Bár én valóban segíteni akartam Hajimének a zanpakutoujával való problémájában, de ez nem jeleneti azt, hogy tudok is. Meglehet, hogy találgatásaim egyáltalán nem helyesek, mivel ugye ahány shinigami, annyi különböző zanpakutou. Ennek ellenére, azért reménykedek benne, hogy mondandómból valamit ki tud hozni Hajime és fel tudja használni a saját zanpakutoujánál.
- Bizonyára. A korodhoz képest, így is elég erős vagy és nagyon gyorsan fejlődsz. Ha nem vigyázok, akkor legközelebb, amikor észbe kapok, már kapitány szintű leszel és rég túlszárnyaltál engem is. - ekkor egy kicsit előre hajoltam és kinyújtottam Hajime felé a karomat, hogy megborzoljam a haját. Gondolom neki nem annyira élvezetes ez a tevékenység, de én szeretem csinálni. - Talán egy kicsit lazítanod kéne és szünetet tartani az edzésekkel, nem kell elsietni semmit, van bőven időd, hogy erős legyél. Bár nem tudom, hogy mennyit edzel. - utolsó mondatomban rejtve utalni akartam rá, hogy én nem látom, amikor edz, mert engem sosem kér meg, hogy edzek vele. Azt már majd csak nem mondhatom, hogy kérjen meg, hogy edzek vele.
- Tudod ez a fordított pszichológia. Ha nem foglalkozol egy problémával, előbb találod meg rá a megoldást, mint ha foglalkoznál vele. Veled még nem volt olyan, hogy kerestél valamit és akkor találtad meg, amikor nem számítottál rá. Bár ez nem azt jelenti, hogy magától meg fog oldódni a probléma, olyan csak a mesékben van. - fűztem még hozzá az előző gondolatmenetemhez egy kis pontosítást, mit is akartam vele mondani. Ha az eddigi tanácsaim nem voltak hasznosak Hajime számára, akkor talán ez az lesz, bár nem tudom.
- Az is lehet, hogy a bankaiod elég erős lenne és bár már elérted azt a szintet, ahol már képes lehetsz a használatára, - a zanpakutouk ezt érzik - de ugye bár nő nemű a kardod és a nők mindig aggódnak, akár feleslegesen is. Talán az lenne a megoldás, hogy megmutatod neki, hogy készen állsz, persze ha tényleg ezt akarod. Azt viszont nem tudom, hogy csináld. Lehet, hogy tényleg meg kell fejtened, ami a shikaiodon van. - még éppen eszembe jutott ez az ötlet, de ezek után már tényleg nem tudok, mit mondani a témával kapcsolatban. Ha ezek nem segítenének, akkor én kevés vagyok, ehhez a feladathoz, valaki mástól kellene segítséget kérnie, bár én annak örülnék a legjobban, ha ezekből kibogoz valamit és megoldja a gondjait.
- Hát, őő... - Hajime következő kérdése váratlanul ért, ezért hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak neki. Persze nem kérdezett semmi nehezek, vagy furcsát, de azért össze kellett szednem a gondolataimat, hogy válaszolni tudjak neki. - Először egy küldetésen találkoztunk, de akkor még nem nagyon foglalkoztunk egymással, ami nem is csoda, mivel nem nagyon viselkedtem hadnagyhoz méltóan az elején. Később, amikor megint találkoztunk, szintén nem viselkedtünk valami kedvesen egymással, de egy iratpakolgatás után valami kialakult köztünk. - meséltem el röviden a Tasuval való találkozásom történetét Hajimének. Bár nem tudom, miért érdekli ez Hajimét. Ekkor belém hasított, hogy miért kérdezhette ezt Hajime.
- Csak nem tetszik neked valaki? Ki az? Ismerem? - kérdezgettem sorba a kérdéseimet szemöldök rángatva és ezzel próbáltam cukkolni Hajimét. Viszont eszembe jutott, hogy eddig még nem nagyon jött hozzám kérdésével, most viszont igen. Erre én kifigurázom őt? Milyen szülő vagyok? Ekkor megköszörültem a torkomat és elhatároztam, hogy visszafogom magamat és Hajimére hagyom a választás jogát. - Persze, nem kell elmondanod, ha nem akarod. - mondtam az előbbihez képest visszafogottabb hangon és próbáltam menteni a menthetőt. Reménykedek benne, hogy még nem gyűlölt meg teljesen és sikerült kijavítanom a hibámat.

Annak ellenére, hogy tudtam Hajime nem fogja szeretni a haj borzolást, nekem akkor is meg kellett tennem. Apai kötelességemnek éreztem, hogy ezzel is kifejezzem, büszke vagyok rá. Meg persze talán azt is, hogy nekem mindig a kis fiam lesz, bármilyen nagyra is nő.
- Tehát, akkor már nem tanít Kagami-san? - csillant fel a szemem a lehetőségtől, hogy felajánlhatom a segítségemet Hajimének. - Ha nincs más, akkor én szívesen segítek neked az edzésben. - kaptam az alkalmon, hogy segíthessek Hajimének az edzésben. Bár próbáltam nem mutatni, hogy nagyon is örülök, hogy feltehettem ezt az ajánlatot, de lehet, hogy nem nagyon sikerült. Mindig is féltékeny voltam Kagami-sanra, hogy Hajimét taníthatja, ezért nem tudok nem örülni, hogyha már tényleg nem tanítja.
- Mondd csak, amit akartál, nem kell visszafognod magad. - próbáltam rávenni Hajimét, hogy fejezze be azt, amit elkezdett mondani. Ha valamilyen kéréssel fordulna hozzám, annak nagyon örülnék, és ha segítségére lehetnék a kérése teljesítésével, akkor mindenképpen megtenném, ha képességeim engedik.
