Igazából nem gondoltam sosem, hogy a házasság olyan fontos dolog lenne… mármint persze, hogy fontos, de nem kell elsietni és végülis mi még csak egy éve vagyunk együtt Shiratorival. Bár azért a kapcsolatunk megélt egyet s mást az igaz, végülis nagyon sok párnak csak a házasság után lesznek gyerekei, nekünk meg teljesen véletlenül bepottyantak az életünkbe. Szóval tényleg nem gondoltam, hogy annyira erőltetnünk kéne, pláne hogy mindig én kezdeményeztem eddig. Én vallottam be először, hogy tetszik nekem, pedig érdekes, mennyire furcsának tartottam az elején, mikor az a bizonyos küldetésen találkoztunk. Ha akkor én nem lettem volna ott, talán még mindig egyedül rónám unalmas mindennapjaimat, a Nibantai rokusekijeként. Nagyon szerettem az első osztagomat és kicsit sajnálom, hogy már nem találkozom olyan sokat Verával és Kotomi-channal, ráadásul időközben Rosa-chan is hadnagy lett, bár Miyako-chan nagyon aranyos kislány, igazán örülök, hogy találkozhattam vele *.* Ahogy néztem, az anyjára ütött…
Hoppá, eltértem a tárgytól ^^” Szóval elég izgatott voltam, mert a Majomkirállyal való találkozásunk után kicsit átgondoltam ezt a házasság vagy legalábbis eljegyzés dolgot és úgy döntöttem, hogy ha nem is kezdeményezek (mert milyen már, ha a nő kéri meg a férfi kezét?), valamiféle utalást mégis tehetnék, hogy jelezzem kedvesemnek, készen állok rá. Mindig ujjamon hordtam a jegygyűrűt, melyet halálom előtt nem sokkal kaptam, mégiscsak fontos volt nekem, az az egyetlen dolog, ami visszamaradt az életemből. Most viszont úgy döntöttem, ha nem is örökre, de egy időre ideje megválnom tőle, szóval mikor elmentem, hogy kérjek egy kis segítséget Shiratoritól a kidoukkal kapcsolatban, átadtam neki az ékszert is, hogy adja vissza, mikor jónak látja. Kicsit igazából arra számítottam, hogy azonnal vagy legalábbis hamar megkapom egy „Hozzám jössz?” kérdés kíséretében, úgyhogy kicsit aggódni kezdtem, mi van, ha ő nem akarja ezt?
Mindezek ellenére eljött a rettegett edzés ideje. Nem is értem, miért kértem, hogy tanítson, mikor egyáltalán nem érdekelnek a kidouk. Most komolyan, mire jók? >.> Egy csomó nálam besül vagy nem úgy viselkedik, ahogy kéne neki, az öklömben jobban megbízhatok, mint ezekben az instabil, furcsa és érthetetlen mágiákban. Mármint persze, én is tanultam az Akadémián alap varázslatokat, meg hogy mi-hogyan működik, tudom hogy köze van a lélekenergiához, de az elmélet sosem fért a fejembe. Biztos hülye volt a tanár vagy fene tudja :/
Nagy hévvel rontottam be kis lakásomba, de eléggé meglepődtem, hogy nem egyedül vagyok. Lélekenergia-érzékelésem nem kitűnő, de azért a saját édes, csodálatos, kawaii kisfiamat csak megismerem *.* Gyanakvó tekintettel közelítettem a konyha felé, ahol Hajime elég sokat szokott lenni, ha én sütök, annak reményében, hátha kap valami finomságot, de még sosem találtam rá egyedül a tűzhely közelében. Megégeti vagy leforrázza magát vagy valami rosszabb o.O El fogom tiltani, nem mondja, hogy kijár éjszakánkét, ráadásul egyedül ügyködik a konyhában, úgy érzem, kezdünk eltávolodni egymástól, de én nem akarom, hogy felnőjön és olyan tinédzser legyen, aki titkolózik az anyja előtt T_T
- Csak hazaugrottam kicsit rendbe szedni magam drágám, tudod kidou edzésre megyek. Kidouk >.> – szúrtam a végére azért egy rosszalló dünnyögést, miután mosolyogva ecseteltem kis drágámnak a helyzetet.
A konyhaszekrényben a villák közt kutakodva találtam rá végül egy pár fülbevalóra, lila színű ékkővel a közepén, olyan szép *.* Tudtam, hogy legutóbb valahol itt hagytam el és hát nagyon nem akarom kicsípni magam, de mégiscsak Shiratorihoz megyek, szépnek kell lennem, pláne ha esetleg megtörténik az, amit úgy várok már, akkor meg pláne nem lehetek ronda, mert egy romantikus pillanatot az teljesen elronthat és én nem akarom, mert az olyan csodás és örökké emlékezni fogunk rá *.* Túlpörögtem @.@
- Persze édesem, gyere csak nyugodtan! De ugye tudod, hogy még egy hétig szobafogságban vagy és tízkor takarodó?
Talán túl szigorú vagyok vele, de tényleg nem akarom, hogy züllött felnőtt legyen belőle, olyan, mint én voltam. Én is megkomolyodtam, de ahhoz meg kellett halnom! Mármint persze azt sem szeretném, hogy megutáljon, mert túl szigorú vagyok, de egyszerűen aggódom érte, mert egyáltalán nem járja, hogy titokban kiszökik éjszaka, még akkor sem, ha edzésre megy, nagyon is jól tudja, hogy ha megkérdezi, elengedem >.> Maximum elmegyek vele és odakísérem, meg megvárom, mert későn van, de hát az ő korában még biztosan nem kínos az anyukájával mutatkoznia, ugye?
- Hát apád. Talán másra számítottál? – pillantottam ki a szekrényemből drágámra, megállva a ruhák közötti válogatásban.
Végülis úgy döntöttem, maradok az egyenruhámnál, abból újat lehet igényelni, ha kárt teszek benne valami véletlen balesettel, ami biztos, hogy lesz, mert ugyebár amilyen kapcsolatban én állok a démonmágiákkal, azt még távoli barátságnak sem nevezhetem :/ Egy-kettőt persze tudok, mert az alap varázslatokat még anno megtanultam, meg persze képeztem is magam, hogy hadnagy létemre ne maradjak le annyira a többi shinigamitól, de azt nem mondhatnám, hogy annyira megszerettem ezt a harcmodort.
Egész úton rendületlenül szorítottam Hajime kezét és még véletlenül sem engedtem elkóborolni magam mellől, míg a 9. osztag szabad gyakorlóterére nem értünk. Nem nagyon értettem, miért pont ez lett a helyszín, itt azért eléggé közveszélyes vagyok az elszabadult mágiáimmal, de Shiratorira bíztam a dolgot, mégiscsak ő itt a sensei, én meg a tanítvány.
- Ragaszkodtam hozzá, hogy velem jöjjön, remélem nem baj ^^ Tudod, mióta volt az a kis kiszökős incidens, eléggé aggódom érte és most még szabadnapot is kapott. Kicsit féltem – sóhajtottam fel gondterhelten, aztán lopva rámosolyogtam Hajimére.
Tudtam, hogy nem túl jó a kapcsolata az apjával, de titkon reméltem, hogy ezek a közös programok valamit javítanak rajta. Beárulni sem szerettem volna, hiszen hallottam már tőle, hogy nagy álma egyszer lekörözni Shiratorit, ahhoz pedig tanulnia is kell és tudom, hogy az apja nagyon jó tanár.
- Nem szeretem a kidoukat. Egyszerűbb csak lecsapni az ellenséget és továbbállni, mit kell ennyit bonyolítani? :/ Bocsánat na, nem nyavalygok, én kértem, hogy segíts. De komolyan, nem csak annyiból áll az egész, hogy felégetsz valakit egy Haiennel vagy kivédesz egy támadást egy Enkosennel? Tudom én, mikor kell használni… jó, nem mindet – halkultam el inkább és néztem családom két férfiújára bocsánatkérően.
Tisztában vagyok vele, hogy nekik ez fontos és szeretnének minél magasabb szintet elérni, meg nekem se lenne rossz, ha ragadna rám valami tőlük, csak tényleg nem értem, már a kezdetektől tudtam, hogy ez nem egészen illik hozzám. Azért próbálkozni persze szabad, pláne ha közben együtt lehetek a családommal *.*
- Egyébként mit csináltál te a konyhában? Ha éhes vagy, kenj egy vajas kenyeret vagy szólj nekem, a végén még megégeted magad, kisfiam – sandítottam rá drágaságomra gyanakvóan.

Amikor láttam, hogy egyre többen szállingóznak be a gyakorlóterepre, egyre boldogabb voltam és már tudtam, hogy volt értelme megszervezni ezt az edzést. Annak pedig különösen örültem, hogy néhányan még személyesen oda is jöttek hozzám köszönni és bemutatkozni. A legtöbbjüknek közülük csak bólintottam és azzal köszöntem meg, hogy idefáradtak elém, de néhányukhoz, akiket vagy már ismertem vagy éppen olyanom volt, pár szót is szóltam. De közben egész végig olyan érzésem volt, mintha elfelejtettem volna valamit.
- Sziasztok, ti is az edzésre jöttetek? – jött oda hozzám két kislány, akik kedvéért leguggoltam, hogy megsimogassam a buksijukat. És ezt annak ellenére tettem, hogy csókolommal köszöntek és lebácsiztak. Tudom, hogy nekik bárki, aki idősebb náluk már bácsinak számít, de akkor sem vagyok öreg.
- Á, semmiség. – reagálok az elém lépő 4. osztagosnak, de ezúttal nem hatódok meg, mint az előző ilyen közös edzésen. Már úgymond hozzászoktam és nem tudnak ilyennel levenni a lábamról, de azért szép gesztus volt tőle.
