolkoztam, hogy milyen jó is neki, nagy nehezen leesett, hogy nem a reggeli osztagbéli eligazításon vagyunk, hanem az ő jelenléte azt jelenti, hogy ugyanarra a küldetésre tartunk éppen. Kellemes meglepetés, és örömteli is egyben, mivel a másik két arcot, akik időközben befutottak, nem ismertem fel egyáltalán. No nem mintha olyan nagyon jó lennék nevek és arcok megjegyzésében.
- Sakai Kotomi vagyok, a 2. osztag hadnagya. Yoroshiku ne~
Mutatkoztam be mosolyogva a két ismeretlen lánynak, ez legalább még akkor is ment, ha fáradt voltam. Mármint a mosolygás. Nem is ártott a dolog, elvégre Yoshida-san kicsit idegesnek tűnt, a másik lányt meg alighanem hamarosan finoman letámadja Vera-chan, tekintve hogy 10. osztagos, és nyilván érdekli, hogy mi történik éppen a régi osztagában. Nekem bezzeg nincs olyanom, hogy régi osztag, mióta itt vagyok, azóta az Onmitsukidout szolgálom töretlenül, amit nem is bánok, csupán az zavar benne, hogy roppantul kevés ismerősöm van más osztagoknál. Küldetéseken kívül nem igazán találkozom mással, legfeljebb hadnagyi gyűléseken tudok egy-két emberrel szóba elegyedni :/
- Öhm... fogalmam sincs. De biztos nem fog sokáig elhúzódni.
Feleltem a kapitányom kérdésére kicsit bizonytalanul. Most hogy így említette, az én fantáziámat is birizgálni kezdte a téma, elvégre valami munkavállalásról volt szó, szóval lehet hogy el fog húzódni ez a küldetés? o.O És én még csak Naracchitól sem tudtam elköszönni! Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok rá lelkiekben felkészülve, hogy távol kell maradjak tőle akár napokon keresztül o.O
Visszaút azonban nem volt, így nekem is követnem kellett a többieket a senkai kapun keresztül, akármennyire is úgy gondoltam, hogy nekem még dolgom van, mielőtt indulásra kész lennék :/ A túloldalon a megbeszélteknek megfelelően már vártak minket, és hamarosan meg is érkeztünk a szállásunkhoz, mely igen kényelmesnek tűnt első pillantásra. Hamis papírokat és egy rakat kitöltendő iratot nyomtak a kezünkbe, melyek alapján én talán valamiféle testőr leszek Aomiya Madoka álnéven. Szerencsére én nem hagytam el túl régen az Élők Világát ahhoz, hogy ne tudnék önállóan eligazodni az emberek között, ráadásul elegendő harcművészeti képzettségem van ahhoz is, hogy az ezt firtató kérdésre elég meggyőző információkat firkanthassak le. Úgy éreztem boldogulni fogok a feladattal, bármit is kérjenek tőlem.
- Nekem azt hiszem nincs kérdésem.
Szólaltam meg halkan, miközben szorgalmasan írogattam, töltögettem a kért adatokat. Ettől függetlenül néhány eddig elhangzott kérdésre engem is érdekelt a válasz, így félig-meddig azért füleltem az ügynökünk szavaira.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Pént. Márc. 18, 2011 10:56 pm

Miután kitöltöttétek a papírjaitokat, és az álnevetek hangzásán kiakadtatok, kérdéseket vetettetek fel, amit ügyvédetek egy lassú fejrázással nyugtáz. Odasétál egy széfhez, majd a számkódot beütve felnyitja azt. Kiveszi a tartalmát, ami újabb papírokat jelent. Gyorsan átnyálazza a dokumentumokat, majd rátok pillant. Megvakarja a fejét, és ennyit mond csupán.

- Tudja taichou, jobb lenne, ha a családi állapotát letagadná, mert utánanézhetnek, és ezekben a leírásokban nincs róla szó, hogy Önnek családja lehet. Valamint levelezniük szabad, mert én magam vagyok, az Önök „kiszolgálója”. A levél a Lelkek Világára tartozik, így azt ember nem láthatja. Személyesen adhatom át az üzenetet, ha ez így megfelel a kapitánynak. Yuko-san, a személyiségváltás feltétlenül szükséges, hiszen ezekhez a nevekhez hamisítottunk mindent. Még azt is elintéztem, hogy ha az óvodájába néznének be, még ott is tanúsítsák, hogy Ön odajárt kiskorában. Akármilyen morbid is, de a „szülei” sírja is meg van csinálva, valamint a helyszínelés arról a bizonyos tragikus esetről is, melyben Önnek részt kellett vennie még kiskorában. Szóval Ishikawa-san, ez az Ön neve. Sawada-san… ha nem bizonyít, akkor gondok adódhatnak, de ha gondolja, akkor elkísérhetem. - próbál válaszolni minden kérdésre.

Kedvesnek tűnik, bár látszik rajta, hogy nem csak nektek van itt munkátok, és nem a ti pátyolgatásotok az igazi feladat. A széfből elővett papírokat nyálazza továbbra is, és mintha pasziánszozna, úgy rakosgatja ki a fényképes iratokat. Ha rátekintetek a lapokra, embereket láthattok rajtuk, akikről hamarosan megtudjátok, hogy különleges képességekkel bírnak. A nagy piros X egyértelműen jelzi, mi történhetett velük. Fejetekben megfordul, hogy a küldetés mégsem ígérkezik olyan egyszerűnek. Még nagyon az elején vagytok, a fényképek közül viszont felfedezitek egy kapitány és egy hadnagy arcát. Méghozzá a 2. osztagból. Úgy néz ki, hogy az elfogás két nagymesterét küldték ide, egyszóval nem lehet félvállról venni a dolgot. Ügynökötök elkéri a papírjaitokat, majd gyorsan elszalad a lakásból. Valószínűleg a munkátokat biztosítja be. Percek telnek el, és még mindig nem tért vissza egyedül hagyva benneteket. Annyira elsietett, hogy a széfből kivett okmányokat elfelejtette visszatenni. A sok kupac között egy fiatal kislány képét láthatjátok.

Ahogy a mennyben, úgy a földön is Red20Haired20Anime20Girl

Ha jobban megnézitek a papírokat, kiderül, hogy 16 éves és képességei vannak. A kitakyuushuu-i Középiskolába jár. Danai Oriko a neve, és mozgás másoló. Ha lát egy mozdulatot, azt egy az egybe megismételheti. Olyan, mint egy kamera. Ha tovább olvastok, azt is megtudhatjátok róla, hogy a küzdősportok nagy rajongója. Egyszer indult egy versenyen, és könnyűszerrel első helyen végzett. Az ügynökötöknek vigyáznia kell rá, ahogy az összes többi papíron található emberre. Rengeteg különféle képességgel rendelkező személyről olvashattok.
Alig negyven perc múlva már meg is jött az ügynökötök, és egy névjegykártyát nyújt a kezetekbe a nevetekkel, és a munkahelyetek címével. Mindannyian fel vagytok véve, a négy nagy családhoz. Itt az ideje, hogy szétváljatok és munkához lássatok.

Verashu Suwun as. Suminoe Sayuri

Te könyvelőként próbálsz beilleszkedni a Narahama családba. Nem tudsz szinte semmit se arról, hogy mit kell majd tenned, de annyi biztos, hogy a pénzhez lesz közöd. Amint az impozáns épület főbejárata elé érsz, tátva marad a szád az üveg felhőkarcoló látványától. A Nap fénye olyan hatást kelt az épületen, mintha aranyból lenne. Ahogy bámészkodsz, majdnem fellöknek, s ez visszaránt a valóságba. Igen tetszetős a látvány, de dolgod van. A fotocellás ajtóba egy négy szirmú virág van belegravíroztatva. Ismerős a helyzet, mintha csak egy seireitei-i nemes birtokára lépnél be. Hiába, a tradíciók szinte azonosak. Ahogy belépsz az épületbe, emberek százaival találod szembe magad, akik össze-vissza haladnak, némelyik szalad, de van, aki csak a szendvicsét zabálja a szökőkút alatt munkatársaival beszélgetve. Az információs pulthoz haladsz, és ha bemutatkozol, neved hallatára, azonnal a 17. emeletre irányítanak, Surayoko Imanéhoz. Ha rákérdezel, ki az, nem nagyon válaszol, csak annyit mond, menj tovább. Fent a 17. emeleten egy hosszú folyosó vár rád. Végig szamuráj kardok és páncélok vannak kirakva, és a falon egy freskó húzódik végig, ami mint egy képregény, végigvezeti egy hős történetét. Bár a korok különböznek nagyon, szóval képtelennek látszik, hogy egyetlen hősről szóljanak. Történelmi ismereteid is bizonyítják, hogy lehetetlen. A fele képcsoporton a hős elveszítette egyik szemét, és egy kendő takarja. Egyre jobban furcsállod a dolgot, mikor hirtelen elérsz az iroda bejáratához. A csodálatos mese a hős szamurájról véget ér az ajtónál. Bekopogsz, és egy kellemes hang engedélyt ad a belépésre. Odabent egy öltönyös úriember fogad, karddal az oldalán. Mégsem a kard okozza a megdöbbenést, hanem az, hogy le van takarva a bal szeme. Pont úgy, ahogy a festményeken is. Felkelti gyanúd a dolog, de az is eszedbe jut, hogy sok gazdag ember önmagát festeti le bizonyos hősi csatákba. Nem ritkán láttunk már szakállas vén Napóleont, vagy 15 éves Caesart. Egy teával fogad, majd pipájára rágyújtván várakozik.

- Üdvözlöm a Narahama család központjában. Én Imane vagyok, a személyi testőr. Egyelőre még nem engedhetem be a mélyen tisztelt Uramhoz. Személyes adatai igen nagy tudásra utalnak. Ezért is szeretnénk egy igen fontos feladattal megbízni, rögtön az elején. Szerintem Önnek menni fog, széphölgyem. A Kirayo család pénzügyi mozgását szeretnénk, ha elrendezné és számunkra is átláthatóbbá tenné. Pénzmosásra gyanakszunk, és már csak egy jó bizonyíték kéne a per elindításához. - magyarázza gyorsan.

Az alap formalitások, meg a sztereotípiához hű beszélgetés lemaradt. Az ügynökötök jó munkát végzett. Imane eléd tol egy jó adag papírt, és egy kulcsot, rajta egy szobaszámmal. Az irodádé. Saját irodád is lett hirtelen. A papírokon, egy számítógép leírást, és kódot is találsz. Imane intett, hogy végzett veled, mehetsz dolgozni. Gyorsan lerendezett…

Yuko Yoshida as. Ishikawa Chou

A multifunkciós ember neked nem jelent túl sokat, de megfordul a fejedben, hogy valami olyanról lehet szó, amit a törvény nem igazán engedélyez. Akárhogy is legyen, felvettek téged a családhoz és a munka az munka. Habár a munka számodra egész mást jelent, mint azt gondolják. Kissé feszülten lépsz be a hatalmas felhőkarcolóba, amit egy katana domborműve díszít. Odabent egy hagyományos Japán palota berendezését ismered fel. Alig látsz embereket az előtérben. Találsz egy információs pultot, ahol ha bemutatkozol, azonnal megtudják mondani, merre menj. Nem akárki fogad: Hazaka Takechi, az egyik fiú, aki örökölheti a cégeket és az üzletet. Ahogy a kiismerhetetlen épületben kóvályogsz, még egyszer megfordul a fejedben, hogy ez a multi funkciós ember nem takarhat sok jót, pláne, ha magához az örököshöz igyekszel éppen. Egy jó 15-20 perc múlva sikerül megtalálnod a helyet, ahová irányítottak, ami nem volt más, mint egy kis kialakított dojo. Amint belépsz, ismerős látvány fogad, leginkább az Akadémia edzőtermeire hasonlított nagyon. Középen két védőfelszerelésbe öltözött figura harcol egymással fakardok segítségével Hamar rájössz, hogy most éppen kendot gyakorolnak. Amikor meglát téged az egyik, gyorsan „végez” ellenfelével, aki egy meghajlással elfogadja vereségét. A nyertes levette a maszkját, és egy rokonszenves, hosszú hajú férfiút vehettél észre. Mosolyogva eléd áll, majd meghajol.

- Ön Ishikawa Chou, igaz? Hazaka Takechi vagyok, és azért küldtek engem, hogy meséljek egy picit a feladatáról. A jelentkezési lapjából kiderült, hogy Ön a mi emberünk. Ahogy elsimította azt az amerikai gyilkosságot, igazán lenyűgözött minket. Most csak információkat szeretnénk, hogy szerezzen, ha érti, mire gondolok. A Narahama család igen furcsán viselkedik mostanság. Olyan, mintha harcra készülnének, és ugye ha ez bebizonyosodik, akkor egy megelőző csapással elintézhetnénk, hogy maradjon a béke. Gondok adódhatnak abból, ha nem számítunk egy harcra, és letámadnak minket. Különösen a Narahama család apjára kéne figyelnie. Sokat perlekedett mostanság, és elég pénzt összegyűjtött egy sereg felállításához. Szóval, ha kérhetném, nézze meg, hogy mi folyik ott. - magyarázta, és egy mosollyal nyugtázta le mondandóját. Alighogy befejezte, azonnal belépett egy régi, díszes szamuráj ruhában egy hosszú szakállas férfi.
- Fiam, beszélnem kell veled! Most! - adta ki az utasítást az apuka azonnal.

Takechi csak bólintott egyet, és rögtön el is indult. Ha véletlenül nem tudnád, hogy mit kezdj magaddal, egy kéz a válladra kerül. Ha megfordulsz, egy jó 210 centis európai fazont találsz magad mögött komornyik ruhában. Hogy hogyan került ide, arról fogalmad sincs, de rezzenéstelen arca elárulja, hogy valamit ő is tud, és nem kell kikezdeni vele.

- Kérem, kövessen. - utasít téged monoton hangján, és választ sem várva megfordult, és elindult. Ha követed, egy kis szobába vezet téged, aminek az ajtaján a te „neved” áll. A szobában egy számítógép, és egy láda vár rád. A ládában különböző eszközök és fegyverek vannak. Nem igazán értetted, hogy mit is várnak tőled, de úgy látszik elsősorban kémkedéssel bíztak meg azok, akik után kémkedsz. Ironikus.

