Aizen vs Yuyu, Hanae, Akane + Masaki, Hitomi, Shiori, Shun

Hanae kockázatos támadása sikeresen, ám koránt sem eredményesen végződött. Kalitkába zárt ellenfele mindegyik vágást elszenvedte, sebei még sem terítették be testét. Sérülései számával egyre abszurdabb átalakuláson ment keresztül. Hófehér anyag terítette be testét, míg el nem jutott arra a pontra, igazi hóhérhoz hasonlatos kéreg keletkezett rajta. Tetőtől talpig mész színű anyag ölelte körbe. Messziről tekintve nevetséges, zsákszerű borításnak tűnhetett, azonban funkcióját tekintve, tovább erősítette az eddigiek alkalmával sem épp gyenge fogalommal illethető zselé reklámarc erejét.
Magabiztossága eddig sem szenvedett hiányos státuszban, ezzel a változással, azonban lehetősége nyílt kardja használata nélkül, puszta kézzel ellenfelei ellen fordulni. Hanae-t könnyednek ható és megalázó pofonnal jutalmazza, melytől az erejében átmenetileg megfogyatkozott kapitány messzire repül. Akadály eltűntével, nyugodt léptekkel közelíti meg maradék két ellenfelét. Rövid elmélkedésükre oda sem hederít. Jelentéktelen szemében, miről csevegnek. Egyetlen dolog érdekli, lélekbontó és az egyesülésükből keletkező eufória. Tekintetét elhomályosítja a féktelen élvezet, ahogy percről percre megtapasztalja a szerkezet valódi erejét és a tudást, melyre úgy áhítozott. Kezében érzi a mindentudást, istenek erejét, így nagyobb figyelmet nem szentel Yuusuke döbbenetes lépésének. Teljesen meg van róla győződve, elpusztíthatatlan. Áll elébe a hollow alakot öltő férfi támadásainak, szavainak, őrületes lélekenergiát mozgósító tombolásának. Előre tudja a választ, nem tehet benne kárt holmi elkorcsosodott halálisten.
-Lám, a szörnyeteg maga kiállt Júdást. - Fűzi hozzá karját lenézőn széttárva, hogy a következő mozdulattal Yuusuke drasztikusan megváltozott testére mutathasson. -Mi ez, ha nem épp a végtől való menekülésed álruhája? Idegen erőhöz folyamodsz menthesd szánalmas életed. Nem, nem vagy jobb, sem rosszabb nálam. Pont olyan hitvány vagy!-
Torz hangon felé intézett szavak, mintha elkerülnék figyelmét. Kizárja elméjéből a mondatok értelmezését. Legnagyobb lelki nyugalomban szemléli az elé kerülő resurección formát. Arcán meglepettség jelétől mentesen tekint végig újdonsült ellenfelén. Nem lehetne azt állítani, váratlanul érte az elé kerülő látvány. Győzelmébe vetett hite, továbbra sem rendült meg. Mindössze néhány másodpercre zökken ki gőgös szerepéből. Akane előkészített kidou-ja, hamarosan gúzsba kötözi. Minden jelenlévő számára egyértelmű nem fékezheti meg hosszútávon egy efféle gyengébb technika, erről pedig szóban is közleményt adni.
-Úgy hiszed, ez elegendő megfékezésemre, Akiyama Akane?-
Készül fel a bakudou könnyed szétzúzására, ezzel lehetőséget szolgáltatva Yuusuke-nak villámgyors támadására. Az idő alatt, míg ő a technika hatástalanításával foglalkozik a sonido segítségével távot átszelő ellenfele másodpercek alatt viszi be végzetesnek tűnő támadását. Lendületes csapásával zavartalanul siklik keresztül pengéje a hófehér rétegen. Sötét vérre hasonlító anyag szökken a levegőbe. Minden a sikert mutatja, átmenetileg. Aizen arcát borító maszkon hosszanti repedések keletkeznek, mely mentén egymás után potyogtak le a fehér anyag darabjai, ezzel szabaddá téve shounen hős kliséket megtestesítő arcát. Szemei sötéten merednek az előtte lévő csapatra és haja súlyos centiket nőve omlik vállaira, jelképezve elpusztíthatatlanságát.