- Mi már találkoztunk, nem? Őő… Takanashi-san? – ismerősnek tűnt a következő tiszt, aki elém került és egy kis gondolkozás után eszembe is jutott, hogy honnan. Azon az edzésen találkoztunk, amit Haruki tartott nekem, hogy egy kicsit fejlesszek a hakudámon. Arra emlékeztem, hogy 2. osztagos, de a nevében nem voltam teljesen biztos.
Ekkor le is esett, hogy mit felejtettem el. Nem szóltam Harukinak, hogy edzést akarok tartani a mai napon. Ez a problémám viszont gyorsan megoldódott, mert hallottam a távolból a kiabálását és odanézve láttam, hogy éppen erre szalad. Tehát magától is rájött, hogy edzést akarok tartani.
- Szia Kira. Neked nem Haiiro volt a vezetékneved, vagy ennyire rossz a memóriám? – köszöntöm egy régi ismerősömet, aki már megint hozzá akarta rakni a nevemhez a chant, de szerencsére idejében kijavította magát és így már nincs problémám vele. – Mikor váltottál osztagot? Arra biztosan emlékszem, hogy a 11. osztagba tartoztál. – intézek hozzá még egy kérdést az osztagával kapcsolatban, hiszen nem tudtam, hogy Vera keze alatt szolgál.
Kiadom a feladatot, majd elkezdek körbejárni, hogy aki rászorul a segítségemre, annak tudjak segíteni, de sajnos nem volt rám senki sem kíváncsi. Ettől pedig nagyon elszomorodtam, mert én azért vagyok itt, hogy segítsek. De elhatároztam, hogy mindenkinek belekötök a támadásába, mert nem akartak segítséget kérni.
El is kezdődött a bemutató és az első próbálkozó Haruki volt. Nagyjából ismertem, hogy mire képes, így nem ért meglepetésként az indás támadása. Miközben közelített hozzám, a kezemmel, egy kecses mozdulattal leválasztottam a körpengét a kardomról és készenlétbe állítottam. Ha most nem lesz rá szükségem, hát majd a következőnél biztos. Megállapítottam, hogy két irányból fog jönni a támadás, ezért a körpengét a jobb oldalamra irányítottam és egy kicsit megnövesztettem, hogy Haruki ostora pont beleakadjon. Közben a felém közeledő inda felé tartom a kardomat, majd amikor elérte a pengét, megfagyasztottam a levegőt és egy kisebb körlapot hoztam létre, amibe beleragadt az inda. Haruki éppen rúgni készül, amire én meglegyintem a kezemet és jobbra irányítom a körpengét eltérítve a rúgást. Kis meglepetésemre a jéglap fölöl újabb indák támadtak, amiket egy kardsuhintással intéztem el.
A rózsaszín hajú kislány következett, aki egy pár perces tétovázás után, a quincyk fegyverére emlékeztető zanpakutoujával egy nyilat küld felém. Először valami turpisságra gondolok, de egyszerűen a kardom lapjával hárítom a támadást, mert látszatra nem tűnt olyan erősnek, hogy ne tudnám megtenni. Láttam, ahogy szétpattan a pengémen a nyíl, de nem gyönyörködtem benne sokáig, még vártam, hogy támadjon tovább, de ennyivel abba is hagyta. Csak ezután vettem észre, hogy eddigi hófehér kardom immáron a rózsaszínben tündököl, amit valószínűleg a nyílnak köszönhetek.
Ezután a 4. osztagos fiú következett, aki egy energia nyalábot indított a lábam felé, vagyis én úgy láttam, hogy arra felé tart, ezért egy lépést hátra léptem. Porfelhő kerekedett, amit gyorsan el is oszlattam a körpengéből kiáramló havas szellővel, majd ismét megnöveltem és aktiváltam a védelmi technikámat, amivel kivédtem az érkező támadásokat.
A kislány páros másik tagja volt a soron következő, aki pálcává alakult zanpakutoujával két ezüstgolyót küldött rám. Mivel nem tudtam, mire képesek, ezért megpróbáltam őket elkerülni, ha a közelembe jöttek; akár shunpo használattal is, annak ellenére, hogy egy helyben szerettem volna maradni és onnan kivédeni minden támadást. Lassan visszahívta a golyókat és ezúttal szikrázó gömböket eresztett rám. Ezekről legalább már tudtam, mire lehetnek képesek a szikrákból, így körpengémből jégdarabkás széllel akartam eltéríteni őket. Amikor viszont egy-egy jégdarab hozzáért egy gömbhöz azok nagyobb szikrázások közepette eltűntek. Szép lassan az összessel ugyanezt tettem, de végig figyeltem, hogy senki se kapjon a jeges szellőmből. A szikrák és a jegem találkozása gyönyörű szép összhatást keltett, mert a jégen visszaverődő fény nem mindennapi látvánnyal kecsegtetett.
- Ne nevettesd ki magadat. Álmomban is kiszabadulok egy ilyen alacsony szintű kidouból. – szólom le a Saival megbénító Takanashit, de ennek ellenére hagyom, hogy a technika kifejtse a hatását. Kezeim hátra kötöződtek, pedig már aktiválás közben egy kis lélekenergia kiengedéssel meg tudtam volna szüntetni a kidout, hiszen a kidouk a specialitásaim. A következő pillanatban előttem terem a 2. osztagos, és ahogy láttam nem tart magánál kardot, tehát puszta kézzel fog támadni, ezért körpengémet megnövelve, magam elé irányítottam és a védekező technikámmal hárítottam a támadást, aztán pedig kiszabadultam a bakudouból.
- Nem szükséges bocsánatot kérned. Mondtam, hogy bármilyen technikát lehet használni. – szólok a meghajoló Takanashi-kunnak, de egyelőre csak ennyit mondtam, mert még természetesen lesz hozzáfűznivalóm. Most viszont feltartanánk a sort és majd mindenki utána kapja meg a kritikát.
Ezúttal Kira készült támadni, először farkasait idézte meg, akik két oldalon megálltak néhány méterre tőlem. Egyelőre nem támadtak rám, ezért én is vártam, hogy mire készülhet. Lassan el is indult a támadás és mivel már láttam ezt a technikát használat közben, így nyugodt szívvel vágtam le a két farkast. Az egyiket a kardommal, a másikat a körpengével és már egyből készültem a valódi támadásra, mert egyértelmű volt, hogy nem ez az. Érkezett is két hosszú árnyék nyaláb vagy micsoda és már egyből tudtam, hogy ugyanazt a stratégiát használom, mint Harukinál. Amint elég közel értek az árnyékok, megfagyasztottam egy vékony jéglapot, amiben benne voltak az érkező árnyékok, így az első rohamot hatástalanítottam is. Ezután felülről érkezett még kettő, amiket hagytam, hogy átmenjenek a körpengén, így jéggé változzanak, majd kardommal darabokra törjem őket.
A következő Rosa fukutaichou volt, aki kardja aktiválása után, még jó pár technika nevét is kimondta, mert nem lehet ilyen hosszú a kardja neve. Ezek közül az egyik egy klón technika volt, hiszen láttam egy másolat megtestesülését. Még egy technika következett, aminek hatására nagy fényesség lett és reflexből becsuktam a szememet. Viszont tudtam, hogy ez egy elterelés, ezért lélekenergia érzékelésemmel bemértem a kétfelől érkező támadás helyét. Egyből felállítottam mindkét oldalon a védelmemet, először a körpenge védekező technikáját, másodszor pedig egy átlagosnál vastagabb jéglapot. Érkeztek is a támadások, először a jéglap repedésének hangját hallom meg egy pillanatra, de utána egy fülsiketítő hang elnyom minden mást. Gyorsan kapcsoltam és a Kuro Shitsui nevű kidout használtam némán, hogy elvegyem a saját hallásomat. De így is nagyon megzavart ez a hang és majdnem abbamaradt a körpenge védekező technikája, de az utolsó pillanatban sikerült megtartanom a technikát. Azt viszont tudtam, hogy a jégréteg nem fog kitartani, hiszen elsősorban nem védekezésre való, ezért gyorsan felugrottam, hogy elkerüljem a jégen áttörő hadnagy ütését, végül pedig visszaadtam a hallásomat.
Ezután egy vörös hajú fiú jelent meg előttem és nem is egyedül érkezett, már ott állt mellette egy klón is. Valami fekete folyadékból álló hullámokat indított felém, amik elé sorban egy-egy jéglapot készítettem. Már az elsőnél észrevettem, hogy elolvadt a jegem, tehát nem egyszerű folyadékról van szó. Megpróbáltam elkerülni az érintkezést és a jéglapokkal, annak ellenére, hogy gyorsan eltűntek, sikerült lelassítanom a hullámokat. Egy idő után már a sokadik hullámot hárítottam és vártam, hogy mikor lesz már vége. Egyszer csak abba maradt, de nem sokára a földön lévő folyadék körém gyűlt és bezárt egy gömbbe. Gyorsan kapcsoltam és használtam a Toge Mizu Tatet és körbevontam magam a talajból kinyert vízzel, mielőtt még hozzám ért volna ez a fekete lötty. A tüskéket persze lehagytam, mert csak időnyerésre kellett ez a kidou és nem mellesleg nem akartam, hogy kilógjon a fekete folyadékból és mindenki meglássa, hogy kidout használtam, pedig nem akartam. Kiengedek magamból egy nagyobb adag lélekenergiát, amivel megfagyasztom az egész vízgömböt, majd egy vágással darabokra töröm az egészet.
