ENGEDÉLYEK:
- Szayel Aporro Granz-samatól: 5. multi indításához
- Tasu-chantől, Naratól és Shizunetől: Rokonsági kapcsolat engedély >.<
Emellett szeretnék köszönetet mondani Natinak, Hitominak, Tasunak és még sok-sok mindenkinek, akinek hozzájárulása nélkül sosem tudtam volna megalkotni ezt a kartert. ^^

JELSZÓ: Aaaa Ui Aie

ADATLAP:
Név: Hayakawa Yuki Hajime
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 2011.05.31.
Kor: 0, kinézetre 13
 - Emberként: -
 - Lélekként: 13

Kinézet:
Hajszíne rövid, rendezett, kékesfekete színű, szemszíne pár árnyalattal sötétebb, mint amilyen az anyjának van, így egy sötétebb tengerkék írisszel gazdagodott, jobb szemére születése óta vak, emiatt egy fekete szemkötőt visel annak takarásához. Szabadon lévő szeme a szüleire egyáltalán nem jellemző hűvösséget sugároz. Arcmimikája pedig a lemoshatatlan savanyúság és komolyság egyvelegét tükrözi. Mivel még elég fiatal ezért, csekélyke 158 cm, amihez 44 kg párosul. Alkatilag igencsak gizdának tűnik és törékenynek, pedig elég egy strapabíró személyiség a sok edzés miatt. Az shinigami öltözék mellett szívesen hord sötét, gótikus stílusú, „előkelő” ruhákat vagy tradicionális Japán kimonokat.

Jellem:
Rendkívül intelligens és művelt személyiség, a kora ellenére érett gondolkodású. Szinte már felnőttes jellemét az általános arckifejezése rontja el, amiről a teljes értékű morcosság és komolyság tükröződik. Végtelenül, állhatatos és kitartó. Nem a dühöngés, illetve az öldöklés mintapéldánya, inkább hidegvérrel, tiszta fejjel és teljes nyugodtsággal áll hozzá a dolgokhoz. Kivéve, ha felidegesítik, ami igen könnyen elérhető (pl.: ha anyjáról van szó), ilyenkor gyakran születnek meggondolatlan lépései, amikről legtöbbször meg van győződve arról, hogy teljesen jogosak. Első ránézésre nem a beszéd híve, és ha kell, tartja is a száját, de szövegeiben szeret okítani, illetve lenéző jelzőkkel illetni másokat. Amiért szinte úgy bánik a többi lélekkel (egyes esetekben még saját apjával is), mintha csak a cipőjére ragadt rágógumik lennének, mindenkiről meg van a maga véleménye. Elég nyomos érvek kellenek számára ahhoz, hogy ne nézzen le valakit. Bár, talán éles esze is közre játszik abban, hogy mindenki mást letekint kivéve édesanyját. Ugyanis számára Ő a világ közepe, aki egy újjal bántani merészeli, az onnan több lépést már biztosan nem tesz. Emellett, anyja az egyetlen, akinek engedélyezi a babusgatást - akár nyilvánosan is - másoktól viszont kifejezetten utálja. Néha gyerekes viselkedése el szokott uralkodni rajta ilyenkor, persze ezt a személyiség kicserélődését az esetek 99%-ban tagadja. Ezt a változást nála süteményekkel, illetve bizonyos gyerekjátékokkal könnyedén elérhető. De ki nem állhatja, ha ostoba gyereknek nézik. Apjával a kapcsolata nem negatív, inkább fölnéz rá, persze ezt sosem vallaná be neki, ezért is próbálja úgy kezelni, mint mindenki mást – lenézi, beszólogat neki stb… - , ugyan is, ha csak vele van egy helységben, mindig fölmerül benne, hogy talán nem így kellene viselkednie vele. Szóval a kapcsolatuk az inkább „egyszer úgy is jobb leszek nálad” apa-fia összeköttetés. >.< Az egyedüli személy, akire mindenképp hallgat az-az anyja, számára a szavai szentek, eddig más nem tudott hasonló kapcsolatot kialakítani vele. Viszont ki nem állja, ha belekotnyeleskednek a saját picinyke dolgaiba, problémáit szereti egyedül elintézni, ebbe még anyjának sem tűri meg, hogy beleavatkozzon. Shizuneval ápolt kapcsolata a normális testvéri viszony, melyben szerepel a folytonos rivalizálás és az „ütjük egymást, de azért szeretlek” dolog is. Vele titkos levelezés útján tartja a kapcsolatot. Nem csak másokkal, de a fajok között felépített meglátása is eléggé lekezelő, ki nem állhatja a Hollowokat és eléggé könyörtelenül bánik velük. Szüleivel ellentétben Ő kifejezetten szereti a papírmunkát, illetve nagy rajongója a kidounak is, melyet szeretne minél nagyobb szintre feledzeni, küzdelmekben is azt részesíti előnyben. Komoly arcossága mögött persze kamasz lévén Ő is szokott olyan lépéseket tenni, mely akár váratlanul érhet másokat, mint például Shizune társaságában képes elveszteni türelmét és veszekedni vele.

