Desmond
Espada
 
Hozzászólások száma : 87
Age : 63
Registration date : 2010. Dec. 01.
Hírnév : 32
Karakterinformáció
Rang: Segunda Espada
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
    (45000/65000)
 |  Tárgy: Desmond Phellera Szer. Dec. 14, 2011 9:38 am | |
|  
Engedély: van
Jelszó: EMNPELR
Név: Desmond Phellera
Nem: Férfi
Kaszt: Arrancar
Rang: 73. arrancar | Sierra Montero fracciónja
Szül. ideje: 1960. november 24.
Kor: 51 év
- Emberként: 19 év
- Lélekként: 32 év
Csontok. Szilánkokként hullnak alá, emlékei megannyi darabkáját felszabadítva. Felszabadít? Nem, inkább béklyóba köt, kígyóként tekeredik nyakára s addig fojtogatja, míg belé nem égeti mindazt, ami nem hozzá tartozik. Emlékszik. Emlékszik arra a pillanatra, amikor meghalt. És arra a pillanatra is, amikor ők haltak meg. Érzi a nyugtalanságot, a keserűséget, s mindent, mely részben hozzá, részben máshoz tartozik. Millió emlék, millió morzsalék, csupán a nevek, s talán az arcok, amik koptak. Hadd legyen könnyebb, kérleli! Hadd lehessen tisztább! Itasd át mérgeddel s pucold ki elméjét, hadd legyen egyszer végre szabad!
Emlékszik a korra, amikor még minden gondtalan volt. Húgának első karácsonya volt, és akkor még azt hitte, örökké szeretni fogja. Persze a szeretet ünnepe hat-hét éves fejjel neki nem másról szólt, mint az ajándékokról és a süteményről. Akkor még minden édes volt, édesanyja finom keze és édesapja határozott szava s intései is. Nem volt rossz gyerek, éppen csak tanulni nem szeretett, amiért meg is dorgálták eleget. De most nem számított; amerikai hagyományokat követtek az ünnepek alatt, ám ilyenkor néhány ázsiai fogás is az asztalra került. Anyja bevándorló volt, amerikai apjának külföldi származása azonban már alig látszott meg rajta. Emlékszik hangjukra, szavaikra, s arra, hogy mit szerettek, mit nem, meg hogy mik voltak az elvárásaik. Csak az arcukat nem tudja előbányászni, hiába próbálja újra és újra elképzelni. Tudja, hogy néztek ki, még sem emlékszik rá. Talán ennyire elszakadt volna gyökereitől?
S akkor, akkor meglátta a fényt. Hideg volt, tűrhetetlen hideg, és tudta, hogy össze kéne húznia magán kabátját, s legalább magára húznia egy kesztyűt, de nem érdekelte már. Mert azt is tudta, hogy hamarosan vége lesz mindennek. Ezt a napot választotta, mert szeretett. Annyira, hogy meg is tudna halni érte. A karácsonyi dalok távoli morajlásként jutottak már csak el hozzá, de ő nem várta már se forralt bor, se ajándék. Csak a keserűség. Mindegy, nem számít már, mit számít már? Követte a fényt tehát, a sínt, s arcán boldog mosolyra terült szét, amikor a nyikorgó gépezet nekirohant. A pillanat, amikor beteljesítette szeretetét, olyan katarzis élményben részesítette, amit nem adhat meg se testi, se szellemi vágy. Ő így döntött, hogy szerethessen. S ezzel végre bizonyíthatta azt, amit Őérte senki más nem tenne meg. Hisz nem voltam jóképű, nem voltam erős, se sikeres. De ő szerette Őt a legjobban a világon. Képes volta érte meghalni is.
Nem, nem, nem! Ez nem az ő emléke! Vagyis az övé, mert benne van, de még sem az övé! Talán ő se sikeres, talán jóképűnek sem jóképű, s bizony, ő is feláldozta életét azért, hogy megmutassa, mennyire szeret. De nem így, és nem ekkor. Ez nem ő volt. Azt hiszi, nem ő. Ugye, nem így volt?