Yamasaki Shizuka as. Sawada Midori

Ha elfogadod ügyvéded segítségét, valóban veled tart, de kissé feszültnek látod. Ügyvédként a Kirayo családhoz szándékoztál belépni. Az ügyvédekről köztudott, hogy jól informáltak, szóval nagyon figyelned kell magadra, hiszen lehet, hogy te fogod leghamarabb megtudni, hogy ki is a gyilkos, akit kerestek. Egyelőre csak annyival tudtál foglalkozni, hogy egy külvárosi épületkomplexumba haladtok, ahol futurisztikus építmények vannak. Az egyik üvegpalotától a másikig sétáltok, mígnem egy térképet találsz. A központi épület egy legyező alakot vesz fel, rajta a piros, telített körrel, ami a Japán zászlóból már közismert. A felkelő nap… rengeteg napelemet találsz, talán a Nap igazán sokat jelenthet nekik. A főépületben a társad jó sok emberre köszön rá és eléggé céltudatosan közlekedik. Ha nem fogadtad el a segítségét, akkor össze-vissza bolyongsz, azon bánkódva, hogy miért is nincs valaki, aki ismeri a környéket. Akkor egy embernél kérhetsz segítséget, aki egy információs részleghez irányít egy másik épületbe, ahol visszaküldenek ebbe az épületbe, hogy itt megmondják, hogy keresd fel Ishitsu Akeramo-t. Mikor megtalálod az irodát, egy marcona kiöltözött egyénnel találod szembe magad, aki még több papírral vár. Be se mutatkozik és kétségkívül eléggé udvariatlan.

- Az a nyomorult Narahama folyamatosan pénzmosással vádol minket, meg azt terjeszti rólunk, hogy egy drogüzlet is beletartozik a keresletünkbe. Hát nem felháborító? Csak annyi lenne a dolga, hogy lepattintsa rólunk a Narahama ügyészeit, és intézze, el, hogy egyszer s mindenkorra békén hagyjanak. Világos? – darálta le, és már intett is, hogy menj el. Kissé hoppon maradva, egy rakás irattal a kezedben irányítanak el egy a nevedre kiállított szobához, ahol nekilátsz a papíroknak. Észreveszed, hogy a bevételek fele egy Kirayo Casino nevű helyről származik., amit furcsának tartasz. Merengésedből egy lány érkezése szakít ki. Kedves tekintetéből kiolvasod, hogy nem ő gyilkolássza halomra a népet.

- Szia, Kirayo Ugamini vagyok. Kirayo Hadako lánya. Csak jöttem megnézni, az új munkatársunkat. Tudod, az az ember, akié ez a szoba volt, sajnos eltűnt. Nem tudjuk, hogyan, de elment a birtokunkra, és soha többet nem jött vissza. Ki érti ezt? - mondta, akár egy választ is várt tőled, de a mosolya egyre inkább hátborzongatóvá vált. Kicsit elbizonytalanított a dolog. Kimegy, és az ajtót gondosan becsukva maga mögött, egy jól hallható kuncogással távozott. Kezdesz félni az új munkahelyedtől. Azzal nyugtatod magad, hogy hamarosan úgyis vége lesz, és mehetsz haza.

Sakai Kotomi as. Aomiya Madoka

Talán te vagy a legmagabiztosabb négyőtök közül, hiszen ha harcost kérnek, akkor nem fogsz holmi kétséges parancsokat kapni. Mondjuk az fúrja az oldalad, hogy minek egy harcos, ha béke van, de ezt majd a Deruko családfő el fogja mondani… legalábbis reményeid szerint. A cím egy magas épületet jelölt meg, amibe ha belépsz, rengeteg embert látsz, sorszámokkal a pólójukon, és valami regisztrációs papírt töltögetnek. Némi kacaj is hallható volt azokból az irányokból, ahol észrevették, hogy nőként, nem valami hatalmas testtel érkeztél a „versenyre”. Hamar megtudod, hogy egy házi selejtezőt tartanak, hogy megtudják ki is méltó arra, hogy bejusson. Egy informátortól megtudod, hogy 15 elit harcost, és 60 további harcost keresnek. Alig két órán belül, elvégzed az összes regisztrációs részt, és máris a harci terepen találod magad. Ellenfeleidet sorban győzöd le, a legnagyobb meglepetésre. Karddal harcolni egy shinigaminak olyan, mint egy kétgyerekes anyának nutellás kenyeret készíteni. A gépfegyverekhez nem igazán értesz, de a verseny végén kitűzött felvételi papíron a 15 elit között találod az álneved, akiket haladéktalanul vártak Deruko Miyoi szobájában. A családi címerrel ellátott ajtón, a 15 kiválasztott akadály nélkül léphet be. Négy gyerek, és az anya fogad titeket. Ha netalántán azon akadnál fenn, hogy miért nem az apa a vezető, hamar megkapod a választ.

- Üdvözlöm önöket. Ha nem tudnák, én vagyok a Deruko család vezetője. A férjem pár éve egy súlyos betegség áldozata lett, és végrendelkezésében rám hagyta a családod örökösei helyett. Azért kértem, hogy vegyenek fel harcosokat, mert félünk a harcoktól. A Hazaka család szamurájokból álló elit alakulatot hozott össze egy szempillantás alatt. A Kirayo család megvádolt minket azzal, hogy 25 éve benne voltak a felmenőink a merényletben, amiben hatalmas pénzügyi károkat szenvedtek. Kellemetlenül érezzük magunkat egy ekkora fenyegetéssel szemben. Azt szeretném, hogy a maguk alá kiosztott négy emberrel együtt védjenek meg minket. Önöknek saját szobát és edzőtermet biztosítottunk. Ott fogja várni Önöket a négy beosztottjuk. - mondja halk hangjával. Hasonlít a negyedik osztag hajdani kapitányára, Unohanara. Kotomi, ha elmész a saját kiosztott helyedre, valóban ott találsz négy embert. Egy mesterlövész, egy fegyverspecialista, és két jól képzett harcos.

- És most mi legyen? - kérdezett a mesterlövész- Annyit mondtak nekünk, hogy várjuk be a csapatvezérünket, aki megérkezett. Személy szerint kimennék valahová enni, mert mindjárt éhen halok. - mondta igen lazán, és hátradőlt ennek fényében.

- Nyugi van. - csitították el, majd mind a négyen rád néztek. Tőled vártak utasítást. Talán a küldetésedbe besegíthetnek, kérdés, hogy hogyan.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Kedd Márc. 29, 2011 7:04 am

Örültem volna, ha a küldetésre már előbb felkészítenek; amatőr munkát végzett a vezetőség. Ha én szerveztem volna meg, már bizonyára hetekkel ezelőtt felkészítem a küldetésre alkalmas személyeket. Hiszen nem mindenki tud hazudni, még ha az életük is múlik rajta, megfelelő háttérismeret nélkül pedig túl könnyen bele lehet bukni egy ilyen vállalkozásba. Persze én azon kevés személyek közé tartozom, akik a megtévesztés mesterei, s ugyan már úgy élem az életem, ami nem csak engem, hanem környezetem is boldoggá teszi, ugyanakkor nem felejtettem el, mit is jelent szerepet játszani.
Bármennyire is gondolkozok, képtelen vagyok értelmes indokot találni arra, miért is nem kéne nekem letagadnom imádott Miyokomat… Egyúttal jegygyűrűm is eltávolítom ujjamról, amit egyenlőre csak egyik zsebembe süllyesztek. Kénytelen vagyok igazat adni a misszió eligazítását intéző személynek, túl nagy kockázatot jelentene ilyen sok személyes infó. Az álnevekhez álszemélyiség is társul, s így is eléggé nehezíti a dolgomat az, hogy álmúltamként csak néhány iskola, valamint cég neveit magolhatom első munkanapom előtt. Legalább üzenetet küldhetek családomnak, hogy megnyugodhassanak, miszerint minden rendben van. Hiányozni fognak, már most hiányoznak, s biztos, hogy ha visszatértem, egy teljes heti vakációval jutalmazom meg magam, amit csak Miyokoval, Kai-al és Macskával leszek hajlandó eltölteni.
Addig azonban vár a munka, s jelen esetben a munka új értelmet nyer számomra. Azonban még mielőtt elvonulhatnék a lakásomként üzemelő főhadiszállásomra, néhány fényképet találunk, s mellettük egy jelentést, mely különleges képességeiket tárgyalja. Ezek a bizonyos esperek ha jól értem, életveszélyben vannak… Azonban egy pillanatra levegőt is elfelejtek kapni, amikor meglátok magamról egy kétség kívül nem éppen előnyös fotót, közvetlenül hadnagyomé mellett. Tudtommal nem vagyok esper, ráadásul legutóbb csak Macska miatt jöttem át az Emberek Világába, hogy ne fogyjunk ki kutyakajából és bolhairtóból. Végül is, kétlem, hogy néhány ember képes lenne igazán ártani nekem, pláne, mivel póttestben vagyok, és ha még tönkre is teszik a testet, én már gyakorlatilag halott vagyok és képtelenek lesznek elpusztítani… A többi esper fényképével nem sokat foglalkozok, jobban érdekel az, mit keresett az én arcom is a többi között, így csak átfutom őket megpróbálván memorizálni őket. Bizonyára holnap már elfelejtem az arcvonásaikat, de lévén másolatot nem tarthatunk belőle, nem vagyok hibáztatható érte.
- Sok szerencsét, Kotomi-chan. – búcsúzok el tőle, majd a többi tiszttől is, akiknek egy-egy mosolyt is küldök. A Shizuka nevű lányt sajnos nem tudom kifaggatni, hogy mi van régi osztagommal, bár a legfurcsább az egészben, hogy egyáltalán nem ismerős az arca, márpedig én azért sokakat ismerek a 10. osztagból. Mégis csak a hadnagy voltam, s én intéztem minden egyes adminisztrációs munkát, de még az edzések felügyelete is a leggyakrabban rám hárult. Biztos valaki új, ki tudja.
Az eddigiek alapján egyértelmű, hogy megfigyelés alatt tartanak, emiatt a kockázat nagy, azonban a küldetés az küldetés. Így a következő reggel szépen kicsinosítva, fülig érő titkárnőmosollyal, s nullás szemüveggel lépek be a hatalmas épületbe. Önbizalmam egy pillanatra megrendíti, hogy mennyi ember van itt, hisz egyáltalán hogyan is találok el a „főnökömhöz”? A tükröződő ajtó felületén megpillantva magam azonban elfeledem eme aggodalmaimat; talán mégis van abban valami, hogy az vagy, amit viselsz… vagy legalábbis valami ilyesmi. A jegygyűrűmet óvatosan blúzom mögé rejtem, amit előzőleg egy Kai-tól kapott nyakláncra erősítettem, valamint egy szemüveg igazítás után már a recepcióhoz is lépek, ahol valamiféle útbaigazítást kérek. Ez a bizonyos Surayoko Imane bizonyára a közvetlen felettesem lehet, több kérdésem nem lévén pedig a megadott irányba is indulok.
A lépcsőzés után – a lift nekem olyan groteszk meg félelmetesnek is tűnik… szerencsére jó kondiban vagyok – sikerül megtalálnom ezt a bizonyos 17. emeletet, az aranyló tábla mellett pedig igazi kiállítást sikerül megpillantanom. A festmények mintha egy történetet mesélnének el, ám nekem valamiért a hős arca nem tűnik odavalónak… Nem beszélve arról, hogy mindegyik festmény egy teljesen másik történelmi kort jelenít meg. Még csak történésznek sem kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki megállapítsa.
- Üdvözletem, Uram. Suminoe Sayuri vagyok, a cég új munkatársa. – hajlok meg a formalitásoknak megfelelően egy konszolidált mosollyal arcomon. Ami pedig a félszemű alakot illeti, vagy nagyon szereti a történelmet, vagy csak szimplán zakkant, ha képes volt saját magát felfestetni azokra a portrékra. Hiszen így már kezd értelmet nyerni, miért is az a sok festmény a folyosón. Szemet szúr, hogy egy katana is van az oldalán, s igazán foglalkoztat, vajon képes-e azt forgatni, vagy csak szeret szabadidejében ősi relikviákkal és nemes fegyverekkel pózolni.
Mint hamarosan kiderül, ő „csupán” a személyi testőr, amit már csak azért furcsállok, mert egy átlagos testőrnek nem jár külön iroda meg pozőr képek sosem volt hőstettekről. Arcom mégis rendezett marad, s egy biccentés kíséretében egyezek bele a feltételekbe. Ugyan fúrja az oldalam, hogy egy ennyire… személyes ügyet hogy képesek egy ennyire nem bennfentesre bízni, mindezt inkább nem jegyzem meg, hisz ezáltal csak elszalasztanám a lehetőségem. Az iroda kulcsát megkapom, ahogyan a kutatáshoz szükséges iratokat is, így egy udvarias elköszönés formájában be is rendezkedek az irodámban. Remélem, hogy ebben a bizonyos irodában van kávégép, mert előre látom, a kutatástól hosszú nap vár rám...

