Hát igen ez is úgy indult, ahogy eddig is minden nap. Reggel, azaz hajnalban keltem Ookami-chan legnagyobb örömére, hogy edzhessek egy kicsit. Milyen fura hogy hajnalban kelek, hogy edzhessek, mégis reggel az osztag edzésén sosem vagyok ott. Bár az is igaz hogy ott nem tudnám gyakorolni az újonnan megszerzett támadásomat. Mióta kijöttem a 4. osztagtól minden hajnalban ez csinálom vagy alkalmanként délután Rukongai erdejében Aurorával. Sokat segít nekem, hogy minél jobban tudjam használni hisz még most is néha megesik, hogy célt tévesztek, vagy olyan gyengére sikeredik, hogy még egy falevelet sem képes átvágni.
Nos, ma is ugyan ezt tettem majd végezvén az edzéssel a fürdő felé veszem az irányt. Nincs is jobb, mint a reggeli gyakorlás után egy jó meleg fürdőzés. Tökéletesen ellazít és megnyugtat mármint csak akkor, ha nem épp azzal kell küzdenem, hogy perverz zanpakutom a fürdőszobán kívül tartsam. Szerencsére ezzel ma nem kell bajlódnom hisz a korai kelés után teljesen bealudt a lány.
A fürdéstől felfrissülve jókedvvel indulok el őrosztagom főhadiszállásához, hogy megtudhassam mai teendőmet. Meglepődve, de mégis jókedvvel fogadom, mikor megtudom, hogy az Élők világában teljesítek szolgálatot. Nos, az indulásig még van időm ezért gyorsan hazasietek, hogy gigaimat magamhoz vegyem. Majd ezután még gyorsan, ahogy csak tudok shunpoval Rukongai erdeibe veszem az irányt. Ha már az emberek közt kell boronganom azt, hiszem, szólok Aurorának is, hogy később csatlakozzon hozzám.
- Na, mit szólsz, van kedved hozzá? – Mosolygok, a lányra mire ő örömében a nyakamba ugrik.
- Iiiigen!... – hirtelen elenged majd ellépve mellőlem elvörösödött arccal szólal meg megint. -… Vagyis azt hiszem, lehet, hogy elmegyek… Na, tűnés, mert még dolgom van. – mondja, és közben próbálja a meg szokott felnőttes énjét adni.
- Dolgod? Miféle dolgod? – kérdem játékosan.
- Cs… csak… Nem tartozik rád. Viszlááát! – mutat a hátam mögé abba az irányba ahonnan jöttem. Végül halkan kuncogva állok odébb és még időben oda is érek a Senkaimonhoz. Kezemben cipelve póttestemet sétálok át a kietlen köztes világon és közben azon gondolkodom mit is csinálhatnánk. Ha minden igaz egy sétáló utca is van a körzetemben így mi lenne, ha oda mennénk. Bár Aurora-chan több száz éves kinézetre, sőt még néha jellemileg is olyan, mint egy kisgyerek, úgyhogy biztos tetszeni fog neki a hely.
Egy sötét sikátorban érek célba. Szerencsémre senki sincs itt így gyorsan felkaphatom magamra a póttestet. Gyönyörű és napos időnk van még jó, hogy ez alapján öltöztettem fel a gigait. A szokásos vörös top, fekete forrónaci kombinációt viselve lépek ki a sikátorból és elvegyülök a tömegben. Milyen szerencse, pont az imént említett sétálóutcához sikerült érkeznem. A sok ember, a kirakatok, árusok és a különböző szabadtéri előadások, mutatványosok mind nagyon megtetszenek. De persze nem feledhetem, hogy én most dolgozni jöttem ide… Oh, de sexi az a csaj. Ááá… *megrázza a fejét* azt mondtam dolgozni. Most nem foglalkozhatok ilyesmivel, de persze azzal hogy csak nézem őket nem lesz semmi baj, nem?
Na, de tovább haladok, hátha még találkozom sexi lányokkal. Útközben arról se feledkezem el, hogy Aurora is át fog jönni ezért kiengedek egy kis lélekenergiát magamból ezzel jelezve neki. Remélem, aztán ő talál meg nem pedig valami rusnya hollow. Bár az sem lenne, rossz hisz mi lenne jobb annál, hogy egy ilyen szép napon küzdelembe bonyolódok egy erős ellenféllel. Persze a csini lányok látványa még ennél is jobb lenne

Ez a napom is az unalom ködös árnyalataiban kezdődött. Elméletileg semmi dolgom nincs ezen a napon, így azon gondolkoztam, hogy meglátogatom az emberek világát. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehet. Sokan mesélnek róla ezer félét, de még egyszer sem volt alkalmam megnézni. Eldöntöttem, hogy pár hetet rászánok, hogy saját tapasztalatokat is gyűjtsek. Fogtam a kis kütyümet amivel, elméletileg fizikai testet tudok ölteni és egy gargantán keresztül el is indultam az emberek világába. Amikor oda érkeztem elég furcsa fogadtatás ért. Hatalmas tömeg az utcákon, mint ha az emberek hangyák módjára élnék a kis szorgos életüket és csinálnának minden félét csak, hogy nekik jobb legyen. Valahogyan olyan érzésem támadt az emberek láttán, mint ha olcsó játékok próbálnának saját életre kelni. A szánalmas próbálkozáson kívül senki nem mutat többet de, ha véletlen akad is egy esetleges jelölt, aki kitűnik a tömegből ő, sem lehet sokkal különlegesebb, mint az átlag. Vagy ha mégis akkor le a kalappal előtte. Az első pár napban sikerült felfedeznem egy gyönyörűséges dolgot, a pillecukrot azon belül a vaníliásat. Szinte már mondhatni, hogy rákattantam. Egy figyelmetlen boltos segítségével sikerült kölcsön vennem 7 csomag vaníliás pillecukrot. Ugyan visszavinni nem szándékoztam de, hogy ha ezt mondom egy kíváncsiskodónak, akkor elméletileg nem zavargatnak tovább. Végül rájöttem, hogy nem is olyan rossz hely ez az élők világa. Sok érdekes dolog történik itt. Ugyan az emberek olyanok, hogy csak a saját érdekeiket figyelik szem előtt. Ugyan én sem vagyok más de, sosem mondanám ki a hasonlóságomat az élőkkel. A hollow énem már kezdett kajás lenni és érzékelt valami furcsaságot a 3. napon. Egy különösen finomnak tűnő lélek energiát érzett a közelben. Ugyan elég gyengén érzékelhető de tudom, hogy valahol a közelben van. A kis szerkentyűmet gyorsan kikapcsoltam és gyorsan a fincsi kaja után kezdtem el kutatni, aki gyorsan meg is lett.

Továbbra is az emberek forgatagában haladok kirakatról kirakatra, árusokról árusokra. Majd megállok az egyik ékszerbolt kirakatánál.
- Jaj, de szép karperec. – pillantom meg az egyik ékszert a sok közül. Biztos jól állna, nekem nem gondolod?
~ Áh… biztos, de nézd csak meg az árát. ~
Már azt hittem összeesek, mikor meglátom az ékszer árát. Még is kinek van ennyi pénze?
- Tch… kész rablás. – állok, tovább a következő árus felé közben pedig jobbra-balra kapom a fejem a gyönyörű fiatal nők láttán, akik lenge öltözékekben suhannak el mellettem. Szó mi szó utánam is kapják a fejüket, de sajna csak férfiak. Néha akad pár bátrabb is, akik bepróbálkoznak, de semmit sem érnek vele. Egymás után küldöm el őket, azokat meg, akik csak azért mozdultak rám, mert csak egy menetet akartak velem azokat meg még jól be is égetem őket a többiek között.
Majd miután sikerül a férfiakat lerendeznem tovább folytatom az utamat. Eddig semmi nem történt. Nem jöttek hollowok se ide se a körzetembe, úgyhogy kezdek unatkozni.
- Hajjaj, mi van már ezzel a lánnyal? Eltévedt? – bosszankodok, miközben tovább sétálok és a kis ketyerémet nézegetem, ami kijelzi a hollowok és arrancarok jelenlétét. Mintha kijelezné Aurorát hisz a reiatsuját tökéletesen el tudja rejteni.
A nagy várakozásban megéhezem, így gyorsan célba veszek egy ramenes bódét. Beülök az egyik üresen állóhoz és rendelek egy nagy tál levest.
- Hű ez nagyon fincsinek tűnik. Ittadakimasu! – veszem kezembe az evőpálcikát és széles mosollyal az arcomon kezdek neki az ínycsiklandó fogásnak.
- Óóó… Amai{finom} ! Ez nagyon finom. – dicsérem meg a levest, amihez foghatót még eddigi pályafutásom alatt nem ettem.
~ Mmmm… Én is akarok fincsi levest!... Hehehe de nem kapsz. Most gigaiban vagyok, így nem tudsz ember alakot ölteni… Akkor szállj ki belőle. Hayaku{Gyorsan} … Nem, még az kellene. Megint biztos olyat tennél, ami nekem okozna kellemetlenséget. Úgyhogy nem. ~ Osztom ki zanpakutom gondolatban majd folytatom a ramenem fogyasztását.
Jó kedvű étkezésem ekkor a hátam mögött megjelenő reiatsu forrás szakítja félbe. Vállam mögött szemem sarkából pillantok oda az összetéveszthetetlen gusztustalan lélekenergia eredethez. Nem nehéz kitalálnom, hogy egy arrancarral van dolgom. És bár a bódé tetejéről lelógó függönyszerűség miatt csak deréktól lefelé látom, mégis könnyen megállapítom, hogy egy férfihez van szerencsém. Vagy inkább mondjam, hogy balszerencsém? Nem, nem azt hiszem, mondhatom, hogy szerencse hisz így nem unom halálra magam, míg Aurórára várok. Ja, igen miközben itt fejemben társalgok visszafordultam a levesemhez és folytattam az evést. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg rám fáj-e a foga vagy sem. Persze mindegy, hogy, igen vagy nem mert így is el kell kapnom. De azért kíváncsi vagyok rá.
A levessel hamar végzem és az arrancar még mindig itt áll így már biztos, hogy engem akar.
- Nagyon finom itt a leves. Netán megkóstolná arrancar-san? – fordulok, a férfi felé majd zsebemből előveszem a zsebemből a modsoul-om és beveszem így könnyen ki is lépek a póttestemből és a férfi felé lépek. Jobbommal eltolom a függönyt, hogy szemügyre vegyem a férfi arcát is.
Basszus mi ez zsiráf? Én meg már azt hittem, hogy nálam magasabb férfit nem fogok látni mármint itt japánban. De ez a srác még nálam is majdnem, hogy egy fejjel magasabb. Na, de meglepődöttségemet hamar félrerakom, majd kilépek a férfi bal oldalára.
- Na, és hol szeretnéd lerendezni? – kérdek rá. Nehogy azt higgye, hogy majd felajánlom magam főfogás gyanánt.