-Hasztalan! Saját szememmel fogom látni Soul Society bukását.-
Gúnyos mosollyal emeli fel karját megragadhassa a vérszemet kapó vaizard nyakát. El kívánja tenni útjából. Azt tervezi, nemes egyszerűséggel ellöki. Rá ez a formája is veszélytelen. Nincs szándékában rá pocsékolni idejét. Neki fontosabb elintézni valója támadt. Úriasan folyosót óhajtana nyitni ellenfelei között és igazi istenként távozni a helyszínről, méghozzá tervei értelmében az említett világ irányába. Ugráltatható talpnyaló hiányában, rákényszerül saját kardját használja átjáró nyitására. Hogyan akadályozzák meg ebben? Segíthet az időközben betoppanó másik két helyszínről érkező négyes, netán Akane és Hanae kitalál valamit a zselé király szentbeszéde alatt?

Gin vs Masaki, Hitomi

Kockázatosnak nevezhető terv, végül is bevált. Hitomi elektromos fel, vagy inkább megsüléssel kecsegető ötlete működött. Rókaképű ellenfele, mire felfigyelt pontos tartózkodási helyére már cikázó elektromos mezőben találta magát. Belekeveredett a lány sokkoló ölelésébe, melyből nem létezett kiút. Legyen akármilyen erős, agyafúrt, nem kerülhette el az idegrendszerére kiható erő bénító hatását. Elsősorban az agyát és testét összekötő ideghálózat szenvedett el ideiglenes rövidzárlatot, melytől sóbálvánnyá meredve szobrozott a csapás epicentrumában. Mire feldolgozhatta volna a kezdeti sokkot és összeszedhette volna maradék erejét, kitörhessen önkéntes csapdájából már késő volt. Előkeveredő Masaki, bankai-át használva tett pontot a csata végére. Második szintű támadásával nemes egyszerűséggel eltört a férfi nyaki és háti csigolyái közül kettőt, ezzel biztos halált kiosztva.
Gyors támadását követően halk reccsenés járja be a teret, Gin teste pedig magatehetetlenül esik össze. Ránézésre megállapítható nem kell fel többet. Erről árulkodik nyaka természetellenes helyzete is. Ellenőrizhetik pulzusát, légzését, kereshetnek életjelet, ám nem fognak találni. Páros győzelme garantált. Nem maradt más teendőjük, mint becsatlakozni a távolabb zajló harcokba és végre Aizen ellen indulni. Miképp? Ez már rajtuk áll.

Tousen vs Shun, Shio

Érzékszervekre ható bankai sérültével a női páros hamarosan egymásra talált. Shiori bankai-a által létrehozott burokba húzódva várták a feléjük rontó Tousen-t, aki hamarosan megérkezett. Shiori saját ereje előnyét élvezve, pontosan tudta merre járhat a férfi és ezt minél gyorsabban ki akarta használni. A burokba rontó vakegeret, előbb energiadárdákkal veszi célba, majd Shun lő ki rá egy reiatsu töltetet. Összedolgozottságuk eredményeként a dárdák elől, sikeresen kitér, mindössze bal karján és jobb lábán okoz felületi sérülést, ám a hátvédként érkező lövéstől meglépni nem marad elég ideje. Az energia bomba hatalmas erővel fúrja keresztül magát kulcscsontja alatt, nem sokkal szíve mellett. Azonnali halált ezzel kivédte, ám a hosszas szenvedésre nincs ellenszere. Tüdején keletkező lyuktól hangosan hörögve rogyik térdre. Keletkező fájdalom elviselhetetlen és légzése elnehezülésétől néhány percre teljesen védtelenné válik. Mozogni továbbra is képes, főleg úgy, segíti Shiori bankai-ának ereje, ám gyorsasága lényegesen veszít ütőképességéből.
Lelassult szenvedését könnyen kihasználhatja a női duó, akik hallgatva a néma intésre, rögtön válaszcsapásra adják fejüket. Shiori vaizard maszkját segítségül hívva ront ellenfelére, akit meglehetősen felkészületlenül ér a támadás. Mindössze egy erőtlen és suta védekezésre futja kapkodásából. Kardjával próbálja megakadályozni Shiori-t az előre menetelésben. Esetlen mozdulata, még a sérült karral védekező nő ellen is kevésnek bizonyul. Shori-nak sikerül pengéjét ellökni, ezzel szabad találati felületté téve mellkasát. A céltáblaként virító felsőtestre rögtön érkezik a csontkarmokkal megerősített ütés, aminek erejétől, Tousen vért köpve csúszik ki az aranyszínű burkon kívülre. Nem maradt más hátra, mint bevinni az előre megtervezett kegyelemdöfést.