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Csüt. Márc. 31, 2011 4:01 am

Oké, csak költői kérdés volt. Nem hittem, hogy válaszol erre. De ez ijesztő… milyen helyszínelés kiskoromban? o.O Mármint az ál’ kiskoromban. Itt spoilerezik nekem mikor még el se olvastam hamis életemről szóló lapokat! A kezemben fogott papírkötegre nézek, ismét bele-bele olvasva. De nem tanulmányozhatom tovább, mert a tiszt el is kéri őket, majd nagy sietve távozott ott hagyva minket a nyitott széf mellett. A kivett papírok hangját, szinte hallottam, hogy azt mondja „nézem meg őket”. Így hallgatva a beképzelt belső hangjátékra tanulmányozni kezdtem őket tekintetemmel. A kíváncsi figyelésem során a legszembetűnőbben megakadt a szemem. Egy fiatal leányzót ábrázolt, felkeltve érdeklődésemet kezdtem el megnézni adatait, amiből megtudtam a nevét, korát, iskoláját… csupa általános dolgot, de a képességes rész már cseppet sem mondanám normálisnak. Valószínűleg ez olyan nagyon nem érint bennünket, de azért az arcomon lévő szemkötővel rögzítem a látottakat. Sose lehet tudni. Ezért is rögzítettem vele a többit is, akik szerepeltek a felsorakoztatott papírhallomban. Emiatt fel se tűnt az idő múlása, csak akkor eszmélek fel mikor a tiszt visszaért. A kezembe adott névjegykártyát nézegetve, igyekszem memorizálni a hamis nevet. De, még mindig nem békéltem meg vele. A sok macera után már indulhatunk is a munkába. Persze mire eljutott az agyamig, hogy talán menni kellene az volt egy idő, már ketten elhagyták addigra a szobát. Egy kisebb integetés kíséretében, amit búcsúzóul szánok, elindulok a szállásra, ahol lehetek addig, míg a küldetés tart. Ott várt rám a gigai, amibe minden bizonnyal be kell költözni. Nem szeretem a póttesteket! >.> De ezen most nem nyavalyoghatok. Sokkal inkább érdekel, hogy mit is akarhat kezdeni ez a Hazaka egy multi funkciós személlyel? oO Bár én csak dolgozó vagyok, teszem azt, amit a főnökök dirigálnak. De pontos információk hiányában egy kicsit idegesítő a dolog. Azt se tudtam hirtelen, milyen ruhát kellene viselnie egy multi funkciós embernek, hogy legyek így hű a szerepemhez?! Nem agyalva ezen túl sokat fogtam az első ruhát, ami a kezembe akadt, majd úgy viharoztam el ál’ munkahelyemre. Nem hiányzik, hogy első nap késsek, ezzel elrontva a küldetést. Nem mintha a szerepjáték az erősségem lenne, szóval fogalmam sincs, miért én voltam az egyik, akit kiküldtek erre a feladatra. Amint a megadott utcára értem keresni kezdtem a házszámot, amit sikerült megjegyeznem a névjegykártyáról. Amint megtaláltam az épületet lassan emeltem rajta végig tekintetemet.
~ Hű, de nagy… Surprised

~ csodálkozva néztem egy ideig, az égig nyúló létesítményt, mire sikerült rávennem tűkön ülő személyemet, hogy belépjek ajtaján. Az imént látott Japán fegyver, ami díszítette az épület kolosszust nem hittem volna, hogy ennyire jelentős lesz a bel térnél. Körülnéztem, elég kihalt, alig vannak páran… de nem foglalkoztam vele, mert az információs pult sokkal jelentősebbnek bizonyult most számomra.
- Ööö… Jó napot! A nevem Yu… khm… Ishikawa Chou, a multi funkciós… - rögtön a közepébe is vágok a pultnál, ahol szerencsére nevemet még időben sikerült korrigálnom. Kicsit húzós lett volna, hogyha az eredetivel mutatkoznék be. Már itt az elején hibázok, mi lesz akkor később? De végig se sikerült mondanom, mert már a nevemet halva tudták, hogy merre is kell mennem. Szóval Hazaka Takechi, egy kis cégörökös… tudnám, hogy az új munkaerővel miért nem a vezető foglalkozik. Főleg, hogyha egy ilyen burkolt mindenesről van szó, ez a multi funkciós kifejezés már kezd az idegeimre menni. Szerencsére nem kell sokat agyalnom ezen, mert bő negyed óra elteltével odaérek ehhez a bizonyos örököshöz. Ahogy beléptem a megadott szobába egy dojora emlékeztető helyre kerültem, ami rémesen hasonlított a régi Akadémiai edzőtermekre. Bár, kevésbé szerettem ott lenni, mint a kis zugomban, ahol kísérletezhettem. Némán, karba tett kézzel dűlök a falnak és nézem a kis „harcot”, amit a két fura ruházatba bújt fickó között folyt – egyáltalán nem rémlik, hogy minekünk az Akadémián valaha is kellett volna, ilyesmit felhúzni ilyenkor. oO - Nem szeretek senkit se gyakorlás közben zavarni, mert Én se tűröm meg, ha zaklatnak kísérleteim során. Így türelmesen megvártam az apró küzdelem végét, aminek egész hamar vége lett mikor az egyik észrevett. Könnyed csapásokkal fölénybe került és győzedelmeskedett küzdőpartnere felett. A remek kardhasználaton meglepődtem, bár ennél jobb vívót is láttam már életemben. A nyertes felém sétált miközben az arcát takaró maszkot levette, így esélyt kaptam arra, hogy lássam, hogyan is néz ki. Jó vágású alak nem vitás, fogadni mernék, hogy kapós a lányok körében. A meghajlást viszonozva hallgatom végig hosszú monológját. Visszavonom… állítom, a beszélőkéjéért szeretik. oO
~ Mit művelsz Yuko? scratch

Ez nem vall rád. ~ szólom le magamat gondolataimban, amiért egyre furcsább képzelgésekbe kezdtem. Sikeresen visszatérve a feladatra, némán hallgatom végig beszédét, melyben több érdekes dolgot is megemlített, amit én valahol kihagyhattam. Milyen gyilkosságot simítottam el? Shocked

Mindegy… még is most csak egy szerepet játszok és hűnek kell lennem hozzá. Úgy teszek, mint aki érti, miről van szó - mondjuk a nagy részét értem is természetesen ˇ.ˇ-.
- Igen én lennék. Köszönöm a dicséretét, bár a gyilkosság elsimítása egyszerű feladat volt. – talán kicsit nagyzolós a szövegem, de senki se mondta, hogy nem lehetek ilyen. >.< Építsünk, azért a karrierre. Áhá, a Hazaka család a multi funkciós alatt, ezt értette… de miért is, olyan ismerős ez a Narahama? Ez nem a másik család, ahol kémkedni kell…oO” - Szóval röviden, azt szeretné, hogy vegyüljek el a Narahama családba és játsszak besúgót? – kérdezek rá biztonság kedvéért, nehogy félreértelmezzek valamit ennyi szöveg után. Nem hiszem el, vagyis nem akarom elhinni a hallottakat. De elég vicces, hogy utánuk kell nyomoznom erre ők is azt szeretnék, hogy kémkedjek. Remek -.-’’. Nem sokkal ezután lépet be egy szamuráj ruhába öltözött, idősebb férfi. A ruháját valahova a régi korok környékére tenném, nem mai divat ez az Embereknél. Azt hiszem, ez a család nagyon rá van kattanva erre a Szamurájos időkre. Nem volt túl bőbeszédű alak. De elég egyértelművé vált számomra, hogy valószínűleg Ő a főnök a beszéde alapján. Rossz lehet örökösnek lenni fiacskám. :/ Egy kisebb illedelmes meghajlással ’köszöntem el’ a távozó Takechitől, aki kiadta a feladatot, és a gyors látogatást tett főnöktől. Egyedül maradtam a dojoban és hirtelen, azt se tudtam mi tévő legyek. Már épp magam akartam útra kelni a hirtelen tehetetlenségből, mikor valaki megfogja a vállamat. Sikerült lebeszélnem magam arról, hogy bármiféle agresszív lépést tegyek, mert rögtön megfordult a fejemben, hogy valami judó szerű vállon átdobás hajtok végre, de az nem lenne túl előnyös lépés. Mivel most a bizalmukat kell elnyernem, hogy többet tudhassak meg a küldetés érdekében. Lassan fordultam az idegen felé, hogy lássam ki, mert halálra rémíteni. A válasz egy hatalmas termetű, pingvin ruhás alak volt, nem valami bizalomgerjesztő annyi szent. Tömören megfogalmazva a mondanivalóját indul el. Ez most tényleg utasítgat? Mondjuk, talán nem lenne bölcs döntés ellene szegülnöm… bizonytalanul megindultam utána, igyekeztem vele lépést tartani. Az úti cél, mint kiderült egy szoba volt, melyen szerepelt a nevem, mármint az álnevem. A lényeg név, név és hozzám tartozik. Amint belépek rögtön a számomra igazán jelentős dologgal találom szembe magam. A számítógéppel. A második, ami rögtön szemet szúr az a fegyverekkel teli láda. Értetlenül nézek a dobozra egy ideig, hisz nem azt akarták, hogy kémkedjek a Narahama feje után, még is mi szükségem lenne fegyverekre? Vagy most mi ez? Eléggé bonyolulttá válik ez a multi funkciós feladatkör. Pedig azt hittem egyszerű lesz, de csak meg tudom oldani. >.<

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Kedd Ápr. 05, 2011 4:23 am

Eléggé korán van még nekem. Sőt borzasztó korán van. Eltelik egy kis idő, és ismét átgondolom, mit mondtam az előbb. Valami igen furcsán hangzott benne… Mit is mondhattam, ami még álmosan is furcsának hathat. Mikor legutóbb álmosan beszéltem az sem tűnt föl, hogy egy képzeletbeli pingvinnel beszélem meg milyen halat érdemes venni a halacskás halpástétomhoz. Eszembe jutott! Félremondtam az osztagom. Micsoda hatalmas baklövés. Ha ezt hallotta volna a kapitányom vagy a hadnagyom, elástam volna magam. Azonnal korrigálnom kell. Ez halaszthatatlan, míg mind itt vagyunk egy rakáson. Hatalmas levegőt veszek a másodperc tört része alatt, mintha mondani szeretnék valamit. A mondat benn ragad, és kifújom a levegőt. Hogyan mondjam ezt el nekik? Furán fog hangzani. Nem baj meg kell tennem. Hírtelen meghajolok.
- Bocsánatot kérek mindenkitől, de olyan korán volt, hogy félrebeszéltem. Valójában a hatodik osztaghoz tartozok. Mindenkitől elnézést kérek a baklövésemért! - Az arcom vörösödik, azt hiszem, olyan vagyok, mint egy rák.
~Vagyis finom és ízletes?~ na megszólalt a legzseniálisabb ember, aki erre reagálhatott. Mit ne mondjak az én kardom. Ezek után néma csönd következik. Most vagy túldramatizáltam, vagy mindenki kiakadt rajtam. Kis idő telik el mire megnyugszok. Kísérőnkre nézek, látom nincs kedvére, mégis felajánlja a segítségét. A legjobb lenne visszautasítani, de eléggé félénk vagyok, ráadásul szerepet sem játszottam sosem. Irataimat kritikus szemmel nézem. Azt írják, ügyvédnek kell lennem. Ezzel a gondolattal nem sikerül megbarátkoznom. Még hogy én ügyvéd? Ez a legrosszabb vicc lenne, amit hallattam, ha vicc lenne. Sajnálatos módon ez a színtiszta valóság. Kénytelen vagyok elfogadni. Remélem sikerül jól végeznem a munkám. Ha valaminek nekiállok, igen lelkiismeretes tudok lenni benne, szóval ezt sem szeretném összecsapni. Miután átgondoltam a helyzetem, végül elfogadom a segítséget. Ha egyedül mennék, egyértelmű, hogy már az első nap köznevetség tárgyává válnék. Miközben elmélkedek, észreveszem egy fiatal lány képét. Kíváncsi leszek, mit kereshet itt egy fiatal lány képe. Nem tűnik olyan nagyon különlegesnek, inkább egyszerű és normális. Nem is foglalkozom vele többet, inkább megnézem a többi fotót is, ha fontos lesz, úgyis kiderül, mit tud. Talán kicsit túl könnyelműen állok hozzá? Nem. Inkább arcról van szó, hogy esélytelen mindegyiküket megjegyeznem és csak egynek tűnik a sok közül. Bár a képessége igen érdekes. Vállat vonok, ez külső szemlélőknek furán hathat, hisz egy hangot sem adtam ki. Kicsit elszégyellem magam, ilyen típus vagyok. A ruhákra nézek melyek közül válogatni lehet. Mi lenne megfelelő egy pályakezdő ügyvéd számára. Szívem szerint kedven iskolás lány ruhámat hoztam volna el, ám kicsit bután nézne ki. Találok egy szürke női kosztümöt. Ez tökéletesen unalmas egy magamfajta ügyvédnek. Egy magam fajta ügyvédnek? Sejtettem, hogy ezzel fog járni ez a munka. Kezdek skizofrén lenni, meg kell tartanom önmagam. Visszateszem a kosztümöt és kiválasztok egy fiatalos piros miniszoknyát és egy szürke hosszabbszárú pólót. Megrázom a fejem és grimaszolok egyet. Nem tehetem tönkre az önismereti zavaraimmal a küldést. Leveszem a kosztümöt. A két ruhadarabot emelgetem magam elé. Mit tegyek? Mélyen elgondolkodok. Megfogom a piros szoknyát és az inget, mely a kosztümhöz jár. A tökéletes összképhez kéne még pár kiegészítő, melyeket be fogok szerezni, amint az időm megengedi. Büszkén húzom ki magam, összekötöttem a kellemest a hasznossal. Ilyen tökéletes is csak én lehetek. Kis idő múlva kísérőm türelmetlenül várakozik. Biztos megjegyzi magában, milyen határozatlan vagyok. Míg a leendő munkahelyem felé haladunk magamban próbálom memorizálni az eddig olvasott adataim, a név, amit kaptam, gyorsan belevésődik az elmébe, talán azért, mert nem tetszik, mikor kimondom, arra zöldtea pudingra gondolok melyet előző nap fogyasztottam el, illetve fogyasztottam volna. Igazán lelkesen bontottam ki, aztán a kitörő bűztől azonnal kifeküdtem. Mikor felébredtem már kifojt a padlómra. Azóta is olyan szaga van. Kicsit örülök is neki, hogy eljöttem. Legalább be tudok szerezni néhány finom ételt. Meglátom az épületet, mely, mint egy akadály tornyosul felém. Felnézek elkerekedett szemekkel. Nem akarok bemenni, ránézek a kísérőmre, hátha nem figyel és leléphetek, de sajnos nem áll módomban. Ezen a ponton gondolkozom el azon, most ez szép vagy giccses nekem. Nem túlzás egy legyező alakú főépület. Nem lehetne egy egyszerű főépület. Ettől csak még inkább elbizonytalanodok. Nyelek egyet, a torkomban gombócot érzek. Elátkozom magam, hogy miért kértem meg rá, hogy segítsen. Kicsit hírtelen váltok álláspontot, jelzem nem csak most, minden esetben képes vagyok erre. Remegő lábbal lépek az ajtóhoz, nyúlok a kilincs felé. Meg próbálom kinyitni az ajtót. Nem nyílik. Nem foghat ki rajtam egy fránya, keretes üvegajtó. Megint rántok rajta egyet. Miután a tekintetem a kilincs helyett a szemmagasságban lévő cetlire emelem, azonnal rájövök miért nem nyílt ki. „Tolni”. Ékeskedik eme gyönyörű egyszavas mondat az ajtón. Elvörösödök, hisz ezt a leendőbeli munkatársaim is látták, sőt még meg is mosolyogták. Az egyetlen ember aki nem mosolygott, egy komor, elegáns férfi, aki a terem közepén áll és szemmel láthatóan igen türelmetlen. Még egyszer meggondolom, hogy belépjek e. Hátranézek, hátha kapok valami támogatást segítőmtől. Ám ő már nincs mögöttem. Itt az idő, hogy elfussak. Visszanézek, ám a marcona tekintetű alak közeledik. Nincs választásom, belépek.
-El…- kezdek bele kicsit nyávogó hangon, köhögök egy halkat, álcázva határozatlanságom. –Elnézést, azt hiszem, jó helyen járok. A nevem Sawa…- Milyen udvariatlan alak. Be sem mutatkozik, sőt félbeszakít, és nem válaszol a kérdésemre. Ezen annyira megszeppenek, hogy még felháborodni sem tudok. Elmeséli minden problémáját, melyet majd nekem kell orvosolnom. „Hát nem felháborító?” kérdésére magamhoz térek, és azonnal helyeselni kezdek bólogatások közepette.
- Ó dehogynem! – Szerencsére elmondja konkrétan a dolgom, ennek azért örülök, de eléggé bizonytalan vagyok. Ismét jön egy kérdés. Világos-e? Hülyének néz? Pár mondatot még ilyen ijedten is megértek, főleg ha az ijesztő fazon mondja. Hírtelen szeretnék válaszolni erre, de csak a fejemben vagyok ilyen talpraesett. Remélem elég, ha annyit mondok „világos”.
- Vi… Vi… Oui Monsieur – Gyorsan korrigálom a bizonytalanságom, egyben megcsillogtatom francia tudásom is. Az már mellékes, hogy a tudásom ebben a két szóban merül ki. Ezt neki nem kell tudni. Azonnal rám sózza a nagy papírhalmot. Csoda, hogy kilátok fölötte. Nagy nehezen elvergődök a szobámig. Ezen mindenki csodálkozik, ugyanis útközben többször majdnem elesek a szemetes kosarakban és drótokban. Leteszem a papírokat az asztalomra és lerogyok a székemre. Túléltem egy japán irodát. Ettől igazán büszke leszek magamra. Megizzasztott ez a pár perc. Örülök, hogy kicsit magam lehetek a gondolataimmal. Ránézek a papírokra. Végre kevésbé veszélyes vizekre eveztem. Elkezdem gyorsan átolvasni. Különös ez a casino, talán a drogügylet nem kacsa? Erről a marcona alakról el tudom képzelni. Magányom nem tart soká, az ajtó nyílik. Én reflexszerűen felpattanok, és az ajtó felé fordulok, felkészülök még egy rémületet keltő arcra, de szerencsére pozitívan csalódok előbbi feltevésemben. Egy kedves lány lép be. A légkör hírtelen barátságosra vált. Kedvesen bemutatkozok én is.
- Nagyon örvendek, a nevem Sawada Midori. – Mikor ezt kimondom, egy fintor jelenik meg az arcomon, mivel meghajoltam szerencsére ez nem látszik. Már megint kellemetlen témára terelődik a szó. Tehát eltűnt, hát ez nem túl jó ómen, bár én egy shinigami vagyok, nem fognak ki rajtam… talán… esetleg… A mosolya láttán megáll bennem az ütő. Itt mindenki hátborzongató és furcsa… Nem akarok itt dolgozni. A lány hírtelen sarkon fordul, még kuncog is egyet, Kimegy én pedig lerogyok a székemre és megjegyzem magamban „Nem akarok elpatkolniii~” TT - TT

