Félig csukott szemekkel igazgattam Suzzumecchan Akadémista egyenruháját, hogy a megfelelő irányba álljon, majd gyakorlott mozdulatokkal kezdtem fésülni a haját, miközben az ikrek azt találgatták, hogy vajon mit reggelizhetett Hitsugaya~taichou. Az utóbbi időben elég kialvatlan voltam, mert bár Suzzumecchan az estimese után úgy aludt, mint akinek ez lenne a legfontosabb feladata, az ikreket sokszor képtelenség volt az ágyig eljuttatni, ráadásul egyikük sem maradt meg a sajátjában, csodáltam is, hogy kisebbik lányom miként tud a viháncolás közepette olyan békésen szundikálni. @w@ Elnyomtam egy ásítást, Naocchan arcáról letöröltem néhány rizsszemet, Natcchan frizuráját is elkészítettem az alatt a fél pillanat alatt, míg képes volt egy helyben ülni, és már indulhattak is. Arcomon széles mosollyal integettem utánuk az ajtóban, mert elmondásuk szerint már nagyok voltak, hogy az iskoláig kísérjem őket. T.T Pedig nem is! Ők mindig az én kicsikéim maradnak, úgy bizony! >w>
A reggeli romok takarítása közben képtelen voltam bármire is koncentrálni, ráadásul egy galád mumustámadás célpontjává is lettem, amikor mosogatószert spriccelt a rumlit szerető rémség a jobb szemembe. .__. Könnyezve mostam ki a csípős kencét, majd kilépve a nappaliba, az egyik szőnyegen megcsúszva elterültem a földön. Álnok mumusfajzatok, majd adok én nektek mindjárt olyan űzést, hogy az unokáitok sem jöhetnek ide többet… A gondolatmenet közben nyomott el az álom, mert a testem úgy érzékelte, hogy a vízszintes pozíció megköveteli az alvást. Örültem volna, ha legalább az ágyamig eljuthattam volna, mert Takashi~kun is bármelyik pillanatban megérkezhetett, és ő mindig aggódott értem, pedig meg tudom ám védeni magam! ˇ^ˇ Mondjuk, a mumusok mostanában kifognak rajtam, de majd Shiroichi~taichouval kiűzzük őket, hogy csak nézhetnek! >w> Legédesebb álmomból arra ébredtem, hogy egy mumus épp a fülemen keresztül akar bejutni a testembe, hogy elfoglalva azt leigázza az egész Juubantait. O_O Természetesen ezt nem hagyhattam, azon nyomban odakaptam, hogy a grabancánál fogva húzzam vissza, azonban legnagyobb megkönnyebbülésemre csak egy pokollepke volt. Nagyokat pislantottam az információk hallatán, de nem is csodálkoztam azon, hogy valaki megrongálta a Juuniibantai egyik eszközét, mert biztosan sok haragosuk van, hiszen Katsuo Masaru~sant is leklónozták, ami gonosz dolog! Azért persze nem haboztam egy pillanatig sem, és igyekeztem minél gyorsabban magamra ölteni egyenruhám, majd a szomszéd osztaghoz siettem. Természetesen a mumusok valahol rossz irányba fordítottak, mert először a Hachibantai épületéhez érkeztem. -.- Ásítozva csináltam egy hátraarcot, és kicsit gyorsabb léptekkel el is értem az ellenséges Juuniibantai kapitányságát.
Végignéztem a megjelent tiszteken, de Katsuo Masaru~sanon kívül senkit sem ismertem, legalábbis nem személyesen. ^_^ Üdvözlésképpen meghajoltam.
- Rosui Kagehime, Juubantai Sanseki. ^w^ – mutatkoztam be.
Látszott, hogy fontos feladatunk lesz, elvégre a zseniális Juubantai két tisztjét is be kellett vetni, nem kispályás küldetés elé nézünk. Egy kedves mosolyt küldtem bátorítóan Katsuo Masaru~san felé, elvégre neki nem lehetett könnyi itt lenni, hiszen itt csinálták szegény gonosz klónját! A helyében én nem mernék bemenni, nehogy csináljanak belőlem még egyet, de úgy tűnt, hogy ő egyáltalán nem fél, nem hiába tizedik osztagos. Tüsszentésére azonmód előhalásztam egy zsebkendőt, és átnyújtottam neki, hiába, mióta anya lettem mindenre felkészültnek kellett lennem, még dínó- és hattyúmintás sebtapasz is volt nálam, a kisebb balesetek kezelésére. Az elhullott papírokért én magam nem hajoltam le, elvégre már négyen sertepertéltek ott, zsúfoltan lettünk volna, ráadásul úgy tűnt osztagtársam tökéletesen elég az ördögi papír közömbösítésére, egészen addig, míg azok Juuniibantais gonoszságukból kifolyólag űzés után is támadásba lendültek. Persze egy pillanatig sem kellett megrémülnöm, hiszen tökéletesen felkészült voltam mindenre, de mindenki előtt mégsem lőhettem le egy Shakkahoval, ráadásul az álnok Juuniibantai éghetetlen mumuspapírral volt felszerelve, így az nem is ért volna semmit. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy védtelen voltam velük szemben, hiszen egy anyai zsebből bármi előkerülhet. Ahogy kihúztam az első kezem ügyébe akadó dolgot, magam is meglepődtem, hogy az ikreknek készített Hitsugaya baba az, de nem volt mit tenni az egykori kapitányplüssnek komoly feladattal és gonosz papírrepülőkkel kellett szembenéznie, amiket természetesen egytől egyig megsemmisítettünk. ˇ^ˇ Büszkén kihúztam magam, majd mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, visszatettem a helyére a kis figurát.
