A belső felújítások alatt ez a helyiség is nagy átalakításokon ment keresztül. Többek közt a színek voltak az egyik legfontosabbak. Mostanra a kapitányi iroda pontosan az osztag azúrkék színjében pompázik. Valójában teljesen egyszerű a berendezése, mégis mutatós. A szembe levő falat teljesen kivették, helyette üvegfal található alkalmanként függönnyel ellepve. Az üvegfalon van egy ajtó is, így néhány ülőpárnával ellátott teázásra alkalmas terasznak is helyt adott az új iroda. Bent egy íróasztal, néhány szekrény (különböző díszekkel); valamint egy puha, mutatós szőnyeg található. Egészen egyszerűnek tűnik; ám, ha a tolóajtó mögé nézünk, a hajdani szoba helyett teljesen más van. Egy kisebb könyvtár található, különböző olvasmányokkal; valamint egy rejtett panellel, ami csak a megfelelő könyv elmozgatásával aktiválható. A 12. osztag kérésére szigorúan a kapitány számára az osztag bizonyos területei bekamerázottak. Ezek csupán biztonsági intézkedés, a személyi jogokat sértő helyek teljesen mentesek ezektől. A szentély, az ebédlő, társalgó, kert, amfiteátrum, hadnagyi iroda, irattár és gyakorlóterem van ellátva ezzel. Takeo elég ritkán található itt, hiszen az ideje nagyját vagy egyéb osztagbéli tevékenységekkel tölti, vagy pedig származásának él és a Lélektovábbképző Akadémián van. A kapitányi irodát a Game&Over ikrek őrzik.

*Kellemes Napsütötte utcák honolnak a Seireitei környékén. Rá fért már Soul Society-re egy ilyen idő, amikor a shinigami még edzése közben is gondtalannak érezheti magát. Milyen érdekes, hogy a halálistenek lelke is nagyban hasonlít az emberekére. Bár jó magam már lélekként születtem meg itt, elég misszión vettem már részt, hogy tudjam milyen hasonlóságokkal küzd eme két faj. Hátra dőlök székemben, és a nyitott ablak felé tekintek, amely felől bizonyos hangokat hallani. Némi csata kiáltás az, mely zavarja a síri csöndet, de ez voltaképpen nem zavar, ha arra gondolok az osztagom éppen a napi rutinját végzi. Ide kerültem, s kapitányi pozíciót foglaltam el immáron a Gotei életében. Ha bele gondolok, hogy mennyi mindent kellett ennek érdekében átélnem, s menyi minden eseményen vagyok túl, el kap némi melankólia. Ám az erkélyemről beszűrődő virág illat elteri az e fajta negatív érzéseket is belőlem, hogy hozzá segítsen a papír munkámhoz. Természetesen kinevezésem óta azon voltam, hogy a felhalmozott munkát, és teendőket pótoljam, illetve megkeressem az osztag számára legmegfelelőbb hadnagyot. Egy olyan hadnagy kellett nekem, akivel a későbbiekben minden további nélkül összetudok dolgozni. Nehéz vállalkozásba kezdtem abban a pillanatban, amikor Yamasaki Shizuka-t, a Nibantai Yonseki-jét kértem fel erre a feladatra. Megérzéseim valahogy még is azt sugallták, hogy a fiókomban pihenő karszalagot neki adjam. Magam sem értem; lehetséges, hogy csak másik felem "elvesztése" okán jött egy keszekusza gondolat? Hagytam neki, talán egy esélyt mindenki megérdemel. (Majdnem mindenki.) Kellemes virág illat, napfény, és csend. Csend, amihez jócskán társul a hátulütő, a magány. A kezemen pihenő arany gyűrűre pillantok, melyet még Ő tőle kaptam azon az éjszakán. A benne lévő kő, ahogyan magam elé emelem meg- meg csillan a parányi fénysugárban, ezzel felkápráztatva íriszeimet. Hetek eredménye gyanánt hónapok várása vár reám. Megígértem neki, s én nem volnék az a személy, aki megszegi szavát. Így hát abba a kissé balgatag szokásba kezdtem, hogy a felé irányuló hiányomat még több munkába fektetem. Lassacskán viszont ez is elkészül, és magam sem végezhetek el minden egyes munkát. Dolgom volna a birtokon, ezért pedig a megfelelő időpontban, tegnapi hatállyal küldtem ki a pokollepkéket üzenetemmel. Némi elkalandozó gondolatokból ragad ki az ajtóm felületén ért kopogás hangja. Ismételten tollat ragadva kezembe, az utolsó sorokat kezdem leírni, még egy komoly "Bejöhet" kifejezéssel adom a tiszt tudtára, hogy várom. Felesleges volna felpillantanom az irataim felől, amikor már úgy is tudom, hogy melyik személy az, aki ide betért hozzám. Mindössze két személyt hívattam, s ebből Shizuka az jóval zajosabb. Így Mei-nek hagyom, hogy egy kicsit kibontakozhasson. Úgy is tudja, legalább is sejtheti, hogy nincs ellenemre, ha esetlegesen leül elém, és csendben megvárja még végzek a munkával.* - Pontatlan. *Szólalok fel kérdésére komolyan a lánynak. Valójában lehetséges, hogy eltudnék vele beszélgetni erről- arról, de túlságosan fontos iratok azok, amiken éppen dolgozok. Statisztikák, éppen azok, amelyeket Chizuki taichou a fiókjában felejtett, ráadásul kicsit sem mai iratok ezek. Egyszerűen a számomra le fest egy negatív képet az ilyesfajta hozzá állás egy felelősségteljes hivatással szemben. Kapitány létére nem engedhetné meg magának, hogy az iratok ne a legnagyobb rendben legyenek. Kezemet az asztalra pihentetem, és lehunyt szemekkel kis pihentető meditálást hajtok végre, még a hadnagyra kellene várnunk. Csend uralkodik, csupán a beköszönő szél fújja fel a hajamban lévő ezüst szalagot, amelynek végén ott nyugszik a Kagami-ház címerbrossa. Ez a parányi szélcsengőre hasonlító hangzás teljesen eltompul abban a pillanatban, amikor egyre közeledő csetepaté egyenesen beront az irodába. Az első amit még csukott szemmel is észlelhetek, az a tolóajtó beszakadása, és az íróasztalomat majdnem eltaláló tiszt. Aki nem utolsó sorban végig rendezi a dolgokat eléggé látványosan. Ridegen sütöm fel szemeimet egyeneset a szemeibe pillantva. Nem is veszem a fáradtságot arra, hogy körbe nézzek, csupán a hadnagy tekintetéből igyekszem kiolvasni az esetleges válaszokat.* - Neked Kagami taichou! *Nem igazán emlékszem arra, hogy megengedtem volna a lánynak, hogy bizonyos megnevezési formákkal lásson el. No, meg ezzel a megérkezésével gyakorlatilag csak annyit sikerült nálam elérnie, hogy megtartsam a közte, és köztem lévő kezdeti távolságot. Nyugodt ridegséggel csukom le ismételten tekintetm, és intek mindkettejüknek, hogy üljenek le elém.* - A nevem Kagami Ai, a Sanbantai új kapitánya, és a Shinigami Nőegylet Alelnöke volnék. *Ekkor kihúzom az egyik fiókot, és kiveszem belőle az egyik dossziét, hogy az asztalomra csúsztathassam.