Hogy mit is rontottam? Nem, nem voltam figyelmetlen, azt hiszem, mindent jól csináltam egyetlen, apró mozzanatot leszámítva. Hű vagyok önmagamhoz, ez pedig olyan megtorlást vonz magával, amit megérdemlek. Ámde megérdemlem-e vagy sem, már kevésbé érdekel, hiszen legalább önmagam, igazán önmagam lehetek. Kérdés, vajon ki mikor is lehet igazán önmaga. Talán a leginkább akkor, amikor választások elé van állítva egy olyan helyzetben, ahol saját élete a tét. S még ha végzetesen meg is kínozzák, akkor is ott van még a személyiség, melynek ugyan felszínes részét eltörli a vér és a szenvedés, ugyanakkor kiemeli a lényeget, a valódi belső énedet. Kiemel mindent, amit szeretsz, és még inkább kiemel mindent, amit gyűlölsz. Én azt hiszem, szeretek gyűlölni. Bennem van, a részem, az énem egy része az, hogy gyűlölhessek, hogy tudjak gyűlölni. Ugyanakkor az is, hogy engem gyűlöljenek, hogy én csak még jobban tudjak gyűlölni.
Azt hiszem, tökéletesen értem, hogy Aizen miért tette ezt velem. Tudta, talán tudta, hogy én nem bírom őt tisztelni. Csak a félelemnek köszönhető az, hogy képes vagyok, vagy voltam őt követni. Mindezt nem azért tettem, mert tisztelném, nem. Hanem mert féltem. Féltem a hatalmától, féltem az erejétől, ám még inkább féltem önmagamtól. Féltem attól, hogy nem lesznek társaim, és nem lesz hová tartoznom. De mi van, ha nekem sosem voltak társaim, ha én mindig is önmagamra voltam utalva? Mert én vagyok, csakis én! Nem számít senki más boldogsága a sajátommal szemben, én pedig espada vagyok, tehát megtehetem, hogy egyszerűen félresöpörjek másokat csupán azért, hogy megtarthassam személyiségem, hogy hű legyek önmagamhoz, hogy büszkén pillanthassak a tükörbe és elmondhassam magamról, önmagam vagyok. Hisz ezért teszi Aizen is azt, amit. Azért söpört félre engem is, mint egy elhasznált papír zsebkendőt, mert egyszerűen megteheti, mert az útjában álltam, és mert ezáltal végre önmaga lehet. Hisz semmi sem fontosabb annál, hogy hű légy önmagadhoz, hisz ha nem vagy az, akkor nem vagy semmi. Nem igaz?
Én azonban nem leszek semmi, nem leszek senki, én igenis, valaki akarok lenni. Hosszú percekig csupán saját véremben áztatom magam, azzal az elégedett, kéjes mosollyal, ahogyan visszagondolok arra a pillanatra, amikor láthattam meghalni azt az espada társamat, akit mindenkinél jobban utáltam. Jól esett a látvány, élveztem. Sőt, még hasznot is tudok belőle húzni.
Ugyan levegőt csak szaggatottan kapok, sikerül kipréselnem magamból az asesinato curativo szavakat. Elhalálozott, velem sosem egyenrangú társam lélekszemcséit kezdem el gyűjtögetni, és a mellkasomon átívelő seb felé helyezem tenyerem. Egy hosszadalmas, fájdalmas folyamat veszi kezdetét, de nekem szükségem van erre, e nélkül tovább nem megy. A fájdalomtól végül a gyógyítás közben sikerül elalélnom néhány másodpercre, bár az is lehet, hogy percek vagy órák is elteltek azóta. Egyetlen egy dologban vagyok biztos, hogy ez mentette meg az életem. Tudom persze, hogy ez csak ideiglenesen stabilizálja az állapotomat, de arra éppen elég, hogy életben tartson. Egyelőre. Még mindig nagy rá az esély, hogy többé nem jutok vissza Hueco Mundoba. Vajon rám milyen túlvilág vár, ha meghalok? Volna-e esélyem arra, hogy lelkem megtisztítsák, és akkor vajon sikerül-e feledni mindazon szörnyűségeket, amiket az éhség tett velem? Vagy már túl szörnyű vagyok, és ezt sem érdemlem meg? Mikor lelhetek végre nyugalmat, mikor lesz vége mindennek?
Egyelőre azonban harcolnom kell; valószínű, már abba belehalok majd, ha resurrecciónomból visszaváltok, de nem vagyok az a típus, aki hagyná, hogy a félelem letaglózza. Kardomra támaszkodva tápászkodok fel a betonról, amit ezután kicsit megemelek, hogy parancsszavát hallassam.
- Itsuryuu chishio, intención de demonios! – hangzik határozottan, ám kicsit gyengén alapjába véve kicsit mély hangom. Zanpakutom pengéje rövid időre eltűnik, maszkom formája megváltozik, hátamból pedig kiszakadnak sárkányokéra emlékeztető szárnyaim, melyekkel azonnal a levegőbe is emelkedek. Sérüléseim a feloldott zanpakutom miatt eltűnnek, így újult erővel folytathatom a harcot. Az ötödik osztag jelenlegi kapitánya ugyan nemrég ellenfelem volt, most viszont az ő erejére is szükségem van, hogy legyőzhessük a közös ellenségünk. Hiszen így lehetek igazán hű önmagamhoz.
Bizonyára elég meglepetést okozhat számukra hirtelen újra felbukkanásom, de én már döntöttem. Nem vagyok a shinigamikkal, azonban veszteni valóm már úgy sincs, és akinek nincs veszteni valója, az szabadon dönthet arról, mit és hogyan és miért csinál. Kinyújtott mutatóujjamon bíborszínű energia kezd el materializálódni, a saját véremmel kevert Gran Ray Cerot pedig egyes egyedül a zsarnok felé irányítom. Azt hitte, nem lát többet? Valóban, hamarosan talán elérkezik az az idő is.

Hangos morajlások terjengnek a levegőben szerteszét. A hideg szél, szinte egyetlen egy hatalmas reatsu góccá sűrűsödik. Alkalmanként a hetven méter magasból akkora lélekenergia csap alá, hogy a lent tanyázó hollowokat a puszta jelenlét is megsemmisíti. Félelem lapulhat mindenki szívében, aki félt valamit. De nem ok nélkül teszik ezt. Sokuknak rengeteg veszteni valójuk van, feltéve, ha hagyják a zsarnokot diadalmaskodni. A csata, egyelőre még menthetőnek tűnik. Wonderweiss akciójának köszönhetően rengeteg hollow lepi el a harcterepet, ám a hirtelen létre jött szövetség hamar elintézi ezeket. Aizen ajkai ravaszul ívelnek felfelé Sierashi Yuusuke nem régiben emlegetett szavainak hatására. Csak egy kicsit emeli fel fejét, máris vérig nyilalló gyűlölet kaphat el valamennyiteket. Mindannyian tudjátok, hogy kiért jöttetek, s ő most egyértelműen dacol mindazzal, amit próbáltok elérni. Nyugodtan áll kiválasztott helyén, zsebébe illeszti kezét, s lehunyt szemmel vár valamire. Talán úgy tűnhet, mintha teljesen biztos volna a dolgában. Felfigyelhettek egy rendkívülien furcsa esetre. Aizen Sousuke reatsuja néhány pillanatra úgy tűnik, mintha megnövekedne, - ezzel arányosan a levegő nyomása megemelkedik - s majd egyszerűen eltűnik a lélekenergiája. A látszat azt sugallhatja, hogy ennyi volt. S lesznek olyanok, akik megkönnyebbülésként foghatják fel. Még sem lesz olyan nehéz megölni az áruló kapitányt?
Érdeklődve pillant végig Gin a levadászott ellenfeleire. Szórakoztatónak találja civakodásukat. Már nem is emlékszik, mikor volt igazából hasonló élménye Seireitei utcáin. Néha elgondolkodik azon, hogy vajon, ha nem Aizennel jött volna, akkor most ő is mellettetek harcolna? Csak egy hangos hümmögést enged meg magának, és egy jól irányzott shunpoval lép félre a felé irányított hölgyemény támadása elől. - Yare, yare..milyen mérgesek vagyunk ma! - Kerekednek el szemei, ahogyan a vaizard pillanatok alatt veszi célba védtelen vállát. Mindössze kamu az egész, rókaszerűen mosolyodik el, s kardjának tompa felével hárítja a támadást. Ezt követően megváltoztatja kardjának állását, kísérletet tesz egy megnövesztésre. Tehát, ha Masaki nem reagál időben, a növekedő penge egyszerűen a bordái között fog utat találni magának, egyenesen Hitomi felé. Akár így, akár úgy kirúgja magát a vaizardtól, és arrébb áll meg. Tekintete hosszasan Aizenre irányul. Valamiért furcsának találhatjátok az esetet, azonban mire cselekednétek, ő ismét megszólal. Hangja a végletekig komornak hallatszik. - Én a helyetekben nem pazarolnám az energiát. Hamarosan megkezdődik, miért nem nézzük meg együtt? - Résnyire nyílnak fel gyűlölettől fortyogó szemei. Visszapillant rátok. - A társatok, Sierashi..mit gondoltok, sikerül majd neki?
Aizen, amerre jár, társakra lel. De miért? Vajon mit tudhat ő, amit elődei nem tudhattak? Lehetséges, hogy valójában egy olyan igazságot kerget, ami nincs is. Ellopott egy eszközt, és megtévesztette az egész Tiszta Lelkek Városát, csak is azért, hogy céljait kellőképpen elérhesse. Eme célokban Tousen mindig is hűen segítette. Az igazságot fejtette ki neki a shinigami, roppantul manipulatív módon. Ennek fejében csatlakozott a volt kapitányhoz, és választotta főnökéül. Valóságos undor csap át mimikáin, ahogyan hallja az egyik vaizard szavait a véleményekkel kapcsolatosan. Tousen egyébként sem mindig a szavak embere, leginkább egy jól mozgatható katonára hasonlít, amit Aizen sosem félt kihasználni. Kioldja kardját a volt kapitány, és még csak meg sem próbál kitérni a Shiori által indított támadás elől. Egyszerűen megvárja, míg centikre legyen tőle, csak akkor shunpozik ez tőle, majd hátulról támad a nőre. De annál ravaszabb ő, hogy védtelenül hagyja hátát, így hát egy "Haien" kidout ereszt társára, aki jól láthatóan távol harcosnak minősül. - Rossz oldalon állsz. Gondolom meg sem próbáltad megérteni Aizen taichou helyzetét. - Suttogja a nőnek, akit kardjával támad. Természetesen alig észrevehetően, de bizonyos okból mintha egyenesen Shun felé terelné. Mi célja lehet ezzel?
Nyugalommal követte végig két szövetségese akcióját. Valahogy tudja, hogy nem fognak csak úgy rá támadni ellenségei, ahhoz ő túlontúl veszélyes ellenfél számukra. Amit akart e pillanatban, azt már azonban el is érte. Gyakorlatilag az espada tagjai közül mindössze Slarin az egyetlen, aki ellene fordulhat. S mi több, az előtte állók körében is roppantul nagy feszültséget kelthetett azzal, hogy bogarat ütött fülükbe az elveszett kapitányok hallatán. Felnyitja szemeit, és önelégülten pillant szemetekbe. - Féltek? Most, hogy nem érzitek a lélekenergiám nagyságát? - Kérdezi, azonban pillanatok alatt egy nagy méretű cero indul meg feléje a saját beosztottja részéről. Balgatag lenne, hogyha nem számított volna rá. A puszta tenyerével irányítja arrébb az espada ceroját, egyenesen Shun irányába. Erősen mély tónusú lila fény szabadul fel ekkor Aizen mellkasából, melynek hatására mindannyian (akik látják őt) pillanatnyi vakságban részesültök. Alakját ellepi a fény, s csak másodpercek után halványodik az egész jelenség. Igen, ahogy számolni lehetett, a Hougyoku elkezdte viselőjének átalakítását. Aizen létének emberi jellemzői elmosódni látszanak ebben az állapotában. Testét tompa fehér, vastag, bőrszerű páncél lepi el (arcát is bele értve ). Szemei szinte a holdfogyatkozásra hasonlító sötét "gömbökké" alakultak, s arca groteszkül irreálisnak hathat.
- Hadou no hachijuuhachi, Hiryu Gekizoku Shinten Raihou! - Magas, szinte elemi erővel tör ki kezéből a pusztító erejű hadou, melyet egyenesen a társaság irányába ereszt. Aizen láthatóan most kezdi el tesztelni a Hougyoku által szolgáltatott erőt. Hideg nyugodtsággal, mégis gyors ütemben halad a levegőben, egyenesen Akane taichou irányába, zanpakutoját maga mellett tartva. Egy gyorsan célzott vágással akarja kiiktatni a nőt, viszont számolnia kell társai ellentámadására. Hangos, kard általi csattanások zaja lepi be a környéket. Aizen fizikai teljesítménye számtalanszor söpri el az elé kerülő ellenfeleket, de egy pillanatban egyszerűen megáll. - Észre sem vettétek, hogy kihúztam a zanpakutomat, nem de bár? - Vészjósló hírrel fogad benneteket. A kérdés csupán az, hogy mit kezdtek az éppen kialakuló helyzettel?