Úgy tűnik Hajime meg fogja fogadni a tanácsaimat, aminek igazán örültem, nem mindennap jön hozzám kérdésével. És ez annak ellenére történt, hogy igazából csak találgatni tudtam, hiszen nem ismerem Hajime zanpakutoujának szellemét. Ennek ellenére nagyon boldoggá tett, hogy megtetszett neki egy-két tippem, amik szerint cselekedni is fog. Olyan érzésem van, hogy most közelebb kerültünk egymáshoz és talán valamikor majd olyan jó is lehet a kapcsolatunk, mint amilyen kisebb korában volt.
Kisebb korában mondjuk még Shizune is velünk volt és egy nagy boldog család voltunk. Megint azt akarom, hogy együtt legyen az egész család, ahhoz persze vissza kéne hozni Shizunét Soul Societybe. De ha ő nem akar visszajönni, akkor nem kényszeríthetem, pedig akarnám.
Ahogy visszakérdeztem Hajimének, hogy tetszik-e neki valaki, egyből elpirult, így már azelőtt tudtam a választ a kérdésemre, mielőtt ő megszólalt volna. Azon viszont el kellett gondolkoznom, mit is mondjak neki, mert hát nekem ő még mindig egy kisfiú, pedig már tényleg kezd felnőni és valamikor el kell fogadnom. Nem kezelhetem folyton gyerekként, mert annak nem fog örülni Hajime.
- Nem, csak furcsa, hogy kezdesz felnőni. - válaszoltam kisvártatva Hajimének és reménykedtem, hogy jó választ adtam meg, amivel Hajime megelégszik. Talán próbáltam ezzel a kedvére tenni, hogy ne utáljon annyira, mert tudom, hogy nem kedvel, de nem tudom, hogy mit, amiért ezt kiérdemeltem.
- Miyoko ka? - nem lepődtem meg annyira, mint amennyire terveztem, mert felcsillant a szemem, hogy tudok segíteni Hajimének. - Majd kifaggatom Verát, hogy mit szeret Miyoko, jó? - adtam elő egyből az ötletemet, amivel besegíthetek. Arra nem is gondoltam most, hogy kétségbe vonjam Hajime döntését, ha ő Miyokot választotta, akkor az úgy van jól. Ha összeházasodnak, akkor Verával egy család leszünk és így a jövőben közös unokáink lesznek.
- Azt viszont még így is tudom, hogy minden 11. osztagos szereti, ha valaki jó zanjutsuban, szóval gyakorold a fegyverforgatást. - ezt, mint ex-11.osztagos, biztosra tudom, ebben biztos nem tévedek. Bár ezt szerintem mindenki tudja, mindenki ismeri a 11. osztagot, aki nem volt tagja az is. Ezzel tehát nem segítettem sokat, de azért elmondtam a biztonság kedvéért.

Ugyanaz az iroda, ugyanaz a kényelmes karosszék, ugyanazok a papírok, vagyis inkább csak hasonlók és persze én. Itt ülök, és a dolgomat végzem, mint minden rendes kapitány. Még jó, hogy nem tudom teljesen megunni ezt a monotonságot, hiszen néha azért elküldenek küldetésekre, meg történni is szoktak dolgok, amiért össze kell hívni egy kapitányi gyűlést. Vagyis nem nagyon tudok unatkozni, itt Seireteiben mindig van valami.
Csönd van. Most Haruki sincs itt, mert a Nőegyletbe, vagy a Gyerekegyletbe ment, valamelyikbe a kettő közül. Bár előtte itt tüsténkedett és mindent végig portalanított, pedig mondtam neki, hogy nem kell. Távolról úgy sem látszik, hogy porosak a polcok, csak annak, aki azt nézi. Ide pedig nem port keresni jönnek a tisztek, szóval nem zavar senkit, ha csak egyszer egy hónapban van portalanítva. Mindegy mondjuk, hogy megcsinálta, de ha siet, akkor ki is hagyhatta volna.
Meg persze az elengedhetetlen virágcsokor, ami mindig ott van az asztalom szélén. Az is Haruki műve és szépnek szép, de könnyedén meglennék nélküle. Azt se értem miért kell minden másod- harmadnap új csokorra cserélni. Akkor már praktikusabb lenne egy cserepes virág. Azt csak locsolni kell, és nem kell a vizet meg a virágot benne cserélgetni. Mindegy nem mintha annyira zavarna, csinálja csak, ha akarja.
Egyszer csak kinyílt az ajtó és egy lány jött be rajta, aki meg is hajolt előttem és be is mutatkozott. Mondandójából rá is jöttem, hogy egy újonc lesz, ezért gyorsan összeraktam, amin éppen munkálkodtam, hogy fogadni tudjam. Csak ezután tűnt fel, hogy a lány hajában falevelek voltak. Idefelé jövet belekeveredett a 2. osztagosok kiképzésébe és el kellett rejtőznie valahol, vagy mi történhetett?
- Őő... nem nagyon tartok befőttesüveget az irodámban. - válaszoltam Hanatsu-sannak, amikor is egy marék levél volt a kezében, amit a hajából szedett ki. - Ilyen átlátszós dosszié nem lenne jó, abba is bele tudod rakni a leveleket? Mindjárt keresek egyet, addig lerakhatod arra az asztalra a kezed tartalmát és foglalj is helyet ott a kanapén. - próbáltam alternatív megoldást találni legújabb tisztem problémájára, de először is le akartam ültetni az újonc fogadó helyemre, ezért odairányítottam.
- Meg is van. - mutattam fel a szóban forgó tárgyat. - Még mielőtt leülök, kérsz teát? - a választól függetlenül forralok vizet, mert már ha szünetet tartok, akkor teáznom és sütiznem kell. Amíg fel nem forrt a víz, odavittem Hanatsu-sannak a dossziét, hogy belerakhassa a leveleit.
