Véééééégre megszabadulhattam a kapitány munkáitól. Két egész hétig majdnem minden munkáját én végeztem, csak azért, mert fejbe vágtam egy serpenyővel...NEm szemétség? Najó...azért a taichou-nak lett egy kis púp a fején, meg aludt is utána vagy 2 percet, de akkor is!! Szólongatom, ő meg nem válaszol. Tiszta szíííívás. Úgy örültem, mikor lejárt mind a két hét. Egyből megcéloztam Karakurát, és próbáltam nem a munkára gondolni. Először is megnéztem, hogy lakik-e valaki a régi házunkban. Egy fiatal párocska jött ki a kapun, nagy boldogan, nevetgélve. Megirigyeltem őket. Természetesen pót testben jöttem, és volt nálam az úgynevezett cukorkából, hogyha bármi baj történne, vagy felbukkanna egy lidérc. Következő állomásom egy fagyizó volt ezen a gyönyörű, szép napon. Miközben nyalogattam az ééédes vaníliás fagylaltomat, megpillantottam a város szélén egy domb-szerűséget, és furcsa lélekenergiát éreztem onnan. Bevettem egy cukorkát, és kiugrottam a testemből. Persze teljesen más lett a test személyisége. A kezében levő fagyira pillantott.
-Mi a szar ez, he?-kérdezte idegesen, és nekidobta az egyik ház falának.
-Neeeee, a fagyiiiim!-sírtam egy sort, de eszembe jutott a lélekenergia a dombon.
-Na, azt csinálsz amit akarsz, de vigyázz a testemre, oké?
-Ja, ja, nem lesz gáz!-azzal el is ment. Ha tudtam volna, hogy ennek mi lesz a vége, talán kihagyom ezt a kirándulást. Felmentem a dombra. Egy arrancar volt, aki szomorúan nézett maga elé.
-Héjj-héjj, te mit keresel itt?-kérdeztem óriási szemekkel. Felém fordította a fejét, de úgy nézett ki, hogy nem érdekli, hogy shinigami vagyok.
-Ne aggódj. Nem maradok sokáig. Épp indulni készültem.-Nyitott volna egy átjárót, de elé ugrottam, óriási, kíváncsiskodó szemekkel.
-Húú, hogy hívnak? Hanyadik arrancar vagy? Milyen a Ressurection-od?-halmoztam elfele kérdésekkel, és ugráltam körbe-körbe. Még nem volt alkalmam arrancarral találkozni, úgyhogy most roppantul örülök!
-Haragszotok Ken taichou-ra, amiért nemrégiben kinyiffantott egyet? Valami Eliana volt a neve...-a kapitány mesélte mikor hazajött a felderítő csoporttal, hogy egy arrancart megölt, mert az kettő darab tisztet levágott. Próbáltam faggatni a részletekről, de a főkapitány csak némán hallgatott, és elég rossz volt a kedve is, hát persze, hogy kaptam az alkalmon, mikor egy igazi Arrancar nőszemély áll előttem, és még rá is érek kérdezősködni.

A lány az utolsó pillanatban elém ugrott. Mint aki szánt szándékkal meg akar gátolni abban, hogy végre tényleg semmi harc nélkül elhagyjam ezt a várost, úgy hogy találkozok egy Shinigami-val.
-Húú, hogy hívnak? Hanyadik arrancar vagy? Milyen a Ressurection-od?
Lepett el kérdésekkel, és körbe-körbeugrált. Nekem a meglepődéstől elkerekedett a szemem.
~ Ez komoly? Ez a lány rosszabb, mint egy felhúzott játék baba. A duracel nyuszi is megirigyelné, olyan erővel, és sebességgel ugrál körbe, és nézi végig minden porcikámat. Mintha életében nem találkozott Arrancar-al. Egy kis kíváncsi kislánnyal találom szembe magam?
Lehajtottam a fejemet, majd az egyik pillanatban megfogtam a kis vállát, hogy megállítsam legalább egy pillanatra, majd a szemébe nézek higgadtan.
- NEM GONDOLOD, HOGY ELÉG LESZ?! – kezdtem el kiabálni vele – TÚL SOK KOFFEINT ITTÁL, VAGY MI A SZÖSZ? …… Egyébként sem szándékozom elárulni neked, hogy ki vagyok, hisz mint az előbb mondtam távozni készültem. Világos Kíváncsi Fáncsi? – ezzel megfordultam, és ismét felemelem a kezem, hogy megnyissam az átjárót.
-Haragszotok Ken taichou-ra, amiért nemrégiben kinyiffantott egyet? Valami Eliana volt a neve...
Még az ütő is megállt bennem. Elkerekedett a szemem, és képtelen voltam megnyitni az átjárót. Ismételten bevillant Ken Aruya arca, és a küzdelem minden részlete. Mintha ismételten a karomban éreztem volna azt a mérhetetlen fájdalmat. Mintha ismételten a lángok felemésztettek volna.
- Ken Aruya kapitányra gondoltál? – kérdeztem és még mindig háttal álltam neki - Mégis ki a fene vagy te? … Valószínűleg elég közel állsz Ken-hez, ha azt is tudod, hogy nemrégiben összefutott egy Arrancar-ral…. Sőt kész csoda, hogy a kedves kapitány úr emlékszik annak az Arrancar-nak a nevére, akit átküldött a másvilágra…… Általában az ilyesmi nagyon hamar kimegy a fejetekből… Úgy döntöttem – fordultam felé – Mégis maradok egy kicsit. – mélyen a szemébe néztem – A kérdéseidre a válaszom az, hogy a lélekenergiám nagyságát megtapasztalhatod. A számom a 24-es – nagyobb lélekenergiát engedtem ki, mellé Sonido-ztam, és egy erős mozdulattal előre nyújtottam a kezemet mellyel a mellkasát találva rendesen hátralökném – A nevemet meg tudod. – suttogtam olyan halkan, hogy szinte alig hallható.
~ Itt a visszavágás ideje. Mintha a sors küldte volna. Ha végzek vele, akkor úgymond nagyon gyorsan okozhatok neki mérhetetlen fájdalmat. Ez a tudat szinte örömmel tölt el. Nagy fájdalmat okozok neki, akármilyen kapcsolatban is legyen ezzel a lánnyal. Ha az a két egyszerű gyalog ennyire megviselte, akkor el se tudom képzelni mit fog elszenvedni, ha a kis Kíváncsi Fáncsit is darabokra szedem…. Nem tűnik nagyon erősnek. De nem szabad elbíznom magam. Figyelnem kell. Figyelnem kell, mert nem szúrhatom el.
- Mond csak. Ken mondott neked bármit is arról az Eliana-ról?
~ Eleve hátránnyal indulhatok vele szemben, ha Ken elmondta a támadási stílusomat, a technikaimat. Én viszont sok mindent nem tudok róla, és végkép nem szabad feltételezésekbe bocsátkoznom. Muszáj ezt megtudnom, és az a legegyszerűbb, ha rákérdezek. Még akkor is ha füllent, nem olyannak nézem, aki képes póker arccal leplezni.

-NEM GONDOLOD, HOGY ELÉG LESZ?! TÚL SOK KOFFEINT ITTÁL, VAGY MI A SZÖSZ? …… Egyébként sem szándékozom elárulni neked, hogy ki vagyok, hisz mint az előbb mondtam távozni készültem. Világos Kíváncsi Fáncsi?-ordította le a fejem az arrancar, és elindult, hogy visszamenjen Las Noches-be. Azonban mikor kimondtam a kapitányom nevét, azonnal megállt.
-Ken Aruya kapitányra gondoltál?-nem fordult meg, úgy kérdezte. Hiába nem látta az arcomat, én azért bólintottam. -Mégis ki a fene vagy te? … Valószínűleg elég közel állsz Ken-hez, ha azt is tudod, hogy nemrégiben összefutott egy Arrancar-ral…. Sőt kész csoda, hogy a kedves kapitány úr emlékszik annak az Arrancar-nak a nevére, akit átküldött a másvilágra…… Általában az ilyesmi nagyon hamar kimegy a fejetekből… Úgy döntöttem...Mégis maradok egy kicsit!-most fordult meg. Volt valami fenyegető a hangjában, és egyből letettem a kérdezősködésről. Olyan érzésem támadt, hogy itt harc lesz...nem lett volna szabad Ken kapitány nevét említenem előtte.
-A kérdéseidre a válaszom az, hogy a lélekenergiám nagyságát megtapasztalhatod. A számom a 24-es-mintha Shunpo-t használt volna, elém került, és azt suttogta:[i]A nevemet meg tudod[i].-És akkor eszembe jutott...
-Eliana...-azzal meglökött hátra. Nem estem el, de nagyon csodálkoztam...Hogyan...hogyan élhette túl? Ken azt mondta, hogy elégett a fegyverével együtt...
Reszketve a kardomhoz nyúltam, de még nem húztam elő.
- Mond csak. Ken mondott neked bármit is arról az Eliana-ról?
-Azt mondta, hogy a fegyverének a képessége nagyon hasonlít az övéhez, csak az Elianáé fagyaszt...Valamint azt, hogy részben sajnálja...-ekkor kicsit elkerekedett a szeme- Egyrészt azért, mert hidegvérrel gyilkolt. Másrészt pedig, hogy halála előtt....elég sokat...szenvedett, és ezt később megbánta.-tudtam jól, hogy a halott arrancarral beszélek, és tettem pár lépést hátra. Nem engedtem ki teljesen a lélekenergiám, had higgye, hogy nem vagyok túl erős, aztán lecsapok. Ha jég alapú a kardja, akkor vagy nekem is olyan kellene, vagy tűz, mint a kapitánynak. Sajna az enyém szél típusú, és nem túl erős, de nekem van valamim, ami a kapitánynak nincsen, és azokat ki is használom. Bár nem sok eséllyel indulok a harcba, hogyha lesz, attól függetlenül mindent bele fogok adni, hogy én nyerjek.

Eltűnt a kérdezős kislány. Hozzáteszem egyáltalán nem nézett ki olyan kis fiatalnak, aki úgymond mindent megkérdez. Gondolom rájött, hogy nem viccelek. Illetve ha hallott rólam, akkor nem tartom valószínűtlennek, hogy távolságot fog tartani a pengémmel szemben.
- Azt mondta, hogy a fegyverének a képessége nagyon hasonlít az övéhez, csak az Elianáé fagyaszt...Valamint azt, hogy részben sajnálja...- ekkor kicsit elkerekedett a szemem- Egyrészt azért, mert hidegvérrel gyilkolt. Másrészt pedig, hogy halála előtt....elég sokat...szenvedett, és ezt később megbánta.
- Azt mondod, hogy megbánta? – kérdeztem fagyosan – Akkor elmondta. De mégis … Nem mondott el mindent.
~ Igen. A váratlan támadásomról mit sem sejt, így azt kihasználhatom. …… Sajnálja? Nem úgy nézett ki. Egész végig az volt a célja, hogy a pokol égető tűzében hamuvá égessen. Szóval csak nagyzolni akart ennek a kislánynak.
Ő hátrál, és kezét szinte remegve tartotta a kardján. Ezek szerint tisztában azzal, hogy nem vagyok az a finomkodó fajta. Sonido-val közel mentem hozzá, és egy ütéssel próbáltam volna meglepni. Majd elhajoltam a támadása elől, és srégan mögé termettem, és lábammal akartam a földbe tiporni ellenfelemet.
~ A kardom fő képességét tudja, így igyekszik majd a kaszám vágása elől kitérni. Viszont csak ebbe tud kapaszkodni. Ha elég gyors vagyok, akkor okozhatok neki még meglepetéseket. Viszont nem tudom, hogy ő milyen erős… Az hogy a keze a kardja közelében van, arra következtetek, hogy nagy részben kardjának erejére támaszkodik, és nem bízza a véletlenre. Viszont nem tudhatom, hogy milyen karddal is állok szemben. Nem hagyhatom lélegzethez jutni sem.
Így a támadássor befejeztével, elé termek, viszont védekezésre nem elugrom, hanem leguggolok és kezeimmel támaszkodva egy felfelé irányuló rúgással egyenesen az állát célzom, majd nem elugrok tőle egy kicsit messzebb.