Ziláltan tekintett körbe a teremben, ahol három, látszólag hozzá hasonló, őt káoszba és rettegésbe taszító személy áll, akik idehozták őt. Persze, ahogyan reiatsujukat megérzi, felfogja, hogy köztük és közte hatalmas különbségek vannak, ő maga csak egy apró porszem hozzájuk képest, nem is mérhető hozzájuk, valamiért azonban mégis magukkal hozták a mészszínű tornyokhoz, melyet azelőtt csak távolról merészelt megbámulni sivatagi portyái során. Túl ijesztő volt számára, tudta, hogy pillanatok alatt darabokra is téphetnék, hiszen ő csak egy kígyó, és nagyobb biztonságban van akkor, amikor a földön lapulhat, s nem veszik észre. Végtelen ideje volt arra, hogy múltján gondolkozott. Folyton ezt tette, amióta megszűnt gillian lenni, és ismét nyert magának öntudatot. Ahogyan most is azt tette, miközben a halál egyik istene holmi rangokkal és kötelezettségekkel próbálja ellátni a legújabb katonájukat.
Igen, úgy volt. Akkor gyűlölt először, de úgy igazán, szívből. Persze akkor még nem tudta, mi az a gyűlölet, hiába ismerte a szó jelentését, ő attól még nem tudta, milyen is maga az érzés. A korabeliek mintájára pedig, ha egy olyan érzést próbált elképzelni, amit azelőtt sosem tapasztalt, naiv módon nem feltétlenül a gyűlölet maga, vagy ehhez hasonló, negatív töltetek azok, amik az eszébe jutottak. Apátia helyett inkább jó érzéseket akart megtapasztalni, de hisz ki az, ki nem akart volna a helyében boldog lenni? Vagy legalábbis azt érezni, hogy az. Az emberek keserű lények, mindenki a boldogságot hajkurássza, ez a természetes, így talán nem hibáztatható emiatt. A képzelet viszont nem mindig igaz a valósággal. Hisz hiába hunyod le szemed, érzed arcod körül a levegőt, s végül próbálod elképzelni, milyen érzés lehet zuhanni, csak zuhanni, kiugrani egy repülőből és élvezni a levegő végtelen ölelését, mindezt addig úgy sem tudod meg, míg valóban ki nem ugrasz egyből. Zuhansz, zuhansz, már-már úgy érzed, repülsz, le a repülőből, az épületből, el a kétségbeeséstől, az élettől, mindentől, ami valaha reményt s keserűséget adott. Végül a szíved áll meg, még mielőtt földet érnél a betonba.
Összemorzsolta a kezében lévő anyagot, mely fehér porként hullott alá. Egészen más színben tűnt akkor a világ. Vagyis nem a színek mások, csupán tágabbnak tűnt minden. Valóban megnyúlt a világ, pedig tudta, hogy az sehogy sem másabb. Ő változott, hiszen a lét az nem más, mint változások ciklusa, s ő éppen elérkezett egy újabb ciklus kezdetéhez, egyúttal az előző végéhez is. Tudta, hogy ez az állapot sem tarthat örökké, de abban a pillanatban inkább azt kívánta, legyen végre vége. Arcához tapintott, s szinte meg is rémült, amikor nem a maszk keménységét érezte, hanem jéghideg bőrét. Tudta persze, mire vállalkozott, a szokatlanság viszont így is túlságosan sokkoló hatással volt rá. Nem akart meghalni. Neki kutatnia kell emlékeit.
Ciklusának kezdetén érkezett meg ez a három shinigami, akik alkut ajánlottak. Azt ígérték, elűzik neki az időt, cserébe csak egy a dolga, erősnek kell lennie. Nem tudta, mit láttak benne, a túlélőben, de már nem akarta továbbra is érezni az időt és a hajtást, s remélte, a kis problémájától is megszabadul, így egyszerűen beleegyezett. Persze nyilvánvaló volt, hogy ez csak nekik lesz jó, de mégis mit tehetett volna? Támadott volna rájuk, mint egy vadállat? Igen, talán küllemben hozzájuk hasonlított, de valamit mindig igyekezett megtartani emberségéből. Valamit, ami talán nem is pozitív, nem kellemes ugyan, de emlékezteti őt, ki is ő és honnan származik. Valami, amiben minden emlék megmártózott, amik benne cikáznak, dúlnak, háborúznak. Ez pedig nem más, mint a keserűség. Hisz mi más lenne, mely ha életben nem is, de elemében tartotta volna?
Ebben a pillanatban viszont inkább a hűs sivatagra vágyódott vissza, nem a fehér hamuvá oszladozó maszkdarabkákra. Sajnos már nem volt más választása, sajnos már nem fordulhatott vissza. Sajnos változnia kell, hisz a környezet statikus, az nem változhat úgy, ahogyan ő akarja azt. Nincs más választása, hiszen a barna hajú vezér büszkeségtől botor mosolya elárult mindent, amit tudnia kell. Ha nem szokja meg, meghal, ő pedig túl gyáva a halálhoz.