Ezután csak vártam, hogy menjünk, és közben az egyik ismeretlen tiszt érvelését hallottam meg, aki bár próbálta nagyon titkosan megvádolni az elénk jövő tisztet, ezt nehéz lett volna az udvaron, másik öt személy társaságában kivitelezni. De ezek az indokok… Úgy tűnik nagyon is el kell ide a Juubantai, hogy az eszünkkel megfékezzük az efféle nagy fantáziával rendelkezők tébolyult vádaskodását. Együttérző mosolyt küldtem a tiszt felé, jól tudtam milyen a gonosz mumusok áldozatává válni, akik kihasználnak minden pillanatot, hogy borsot törjenek a shinigamik orra alá. -.- Inkább nem szóltam hozzá a másik tiszt meglátásához, mert teljesen értelmetlen lett volna, hiszen melyik osztagnál van idegenvezető csoport? .__. Nem ez a feladatunk, ráadásul nem is szoktak látogatásokat eszközölni más osztagoknál, szóval erre a feladatra egyértelműen az éppen ráérő tisztet fogják kirendelni. De majd valaki felvilágosítja úgyis… Még jó, hogy Suzzucchan is sokkal okosabb ennél, sosem követne el hasonló hibát, elvégre rám és Takashi~kunra hasonlít.

Valamelyik nap az utcán összefutottam Arlivával, akivel már régóta nem találkoztam, mivel kapitányi teendőim nem nagyon tették lehetővé. Ekkor viszont jól elbeszélgettünk egymással és még a sűrű napirendemben is találtam neki egy kis helyet, amikor is ismét találkozhatunk. Akkor viszont nem csak egy kis csevejre jövünk össze, hanem egy zanjutsu gyakorlatban egyeztünk meg. Bár ő próbálta lecserélni egy találkára a Kenpachi Ivójában, de én nem mentem bele. Korábban már voltam vele ott, de akkor sem ittam alkoholt, mert nem szoktam egyáltalán, tudhatná már, hogy nem tud rávenni ilyenekre, de neki akkor is meg kellett próbálnia mattaku.
Ma van a megbeszélt nap, így délután ebéd után nem sokkal a 11. osztag felé vettem az irányt, ahol megejtjük az edzést. Persze nem kell egy komoly vérre menő harcra gondolni, csak egy egyszerű baráti összecsapásra, ahol nincs vesztes, mert az a lényeg, hogy edzünk. Vagyis talán mégsem pontosan ez, mert a kardok csikorgása közben beszélgettünk is és jól éreztük magunkat.
És ahogy általában szokott lenni, ha jól érezzük magunkat, elvesztettük az időérzékünket, vagy legalábbis én biztosan, mert amikor észbe kaptam már ment le a nap. Rám pedig a mai napon még egy adag papírmunka várt az irodámban, amit meg akartam csinálni. És nem csak akartam, meg is csinálom, ezért is siettem vissza a 9. osztaghoz.
A folyosók már rég üresek voltak, mivel a munkaidőnek már rég vége van. Haruki is már hazament és így hogy talán semmi sem zavarhat meg, egy-kettőre készen lehetek mindennel. Vagyis én így gondoltam, de valami közbeszólt. Az iratok áttanulmányozása közben szépen lassan leragadtak a szemeim és ott helyben elaludtam. Ennyire kijöttem volna a gyakorlatból, hogy egy kis edzés után, így elfáradok?
Reggel egyből egy sürgős üzenetet kapok a Főkapitánytól, amiben összehív egy kapitányi gyűlést. Továbbra is fáradt voltam, hiszen egy asztalra dőlve nem lehet rendesen aludni. A gyűlésen megtudtam, miért is lett összehívva és nem nagyon értettem egyet a súlyosságán. Lehet, hogy csak azért, mert nem vagyok 12. osztagos és nem is voltam és nem is tervezem, hogy az leszek. Az tényleg igaz, hogy az elkövetőt meg kell találni.