Kamioka-san lép elém, nem a hadnagy, hanem egy tiszt, aki egy cikcakkos pengéjű karddal közeledik felém. Amikor már elég közel ért hozzám, készülök, hogy kardommal ellökjem magamtól. Ez meg is történt, de néhány pillanat után semmivé foszlott és a hátam mögül éreztem meg a lélekenergiáját, ezért körpengémet odairányítottam, hogy hárítsa a támadását. Nem vártam el, hogy sokáig ki bírja tartani az érkező kardot, ezért egy gyors forgás után, a körpengével együtt eltaszítottam magamtól a kardommal.
~ Ez elég furcsa volt, azt mondta, hogy 12. osztagos. Elvártam volna, hogy kidou típusú zanpakutouja legyen, ez pedig egy egyszerű erőre alapuló volt a látványból ítélve. Lehet, hogy még rejteget valamilyen képességet? ~ gondolkodtam magamban az imént látott kard támadásáról.
Miután mindenki végzett a bemutatójával, kifújtam magam, mert ez még nekem is sok volt. Nem gondoltam, hogy ennyire kimerülök. Közelebb mentem a tömeghez és akkor nekikezdtem a hegyi beszédnek, amiben elmondom szerintem, mivel javíthatnának a támadásukon.
- Először is, mindenki szép munkát végzett. Most pedig adok néhány tanácsot. Haruki támadása nem mondható rossznak, ha hasonló szintű ellenfél ellen harcol, de egy erősebbnek a két irányból érkező támadás nem okoz nagy gondot. Kira is hasonlóan két támadást indított, de nem volt eléggé hatásos a kombináció. Talán, ha egyszerre indítottad volna a farkasaidat és a szalagokat magadtól és ezek mögé rejted el a következőt, akkor hatásosabb lett volna. 4. osztagos, a porfelhő nem a legjobb ötlet, mert nem csak az ellenfél látását zavarod meg, hanem a sajátodat is. És könnyen ellened lehet fordítni, mivel a levegőben voltál, amikor a por keletkezett, ezzel az ellenfél tudja, hova érkezel le és akár a hátad mögé kerülhet. A halványzöld hajú kislánynak csak annyit mondok, hogy valamilyen eltereléssel hatásosabb lett volna a támadásod. Takanashi-san ha tényleg úgy harcol, ahogy mondta, akkor javaslom, hogy jobban gondolja meg a kidou választását és egy kicsit edzeni sem ártana rá. Rosa fukutaichounak csak annyit tudok mondani, hogy egy hadnagyhoz hű támadást mutatott be. Vörös hajú fiú, egy idő után monotonná vált a támadásod, amit elkerülhettél volna azzal, hogy shunpoval helyet változtatsz, és több oldalról támadsz. Az utolsó támadásod viszont elég hatásos lehet, ha sikeresen véghezviszed. Kamioka-san, az Utsusemit általában támadások elkerülésére használják, nem elterelésre, de te tudod. A támadásod pedig túl egyértelmű volt, használhattál volna valamilyen kidout. – mondtam el mindenkinek a véleményemet egyenként és mindig az adott személy felé fordultam, mivel nem tudtam mindenkinek a nevét.
- Az edzés további részében pedig párban fogtok dolgozni és a feladat ugyanez lesz, csak most egyikőtök lesz a támadó, másikatok pedig a védekező. – miután kiadtam az utolsó feladatot odamentem a rózsaszín hajú kislányhoz, akiről még eddig nem mondtam semmit. – Te leszel az én párom, jó? – guggolok le a lány elé és rámosolygok. – Mivel nem akarsz megsebesíteni másokat, ezért kapsz egy segédeszközt. – egy kicsit arrébb megyek a többiektől, hogy ne zavarjuk őket. – Várj itt egy kicsit. – gyorsan elshunpozok, hogy hozzak egy edzőbábut, amit remélem már meg mer támadni és nem feleslegesen hozom ki az épületből. Néhány perc alatt meg is teszem az utat, bár visszafelé lassabb vagyok, hiszen cipelnem kell a nehéz edzőbábut. – Itt is vagyok. Most már megmutathatod, hogy mit tudsz. – helyezem el a megfelelő helyre a bábut, majd átadom a helyet a kislánynak, hogy most tegye meg azt, amit az előbb kellett volna.
- Elérkeztünk az edzés végéhez, remélem hasznosan telt az itt eltöltött időtök. Köszönöm, hogy eljöttetek. – búcsúztatom el a tiszteket, aki eljöttek az edzésemre. Nagyon fárasztó lett számomra ez az edzés, mivel a vártnál többen jöttek el. Ennek egyben örülök is meg nem is, mivel ennek köszönhetően ma már biztos nem csinálom meg a papírmunkát. De hogyha a résztvevőknek hasznos volt ez az edzés, akkor talán megérte a fáradozásom.

Végre megérkeztek az edző partnereim, és ahogy vártam, Hajime nem a legkedvesebben válaszolt ártatlan kérdésemre. Még mindig kihasználja a gyengeségemet, ami a korom emlegetésében rejlik és egy szemrebbenés nélkül teszi ezt. Nem nagyon örülök neki, de már megszokhattam tőle ezt a bánásmódot.
Tasu egy kicsit túlreagálja ezt a kiszökős dolgot, csak egy edzésre ment el, amin véletlenül én is ott voltam és figyeltem rá. Akkor lenne jogos az aggodalma, ha az éjszakai életbe vetette volna bele magát, aminek én sem örültem volna, de szerencsére ez még nem történt meg, tudtommal.
- Nem kellene ennyire aggódnod Hajime miatt, erős gyerek, a mi génjeinket örökölte és tud magára vigyázni. És persze, hogy nem bánom, hogy itt van, bármikor jöhet, amikor szeretne. reagálok Tasu mondandójára és próbálok Hajime oldalára állni, hátha ezzel szerzek nála néhány jó pontot. De persze nem ezért csináltam, csak elmondtam a véleményemet.
Ezután beavattam őket az edzéstervembe, amit elsősorban Tasunak állítottam össze. Annak viszont különösen örültem, hogy elnyertem vele Hajime tetszését. Tasuról pedig tudtam, hogy nem különösen kedveli a kidoukat, de nem oldhat meg mindent az öklével és erre vannak ott a kidouk.
- Nem csak támadó és védekező szituációk vannak, a kidoukat bármikor máskor is lehet használni. Mi van, ha megkötöznek és puszta erővel nem tudsz kiszabadulni? Vagy ha valamiért nem tudod használni a kezeidet? Tudom, hogy ott van a lábad is, de nem rúghatsz mindig. próbálom rávezetni Tasut, hogy milyen hasznosak is a kidouk, ha tudjuk őket megfelelően használni. Hajime meg remélem helyesel, hogy jókat mondok. Annak kifejezetten örülnék.
- Lehet, hogy érdeklődni kezdett a sütés-főzés iránt, elvégre mindketten szeretjük csinálni. válaszolok a Tasu által feltett, nem nekem szóló kérdésre, mivel nem tudtam megállni, hogy ne mondjam ki.
- Na, visszatérve a kidou edzéshez. Kezdem az elméleti résszel. Ezt nem mindenki tudja, de van több kidou is, amit máshogy is lehet használni, mint ahogy mindenki használja, és ahogy az Akadémián megtanították. Ilyen például a Shakkahou, amit majdnem mindenki előszeretettel használ. mondtam el az elméletet, ami talán egy kicsit rövid lett, de mindegy, mert a gyakorlat fontosabb. Így néz ki normál megidézésnél a tenyeremben demonstrálom a Shakkahou alkalmazását, de nem lövöm el, hanem egyből meg is szüntetem. - és amit meg akarok mutatni az pedig így. mutatok mutatóujjammal az ég felé, amire megidézek egy ovális alakú Skakkahout, ami távolról úgy nézhet ki, mint egy kis lángocska.
- Kérdezhetitek, hogy ez mire jó. Korábban említettem, hogy megkötözésből kiszabadulni, hát ez való arra. Hajime összekötöznéd a kezeimet? fordulok oda Hajiméhez egy kéréssel, amit biztos örömmel megtesz nekem. Összekulcsolom a kezeimet, amit aztán Hajime felé nyújtok. Közös küldetésünkön láttam tőle, hogy képes a Hourinra, így gondolom, azt fogja használni rajtam, hiszen az tökéletes erre a feladatra.
Amikor meg lettek kötözve a kezeim, úgy kezdem el mozgatni a jobb mutató ujjamat, hogy az minél közelebb legyen a kötélhez. Ekkor pedig úgy teszek, mint az előbb, a kis lángocskámmal szépen átégetem a kötelet, ezzel demonstrálva kis módszerem hatékonyságát.
- Most ti jöttök. adom át nekik a terepet, de persze még elmondom, hogy kell csinál, mert eddig csak látták, én hogy csinálom. Amíg a normál Shakkahounál az egész tenyérbe koncentráljátok a lélekenergiátokat, addig ennél a módszernél le kell csökkentenetek a mutatóujjatokra. mondtam el az instrukcióimat a feladattal kapcsolatban és néztem, hogy boldogulnak vele. Hajime miatt nem aggódtam biztos voltam benne, hogy képes lesz rá sec perc alatt, mivel ez nem olyan nehéz feladat. Tasura viszont figyelnem kell, nehogy magára robbantsa a mágiát.
- Hajime tanultad már a Koujutsu Eishou használatát? szólok Hajiméhez, amikor befejezte a feladatot Tasu előtt. Amíg néztem őket volt időm kigondolni, mit taníthatnék Hajimének. Reménykedtem benne, hogy az utóidézést még nem tanulta meg mondjuk Kawashima taichoutól.