Az első ütését sikerült elkerülnöm, és még arra is volt időm, hogy visszatámadjak, de még hamar eltűnt a szemem elől. Kaptam egy jó rúgást hátulról, ami a földre kényszerített. Nyögytem egyet, és az alkarommal akadályoztam meg, hogy pofára essek. Azt hittem, örülhetek, azonban elém termett, és megpróbált egy guggoló rúgással felállítani...Jobban örültem volna, hogyha mondjuk a kezét adja, hogy felsegítsen. Shunpo segítségével elmentem a közeléből, és ő is hátrébb ment egy kicsit. Azonnal levontam egy következtetést. A lábára támaszkodik. Gyors, és nagyokat rúg. Vagy csak meg próbál téveszteni? Azonban gyorsasággal ellenem nem fog nyerni.
~Ken taichou, legközelebb minden ellenfeledről részletesen be fogsz számolni!~ Kicsit visszanyertem a kedvem. Jó harcnak igérkezik. Csupán magamat kell adnom.
-Hihii, látom elég ügyes vagy!-mondtam gyerekes vigyorral, és előhúztam a kardomat. Kíváncsi vagyok, lépést tud-e tartani velem. Shunpo segítségével előtte teremtem, de mire odaértem, a kardom már majdnem célba ért. Sikerült hátra ugrania, anélkül hogy megvágtam volna, azonban mikor elkezdte az ugrást, akkor ismét Shunpo-t használtam, és hátulról támadtam. Ez a támadásom is mellé ment sajna, de már elég közel voltam.
-Látod, én is ügyes vagyok(>.<)! Tudod miiiit? Mi lenne, ha beszélgetnénk közben? Én Hitomi Aruya vagyok, de Genni a becenevem. Az 1. osztag hadnagya vagyok!-mielőtt befejeztem volna az utolsó mondatom, ismét rohamoztam. A sikertelen támadás után ismét kérdezősködtem.
-Te vagy Eliana, igaz? De akkor hogy kerülsz ide?- Elég jól tudok egyszerre két dologra figyelni, ezért nem zavar, hogyha harc közben beszélgetek.
~Ha ő tényleg Eliana, akkor óriási veszélyben vagyok. A kapitány nem olyan, aki dicsekszik, miközben nem nyert harcot, ami azt jelenti, hogy Elianának van képessége, ami visszahozza őt a végleges halálból...legalábbis szerintem.~

A mozdulatsoromból szerencsémre kettő is talált.
- Hihii, látom elég ügyes vagy!- mintha egy kisgyerek mosolya ült volna ki az arcára.
Kihúzta a kardját, és Shunpo-val már előttem is termett. Hátraugrottam, és így kivédtem a kard által indított támadást. Még nem ért földet a lábam, mikor ismét Shunpo-t használva mögém termett. Nagyon meglepődtem. Épphogy el tudtam előle hajolni.
~ Ki nem nézné belőle az ember, hogy képes ilyen sebességre. De nem is rossz. Nem lesz egy egyszerű menet. De nem is reménykedtem benne, hogy könnyen adja magát.
-Látod, én is ügyes vagyok! Tudod miiiit? Mi lenne, ha beszélgetnénk közben? Én Hitomi Aruya vagyok, de Genni a becenevem. Az 1. osztag hadnagya vagyok!
Ezek a szavak, mintha megütöttek volna. Először a neve. Ő is Aruya illetve utána, hogy ugyan úgy az első osztaghoz tartozik. Mintha visszakaptam volna lélekben azt a két ütést.
~ Így már érthető, hogy miért tud a Ken-el való harcomról. Illetve azt is magyarázza, hogy miért mondott el neki olyan dolgokat, melyet az ember csak hozzá közel álló személlyel teszi…… - teljesen magamba zuhantam, és lehajtottam a fejemet - Most komolyan harc közben beszélgetni akar? Illetve a Genni becenév meg honnan jött… A nevéből összerakva sem… Mindegy … nem az én dolgom. – tévedtem más kérdések felé.
Mivel nem hosszú ideig nem válaszoltam, így folytatta.
-Te vagy Eliana, igaz? De akkor hogy kerülsz ide?
- De édes vagy. – kaján ördögi mosoly, és rövidke kis nevetés – Szóval te is Aruya vagy. Csak nem vagytok rokonok?
~ Igen ez is benne lehet a pakliban. De nekem már az is az édes bosszú lehet, ha megölöm a kapitány kedvenc ki hadnagyát. Tényleg örömmel fog eltölteni, ha végezhetek vele. Sajnálom, de most ő lesz a bosszúm eszköze.
- Mindig kis feltételezésekre alapozol Genni? De hisz nem te mondtad, hogy Eliana-t megölte a drága kis kapitányod? Vagy már nem hiszel a saját kapitányod szavában? … Vagy a szemednek nem hiszel? – sejtelmesen suttogtam.
Megpróbálom összezavarni a szavaimmal. Ha kételyek gyötrik, akkor kevésbé figyel oda. Hisz benne a gondolat, hogy lehet, hogy ő az lehet, hogy nem. A zavartság meg tökéletes melegágya a hirtelen, váratlan támadásoknak.
- Hogy kerülök ide? Képzeld a saját lábamon érkeztem – már indultam is felé lassú léptekkel – Miért? Szerinted hogy kerülök ide? – nagyobb lélekenergiát engedtem ki, mely elég hűvös hangulatot teremtett – Hisz ugyebár halottak nem jönnek Karakura-ba. Illetve nem harcolnak hadnagyokkal.
Kardomat előrántottam, és Sonido segítségével ismételten mögé kerültem, és egy hatalmas suhintással akartam nyomatékosítani magamat, hogy nem vagyok sem látomás, képzelgés, lidércnyomás. Majd elölről támadtam, ahol a kardok csattogva ütköztek egymásnak. Természetesen erősen nyomtam lefelé, de ő is elég erősen ellenállt a kardomnak.
- Nem vagyok az a túlzottan beszédes típus.
~ Első alkalom, hogy egy hadnaggyal kerülök szemben. Harcoltam már tisztel, de hadnaggyal még nem. Érdeklődve várom, hogy milyen képességgel rendelkezik.

-De édes vagy. Szóval te is Aruya vagy. Csak nem vagytok rokonok?- o-ó...Olyan érzésem volt, hogy engem akar kinyírni a kapitány helyett...
-Mindig kis feltételezésekre alapozol Genni? De hisz nem te mondtad, hogy Eliana-t megölte a drága kis kapitányod? Vagy már nem hiszel a saját kapitányod szavában? … Vagy a szemednek nem hiszel?-nehéz megzavarni egy alapból zavart személyt.
-Ha Ken soutaichou azt mondta, hogy legyőzött, akkor legyőzött...Lehet, hogy használtál valamit, de a kapitányom nem füllent és nem is hazudik, valamint becsületes. Blööö!-mondtam, és a végén megeresztettem egy nyelvöltést is. Elmondta, hogy a saját lábán jött ide...MIntha kicsit gúnyolódott volna a kapitánnyal, amit nagyon nem szeretek. Lélenergiám sajnos az elfojtott dühömben majdnem teljesen megmutatkozott, de a végén sikerült visszafognom, és így lélekenergiám egy része rejtve maradt, szóval van esélyem meglepetés támadásokra. Hátamnál termett, és csapott egyet, de elkerültem a csapását, majd szemből próbálkozott támadni, de ezt meg kivédtem. Erősen nyomta lefelé a kardomat, de hát szégyen lenne, hogyha hagynám magam.
-Nem vagyok az a túlzottan beszédes típus.-a küzdelem során először villantottam gonosz mosolyt.
-Ne félj, velem beszélgetni fogsz.-azzal elshunpoztam. Szerencsémre elég erősen nyomta lefelé a kardot, és mikor eltűntem, egy kicsit elveszítette az egyensúlyát, hát mit tehettem volna? Leszúrom? Kivédte volna könnyedén, hát megtaszítottam, hogy elessen, azonban nem esett el, hanem eltűnt, és ismét volt köztünk pár méter távolság.
-Nem tudom, hogy rokonok vagyunk-e. Én idősebb vagyok, Ken taicho akár a fiam is lehetne...De mikor meghaltam, nem volt gyerekem...A név szóval rejtély. És hogy a Genni hogy jön ki a Hitomiból meg az Aruyából...egyszerű. Régen az egyik ismerősöm véletlenül így szólított le az utcán, és akkor rajtam maradt!-még egy kisgyerekes mosoly. Tudom, hogy idegesítem az embereket, de hát naaaaa...Ez van. A kapitány az egyetlen, aki kibírja velem 10 percig egy helyiségben^^! Na, ne tessék csúnya dolgokra gondolni...Leeresztettem a kardom, shunpoval elé kerültem, és jó közelről a szemébe néztem. Arcunk között volt vagy 10 cm, nekem pedig a szemem a fejem 70%-át tette ki. Pár másodpercnyi bámulás után az óriási kíváncsi szemeimmel megkérdeztem, valamit.
-Milyen érzés Arrancarnak lenni?-de most komolyan...Kardom ott lógott a kezemben leeresztve, és nem tudtam elképzelni az érzést...Vártam, hogy vagy válaszoljon, vagy csapjon egyet, bár most nem annyira volt kedvem komolyan venni a harcot, legalábbis ameddig pár életbevágó kérdésre nem kapok választ. Addig csupán kisebb sebeket próbálok ejteni rajta, hogyha támadok.