A csata tomboló fergetege haragos viharrá erősíti a kezdetben még gyenge hóesést. A lélekenergia szinte tapinthatóvá válik a levegőben, midőn egyre-másra csapnak össze az ellenfelek, nem ismerve könyörületet. A gillianok kiirtása nem volt túlzottan megerőltető feladat, habár valamiért úgy érzem, ez csak arra volt jó, hogy eltereljék a figyelmünket. Aizen nem reagál se szavaimra, sem pedig fenyegetésemre, hanem inkább felvillantja a szokásos önelégült mosolyt, ami akkor is az arcán terpeszkedett, amikor elhagyta a Seireiteit. Némileg megnyugtatónak találom a tényt, mely szerint Hitomi pont Masaki mellé sodródott és habár az egykori kapitány modora hagy egy kevés kivetnivalót maga után, nem sokan vannak ebben az összevisszaságban, akik Nála erősebbek lennének. Tekintetem így ismét célpontunk felé fordítom vissza, miközben meghallom Hanae szavait. Enyhe fejrázással válaszolok az burkolt megrovásra, természetesen eszemben sem volt egyedül megrohamozni… most már. Alkalmi kupaktanácsunknak hamar sikerül véget vetni, mivel minden zselécég pártfogója éppen nagy puffogtatásba kezd. Nem tudom mit akar ezzel elérni, de jól láthatóan eddig sem sikerült megfélemlítenie senkit az erejével, szóval számomra ez csak felesleges energiapazarlásnak tűnik. A kisugárzás eltűnése gúnyos vigyort csal az arcomra, Én megmondtam, besült a rendszer, most már mindegy! Meg van ez bolondulva, eddig sem volt okom a félelemre, azután sem fogom elkezdeni összecsinálni magam. Ezzel szemben a semmiből érkező Cero nem kis riadalomra ad okot, ám érthetetlen módon elkerül Minket és Las Noches urának irányába száguld. Ennél azért nagyobb kihívásra számítottam, még csak elő sem kellett vennem a lélekölőmet és máris vége! Aha, legalábbis így lett volna a legoptimálisabb…
A vörös halálsugár úgy pattan le a tenyeréről, mintha valami vízipuskából lőtték volna ki. Kezd olyan érzésem támadni, miszerint nem is annyira flúgos ez a csávó, mint amennyire látszik, ráadásul egész okosságokat mond, vagyis tényleg nem porladt el az átlagosnál jóval hatásosabbnak látszó támadásban. Mindazonáltal egészen ostoba dolog volt a hamvaiból feltámadó arrancar tette, s habár valójában nem vagyunk szövetségesek, azért máskor jobban odafigyelhetne hogyan és hova céloz. Napirendre térve az Espada váratlan pártfordulását követően kezdene szerénységem is valami destruktív alkotásba, viszont mielőtt még akár egy lépést is tehetnénk, főellenségünk mellkasából hátborzongatóan lilás fény kezd sugározni. Előre rosszat sejtve emelem feljebb fegyverem, mialatt a hógolyó parancsolója először kanállá, majd ezt követően ufóvá változik. Eddig sem volt egy matyó hímzés, ám ha ez lehetséges, még a szokásosnál is rusnyább lett. Ugyan a 13. osztag vezetője magára vállalta a hátvéd szerepét, a szemből érkező hadout mégsem tudom teljesen figyelmen kívül hagyni. Remélem, egyértelművé válik számára is a ki nem mondott terv, mely alapján kivédem a sárkányágyút, ezalatt Ő is visszatámadhat valami hasonló kaliberű tűzijátékkal. Kardomat vízszintesen mellkasom elé tartva kezdek hadarva idézésbe, jobb lesz egy megerősített védelmet felhúzni, hiszen fogalmunk sincs, hogy milyen plusz képességeket kapott Hougyoku beültetésének hála. Íriszeimben tompán villan fel reiatsum árnyéka, midőn karjaimon végigfutva a tenyereimben koncentrálódik. A szavaknak hatalmuk van, ezt most érezhetem leginkább, hisz’ minden kiejtett hanggal egyre határozottabb és határozottabb pulzálás kezd érződni végtagjaim felől. Egy szökkenés előre és remélhetőleg mindenkinek van annyi esze, hogy mögém helyezkedik.
- Bakudou 81: Dankuu! – a parancs kimondása után egy tizedmásodperc alatt épül fel a pajzs, amit pontosan ilyen helyzetekre fejlesztettek ki. Tegyen szert akármekkora hatalomra, nincs az az isten, hogy képes legyen egy kántálással megtámogatott, kidou-mester által létrehozott akadályt széttörni egy kilencven alatti mágiával. Elgondolásomnak megfelelően tényleg kitart a fal, azonban valamiért rossz érzés lesz úrrá Rajtam. Ez nem volt egy túlzottan komoly akció, a hanglejtés és a nemtörődöm célzás egyértelműen kérdéseket von maga után. Vajon miért nem használt teljes idézést vagy erősebb démonmágiát? Talán még Ő sem teljesen tudja milyen rettenetet szabadított el, jobbnak látja először kipróbálni új játékszerét. Amennyiben tényleg ez áll a háttérben, akkor nem szabad hagynom kibontakozni. Utódjára támadva próbál meg ezúttal közelharcba bocsátkozni, amiben viszont jómagam is elég képzettnek vagyok mondható. Akane kapitányt megtámogatva suhintok az elmutálódott shinigami karja felé, ám ekkor olyan játszi könnyedséggel veri vissza csapásomat, mintha gyermek lennék és fakarddal hadonásznék. Az igazat megvallva úgy is nézhetek ki, miután jópár métert követően tudok csak lefékezni a hárítás által keltett lökéshullám következtében. Gyorsabb és erősebb lett, viszont ettől függetlenül bizonyosan megvan a gyengéje, csak még rá kell jönnünk! Mondandója egy pillanatra kibillent koncentrációmból, először le sem esik, mire célozgat ez a majom. Kit érdekel mikor húzta elő a kardját, anélkül hogy lehetne vívni? Hülye! Fejemet csóválva kezdek mormogni balgasága hallatán, aztán néhány másodperc múlva hangos káromkodás csúszik ki a számon. Ha sikerült aktiválnia zanpakutuoja shikai szintjét, akkor mindannyian elvesztünk. Fogaimat csikorgatva húzom elő saját lélekölőmet, a kialakult helyzet magasabb megerőltetést kíván. Nem azért jöttem el idáig, hogy veszítsek!
- Me ga samero, Dotonryuu! Sabaku no Arashi! – a hívószavak elhangzását követően fegyverem fényesen felizzik és változásba kezd, de rövidesen ezernyi apró kőszilánkká omlik szét. Nem túlságosan nehéz adott számú csapást kivédeni bizonyos időintervallumon belül, ellenben ha több száz kis ellenfélre kell figyelni, amelyek egyszerre csapnak le, szinte lehetetlen a hárítás. Ezen gondolatmenet alapján küldöm előre sárkányom „pikkelyeit”, a lehető legjobban próbálva lefoglalni Aizent ezáltal, lehetőséget biztosítva a többiek számára valami monumentálisabb kivitelezésére, mivel azt be kell látnom, hogy egy egyszerű feloldással még Én sem leszek képes diadalt aratni.