Érzem, hogy valamit nem jól csináltam, tisztára felsültem meg minden, de egyszerűen még soha, de soha de soha nem támadtam mozgó és lélegző célpontra, még hollowokat is csak a laborban láttam, bár nem szokták szeretni, ha arrafelé kóricálunk Yoriko-channal valamiért, sosem engedik meg, hogy azt csináljuk, amit akarunk, még mindig úgy kezelnek minket, mint egy akadémistást. >.> Tehát, az Akadémián legfeljebb mozgó bábukon gyakoroltam, a vizsgán meg szó sem volt arról, hogy igazi és élő… bárkire is rá kellett volna támadnom, kivéve a hakudát és a zanjutsut, amiből nem is értem el valami jó eredményt… ^^” Annyit azonban elértem, hogy édibédi rózsaszín legyen a taichou zanpakutoja, máris sokkal szebb, szerintem minden kardnak rózsaszínnek kell lennie. Majd egyszer meglepem Yoriko-chant leszedhetetlen, rózsaszín, virágos matricákkal is, ha esetleg ki szeretné csinosítani a sajátját. ^.^
Kicsit izgatott leszek mégis, amikor Shira-bácsi elkezdi az összefoglalóját, és hiába tudom, hogy rosszul szerepeltem, attól még nem bírom kivárni, míg végre én következem és meghallhatom, amit nekem tud tanácsolni. Ekkorra újra szorosan Yoriko-chan mellé kerülök, a nagy izgalomban még a kezét is megfogom, biztosan ő is annyira várja, hogy hallja a nevét, ahogyan én. S habár a neve nem hangzik el, csak a hajszíne, én se a nevem, se a színem nem hallom, s ahogyan Shira-bácsi teljesen megfeledkezik rólam, ismétlem, rólam, úgy hullik darabokra minden reményem aziránt, hogy jól szerepeljek. Ennyire borzalmas lettem volna? TTT_TTT Kétségbeesve nézek körbe, remélve, talán csak véletlenül felejtett el engem, de nem, ugyanis máris a következő feladatba és annak magyarázatába fog bele, eddig rózsaszín fényben sütkérező csillagom bukottan, kiégett meteoritként hullik alá a föld felé és csapódik be, hogy mindent elvegyen, ami valaha örömöt okozott nekem. Viszlát, Montana, ó, ég veled, mikrobiológia!
Ha már így alakult, fájdalmasan pillantok rá Yorikora, természetesen nekem nem lehet más a párom, mert mi ketten elválaszthatatlanok vagyunk, mint az oxidáció és a redukció kapcsolata egymással! *>* Váratlanul azonban megjelenik Shira-bácsi, hogy azt mondja, majd ő lesz az én párom, én pedig kétségbeesetten pislogok, hogy akkor most mi lesz, és akkor Yoriko nem is lehet a párom? De talán ez nem is olyan rossz dolog, lehet, hogy Shira-bácsi még sem felejtett el, csak… csak annyira rossz voltam, hogy… nagyon. Irigylem kicsit Haruki-chant, igaz, csúnya a haja, látszik, hogy nem azt a sampont használja, amit én, de ő olyan jól csinálta, pedig nem lehet idősebb nálam kinézetre, legfeljebb csak egy-két évvel.
- Hai, Shira-bácsi. – nem tűnhetek túl lelkesnek, mert egyáltalán nem vagyok az. Megint úgy érzem magam, mint az Akadémián, mint amikor nem tudtam valamit megcsinálni, amit mások igen, és nekem külön kellett gyakorolnom. Vele tartok a gyakorlótér egy távolabbi részére, és kicsit feszülten várakozok, hogy visszatérjen egy edzőbábuval. Jól ismerem, ilyenen nagyon sokat gyakoroltam, vagyis ami azt illeti, az esetek nagy részében csak ilyennel gyakorlok. Nem tudom, hogy Shira-bácsi honnan érzett rá arra, hogy miért nem tudtam támadni, de az apu tanulhatna tőle, akkor nem rontana el mindent folyton, amikor nem kéne. ¬_¬
Amikor Shira-bácsi azt jelzi, hogy már támadhatok, biccentek neki, majd felveszek egy fél-terpeszt úgy, hogy a bal lábam van elöl, a jobb lábam pedig hátul, és felkészülök a gyakorlatra. Bal kezem elöl tartom, a jobb kezem pedig hátul, s így fogom le szabályos tartással az íjam. Ügyelek arra, hogy a könyököm ne görbítsem be, ugyanis azzal túl sok erőt pazarolnék a húr meghúzásába, ehelyett egyenesen, a gerincemhez képest merőlegesen tartom. Egy fehér színű, fényből álló nyíl teremtődik meg elsőként, s gond nélkül indítom meg a célpont felé azzal, hogy elengedem a húrt. A nyíl egyenesen a bábu szívét találja el, vagyis azt a helyet, ahol lenne a szíve, ha volna neki olyan, de ugyebár nincsen. A gyorsaságra fektetem egyelőre a hangsúlyt, és idézek meg újabb nyilakat. Tulajdonképpen ha shikaiban nem lennék képes bánni az íjjal és a nyíllal, nem is engedtek volna át zanjutsuból. ._. Néhány sima, fehér fényből álló nyíl után végül megidézek egy rózsaszínt, igaz, a bábun hatása nem lesz, leszámítva, hogy szép színe lesz egy darabig. A nyíl eltalálja azt, legalábbis, ami megmaradt belőle, s festi át olyan szépre, hogy már sajnálom is, hogy tönkretettem. Nem túl strapabíróak ezek a gyakorlóbábuk, ideje lenne riasztani Yoriko-chan szakaszát a feltalálókkal – én reishi-elemző vagyok - , hogy ideje kitalálni valamit, amivel jobban és élethűbben lehet szimulálni akár egy szimpla gyakorlatozást is.
Nem tudom, sikerült-e tanulnom ebből, de talán nem lettem olyan rossz… Foglalkozok inkább Yoriko-channal és keresem meg, miután a gyakorlatozásnak vége van. Még ma ki kell derítenünk, mit kísérletezgettek a hátunk mögött és miből kellett minket kihagyni annyira, hogy még nézni sem engedik. Még hogy nem nekünk való…

Nem hittem, hogy valamelyik támadásom is eltalálja Shiratori-samát, hiszen ő mégis csak egy kapitány és könnyedén kivéd minden támadást, amit feléje intéznek, de ettől még megpróbáltam mindent, ami tőlem telhető volt. Viszont én hátránnyal indultam a többiekkel szemben, hiszen Shiratori-sama már ismerte a kardomat, mivel máskor is segít nekem az edzésben nem csak most, azért nagyon kreatívnak kell lennem, ha meg akarom lepni.
Támadásaimat végül mindet kivédte és ahelyett, hogy megleptem volna, én lepődtem meg, amikor Shiratori-sama körpengéje, amire ráakasztottam az ostorom, hirtelen elindult balra, így teljesen eltérített célomtól. Amikor pedig lendületemnek köszönhetően himbálóztam, egyszer csak leakadt az ostorom és a hátsó felemre huppantam, ami nem a legkellemesebb érzés volt. Fájó hátsóval ballagtam vissza a tömegbe és néztem végig a többiek próbálkozásait.
El is érkezett az értékelés ideje és természetesen engem értékelt először Shiratori-sama. Nem mondott rólam rosszakat, csak egy kis megjegyzés volt a végén. Azt mondta, hogy nem volt rossz, tehát ha nem rossz, akkor jó volt, nem? Biztos nem akarta, így kimondani kerek-perec, hogy én voltam a legjobb (a hadnagy után), így csak burkoltam próbált nekem üzenni, amit mivel ügyes vagyok megfejtettem. A többiek értékelését is végighallgattam és persze még ezután is biztos voltam benne, hogy én voltam a legügyesebb (a hadnagy után).
Shiratori-sama ismertette az edzés további részét, amiben párokban fogjuk ugyanazt csinálni, mint az előbb. Egyből elkezdtem gondolkozni, hogy ő valószínűleg nem vesz részt ebben a páros dologban pedig én az ő párja akartam lenni. Ekkor viszont eszembe jutott, mikor is kell részt vennie. Ha páratlanul vagyunk. Gyorsan neki is láttam a számolásnak, hogy megtudjam lehetek-e Shiratori-sama párja. Legnagyobb örömömre tényleg páratlanul voltunk és már rohantam is Shiratori-samához, hogy jelentkezzek a párja szerepére. Már kiabáltam volna a nevét, amikor meglátom, hogy odamegy Yamakida Tsukihoz és éppen most mondja neki, hogy ő lesz a párja. Ebben a pillanatban megfagytam futás közben, majd a földre zuhantam elkeseredésemben. Eddig is ellenségnek tekintettem, de most már biztos, hogy nem ússza meg szárazon, hogy ellopta tőlem Shiratori-samát.
Rögvest egy ördögi terv formálódott a fejemben, hogyha ő elveszi tőlem Shiratori-samát, akkor én meg elveszem a legjobb barátnőjét, Yoshida Yorikot. Ördögien mosolyogtam magam elé, miközben egymáshoz dörzsöltem a két kezemet, majd indultam volna, hogy végrehajtsam a tervemet, de már valaki megelőzött. Amint odanéztem, már szerzett magának egy párt. Ez nem ér, így már nem tudok bosszút állni.
- Igen, Haruki és megengedi, hogy a párja legyél. jött oda hozzám egy fehér hajú lány és felajánlotta, hogy legyünk párok. Minél már tényleg nem maradt más pár nélkül, így nem volt más választásom, mint elfogadni a jelenlegi helyzetet. Nem voltam olyan állapotban, hogy ellenkezzek, az egész világ összejátszott ellenem és ez nem tetszett.