-Ha Ken soutaichou azt mondta, hogy legyőzött, akkor legyőzött...Lehet, hogy használtál valamit, de a kapitányom nem füllent és nem is hazudik, valamint becsületes. Blööö!- belül persze elpattant az a bizonyos ér.
-Ne félj, velem beszélgetni fogsz. –ekkor láttam tőle egy az enyémhez hasonló kis ördögi mosolyt.
Ekkor eltűnt. Én egy pillanatra veszíthettem el az egyensúlyomat, és kihasználta, és egy kicsit meglökött, de már el is tűntem, hogy ne essek el, és ne adjam meg neki a lehetőséget.
Elmagyarázta, hogy hogy is kapta a Genni becenevet, mely tulajdonképpen egy véletlen elszólásnak az eredményeként született. Majd elmagyarázta, hogy ő valószínűleg sokkal korábban született, mint Ken, és emberi mi voltjaként nem volt alkalma, hogy gyereket szüljön, és most pedig olyan, mint egy kis taknyos gyerek, így elméletileg a rokoni kapcsolat kizárt. Persze hacsak nem másik ágon született. Ilyen lehet szülei a testvére, ő testvére…. De ha nincs, akkor nincs. De most nem is az a lényeg.
Szemmel láthatóan nem túlzottan lehet össze zavarni, vagy ezzel akarja leplezni a teljes káoszt. De egyelőre, úgy néz ki, hogy nem veszi komolyan azt az egészet. Ő egyszerű játéknak gondolja. De nem tudhatom, hogy meddig.
Leeresztette a kardját, majd előttem termett. Teljesen kerekre nyílt a szeme. Olyan közel volt hozzám, mint talán eddig nem sokan. Sokat mondok, ha 10 centi volt közöttünk. A közelségétől teljesen zavarba jöttem. Olyan volt, mintha a szememen keresztül a lelkem legmélyére akart volna bepillantást nyerni.
-Milyen érzés Arrancarnak lenni?
Életembe nem gondoltam, hogy ezt a kérdést valaki felteszi majd nekem. Éppen ezért a válaszon sem sokat agyaltam.
~ Tényleg arra kíváncsi, hogy milyen egy démoni szörnyetegnek lenni? Komolyan arra kíváncsi hogyan érzem magam a saját bőrömben? Milyen állandóan harcolni, hogy egyáltalán éledben maradhass, és esetleg egy kisebb tiszteletet kivívhass magadnak, hogy ne nézzenek kutyának, vagy eltaposandó féregnek? Milyen résen lenni minden pillanatban, hogy mikor támad rád egy kapitány, akinek tényleg az ereje szinte felperzsel? Milyen minden lépésedet elrejteni, hogyha eljössz Karakura-ba, hogy ne ugorjon a nyakadba egy csapat elszánt, kötelességtudó Shinigami? Milyen gyilkolásban örömet lelni? Tényleg erre kíváncsi?
Játszódtak le bennem a kérdések, melyeket saját magamra zúdítottam. Még mindig elkerekedett szemekkel, zavaromban elpirult arccal néztem a kis Kíváncsi Fáncsira. Akit tényleg majd meg öl a kíváncsiság.
Elengedtem a kardomat, mely mintha lassított felvétellel zuhant volna a fűbe. Az egyik kezemmel a nyaka köré csavartam, a másikkal meg barackot nyomok a fejére, jó hosszan, és kiabálok vele mérgesen.
- MOST UGYE CSAK VICCELSZ?! TE KIS TAKNYOS! …NEM VAGYOK SEM A NAGYID, SEM AZ ANYÁD, HOGY ESTI MESÉT TARTSAK NEKED!...EGYÉBKÉNT NEM TANÍTOTTAK MEG, HOGY EGY IDEGENHEZ NEM SZABAD ILYEN ZAVARBA EJTŐEN KÖZEL MENNI!?
Eközben folyamatosan szorítottam a nyakát, és jó erősen próbára tettem a koponyája, és az ő tűrő képességét. Ökölbe szorított kezemmel, egyik ujjammal egy félkörbe mozgatva fenyítettem meg a kis taknyost. Eközben ő ki akart szabadulni, és kérte, hogy hagyjam abba.
Elengedtem, és behunyt szemmel folytattam, és közben továbbra is dühösen.
- Te egy Shinigami vagy. A főkapitány kis hercegnője. Soha nem tudhatja meg, hogy milyen Arrancar-nak lenni. Ezt nem lehet csak úgy elmondani, elmesélni, mint egy esti mesét az ártatlan kisgyereknek. Ha nem tapasztalod, akkor soha sem értheted, és mivel te Shinigami vagy. Így ezt soha sem fogod megtapasztalni.
A nyelvnyújtás, a viselkedése, egyértelműen arra utal, hogy ő még mindig egy nagy taknyos kisgyerek, aki mindenre kíváncsi, és minden bajban benne van. Emberként, és ez idáig nem találkoztam ilyen emberrel. Gyorsan végeznem kell vele, mielőtt még véletlenül elkezdek hozzá kötődni. Mert sajnos, akit méltónak találok, azt valahogy életben hagyom. De vele nem eshetek ilyen hibába. Ő a bosszúm eszköze lesz.
Nagyobb lélekenergiát gyűjtöttem a karjaimra, és már készültem is a támadásomra.
- Ardiente Garra
A támadás hatalmas port kavart. De a támadás elég gyors és nagy volt ahhoz, hogyha eltalálta, akkor súlyos sebeket okozhat. Viszont nem vártam meg, hogy elüljön a füst, így újabb két megelevenedett lélekenergia karmokkal biztosítottam be magam.

Nem úgy reagál a kérdésemre, ahogy vártam. Azt reméltem hogy elmagyarázza, és közben mosolyog ránk a nap! Ehelyett elkapta a nyakam, és kaptam tőle egy ajándék barackot.
-MOST UGYE CSAK VICCELSZ?! TE KIS TAKNYOS! …NEM VAGYOK SEM A NAGYID, SEM AZ ANYÁD, HOGY ESTI MESÉT TARTSAK NEKED!...EGYÉBKÉNT NEM TANÍTOTTAK MEG, HOGY EGY IDEGENHEZ NEM SZABAD ILYEN ZAVARBA EJTŐEN KÖZEL MENNI!?-kiabálta. Wááá, most is sírok, ha rágondolok, hogy megkínzott...Az egy dolog, hogy kishíján megfulladtam, de összekócolta a hajam, és még a fejem is sajogott.
-Wááááááá, engedj el, engedj el engedj el engedj eeeeeeel! Ez fáj, engedj eeeeel!-sírva könyörögtem neki, aztán végre eleresztett, és csukott szemmel mondta, de az, hogy néha meg-megrándult a szemöldöke, azt jelentette, hogy nincs túl jó hangulata.
-Te egy Shinigami vagy. A főkapitány kis hercegnője. Soha nem tudhatja meg, hogy milyen Arrancar-nak lenni. Ezt nem lehet csak úgy elmondani, elmesélni, mint egy esti mesét az ártatlan kisgyereknek. Ha nem tapasztalod, akkor soha sem értheted, és mivel te Shinigami vagy. Így ezt soha sem fogod megtapasztalni.-ebben volt valami...De azért kiváncsi lettem volna rá. Tettem volna felfelé a következő kérdésem, de energiát gyűjtött a karjába, és egy támadást indított. Ha jól értettem azt mondta előtte, hogy Ardiente Garra, de nem voltam benne biztos. Eléggé megrémültem a karom alakú támadástól, de sikerült kikerülnöm. Htalmas lett a por. Köhécseltem párat.
-Wáá, mi ez? A kapitány nem mondta hogy van ilyen technikád!-közben kvádlón kinyújtottam rá az ujjamat. Ismét shunpo, de most a hátához mentem.
-Ha szépen kérlek, megmutatod a ressurection-od? Naaa, lééégyszi, mutasd meeeeg!-azzal ismét shunpoztam, elékerültem, és onnan megpróbáltam bevinni egy vágást a vállára, csak azért, hogy lássa, hogy a harc is izgat közben. Amit meg akarok tudni, azt meg is fogom, Muhahaa!

Viszonylag sérülések nélkül megúszta a támadásomat.
-Wáá, mi ez? A kapitány nem mondta hogy van ilyen technikád!- válóan mutogatott rám.
- Ardiente Garra – mondtam el lassan – Ez egy megelevenedett lélekenergia támadás. De ne aggódj, mert ettől szebbet is tudok feléd küldeni… Illetve ha a kapitányod beszélt is volna arról a harcáról, nem biztos, hogy sokra mentél volna vele. Hisz mi Arrancar-ok nem vagyunk egyformák. Szóval ne neheztelj rá, mert felesleges. – ördögi mosoly volt az arcomon.
Ismét Shunpo-val a hátam mögé került, és mint egy kislány kérlelt engem.
-Ha szépen kérlek, megmutatod a resurrection-od? Naaa, lééégyszi, mutasd meeeeg!
- Ahhoz, hogy azt használjam, ahhoz többet kell produkálnod, mint amit most mutatsz. De ha meg is mutatom, akkor inkább azt mondod, hogy bár ne mutattam volna… Az lesz az utolsó, amit látni fogsz.
Meglepődtem, hogy ilyesmit kér tőlem. Bár nem ő az első, aki mondta, hogy ideje lenne végre használnom a Resurrection-omat. De ezt általában igyekszem minél tovább húzni, hisz ez az Arrancar-ok első és legfontosabb ütőkártyája. Még nem érzem, hogy most kellene ezt kihasználnom.
Ismét Shunpo-zott, és elém került, majd a vállamra próbáltam célozni egy szúrást. Szerencsémre időben kapcsoltam, és egy oldalsó hárítással néhány centire a céltól eltoltam a támadás irányát. Úgy látszik, hogy nem csak a szája jár, hanem igyekszik elhitetni egyre jobban, hogy mégis méltó, hogy használjam a Resurrection-omat. De nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet használnom. Hisz a viselkedése alapján egy kis taknyos kölyök, aki nagyon kíváncsi. Ha viszont használom, akkor ezt a tényt a sutba vágom, és minden szívbaj nélkül végezni fogok vele. Minél hamarabb pontot tenni a végére.
- Mit szólnál, ha te sem csak játszanád meg magad, és használnád az erődet. Hisz ha jól tudom, egy hadnagy ettől többre képes. Vagy csak a kapitány miatt lettél hadnagy?
Elé Sonido-ztam, és oldalsó vágással akartam meglepni, de tökéletesen védte. Ezután egy alulról szúrtam felé. Majd felugrottam, és egy jobb oldalról jövő rúgással próbáltam a bal irányba tessékelni ellenfelemet. Majd végére gyorsan mögé ugrottam. Ő hátra is nézett. Felemeltem kezemet, és a kezembe levő jéghideg hókristályokat egyenesen a szemébe fújtam, hogy ezzel teljesen elvakítsam, majd égbe emelem a kardomat, melyen a lemenő napfény megcsillan és könyörtelenül lesújtok rá.
- Egy apróság, és halott vagy.

Elmagyarázta, hogy pontosan mi is az Ardiente Garra. És hiába kértem, nem akarta használni a Resurection-ját. Miééért? Azt mondta, hogy többet akar látni tőlem.
Mit szólnál, ha te sem csak játszanád meg magad, és használnád az erődet. Hisz ha jól tudom, egy hadnagy ettől többre képes. Vagy csak a kapitány miatt lettél hadnagy?-oldalról próbált levágni, azonban gyorsabb vagyok én annál, hogy ilyen támadásokkal ki lehessen nyiffantani. Azonban jobbról megrúgott. Ugyan az alkarommal hárítottam, de nem számítottam ekkora erősségű rúgásra, ezért elvesztettem az egyensúlyom, és léptem párat balra. Valahogy ismét mögém került. Megfordultam, hogy egy szemtelen ,,Na most megvagy'' mondattal félbeszakítsam. És mit kapok? Szemembe fújt valamit! Nem láttam semmit, és még hideg is volt. Furcsa hangot hallottam, mintha suhanna egy kard. Nem volt időm a szemembe kerülő hópehelyszerűségekkel foglalkozni.
-Egy apróság és halott vagy.-nem vártam meg a végét. A kapitány azt mondta, hogy ha megvakulunk harc közben, azonnal vonuljunk vissza. EL is shunpoztam, bár nem tudtam, hogy merre megyek. Mire vééééégre kikapartam a szememből a hópelyheket, láttam, hogy kb. 5 méterre vagyok ismét Elianától.
-Ez hideg! Ájjj!-hamar változott a hangulatom, az ordibálós, kislányos nyafogást befejeztem, mert eszembe jutott valami.
-Tudod mit? Harcoljunk! Ha én győzök, kérhetek tőled egy dolgot, amit nem túl nehéz teljesíteni. Ha te nyersz akkor...öhm-elcsuklott a hangom egy kicsit-...hagyom hogy megölj. - nyeltem egy nagyot, közben elképzeltem, hogy milyen lenne a világ nélkülem. Újabb óriási nyelés.
~Nem! HA elfogadja az ajánlatom, akkor nem veszíthetek...Hiányozna a fagyi, A lelkek városa, Ken taichou és Karakura...Nem veszíthetek el ennyi mindent...~

