*Egy új nap, új lehetőségekkel. Talán ez az-az időpont, amelyre minden egyes nap várok. Az új, az, amikor újra lehet kezdeni egyet félre söpörve az előzőt. A gond igazán csak ott kezdődik, hogy újra kezdeni nem lehet, vagy sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint ami. Arról nem is beszélve, hogy immáron már nem egy sanseki, vagy yonsekiként foglalom el helyemet egy osztagban, hanem fukutaichouként. Ez sokkal felelősségteljesebb munkakör. Nem engedhetek meg magamnak bizonyos dolgokat, mint alacsonyabb tisztként, pláne nem úgy, hogy a Nanabantai bizony rengeteg átdolgozást igényel. S én még csak kezdőnek minősülök a szakmában, így bőven kétszer oda kell figyelnem, hogy valamit el ne rontsak. Többnyire Tomoko-san az, akihez segítségért szoktam fordulni, ha tudásom nem teljes a dolgok kapcsán. Ő az, akiben, mint szaktekintély megbízok. Talán nem is kérdéses, hogy még is miért. nem egy napja vagyok már a nőegylet tagja, és igen csak látom ott, hogy Tomoko-san iratkezelési készségei messze felül múlják az elvártat, így hát, ha elakadnék ő hozzá fogok fordulni. Eddig nem sokszor fordult elő, habár a legutóbbi hadnagy gyűlésen, amit rám bízott, mint tárgyaló fél nos, utólag akadtak némi fenntartások. Ilyen volt pl. hogy Keisuke nem ért a szóból. -.-" A fizetésemelésről volt szó, nem pedig arról, hogyan támogassuk az alkoholistákat... Mindegy nem nagyon várhattam volna több értelmet abból az esetből. Arról nem is beszélve, hogy a Juuniibantai és a Juubantai attól a naptól fogva tulajdonképpen egymás ellenségeivé vált, leszámítva a kapitányokat viszont. A magam részéről természetesen elhatárolódom ettől, még úgy is, hogy Yuko készítményeinek "hála" két hétig betegszobán kellett feküdnöm. Még csak most lettem nem rég hadnagy és már is betegszobára kerülök, jó arány. Nem számít, mert addig még nem keverik bele a Nanabantait maradok, eme ütközetek megfigyelőjének. De, amint belekeveredik az osztagom valamely módon, előfordulhat, hogy a kezemből elsül majd egy kidou. Meglehetősen rendezetlen osztag még az elképzeléseimhez képest a Nanabantai, nem hiányzik nekünk még nagyobb káosz. Megingó gondolatokkal a fejemben zárom e sorokat, hogy kikelve a székemből az irodám egyik szekrényéhez sétáljak. Ismételten sikeredett az éjszakát itt töltenem, amin meg sem kellene, hogy lepődjek. Rengeteg befejezetlen munkám van és azt a nézetet, vallom, hogy a még nem végzek az iratokkal, addig nem jut időm lazítani. Tán ezért is bátorkodtam az egyik ruhás szekrényemet behozatni, hogy némileg otthonosabbá tegyem ezt a helyet. Külön szobát direkt nem kérettem, hiszen nem valószínű, hogy itt aludnék az osztagomnál. Ha már arra futja az erőmből, hogy átsétáljak, akkor már a birtok meg se kottyan. S való igaz, hogy három napja nem jártam otthon, de a mai nap más lesz. Még ruháim közt válogatok, addig néhány jóra való gondolatsorom elkalandozik másfelé. Sóhajtok egyet a magam nyugtalanságában. Nem kéne egyáltalán ilyesmikre gondolnom, de nem igazán tehetek róla. Az eszemnek parancsolhatok, de másnak aligha. Folyvást a Juubantaiban történő incidensen jár az eszem, amint pedig eszembe jut, felvillan előttem Az arca. Tudom magamról, hogy jó a memóriám, akkor ezt valószínűleg pláne nem fogom elfelejteni. Megbillentem a fejemet, hogy eltereljem a gondolataimat, majd kieszek egy egyszerű shinigami egyen öltözetet. Nagyon ritka, hogy ezt hordom munka közbe, meg úgy általánosságban, azonban néha nem árt. Habár nem tudom miféle különleges alkalmat csatolhatnék ahhoz, hogy a mai nap ezt fogom viselni. Lehet, hogy a bennem tengő szófordulatok gyanánt? Balgaság, nem köthetek mindent az ostoba gondolataimhoz. Most már egy nagyobbat sóhajtok, kissé idegesen. Jelen pillanatban a világ legnormálatlanabb hadnagyának érzem magam. Napok óta szertelen vagyok, ami magamhoz képest siralmas. Arról nem is beszélve, hogy tegnap sem keltettem a kapitányom egy jól irányzott tenrannal, ez már egyenesen kaotikus. Ha így megy tovább, akkor elkönyvelhetem, hogy én magam sem vagyok jobb, mint a felettesem. Pedig én mindent meg akarok tenni az osztagomért, azért, hogy a Nanabantaira ne úgy nézzenek a szomszéd barakkok, hogy egy jóra való reggeli leverés. Bizonyára, ha meglátnék ilyesmit, falhoz bénítanám az illetőt.