Emlékszik arra, amikor az egész napját gubbasztással töltötte az iskolapadban. Persze, hogy utálta! Akkor még azt hitte, mindent tönkretett, hisz ki a menos akarná, hogy a nála hat évvel fiatalabb húga legyen az osztálytársa, mert néhány okos szerint egy zseni lenne? Ugyan mindig is tudta róla, hogy elég okos egy korabeli gyerekhez képest, de neki azért ciki volt, hogy ráadásként még mellé is ültették, miközben ő minden félévkor és év végén azért könyörgött tanárainak, hogy ne buktassák meg. Még szüleitől is azt kapta ezek után, hogy biztosan gyengeelméjű, pedig nem ő volt az egyetlen az osztályából, aki nem tudott megoldani egy másodfokú egyenletet. Érthető hát, miért utálta, életében először, de úgy istenesen, igazán. Ha visszagondol, már érti, miért mártott belé éles, forró pengét. Akkor még nem értette, talán nem is volt tudatában annak, amit megtett, csak egyszerűen…
ELÉG! Kezdi unni, hogy mindig bemásznak a fejébe. Reménykedett benne, ha megszabadítják a maszkjától, bármily fájdalmas is a procedúra, végül képes lesz rendesen emlékezni, s különválasztani a megtörténtet a meg nem történttől. Elege van! Miattuk elfelejtette, aminek oly becsesnek kéne lennie. Azt az egyet tudja, hogy létezett, de a sok név, sok arc, túl sok, nem bírja! Megkeserülik egyszer! Tudja ám, mi a céljuk, őt nem csapják be és nem hagyhatja! El akarják tőle venni az ép elméjét, az emlékeket. Az egyetlen dolog, ami megmaradt neki. Név? Már nincs meg. Azt is elvették! Csak azt tudja, hajh, amíg még tudja, hogy mi az, amit megtett érte! Arra még emlékszik! Nem fogja engedni, hogy elvegyék tőle az egyetlen olyan dolgot, ami még hozzá tartozik. Csak erősnek kell lennie, igaz? Csak ennyit kéne tennie, nem? Nem mintha nem számítana arra, lesznek, akik megpróbálják megakadályozni, hogy elzárja őket, az emlékeket, amik nem hozzá tartoznak. Bár ha az lenne az ára, akár sajátjaitól is megválna, ha ez azt jelentené, megszabadulhatna mindentől és mindenkitől. A nyugalmat szereti, nem a változást.
Most azonban változott. Fizikai formája ugyan beteljesült, úgy érzi, ez még mindig kevés lesz. Minden előjel és feltétel adott hozzá, hogy megbolygassák ismét életét. Nemrég még csak a sivatagban hajszolta az időt, ha épp nem őt hajszoltak. Viszont mostantól minden más lesz. Felednie kell talán, vagy emlékeznie? Már ő sem tudja igazán. Csupán elfogadta tehát rangját s tovaszaladt, hogy helyét lelje. Még mindig nem értette, nem fogta fel, mi szüksége egy ilyen erős shinigaminak az ő erejére. Mégis mi haszna van belőle? De ezen ráér máskor gondolkozni talán.
További emlékeket kutatott. Mintha egy vaskos lexikont lapozgatott volna, éppen csak átpörgetett fejében egy-egy címszót. Mindenhol a keserűség, mindenhol a fájdalom, gyakran küzdelem, még gyakrabban feladás. Amit ő tett, az pedig nem más… mint küzdelem, egyben pedig feladás. Most végre újra egyedül lehet, így nyugodtan elmélázhat a dolgokon. S látja, látja is azt, ami történt, saját testvére, saját vérrokona olyat tett, amit sosem gondolt volna róla. Egyetlen szempillantás alatt átlátta tette mögött húzódó indokát. Tudta ugyanis a lányról, hogy gyakran piszkálta húgát, ami talán nem is annyira meglepő, hisz a gimnázium erről szólt. Őt is piszkálták, csupán amikor ugyanezt húgával kezdték el, már nem bírta tovább, nem akarta ugyanis, hogy bántódása essen. Hajdani gyűlölete természetesen szertefoszlott, s egyszerűen daccá változott, amikor szembesült azzal, hogy mennyit kell szenvednie neki is. Hiszen ő a báty, neki kell erősnek lennie és megmutatnia másoknak, hogy kivel kötekedjenek.