A vágások nem találtak, és a rúgásom se annyira volt sikeres. Annyi, hogy elvesztette az egyensúlyát. A vakítás sikeres volt, viszont volt annyi esze, hogy vakon is, de elugorjon a kardom elől.
- Ez hideg! Ájjj! – reklamált a hókristályok ellen - Tudod mit? Harcoljunk! – mintha nem azt tettük volna eddig is - Ha én győzök, kérhetek tőled egy dolgot, amit nem túl nehéz teljesíteni. Ha te nyersz akkor...öhm – csuklott el a hangja - ...hagyom, hogy megölj. – nyelt egyet
~ Annak ellenére, hogy milyen kis taknyosan tud viselkedni, ahhoz képes elég nagy szavak tőle. Viszont a kíváncsisága kielégítése fontosabb lenne, mint az élete? Ennyire érdekli, hogy mi vagyok, és ki vagyok? Egyetlen egy kérdésért képes ekkora tétet felrakni? Vagy ennyire bízik abban, hogy győzhet? … Kerüli a támadásaimat, valószínűleg nem sikerült eltérítenem, így biztosra veszi, hogy én, én vagyok.
- De édes vagy… - mosolyodtam el rajta – Komolyan azt hiszed, hogy ilyen fogadásba belemegyek? Ne nevettess kis kíváncsi kislány. Ennyire nem félsz a haláltól? Vagy azt hiszed, hogy amit produkáltál, az elég lesz ellenem? … Nem vagyok olyan, akinek szüksége lenne arra, hogy az ellenfele önként lemondjon az életéről. Elveszem azt én magam.
~ Nem is nagyon akarom, hogy egyáltalán bele mennyen. Nincs ínyemre egy olyan személyt megölni, aki feladja a harcot, és a halált választja. Könyörtelen vagyok, de akármennyire gyűlölöm Ken-t, nincs kedvem ezt a lányt úgy megölni, hogy önszántából nekem adja az életét. Egyébként az ilyesmi nem is illik hozzám. Meg most nem lehet, hogy én veszítsek. Az édes bosszú hajt előre. De akár mennyire nem akarok ehhez a lányhoz bármennyire is kötődni, annak ellenére mégis… Nagyon bátor, hogy ilyesmit felajánl nekem. Vagy ennyire nem hiszi, hogy meg akarom ölni? Vagy ennyire esztelen, és vakmerő.
- Viszont ha már igazi harcról van szó, akkor igazán bevethetnéd a Shikai-dat. Túlságosan unom, hogy itt ilyeneket mondasz, mikor még elő sem hívtad a kardod igazi képességét. Ha elég jónak találom, akkor lehet, hogy megmutatom és is az igazi képességeimet.
Magabiztosnak látszom, de ez a harc koránt sincs lefutva. Meglephet bármivel, hisz eddig nem sokat mutatott abból, amit tud. Sem varázslatot, sem spéci képességet. Gyorsnak elég gyors, de ha tényleg bekeményítek, az nem lesz elég. Gyenge ellenfél ellen szeretek gyorsan végezni, viszont ezt a harcot szeretném kiélvezni.
Nem várok sokáig, így úgy döntök, használok egy szép kis kombinációt, hogy inspiráljam abban, hogy hívja elő a kardját, ha tényleg komolyan akarja venni. Ejtsen rajtam sebet, hogy tényleg azt higgyem, hogy győzni akar. Hogy tényleg eleget akar tenni a kíváncsiságának. A karkötőm világítani kezdett, és karlendítésemmel már indítottam is a támadást.
- Claro de luna – ezzel el is indult felé, de ahogy számítottam próbált előle eltűnni – Ez koránt sem olyan támadás, mit az előző – a támadás irányt változtat, és egyenesen leköti a lábát – Ezt a gondolataimmal tudom irányítani, és többször használva teljesen megbéníthatlak – mondtam és újabb hold alakú sarlók száguldottak felé, és kötötték le a kezeit – De nincs itt vége ennek a körnek. – elég távol voltam tőle – Az igazán lényeges még most jön – kezemen ismét megjelent az energia, és egy magabiztos mosoly - Ardiente Garra!!! – ezzel el is küldtem a támadást, mellyel már megismerkedhetett.
Ez most sokkal nagyobb volt, mint az előző, mivel több energiát fektettem bele. Viszont ez le is fáraszt, de most hogy le van kötve, így nagyunk ugrálni nem tud. Kíváncsi vagyok mennyire töri meg szegénykémet.

NEm akart belemenni a fogadásba...Kicsit megnyugodtam, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy le tudom győzni. Azt akarja, hogy mutassam meg a kardom. És én is így gondoltam. Azonban indított egy támadást. Elugrottam(miért ne tettem volna?), de az a fura izé követett, elkapta a lábam, és majdnem pofára estem. Éppen le akartam szólni, hogy hogyan mer ilyet használni, mikor ezt em mondta a kapitány. Elmagyarázta, hogy ez a képesség a Claro de luna nevet viseli. Képes lekötözni az embert, és a gondolatával tudja irányítani. Ezzel nem lett volna túl sok bajom, de lekötözte a kezemet. Rettentően megijedtem, nem tudtam kiszabadulni belőle. Áááám, még ezzel sem lett volna túl sok bajom, ha nem hallok egy Ardiente Garra mondatot...Gondoltam hogy nem a vakvilágba küldi a támadását. Nagyobb volt, mint az előző, én pedig, mint egy őrült próbáltam kiszabadulni. Sikerült is, azonban mikor ugrottam volna elfelé előle, elég szépen lehorzsolta az oldalam. Visítottam egyet, és könnyes szemekkel odanyúltam.
-Ez fáááj!-és, mintha mi sem történt volna, befejezem a nyávogást, és komolyan mondom a szövegem- Na, a kardom alakját akarod látni?-kérdeztem, de tudtam a választ. A kardom feltartottam magam elé, becsuktam a szemem, és suttogó hangomat a szél vitte az ellenfelemhez.
-Akai Nobara!-azzal a kard átalakult egy kétpengéjű fegyverré, mind a két végéből katana állt ki. Szokatlanul nagy katanák. Nehéznek tűnhet, de szél elemű a kardom, és így kicsit gyorsabb vagyok. Ez is egy képessége a kardomnak.
-Na, most készülj fel, én is tudok varázsolni!(>.< <--ilyen fej)-azzal egy fura mozdulattal shunpoztam. Elkezdtem megpördülni, azonban mire elkezdtem, már Eliana mögött voltam, és a szél is kicsit megerősödött közben. Megpróbáltam a combjára vágni. Kivédte, és azonnal visszatámadott volna, azonban megpörgettem a kardot, és elütöttem az övét vele. Ismét támadtam, hárított. Ekkor jött a csoda, a kard egyik felét leszedtem! Már nem egy nagy, kétpengéjű katana volt a kezemben, hanem két nagy pengéjű kard. Szóval csaptam a másik karddal, de eltűnt előlem. Ismét shunpo, azonban most közvetlen elé, és mondtam a technikám nevét.
-Bakudou 01:SAI!-azzal megkötöztem, mögé kerültem, és onnan lőttem a következő támadásom.
-Hadou 04:Byakurai-a villámszerű támadást úgy irányítottam, hogy a vállát kapja el egy kicsit, nem akarom megölni. Hé, nem fogadta el a fogadást!! Akkor kérdezgethetek még tőle! Juhíjj!

A támadásom az oldalát találta el. Nem is rossz teljesítmény, és minden igaz, akkor sikerült a motivációm is. Hosszú lányos „nem ér” kifejezéssel adta tudtomra, hogy igen is fáj az oldala. Majd a kardját felemelte, és halkan mondta a feloldást, melyet a szél hozott felém.
-Akai Nobara! – ezzel a kard átalakult kétpengéjű fegyverré.
Szokatlanul nagy Zanpaktou. Elég nehéznek tűnik, de persze az ilyesmi rendesen megtévesztő. Hisz a fegyverforgatónak mindig is könnyű a fegyvere, hogy jól használhassa.
-Na, most készülj fel, én is tudok varázsolni!
Ezzel már Shunpo-zott is, és megpördült, és mögöttem volt. A szél megerősödött körülötte. A combomra célzott, és kardommal sikerült hárítanom. Mellkasába akartam szúrni a kardomat, viszont a kardját megpörgetve eltérítette a kardomat. Támadott, de sikeresen hárítottam. Viszont ekkor valami olyant csinált, melyre nem számítottam. Fegyverét nemes egyszerűséggel kettészedte, és két külön kardként használta. Azzal is le akart csapni, viszont Sonido-val eltűntem előle.
~ Végre sikerült előcsalnom belőle a Shikai-t. Nem is rosszul kezeli, viszont ez számomra aggasztó. Két fegyvert használó személlyel még nem harcoltam. Még ha az egyiket hárítom, addig a másikkal könnyen sebet ejthet rajtam. A hatalmas pengék se arra utalnak, hogy olyan könnyű lenne lavírozni, és hol az egyiket, hol a másikat megakasztani, hogy túlvészeljem komolyabb sérülés nélkül. Az a baj, hogy a Shikai használata óta gyorsabb lett, mely még nagyobb kihívást jelent a két penge mellé. Nagyon koncentrálnom kell, hogy mikor melyik támad. Ki kell ismernem, hogy melyik keze az erősebb, illetve melyikkel támad, és melyikkel védekezik. Gondolom ha szétszedte, ugyan olyan könnyen össze is tudja rakni, szóval az ilyenfajta pörgetésekre is figyelnem kell.
-Bakudou 01:SAI! – kötöző technika.
Volt már ilyennel dolgom, de ezzel a fajtával még nem találkoztam, így nem is csoda, hogy nyomban foglyul is ejtett. Gondolom visszavágó, amiért én is megfogtam a támadásom előtt.
-Hadou 04:Byakurai
Ezzel már nem egyszer találkoztam, így tudtam, hogy muszáj minél előbb elhajolnom a villámszerű támadás elől. Viszont korábbi ellenfeleimmel ellentétben ő nem a hátam közepére, vagy a hátamon keresztül a szív irányába akarta lőni, hanem a vállamat célozta.
Elhajoltam tőle, de így is jó koszos lett a ruhám ettől a támadástól. Szerencsémre ellenfelem nem folytatta a támadás sort, hanem arrébb ment.
~ Még mindig csak szórakozik? Miért oda célzott?
- Mégis tudsz valamit. Nem is rossz. Harcoltam már Shinigami-val, de az első kötöző támadást most látom először. – mosolyodtam el, és a nagyobb lélekenergiával összetörtem a Kidou-t – Ha már annyit kérdeztél, akkor én is kérdezhetek valamit? … Milyen típusú a kardod?
Csillogott a szemem. Mivel az egyik mozdulatnál megnőtt a szél, ezért egyből rámondanám, hogy az lehet a típusa. De meg van rá az esély, hogy nem, így megkérdezem tőle. Ha szeret kérdezni, remélem válaszolni is legalább ennyire szeret.
Ismételten nem vártam sokáig. Kardommal támadtam. Elölről, és ő az egyikkel kivédte, és a másikkal már támadt is. Ekkor egy forgó mozdulattal a másikat ellöktem a magamtól, és védtem a másikat. Majd ütéssel próbálkoztam de már vágott is a kardjával.
~ Nem vagyok elég gyors… Ha mindkét kardot egyenlőnek tekintem, akkor nem tudom normálisan megtalálni a gyengéjét. Sürgősen rá kell jönnöm, hogy melyik kard melyik.
Elkaptam a karomat, és a lány már pörgetéssel, mint egy hatalmas kenyérvágó szeletelő pengéje lenne, vágott felém. Elugrottam, viszont az arcom baj felét eltalálta.
~ Rá kell hogy jöjjek, hogy hogyan használja a fegyverét, különben nem vihetek be egy jól irányzott támadást sem.
- HAHAHA - nevettem fel, mikor az arcomról a vért letöröltem – Örülök, hogy végre sokkal komolyabban veszed ezt az egészet. Már kezdtem azt hinni, hogy belefogok unni ebbe az egészbe, de mégis mutatsz végre valamit. Gondolom a Shikai-dnak köszönheted, hogy még gyorsabb vagy, mint eddig. Ezt szeretem. Végre valami kihívás. – ördög mosolya kiült az arcomra.
Tényleg tetszik, hogy kihívást látok benne. Egy olyan karddal harcolok, melynek a technikait ki kell ismernem. Távolságot tartok egyelőre tőle, és amint rájöttem a lényegre, akkor lendülök csak igazán támadásba. Most hagyom, had leplezze le magát. Gondolom felbuzdult azon, hogy megvágott, és támadni fog. De most hogy használja a fegyverét, még jobban oda kell figyeljek minden mozdulatomra.