Volt valami abban a fickóban, ami miatt nem igazán ébredt fel a szimpátiám iránta, és ami azt illeti, szavai tökéletesen alátámasztották a sejtésemet vele kapcsolatban. Ellenfelünk sem volt éppen bizalomgerjesztő a sunyi mosolyával, de a vaizardnak ez az egyetlen momentum elég volt, hogy kedvem legyen jó alaposan fejbe kólintani azért, amiért ilyen... ilyen bunkó és alpári és... >.>
- Mattaku... Tudod mit? Ha már ilyen kedves vagy, csak arra fogok törekedni hogy az utadban legyek, vili? - válaszoltam sértődötten és felháborodottan, kidagadt homloki erekkel, nem sokon múlott hogy ne szóljak vissza valami nagyon nem nőieset Látva ezt a két mintapéldányt, lassan kezdem azt hinni hogy az összes shinigami-hollow keverék defektes valahol, remekül reprezentálják a fajukat, ha az a céljuk, hogy ne legyen róluk jó véleményem. Yuu-chan legalább a flúgossága ellenére tud normális is lenni, ellenben erről az alakról el se tudtam képzelni...
Egy pillanatra becsuktam a szememet és vettem egy mély levegőt, nem fogom magam felhúzni rajta, amikor a szemünk előtt van valaki, akit le kéne győzni. A csapatmunka valószínűleg teljesen esélytelen, de megpróbálhatom még a javamra fordítani ezt a kis civakodást, és a férfi támadásaihoz időzítve a sajátjaimat meglepni a rókaképűt. Nem lepett meg, hogy kisülésemet könnyedén elkerülte, távolról indult és egyenes vonalban támadtam szembe vele. Annál inkább meghűlt a vér az ereimben, amikor "partnerem" rárontott, minden stratégiai érzék hiányáról tanulságot téve pontosan velem egyvonalban helyezkedett o.O"
- Baka... - mormogtam az orrom alatt miközben elszökkentem oldalra, hogy még véletlenül se indíthasson az áruló shinigami olyan támadást, amivel mindkettőnket meg tud célozni egyszerre. Már csak az hiányzik, hogy valami elől félreugorjon a férfi, és hirtelen egy kidouval vagy ilyesmivel találjam magam szembe Futás közben balommal a szoknyám rejtekében bújó dobókéseimhez nyúltam, és az ujjamat beleakasztva az egyikbe húztam elő a kiválasztott fegyvert, hogy aztán megtorpanjak, és megvárjam a vaizard következő támadását. Ám a harc megáll, ahogy ellenfelünk elrúgja magát és megáll a levegőben, tekintetét pedig arra az Aizenre függeszti. Az én tekintetem az őt körül vevő csapatra vetül, főként Yuu-chant figyeltem, de aztán felfedeztem még egy ismerős arcot, akit abban a fura álmomban láttam, amiben beszippantott egy féreglyuk és egy párhuzamos világban kötöttem ki. Ott ő ember volt, de pontosan ugyanúgy nézett ki... mínusz a hollow-maszkot. Kicsit értetlenül pislogtam a nőre, leginkább azért mert az álmomon kívül még biztos hogy nem láttam sosem, pláne mivel arrancar... Mindegy, meg is ráztam a fejem, nem szabad hogy elterelje valami a figyelmemet.
- Nem kérek a tanácsaidból, és egyáltalán nem mozizni vagyok itt! Yuu-chan pedig tud vigyázni magára, egyáltalán nem féltem! - feleltem a shinigami nyájas szavaira. Tele voltam energiával, ha ő nem mutat agressziót, majd én megteszem. Üres jobb kezemet a magasba tartva elektromosságot generáltam körülötte. A felettünk lévő felhőréteg töltését szándékoztam birizgálni kicsit, a célom pedig az volt, hogy természetes villámokat generáljak, melyek abból adódóan, hogy ellenfelünk tartózkodik a legmagasabban, a kezében lévő kard oda fogja vonzani a kisüléseket. Az oka mindennek az volt, hogy a vaizardnak teremtsek esélyt egy sikeres támadásra, remélem lesz annyi esze, hogy nem fogja kihagyni a lehetőséget. Úgy terveztem, hogy közben előkészíthetem a kezemben lévő kunai köré a megfelelő erősségű elektromágneses teret, és a férfi támadását követve kilőhetem a kést a halálisten felé a hangsebesség háromszorosával. Remélhetőleg most nem fog "társam" bemozogni elém, hogy eltakarja a célpontomat :/

Aizen vs Yuusuke (Hanae, Akane, Slarin)

Némán figyel titeket. Érdeklődve várja, mit reagáltok kérdésére. Tény, már kezében tartja lélekölőjét, azonban annak egyszer sem láttátok jelét aktivizálta volna személyiségéhez tökéletesen illő képességét. Mire akart utalni? Próbálná bennetek elhinteni a bizonytalanság csíráját, bárhol lehet? Szemfényvesztés áldozataivá váltatok? Akárhogy legyen, egyetlen Aizen áll előttetek. Ti döntésetek rátámadtok vagy sem. Lépésetek következményeként fennállhat a veszély egy társatokra rontotok. Aljassága határtalan és egyértelműen élvezi mindannyian kezére játszotok. Roppant mód szórakoztatja esetleges hezitálásotok. Arcjátékán jele sem mutatkozik, de szavaiból és pökhendi tartásából napnál világosabban kiderül, ura bármilyen kialakuló helyzetnek.
-Támadj, Sierashi Yuusuke!-
Nyújtja feléd karját várakozóan. Hasztalan mozdulatnak tűnhet, mindaddig míg azt nem észleled, tenyeréből homok pereg a földre. Honnan lenne? Merről került kezébe? Egyszerűen provokálna, vagy előre kiszámította mit fogsz tenni? Időd sincs gondolkozni. Következő pillanatban eltűnik szemeid előtt. A levegőben kavargó porszemcsék szanaszét rebbennek, s mindez bőségesen elegendő több megmagyarázhatatlan esemény történjen. Aizen alakja közvetlen mögötted bukkan fel. Kardja leeresztve pihen kezében. Testén egyetlen sérülés sem látható. Mi lett Dotonryuu-val? Hova lett támadása? Remek kérdés, azonban tested helyetted is választ szolgáltat. Hosszanti vágás szeli ketté mellkasod. Égető fájdalom jár át. Mikor keletkezhetett? Lényegtelen. Ott éktelenkedik rajtad és észre sem vetted mikor kaphattad. Aizen követhetetlen gyorsasággal rendelkezne? Még is aktiválta képességét és kénye kedve szerint veszi fel társaitok alakját?
-Ön következik a sorban, Akiyama Akane?-
Tekint a cero-t kivédő kapitányra, ki shikai alakját aktiválva néz vele farkasszemet és kívánja ketté vágni az árulót. Tisztában van vele, ebben az állapotban sokkal élesebbek utódja érzékszervei. Valószínűleg azért küldhették őt, hátha észre vesz apróságokat, amiket a többi shinigami nem képes. Abban bízhattak a kapitány, talán ráérez Aizen előbbi kérdésének igazságtartalmára. Egyértelmű nem hagyhatta egyenes választ kapjon ellenséges tábora. Még se kapkod. Játszi könnyedséggel tér ki a csapás elől és állítja meg a pengét egyetlen ujjával. A mozdulat ismerős a recept jól bevált. Amint behajlítja mutatóujját rengeteg vágás keletkezik Akane testén. Az ötödik osztag vezetője már magáénak tudhatná a sebeket, azonban a hármas fogat hátvédje, épp időben cselekszik. Kihasználva Aizen figyelmének megoszlását egy kettős idézéssel teszi mozgásképtelenné - Bakudou 61: Rikujoukourou és Bakudou 49: Kuro Shitsui-. A páros offenzíva, ennyivel nem ér véget. Gyenge próbálkozásnak minősülne. Akane kihasználva az alkalmat vált fogást kardján és döfi keresztül Aizen mellkasát. A küzdelemnek úgy tűnhet vége. Vér bugyog fel a férfi szájából. Szemeiben hitetlenkedő döbbenet tükröződik. Nem hiszi el vereséget szenvedett. Nem hiszi el ilyen könnyen besétált a csapdába.
Mindannyian fellélegezhetnétek, sikerrel jártatok, ám az ünneplés elmarad. Másodpercek töredéke alatt Slarin veszi át Aizen helyét. Őt szúrtátok le. Az áruló shinigami továbbra is szabadon mozog. Hol lehet? Egyértelműen Slarin eddigi tartózkodási helyén. Mire a bűvöletből felocsúdnátok, újra mozgásba lendül. Ki veszi észre? Tudtok reagálni? Yuusuke képes időben segítségetekre sietni? Slarin alkalmas még a harcokra? Megannyi kérdés suhanhat át agyatokon. Egyetlen ellenségetek az idő. Aizen nem vár döntésre jussatok.
-Hadou no Hachijuuhachi Hiryu Gekizoku Shinten Raihou!-
Válaszol, szemérmetlen módon kidou-ra kidou-val és természetesen az életére törő hármast veszi célba. Játszadozik veletek. Élvezi azt tehet, amihez kedve támad. Arcotokra kiülő érzelmek is kedvére tesznek, ahogy látjátok a felétek közeledő technikát. Aizen szem előtt tartva Seiretei két legerősebb démonmágia használójával zárta össze a sors, nem bízza véletlen támadásait. Az első varázslat árnyékában egy másikat indít - Hadou no nanajuu san: Souren Soukatsui-. Érdeklődve szemléli észre veszitek e turpisságot és mit válaszoltok rá. Nagyképűségét kifejezvén hátat fordít nektek. Hatalmas, védtelen felületet kínál támadásra. Ordít a pillanatért, valaki rárontson. A triónak nem ártana együttműködnie. Talán egy közösen kivitelezett támadás beválthat. Persze, ha sikerrel túljut a bivalyerős démonmágián és képes villámgyors ellentámadást kezdeményezni.
Az esetleges zavaró tényezőt, személy szerint Sierashi Yuusuke-t nem kívánja a hölgyek közelébe engedni. Azt sem óhajtaná, ha a férfi felhívná a társaság figyelmét a közelgő veszélyre. Őt venné célba? Nyugodt lépteiből semmi sem szűrhető le. Titokzatos és bosszantóan felvágós.
-Mi a következő lépésed? Démonmágia? Nem, annál önteltebb vagy. Meg akarsz lepni. El kívánod érni, csodáljalak. Épp, oly hitvány vagy, mint én. Az egyetlen különbség én beismerem, mire vágyik a szívem. A te bukásod ez okozza, Sierashi Yuusuke. Megtagadod valódi céljaid. Sóvárogsz a hatalom után.-
Rövid monológja záró szavait közvetlen melletted hinti el. Fülbemászó dallamként duruzsolja füledbe. Hogyan reagálsz szavaira? Biztos jó ötlet megtámadni? Mi történik, ha még mindig be kíván csapni képességével és egy társad vágod le?