Épp az előbb kiszemelt személy után megyek, aki beült egy kis kajoldába. Én kint meg találtam és elkezdtem nézegetni a bódén lévő kis plakátot. Valamiféle koncertről volt szó benne és valami furcsa alakú dolgokat tartottak a kezükben a képen.
- Nagyon finom itt a leves. Netán megkóstolná arrancar-san? – kérdezi tőlem a hölgy. Mert közbe kiderült, hogy egy lányról van szó, akinek olyan finomnak tűnt a lélek energiája. Bekapcsoltam a kis ketyerémet ami, fizikai testet ad nekem. Hirtelen láthatóvá váltam az emberek számára is. Azzal beültem a kajoldába és én is kértem egy tálnyi levest. Kicsit sós volt nekem de egyébként tényleg finom volt. Miután szép nyugodtan megettem a levest, hagytam had, várjon picit. Utána fel álltam kikapcsoltam a szerkentyűt és oda fordultam a hölgyhöz.
- Na, és hol szeretnéd lerendezni? – itt már nem maradt olyan nyugodt az arca. Elővettem pár csomag vaníliás pillecukrot, amit még Las Nochesből hoztam és elkezdtem majszolgatni. Oda fordultam hozzá és igazándiból semmi különöset nem éreztem. Annyira már nem is érdekelt, hogy éhes vagyok. Igazándiból kezdtem azt érezni, hogy nem akarok indokolatlanul nőt bántani. Talán még baj lenne belőle, bár egyszer ki kellene engednem a gőzt. Meg kellene mutatnom, hogy valójában az érzéseim milyenek. Talán ezen a gondolatmenetem végig menve elővettem az érmémet. Elkezdtem lengetni, és azt mondtam:
- Amikor elveszed a tekintetedet az érméről és azt hallod, hogy most akkor elalszol. Ha újra azt hallod, hogy most (mert alvás közben is hall az ember) akkor felébredsz, és nem emlékszel rá, hogy ki is vagyok. Elméletileg, ha figyelt az érmére, akkor el kellene hirtelen feküdnie és neki kezdeni a pihenésnek. Azon gondolkozom, hogy el se megyek szinte azonnal felkeltem, és ha minden igaz nem fog emlékezni rám, hogy ki vagyok és akkor már teljesen nyugodt lehetek. El is aludt de akkor jött egy ember, aki valami kis kütyünek beszél és nyilván elhangzott, hogy most a beszélgetése folyamán. A lány azonnal felébredt. Nem is kellett neki semmi reakció idő azonnal felpattant és szembe fordult velem. Azonnal feszülten fogadott. Kicsit hátrébb húzódott és gondolom megint észre, vette a lélek energiámat. Az érmécskét elraktam és a nyakamon lógó hatalmas kereszt nyakláncből előveszem a kis tőrömet, és neki rontok egy egyenes szúrással a lánynak. Még mielőtt elérné az ellenfelet a szúrásból, átfordítom az alkar felé a pengét és egy hosszú vágást, indítok felé bal bordáitól a jobb nyak felé. (ha nem felel meg, hogy bedőlsz a hipnotizációnak akkor írj le te egy másik változatot)

Meglepődöm, mikor látom, hogy a férfi leül mellém. Bár nem is tudom, miért lepődöm meg hisz én magam invitáltam be az imént. Rendel is magának egy tál levest és csendben már amennyire ezt a levest csendben lehet enni, kezdi.
~ Kira… Hm? Mi van?… Biztos jó ötlet csak itt ülni? És ha rád támad?... Azt kétlem. Szerintem egy ideig ettől nem kell félned. Amúgy meg figyelem szóval bármi gyanús mozdulat és elintézem. ~ nyugtatom le zanpakutomat a fejemben miközben a fincsi tésztalevest eszegetem. Szemem sarkából végig az arrancart figyelem, de nem tesz semmit, ami arra adna indokot, hogy harcba keveredjek vele.
- Arigatou! – köszönöm meg az ételt a szakácsnak mosolyogva mire az öregúr szintén visszamosolyog. A mellettem ülő Las Nochesi söpredék is végez és rám tekint. Ekkor még mindig nyugodt és kimért hangnemben kérdek, rá harcterünk hollétében hisz nem gondolhatja, hogy harc nélkül hagyom magam arrancar eledelként végezni. Erre a férfi válaszként előkap egy zacskó pillecukrot és azt kezdi el enni. Ez kissé feldühít, de nem annyira, mint az arckifejezése mely egyből az sugározza felém, hogy nem vagyok méltó ellenfele. Na, ez tényleg kihúzza nálam a gyufát. Azonnal megindulok, felé ám ekkor előkap valami érmét a zsebéből és egy madzagon elkezdi előttem lóbálni. Naná, hogy arra a kis pénzdarabra kezdek el figyelni így egy az egyben bedőltem a világ legrégibb hipnózisának. Szemhéjaim egyre nehezebbek lesznek, mire aztán végképp elalszom.
A következő, amire emlékszem, hogy felébredésemkor megpillantok egy férfit előttem állva. Rögvest kiszúrom a belőle sugárzó lidérc reiatsut. Vagyis, hogy pontos legyek arrancar nem lidérc. Felpattanok a földről és agresszív harcias tekintetem a férfi felé irányítom. Az arrancar egyből fegyver után nyúl és támad.
A szúrásból hirtelen vágásba váltó támadása egy pillanat elejéig ugyan meglep, de annyira nem hogy ne tudnám hárítani. Így hát el is kapom a bal kezemmel a támadáshoz használt kezét majd jobb lábamba reiatsut koncentrálok és így egy erőteljes rúgással indítom meg a férfit egyenest az út másik oldalán lévő épületmásodik emeleti ablaka felé. A becsapódását követő hangzavarra és a lehulló üvegszilánkokra persze mindenki egyből felfigyel kivéve egy lányt, aki zenehallgatás közben észre sem veszi a felé haladó törmeléket. Nincs mit tennem mivel senki sem siet a megmentésére én magam teszem ezt meg shunpom segítségével. Pár méterrel arrébb teszem le. Szerencsére vagyok olyan gyors, hogy nem is vette észre a dolgot így nem kell az emlékeit megváltoztatnom, ami jó, mert amúgy sem értek ahhoz a kütyühöz.
Na, de a fölös dumát félretéve. Egyenest a betört ablak elé shunpozok és a levegő lélekrészecskéin megállva a bent lévő arrancarhoz szólok.
- Hékás álomszuszék! Nem szégyelled magad? Csak így minden figyelmeztetés nélkül rátámadsz egy nőre? Ej, de csúnya dolog, de ne félj mindjárt móresre tanítalak. – jegyzem meg majd a jobb kezemet a férfi tartózkodási helye felé kinyújtom és egy kidout idézek meg. – Hadou no yon: Byakurai! – lövök ki egyből két fehérvillámot a férfire.
- Na, mi van? Gondolom még ennyitől nem feküdtél ki szóval told elő a képed. – hát igen egy ilyen szintű kidoutól még csak nem feküdt ki. Bár ha az erőnk közti különbsédet nézzük meg van rá az esélye… Pff dehogy beszélek itt hülyeségeket

Kardforgatós csel nem nagyon jött be. Könnyen kitért előtte és egy szép reiaetsuval feltöltött rúgással bele repített egy hatalmas épület irodájába. Kellemetlen dolog ám az ilyesmi. Szép kis nyoma lesz a hasamon ennek a rúgásnak. Szerencse, hogy nem sarokkal rúgott meg. Így ez inkább csak egy eltoló rúgás volt. Ennek ellenére azért kellemetlen volt ott feküdni a törmelék között. Még pont, hogy kiláttam az ablakon amint meg ment egy szegény lánykát az üvegszilánkoktól. Szóval egyike jó tétlélek shinigamiknak. Ez fontos dolog. Ellene lehet fordítani. Pihengéltem még egy picit mondván ez a harc elég lesz ahhoz, hogy eléggé kifárasszon, szóval kell az energia. Végül gyorsan oda jön, szóval nem pihenhettem valami sokat, de a semminél több volt.
- Ugyan-ugyan. – mosolygok rá, mint ha teljesen baráti kapcsolat lenne köztünk. – nem kell így sietni. Azzal szeretnék lassan feltápászkodni de, kilő felém két fehér villámot. Kicsit meglökve magam egy shonidoval arrébb gurultam a kettő lövedék elől.
- Ohj de türelmetlen valaki. Még annyira sem lenne udvarias, hogy megengedné, hogy felálljon az ellenfeled? – azzal a hanghullám képességemmel megbénítottam néhány másodpercre. Ez elég is volt ahhoz, hogy a mellkasához shonidozzak és az egy inches ütésemet kombinálva némi lélekenergiával és egy barát is próbáltam bele vinni. Mindezekkel próbáltam hatalmas erőt zárni az ütésembe. Elméletileg így el kellene találnom és nem csak egy lökést, kellene éreznie, hanem egy átlagosnál jóval erősebb ütést is. Ezen felül még a lábammal be is akasztottam az egyik bokáját így még ha ki is védi minimum lezuttyan a földre. Utána visszanézek oda ahonnan elrúgott a kislány, hogy ott hagytam-e el a pillecukorkákat de úgy tűnik nem. Visszanézek, oda ahova becsapódta de ott se nagyon találtam. A repülés közben hagytam volna el? Végül meg lett a repülés távján lent az utcán. Amint felvettem ismét neki kezdtem rágcsálni. Sétálgattam egy picit az utcán és vártam mi lesz a következő reakciója. Ha ez a terv esetleg nem jött össze, akkor pedig az Oni Dekopinnal lököm el magamtól, és utána küldök egy cerot. Természetesen miután megtaláltam a pillecukros zacsit és vettem ki párat, amit megettem azonnal utána, néztem, hogy mit is csinálhat a shinigami hölgy. Egy pillanatra megláttam utána gyorsan, igyekeztem elbújni előle a tömegbe. Elrejtettem a lélekenergiámat amennyire tudtam és felvettem a fizikai alakomat. Utána pedig gyorsan oda szaladtam egy ifjú hölgyhöz, akit egyedül találtam egy köztéri padon és elkezdtem érdeklődni utána. Még azzal is foglalkoztam, hogy az egyik utcai árustól még mielőtt leültem volna a lányhoz elvettem egy sapkát és egy pulcsit. A kishölgy egész jól fogadta a társaságomat. Bevallom, kicsit imádkoztam is, hogy így legyen. Talán sikerül így megoldanom azt, hogy teljesen észrevétlenül megtámadhassam a shinigami csajt, de a nyakláncomban hordott tőrt kivettem és a zsebemben tartottam a biztonság kedvéért.