Nem tudtam megsebesíteni Elianát a támadásommal, aminek örültem. Ezután megdícsért, kiszabadult a lekötöző technikából, és megkérdezte, hogy milyen elemű az én Akai Nobarám. Még nem használta a Ressurection-ját, és már kérdezősködik? Na mindegy.
-Majd ha bevetettem pár képességét, elmondom, de addig neeeem, blöööö!-újabb nyelvöltés. Szemből támadott. Persze, kivédtem az egyik kardommal, és támadtam volna a másikkal, egy pörgéssel elhárította, majd megpróbált megütni, én pedig csaptam egyet közben, és megvágtam az arcát. Hátraugrott, felnevetett, és beszélt.
-Örülök, hogy végre sokkal komolyabban veszed ezt az egészet. Már kezdtem azt hinni, hogy belefogok unni ebbe az egészbe, de mégis mutatsz végre valamit. Gondolom a Shikai-dnak köszönheted, hogy még gyorsabb vagy, mint eddig. Ezt szeretem. Végre valami kihívás.-kíváncsi és aggódó szemekkel néztem rá. Most is elé shunpoztam, és ismét jó közel kerültem hozzá.
-Juuujjj, nem fáj? Nem akartam megvágni az arcodat, csak megmozdultál, és ott kapott el...-végighúztam a kis seben az ujjamat, persze benne volt a kard. Eliana nem úgy nézett ki, mint aki repes az örömtől.
-Bocsii, véletlen volt, mégegyszer nem fog előfordulni!-hajoltam meg bocsánatkérően, majd visszasiettem az előző helyemre. Felemeltem a kardom, és ismét shunpo, de ezúttal mögé( volt annyi eszem, hogy először visszasiettem...). Most két oldalról csaptam. Egyik kard bal oldal, körülbelül a vállánál, másik jobb oldalról pedig nagyjából a combjával egy magasságban lehetett. Éppen hogy eltűnt mielőtt elkaptam volna. Hátamhoz sietett, és megpróbált a kardjával támadni. Kivédtem, és csaptam volna ismét, de egy rúgással eltaszított magától, és ettől ő is hátrébb ugrott egy kicsikét.
-Te vagy a soros, használd a Ressurection-od! Ja, és majd a meccs(igen, meccs) végén elmondhatom, hogy mit akartam kérni tőled, hogyha elfogadod az ajánlatom, és én nyerek?-kérdeztem naaaagy, kerek kislányszemekkel, amik olyan gyönyörűen csillognak.

-Majd ha bevetettem pár képességét, elmondom, de addig neeeem, blöööö! – ezzel re is rázott, tért ki a válaszadás alól.
A vágás után meg mint akit érdekel, hogy mi van a vágással, odaugrott hozzám, és az azóta is csurgadozó vért letörölte. Elugrott, majd bocsánatkérően meghajolt.
-Bocsii, véletlen volt, még egyszer nem fog előfordulni!
- MI…. NE SZÓRAKOZZ!!
Nem is nagyon értettem ezt az egészet, hisz a harcban nem csoda, ha mindkét fél megsebesül. Nekem meg egyáltalán nem áll szándékomban minden egyes sérülésnél bocsánatot kérni, melyet okoztam. Sőt ha meg akarom ölni, akkor még értelmetlenebb lenne ezt eljátszani.
Felemelte a kardját és mögém ugrott. Két oldalról jött a csapás, és két külön szinten. A bal oldali magasabban a vállamnál akart lecsapni, a jobboldali pedig egészen lenn a combomnál akart célba találni. Mivel a két kardot különböző szinten támad, ezért ez azt jelenti, hogy a két karját összhangban tudja tartani és mégis két különböző mozgást tud egyszerre végre hajtani. Így mindkét keze elég jó, viszont a jobb kezét mélyebbre vitte, így lehet, hogy az az erősebbike. Rá kell jönnöm, hogy hol a gyenge-pontja és az erőm kiengedésekor erre a megállapításra fogok összpontosítani. Viszont, ha már most használnám, akkor ez sokkal gyorsabb lehetne. A támadás elől sikeresen elugrottam. A hátát próbáltam erőteljesen megvágni, de az egyik kardja gyorsabb volt, és hárította. Testét használva egy rúgással eltávolodtam tőle.
-Te vagy a soros, használd a Ressurection-od! Ja, és majd a meccs végén elmondhatom, hogy mit akartam kérni tőled, hogyha elfogadod az ajánlatom, és én nyerek?
~ Én mit sors? Használjam a Resurrection-omat? Ha használnám, könnyebben feltudnék lépni a két pengével illetve a gyorsaságával, hisz én is gyorsabb leszek. … Próba szerencse …
- Csak nem hiszel a sorsban?... Akkor használom a Resurrenction-omat, amikor én akarom. Ha meg nem akarod elmondani a kardod képességét, akkor legyen… Magamtól is rájövök idővel. Illetve miből gondolod, hogy ha fel is teszed a kérdést, akkor válaszolok rá?
Arra kell alapoznom, hogy a bal keze a kettő közül az ügyetlenebb, és a jobbal támadna inkább, ha neki rohanok. Úgy kell alakítanom a helyzetet, hogy ha nincs is igazam, akkor is viszonylag jól jöjjek ki belőle. Így meglepetésre alapozok.
Először mögé kerültem ismét, és támadást színleltem, de már ugrottam is az orra elé, és próbáltam a bal karjában levő pengét lefelé nyomni. A másikkal nem a védekezést erősítette meg, hanem ahogy gondoltam már a karom felé suhant. Ekkor egy előrehajlással hajszál híján zúgott el felettem, majd egy eddig tőle szokatlan bal irányú rúgással találtam el. Majd ismét mindkét pengével szúrni akart, ismételten két külön célpontra. Most a jobb pengére ugrottam, és most az ellenkező irányból próbáltam eltalálni. Majd a földre érkezve szúrtam felé, de ő az egyik karjával megpróbálta eltéríteni, de én egyenesen az orra elé pördültem, háttal a másik karjának, mely felém jött. A testem megállította a pengét, és a bal karom már ott volt a mellkasánál.
- BARRA!! – ezzel telibe találtam ellenfelemet.
Fájdalmakkal távolabb mentem tőle, és erősen kapkodtam a levegőért. A Barra nem akkora, mint egy Cero, viszont sokkal gyorsabb, illetve ebben az esetben tökéletesen megfelelt a célnak. Nem sejtett semmit, és így használható volt. Miután összeszedtem magam, ismét szóltam ellenfelemhez.
- Hasonlít a Cero-hoz, viszont nem olyan erős. De tud rendesen fájdalmat okozni, és ha elég ügyes vagy, akkor az ellenfeled észre sem veszi, hogy támadtál. A mellkasodhoz ütve pont egy ilyen vörös energia löketet küldtem a Barra-t. Tudod, nem szeretem használni, hisz hozzám egyáltalán nem illik, és a színe is olyan… - felemeltem a kezemet, és vörös apró szikrák voltak rajta még mindig – Egyáltalán nem illik hozzám.
Ezzel újabb három lövedéket küldtem felé egymás után. A folyamatos támadásokban rendesen el lehet ám fáradni. Nem húzhatom sokáig az aktiválást. Már kezdek rájönni… De még mindig nem mutat sokat.

Eliana nem túl finoman közölte velem, hogy akkor használja a Ressurection-ját, amikor akarja, nem pedig amikor én megkérem rá. És rá akar jönni a képességeimre. Wáááá! A hátamhoz került, és egy színlelt támadás után elém sietett, hogy onnan támadhasson. Hát én kivédtem a bal kezemben levő fegyverrel, a másikkal pedig támadtam volna. Elhajolt előle, és balról megrúgott. Egy fájdalmas ,,Jajj'' szó után a mindkét karddal szúrtam, de nem ugyan arra a helyre, ő meg arcátlanul ráugrik a kardomra. Nyafogtam volna egyet, de hát nem voltam olyan helyzetben. Most másik oldalról rúgott, és mire leért a földre, már szúrt is felém. Elég veszélyesen játszik, a testi épségemet veszélyezteti! Még jó, hogy ki tudtam védeni. Az orrom elé pördült, én pedig támadtam. Nem adtam bele sok energiát 2 okból: 1. Mert fent tartom a gyengeség álcáját. 2. Mert túl nagyot vághattam volna bele! Eltaláltam, és megsebeztem. Azonban azt vettem észre, hogy a bal karja a mellkasomnál van.
-BARRA!-üvöltötte, és ellőtt valamilyen technikát, ami tökéletesen telibe talált. Hátra ugrott, és lihegett, úgy ahogy én. Elég fájdalmas ilyen közelről bekapni egy támadást. Oda is nyúltam kapásból, de hát ez nem segített. Automatikusan könnyezni kezdtem.
-Ah...uhh...-lihegtem párat, és elvettem a kezem a mellkasomról.
-Hasonlít a Cero-hoz, viszont nem olyan erős. De tud rendesen fájdalmat okozni, és ha elég ügyes vagy, akkor az ellenfeled észre sem veszi, hogy támadtál. A mellkasodhoz ütve pont egy ilyen vörös energia löketet küldtem a Barra-t. Tudod, nem szeretem használni, hisz hozzám egyáltalán nem illik, és a színe is olyan…-felemelte a kezét, amin még voltak vörös villámok.-Egyáltalán nem illik hozzám.-még lőtt 3 ilyen Bara izét...Összeraktam a kardomat, hogy újra 2pengéjú fegyver legyen, és elkezdtem pörgetni, és sikerült ezzel semlegesítenem a Barákat. Új dolgot tanultam: Kerüljük az arrancarok ártó képességeit.
-Áhh...ez fájt nagyon...Ez nem ééér! És miért nem válaszolsz rendesen? Azt akarod, hogy harcoljak? Ha mutatok valamit, ami elég jó neked, akkor válaszolsz nekem, és használod a Ressurection-od?-meg sem vártam a választ. Kettészedtem a kardom, és örült sebességgel nekirontottam. Elkezdtem kaszabolni mindkét karddal, és vagy hárította őket, vagy kikerülte. Egyszer visszatámadott, én pedig a kardokat ollóként használva, elkaptam az övét, megrántottam magam felé. Sikerült egy-két másodpercre kibillentenem az egyensúlyából, és elég szépen megrúgtam. Hátrébb lépett tőle pár métert. Meg sem vártam, hogy felemelje a kezét, ismét nekirontottam, azonban most összetettem a fegyvereimet, és elkezdtem felé pörgetni, remélve hogy eltalálja akár egy is. Közben, ha nagyon figyelt, akkor hallotta, mit mormolok.
-Hadou 33:Soukatsui!-azzal ellőttem a támadást, és reméltem, hogy valamennyire betalál, de annyira, hogy utána még tudjon nekem válaszolgatni.