Tousen vs Shiori (Shun)

A kötés fekete fonalai elemi erővel rántják le Tousen magatehetetlenné váló testét. Hatalmas porfelhőt kavarva robbant krátert a város betonzatába. A kidou tökéletesen működött. Az egér csapdába került. Minden tökéletesen elő van készítve. Hatalmas súlyok tartják fogva az áruló férfit, aki könnyű célpontot szolgáltat Shun-nak. A vaizard nő szigorúan összeráncolt homlokkal biccentett társa felhívására. Megértve szándékait, azonnal reagál. Maszkját lehívva gyűjt cero-hoz szükséges energiát shikai-ban tündöklő pisztolya elé. Addig növeli méretét, míg tekintélyes gömb nem keletkezik, ami kellő erővel bírhat egy Tousen szintű féreg megsebesítéséhez. Miután elegendőnek érezi a pusztító erőt, meghúzza a ravaszt. Fegyvere dörrenésével egyidejűleg hosszú cero szeli ketté az eget, egyenesen a kötés alatt sínylődő férfi felé tartva. (sikíts rám, ha félre értettem a képességet>w<)
A cero óriási robajjal csapódik be. Telitalálatot könyvelhető el. A nagy felfordulásban, valamit nem vehettek észre. Tousen, szándékosan hagyta lebénítsa a démonmágia. Feltűnően könnyen engedte fogságba ejtsék. Az oka egyszerű volt. Megjátszotta a sarokba szorított vad szerepét. Kihasználta azt a néhány másodpercet, ami amíg a kötés maximálisan kifejthette erejét és egyetlen mozdulatot tett. Tenyerét fejére helyezte, ezzel megidézve egész fejét, nyakát és vállait borító, hófehér csontmaszkját. Ennek a trükknek köszönhetően, könnyedén vészelte át a elementális támadást.
-Hollow a hollow ellen. Így már fair az ütközet.-
Jegyzi meg színtelen hangon, ahogy cero-tól szaggatott ruhájában lerázza magáról a kötés maradványait. Testét több vágás, égés szeli át, bal karja talán több helyen is törést szenvedett. Rossz bőrben van, sajnos átmenetileg. Súlyos sérülései egyik pillanatról a másikra tűnnek el. Arrancar-okra jellemző, ám annál gyorsabb regeneráció pörög le ellenfelei szeme előtt. Természetesen nem sokáig marad tétlen. Amennyiben Shiori úgy határoz megtámadja a csont karmokkal, mozdulatai elől könnyedén hajol el, vagy vág vissza pengéjével. Láthatóan nem csak külseje, de sebessége is növekedett. Vaizard-okhoz hasonlóan az ő képességei is szintet léptek a maszkra hasonlító fejvedő előkerültével. Sőt, hozzá szokatlan módon fizikális támadással válaszol. Ahogy alkalma nyílik rá, megkísérli baljával megragadni Shiori karmait és kardja markolatával erőteljesen hasba vágni. Sikertől, visszavágástól, reakciótól függetlenül magasabb pontra szökken. Tisztes távolba kerülve a párostól aktivizálja kardja shikai képességét. Lenézne titeket? Tesztelné türelmetek? Miért nem használja bankai-át?
-Suzumushi Nishiki: Benihikō!-
Parancsot követően ismert látkép terülhet szemetek elé. A félkört leírt zanpakutou pályájáról több száz penge hasít levegőbe. Átláthatatlan nyílzáporként süvít célpontjai felé. Ezt követően meg se várja ellenfelei következő lépését. Érzékelhetően sietős dolga. Pusztán lélekenergiát ellenőriz, ne keveredjenek vaizard ellenfelei túlságosan messze. Miután meggyőződik róla, hol tartózkodtok, rideg hangon veti be következő lépését.
-Bankai! Suzumushi Tsuishiki: Enma Kōrogi!-
A gyűrűkből álló, éjfekete sátor ballonként fújódik fel a hármas körül. Az óriási vákuumon belül, szinte azonnal megszűnnek az érzékek. Nem érezhető lélekenergia, nincs hallás, látás, szaglás. Egyedül a tapintás működik. Feladat egyszerű, de sokkal nehezebben kivitelezhető, mint gondolatban lejátszani. A képesség megszüntetéséhez meg kell érinteni a hétköznapi katana-ként jelen lévő kardot, vagy magát Tousen-t. A dolgot, azonban nehezíti, hogy a férfi szabadon mozog, míg áldozatai érzékek híján, olyanok, akár a szedált zombik.

Gin vs Hitomi, Masaki

Sunyi mosolya egyetlen pillanatra sem fagy le hosszúkás arcáról. Kicsit sem érintették meg az ellenséges szavak. Leperegtek róla a dühödt felmordulások. Továbbra is nyugodt, kiegyensúlyozott, idegesítően magabiztos. Lerí róla nem levegőbe beszél. Minden egyes kiejtett betűt véresen komolyan gondol. Tökéletes alattvalóként hisz Aizen erejében és a ti bukásotokban. Bosszantóan tükrözi arca, mennyire elkönyveltnek véli az ütközetet. Az ő szemébe halálra ítélt szemetek vagytok. Pontosabban Aizen szemében. Az mi járhat az ő ravasz agyában rejtély marad. Színpadiasan hozza eddigi szerepét. Nem törődöm könnyelműséggel kezeli minden agresszív megmozdulásotok.
-Figyelemre méltó bátorságod, kicsi lány! Meglátjuk meddig marad így.- Húzza szélesebbre sunyi vigyorát, ahogy elereszti füle mellett Masaki szitkozódásait. Nem kíván értelmetlen civakodásba bocsátkozni. A vaizard felől érkező felesleges szócséplés nem tartozik a kultúrált beszélgetés fogalomkörébe. Inkább nevetségesen primitív, akár gazdája a lopakodó róka szemében. Immáron biztossá váló tárgyalási kudarcát látva kósza pillantást vet Aizen felé. Némán kér tőle bocsánatot, amiért nem képes befolyásolni titeket. Bemutott rövidke mozdulatával nem csak alázatát fejezte ki, hirtelen megváltozott hozzáállása is. Nem az előbbi sunyi róka tekintett le rátok. Ravasz mosolya mögött ott lapított a néma fényegetés. Arckifejezése hűen tükrözi az elkövetkezendő percekben mutatott viselkedését. Komolyan kezdte venni az ütközetet. Wakazashi-ját rá jellemzően behúzott könyökéhez húzva készül a felé érkező Masaki-val történő találkozásra. Meglepettséget szimulálva könyveli el a shikai alakú kard képességét. Száját alig észlelhetően eltátva ad ki „oh!” felkiáltást, miután pengéje zavartalanul áthalad a vaizard-én. Mutatott reakciója, természetesen átmeneti. Gyorsaságát kihasználva vág vissza és indít megszámolhatatlan mennyiségű, szögű, formájú döfést az egykori kapitány felé. Felvenni vele a tempót szinte lehetetlen. Épp elég energiát emészhet fel a védekezés. A sorozatot egyedül Hitomi villámai szakíthatják félbe. Hatalmas robajjal megannyi természeti jelenség csapódik be a páros közelébe. Mi történik? Láthatóan célt ért a támadás. A földet érő villámok kiváltotta porfelhőből, azonban senki sem kerül elő. Hosszú másodpercekre síri csend telepszik a csatatér ezen felére.
-Ijesztő! Igazán ijesztő páros vagytok. Nem jövök el a kellő pillanatban nagyobb bajom esik.-
Csendül fel hangja valahonnan a leülő por közeléből. A Hitomi-t érő hosszabbított penge, azonban nem onnan érkezik. Háta mögül bukkan elő Shinshou villámgyorsan megnyúló hófehér alakja. Amennyiben, látatlanul eldobod a kunai-okat semmit sem találsz el. Az ex-shinigami, rafináltan kihasználva zanpakutou-ja képességét nem tartózkodott mögötted. Kardját fél kör ívben hajlítva került meg és ugyanott állt, ahonnan előbb hallottad hangját. Az immáron elülő porfelhő mögött ácsorgott egy nagyobb törmeléken. Ha észleled a turpisságot és célzottan rá küldöd a kicsiny fegyvereket, meglepetten kell tapasztalnod képes kivédeni őket fegyverével. Létezik, ennyire gyors lenne? Gyorsabb, mint a hangsebesség?
-Elismerésem.-
Rázza meg jobb karját, amiről könyöktől lefelé földre hullik hófehér egyenruhája. A viseltesen megszaggatott anyag, egyértelműen Hitomi villámainak eredményét hirdették. Tehát a támadás nem könyvelhető el teljes kudarcnak. Az egyetlen személy, aki még nem került elő az Masaki. Kivédte a villámokat? Megsült? Ha nem, hova lett? Rejtély. A sunyi róka azonban nem teketóriázik. Játékos hangnemben ejti ki a következő szavakat.
-Ban…kai, Kamishini no Yari!-
Kicsiny fegyverét egyenesen Hitomi-nak szegezi. Jogosan várható valamilyen hatalmas támadás, hiszen a shinigami-k második szintű képessége nem csak destruktív erejéről, de méretéről is hírhedt. Szavait követően, azonban alig tapasztalható változás. A várva várt jelenség vagy meg sem történt, vagy gyorsabban lezajlott egyetlen pislantásnál. Valószínűleg utóbbiról lehet szó. Ha kellő koncentrációval figyelték karját, észlelhették, mintha nyúlni kezdene pengéje, azonban a következő momentumban, ugyanolyan kicsi volt, mint az eddigiek során. Az egyetlen árulkodó jel a Hitomi mögött félbe hasított épületek morajló összeomlása. Mi történhetett az ember lánnyal? Sikerült kikerülnie? Valahogy kivédte a kígyóként kúszó képességet?