- Hai! - reagáltam a nevem hallatára a Főkapitánynak, majd egy lépést előre tettem, hogy kiálljak a sorból. Egyből rossz érzés fogott el, hogy nem fog tetszeni, ami most következik. Előérzetem be is teljesült, hiszen enyém volt a megtisztelő feladat, hogy megtaláljam a bűnöst, pedig most inkább hazamentem volna egy jót aludni.
Ezután a többi kapitány elhagyta a termet, én még megvártam, hogy egy beérkező tiszttől megkapjam a küldetésre kapott tisztek adatait. Amint megkaptam csak gyorsan átfutottam, majd út közben vettem jobban szemügyre őket. Szerencsémre nem volt mindegyik ismeretlen számomra, hiszen a saját osztagomból Nakamura-san is benne van a csapatban és még Sierashi-san egyik fia is itt van, akivel már volt alkalmam egyszer-kétszer találkoznom, így ő sem idegen.
Amikor odaértem már mindenki ott volt még a 12. osztag által kijelölt tiszt is, aki megmutatja nekünk az utat. Tipikus 12. osztagos kinézete volt, fehér köpenyt viselt és még szemüvege is volt. Bárki megállapíthatta, hogy kiköpött 12. osztagos, vagyis legalábbis mindenkinek ez lenne az első tippje, ha valaki az osztaga felől érdeklődne.
- Én is üdvözlök mindenkit. Ha valaki nem tudná, Nara Shiratori vagyok a 9. osztag kapitánya és a csapat parancsnoka leszek ezen a küldetésen. - viszonzom a köszönéseket és illedelmesen bemutatkozok, hiszen vannak a csapatban, akiket nem ismerek. Ezután idegenvezetőnk is bemutatkozott és kérte, hogy kövessük, amit meg is tettünk volna, ha nem ejti el a kezében tartott papírokat. Páran máris segítségére siettek, aminek nagyon örültem.
- Aki nem tudná, annak elmondanám a küldetés részleteit. - kezdtem bele a küldetés ecsetelgetésébe, ha már van egy kis időnk, amíg a papírokat szedik fel a földről. - A múlt éjjel valaki betört a 12. osztag területére és megrongálta az egyik generátort. A mi feladatunk pedig felfedni a tettes kilétét. - foglaltam össze a történteket röviden, hogy mindenki képben legyen, mit is kell tennünk. Nem valami nehéz feladat, de akár az is lehet, ha történik valami váratlan.
Lassú léptekkel követtem idegenvezetőnket Nakamura-san oldalán, amikor is valamire felfigyeltem, amit nem tudtam csak annyiban hagyni. A figyelmemet felkeltő tiszt nevét a papírjaimból és a korábban elhangzó bemutatkozásokból, amit ő nem tett meg, biztosra tudtam. Én elszégyellném magam a helyében és még ráadásul 6. osztagos is, szegény Misty. Még jó, hogy nem az én időmben került oda, vagy legalábbis akkor emlékeznék rá, talán.
- Mit akar azzal csinálni? - egy gyors shunpoval máris a 6. osztagos mellett termek és megragadom a zanpakutouján tartott kezét a csuklójánál. A legjobban az bosszantott fel, hogy úgy tett, mintha rajta kívül senki nem lenne ott és ráadásul sunyi módon akart mindent elintézni, annak ellenére, hogy ott voltunk mögöttük pár méterre.
- Senki nem kíváncsi a légből kapott vádaskodására. - ha ilyen könnyű lenne minden, akkor az első tisztet, aki csúnyán nézett, vagy nem tetszik a képe, beadhatnánk bűnösnek, mert csak és kész. - Elnézést a faragatlanságáért Kazuma-san. - kérek bocsánatot, hiszen én felelek a csapatért, így ez a kötelességem. Legszívesebben már most lecserélném, mert már látom, hogy csak a baj lesz vele.

Jelen pillanatban úgy érezhettem magamat, mint a herceg, aki megmenti a királykisasszonyt a gonosz sárkánytól. Persze a szereplők egy kicsit eltérnek az eredetitől, mert hát ugye Kazuma-san nem tűnik annak a tipikus királykisasszonynak, hiszen király se, meg kisasszony se. De azért hasonlatnak megteszi, mert van benne hasonlóság.
A csapat vezetőjeként lesz elég dolgom összetartani ezt a bagázst, hiszen nem csak 6. osztagos barátunk csinált ide nem illő dolgot. Viszont csak az ő akciója volt olyan, hogy közbe kellett lépnem, mert a két 10. osztagos csak gyerekes csínyeket követett el, amit még el tudtam nézni. Ez is igazolta, hogy Anao nem tudja rendesen kordában tartani a tisztjeit, fegyelemre nevelni, kötelességtudatra meg ilyenek. Bár még reménykedek benne, hogy egyszer felnő, és jó kapitány válik belőle.