A férfit az iroda házba lökés után és a lány megmentése után az említett épülettel szemben állok meg a levegőben. Megszólítom, a férfit majd kilövök feléje két byakurait. A lövedékek sajnos nem találnak be, de sebaj, ezek úgy is csak arra szolgáltak, hogy mozgásra bírjam a lustaságot.
- Ugyan miket beszélsz. Hagytam, hogy belekezdj nem? – vágok vissza és már támadnék is, amikor valami megbénít. Kétségtelen, hogy az ellenfelem műve a bénulásom ezt is mutatja az, hogy támadásba lendül. Előttem jelenik meg és öklével felém csap. Erős ütés éri a mellkasomat melyek hatására a zuhanni kezdek, majd becsapódom a földbe. Kisebb kék zöld foltokkal megúszom a zuhanást és ez is csak annak, hogy még időben egy nagyom reiatsu lökettel sikerül a becsapódást tompítani.
- Ittaiiiiii{Fááááj}! Uh… Csessze meg ez fájt még így is. De remek már azt hittem valami kis gyengus harc kerülőt fogtam ki. – Rendben most, hogy már megtudtam, hogy nem is olyan gyenge még izgatottabb leszek. De várjunk… hova a francba tűnt? Azt ne mond nekem, hogy csak behúzott kettőt és eliszkolt, míg én begyűjtöttem pár kék-zöld foltot a hátamon. Hát menten megáll az eszem… Várj, nem még itt van. Gyengén, de érzékelem a reiatsuját viszont nagyon gyenge a jel se én se a ketyerém nem tudja, pontosan bemér. A fejemet jobbra-balra kapkodva próbálom a már megnyugodott tömegben kiszúrni az arrancart.
- Megvagy! – kiáltom el magam a kiszemeltemhez shunpozok de mikor oda érek, észre kell vennem, hogy nem ő az. Basszus miért olyan nehéz kiszúrnom egy két méter magas ürgét mikor az átlag magasság japánban a 170-et súrolja. Na, jó más eszközökhöz kell folyamodnom.
Először is felteszem a magammal hozott Shunpo ampukat a lábamra majd a földtől elrugaszkodva a levegőbe tornászom magam és onnan kezdem el kémlelni a sétáló utcát.
- Fene miért nincs nekem olyan látásom, mint egy sasnak akkor most biztos simán kiszúrnám az arrancart.
~ Minek neked sasszem mikor van kutya orrod és hallásod… Jól van, na, de tudod jól, hogy a shikai nélkül csak egy kicsit jobb az átlagnál… Hát akkor mire vársz, aktiválj. ~
- Mi? De akkor azt fogja hinni, hogy olyan gyenge vagyok, hogy már shikaihoz kell folyamodnom. – majd még egy kis nézelődés után, ami persze semmit nem ér. - … Jó legyen, de csak pár másodpercre. – azzal elő húzom a hátamon lévő katanát és elmondom a parancsszót. – Kagero, Kageookami! – kardom felveszi, új alakját én pedig már érzem is hogy a hallásom és szaglásom kiélesedik. Ezt követően már csak annyit teszek, hogy a mellkasomat fedő ruhaanyagról leveszem a férfi szagmintáját majd a földre visszatérve szó szerint az orrom után megyek. Ugyan útközben bezavar a keresésbe a friss péksütemények majd sült hús és a ramen illata, de végül felülkerekedek nyálcsorgatásomon és ennek eredményeként rá is akadok a férfira. Húsz méterre előttem egy padon ülve jókedvűen beszélget egy lánnyal. Shikai alakomat megszüntetve és a katanámat visszatéve a helyére lépek kettőt a férfi felé majd shunpora váltok.
Elsőként tíz méterre tőle állok meg pár pillanatig, míg kimondom egy bakudou nevét.
- Bakudou no nijuuichi: Sekienton! – Egy kisebb robbanás keretében jelenik, meg a fél utcát beborító vörös füstfelhő melyben elrejtőzve indulok a férfi felé. Itt már az alap szaglásom és hallásom is elég a tájékozódásra így nem is csoda hogy hamar megtalálom ellenfelem. A háta mögött bukkanok fel gyors villámtáncommal.
- Mitsuketa{Megvagy!} !– súgom, a fülébe majd erőteljesen a hátába rúgok jobb lábammal.
- Bakudou no rokujuuichi: Rikujoukourou! – a hat fényrúd foglyul ejti a férfit majd ismét shunpót használva előtte termek és nyakát elkapva rúgok még egyet a gyomrába. Ezt követően jobbommal, mellyel a nyakát szorongatom, erőteljesen ellököm magamtól és rögtön ez után ugyan azzal a kézzel egy byakurait lövök ki a feje felé.
Végül a shunpoval elhagyom a füstfelhőt és egy közeli irodaház tetején kémlelem az utcát és várom, hogy sikerült e már kiszabadulnia-e a bakudoumból a férfinak. Gondolom az előbbiekkel egy kicsit felhúztam így már csak nem fog semmibe venni és ki áll ellenem úgy, mint egy férfi.

Én kényelmesen és nyugodtan beszélgetek a mellettem ülő lánykával de, közben mivel tudom, hogy számítanom kell az ellenfelemre így folyamatosan figyelem a környező utakat. Eltelik egy kis idő, és nem változik semmi. Kezdek egyre éberebb lenni és jobban figyelni a környezetemet. Nem igaz, hogy ennyi idő annak a shininek megtalálnia engem. Talán túlbecsültem volna? Alig, hogy ezt a gondolat megfogamzott a fejemben észre vettem, hogy a lélekenergiája egyre közelebbről és közelebbről érződik. Pár másodperc és meg is látom, ahogy az egyik utcán erre tart. Hirtelen elveszítettem szem elől és egy kisebb robbanásra lehettem figyelmes, amit nyilván ő csinált. Egy vöröses füstfelhő vett körül. Gyors reakciókból magam elé húzom a mellettem ülő lányt és a zsebemben tartott tőrt a nyakához fogva, várom az ellenfelem reakcióját. Minden másodpercben figyelmesen követem a lélek energiája nyomát és hirtelen a hátam mögött érzem azt meg. Valami hülyeséget a fülembe suttog nem is arra figyeltem. Reflexből már meg akartam mozdulni de biztosan valami kidou megakadályozott ebben. Igyekeztem elmozdulni onnan, de egy picit sem ment a mozgás. Kezdtem kicsit megijedni egy picikét, és tényleg eléggé befostam, hogy a hátam teljesen nyitott és nem tudok csinálni semmit. Csak is a mázlin múlt az életem. Ha okos és a hátamnak támad, akkor már itt elvéreztem volna, bár a resurrecinom még mindig ott lenne. Valamiféle okból nem nekem támadott, hanem az előttem tartott lánykának. Mekkora mázli, hogy behúztam ide. Elkapta szegényke nyakát és egy hatalmasat rúgott a hasába. Azonnal összegörnyedt és már a földre esett és utána szegény lányka felé még lőtt is egy olyan villámot, mint az előbb én kaptam. Sajnálom picit, a kislányt de ennyi a balszerencséje, hogy elég magas volt ahhoz, hogy össze lehessen valamelyest téveszteni velem. Utána a reiaetsum feszegetésével kiszabadultam a furcsa fénybörtönből. Ugyan bele telt egy kevés időbe de szabad voltam megint. Kellemetlen volt az a börtön de jobb a végeredményt nézni. Különösebb bajom nem akadt. Szép nyugodtan kisétáltam a felhőből közbe kikapcsoltam a gépemet, amivel fizikai alakot ölthetek fel így újra lélek alakomban, mutatkoztam meg előtte. Ő épp egy épület tetején ácsorgott, amikor sikerült ki érnem a füst gomolyagból.
- Yare yare. (ugyan - ugyan) – mondom neki ismét vigyorogva. – Szép dolog volt tőled, hogy kicsit hagytál pihenni. – azzal megint elővettem egy zacskót a Las Nochesi pillecukorkából. Nem volt olyan jó, mint a földi de ez is meg teszi. Azzal elfordultam tőle és kerestem még egy áldozatot a közelben. Ha esetleg megint védekezés kellene. Egy kis lányt szúrtam ki, aki valami kosárkával épp abból az épületből jött ki, amin a shinigami csajszi álldogált. Oda sonidoztam mellé és gyorsan felkaptam. Utána a shinigamira használtam a hanghullámomat, hogy megint bekábítsam picit. Utána oda sonidoztam a lánnyal együtt az orra elé és most egy sima gyomorszájjós ütést kombinálva megint a baraval repítettem picit hátrébb. Utána kapásból használtam az oni dekopint így még messzebb lökve magamtól. Gondolom kicsit be érezhette de mivel shinigamiból van így akadt még egy ütőkártya a tarsojomba. Elengedtem a lányt és úgy tettem mint ha elakarnék menekülni pedig csak egy picivel hátrébb vonultam. Megvártam, amíg az ember után sunpouzik és próbálok úgy időzíteni, hogy amikor eléri akkor én elérjem az Ashigemmal és egy hatalmas rúgást mérjek a hasára.