Összerakta a kardját, és azt pörgetve kivédte a támadásomat. Továbbra is az a nem ér stílust használja. Most is mintha én szegném meg folyamatosan a játékszabályokat. Így folyamatosan a fejemhez vágni dolgokat.
-Áhh...ez fájt nagyon...Ez nem ééér! És miért nem válaszolsz rendesen? Azt akarod, hogy harcoljak? Ha mutatok valamit, ami elég jó neked, akkor válaszolsz nekem, és használod a Ressurection-od?
- Valaki talán megígérte, hogy a harcban nem fogsz megsérülni? Vagy a harc valami játék? Tudod, ha harcolsz, akkor nem csak a sérülésekre, hanem a halálra is fel kell, hogy készülj. Attól, hogy bemutatsz valami jót, az még nem feltétlen jelenti azt, hogy az én tetszésemet is elnyeri, és használom a teljes erőmet. Meg mint mondtam, hogy addig örülj, míg nem használom.
~ Bár ő sem nagyon akarja még mindig megmutatni az erejét. Olyan mintha csak várnánk egymásra, hogy melyikünk veti be előbb az ütőkártyáját. Melyikünknél szakad el előbb a cérna. Ártatlan kislányként viselkedik, de ha tényleg aktiválom, feloldom az erőmet, akkor a rendszeresen megjelenő nyelvén kívül más is meg fagy.
Kettészedte a kardját, és ismét így támadt. Kaszabolt mindkét karddal, és alig tudtam őket elkerülni. Hol a kardok hangos csattanó zajjal csaptak össze, hol süvítő levegővel suhant el mellettem. Megelégeltem, hogy folyamatban csak védekezek, ezért szúrtam felé, de meglepetésemre a kardjait olló módjára összezárta, és így megfogott. Megrántott maga felé, ezzel kibillentve az egyensúlyomból, és jól megrúgott. Pár méterre messzebb kerültünk így egymástól, de fejemet is alig tudtam felkapni, és már támadt is. Összetéve, pörgetve felém haladt. Egy gurulással sikerült eltérnem előle, viszont ekkor hallom a már ismert technika nevét.
-Hadou 33:Soukatsui!
A szép támadás elől nem tudtam rendesen kitérni, ezért más eszközhöz kellet folyamodnom. Egy Bara-t lőttem a támadás centrumába, így hatástalanítottam, csak körülöttem kavart port.
- Csak nem tanult a kisasszony valamit az ellenfelétől? – egyenesedtem fel, és ironikus kérdésem mellé mosolyogtam – De ha már ennyire látni szeretnéd, akkor megmutatom. … Bár az előbbi teljesítményed koránt sem érdemli ki azt, hogy bevessem.
Körülöttem szép lassan feltámadt a szél, és hópelyhekkel táncra kelve kezdtek el körbeölelni. A levegő hirtelen elkezdett lehűlni. Felemeltem a kardomat, behunytam a szemem, és feloldom az igazi bennem rejlő gyilkost.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale – suttogtam bele a szélbe, mely ettől fékevesztett tornádóként kezdett el körülöttem kavarogni.
A széllel karöltve szálló hópelyhek csak úgy csillogtak. Az ég sejtelmes fellegek voltak, és a hőmérséklet tovább és tovább hűlt. Majd a szél egyszerűen csillapodni kezdett, és megmutatkozott az igazi alakom. Hátamon a hatalmas jég kasza, mely félelmetesen világít a hátamon. Hosszú fehér szoknyám még mindig meglibben a széltől, és a lábam alatt egy kisebb körben teljesen megfagy minden. Felsőmnek mindkét oldalon hosszú az ujja, és le van csúsztatva a vállamra. A maszkom is megváltozik, mint egy korona van a homlokomon. Farkas fülem és farkam is mutatja milyen élőlényhez hasonlítottam mielőtt megszereztem volna ezt az erőt.
- Ez lenne az én alakom. – nyitottam ki a szememet – Amit annyira szerettél volna látni. … Vége a játszadozásnak – mondtam dermesztően fagyos hangon.
~ Azt hiszem én vagyok az, aki előbb elsüti képességeinek igazi formáját. De ezzel koránt sem vagyok olyan finomkodó, mint eddig voltam. Készült Hitomi Aruya

Juhíííííjj! Végre a várt eredeti formaa! Nagyon örültem, de nem tetszett, hogy alapból egy előnnyel indulok.
-Hűűű, jól néz ki! Biztosan jó erős! De én tudom a támadásaid részét, szóval én is elmondom, amire kíváncsi voltál!-mondtam mosolyogva, csukott szemmel- Az én, édes Akai Nobarám szél elemű zanpakuto. Nincs túl sok képessége, az egyik, hogy széllökéseket tudok küldeni vele. Valamilyen szinten irányítja a szelet, ha pontosan akarok fogalmazni.-úgy mondtam, mint valami betanult szöveget, és még a képzeletbeli szemüvegem is megigazítottam, ahogyan a tanárnő csinálja- Másik, hogy nagyon felgyorsít. Amit eddig láttál, ízelítő volt csupán. Na, meg annyi, hogy szét tudom szedni két darabra, ami elég hasznos. Akkor, most megmutatom, hogy többet is tudok!-azzal kiengedtem a lélekenergiám, ismét szétszedtem a kardomat. Jóval gyorsabban kerültem elé, mint eddig, és a támadásom sebessége is megváltozott. Kivédte. Egyértelműen ő is megerősödött. Nem tudom, hogy melyikünk az erősebb. Azonban, hogy folytassam a harcot, nem támadtam, hanem szelet küldtem felé. Hátrébb csúszott, és pár helyen megvágta, de elég kis vágások voltak.
-A szél visz veszélyes dolgokat. Szerinted ki nyer, én vagy te? És mi lesz akkor, hogyha nyersz? És akkor mi lesz, hogyha én nyerek? Wáá, megvaaan! Szereted a fagyit?-kérdeztem csillogó szemekkel- Nekem a vaníliás a kedvencem-ki kérdezte?-ha szereted, akkor eszünk egyet!-örömkönnyek csordultak ki a szemeimből- De ha nem akarod, akkor nem muszáj, mondjuk úgyis vinni kell a... Na mindegy, készülj!-ismét rohamoztam. Amint nekimentem, összevissza kaszabolta, úgy vágtam mind a két fegyverrel, ahogy értem, de nagyon figyeltem arra, hogy fejre és nyakra ne támadjak, és emellett arra is, hogy egyszer se tudjon megvágni. Volt egy olyan érzésem, hogy ő nem olyan mint én...Ha alkalma lesz rá, biztosan azonnal átszúr a fegyverével, de akkor sem akarom megölni, és meg sem próbálom. Csupán annyit akarok elérni, hogy muszáj legyen befejezni a harcot.

- Hűűű, jól néz ki! Biztosan jó erős! De én tudom a támadásaid részét, szóval én is elmondom, amire kíváncsi voltál! – mondta a kiengedés után - Az én, édes Akai Nobarám szél elemű zanpakuto. Nincs túl sok képessége, az egyik, hogy széllökéseket tudok küldeni vele. Valamilyen szinten irányítja a szelet, ha pontosan akarok fogalmazni. – mondta, mintha az egészet egy jó kislány módjára betanulta volna, majd a nem létező szemüvegét feltolta - Másik, hogy nagyon felgyorsít. Amit eddig láttál, ízelítő volt csupán. Na, meg annyi, hogy szét tudom szedni két darabra, ami elég hasznos. Akkor, most megmutatom, hogy többet is tudok! – ezzel kiengedte a lélekenergiáját.
~ Egyáltalán nem kértem, hogy részletesen elmagyarázza az igazi képességét. De most hogy tudom, hogy ismételten egy szél típusú elemmel kerülök szembe, így könnyebb, de mégsem. Hisz egyértelmű, hogy a kardjával a szelet befolyásolja. Ez pedig lehet, hogy nehézséget fog okozni nekem. Főképpen a kedvenc kivégző mozdulatomnál. Már ha rájön időben a turpisságra.
- Szóval szél típusú – arcom meg se rezzent – Tudod a szél csodaszép, ha kis hópelyhekkel táncol. Vagy süvítő téli viharos széllé erősödik. Remélem ezt te is szépnek fogod találni. – nincs sok érzelem sem az arcomon sem a szavaimban.
Eddig tőle nem látott sebességgel került elém és próbált meglepni a támadásával. De mivel már másabb szinten voltam én is ennek a kivédése nem jelentett gondot. Egy erős szelet küldött felém, melyet a nagy részét a kaszámmal kivédtem, de volt hely, ahol megvágott, és hátrább is csúsztam. Arcomon továbbra sem látszott semmi. Teljesen nyugodt és higgadt maradtam. A kaszámat lendítettem, és ezzel a szél is eltűnt. A sérülések egyáltalán nem voltak komolyak.
- A szél visz veszélyes dolgokat. Szerinted ki nyer, én vagy te? És mi lesz akkor, hogyha nyersz? És akkor mi lesz, hogyha én nyerek? Wáá, megvaaan! Szereted a fagyit? –mondta csillogó szemmel - Nekem a vaníliás a kedvencem- ugyan tényleg ezt ki kérdezte? - ha szereted, akkor eszünk egyet! – örömkönnyek gyűltek a szemébe - De ha nem akarod, akkor nem muszáj, mondjuk úgyis vinni kell a... Na mindegy, készülj!
~ Most ugyan komolyan gondolja? – képzeletbeli vízcsepp lecsúszott – Egyik pillanatban olyan, hogy komolyan veszi a harcot, és akár vérre is menne. A másik pillanatban, meg olyan mint egy kis kölyök, aki most szabadult be a játszótérre, és minden új neki, és talált egy másik kislányt, akivel lehet játszani. Tényleg nehezen tudok rajta kiigazodni. Viszont a szél elég erős.
- Mégis ki nyer? Az ki fog derülni nem? A győztes meg eldönti, hogy életben hagyja az ellenfelét vagy sem. … Szóval a vanília fagyi a kedvenced? … Nekem, annak idején a csokoládé nyerte el a tetszésemet. De nem hiszem, hogy együtt fogunk fagyizni…
Igen, annak idején, mint minden normális gyerek a csoki fagyiért éltem haltam, majd ahogy egyre nagyobb lettem a vanília fagyit is kezdtem enni, de ami mégis minden fagyisnál egyenlően finom volt, az a csokoládé. Tulajdonképpen azt nem tudták nagyon elrontani sem, és ha egy gombócot kértem, akkor mindig is a sötétet választottam. Teljesen lényegtelen információ, hisz azóta teljesen megváltoztam.
Ismét megrohamozott. Mintha rendszertelenül kezdett volna hadonászni a kardjaival. Hol az egyikkel, hol a másikkal próbált megvágni, de a fejemet, és a nyakamat kerülte. Mintha nem akarna végzetes sebet ejteni. Végül is érthető, hisz az eddig felém ejtett összes szava arra utalt, hogy nem is akar komoly sebet ejteni rajtam. Viszont mintha komolyabban venné az egészet. A kaszámmal hol fent, hol lentebb igyekeztem kivédeni, illetve megforgatva próbáltam még kiszámíthatatlanabbá tenni a mozdulataimat. Egy kaszával mégis könnyebben ki tudom védeni a két fegyveres ellenfelem támadásaimat.
Gyorsasága felől nincs semmi kétség, viszont nem annyira gyors, hogy így ne tudjam felvenni ellene a harcot. Melyikünk az erősebb? Erre nem lehet végül is nagyon válaszolni. Egy jól elkapott pillanat, és eldöntheti a játék végkimenetét.
- Olyan biztos vagy magadban, hogy elmondtad a képességeidet. De persze attól hogy tudod az ellenséged képességét, attól még nem biztos, hogy képes vagy őt legyőzni – mondtam miután elugrottunk – Azt hiszem egyértelmű, hogy mi az én képességem. A hó és a jég, és szeretek játszani a széllel is – először most mosolyodtam el egy halványít, mióta átváltoztam.
Elkezdett kavarogni a szél, és a kaszámat forgatva egy erős szelet támasztottam, és hópelyhekkel együtt egyenesen felé küldtem, hogy meglepetés szerűen elvakítsa az ellenfelemet. De mint azt már annyiszor bevetettem, nem ez a támadásom igazi lényege. Mikor meggyőződtem, hogy a hópelyhek és a szél tényleg elérték őt, és részben elvakíthatták, akkor egy gyors Sonido-val ott termettem, és a fülébe súgtam.
- Halott vagy.
Ezzel már száguldott is a penge a mellkasa felé. Igen azt hiszem ez egy elég aljas támadás viszont igazán hasznos. Ha mögé lát a támadásnak, akkor kivédheti, és ezzel megússza a végzetes támadást. Vagy két variáció lehet. Az egyik, hogy semmire nem jön rá, és a mellkasában ér célt a kasza ijesztő pengéje, és ezzel vége az életének és a harcnak egyaránt. A másik esetben, hogy későn veszi észre, hogy veszélyben az élete, és súlyos sérülésekkel, de túléli a támadást.
A kapitánya időben rájött, és kivédte ezt a támadást, és konkrétan meg sem sérült, hála a kis pengéknek, melyek körül ölelték. Ez a lány a szelet befolyásolja, viszont kérdő, hogy észreveszi e a trükköt. Ha rájön a lényegére, akkor akár van annyi energiája, hogy képes időben eltűnni előle. Ez a támadás fele-fele esélyes. Végzetes, de nem feltétlen halálos.
~ Hogy jössz ki ebből Genni? Lehet, itt a végzeted?