Szeret - nem szeret:
+ Anyu~,
+ Sakk és más logikai játékok,
+ Tél, hideg,
+ Kidou,
+ Édességek (főleg a süteményeket *.*)
+ Vívás,
+ Zanpakutoja.

× Hangos helyeket,
× „Butuska” embereket,
× Munkakerülést,
× Hakuda (legfőbbképpen Shizuna hakudája )
× Mindenkit, aki nem szimpatikus számára.

ZANPAKUTO:
Neve: Yuki~onna (Hó tündér {nyersfordításban „Hó asszonyt” jelent})
Fajtája: Kidou (Jég és fény)
Lelke: -> szellemként, -> emberként, -> belső világa 01 belső világa 02
Alap kinézete: A Zanpakuto kinézete rendkívül a szépségre alapszik, ezért már adott, hogy alapkülalakjában is ezt sugározza. A Tsuka része halványkék színű, rajta fehér aránytalan rombuszszerű mintákkal. Keresztvasa és a Kashiri része is halványlila. A kashiriből két hosszú fehér színű szalag jön ki. Pengéje ezüstfehér árnyalatú. A kard tokja lilás-fehér vegyítésű mintákkal ékeskedik, melynek tetején pedig egy zöldes dísz van, a fehér szalagok a sayára csavarodnak rá, míg nem használja, ezzel elfedve a tok valódi külsejét.
Shikai parancsa: Táncolj (kérlek), Hó tündér! /Maiodotte, Yuki~onna!/
Shikai kinézete: A Zanpakuto megszólítása után a Katana helyét egy rendkívül díszes Handzsár váltja fel. Ez egy ázsiai típusú kardok családjába tartozó, leginkább arabok, illetve törökök által alkalmazott fegyver. A kard markolata végig fehér rombusz alakzatokkal van díszítve ugyan úgy, mint egyszerű zanpakuto külsejében, s ennek végén egy érdekes forma van, mely a saya tetejét is ékesítette. A keresztvas két végéből lila árnyalatú kristályok álnak ki, melyek egy-egy fehér szalagot fognak közre. A habaki csatolást is hasonló kövek tömkelege adja, ebből jön ki az ívelt, hegyén szélesedő jégpenge. A vágó felületen fehér mintázat található, míg a penge felső részén egy Hiraganákkal belegravírozott szöveg van, ez az alábbi:
北極光 の 上 で おどる 死 を 私 わ 貴方 の 見せる
~ Fonetikusan: Hokkyokukou no ue de odotte shi wo watashi wa anata no miseru.
~ Magyarul: A északi fényben táncolva mutatom meg neked, milyen a halál.
Támadások:
A zanpakuto alap, passzív képessége közé tartozik, hogy a penge, megszólítása után elkezdi lehűteni a környéken a levegőt, amit a két fehér szalag segítségével képes előidézni (ez azért hasznos számára, mert a hűvös környezetben hatékonyabbak a későbbi kard technikái). Ez az apró technika, hatásosabb, hogyha alapból mínusz fokok vannak.
- Yuki~onna no Shiruetto /Hó tündér sziluettje/: Fehér derengés veszi körül a testét, ami megnöveli gyorsaságát, és fizikumát, hogy képes legyen nagyobb, helyből való ugrásokra is. Emellett képes a levegőben, illetve vízen sétálni, e technika alkalmazása során. Ez egy passzív képesség amelyet, ha aktivál, az a Zanpakuto deaktiválásáig rajta marad.
A zanpakuto képzettségre adott pontoktól függenek ezek a „felerősítések”. A gyorsaságát és fizikumát minél jobban ki tudja akkor használni, mikor minél több pont van a képzetségen. A levegőben és vízen való sétálgatását is befolyásolja, ez határozza meg, hogy pontosan mennyi ideig képes az adott felületen tartózkodni, a kezdeti idő öt perc, ez minden egyes újabb pontnál növekszik ugyan úgy öt perccel (pl.: hogyha 2 pont van a zanpakuto használatán, akkor 10 percre nő a használati idő).
- Tsumetai mugen no henkyou/Jeges végtelen határa/: Maga köré gyűjtve a lélekrészecskéket, a saját lélekenergiájával keverve azt, kardja erejének fölhasználásával, egy kék derengésű körpajzsot emel fel maga köré. Ezzel képes eltaszítani (ha vele egy szinten van a támadó kidou/zanjutsu/hakuda stb. használatában, ennek esélye 50%), hárítani (ha az illető gyengébb a kidou/zanjutsu/hakuda stb. használatában) vagy rövidebb ideig felfogni (ha az illető erősebb a kidou/zanjutsu/hakuda stb. használatában, minél erősebb, annál kevesebb ideig tudja felfogni, sőt ilyenkor már könnyedén át is lehet törni a védelmét) a támadásokat. Az ütések nyomán jégfagyások keletkeznek a pajzs, azon pontján ahol a csapások érintik. A pajzs, csak a védekezés erejéig marad fenn, utána azonnal eltűnik. Ehhez a technikájához adott, hogyha már kevés a reiatsuja, akkor nem tudja vegyíteni a levegőben található lélekrészecskékkel, azaz akkor már nem képes alkalmazni a technikát.

