Sky tetőtéri lakása

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Pént. Dec. 09, 2011 7:53 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

- Ezt átérzem… -sóhajtott a szempillantás alatt eltűnő napokra utalva. –Tényleg csak elragadtattam magam, nem haragszom rád. –szögezte le megint, mert nem szerette volna, ha félreértik az előbbi kifakadását. Egyáltalán nem volt arra szükség, hogy még emiatt is tovább romoljon szegény Umi állapota, aki segítségért jött hozzá, nem pedig azért, hogy azt higgye őt is sikerült magára haragítania. Szemmel láthatóan erre volt most a legkevésbé szüksége, így igyekezett egyértelműen a tudtára adni, hogy legalább efelől nyugodt lehet. Barátja viszont megint nagyon elveszni látszott a gondolataiban és így nem haladtak előre semmit. Nem arról volt szó, hogy Sky nem türelmes, de mérlegelni kell aközött, hogy tényleg segít-e a csend rendezni a gondolatokat, vagy csak feleslegesen tovább feszélyezi a hangulatot és teszi kínossá a beszélgetést. Erre az elején nagyon nehéz volt ráéreznie a gyakorlatok során is, hogy mikor kell kérdéseket feltennie, és mikor kell hagynia a pácienst gondolkodni. De úgy vette, hogy a sok gyakorlás eredményeként lassan kezdi megfogni a lényeget, és kezd ráérezni a dologra. Most amellett döntött, hogy visszaülve Umi mellé finoman a vállára tette a kezét, hátha így sikerül visszaterelnie a láthatóan elkalandozott gondolatait. Őt túlságosan jól ismerte, ami amellett, hogy megnehezítette a dolgát abban, hogy nem tudta objektíven szemlélni, némi segítséget is adott abban, hogy meg tudja állapítani, hogy most valószínűleg tökéletesen a témától különböző dolgokon gondolkozik, mint szokott.
- Csak nyugodtan nem sietek sehova. –biztosította türelméről a szabadkozó másikat, aki aztán rövidesen bele is kezdett egy újabb mondókába. Sky-t valahogy nem igazán nyugtatták meg továbbra sem a hallottak, sőt hallva a részleteket, csak még jobban aggódni kezdett társa egészsége miatt.
- Persze, hogy tudok róla, beszéltem Rii-vel, és Naoto-sannal is azóta, de egyikük sem mondta, hogy te is ott voltál… -konstatálta a történéseket, és kezdte magát egy kegyes hazugsággal rejtett összeesküvés elszenvedőjének érezni. Szörnyen sajnálta Rii-t, és mikor értesült a dologról hirtelen azt sem tudta mit mondjon a telefon másik végén lévő meggyötört hangnak. Nem akart feleslegesen fecsegni, de megígértette vele, hogyha bármi van, vagy netán vigyázni kell a kicsire, fel fogja hívni. Rii-vel sokkal kevesebbet beszélgetett ugyan, mint Umival, de ez még nem jelentette azt, hogy kevésbé érezte volna fontos barátjának. Szeretett volna segíteni neki, de azt csak Rii tudhatja, hogy milyen formában van szüksége rá… Sky csak annyit tehetett, hogy biztosította afelől, hogy mégha ez eddig is ugyanígy fennállt, továbbra is bátran fordulhat hozzá.
Közben a beszélőt sem hanyagolta el, és figyelmesen hallgatta a kórházban történtekről szóló elbeszélést. Nem merte hangosan kimondani, de titkon kicsit örült neki, hogy végül úgy alakult, hogy kivizsgálták, mert mint kiderült már sokkal korábban orvoshoz kellett volna fordulnia a megromló közérzete miatt. A jelenetet viszont nem is merte elképzelni, hiszen már arról is élénken élnek az emlékei, mikor csak egy sima turné előtti kivizsgálásra zavarják el őket, hogy nincs-e semmi egészségi akadálya annak, hogy végigcsináljanak egy több hetes nagyobb kaliberű hajtást. Most viszont ráadásul feltételezhetően az idegi állapota sem volt a legfényesebb Ming miatt… Sky kicsit bele is borzongott, ahogy megjelent előtte az orvosokkal elkeseredetten hadakozó barátja képe. De Rii ott volt vele… ez csak megnyugtathatta valamennyire. A távozásának körülményeire tett megjegyzést viszont nem tudta, hogy pozitívumnak vegye-e vagy mégiscsak hordja le Naoto-sant, hogy beadta a derekát Umi nyösztetésének azelőtt, hogy teljesen felépült volna. Néha nem tudta eldönteni, hogy menedzserük milyen irányelvek szerint viszonyul hozzájuk, és mennyire lehet esetleg eltéríteni ezektől. Mindenesetre nem Umin szerette volna kitölteni, és az ez iránt érzett kétes megnyilvánulásait inkább megtartotta magának.
- De nem értem, akkor hogyhogy még mindig ilyen rosszul vagy?… -túrt bele a hajába tanácstalanul az ölében pihenő énekesre pillantva, mert úgy ítélte meg, hogy ennyi idő alatt csak csillapodnia kellett volna már a kórháziszony okozta rosszulléteknek is, és ha tényleg csak otthon pihent miért nem látszik rajta mégis? Valami itt még mindig nincs a helyén. Egyre nagyobb gyanúja támadt arra nézve, hogy még hiányzik egy fontos kocka a képből. Erről semmi nem győzte meg jobban annál, minthogy pillanatokon belül fékevesztett zokogásba kezdtek előtte. Igazából eddig azt furcsállta, hogy milyen rezignáltan ültek mellette, de ez a sírás határozottan keservesebben hangzott azoknál, mint amikhez hozzá volt szokva. Próbálva konstruktívan lereagálnia helyzetet, szépen felültette, és megölelte, hátha így sikerül kicsit megnyugtatnia. De az lenne a legjobb, ha addig sírna, amíg jobban nem érzi magát, és nem erőlködne azon, hogy visszafogja, mert az később megint ugyanilyen kifakadást fog eredményezni.
- Sírd ki magad… addig nem kérdezek semmit. –lapogatta meg a hátát. Pedig felettébb kíváncsi lett volna arra, hogy mi az a minden, amit elrontott. De semmi értelme sem lenne, ha most szegezné neki a kérdést, hiszen ilyen zokogás közepette úgysem lenne képes összefüggően válaszolni. Szépen megvárta, amíg csillapodik kicsit a hullám, és szipogássá csendesedik. Nem tudja mennyi idő telt el, de igazából nem is érdekelte. Jelen pillanatban semmi sem lehet fontosabb, mint az, hogy kiderítse mi az ami ennyire padlóra küldte a legjobb barátját.
- Hozok neked zsebkendőt. –hámozta ki magát szép óvatosan, aztán villámléptekkel felmarkolta a hálószobából a zsebkendős dobozkát, és tette le az ölébe. –Tudsz már beszélni? –kérdezte érdeklődve, de cseppet sem sürgető hangnemben. –Még mindig nem mondtál el mindent… az eddigiek alapján sejtem, hogy nehéz róla beszélned, de kérlek, próbáld meg. Annyiszor tartasz szünetet amennyiszer csak szeretnél, de ha az a valami ennyire képes megríkatni, akkor a legrosszabb az, ha magadban tartod. –próbálta finoman meggyőzni, és bátorítani arra, hogy szedje össze az erejét. Rossz előérzete volt afelől, hogy szívügyekről van szó. Soha nem látta még ilyen keservesen sírni társát még Rii miatt sem… pedig jópárszor kopogtatott már az ajtaján egy vállért, mikor úgy érezte sikerült megbántania a harapósabban hozzá szóló másik énekes barátjukat.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Szomb. Dec. 10, 2011 3:27 am

(。┰ω┰。)Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne…(。┰ω┰。)