- Haruki vállalja a védekezést. válaszolok egy kissé leverten a felém idézett, kétopciós kérdésre. Vonakodva állok be a helyemre és elég lazán tartottam a kardot a kezemben. Elgondolkozva a helyzeten, rájövök, hogy miért is vagyok itt. Egy zanpakutou edzésre jöttem és nem fogom hagyni, hogy bezavarjanak a hátráltató tényezők. Kizárom őket a fejemből egy időre, hogy a feladatra koncentráljak. Shiratori-sama feladatáról van szó és lehet, hogy közbe minket is figyel, és nem okozhatok neki csalódást. Erősen megmarkolom a kardomat és egyenesen előre néztem, határozott tekintettel.
- Haero, Haru no Nanakusa! aktiválom a kardomat a szemben lévő lánnyal egy időben, majd egyből egy félkört rajzoltam vele magam elé a földben. Nem fog meglepetésként érinteni a képessége, hiszen láttam, ahogy Shiratori-sama ellen harcolt. Már hallom is a csatakiáltását, amire megindul felém két farkassal az oldalán, de ő egy idő után leszakad a fenevadaktól. Két vicsorgó állat állt előttem, akik éppen támadásra készültek. Nem féltem tőlük, Shiratori-sama is könnyedén legyőzte őket, remélem nekem se lesz velünk sok gondom.
Amint felém ugranak egy-egy vastagabb inda nő ki a földből, pajzsként funkcionálnak és visszaverődnek róluk a farkasok. Nem becsültem le őket, hogy ennyitől elpusztulnának, de éppen mással kellett foglalkoznom, mivel lánccsörgésre figyeltem fel a hátam mögött. Még gyorsan odacsaptam egyet a farkasoknak, hogy ne most támadjanak újra, majd félig hátrafordultam és vártam a megfelelő alkalomra, hogy kivédjem a támadást. Látom, hogy a felém néző vége egy penge, így nem lenne célszerű egy indával fejvesztve neki menni, mert lehet, hogy elég erő van abban a pengében, hogy átvágja az indáimat. Amikor már elég közel ért csak akkor növesztek ki egy indát és pont a penge lapjára célzok vele és úgy térítem el magam felől.
Ennyivel viszont nem volt vége a menetnek, nem sokkal később már érkezett is vissza, amire én egy indával megragadom az egyik farkast és a láncos penge felé dobom. Így el is láttam az egyik farkas baját, a gazdája segítségével. Egy fát növesztek magam mellé, amibe belecsapódhat a penge és így felfoghatja a támadást. Amikor a másik farkas támadásba lendül, három inda végéra csomót kötök és azokkal csapom agyon az időközben nyüszítő állatot.
Kihúzom a fából gyakorlópartnerem kardját, ami jó mélyen belefúródott, pedig ez egy lélekenergiából létrehozott fa, ami strapabíróbb, mint egy normál fa. Amikor meghajol előttem én is hasonlóan teszek, hiszen az illem, így követeli meg. Visszateszem a kardomat a hüvelyébe és átgondolva nem is volt rossz ez a felállás. Remélem Shiratori-sama látta, hogy milyen ügyes voltam. Látszott, hogy visszafogta magát ellenem, hiszen nem is használta azt az árnyékcsápos technikáját. Mondjuk nem is az volt a feladat, hogy földbe tiporjuk az ellenfelet.
- Haruki is köszöni a segítséget az edzésben. köszönök el a távozó fehérhajú lánytól, aki ennyit megérdemlett, hiszen nem kislányozott le. A kishölgy az még elfogadható megszólítási mód. Mindegy is, szaladtam Shiratori-samához, hogy kérdezősködjek tőle.
- Haruki, hogy teljesített az edzésem? néztem fel kapitányomra nagy kerek szemekkel és vártam, hogy mit fog válaszolni kérdésemre. Amikor mondta, hogy ügyes voltam és megsimogatta a fejemet, egy nagy mosolyt öltöttem magamra és boldogan ballagtam vissza az irodába.

Jön megint a szokásos papolás, hogy persze, a kidouk milyen hasznosak, meg jók meg aranyosak, elismerem, aki szereti őket használni, annak biztos jól viselkednek és nem is mondom, hogy nincs szükségem rájuk, mert például a haien pont jó arra, hogy ha nem találom az öngyújtóm, akkor beizzítsam vele a cigarettám, amit persze igyekszem mellőzni, mikor a családommal vagyok, mert tudom én, idegesítő, meg káros szokás, de néha olyan jól esik… főleg ha épp semmi nincs a közelben, amit ketté tudok törni ^-^ Viszont megértem, hogy a fiam végre egyetértsen az apjával, ami már önmagában is csoda, nem hogy azért, mert az én javamat szeretnék, úgy szeretem az én kis családomat! *.* Nem ártana figyelnem, ami azt illeti, mert Shiratori magyaráz és ha lemaradok, csalódást okozok neki és ő az utolsó ember, akivel ezt meg akarom tenni.
- Hogy beszélsz anyáddal? – pirítottam rá Hajimére morcos arccal, mikor kelleténél kicsit hangosabban kezdi el tagadni a dolgokat. Titkolózik! T^T Na majd kikérdezem a kis csibészt, ha hazaértünk, úgyis nagy tapasztalatom van benne, hogy rávegyem az embereket, válaszoljanak a kérdéseimre~ persze fájdalommentesen, végülis mégiscsak a fiacskámról van szó!
Nosztalgikus érzés lesz, mikor hazaérünk ráirányítani a lámpát, mint a detektívfilmekben szokás és kérdéseket feltenni a drágámnak, egy zacskó sütivel a kezemben. Igaz, én sosem vallattam ki senkit, de az egésznek olyan… Nibantaios feelingje lenne. Mindig izgatottan szorult össze a gyomrom, mikor küldetésre vagy csak apróbb feladatra került a sor, egyszer, emlékszem mentettem macskát is, még régen, nagyon-nagyon régen. Ah mindegy, úgysem tudok haragudni Hajimére öt percnél tovább, akkor is csak azért volt ez a rekordom, mert mindent szétszórt a konyhában és a villák és egyéb evőeszközök egészen a… annyira elképesztően édes volt, ahogy pislogott fel rám a kék szemecskéjébe omló fekete hajával és ott állt a mosdóban, a kádban valami felismerhetetlen trutyival, azt hajtogatva: tészta, tészta! Azt hiszem, akkor határoztam el, hogy bizony én megtanítom sütni, de azt tényleg, sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar önállósítja magát, mégiscsak olyan fiatal, nem nőhet fel ilyen hamar, nem és kész! T.T
- Hm? Shakkahou? Azt ismerem – bólintottam kissé szórakozottan, de annyiban azért reménykedtem, viszonylag sikerült felvennem a fonalat. Érdeklődve pislogtam a teljesen normál kinézetű labdára, amit még én is meg tudok csinálni, csak nekem mindig kirepül a kezemből, miután megidéztem… bár nem tudom, minek kéne tartogatni, ha egyszer arra való, hogy lőjön vele az ember :/
Csillogó, csodálkozó szemekkel pislogtam a lángocskára, mint gyerek a bohóc csinálta kutyusra, ilyesmiről még nem is hallottam, hát még láttam, nekem ez nagy, pusztító fegyver és kész, el sem tudtam képzelni, hogy lehet odagyömöszölni az ujjam végére. Az még nagyobb értetlenséget csalt arcomra, hogy Shiratori fogta és megkötöztette magát, de Hajime persze megtette készséggel, örültem, hogy így együtt tudnak működni. Reméltem, hogy idővel javul a kapcsolatunk, mert ha már a lányom így eltűnt az életünkből, legalább mi hárman tartsunk össze. Azt akartam, hogy igazi család legyünk, igyekeztem ezért mindent megtenni, amit csak lehetett, de féltem, hogy előbb-utóbb elveszítem őket is. Shizune is az én hibám volt… csak nem tudom, mit rontottam el és hol. Ha visszamehetnék… Úgysem lenne értelme, minden megtörténne ugyanúgy vagy vége lenne a világnak. Mindenhol így van, a múlton változtatni veszélyes. De ha meg lehetne…
- Ez mind szép és jó és ügyes kis trükk, de kétlem, hogy meg tudnám csinálni ._. Fogalmam sincs, hogy a fenébe… akarom mondani hogyan csináljak apró lángot egy ilyen nagy és… szóval egy tenyérnyi labdából? Még a sima Shakkahout is szokásom magamra robbantani, nem még a bonyolítottat ^^” – rágcsáltam alsó ajkam tanácstalanul, de azért kicsit hátráltam, hogy felkészüljek.
Shiratori magyarázata alapján próbáltam először elképzelni az egészet, ami úgy nagyjából ment is, nagy labda tenyérben, kis labda ujjhegyen. Szép lesz… Kinyitva a szemem, Hajimére pislogtam, mert ő biztos ügyesebben csinálja, mint én és tényleg, neki sokkal könnyedebben ment. Összeszedtem magam, kinyújtottam magam előtt a kezem és tenyerembe koncentráltam a reiatsum, ahogy a normál Shakkahounál szokás.
- Hadou no Sanjuuichi: Shakkahou – mondtam ki a szavakat tisztán és érthetően, ahogy pedig megjelent a tenyeremben az izzó, vörös labda, ki is repült onnan, bármennyire is megpróbáltam ott tartani… hopp. Aggódva pislogtam a becsapódás helyszínére, de mivel közel s távol nem volt senki rajtunk kívül, szerencsére nem volt gond. Fél szemmel elnéztem párom felé, figyel-e, de hát biztos figyel. A fenébe, nem lehetek béna, nem lehetek bénaaaa~ >.< Újra elkántáltam orrom alatt a kidou nevét, megjelent tenyeremben a gömb, ujjaimat kicsit begörbítettem, mintha labdát akarnék megtartani közöttük.