* - Még Yamasaki-san eltakarítja a keletkezett károkat, addig Mei-san; találtam némi hiányosságot az aktádban, ezt kéne pótolni. *Pillantok a hadnagyra meglehetősen vészjóslóan, hogy akár neki is láthat a károk eltörléséhez. Habár az ajtómhoz nem vagyok meggyőződve arról, hogy hozzá kéne érnie, de nem fogom benne meggátolni. Addig is Mei-san elé csúsztatok egy papírt, amelyen egyetlen egy kérdés áll.* - Nem szeretem a túlzott meglepetéseket, ugyanakkor, mint az osztag kapitánya vannak kötelességeim. Első sorban feladatom biztosítani a tisztek minimum stagnáló szintjét, de jobb esetben fejlődésre is van szükség. Így hát, mond shinigami, mik volnának azok, amelyekben a legjobban teljesítettél az Akadémián? *Noha a papírra csupán a shinigami zanpakutojára vonatkozó kérdés dereng, addig én érdeklődöm kissé részletesebben is. Közben azért néha rá tekintek a hadnagyra, hogy még is mit csinál, és ha elbolondozni kívánná az ügyet, akkor szúrón adom tudtára, hogy ez nem a legalkalmasabb idő erre.* - Továbbá az is érdekelne, hogy mi volna a célod, esetlegesen mely képzettség terén szeretnél fejlődni. *Illesztek még a kérdésemhez további kiegészítéseket. Sajnos manapság eléggé nehéz megszórni, hogy végül is ki, miben jó, vagy lesz jó, de amíg az osztagom magasabb rangú tiszte marad, addig emlékezni fogok arra, hogy mik is volnának az igényei. Noha, azért tegyük hozzá, hogy a többiekről sem fogok megfelejtkezni, de nyilván valóan, az erősebb tiszteknek erősebb edzés jár. Ez egy olyan dolog a számomra, amelyet a papírmunkák mellett nem szeretnék elhanyagolni. Miután Yamasaki-san végzett hagyom, hogy helyet foglaljon, és kérdőn pillantok rá jelezve, hogy az ő válasza is érdekelne az iméntiekkel kapcsolatosan.* - Hadnagy, a mai naptól fogva te fogod intézni az osztag összes adminisztrációját, a sanseki és yonseki felügyeletével. Én már csak az aláírással, az éjjeli őrjáratok levezénylésével, és napi edzésekkel szeretnék törődni. *Mutatok egy pillanatra az asztalom egyik szélén heverő irat tömbre, ami meglehetősen vaskos. Bár ez sem oly' tömör, mint amilyen kupacokat én adminisztráltam le Nobunál nem is olyan rég.*

*Kedves nekem ez a nap, legalább is egy darabig még az lesz, azt hiszem. Hiszen hét ágra süt a nap, s végre jut majd egy kis időm Ryuuji-samaval teázni. Túl sokat dolgoztam mostanság, és még mennyi hátra van. De elsődleges feladatom most az osztagom helyre tétele volna. Ehhez viszont megfelelő mennyiségű energiát kell szereznem. Érzem, hogy a homlokom nehezebb a szokásosnál. Belegondolva, mióta Keisuke távol van, semmi mást nem tettem, csupán dolgoztam. Tán éppen itt volna az ideje, hogy valóban a szabadban töltsek néhány pillanatot. Talán, egy kis szerencsével még jut időm arra is, hogy Byakuya-t meglátogassam. Sokan nem kedvelik ezeket a nemesi összegyűléseket, nekem viszont olyan, mintha az életem része lenne. Egyáltalán nem bosszankodom miatta. Sőt, valójában egyetlen egy kikapcsolódásom e időszakban, mert ez tereli el gondolataim teljes mértékben. Sóhajtok egy nagyot, s oldalra csúsztatom a lapjaimat, hogy Mei-sant megtudjam figyelni beszéde közben. Tán tűnhetek kissé ridegnek ebben a pillanatban, de ha ilyen is volnék, az bizonyára okkal történik.
Én vagyok az új kapitány, s hát meg kéne ismernem a tisztjeimet. Még akkor is, ha bizonyos távolságot mindig meg fogok köztük tartani. Bár a harmonikus együttműködéshez nem mindig megfelelő a távolságtartás, én még sem szándékszom teljes mértékben megnyílni nekik. Van bennem egy fajta óvatosság, hogy csak éppen annyira, mint amennyire kell. Ámbár, mikor meghallom a lány szavait, hogy miben is jeleskedik némileg felcsillannak szemeim.*
- Értem, köszönöm. *Tárgyilagosan fejezem ki magam. Nem szeretnék több szót intézni mind ehhez a beszélgetéshez, legalább is egyelőre. Nem vagyok az a jellem, aki feleslegesen ontaná a szavakat másoknak, és dicsérné, hogy milyen ügyes meg egyebek. Szerintem hamarosan erre ők maguk is rá jönnek, s talán idővel el is fogadják. Ha nem teszik, akkor is én leszek a kapitányuk, ezt pedig tiszteletben kell tartaniuk. Éppen ezért hunyom be tekintetemet egy pillanatra, amikor a hadnagyom azt a képet teszi tönkre, ami nagyon fontos a számomra. A Kuchiki-ház ajándéka volt a számomra, egészen különleges történettel rendelkezik. S a roppanására a bal kezemben lévő toll el kezd repedezni. Lassan törik be, egészen lassan, míg a bukásakor egyenesen kettétörik a kezemben. Ez az egyetlen egy mozzanat, ami arról árulkodhat, hogy jelen pillanatban elég nagy düh zajlik bennem. Viszont megtanultam kontrollálni, hiába van bennem forrófejűség, melyről egész Soul Society-ben három shinigami tudna mesélni. (Ritsu, Keisuke, Noah) Elszámolok magamban tízig, míg a toll még jobban, még több darabkára törik. S mikor a fejem fölött kirepül az ablakon egy másik tisztem, abban a pillanatban úgy állok fel, hogy akkora mennyiségű lélekenergiát szabadítok fel, amennyi a környezetemben lévőket mind térdre kényszeríti. A lehető legvészjóslóbb tekintetemben pillantok Shizukára, s mire mindannyiuk lába, valamint tekintete a földet nézi, akkor hagyom abba. Egyetlen egy kéz suhintással bénítom le a hadnagyomat egy Kuyo Shibarival. Semmi idézés, se egyéb csak egy kéz suhintás, semmi több.*
- Yamasaki Shizuka Fukutaichou, a mai napi hatállyal kitiltalak az irodámból és annak közeléből is. Közölni valódat az osztag sansekije, Wang Liu Mei fogja továbbítani a számomra, valamint pokollepkével üzenhetsz. Az iratkezelésed hibátlanságával, és az irattár rendbe tételével elnyerheted bocsánatomat. Ám figyelmeztetlek shinigami, mihelyst legközelebb beteszed ide a lábad, és kárt teszel a személyes holmijaimban, megtanítom neked hogyan vigyázz a holmikra, kezdve a zanpakutod elvételével. *Hosszú, ám rezzenéstelen arccal s ridegséggel teli mondandóm után, elengedem a lányt fogságából, és Mei felé fordulok.* - Te pedig továbbra is felügyeld. S nem te végzed el helyette a munkát, hanem a dolgod, hogy addig nem engeded el, míg nem végzett. *Végén sóhajtok egyet, s visszaülök a székembe. Ma már teljesen biztos, hogy el kell látogatnom a Kuchiki-házba. Ugyanis néhány berendezésem tőlük lett származtatva, s ezeket természetesen valakinek újra be kell szereznie.* - Elmehettek! *Utóbbi szavaim már jócskán keményen hangozhatnak. Talán majd e példával megtanulják, hogy elég egy kemény kapitányt kaptak. Ha ez kell ahhoz, hogy rendesen viselkedjenek a környezetemben, akkor ez kell.