Egy idő után persze már nem érdekelte, mások mit gondolnak. Introvertális hajlamai kimutatkoztak, talán kicsit magába is fordult, de egyszerűen igyekezett úgy tenni, mint akit nem érdekel semmi. Megvolt a maga kis köre, a maga kis elfoglaltságai, mégis mindezt egy szempillantás alatt söpörte el, amikor megtudta, mi volt.
Hogy a húga pontosan hogyan követte el a gyilkosságot, arról igazán nem volt fogalma mindaddig, amíg azt nem közölte vele a nyomozó, hogy mi történt – ugyanis ő volt az első számú gyanúsított, ami teljesen érthető is. Mindenki azt hitte, hogy azért tette, hogy megvédje a húgát, így az indoka is megvolt hozzá. Az emléktől kicsit megremeg a teste, még emlékszik arra a pillanatra, amikor a nyomozó sorra csak sorolta, hogy szerinte ő hogyan tette. Persze ő még csak azt sem tudta, mi is az a sósav, hiszen ez volt a gyilkos fegyver, egyszerűen az ásványvizes palackba öntve, ugyanis rendszeresen nem figyelt kémiaórákon, vagy egyszerűen be sem járt. Lábai úgy remegtek, mint egy tetten ért bűnösnek, félt ráállni is, hiszen biztosan azon nyomban összeesett volna. Mégis azt válaszolta, hogy igen, ő tette. Tudta, hogy ezzel megpecsételi sorsát, de muszáj volt, mégis mit tehetett volna? Köpte volna be a húgát? Úgy sem hitt volna neki senki.
Ezután életének legrövidebb, egyben legkeserűbb szakasza következett. Szülei persze nem állhattak mellette, még csak azt sem engedték, húgától rendesen elköszönjön. Szerette volna, ha normális élete lehet, és ha kihasználja azt a fene nagy eszét, amit ő nem örökölt meg. Akár orvos vagy valami hasonló is válhatott volna belőle, amiről a magafajta még csak álmodozni sem mer, hiszen annyira távolian elérhetetlennek tűnik számára. Ami ez után következett, talán legszégyenletesebb emlékeinek számít, amit szíves örömest feled, egészen haláláig. Kést mártottak belé, egy börtönben gyakori az agresszió, ő pedig nem tudta megvédeni önmagát. Akkor egy pillanatra azt hitte, a halál majd megváltást hoz. Sajnos tévedett.
Úgy érezte, ennyi gondolkodás egy napra elég, több, mint elég. Már az is csoda volt, végül eszébe jutott saját neve, és hogy még ennyi minden van, amiről úgy érzi, vele történt meg, nem mással.
Sierrát gyakran figyelte, büszke tartásában van valami, amit pont ő keresett. Valami erő és magabiztosság, ami belőle pont hiányzott. Persze sokan mások is így vélekedtek, s elég volt legtöbbjükre ránéznie, hogy megállapítsa, ők talán nem csak páratlan kisugárzása és fennköltsége miatt választották őt, azonban Desmondot ez sosem érdekelte. Hosszú hónapok után vette a bátorságot, hogy felajánlja a szolgálatait az espadának, aki iránt úgy érezte, képes lenne feltétlen tiszteletet és bizalmat tanúsítani. A többiek számára valahogy nem bizonyítottak eleget, vagy csak egyszerűen ijesztőek voltak. Aizentől magától is inkább csak rettegett, na meg hűséget ígért neki, amiért cserébe levethette maszkját, s amitől végre képes volt saját nevére emlékezni – ugyanis a hollowként töltött idő alatt ezt jóformán teljesen elfelejtette. Az espada iránt viszont mást tanúsít, ez nem félelemből fakadó tisztelet, annál őszintébb, s még csak az sem érdekli, ha Montero-sama nem tanúsít felé több érdeklődést. Csupán szolgálhatja, ami neki több, mint elég.