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Vas. Ápr. 10, 2011 8:22 am

A shinigami válaszai valamelyest megnyugtatók voltak, örültem neki, hogy tarthatjuk majd a kapcsolatot az otthoniakkal. Nagyon hirtelen kellett eljönnünk, ami nyugtalanító volt számomra, nem készültem fel arra, hogy el legyek választva Naracchitól akár hosszabb időre is. Mondhatni függője lettem a férfinek, mint valami drogos, úgy hozzászoktam a jelenlétéhez, az öleléséhez, az érintéséhez. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire fontos nekem, remélhetőleg gyorsan végzünk ezzel a küldetéssel és mehetünk haza. Nem tudom a másik két lánnyal mi a helyzet, de abban biztos vagyok, hogy Vera-chan is hasonlóképp érez, sőt! Ő nem csak párjától, de a lányától is elszakadt emiatt a küldetés miatt meghatározatlan időre, el se akarom képzelni az milyen lehet, ha már most is úgy érzem, hogy nehezen fog menni a feladatvégzés. De nincs más választásunk, 2. osztagosok vagyunk, szóval a feladatokra kell koncentrálnunk az érzéseinket meg félre kell söpörni.
Kísérőnk egy széfben kotorászott sokáig, az előttünk lévő asztalt pedig hamar megtöltötte aktákkal, mindegyiken egy-egy ember képe és adatai szerepeltek. Ahogy belenéztem néhány papírba, úgy tűnt, mindannyian különleges képességűek, akárcsak Hitomin. Egy pillanatra felötlött bennem a gondolat, hogy esetleg ő is veszélyben lehet, de ezt gyorsan ki is vertem a fejemből, neki nem eshet baja, ő annál sokkal erősebb, hogy egyszerű emberek ellen bántódása essen. Nézelődés közben kezembe akad egy fiatal lány dokumentációja is, akire leginkább azért figyeltem fel, mert hasonló képessége van, mint amilyen tulajdonságom nekem is volt... azaz van. Lehet, hogy én is esper voltam emberként és nem csupán tehetségemnek köszönhetem a sportbéli sikereimet? Bár az is igaz, hogy nekem teljesen új mozgássor vagy eszköz használata esetén szükségem van egy kevés gyakorlásra, szóval azért nem teljesen fedi a tehetségem ezt a fajta képességet, de azért elgondolkodtató... Segítőnk közben elment, nem is kevés időre, de végül névjegykártyákkal tért vissza, és azzal a hírrel, hogy mindannyiunkat felvettek.
- Sok szerencsét... Suminoe-san.
Kacsintottam rá Verára mosolyogva, miután lelestem a nevét a névjegykártyájáról, majd a többiektől is hasonlóképpen búcsúztam. Indulás előtt még alaposan felfrissítettem magam, és külsőmön is változtattam kicsit frizurám átalakításával, hajpánt nélkül, lófarokban indultam útnak. Személyiségemen azonban már nem mertem változtatni, növelné a lebukásom esélyét ha a szokásostól eltérően viselkednék, meg hát nem is minden harcosnak kell rosszfiús imázs. Jó leszek így, ahogy vagyok, a tudásomban nem kételkedhetnek csak azért, mert nem harapom ki az első szembejövő torkát.
A számomra megadott címen rengeteg ember várakozott egy hatalmas előcsarnokban. Kérdés nélkül is leesett, hogy miért van mindenkin szám, de hamarosan a számba is rágták, hogy egy megmérettetésen kell részt vennem. A lekicsinylő pillantásokkal és megjegyzésekkel nem nagyon törődtem, majd meglátják, hogy nem érdemes engem lebecsülni csak azért, mert egy fiatal, ártalmatlannak tűnő lány vagyok, és nem egy kétméteres hústorony. Bár a váratlan akadálynak és a hosszú regisztrációs folyamatnak nem örültem, de bíztam a képességeimben, és joggal tettem ezt. Póttest ide vagy oda, nem volt szükségem a shinigami erőmre ahhoz, hogy megmutassam valódi tudásomat, és ez a küzdőszőnyegen is kristálytisztán látszott. Bár rendelkezésemre bocsátottak egy kardot, az első néhány fordulóban még szükségem sem volt rá, volt hogy kétszer nagyobb ellenfelet győztem le, pedig csak szimpla cselgáncsban használt fogásokat alkalmaztam, de másféle küzdősportból is mutattam be elemeket, csak hogy sokrétűségemet bizonyítsam az esetleges bíráknak. Szép kihívás lett volna a katana használata nélkül végigküzdeni magam a mezőnyön, talán képes is lettem volna rá, de meg kellett mutatnom, hogy fegyverhasználatban is erős vagyok. Persze ezzel a dolgomat is jelentősen megkönnyítettem, némelyik ellenfelem kezéből megalázóan simán piszkáltam ki a fegyvert. Azért hogy ne legyen izzadságmentes a feladatom, arról a végén lévő ellenfelek gondoskodtak, ott már azért találkoztam valóban képzett harcosokkal, akik ellen már nem tudtam olcsó trükkökkel nyerni. Mindent egybevetve azonban nem okozott nehézséget a feladatom ezen része, és alapos ízelítőt adtam a képességeimből, melynek alapján szerencsére beválasztottak a 15 elit közé. Előszörre azért kicsit megijedtem, amikor nem találtam a nevem a listán, de aztán leesett, hogy álnéven szerepelek rajta Rolling Eyes

Tizennegyedmagammal sétáltunk fel a család fejéhez, aki a bemutatkozást követően beavatott minket a családok belügyeinek egy részébe és elmagyarázta, miért van szükség ránk. Testőrök leszünk, méghozzá igen szép számú testőrség, kíváncsi vagyok mennyire komoly ez a fenyegetés, amivel szembenéznek és mennyire csak paranoia. A hölgy érettnek és bölcsnek tűnt, szóval inkább az előbbi afelé hajlottam, hogy valós az aggodalma, hitelesnek hangzottak a szavai. De ha csak túl óvatos lenne, azt is megérteném, a gyerekeim védelmében én is mindent megtennék, amit csak lehet.
Az instrukciókat követve érkeztem meg a csapatomként kijelölt négy emberhez, akik az egyik fickó szavai alapján csak rám vártak. Nem volt valami bizalomgerjesztő banda így elsőre, de bíztam benne, hogy nem fognak lázadozni amiatt, mert egy nő a vezetőjük és elég megbízhatóak ahhoz, hogy a segítségemre váljanak.
- Szép napot mindenkinek! - csaptam össze a tenyerem határozottan mosolyogva, miután végigtekintettem rajtuk. - A nevem S... khm... Aomiya Madoka, én fogom vezetni ezt a csapatot. Csak annyit várok mindenkitől, hogy megbízhatóan és precízen teljesítse a feladatát. Örülnék neki, ha a tudtom nélkül senki sem menne sehova, egyelőre nekem se adtak konkrét utasításokat, így amíg nem kapunk bővebb felvilágosítást, addig készenlétet rendelek el. Ha a kolléga éhes, kénytelen lesz böjtölni legalább addig, amíg nem hallottam mindenkitől egy bemutatkozást. Aztán megpróbálhatunk esetleg rendelni valamit, rendben?
Fejeztem be a beszédet, megpróbálva pozitív benyomást kelteni ideiglenes társaimban úgy, hogy egyben határozottnak is tűnjek, és vezetői szerepemet is kihangsúlyozzam. Meglátjuk, hogy sikerült.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Szomb. Május 21, 2011 7:21 am

Verashu Suwun as. Suminoe Sayuri

Amint belépsz a hamis neveddel ellátott kis helyiségbe, meglepő látvány fogad. Teljesen be van rendezve, kis otthonos jelleggel. Mintha csak a dolgozók tudatalattijára akarnának hatni azzal, hogy jó itt dolgozni. Egy érdekes teagépet találsz, amin tetszőleges mennyiségű koffeint is be lehet állítani. Egy kis aranyos teakészlet van a polcon, három főre. Kiskanállal, alátét tányérocskával, plusz cukorral, esetleg mézzel. Díszes fából készültek a bútorok, mintha valami barokk palota egyik termében lennél, csupán a számítógép rondítja el a látványt. A tökéletes berendezés valamiért fúrja az oldalad. Minek egy ilyen szoba, egy most csatlakozó hölgynek? Miért akarnak ennyire szimpatikusnak tűnni? Egyre érdekesebb ez a küldetés. Mindenesetre ideje hozzálátnod a munkádhoz. Ha körbenézel a fiókokban nem találsz semmit, bár megpillantasz egyet, amin van egy lakat. Érdekes a kulcsolása, nem szokványos zára van. A csillag alakú lyuk arra utalt, hogy ezt nem akárki nyithatja ki. Minek a titkolózás, ha ennyire berendezték ezt a szobát? Amint bekapcsolod a gépet, szembe tűnik egy ismerős érzés. Hozzáérsz a bekapcsoló gombhoz, és azonnal megcsap. Lehetetlennek tűnt, ezért ez a nagy meglepődés. Itt egy shinigami járt, és itt hagyta a léleklenyomatát. Nem is annyira idegen számodra, csak fogalmad sincs honnan érezted utoljára. Nem ugrik be sehogy sem. Miközben agyalsz, a gép hangja azt jelezte, hogy készen áll a munkára.
Több fájl, és még annál is több szöveges dokumentum. Nagyon rá voltak állva a Kirayo családra. Pénzmosás. Nyilván valami legális üzletet kéne keresni, de egyre többet nézelődsz, egyre inkább szembe tűnik, hogy a pénzek valóban egy átláthatatlan hálón mozognak. Már mindenféle eszközt bevetsz, hogy megértsd a rendszerüket, mikor szembe tűnik, hogy egy rés van az egész közepén. Sehol nem találod ezt a lyukat. 3 óra olvasás, számolgatás, kutatás után elérsz egy fájlhoz, amit nem tudsz megnyitni. Találkoztál már titkosított mappával, de ennek nem találtad a kódját a listán, amit kaptál. Akaratlanul is bevillan egy shinigami képe. Háttal állt neked, és egy esernyőt tartott a kezében. Egy épületben. A fekete kimonója egyértelműen elárulta róla shinigami mivoltát. De egy épületbe minek az esernyő? Ezt valószínűleg ő helyezte el. Akkor lehet valami köze Soul Societyhoz vagy akármihez, amit ember még nem nagyon látott. De akárhogy próbálkozol, nem igazán sikerül feltörnöd, semmilyen kombinációval. Szemed letéved az elzárolt fiókhoz. Nem lehet annyira erős. Mégis csak egy kapitány vagy. Kevés shinigami lenne képes olyan védelmet felállítani, amit ne tudnál könnyedén megtörni, mégis emberek elől jól véd. Ha ki szeretnéd nyitni, akkor nem az emberekhez szokott módon kell hozzá látnod. Ha felnyitod, találsz benne pár levelet, meg egy cetlit, amin rengeteg kód van. Az első kód lehet a mappa kulcsa. SHC-76-Kirayo. Nem ilyenre gondoltál. Amint megnyitod csak még több mappát találsz. Vajon ki lehetett az, aki itt dolgozott? Talán sosem derül ez ki, de úgy néz ki, ő összerakta a kirakóst némiképp. Egy kaszinóba futnak össze a dolgok, csak egy a gond. Azt szinte képtelenség lekövetni. Elődöd próbálkozott vele, mert ahogy az összes többi adatot nézegeted, általában ügyfeleket követett le és jó pár ismétlődő vendéget, akiknek a nyereményeik jócskán érdekesen alakultak. Ez vajon reális? Amúgy a nézelődés után, nyúzottan dőlsz hátra, és az órára pillantva már eléggé későre fordult az idő. Észre se vetted, de besötétedett már.