*Nem akartam azt, hogy így térjen véget. Sőt, egyáltalán nem értem, hogy hogyan történhetett meg ez. Ez csupán egy rossz álom lehet nem igaz? Elvesztettem. Elvesztettem egyetlen társamat ebben a nehéz világban. Elveszettnek érzem magam, és egyszerűen senkinek. Sem húgom, sem Ő. Most mi tévő legyek? Hogyan folytassam tovább életemet. Hogyan nézzek bele a tükörbe és lássam önmagamat, mintsem egy szörnyeteget, aki mindent tönkre tett? Megfáradt keserűséggel omlok asztalomra, hogy a sírás hatalmába kerülve remegve vészeljem át a maradék éjszakát. Alvás most aligha menne, és a nyugodt lét is. Sanyargatnom kell magam mindazért, amit elkövettem, vagy el nem követtem. Nem tudnám megkeresni a hibát, hogy melyikőnk hibázott, és hogyan, miért. De nem is számít ez, hiszen egyre esik a sor, vége van. Vége van, és bármennyire sem tudok ezzel megpróbálkozni, nincs más választásom. Nincs lehetőségem azt mondani, hogy ebbe nem nyugszom bele. Nincs hatalmam Keisukere nézve, és ha ő úgy tartja jónak, akkor ehhez kell tartanom magam. Hiszen kimondta, s ha még bizonytalanul is, de kimondta. Akkor mégis milyen ábrándokba ringatnám magam? Mit képzelhetnék ennek az egésznek a helyére? Semmit.
Hallva a tisztem érkezését, nem fáradok már azon, hogy kiegyenesedjek, és a jobbik arcomat mutassam. Kinek is próbálnék meg hazudni, önmagamnak? Hogy minden rendben van? Nem, nincs rendben semmi. Nem érdekel már, ha ezt mások látják, sem az ha gyengének látnak. Lássanak, akkor legalább mindenki megtudja, hogy igen is szenvedek, hogy érző lélekből vagyok, és a rossz dolgok nekem is megártanak. Nem akarom felvonni az álarcomat és abban a hitben létezni, hogy én mindezt könnyen kibírom. Nem, ez majdnem olyan erős dolog, mintha a húgomat elveszteném. Én ebbe úgy érzem már, hogy beleroppanok. S mikor vállamra helyezi kezét csak még erősebben még jobban. Törődés...én nem ezt akartam. Alig bírom magam hátra dönteni, és kisírt szemekkel Mei-sanra pillantani. Ezzel én egyszerűen nem vagyok képes elszámolni, nem tudom mi tévő legyek. Most nem vagyok kapitány, s ennek legnagyobb jele, hogy a haorim valahol az irodám másik felén található. Nem nyúlok a teáért, csupán hosszasan pillantok a lány felé. Egyik kezemmel pedig megszorítom a csuklóját.*
- Ne tégy érdekemben semmit se..Mei. Nem érdemlem meg...sanseki! *Egy kendőért nyúlok, hogy a megszáradt, vagy éppen arcomon ékeskedő könnyeket törölgetni kezdhessem. Sok minden kavarog a fejemben, és egyáltalán nem tudom ,hogy ezeket hogyan is tegyem rendbe. Valahogy nem is akarom helyre tenni, szeretem Őt ez egyértelmű.* - Biztosan szörnyen nézek ki...nem éppen így képzeltél el egy kapitányt...nem igaz? *Arcom törölgetése közben mondogatom neki. Igyekszem nagyokat sóhajtani, hogy visszatudjam tartani mindazt, ami az elmúlt órákban csak úgy ömlött belőlem. Ezt a módszert még Suwun Taichou tanította meg nekem. Én az ilyen kontroll gyakorlatokhoz nem igazán értek. Habár ismerem az etikettet, a sírás visszatartása az egészen más eset. Most meg egyébként is...bonyolult helyzet ez.*
- Nem sokára...úgy is megtudod...Keisuke és én... *Nem tudom kimondani, így csuklóját is elengedem. Egyik kezemmel kitámasztom homlokomat az asztalnál, nem tudok a szemeibe nézni mi alatt kimondom. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy ki lehet mondani, mikor akarom.* - Szakítottunk... *Nagyon halkan, s meglehetősen remegőn felelem. Bár ne így lenne, akkor most egészen biztosan nem lennék itt. Akkor most is nála aludnék..karjaiban.*

*Vannak olyan dolgok, amelyek még engemet is kikészítenek. Belső elhatározásom ama pillanatban vallott kudarcot, mikor beleszerettem Keisukebe. Ez a szerelem valahogyan mindenképpen hatott rám. Gyakorta vesztettem szem elől mind azokat a dolgokat, mint addig. Manapság pedig egyáltalán nem emlékszem már arra, hogy annak idején mit szerettem volna az élettől. Vajon helyén való-e ez a szenvedés? Helyes-e megosztanom az osztagom egy tisztével a személyes problémáimat? Ezzel nincsen semmi gond. Én mindig is olyan kapitány szerettem volna lenni, aki törődik az osztaga tagjaival, s nem csak a munkáról szól az egész. Noha az én törődésemet nem olyan könnyű észre venni, de talán sikerülhet. S most? Igen, szükségem van valakire, aki fogja vállamat. Aki mellettem van a bajban, és megpróbál mindezen átsegíteni. Ezért is ér kisebb meglepetésként, hogy Mei vállamra teszi kezét. Én ezt nem vártam el, pont tőle nem. Lehetséges volna, hogy éppen most kerülnék közel a tisztjeimhez? Felhajtom tekintetem és szemeibe pillantok. Erős lánynak tűnik, s az is. Volt időm megtapasztalni azon a küldetésen. Legközelebb viszont Yamasaki fukutaichou is ott lesz. Kissé ironikus, hogy a sansekivel közelebbi viszonyban állok, mint a saját hadnagyommal. Ezen kéne valamelyest változtatni, de most minderre képtelen vagyok, túlságosan is lefoglalnak a saját problémáim. Még arra sem volt időm, hogy az edzés után felkeressem a kisebb malővere miatt. Nem akarom, hogy a saját hadnagyom hagyjon ki egy ilyen edzést. Mindenképpen átfogjuk venni, és megfogja csinálni. Belátom, hogy nem a legkönnyebb hadnagy, de nem is azért választottam őt, mert könnyű eset. Több lehetőséget látok benne a hisztijei ellenére. Másrészről remek Anao fogó fegyver...nem akarok már mindig dankuzni, ha meglátom a Juubantai taichouját. Sóhajtok egyet.*
- Edzés után találkoztunk a tengerparton. Beszélgettünk..és...nem kell többet elmondanom. *Törölgetem továbbra is szemeimet. Végig az jár a fejemben, hogy hogyan enyhíthetném a fájdalmam. Vagy is nem kell, hogy enyhüljön, csak ne sírjak. Ez az egyetlen olyan dolog, amit máig takargatni szeretnék mások előtt. Természetesen ez többnyire ezekben az időszakokban nem megy egyszerűen, de megpróbálom. Túlságosan elbizonytalanodtam...még a viselkedésemet illetően is. Kilábalni egy ilyenből pedig egyáltalán nem könnyű, még nem is igazán tudom, hogy hogyan fog menni. Beleiszok a teámba, de íze keserű a számban. Nem kívánom, nem kívánok semmit. Lassan emelkedek fel a helyemről, és lassan lefejtem magamról Mei kezét.*