Az elsütött cero, hatalmas rombolással üti keresztül a Tousen teremtette bankai kupoláját. A fekete cirkuszi sátorra hasonlító burok apró darabokra dobbanva adja meg magát a szétfeszítő erőnek. Ennek köszönhetően mindkét kelepcébe rekedt vaizard visszanyeri érzékei felett uralmát. Újra a szabad ég alatt találhatják magukat, szemben egy igencsak végét járó Tousen-nel. Férfi oldalát fogva térdel a törmelékek között. Hangosan zihál a talajt vörösre színezi vére. Minden jel szerint telibe kaphatta a cero-t és komoly roncsolást okozott felsőtestén. Nem húzhatja sokáig, hamarosan vége van. Mit tesztek? Sorsára hagyjátok? Továbbléptek a következő helyszínre?

A penge akadálytalanul siklik át a kagylóhéjra emlékeztető bőrön, látszólag semmi sincs, mi meggátolhatna célom megvalósításában. Kardom különleges képességének hála nem is lenne képes védekezni, lévén a másodpercenkénti rezgésszám mértéke annyira magas, vélhetőleg zanpakutouján is olyan könnyedén hatolnék át, akár forró kés a vajon. Vadállatias vicsorom csak még inkább kiszélesedik, amikor aranyszínben játszó íriszeim előtt tetemesebb mennyiségű vér fröccsen a levegőbe. Az Akane által használt bakudou pont kapóra jön, habár anélkül is ugyanolyan jól elboldogultam volna, ám legalább nem próbál meg lábatlankodni a közelemben, nem vagyok biztos benne, hogy túlélné, amennyiben közém és prédám közé kerül. A diadal édes ízét már a számban érzem, ám ez hamarosan keserű epévé változik, amikor valószínűtlen események egész sorozata következik be. Alig néhány centiméter választott el az Aizen mellkasa közepén fénylő ékkőtől, amikor karja hirtelen felcsapódik, ujjai pedig eltörhetetlen béklyóként fonódnak torkomra. Ilyen közelségből egyértelműen képes lennék lecsapni végtagját, azonban fegyverem mégis az oldalam mellé hanyatlik, valójában kíváncsi vagyok átváltozásának milyen következményei lesznek. Lélekenergiája észrevehetően megnövekedett, szinte már képtelen vagyok behatárolni nagyságát. Mindenféle félelem nélkül tekintek körbe, vajon a többiek még képesek egyáltalán érzékelni Őt? A Hōgyoku nem egyedül a haját turbózta fel, annál sokkal többet tett. Monológját hallva kissé oldalra döntöm a fejem, tekintetemben nem csillog semmi más az elhatározottságon kívül, az emberi érzések nem jelentenek immáron semmit. Szeretet, gyűlölet, félelem, egyre megy, csupán a cél elérése számít. Nem fogok veszíteni!
- Érvelésed ostobaság. – jelentem ki eltorzult, szenvtelen hangon. – Ez a forma nem egy páncél, amit önmagam védelmének érdekében húztam fel, hanem egy tőr, mely egyetlen célból készült, hogy véget vessen ámokfutásodnak. Te ruháztál fel ezzel az erővel, ám Én túltettem minden elképzeléseden… Akárhogy próbálkozol, nem leszel képes elérni a tökéletességet, mivel gyengeséged hitvány emberi mivoltodból fakad. Talán igaz, szörnyeteggé váltam, viszont amennyiben ez az ár, amit halálodért fizetnem kell, hát legyen!