Yuko Yoshida as. Ishikawa Chou

A kis szobádban lévő gép eléggé alapfunkciós. Meg maga a szoba sem egy különlegesség. Az, hogy van egy ablak a belső udvarra csak egy olyan bónusz, amit nem vártál. A fegyverek között van egy speciális mesterlövész puska, aminek a távcsöve valamilyen szupermodern technológiával készülhetett. Ha belepillantasz elsősorban nem látsz semmit, aztán megtalálod a bekapcsoló gombot. Egy villanással aktiválódik, és átlátsz vele a falakon, ahol az emberek hőmérsékletét látod, aztán a légmozgást is kiírja, meg hogy milyen magasan vagy. A hőmérsékleti kiírásokról nem is beszélve. Különleges kis szerkezet az biztos. A ládában még találhatsz füstgránátokat, egy órát és két vadászkést. Felkészültek. A számítógépre csatlakoztatva volt egy USB-s szerkezet, valamilyen adattároló. A képernyőjén megjelenő felirat tudatta veled, hogy valamit letöltött a gépről. Az érintőképernyős felszerelés fekete színű volt szinte teljesen. A képernyőjét nem igazán tudtad elkülöníteni a többi résztől. Olyan volt, mintha az egész egy képernyő lett volna. Ha hozzáérsz, megjelenik rajta egy olvasható dokumentum, amit megnyitva a „küldetésed” részleteit is megtudhatod.

„Üdvözletem!

A Narahama család vezetője, már régóta ellenszenvesnek tűnik számunkra. Úgy sejtjük, meg akarják indítani azt a háborút, amitől már évek óta rettegünk. Az Ön feladata kideríteni, hogy egészen pontosan hogyan próbálják ezt véghezvinni. Nagyon fontos ez a feladat, kérjük, haladéktalanul álljon neki a munkálatoknak. Az adattárolóján találhat egy pontos térképet a Narahama titkos családi birtokához.

Jó munkát!”

Yamasaki Shizuka as. Sawada Midori

Hosszas kutakodás után arra a következtetésre jutsz, hogy ha azt szeretnék, hogy megvédd őket, akkor többet kéne tudnod a Casinoról. Rajtad áll, hogy melyik utat választod. Az órák csak úgy elröppentek, ahogy minden egyes papírt végigolvastál. Csak az volt a probléma számodra, hogy semmivel se jutottál előrébb. Mintha lennének bizonyos sötét foltok, amiket nem igazán kötöttek az orrodra. A számítógépen is gyanúsan nincsen semmi használható. Ott is csak néhány számolás van, de egyébiránt semmi. Akkor pontosan mit is óhajtanak tőled? Az ajtó ismét kinyílt. Észre sem vetted, hogy társad ellépett mellőled. Nyilván a saját dolgait intézi.
- Midori kisasszony, most már eligazodik? Sajnos nekem el kellett mennem. Ahogy most sem itt lenne a helyem. Késő estére jár már az idő. Nem folytathatná inkább holnap? Szerintem pihenjen. Nyugodtan hazamehet. - magyaráz, mintha nem szeretné, hogy most itt legyél. Attól függetlenül, hogy egy shinigami, nagyon furcsán beszélt most. Bár valóban fáradt vagy, hiszen korán kellett kelned a mai nap. Még az osztagodat is eltévesztetted, olyan álmos voltál a reggel. Hiába az a koffein mennyiség, amit a nap folyamán juttattál a szervezetedbe. Bár éjszakázhatsz itt is. Végülis az a szende leányzó, aki napközben benyitott annyira bizalomgerjesztő volt, hogy senki sem maradt még itt éjszakára, de nem is hiányolták. Vajon miért? Talán érdemes lenne körülnézni az főépületekben is.

Sakai Kotomi as. Aomiya Madoka

A csapatod boldogan fogadta, hogy egy magadfajta hölgy lett a vezérük. Az egyik már felállt, hogy bemutatkozzon, és előadja magát.
- A nevem Juruga Hideichi, fegyverspecialista vagyok, és én kaptam meg a csapat taktikai személy funkcióját, ami speciális tárgyak birtoklását jelenti. - amint befejezte, leült, és felállt egy másik.
- Én Haretiki Iduzura vagyok. Katona voltam, az idegenlégióban. Úgy gondolom, jó szolgálatot fogok nektek tenni. - mély hangjával csak úgy bezengette a termet. Izomzatával együtt realizáltad, hogy biztos jó szolgálatot fog tenni.
- Nerai Otoko szolgálatára! Az én képzettségemet is a katonaság adta. Iduzura bajtársa voltam. Specialitásom a kis csapatos küldetések. - amikor mesterlövész felállt, az ajtó fölé szerelt hangszóró megszólal.
- A csapat egy elsődleges prioritású feladatot kap! Azonnal hajtsanak végre egy rajtaütést a Hazaka család egyik támadó csapatán. Elfogtunk egy rádió üzenetet, hogy hamarosan támadást indítanak. Az ellenség a főépület keleti szárnyától 500 méterre tartózkodik északi irányban. A taktikai felszerelésükben betápláltuk már a műholdas térképet, a tartózkodási helyzetükről. Azonnal tüntessék el őket! - kiabálta egy furcsa, rekedtes férfihang. Védelem. Így próbálnak védekezni? Ez furcsa. Bár, mégis csak jó még a támadásuk előtt elkapni a csapatot, és tény, hogy egy rajtaütés lesz a legjobb módszer erre. A fegyverspecialista azonnal előkapott egy telefonra hasonlító eszközt, bár egy kicsit furcsán nézett ki. Egy térkép jelent meg a kijelzőn, amin rajta voltak az adatok, hogy hova kelljen menni.
- Amúgy Hoko Initának hívnak, és gondolom, akkor lőttek a kajálásnak. - mondta a mesterlövész kolléga, és már fel is vette a fegyverét, és a hozzá tartozó kellékeket. Futó tempóban haladtok ki az épületből, mígnem kiértek az éjszakába. A válogatás eltartott jó hosszú ideig. Alig 5 perc alatt a közelébe álltok az ellenséges csapatnak, amit 7 főt foglal magába. A műholdas felvételen egyáltalán nem egy támadásra kész csapatot veszel észre, de van náluk egy papír fecni, amit a középen álló egyenruhás tag olvasott fel a többieknek. Csodálatos ez a műhold technika, mégis ijesztő, hogy az Emberek Világa mennyit képes fejlődni. Rajtad áll hogyan állítod be a csapatodat, és hogy támadtok, ha támadtok. Nem tűnik nehéz feladatnak, és a csapatod eszközei jócskán meghaladják az átlagosnak mondhatót.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Szomb. Jún. 04, 2011 2:50 am

A jó munkaerőt a megfelelő munkakörülményekkel lehet megtartani. Ugyan csak a pénzesebb szervezetek, mint akár az Onmitsukidou képes ezt megengedni magának, de a kényelem és praktikusság valamiért feledteti a munkaerővel azokat a veszélyeket, amiknek ki van téve. Az emberek világában sem működik ez másként, na meg errefele különbséget kell tenni jó munka és nagy fizetés között. Bár azt hiszem, saját magamat nem kell féltenem, hisz a legrosszabb dolog, ami történhet velem, hogy fizetés híján éhen hal a póttestem, ami igazán nem nagy ügy, különben is fogyóeszközként van fenntartva.
Kávégépet ugyan nem találok, a tea azért rendelkezésemre áll. Koffeinben gazdag, cukordús teát szűrök le magamnak, jól átvizslatva a a különböző ízesítőket (úgy se látja senki sem, hogy cukorral iszom a teát, amit édesítő nélkül fogyasztnak), sütiből meg csokiból meg úgyis hoztam magammal a táskámban, hogy azért legyen mit nassolnom is ülőmunka közben. Igen, igen, már megint enni készülök… Probléma?
Legutoljára néhány évvel ezelőtt ragadtam a kezembe billentyűzetet, amikor egy ehhez hasonló kaliberű küldetést kellett végigcsinálnom, magyarán adatot kellett lopnom, de az már régen volt. Már-már megdöbbent a masina gyorsasága, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar „életre kell”, a monitor bántó fénye elől pedig kénytelen vagyok messzebb ülni, hogy ne zavarjon annyira. A különböző fiókok annál inkább érdekelnek, miközben a vadonatújnak tűnő teáskészletet avatom fel egy kisebb adag ankouból készült édesség kíséretében. Egészen más lenne, ha vőlegényem és életem piciny mazsolácskája is itt lehetne. Igaz, hogy az önbizalmam olyankor átkonvertálódik anyai ösztönökké meg ügyetlenséggé, még ha percenként forráznám is le az ujjam, legalább olyan dolgokkal foglalkozhatnék, amiket szeretek. A kötelező rossz azonban még ha nem is fizetődik ki, mint a mesékben, mindenképpen a Gotei 13 javáért szól. Ez talán mégis megéri az áldozatot.
A titkos kis ládika valamiért nagyon vonzza a tekintetemet, amit az egyik fiókban találok. A lakathoz egyik kulcsom sem jó, a felelőtlenül itt hagyott ládikát pedig mégse kéne feltörnöm, holott könnyedén megrepeszthetném a lakatot. A leginkább a léleklenyomat zavar, amivel mintha be lenne vonva a nem is olyan apró tárgy. Annyi shinigamit ismerek, nap mint nap több száz arc fordul felém, mindhez pedig képtelen vagyok nevet is párosítani, ha pedig nem lenne külön uniformisunk, az osztag legtöbb tagját sem ismerném fel.
Kedvetlenül bár, de elkezdtem újraismerkedni a masinával, bár beletelt néhány percbe, mire visszaszoktam a kezelési módszeréhez. A pasziánszozást abbahagyván kutatok a mappák között, hogy megpróbáljam feltérképezni azt a bizonyos rendszert. A hálózat elsőre bonyolultnak tűnik, az órák pedig telnek, hol az adatokon, hol a feketemacskán rágva át magamat. Vagy éppen a hozott édességemen.
Három óra hosszú idő, még ha hozzá is vagyok az irodai munkához, egyszerűen soknak érzem mindezt egy székben görnyedve. Kínomban a forgó ülőalkalmatosságban kezdek el babrálni ismét a ládikával, amiről valamiért az Ali baba kincse nevű történet jut az eszembe, amikor azzal húzzák az ember agyát, hogy végül nem derül ki, mi is volt a ládában. A póttestem meg biztos hibás lehet, ugyanis nem vagyok elméletileg képes a hiperszupererőimre, ha gigait húzok, valamiért most mégis letört az a lakat. Hoppá. Embarassed

A benne lévő kis cetlire így ugyan véletlenül tettem szert, de beugrik róla az a fájl, amit nem tudtam megnyitni, ugyanis a jelszavát elfelejtették mellékelni a listához. Talán ez megfejtheti a rejtélyt… Bár valamiért egyáltalán nem találom a logikát abban, hogy rám bíznak egy olyan dolgot, amit ők már tudnak.
- SHC-76-Kirayo. – betűzöm a kódot, miközben bepötyögöm azt, majd sikerem gyümölcseként a nap fénypontjának élhetem meg, ahogyan megvalósul a kutatás eredménye. Gondolkozás nélkül kapcsolom be a nyomtatót, hisz talán jobb lenne ezeket az adatokat egy nyugalmasabb, biztonságosabb helyen átvizsgálni… Amilyen az apartman is, ahol Sayuriként „élek”.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Szer. Jún. 08, 2011 8:31 pm

Juunibantai tagjaként számomra a komputerek jelenléte feltétlenül szükséges. Ha, nincs a közelemben hosszú távon, hiányérzet alakul ki nálam, hisz jómagam az újkornak élve mindent ezen a csodás eszközön szoktam tárolni. Ezért sem bánom, hogy a küldetés folyamán „megajándékoztak” eggyel. Viszont iszonyatosan lecsüggesztő volt, hogy ez a gép Seretei társaival ellentétben eléggé elmaradott még. Tarkómat bizonytalanul megvakarva, oldalra döntött fejjel szemlélem az eszközt, ez a verzió csoda, hogy az alapokra képes még az is csoda, hogy nem DOS-ban fut. Nem mintha probléma lenne, mert ismerem azon program kódolását, csak kíméljenek meg tőle. Feladatom van, nem érek rá gépek felújításával bíbelődni, még hogyha az számomra elmaradhatatlan az életemben, akkor sem. T-T”
Figyelmemet a gép kivesézése után a szoba többi szegletére terelem. A hely eléggé átlagos, még az is meglepő, hogy ablak van rajta, mellyel kicsit feloldottabbá teszi a helyiséget. Be kell vallanom nem számítottam rá, de olyan csekélyke dolog ez, hogy nem időztem túl sokat rajta, inkább a szemet szúró dobozra tekintettem, melyben a különböző fegyverek sorakoztak. Meglepettséggel az arcomon veszem ezt tudomásul, hiszen az imént kémkedéses feladatot aggattak rám, mellyel így is keresztbe teszik alap munkámat, mely miatt Soul Societyból ideküldtek. De, ez csak az egyik probléma. Amit igazán nem értek azaz, hogy mi szükségem lehet fegyverekre? Az elvegyüléshez nem éppen passzoló dolog egy ember méretű puska vagy kézigránát! Surprised

Vagy esetleg az Emberek Világa már annyira elfajult, hogy egy efféle felszereléssel rendelkező személy az utcán nem is megdöbbentő? :/
Furcsa képzelgéseim és levonásaim mögött, viszont arra merek gondolni, hogy e rám ruházott feladat mögött több is áll az egyszerű kémkedésnél. Kisebb sóhajtást elejtve, ami gondolataim lezárását jelentette, közelítem meg a fegyverekkel teletömött dobozt. Tartalma érdekes, szeretem ezeket a kütyüket, s a csábításnak nem voltam képes ellenállni, muszáj volt jobban szemügyre vennem őket.
A legfelül elhelyezkedő nagy eszközt veszem kezembe, hogy átnézhessem pontosan mire is képes. Egy könnyebb kézben fogható lőfegyver, sőt még távcső is van rajta. Nem haboztam belenézni, de egy képet sem mutatott, nem hozott közelebb semmit a külvilágból, ahogy azt eredetileg tennie kell. Most vagy elromlott, vagy más nyitja van a dolognak. Szerencsére az előbbi, a power gombot bárhol felismerem. *>* Aktiválva a ketyerét ismét megejtettem az előbbi cselekvésemet, ezúttal mutat is képet, de sokkalta érdekesebb módon, mint ahogy Én azt vártam. Falakon át kémlelhetek vele, rengeteg adatot közöl sarkaiban, amellyel csak a célzást segíti elő. Vajon a küldetés végén haza lehet vinni szuvenírnek, ezt a kis különlegességet? *-* Deaktiválom az eszközt, s visszateszem a dobozba mielőtt véletlenül sikerül kilőnöm vele a térelválasztót. Ezután átfésülőm a láda további tartalmát. A már messziről látott gránátok, egy időmutató eszköz és kések… mintha csak igazi személyem felszerelését kapnám itt is készhez, milyen rendesek. Surprised