- Hozd a haorimat..dolgom van a 46-ok tanácsánál. *Utasítom a sansekit arra, hogy szükségem volna a haorimra. Ez egy igen bizalmas mozzanat, hogy valaki más kezeire bírom a fehér köpenyemet. Nem beszélve arról, hogy amint a hátamra kerül én ismét kapitányként, nem pedig egyébként leszek jelen. S amint hátamra is kerül komolyan pillantok a lányra.*
- Üzend meg a hadnagynak, hogy mai nap szabadságot kap. *S mielőtt még kitérnék az irodámból visszapillantok a lányra.* - Mei...köszönöm.. *Kimért biccentés keretében távozom. Nem akarok így megjelenni a 46-ok előtt, így még egy kitérőt teszek a birtokra, ahol rendbe tehetem magam.*

*Szokatlanul sok munka maradt eme napra. Viszont az energiám nagysága okán természetesen a papírmunkákat igyekszem határidőre leadni. Fokozottan figyeltem arra, hogy a napokban megfelelő időt szentelhessek alváshoz, mert tudom, hogy a félévi nagy ellenőrzés egy osztag életében fontos szerepet játszik. Éppen ezért azt szeretném elérni, hogy a lehető legjobb helyezést érhessük majd el a papírmunkák pontosságában. Tehát még az "abc" sorrendre is odafigyelve szortírozom ki a már meglévő iratokat. Rengeteg küldetés jelentése, egészségi állapot a Yonbantainak, és költségvetések halmaza. Belegondolva, mostanában a Sanbantai eég sok kiadással él, s ha így haladunk, lassacskán megint a saját zsebembe kell nyúlnom azért, hogy rendben legyenek a pénzügyi dolgok. Ezzel nem is volna gond, csak éppen nem tetszik nekem, hogy szokatlanul nagyobb rombolásokkal találkozhatok az osztag egyes területein. Fogok rá időt szánni, hogy a delikvenseket megbüntessem valamivel. Ha pedig éppen férfi tagok lennének, módom lesz rá, hogy a nőegylet "legkedvesebb" kegyeit élvezhessék három napon keresztül. De míg ezen jobban elgondolkodnék, inkább a munkára helyezem tekintetem, hogy ne rontsak el semmit.
Minden igyekezetem ellenére, azonban éppen mire végeznék, zavarnak meg, s az asztalomra felépített papír torony egyenesen a föld felé indul meg. Rideg bosszúsággal pillantok az éppen engem megzavaró shinigamira. Tekintetem cseppet sem enyhül, mikor rá eszmélek, hogy egy érdekes ismerős jött ma be hozzám. Lemondó sóhajtás keretében invitálom be egy intéssel.*
- Ugye tudod, hogy ezeket most neked kell majd sorba rendezned? *Figyelmeztetem Noaht arra, hogy egy egész napi munkám tönkre tételét jobb, ha helyre rendezi. Azért a látogatóra való tekintettel, egy kicsit közelebb helyezem a zanpakutomat. Még mindig emlékszem arra a küldetésre, és azokra az időkre is, amelyet együtt töltöttünk. Kellemes is volt, meg nem is. Vegyes érzéseket kelt bennem, ám most nyugodt maradok. Enyhítem rá irányuló pillantásomat, és egyszerűen bele iszok a jobb oldalamon elhelyezett teámba.*
- Furcsa tőled, hogy meglátogatsz...shinigami! *Csattanósabban illetem a végére, ő igazán megszokhatta már, hogy nem szeretek túlzottan bájologni. Nem igazán értem, hogy mi oka lehet egy találkozóra, de bizonyára hamarosan erre is megtudom az egyértelmű válaszokat. Feszülten döntöm oldalra a fejemet, még mindig jelezve neki, hogy az iratok a földön vannak és jobb volna, ha csinálna vele valamit.*

*Valóban nem számítottam arra, hogy egy nap ez is megtörténhet. pedig jobban belegondolva, az a pont is meghatározó szerepet töltött el az életemben. Hiszen azokban az időkben indultam el az úton, egyenesen a kapitányi rang irányába. manapság hiába váltunk, vagy váltottunk sok kapitányt, mégis a követelmény adott. Senki sem lehet kapitány a bankai elérése nélkül. Ez is csak egyet jelenthet, mintha a zanpakutok változnának. Régebben alig- alig sikerült, nekem is legalább hat évtized kellett a bankai eléréséhez. Most pedig viszonylag hamar kerülnek ki ezek a shinigamik. Felhúzom szemöldököm Noah kijelentésére, s vészjósló pillantásokat vetek rá.*
- Ezen a területen viszont én vagyok a rangidős. Mutass egy kis tiszteletet, és amit elrontottál tedd helyre! *Finom, mégis kemény stílusban rivallok rá. Már régebben is sikeresen provokált, talán ez még mai napig sem válzotozz. Noha annyiban biztosan, hogy most már nem használok csak egy kidout erre. Köztudott ugyanis, hogy az én kezemből kipattant kidouk jóval súlyosabbak, mint egy átlag tisztté. Így hát figyelnem kell arra, hogy mekkora is a határ. Nem akarom erre pazarolni az energiámat. Ugyan átveszem tőle az ajándékot, ami kissé meglep, de csak félre teszem. Nem szeretnék hozzá nyúlni, mert bármi is legyen az, csak elterelné a figyelmem a munkáról. Lepillantok lapjaimra, s gondterhelten konstatálom, hogy azért még mindig lenne mit elvégezni. Az asztal felett kulcsolom össze ujjaimat.*
- Ha összeszedted volna már magad, lehet te is az lennél. De hadnagyi szintet minimum megüthetnéd. Mi akadályozott meg fejlődésedben? *Valahol mélyen bennem van az, hogyha vele fejlődtem, akkor magammal kellett volna rángatnom. Akkoriban viszont a húgom miatt kicsit kiszámíthatatlan voltam. Mára már nem tennék ilyet. Ezt mutatja is, hogy nem egy illetőt mentorálok csak azért, hogy fejlődésük ne álljon meg azon a ponton. Mindazonáltal nekem sem árt az ismétlés. Hiába is történt az a baleset, még mindig Kami a kedvenc edzőpartnerem. Ő megérti szenvedélyemet a kidouk iránt, valamint néhai kapitányom is egyben. Személyesebb kapcsolatot igazából egyik kapitányommal sem sikerült kialakítani, de azt viszont tudom, hogy Kami egyben Keisuke barátja is. Bele iszok teámba, s hátradőlök inkább székembe. Fáradtan hunyom le szemeimet.*
- Sok dolog történt azóta Noah. Teljesen más vagyok, mint mikor együtt voltunk küldetésen, vagy Karakurában megvívtunk. Változnak az idők, de te változtál-e? *Nem nyitom ki szemeimet, mert tudom, hogy számomra ez egy fontos kérdés. Hiszen mindenki annyira változik, ahogy az idő csak úgy múlik. Ez a jele annak, hogy a Gotei áldozatokat követel mindenkitől. Kíváncsi vagyok, hogy vajon Noah megőrizte e személyiségének főbb jegyeit.*