Úgy érezte, minél több könnye pottyan le, annál jobban megkönnyebbül. Egy hétnyi sötétben tapogatózás után, végre tisztán látta mi aggasztotta igazán. Most fogta fel igazán mi történt, mi minden fog változni és mennyire retteg a holnaptól. Elkeseredetten sírt, mert hirtelen kicsúszott lába alól a biztosnak vélt talaj. Szempillantás alatt omlott össze stabilnak hitt kártyavára. Elveszettnek érezte magát. Hiába tudta, van kéz, amibe kapaszkodhat, egyre messzebb és messzebb került tőle. Valami visszafelé húzta. Ráakaszkodott és mélybe rántotta. Ő pedig lassan beletörődött nem jut ki onnan. Már nem kapálózott, kiáltott segítségért, csendesen hagyta, süllyedjen. Várta, mikor ütközik lába a verem aljába. Emiatt sem érezte könnyebbnek szívét, vagy múlt volna el minden baja szempillantás alatt. Hatalmasra duzzadt síró jelenete sokkal inkább azt jelezte, rájött nem menekülhet. Nincs hová futnia. Kénytelen lesz farkasszemet nézni a történtekkel, elsősorban Rii-vel. Az egyszerű gondolattól előbb utóbb látni fogja, kést döftek mellkasába. Nem volt rá felkészülve. Még nem bírta volna megtenni. Mikor? Vajon mikor lesz rá képes? Szeretné, mindennél jobban szeretné, ha kicsit is olyan lehetne, mint régen, de azt súgta esze, erről örökre le kell mondania. Hiába rendezné kapcsolatát társával, mindig ott maradna egy tüske. Állandóan emlékeztetően bökdösné, ne felejtse el beszélgetésüket. Sose szabadulna meg teljesen a lelkét kaparászó érzéstől. Jobb, ha nem látja. Jobb, ha egy ideig nem találkoznak. Aztán, ki tudja, lehet egyszer még őszintén lesz képes azt mondani, barát.
Az idő teltével nem csak a gondolatokból, de könnyekből is kifogyott. Szárazan hüppögött, mert még lett volna ereje sírni, csak nem volt mit hullatni. Elapadt muníciója, amire nehézkesen akart rájönni háborgó lelke. Ráadásul azt se jelenthette ki, jobban lenne. Teljesen felkavarodott üresnek hitt belsője. Sebesre pofozták kicsi szívét, amitől fájdalmasan sajgott mindene. Ezerszer erősebben marcangolta a sajnálkozás, mint bármelyik ütéstől, amit egész életében kapott. Pedig akadt belőlük pár. Nem véletlen azt mondják, sokkal fájdalmasabb valaki elvesztésétől szenvedni, mint összevarrt sebbel futni. Annyira lekötötte minden erejét, csillapítsa vulkánként kitörő szipogási hullámát, Totyogómancs ajánlatát se tudta megköszönni, csak bólogatva elfogadta az elé tartott zsepiket. Gondosan eltűnt a fehér papír halmokban nagyokat sóhajtott, még nagyobbakat sóhajtott és küszködött meg tudjon szólalni. Érezte szüksége van rá. Annyi dolog jutott eszébe, ami ordított mondja ki. Ne gondolja végig, csak bökje ki. Szabadulni akartak tőle. Ő pedig nem bánta. Ugyan mit veszíthetett? Többségükről már tudott Égiszőrcsomócska…
-Bu…buh..butaságot csináltam. Reménytelenül hülye vagyok. Egy reménytelenül hülye hasznavehetetlen, félre sikerült selejt. Apa mindig azt kérdezte tőlem, minek születtem meg. Miért, Tipi? Csak nyűg vagyok másoknak. Egyedül semmit se tudok megcsinálni. Még az az ostoba teszt is megmondta…én halnék meg először egy lakatlan szigeten.-
Horgasztotta le fejét keserű mosollyal, hiszen tisztában volt vele mennyire hiteles példát hozott fel, még is az járt szüntelenül fejében, igaza van. Sose állt meg saját lábán. Kellett valaki, akibe kapaszkodhatott. Csüngött rajta és abból az energiából éldegélt, amit tőle szedett el. Idegesítő kullancsként viselkedett egész életében. Emiatt kergette el Rii-t. Nem élősködhetett rajta tovább. Épp elég, eddig kihasználta kedvességét.
-Rengeteg felesleges bajt okozok. Hálátlannak érzem magam. Na’chan-nak a maradék haja is kihullik tőlem, pedig kitartóbban vigyáz rám, mint a saját édesapám. Erre azzal köszönöm meg neki nem kezeltetem a nyár óta bajlódó hangomat, elfelejtek elmenni a pszichológusi beszélgetésre, diétázok és mégis hízok, többet sportolok, de meg se látszik, szedem a vitaminokat, de állandóan beteg vagyok, kezeltek, mégis látok szellemeket, furcsa képességem van, vannak barátaim, de nem foglalkozom velük! Nem figyelek rájuk eléggé! Önző vagyok és nem veszem észre ők mire vágynak. –
Sorolta egyre megkeseredettebben hosszú listáját. Végét se látta, arra meg eleve oda se figyelt miket mond el közölük. Annyi gondolat zúgolódott fejében. Rengeteg minden, amik többségéről már beszélt, ennek ellenére úgy nyugtalankodtak benne, mintha lakat alatt őrzött titkok lennének, amik alig várják kiszabadulhassanak. Valószínűleg emiatt nem szemecskézett a listán szereplő fájó dolgok között. Mondta, ami először nyelvén landolt. Zavarosan mormolta őket egymás után. A végére pedig nem maradt levegője, kifogyott belőle és csak annyira futotta csukladozó hangon kérdezgessen. Nem tudta hallani akar e választ. Nem tudta kitől kérdezte. Tipennőtapitól várt választ, vagy magától, hátha így rájöhet az igazságra? Belezavarodott. Már semmit az ég egy adta világon nem tudott!
-Mit…mit csinálok rosszul? Miért nem jutok sehova? Érzéketlen őrült lennék? Tényleg igaza volt apának, hogy torz szülött bolond vagyok? -
Rogyott le az ágyra reményvesztetten. Egyetlen válasz visszhangzott fejében. Nem akarta hallani. Megint az a marcangoló érzése támadt, mint aznap a kórházban. Tisztában volt vele, mit fognak mondani. Pontosan tudta, mi fog elhangzani, de képtelen volt végighallgatni. Újra menekülni próbált a valóság elől és fülét befogva gubbasztott. Át akarta vészelni. Csendesen túl akart esni az egészen. Nem vágyott másra, csak történjen meg. Még egy próbát nem bírt volna ki. Gyenge volt szembe nézzen a keserű igazsággal. Eltaposni való hagynának érezte magát, mert ő hozta fel az egészet, erre gyáván megfutamodik. Tényleg nem volt jó semmire…

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Pént. Dec. 16, 2011 11:32 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

A zsebkendők birtokbavétele után úgy látszott kicsit talán kezd megnyugodni a másik, de a szavaiból koránt sem az derült ki, hogy a könnyeivel együtt a lelkiállapota is csillapodott volna. Ahhoz még mindig nem kerültek közelebb mi az a „butaság” amit csinált, de az, hogy összekapcsolja az édesapjával való viszonnyal határozottan rossz megoldás. Nem szabad! Nem sokat tudott róla Sky, de Umi szexuális beállítottságának, és különleges képességének fényében el tudta képzelni, hogy nem bántak kesztyűs kézzel vele otthon, ha apja ezekről mind tudott. Ő maga el sem merte mondani otthon, hogy hasonlóan megmagyarázhatatlan képességgel rendelkezik… nem szerette volna megrémíteni a szüleit egy olyan dologgal, amit ő maga sem ért. Majd talán egyszer, ha választ talál rá, nekik is elmagyarázza, de ennek nem most van itt az ideje.
- Egek Umi, ezt nem gondolhatod komolyan… -rázta meg a fejét a felhozott hasonlatra – Tudom, hogy nincs jogom kritizálni az apádat, de ahhoz sincs senkinek joga, hogy ilyet mondjon egy emberről… pláne nem a saját fiáról. Valakinek szépen el kellene beszélgetnie vele… -bökte ki szinte reflexszerűen, viszont ő nem mert volna elé állni. Szörnyű udvariatlanság lett volna idegenként, ráadásul ilyen fiatalon kioktatnia. Viszont elég erős késztetést érzett arra, hogy felrúgja ezeket a illemszabályokat, ahogy barátja felszínre került lelki sebeit nézte. Viszont mielőtt még bármi mást mondhatott volna, Umi folytatta, szinte megállíthatatlanul dőlt ki belőle a felgyülemlett önmarcangolást gerjesztő gondolat. Sky kicsit talán meg is rémült, ahogy belegondolt abba, hogy vajon mennyi ideig hordozta ezeket magában, anélkül, hogy bárkivel is megosztotta volna a terhüket. Sajnálni kezdte… pszichológusként ezt nem lenne szabad, de sokkal inkább tekintett rá számára fontos személyként, mint egy páciensként. Segítő kísérlete csúfos kudarcba látszik fulladni, hiszen még arra sem képes, hogy minden elhangzott dolgot megjegyezzen. Egyszerűen annyi volt belőlük, és olyan hirtelen érték, hogy képtelen volt feldolgozni a hallottakat. Mindenre akart reagálni, de mire megfogalmazta volna a mondandóját, addig egy újabb formálódó reakció lépett a helyébe. Szörnyen tehetetlennek érezte magát. Legszívesebben felordított volna kétségbeesésében, de nem akarta a frászt hozni a totálisan meggyötört barátjára.
- Hogy voltál képes…. –kezdett bele remegő hangon –Egyszerűen belegondolni sem tudok hogy voltál képes ennyi mindent magadban tartani, és emészteni magad rajta, aminek legalább a fele olyan országos butaság, hogy te magad sem gondolhatod komolyan! -azt sem tudta mivel kezdje… annyi mindent az orra alá akart dörgölni, de egyszerűen nem tudta sorba állítani, hogy melyik a fontosabb, így kétségbeesetten beletúrva a hajába dobolt a lábával a padlón.
- Ez nem megoldás… ahelyett, hogy magadra formálnád ezt a képet, és beleillesztenéd az összes cselekedetedet, inkább konstruktívan gondolkodj! Nem értelek…. Ha tisztában vagy a problémáiddal, akkor miért nem próbálsz meg változtatni rajtuk? Túljutottál a legnehezebb lépésen, azon hogy rájöjj mi miatt érzed magad átkozottul… innentől fogva más nem teheti meg helyetted a további utat. DE ez nem jelenti azt, hogy egyedül kell végigcsinálnod! Istenem Umi… most szörnyen haragudnom kellene rád, mert nagyon jól tudod, hogy nem egy ember van akire számíthatsz, és mégis ezeket mind elrejtetted előlünk… de tudod, hogy erre nem vagyok képes. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ezt csak így megúszod… ha másért nem, legalább azért, hogy elégtételt szolgáltass ezekért a „bűneidért” –hangsúlyozta úgy a szót, hogy világosan érthető legyen hogy értette- azzal, hogy hagyod hogy segítsünk… Nem felejtettem el, hogy gyűlölöd az orvosokat, de meg fogsz tudni bocsátani magadnak, ha a hanyagságod miatt visszafordíthatatlan dolgokat teszel az egészségeddel? Nem akarom, hogy keresztül kelljen menned azon, úgyhogy én magam fogok gondoskodni arról, hogy hagyd magad kivizsgáltatni, és be is tartsd az orvosi utasításokat… mégha meg is fogsz utálni érte… -tette hozzá számára is ijesztően komoly hangon. De erre nem volt hajlandó ellenérveket elfogadni. Nem tudja, és nem fogja végignézni azt, hogy a legjobb barátja a végletekig sanyargatja magát. Így is szörnyen bűntudata volt, hogy eddig tétlenül nézte. De sosem késő változtatni, és talán ezt ő is meg fogja érteni. Miután fújt egy nagyot a hosszúra nyúlt monológja után, még mindig volt mondanivalója, így gyorsan folytatta is, mielőtt félreértik a szándékait.
- Az egyetlen dolog, amit rosszul csinálsz, hogy túlságosan a szíveden viselsz mindent… Nem szabadna ennyire mélyen magadba zárnod a kritikákat, amik legtöbbje a legkevésbé sem őszinteségből fakad. Tudod, sokszor elgondolkodtam már rajta, hogy hogy vagy képes ennyire pozitívan viszonyulni mindenkihez, és csak a jót nézni benne… de mostmár látom, hogy mi ennek az árnyoldala. Kérlek ne haragudj, ha megbántottalak, de próbálj meg egy kicsit elgondolkozni azon, hogy mit érezhetnek azok, akiknek fontos vagy… Nem azt szeretnék látni, hogy az irántuk érzett bűntudat miatt tovább súlyosbítsd az állapotod. –emelte fel a fejét, mert kezdett vészesen elérzékenyülni. Szüksége volt egy kis mozgásra, hogy lenyugodjon, így gépiesen megindult a mosogató felé, hogy engedjen magának egy pohár vizet, mert a szája is kiszáradt a sok beszédtől.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Szomb. Dec. 17, 2011 6:29 am

(。┰ω┰。)Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne…(。┰ω┰。)