A férfit könnyedén megtalálom. Már ha könnyednek nevezhető hogy jó öt-tíz percbe is beletelik, de kérem… Annyi ember és sok érdekes szag van itt így nem csoda, hogy figyelmem mindig más fele akar tévedni. De végül is a végeredmény számít nem? A lényeg hogy megvan és rátámadhatok. Így is teszek, rúgásom be is talál és a bakudou is foglyul ejti a férfit. Ám az ezt következők már nem sikerülnek ilyen jól. Nyakon ragadom és közelebb húzva a gyomrát célzom meg, ám a harci hév miatt nem veszem észre, hogy nem a célpontot támadom, hanem a pajzsként használt nőt. Végül a byakurai kilövésekor még időben sikerül észlelnem a tévedést és ennek megfelelően még sikerül a kilövés pillanatában korrigálnom a fehérvillám irányát így egy kisebb fejsérüléssel megússza a dolgot. Csak ne felejtsem, el miután kivertem a gyerekből a szuszt vissza kell jönnöm és át kell írnom az emlékeit. Viszont most inkább az arrancarral foglalkozom ugyan is nagyon feldühít az, hogy férfi létére nőket használ emberi pajzsként. Az a kis rohadék, na, de mindjárt ellátom a baját. Azonban a sűrű füstfelhőben nem tartózkodhatok tovább így inkább elhagyom azt és egy közeli ház tetejéről figyelem mikor mászik elő az a kis féreg.
Kis idő múltán úgy tűnik, a vörös felhő rejtekében megmozdul valaki. Lassan közeledik kifelé majd kilépve onnan egyből hozzám intézi szavait.
~ Na, majd mindjárt nem fogsz többet pihikélni te kis… ~ heves gondolataim ekkor vége szakadnak mikor meglátom, hogy ismét egy embert használ pajzsként. ~ Az a kis mocsadék most meg egy kisgyereket használ fel?! Kira légy szíves intézd el… Ne félj, még ha nem is kérsz, rá akkor is megteszem. ~ válaszolok felháborodott zanpakutomnak és már azon agyalok, hogy intézzem el anélkül, hogy a gyerek megsérülne. Nem követhetek el még egy olyan baklövést, mint az előbbi. De addig is, amíg gondolkodom jobb lesz mozgásban tartani a fickót. Már épp indulnák is ám ekkor ismét közbe avatkozik a bénító technika melyet a srác bocsájt ki. Hirtelen átfut az agyamon, hogy kiszabaduljak a bénításból, de rájövök, hogy ez nem lenne valami jó ötlet, mert nagy eséllyel tartaná tőlem a távolságot, de még ha nem is, akkor is ott van nála a lány, akit pajzsként használhat a támadásaim kivédésére, amit viszont nem engedhetek. Így hagyom, hogy rám támadjon és tűröm az ütések és csapások okozta fájdalmat. Aztán a támadás abbamarad és mivel ezek miatt a földre kerültem így hát fölállok. Elengedi a gyereket és pár lépést hátrál. Készül valamire, de a lányt akkor se hagyhatom ott.
Gondolkodni kezdek és nem is kell sokat várnom, hogy a képzeletbeli villanykörte felvillanjon a fejem felett. Így már tervel a buksimban shunpozok a lányhoz ám épp, hogy odaérek, már ellenfelem támad is. A rúgás látszólag elér ám csak látszólag. Ugyan is az, akit eltalál, nem én vagyok, hanem az utsumeki nevű technika álltál hátrahagyott képmásom mely a rúgást követően a férfira néz és egy ördögi mosolyt villant feléje. E pillanatban már az arrancar mögött vagyok bal vállamon a lánnyal jobb vállamon lévő kardért nyúlok és egy gyors mozdulattal kihúzva szándékozom végig hasítani a férfi hátát.
- Hadou no gojuu: Rei no kuron! – mondom ki a csapás közben a kidou igét melynek hatására egy klónt hozok létre magamról, hogy utána rögvest odébb shunpozzak. Míg én távol vagyok klónom száll szembe a hollow származékkal. Távozásom után ellentámadásra nem hagyva időt klónom a srácra támad elővont karddal. Klónom csak fele olyan erős, mint én viszont addig talpon marad, míg én vissza nem térek.
Ekkor már nincs nálam a lány és arról is gondoskodtam, hogy a környéken ne legyen egy olyan személy, se akit pajzsként vagy bármi másként felhasználhasson.
- És most mihez kezdesz? Már nincs olyan személy a környéken, akit gyáva módon pajzsként használhatsz. Így jobb lesz, ha most már elkezdesz férfi módjára harcolni. Jobb lesz, ha női mivoltom miatt nem becsülsz le. Én vagyok a 11. osztag 4. tisztje, vagyis az osztagom negyedik legerősebbike így jobb lesz, ha nem becsülöd le se az erőm se a képességem a harcban. – monológom végét egy újabb kidouval zárom. - Juugeki Byakurai! – lövöm ki ellenfelemre a vöröses villámot mely sokkal erősebb a normál byakurainál. Végezetül pedig felkészülök ellenfelem támadására.

Már örültem neki, hogy sikerült eltalálnom de nagyot csalódtam, amikor csak egy gagyi szemfényvesztés volt az, amit telibe találtam. Kicsit olyan érzés volt, mint ha pont belesétáltam volna egy cselbe. Még pont sikerült megéreznem, ahogy a hátam mögé érkezik, és célba veszi a hátamat. Olyan gyorsan jött, hogy cselekedni már nem volt időm. A kard végig hasította a hátamat. Ugyan a hierro segített egy picit de így is bazira fájt. Nagyon felhúztam azon magamat, hogy egy ilyen felületes kis csapdába belesétáltam. Én is elővettem a kardomat, és mint egy őrült neki rohantam sonidoval és minden erőmből és gyorsaságomból, mint egy elmebeteg indítottam meg felé sorjában a vágásokat. Már jó ideje meg se próbálkoztam a normális kardforgatással. Sokan az orrom alá dörgölték már, hogy bármennyire is erőlködök sosem fog normálisan menni. Ezért már csak azzal próbálkoztam, hogy minél őrültebb és kiszámíthatatlanabb támadás sorozatokkal hátha elérek valamit. Bár mondjuk ez maximum velem egy szinten állókkal, működik. A nálam erősebbek általában játszva kivédik ezeket, a támadásokat de miután ez az alap sorozat meg van, mindig váltok hirtelen egy másik változatra. Ez az alap, hogy csak ütök, vágok, szúrok, ütök, vágok, szúrok. Viszont amikor átváltok akkor teljesen őrületessé, válik a támadásom. Még én magam se tudom, hogy mit hogy fogok csak pillanatszerűen, ahogy épp kedvem támad. Meglepetésemre sokkalta több sérülést kap be, mint én azt vártam. Ennyire túlbecsültem volna? Még rátettem egy lapáttal és elkezdtem össze vissza sonidózni körülötte és minden irányból próbáltam vágást indítani felé. Ugyan semmi alapzata nem volt és igazából a kardforgatáshoz egyáltalán nem értek, de ha nem is foglalkozok valahogy nem értek, hanem csak, mint hülye kapálódzik a vak világba az is, sokat segít. Pláne ha sonidóval meg is van spékelve picit. Ugyan ez a harc nagyjából csak arra jó, hogy elvonjam a figyelmét arról, amit igazándiból akarok. Ugyan ez sem terv de a kard alapú harcom mögött mindig van valami öklözős vagy épp rugdosolódós turpisság. Most azt találtam ki, hogy meg fogom a kardot és a jobb oldalamra, tartom és egy shonidó közben, feldobom elém a kardot pont úgy, hogy amikor bele fejelek és átváltozok utána telibe, kapjam a szarvaimmal az ellenfelet. A kivitelezés tökéletes, és ahogy hasba fejelem egy hatalmas adag elektromosságot összpontosítok a szarvamba, ami ugyan még nem minden erőm de már elég ahhoz, hogy mozgásképtelenné tegyen valakit egy darabig, ha betalál. Sikeresen el is végzem, mivel, általában ha valaki először látja ezt a fajta átváltozást, arra készül, hogy én valamilyen fegyverrel fogok rá rontani, így általában felhúzzák a kardot, hogy hamarabb tudjanak hárítani és én szabadon bele, szúrhatom a szarvaimat a gyomrukba. A terv sikeres és az ellenfelem össze is esik. Én lelkifurdalás nélkül csépelem még tovább, és amikor már megunom, megfogom a gégéjét és összeroppantom. Viszont a dühömet még tovább tetőzi, hogy ez is csak egy szánalmas klón volt, akivel eddig elbíbelődtem.
- És most mihez kezdesz? Már nincs olyan személy a környéken, akit gyáva módon pajzsként használhatsz. Így jobb lesz, ha most már elkezdesz férfi módjára harcolni. Jobb lesz, ha női mivoltom miatt nem becsülsz le. Én vagyok a 11. osztag 4. tisztje, vagyis az osztagom negyedik legerősebbike így jobb lesz, ha nem becsülöd le se az erőm se a képességem a harcban. – igazándiból fogalmam nincs, hogy mit mondott. Nem nagyon figyeltem rá csak az jött le hogy utána egy vörös színű villámot lőtt ki felém. Én is feltartottam az ujjamat és szintén meg indítottam egy villámot pontosan bele a pirosba. Simán megállította az ő kidouját sőt még át is ment rajta. Utána oda sonidoztam mellé és ütöttem egy jobb horgot felé, és amikor még mielőtt elértem volna a pofikáját egy hatalmas elektromos robbanást terjesztettem ki magam köré.