Kacagásom messzire elhallatszik, habár a jókedvnek szikrája sem lelhető fel benne. Trükkjei ugyan lenyűgözőek, ellenben egyetlen karcolást sem volt képes bevinni, miközben mi egyre-másra okoztuk számára a halálosabbnál halálosabb sérüléseket, regenerációja olyannyira megrészegítette, el is felejtkezett a taktikáról vagy bármi olyasmiről, ami normál esetben egy harcos sajátja. Titánok csatája ez, ebből adódóan nem lepődöm meg túlzottan, amikor lökését követően akkora sebességgel indulok el az ellenkező irányba, hogy szinte hallani vélem a gyorsulás miatt kialakuló hangrobbanást. Szerencsére talpra érkezem, lábaim alatt méretes kráter kezd kialakulóba, a létrejövő lökéshullám pedig nem egy gyengébb épületet is magával sodor. Lomhán egyenesedek fel becsapódási testtartásomból, viszont ettől függetlenül még éppen szemtanúja lehetek a ténynek, miszerint a Gobantai és a Juusanbantai kapitányai sincsenek a helyzet magaslatán, rövidesen az Én sorsomra jutnak, a renegát vezető mindenkit eltávolított útjából. A mozdulat, amit zanpakutoujával tesz, ismerősnek hat, összeszűkülő szemekkel eszmélek rá tevékenységének okára. Megunta a játékot, a Seireitei felé veszi az irányt, az igazi Karakurába! Sajnálatos módon ezt nem engedhetem, semmi esetre sem készülhet el az Ouken, a király dimenziójának zárva kell maradnia. Fogalmam sincs, ki vagy mi lehet az, mégsem lenne szerencsés a halála, kitudja milyen következményekkel járna a Tiszta Lelkek Városa, sőt, az Emberek Világa számára! Reiatsum kavargó orkánként robban ki testemből, minden létező energiámat felszabadítom egy végső támadás erejéig, amennyiben ennek sem lesz eredménye, végképp elvesztünk. A jelenlévő gyengébb shinigamik vélhetőleg nem is képesek felfogni, mi is történik pontosan, kizárólag a talaj rázkódására lehetnek figyelmesek.
- Baile del Diamante Millarada | Ezer Gyémánt Tánca! – hangzik számból a parancs, minek előzményeként dísztelen pallosomat a földbe vágom. A földrengés egyre erőteljesebbnek hat, a többemeletes irodaházak úgy hajladoznak, akár fűszálak a szélben. Nem érdekel túlságosan a játékváros sorsa, szükség esetén porig rombolom. Az aszfalt lassacskán felrepedezik, alóla kisebb-nagyobb gyémántok kerülnek elő, az apróbbak alig vetekedhetnek méretben egy kosárlabdával, ám némelyik egy nagyobb személygépkocsit is megszégyeníthetne. Sonido segítségével emelkedem a levegőbe, miközben a drágakövek egyre gyorsuló forgásba kezdenek alakom körül. Elmémmel irányítom ezeket, némileg emlékeztet Dotonryuu shikaijára, természetesen nagyságrendekkel méretesebb kiadásban. Tervem igazán egyszerű, Las Noches urának minden egyes csontját apró darabokra őrlöm, s mikor már mozogni sem képes, elválasztom a fejét a nyakától. Legyen bármennyire is hatalmas a Lélekbontó, ezt akkor sem lesz képes regenerálni. Elképzelésemnek megfelelően egyszerre intek mindkét karommal, minek következtében a megidézett kőzetek egyszerre indulnak meg szédítő sebességgel a senkaimonnal ügyködő áruló felé. S amint kellő közelségbe érnek, tenyereimet összecsapom…

Tisztán éreztem, hogy a képességem ilyen mértékű használata mennyivel gyorsabban emészti fel az energiámat, mint mondjuk egy órával ezelőtt. Hiába pihentem hosszú perceket, hiába töltődött fel valamelyest a lélekenergiám, már sokkal gyorsabban fáradtam, mint amikor még friss voltam. Megviselte a szervezetemet a megerőltetés, amin keresztül ment mióta megérkeztünk, testemet horzsolások és zúzódások borították, csúnyán megsérült a vállam és talán a lábam is, de ami a legfőbb tényező volt mindebben, az a fáradtság. Nem csak a sebeim miatt volt fájdalmas megmozdulnom, hanem izmaim is égtek. Suke-chan szavai buktak elmém felszínére: csupán ember vagyok. És valóban, most látszott igazán, hogy mennyire törékeny és gyenge vagyok példának okáért egy halálistenhez képest. Így visszagondolva szinte minden kalandunkból én jöttem ki a legsúlyosabb sérüléssel a csapatból, egyik-másiknak a nyoma még mindig felfedezhető rajtam. Olyan fizikai korlátokkal kellett megküzdenem ezzel a testtel, amelyekkel másoknak nem kellett szembenéznie a környezetemnek. Nem voltam annyira gyors, erős vagy ellenálló, én minden bizonnyal azt sem élném túl, ha olyan erővel hajítanának el, hogy átreppenek egy épületen. Nem erre az igénybevételre terveztek. Ma már megküzdöttem egy espadával, most pedig egy nálam sokkal erősebb ellenfél ellen kellett túlélnem, akihez éppen olyan közel voltam, hogy egy rossz mozdulat is elég lett volna hozzá, hogy megfosszon az életemtől. Megfogtam ugyan a fejét és átöleltem, de ha a képességem nem elég erős, akkor teljesen kiszolgáltatottá válok az ezüsthajú férfival szemben. Mégis felvállaltam a rizikót, hogy adjak egy esélyt a vaizardnak, akinek lélekenergiája most súlyos teherként nehezedett a vállaimra. Azonban nem történt semmi. Nem ért váratlan támadás, nem lyukasztotta át a testemet egy kard, nem égette le a törzsemet egy kidou. Elfogyott az energiám, hátratántorodtam. Alakomat gyengülő szikrák övezték, az előttem álló férfi izmait pedig az elektromos ingerekkel túlterhelt idegrendszere rázta irányíthatatlanul.