ELŐTÖRTÉNET:

Fájdalmas, szívszorító eset, amikor egy teljes egészből hirtelen csak egy aprócska fél lesz. Egyedül maradt, testvér nélkül kivel egykor még a helyért vitatkoztak. De ez csak egy apró jó szándék volt ikernővérétől, melyet bár lehetetlenek látszik, de meg értette, hisz az a bizonyos szülői energia már csak egy pontra koncentrálódott. Az Ő fejlődésére. S, hosszú napokig, hetekig húzódó némaság ült a kis helyre, ahol Ő foglalt helyet. Ez idő alatt nem értette miért nem hallja a felé szóló anyai szavakat, nem értette mik történnek pontosan odakint. És a hosszúnak tűnő hallgatag idő során rájött, hogy nem is számítanak érkezésére. Így történt, hogy meglepetésként érkezett, a családjának hiányzó tagjaként, akiről úgy tudták, hogy elveszítették. Egy apró, váratlan ajándék. Nővérével ellentétben Ő csendes gyerek volt, ezzel is megkímélte a szüleit a fölös problémáktól kötelességük mellett. De ez az apró gyerekkor is oly’ hamar elszaladt, szinte észre se lehetett venni, hogy már „felnőtté” cseperedett…

*Halk dúdoló dallamot hallok a távolban, a már több centis hóréteg lassan térdemig ér, hideg pihék táncolnak erre a távolban felcsendülő hangra. Forrását keresve kezdtem meg utamat a sűrű erdőben, de amint előrehaladásomat megkezdtem különböző helyekről kezdett felcsendülni a hang. Kíváncsian lépdeltem egyre előrébb ennek ellenére, mikor a távolban egy érdekes kék színű lény rajzolódott ki az egyik fa tövénél. De, amint elindultam volna felé folyton elrohant és egy másik helyen tűnt fel.
~ Mondd, hallod már a nevemet? ~ tette fel kérdését, miközben odébb szökkenve ment tovább a másik fa mögé és onnan kilesve kémlelt felém. Kérdésére még mindig nem tudtam felelni, sokszor feltette már, s szégyellem, hogy létezik egy olyan dolog a világban, melyre nem tudom a választ. Komoran tekintve rá rázom meg a fejemet, hogy szavak nélkül adhassam át ismételten a nemleges választ. Arca elszomorodott ezt látván, s tovább állt. ~ Akkor még nem állsz készen… hogyha szükséged van rám. Én itt leszek… ~*