Tökéletes az utsumekim szétfoszlása után megjelenve a férfi mögött csapok le rá. Bár már épp mozdulni készül mégsem elég gyors és pengém végig hasítja a hátát. Bár az arrancaroknak ott a hierroja, de neki még ez sem védi meg annyira így egy csúnya sebesülést szerez, bár ez nem olyan életveszélyes csak gondolom, fáj, mint a rosseb. De ezt érdemli. Nem kellett volna azt tenni-e, amit tett és talán nem lettem volna vele már az elején olyan kemény bár igaz még alig adtam bele valamit a támadásaimba. Nem lenne jó, ha már az elején kinyiffanna. Még élvezni sem tudtam az eddigi harcunkat és még a shikaimat sem használtam. Kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán lesz-e rá szükségem? Eltűnök és klónomra hagyom a harcot. Remélhetőleg egy kicsit elagyabugyálja az a kis szemetet, bár ezt azért kétlem. Míg a másolatom az arrancar ellen küzd, én pár sarokkal odébb viszem a lányt majd a sérült nőt, akit még nemrég sebeztem meg véletlenül, a modsoulomra bízom, aki ellátja, a sebeit majd elviszi a harcterünktől, míg én pár byakurai segítségével zavart keltek az utcában sétálók között ezzel bírva őket menekülésre. Miután a zavaró tényezők eltávolításával végzek, úgy gondolom ideje visszamennem. Mikor a harctér felé nézek, mintha villámokat látnák, és mikor közelebb érek, már látom, hogy klónom a földön fekszik és próbálja védeni az őt ért csapásokat. Végül nem bírja tovább a strapát és megszűnik létezni. A reiatsuja visszaáramlik, belém én pedig csak mosolygok, azon amint a férfi dühös haragos arckifejezéssel nézi, amint megszűnik a technikám. Persze mosolyom mögött nem csak ez, hanem még harag is és düh is rejtőzik. Mind ez, csak azért mert láttam a férfiben semmi olyan, nincs, ami egy harcost harcossá tesz. Csak egy kegyetlen gyilkoló gép, akit még az sem érdekel, hogy épp egy gyermek vagy nő kerül az útjába. Hisz még mikor a földön is hevert nem kegyelmezett a klónomnak. Lehet, hogy harcolunk, de akkor is lennie kellene benne annyinak, hogy megvárja, míg ismét feláll és csak utána csap le. Vagyis én ezt tettem volna. Hisz már a földön volt harcolni sem tudott ő mégis tovább ütötte vágta. Ez pedig szerintem nem harcoshoz méltó. Na, de nem is pazarlom itt az időm ilyenekre inkább ideje a férfi tudtára adni, hogy hol is vagyok. A kis monológomat és bemutatkozásomat követően egy nemrég megtanult kidoumat a Juugeki Byakurait küldöm a férfi felé.
Biztos vagyok benne, hogy ez majd egy kicsit megpörköli, ám meglepetésemre nem ez történik. A férfi felém nyújtott karjából szintén villámokat lő ki, amik semmissé teszik kidoumat és egyenest felém repülnek. Mielőtt még elérne az energiacsóva el shunpozok a helyemről majd rögtön visszatáncolok így sikerül is kikerülnöm. Viszont a következő támadás már meglep így nincs időm kitérni előle. Vagyis hogy pontos legyek, megpróbálok elhajolni előle, de ekkor valamilyen elektromos mezőt terjeszt ki maga köré, ami felrobban és így jó egy két métert arrébb taszít.
- Au… Ez fájt. – mondom gyerekes hangnemben miközben szabad bal kezemmel az ütést ért arcomat simogatom. Majd jobban szemügyre veszem a férfit és ekkor megpillantom. – Hát ez meg? Mi a fene mikor nőtt neked szarvad?... Na, mindegy ez most nem lényeg. – vált vissza hangvételem komolyabbra. – De azért ritka egy bunkó férfi vagy te, hallod-e. Én itt veszem a fáradságot, hogy bemutatkozzak, te meg még arra sem veszed a fáradságot, hogy kinyögd a neved? Oh, és jól érzékelem felszabadítottad a ressurectionod?... Na, akkor lássuk, mit tudsz. – mondandóm végén shunpoval a férfi háta mögé kerülök és egy újabb csapást indítok, a háta felé ám még mielőtt elérné vagy hárítaná ismét el shunpozok és fölötte termek méterekre és byakuraiokkal támadok rá szám szerint néggyel. Majd a levegőből is el shunpozok és pár méterre szemben vele érek földet.
- Bakudou no rokujuuichi: Rikujoukourou! – küldöm feléje ismét a hat fényrudat hogy foglyul ejtsem vele majd végül az eredménytől függetlenül indítok mégegy varázslatot. – Bakudou no yonjuukyuu: Kuro Shitsui! – és ha a kidou elkapja elveszem a látását és a hallását két kerek percre. És ha ez így lesz akkor amíg a technika hatása alatt áll addig kap tőlem pár vágást a mellkasára és a jobb lábára.

- Au… Ez fájt. – mondta nekem, mint ha csak egy apró kellemetlenség érte volna. Nagyon idegesítő egy némberrel futottam össze. - Hát ez meg? Mi a fene mikor nőtt neked szarvad? ... Na, mindegy ez most nem lényeg. – furcsa, hogy a szarvamon ütközik meg hisz szinte teljesen másik kinézetem van. A szarvam szinte, hogy a legkisebb változás az egész testemen. Teljesen új színű hajam nő az arcszerkezetem is megváltozik és még a ruciajim is mások.
– De azért ritka egy bunkó férfi vagy te, hallod-e. Én itt veszem a fáradságot, hogy bemutatkozzak, te meg még arra sem veszed a fáradságot, hogy kinyögd a neved? Oh, és jól érzékelem felszabadítottad a ressurectionod?... Na, akkor lássuk, mit tudsz. – gyorsan elsonidózok az első támadása elől. Utána pedig egy shunpoval a fejem fölé kerül és küld rám 4 villámot az előbbiből. Sajnos pont úgy időzít, hogy esélyem sincs elmenekülni. Sajna most az se menne, hogy egy ellen villámmal elrendezem, hisz nincsen négy kezem. Hirtelen ötlettől vezérelve körbe veszem magam egy villám burokkal. Majdnem olyan, mint a villám robbantás csak itt nem pillanatszerűen terjesztem ki a villámokat és hozom vissza őket, hanem kiterjesztem egy bizonyos pontig és ott meg tartom. Sajnos ez kicsit fárasztó dolog de ez az egyetlen módja, hogy mind a négy támadását ki tudjam védeni. A védés teljesen sikeres volt. Gyorsan visszahúztam a villámokat, és amikor látom, hogy elém shunpozik és az egyik már használt technikáját küldi felém azonnal el sonidózok az útjából de, utána azonnal jön még egy technika, amire már kevésbé számítottam. Ezt a technikát még nem ismerem, szóval nem lenne szerencsés bele esni addig, amíg meg nem tudom mire képes ez a kidou. Magam felé fordítom a kezemet és az ördögi pöckölést használva magamon, arrébb lököm magamat. Ha ezt nem teszem meg akkor a sonido-nak hála a lendületem pont bele vitt, volna a technikába. Miközben repülök, hátra felé meg eresztek felé az új hegyemből egy villám lövedéket. Ugyan a technikát sikerült kikerülnöm kisebb nagyobb károkkal. A becsapódásomat egy viszonylag puhafából épített házban tettem. Igyekeztem feltápászkodni, de elég lusta voltam már. Végül sikerül ki kászálódnom a romok közül. Kezdett már elmenni a kedvem mindentől. Talán le kellene lépnem, amíg meg tehetem. Később visszagondolva biztosan ezt kellett volna tennem de, sajnos a büszkeségem nem hagyta. Ki másztam a lyukon, amit ütöttem ezen a gagyi házikón. Komolyan kell vennem ezt a csitrit, mert még véletlen bele talál rúgni a hátsómba, és akkor aztán nézhetek. Nagyon rontana a becsületemen és a büszkeségemen, hogy egy utálatos shinigami aki ráadásul nő elgyepálni engem. Ugyan a közelben nem láttam embereket, de amint ki értem használtam a Gonzuit. Nem tudom, hogy hogyan tüntette el a lelkeket a közelből, de tuti nem sikerült neki maradéktalanul elvinnie a közelből. Ezzel a technikával táplálékot gyűjtöttem a közelből azért, hogy erőt is gyűjtsek magamnak és azért is, hogy sikerüljön felidegesítenem a shinigami kisasszonyt.