- Itt maradsz, nem mész sehová, jó kidou, maradsz – szuggeráltam elszántan a mágiát, a taszítás, ami pedig kilökte volna tenyeremből, lassan enyhült és megszűnt. Lelkesen emeltem fejem fölé a kezeim, hogy megmutassam kis családomnak, haladok én is! A lendülettel a varázslat úgy repült ki kezeim közül, mintha csak direkt dobtam volna el, én meg elvesztve az egyensúlyom, ügyetlenül fenékre puffantam.
- Ittete… Nehéz! Ez idő alatt legalább ötször megöltek volna, hülye kidouk >.> – morogtam kelletlenül, inkább a földön maradva. Egyre kevésbé volt kedvem ehhez az egészhez, mindig csak elbénázom, tudtam én, hogy nem volt jó ötlet! Sértetten fontam össze mellkasom előtt a kezeim, én aztán nem csinálom tovább, maradok inkább a „barbár” módszereimnél, eddig is elboldogultam velük, ezután is menni fog! Egy kis kántálás még sosem oldott meg semmit.
Elveszetten pislogtam Shiratori felé, aki épp kisfiunkkal beszélgetett, de láttam, ahogy odanéztem, ő is rám pillantott, szóval figyelt. Ha azzal megyek oda hozzá, hogy nem megy, biztos mérges lesz rám. Vera is mérges lenne! T^T Heh… nem fog ki rajtam egy kis lángocska, akkor is megcsinálom >-> Inkább a földön maradva fordítottam tenyerem az ég felé és idéztem meg újfent a mágiát, igyekezve valamivel kevesebb lélekenergiát belevinni, mint szoktam. Nem pusztítani akarok, csak ezt a szép, kicsi lángocskát először a kezemben, aztán jöhet az ujjam. Nyelvemet kidugva koncentráltam, egyfolytában bámulva a tenyerem, a gömb lassan, nagyon lassan kezdett összehúzódni, mikor nagyjából a felére csökkent, nekem meg már nagyon fogyatkozóban volt a türelmem, gondoltam meggyorsítom a dolgot egy kicsit. Nagyobb mennyiségű reiatsut vontam ki belőle egyszerre, de nem egészen az történt, amire számítottam – ahelyett, hogy kisebb lett volna, egyszerűen csak szétfoszlott.
- Baaaaaah! – adtam hangot artikulálatlan morgás formájában idegességemnek, mielőtt két kiterpesztett lábam közt előre dőlve, a földnek vágtam a fejem. Érdekel is engem, hogy nagyközönség előtt szenvedek, ők ügyesebbek nálam, viseljék el >-> Pár percig pihentem így, homlokomat a földnek ütögetve gyengén, de az sem segített túl sokat, meg aztán nem akartam Shiratori idejét rabolni azzal, hogy ilyen szerencsétlen és javíthatatlan vagyok. Egy gondterhelt sóhaj után kiegyenesedtem és megint tenyerem közé gyűjtöttem a kidouhoz szükséges reiatsut, de most eleve a szokásosnál jóval kevesebbet.
- Hadou no Sanjuuichi: Shakkahou – mormogtam tisztán, a kis gömb megjelent a tenyeremen és ott rezgett, utasításra várva. Elképzeltem az öngyújtóm lángját, valahogy akkorának kellett lennie és szúrós szemmel figyeltem, ahogy egyre apróbbá zsugorodik. Néha, mikor megingott és éreztem, hogy majdnem újra szétoszlik, visszavezettem a tenyerembe egy kicsit, de az aprólékos munkának meglett az eredménye… ott volt a tenyeremben az a kicsi, öngyújtónyi lángocska, ami… az ujjamon kéne, hogy legyen. Nem lehet olyan nehéz, ha már idáig eljutottam @.@ Megpróbáltam mozgatni a kezemben a mini-kidout, de hamar rájöttem, ezzel nem annyira kéne próbálkoznom, mert ahányszor megpróbáltam az ujjaim felé terelgetni, erősen megremegett. Megszüntettem a mágiát és családom két férfiújára pillantottam, látták-e a mutatványom, mert ügyes voltam! Végre nem bénáztam el! *.*
Lelkesen széttártam az ujjaim és szuggerálni kezdtem a mutatóujjam, hogy most bizony odakerül az az apró láng, akár akar, akár nem >.> Megidéztem a kidout, elképzeltem, mekkora volt az előbb és összepréselt szájjal koncentráltam, egy kicsit előredőlve, megjelent a kis vörös gömb, egy… kicsit nagyobb változatban, mint terveztem és volt egy olyan nagyon erős gyanúm, ha nem szüntetem meg most, az arcomba robban O.o Elirányítottam inkább az ujjam a gyakorlótér másik vége felé, ahol nem volt senki és elengedtem a kidout, ami hát… hehe ^^"
- Bocsánat, nem akartam – pislogtam bűnbánóan egyetlenemre, bár igazából annyira nem lettem volna meglepve, ha ahelyett, hogy mérges, inkább kinevet
Akkor is meg fogom csinálni, ha belegebedek! Kicsi láng ujjvégre, csak nem kell bele sok lélekenergia, meg ne akarjam ellőni, ennyi az egész. „Hadou no Sanjuuichi: Shakkahou” mormogtam újfent és bele sem mertem gondolni, a mai nap folyamán vagy csak az elmúlt fél vagy egy órában hányszor idéztem meg ezt a kidout. Fellobbant a vörös gömb az ujjam hegyén, valamivel nagyobban, mint eleve gondoltam, de most semmi nem zavarhat meg, kordában tudom tartani! Elszántan kicsinyítettem le az így sem túl nagy labdácskát egy gyújtónyi lángig, lassan és biztosan, nehogy megint rám támadjon vagy megszűnjön, amikor nem is akarom. Kicsit döbbenten pislogtam végül a mutatóujjamon lobogó mágiára, ami az enyém, én csináltam és egészen olyan volt, mint Shiratorié, csak… csak az enyém! *.* Közelebb hajoltam, hogy jobban megvizsgáljam, mikor pedig megbizonyosodtam róla, hogy tényleg akkora, amekkorának lennie kell és stabil is, meg minden, boldogan pattantam fel, hogy megmutassam Hajimének és a „senseinek” is, akik időközben biztonságosabb távolságba húzódtak tőlem. Megértem :/
- Nézzétek! Megcsináltam, itt van! – nyomtam az ujjam lelkesen Shiratori orra alá, de azon akkor már nem volt semmi, maximum levegő. – Hoppá… De megcsináltam, ott volt, esküszöm! T.T – Ilyenkor azért kételkedem benne, hogy huszonhárom éves, két gyerekes anya vagyok… inkább ötéves gyerek

Miután hallottam Vera edzéséről, egyből tudtam, hogy el akarok rá menni, de egy küldetés közbejött, így lemaradtam róla. A szóbeszédekből megtudtam, hogy nagy sikerese volt a táncolásnak álcázott edzésnek. Bár én nem különösebben vagyok jó hakudában és táncolni is csak nagyon alap dolgokat tudok, de biztos nagyon muris lehetett. Ezért is jutottam arra, hogy nekem is össze kell hoznom valami hasonlót. És mi lehetne ehhez jobb eszköz, mint a kidou. Egy kidou edzést nem nehéz esztétikus elemekkel ötvözni, hiszen valakinek egy hadou robbanása is lehet esztétikus talán.
A szervezési időszak nem tartott sokáig, mivel tudtam, hogy mit akarok. Csak úgy egymás után jöttek a jobbnál jobb ötletek, amik közül gyorsan ki is választottam azokat, amelyekre szükségem van. Már csak ki kellett tűzni az időpontot a faliújságra és szétküldeni a pokollepkéket az osztagokhoz.
El is érkezett a várva várt nap, amikor is reggeltől kezdve össze-vissza rohangáltam az edzés miatt. Azt azért tudni kell, hogy nálam a reggel 10 órától kezdődik, azelőtt még hajnal van, szóval nem volt azért annyira sok rohangászás. De azt nem tudom, hogy nekem mért kellett össze-vissza szaladgálnom, talán valamiért izgultam, pedig már korábban is tartottam közös edzéseket. Vagy háromszor megnéztem, hogy minden rendben van-e a gyakorlótéren, pedig nem is kell semmilyen segédeszköz, amit ellenőrizhetnék.
Már a kitűzött időpont előtt jóval előbb megjelentem a gyakorlótéren, hogy még egyszer átgondoljam, mit hogyan akarok csinálni. Időközben lassan meg is érkeztek az első tisztek, így már nem volt sok hátra az edzés kezdetéig. Persze még azért várnom kellett, mert a szorgalmasabbak mindig korábban érkeznek az ilyen eseményekre.
- Üdvözlök mindenkit ezen az edzésen. - kezdek bele a szokásos nyitó beszédembe, amikor már elég sokan összegyűltünk. - A felhívásban olvashattátok, hogy egy nem átlagos kidou edzésre invitállak benneteket. De mit is rejt ez a nem mindennapi edzés? Tehetitek fel a kérdést. Hát igazából csak annyit tesz, hogy most nem fogok semmilyen újdonságot mondani nektek, csak egy feladatot kaptok, amit egy kis kísérletezgetés, próbálkozás után mindenki meg tud oldani remélhetőleg. - egy kis szünetet tartok és reménykedek benne, hogy már ezzel felkeltettem a jelenlévők érdeklődését és várják már, hogy mi fog most történni.
- Mutatok is egy példát a teljesítendő feladatra. - az elején egy kicsit titokzatos akartam lenni, hogy ne legyen annyira szájbarágós a feladat és akár maguk is kitalálhassák, hogy mit kell csinálniuk. Egy kicsit arrébb álltam a tömegtől, majd szánt szándékkal néma idézést használva kezdtem el kidoukat használni.