Álmosan néztem fel a kezemben tartott lapra, ahogy a sütemény édes illata megcsapta légzőszervemet. Kérdőn tekintek ki a papírhegy mögül, melynek elkészítését nagylelkűen magamra vállaltam. Szörnyű volt nézni abba a kis szekrénybe belegyömöszölt fontos íratokat. Nem értem, hogy anyu miért folyamodott ehhez hasonló eszközökhöz, hogyha sorra elkészítené ezeket, nem szakadna hirtelen a nyakába a munka. Ahogy kilestem a lapok mögül a kisasztalra kihelyezett süteményes tál rajzolódott ki előttem. Nyelve egyet a sok finomságot látva merészkedem felkelni és megindulni egy aprócska becserkésző hadműveletre. Amint szabad kezemmel megközelíthettem volna ezt a tálat, akkor egy gyöngébb, de olyannyira épp elég erős ütést éreztem kezemen, hogy megállítsam azt és visszahúzom inkább, mintsem hozzáérjek a tál tartalmához.
- Nem Hajime, ez most nem a tiéd, apádnak lesz. – jegyezte meg anyu az ijesztő figyelmeztető hangján, melyre lapulva mentem vissza az íróasztal mögötti székbe.
- Nem értem, hogy minek készítesz annak a munkakerülő Vén Varjúnak efféle finomságokat. Nem érdemli meg. – morogtam sértődötten orrom alá, mivel jól tudom, hogy bármennyire is igaz ez az állításom anyu sosem szerette, hogyha ehhez hasonló lenéző jelzőkkel illetem a fatert.
- Hányszor mondjam, hogy ne mondj ilyet apádról. – nézett rám szúró szemekkel, melyre elhúzott szájjal fordítottam el fejemet. Nem szeretem, amikor felemeli a hangját, olyan ijesztő ilyenkor, sokkal inkább szeretem a kedvesebbik oldalát. Neheztelő oldalát hamar eldobva magától szeretgetett meg – szerencse, hogy senki sem látta - és érzelgős búcsút ejtve, mint aki utoljára látna engem az életben, ment ki az irodából magával cipelve azt a sok finomságot. Kezemre letámasztva fejemet nézek utána, elég egyértelmű, hogy valószínűleg a Vén Varjút ment meglátogatni, még ha nem is említette. A maradék papír hallomra nézek, és gonosz mozzanatként teszem le a markomban tartott lapot, s fogtam meg helyette az asztal mellé letámasztott kék színű katanámat. Valamit, akkor azt megtanultam Vén Varjútól, hogy sose hagyjam el Zanpakutomat és hordjam mindig magammal. Mindegy, a lényeg, hogyha anyu nem ad sütit, akkor Én nem dolgozom. Na jó, majd a kedvéért megcsinálom később… Viszont most hív az edzőterem.

A hachibantai edzőhelyiségébe megérkezve Zanpakutomat letámasztom a falhoz és a démonmágia gyakorlásába kezdek. Mindig is jobban vonzott ezen ága a Halálistenségnek. Sajnos anyu nem ért hozzá, a mágia ellen van, aputól meg nem vagyok hajlandó segítséget kérni, még akkor sem, hogy tudatában vagyok annak, hogy anno a Kidoushuu osztag hajdani tisztje volt. De hogyha rajta akarnék felkapaszkodni, akkor sosem leszek képes leelőzni Őt. Így, magángyakorlásba kezdtem. Néha-néha segítséget kérve a hachibantai tisztjeitől. Igazából szeretnék jómagam is gyökeres tiszt lenni a Gotei 13.-nál, de anyu azt mondta, hogy semmi esélyem sincs osztagba való besorolásra, amíg nem tudom megszólítani Zanpakutom shikaiát. De, akkor miért is nem vele gyakorlok? Azt hiszem, félek attól, hogy nem sikerülne, mint ahogy az elmúlt időben egyszer sem. Nem akarok a léleknek továbbra is szomorúságot okozni, gyakran tértem be hozzá a napokban, de kérdésére egyszerűen képtelen vagyok felelni.
Elgondolkodva pillantok szemem sarkából a fegyverre, mely miatt a kezemből kilőtt Lánglabdáról megfeledkeztem koncentrálni, s az eddigi folytonos pontos célzásaimon egy sikertelenség hagyott nyomott. Elvétettem a kidout, méghozzá eléggé… bár károkat nem okozott a teremben, mert a nyitott ablakon távozott, viszont ki tudja, hogy hol csapódik be. A kintről beszűrődő robbanás hallatán elhúzott szájjal, konstatálom, hogy igen ez elég komoly célba talált. Kintről pedig, azonnal jött a hangos civakodásba mosódó ismerős hangok beszűrődése az ablakon keresztül.
- Keo-báró életére törtek! … Ne aggódjon Keo-báró-sama majd Én elintézem!... Nem, Én intézem el, Rémpofa! – az eszement ikrek hangját hallva, azonnal megindultam Zanpakutom felé, hogy kezembe véve azt, távozhassak a helyiségből, mielőtt az egészet rám robbantják, amilyen okosak.
Ahogy markomba fogtam katanámat furcsa hideg szél csapott fel a zárt térben, majd hirtelen elsötétült előttem a világ…