- Semmiség volt, ez a feladatom. - válaszolom Kazuma-sannak, majd helyeslően kisebbeket bólogatva hallgatom végig az ő verzióját a történtekről. Persze nem azért, mert nem bíztam a sajátomban, én végig hallgattam a kapitányi gyűlésen a történteket, de ő akkor is jobban tudhatja, hiszen az ő osztagában történt az eset.
A 12. osztag épületébe érve nagy tiszt áradatba ütköztünk, ami nálunk a 9. osztagba nem nagyon jellemző, bár lehet, hogy itt sem, és ez csak egy speciális eset. Próbálok nem nekimenni senkinek, ami ebben a helyzetben nem feltétlen a legegyszerűbb. Kazuma-sant is kell figyelnem, mert nem tudom, merre kell menni és a jövő-menő tiszteket is. Szerencsére nem sokáig hátráltatjuk az osztagot a munkájában, mert egy-két folyosóforduló után meg is érkeztünk a tetthelyszínre. Még szerencse, hogy Kazuma-sant elénk küldték, mert ha csak elmondták volna nekem, hogy merre kell mennünk, akkor egy kicsit bajban lettünk volna, legalábbis én biztosan.
- Gyerünk, keressünk nyomokat, amiből a tettes nyomára akadhatunk. - adom parancsba a csapat tagjainak, mi is most a teendőjük, majd én magam közelebbről megnézem a generátoron keletkezett kárt. Elcsodálkoztam egy kicsit, hogy tudott valaki ilyen kárt csinálni és még fontosabb, vajon miért tette azt. Hosszú gondolkozás után sem jutottam semmire, közben viszont körém gyűlt a kis csapat és megtudtam, hogy nem találtak semmit.
Az eddig látottakhoz még Kazuma-san is hozzátett egy kis információt és ezekből következtethettem, hogy nem egy egyszerű csínytevővel van dolgunk, hanem egy profival. Nem hagy maga után semmilyen nyomot, észrevétlenül belopózik a 12. osztaghoz, aminek nagy védelmi rendszere van és még léleklenyomatot sem találni róla.
- A hakudához is kell lélekenergiát használni, azt akkor nem lehet kimutatni, hogy ki tette? - gondolom tovább Fukuyama-san gondolatmenetét, de még így sem áll össze a kép, hogy is történt. - Ebben a generátorban elektromosság ment, nem? Akkor meglehet, hogy az elkövető is megsebesült a rongálás közben? - folytattam a hozzászólást egy újabb teóriával, mert elképzelve, hogy valaki beleüt ebbe a generátorba, akkor megrázza az áram, kisebb égési sérülést szerez vagy hasonló. Vagy meglehet, hogy valami védőkesztyűt viselt, hogy megvédje a kezét.
- Nakamura-san, ezt csak maga az elkövető tudja, mit miért csinált. - válaszolok Kazuma-san helyett a saját tisztemnek, mert nekem ez logikusnak tűnik. Bár azzal nincs baj, ha gondolkozik, de nem kell megosztani velünk felesleges dolgokat. Mondjuk, ezért nem haragszok rá, csak próbálkozik és ez jó.
Nagy töprengésem közben egyszer csak valami égető érzés fog el, ami a csuklóm felől jön. Egy kicsit megmozgatom, hátha elmúlik, még egy kicsit meg is vakartam. Ezzel viszont nem foglalkozok tovább, mivel valamilyen fény jön a hátam mögött lévő fal felől.
- Ez meg... - lepődök meg, amint a fényáradat után egy vasajtó jelenik meg a falon. Ez eddig biztos nem volt itt, abban biztos vagyok, Kazuma-san is megerősített ebben, hogy elméletileg a fal mögött nincs semmi. Ennek ellenére viszont mindig fel kell készülni a váratlanra, hiszen ezért váratlan a váratlan, nem tudjuk, mikor számítsunk rá.
- Nyissuk ki, de vigyázzanak, nem tudjuk mi vár ránk a másik oldalon. - utasítom ismét a tömeget, ezúttal az ajtó kinyitására, de persze én csak nézem ők, hogy boldogulnak, különben sem férünk oda mindannyian. Már mondandóm közben is megindulnak egy-ketten, így nem aggódtam, hogy nem fogadnak szót. Meglepődve tapasztaltam, ahogy Fukuyama-san zanpakutouja Harukiéhoz hasonló képességekkel rendelkezik. Ezt majd biztos elmondom neki, ha visszaértem az osztaghoz.