Kaukázusi embertípus, 174 cm magas, 69 kg. Külseje gyakorta változik szeszélyei következtében. Félhosszú, fekete haja keretezi hosszúkás arcát, általában kicsit ápolatlanul omlik előre, kissé görnyedt testtartása miatt nem sokat enged látni arcából. Mégis megesik, hogy elegánsan hátrafogja loboncát, néhány fonással tarkítva azt, vagy egyéb frizurákkal változtat megjelenésén, ilyenkor testtartása sem olyan merev, kihúzza magát, sőt, viselkedésére is kihat az „új külső”. Zöld szemei alatt megviseltségre utaló karikák fedezhetőek fel, valamint bal szeme alatt fekete tetoválás, ami szanszkritul aनाग, vagyis a näga szót jelenti. Állandóan úgy fest, mintha beteg lenne, amire sápadt, napfényt nem látott bőrszíne is rájátszik. Általában úgy néz ki, mintha egy gótikus együttes tagja lenne. Széles vállai ellenére nem rendelkezik zömök testalkattal. Ékszerként szívesen hord ezüst gyűrűket, fülbevalókat. Hollow lyuka ágyéka felett található, maszkja jobb füléről lelógó, kígyót ábrázoló fülbevaló. Arrancar egyenruhájának felépítése aszimmetrikus, baloldalon felsője ujjatlan, jobb oldalt viszont bő ujjal rendelkezik, s köpenyszerűen fut végig bokájáig.
Általában ő az utolsó, aki hozzászól egy-egy témához. Hallgatag, magába mélyedő személyiség. Nem antiszociális, azonban szociális igényei elég alacsonyan vannak, kevés olyan személy akad, aki képes őt hallgatagsága és elvontsága miatt elviselni. Alapjába véve kicsit bizalmatlan, nehezen megnyíló személyiség, időnként passzivitása már-már idegesítő is lehet. Nem túl határozott, önbizalmát nem nehéz lelombozni, még ha igyekszik is titkolni, ha valami épp nem esett jól neki és csorbát is ejt büszkeségén. Ilyenkor persze legszívesebben a föld alá süllyedne, és alig várja, hogy leszálljanak végre róla.
Nem őrült, nincs több személyisége; Desmond rendelkezik az összes emlékkel, ami valaha is azon lelkekhez tartozott, akiket hollowként felfalt. Nem csak lélekenergiájukat, hanem részben személyiségüket is magáévá tette. Emiatt gyakorta eszébe jutnak olyan dolgok, amik vele sosem történtek meg, azonban egy olyan lélekkel, akit felfalt, már igen. Valamint saját emlékeit sem tudja megkülönböztetni az idegenekétől. Például tud róla, hogy van egy húga, emlékszik arra, hogy mit tett meg érte, azonban a nevére és az arcára már nem, ez pedig kellemetlen helyzetekbe keveri, amikor Kiyoval találkozik. Retteg attól, hogy egyszer ebbe beleőrül, minden áron meg akarja tartani elméjének épségét.
Nem ostoba, csupán a tudományok nem kötik le. Ellenben művészi hajlamai gyakorta felszínre törnek, első sorban írni és rajzolni szeret. Nem túl tehetséges, ám élvezi, tökéletesen kifejezi magát benne.
A traumákon elég nehezen teszi túl magát, jóllehet, emlékeinek köszönhetően nem sok olyan dolog akad, amit nem „élt volna át”. Szeret játszani mások hiszékenységével. Talán ez az egyetlen jellemvonása, ami kígyószerűségéből fakad. Maga sem érti, miért élvezi, ha ekképpen játszhat másokkal. Nem kifejezetten manipulatív, az agresszió többnyire távol áll tőle, azonban képes megvédeni magát, ha szükséges, ehhez pedig önkéntelenül is megvannak a maga szadistának is titulálható módszerei. Anélkül bánt így másokat, és hajszolja őket keserűségbe, hogy ennek tudatában lenne.
Rossz szokásának is nevezhető, hogy bizonyos helyzetekben nem tudja, hogyan kéne reagálni, kommunikációs analfabéta. Például ha szeretne bókolni valakinek, akkor bók helyett valami hatalmas hülyeséget, esetleg sértést mond, holott egyáltalán nem az a célja, hogy megbántsa a másikat. Nehezen barátkozik, és talán őt is nehéz elviselni.
Sierrát rendkívüli tiszteletben részesíti, azóta így viseltet iránta, amióta először megpillantotta. Imponál neki higgadtsága, fracciónjaként pedig kérdés nélkül teljesíti minden utasítását. Húgát ugyan jelenleg nem ismeri fel, de valami megmagyarázhatatlan dolog miatt úgy érzi, kötődik hozzá. Kíváncsi rá, kedves vele, szeretné megismerni; tulajdonképpen fogalma sincs róla, hogy voltaképpen már ismeri őt.