- Most... MOST! - szólaltam meg először halvány hangon, másodszorra azonban már a tőlem telhető leghangosabb kiáltás hagyta el a torkomat. Nem kellett kétszer jeleznem, sőt talán egyszer sem kellett volna ahhoz, hogy tahó társam támadásba lendüljön. A fülsiketítő roppanások hangjára azonban így is megrezzentem, a hátborzongató hangtól tetőtől-talpig libabőrös lettem. Gin-chan pedig összeesett, mint egy rongybaba... és nem mozdult. Hogy is mozdulhatott volna? Egyetlen pillantás elég volt rá, hogy megállapíthassam, eltörték a nyakát. Döbbenten néztem fel a vaizardra. Ez most azt jelenti, hogy... nyertünk? Az áruló még mindig nem mozdult, testemen pedig irányíthatatlan remegés lett úrrá. Összeestem én is, nem bírtak tovább tartani a lábaim. A fáradtságtól, a feszültségtől, ami felszabadult, a megkönnyebbüléstől, hogy túléltem ezt a harcot. Merev tekintettel bámultam a holttestet, és lihegtem. Nem szóltam semmit, csak meredtem magam elé. Nem is láttam, mi van előttem, ha láttam volna, elfordítom a fejemet. És ekkor ébredtem rá, hogy nem csak azért vagyok a földön, mert minden porcikám fáj és kimerültem. Olyan hihetetlen lélekenergia nehezedett a vállaimra, amitől még levegőt is nehezen kaptam. Csoda, hogy eddig talpon tudtam maradni, talán csak az adrenalin mozgatott, vagy talán csak a képességemmel irányítottam bénult tagjaimat tudat alatt. Felkaptam a fejemet a reiatsu forrása felé, több tíz méter magasan pedig megpillantottam Yuu-chant és néhány kapitányt harcolni... valamivel. Jobb ötletem nem volt arra, hogy megnevezzem a fehér gubót, mely humanoid formát öltött ugyan, de nem hasonlított azokra, akiket megérkezésemkor láttam.
- Nincs az az isten, hogy én az ellen meg tudjak küzdeni... o.O - nyögtem ki, ha ilyen távolságból ilyen erős hatással van rám a monstre lélekenergia, akkor közvetlen közelre kerülnöm már esélyem sincs. Ám ha akartam és tudtam, se mehettem volna. Ugyan reiatsum még növekedett a bogyómnak köszönhetően, de már mozdulni is képtelen voltam elcsigázott szervezetemmel. Tehetetlenül dőltem neki a mögöttem fekvő törmeléknek, remegő kezemmel pedig egy pockyt vettem a számba, így figyelve a fenti eseményeket. Bíztam Yuu-chanban... le fogják tudni győzni azt az alakot a segítségem nélkül is... ugye?