Kanapéra döntve fejét tanácstalan pánik lett úrrá egész testén. Reszketett a félelemtől és úgy tenyerelt fülein, mintha satuba szorították volna. Érezte a fájó nyomást halántékán, de nem bírt rajta engedni. Kezei önálló életre keltek és mindenáron szét kívánták roppantani fejét. Azt az átkozott testrészét, ami nem hagyta békén. Szüntelen zakatolásával az őrületbe kergette. Hiába tapogatózott sötétben mit fog hallani, mégis azt ismételtette vele, nem akarja tudni, jobb, ha nem tudja. Lelkesen győzködte, vesztébe rohan, újabb szívét kegyetlenül marcangoló szavakon kívül mást nem hall majd. Ő pedig közel járt hozzá engedjen neki. Már-már mozgásra késztette ösztökélése minden jel, szó, hang, nesz nélkül álljon fel és fusson messzire. Hova? Hova rohanhatott volna? Ide is azért jött, mert segítséget remélt. Ki mástól kaphatta volna meg? Egyáltalán, minek akarta megmentsék? Nem értette magát. Mindig szöges ellentétét tette annak, amire gondolt, vagy pont fordítva. Képtelen volt összehangolni az érzéseit és józan ítélő képességét. Folyton kisiklott az élete, mert elbukott az irányításában. Idegen és rémisztő hely volt, amivel nem birkózott meg. Tanácstalan volt honnan, melyik irányból nyúljon a gyeplőért. Többet kellene gondolkoznia, vagy pont ellenkezőleg? Nem tudta. Ezért döntött úgy, másokat helyez előtérbe, és hozzájuk igazodik. Abban reménykedett, ha rájuk figyel könnyebben boldogul, de ezt is elrontotta. Ténylegesen sose nézte, ők mit szeretnének. Pusztán elhitette magával, tökéletesen ismeri a körülötte lévőket és azt is mire kíváncsiak. Mekkorát tévedett. Semmit! Semmit se tudott Tipegőmancsról. Megérti, ha mérges lenne rá, vagy megutálná. Elfogadná, sőt egyet értene vele. Erre homlokegyenest mást kap. Igen, érkezett a fejmosás, de cseppet se abban a hangnemben, amire várt, amit teljes joggal érdemelt volna.
Kivételesen nem bánatában, hanem a szívét melengető kedvesség akarta könnyre fakasztani. Annyira édesanyja szeretetteljes dorgálása jutott eszébe, legszívesebben Csíkosmacsek ölébe vetődve halmozta volna el szíve minden imádatával, de jelenleg beérte annyival, bűnbánóan bólintott összes szavára. Bízott benne. Szégyellte magát, mert néhány napra elfelejtette. Kirepült fejéből legeslegelső személynek számított, akire rá merte bízni életét is. Emiatt, jöhetett ide. Nagy kavarodásban is, valahol legbelül tudta, tőle kell segítséget kérnie. Továbbra se értette mire, de Totyapamacs összes kijelentését elfogadta. Ha ő úgy látta nincs rendben, és kivizsgálás kell, akkor az lesz. Annyira nem mert előre szaladni, mégis, hogy veszi rá lábait orvos közelébe sétáljon. Egyelőre megelégedett vele, igazat adva társának, fogadja el a segítséget, amit meg se érdemelne.
-Tapi…Sose tudnálak megutálni.- Pillantott fel gondoskodástól meghatottan. Teljesen bekönnyesedett szeme a törődéstől. Nem létezett semmi, amivel meghálálhatta volna, csak az a tipikus Umi féle őszinte, kicsit talán szomorkás mosoly, amit akkor ajándékoz oda, ha valakivel szavak nélkül szeretné közölni, mennyire szereti, mennyire fontos neki és mennyire örül mellette van, még, ha nem is látszik rajta.
–Ígérem, mindenhová elmegyek, mindent megcsinálok, minden gyógyszert beveszek, amit mondasz. Rendbe fogok jönni.-
Legalábbis, ami az egészségét jelenti. A lelki világáról nem képes nyilatkozni. Idővel helyre jöhet. Bízik ebben, mert mást nem tehet. Ha a gyógyulásra koncentrál, nem marad ideje annyit foglalkozni megbolydult érzéseivel. Úgy tesz, ahogy eddig. Leköti figyelmét, aztán szép lassan visszarázódik a szokásos kerékvágásba. Miért érzi mégis lehetetlennek? Egyáltalán mi baj az egészségével? Nem beteg. Rendben a hangja nem tökéletes és a mostani rosszullétek, meg gyengeség, de ezek a rossz kedve miatt vannak, nem igaz? Régebben szintén előfordult, semmihez se volt ereje egy-egy veszekedés után. Hasonló cipőben járt jelenleg. Talán, valamivel nehezebb bakancsban. Szóval, komoly baja nem lehetett. Ettől még az ígéret ígéret! Ráfért egy teljes szerviz. Ha azt nézi, nem csak Tapi, de Rii is kérte tőle jöjjön rendbe. Tartozott annyival, megteszi a tőle telhetőt. Most például, szeretett volna még néhány szót mondani Felhőcakkozónak. Tudnia kellett nem szándékosan titkolózik előtte. Szerette volna elmondani, nem azért nem beszélt vele, mert nem akart, hanem, hihetetlenül hangzik, de kiestek fejéből. Éveken keresztül éldegélt nélkülük, mintha meg se történtek volna. Sok mondat, veszekedés, gyerekkori emlék egyszerűen eltűnt életéből. Főleg, azok keveredtek el, amik az iskolához, apjához, vagy otthonához kapcsolódtak.
-Sajnálom. Téged akarnálak legutolsóként megbántani. Nem tudom…nem tudom miért nem beszéltem ezekről. Valahogy, sose jutottak az eszembe. Olyan, mintha elfelejtettem volna mindent…mintha elvesztettem volna őket, és ilyenkor a semmiből kerülnének elő. Néha úgy érzem, amnéziás vagyok, mert nem emlékszem ezekre. Zavartalanul éldegélek, aztán jön valami és…és…és eszembe jutnak, amitől még pocsékabbul leszek. Miért van ez?-
Dőlt a kanapé karfájára, hogy láthassa Tigrimircit. Megmagyarázhatatlan késztetése volt ne veszítse szem elől. Ismerte nem hagyná se szó, se beszéd magára, főleg nem ebben a pillanatban, ennek ellenére szüksége volt rá lássa, vagy elfogta a pánik, egyedül marad. Képtelen volt kiigazodni magán. Minél többet gondolkodott, annál tisztábban látta telis tele van ellentétekkel. Már nem csak esze és szíve viaskodott egymással, de az érzései is veszekedtek egymással. Nem beszélve a gondolatairól. Olyan szinten össze voltak kuszálódva, lassan az orrfújást is megcáfolta egy másik eszmefuttatással. Pókhálószerűen behálózódott feje, amibe óvatlan légyként beleragadt és most tehetetlenül vergődik a ragacsos fonalak között.
-Tipi! Mi lenne, ha egy időre ott hagynám az együttest?-
Hagyta el száját a kérdés, mielőtt normálisan végig gondolta, mit készül kérdezni. Nem véletlen azonnal döbbenten kezdte homlokát vakarni. Nem pont így szeretett volna eljutni ehhez a kérdéshez. Előtte még létezett a történetnek eleje és közepe, ami gyönyörűen kimaradt. Nem hiszi el, még ezt se képes érthetően levezetni. Tényleg szemernyit se bír koncentrálni. Ez cseppet elkeserítette, de eszébe jutott ki kéne javítani hibáját, mielőtt teljesen félre értik mire akart célozni.
-Nem véglegesen! Arra az időre, míg rendbe jövök. Lehet, az orvosok találnak valamit…akkor így is, úgy is kiesek a munkából. Azt hiszem Rii-vel se találkoznék egy ideig.-
Sóhajtott fel fájdalmasan. Megint érzékeny területnél tartott, amiről már tényleg ideje lett volna beszélnie. Próbálta összeszedni a szavakat értelmes mondatokba, nehogy hasonlóan sokkoló kérdéssel álljon elő. Illetve, szüksége volt némi erőre, amit azzal iparkodott összeszedni plafont bámulva fújtatott.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Szomb. Dec. 24, 2011 1:43 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