Ideiglenes partnerem megnyilvánulásai egyre inkább nekem voltak kellemetlenek, nem igazán fűlött hozzá a fogam, hogy ezzel az alakkal együtt mutatkozzak, nem hogy harcoljak Összhangunk valahová a nulla felé konvergált, nekem úgy tűnt, hogy kábé semennyire nem zavarja őfelségét, hogy ketten vagyunk egy ellen és jobb esélyünk van, ha összedolgozunk. Megy a saját feje után, aztán várja, hogy csodát tegyek, vagy valami ilyesmi... Mattaku ^^" Én viszont csak azért is ki akartam használni az előnyünket, hogy egyszerre kétfelé kéne figyelnie az ellenfélnek, akinek mellesleg a folyamatos sunyi vigyora legalább ugyanolyan zavaró volt, mint a vaizard ocsmány beszéde. Igyekeztem nyugodtnak és higgadtnak maradni, hiába irritált ez a kettő. Nem veszíthettem el a koncentrációm, ez a harc teljesen másmilyen, mint amit az espada ellen vívtam. Ott belefért, hogy ne vegyem száz százalékosan komolyan a küzdelmet, ez a shinigami viszont bizonyított, hogy nem szabad alábecsülni.
Míg én a megfelelő körülmények létrehozásával bíbelődtem, társam persze beugrott harcolni ahelyett, hogy várt volna egy percet és kihasználja, hogy Gin nem akar támadni. A felhők közt morajló villámok azt jelezték, hogy jó úton haladok, viszont csak fél szemmel tudtam követni, hogy mi is történik a párossal. A szürke hajú arcán mintha már másféle vonások ültek volna, kevésbé volt játékos az arckifejezése, a mozdulatai pedig követhetetlenül gyorsak voltak. Ha egy ilyen támadás érne engem, azt hiszem esélyem se lenne, annyira nem vagyok jó vívó, sőt :/ Koncentrált arckifejezésem alábbhagyása viszont arra utalt, hogy végeztem a környezet elektromos terének megformálásával, innentől pedig minden a természeten múlott. Pillanatokon belül be is csapott az első villám, majd jó néhány másik is lesújtott a "tangózó" párosra. A vaizard épsége nem érdekelt, tűnt olyan erősnek, hogy képes vigyázni magára, meg ha már ilyen nagy a szája, akkor el is vártam tőle, hogy ne essen bele a támadásomba. A villámok erejétől viszont még én is hátrahőköltem, a fényjelenségtől pedig szememet eltakarva védekeztem. Várakozóan pillantottam fel a keletkező porfelhőt vizslatva, támadásom eredménye után kíváncsiskodva. A rengeteg szálló részecske miatt nem tudtam betájolni, hogy mi merre van, zavarták az érzékelésemet. Szememet résnyire összehúzva kerestem az árnyékokat, de végül egy cinikus hangot hallottam meg, a kezemben lévő dobókést pedig ebben a pillanatban már célzásra is emeltem. Csakhogy megéreztem, hogy a hátam mögül érkezik valami, a visszaverődő elektromágneses hullámok középmagasan érkező, gyorsan közeledő lapos tárgyat jeleztek. Hatalmas lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, teleportáltam feljebb jó két méterrel mielőtt elért volna a megnyúlt kard. Nem onnan érkezett, ahonnan a hangot hallottam, de egy pillantás oldalra elegendő volt ahhoz, hogy az érkezési szögből rájöjjek a turpisságra. Míg a gravitációnak engedelmeskedve leestem, újra célzásra emeltem a karomat, és egy pillanattal később már ki is lőtt belőle a kunai, átfúrva a porfelhőt, és egyenesen az áruló felé haladva. Csakhogy hiába ez volt az egyik legerősebb támadásom, a felhevült tárgy egy kardon kapott mandinert... ugyanazon, amely az előbb még alattam repült el.
- Nem hiszem el, ekkora sebessége nem lehet... - hitetlenkedtem összeráncolt szemöldökkel a mutatvány láttán. Villámgyors volt és trükkös, de a villámok legalább hatottak, elnézve az elszakadt uniformisát. A törmelék leültével szememmel a kőbunkót kerestem, de sem vizuálisan, sem máshogy nem érzékeltem a jelenlétét. Hova a fenébe tűnhetett el? >.> Biztos voltam benne, hogy egyedül nem bírok ezzel az alakkal, nyilvánvaló volt, hogy sokkal erősebb nálam, és talán még nem is mutatta meg a teljes erejét. Kuso...
- Bankai... o.O - kardomat azonnal előkaptam és védekezően emeltem magam elé. Tisztában voltam vele, hogy nem tréfadologgal nézek szembe, még ha olyan látványos változás nem is történt, mint mondjuk Yuu-chan bankaiakor. Az erőnövekedést azonban így is éreztem, és ez elég volt ahhoz, hogy összpontosításom a maximumra törjön. A következő pillanatban viszont erős fájdalmat éreztem a vállamban minden koncentrációm ellenére, mögöttem pedig hatalmas robajjal omlott össze egy épület. Sokkosan hőköltem hátra, bár valamiféle mozgást észleltem, nem láttam semmit. Mégis, a ruhámon terjedő vérfolt arra utalt, hogy valami megsebezte a vállamat. Fájdalmasan felkiáltva rogytam térdre, és a fájó ponthoz kaptam fogamat összeszorítva. Fél szememet nyitva tartva pillantottam fel a férfire.
- Mit csináltál? - nyögtem ki a kérdést, zavart hogy nem tudtam mi történik körülöttem. Milyen képessége lehet? Volt mozgás... olyan gyors lenne, hogy az emberi szem képtelen érzékelni? Vagy valamit közvetlenül a testemmel tett? Esetleg becsapta az érzékeimet? Nehezedő légzéssel, vállamat szorítva álltam újra talpra, igyekezvén leküzdeni a fájdalmamat, ami a vállamból sugárzott szét a testembe. Gyűlölettel teli pillantással pattant fel a szemem, a kíntól átszakadt bennem valamiféle gát. Felszabadult a lélekenergiám, az általam kibocsátott elektromágneses teret megváltoztatva pedig mikrohullámú sugarakat küldtem ellenfelem kardot tartó keze felé, majd megragadtam a képzeletbeli kezeimmel a vasbeton törmelékdarabot, melyen Gin állt, és imbolyogva felemeltem a levegőbe. Így akartam megzavarni a férfit, hogy kicsit kibillentsem az egyensúlyából, és talán fegyverét is kiejtse a kezéből, a következő pillanatban pedig valóságos felhő csapódott ki a romok alól, fekete színben játszva, és igyekezve körbevenni a shinigamit. A hatalmas mennyiségű vaspor nagy erővel zúgott a pontba, ahol az áruló állt azzal a céllal, hogy összezúzza a testét puszta tömegével. Nem kíméltem, nem kímélhettem azzal, hogy visszafogom magam. Még ha az ilyen erejű támadásoktól hamar ki is fáradok, nem volt más választásom.