Először is létrehoztam egy lélekklónt, akivel pár méter távolságban szembe álltam, majd meghajoltam előtte, csak a formalitás kedvéért és igazából mostantól kezdődött az igazi bemutató. Az első támadó mágiám, amit használtam a Shakkahou volt, amit a klónom a Sekivel visszaütött nekem, amire én ugyanazt a kidout aktiváltam, mint ő. Ezzel kialakult egy kis labda adogatás, amit egy-két visszaütés után egy Haiennel nehezítettem. A két labdát az újonnan felvillanó kék kispajzzsal egyre gyorsabban kellett ütögetnem. Ez azonban csak a kezdet volt, egy adott pillanatban mindketten följebb lőttük a kidoukat, hogy azok egy kicsit föntebb repüljenek egymásnak. Közben viszont két oldalról újabb kidou indult el a találkozási pont felé. Mindkét oldalról a Kohaku Koutetsu lélekpengéi indultak el, és ahogy ezek találkoztak a robbanással, apró lélekszemcsékre estek szét, amik deformálták a robbanást. Egy robbanásból lassan több kicsi keletkezett és olyanok lehettek, mint az Emberek Világában használt tűzijáték, ha információim helyesek.
- Valami ilyet kéne nektek is bemutatni. - szólalok meg miután elült a robbanás és elcsendesedett minden. - Most nem az a lényeg, hogy minél erősebb kidoukat használjunk vagy, hogy minél nagyobb robbanást csináljunk, hanem hogy látványos legyen. - adtam még néhány jó tanácsot a jelenlévőknek és már majdnem intettem, hogy kezdhetik a felkészülést, de még időben eszembe jutott valami, amit nem mondtam el.
- Megint feltehettek nekem egy kérdést, hogy mire is jó ez nektek? Mire is tudjátok használni? Erre a választ pont a próbálkozások közben találjátok meg. Ahogy megpróbáltok kombinálni egy-egy kidout, megtudjátok hogyan is viselkednek egymással. Ilyenkor több számotokra is tetsző kombinációt is megtalálhattok, amit a későbbiekben akár egy harcban is kamatoztathattok. - már előre átgondoltam, mit is kérdezhetnek az edzéssel kapcsolatban és mielőtt ezt megtennék én már rég válaszoltam nekik a bevezetőben.
- Akkor kezdhetitek is az előadásotok összeállítását. Nem kell elsietni, van bőven időtök, csak akkor kezdjük el a bemutatókat, ha mindenki készen van. Sok sikert. - engedem át a terepet a résztvevőknek, én pedig behúzódok az egyik sarokba, hogy onnan figyeljem az eseményeket. Ha bármi baj történne, akkor egyből segítőkezet nyújtanék, de remélem, erre nem kerül sor.
Amint lement az összes bemutató, megköszöntem a részvételt, megvártam, amíg mindenki elhagyta a gyakorlóteret, majd én is így tettem. Visszatértem az irodámba, kifújtam magamat és elkönyveltem magamnak, hogy ez egy újabb sikeres edzés volt.

Miután elmagyaráztam Tasunak és Hajimének, hogy mi is lesz a feladatuk, egyből láttam Tasu arcán, hogy nem tudja, hogy is fogjon neki ehhez. Ismerem, hogy milyen szinten van és hogy hadilábon áll a kidouk használatával, de én akkor is megpróbálom rávezetni őt a megoldásra. Utána már csak rajta múlik, hogy van-e elég kitartás benne ahhoz, hogy véghezvigye azt, amit akar.
- Nem olyan nehéz, mint amennyire neked tűnik. Megmutatom lépésről lépésre. A nagy labda is az elején egy kis lángból indul ki, csak meg kell tartani ebben az állapotban. - kezdek el magyarázni Tasunak, Hajimét pedig hagyom hagy oldja meg egyedül, úgyis képes rá. Mondandóm közben mutattam is a tenyerem közepén megjelenő kis lángot demonstrációként. - Ha ez már meg van, akkor csak a létrehozás helyét kell megváltoztatni és kész is van. Ha ezt a lépést csinálod, akkor szerintem csukd össze a többi ujjadat, hogy csak egyre koncentrálj. Amúgy nem olyan nehéz. - a mutatóujjon megjelenő lángot is megmutattam, majd a mondandóm végén egy kicsit szemét voltam és kérkedtem vele, hogy nekem, milyen könnyen megy az az egész. Ezt pedig úgy csináltam, hogy a mutató ujjam mellé a többi ujjamat is kinyitottam és azokon is megidéztem a kis lángot.
Ezután hagytam, hogy egyedül próbálkozzon, addig odamentem Hajiméhez, aki közben már az utolsó simításokat hajtotta végre a technikán. Nem is vártam tőle kevesebbet, tudtam, hogy gyorsan rá fog érezni az ízére. Ezért is jutott eszembe számára egy bónusz feladat.
- Nem olyan nehéz csak fel kell cserélni a kidou használat lépéseit. Először kimondod a kidou nevét, majd elsütöd, végül pedig elmondod az idézést. Megmutatom. Hadou 31, Shakkahou! - mondandóm után ellőttem egy kisebb és lassabb tűzlabdát a gyakorlótér másik oldala felé. - Kunrinsha yo! Chiniku no kamen, bansh, habataki, hito no na o kansu mono yo! Shnetsu to sran, umihedate sakamaki minami e to ho o susume yo! - az idézés közben szemmel látható volt, ahogy az aprócska tűzgolyó szépen többszörösére növekszik, majd a föld falba csapódik.
- Az egyetlen nehéz benne, hogy míg normál esetben magunkban összpontosítjuk a lélekenergiát idézés közben, addig utóidézésnél a már ellőtt kidoura kell koncentrálnunk. Ezt az idézési formát elsősorban bakudouknál szokás alkalmazni, hadouknál nem nagyon. Én csak azért mutattam be egy hadoun, mert így sokkal szemléletesebb volt. Most próbáld meg te! - mesélem el Hajimének az utóidézés lényegét és, hogy azt min lehet használni. Az elmondottakból már gondolom ő is kitalálta, hogy miért nem eredményes egy hadoun alkalmazni utóidézést. Mielőtt még be tudnánk fejezni az idézést, addigra az útjára indított hadou vagy célba ért, vagy éppen kikerülték és a semmiért fecséreltem az időmet az idézésre.
Miközben Hajimének magyaráztam, néha figyeltem Tasura is, hogy halad a feladattal és amint befejeztem az utóidézés ismertetését Tasu már érkezett is, hogy sikerült megcsinálnia. Egy apró mosollyal és egy kis tapssal jutalmaztam Tasut, hogy elégedett legyen a teljesítményével.
- Na, most hogy mindketten kész vagytok, elmondom ennek a feladatnak az elméleti részét. A lélekenergiánk folyamatosan ide-oda áramlik a testünkben és egy-egy kidou használatánál ezt sűrítjük össze. A normál Shakkahounál a tenyerünk közepén van ez a pont, amibe összesűrűsödik a lélekenergia és innen indul ki a mágia. Azért ebből a pontból, mert itt a legkényelmesebb számunkra. Mi viszont ezt a pontot áthelyeztük az ujjunk végére, így egy kicsit megnehezítettük a dolgunkat. Az ujjunk végére csak egy irányból jöhet a lélekenergia, így egy kicsit tovább tart, lehet ti is észrevettétek. - mondandóm közben egy kis szünetet tartottam, hogy átgondolhassák az eddig hallottakat, de egy kis idő után folytattam is. - Ezzel a módszerrel most legyengítettük a technikát, de ennek a fordítottját is megtehetjük, vagyis fel is erősíthetünk egy-egy technikát. Például ezt. Hadou 1, Shou! - ugyanazt a pózt veszem fel, mintha egy normális Shakkahout akarnék ellőni, de a tűzlabda helyett egy kéz alakú lökéshullám hagyja el a tenyeremet, ami nyomot is hagy a gyakorlótér egyik földfalán, hogy jobban látható legyen mi is történt az imént.
- A lehetőségek korlátlanok, csak a kreativitásunk, meg talán a lélekenergiánk szab határokat neki. Próbálkozzatok! - ezúttal szabad kezet adtam nekik, azzal a mágiával próbálják ki ezt a módszer, amivel akarják. Igazából én sem próbáltam ki ezt olyan sok technikával, főleg csak azokkal, amiket most megmutattam, mivel ezek tetszettek meg.

Amint hallottam Shiratori-samától, hogy egy újabb közös edzést tervez, ahova más osztagokból is jöhetnek tisztek, már tudtam, hogy nekem is ott a helyem. Nem csak azért, mert Shiratori-sama minden edzésén ott vagyok, hanem azért is, mert így megmutathatom másoknak is, hogy milyen jó is Shiratori-sama legjobb tanítványa. Ők is majd észrevehetik, hogy milyen ügyesek lennének, ha őket is Shiratori-sama tanítaná. Nem mintha azt szeretném, hogy osztagot váltsanak és Shiratori-sama körül legyeskedjenek, csak egyszerűen hencegni akarok.
Shiratori-samához hasonlóan én is korábban a gyakorlótérhez mentem, de persze Shiratori-samának kell először odaérnie, hiszen ő tartja az edzést. Ezért én inkább csak lesben álltam, mert nem akartam túl korán megérkezni, de túlkésőn sem. Szóval egyszerűbben mondva először akartam odamenni, de nem sokkal a második előtt. Így amint megláttam valakit, aki erre felé tartott, egyből elindultam én is, hogy megtartsam az első helyemet. Azonban valami hiba került a tervembe és valaki már előttem megérkezett. Talán akkor történhetett, amikor pár pillanatra elkalandoztam és elképzeltem Shiratori-sama reakcióját arra, hogy én érkeztem meg elsőnek. Na, mindegy.