Fél térdre ereszkedek a doboz előtt, s úgy kezdek el agyalni az egyszerű miérteken, melyre nem lelem a választ, s már eléggé felhalmozódott a gondolataimban ezek száma. Hatalmas különbség van Soul Society szolgálása és e feladat között, egy egyszerű kémkedéshez túlontúl felkészültek. De, vajon miért? Mi szükség van ennyi gyilkos fegyverre? Mi lehet a valós ok? Lényeges információt rejtettek el, mely magyarázatokat követel.
Szemem sarkából a gép képernyőjén felbukkanó felírat zargatta el elmémből kérdéseimet. A letöltés jelzését befejező információk nem voltak újak számomra. Kérdőn sétáltam oda a szerkezethez billentyűzet után kutatva, ami nem volt egy se a közelben így hát maradt az alternatív megoldás, miszerint próba szerencse lehet, hogy érintőképernyő, s lám, az is volt. Éppen csak megérintve a feketeséget egy üzenet ugrik fel, amely a család által kiszabott feladatot hordozta magában. Figyelmesen végigolvastam, bár aligha tartalmazott új információ foszlányokat. Viszont nem hagy nyugodni a tudat, miszerint kémkedésre küldenek – ami csak az egyik problémám – de mihez kellene ennyi fegyver? Iktassam is ki mindjárt a vezetőt vagy mi? Persze, azt leshetik. :/ Aggódásuk a háborút illetően meg alaptalan az Én szememben, nem egy Világháború van készülődőben, ez sokkal inkább hasonlít egy Capulet és Montego család félve viszályra, annyi különbséggel, hogy itt plusz két família és szerepet kapott. Neutral

Azonnali újabb munkába állásos szöveg miatt elhúzom a számat, persze meg kétfelé is szakadok mindjárt. De máshogy nem tudok a család után kutatni, hogyha nem kezdek el munkálkodni nekik.
Az említett adott tárolón fellelhető térképet megnyitva kezdem el tanulmányozni, azt hiszem a legjobb ötlet, hogyha felveszem a kapcsolatot azzal a Shinigamival, akit a Narahama család kémkedésével bíztak meg mellénk kirendelt fickókám segítségével mielőtt bármibe komolyabban belekezdenék. Úgy vélem nem árt, hogyha tud erről.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Hétf. Jún. 13, 2011 3:53 am

A babérjaimon ülök időtlen idők óta és csak olvasok, olvasok és olvasok. A szemeim már vérben forognak, a papírosok közül egy már elvágta az ujjamat, de még ezen áldozatok fejében sem találok egy felhasználható nyomot sem. Még egy icikepicike kis foszlányt sem, ez nekem túl tiszta, túl makulátlan, mintha manipulált iratok lennének. Elolvastam majdnem az összest, és miért?! Hogy végül felesleges legyen?! Reméltem, hogy a számítógépben találok valamit, de nem jutottam semmire, csak érthetetlen számsorokat találtam, nem zseni vagyok könyörgöm, hanem egy mezei shinigami, honnan tudjam, hogy mégis mi van ide írva, nekem ez kínai. Ráadásul senki sem mondta meg nekem, mégis milyen feladatot kéne végrehajtanom. Kis idő múlva befejezem a tajtékzást és megnyugszok egy kicsit. Végül is nem is baj, hogy nem mondtak semmit, így valójában nincs mit elrontanom. Felkelek a székből, nyújtózkodok egyet, majd kisétálok az automatához egy kávéért, hátha attól fölkelek. Mikor elkészül, és az automata kiadja, megkóstolom, majd hírtelen elfintorodok.
- Jó ég, hát ennek meg milyen az íze? Merénylet az ízlelőbimbók ellen! – kiáltom el magam. A számhoz kapok, hoppá talán nem kellett volna, ám nagy megnyugvásomra senki sincs itt. Senki sincs itt? Ez jó… Körbenézek, az irodára egy sötét, komor atmoszféra telepedett. Síri csend van, nyelek egyet feszülten, majd visszasietek a kivilágított irodámba, leteszem a kávémat az asztalra, és némán tekintek ki a sötétség felé. Néhány perc múlva észreveszem milyen gyerekes dolog, amit művelek. Kínomban elmosolyodok és hátradőlök a székemen, a lábamat az asztalra teszem, behunyom a szemem. Már álomfoszlányokat kezdek látni, mikor az ajtó nyikordul. Hírtelen felnyitom a szemem. Ne biztos egy gonosz kísértet jött, hogy a pokolra küldjön! Ez z első gondoltam mely átvillan az agyamon, hírtelen felpattanok, véletlenül pedig a kávém is pattan velem, egyenesen a ruhámra.
- ÁÁÁ! Forró, az istenit, ennek a se íze se bűze italnak! – Rohanok egy kört a székem körül, mire már nem érzem az égető fájdalmat. Na jó azért annyira nem halálos, de nem is kellemes érzés. Végül odafordulok a jövevény felé, ja csak ő az. Hmm.. mi is a neve, nem emlékszem, hogy bemutatkozott volna. Meg kéne kérdeznem, ha már ő is a nevemen, mármint az álnevemen szólít. Hagyjuk, nem szeretnék ismét leégni, sem szószerint, sem átvitt értelemben. Kedves névtelen egy gyors monológot darál le nekem, épp félálomban voltam és hírtelen ennyi információ lekapcsolta az agyam, csak pislogok nagy szemekkel, látom, hogy válaszra vár, így hát gyorsan kitalálok valami alibiszöveget.
- Szuper, persze, mindent értek. Majd megoldom, a magam módján. – Remélem, volt értelme a válaszomnak, abból a kicsi ismeretanyagból állítottam össze mely átszűrődött a mindent elpusztító tűzfalamon. Annyi azonban felűnt, hogy épp meg akar szabadulni tőlem, mármint nem megölni… remélem. Ettől elfogott a kíváncsiság, vajon mi lehet a terve, hogy el akar küldeni? Lehet, hogy itt kísértetek élnek éjjelente és meg akar óvni? Várjunk, nem jön ki kicsit furán, hogy kísértetektől félek? Ezt nem hagyhatom magamnak, le kell győznöm a félelmemet. Ebben a pillanatban odakinn feltámad a szél és vészjóslón kezd fújni. Ömm.. mármint, ideje legyőzni a félelmeimet, de csak majd holnap. Miközben elmefuttatásaimmal foglalkozok, kedves segítőm már eltűnik. A fene, nem figyeltem merről jöttünk, ergo nem tudom, hol a szállásom. Most mi legyen? Kénytelen vagyok itt éjszakázni? Sóhajtok egyet, majd előveszem a táskámból az öltözékemhez tartozó kosztümfölsőt, méretre hajtogatom, és a fejem mögé helyezem, párna gyanánt. A néma csend mely körülvesz, igazán kellemes társnak bizonyul, az álom ismét kezd elnyomni. Álomfoszlányokat látok, elég nyomasztóak, még akkor is, ha félig ébren vagyok, ezek a kellemetlen álomképek végül elveszik a kedvem az alvástól, biztos azért látok ilyeneket, mert az előbb úgy magamra ijesztettem,vagy talán a kávétól nem tudok aludni, olyan rossz volt? Még egy kicsit próbálkozok, végül azonban feladom a dolgot. Felkelek, és mászkálgatni kezdek fel és alá. Egyre csak a főépület irányába tekingetek. Még körül se néztem. Egy kis szaglászás nem árt, de nem maradok sokáig, fáradt vagyok. Remélem, míg nézelődök, az ijesztő gondolataim elszállnak és merek majd aludni. Ezekkel a gondolatokkal indulok meg a főépület felé, halkan, hátha még van ott valaki.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Vas. Jún. 19, 2011 4:11 am

Bár már kissé fáradt voltam a megterhelő erőpróbától, és kifejezetten hívogató volt a kanapé, megtiszteltem azzal az ideiglenes kollégáimat, hogy állva hallgattam végig a bemutatkozásukat, igaz lehet kissé furcsa lehetett nekik, hogy elővettem a noteszem és írogattam bele, talán jobb ha nem tudják, hogy a nevüket és a feladatkörüket véstem fel, hogy ki tudjam magam segíteni ha valamit elfelejtek. A két legionáriusnak kifejezetten örültem, hiszen tudomásom szerint nagyon alapos és sokrétű kiképzést kapnak, és ha ők képzettek, akkor talán a másik kettő sem valami amatőr, még ha egyiküknek-másikuknak gondot is okoz önmaga kifejezése. Összességében úgy éreztem, hogy megfelelő csapatot kaptam, bár abban még nem voltam biztos, hogy a valódi feladatomban segíteni vagy hátráltatni fognak. Hogy megnyíljon a lehetőségem a nyomozásra is, azt a hangszórón keresztül bejelentett feladat biztosította, így jól megérdemelt pihenés helyett sajnos máris dolgom, dolgunk akadt. Úgy tűnik csírájában akarták elfojtani a lehetőségét annak, hogy megtámadják az épületet, bár nem voltam biztos benne, hogy diplomáciailag mennyire okos ötlet ez a rajtaütés. Igaz ez már az ő bajuk, én végső soron csak parancsot teljesítek.
- Egyelőre úgy tűnik, igen ^^" Gyerünk!
Kommentáltam Inita megjegyzését, majd ahogy a többiek szedelődzködni kezdtek, sikerült realizálnom, hogy nekem a puszta kezemen kívül semmi fegyverem sincs. Nem mintha egy lőfegyverrel sokra mentem volna, de egy karddal már mindenképp jobban éreztem volna magam még úgy is, hogy nem kell félnem attól, hogy hakudában kudarcot vallok. Akárhogy is, néhány perc múlva már a megadott koordináták felé futottunk, ki az éjszakába. Némi meglepettséggel konstatáltam a sötétséget, nem tűnt úgy, hogy ennyi idő eltelt volna, mióta megérkeztem, de ezek szerint elvesztettem kicsit az időérzékem :/ Nemsokára azonban megérkeztünk a célponthoz, így ki kellett vernem a fejemből a fölös gondolatokat.
- Úgy tűnik várakozó állásponton vannak, nem sejtik hogy felfedezték őket...
Reagáltam a műholdképre, amely alapján a rajtaütésünk akár még könnyebb is lehet a vártnál. Ez már csak azért is jó, mert létszámfölényben voltak, így a váratlanságnak különösen nagy szerepe volt a fejemben lassan megformálódó tervben.
- Yosshi... Kettéválunk. Maguk hárman velem jönnek és mögéjük lopózunk, míg Inita-san feladata az lesz, hogy ha jelzek, akkor közéjük lőjön és zavart okozzon közöttük. Ha van kábítólövedéke, akkor ki is iktathatja egyiküket. A pánikot kihasználva rontunk rájuk, és a vezetőjük kivételével mindenkit ártalmatlanítunk.
Ismertettem röviden a tervet, majd miután a mesterlövészünk jelezte, hogy megértette a feladatát, és hogy van kábítótölténye, a műholdas szerkentyű segítségével átosontunk egy olyan helyre, ahonnan ő jól lát minket, viszont a támadó csapat nem veheti észre, ha jelzek. Miután elosztottuk egymás között az embereket, magasba emeltem a kezem, és úgy fél perccel később már jött is a lövés, amelyet meghallva azonnal előrelendültünk. Fegyverrel vagy puszta kézzel, de egy kevés dulakodást követően mindannyian sikeresen kivontuk a forgalomból a célpontjainkat, majd az akciót továbbvezetve földre tepertem és mozgásképtelenné tettem a támadók vezetőjét is.
- Konbanwa, hogy van? No hadd halljam, miért is akarják megtámadni aaa... családot?
Kérdeztem a férfitól, fejét a hajánál fogva. Nem volt sok választása, ha ellenáll, pillanatok alatt ki tudjuk ütni őt is, ha meg vallatni kéne, arra is vannak módszereim. Ki kellett szednem a fickóból, hogy mi az oka ennek a támadásnak, a családok közti ellentétekről szinte semmit sem tudok, enélkül pedig nehéz kiigazodni az okok s okozatok rendszerében.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Csüt. Okt. 20, 2011 2:30 am

Verashu Suwun as. Suminoe Sayuri

Iratokkal a kezedben indulsz meg a lakásotok felé. Amint kilépsz az épületből megcsap az éjszaka hűs mellékhatása. Hazafele úton végig azt érzed, mintha valaki követne téged. Ha hátrapillantasz, senkit sem látsz. Ez olyan közhely hangulatú. „Otthon” érdekes látvány fogad. A papírok szanaszét hevertek a földön, amin a képek voltak láthatóak. Shinigami társatok a földön feküdt. Aludt. Nyilván őt is fárasztja a munka. Emlékeid szerint egyik társatokat még kísérgette is. Mégis volt valami rossz érzés a belsődben. Teszel valamit az érdekében, hogy mi is lehet ez az érzés, vagy hagyod, hátha elmúlik? Mindenesetre sok papír van a kezedben, és hosszú még az éjszaka, ha most egy rossz érzés után kezdesz el loholni, akkor nem végzel a papírokkal, és az rontani fogja a munkádat. SHC-76-Kirayo. Hamar rájössz, hogy az SHC a kaszinó nevét jelenti. Star Heaven Casino. A 76 jelentése még rejtély számodra. Talán a papírokban, vagy a helyszínen lesz valami. Ergó mindenképpen el kéne menni a helyszínre. Az iratokba veted magad, és meg is tudsz két igen fontos információt. Ha a VIP szoba játszik, akkor nem változik a Narahama család vagyona. Se föl, se le. Pedig valamibe biztos játszanak . A másik igen fontos információt egy-egy ember vicces nyeremény sorozatán veszed észre. Beépített emberek. Cserélgetik őket, hogy ne tűnjön fel. Akkor miért volt ez a bizonyos Kahazo állandó vendég? És folyton nyert? Bár nehezen tűnik föl az embernek, de az egészet tekintve ő állandó nyereséget halmozott fel ebben a kaszinóban. Aztán egyszercsak eltűnt, nem jött a kaszínóba többet játszani. Hogy próbálod kideríteni, hogy hova lett
- Verashu-taichou, ezt önnek hoztam. Küldemény a 12. osztagból. ezenkívül tehetek még Önért valamit? Egy levél hazulra?- zavarta meg gondolkodásod egy shinigami. Egy senkai kapun jött keresztül, de te nem nagyon vetted észre. Mindenesetre egy dobozt tart a kezében, és ha átveszed, akár még egy levelet is küldhetsz haza a szeretett családhoz. Szép tőlük, hogy gondoskodnak eképpen rólad. A 12. osztag vezetője furfangos… tudhatja, hogy a 100%-os munkához ez szükséges neked. Vagy csak simán jószívű… Miután letudtad a shinigamit, neki láthatsz a doboz szétszedéséhez. Egy pisztoly és egy használati útmutató benne. A fegyvernek a lényege, hogy egy lövésre képes, utána szétoszlik. Akit eltalál, annak leblokkolja a képességeit, ha vannak neki. Amolyan esper ellenes fegyver. Csak egy lövésetek van, ne feledd. És a feladatotokat se. Ti csak egy gyilkost kerestek, nem a családok problémáira a megoldást. Mint nem evilági élőlények, nem avatkozhattok bele nagymértékben a történésekbe, ha csak nem szükséges. . Mindenesetre próbálkozhatsz rájönni, hogy mi is mozgatja annyira az érdekelt családodat a Casinok világában. Elindusz játszani, vagy társasjátékot játszva bevárod a többieket? A casino csak rád vár.