A kétség fagyos marka alig észrevehető módon fonja körbe szívemet. Ostoba dolog lenne engedni a provokációnak, de mégis az ellenfelünkből sugárzó önteltség szinte ordításra késztet. Sosem tűrtem el senkitől, hogy lenézzen és ez alól még Aizen sem képez kivételt, birtokoljon most akármekkora erőt. Nem tudom igazán értelmezni az előbb hallott felhívást, hiszen támadásom már úton van, rövidesen ezernyi penge fogja körülfogni, amik elől kitérni nem egyszerű feladat. Elegendő egy pislantásnyi ideig lankadni hagyni figyelmemet, máris megtörténik a baj. Jobban megszemlélve kinyújtott kezét fel vélem fedezni a jelenséget, ami aggodalomra adhat okot. Markából homok pereg ki, viszont több emeletnyi magasságban csupán egyetlen helyről szerezhette meg eme matériát. Használt technikám jól észrevehetően eredménytelenül zárult, egyetlen karcolást sem volt képes ejteni az 5. osztag egykori kapitányán. Ám akkor felmerül a kérdés, hova is lett a sivatagi vihar? Fogaimat csikorgatva kell tudomásul vennem, miszerint csak szórakozik Velünk, egyáltalán nem tart komoly ellenfélnek egyikünket sem. Mielőtt ezt az arcátlanságot megkísérelhetném megtorolni, egy furcsa jelenség szenvedőalanyává válok. Felfoghatatlan gyorsasággal tűnik el szemem elől, de feltételezéseim alapján bizonyára mögöttem fog megjelenni, hogy orvul hátba támadhasson. Annál nagyobb a meglepetésem, amikor mellkasomon mély barázdát rajzol a penge, aminek közeledtét egyáltalán nem is érzékeltem. Égető fájdalom árad szét a testemben, amitől kénytelen vagyok térdre roskadni, jobbommal pedig megkísérlem összefogni a sebet, holott a siker valószínűsége nulla felé tendál, csak rossz beidegződés. Lehetetlen, máris a Kyōka Suigetsu hatása alatt lennénk?
Úgy látszik Las Noches ura egyelőre megelégszik ennyi bemutatóval. Korábbi hideg eltökéltségemet egyre jobban kezdi háttérbe szorítani az éledező harag. Egyszerűen végezhetett volna Velem, esélyem a védekezésre annyira csekély volt, hogy számokkal vélhetőleg kifejezni is képtelenség volna. A találat, amit bevitt, kellemetlen ugyan, azonban egyáltalán nem halálos. Megalázó vereségben akar részesíteni halálunk előtt, el akarja érni, miszerint féljünk Tőle és rettegjünk attól, amire képes. Szám sarkában rángatózó vigyorkezdemény tűnik fel, mialatt nehézkesen ismét álló helyzetbe küzdöm magam. A homokszemcsék gyilkos forgataggá változnak alakom körül, azután ismét felveszik szokásos kard alakjukat. Felesleges lenne továbbra is shikaiom ezen módszerétől eredményt várnom, észrevehetően az előbb se értem vele túl sokat. Négyen vagyunk a leghatalmasabbak közül ellene, mégis akadémistának érzem magam. Ennyivel felettünk állna? Nem szabad így gondolkodnom, minél jobban kételkedem önmagamban, ő annál erősebbé válik. Minden szó, mely száját elhagyja, méreg, amivel csupán gyengíteni akar. Itt és most nincs értelme habozásnak, mindannyian felkészültünk a legrosszabbra is, amikor betettük lábunkat a hamis Karakurába. Agonizálásom közepette a történések láncolata új fordulatot vesz. Már-már úgy látszik önteltsége miatt sikerült csőbe húzni a renegát kapitányt, azonban az átszúrt test megváltozik, s Slarin alakját ölti magára. Illúzió. Minden tervünk darabokra esik szét, ha a hatása alatt vagyunk, esélyünk sincs ténylegesen eltalálni, attól való félelmünk okán, mely szerint valamelyik társunkat sebesítjük meg. Figyelmeztető kiáltásom remélhetőleg elegendő lesz ahhoz, hogy sikeresen védekezhessenek a közeledő kidouk ellen. Eddigi tapasztalataim alapján képtelen lennék elég gyors helyváltoztatást alkalmazni ahhoz, hogy segítségükre siessek és útközben ne is vágjanak félbe. Elszigetel, nem tudok semmit se tenni, bajtársaim magukra vannak utalva.
- Csodálatod az utolsó, ami érdekel ebben az életben! – megvető horkantással válaszolok monológjára, habár tudom, minden bizonnyal csak bosszantani akar. – Ne hasonlíts magadhoz, nem vagyok olyan, mint Te! A hatalom önmagában semmit nem ér, ha nincsenek olyanok, akik érdekében képes vagy felhasználni azt. Mondd, mi értelme volt elkezdened ezt az őrültséget? Mit akarsz elérni?
Nem vagyok képes ép ésszel felmérni tetteinek motivációját, mivel látszólag nem több egy tévképzetes megalomániás kényszeres játékánál. Számtalan lelket áldozott már fel így is önös érdekeit szem előtt tartva, most pedig az Ouken létrehozásával ugyanezt tervezi. Nem lesz képes megölni a Lelkek Királyát, bizonyára nem véletlenül él elzárkózottan saját dimenziójában. Ebből adódóan nem Őt akarom megvédeni, hisz’ nem tesz semmit azért, hogy Rajtunk segíthessen, holott közvetetten miatta is harcolunk. Tekintetem egy másodpercre elidőzik a küzdők forgatagán. Sokat emlegettük, s most itt vagyunk, a vihar tomboló epicentrumában. Egy csata, mely eldönti további sorsunk… Nem veszíthetünk! Ezüstösen kék lélekenergia kavargó örvénye fogja közre alakom, acélkék íriszeimben természetfeletti fény gyúl. Minden aggályom, minden bizonytalanságom úgy hullik le Rólam, mint száraz levelek a faágról, ha eljön az ősz. Elsuttogott, ismerős szavak, amelyek következtében szinte felrobban körülöttem a világ, amint hatalmas mennyiségű reiatsu szabadul fel. A tornádóvá erősödő szél eltakar küzdőfelem szeme elől, miközben Dotonryuu magára ölti bankai formáját. Egy pillanatig sem szabad haboznom, máskülönben könnyen a Segundáéhoz hasonló szituációban találom magam.
- Naiya… - hangom a szélvihar közepéből csendül, azonban villámtáncommal a lehető leggyorsabban török ki baloldalra, megkísérelvén a lehető legközelebbről eltalálni a zselékirályt. - …Saberu!
Gyémántból formázott karók zápora indul el, amit aranyszín energianyaláb fog közre. Ám botorság lenne abban bíznom, miszerint ennyivel képes lennék eltalálni, hiszen korábban már megmutatta milyen gyorsaságra képes. A néma idézés ereje elhanyagolhatónak számít ilyen körülmények között, ám remélhetőleg addig a pár másodpercig mégis kitart, amíg a félköríves technika célba nem ér. Ennek megfelelően néhány pillanatnyi késéssel emelem fel jobbomat, mialatt gondolatban felidézem a „Bakudou 79: Kuyou Shibari!” parancsot. A démonmágia működési elvének értelmében hamarosan kilenc fekete lyuk fog megjeleni körülötte, s ezek elméletileg korlátozni fogják a mozgását. Igazából nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez így is fog történni, a szokásos törvényszerűségek itt valamiért nem akarnak érvényesülni.

Ugyan az egyedüli vagyok az Espada tagjai közül, aki nyíltan fellázad Aizen ellen, én tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbbeknek már így is kétes érzéseik vannak Las Noches királya iránt. A különbség köztem és köztük pedig csupán az, hogy én bolond vagyok, amiért kockáztatom az életem, kockáztatok mindent egy olyan győzelemért, amit talán sosem érhetek el. Erre vártam hosszú idő óta, azóta, hogy először megfogalmazódott bennem egy olyan utópia, ahol szabad lehetek, de nem kell gyáván menekülnöm. Azért harcolok, hogy megdöntsem azt a rendet, mely eddig honolt Las Nochesben. Mert Las Nochesnek változásra van szüksége, s a leginkább önmagamnak is. Nem, ebben semmi dicső nincs, az én fajtám nem ismeri a dicsőséget, csupán nekem lesz jobb, ha megváltozik minden, ez pedig éppen elég.
Cselekednék is abban a reményben, hogy véget vethetek ennek a korszaknak s részese lehetek egy újnak, ami megteremti azt a világot, ahol már nem kell megalázkodnunk. Amikor azonban megpillantom Hitomit, mégis csak ledermedek egy pillanatra, elég… furcsa, hogy pont így találkozok vele. Mármint, jobban mondva maga a létezése az, ami meglep. Nem tudok elvonatkoztatni attól a valóságosnak tűnő álomtól, s kétkedően összehúzom szemöldökeimet, pár pillanatra teljesen kiszakadva a jelenlegi eseményekből. Nem éppen a legmegfelelőbb pillanatot szemeltem ki az elbizonytalanodásra, az események viszont olyan gyorsan pörögnek, hogy mire feleszmélnék, már túl késő számomra. Még fel se fogom gyakorlatilag a történteket, fájdalmat érzek mellkasom tájában, azt a bizonyos fájdalmat, amit nem először érzek, amit nem először sikerült megtapasztalnom, azonban mindig ugyanolyan égető, ugyanolyan forró, fémes és csípős, ahogyan most is. Vagy talán, most egy kicsit jobban is az. Szemeim hitetlenkedve kerekednek el, kitágult pupillákkal pillantok támadómra, a gyorsan pörgő eseményeket gyakorlatilag felfogni is képtelen vagyok. Vér bugyog fel ajkaim közül, majd fogom le felhasított húsomat, miután Akane kihúzza belőle a pengéjét. Egyáltalán nem értem, mi történt, az értetlenkedésem pedig egy fájdalmas nyögéssel is alátámasztom. Éppen csak most emeltem fel a porból, máris süllyedhetnék alá? Nem is tudom, hogy gondoltam azt, hogy egyáltalán megpróbálhatok változtatni, hogy egyáltalán megpróbálhatok lázadni. Vért köhögök fel, s összegörnyedt testtartással vergődök tehetetlenül. Azt hiszem, itt lesz a vége, azt hiszem, eljött az a nap, amikor már nem halogathatom tovább. Igen, a mai napon valószínűleg meghalok. Ragaszkodjak-e göcsörtösen s görcsösen életem fonalaiba, s hulljak alá elbukva, vagy engedjem el minden késztetésem, egyúttal tartsam meg emberségem utolsó szilánkját, még ha tudhatom is, hogy ez lesz az utolsó tettem, mely emberhez közelivé tesz? Tűnne is úgy, mintha pár méterrel zuhanni kezdenék a föld felé ismét, azonban megerőltetem magam és irányítok reiatsut közvetlenül önmagam alá, s erőltetem magam vissza a csatatérre. Kardom még mindig kezemben tartom, s elszántan nézek az ellenség irányába. Holott itt mindenki ellenségem, nem érdekel. Ha ennek vége és valahogyan túlélem, még azt is hagynám, ha akár kegyelemből, akár vérszomjból önmaguk ölnének meg.
Úgy döntök, hogy támadnom kell minden erőmből, azonban még láttam és tapasztaltam a nemrég történteket. Cerommal hiába próbálkoztam, azt egy könnyed mozdulattal terelte át egy másik ellene küzdő ellenfél felé. Nincs azonban nagyon más, erős támadásom, amivel elérhetnék valami sikert, legalábbis nem olyan, amivel önmagamnak nem okoznék kárt. Azonban nekem már nem mindegy? Teszem is vissza kardom hüvelyébe, hisz tisztában vagyok vele, nem lesz rá szükségem. Talán az utolsó tett, amit tehetek ebben az életemben.
- Valahogyan közel kell kerülnöm hozzá… – mondatom szenvedős köhécseléssel fejeződik be, látszik rajtam, hogy nem fogom túl sokáig bírni. Mégis van tervem, éppen csak valahogyan el kell érnem, hogy minél közelebb jussak Aizenhez és a vele csatározó Yuusukéhez. Kérdeznék talán, miért erőltetem még mindig, de nem féltem az életem. Kétszer már megtapasztaltam, milyen a halál. Már nem félek tőle.
Akane és a másik kapitány nem igazán érthetik, milyen tervem van, azonban szükségem van arra, hogy Aizen valahogy megfeledkezzen rólam, és inkább rájuk, valamint Yuusukére koncentráljon. Lévén hátat is fordított nekünk pökhendien, feltételezhetem, hogy talán sikerrel járhatok, ha a tőlem telhető leggyorsabb sonidoval kerülök a lehető legközelebb hozzá. Nem kell, hogy érinthessem, s lévén fegyvert sem forgatok kezemben, talán támpontot adhatok ezzel arra, hogy azt sugalljam, valami másra készülök. Ha sikerül elég közel kerülnöm hozzá – egy-két méter távolság is megteszi, de minél szorosabban odajutok, annál jobb - , lélegzek fel talán utoljára, hogy kimondjam a technika nevét.
- La opresión demoníaca. – pecsételem meg vele saját sorsom, a levegő pedig hirtelen nehézzé, belélegezhetetlenné válik. Fájdalmasan pillantok fel, ahogyan érzem, hogy a gravitációnak hirtelen történő megnehezülése rám is ugyanúgy kihat, sőt, rám talán még jobban is, mint bárki másra, de tűröm a fájdalmat. Az én csontjaim és szerveim ugyanúgy összeroppanthatnak, mint másoké, akik megtapasztalják azt, milyen az, amikor hirtelen kifordul a világ önmagából. Gyakorlatilag egy kamikaze akció, tisztában vagyok vele, hogy nagy eséllyel nem élem túl. Ugyanakkor elég az a tudat, hogy talán Aizen ezzel már nem fog mit tudni kezdeni, hiszen őt is ugyanúgy bekebelezheti a súlyos gravitáció, mint engem. S mindenki mást is, aki a közelben van, mindaddig, míg én magam nem bírom tovább fenntartani a technikát.