Nahát, most vagy a szemem a rossz vagy nem tudom, hogy miért csak a fickó szarvát veszem csak észre hisz a kinézete teljességgel megváltozott. Várjunk csak ez még egyáltalán ugyan az a srác, akivel eddig harcoltam? Már ha azt harcnak lehet nevezni, hogy gyáva módon élő pajzsok mögé bújik. ~ Hékás ne szórakozz, támadj… Jól van, jól van. Ne kiabálj. ~ Vágok vissza zanpumnak majd támadok is. Nem meglepő, hogy sonidoval kitér, sőt inkább számítottam rá ezért is termek fölötte és sorozom meg a hadoukkal. Nahát, ilyet se látok minden nap. Szóval valóban villámokkal harcol. Nem mintha eddig nem vettem volna észre csak abban nem voltam biztos, hogy ez a saját képessége. Csak mert úgy hallottam, hogy nekik is van a kidoukhoz hasonló technikáik és azt hittem az eddigiek is azok voltak. De gondolom ez már nem az. Oh, ne már mindegyiket kivédi, hát ez gáz azt hittem legalább egy betalál. Na, mindegy a következő majd biztos elkapja. ~ Látom nagyon elvagy magadban… Jaj hagyj, már most mit szekálsz. Valahogy szórakoztatóbbá kell tennem az itt töltött időt, ha egyszer nem képes férfiként harcolni. Látod még a shikaimat se szabadítom fel ezzel is esélyt adva neki. ~ válaszolom, majd a levegőből a férfi elé kerülök és a bakudot feléje küldöm. De elkerüli. Naná, miért is, ne na, akkor ezt neked. Idézem meg a következő varázslatot is, ami lehetőleg elkapja… vagy még se. Ne már! Saját magára támad, hogy kivédje a kidoumat? Na, szépen nézünk ki most elpocsékoltam két technikára is a reiatsut a semmiért. Ez egy kicsi felingerel, de nem annyira, mint az, amit a kis nyomi tesz, mikor kikászálódik a romok közül. Hirtelenjében lelkek tűnnek, fel majd tűnnek el a férfiben. Na, ez is most már a pofátlanság határát súrolja. Mégis ilyen jogon falja fel azokat a lelkeket? Ne mezért riasztottam el én innen mindenkit. Plusz még tenni sem tett semmit, hogy ezt ne tekintsem pofátlanságnak és dühítőnek. Mert ha mondjuk eddig férfiként küzdött volna, akkor azt mondom, oké csinálja legalább tovább szórakozhattam volna… De ez itt most nem oké. Várjunk, csak ez ugye nem csak a felingerlésemre megy ki? Biztos azt hiszi, ha feldühít, akkor a támadásaim nem lesznek olyan pontosak, de akkor nagyon téved. Yukezo-san is megmondhatja, hogy ha még dühöngök is a mozdulataim, akkor is pontosak pedig ő aztán jól felbosszantott azzal a kis kidoujával. Na de már megint kezdek elkalandozni így itt az ideje, hogy felrázzam ezt az uncsi kis harcot. Ha máshogy nem tudom rávenni a küzdelemre, akkor majd a shikaim majd segít ebben. Ha másért nem is majd az életéért csak küzdeni fog.
- Na, lássuk így harcra tudlak e ösztönözni. – jelenik meg egy ördögi mosoly arcomon miközben kardom hegyét magam mellett a talajhoz érintem. – Kagero, Kageookami! – ekkor lélekenergia szintem megugrik és zanpakutom is átváltozik shikai alakjába. És nem mellesleg a hallásom és szaglásom is olyan jó lett, mint a farkasoké.
- Hanto shiro! – ejtem ki ajkaim között kardom első támadásának parancsszavát minek hatására a törmelékek okozta árnyakból két nagytermetű farkas mászik elő vadul vicsorogva. A farkasok körözni kezdenek, a férfi körül majd támadnak. Amíg a férfi a rátámadó állatokra figyel én oda shunpózok melé majd a lábamba reiatsut gyűjtök, és úgy rúgom oldalba ezzel küldve őt le a háztetőről egyenesen a már kiürített sétálóutcára. És hogy miért? Nos azért mert itt fönt nem sok árnyék van, amit felhasználhatnék, viszont odalent a házak már biztosítanak, annyit amennyire szükségem van.
- Na, még ez sem elég ahhoz, hogy férfiként küzdj? – vetem oda kérdésemet majd védekező pozícióba állok ezzel is azt jelezve, hogy arra várok, hogy támadjon.

Úgy tűnik sikerült felingerelnem ezzel az apró kis dologgal. Pedig én csak eszek. Ez neki mióta baj? Most én is dühöngjek neki, amikor vacsorázik? Elég kellemetlen egy nőszeméllyel akadt nekem dolgom.
- Na, lássuk így harcra tudlak e ösztönözni. – vigyorodik el közben. Nyilván ő is megmutatja a shikaiját amit, eddig rejtegetni kívánt előlem. Kicsit furcsának találtam a kard kialakítását. Valamiért az a farkas fej, mint keresztvas elég hülyén hatott. Kesztyűnek még el is menne, de mint keresztvas elég gázos szerintem. No de nem azért vette elő a kard igazi alakját, mert mutogatni akarja nekem. A használata a lényeg egy kardnak nem pedig, hogy hogyan néz ki. Azonnal mutat is nekem egyet a kard képességei közül.
- Hanto shiro! – suttogja el a kard első általam látott képességét. Az árnyékokból 2 viszonylag nagy farkas mászik elő és kezd körözni körülöttem. Igazándiból még meg is könnyebbültem, hogy ilyen primitív támadást használ elsőnek. Ugyan eléggé feltűnő, hogy csak csalikra szokta általában használni ezeket, az állatokat de jó, hogy nem valami lekötöző technikát használ. Azzal nagyon megszívnám. A farkasoknak csak egyetlen testrészük van, amitől nagyon távol szükséges tartani magamat az pedig a szájuk. Ha azzal elkapnak, akkor darabokra tépnek. Végül meg unják a vicsorgást, és nekem rontanak. Az egyiket félre pöckölöm egy köríves rúgással, és a másiknak elkapom a torkát és úgy meg szorítom, hogy ne akarjon ficánkolni. Ugyan nem feltétlenül, biztos, hogy éreznek fájdalmat, de biztos, ami biztos jól megszorítottam. Utána pedig a felém irányuló rúgás ellen igyekeztem pajzsként használni a farkast kisebb nagyobb sikerrel. Ugyan a lökés ereje meg maradt de legalább a rúgástól nem szenvedtem el sérülést. Sikeresen landoltam a sétáló utca kövén. Azonnal feltápászkodtam és készültem az én rohamomra. Ellőttem felé egy barát és utána pedig megpróbáltam kiszámítani hova fog érkezni és utána lőttem még a saját villámomat is de ezúttal nem arra összpontosítottam, hogy a vágás felszíni sérülést okozzon. Jobban kiterjesztettem a villám statikus mezejét és így még akkor is eléri a sokkolás, ha jó pár centivel elvétem a lövést. A mostani lövés leginkább arra ment, hogy a villámok végig járjanak a testén, és idegrángásokat okozzanak. Vagy ha jól megy, akkor még a szívet is megállíthatnák. Utána remélve, hogy már így is nehézkesen megy neki a mozgás neki rontottam. A biztonság kedvéért használtam még előtte a bénító ordításomat és utána az öklömbe összpontosítva az áramot kezdtem el ütni minden irányból. Ami most az öklömben van összegyűjtve villám annak olyan ereje, van, hogy azzal újra lehetne indítani valakinek a szívét. Ha ezek az ütések testet érnek azzal sikerül egy jó ideig elvennem a mozgás koordinációját ha csak nem hal meg.

Amint aktiválom kardom shikai alakját nem habozom, és rögtön megidézem a két farkasom. Elkezdenek körözni a férfi körül és csak a parancsomra várnak, amit meg is kapnak, így rögvest rá támadnak az arrancarra. Nem is csodálkozom el azon, hogy milyen jó munkát végeznek bár jobban örültem volna, ha a rúgásom telibe találja az ellenfelem. De mindegy is a lényeg, hogy a célt elértem azzal, hogy a sétáló utca kemény kövébe csapódik. A farkasok megszűntnek így már bármikor újra tudom hívni őket. A férfi után shunpozom majd védekező állásban megállok előtte és várok a támadására.
Ugyan már egy bara? Most komolyan? Könnyedén elkerülöm egy shunpoval ám úgy tűnik a férfi mégsem olyan ostoba. Egy villámot lő, ki épp oda ahol épp megállnék ám szerencsére sikerül becsapódás előtt megállnom. Ám mégis olyan érzés fut, végig a testemben mintha egy kisebb villám csapna belém. Cseppet sem kellemes izomgörcsöket érzek mindegyik végtagomból. És erre még ráadásként megint az a bénító technika. Hogy az a… De ennyi nem lesz elég ahhoz, hogy teljesen mozdulatlanná tegyen. Még mielőtt ellenfelem elérne megemelve egy kis adag reiatsu pazarlásával sikerül kitörnöm a varázslat vagy minek a fogsága alól és kardom hegyét rögtön a földhöz érintem.
- Hanto shiro! – idézem meg az árnyakból ismét a két farkast, akik közül az egyiket rögvest a férfi és magam közé parancsolok. Így testem helyett a farkas hárítja az ütések nagy részét viszont egy kettő még így is betalál miután a farkas az ütések miatt semmivé lesz. Mikor az előbb említett ütések betalálnak, ismét érzem, hogy elektromosság járja át az érintett területeket. Persze mind eddig egy pisszenés nélkül tűrtem a fájdalmat, viszont most ha figyelmes, akkor hallhat egy halk szisszenést, melyet ajkaim közül engedek ki.
A másik még meglévő farkasomat ez után a férfira uszítom, és míg ő vele foglalkozik, én hátrálok. A villám járta testem még nem rázódott helyre annyira hogy közelharcba bocsátkozhassak így a helyett az utca árnyékos feléhez shunpozok. A nap állása már tökéletes az épületek árnyéka már majdnem az utca felét borítja széltében. Mivel még kell egy kis idő a ˝felépülésemhez˝ így nem tehetek mást, mint használom a kardom második képességét mivel biztos, hogy farkasom nem sokáig képes lefoglalni ellenfelem.
- Kage no mai. – ejtem, ki csöndesen a szavakat majd ellenfelem azt láthatja, hogy az egyik épület falához lépek majd, mint egy kísértet eltűnök benne. Persze ez nem így van ugyan is nem a falban, hanem az azt borító árnyban tűntem el. Ez a technika tökéletes védelmet ad hisz ide rajtam kívül senki és semmi nem tud bejutni, csak ha közvetlen velem, érintkezik. Mint ahogy az lenni szokott a korom sötét térben állva az épp megjelenő árnyak formáját fölvevő kapuk megjelenését várom melyeken át több szemszögből is láthatom ellenfelem kivéve persze a saját árnyékából. Karjaimmal és lábaimmal pedig bemelegítő gyakorlatokat végzek, hogy egy kicsit ellazuljanak és visszatérhessek harcolni. Addig is, hogy ne unatkozzunk, ellenfelemnek megidézek még két farkast, persze csak ha már a másikat elpusztította.
- Nem vagy egy bőbeszédű alak mi? – hallhatja hangom vízhangozni. – Még a nevedet sem árulod el? Ez nem fair ám hisz én elmondtam az enyémet így úgy illik, hogy te is bemutatkozz.
Végül hogy lássam menyit ért a bemelegítés pár kidout lövök ki azon épület árnyékából, amelyikében nemrég eltűntem.
- Hadou no yon: Byakurai! – lőttem ki négyet egymás után. - Juugeki Byakurai! – lövök ki zárásként pedig egy vöröses byakurait is. – Nos, azt hiszem, ez már megteszi. - Magyarázom magamnak és végül rárontok a férfira közel az utcára vetült épület árnyékából. Majd hátrébb ugrok és várok a támadására. És első két csapását, amik engem érnének utsumekivel szándékozom majd kivédeni. Ha pedig távolsági támadást használ azt shunpoval igyekszem elkerülni persze még egy kicsit akadozva.