*~ Mondd, hallod már a nevemet?~ zendült fel az ismerős hang, melyet eddig csak álmaimban halhattam. Tanácstalanul néztem fel, ahol ismét a kék lényt láttam magam előtt, mely az irodában töltött kis lekapcsolásom során is megmutatta magát. Egy furcsa havas szirten voltam ezúttal vele, ahogy lenéztem a szakadékba jégkristályok törtek a kék ég felé, azon pedig gyönyörű fényáradat húzódott végig a messzeségbe, a távolban látszódó hegyek csúcsai felé. A tájban való szemlélődésemet abbahagyva terelem vissza figyelmemet rá, s ismét hallottam azt a kedves, dúdoló dallamot és akármennyire is szerettem volna tovább élvezni a hely szépségét. Nem hagyhattam felelet nélkül. Nemleges válaszra nyitottam volna ismét a számat, s ezt mintha előrelátta volna fordított hátat nekem.
~ Sejtettem, még mindig nem vagy felkészülve. ~ ejtette meg komor hanglejtéssel, apró fájdalommal hangjában. Ezt az apró érzés pedig szívembe nyílalt, mintha csak átadta volna nekem mentálisan azt, ami lelkét nyomja. Ezzel egy időben jött fel bennem egy afféle bizonytalan megérzés, mely talán a válasz lehet kérdésére.
- Várj… - suttogtam a szélbe, fehér színben ékeskedő lehelettel. A hűvös szellőn érkezve meg hozzá szavaim, torpant meg és fordult vissza felém, várva mondandómat. – A neved… - beszédemet félbeszakította a hirtelen megmozduló föld, mely miatt a jeges szírt széléről megcsúszva kezdtem el zuhanni a mélybe. Szinte meglassult körülöttem az idő az esés során. A furcsa kék lény, habozás nélkül utánam vetődve, nevemet kiáltva indult meg a mélybe. Feltéve, ha nevezhetem „furcsának” a társamat, lelkem másik felét, Zanapkutom lakóját? Nem hiszem, mert egy sokkal szebb, gyönyörűbb névvel rendelkezik.
- Yuki~onna… - mondtam vörös szemeibe nézve, ahogy utána nyúltam. Komoly arca mögött láttam az örömöt, egy apró lelkesedést, mely ilyenkor bármely Lélekölőkard lelkén eluralkodik, ahogy forgatójuk szájából hallhatják ellhangazni saját nevüket.*

Ezzel az egy szóval fejeződött be az a rémisztő zuhanás, mely Belső Világomban kezdődött, s kerültem vissza az eredeti kerékvágásba, ahol Anyut láttam vitatkozni mellettem a Kis Kékvérűvel(Takeo) és szolgáival. Felhúzott szemöldökkel kényszerítem magam ülő helyzetbe, fülelve a veszekedés témájára, amelyből megtudhattam, hogy az edzőterem felrobbantása és az Én épségemről szóló dolgok voltak a fő téma, melyet eleinte nem igazán tudtam hova tenni, hiszen kutyabajom volt.
- Aki nem ismeri a mértéket az nem ide fog legközelebb kerülni, hanem a temetőbe...rosszabb esetben egy hollow gyomrában. Jobb, ha tisztában vagy a képességeiddel Shinigami! – hallottam a mellettem álló Halálisten komoly zengésű hangját, ha nem emeltem volna fel rá tekintetemet, merészeltem volna összefüggésbe hozni újonnan megismert Zanpakuto lelkemmel. De nem, Ő más volt, egy számomra ismeretlen Shinigami, akit sosem láttam még, de nem kellett sok idő mire rájöttem, hogy valószínűleg a yonbantai küldönce lehetett. De még így is, hogy nem ismerem, egy életre bevéste magát az emlékeimbe.

Zanpakutom megszólítását követő pár hét után anyu kisebb noszogatására sikerült rávennem, hogy lehetőséget kaphassak egy osztagba való jelentkezésre. A 46. tanácsa által kiküldött levelet egy Halálisten hozta anyuhoz, ahol jelenleg az íratok elvégzésesében segédkeztem neki. Bejőve átadta nekem a levelet, mely mellett volt egy másik kis üzenet is. A Shinigami nem felelt arra, hogy ki is küldte, anyu pedig épp kiment az irodájából, ezért merészkedtem megnézni az ismeretlen címzett levelét. A betűk egyszerűen összemosódtak az alig egy-két sorral ékesített papíron, értelmetlen halandzsa szerepelt csupán rajta. Értetlen tekintettel tettem emiatt zsebre, azzal a címszóval, hogy amint időm lesz rá, kibogarászom. Felmerült bennem az a feltételezés is, hogy valaki csak szórakozásból idegesítő üzenetekkel zargatja anyut. De sokkal inkább érdekelt a tanács által kiküldött levél tartalma, mintsem eme névtelen címzettes üzenet. Ahogy kinyitottam a számomra fontosabbat, annak tartalmában szerepelt a felvétel sikerességét jelző szöveg és az osztag, melybe besoroltak.