*Napok óta csak azzal foglalom el magam, hogy az Ai okozta kimaradásokat bepótoljam. Fogalmam sem volt arról, amikor bevállaltam a kapitányságot, hogy majd ennyi munkám lesz. Pedig valójában ott lenne egy ennél sokkal kényesebb ügy, amit igazából rövidesen meg kéne oldanom. Örökösödési problémák témadtak a Kagami házban, amelynek hagyományát a lehetőségekhez mérten vagy reformálni kell, vagy megoldani. Mindenféleképpen közös megoldásra kell jutnunk Ritsuval annak ellenére, hogy ő vezeti most a házat. Megbízok a lányomban, azonban azt is tudom, hogy fiatal még az ilyen volumenű esetekre. A lelke túlságosan labilis tud lenni, ami egy ilyen helyzetben nem mindig előny. Azt hiszem, pontosan ezért vagyok itt, hogy mindezen változtatni tudjak. Még van mit eltanulnia a vezetést illetően, de ezek mellett nem befolyásolni akarom. Mindössze annyit kívánok elérni, hogy a Kagami- ház stabil lábakon álljon a jövőben. Számomra nem csupán érdek, de személyes ügy is ez egyben. Hiába nem úgy alakultak a dolgaink annak idején Ryuujival, mégis csak a férjem volt. Tisztában vagyok a tudattal, hogy számára mennyire fontos is volt a ház biztonsága. Nem véletlenül vette fel a semlegességet a házak között e főnemesi cím. Nagyot sóhajtok gondolataim alatt, majd rendezem az utolsó iratokat mára. Muszáj lesz hazatérnem, még mielőtt Tamachi Yukezo megjelenik a birtokon. Tudomásom van az őt és Ait érintő egyezségről, és hogy immáron a Tamachi- ház a Kagamik familiárisa lett. Mégsem vagyok abban biztos, hogy hosszútávon ez nekünk meg fog érni. Elvégre is régebbóta vagyok már jelen a nemesi világban, mint Ai. A tapasztalataim széleskörűbbek annál, amivel ő rendelkezik. Ő csak egy fiatal, aki megtette az első nagy lépését ebben a politikai körben. Én viszont előre látóbb vagyok, és sejtéseim szerint valahol ez a bukott nemes nem tetszik nekem. Kénytelen leszek felvenni vele a kapcsolatot, hogy átbeszéljük a dolgokat. Habár annak idején, mikor Ryuuji mellett voltam, volt szerencsém Tamachi Yukezoval találkozni, mint a Tamachi-ház örökösével. Azóta változtak a dolgok. Elárulta Soul Societyt, de végül visszatért egy Daitenshi nevezetű szervezet keze alatt. Nos, ködösek az információk a számomra, ezért kértem tőle személyes találkozót.
Már éppen igyekeznék bezárni az asztalom fiókját, amikor hirtelen a tolóajtó széthúzódik, és egy számomra ismeretlennek tűnő tisztek lépnek be az irodámba. Bár illedelmesen meghajlanak, kisugárzásom az első perctől fogva arisztokratikusnak vélhető. Komoly tekintetemmel és tiszteletreméltó testtartásommal találhatják szembe magukat. Lassan visszaülök a székembe, úgy döntök azon a néhány percen már nem fog múlni. Lehetséges, hogy kicsit késni fogok, de Ritsu majd tartja addig a frontot, vagy a szolgálóink. Intek nekik, hogy foglaljanak helyet.*
- Ha egy idegennek látszó helyre lépnek be, akkor az etikett szerint a bemutatkozást magával a névvel kezdik..shinigamik! *Kissé lesújtónak tűnhetnek szavaim, de ez valóban így van. Most még kissé szigorúnak tűnhetek, de ez bizonyára változni fog, amint nem térnek el a megszokottól. Valószínűsíthető, hogy hibáim közé sorolható a kezdeti tisztelet elvárása. Vagyis inkább ez nem így mondható, inkább csak nem kedvelem a nem gondolkodó shinigamikat. Elvégre hogyan is szeretnének bemutatkozni a nevük nélkül? Érdekes. Nagyot sóhajtok, aztán eszembe jut, hogy a hadnagy által szerencsére sikeresen maradt még egy kis tea a csészémben. Minő szerencse, így legalább kellemesen megihatom, míg kicsit ismerkedek a két shinigamival. Látszik, hogy Wang fukutaichou igazán figyelmes.* - Nos, akkor kezdetnek megoszthatják velem az eddig elért eredményeiket; valamint, hogy melyik osztagban szolgáltak eddig. Akkor továbbá azt is szeretném tudni, hogy mik a jövőre vonatkozó céljaik; illetve van-e olyan dolog, amit feltétlen megszeretnének osztani velem. Ha mindezen átesünk, akkor lehetséges, hogy a beszélgetés végeztével tiszti rangra emelhetem önöket az osztagban. *Kimért hangon beszélek végig, aztán belekortyolok a teámba. Feltétlenül kíváncsi vagyok, hogy miféle shinigamikat helyeztetnek át a 3. osztagba. Úgy vélem, mostanában mintha az osztag kezdene megerősödni. Régebben Chizuki Maya kapitány irányítása alatt mintha az a pletyka járt volna, hogy a 3. osztag kvótája igen alacsony. Ehhez képest Ai kapitánysága alatt mintha megerősödött volna. Remélem ezt a hagyomány sikerül szinten tartanom.*

*Még egészen nehéz lesz hozzászoknom, hogy hivatalban is döntenem kell shinigamik, vagy lelkek felett. A főnemesi létem alatt természetesen, ahogy szüleim tudatosan neveltek, meg kellett tanulnom az irányítás mély filozófiáját. Már születésem óta Kagami Ryuuji feleségeként tartottak számon, hiszen az ő és az én szüleim kitűnő viszonyban álltak. Még kiskoromban ismertem meg Ryuujit, s talán egyszer még éreztem is iránta. Legalábbis Ritsu születése egészen biztosan nem a véletlen műve. De ami volt, az ott nagyjából el is múlt. Magányba vonultam, s mire visszajöttem, kapitánnyá váltam. A másik lányom helyét vettem át, és ezzel egy újabb kötelességnek a részese lehetek. Ahogyan pedig e két tiszt áll előttem, kissé meglepnek szavai. Sóhajtok egyet, egyenesen a szavaiba vágva.*
- Azzal nincsen gond Urufu-san és Zenko-san, hogy engedélyt kértek a belépésre. Csupán, ha bemutatkozni kívánnak, kérem a köszönést követően a nevükkel kezdjenek, különben nem fogom tudni megnevezni önöket. *Engedtem ki magamból egy kicsit a feszültséget. Az utolsó korty teámat is lenyelem ezzel, hogy aztán nyugodtabb tempóban koncentrálhassak rájuk. Összehúzom szemöldököm.* - Tán főnemesi rangban élek, és státuszom magasabban áll, mint az önöké, ettől függetlenül én magam is csak egy halálisten vagyok. Kérem, a továbbiakban mellőzzék ezeket a szavakat, hogy önök senkik. Csak azok lesznek senkik, akik pontosan erre törekednek. A meghallgatásom nem kegy, hanem elhatározás kérdése. Talán mentalitásom hasonló jellegű lehet, mint hajdanán Kuchiki Byakuya kapitánynak, azonban igyekszem törődni a beosztottjaimmal. *Kissé lehetetlennek tűnik nekem, hogy egyből ilyen képet fessek le valaki előtt. Igaz, ami igaz, hogy nem vagyok méz és máz, de rideg acél sem. Meivel is elég jó kapcsolatot sikerült kialakítanom, viszont azt nem szeretem, ha kezdetekben nem kapom meg a tiszteletet. A hadnagyomnál egyértelmű, hogy nem fogok törekedni a "Taichou" meg "Kanata-sama" kapcsolatra, de az sem lehetetlen, hogy egy sima tiszt is elnyerje a bizalmamat. Szeretném, ha sokat ezt a későbbiekben átlátnák és nem azonosítanának Aival. Ő egy naív kislány volt, aki azt hitte, ha elzárja a szívét, akkor menekülhet a fájdalmak elől. Én viszont sokkal tapasztaltabb vagyok már nála, tudom, hogy ez nem megoldás. Kellenek társak, a legjobb társak pedig a saját osztagomból kerülhetnek csak ki. Velük vagyok egész nap, ők lehetnek részei az életemnek igazán.*