Nagyon őszintén el akarta hinni az ígéretet arra vonatkozólag, hogy nem fognak ellenkezni az orvosi vizsgálatoknak. Nagyon jól tudta Umi mennyire irtózik ettől a dologtól, és most mégis ilyen könnyedén megígérte, hogy engedelmes lesz. Kezdte azt hinni, tényleg olyan ijesztőre sikeredett a monológja, hogy azért nem kapott még csak apró jelét sem tiltakozásnak, de ezt nagyon hamar ki is verte a fejéből. Egyszerűen az egész légkör, és Umi hangja elég volt ahhoz, hogy meggyőzze, tényleg komolyan is gondolják az ígéretet. Ennek rettentően örült.
- Nagyon szeretném, ha így lenne. –szöszmötölt sóhajtva a konyhaszekrényben, hogy kerítsen magának egy poharat. Pont ma délelőtt mosogatott el és pakolta el az edényeket a szekrény belsejébe. Az utóbbi héten rászokott arra, hogy körülbelül semmilyen holmit ne hagyjon elő, a könyveken kívül, amik szinte folyton a kezében voltak, mert a fúrás faragásban, míg az átjáró ajtót készítették minden csupa por lett. A takaró fóliát is csak ma vette le a hófehér kanapéról, hogy már teljesen befejezték ideát a munkálatokat. Miután nagy nehezen előbogarászott egy üvegpoharat, elő is vette a hűtőből az ásványvizet, hogy töltsön magának. Nem gondolta, hogy ilyen jól fog esni, de határozottan jobban lett tőle. Már nem volt kiszáradva a szája, és egy kicsit le is hűlt a feje az előbbi hirtelen kifakadása után. Ez nagyon nem vallott rá, de őszintén szólva nem bánta meg, mert nem tudja a szokásosan nyugalmas módszereivel sikerült-e volna elérnie valamit… türelemre pedig már nincs idő. Elég volt rápillantania a közben a kanapéról őt figyelő társára. Utálta így látni, és részben még mindig hibásnak érezte magát miatta. De azzal tényleg nem sokat segít neki, ha belemerül a bűntudatba, így kortyolt még egy nagyot a poharából és visszabattyogott az előbbi helyére, hogy tovább hallgathassa a másikat. Ő nem igazán érzett még ilyet, mint amiről ezután beszélt neki, de olvasott már róla így nagyjából van fogalma, hogy nézhet ki ez a dolog. Ilyenkor mindig elszégyelli magát, hogy talán túlságosan is idillikus környezetben nőtt fel ahhoz, hogy megérthesse mások problémáit. De meglehet pont ez az egyik oka annak, hogyha másoknak ez nem adatott meg, legalább megpróbálhasson segíteni nekik rendezni a lelküket.
- Az emberi lélek nagyon bonyolult dolog… mióta egyre többet tudok róla, azóta annál jobban érzem, hogy képtelenség megérteni. –dörzsölte meg a tarkóját –De azt hiszem, ez azon alattomos dolgai közé tartozik, amivel szereti kínozni az embert. A hétköznapokat könnyebbé teszi ugyan, ha megfeledkezik róluk, de aztán elég egy apróság és minden visszazúdul… ilyenkor szoktak az emberek idegösszeomlást kapni. Ezért féltelek téged annyira. –fejezte be a szemét lesütve. Tényleg mindennél szerette volna elkerülni, hogy ez bekövetkezzen. De ennél jobban már nem tudja sulykolni, hogy próbálja meg kibeszélni magából, ez már csak rajta múlik.
- Teljesen kihűlt a teád, megmelegítem neked. –állapodott meg tekintete az asztalkán heverő bögrén, amit gyorsan pártfogásába is vett, és megindult vele a mikró felé. Mielőtt azonban odaért volna, olyan mondat ütötte meg a fülét, amit soha nem akart volna hallani. Hirtelen annyira le is sokkolt, hogy kicsúszott a kezéből a bögre. Még idejében elkapta ugyan, megmentve attól, hogy darabokra törjön, de a tartalma már nem volt ilyen szerencsés. Egyedül az alján megmaradt pár kortytól eltekintve az egész a konyhacsempén és a ruháján landolt.
- Hogy mi?! … Te jó ég… -kommentálta egyszerre a hallottakat és a történeteket. Kicsit most szétcsúszott, mert nem tudta mire vélni ezt az elhatározást. Igaz hamarosan megnyugtatták afelől nem lenne végleges a dolog, de még mindig remegett a gyomra. Gépiesen itatva fel a padlóról a kifolyt teát törte a fejét azon, hogy kinyöghessen erre valamit. Nincs mit szépíteni a dolgon, megrémítette… Most ébredt rá, hogy egész eddig abban az utópiában élt, hogy a Fatal Error mindig is létezni fog, ám a valóság ettől nagyon messze áll. Mint a kisgyerek, aki épp most tudta meg, hogy nem létezik a Mikulás, úgy próbálta helyretenni a messzire elszaladt gondolatait, miközben a ruhájáról is próbálta felitatni, amit lehetett.
- De biztos találunk valami megoldást! Azt pedig felejtsd el, hogy egyből a legrosszabbakra kezdesz gondolni! –bukott ki belőle kérlelő hangon –Mármint azt akarom mondani, hogy ez nem így működik… szerinted tudnánk folytatni nélküled? Ha te nem vagy, nincs Fatal Error… és ha ez a kényszerpihenőd most azt jelenti, hogy nem tudsz részt venni az együttes dolgaiban, akkor mind visszavonulunk egy időre. Ne beszélj már butaságokat… Amíg nem lépünk fel, addig is van egy csomó más dolog, amit csinálhatunk… modellkedés, tévés és rádiós műsorok hogy hirtelen csak ennyit említsek. Majd mi kézbe vesszük a fonalat Riivel, míg felépülsz. A Fatal Error egy olyan dalt sem fog kiadni, amin háromnál kevesebben éneklünk. És ha ez nem tetszik a menedzsmentnek, akkor azt hiszem, nem szeretnék tovább részt venni benne. És biztos vagyok benne hogy, Rii is ugyanígy érez. –tekintgetett ki a konyhapult mögül lelkesítő beszéde közben, de valami határozottan nem stimmelt. Mintha valahogy épp az ellenkezőjét érte volna el annak, amit szeretett volna. Társa arca ahelyett, hogy kicsit felderült volna, sötétnek tűnő gondolatok mélyén meredt a plafonra. Valamit nagyon elrontott… Mit nem kellett volna mondani? Nem kellett volna Rii nevében beszélnie? De meg volt győződve róla, hogy ő sem vélekedne másképp a dologról… vagy egyáltalán az volt a baj, hogy előhozta a nevét? Nem lehet, hogy már megint összekaptak valamin… Bár ha nagyon belegondol, egyikük sincs most a legfényesebb lelkiállapotban, és elég könnyen el tud képzelni egy olyan jelenetet, amikor egy apróság is beindíthatta közöttük a szokásos csipkelődést amit persze Umi komolyan vesz. Nem foglalkozva a hatalmas teafolttal a pólóján tápászkodott fel a földről, és zuttyant le megint a dohányzóasztal szélére.
- Kivele… mi történt köztetek? Mennyire komoly? Beszéljek vele? –tette fel az ilyenkor szokásos kérdéseit. Legtöbbször ugyanis ő volt az, aki felhívta Rii-t, és próbálta meggyőzni, hogy kérjen bocsánatot, mégha nem is gondolta komolyan, amiket mondott. Nagyon sokszor játszott villámhárító szerepet kettejük között, de egy cseppet sem bánta. Jól tudja, hogy nem lennének képesek utálni egymást, csak néha nehezen jönnek ki.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Vas. Dec. 25, 2011 8:10 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

Az idegösszeomlás elég ismerősen csengett füleiben. Sokszor hallotta ezt a szót. Egy időben pláne gyakran mondogatták neki. Emlékszik, amikor nyári szünetét kórházban töltötte, mindenki azt ismételgette, ha nem szedi össze magát, könnyedén így végezheti. Akkoriban nem túlzottan értette, ugyan mivel lehetne rosszabb, de huszonéves fejjel bátran ki meri jelenteni, szörnyűbb lenne bármelyik kínzókamránál. Foggal körömmel kéne ellene küzdenie. Erőt kéne gyűjtenie és talpra állni. Pontosan tudta, minden létező eszközt meg kéne ragadnia, hogy elkerülhesse. Még is egy dolog ismerni és még egy másik történet végigcsinálni. Hiába látta tisztán nem maradhat ebben a kilátástalanul értelmetlen, önvádaskodó semmittevésben. Hiába értett egyet Égiszökkenő kijelentésével, neki kell megtennie a kezdő lépéseket, valahogy nem bírta megtartani súlyát. Érezte az előre hajtó erőket, néha fel is tápászkodott, de épp elkezdett örülni, végre saját lábain áll, hirtelen, minden előjel nélkül összecsuklott térde és újra földön ücsörgött. Fogalma sincs meddig lesz képes újra, újra és újra próbálkozni. Ő nem küzdő típus. Igenis könnyen belefárad ebbe a végtelen játékba. Sőt, akárhonnan nézi, már kezdi feladni. Egyre kilátástalanabbul hadakozik. Nem talál igazi motivációt, pedig annyi mindenki és annyi minden van, amihez szeretne ragaszkodni. Valahogy még se érzi őket elég hatásos érvnek. Valami hiányzik. Nem tudja körülírni, de nagy szüksége lenne egy pluszra. Bárcsak tudná mi az. Sokkal egyszerűbb lenne. De, hát életről van szó. Ebben a történetben semmi sem úgy alakul, főleg olyan könnyedén nem, mint szeretné. Talán, pont ez keseríti el igazán. Rengeteg bonyodalom, ismétlés, kudarc. Kész szappanopera. Neki pedig nagyon nincs kedve állandóan ugyanazt forgatni. Nem bírja, folyton fent vagy lent pihen és sose találja meg a középutat. Azt se képes felmérni, most tényleg meghatódott, esetleg más okból kifolyólag kezdett sírni. Az viszont tagadhatatlanul igaz, minden egyes szó szíven találta. Annyira kellet neki, mint éhezőnek egy falat kenyér. Annyira ordított lelke, valaki mondja szemébe egyetlen dologban számít, fontos másoknak és tényleg szükség van rá.
-Jaj, Tipi!-
Szörnyen örült a hallottaknak és egyben el is szomorította. Beleszorult egy kettős helyzetbe, amitől igazán furcsa reakciót mutatott. Egyszerre sóhajtott fel szeretetteljesen és temette arcát tenyerébe, mintha rá akarna szakadni az ég. Összezavarodott, megint. Boldog volt, mert szeretik és túlságosan ismerte ahhoz Totyogópamacsot, csak azért hazudjon neki, jobban érezze magát. Pontosan tudta őszintén gondolja összes szavát és ettől hihetetlen megkönnyebbülés lett rajta úrrá. Egyetlen másodpercre hitte, sikerülhet kiegyenesednie, majd semmiből érkezett a fekete leves. Mindezek ellenére, nem lenne képes egy légtérben tartózkodni Rii-vel. Képtelen lenne mellette lenni és bájosan mosolyogni. Kerülni akarta. Egy időre távol kívánt tőle maradni. Szüksége volt a távolságra, vagy belepusztul első találkozásukba. Gyenge és gyáva volt hozzá, elé álljon és szemébe nézzen. Félt ránézni. Talán, attól tartott őt nem viselte meg ennyire, vagy pont attól rettegett, feleslegesen súlyosbított romokba keveredett lelki világán. Óriási szemétnek érezte magát, mert akkor lökte el, amikor leginkább barátokra lett volna szüksége.
-Nem, dehogy! Isten ments! JÉZUSOM! Semmit nem tett…-
Hatalmas lendülettel ült fel, amitől csúnyán megszédült. Szinte kétségbe esett rá akarják fogni Rii-re, amikor ez az egész, csak és kizárólag az ő hibájából következett be. Ég egy adta világon nem tett semmi rosszat. Ellenkezőleg! Tisztázott egy nagyon régi történetet, amiről nem is tudott. Pusztán elmondta a véleményét és érzéseit. Nem tehetett róla, sokkal rosszabbul fogadták szavait, mint kellett volna. Ő volt az egyetlen, akinek máshogy kellett volna viselkednie.
-Inkább azért hívd fel, jól van e. Vigyázz rá, Tigri…kérlek! Ne hagyd valami butaságot csináljon.-
Pillantott a mellette ücsörgőre kérlelő szemekkel. A saját magának okozott nyomorúságon túl, Rii még Rii maradt. Aggódott érte, szerette és azt akarta legyen jobban. Tiszta szívből kívánta neki épüljön fel testvére, legyen újra a régi. Sose látta még annyira megtörtnek, mint aznap, amikor megtudták a hírt. Szerette volna, ha minél előbb helyre rázódik. Attól függetlenül, mennyire ódzkodott tőle lássa, még azt akarta, valaki figyeljen rá. Mindennél jobban szerette volna, hogy segítsenek neki. Bármennyire fájt rá gondolnia, még érdekelte mi lesz vele. Elvégre barátok voltak. Ezen senki és semmi nem változtathatott. Mindettől független tényező, ő többet érzett.
-Igazából hálásnak kéne lennem. Lezárt egy fájdalmasan hosszú mesét.-
Húzta el önkéntelenül száját, miközben társa teafoltos pólóját kezdte bámulni. Kis idő múlva, pedig annyira elmélyedt gondolataiban, fel se fogta, pacsni széleit körberajzolva nyitotta beszédre száját. Valószínűleg, közölni szerette volna Felhőcincálóval át kéne öltöznie, nehogy megfázzon vizes felsőben, de úgy belesüppedt kicsiny világába nem mondta ki hangosan, csak egyet hümmentett. Szerencsére ez az apró hang csettintésre térítette vissza a kanapéra, bár rövid időre tanácstalanul kerekedtek el szemei minek fogdossa társa ruháját. Kiesett fejéből pár perc. Nem emlékezett mit akart, hogy került ebbe a helyzetbe és csinálhatott e valamit.
-Ne haragudj…én…azt hiszem elméláztam. Ez…tudod...-
Vett hatalmas levegőt, hogy egybe kanalazhassa gondolatait. Nem húzhatta tovább társa idegeit. Láthatóan romlott az ő állapota is, mióta váratlan vendégként beesett. Szinte semmi konkrétumot nem mondott. Elfelejtkezett róla, milyen pocsék, ha tanácstalanul tapogatózol sötétben, mert nem hajlandók neked mesélni. Megint nem figyelt oda, mire lenne szüksége a másiknak. Szabályosan elkeserítette, néha mennyire képtelen tekintettel lenni a körülötte lévőkre.
-Emlékszel a kínos balesetünkre, amikor kiderült, hogy én…szóval, hogy…-Vakarta meg kínosan arcát. Valahogy nehezére esett kimondani, annak ellenére tisztában volt vele, Égipompom elfogadta ezzel a selejtességével együtt. -…meleg vagyok. Szóba került néhány dolog, de valamiről nem beszéltem, mert ez is annyira sokkolt, féltem, ha még azt is hozzáfűzöm…Na jó! Kimondom, aztán, aztán…aztán lesz valami. Erről érintetten kívül és mindjárt rajtad kívül nem tud más. Nem titok, csak…-
Nyelt hatalmasat, mielőtt ténylegesen rákészült volna a nagy vallomásra. Megpróbált nem gondolkozni rajta, mert tartott tőle, minél tovább fogalmazza, annál inkább elbizonytalanodik és minél inkább elbizonytalanodik, annál kevesebbet mond el. Végén kikötne ott, semmit se bök ki. Márpedig, nem hagyhatta félbe mondókáját. Nem hagyhatta cserben Felhőcsipkézőt, visszaél segítségével, mert a végén rémülten húzza el előle a lényeget tartalmazó borítékot.
-Évek óta fülig bele voltam zúgva Rii-be.-
Szorította össze szemeit, aprócska méretre húzódva a fehér textilen. Nem igazán tudta most mi fog következni és mit kap fejéhez. Sok lehetőség átsuhant agyában. Elsők között persze az eddig tapasztalt pofon, ajtón kirúgás és hangos üvöltés került étlapra. Mindezekhez, később csatlakozott a társára jellemző hosszas, mély hallgatás, ami általában azt jelezte, feldolgozza az információkat. Nem zárhatta ki, most valami ismeretlen reakciót fog mutatni. Elég súlyos történettel állt elő…