Yuko Yoshida as. Ishikawa Chou

Kezedben a térkép, és éjszaka van. Három lehetőséged is van. Elmenni haza, ahol valószínűleg a többiek is ott vannak, vagy az a shinigami, aki a Narahama családnak dolgozik, vagy a térképet követni, és elindulni arra a bizonyos titkos családi területre. Ki tudja miről maradhatsz le, ha most azonnal nem oda mész? Bár lehet, hogy csak fölösleges időpazarlás az éjszakát ott tölteni. De akár maradhatsz a munkahelyeden is. Mivel kémként küldtek ki ide. Jó lenne talán a házban is körülnézni. Akárhogy is döntesz, indulásod előtt kopognak az ajtón. Egy kiscsaj van az ajtón túl, és csak rád vár.
- Ishikawa kisasszony? Kirayo Ugamini vagyok, a Kirayo családból. Szeretném ha tudná, a Narahama család nem olyan veszélyes. Ez a cselekedete elindítana egy háborút, és sok sok sok sok SOK vér folyna az utcákon. Ugye nem akarja, hogy a lövészeink most szedjék le a kisasszonyt a szemben lévő toronyból. - hideg vékony hangja volt. Igazán a hideg futkosott a hátadon tőle. Tulajdonképpen most már semmit sem értesz. Mire kérdezhetnél a kislány ellibben az ajtóból, és a lift felé veszi az irányt. Valami nagyon fura volt benne. A Kirayo család egyik tagja miért flangál csak úgy itt, és ráadásképpen egy ilyen hírrel. Ha követni próbálod a liftbe, pont bezáródik előtted az ajtó, és ha utána megnyomod a gombot, a kinyíló ajtó után nem találsz senkit se a fülkébe. Rejtély... vagy pont egy rejtély oldódott meg? Szóval merre indulsz?

Yamasaki Shizuka as. Sawada Midori

Végül bent maradtál a munkahelyeden, a fáradtságod ellenére... nincs mit tenni, ha a memóriád néha kihagy érthetetlen módon. A főépület felé veszed az irányt, ahonnan apró fények szűrődtek ki. Lámpáknak tűntek. Mindenesetre ha megközelíted az épületet, akkor észreveszed, hogy a beléptetési rendszerrel alább hagytak. Csak simán le van zárva az egész épület. Mégis akkor kik dolgoznak bent? Bejutsz valahogy? Vagy csak simán hagyod a fenébe, és hazamész. És ha mégis csak beszeretnél kukkantani, akkor azt hogy teszed? Mindenesetre shinigami vagy, szóval csak megoldod valahogy. Bár az épület zárva van, robbantás nélkül nem jutsz be. Ha ügyesen elbújsz egy olyan helyre, hogy jól halld a bent beszélgetőket, és láthatatlanná válsz a masírozó biztonságiaknak, akkor száz százalékosan teljesítettél. Viszont meglep a következő dolog. A kislány akit láttál, kilépett az épületből, és tekintetével keresni kezdett valamit. Vajon mit kereshet? Mintha tudná, hogy itt vagy. Elmész innen, vagy maradsz? Tulajdonképpen nagyon érdekes beszélgetés folyhat bent. Kihallod a családfőt beszélni.
- Ugamini elment szólni a fejvadásznak, hogy ne lőjön. Ha nem teszi meg a Narahama családfővel kötött paktumunk kiteljesül, és megnyerjük a háborút. Utána már csak az a dolgunk, hogy egy saját bérgyilkossal lelövessük a Narahama célpontot, és ráfogjuk másokra. Így lesz jó. Viszont a hetvenhatos terv elkészült? - erre a választ nem hallhattad, mert úgy érezted, mintha figyelnének. Egy szúrós hideg tekintet. Ismerős volt. Azonnal a kislányra téved a szemed, és akárhogy is oldottad meg a kihallgatást, ő most lát téged. Fura. Likvidálod, vagy elmenekülsz?

Sakai Kotomi as. Aomiya Madoka

Terved tökéletesen sikerült. Nem úgy tűnt, hogy válaszolni akarna. A papírost még azóta is szorosan fogta. Ha kiráncigálod a kezéből, akkor egy sajnálatos felismeréssel kell szembe állnod. Csapda... A papíron semmi sincs. A következő pillanatban megpillantod a még mindig célt tartó Initát, majd egy másodpercen belül több lövés is eldördül, és a csapatod többi tagjának a fejét átszeli a halálos golyó áradat. Te nem halhatsz meg, de furán venné ki magát, ha eltalál egy golyó. A gigai tönkremegy, te meg lélekként próbálkozhatsz tovább... de akkor is. Visszamenni dolgozni úgy, hogy halottnak vagy titulálva... Bukhatod a küldetést, ha most nem cselekszel okosan. Ki kell kerülnöd valahogy a golyókat, és elmenekülnöd. Ez lenne a legjobb lépés. De merre tartasz a menedék helyedre, vagy kerülőt téve a főhadiszállásra? Bármerre is mész, hogy oldod meg, hogy ne lőjék szitává a Gigaiod, hiszen ő a tetőkön átmászva egy puskával könnyen találhat jó szöget arra, hogy kilőjön. Hajrá!

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Szomb. Nov. 12, 2011 8:10 am

Úgy érzem, a mai napra már eleget cselekedtem, legalábbis a munkahelyen belül. A falakon kívül még lesz bőven időm arra, hogy továbbra is a dolgokon elmélkedjek, sőt, egy kiadós meditáció talán még elmémet is jobban frissítené, mint a sok kávé. Nem hiába hívnak engem „koffein királynőnek” odahaza. @.@ Bár nem értem, Kainak honnan van mersze beleszólni a dolgokba, ő meg egész nap azt a büdös rudat szívja. >.> Ha én képes voltam letenni, nem értem, ő miért nem képes ennyit megtenni értem, és persze a gyerekért.
Út közben persze elkap egy hülye érzés, mintha valaki vagy valami követne, én pedig bízok női megérzéseimben, általában mindig beválnak, kivéve, amikor nem. Szemeim egy pillanatra lehunyom, majd jobb tenyeremet kifeszítve fordulok meg lendületesen abbéli reményemben, hogy sikerül eltalálnom azt, aki követ, azonban csak a levegőt suhintja karom, nem látok magam mögött senkit. Furcsa… pedig egészen biztos voltam benne. Nagyot sóhajtva fordulok vissza utam felé, s az a biztos tudat éltet, hogy ha valaki tényleg követ, akkor sem kell tartanom tőle. Az Onmitsukidou főkapitánya vagyok, engem nem lehet csak úgy leszerelni. Minden esetre időnként előveszek zsebemből egy zsebtükröt, hogy azt a látszatot keltsem, miszerint csupán sminkemet vagy épp frizurámat ellenőrzöm, hátha a tükörben sikerül megpillantanom valakit. Több, mint a semmi… Márpedig én nem vagyok bolond. Számítok az ilyen támadásokra, erre képeztek ki.
Ha meglátok valakit, ha nem, nekem most a szállásunkon a helyem. Bár miután belépek a szállodánk ajtaján, már fordulnék is vissza a hatalmas kupit látva. Ez valami borzalmas! Nem értem, hogy képes bárki is ekkora kupiban élni. A fejemet csóválom a látványra, így miután leveszem a cipőmet, ami már igencsak szorította a lábamat, máris elkezdem pakolászni a szétszórt papírokat, mintha csak egy jó háziasszony volnék. Tulajdonképpen otthon is ugyanezt csinálom, egyedül a főzés és mosogatás, amit nem vagyok hajlandó megcsinálni, mert nem és kész, minden másban viszont első sorban én gondoskodok. Azt a shinigamit is megszánom, aki minket kísérgetett ide-oda idáig, biztosan nagyon nehéz lehet szegénykémnek. Felkelteni nem merem, így csupán egy takarót terítek rá, miután szépen elrendeztem a szétszórt papírokat az egyik asztalon. Volt egy kis időm gondolkozni is közben ezen a kódon, s ki gondolta volna, hogy épp itt fogok rájönni a talány nyitjára egy egyszerű újságcikknek hála, amiben valami rablási kísérletről számoltak be a Star Heaven Casinoban?
Ezek után saját szobámba bezárkózva agyalok tovább az egészen, s kicsit kutatok is a dolgok után. A számkód rengeteg dolgot jelenthet, első sorban pedig talán egy szobára tudnék gondolni, ami a 76-os számot kapta, bár egy Casinoban rengeteg mást is jelenthet. Minden esetre talán a legjobb mégis csak az lenne, ha személyesen látogatnék el. Amúgy is felettébb gyanús ennek a Kahazo-sannak az eltűnése. Bár, végül is ha nekem lenne ennyi pénzem, talán én is szívesen eltűnnék hosszabb időre, nem de bár? Kár, a felelősségeim alól még a pénz sem ad kibúvót. Hiszen shinigami vagyok. Ez örökké tartó foglalkozás.
Mivel már elég régóta nem aludtam semmit, és a kávé hatása is kezdett elpárologni belőlem, az átöltözésről is teljesen megfeledkezve alszok el ágyamon feküdve. Még csak egy nap telt el, de máris hiányzik az ágyam, valamint Kai, Miyoko, és persze Macska közelsége. Olyan rideg itt minden, annyira más, mint odahaza… Sajnos elég nehezen alszok idegen ágyban, hiába olyan kényelmes, így éppen csak sikerül pár szemhunyásnyit aludnom, amiből meg-megzavar a nyugtalan magány. Az egésznek végül egy kopogás vet véget, amire szemeim dörzsölgetve ébredek fel. Nem szeretem, ha kopott sminkkel, zilált hajjal kell szembenéznem bárkivel, így most az egyszer még mosolyogni is elfelejtek, amikor kinyitom az ajtót, hogy a látogatómmal találkozhassak.
- Önnek Suwun taichou… A Verashu a keresztnevem. – dörzsölöm meg ismét az egyik szememet, és próbálom megérteni mondandóját. A családom… A családom! *.* Máris szimpatikusabb számomra ez az alak. Surprised

- Kérem, várjon egy percet… És köszönöm. ^^ – fogadom el tőle a dobozt, melynek tartalma szerintem ráérős, hiszen Miyokoról és Kairól van szó, akik megérdemelnek annyit, hogy értesítsem őket hogylétemről. Surprised

Természetesen a levélbe semmi konkrétumot nem írok le, csak általánosságokat, miszerint sokat gondolok rájuk, rengeteg melóm van, és hogy mennyire hiányoznak, na meg hogy mi legyen a kaja, mire hazaérek. S miután „mami”-ként alá is írom azt, boldogan borítékolom be, hogy a shinigamira bízzam. Talán nem is sejti, hogy ezzel mekkora boldogságot okozott nekem. Tudom, butaságnak tűnik az egész, de mégis csak anyuka vagyok. ^^”
Úgy érzem, a mai nap semmiképp sem lenne érdemes meglátogatni a helyszínt, hiszen ha nem pihenem ki magam, holnap botrányosan teljesítek. Azonban holnap már péntek, ami azt jelenti, hogy bármit csinálhatok este, másnap úgy sincs „munka”. Ma viszont mindenképpen ki kell aludnom magam, ha nem szeretnék csalódást okozni az új… öhm… főnökömnek. Valamint egy ilyen helyre talán a legjobb lenne, ha magammal vinnék valakit. Hmm… A másik két lányt sajnos nem ismerem, de Kotomival biztosan jól tudnám érezni magam a kaszinóban. Végtére is kapitány-hadnagy páros vagyunk, tudjuk, hogyan dolgozzunk össze. Persze mindez az ő munkabeosztásától is függ, de ha visszaért és még mindig ébren vagyok, mindenképp megkérem majd rá, hogy jöjjön velem. S persze azt is elmesélem neki, mire jutottam eddig. Tiszta jó móka lesz, szépen kisminkeljük magunkat meg minden. Bár lehet, venni kéne valami csinos koktélruhát is? Surprised