- Akkor én is bemutatkozom. - foglaltam én is helyet, amíg kész nem lesz a tea és neki kezdtem a beszélgetésnek. - Nara Shiratori vagyok az osztag kapitánya és mától a tiéd is. Őő nem tudom, mit mondjak még magamról, nem vagyok olyan érdekes. Ha érdekel valami rólam, akkor kérdezhetsz nyugodtan. Előtte viszont megkérnélek, hogy mesélj magadról el kicsit, amit szívesen megosztanál velem. Közben én kikeresem az akadémiai adatlapodat, de ne foglalkozz vele. - miután megkezdtem a beszélgetést, fel is álltam a helyemről és az asztalomhoz mentem, hogy keresgéljek a papírok között. Közben azért Hanatsu-san felé is pillantottam, hogy lássa, figyelek rá.
Amint meg volt a papír, a tea vize is felforrt, ezért azt is megcsináltam és sorba vittem oda mindent az asztalra, ahol Hanatsu-sannal beszélgetek. Először a teát, majd a rejtett fiókból előkerülő tea sütit, amit egy tányérra raktam ki, végül pedig az íróasztal szélére rakott akadémiai adatlapot szállítottam az újonc előtti asztalra. Ezután végre le is ülhettem és kezembe véve az adatlapot elkezdtem nézni.

Miközben egy dossziét kerestem újoncomnak, hogy beletehesse a faleveleit, észrevettem, hogy ajánlatom ellenére nem tette le a leveleit az asztalra. Bár nem volt parancs, de attól még lerakhatta volna. Nem zavart volna, ha összekeni az asztalt vagy hasonló, hiszen én mondtam, hogy rakja oda. Mindegy is az ő dolga, mindenkinek lehetnek furcsa szokásai.
Hanatsu-san tea választására nem szóltam egyelőre semmit, bár nem voltam biztos benne, hogy a készletemben van-e ilyen fajta tea. Többségében gyümölcsös teáim vannak, mert én azokat szeretem, de vannak olyanok is, amiket ajándékba kaptam, vagy kipróbálásra vettem meg. Szerencséjére a levendula pont volt ezek között, így nem kellett szégyenben maradnom. Magamnak viszont vegyes gyümölcsös teát készítettem, most éppen ahhoz volt kedvem.
- A túlvilági yakuzáskodást? Te meg mibe keveredtél? - Hanatsu-san mondandója elején csak enyhén bólogatással jeleztem, hogy figyelek, miközben az iratok között kotorásztam, de egyből felkaptam a fejemet az egyik mondat végénél. El sem tudtam képzelni, hogy milyen rossz dolgokba keveredhetett ez a lány.
- Én szeretek a családommal lenni, sütni-főzni és... ezek a meghatározóak. Sajnos nincsenek izgalmas hobbyjaim, mint neked. - miután most nem akartam Hanatsu-san egyéb közlendőjéhez hozzászólni, inkább válaszoltam röviden a felém idézett kérdésre, bár még el mondhattam volna, hogy szeretek egyszerűen lazítani, de az nem lett volna elég kapitányos. Időközben vissza is tértem a beszélgető helyre a teákkal és a tányér sütivel, amit lepakoltam a kávézóasztalra.
Éppen az akadémiai adatlapot lapozgattam, de az egyik oldalon megálltam. Nem azért mert valami érdekeset láttam, hanem azért, mert eszembe jutott, hogy mi történt Masachika-sannal, amikor ő volt itt újoncként. Ő kifejezetten nem akarta, hogy belenézzek az adatlapjába és én tiszteletben tartottam a kérdését. Úgy döntöttem, hogy most is hasonlóan cselekszem, mert ezzel megalapozhatom a kapcsolatunkat.
- Tudod, mit? Inkább meséld el te, hogy miben vagy jó ahelyett, hogy megnézném az adatlapon. - intéztem kérésemet Hanatsu-san felé, miután inkább becsuktam az adatlapot és leraktam az asztalra. Talán ebből legújabb tisztem is látni fogja, hogy megbízok benne.
- Az osztag életéről annyit kell tudnod mindenképpen, hogy kötelezően részt kell venni a napi edzéseken, amit én tartok. Annyi engedmény van, hogy egy héten öt alkalommal elég részt venni és te döntöd el melyikeken. Persze a szorgalmasabbak akár az összesen részt vehetnek. Az időpontok ki vannak téve az irodám előtt a faliújságra. - mondom el a legfontosabbat, amiről mindenképpen értesülniük kell az újoncoknak, mert osztagonként eltérőek az edzések.
- Visszatérve a hobbydra, nem szeretnél az újságnak fotózni? Tudod, a 9. osztaghoz tartozik a Seiretei Communication szerkesztése és biztos elkél egy jó fotós. Tomoko a hadnagy felelős az újságért, majd megismerkedsz vele. - ajánlgatom az osztag feladatkörét, mert hát valakinek abban is részt kell vennie. Ha pedig tényleg szeret fényképeket készíteni, akkor még élvezheti is az ott létet.
- Amit fontosnak tartottam és eszembe volt azt szerintem elmondtam, de még gondolkozom hátha elfelejtettem valamit. De te is kérdezhetsz az osztagról, ha felmerül benned egy kérdés. Ó tényleg ki kell töltened egy papírt, mielőtt elfelejtem. - felkeltem a helyemről és ismét kutatni kezdtem a papírok között, amíg meg nem találtam a megfelelőt. Gyorsan vissza is tértem egy papírral és egy tollal a kezemben, amit le is raktam Hanatsu-san elé az asztalra.
- Csak egyszerű dolgokat kérdeznek benne, név meg ilyenek. Csak ez a hivatalos procedúra. - próbálom megnyugtatni, hogy Hanatsu-sant, hogy nem kérdeznek benne semmi privát dolgot, csak az a lényeg, hogy név meg aláírás legyen rajta a többi igazából mellékes.

Valahogy sikerült egy olyan témába beletenyerelne, aminek nem nagyon örült Hanatsu-san. Csak hebegett-habogott a kérdésemre és végül nem is nagyon értettem, mit is akart elmondani. De nem szóltam inkább semmit, hagytam hagy rejtőzzön el a teájába előlem. Úgy is tudom, hogy ott van, ennél több kell, hogy elbújjon előlem, elvégre kapitány lennék.