-Mégis ki nyer? Az ki fog derülni nem? A győztes meg eldönti, hogy életben hagyja az ellenfelét vagy sem. … Szóval a vanília fagyi a kedvenced? … Nekem, annak idején a csokoládé nyerte el a tetszésemet. De nem hiszem, hogy együtt fogunk fagyizni…-Csokiiii! Az jó finom, imádom a csoki fagyit is, de a vanília a legjobb! Lehet Fan Klubot fogok alapítani neki! De mi legyen a címe? Vanília Foreva? Nem is hangzik rosszul! Bár most nem ezzel kellene foglalkoznom...
-Olyan biztos vagy magadban, hogy elmondtad a képességeidet. De persze attól hogy tudod az ellenséged képességét, attól még nem biztos, hogy képes vagy őt legyőzni.-nem voltam biztos benne, egyáltalán nem. Egy képességem rejtve hagytam, mert tudom, hogy neki is van valami a tarsolyában-Azt hiszem egyértelmű, hogy mi az én képességem. A hó és a jég, és szeretek játszani a széllel is-Elianának szerintem fagyi árusnak kéne mennie! Húúú, biztosan jó hideg gombócokat csinálni(>.<). Azonban ezen sem töprenghettem túl sokáig. A kaszájával mintha összegyűjtötte volna a szelet...Bizony, azt is csinálta. Rám küldte. Hideg volt, és bántotta a szemem, hát odaemeltem. Akkor eszméltem fel, mikor egy mondatot suttogott a fülembe.
-Halott vagy.- mintha lelassult volna az idő...Hallottam a süvítő kasza hangját. Késő, nem tudtam kivédeni, de arra volt időm, hogy arrébb ugorjak, és ne öljön meg, persze így is elég nagy sebet ejtett a vállamon. Eredetileg ugrottam, és talpra akartam érkezni, azonban ez nem sikerült, és egy puffanással az oldalamra estem. A kasza olyan jéghideg volt, mintha egy jégből faragott fegyver lett volna. Odakaptam, és egy gyenge ,,Aú''-t nyögtem el könnyes szemekkel. Nem nyugtatott meg az sem, hogy lehet, hogy be fog fagyni, és ha a képessége ugyan olyan alapon működik, mint a kapitányé, akkor hamarosan jégszobor leszek. Nem bírom mozdítani a sérült karom, szóval a kétfegyveres előnyöm is eltűnt. Összeraktam ismét kétpengéjű fegyverré, és a másik karomba vettem. Utolsó esélyem jön, a végső képességem, amit sajnos kétszer vethetek be, mert különben elájulnék. Gyenge vagyok ahhoz, hogy túl sokat használjam.
-Aúú...szép te-technika volt...A kapitánynál is bevetetted?-kérdeztem, és nagynehezen ám, de egy fájdalmas mosolyt erőltettem az arcomra. Aztán eltűnt a kardom...Csak a markolat maradt.
~Ez az, remélem harcképtelenné tudom tenni...Ha ez nem jön össze, akkor feladom, annyi energiát elvesz, hogy alig bírok majd mozogni...~ Nagynehezen felálltam, és elkezdtem színészkedni. Kétségbeesetten húztam át a markolat felett a kezem, és nem volt ott semmi...Nem hát, az egész penge egyesült a széllel.
-Ne...nem...jajj NEE!-színészkedtem. Jól begyakoroltam, és egész hihető volt. Láttam az ellenfelemen, hogy még fel van készülve valamilyen csapásra. Hirtelen felcsapott a szél, és az jó gyorsan nekirontott. Az arcát kicsit megvágta ugyan, de mivel valamelyest elhúzódott, nem lett vészes. Ez elég erős támadás, azonnal átvág mindent. Utolsó rohama, annyit lehet látni, hogy felkap pár falevelet, és azokat rögtön át is vágja. A következő Eliana hátától jött, és egyenesen a kaszatartó vállát célozta. Ha ezzel nem találom el, akkor meg sem próbálok védekezni, mert csupán szenvedést okoznék magamnak.

Az utolsó pillanatban, de csak valamennyire kivédte a támadásomat azzal, hogy elugrott előle. Viszont a vállán egy szép és nagy seb tátongott, melyet a kaszám pengéje okozott neki. Az elugrással végül nem talpra érkezett, hanem az oldalára esett. Biztos nagyon fájhatott neki. A kétpengéjű fegyverét összerakta. Valószínűleg ezzel a támadásommal sikerült azt elérnem, hogy az egyik karját nem tudja rendesen használni, így az ép kezébe vette az összeillesztett fegyvert. Nagy nehezen, de sikerült felállnia.
- Aúú...szép te-technika volt...A kapitánynál is bevetetted?
- Köszön az elismerést, de miből gondolod, hogy bárkinél is bevetettem volna ezt a támadást? De miért pont a kapitányodnál? – tudom, hogy ezzel nem tudom továbbra sem megtéveszteni, de akkor is valami oknál jól esik - ... De ha érdekel sokan életüket vesztették ennek a támadásnak hála. De biztos szerencsésnek mondhatod magadat, hogy a késői reagálás ellenére is megpróbáltad kikerülni? Hisz élsz, de a seb nem sokáig engedi, hogy sokáig harcolhass vele. – ezzel a sérült vállára mutattam – De ezzel még nem végeztem… a képességem még koránt sem merül ki egyetlen támadással…
Készültem már a következő támadásra, mikor egyszer csak a kard pengéje teljesen eltűnt, és csak a markolat maradt a lány kezében.
-Ne...nem...jajj NEE!
Olyan volt, mintha elvesztette volna a kardja felett az irányítást, de én aztán nem dőlök be az ilyesminek. Egy hadnagy attól már sokkal képzetnek kéne lennie, hogy az ereje elveszítse az irányítást. De elég jól színészkedik hozzá, de ez nem elég, hogy egy pillanatra is átverhessen, hisz az ő eleme a szél, és nem meglepő, ha esetleg a penge egyesülni tudna a környezetével. Így sajnos fel kell készülnöm a feltehetőleg láthatatlan támadásra.
Hirtelen felcsapott a szél, és jó gyorsan nekem is támadt. De sikerült eltérnem előle, de az arcomat kicsit megvágta. A szél egyszer csak furán kezdett el kavarogni. A hátam mögül felkapkodta a leveleket, és úgymond hogy hozzáért kettévágta, és úgy száguldott a vállam felé.
~ Úgy tűnik, nem csak nekem vannak aljas támadásaim. Veszélyes technika és ezt is csak az utolsó pillanatban lehet észrevenni, és hatalmas erővel tőr rád. De nem értem. Miért megint a vállamat.
Szerencsém volt, de még sem annyi, hogy megússzam teljesen a támadást. Egy olyan egy centis vágás díszelgett a bal vállamon. Azonnal odakaptam. Koránt sem fájt annyira a sérülés, mint amit a kapitánya okozott nekem. Ez olyan ahhoz képest, mintha az ujjamat vágtam volna meg egy papírral. Kellemetlennek kellemetlen volt az igaz, és a vér is rendesen folyt belőle, de koránt sem volt az az érzésem, hogy mindjárt hamuvá leszek.
- Úgy látom a színi iskolába már sikeresen felvettek. De messze nem olyan jó, hogy az ember teljesen elhiggye, hogy csak úgy elszállt az erőd, vagy hogy tehetetlen lettél. Vagy ne áruld el az elemedet – gúnyolódtam vele – De el kell ismernem a támadásod tényleg elég veszélyes. De legközelebb merészebben célozz, különben nem lesz több esélyed célozni.
A másik kezembe vettem a fegyverem, és felemelve a fejem felett pörgettem meg fegyverem. Majd elkezdtem felé rohanni. A pengét még nem láttam, így tökéletes alkalom, hogy a látszólag is, de védtelen. Még mindig kizárólag a jobb kezemben van a kaszám, és úgy próbálom megsebezni ellenfelemet. Hirtelen átveszem a fegyverem a másik kezembe. Majd egy fordulattal megragadom a fájós kezét, a másik elől elhajlok, hogy a már teljes fegyver elől kitérhessek, és a kezét kicsavarom, hogy még fájdalmasabb legyen számára, majd ugyan azt a kezét kétszer megvágom, majd amilyen gyorsan csak tudok, eltávolodok tőle, és felé lövök egy Barra-t. Ezek után ismételten a vállamhoz kapok. Hisz hiába nem annyira vészes a hadnagy által okozott seb a kapitányához képest, attól még igen is megnehezíti a dolgomat.
~ Fogalmam sincs, hogy még hányszor tudja használni ezt a támadást, de ha legközelebb máshova céloz, akkor lehet, hogy azt sokkal jobban megsínylem majd mint ezt. Szóval figyelnem kell minden mozdulatára.
- Masacre escalofriante…. Ez a neve annak a technikának, melynek hamarosan hatását tapasztalhatod. – a vágások elkezdtek befagyni – Azt hiszem már ennyiből rájöhettél a lényegre… Minél nagyobb a vágás, annál nagyobb lesz a megfagyott terület nagysága. Tudod még pár vágás, és a karod már teljesen használhatatlanná válik. Ha ez bekövetkezik, akkor megválsz tőle?
Ez a támadásom talán legfélelmetesebb utóhatása. Nem is az, hogy a testrészek szép lassan megfagynak egy-egy vágástól, hanem ha teljesen megfagynak, akkor az használhatatlanná válik, és az illető vagy megszabadul tőle, vagy könnyen lehet, hogy másik testrésztől is meg kell szabadulnia. Általában ekkor dőlik el, hogy ki milyen erős belül is. A karját még egyelőre tudná használni, de bizonyára nem lehet neki kellemes, hogy megfagyott.
De tudom, hogy veszélyes egy technika, viszont ezzel még koránt sem nyerhetek csatát. Hisz ha nem tudom megvágni, akkor esélyem sincs. Illetve ha sikerül is, akkor sem lehetek benne biztos, hogy néhány perc múlva nem szabadítja fel a megfagyott testrészét. Illetve olyan ellen, akinek nem kell sokat mozognia a támadásaihoz, az ellen sem ér sokat.
Tudja manipulálni a szelet, és a másik karját is szabadon tudja még használni. Viszont lehet, hogy így legalább egy kicsit lelassítottam a mozgásában. De nem nyugodhatok meg. A harcnak koránt sincs még vége. Most kezd csak igazán érdekessé válni.