- Az egyik lányom is szolgált a Juuichibantaiban, valamint a Nanabantai hadnagya is volt egy időben. Tudja, az előző kapitány Ai. Mindig is érdekesnek találtam, hogy egy shinigami, ha szereti az osztagát miért válik meg tőle. Ide- oda rendeződnek az osztagok, én pedig úgy látom, hogy valahol senki sem találja a helyét. Remélem megtalálja a motivációját ebben az osztagban Urufu-san. Viszont, ha kérhetem a bűnös dolgait hagyja az osztagon kívülre. A Sanbantai nem híres a féktelenségéről. Mi csupán akkor emeljük kardunk, ha annak komoly oka van. A halált pedig gyászként tiszteljük, hiszen minden lélek halála veszteség. Magából is több kihozható, mint az alkohol. Nem hiszem, hogy szüksége volna rá. *Sóhajtok egyet, majd az azstalom felett kulcsolom össze kezeimet.*
- Akkor ön egyáltalán nem járatos a nemesi körökben kedvesem. Talán füle nem hallja a negatív kritikákat, de a tettekben ott lehet az áskálódás. Senki sem végez hibátlan munkát, viszont én bízom magában. Remélhetőleg itt is megállja majd a helyét. *Érdekes alakoknak tűnnek nekem. S ahogyan a beszélgetés előre nyúlik, egyre jobban tudom, hogy miféle rangot fogok majd nekik szolgáltatni. Ezt viszont nem fogom egyből az orrukra kötni, előbb még ismerkedek egy kicsit. Kíváncsivá tettek.*
- Micsoda arrogancia, Urufu-san. Kitűnő vívónak vallja magát? Akkor mondja miért nem vált még eddig a Gotei Juusantai Kenpachijává? Vagy valamelyik osztag kapitányává? Balgaság elhinnie, hogy ön kitűnő vívó. Nem tartana itt, ha így volna. De azzal is tisztában kell lennie, hogyha csupán a vívást tartja szemelőt, akkor bizony hamar lecsapják egy démon mágiával. Több létrája van a mágiának, és nemmindegyik távol harci, vagy védő technika. Léteznek olyanok is, amik teljes mértékben a közelharcban segítik a használót. Érdemes átgondolnia az egészet. Balgaságnak érzem szavait, mert ha annyira jó lenne, akkor önnek kéne itt ülnie a helyemen. *Minden rosszindulat nélkül hangzanak szavaim. Inkább egy tapasztalt és érett nő szavait hallhatja, valamint még rá is mosolygok e közben. Van még mit tanulnia a halálistennek, de pont ettől lesz számomra érdekes személyiség. Elkuncogom magam Sakura-san szavaira.*
- Biztos vagyok abban, hogy ön a legjobb támasza kedvesének. Első tanácsom önhöz, hogy tanítsa meg a jövendőbelijét leszokni a legnagyobb hátrányáról. Nincs múlt, nincs az, hogy ő ez meg ez volt. Most kicsoda, és milyen szinten áll. Tudnia kell a helyét, és azt, hogy mindig van mit fejlődni. A szokásoknál kell kezdeni..magának rengeteg energiája lehet. ^^" *Rendezgetni kezdem e közben az iratokat, majd az összes egyenesen az asztalomra esik.* - Micsoda meglepetés, csak nem tudja a hírt? Airisu-san indul a legnagyobb esélyekkel, hogy átvegye Yasuji Chiyoko helyét a Yonbantaiban. Lehet, hogy nem sokára ő lesz a Yonbantai kapitánya. Érdemes meglátogatnia, de kérem tartsa titokban az értesüléseimet. Nem szeretek visszaélni azzal, ami nem rám tartozik. *Szólok kedvesen a lányhoz, aki nekem igen jó szívűnek látszik. A következő szavak, amiket pedig meghallok, kicsit elijesztenek.* - Elnézésüket kérem, de én tudom a legjobban milyen egy előre elrendeltetett házasság. Biztosan felkészültnek érzik magukat erre? Egyáltalán tényleg szeretik egymást, vagy csak azért házasodnának, mert az a helyes? Nagyon ritka, ha valaki szerelemből házasodik a tradicionális körökben. *Minő meglepő nekem, hogy a köznép közt is létezhet még ez a szokás. Nálunk nemeseknél pedig már évszázados hagyománya van ennek. Én ezt a hagyományt nagyon megsínylettem, nem szeretném, ha az osztagomban egy nő is így járna, mint én. Szeretném, ha az itt szolgáló hölgyek tényleg boldog párkapcsolatban élnének. Ez egy katonai szervezet, és nagyon is számít, hogy valós-e az, hogy haza tudsz valakihez menni egy szolgálat után, vagy csak kényszerből teszed. *Kicsit elkerekednek szemeim Urufu kisebb arcátlanságára.* - Szolgálat alatt ebben az osztagban tilos az alkohol fogyasztása, feltéve, ha nem élvezik a tagok engedélyemet. *Gondterhelten sóhajtok, aztán elgondolkodom.* - Mind a ketten yonsekik (4. tiszt) lesznek ebben az osztagban. Valójában csak Sakura-sant bíztam volna meg ezzel a tisztséggel és önt Urufu valahol a tizedik tisztségnél helyeztem volna jellemileg kiforratlansága okán, de úgy döntöttem máshogyan teszek. Magában megvan a képesség, hogy kitűnő shinigamivá válhasson, Sakura-san viszont jellemileg szilárdnak tűnik. Ketten együtt kiegészítik egymást, és erős gerincek lesznek a yonseki rangon. Tartsák viszont észben, hogyha vétenek az osztag jó híre ellen, akkor jogomban áll lefokozni magukat. Ez egy remek motiváció lesz önöknek a jövőben. Hiszen, aki magasabb rangban áll, az nagyobb fizetést is kap. A nagyobb fizetéssel pedig megalapozhatják jövőjüket a családalapításra. *Közben előkészítem az iratokat, hogy aztán feléjük nyújtva egy-egy aláírást kérjek. Ha ez megvan, egy kisebb összeget nyújtok át a fiókomból.* - Tekintsék ezt az indulásnak. Találnak egy remek szabót a Yonbantaiban. Késztessenek új uniformist maguknak ebből az összegből. Három nap múlva lássam magukon az új viseletet. Most pedig távozhatnak! *Bízom meg őket az első feladattal. Még nem tudhatják, de egy kitűnő viselet hatással lehet a szerencséjükre. Amúgy meg nem akarom, hogy az osztagom besorozott első húsz tiszte holmi lelenc módra járkáljon. Rendbe szedett osztagot szeretnék, hogy jobb közérzetem legyen.*