Szinte éreztem, ahogy a támadásom kiszipolyozza belőlem az erőt. Elgyengült a lábam, össze-összekoccanó térdekkel figyeltem az eredményt, miközben a vállamat szorítva, lihegve szenvedtem a fájdalomtól, amit a shinigami technikája okozott. Még mindig nem tudtam mit csinálhatott, gúnyolódása pedig cseppet sem segített nyugalmam megtartásában. Olyan volt, mintha csak játszott volna velem, velünk. Árgus szemekkel, leszegett fejjel néztem az áruló irányába, és bár láttam, hogy valamit megidézett a rázúduló porfelhő alatt, bíztam benne, hogy nem volt elég erős ahhoz, hogy kibírja a nyomást. Yuu-chan szerint ezen az erőn már bankai-szinten voltak a támadásaim, így talán sikerült megfelelő választ adnom az ő lépésére. Végül felnyögve ereszkedtem féltérdre, és engedtem el a vállamat. Már köpenyem is átvérzett, néhány mozdulattal pedig felfedtem a sebesülésem. Úgy tűnt, mintha mélyen megszúrtak volna és elég ronda és súlyos volt ahhoz, hogy kénytelen legyek azonnal lépni. Szememet becsukva koncentráltam arra, hogy felgyorsítsam az érintett sejtjeim működését legalább annyira, hogy a vérzést elállítsam, és hogy valamelyest csökkentsem a sebből sugárzó fájdalmat. Nehéz szuszogásom végül aztán ismét fájdalmas lihegéssé fajult, ahogy kapkodtam a levegőért és a fogamat szívva igyekeztem összeszedni magam. Ismét talpra küzdöttem magam, bár még mindig imbolyogtam kicsit. Ha így megy tovább, muszáj lesz felhasználnom egy reiatsu-tablettát, vagy pedig erőt kell merítenem a medálomból.
A porfelhő elültével végül ismét megpillanthattam Gin-chant, akit zúzódások és apró, vérző sebek borítottak, de... semmi súlyos sebet nem véltem rajta felfedezni, ráadásul ő is úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Fogaimat összeszorítva szitkozódtam az orrom alatt, ám ez a látvány elég volt arra, hogy megnyugodjak. A nyers erő nem lesz elég, ahhoz túl gyenge vagyok. Ám azért mégis hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen erőteljes támadás ennyire hatástalan legyen.
- Hol a fenében voltál eddig? >.> - rivalltam rá a színen újra feltűnő vaizardra a tőlem telhető leghangosabban. Míg a shinigami az ideiglenes partneremmel volt elfoglalva, addig én megkíséreltem nekiállni valami technikát előkészíteni, de hamar rájöttem, hogy nem leszek elég ütőképes, bármit is veszek elő a tarsolyomból. Alkalmam volt azonban megfigyelni a férfi kardjának működését, ahogy harcolt. Úgy tűnt, elég ha csak megakadályozom, hogy felém mutasson a fegyvere hegye, és immár sikerült rájönnöm, hogy velem mit csinált. Félelmetes erejű volt ez a zanpakutou, a gyorsasága könnyedén felülmúlta az enyémet. Nem volt azonban sok időm arra, hogy lamentáljak az ellenstratégián, ugyanis nemsokára egy cero zúdult felém. Újabb szitkok szökkentek ki az ajkaimon, miközben minden erőmet megfeszítve elugrottam az energiasugár elől. Fájdalmasan kiáltottam fel, ahogy sérült vállamat beütöttem miközben odébb gurultam a felém irányított támadás elől, de már jött is a következő, egy újabb energiaáldás formájában. Nem volt elég időm visszatámadni, így a pillanat törtrésze alatt döntöttem egy kockázatos teleportálás mellett a helyzetemet felfogva. Néhány méterrel odébb jelentem meg újra szerencsére ezúttal sértetlenül.
- Nyerj egy kis időt nekem! - kiáltottam a sötét hajú férfi felé, majd rohanni kezdtem, ahogy csak tudtam és néhány újabb teleportálást követően egy épület mögé érkezve igyekeztem minél jobban elfojtani a lélekenergiám. Kellett néhány perc, amíg összeszedem magam, hisz' most is lihegve rogytam le a falnak támaszkodva. Egyik zsebemből előtúrtam egy apró fehér tablettát, melyet egy nagy levegőt véve haraptam el a számban. Fintorom jól jelezte, mennyire keserű ez a vitaminféle, de ennyit megért az, hogy öt percen belül visszanyerjem az energiám nagy részét. Feltéve, ha zavartalanul pihenhetek.