Az ütéseim nagy részét a farkaskáival sikerült ugyan hárítania de mázlijára a villámok erőssége, ami átjárta a kezemet eléggé legyengült, mert a nagyrészt elszívták az erejét. Maximum negyednyi erősségű lehetett. Csak annyi a gáz ezzel a használati formával, hogy gyorsan újra kell tölteni energiával a villámokat, különben nem lesz meg az a hatalmas erő, amivel képes vagyok hatalmas károkat okozni az élő szervezetben. A farkast egy ütéssel sikerült kivonni a forgalomból de a villámok erősségének nagy részét be kellett áldoznom. Még a fele energia is elég ahhoz, hogy kicsit megzavarja az izmokat. Hallatszódott is, hogy felszisszen, amikor eléri az ütésem. A megmaradt farkast is rám uszítja. Gyorsan elmozdulok a torkom felé irányuló harapás elől, és egy felütéssel nyugtázom a kutya komának, hogy nem most jöttem le a falvédőről. Ez elég volt ahhoz, hogy ne kelljen tovább foglalkoznom a döggel. Utána nézek a csajszinak aki, épp egy fal felé veszi az irányt, és mint ha egyszerű köd lenne, besétál rajta. Ezen aztán meglepődtem. Mi a franc lehet ez a bige? Csak úgy átsétál a falon. Miközben bambulok, még megjelenik kettő farkas, akik meglepő módon még mindig engem akarnak vacsorának. Eléggé szánalmasak ezek a farkas utánzatok. Jó, oké, hogy hatalmasok de könnyű túljárni az eszükön pláne, hogy nem nagyon szervezik össze a támadásaikat és még a felület, amivel sebezni képesek az sem épp valami túlságosan nagy. Amikor az egyik egy rohammal neki ront a nyakamnak addig én gyorsan egy hátra szaltóval fölé, ugrok és egy gyors visszafelé irányuló sonidóval egy hatalmas ütést, mérek a koponyájára ezúttal csupán az öklöm erejére támaszkodva. Ugyan nem sikerült ennyivel elintéznem a fenevadat de egy ideig nem fog hátráltatni abban, hogy a másik farkassal foglalkozzak. A másik is rám rohan. Gyorsan kitérek előle jobbra és egy villámokkal megtűzdelt rúgással oldalbordán, rúgom. Ezzel egyet kipipálhatok de a másiknak már sikerült felébrednie. Ezúttal próbál a holt terem felől támadni, ami egy bizonyos fokig össze is jön neki. Éppen csak annyi időm marad, hogy a villámaim segítségével egy robbanás keretében sikerüljön befejeznem ezt a rohamot. Ha sokáig csinálná azt, hogy csak farkasokat küldözget rám, egyfolytában akkor bizonyára nem tudnék a közelébe kerülni és sok játszadozás után, meg tudna ölni engem. Az a mázli, hogy ennek a csajban vérében van az, hogy minél élvezetesebb harcot akar kieszelni. Ezzel cseszi el a dolgot. Ha nem lenne ilyen tipikus harci jelleme, akkor már akár halott is lehetnék. Nem értem az ilyeneket. Miért nem csak az jár a fejében, hogy minden áron győzni akar.
- Nem vagy egy bőbeszédű alak mi? – hallatszódik valahonnan mélyről a hangja. Mint ha egy hatalmas üres térben lenne. – Még a nevedet sem árulod el? Ez nem fair ám hisz én elmondtam az enyémet így úgy illik, hogy te is bemutatkozz. – mondja, mint ha csak az bántaná, hogy még nem mutatkoztam be. Már amikor épp bemutatkozni készültem volna pár már korábban is használt technikája, jelenik meg valahonnan a semmiből. Azokat, amelyikeket szükséges eltérítenem ahhoz, hogy ép maradjak egy-egy villámommal, eltüntetem és álldogálok tovább a helyemen. Ekkor meg jelenik az épület árnyékaiból, és rám ront. Én ezúttal egy olyan villámmal szándékozok meglőni, aminek semmi fizikai fájdalma nincs egyszerűen, csak megzavarja az izmokat. A statikus energiáknak, ami a villám mellett elhalad azoknak köszönhetően a szervezet izmai rángani, kezdenek. Nyilván megérezte a veszélyt és hátrébb húzódott. Azonnal megindultam felé. Ismét feltöltöttem az ökleimet hatalmas elektromossággal és neki rontottam. Már megint a hülye klón technikájával jön nekem. Ezúttal nem fogok olyan sokáig szenvedni vele. A klón épp vágni akar felém én oldalra, kitérek és a lapjánál hozzá, érek a kardjának, amibe bele vezetem mind a kettő kezembe felgyülemlett villámot. Csak annyi volt a hibája, hogy a kard vezeti az áramot. Egyébként meg simán el kellene szarakodnom vele jó sok ideig. Ismét elektromossággal töltöm fel a kezemet és sonidóval igyekszem felé, hogy elérjem végre. Amint oda érek, igyekszem egy minél gyorsabb kombót leadnia felsőtestre. Először jobbról igyekszem a kardtartó vállára ütni utána, ha betalál a kard kicsit lentebb ereszkedik és a mellkas szabad lesz így a sokkolóm szabadon betalálhat és okozhat károkat a szív ritmusában.

Farkaskáim jó munkát végeznek. Míg egyikőjük a nekem szánt ütéseket nyeli, el addig a másik a férfira támad ezzel elterelve a figyelmét, hogy elmeneküljek. Nem, nem elmenekülök, az nem az én stílusom inkább mondjuk azt, hogy… hogy stratégiai szempontból az a legmegfelelőbb, ha eltávolodom az ellenféltől. ~ Te hülye ez ugyan azt jelenti. Mi az-az agyadat is elérte a villámcsapás?... Ne kötözködj te bolhafészek. ~ vágok vissza zanpumnak miközben eltűnök a házra vetülő árnyékban. El is ámul, a férfi mikor meglátja, hogy eltűnök.
Gyorsan végez a farkasokkal, ahogy azt vártam. Ezek szerint a közelharc az, amit kerülnöm kell vele szemben. Főleg hogy ha azokat a villámmal feltöltött ütéseit használja. A bemelegítés végeztével már úgy vélem képes vagyok a harcra. Így a harc mellett döntök, és máris támadásba kezdek. Először négy sima majd egy Juugeki Byakurait lövök ki rá majd ezt követően elhagyom az árnyak rejtekét és a férfira támadok. Utólag egy kicsit bánt, hogy nem talált be egyik kidoum se, de sebaj, majd más támadásaim elérik. Támadását megelőzendő eltávolodom tőle, nem lenne jó még egy olyan csapást bekapnom, de akkor még is mit kéne tennem. Miközben tanakodom újabb támadását utsumeki segítségével kerülöm el. Visszahagyott képmásom támadása semmit sem ért bár mondjuk ehhez sem fűztem sok remény, főként mert nem igazi klón csak annak tűnik így nem is csoda, hogy szertefoszlik, mielőtt még a férfiban kárt tehetne. Persze ő biztos azt hiszi, hogy a kis villámai azok, amik elintézik, de ezt csak hiszi. Annak ellenére, hogy a háta mögé kerülök az utsumeki hátrahagyásakor hamar észrevesz és rám támad. Jobb kezemre támad és be is talál. Jobb kezem megereszkedik az újabb elektromos töltés hatására ugyan is teljesen lezsibbadt.
~ Francba!... Aktiváld a pajzsot! ~ A pajzsot? Tényleg de hülye vagyok teljesen ki ment a fejemből.
- Ta… - kezdenék bele a pajzsom aktiválásához már a jobb alkari páncélom felizzik, és kéken fényleni kezd. De ekkor váratlan dolog történik, ami szerintem a férfit is meglepi. Ugyan is bal oldala felé egy vörös fénysugár tart, ami még az előtt elérné, mielőtt megüthetne. Ha nem tér ki előle, akkor nagy valószínűséggel a cero telibe kapja. Mihelyt a pusztító technika véget ér tekintetem a háztető felé irányítom ahonnan a lövés érkezett az imént, de már nincs ott senki és más személy reiatsuját sem lehet érezni. Ez után a férfi már csak erőteljes fájdalmat érezhet a mellkasán és azt, hogy jó pár métert arrébb repülve ér csak földet ismét. Ha végre felkászálódik, és felém néz, láthatja, hogy már nem vagyok egyedül. Egy kislány áll mellettem hátán egy méretes vörös színű kaszával.
- Szerencsétlen pár percre hagylak csak magadra és máris hagyod, hogy ez a harmatgyenge senkiházi leverjen?! – kezd el kiabálni velem Aurora-chan.
- Mi… mi az, hogy pár perc már vagy két órája várok rád! És nem vert le csak hagytam magam, hogy végre úgy harcoljon, mint egy férfi. De most állj félre ez az én csatám.- Szólok rá végül az arrancarra. Szerencsére ez idő tájt sikerült visszanyernem a jobbom irányítását bár még egy kicsit lassabb, mint eddig.
- Hanto shiro! – érintem meg a katana hegyével a talajt, hogy megidézzem az árnyakból a két négylábút.
Támadásba lendülök a farkasokkal, akiknek most én adom a parancsokat gondolatban. Az egyik a férfi bal oldalán áll meg tartva a három méter távolságot, míg a másik előttem rohan feléje én pedig szorosan mögötte. A farkas két méterrel ellenfelem előtt hirtelen irányt változtat és a férfi jobb oldalára ugrik, majd a másikkal egyszerre két oldalról rátámadnak. És persze, hogy ne legyen ilyen könnyű dolga még egy kidout is ráküldök.
- Bakudou no rokujuuichi: Rikujoukourou! – idézem meg a béklyó, hogy megakadályozhassam a védekezésben.