Yuusuke őrült nevetése visszahangzik a romos város utcái között. Vérfagyasztó gurgulázása dermesztően hathat minden élőre, kivéve Aizen-t. Rezzenéstelen arccal tekint az önmagából kifordulni látszó vaizard-ra. Egész lényéből sugárzik nem rendítette meg végtelen magaslatokba törekvésében. Megingás nélkül állja a felszabaduló erőket, vagy viseli közönnyel, távolban lassacskán elhaló talpnyalói lélekenergiáját. Terve szerint alakulnak a dolgok. Minden úgy történik, ahogy várta. Mindenki úgy mozog, ahogy remélte. Míg két bástyája időt nyert számára és lefoglalt néhány kellemetlen gyalogost, addig ő észrevétlenül menetelhetett a táblán. Fekete lóként rejtőzködött a pepita mezőkön. Játszadozva az elé járuló egerekkel várt a megfelelő pillanatra. Húzta az időt, mielőtt egyetlen huszárvágással felbukkant volna a király színe előtt. Önkényesen mulatott, mielőtt bevinné utolsó, mindent eldöntő lépését. Végső mozdulatsort, melynek nem maradhat senki sem útjában. Magabiztosságát jelzi, tiszta találatra vágyott. Úgy kívánt a koronás fő elé járulni, mint diadalittas győztes, ki előtt meghajlott a nép. Jogos trónkövetelőként kívánta megfosztani az uralkodót hatalmától.
Erejétől vakultan söpört félre mindenkit. Egymást követően taszította reménytelenségbe a köré gyűlő halálisteneket és egykori halálistent. Örökké valósághoz vezető ösvényt nyitott magának. Felsőbbrendűségét hirdető kifutóra áhítozott. Csodálat tárgyaként kívánt végigsétálni beteges képzelete vörös szőnyegén. Mennyei kép körvonalazódott léptei nyomán. Égből rózsaszirmok hullottak. Hófehér galambok szöknek az égbe. Isteni hatalmasságáról sűrűn kattanó fényképezőgépek készítettek csodálatos portrékat az utókornak. Hangos taps, üdvrivalgás kísérte dicsőséges vonulását. Féktelen rajongás fogadta, míg háttérben rettegésbe taszított rajongótábora nyögött rabszolga sorsa súlyától. Közvetlen mögöttük behódolt szolgái korbáccsal verték egykori ellenségei meggyötört testét. Édesdeden hamis festmény tárult szemei elé. Hűen hirdette diktátor hatalmát.
Elveszve a végtelen önámítás és önimádat tengerében lépdelt, akár kitaszított Isten az Olümposz csúcsai felé. Karnyújtásnyira a győzelemtől, örökös hírnévtől, világuralomtól légies könnyed már-már nemeseket komikusan kifigurázó mozdulattal emelte teste elé katana-ját. Penge halványan vibrálva csillant meg a téli félhomályban. Nesztelenül csúszott be a láthatatlan zárba. Egyetlen csukló mozdulat hiányzott. Egyetlen, jelentéktelen mozzanat döntött Világok sorsa felett.
Keserű igazság súlya nehezedett erejük összes morzsáját feláldozni készülő csapat vállaira. Érezvén a fenyegetés és idő szűkösségét gyűltek egybe. Megfeledkezve sajgó sebeikről, fáradtságról, túlélésről készültek fel a végső ütközetre. Mindannyian tudásuk legjavát nyújtva, lehető legerősebb támadásba sűrítették gyűlöletük, elkeseredettségük, halált megvető bátorságuk. Yuusuke a föld erejét használva emelte levegőbe a hamis városkép aszfaltját, autóinak roncsait, épületeinek maradványait, pusztításból származó törmelékek végeláthatatlan sorát. Szemében izzó elszántsággal rohamozta meg az ajtón átlépni készülő férfi testét. Hatalmas pusztítással járó tervében segítségére volt az utolsóként érkező Masaki. Bankai-a képességére támaszkodva akadályozta mozgásában. Csuklóját és bokáit törve szándékozta gátolni a támadás elől való kitérésben. Hozzájárult Akane kivédhetetlennek és óriási robbanással járó kidou-jának, valamint Shiori aranyszínű dárdájába ágyazott cero-nak bődületes erejéhez, melyet utólag megtámogatott áramosztóból szerzett energia irányításával.
Teljes erejű, több irányból érkező támadás hatalmas fény hatással és pusztítással járt. Akár földrészeket elsöprő bomba tüntette el a társas-, kertes-, bérházaktól, parkoktól, játszóterektől, bevásárló központoktól, irodaházaktól, ipartelepektől hemzsegő várost. Elemeire robbantotta téglák, faszerkezetek, fák, növények, üvegek millióit. Fülsüketítő hangzavar, őrületes szélorkán, perzselő hőség vágtatott keresztül a pusztítás több kilométeres körzetében. Messzire sodorta az erejükből kifutó társaságot. Némelyik áldozattá váló rohamozó lába alól kicsúszott a talaj. Egyensúlyát vesztve engedett gravitáció késztetésének. Mások gyenge védőmezőt húzva maguk köré próbálták átvészelni becsapódás utóhatásait.