A robbanás dübörgő robajától szinte megsüketülve igyekszem minél hamarabb elhagyni a veszélyzónát, azonban balszerencsémre nem aratok teljes sikert. Ugyan az általam használt démonmágia megerősített energiadárdái képesek felvenni a versenyt az Itou Kasouval, ám tökéletesen nem tudják közömbösíteni azt. A maszk felvételét követően gyorsaságom ugrásszerűen megnövekedik, ennek ellenére az egyik kicsapódó lángnyelv útjába kerülő bal karom által közvetített fájdalomérzet egyértelművé teszi, miszerint ezúttal nem voltam elég ügyes. Kosodém lángoló ujját nemes egyszerűséggel tépem le, s meggyötört kifejezéssel arcomon igyekszem mozgásra bírni az égett testrészt. Lehunyt szemekkel, reiatsumat végtagomba koncentrálva lépek távolabb shunpom segítségével a harcoló felektől és néhány másodperc múlva, mikor acélkék íriszeim ismét felvillannak, az azonnali regeneráció már el is végezte dolgát. Kezem ugyan kicsit kormos még, de ettől eltekintve tökéletes állapotnak örvend. Vonásaim elégedett vigyorba rendeződnek, Aizen vélhetőleg nem számított arra, hogy öncélú kísérletezgetéseivel olyasfajta képességeket ruház ellenfeleire, melyek a jövőben megbosszulják magukat. Hanae Taichō hathatós közbenjárásának köszönhetően gyógyulásom különösebb nehézségek nélkül megy végbe, innentől kezdve újult erővel vethetem bele magam a küzdelem forgatagába. Csupán futó pillantásra méltatom a közeli épület omladozó valóját, ahova Akane kapitány jutatta az öngyilkos akciót végrehajtó Espadát. Önfejű ténykedésének eredményeképp majdhogynem mindannyian odavesztünk, habár feltehetőleg ez kicsit sem érdekelte tevékenysége közepette a Segundát, lévén Mi is ugyanúgy az ellenségei vagyunk, mint az igazi valóját felfedő renegát vezető.
- Túl erős, nem bírunk Vele! - hangomon egyáltalán nem érezhető félelem, inkább izgatottság szövi át lidérci énem által eltorzított baritonom. – Támadásaink fabatkát sem érnek ellene jelenlegi szintünkön, kénytelenek vagyok emelni a téten… Akiyama-dono, amennyiben nem leszek képes kontrollálni a megidézett erőket, akkor idejében tegye meg a megfelelő lépéseket, máskülönben nem szavatolhatom, hogy a sajátjaink közül is mindenki élve hagyja el a csatateret. Ne habozzon, öljön meg, ha szükségét érzi! Készüljön… Golpe Etéreo - El Rey destrozador de los diamantes!
Utolsó szavaim már parancsként értelmezhetőek, ezeknek hála véglegesen átlépem a határt, mely a shinigami és a hollow lét között húzódik. Minden lélekenergia eltörpülni látszik amellett, amely oly’ feketén, akár a tenger egy holdtalan éjszakán, tör elő testemből. A sötét, kegyetlen aura körülöleli alakom, az árnyak jótékony leple alatt változhatom át azzá, ami gyilkolásra termett. Csontjaim fülsértő ropogás közepette nyúlnak meg, ébenfekete hajam a pillanat tört része alatt fehéredik ki, s gyors növekedésnek indulva rövidesen hátam közepéig ér. Magasságom hamar eléri a két és fél métert, körmeim sötét karmokká korcsosulnak, amikkel könnyedén tépem szét a sötétség szövetét. Lélekölőm is elveszti minden korábbi szépségét, a mesterien megmunkált gyémántfelület immáron a múlté, helyette egy egyszerű, gyolccsal becsavart hengeres famarkolat kerül a kezembe, az ebből kinyúló penge hossza pedig egy nodachiéval vetekszik. Szikár, nyúlánk alakomat hófehér lepel takarja - hasonló ahhoz, amilyet az arrancarok szoktak viselni -, amelynek mellkasi része pont engedni látatja a lyukat, ami normál esetben akkor jön létre, ha a léleklánc teljesen felfalta magát. Karjaimat kitárva, rezzenéstelen arccal meredek az égre, majd fejem kínzó lassúsággal hanyatlik előre, aranyszín ragyogó tekintetemmel mostani formám ajándékozóját keresem. Figyelmem ezután kissé elkalandozik, valószínűtlenül hosszú ujjaimat kezdem méregetni, mintha most látnám őket életemben először. Jobban belegondolva ez igaz is, hiszen legutóbbi alkalommal, mikor Ressurreciónban voltam, nem Én irányítottam, hanem a lelkem mélyén rejtőző gonosz. Ezúttal viszont nem engedhetem az irányítást kicsúszni a markomból, az egész mindenség sorsa Rajtunk áll vagy bukik. Az igazat megvallva korábban egyszer sem éreztem ennyire egésznek lényem, korlátaimtól megszabadulva elértem a tökéletességet. Le fogom győzni!
- Ironikus… - hátborzongató morgás tör fel torkomból, lassacskán minden elvész, mi igazi valómra emlékeztet. – Itt, a legvégén értettem meg igazán, milyen esendő, emberi is vagy igazából, Aizen Sōsuke. Minden végtelenségig kiszámított lépésedet a félelem mételyezi meg, hiszen rettegsz az ismeretlentől, ezáltal mindentől, amit intelligenciád nem képes feldolgozni, holott egy vagy a legnagyobb géniuszok közül. Nocsak, mi ez az érzés? Talán szánalmat érzek irányodba? Nevetséges.
Elmémben abszurd gondolat kezd körvonalazódni, melyet valójában nem nagyon tudok hova tenni. A Gobantai egykori irányítója nem érdemli meg azt az elképzelhetetlen hatalmat, aminek parancsol, ebből adódóan nem tehetek mást, el kell vennem Tőle. Miután a Hōgyoku biztonságba kerül, már nem lesz semmi, ami fenyegetést jelenthetne személyében. S kinél lenne nagyobb biztonságban ez az eszköz, ha nem Nálam? A gondolatmenet hihetetlen módon racionálisnak tűnik számomra, ezért egyetértő bólintás után munkához is látok. Sonido ismerős hangja zengi be a környéket, ahogy szinte alig követhető sebességgel tűnök el addigi helyemről és jelenek meg veszélyesen közel Las Noches uralkodójához. Yamazakura felbolydult méhrajként kavargó szirmaival mit sem törődve emelem csapásra fegyverem, tervem pedig nem más, minthogy vállától egészen csípője vonaláig kettéhasítom a férfit és ezután nemes egyszerűséggel magamhoz veszem a Lélekbontót. Hamarabb véget ér az egész, mint ahogy számítottunk rá, hát nem csodálatos?

Nem bíztam benne, hogy sikerül egyből meglépnem az áruló shinigami elől, de partnerem végre mutatott egy kis hajlamot az együttműködésre azzal, hogy egyből meg is támadta a férfit. Kételkedtem benne, hogy a csapatszellem szállta meg, de ettől függetlenül jól jött amit tett, szóval hálásan pillantottam vissza rá. Nem mintha láthatta volna nyúzott arckifejezésemből, hogy mit is szerettem volna kifejezni, és az is valószínű, hogy nem is figyelt rám, de nem érdekel. Az épület mögött megbújva halkan pihegtem a csatazajt hallgatva, míg vártam hogy a spéci vitamin hasson. Többször is ellenőriztem, hogy a karkötőm valóban minimumra van-e állítva, vagyis hogy az energiakibocsátásom tényleg csak annyira elegendő, hogy talpon tudjak maradni. Remélem Yuu-chanékat nem ijesztette meg, hogy váratlanul elhalványult a reiatsum. Becsuktam a szememet, és a többi körülöttünk lévő lélekenergiára kezdtem koncentrálni. Egészen elképesztő reiatsutömegek szabadultak fel időnként, egy-egy pillanatra meg is éreztem a fojtogató hatását. Azok közül, akik az árulókkal harcoltak, alighanem messze én voltam a leggyengébb, tulajdonképpen semmi keresnivalóm nem lenne itt, ha ezt vesszük. Ám a Daitenshi képviseletében, valamint az otthonom megvédése érdekében volt némi jogom itt tartózkodni, és talán nem is hátráltatok senkit. Szemem újra felpattant, és a még kissé remegő tenyeremre pillantottam, majd úgy döntöttem, hogy leszakítok egy darabot ebből az ostoba köpenyből és végre elkötöm vele a sebemet, hogy legalább az eséstől újra elinduló vérzést elállítsam. Most nem használhattam erre az erőmet, hiszen az egyből felfedné, hol vagyok, és még nem is érzek magamban annyit, hogy ilyen szinten kontrollálni tudjam a szervezetemet.
Némi fájdalmas nyüszítés árán bekötöttem a sebet, és lihegve meredtem magam elé a feladat végeztével. Kissé megráztam a fejem, hogy kitisztítsam a kavargó gondolataimtól, muszáj volt józan ésszel áttekintenem a helyzetünket. Nincs meg a megfelelő erőm ahhoz, hogy kárt okozzak a shinigamiban, így trükkökre és csapdákra kell építenem, kiszolgáltatott helyzetbe kell hoznom a volt kapitányt, hogy a vaizard bevihesse a kegyelemdöfést. Bíztam benne, hogy legalább neki megvan ehhez az ereje, máskülönben semmi esélyünk sincs. Valahogy nem láttam magam előtt olyasmit, hogy kombinált, egymást erősítő támadásokkal harcoljunk, mint mondjuk Yuu-chan esetében Mattaku, legalább lenne egy fokkal szimpatikusabb ez a pasas, de eddig csak a tahóságát villogtatta...
Arra kaptam fel végül a fejem, hogy elcsendesedett mögöttem a harc. Ez nem jelentett sok jót, így kicsit jobban összpontosítottam a környezetemre. Az túlzás, hogy minden csepp energiám visszatöltődött, de ahhoz eleget visszanyertem, hogy még néhány percig bosszúságokat okozzak, így megkíséreltem belőni, hogy merre lehet Gin-chan és a másik. Ebben a pillanatban hangos vészcsengő szólalt meg a fejemben, éreztem, hogy a pillanat törtrésze alatt kell cselekednem. Kardomat megmarkolva vetődtem a földre, éppen időben, így a kard nem lyukasztotta át újra a testemet az épülettel együtt. Francba, ez a fegyver idegesítőbb, mint gondoltam >.> Karkötőmet feljebb tekerve szabadítottam fel lélekenergiámat, és az erőm segítségével egy törmelékhalmaznak látszó bunkert építettem magam köré a vasbeton elemekből, így elrejtőzve a helyszínre érkező halálisten elől. Türelmesen megvártam, amíg nem figyel arra, amerre vagyok, legalábbis bíztam benne, hogy tényleg nem érzi, hol vagyok, és ebben a pillanatban teleportáltam közvetlenül mögé. Kockázatos volt ilyen közel kerülnöm hozzá, de úgy véltem megéri a kockázatot.
- Lássuk milyen, ha a fejedből villanykörte lesz - szólaltam meg felvillanó szikrák fényétől baljósan megvilágított arccal, mielőtt megkíséreltem volna megragadni az ezüstszínű buksit, a másik kezemmel pedig a férfi átölelésével próbálkoztam. Ha sikerül hozzáérnem, ha nem, akkor is elszabadítok egy maximális erejű elektrosokkot a kezeimből. Ha összejön az érintés, akkor nem csak megrázom magas feszültségű árammal, hanem az idegrendszerét is összezavarom. A testében futó elektromos jelek megkavarásával elérhetem, hogy ne tudja irányítani az izmait az akaratának megfelelően, így például pislogás helyett a kisujját hajlítja be, és amíg újra meg nem tanulja a mozgását, addig lenne esélyünk legyőzni őt. Ám ha mégsem sikerül hozzáérnem, akkor igyekszek elteleportálni mielőtt megvághatna, és a fényhullámok megtörésével klónozom magam, hogy a kardomat magamhoz véve küldjek a férfi felé egy-egy elektromosságból álló vörös energianyalábot két irányból... melyből persze csak az egyik valódi, a másik érzéki csalódás. Kétlem, hogy komolyabb sérülést tudok vele okozni még úgy is, hogy Rakurai erősíti a támadásaimat, viszont ha csak egy pillanatra is megzavarom, esély nyílhat a partnerem előtt egy döntő találatot bevinni.