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Kedd Jan. 03, 2012 1:14 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

Elkerekedett szemekkel figyelte a szinte ugrásszerű reakciót az imént megfogalmazott felajánlására. Legalább úgy tiltakoztak, mintha arra készült volna, hogy kiabálva rontson neki Rii-nek, pedig erről szó sem volt. Umi pánikszerű felcsattanása, majd aggódó, és Sky-t is aggasztani kezdő kérése megint kezdte összezavarni.
- Butaságot? –ismételte el, mert tényleg kicsit megrémült attól, hogy mi történt, vagy annak a valaminek a következtében mi történhet. Mostmár szinte biztos volt benne, hogy nagyon csúnyán összekaphattak, mert társának nagyon nehezére esett megfogalmazni a dolgokat. Hiszen a veszekedéseik általában úgy néznek ki, legalábbis a Sky-t is érintő része, hogy hosszú percekre nyúló telefonálásban fejtik ki neki a sértődés mikéntjét, most azonban arra kell hosszú-hosszú perceket várnia, hogy egy épkézláb mondatot meghallgathasson. De nem menne vele semmire, ha sürgetné, valószínűleg ha beleszólna a nagy mélázásába, hirtelen elfelejtené, amit mondani akart és kezdhetné elölről a nagy gondolkodást. Egyre kevésbé bírta már a mai nap folyamán, de muszáj volt türelmesnek lennie, így továbbra is nagyokat sóhajtozva járatta az ujjait a háta mögött az asztalon, miközben a pólóján lévő, a száradás következtében elég csúnya foltot hagyó teapacnival játszottak. Nem tudja mit fog kezdeni ezzel a pólóval ha nem jön ki belőle… valószínűleg kukázhatja, de jelen pillanatban ez továbbra sem igazán érdekelte, az viszont már annál inkább, hogy kitartó türelmének jutalmaként végre újabb információmorzsákhoz jutott. Figyelmesen fülelt, és bólogatott, hogy folytatása ösztönözze társát. Az elhangzott kijelentés pedig szinte hólapátként csapta tarkón.
- Ez sokmindent megmagyaráz. –csúszott ki a száján. Hát persze, így már minden világos, de miért nem jött rá erre magától? Pláne a nemrég történtek fényében… talán mert el sem gondolkodott rajta. Sky számára a Fatal Error egyféle családként létezett, ahol testvérként szeretik egymást a tagok. Meg sem fordult a fejében, hogy valamelyikük ennél többet érezhet. De akkor ez azt jelenti, hogy erről mostmár Rii is tud, azonban Umit elnézve ő hasonlóképp érezhet, mint Sky. Te jó ég, nem csodálkozik, ha ennyire maga alatt van. Hirtelen nem tudta mit mondjon. Annyira nem volt kész válasza a helyzetre, hiszen igaz, hogy neki is volt része szakításban, és tudja, hogy csúnyán megviseli az embert, de el sem tudta képzelni milyen lehet egy olyan emberrel szakítani, akivel sosem voltál olyan értelemben együtt annak ellenére, hogy nap mint nap találkoztok, és nem tudott az érzéseidről. Egyedül annyit tudott leszűrni, hogy hiába beszél múlt időben, ezt még nagyon sokáig fog tartania elrendezni magában. És a legrosszabb, hogy sajnos ebben nem segíthet neki. Nem vette észre, hogy hosszas hallgatásba burkolózva próbálta meg realizálni a helyzetet, mire észbe kapott a kanapén kucorogva rettegő társára pillantva.
- Óh Umi… -sóhajtott egy nagyot, majd közelebb hajolt, hogy megölelhesse. Tényleg nem tudta mit mondjon erre, és azt sem tudta, hogy vajon mi lesz ezek után… Hirtelen megint összeszorult a gyomra attól az érzéstől, hogy elveszítheti az együttest. De nem várhatja el tőlük, hogy úgy tegyenek mintha mi sem történt volna. Egyikőjüket sem szeretné elveszíteni. De neki ebbe nincs, beleszólása, szóval tétlenül kell várnia arra, hogy Uminak tényleg sikerül-e lezárnia magában ezt a dolgot.
- Szeretnék mutatni valamit! –pattant fel hirtelen, és fogta meg Umi kezét, hogy kövesse. Maga sem tudja miért, de ösztönösen indult meg az új lakásba vezető ajtó felé, és pillanatokon belül már a zongora mellett ácsorgott. Majd utána körbevezeti meg elmagyaráz mindent, de most ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy használatba vegye.
- Nemrég hozattam ide. –pillantott le rá, majd gondolkodás nélkül lehuppant és játszani kezdett. Jócskán kijött már a gyakorlatból, de az elmúlt pár napban igyekezett egy kicsit felfrissíteni a tudását, pláne miután felhangoltatta az ideérkezése után. Maga sem tudja miért pont ez a dal jutott eszébe, de elmélyülten ütögette a billentyűket. Úgy érezte zenével jobban ki tudja magát fejezni, mint szavakkal, amiket még mindig hiába keresett. Nagyon remélte, hogy önhatalmúlag közönségévé kinevezett társa nem fogja nagyon nehezményezni a dolgot, és megérti az üzenetet. Bármennyire is nem tudta hogy elmondani, azt mindenképp tudatni akarta vele, hogy ő azt szeretné a legjobban ha megint boldog lenne, és ugyanígy Rii is, mégha nem is volt olyan naiv hogy azt higgye, ez varázsütésre bekövetkezhet. Most egyetlen mosollyal is beéri, a többit meg majd szép lassan.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Pént. Jan. 06, 2012 6:25 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