- Igen, van menyasszonyom és még két gyerekünk is. - örömmel beszéltem a családomról, mert hát szeretem őket és nem tudom, mi lenne velem nélkülük. Ekkor hirtelen fényképeket akartam mutogatni, mert a büszke családapák ezt szokták csinálni, de rájöttem, hogy nekem nincsenek képeim róluk.
- Tényleg, nincs kedved lefényképezni Hajimét, a fiamat? Ha lehet, csináld titokban, neki nem kell róla tudnia. A Kidoushuuhoz tartozik. - néztem csillogó szemekkel az újonc felé, hiszen milyen jó lenne, ha lenne az irodámban egy kép Hajiméről, amit mindig megnézhetek. Tasuról bármikor tudok képet csinálni, de Hajime biztos nem engedné és főleg úgy, hogy az irodámban akarom tartani.
- Ezek szerint, akkor jó a kapcsolatod a zanpakutouddal? - érdeklődtem a zanpakutouja felől, meg kell találnom egy oly témát, amiről szívesen beszél. Lehet, hogy éppen ez lesz, vagy éppen nem.
- A történelem meg az ilyen elméleti dolgok nekem nem nagyon fontosak, az csak az Akadémiának számít. - próbálom elnyerni Hanatsu-san szimpátiáját azzal, hogy mellé állok ebben a témában, mert én is így gondolom. A hollowok nem fogják megkérdezni, hogy hány éve vágjuk le őket.
- Hát az edzések nagyon változóak, de persze mindig fejlesztjük valamelyik képességünket. - sokat mesélhetnék az edzésekről, de hát az nagyon sokáig tartani, mert a kedvemtől függ, hogy éppen mit akarok tanítani a tisztjeimnek. Na jó, nem teljesen a kedvemtől függ, mert akkor mindig kidoukról tanulnánk. Olyat meg nem csinálok, hogy egymás utáni napon ugyanarra edzünk.
- Akkor majd látogasd meg minél előbb a nyomdát és jelentkezz be. - adtam tanácsot a következő lépéshez és úgy tűnt Hanatsu-san nagyon is örült, hogy az újságnál dolgozhat, aminek én is örültem. Egy lelkes tiszt mindig elkél a nyomdánál.
A hivatalos procedúrán gyorsan túlestünk, nem tartott sokáig, Hanatsu-san gyorsan kitöltöttem az általam átnyújtott papírt és vissza is nyújtotta kitöltés után. Én örömmel át is vettem és leraktam az akadémiai adatlap mellé, majd azzal együtt elrakom, nem akarok feleslegesen felkelni és visszajönni. Az elbeszélgetés után úgyis visszamegyek az asztalomhoz, akkor bőven elég, ha elrakom, remélhetőleg nem fogja senki sem ellopni addig.
- Persze-persze, csak nyugodtan. Nem akarom, hogy itt összeess nekem vagy valami pont az első napon. Még nem ettél ma semmit? Amúgy sütit is raktam ki a teához, abból nem ettél? Nem figyeltem. - egy kicsit aggódtam legújabb tisztem miatt és ez talán ki is hangzott a hangomból meg a kérdéseimből. Nem akarom, hogy egyből a 4. osztaghoz kelljen átszállítani, a végén még azt fogják hinni, hogy megkínzom az újoncokat. Az ilyen pletykákat pedig nem könnyű megállítani.
Talán nem figyeltem eléggé Hanatsu-sanra, hiszen újoncként általában izgulnak, hogy mi is fog itt velük történni a Gotei 13 berkein belül. Lehet, hogy éjjel nem is tudott ettől aludni, de ilyen rossz dolgokra nem is akarok gondolni. Én már régen voltam újonc és már nem is emlékszem rám, milyen is volt az. Az viszont meglehet, hogy én is izgultam, hiszen megesik velem is, majd megkérdezem Verát, hátha ő még emlékszik rá.
- Amíg eszel, addig még kérdezek, ha nem baj? Még eszembe jutott egy jó kérdés. Vannak céljaid? Mármint mit akarsz kezdeni magaddal ezek után, hogy shinigami lettél? - még egy kérdést elővettem a kútfőmből, amit már feltettem korábban újoncoknak. Ezzel a kérdéssel is sok mindent megtudhatok Hanatsu-sanról és pontosabban, hogy mik a tervei a jövőre nézni.

Már olyan régen vártam, hogy Hajime kimondja a varázsszavakat, vagyis megkérjen, hogy segítsek neki az edzésben, és végre eljött az az idő. Nagyon, de nagyon örültem, hogy ez megtörtént, bár ez egyáltalán nem látszott rajtam kívülről. Eddig is tartottam magam, amikor szóba került a téma és ezután sem fedem fel valódi érzéseimet.
- Persze, szívesen segítek bármikor, csak szólj előre, hogy találjak rá időt. - mondtam egy kisebb, elégedett mosollyal az arcomon, de majd kicsattantam az örömtől. Ki is fogom ujjongani magam, amint Hajime kiment az irodámból és egyedül leszek.
Ez egy megfelelő alkalom lesz arra, hogy átadjam Hajimének a tudásomat, köztük egyedi kidouimat is. Én sem fogok örökké élni és nem akarom, hogy kifejlesztett kidouim is kihaljanak velem együtt. Kinél is lennének jobb kezekben, mint a saját fiamnál.
Amikor a lányok kerültek szóba, Hajime egyből elpirult, majd zavarában inkább a padlót kezdte el nézni. Én sem vagyok szakértő a témában, de nem akarom, hogy Keisuke fukutaichouhoz forduljon az ilyen kérdésekkel. Gondolom, nem akarja, hogy Tasunak beszéljek a lány ügyeiről, ezért nem tudok tőle segítséget kérne, de így legalább lesz egy közös titkunk.
- Nem dehogy, majd úgy csinálom, hogy ne legyen feltűnő. Ha a beszélgetés véletlenül a gyerekekre terelődik, akkor nem fog feltűnni, hogy Miyokoról kérdezem. Bízd csak rám. - fejtem ki tervemet részletesen, hiszen nem árulhatom el Hajime bizalmát olyan könnyen. Ha Hajime tőlem kér segítséget, akkor én segíteni fogok neki, bármi is legyen az. Persze ez Shizunéra is vonatkozik, neki is bármikor segítek bármiben, de ő most nincs itt.