Tovább mosolyogtam Katsuo Masaru~sanra, elvégre teljesen jól nevelt módon meg is köszönte a zsebkendőt, ilyen egy igazi Juubantais! Aztán eljutott a fülemig a Kancsó~chan is. T_T Meg kell tanítanom a nevem, szegény gyermek nem tehet róla, hogy épp a tüsszentése miatt bedugult a füle, meg nem biztos, hogy előtte figyelt, pedig Shiroichi~taichou mindig Hime~channak hív, és még Katsuo Masaru~san apukája is tudta a nevem! ˘^˘ A kéréseire kicsit elcsodálkozva vakartam meg szőke fürtjeimet, mert szemcseppet nem hoztam magammal, mert allergiára nem számítottam, csak sebtapasz van nálam, bár reméljük, hogy azt meg nem kell majd használni, és szendvicsre sem emlékeztem, de azért benyúltam a végtelen zsebembe, elvégre ott bármit lehet találni. Nem is kellett sokáig kutatnom, ráleltem egy karamellás cukorkára, amit talán még Nacchantól koboztam el, mondván vacsora előtt ne egyen édességet, és úgy tűnt meg is feledkezett róla, ahogy én is. ^o^”
- Csak Hime~chan, Katsuo Masaru~kun! – Javítottam ki, miközben felé nyújtottam a zsebkendő után a cukorkát is – Ez az egyetlen ehető van nálam. ^w^ De moss ám utána otthon fogat! >_<
Persze közben hallgattam Nara~taichoura is, mert ő is olyan fontos tisztséget töltött be, mint Shiroichi~taichou, és biztos legalább annyi okosságot tud, mint ő, éppen ezért figyelni kell arra, amit mond! ˇoˇ Meg amúgyis úgy illik, hogy arra figyelünk, aki beszél hozzánk. Egy pillanatig meglepett azért, hogy valaki képes volt betörni a Juuniibantaihoz, hiszen a mi rendkívül okos Juubantais tisztjeinknek sem sikerült soha, pedig aztán sokféle tervvel útnak indultak, ráadásul nagyon képzettek, és okosak voltak, nem hiába a mi osztagunk tagjai! Szóval az elkövetőnek nagyon jól kellett álcáznia magát, lehet, hogy láthatatlanná tud válni, mint a mumusok? °w° Sőt, lehet kifejezetten egy mumus segített neki! Eddig azt hittem, hogy a tizenkettedik osztag is tele van mumusokkal, de úgy tűnik, ezeknek a fajzatoknak nem számít, hogy barátot, vagy ellenséget merényelnek meg. >w>
Követtem a többieket, le ne maradjak a nagy leleplezésről, amikor végre mindenki megtudja, hogy az álnok mumusok nem csupán dajkamesék rémei, de teljesen valós bajkeverők! Aztán csak tátott szájjal figyeltem a gomolygó fehérköpenyes alakokat, mert annyian voltak, meg annyi minden volt náluk! Nem is láttam még ilyen villogó, meg hatalmas szerkezeteket, ezeken biztos van olyan gomb, amit nem szabad megnyomni, mert az kell, benne volt egy könyvben! Nagy piros szokott lenni, és mindig van valaki, aki nem bírja ki, hogy ne nyomja meg. Reméltem, azért mi nem találkozunk efféle gombbal, mert sajnos volt egy tippem, hogy valaki… valaki kérdés nélkül megnyomná. A nagy ámuldozásban azért nem maradtam le a csoporttól, mert Katsu Masaru~sant könnyű volt bárhol kiszúrni, elvégre nagyon jól ismertem már hátulról a kinézetét, mert őt és a Juuniibantai által gyártott gonosz klónját többnyire csak futásközben, hátulról lehetett kivenni, miután zöldséget cseréltek Shiroichi~taichouval.
A terembe lépve a többiekkel ellentétben nem széledtem szét, mert egyedül ilyesmit ugye nem tehet az ember, meg egy pillanatra egészében kellett látnom a dolgokat, hogy összeálljon valami kép, közben pedig a kérdéseket, feltevéseket, és válaszokat hallgattam. Forogtak a fogaskerekek, elvégre én zseni volnék, Keisuke~sama megmondta, és ehhez csupán összefüggésekre van szükségem.
- Ahhoz, hogy pusztakézzel rongáljanak meg valamit, nem feltétel a jó hakuda jártasság, elegendő a nagy fizikai erő is, hiszen egy reaktor mégsem hasonlítható egy emberi testhez, nem kell olyan technikával megütni. – Tettem megjegyzést Nara~taichou és… Tsugahara~san megállapítására. Számomra így tűnt kézenfekvőnek, elvégre, ha valaki elég erős, és így nem hagy nyomokat, nyilván ezt teszi.