Apró pontra zsugorodva próbált beleépülni a kanapé mintázatába. Minden és mindenki elől el kívánt tűnni. Érthetetlen módon azelőtt félt, reakciót kaphatott volna mondókájára. Önmaga is furcsállta, hiszen ismerte Felhőcakkozót, mégis erősebbek voltak az emlékeiben élő jelenetek, kezdjen legrosszabbtól tartani. Első kézből tapasztalta, milyen gyorsan ellenséget fabrikálhat barátnak hitt személyből egyetlen egy nem tetsző újdonság. Az együttesed frontemberének efféle imádata, pedig nem kérdéses még Égimacsekot is könnyedén kiakaszthatta. Meg se lepődne. Nem tudná hibáztatni, ha ösztönösen kerülni kezdené, mert attól tart ő lesz következő áldozata. Ezek után, már nyugodt szívvel gondolhatná róla társa, minden lehetséges és tényleg nincs rendben valami fejében. Elvégre nem lehet normális. Sose volt beszámítható. Régebben sokszor mondta neki az orvos, ne tévessze össze a hálás rajongást a szeretettel, de nem értette, miről beszél. Igazából, most se érti. Néha arra a magyarázatra jutott, igazából sose szeretett, csak minden emberért rajongott, aki kicsikét közelébe engedte és hagyta mellette maradhasson. Ennek tükrében nem lenne véletlen Rii-t szemelte ki. Nagyon sok magyarázatot adna, miért őt választotta. Az erős, védelmező, magas, mogorva srác, akit sokan szerettek. A tökéletes bálvány, akire fel lehetett nézni. Remek áldozati célpont egy beteges tinédzser fanatizmusának. Ha pedig ez igaz, akkor nem szerette, most sem szereti, csak kihasználta. Becsapta magát, mert elhitte szerelmes. Meggyőzte magát nem a körülötte keringő hírnév érdekli, hanem ő. Hazudott az érzéseiről. Vannak egyáltalán érzései? Mégis mi játszódhat le valójában lelkében?
Teljesen belekuszálódva a miértek keresgélésébe, arra eszmélt fel Égenkúszópamacs kedvesen megöleli. Annyira nem számított a gesztusra, vagyis annyival másabb reakcióhoz volt szokva, önkéntelenül rezzent össze ijedtében, mintha várná, mikor érkezik az észhez térítő pofon. Az eddigi lehordó akciókkal ellentétben, viszont megértő vállveregetést kapott. El sem akarta hinni, tényleg, de tényleg ez történik. Elkerekedett szemekkel pislogott, még levegőt is elfelejtett venni. Értetlen tanácstalanság uralkodott el rajta. Kellett némi idő felfogja, nem álmodik, Felhőszegélyező igazából átölelte, tényleg vigasztalják és nem ordítozik vele senki. Kellett pár perc sikerüljön feldolgoznia a helyzetet, miután pedig sikerült elhinnie nem hagyják egyedül, félszegen visszaölelte társát. Félbe maradt sírását szép csendesen folytatta és remélte hagyják még egy ideig az ölelésben pihenni. Nem kellettek hosszú órák, csak néhány röpke perc.
Leírni se tudta, mennyire megkönnyebbült. Állandóan félt, mi lesz, ha ez kiderül. Szörnyen tartott tőle, csalódnak benne, elfordulnak tőle, tönkre teszi a Fatal error-t, de leginkább az rémítette meg, elveszítheti barátait. Tudta, még nincs lezárva ez a dolgot, most kezdődött, mégis az sokkal jobban megnyugtatta Baricirmos nem hagyta el. Ennél hálásabb sose lehetne a sorsnak, évekkel ezelőtt az útjába kergette. Legszívesebben végeláthatatlan mondatokba szőtte volna, mennyire boldog, hogy mellette van, de mielőtt egyetlen szót kibökhetett volna, kézen ragadva navigálták eddig ismeretlen helység felé. A hirtelen helyzetváltástól kicsit kábultan bukdácsolt az üresnek vélt szobához. Be kell vallania nem esett jól kikészült szervezetének, ennyire gyorsan közlekedjen és úgy zúgott feje, kénytelen volt homlokát masszírozva erőlködni talpon maradjon. Nem volt szíve rosszullét miatt letörni Felhődoromb lelkesedését. Annyira boldogan mutatta az új szobát és huppant le a benne pihenő zongorához, hogy játsszon neki valamit.
-Nagyon szép.- Simította végig keserédes mosollyal a faburkolatot. Sajnos ő semmilyen hangszerhez sem értett. Szívesen tanult volna, például csellón játszani, hiszen zeneművészeti főiskolára akart jelentkezni, de nem úgy alakultak a dolgok. -Rii is tervezte vesz egyet.- Fűzte hozzá elmerengve. Nem rég pontosan erről a hangszerről beszélgettek. Frontemberük el szerette volna hívni abba a kis üzletbe, amit az egyik metró állomásnál fedezett fel. Emlékszik nagyon lelkesen mesélt róla és arra is, mennyire örült megosztja vele. Ritka pillanatok egyike volt, amikor közvetlenül beszélgettek. Utólag már bánja elaludt a történet közepén. Ki tudja, lesz e még alkalom, hallhatja hasonló dolgokról szavalni. Őszintén reméli, ha ő nem is, más még fogja. Az nem fontos vele mi történik, csak túl kell élnie. Pontosan, ahogy a zongorán játszott szám kéri.
Kicsit meglepte a választás, de azt hiszi, érti az okát. Mármint ismeri a szövegét és sejti, miért ezt adta elő neki Csíkosfelhőke. Egyedül azt nem tudta, mit kéne tennie. Némán végighallgatni, aztán megköszönni, vagy mosolyogni és azt mondani, minden rendben lesz? Fogalma sincs, mi lenne a helyes. Nem akar üres fecsegéssel előállni, vagy hamis vigyorgást színlelni. Nem érdemli meg társa, nyugtató füllentéssel álljon elő. Az egész értelmetlen kuszaság olyan szinten lefoglalta gondolatait, észre se vette, lassacskán becsatlakozik az előadásba. Akárhányszor éneklésről volt szó, ösztönösen buktak ki belőle a hangok. Önálló életre keltek és folyton arra lett figyelmes, teljesen váratlan helyzetekben dalolászik ismerős és ismeretlen szövegeket egyaránt. Fura mód, mikor énekelt, kicsikét mindig elszakadt a valóságtól. Nem kifejezetten az élettől. Úgy érezte, mintha más bőrébe bújna. Felszabadulna. Nem is! Megszabadulna magától. Néhány röpke percre őszintén mesélhetett valamiről, ami szívét nyomta és még se feszengett kellemetlen helyzetben. Szabadon használhatta a mondatokat, mert nem félt attól, milyen következménnyel járnak. Talán az egyetlen adottsága, ha nevezheti így, amit kedvelt. Az a csipetnyi felszabadulás, amit a dalszövegekben és hangján keresztül kifejezhetett.
-Köszönöm, Tippencs. Ez most nagyon jól esett.-
Sóhajtott fel társa vállára támaszkodva, miután újra elcsendesedett a szoba. Kivételesen biztos volt benne szüksége volt erre a rögtönzött előadásra. Idejét se tudja, mikor ültek le utoljára tervek nélkül és játszottak közösen. Mostanában annyira munka lett számukra a zeneszerzés, saját műveiken kívül mással se foglalkoztak. Ráadásul mindenkit lekötött valami más. Ott volt az egyetem, szponzori fellépések, egyéb szerződéssel előírt kötelezettségek. Nem akar nyafogni, de hiányoztak neki az ötlettelen találkozók, amik közös viccelődésekbe fulladtak és egyetlen egyszer se merült fel határidő, bevétel, kiadás meg egyéb munkával kapcsolatos megjegyzés. Ha tudja ez lesz, lehet bele se vág.
-Tudod…legjobban attól rettegtem feleslegesen szakítom szét az együttest, mert mi van…mi van, ha az egészet beképzelem? Honnan lehetnék benne biztos, igazából szeretem Rii-t és nem csak összekeverem valami mással? Annyira nem akartam ezt. Eddig bírtam…én nem értem miért kellett ezt csinálnom.-
Dörzsölte szemeit dühösen. Akárhogy próbálkozott, nem tudott szabadulni haragjától. Mérges volt magára, mert rossz időpontot választott és már cseppet se bizonyult biztosnak, komolyan azt érezte Rii iránt, amit gondolt. Bosszantotta meggondolatlansága és hihetetlenül elkeserítette a lehetőség, ok nélkül tette tönkre három ember életét. Megint. Mások életének rommá tételéhez valami elképesztő tehetséggel rendelkezett.
-Mindegy. Lesz valahogy.- Támaszkodott a zongorára, mielőtt hátravágódott volna egy újabb szédülés hullám következtében.- Az orvos…- Nyelt hatalmasat, hiszen rászánta végre magát utána érdeklődjön mi fog rá várni. Jobb, ha felkészült rá lelkiekben. – Kihez fogunk menni? Ismered? Ez a teljes kivizsgálás mit jelent pontosan? Sokáig fog tartani? Kéne valamit tudnom…mármint, betegségek meg…Tapper! Az őt mennyire érinti, hogy kezeltek már depresszióval?-

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Kedd Feb. 07, 2012 8:19 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

Meglátszik, hogy kijött a gyakorlatból… ujjai néha alig észrevehetően ugyan, de félre-félre csúsztak a billentyűkről. De nem is olyan istenadta tehetség, hogy majd egy két éves kihagyás után úgy üljön vissza, mintha pár perce állt volna fel a zongora elől. Nem is tanulta meg olyan könnyedén, mint amilyennek most tűnhet a játéka. Keményen meggyűlt a baja a kottákkal, és ütemekkel, de talán pont emiatt is kedvelte meg annyira. Fáradságos gyakorlásának eredményeképp gyönyörű hangokat tud kicsalni ebből a hangszerből. És ugyanez a helyzet az együttesükkel is. Tudja, hogy minden befektetett munkájukkal megalkotott dallam és szöveg jónéhány ember szívének lehet ezután kedves. És esetleg ugyanígy tud erőt meríteni belőle, mint amiért most ezt a dalt eljátszotta Uminak. Hirtelen kicsit összerezzent ugyan, mikor becsatlakoztak az előadásába, de nem azért mert bánta volna, csak meglepte. Nem számított arra, hogy egy rögtönzött fellépés keretében debütálhatja szeretett hangszerét. Bár itt most nem is a zongora volt a lényeg, hanem a szándéka. Nagyon örült annak, hogy ezek szerint eljutott a másikhoz az üzenete. Legalábbis azt, hogy talán önkéntelenül is, de énekelni kezdte, egy ígéretnek vette arra, hogy tényleg meg is fogadja a tanácsot. Annyira belemerült a rövidke előadásba, hogy csak azután vette észre, hogy véget ért, miután leütötte az utolsó hangot is, és az aprócska visszhang is elhalt az üres teremben. Egy pillanatig nem tudta, hogy most mit mondjon, de Umi megelőzte, amit csak egy megkönnyebbült mosollyal nyugtázott.
- Nem tudtam hogy vidíthatnálak fel, de örülök, hogy nem lőttem nagyon mellé. –csukta le a billentyűk fedelét, majd óvatosan végigsimított rajta. Felállni viszont addig nem szeretett volna, míg a vállán támaszkodnak. Persze, hogy nem áll biztos lábakon társa, hiszen eleve beteg, és a sok sírás is jócskán kivehette belőle a maradék erejét. Kicsit odébb csúszott a keskeny zongorapadon, hogy helyet szorítson neki, de valószínűleg félreértelmezték a szándékát, mert Umi a zongorának dőlve támaszkodott tovább. Az újabb vallomást, pedig gondterhelten összeráncolt szemöldökkel hallgatta végig. Ezek egyértelműen azok a kételyek, amire nemhogy más nem tud választ adni neked, de lehet, hogy még saját magad sem leled meg rá a választ, hiába keresed.
- Tudom, hogy ez a legkevésbé sem vigasztal, sőt lehet, egyáltalán meg sem nyugtat, de nagyon könnyű összekeverni a szerelmet a rajongással. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hibáztatnálak, vagy neked kellene magadat hibáztatnod, bármi is a helyzet! Pont emiatt, hogy ilyen nehezen megkülönböztethetők egymástól, egyáltalán nem okolható az ember, ha nem tud dűlőre jutni. Azt viszont szerintem nagyon is jól tetted, hogy szerettél volna a végére járni… Ugyanmár Umi… gondolj csak bele, te mit tanácsolnál valakinek, aki már nagyon rég óta hasonlókat érez? –nézett rá egy nagyot sóhajtva, miközben ujjaival a zongora fedelén játszott -Biztos vagyok benne, hogy te is azt mondanád neki, hogy próbálja meg kideríteni mit érez, vagy mit éreznek iránta. Senkitől nem várhatják el, hogy élete végéig rejtegesse az érzéseit, csak azért, hogy megőrizzen egy látszólag békés illúziót. Néha önzőnek kell lennünk, ez az emberek alap természete… mindenki szeretne boldog lenni, és ez egyáltalán nem elítélendő dolog! Viszont előfordul, hogy néha nem találnak viszonzásra az érzéseink, ami nagyon fáj. –dörzsölte meg egy kicsit a tarkóját, mert kezdett nagyon hosszúra nyúlni a monológja, de még mindig volt mondanivalója –Ezeket nem azért mondom, mintha azt hinném, nem vagy velük tisztában… Csak szeretném ha megértenéd, hogy ezek tesznek minket emberré. Csalódunk, fáj a szívünk, de ettől csak erősebbek leszünk. Nézz csak magadra… én biztos nem lettem volna képes ilyen hosszú ideig magamban tartani egy ekkora terhet. –emelte fel újból tekintetét. –Még talán sohasem mondtam, pedig kellett volna, hogy emiatt mindig is felnéztem rád. Mindegy ki bántott meg, mindegy, hogy mennyire bántott meg, te képes vagy megbocsátani neki… ez mire, ha nem edzett szívre utal? Ezt mindig is irigyeltem. –mosolyodott el zavarában –De egy szó mint száz, csak annyit szerettem volna kihozni ebből az egészből, hogy össze kell szedned magad! Ha már megtetted, megtörtént, ezen nem lehet változtatni, azon viszont igen, hogy mi lesz ezek után. És ez csak rajtad múlik. –fejezte be végre a tényleg igencsak hosszúra nyúlt mondókáját. Remélte, nem veszik kioktatásnak, vagy hasonlónak, ő tényleg csak jót akar neki. Rövidke fújtatás után azért még hozzátett néhány szót.
- Az orvosok miatt viszont egyelőre ne aggódj. Azt majd mi elintézzük Naoto-sannal. Nála megvan minden orvosi lapod, és addig úgysem tudok én sem semmi használhatót mondani, míg nem konzultált a szakemberekkel… Először is pihend ki magad végre rendesen, és majd mindent megbeszélünk. Csak annyit kérek, hogy bízz bennünk. –pillantott rá őszinte kérleléssel a szemében. Nagyon jól tudta, hogy úgysem fog tudni nyugodtan aludni, míg minden részletet el nem magyaráz neki a kivizsgálásokról, ami rá vár, de amíg semmit sem tud róluk, addig nem is tud semmiről sem felvilágosítást adni. Azzal meg egyiküknek sem használ ha a sötétben tapogatózva rémíti meg még jobban Umit.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Csüt. Feb. 16, 2012 8:02 am