- Hát... próbálj meg beszélgetés közben közös témákat találni, vagy hívd el valahová, vigyél neki ajándékot, virágot, csokit. Szerintem az ilyeneket szeretik a lányok. - mondtam el, ami az eszembe jutott, bár talán Tasuhoz kellett volna fordulnia, hiszen ő lány és tudja, hogy mit szeret. Nem tudom, hogy mit mondhatnék ezen kívül, de ha még kell ötlet Hajimének, akkor töröm még a fejemet, hátha eszembe jut még valami.
- Zanjutsud fejlesztésében is segíthetek, ha akarod? - megint itt volt az esélyem, hogy felajánljam magam Hajimének és nem akartam elszalasztani. Ex-11. osztagosként természetesen zanjutsuban is jó vagyok, ahogy kidouban is.
- Vagy ha akarod, bemutathatlak valakinek a 11. osztagból és ő majd segít neked. Ő Miyokot is ismeri, és talán tud segíteni neked, hogy mit szeret. - nagyszerű ötletem támadt, ezért gyorsan el is mondtam Hajimének, hogy megfontolhassa az ajánlatomat. Arliva, mivel Vera testvére, ezért biztos tud Miyokoról egy-két dolgot és ráadásul egy osztagban van vele. Ennél nincs is jobb lehetőség, hogy Hajime megtudjon többet Miyokoról és így Verát sem kell kifaggatni.

Mostanában valami csoda történt. Az utóbbi időben több újonc jön az osztaghoz, mint eddig és ennek nagyon örülök, mert mindig elkél egy-két segítő kéz. Mondhatnám, hogy szinte egymásnak nyitogatják az ajtót az újoncok, olyan sokan vannak. Na jó, lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem, mert már az egynél több újonc is soknak számít nekem. Elvégre volt egy időszak, amikor mintha elfeledkeztek volna a 9. osztagról és alig jött ide újonc. A feladat meg persze ugyanannyi volt, mintha jött volna, vagyis nem volt valami jó időszak.
Ma valamiért kevesebb papírmunka is volt a szokottnál, így viszonylag gyorsan befejeztem mai nap az iratokkal való foglalkozást. Ha ezt egybe veszem az újoncokkal, akkor következtethetek arra, hogy ez valami jel, hogy a mai egy jó nap lesz. Mivel volt egy kis szabadidőm, Haruki sem volt itt, mert elküldtem a dolgára, így nyugodtan megehettem az otthonról hozott bentomat. Teát is forraltam hozzá, bár utólag meggondoltam magam, mert inkább epres tejet ittam volna.
Az étkezés után nagyon tele lett a pocakom, így sütinek már nem maradt hely, ezért nekiláttam edzéstervet írni, ha úgyis van időm. Valami kreatívabban gondolkoztam, hogy egy kicsit feldobjam az osztagot, amivel gyorsan el is telt az idő. Már majdnem kész voltam, amikor eszembe jutott, itt az ideje sütit enni, amint kész vagyok, ezért újra felforraltam a vizet a teához, hiszen a sütihez tea is kell. Amikor ezzel megvoltam és visszaültem, egyszer csak egy kopogásra lettem figyelmes.
- Szabad. - szóltam ki a kint állónak, hogy bejöhet és egyben arrébb toltam az előttem lévő papírt, hogy az érkezőre koncentrálhassak. Ha jól emlékszem még kell valamikor jönnie egy újoncnak és mivel nem ismerem a lélekenergiáját, ezért nagy az esélye, hogy róla van szó.
- Szia. Gyere beljebb. Nara Shiratori vagyok a 9. osztag kapitánya. Miben segíthetek? - köszöntöttem az ifjú lányt és be is mutatkoztam, bár ha tudja, ki vagyok, akkor talán felesleges, hiszen nem vagyok benne teljesen biztos, hogy egy újoncról van szó, de mindegy.
- Foglalj helyet. Teát? Éppen van forralva víz, szóval szerencséd van, és nem kell várnod sokat. - mutattam az egyik fotelre, ahova le lehet ülni, majd a vízforralóhoz mentem, hogy kiöntsem a vizet bögrébe, magamnak legalábbis mindenképpen és elő is halásztam a szinte frissen sütött vaníliás-fahéjas teasütimet. Teával és sütivel felszerelkezve ültem le szemben az újonccal és pakoltam le az asztalra a kezemben lévőket.
- Mesélj egy kicsit magadról! Szeretem megismerni a tisztjeimet. - a szokásos kérdésemmel kezdtem, amit mindenkinek felteszek, amiben bár nincs semmi konkrét, ezért mindenki azt mondhat el magáról, ami jónak lát és nem tenyerelek bele olyanban, amiről lehet, hogy szívesen beszélnek.

Takagawa-sanról az első benyomásom olyan semleges volt, vagyis se nem rossz, se nem jó. Ez még persze változhat, hiszen lehet, hogy izgul, mint a legtöbben és nem mutatta meg még igazán magát, vagyis még nem írom le magamnál. De eddig csak azt mutatta meg, hogy tisztelettudó, amit szinte bármelyik random tisztben megtalálok. Nem akarok előítélettel lenni, de nekem tényleg most ez ugrott be, nem tehetek ellene.
Mikor elkezdődött a beszélgetés és fel is tettem az első kérdésemet, ami igazából kérés volt, kortyolgattam a meleg vegyes gyümölcsös teát, majd egy sütit vettem hozzá, hogy megegyem. Ezután rájöttem, hogy Takagawa-sanhoz közelebb tolom a tányér sütit, ne hogy azt higgye csak magamnak hoztam, hiszen ő is vehet belőle.