Félrebillentett fejjel néztem továbbra is az eseményeket, és magam is vártam a választ, hogy vajon valami különleges tárgynak szolgáltatta-e az energiát a reaktor, de nem tartottam valószínűnek. Hiszen ha valami olyan különleges, hogy egy egész reaktort igényel, akkor arra nyilván van valami vész terv, hogy mi van akkor, hogyha meghibásodik. Vagyis valószínűleg több helyre lenne bekötve, legalábbis így ésszerű, így számomra egyetlen ésszerű megoldása maradt a rejtélynek, ami nem más volt, minthogy nem az volt a lényeg, hogy mit tesznek tönkre, hanem az, hogy hol. Vagy talán az, hogy kiket küldenek? Esetleg az, hogy ezért milyen eszközöket kell átmozgatni máshová! Így is túl sok a lehetőség, de észrevételeimet nem tarthatom meg magamnak, elvégre most egy csapat vagyunk, és Nara~taichou is biztosan várja a további ötleteket.
- Elnézést, de talán valóban azzal kellene foglalkoznunk, hogy miért is jó az valakinek, hogy ilyen feltűnő kárt okoz! Mivel csupán egy reaktort tett tönkre, ami finoman szólva is kevés Seireitei, vagy a Juuniibantai elleni merénylethez, ezért valószínűbb, hogy valami más célja volt ezzel, mint maga a rongálás. – Kezdtem bele, hangom nyugodtan csengett, pedig nem szoktam sokat beszélni, de úgy gondoltam, ezúttal meg kell értetnem a gondolatmenetem a többiekkel is. – Talán valakit ide akart csalni ezzel, vagy azt akarta, hogy ide irányuljon a figyelem, miközben máshol szabadon tevékenykedhet. >w< Kazuma~san, van olyan személy, aki csakis a reaktorokkal foglalkozik, tehát egy meghibásodásnál mindenképpen jelen kell lennie? – Persze lehet, hogy nem egy Juuniibantais ellen irányul a dolog, de jobb mindent kizárni, mint valamit kihagyni! ˘w˘
Ezután a kisebb csoportosulásnak szenteltem a figyelmem, akik valami ajtó felfeszítésével foglalatoskodtak, aminek létezése még Kazuma~sant is meglepte, ami egyértelműen rossz előjel volt. Nem álltam oda segíteni, hiszen, akár csak a papírok esetében, túl sokan lettünk volna, de azért figyeltem, hogy mi is történik.
- Talán jobb lenne, ha oldalt állnának, hiszen nem tudhatják, mi is van odaát! – Adtam tanácsot, hiszen akármi kironthatott onnan, jobb nem az útjába kerülni. Főleg, ha mumus. Azok aztán keresztültaposnának bárkin, csakhogy el ne kapják őket a csínytevéseik után. Galád népek, majd ők is meglátják. .__.

A csapatról most már egy kicsit jobb véleményen vagyok, hiszen amikor megosztottuk egymással az információkat és találgatni kezdtünk mit, miért, hogyan tett az elkövető, mindenki megpróbált a legjobb tudása szerint részt venni a beszélgetésbe és hozzátenni valamit, ami eddig még nem hangzott el. Vagyis jobban mondva nem mindenki, vádaskodó barátunk szépen kihúzta magát ebből, bár mit is várhattam volna tőle.
A csapat fele, akik az ajtó nyitásért voltak felelősek, végül sikerrel jártak, legfőképpen Fukuyama-san segítségének hála. Ami pedig elénk tárult, nem más volt, mint egy botanikus kert. Egyből megütött az az eddigitől eltérő levegő és nem csak ez volt az egyetlen említésre méltó dolog, hanem az is, hogy valami megmagyarázhatatlan, furcsa érzés fogott el a helyet látva. Közelebbről amúgy is meg kellett nézni, hiszen kapcsolódhat a mi ügyünkhöz is, így ez kapóra jött.
- Én nem bánom, mehetek elől. - válaszoltam Fukuyama-san javaslatára, hogy vegyem át a vezetést a csapat élén az ismeretlen helyen. Ezt részben meg is értettem, hiszen egy váratlan támadásra könnyebben reagálok és hatástalanítok, mint a csapat többi tagja. Ott volt viszont az ifjabb Sierashi-san megjegyzése, ami éppen ellentéte volt annak, amit Fukuyama-san javasolt. Én mindkettőjükkel egyetértettem, annak ellenére, hogy ellentétes dolgot akartak, de hát részben mindkettejüknek igaza volt. Azonban nem álltunk le veszekedni ezen, én elindultam a kapu felé, Sierashi-san pedig bevágott elém és ő ment elől, ami nem zavart, nem akartam ellenkezni senkivel.
Átlépve a rozsdás ajtón, elkezdtem jobban körülnézni, de sehogy se tudtam rájönni, mi okozza ezt a furcsa érzést bennem. Miközben kétségek között voltam egyszer csak nevetésre leszek figyelmes, azonban nem érzem úgy, hogy félnem kéne. Megérzésem helyesnek bizonyult, mivel csak valami bolond ugrott elő a bokorból. Viszont, amikor kezet fogott velem, olyan érzésem támadt, mintha már találkoztam volna vele valamikor. Sajnos a rossz emlékezetemnek köszönhetően nem tudtam, hogy milyen körülmények között ismerkedtem meg vele.