Rövid, ám annál veszélyesebb jelenségnek, mindenki megkönnyebbülésére hamar vége szakadt. Gigantikus kráter keletkezett az egykori központ helyén. Nyoma sem maradt emberi civilizációnak. Tornádó járta romhalmaz fogadta a kíváncsi szempárokat. A pusztítás közepén, maga a katasztrófa kiváltója trónolt. Porban feküdt. Földre hullott, akár a hamis isten. Arcán hitetlenség tükröződött. Nem hitt saját szemének, létezhetett erő, mely elérhette, sőt megcsonkíthatta isteni alakját. Testét súlyosan megtépázták a támadások. Kéregszerű bőrén hatalmas repedések keletkeztek. Nehézkes mozgásától vakolatként hullott le testéről. Kezében tartott zanpakutou-ja tompán elszürkülve vált köddé. Közelgett a halál. Közelgett a rémálom vége. Átsuhanhat minden jelenlévő fejében, lezárult a harc, ám Aizen újult erővel tápászkodott fel. Személyét ért sérelemtől eszét vesztve üvöltötte el magát. Hogyoku döntéséről kiabált. Újabb ütközetre készült.
Igazságot lesújtó karja, elakadt a levegőben. Vékony fénysugár tört ki mellkasából, majd tehetetlen babaként repült több métert. Senki sem vette észre az árnyként suhanó figurát. Eddig nem fedte fel magát az igazi aduász. Levegőt néma fenyegetésként ketté szelve torpant be a segítség. Maga a főkapitány, öklébe koncentrált ütéssel vitt be bődületes támadást. Harcok ellenére is óriási tolóerővel bírt csapása. Hatalmas lökéshullámmal taszította arrébb áldozatát, miközben sziklaszilárd testéből áradt a néma fenyegetés. Szemei dühtől izzottak, homloka sűrűn barázdásodott a visszafojtott feszültségtől. Még sem rohant a védtelen gonosztevő után. Kihúzva magát meredt a működésbe lépő kidou-ra. Démonmágiára, melyet ütésével juttatott ellenfele testébe.
-Ostoba vagy, fiacskám! Istent játszani?! Vicces gyermek vagy. Igazi, eltékozolt tehetség. Hova tetted azt a híres eszed, Aizen Sousuke?-
Dörrent rá a kötéstől és hátát ért csapástól lihegő férfire. Hangjával pusztítani lehetett volna, komoly bajba kerülne a bolygó. Ennek ellenére, viszonylag uralkodott érzései felett. Csendesen fújtatva nézett végig, egyre több energia tüske tör magának utat. Pillanatról pillanatra sündisznóként terítette be Aizen-t, míg hófehér bőre semmivé foszlott. Kötés fokozatosan semlegesítette a hogyoku erejét. Magába szippantotta az áruló testét. Elzárta örökre. Nem maradt más, csak a fülsértő csend. Vége volt. Elmúlt a veszély. Megbűnhődött a zsarnok. Hirtelen minden küzdelemnek vége szakadt.
-Emlékezz rá! Saját tévképzeted okozta bukásod. Nem én, nem a Gotei juusantai, nem a túlerő! Elvakultságod lett végzeted!-
Hajába túrva fordult a megtépázott társaság felé. Szigorú tekintettel nézett rajtuk végig. Határozottan biccentve mondott köszönetet. Nem érezte fontosságát hosszas beszédbe kezdjen, vagy békítő hadjáratot szorgalmazzon. Ez a nap nem erről szólt. Mindenkit várt a pihenés. Meggyőződése volt találkozik még a jelenlévőkkel. Céljául tűzte ki felfrissült elmével vitassák meg a jövőt.
-Uraim, hölgyeim! Gyors felépülést kívánok legközelebbi, vélhetően kevésbé lehangoló körülmények között zajló találkozónkig!-
Kezével intve indult meg távolban álldogáló hadnagyához. Romok eltakarítása, shinigami-k erejének átszervezése, sérültek ellátása, halottak begyűjtése várt még rá. Teendők sora tornyosult előtte. Nem pihenhetett. Számára nem létezett megállás. Az élet ment tovább. Minden jelenlévőnek folytatódott saját története. Új célok, új élmények, új ellenségek vártak rájuk…