A válasza egy kicsit meglepett, mivel én nem pont ezekre az információkra voltam még kíváncsi. Ebből viszont rájöttem, hogy ez a kérésem is sok mindent elárul valakiről, hiszen mindenki a saját módján értelmezi a kérdést. Én inkább olyanokra gondoltam, hogy mi a hobbyja, vagy miért vált shinigamivá, mi a céljai, meg hasonlók. De itt valahogy gyorsan elértünk az Akadémiához, és hogy végzett ott. Az viszont csak a következő kérdésem lett volna, de mindegy, fel tudom cserélni a dolgokat.
- Nincs abban semmi, hogy Rukongairól jöttél, én is onnan való vagyok. - próbáltam megnyugtatni Takagawa-sant, hogy nem számít honnan való. Ha ugyan azt meg tudja jobban csinálni, mint egy nemes, akkor nem az számít, hogy ki a nemes, hanem hogy ki a jobb.
- Ha nem zanjutsuban vagy jó, akkor hakudát szereted jobban használni? - tettem fel kérdésem a hallottak alapján Takagawa-sannak. Ez az a két stílus, ami megoszthatja a shinigamikat, hiszen ez a kettő alap harci stílus, a kidou és a helyváltoztatás pedig inkább csak melléknek számít. Mondjuk van, aki mindkettőhöz ért, de többen inkább csak az egyiket preferálják, a másikban pedig csak kisebb tudással rendelkezik.
- Ha ezt mondták, akkor biztos igazuk, majd az osztag edzések alatt lesz időd gyakorolni. Ezzel viszont egy kicsit magamra emlékeztettél, mert én meg shunpo használatával nem voltam valami gyors, pedig kidouban jó vagyok és mindkettő lélekenergia manipuláláson alapul. Most már viszont behoztam magamat szerintem. Neked is sikerülni fog. - mondtam el, mi is jutott eszembe az elhangzottakról. Ezzel próbáltam fellelkesíteni Takagawa-sant, hogy most már az én szárnyaim alatt van, így neki is sikerülhet.
- Ha már az edzésről beszéltem, akkor mondok róla egy-két dolgot. Az osztag edzéseken a részvétel kötelező, annyi az engedmény, hogy egy héten öt alkalmon kell részt venni, és te magad döntheted el, hogy melyikeken. Az időpontok meg ki vannak tűzve az irodám előtti faliújságon. - kezdtem bele a fontos információ közlésébe, ha már úgyis ennél a témánál voltunk. Ez a téma sokakat szokott érdekelni, akik erősebbé akarnak válni, meg amúgy is el kell mondanom, hiszen neki is részt kell vennie rajta.
- Akkor kérdezgetek tovább. Miért lettél shinigami? Vannak céljaid? - tértem rá a már korábban emlegetett kérdések feltételére. Mivel ezzel akartam volna kezdeni, valamikor ennek is sorra kell kerülnie és miért ne kerülne sorra éppen most?

Egy kicsit elszomorodtam, hogy Takagawa-san nem kért a sütimből, ezért egy pillanatra szomorú arcot is vágtam, de utána gyorsan továbbléptem. Így legalább több marad nekem, meg később még meggondolhatja magát és nem fogom elvenni előle, hogy akkor már nem ehet.
- Igen. Észak Rukongai 4-es körzetéből származom. - pontosítottam a helyszínen Takagawa-san meglepődöttségére, hogy pontosabb képet kapjon a dolgokról. Talán tudja is milyen az a körzet és lehet ő is megosztja velem, ő honnan jött.
- Ez nem feltétlen igaz. Ha eleget edzel, akkor abban is elég erős lehetsz, hogy megálld a helyed. Ha pedig azt szereted csinálni, akkor még egy ok, hogy arra eddzél. - válaszoltam, hiszen olyat sokkal könnyebb tanulni, amit szeretek is csinálni, mint olyat, amiben egy kicsit jobb vagyok, de nem szeretem, csak kényszerből csinálom.
- Nekem is a kidou a kedvencem. - látszott Takagawa-sanon, hogy élvezettel beszélt a kidoukról, vagyis van már egy közös pont kettőnkben. Talán ezzel a megnyilvánulásával kitört a random tisztek közül és kezd egyedivé válni. Nem mindenki lelkendezik a kidouk iránt, hiszen ott van a 11. osztag is, akik inkább megvetik a kidoukat.
- Nem tudom, hogy vannak a többi osztagnál, de valahol lehet, hogy ráhagyják a tisztekre, hogy maguk edzenek, amikor akarnak, hiszen mindenkinek saját érdeke, hogy erősebb legyen. - próbáltam eloszlatni a tévhitet, hogy mindenhol van kötelező edzés. A kapitány dönt ilyenekről, meg körülbelül mindenről az osztagával kapcsolatban, mert a saját osztaga és bármit megtehet vele.
- Elég nemes cél. Én is azért akarok erősebb lenni, hogy megvédjem a családomat. - még nem hallottam senkitől célnak, hogy meg akarja szerettetni Rukongai lakosaival a shinigamikat. Én is tudom, hogy nem szívlelnek bennünket, hiszen hozzájuk képest, mi luxusban élünk és teljesen tőlünk függenek, és nem tehetnek ellene semmi. A másik célnál pedig szintén magamra ismertem, nekem is a család védelme a legfontosabb.
- Hobbyd van? - tettem fel egy újabb kérdést és ezután fel is álltam, hogy asztalomhoz menjek egy pillanatra. - Közben hozok egy papírt, amit ki kell töltened majd. - mondta el miért is álltam fel és ne zavartassa magát, hogy közben mást is csinálok. Ha nem keresem meg ezt a papírt most, később el fogom felejteni és az nem lenne jó.
- Tessék. - nyújtottam át a papírt, amin csak a rutinkérdések voltak és igazából csak a név meg az aláírás számított, mert az jelzi, hogy felvette a szolgálatot. Egy tollat is adtam mellé természetesen, hogy legyen mivel írnia, de nem kell vele sietni, úgy hogy csak elé raktam az asztalra.