*Napjaim legátlagosabbikán megyek éppen keresztül. A reggeli edzési procedúrán túl már csak néhány többnyi irat az, ami maradt. Ezeket Mei és Shizuka különös odafigyeléssel pakolták le az íróasztalomba, így visszatérve már várt rám a feladat. Mondhatni rengeteg irat az, ami átnézésre vár, illetve egy összegző jelentést is át kell majd adnom Meinek, amit majd továbbít az első osztag irányába. Azon kevés osztag közé tartozunk, akik mindig időre és makulátlanul adják át a heti jelentést. Könnyítésképpen mindenna kapok egy rövid, vázlatos leírást a hadnagyoktól arról, hogy mi történt aznap. Mondjuk ilyen precizitásra nem lenne szükség, mivel házam vagyonából jócskán fektethetnék be az osztagba, s akkor nem lenne kötelességem elszámolni mindennel, hiszen nem a kiosztott pénzből lenne finanszírozva minden. Gondom se lenne a költségvetéssel, illetve a ház könyvelőire bíznék minden aprólékosabb munkát. Megkönnyítené az életem, de akkor hol maradna a kapitányi kötelességek és példa mutatás? Pontosan ezen megfontolásból nem kezdek bele ebbe a dologba, így legalább a nemesek pénze a megfelelő helyre jut, valahol még a Kagami-ház is támogatja a Goteit bizonyos tőkével. Ahogy telnek múlnak a percek olyan iratokkal is találkozom, amik még kivizsgálásra kárhoztatnak, mivel eléggé kétséges eredeztetésű a jelentés, amit leírnak benne. Az egyik jelentésben például egy halott shinigamiról írnak, már pedig én emlékszem, hogy azzal a shinigamival én tegnap találkoztam. Legfeljebb majd küldök egy pokollepkét Kaitonak, hogy vizsgálják ki az esetet. A fiókom egy másik szintjébe helyezem bele az aktát, s mire újra visszatérnék az íráshoz, egy kopogást hallok az ajtó irányából.*
- Gyere be! *Invitálom be az illetőt, akárki is legyen az. Amikor pedig meglátom, hogy ki azaz illető, aki beviharzik az ajtón, rögvest kitartom oldalra a zanpakutomat tokostul hogy az engem mért hirtelen "támadás" azon csattanjon. Természetesen azonnal megismertem Anaot, így bátorkodtam visszalepni őt. Egyáltalán nem lepődök meg azon, hogy így fogad; annál inkább az a meglepő, hogy kopogott. Némi változást érzek (az erőben x"D) irányából, de majd úgy is megadja a megfelelő információt, ismerve a gondolkodásmódját. Minek után kisebb agyrázkódással ér véget a köszönés, felhúzom szemöldökömet.*
- Ne törődj vele, csupán a szokásos fogadásom jele eme hirtelen hamariságodra. *Mit is mondhatnék? Egyel kedvesebb módszert is választhattam volna a a helyzetre, de úgy gondolom, hogy Anao sosem fog ebből a dologból kigyógyulni. Én pedig el fogom fogadni így, ha ő is elfogadja, hogy akárhányszor ezt műveli, bizony Fuhaku markolatán fog csattanni. Intek neki, hogy üljön le egész nyugodtan. Félre tolom egy kicsit az iratokat, valamint a pennát visszahelyezem a tintába.*
- Jelenleg még én sem ismerek rá. Keo átrendezte sok helyen, de majd szakítok rá időt, hogy visszarendezzem. *Egy pillanatra magm is körbe pillantok, s valóban vannak itt olyan tárgyak, amik nem hozzám tartoznak. Idővel ezeket majd visszaszolgáltatom Kohaku-baa-sannak, de csak idővel. Jelenleg nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyesmikkel foglalkozzak, hiszen elmaradásban vagyok; előtte utol kellene érnem magam.*
- Nos, meglepődtem, hogy kopogtál.    *Rezignált - beletörődött - hanglejtéssel közlöm vele a szomorú tényt, hogy csak ezzel tudott meglepni. Mindazonáltal már régen láttuk egymást, ha pedig már itt van, akkor küldök egy pokollepkét két teáért. Megpihenten dőlök hátra székemben.* - Miért nem kéred meg valamelyik tisztedet, hogy segítsen? *Rögvest ez a kérdés jut eszembe, amikor a papíros dolgokat hozza fel első témának. Szerencsére ezzel nekem sosem volt problémám.* - Ha már a kapitány és a hadnagy is alkalmatlan a papírmunka elvégzésére, akkor nem ártana körbe nézned, hátha találsz egy lelkesebb shinigamit is. Mondjuk kezdetnek nem kellene felgyújtanotok az osztagot és rommá avanzsálni a barakkokat. A papírok égetését sem tartom jó ötletnek, mivel mindig bajba kerültök emiatt a főkapitány előtt. Egyszer úgyis megunja Fujimoto-dono. *Hívom fel egy parányi dologra a figyelmét, hogy a türelem is elfogy egyszer; de ha idővel megfogják ezt a türelmet, akkor nem lesznek problémák a későbbiekben. Közben megérkezik a tea is, az egyik fiatal férfi hozza be, aki meghajlása után távozik is. Kavargatni kezdem a meleg nedűt, hogy a gyümölcstartalmán hevítsek. Még túl meleg ahhoz, hogy beleigyak.*
- Magam is meglepődtem, hogy Meiék visszakívántak. Mesélj, mi történt veled az elmúlt évben? *Különös, hogy elmúlt évről kell kérdeznem, és hogy már ilyen régóta nem léptünk kontaktba egymással. Számítok rá, hogy ez a jövőben meg fog változni.*

*Kicsit leveszem a tekintetemet Anaoról, s még egyszer végig nézek az irodáim falain. Alig két hete tértem vissza az osztagba, mégis azt látom, hogy ennyi idő alatt mennyi minden változott. A távollétemből visszatérve is érzékelhettem, hogy a munka mennyire elmaradt, demost meg mintha 180 fokos fordulatot vett volna a történet. Újra hemzsegnek a folyosókon a tisztek, újra sűrűn járt helyiség lett az irattár, újra mindennapos csörömpölésként hallom, ahogyan kardok csapnak össze oda kint. Mintha az élet megannyi hasznos eleme ismét körbe venne, s ez az egész jó érzéssel tölt el. Habár sosem voltam az a társaságközponti felfogású shinigami, most mégis azaz érzésem támadt, hogy az osztagom csak is miattam igyekszik jobban. Ennyit jelentene hát, ha az osztag kapitánya visszatér? Hibát követtem el, hogy itt hagytam őket! Megannyi mindent hagytam hátra akkor, viszont ezt a hibát soha nem fogom megbánni az életemben. Szükségem volt akkoriban a 0. osztag kiképzésére és tapasztalatára. Ebből néhányat meg is kaptam az évtizedek alatt, amit ott töltöttem, így aztán kicsit másképp sikerült folytatnom az életemet. Ez az iroda pedig, nem áll olyannyira közel hozzám, de azt hiszem egyedül képtelen lennék egy másik kapitány holmijait kivinni.*