Sokat feszeng, nehezen találja helyét társaságban, a hangos, erőfitogtató, agresszív arrancarok pedig egyenesen riasztják. Hagyja őket nyerni, és hogy másoknak legyen igaza. Lényegébe véve egy homokban kúszó kígyó, mely akkor, és csakis akkor mar, ha rálépsz a farkára.
Zanpakutoja egy korbács alakját veszi fel. Harcra ritkán használja, ugyanis arra jóformán alkalmatlan. Resurrecciónba váltáskor a korbács három darab kígyóvá válik, egy feketévé, egy lilává és egy zölddé, a kígyók pedig leválnak a korbácsról, rátekerednek Desmondra és megmarják őt, így oldva fel eredeti alakját.
Desmond a mitikus näga mintájára változik egy kígyó altestű lénnyé. Zanpakuto feloldása nélkül is megvannak rajta a kígyóságára utaló nyomok, például hidegvérű, tehát hideg esetén előfordulhat, hogy belassul, lassabbak reakcióidei, esetleg el is álmosodhat, valamint csak húst képes enni. Legfontosabb viszont vedlése, ami egyfajta mentőcsónak is lehet számára, ha nincs más választása. Képes levedleni bőrét, azonban ezzel együtt minden sérüléstől is megszabadul, ami előzőleg érte őt. A folyamat fájdalommal jár, és hatalmas hátránya, hogy utána néhány percig, míg új bőre meg nem keményedik, nagyon könnyen sebezhető, még hierroja sem védi őt. Percek múltán azonban optimalizálódik teste, a regeneráció véget ér, és mindegy, milyen sérüléssel rendelkezett előtte, újra sértetlen lesz. A vedlés egy alkalommal* csak egyszer használható.
Resurrección formájában körülbelül hét méter hosszú, rendkívül fürgévé, mozgékonnyá válik. Derekától lefelé kígyóteste lesz, deréktól felfelé azonban megmarad emberi külseje.
Neve: Sarpá (szanszkritul: kígyó)
Feloldó parancsa: निष्पीडयति सर्प Nispidayati, Sarpá! (Szorítsd össze, Sarpá!)
Képessége: Desmond resurrecciónban nagyobb állóképességgel, erővel és gyorsasággal rendelkezik. Kígyótestével gyorsasága jócskán megnő, ahogyan izomzata is megváltozik. Hajlékony, rugalmas, veszedelmes ellenfél, aki akár rá is tekeredhet célpontjára, hogy egyszerűen összeroppantsa. Látványos, külön képessége nincs
Rendszer: Resurrección formájában a resurrección diszciplínára tett pontok eloszlanak többi képzettsége között. Tehát ha hat pontos resurrecciónja van, ez azt jelenti, hogy egy alternatív pontozásban hat pontot oszthat el többi képzettsége között.
Példa:
- Rendes pontozás:
Fegyverhasználat: 1 pont
Hakuda: 4 pont
Hollow képességek: 4 pont
Sonido: 4 pont
Resurrección: 6 pont
Hierro: 1 pont
- Resurrección pontozás:
Fegyverhasználat: 1 pont
Hakuda: 7 pont
Hollow képességek: 4 pont
Sonido: 7 pont
Hierro: 1 pont
- Művészetek
- Magába mélyedni
- Saját emlékei (különösen húgáról)
- Olyan személyek, akikkel látszólag megérteti magát
- Keserűség, kétségbeesés, apátia
- Megfontolatlan cselekedetek
- Idegen emlékek
- Előítéletek
- Hideg
- Hiperaktív személyek
Művészeti alkotásaihoz használt eszközei, ezek többnyire szobájában találhatóak. Nem kifejezetten tehetséges, csupán jól érzi magát vele, remek önkifejező eszköz számára. Gyakran be sem fejezi, amit elkezdett, egyből valami új dolgon kattog az agya, néha pedig előveszi a hónapokkal ezelőtt félbehagyott dolgait, hogy befejezze őket. Tehát felszerelései közé tartoznak jegyzetfüzetek, papírlapok, íróeszközök, festék, ecset, satöbbi. Valamint egyetlen hangszere, egy kígyóbűvöléshez használt fuvola is hozzátartozik ingóságaihoz, bár játszani nem tud rajta. |
|
Jó szórakozást a kari kijátszásához!