- Amúgy te is kérdezhetsz nyugodtan, ha elfelejtettem elmondani valamit, vagy megfogalmazódott benned egy kérdés, kíváncsi vagy valamire. - ezt így el kellett mondanom, mert olyan egyoldalúnak tűnt ez eddigi beszélgetésünk, jobban örültem volna, hogy visszakérdez többször is, úgy sokkal gördülékenyebben menne minden.

Takagawa-san is megosztotta velem melyik kerületből származik, bár nem csak ezt tudtam meg, hanem sokkal többet, mint amit megakartam tudni. Köztük azt is, hogy legújabb tisztem még úgy érzi, hogy ő még mindig a rukongaiiak közé tartozik még, pedig már shinigami lett. Még friss lehet neki ez a shinigamiskodás, mert nem sok ideje lesz hazalátogatni, hacsak nem tervezi, hogy onnan jön be dolgozni, vagy éppen járőrözés közben néz be hozzájuk.
- Lehet, hogy úgy van, csak egy opciót mondtam, hogy lehet valaki, úgy gondolkodik. - próbáltam megnyugtatni Takawaga-sant, hogy nem ő tudja rosszul, csak nem vagyok benne biztos, hogy tényleg mindenhol vannak kötelező edzések. Úgy tűnik egy kicsit nagyon is magára vette, hogy próbáltam megmagyarázni, miért is ne lehetne olyan osztag, ahol nincs kötelező edzés.
- Én is szeretek beülni egy fa alá és csak feküdni ott, csak nincs sok időm rá. - megint együtt tudtam érezni, hiszen én is szeretnék ilyeneket csinálni, mint Takagawa-san, csak hát egy kapitány vagyok és általában elfoglalt. Persze van némi szabadidőm, de azt inkább otthon töltöm el és sütök-főzök, hogy hasznosan töltsem el az időt.
- Az emberi életedre gondolsz? Vannak többen, akik emlékeznek haláluk előtti életükre, de én nem tartozom közéjük, így nem nagyon tudok erről mesélni. De ha ismerkedsz másokkal, lehet találkozol eggyel, aki mesélhet róla. - válaszoltam, bár nem pont ilyen kérdésre számítottam, amikor Takagawa-san elkezdte ecsetelni miről is akar kérdezni. Már hallottam többektől, hogy azt mesélte, hogy ő az emberi életében ez meg ez volt, meg hasonlókat, így biztos talál valakit Takagawa-san, aki segíthet neki.
- Hát, kirendelhetlek az Emberek Világába egy körzet megfigyelésére, olyan két hónapra, ha az jó? Tovább nem szoktam nagyon hagyni, itthon is kell lenni. - egy kicsit félve válaszoltam, de az előző kérdésből szinte egyértelmű lehetett volna, hogy az Emberek Világába vágyik, pedig korábban még a rukongaii családját akarta megvédeni. Egy kicsit furcsa, de nem akartam visszautasítani a kérést, így inkább megengedem.
- Szerintem megbeszéltünk mindent, ha még eszedbe jut kérdés, akkor visszajöhetsz máskor is. A kihelyezésedet is majd megbeszéljük, hogy mikor legyen, egyelőre próbálj meg beilleszkedni az osztagba. Sok sikert. - köszöntem el Takagawa-santól és elvettem tőle a korábban odaadott papírt is és útjára engedtem. Még meg akartam volna kérdezni, hogy nem szeretne-e a Seiretei Communication szerkesztőségében besegíteni, de inkább kihagytam, mert így is sok mindent akar csinálni, arra már tényleg nem maradna ideje. Lényszerből meg nem akarom, hogy elvállalja valaki és hanyag munkát végezzen. Ha később kedve lesz hozzá, akkor még úgy is besegíthet, mert addig magától is tudni fogja, hogy van ilyen nálunk.

Békésen ülök és dolgozok az irodámban, a mai adag papírmunkám, amikor a nyugalmamból egy robbanás ugraszt ki, ami mintha a közelből jött volna. Kinézve az ablakon egy apróbb füstfelhőre leszek figyelmes az osztag egyik szélső részén, azért fel is kelek székemből és arra felé veszem az utat. Természetesen még nyugodt voltam, nem tudtam pontosan, hogy mi történhetett, de reménykedtem benne, hogy nem esett senkinek semmi baja.
Az osztag külső bejáratától pár méterre találtam egy nagy lyukat a falban és pár bocsánatkérő tisztet, akik ezért felelősek voltak. A történetük elmondása szerint egyikük milyen nagydarab Shakkahout tud létrehozni, csak azzal nem számolt, hogy elveszti felette az uralmat és kárt tesz a közelben lévő falban. Szerencséjükre csak egy ejnye-bejnyét kaptak tőlem, mert hát balesetek mindenhol előfordulhatnak, de óva intettem őket, hogy legközelebb az ilyet a gyakorlótéren csinálják, ahol kevésbé tudnak rongálni. Persze miután már akartak a dolgukra menni, közöltem velük, hogy nekik kell eltüntetni ezt a lyukat, amit csináltak. ^_^
Egy ideig figyeltem őket, hogy tényleg megcsinálják, de egy idő után visszaérkezett Haruki a küldetéséről és inkább ráhagytam ezt a feladatot, hogy vissza tudjak menni az irodámba dolgozni. Hát, nem teljesen úgy sült el minden, ahogy én azt elterveztem, mert a munkálatok zajai miatt nem nagyon tudtam koncentrálni. Szinte egy percnyi csönden sem volt és ez egy kicsit kezdett zavarni, majdnem szét is téptem az előttem lévő papírt, de próbáltam türtőztetni magam. Végül, amikor már nagyon zavart és kezdtem kiakadni, egy pillanat alatt lenyugodtam, mert eszembe jutott a nyilvánvaló megoldás.
Kerestem is magamnak egy pár füldugót, ami kizárja a zavaró zajokat és végre nyugtom lesz és tudok rendesen a munkára koncentrálni. Amint a fülembe helyeztem őket, egyből elárasztott a nyugalom és egy elégedett sóhaj után vettem kezembe az átolvasandó papírok egyikét, majd a fotelemben néha forogva kezdtem átolvasni. Így már sokkal könnyebben ment az odafigyelés, mert nem zavart semmi.