Remaerd nem tűnt egy veszélyes alaknak, de furcsának annál inkább, mókázásait elnézve. Az viszont nem vitás, hogy a falon megjelenő ajtónak és a mögötte lévő dzsungelnek valami köze lehet ahhoz, amit mi keresünk, talán még magának Remaerdnak is. Kazuma-san magához ragadva a szót, el is kezdte kikérdezni a mókamestert, de ebből még nem tudtunk meg semmi fontosat csak azt, hogy már jó régóta itt van. Meg persze azt, hogy közeledik a vihar, amit igen komor hangon hallatott. Felnézve a plafonra, mert elméletileg egy épület belsejében voltunk, láttam, hogy valóban gyülekeznek a felhők a fejünk fölött. Mivel nem ismertük ezt a dzsungelt, legjobbnak láttam, ha követjük Remaerdot.
- Ha már száz vagy ezer éve itt van, akkor maga is egy shinigami? Ez alatt a száz vagy ezer év alatt rajtunk kívül nem járt itt senki sem? És itt magán kívül nincs is senki? - érem utol idegenvezetőnket és én is felteszek neki néhány kérdést, hátha megtudunk valami újat. Bár nem voltam benne teljesen biztos, hogy okosabb leszek a válaszával, hiszen az előbb is olyan furcsán válaszolt Kazuma-sannak, de azzal nem veszíthetek semmit, ha megpróbálom.
- Nakamura-san abunai! - amint egy kicsit lemaradtam idegenvezetőnktől, hogy a csapattal együtt haladjak, észrevettem, hogy indák közelednek felénk, ezért figyelmeztettem Nakamura-sant, ha eddig nem figyelt volna fel rájuk. A következő pillanatban pedig már kihúzott karddal vágtam le legközelebb érő gazokat. Közben figyeltem a többiek épségére is, és aki segítségre szorult, természetesen segítő kezet nyújtottam neki.
- Sierashi-san, nem lenne jó, ha erdőtüzet okozna. - jegyeztem meg, majd egy legyintésre megfagyasztottam a felégetett területet a Hyouga Seirannal. Én is először tűz alapú technika alkalmazásán gondolkoztam, hiszen az a legjobb a növények ellen, de utána elvetettem az ötletet, hiszen a jég is ugyan olyan hatásos és kevésbé okoz kárt. Hogyha esni fog, akkor majd el is olvad és majdnem minden olyan lesz, mint volt.

Végül azért sikerült a fiúknak felfeszíteni az ajtót, ezt Kazuma~san a hátam mögül kikukucskálva figyelte, amit nem nagyon értettem, mert így bizony nem láthatott semmit. Mondjuk nem volt tőle rossz ötlet, hogy minél távolabb szeretett volna lenni a mumusoktól, amik valószínűleg az ajtó túloldalán csak arra vártak, hogy ránk vethessék magukat. Micsoda galádság! >w> A vöröses porral nyíló ajtón aztán nem vágtatott keresztül semmi, de engem nem lehetett ám ilyen könnyedén csőbe húzni, tudtam ám, hogy valahol itt lesznek a rosszfiúk! Nehogy bármiről is lemaradjunk, megragadtam Kazuma~san karját, és közelebb lépdeltem vele a bejárathoz.
- Jöjjön, nézzük meg mit találtak! *w* - Mondtam lelkesen, mert azért kíváncsi is voltam, hogy a rejtett ajtó mögött mi lehet, mert én például a süteményeket szoktam elrejteni a gyerekek elől. Bár abban biztos voltam, hogy a Juuniibantai sütijéből nem ennék, mert vagy úgy járnék, mint Alice a mesében, és apróbbá zsugorodnék, mint Suzzucchan, vagy belőlem is kettő lenne, mint Katsuo Masaru~kunból, de belőlem bőven elég egy is! >o<;;
Szegényke ráadásul biztosa allergiás is valamire, mert állandóan tüsszög, bár most legalább nem Kazuma~sant találta el vele, mert ő velem van, ezúttal jól megvédtem. Addig viszont elengedtem, amíg újabb zsebkendőket halásztam elő a fiúnak, ezúttal többet is a kezébe nyomva, ki ne fogyjon belőlük, ha már ennyire viszket folyton az orra. Csak ezután pillantottam be a terembe, de egyből meg is dörgöltem a szemem, majd belecsíptem Kazuma~sanba, aki feljajdult, de én nem keltem fel, szóval nem álom, de akkor hogy lehetnek bent fák? o_O Persze nekünk a Juubantaiban vannak bent is növényeink, például Hayate, aki Keisuke~sama mellett a főmumusűző, de ő kicsike, nem is hasonlít fára. Félrebillentett fejjel, mindent alaposan megnézve, de semmihez sem nyúlva haladtam a fiúk mögött, mert nem lehetett ám tudni előre, hogy melyik mérgező, vagy nem, de mind különösnek hatottak. Sosem láttam még ennyiféle tarka növényt, pedig rengeteget ismertem ám! Lehet, hogy ez mind új faj! *o* Akkor pedig el kell neveznünk őket, mint felfedezők! Például, amin Katsuo Masaru~kun átesett, az lehetne KaMa Gáncsikusz! Szerintem egészen jól hangzik.