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Kedd Nov. 22, 2011 1:25 am

Sürgőn forgó gondolataimba mélyedve, az útmutatásra szolgáló térkép lassan kezdett semmissé válni a tekintetem előtt, ahogy próbáltam a Hazaka család tervei alatt megbújó dolgok mögé látni. Persze, ehhez valami csodálatos újdonsült érzékre lenne szükségem, hogy kivitelezni is tudjam, mégis törekedtem ennek megvalósításra. S választ a térkép szuggerálásában reméltem, több - kevesebb sikerrel övezve szorgos próbálkozásomat.
A gép, tükröződő felületén az ablak képmását vélem felfedezni, mely sötét palettát szembesít felém egy – két kósza fehér fényességgel tarkítva a mélykékszín felületet. Ha sejtelmeim nem csalnak, úgy hajnaltájt lehet, s minden bizonnyal az erre utaló Hold is már előevickélt, csupán a belső udvar felé tekintő ablak kevés rálátást biztosít az égboltra a pontos idő meghatározásához. Így hát meg kell elégednem azzal, amim van ennek megállapításához. Információk terén viszont cseppet sem elégszem meg mindazzal, amit megtudtam! A Hazaka, mi miatt sugároz ily’ mennyiségű félelmet a Narahama família felé? Alaptalan vádaskodások csak nem csapnak át fegyverek alkalmazásához az ügy „könnyebb” lesimításának érdekében! Bár a mai világban már ezen sem lepődnék meg… Tényleg csupán arcról való unszimpatikusság miatt kívánnak lépni efféle veszélyes lépést?
Egy apró sóhajtás kíséretében hozakodnak elő a lehetséges választási lehetőségek az ügy előrehaladásából kifolyólag, s midőn nehéz kiválasztani ezekből a megfelelőt! Beszéljek a halálistennel ki a Narahama családnál ügyködik, avagy sem, mert ez túlzott időpocsékolás lenne? Jobb lenne adni a jófiút és bónuszpontokat szerezni a Hazaka vezetőségénél azzal, hogy teljesítem a kiszabott feladatot, melyet az Ishikawa Chou nevezetű álcámnak szabtak ki, vagy tán’ teljesítsem az eredeti missziómhoz hűen a megbízást és szimatoljak körbe itt? Hah… fárasztó gondolkodás, s még fárasztóbb gondolatbeli témák! Gyűlölök egy adott ügyre ekkora odaadással koncentrálni, ilyenkor mindig belezavarodnak a „ha, avagy, vagy” sémába szegény agytekervényeim!
Halántékomat jobb ujjaimmal masszírozván vágok egy fancsali ábrázatot, ahogy elmémben eldöntetett melyik úton is indulok el véglegesen. Megkísérlem felvenni a kapcsolatot a Narahama családnál tevékenykedő shinigamival, hogy erről a dologról is körbepásztázhatna a famíliánál, melyhez kiküldték – a dolgom megkönnyebbítésének érdekében – amennyiben lehetősége adatik erre. Így figyelmem nagyobbik felét belefektethetem a kémkedésbe, amiért pontosan ide küldtek Sereteiből.
Miközben az információkat tartalmazó gépet kíséreltem lezárni, s a fegyveres ládába tartozó eszközöket visszahelyezem helyükre, csupán egy – két tényleg fontosnak ítélt ketyerét magamhoz véve, a nagy pakolgatás közben; döbbenten rezzennek meg az engem igencsak váratlanul érő ajtókopogást hallván. A bejárat felé szegezem tekintetemet, s igyekeztem sebtében elpakolni a gyilkos eszközöket, hiszen nem tudhatom ki áll az ajtó túl felén. Ezért bölcsebbnek véltem, ilyen óvintézkedéseket tenni, mielőtt betessékelném az illetőt. Pár szökkenéssel máris az ajtó előtt termek, miután letudtam a gyors összébb pakolást, s feltárva azt nem kis rossz érzés fogott el a lassan előttem kibontakozó személy láttán. Az eddig magamra erőltetett, természetességet sugárzó tekintetem hirtelenjében derűsé vált, azért igyekeztem visszanyerni a negatív hullámok ellenére is nyugodtságomat, hogy ismét a teljesen normális, hétköznapi személy íródjon le rólam, nehogy veszélyeztessem a küldetésünket egy váratlan lebukással.
- Igen, Ishikawa Chou vagyok. Miben segíthetek önnek? – kimérten, kihúzva magamat teszem fel a kérdést, bár szívem mélyén mást hangoztattam volna. Igyekeztem azért beépülést szem előtt tartani, még annak ellenére is, hogy a Gotei Juusantai rendszerén belül is a technológiával, kutatásokkal foglalkozó osztagnál tartózkodom, s nem kötelességem mesteri szintre fejleszteni eme rejtelmet, akár egy Nibantaiban szolgáló tisztnek. Ezért kíséreltem meg elmémben valami abszurd logisztikai játéknak kezelni a szituációt, kilátástalan helyzetem megkönnyebbítésére.
Szavai, nem kis meglepettséget csalnak arcomra, s bár igyekszem higgadtan kezelni a dolgokat és komoly pókerarccal végighallgatni monológját, mindezen erőfeszítéseim elpárologni látszódtak, ahogy burkoltan életem elvételével fenyeget. S normál helyzetben nem kezelném ezt ilyen gyáva mód, hiszen jómagam már cirka száz éve, hogy a holtak díszes létszámát képviselem, mégis kellemetlen lenne, hogyha az álcámat hirtelen lepuffantanák és utána még mindig élve sétálgatna az utcákon. Szinte ösztönből tettem egy 180°-os fordulatot az ablak irányába, hátha ki tudom venni onnan a „szemben lévő tornyot”, hogy a kisasszony szavaival éljek. Fürkészve a terepet igyekeztem kiszúrni az emlegetett lövészeket, kissé sikertelenül. A sötétség megakadályozza, hogy bármit is kiszemelhessek onnét.
- Nos, Kirayo-san… szeretném, ha tudná, hogy… - igyekszem eltéríteni tekintetemet az ablaktól és a hölgyeményre szegezni kissé zavart csillogásban úszó íriszeimet, hogy tudathassam vele: „rossz úton jár”, elterelve ezzel magamról a figyelmét. De amint ismét szembenézhettem volna vele, addigra már csak annyit láthattam, hogy éppen sürgős távozhatnéka támadt. Igyekeztem utána iramodni, de mire beérhettem volna, akkor már a liftajtó elzárta tőlem az utat, s hiába nyomkodtam eszeveszettül a feltárására alkalmas gombot, mire kinyílt egy árva lélek sem volt már benne.
Megrökönyödve révedek a leányzó hűlt helyére, miközben előbbi monológja újra és újra lejátszódik elmémben, melytől egyre inkább kiráz a hideg. Maga a megjelenése, s hangja cseppet sem volt bizalomgerjesztő, szinte a hideg szaladgál a hátamon a puszta gondolatától is. Arról nem is beszélve, hogy megannyi kérdés kezdett el tolongani gondolatomban a hölgyeménynek köszönhetően. Igazán meglepő, hogy egy, a Kirayo család tagja jár – kel a Hazaka famíliánál, a Narahamát védve. De vajon honnan tud arról a feladatról, amellyel megbíztak? Micsoda talány…
Elhatározásomat végül elvetem, mely szerint kisebb háttér információkat kérek a másik családnál ügyködő halálistenektől, túl nagy időpocsékolás lenne, mindenesetre a mellénk kirendelt shinigamin keresztül egy fontosnak vélt üzenettel szolgálok nekik, megemlítve az előbb futólag megismert „Kirayo Ugamini”-t, ki gond nélkül merészkedik be más családok felségterületére baljóslatú üzeneteket közvetítve. Jobbnak vélem vigyázni vele, s kerülni vele az összetűzéseket, a többieknek is ezt tanácsoltam.
Kitűzött célnak pedig a némi körbeszimatolást megtartom a Hazaka családnál, felsorjázva mellé azt is, hogy kiszemeljek bármiféle jelet, amely azt tanúsítaná, hogy kapcsolatban állnak a Kirayo famíliával, illetve arra is választ próbálok előásni, mi ösztökélhette őket ekkora gyűlölet táplálására a Narahama család irányába. Ki tudja… lehet, hogy találok is valamit, valamit a rejtélyek tengerében.

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Vas. Jan. 29, 2012 4:20 am

A főépület felé néhányszor ásítok egy hatalmasat, még a kezemet is elfelejtem a szám elé tenni, helyette inkább nyújtózok egy kiadósat, hátha attól felébredek. Mikor kinyitom az álmosságtól összeragadt szemem, lámpákra leszek figyelmes. A főépület ablakából fény szűrődik ki, pedig meg mernék rá esküdni, hogy senki sincs bent. Áhh kit izgat? A biztonságőr kapcsolhatta fel őket. Ezzel annyiba is hagyom a kérdést, és tovább haladok a szállásom felé, ám pár lépés megtétele után megtorpanok és visszanézek. Valami azt súgja, hogy oda kéne mennem. A fene nagy kíváncsiságom nem hagy nyugodni, s végül visszafordulok.
Kótyagosan, szememet dörzsölgetve ékezek meg az épület elé. Az ajtóhoz lépek, s majdnem benyitok, ám szerencsére időben megneszelem, hogy odabent bizony komoly diskurálás folyik. Vajon kik beszélgetnek és miről? Hallanom kéne egyáltalán? Nem hiszem, hogy rám tartozik, ha a munkám szempontjából fontos lenne, szóltak volna. Vagy ez valami szupertitkos beszélgetés? Talán valami érdekesről esik szó. Ám fejemben a vészcsengő megszólal. Jobb lenne távozni. Nem kéne belefolyni ezekbe az emberi dolgokba. Távolodok pár lépést, mikor Ribbon-chan közbeszól.
~ Shinigami vagy, az isten szerelmére! Ne légy ilyen gyáva! Szedd össze magad, nyiss be, és kapcsold le a társaságot! ~ Lelkesítő beszédének hatásaként, ismét új erőre kapok, bár nem hinném, hogy szét kéne csapnom köztük. A fülemet az ajtóra tapasztóm, így jobban hallva a beszélgetést. Meglepő módon, sikerül odafigyelnem, ám így sem értek szinte semmit. A zsebemben kezdek kutakodni, és sikerül egy csokipapírt találnom, másik zsebemből pedig kis kutakodás után egy tollat sikerül varázsolok elő, melyre felírom a következőt:

„Fejvadász
Narahama célpont
76”

Jegyzetelésem hírtelen félbeszakad, mikor lépteket hallok mögülem. Azonnal a legközelebbi bokor mögé vetülök. Hason csúszva érek be a rejtekemben, összepiszkolva a ruhámat, ám nem ez a legnagyobb baj. A vetüléssel hatalmas zajt keltettem, a biztonsági őr pedig egyre közelebb lép hozzám. A fenébe! Észrevett. Lélegzetvisszafojtva térdelek a földön, miközben valami remek tervet próbálok kiötölni. Tapogatózni kezdek a kezemmel, mígnem egy kőbe akadok. Áhhá! Remek, mint a filmekben! Erősen meglendítem a kezemet és eldobom, ám nagyon hamar hallok a egy koppanást, majd egy huppanást. Óvatosan dugom ki a fejemet a bokor mögül, s döbbenten nézek az ájult biztonságőrre.
- U…upsz? – Odalépek az ájult férfihoz, s leguggolok mellé. – Jól érzi magát? – Kérdezem aggódva. Nem akartam megdobni, csupán baleset volt. Hát mindenesetre lélegzik. Éppen megpróbálnám felültetni és a falig vonszolni, ám ekkor valami más leszek figyelmes. Valaki más közeleg? Visszabújok a bokorba, és onnan tekintek ki. Egy kislányt látok, aki engem néz, pedig megesküdnék, hogy ügyesen bújtam el.
- Szia… - Lépek oda hozzá kedvesen. Egy kislánytól csak nem fogok hidegrázást kapni. – Ne haragudj, meg tudod mondani, hogy hol vagyok? Eltévedtem és már egy ideje bolyongok körbe-körbe. Hol vannak a szüleid? Te is eltévedtél? – Kérdezem segítőkészen, miközben megpróbálok távolodni a földszinti ablakoktól, lehetőleg a kislánnyal együtt. Nagyon remélem, hogy nem veszi észre az ájult őrt, és a zaklatottságomat sem. A legjobb lenne azonnal eltűnni, mielőtt odabentről észrevesznek minket.

Spoiler:

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Hétf. Jan. 30, 2012 10:24 am

Volt valami gyanús az akcióban, mintha túl könnyen ment volna. Nem olyannak tűntek a támadók, mintha ugrásra készek lennének és bármikor elindíthatnák az akciójukat. Még ha várakozó, megfigyelő állásponton is voltak, ennél jóval nagyobb összpontosítás lett volna reális tőlük. A járőralakulat parancsnokaként pontosan tudom, mivel jár egy megfigyeléses rajtaütés és ez nem annak tűnt, erre még az sem volt mentség, hogy nem az Onmitsukidou tagjai voltak, hanem emberek. A dekoncentráltságuknak köszönhetően minden gikszer nélkül zajlott le, ahhoz képest hogy most láttuk egymást először, máris egész jól mozgott a csapat együtt. Látszott, hogy vérprofi zsoldosokról volt szó. Választ azonban nem kaptam a főnöknek látszó alaktól még akkor sem, ha nekiálltam némi fájdalmat okozni neki a karja csavarásával, csak dacosan nézett ki a fejéből. 'ttaku... Kitéptem a kezéből a papírfecnit, amit szorongatott és a sötétség miatt hunyorogva próbáltam elolvasni, mi van rajta. Azonban legnagyobb meglepetésemre csak egy üres papír fogadott, mindkét oldala falfehér volt o.O Mi a fene...? A fejemet vakarva néztem körül, de végül tekintetem Inita-sanon akadt meg, aki továbbra is célra tartotta a fegyverét, majd lőtt... ránk o.O
- Mindenki a földre!!! - kiáltottam el magam miközben én is a füves talajra vetettem magam és kúszni kezdtem egy fa takarásába. Azonban úgy tűnt én voltam az egyetlen, aki megúszta az orvtámadást. De mégis miért, mi folyik itt? Kezdett egyre nagyobb kuszaság lenni a fejemben, lassan már azt sem tudtam, hogy mégis miért vagyok itt. Egyébként sem volt teljesen tiszta a feladatom azon túl, hogy épüljek be, semmi instrukcióra nem emlékszem már o.O Most is csak annyit tudok... nem, semmit sem tudok, fogalmam sincs, hogy miért akarnának engem megölni, hogy miért szabotálnák ezt az egészet. A fa árnyékában meghúzódva ráztam a fejemet értetlenül, központi parancs jött, a munkaadóm nem csalhatott csapdába. Talán ha elkapnám ezt az Initát, akkor belőle ki tudnám szedni, hogy mi folyik itt, a probléma ott van, hogy nála fegyver volt, nálam meg semmi, és még csak meg sem tudnám lepni, hiszen ott volt nála az a műholdas bigyusz, amivel követni tudja a mozgást körülötte :/ Kuso... Minden bizonnyal arra számított, hogy visszamegyek az épületbe és jelentek, szóval oda nem mehettem semmiképp. Talán ha visszajutnék a főhadiszállásra, akkor össze tudnám szedni a gondolataimat és a következő lépést is ki tudnám találni. A családot értesíteni kell erről a dologról mindenképpen.
Néhány pillanatig tanulmányoztam a környezetet, hogy megfelelő szökési tervet alkossak. Nem tetszett az egyetlen biztonságosnak tűnő megoldás, de nem volt más választásom. Így miután váratlanul kirobbantam a fa mögül, az egyik holttestet ragadtam meg és tartottam fel pajzsnak, amíg a nyílt terepről nem jutottam be az épületek közé, kis utcákra merészkedve. Szerencsére a sötét nekem kedvezett, Initának pedig fogalma sem lehetett, hogy merre tartok, de azért alapos kerülőt tettem és megbizonyosodtam róla, hogy leráztam-e a fickót, mielőtt valóban a szállásunk felé vettem volna az irányt. Igyekeztem félrevezető nyomokat hagyni, hogyha esetleg képes lett volna követni, de egészen bizonyosan gyorsabban futottam, mint amennyire ő tud közlekedni a nehéz felszerelésével. Kíváncsi voltam, hogy van-e egyáltalán valaki "otthon".

Tárgy: Re: Ahogy a mennyben, úgy a földön is Szer. Jún. 06, 2012 12:26 am

A küldetést inaktívság és lassú haladás miatt kénytelen vagyok LEZÁRNI. A résztvevők jutalma 1500 LP és 2500 ryou.