Egyik papírcserénél feltűnt, hogy valaki állt az irodámban, akit eddig észre sem vettem, ezért egy kicsit meglepetten figyeltem rá, majd gyorsan kivettem a füldugókat, hogy halljam, amit mondani akar. Valamiért nagyon dühösen nézett rám, pedig még egyszer sem találkoztam vele, így nem valószínű, hogy tettem ellen valami rosszat, meg amúgy sem szokásom másokat bántani.
- Bocsánat, füldugó volt a fülemben és nem vettem észre. Elismételné, amit eddig mondott? - kértem elnézést, hiszen lehet, hogy ezért néz ilyen csúnyán rám, mert nem vettem észre. Mondjuk közelebb jöhetett volna, akkor talán előbb észreveszem, ha pedig megböki a vállamat, vagy hasonló, biztos felfigyelek rá, hogy itt van.
- Nara Shiratori vagyok a 9. osztag kapitány. Foglalj csak helyet, úgy kényelmesebb beszélgetni. - mutatkoztam be és kínáltam hellyel a kanapén, ahova az újoncokat szoktam ültetni. Ekkor néztem az egyik papírra, ami az elolvasandók között volt, és ha sejtésem nem csal, akkor erről a fiatalemberről szól.
- Te lennél az, akit idehelyeztek? - teszem fel kérdésemet, hogy biztosra menjek, tényleg róla van szó. Ha nem lett volna a mai kis baleset, akkor már biztos tudtam volna az érkezéséről. Közben feltűnt, hogy a zajok már el is tűntek és reménykedek benne, hogy nem pár perccel azután fejezték be, hogy beraktam a füldugót. -.-
- Egy kis teát esetleg? És mesélhetnél valamit magadtól, amit jó, ha tudok, ha már az én osztagomba kerültél. - kezdem el vizet forralni, ha másnak nem, hát magamnak, közben viszont, figyelem, mit mondd legújabb tisztem.

Örömmel tapasztaltam, hogy legújabb tisztem már nem néz rám úgy, mint aki bármelyik percben rám támadna. Nem mintha tartottam volna tőle, inkább az ő testi épsége miatt aggódtam. Nem nevezhetném magam kapitánynak, ha nem lennék képes lefegyverezni egy egyszerű tisztet. Attól még nem tenne jót senkinek sem, ha egy harccal kezdődne a munkakapcsolatunk.
A neve hallatán egyből eszembe jutott Watanabe ex-taichou, aki alatt jó pár évvel ezelőtt szolgáltam a 10. osztagban. De ahogy láttam a papíron leírva a nevét, ő más karaktereket használ benne, így felesleges lett volna rákérdezni, hogy a rokona-e, hiszen ha másképp írja a nevét, akkor biztos nem az.
Úgy tűnik Watanabe-san tartja a tradíciókat és úgy ült le a dohányzó asztal mellé, mintha egy teaszertartáson lenne. Ez nem baj, csak én már haladok a korral és szívesebben ülök kényelmesebb pozícióban. De kivételesen az asztal másik végénél helyezkedek el térdelő pozícióban, miután odavittem a teát az asztalhoz.
Watanabe-san mondandóját hallgatva egy kicsit meglepődtem, hogy az eddigi magázódásból, hirtelen tegeződés lett. Nem mintha zavart volna, csak kicsit furcsa volt. Beszédéből is a tanácstalanság érződött ki, lehet, hogy ezért nem figyelt, hogyan is szólít meg.
- Szerintem csak rémeket lát Watanabe-san. A felsőbb körökben tény, hogy van néha szervezetlenség, nem egyedi eset, hogy elfeledkeznek valamiről. Egy időben ide is elfelejtettek újabb tiszteket küldeni, küldetéseket viszont ugyanúgy, mint általában. Ha viszont mégis lenne valami, akkor is meg tudom védeni magamat, nem vagyok olyan gyenge. - reagáltam Watanabe-sannak és próbáltam meggyőzni, hogy nincs itt semmi féle összeesküvés elmélet. Biztos jó okuk volt visszahívni az Emberek Világából, biztos tartottak tőle, hogy dezertál, ha túl sokáig van kihelyezve.
- Szerintem magának jól esne egy kis pihenő, hogy megszokja ismét Seireteit, különben sem tudom azonnal munkába állítani. Pár napig szoktuk hagyni az újakat, hogy beilleszkedjenek, addigra a munkabeosztása is meg lesz. Addig be tud rendezkedni a szállására és részt tud venni az osztagedzéseket, ahol megismerkedhet a többiekkel. - én sem rajongok különösebben a változásokért, de én is tudom, hogy még ha elején azt gondoljuk, hogy nekünk ez nem lesz jó, később rájövünk, hogy ez igenis jó.
- Nyugodtan kérdezhet, ha van valami kérdése, de azért összefoglalom, amit jó, ha tud. Az osztagedzéseken kötelező a részvétel, de van engedmény, hogy elég csak öt alkalommal részt venni egy héten, hiszen lehet, hogy valaki az edzés időpontjában van beosztva járőrözésre, vagy más teendője van. Az időpontok megtalálhatóak a faliújságon, kifelé akár rá is nézhet, itt van nem messze az irodámtól. Mivel a mi osztagunk felelős a Seireitei News szerkesztéséért, ezért van lehetőség az újságban is dolgozni, persze ez nem kötelező, csak van rá lehetőség. Lényegében ennyi, amit mindenképpen kell tudnod. - vázoltam fel a fontos dolgokat Watanabe-sannak, majd belekortyoltam a teába, talán már iható állapotba került és nem égetem le a számat. Ha pedig még szeretne valamit tudni és nem mondtam el, akkor majd megkérdezi, mert megeshet, hogy én is elfelejtettem valamit, ami akár fontos lehet.