Az ütésemet sikerült a kezével blokkolnia de így szerencsére egy darabig így sem fogja tudni használni a kicsi kacsóját. Épp igyekeznék megsorozni a következő támadásommal, és már igyekeztem volna megsorozni végre, amikor közbejött valami. Megrökönyödésemre egy cero az, ami felém tartott teljesen másik irányból. Csak tudnám mi a franc, lőhetett rám cerot. Olyannyira hirtelen ért, hogy esélyem sem volt kitérni előle úgy, hogy semmiféle kárt ne szenvednék így kénytelen voltam ismét saját magamon használni az Oni Dekopint így ellökve magam onnan, de így is elért még a cero de sikeresen kiröppentem a hatóköréből. Rohadtul baszta a csőrömet, hogy pont egy arrancar az, aki közbe avatkozik ebbe az egészbe.
- Szerencsétlen pár percre hagylak csak magadra, és máris hagyod, hogy ez a harmatgyenge senkiházi leverjen? – sírja el szépen a kis seggdugasz, aki rám rontott. Ezzel nagyon sikerült felhúznia. Már úgymond őrjöngeni kezdtem. Még ez a ribanc beszél tisztességes harcról, amikor ők ketten akarnak ellenem harcolni.
- Mi… mi az, hogy pár perc már vagy két órája várok rád! És nem vert le csak hagytam magam, hogy végre úgy harcoljon, mint egy férfi. De most állj félre ez az én csatám. – kezdenek el vitatkozni rólam már tudomást sem véve. Mint ha ott sem lennék. Már így is rohadt ideges voltam de erre már el sem lehet képzelni milyen pipa lettem. Minden lélekenergiámat felszabadítottam és már épp rontottam volna neki, amikor újabb farkasokat hívott elő a földből. Én már úgymond nem oszt nem szoroz alapon, hagytam had, rontsanak rám. A két farkast és a lányt folyamatosan nyomon követtem és figyeltem minden lépésüket. A farkasok kicsit rafináltabban próbáltak meg támadni. Két oldalról rontottak nekem és ekkor a kis csaj is újra használta azt a börtönözős technikáját. Én a hanghullámokat ismét használva kicsit megbénítottam az ellenfelemet utána pedig hagytam, hogy a farkasok közelebb kerüljenek hozzám. Amikor már ráharaptak a vállamra én csak a kezeimbe, vezetem a villámaimat és kirobbantom onnan azokat így pont az agyukon halad az át. A börtönöző technikát pedig úgy kerülöm el, hogy a farkasok tetemeit magam elé hajítom és így azok takarásából képes, vagyok azonnal támadni. Ugyan a vállam rohadtul fáj de, még nem végeztem. Ha hagyom, hogy ez felül kerekedjen rajtam akkor az életemnek lőttek. Utána azonnal megindulok az ellenfelem felé egy sonidóval. Közben előveszem az érmémet és pont, amikor elé kerülnék, azt mondom.
- Nézz ide! Egy, két, há elalszol. – azzal utána azonnal újra elektromosságot vezetek a kezembe és a becsapódásom által és a saját erőm, által igyekszem minél nagyobb ütést mérni rá. Még ha hárítja is az elektromosságot a kezeimből, kiterjesztem elsősorban a fejére. Mind a kettő véglet akár a harc végét is jelentheti de, akkor is itt van még a másik lány. Előre tudom, hogy itt csak vesztes lehetek. Képtelen lennék kettőjük ellen harcolni. Márpedig kizárt, hogy tétlenül, hagyná, hogy kivégezzem ezt a csajt. Minden esetre miután elértem a célomat, vagyis az ütés leadását azonnal robbantok magam körül egyet a villámaim segítségével és így a kisebb időt kihasználva, igyekszem eltűnni a szemük elől sonidó használatával és egy gargantán keresztül, próbálok elmenekülni. Az utolsó gondolat, ami eszembe jutott, hogy eddigi életem során ez az egyetlen harcom, amit nem tudtam megnyerni. Ugyan az ellenfél maga sem játszott tisztességesen hála annak a pici ringyónak még sikerült is majdnem bekapnom egy cerot. Ha az a kislány már olyan szinten van, hogy cerot alkalmazzon akkor már az is kétséges, hogy képes lennék egy az egy elleni harcban leverni. Nem, hogy kettő az egy elleniben. Ez a harc már akkor végképp eldőlt, amikor az a kiscsaj ide tolta a pofáját. Kellett neki bele avatkoznia ebbe. Talán még le is tudtam volna verni. Mindegy. Az életem sokkalta fontosabb, mint a büszkeségem. Hülye lennék büszkén meghalni. Az nem az én stílusom. Lehet, hogy szégyen a futás de hasznos. Majd ha még egyszer összefutok vele, akkor talán majd lesz esélyem egy az egy elleniben elpüfölni. Addig is vár az ispotály utána meg majd a kőkemény edzés.

Köszönöm szépen a játékot!!! Remélem a modorom miatt nem utáltál meg.

Aurora-chan váratlan, de egyben jól időzített érkezése az életemet mentette. Vagyis nem… várjunk az életem nem is volt veszélyben hisz simán aktiválni tudtam volna az erőterem csak így a reishim egy nagyobbacska része lelte volna kárát. De mint már mondtam Aurora-chan jött támadott és szépen a padlóra küldi a srácot. Persze nem tudja megállni, hogy, leugassa fejemet amiatt, hogy szerinte én vesztésre állok. Mi? Hogy én vesztésre állok? Na, persze csak épp nem tudtam kitalálni, hogy férkőzhetnék a közelébe a nélkül, hogy újabb sokkokat kapjak. De az nem jelenti azt, hogy vesztésre állok. Jó igaz, ha valami rosszul sül el lehet, hogy nem tudtam volna aktiválni a reiatsu pajzsot és akkor kaptam volna egy nagyot, de attól még nem állok vesztésre. Nem-nem.
~ Na, most, hogy ezt így tisztáztad magadban, ideje lenne támadnod. Nem gondolod?... Rendben, rendben máris csinálom. ~ a támadás megkezdése előtt még gyorsan rászólok Aurorára, hogy ne avatkozzon közbe. Még az kéne nekem, hogy a srác beijedjen kettőnktől.
Majd megidézem a farkasokat ismét. Remélhetőleg most egy kicsit több ideig kitartanak nem úgy, mint eddig. Na, már most megidézésük után saját kezembe veszem a farkasok irányítását abban bízva, hogy ezzel sikerül elérnem. Nem is értem jóval fölötte állok mind lélekenergia mid shunpó és egyéb más képességemmel mégsem tudtam súlyos sérülést okozni neki, kivéve azt a sebet, amit a hátán ejtettem. Na de elég volt már a szövegelésből ideje cselekednem is.
~ Úgy van, csak javasolni tudom én is… Jól van, te csak ne javasolgass, rendben? ~ A farkasok már közelítenek is a férfi felé, és míg én meglapulok, az egyik mögött a másik a bal oldala felé veszi az irányt, hogy ezután az ellenség jobb oldalára kerülő másik farkassal egyszerre támadjanak rá. Támadásuk közben én magam is cselekszem, és rögvest megidézem a hat rudas fénybörtönt, hogy ezzel tartsam fogságban. Ám a kidou nem azt kapja el, akit el kell. A férfi maga elé rántja a farkasaimat és így azokat kapja el a varázslat. Egy kicsit meg is lepődöm hisz a farkasaimnak azonnal meg kéne szűnniük, ahogy meghalnak. Ezek szerint még küzdenek az életükért egy kis ideig és így maradhatnak még meg. De már nincs rájuk szükségem, már megtették, amit kellet, sikerült megsebezniük és nekem már ez is elég.
Ám a férfi ügyet sem vet a sebesüléseire rögtön támadásba lendül ellenem. Sonidóval próbálkozik, ám úgy tűnik elfelejtette, hogy sokkal gyorsabb vagyok. Vagyis csak próbálnám ám a férfi rögtön egy ütést indít felém így e tevékenységem hamar beszüntetem és inkább a védekezésre koncentrálok, ugyan is kétlem, hogy ez egy egyszerű ütés lenne. Nem is tévedek. A támadás jobbnak látom kikerülni, mint hárítani ám a gyorsasága és közelsége még így is súrolja testemet… és persze pont a jobb karomat kapja el, ami megint lezsibbasztja a karom. De szerencsére nem annyira mintha telibe talált volna. Ám itt még nem fejezi be és utolsó támadásával sikeresen rá is vesz erőterem használatára.
- Tatte! – aktiválom a karomon lévő páncélt így hárítva a robbanást. Miután azonban a pajzs eltűnik és a robbanás okozta kisebb porfelhő is elül észre kell vennem, hogy a srác eltűnt.
- Na, mi az csak nem lesből akarsz rám támadni? – veszem át bal kezembe a katanám mivel jobbom még mindig zsibbad.
- Hát te meg kinek beszélsz? Netán megőrültél? – sonidozik mellém Aurora-chan.
- Mi? Hogy? Neked nem azt mondtam, hogy maradj ki ebből?
- Istenkém. Használd már az orrodat Foxi. Érzed még itt valahol?
- Hát… *beleszagol a levegőbe* nem. Hé, kit nevezel te Foxinak? Mégis mi vagyok én kutya? – nézek, dühösen a lányra miközben megszüntetem a shikaiomat.
- Naná! Te vagy az én házi ölebem. – jelenti ki vigyorogva.
- Oh, igen? Ugye tudod, hogy a kutyák harapnak? – nézek az arrancarra közben pedig ördögi vigyor jelenik meg arcomon. Aurora rögvest menekülni kezd én pedig máris utána. Azt hogy a másik hollowszerzet elmenekült már szinte ki is ment a fejemből. Remélhetőleg a közeljövőben még találkozom vele és akkor majd tényleg ellátom a baját.

Én is köszönöm a játékot.