(。┰ω┰。) Pszichoterápia a gyakorlatban - bár olyan könnyű lenne... (。┰ω┰。)

Erre a hosszas előadásra akart volna se tud mit reagálni. Mindent megtalált benne, amire igazán szüksége volt. Ki se tudja fejezni háláját, mennyire kellett neki, valaki szépen csokorba gyűjtve felsorolja. Ugyanezeket gondolta, de valahogy megnyugtatta. Kicsit csendesedett a benne dorbézoló vulkán. Biztosan nem állíthatta nem minden az ő hibája és nem rontott e el mindent, még is, ha csak aprócska mértékben, legalább elhitte, igenis így kell éreznie magát és igenis ezt kellett tennie. Minden egyes lélegzetvételnél jobban vágyott arra, valaki azt válaszolja neki, ember, mint bárki más. Az a helyes szemmel láthatóan padlóra került. Pontosan mindezt a behatárolhatatlan, szélsőséges kavalkádot kell éreznie, ahol egyszer áldozatnak, egyszer felbujtónak, egyszer a világ söpredékének érzi magát, de legalább érez valamit. Ebbe kapaszkodott egész életében. Azzal győzködte lelkét, ha fáj, tényleg fáj, ha boldog, valóban boldog. Néha annyira elbizonytalanodott, már azt is megkérdőjelezte, igazából szenved. Mi van, ha eljátssza ezt a szerepet, mert szüksége van mások rokonszenvére? Mi történne, ha kiderülne az egész Rii felhajtást pusztán azért lépte meg, foglalkozzanak vele és pátyolgassák? Elképesztő módon retteg tőle, valamikor felébred és kénytelen lesz szembenézni a valósággal, tényleg szörnyeteg, aki nem tud létezni mások gondoskodása nélkül. Szavakba nem képes önteni, mennyire fél ettől a lehetőségtől. Állandóan ott van gondolataiban. Nem hagyja békén. Próbál menekülni előle. Igyekszik környzetéből erőt meríteni. Rájuk támaszkodik. Kétségbeesetten remél tőlük kedveskedő szavakat. Zavarodottan futkározik, amivel nem ér el mást, mint hamarabb azonosul rémálmával. Lassan nem biztos abban se, ez a valóság. Mindenben és mindenkiben kételkedik. Nem tudja, mit kéne tennie. Honnan kéne tudnia, mi igaz és mi hamis? Nagy szüksége lenne egy biztos pontra, amibe kapaszkodhat. Kéne valami, ami állandóan emlékezteti, tényleg életben van.
Mi lehetne? Elképzelése sincs. Nincs válasza erre a kérdésre. Nem tudja, mi lehetne elég erős, ha már a barátság sem elég. Szíve szakad meg, mert hezitálás nélkül Tigrimigriért adná sajátját, de egyszerűen nem érzi, hosszabb ideig ebben a világban tudná tartani. Megígéri mindent megtesz és nem adja fel, de fogy az ereje. Túl sokat kellett már talpra állnia. Egyszerűen belefáradt. Hiába győzködi magát, nem tudja meddig juthat el. Menni fog! Nem torpan meg! Esküszik nem adja fel. Rábízza a holnapra. Feladja a szép reményekkel teli jövőt és a jelenért, jelenben fogja tengetni napjait. Már nem mer tervezni. Ki tudja! Talán a véletlen még tartogat neki meglepetést.
Keserédesen mosolyodott el új életfilozófiáján, ha nevezhette így. Lehet, csak egy újabb példája lesz reménytelen menekülésének. Egyelőre nem tudja, de nem is akarja. Ebben a pillanatban, csak Tipi érdekelte. Még mindig nem tudta mit mondhatna neki. Zsongott feje, sajgott mellkasa, és ha szavakban kifejezni nem is volt képest, azt nagyon jól tudta, legszívesebben szeretetteljesen megszorongatná. El sem engedné. Hosszú percekig kiközösítené magának. Már, csak azt nem értette, mi tartotta vissza. Hirtelen tanácstalanul bámult a zongora lapjára. Érthetetlen volt számára, minek gondolkozik azon, kifejezze legjobb barátjának, mennyire szereti és mennyire boldog, mellette van. Nem tudta hova tenni átmeneti zűrzavarát, de inkább tovább lépett rajta. Hatalmasat sóhajtva Totyogóra pillantott. Lassan eltolta magát a zongorától és erőtlen hátának dőlt. Nem igazán bírta megtartani súlyát, de szerette volna megölelni. Mielőtt teljesen kimerül, még szerette volna átkarolni és kicsit élvezni azt a békességet, amit barátja közelében állandóan érzett. Megnyugtatta. Mindig megnyugtatta, ha vele lehetett.
-Nincs bennem semmi irigylésre méltó…de köszönöm.- Dünnyögte csendesen, miközben újabbat sóhajtott. Ha önző, akkor most tényleg az. Túl jól esett neki az ölelés, elengedje. Szörnyű alak, de kimondhatatlanul lecsillapította háborgó világát. Lassan annyira lehiggadt, kezdett elbóbiskolva kiterülni Égipamacson. – El fogok aludni. –
Mormogta hatalmasat fújtatva, mialatt erősen küszködött függőlegesbe tornázza elgémberedett tagjait. Ideje lett volna hazafelé venni az irányzékot. Kezdett vészesen lemerülni és nem akart útban lenni. Láthatóan, így is rosszkor zavarta. Nem beszélve arról, mennyi idejét pocsékolta el. Jócskán sötétedett már és elnézve hány könyv volt kikészítve az ágyra, biztosan előadásra akart készülni, vagy számonkérésre. Nem szeretné, ha az ő borzalmas gondjai miatt hasalna el valamelyik tantárgyából. Úgyhogy felkészült nagy köszönő beszédére, de majd nem hátsóra csüccsent a lendülettel együtt. Nem volt a fizikuma csúcspontján. Ettől még szentül hitte, hazáig el tud vergődni. Próbálta meggyőzni társát, tényleg így van, de mire kézen fogva visszavezették a nappalihoz, gyakorlatilag álomba szenderült. Innentől kezdve eldőlt mi lesz vele. Tipegőcirmi betuszkolta a hálóba, szépen megágyazott neki, ő pedig köszönöm féleséget dünnyögve bedőlt a párnák közé és hajnalig fel se ébredt.
Valószínűleg bírta volna még tovább, de úgy elzsibbadt fél oldala percekig tartott felülnie az ágyon. Mindezek fejében észhez térnie se nagyon akaródzott. Fogalma se volt hol van, hány óra, mit csinál, csak kicsikére szűkült szemekkel dörzsölte arcát, hátha segít. Nem igazán, de arra jó volt valamit lásson. Ezután már csak az volt hátra hatalmas nyöszörgések közepette felkászálódjon és sokadik nekifutásra kislattyogjon a hálóból. Onnan pedig merre óhajtott menni? Hirtelen nem tudta. Tanácstalan forgolódással vakarászta fejét, mire felszusszanva betántorgott a mosdóba. Nehezen, de eszébe jutott mit akart! Miután dolga végeztél kicsoszogott, csík szemekkel betámadta a konyhát egy pohár vízért. Kisebb csörömpöléssel és durcás motyogással sikerült végrehajtania a nagy feladatot. Már készült visszadőlni, amikor óriási erőket mozgósítva észrevette, nem egyszerű könyv halom tornyosul az kanapén, de élet is hortyog alatta. Némi puzzle összeillesztő pocak vakarással megfejtette a ki az és mit keres ott részt, majd újabb fújtatással odabattyogott hozzá. Könnyed mozdulattal letúrta róla a feles könyveket, aztán se szó, se beszéd kézen fogta énekesét és ellenkezést nem tűrve behúzta maga után a hálóba. Leginkább egy durcás kisgyerek orv támadására hasonlított, aki miután kedvenc teddy mackója nélkül ébredt, rögtön elindult megkeresni és szépen visszahúzta megérdemelt helyére…

(.=^・ェ・^=) The end (.=^・ェ・^=)