Mire pedig éppen hogy átöltöznék, rendes elkészüléssel egybe véve egy kopogás zökkent ki minden egyes cselekedetemből. Éppen neki szerettem volna látni a munkámnak, ezért eléggé ridegen pillantok a tisztre, aki emlékeztet a mai napi osztagedzésre, amit én magam írtam ki az üzenő falra. Erre az emlékeztetésre olyannyira elkap a hév, hogy a tiszt felé elsütök egy shakkahout, ami tulajdonképpen elijeszti, majd hála a briliáns (-.-") tervemre kiégeti az ajtómat. Szerencséjére elalszik, de itt nem is ez a gond, hanem az, hogy mióta reagálok én ilyenekre ilyen heves vérmérsékletűen? Idegesít a gondolat, hogy képes vagyok elfelejteni ilyen fontos dolgokat, mint az edzés. Hátra dőlök és egy rövid meditálásra kényszerítem magamat, hogy végre összeszedjem az igazi Kagami Ai-t, aki nem csak hadnagy, de egyben főnemes is. Ilyeneket igazán nem engedhetek meg magamnak, mikor minden egyes tettem vagy rontja, vagy színvonalasabbá teszi a Kagami házat. Végül is azt mondaná az "ember" minő könnyű dolga van a főnemeseknek, hogy nincs pénzhiányuk és remekül élnek. Ezzel azt hiszem, volna ellenvetésem. A húgom kimerülésig dolgozza magát a család ügyes bajos dolgaival és akkor még a Gotei szolgálatában áll. Én meg hadnagy lettem és más nemesekhez szoktam járni a kapcsolatok fenntartása érdekében, mert erre már nincs ereje a húgomnak, s ha már befogadott a családba, tenni akarok valamit érte. Mi után sikerült visszaterelnem magam a helyes mederbe végre elindulok a kinti edzőtérre. Amint megérkezek meg torpanásra késztet néhány tényező, amely valósággal lefagyaszt néhány pillanat erejéig. Az osztag edz, ráadásul rendezetten. Igaz a kapitányom elaludt egy széken ülve, de maga a kép. Talán volt értelme annyit ülnöm az iratok felett, s végre a tisztek is belátták, hogy a munka az munka? Ráadásul azzal, hogy erősödnek, ők is nyernek. Hiszen minél erősebb egy shinigami, annál nagyobb feladatokat kaphat a Goteitől, mely elismerést szül. Az elismerés, meg a munka sikert is magával hozza és segít egy normális életkörülmény kialakításában. Ugyan főnemesek nem lesznek, javával még nemesek sem, de rendes életük lesz. Belegondolva pedig nekem már ezért érdemes meghajtanom az osztagot. A taichoumra pillantok komolyan, némileg fedett tekintettel. Bármennyire is gondatlan be kell látnom, hogy lehet nem véletlen lett kapitány belőle.* - Túl mereven fogod a katanát! *Pillantok meg két tiszt küzdelméből az egyiket. Ridegen rá pillantok mindkettőre, s majd hátulról megfogom a nő csuklóját. Mindössze egy suhintásra kényszerítem a karát, de azzal a suhintással pillanatok alatt megkarcolom a társa bőrét kicsit.* - A lényeg az, hogy ne szorongasd a pengét, de annyira ne lazíts a fogáson, hogy az kiessen a kezedből. Fogd gyengéden a pengét, viszont mint egy póráz. Ha szükséges ránts rajta egyet. Gyakorolj...shinigami! *Zizzen össze a tiszt, mikor elengedem őt és háttal állva nekik, elindulok a sorok közt. Azért kissé szokatlan, hogy ennyi shinigamit kell felügyelnem, ráadásul némelyikük egész jó. Néhány pillanat múlva, ahogyan egyre többüknek tűnik fel, hogy megjelentem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy többen állnak körül. Félve ugyan, de az egyik megszólal, hogy szeretnének látni küzdeni, hogy tudják milyen a hadnagyuk. Szúró pillantást vetek rájuk, eléggé ostoba gondolkodásmód.* - Én mikor sanseki voltam kihívtam a hadnagyom...rendben, hajlandó vagyok, ha valaki ki mer hívni! *Kissé halkan szólalok fel. Nem vagyok az a hangos személy, ha figyelnek rám megfogják hallani. Természetesen alig kell pár pillanat és valaki olyas valaki kerül elém, akire egyáltalán nem számítok.* - Tudd a helyed...shinigami! *Lépek félre az éppen felém repülő Anaora, aki még csak nem is az osztagom tagja. Arról nem is beszélve, hogy nem éppen szándékszom vele bármikor is megküzdeni. Tisztában vagyok a lány képességeivel és nem szívesen idézek bankait egy ilyen értelmetlen küzdelemben. Körbe pillantok. Elszánt tekintet, fokális figyelem.* - Tenran! *Nyújtom ki előre kezemet, hogy az osztag társaim valamennyiét a falhoz vágjam kidoummal.* - A Juubantainak ehhez semmi köze. A harc ott kezdődik, hogy merni kell, nem pedig gyáván odalökni valakit! *Aztán oda fordulok a lányhoz, hogy végig mérjem. Erősen él bennem a tudat, hogy nem kellene, azonban egy más formában, még az is lehet, hogy értelme volna. Egy sima tiszttel nem biztos, hogy rendesen ki tudnám magam edzeni. Viszont Anao remek készségekkel rendelkezik. Láttam már harcolni a bankairól nem is beszélve. Kihúzom a nodachimat helyéről.* - Mivel ez csak egy edzés, megígérem, hogy nem idézek meg magas szint kidout! *Nézek komolyan társamra, akit nem áll szándékomban egy 88-as kidouval felsütni. Tulajdonképpen azt a szintű kidout már csak komoly ellenfél ellen használnám, s Anao semmiféleképpen nem számíthat komoly ellenfélnek. Noha itt nem az erejéről beszélek, hanem inkább arról, hogy immáron társamként kezelem őt. Suhintok egyet a kardommal feléje kezdésként, aztán, mögé shunpozva megint. Ahogy kardunk meg összeérhet, nagyjából fel is mérhetem, hogy a zanjutsu szintünk közel egy azon szinten áll...*