- Közel állt hozzád Mizushima-dono, igaz? *Keverek egyet a forró teán, aminek még jócskán hűlnie kell. Nem várhatom el a tisztektől, hogy még forróságát nézve is tökéleteset tegyenek le elém. Főleg, hogy tudják, a teám nagy százalékban a kukában landolnak mert mindig elfelejtem őket meginni. Sóhajtok egyet Anao osztagos megszólalásaira. Talán elsők között voltam, akik tudomást szereztem az efféle akcióikról. Egyrészről haszontalan dolognak tartom, másrészről legalább megtanulják a gyújtogatás művészetét, aminek köszönhetően hasznos csapatmunkára tesznek szert. Csak is olyan küldetésen tudnám elképzelni a Juubantait, amelyben felgyújtanak vagy kirobbantanak egy épületet az ellenség alól, közben pedig büszkén állnak egy másik ház tetején; napszemüveget villogtatva. Vagy lehet, hogy ezt csupán azért gondolom, mert Keisuket jobban ismerem? Ezt még én sem tudnám biztosra megmondani. Mindenesetre Anaoval is volt már egy s más dolgom, s valami ilyesmit még róla is könnyedén el merek képzelni. Nem egyszerű osztag a Juubantai az tény, de igazából a szertelenségük mellett senki sem mondhatja el róluk, hogy ne tartanának össze. Anaonak nemes szíve van, csak ezt sokan összekeverik a kivételes zakkantságával, amivel még én sem tudtam mit kezdeni. De mit is kezdenék, hiszen látom rajta, hogy gyerek még valahol?!*
- Nos, ez csupán egy ötlet volt Anao. Viszont, ha képes vagy ellátni, akkor miért agonizálsz rajta? *Jogosan teszem fel a kérdést, hiszen nem igazán tudom megérteni az aggodalmát ebben az esetben. Ha el képes látni, akkor miért bajlódik önmagában azzal a ténnyel, hogy meg is teszi? Lehet, hogy ezt csak én fogom fel így, mert engem alapvetően arra neveltek, hogy amit képes vagyok ellátni, a felé vagy semlegesen vagy jó kedvvel tekintsek. A papírmunkákat csak az utóbbi időben kezdtem el nem kedvelni, de ettől függetlenül tudom, hogy ez csak átmeneti része az életemnek. Bizonyára azért van, mert sok magánéleti problémába ütköztem, amit még nem sikerült megoldanom.*
- A páratlan gyújtogatási és origami képességeiteket másra is kamatoztathatnátok. Egy papír, ami képtelen elégni, az meggyulladni is képtelen? Mert ha nem, akkor szívesen rendelnék tőletek egy csokor hajtogatott liliomot, amit ha meggyújtok, akkor gyertyaként funkcionál. Hasznos lenne és még szép is! *.* *Mosolyodom el egy pillanatra, még magam is meglepődöm az ötletemen. Végül is logikusnak látszik az egész, de nem vgyok biztos benne, hogy a papírok tényleg így működnének. Amennyiben igen, szerintem jól mutatna az irodámban egy ilyesmi. Egy égő liliomcsokor megadna egy olyan hangulatot, amit más osztagok biztosan nem alkalmaznak. Ünnepek idején pedig az egészet hasonló módon intéztetnék, leszámítva azt, hogy ügyelnénk a biztonsági eljárásra. Nem szeretném, ha a Sanbantainál egy épület kigyulladása megvalósulna. Ránk egyáltalán nem jellemző, noha meg örülök, hogy ide nem jutott be a 12. osztag eljárása a kamerázásokat illetően. Tisztán emlékszem, hogy én ilyesmibe nem egyeztem bele annak idején. Kellemetlenül érintene, ha sehol nem lehetnék egyedül, mint azon a helyen, ami az irodám alatt helyezkedik el. Arról a helyről szerencsére csak Yukezo tud. Anao történetére a családját illetően mondatni érdekesen reagálok, feltűnően sokáig hallgatok, ami aggodalomra adhatna okot. Végül beleiszok a teámba, és látványosan a mutatóujjammal körözni kezdek a csésze felületén. Ez enyhe hangot ad ki, ami a kristályszerkezetére ad bizonyosságot.*
- Souka, szóval erről van szó. S mond csak mennyit tudsz arról a családról? Vagy esetleg szeretnél- e egyáltalán a közelükbe kerülni? Segíthetek neked, amennyiben szeretnéd. Megvannak a kapcsolataim, illetve a viselkedésre és ruhaviseletre is megtaníthatlak. *Mindössze ennyit mondok neki csupán, mielőtt válaszolna a kérdésemre. Tudok egy pár dolgot természetesen arról a házról, de közvetlenül nem volt még dolgom velük. Néhány szolgálónk az ők kiképzése után került a Kagami-ház közelébe, de ennél többet aligha tudok róluk. Függetlenek, akik a hatalmak közti viaskodás mellett növik ki magukat. Sok ház tartozik nekik, csak sokan képesek eltúlozni azt, hogy mégis mennyivel. Megvenni valakinek a taníttatását az én szememben mindig is annyit jelentett, mintha csak az illetőt venném meg. Ha pedig gesakat nevelnek, nos, azt különösen eltudom ítélni. Mindenesetre van fogalmam arról, hogy milyen is anya nélkül létezni; ezért is tettem fel Anaonak a kérdést. Ha szeretne lépni a családja felé, akkor megkapja az ehhez szükséges támogatást tőlem. Magam is örülnék, ha néha nem egy ismerős kapitány ülne mellém kimonoban egy-egy tisztelet adásnál, mintsem egy idegen nemes. Anaoval sok mindenen mentünk már keresztül, így ha a családjáért nem is, valahol reménykedem egy igenlő válaszban.*
- Keisukeről jut eszembe...*Rögvest az egyik fiókomhoz nyúlok, amiből egy pergament emelek ki, és átnyújtom neki. A pergamenen egy üzenetet olvashat Keisuketől, amiben leírja, hogy elvesztette a shinigami erejét és segítséget kér, eddig nem tudott üzenni.* - Már intézkedtem az ügyében, de eltart egy darabig. A Karakura High Scoolban találod meg információim szerint, tanári állást tölt be. Nem tudom milyet, de ennyit tudtam tenni az ügy érdekében. *Felelem neki, mivel látom rajta, hogy érzékenyen érinti a helyzet. Én se lennék odáig, ha akár egyik hadnagyom is eltűnne. Bizonyára a világot átkutatnám érte és valószínűleg fizikailag belebetegednék az egészbe. Nem szeretném, ha ez vele is megtörténne.* - Az egyik tisztem futott össze vele, így küldött nekem egy üzenetet még tegnap. *Aztán megiszom a teámat, várva az ő reakcióját az egészre. Ha megint valami ölelgetésbe, vagy egyéb akcióba kezd, akkor rögvest megint csak angyalkává változtatom egy hatrudassal, hogy kontrollálja magát velem szemben. Aztán ez az egész beszélgetés valami egészen érdekes dologba csap át, amire hátra dőlök és becsukom a szememet.*
- Egyszer már megmentetted az életemet, úgy vélem, hogy ha így történne megtennéd még egyszer is. Ismerlek Anao, a gyerekes viselkedésed alatt egy nemes szívű, erős shinigami lakozik. Ki mást tekintenék társ kapitányomnak, ha nem téged? *Nyitom fel szemeimet.* - Szavaidat sose bánd, ezek kevesek voltak ahhoz, hogy megbánts velük. A kapcsolatunk nem változott semmit, ezen ne aggódj. Inkább csak engedd meg, hogy elmondjak neked valamit. *Invitálom a figyelmére, majd hangom jóval lejjebb esik az átlagnál.* - Neked egyszerűen fogom elmondani, hogy megértsd. Van egy titkom, amit nem mondhatok el másoknak, de benned megbízok, hogy képes vagy titokban tartani. Fon Kaito kapitány és Fon Seiran a bátyáim, ilyen olyan különös történeten át vezetve, de azok. *Egyelőre csak ennyit osztok meg vele, hogy érezhesse a bizalmamat, amit már amúgy is rég kiérdemelt, csak nem volt alkalmunk beszélni ilyesmikről.*