Aztán az egyik bokor felkacagott, szóval az biztosa nem könnyező pálma, talán csiklandós fikusz! :3 Érdekes, hogy ezek nem csupán bent nőnek, és erdősödnek, de még kuncognak is, nagyon tetszik! Talán ha megtaláltuk a tettest, akkor kérek néhány nevető bokrot Kazuma~santól! *-* Hayate biztosan örülne a jókedvű társaságnak. ^w^ De sajnos kiderült, hogy nem is az egyik növény nevetett, hanem valami furcsa kalapos. O_o Végigmértem, ahogy körbeugrált mindenkit, meg kezet fogott, nekem pedig pukedlizett, de meg kell mondjam, a tartása nem volt a legjobb, szóval megmutattam neki, hogyan is csinálják szépen azt. Konklúzióként pedig levontam, hogy mivel sokat nevet, viccesen néz ki, akrobatikázik, és mókázik, biztosan bohóc, mert a bohócok szoktak ilyesmiket csinálni, ráadásul kalapja is volt! Jól kinevettem a fiúkat, mert majdnem sikerült őket összekötnie, Fukuyama~sannak pedig az obiját is elvette, csoda, hogy a nadrágját rajta hagyta, bár azért örültem, hogy nem vetkőztette le. O_O
Amikor elém sétált a furcsa kalapos, akinek a neve is bohócos volt, de biztos csak kitalálta magának, mert senkit nem hívnak ám Remaerdnek, tudom én! >w< Szóval, amikor elém ért, tesztelni akartam, hogy jó-e a teóriám, a bohóc létéről, mert bizonyíték nélkül lehetne akár egy álcázott mumus is! Éppen nyúlt is, hogy megragadja az egyik tincsemet, de ez egyáltalán nem zavart, mert az én kezem is előre lendült, és nemes egyszerűséggel megszorongattam az orrát, abban a reményben, hogy bohóclétét igazolandó, dudálni fog. Ehelyett elkomorult, bár lehet csak ezzel átment szomorú bohócba, mert olvastam, hogy olyanok is vannak!
Szavaira, mint mindenki, én is felpislogtam a plafonra, és eldöntöttem, belsőfelhőt is kérni fogok Kazuma~santól, háború ide vagy oda, a belső felhő nagyon hasznos lenne! Főként, ha nem tekeregne úgy, mintha mindjárt leszakadna a plafonról. De azért nem akartam lemaradni a többiektől, így sietős léptekkel indultam utánuk, egészen addig, amíg egy KaMa Gáncsikusz utamat nem állta, és nevéhez méltóan orra nem buktatott. Bár ez annyira nem volt rossz, mert egy éppen felcsapó gally elől tértem ki, így felegyenesedve pont úgy tettem, mintha teljesen direkt, jól megkoreografált mozdulattal borultam volna földre. Csak pislogtam a sok csapkodó indára, a növények általában csendes, mozdulatlan semmittevők, valaki biztosan egy fájós gyökérre lépett, és ezért haragudtak meg. Bólintottam Katsuo Masaru~kun kérésére, és katanám előhúzva gondosan megmetszettem a növényeket, nehogy elragadják Kazuma~sant, mert mégiscsak ő ad majd nekem belsőfelhőt! *w* A morcos indák után már annyira nem vágytam a növényekre is.
Figyeltem, ahogy szépen mindenki elbánik az erőszakosabb fikuszokkal, szóval csak arra koncentráltam, hogy engem ne közelítsenek meg jobban, elvégre én nem téptem le őket, ők se tépjenek le engem, szerintem ez így korrekt. ˘^˘ Közben kénytelen voltam elgondolkozni azon, hogy az oké, hogy követtük a bohócot, mert mégiscsak itt lakik, de mért is kellett sietnünk, és hova? A vihar elől a másik irányba is mehettünk volna, hiszen a generátorok mellett nem voltak belsőfelhők, bár mit ne mondjak, feldobták volna az összképet!
- Hová kell sietni Remaerd~san? o_O – Tettem fel neki is a kérdést, mert én szeretem tudni, úgy tűnik a többiekkel ellentétben, hogy hová is megyek.