A szelem részben elkapta. Azt hittem, hogy vége, nem tudja majd olyan jól használni a fegyverét, de tévedtem...Mégpedig hatalmasat. Rengeteg energiát áldoztam bele majdnem feleslegesen, ő pedig nem akar hamar véget vetni ennek. A jobb kezében volt a fegyver. Elhajoltam az első csapás elől, de átvette a másik kezébe. Ez már szinte lesokkolt...
~Most végem, megöl, jajj csak gyorsan, ha már muszáj...~Nem...meg seb próbáld megölni, megragadta a sérült karom, és jól megcsavarta. Mintha citromból facsart volna levet, úgy facsart belőlem könnyeket. Felordítottam volna, de nem megyek vele semmire. Kaptam pár vágást még ugyan arra a karomra. Mire végre elengedte a karom, nagyon fellélegeztem... Tudtam, hogy nincs vége, és hogy még hideg is lesz, de legalább egy darabig nem csap...Peeersze, higgye ezt nyugodtan az ember, addig ameddig pofán nem kapja egy Bara...Az eddigi ramaty állapotomon nem sokat segített. Ülőpozíciómból fekvő lett.
-Masacre escalofriante…. Ez a neve annak a technikának, melynek hamarosan hatását tapasztalhatod. -kezdtek befagyni a sebek, de nem tudott érdekelni jelen pillanatban. Ha levágom a karom, harcképtelen leszek. Ha nem, akkor még talán valahogy ki tudom figurázni.-Azt hiszem már ennyiből rájöhettél a lényegre… Minél nagyobb a vágás, annál nagyobb lesz a megfagyott terület nagysága. Tudod még pár vágás, és a karod már teljesen használhatatlanná válik. Ha ez bekövetkezik, akkor megválsz tőle?-kérdezte.
-Dehogy válok! Mivel fogok fagyit enni, mi? Meg ha levágom, akkor nem tudom vele összerajzolni a kapitány képét sem, szóval marad a karom, még ha jegesen akkor is, blöööö!-újabb nyelvöltés kíséretében mondtam el az én kicsike mondókámat. Szinte teljesen harcképtelen vagyok. Akai Nobara visszaváltozott. Rengeteg energiám csapolja ez a támadás.
-Várj egy percet!-azzal elterültem a füvön, és pihentem.- Húú, de jól esik! Ki kéne próbálnod! Mindjárt folytathatjuk, csak szusszanok egy kicsit!-mondtam...

...Olyan fél perc után felálltam, és mintha kicseréltek volna.
-Najó, idefigyelj! Most beleadok mindent! Nem akartalak bántani, de látom, hogy nem akarod megkönnyíteni a dolgomat, elég szépen elbántál a karommal, még most is rohadtul fáj! Nem foglak megölni, de addig nem nyugszom, míg ki nem ejted a kezedből a kaszád!-lángoló dühvel mondtam neki, és kapásból nekirontottam. Ép karomban volt a fegyverem, ami alapformában volt, ennek ellenére a gyorsaságom még gyorsabb lett, mint az előbb volt kiengedett formában.
~Egy kezem van arra, hogy legyőzzek egy arrancart, aki látszólag nem akar könnyű halált nekem...Félek, nagyon félek, le vagyok lassítva is, de ha a kapitány legyőzte, nekem is kötelességem, hogy ne haljak meg ellene!~A kardok összecsaptak, és mindketten próbáltuk visszanyomni a másikat. Meguntam, a kardommal hátralöktem magam, azonban nem értem földet. Shunpoval mögé kerültem, és csaptam. Még be sem fejeztem jószerivel a támadás, ismét shunpo, hogy mellékerüljek, és onnan csapjak kettőt. Így akarok cikázgatni körülötte, saját rendszer szerint, ami elég összevissza, nagyjából annyi benne a logika, mint amennyi eszem van, de ezt ki tudom használni arra, hogy egy idő után megszédüljön. Ha egyszer sikerül elég jól megvágnom, akkor használom a lekötöző kidou-t, és a Hadou 33-mat, a Soukatsui-t.

- Dehogy válok! Mivel fogok fagyit enni, mi? Meg ha levágom, akkor nem tudom vele összerajzolni a kapitány képét sem, szóval marad a karom, még ha jegesen akkor is, blöööö! – a tőle már szokásossá vált nyelvnyújtás
Zanpakto-ja teljesen visszaváltozott abba az alakba, mellyel elkezdte a harcot. Nem értettem az eseményeket.
~ Ennyi lett volna? Magamon tudom, hogy én is képes vagyok a végtelenségig hajszolni magamat, de annyira nem érzem magam fáradtnak, hogy összeessek a következő pillanatban.
-Várj egy percet! – elterült a fűben - Húú, de jól esik! Ki kéne próbálnod! Mindjárt folytathatjuk, csak szusszanok egy kicsit!
Kerekre nyíltak a szemeim, és úgy bámultam az előttem fekvő lányra. Nem akartam hinni a saját szememnek.
- EZ MOST KOMOLY?! AZONNAL FELKELNI!!!! HALLOD!!!??? MI AZ, HOGY A HARC KELLŐS KÖZEPÉN ITT BEVÁGOD A SZUNYÁT!!!??? NE AKARD, HOGY ÉN ÉBRESSZELEK FEL!!! FELRUGDOSLAK ABBÓL AZ EDES ÁLOMBÓL, HOGY MÉG MAGAM IS MEGEMLEGETEM! HALLOD!!!??? FELKELNI!!!!!!!!!
Őrjöngtem, kiabáltam, de olyan mélyen aludt, hogy semmit nem hallott abból, amit mondtam. Szívem szerint egy bottal megpiszkáltam volna, hogy éle még, de egy helyzetváltás után biztos volt, hogy él, csak alszik egy sort. Valószínűleg ez egy védelmi mechanizmus lehet nála. Mikor már a szervezete képtelen koncentrálni, akkor egyszerűen beájul, és valószínűleg mikor felkel, akkor megint olyan lesz, mint az újratöltött Duracell nyuszi.
Leültem, és elhatároztam, hogy én is kihasználom az időt. Ruhám ujját eltéptem, és a vállamon lévő sebet bekötöttem vele. Majd meggyőződtem, hogy mélyen alszik, akkor elhatároztam, hogy én is feltöltődök. Mivel az Arrancar-ok feladják a gyors regenerációs képességüket az erőért, ezért így sincs másként velem sem, de ha nyugodt vagyok, és koncentrálok, akkor talán a kisebb sebeket, vágásokat be tudom gyógyítani. Ezért behunytam a szememet, és erősen koncentráltam. Egy megzavarhatatlan koncentráció. Sötétségben a sima víztükrön csobban a vízbe és gyönyörűen fodrozódik a víztükör. Csak egyvalamire koncentrálok. Nem sokkal rá kinyitom a szememet, és a kisebb sérülések nagy része begyógyult, de koránt sem az összes. De ez legalább arra is jó volt, hogy egy kicsit pihenjek a folyamatos támadások után. Nem sokára ő is felébredt. Nem is felébredt inkább felpattant.
- Najó, idefigyelj! Most beleadok mindent! Nem akartalak bántani, de látom, hogy nem akarod megkönnyíteni a dolgomat, elég szépen elbántál a karommal, még most is rohadtul fáj! Nem foglak megölni, de addig nem nyugszom, míg ki nem ejted a kezedből a kaszád!
Mintha az alvástól nem csak az energiája, hanem egy újabb lapát önbizalom ment rá. Talán erre számíthattam volna is, mivel a szunyóka után még felébredt.
- De biztos vagy magadban. Ne gyere azzal, hogy nem akarsz bánta, meg nem foglak megölni, ha van rá alkalmad, mert nem hiszem. Egyébként sem fogok rá alkalmat adni. A fegyveremet, meg nem fogom elejteni. Arról ne is álmodj. Akkor fog kikerülni a kezemből, ha én magam teszem le a földre.
Nem is várt sokáig, hanem nekem rontott. Kardja nem váltott Shikai formában, viszont mintha még gyorsabb lenne, mintha azt használta volna. Még szerencse, hogy a figyelmem ébredése óta nem lankad, ezért gyorsan tudtam reagálni. A kardok összecsaptak, és mindketten próbáltuk visszanyomni a másikat. Megunta, és hátrált, és mielőtt leért volna a lába, már Shunpo-val el is tűnt. Egyenesen mögém került, és onnan csapott kettőt. Az egyiket kivédtem, a másik elől viszont kénytelen voltam elugrani. Ismét gyorsan mellém került, és onnan csapot ismét sajnos az oldalamat eltalálta, annak fejében, hogy én is eltaláltam a lábát. De a másik elől megint kénytelen voltam egy forgással kitérni. Nincs sok rendszer a mozgásában, csak egyszer innen, egyszer onnan támad, és csap le kétszer. Látszólag értelmetlen, mivel ezzel főképpen magát fárasztja le, viszont ha nem figyelek, az könnyen súlyos vágást eredményezhet.
~ Biztos van valami rendszer a mozgásában. Valamit figyel. Talán így akarja megállapítani, hogy hol van a vakfoltom, és onnan akar majd támadást indítani, vagy próbálgatja, hogy milyen gyorsan tudok reagálni az új, még gyorsabb mozgásával? Netán egyszerűen el akar szédíteni? … Ő nem nagyon tudhatja, de én nem vagyok túlságosan szédülős típus, de egy idő után mindenki elszédül. De addig bírni fogja? Bár az alvás után – csordult le a képzeletbeli vízcsepp – Bármi a célja, nem csinálja rosszul. Előbb vagy utóbb az egyikünk megtörik. Nekem az a célom, hogy a két vágás között a fájós kezét eltaláljam minél többször, de közben hárítanom is kell, mely nem egyszerű feladat. Előbb vagy utóbb az egyikünk hibát ejt, és a másik ezt kihasználja, vagy csak egyszerűen kihasználhatja. De nem nagyon tetszik ez a fajta játék, így kilépek.
Amikor ismét mellém ugrott, akkor nem a kaszával védtem ki a támadást, hanem leguggoltam, és kibuktattam, de azonnal reagált, így próbált is volna megszökni. „Azt már nem” stílussal az elugrás irányába Sonido-ztam, és a kaszával egy hatalmas csapással próbáltam meg a hátát hűvösre tenni. Majd elé ugrottam, és a kasza már nem volt a kezemben. Ezen nagyon meglepődött, és ezt kihasználtam. Ökölbe szorítottam a kezeimet, és felé, előre nyújtottam. Mindkét kezemen ott volt a vörös energia.
- BARRA! – vagy talán kettős Barra-nak is nevezhetnénk, hisz mindkét kezemet a támadás egyszerre hagyta el.
Gyors, de talán nem annyira, hogy ezt kivédhesse. Nem tudom, meddig nem ül le a por, de ismételten kezembe vettem a kaszámat, melyet a csapás után egyszerűen lehelyeztem a földre.
Természetesen a folyamatos védekezés eléggé kifárasztott, illetve ez az ellentámadás, de remélem megérte. De ez ellenfelemre is igaz. A karjához most csatlakozott egy lábvágás is, de ez még koránt sem elég, hogy feladja.
- Kijössz végre a porból, vagy én szedjelek ki onnan? – mondtam, mikor a por még mindig nem ült le, és ellenfelem se jött még ki.
Valószínűleg tervez valamit, így figyelnem kell, különben egy újabb támadás meglephet, mint ami miatt a vállam is megsérült.
~ Hogy miért nem öltem meg, mikor lett volna rá alkalmam? Ott feküdt, és egyetlen mozdulattal végezhettem volna vele. De még sem tettem. Vajon miért? Talán tényleg nem akarom megölni... Nem hiszem. Talán azért lehetett, mert előtte azt mondta, hogy folytatjuk, vagy talán azért, mert végkép nem illik az ilyesmi hozzám. Hogy egy olyan valakit öljek meg, aki nem számít rá. Tálán jobban tisztelem őt mint ellenfelet, hogy ilyet tegyek vele szemben. Hisz már igen is volt, hogy úgy küldtem valakit a halálba, hogy nem számított rá. Viszont az sem az igazat álmát aludta...