Mint általában Shiratori-sama edzésein, most is figyelmesen hallgatom Shiratori-samát, mert mindig olyan érthetően mondja el a feladatot, így mindig élvezet hallgatni. Most viszont egy kicsit másképp volt ahelyett, hogy elmondta volna, mit is kell csinálnunk, inkább megmutatta. Csillogó szemekkel néztem végig Shiratori-sama bemutatóját, ami természetesen nagyon jól sikerült, nem is vártam mást Shiratori-samától. Mondhatni tökéletes gyakorlatot mutatott be, nem terelte el semmi sem a figyelmemet a gyönyörű kidou áradatról. Az eleje lassan indult, de az csak azért lehetett, hogy kiéheztessen minket, hogy többet akarjunk, amit később persze meg is kaptunk, minden kétséget kizáróan.
Végre elérkezett a mi időnk is, vagyis pontosabban mondva, az én időm, hogy megmutassam, mit is tudok. Egyből neki is kezdtem a bemutatóm összerakásához, de persze csak fejben, mert ha itt mindenki előtt próbálkozok, akkor nem lesz olyan szép, amikor rám kerül a sor, mert már egy részét korábban is látták. És még azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy akár valaki le is nyúlhat tőlem egy-két ötletet, ha látnak gyakorolni. Tehát biztos, hogy nem fogom elpróbálni, egyből majd élesben próbálom ki és úgy is minden rendben lesz, hiszen én vagyok Shiratori-sama elsőszámú tanítványa.
Első dolgom természetesen az volt, hogy kitaláljam, mit is szeretnék csinálni, ami nem volt olyan nehéz. Valami nagyot és csodálatra méltót akartam, amiből látszik, hogy ezt Haruki csinálta. Ki is választottam egy fő kidout, ami köré építem a többit, ez pedig a Tenran lett. Elég nagy, hogy mindenki észrevegye és csodálhassa majd a végeredményt. Ezután átgondoltam, mit is használhatnák mellé. Többet azonnal kizártam, mivel egyáltalán nem volt kivitelezhető a használata vagy, mert több hasonló típusú kidou közül egy is elég volt. És végül összeállt valami a fejemben, ami teljes mértékben elnyerte a tetszésemet és nem volt semmi kedvem rajta változtatni, hiszen pont megfelelő volt.
Amint mindennel megvoltam, többször át is gondoltam, mit hogy fogok csinálni, és minden alkalommal elámultam a saját zsenialításomon, ezért elégedetten figyeltem a többi jelenlévő próbálkozásait. Bár azért figyeltem, hogy minden rendben menjen a többinél is, nem akartam, hogy romba döntsék Shiratori-sama tökéletes edzését. A felhívásból mondjuk gondolhatták, hogy nem bénáknak van ez az edzés, hanem inkább a haladóknak.
El is érkezett a bemutatók ideje és természetesen nekem kellett elsőnek mennem, mert megtehetem. Bár próbáltak páran megelőzni, de nem hagytam magam, mert Shiratori-sama elsőszámú tanítványának kell kezdenie a műsort és kész, nincs ellenvetés.
Szépen ki is mentem a tér közepére, hogy nekikezdhessek az előadásomnak, egy kis mosollyal az arcomon húztam elő a kardomat hüvelyéből, mivel szükségem volt rá. A kevésbé tájékozottak most azon gondolkozhatnak, hogy nekem minek van szükségem egy kidou bemutatóhoz a kardomra, amire egyszerű a válasz. A Tenranhoz szükségem van a kardom megpörgetésére, amit ezúttal egy kecses mozdulattal teszek meg a fejem fölött.
- Hadou 58, Tenran! - néhány másodperces pörgetés után megállítom a kezemmel a pörgő kardomat, amire egy egyre nagyobb átmérőjű forgószél keletkezik fölöttem. Ezután gyorsan kellett cselekednek, mivel nem tudom az örökkévalóságig fenntartani ezt a kidou. - Bakudou 63, Sajou Sabaku! Hadou 11, Tsuzuri Raiden! - a kezemet energia szalagok kezdik elhagyni, amiket úgy irányítok, hogy rátekeredjenek a forgószélre és úgymond feldíszítsék azt. Viszont még mielőtt az összes szalag elhagyta volna a kezemet, elektromosságot vezettem beléje, hogy szikrázó látvány adjon végeredményül. - Bakudou 29, Shinkirou! - az utolsó kidoum pedig megadja az egész műsornak a Harukis jelleget, hiszen a forgószélhez jó néhány levelet adok hozzá. Ezek azonban lassan lángra kapnak az elektromosság miatt és kisebb parázsló levélként hullnak a földre, kitűnő befejezést adva az előadásomnak.
Amint végeztem a gyakorlattal meghajoltam a közönség előtt és visszamentem a tömegbe. Végignéztem a többiek próbálkozásait is, de egyértelműen nem volt egyik sem olyan jó, mint Shiratori-samáé vagy az enyém. Talán volt egy-kettő, ami nem volt annyira rossz, de azokról inkább ne beszéljünk.
Mikor mindenki végzett vége is lett az edzésnek és vissza is indultam az irodába, még Shiratori-sama előtt, mert ő biztos a végén akar majd eljönni. Addig én beérek az irodába és ott várom be. El is kezdtem készíteni egy kis teát, mert biztos elfáradt Shiratori-sama a sok nézésbe és le akar majd ülni, meginni egy teát. Nem támadom le egyből, hogy én voltam-e a legjobb, hanem majd megpróbálom kipuhatolózni, hogy ő ne jöjjön rá.

Chiruochiba Airisu: Egy kapitányhoz hű előadást láthattunk tőled, ami valóban jó keretet adott az edzésnek a koncepcióddal, hogy egyik kapitány kezdi, a másik meg befejezi. Jutalmad 1000 LP.

Amaya Ureshii: Kreativitásnak nem szabott semmi sem határt, szépen kifejtetted a bemutatódat a legnagyobb aprólékosséggal és meglett munkádnak gyümölcse. Jutalmad 1000 LP.

Shiranui Haruki: Kitettél magadért, ámbár mit is várhatna az ember Shiratori-sama első számú tanítványától, igaz-e? ^.^ Szépen kivitelezett bemutatót tartottál, ahogy azt magadban konstatáltad is. Jutalmad 1000 LP.

Nara Shiratori: Érdekes módját találtad ki a kidouk gyakorlásának, sokkalta izgalmasabb volt, mint mondjuk céltáblákra lövöldözni. A következő edzésednél te is kapsz jutalmat.

Ahogy néztem Tasut és Hajimét, amint a gyakorlataimat hajtják végre, eltöltött az öröm, hogy ilyen tehetséges családom van. És akkor Shizunéról még nem is beszéltem, neki is szívesen segítenék, de most nem tudok. Mindegy most erre inkább nem gondolok, jelenleg az itt lévőkkel kell foglalkoznom, bár szerintem nélkülem is tudnának boldogulni, ha nagyon odaraknák magukat, de jobban örülök, ha segítséget kérnek tőlem. Főleg Hajime esetében, mert ő nem szokott segítséget kérni.
- Gyerünk Tasu, meg tudod csinálni. - egy kis bíztatás senkinek sem árt, főleg Tasu esetében igaz ez, hiszen nála talán jobb a hatása a bíztatásnak. Hajimét nem igényel ilyeneket, ő enélkül is meg tudja csinálni, amit akar és most, hogy így nézem, talán már készen is van a rá kiszabott feladattal.
- Addig megmutathatod, mit sikerült kihoznod a feladatból Hajime. - mondtam Hajimének, utalva arra, hogy amúgy is várnunk kellene Tasura, így pedig hasznosan töltjük el azt az időt. Bár nem tudom, hogy Hajime be akarja-e várni Tasut és neki is bemutatni, mit sikerült alkotnia. Ha ez a helyzet, akkor gondolom mondani fogja, és akkor várhatunk mondjuk.
Amint mindketten bemutatták, hogy mit sikerült kihozniuk az edzésből, lezártnak tekintettem a mai napot, vagyis nem teljesen, mert még vannak terveim Tasuval és az sem baj, hogy Hajime is itt van. Legalább első kézből fogja megtudni a nagy hírt.
- Na, akkor ennyi volt. Remélem, segítettem. Ha bármi kérdésetek van, máskor is nyugodtan forduljatok hozzám, szívesen segítek. - zártam le az edzést és vártam, hogy el akarjanak menni, de annak ellenére, hogy nem az edzés volt a fő műsorszám, még felajánlottam további szolgálataimat, hiszen a családomnak mindig szívesen segítek.
Én most egy kicsit úgy teszek, mintha maradni akarnék, mert maradni is akarok. Amint azonban Tasu hátat fordít nekem és egy kis távolság keletkezik közöttünk, megszólalok. - Tasu. - a nevén szólítom, hogy megforduljon és láthassa, hogy előtte térdelek és gondolom ebből már ő is tudja, hogy mi következik most. Csak elképzelni tudom, hogy is fog rám nézni, amíg ide nem fordul, de akkor is tudom, hogy boldog lesz.
- Hayakawa Tasumi leszel a feleségem? - mondandóm közben a ruhámból egy kis dobozkát vettem elő, mivel a Tasutól kapott gyűrűhelyeztem bele, hogy abban mutassam neki. Szépen lassan nyitottam ki a dobozt és került elő belőle a Tasu által már jól ismert gyűrű. A doboz kinyitása után, közelebb nyújtottam Tasuhoz, hogy ismét megcsodálhassa. Ezután már nem volt más dolgom, mint várni a válaszára.