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Kedd Jan. 01, 2013 12:44 pm

Felhőcske zargatás Rii módra

Meg sem lepődik azon, naptárával egyeztetve, körülbelül két hetes csúszásban volt. Szemellenzőt felvéve koncentrált előre, még azt is elfelejtette átvészelt egy decemberi világvégét. Később tájékoztatták munkatársai, megrökönyödve figyelték ki, aznap egész este bent görcsölt az íróasztala fölött. Értetlenül állt a téma előtt, majd vállat vont. Marhára nem érdekelte mindenféle idióta jóslat. Neki, ha leszakadt volna lába, másnapra újra kell növesztenie. Nincs megállás a munkában! Annyi minden tornyosult asztalán, rossz volt ránéznie. Viszont tudta, ha odébb tologatja, csak még jobban el lesz havazva. Utolérni magát így is nehezen sikerült. Szép, lassan kezdett belefáradni az egész kalamajkába. A hétvégéjét úgy akarta tölteni, ahogy már hetek óta tervezte: nyugalomban. Azt akarta csinálni, amihez kedve szottyant. Ezért maradt bent késő estig a cégnél, és melózott. Hétvégére csak annyi feladata maradt, amit egy unalmas órájában kényelmesen el tud végezni. Szerda délután közös vásárlást kísérelt meg Bao-val, amit még maga sem gondolhatott komolyan. Azért szerencsét próbálva célozta be az egyik hatalmas bevásárló központot, valami ajándékot vadászva a többieknek. Elképzelései voltak, viszont kifutva érezte magát az időből. Azzal számolnia kellett, minden üzlet ki lesz fosztva. Bosszankodott nem is keveset, mit tesz akkor, ott áll majd üres kézzel. A hülye ünnep meg ott lihegett a nyakában. Bao-val már előre lebeszélte, olyan játékot választ, amit legjobban szeretne. Addig pedig nem nyugodott, míg nem tarthatta kezében. Szóval, mindenekelőtt a fiú ajándékát kellett lerendeznie.
Parkolás után egyből a játékboltba iparkodtak. Hagyta hagy rohangásszon körbe az üzletben. Amíg kitalálta, mire vágyik, addig Rii véletlenül olvasgatni kezdte az árakat. Majdnem helyet cseréltek a szemei tőle. Annak ellenére, szép kereslettel rendelkezett, még most is megbotránkoztatták, mennyi pénzt képesek elkérni néhány műanyag vacakért. A tartós, rendes márkát meg duplájáért tudta megvenni. Utálta, hogy a karácsony erről szólt. Pénzt csináltak ebből is. Fejét csóválta a felismeréstől, és csak annyi nyugtatta, legalább a gyerek örül választottjának. Úgysem mondana neki nemet, csak még mindig él benne az emlék, mikor szakközepesként azon kellett aggódnia, pénzéből futni fogja-e a kollégista-ház bérleti díjára. Tök mindegy volt neki, mennyire lesz híres, vagy most mennyinek örvendhet, kerülhet olyan helyzetbe, fel kell hagynia pályájával. Akkor meg aztán ott van a bibi, teljesen legatyásodik. Mindennel számolnia kellett. Ott volt a ház, a fiú iskoláztatása, saját igényei… egy szóval felelősséget kellett vállalnia. A kelleténél talán többet is foglalkozott a dologgal, mikor odafigyelt nadrágját rángató Bao-ra. Bezsebelve a sokadik csilli-villi játékterepjárót, végig kellett futnia Rii-nek gondolati síkon, kikkel is kezdje végtelenségbe rúgó listáját. Mondhatni, egészen gyorsan letudta a vásárlás azon felét, amit egyébként családtagjaira szánt. Szüleinek ajándékkosarat válogatott össze, amit a helyszínen el is készítettek. Nővérének új fényképezőgépet nézett, a legjobb márkából választva. Bao-t már az elején kipipálhatta. Lassan eljutott zenésztársaiig. Umi-nál rég tudta, mit akar. Célirányosan haladt az üzletek között. Ízléses csomagolást kért minden választottjánál. Azon kellett kapnia magát, sem neki, sem pedig Bao-nak nem maradt szabadon maradt keze. Morgolódott kétszer kell fordulnia a kocsihoz. Lusta volt az ilyenekhez. Felkereste a kocsit, bepakolt, majd újult erővel tértek vissza a plázába. Már csak egyetlen emberke hibádzott listájáról, az pedig Sky volt. Ő okozta számára a legnagyobb fejtörést. Saját magát csapná be, azt állítaná, sokat tudott a srácról. Szégyellte is rendesen a pofáját, ötlet apró jele sem pislákolt elméjében.
Véletlenre bízva magát sétálgatott, magában morfondírozgatva. Kirakatokat bámulta, és próbálta összehozni a látottakat zenésztársával. Próbálkozása egyre jobban azt mutatta, befuccsolni készül. Sorra elvetette eszébe jutó ötleteit. Itallal nem próbálkozott. Annyit leszűrt, nem iszik túl sűrűn. Minek költsön olyan ajándékra, aminek semmi hasznát sem veszik? Már maga sem tudja, hogyan kötött ki az elektronikai részlegen, de útja valahogyan a DVD-k felé vezették. Az újdonságok közt körbenézve tanakodott, mikor felfigyelt egy számára ismerősen csengő címre. A filmet volt szerencséje látni a premierje napján. Nem volt túlságosan moziba járós, ha választania kellene, biztosan otthon nézné meg. Erre az eseményre azonban tiszteletjegyet kapott, így illendőnek tartotta, ha elnéz rá. Nem bánta meg, hogy így döntött. Igazából számára csapongó volt a történet, de megérzései azt súgták, Oscar-díjra érdemes film került a vászonra. Az biztos, sokféle érzelmet kiváltott belőle. Olyan filmnek ítélte meg, amit mindenkinek egyszer kötelező végigülnie. Ekkor ütött fejébe szöget a gondolat, Sky értékelné a témát, amit a sztori felölel. Úgyis lélekelemzést tanul könyvmoly barátja, többet fog belőle érteni, mint Ő, egyszerű, műveletlen halandó. Választását követően kasszához sietett. Fizetés után döbbent rá arra, hogy nem biztos kikapcsolódna egy ilyen film láttán. Pedig elhatározása ajándékválasztásánál az volt, elterelje gondolatait a tanulástól. Erre vett neki egy olyan lemezt, ami újabb zagyva, pszichológiai dologgal foglalkozik. Fejét fogta sikeres eredményétől. Mérgelődve egy sort kezdett a hócipője tele lenni nyomorultságos helyzetével. A földszinten végül szembetalálkozott egy igen pofás férfi divatüzlettel. Más nem, itt biztosan megihletődik – gondolta. Sokat nem is kellett bóklásznia ahhoz, hogy levadásszon egy kabátot, amit mindenképp Sky-on akart látni. Semmi köze nem volt ahhoz, zenésztársa milyen stílusban öltözködik. Legtöbb idejét úgyis olyan göncökben kellett elszenvednie, amilyet személyre szabott divattervezőik álmodtak meg. A szerződés az szerződés. Azt viszont senki nem véste kőbe, mit viseljen szabadidejében. Világhódító terveket szövögetve bökött rá a kiszemelt példányra, kezébe véve jobban átvizsgálhassa. Rii-nek nagyon bejött, főleg a puha prém a nyakánál. Azért a biztonság kedvéért rákérdezett, mennyi köze van élő állathoz, mire megnyugtatták, műszál. Semmit nem bízott a véletlenre. Azt barchobázta ki, mindig zöldségeket eszik, húshoz ritkán nyúl. Jobban belegondolva, még sosem elemezte, mit fogyaszt ebédszünetben, lehet még nem is látta kiadós, húsos étellel asztalán. Arra jutott, tuti vegetáriánus. Ha pedig ez a felfogása, ellenez minden emberi cselekvést, amiből állatoknak esik bántódása. Hihetetlenül nagy zseninek érezte magát, idáig levezette a szálakat, mellkasa dagadt egójától. Csoda, hogy eddig nem pattant szét rajta ingje. Eléggé kielemezte a kabátot, ezért kért belőle kisebb méretet. Rii magasabb volt nála, és biztosan állította szélesebb vállú. Nem is gondolta ennyi gondot fog neki okozni ez a kölyök. Sóhajtozva próbálta magára az előbbi méretet, és ahhoz igazította két számmal kisebb méretet. Hasonlóan csomagolva kérte, fizetett és háta mögött is hagyta az üzletet. Már csak azon kellett idegeskednie, hányszor fog beleférni. Haját kitépné, ennyit kínlódott vele a semmiért. Arra jutott, még mindig nem szeret úgy vásárolni, nincs vele az illető, akinek szánja. Meglepetés ide vagy oda, ő speciel ki nem állhatta. Túl sok nyűggel járt. Disznóság vagy más, jobb volt, hogy Bao vele együtt választott. Kevesebb feszkóval járt. Plusz pont, örült neki.
Egyelőre elege is lett a vásárolgatásból. Csomagokat rendszerezve vágódott be végül a kormány mögé, és hazakocsikázott. Bao lefektetése után aztán késő éjjelig elhúzódva szívta fogát. Csak nem hagyta nyugodni a gondolat, egy kabáttal és egy DVD lemezzel szúrja ki a srác szemét. Valami kellett még. Valami, ami óriási durran. Hozzá illő ajándékot kellet kieszelnie, mégpedig sürgősen! Már esélye sem volt arra, ünnepek előtt rendezze zenésztársaival a dolgot, de nyugodtabban tudott aludni, ha mihamarább kezei között tudhatja az ajándékokat. Ezért határozott úgy, befekszik az internet elé és addig szörföl rajta, míg ki nem veri látását egy vele szembe jövő szuper ötlet. Elkeseredve tudatosult benne, végül csak könyvek listáját böngészte. Mintha nem olvasna eleget szerencsétlenje, traktálja újabb példánnyal. Azért rápróbált, még utoljára. Sokadik lapfület bújta, mikor megakadt egy különleges, karácsonyi ajánlaton. Egyik kedvenc, külföldi szerzőjének nagysikerű művét, limitált példányszámban nyomtatták újra. Ráadásul a különleges felhívásban ki volt külön emelve, a brit bestseller író, saját aláírásával dedikálta a könyveket. Erre azon nyomban le kellett csapnia. Fél óra leforgása alatt már utalta is számlájáról a megfelelő összeget. Nem érdekelte semmi, meg sem nézte a könyv árát, csak intézkedett. Úgy érezte egy ilyen történelmi krimivel nem nyúlhat nagyon mellé. Őt személy szerint nagyon le tudta kötni az ilyen olvasmány. Mindenképp meg kellett Sky-al ismertetnie ezt a remek ember munkásságát. Diadalittasan vetődött végül hátra, feladatát sikeresen elvégezte. Épp idejében, ugyanis órájába rápillantva rökönyödött be, rémisztően elillant fölötte az éjszaka.
Sajnos tervezett dolgai átcsusszantak januárra, így fejvesztve kapkodhatott. Egyik délután, szabad perceiben elővarázsolta mobilját. „Péntek este betámadlak. Van egy kis probléma… 6-ra ott leszek.” – pötyögte be kurtára faragott SMS-ét, majd felütötte névjegyzékét, kikeresve belőle Sky számát. Egyelőre elintézte ennyivel a dolgot. Önző módon nem adott le semmi jelzést, mit akar tőle. Így semmiképp nem tudták lerázni. Megvoltak a kegyetlen módszerei, zsarolni tudja barátait. A nap elérkeztekor, betáplálta GPS-e memóriájába a keresett címet, bepakolta Bao-t meg az ajándékokat, és nagy figyelemmel elfurikázta mindnyájukat a lakóparkba. Őszintét megvallva, nem sűrűn fordult meg a város ezen felén. Kicsit bosszantotta is a tudat, sosem volt annyi esze, egyszer elrugdossa magát haverjához. Hiába is akarná ráfogni arra, hagyta tanulni. Gyökérséget állítana, ha azt mondaná, Sky mindig tanul. Jó, biztos kevés ideje van, de akkor sincs a fejéhez ragadva a fogalma sincsen milyen lélekturkász lexikonja. Parkolóhely után koslatott, majd leállította a kocsi motorját. A kipakolászásig elszívott egy szál cigarettát. Megígérte nem fog sosem rágyújtani kiskölyök jelenlétében, de tüdeje az egész napos rohangászástól rettenetesen pangott. Elintézte annyival, szabad levegőn vannak, ráadásul a szél is fújt. A füstöt gyorsan elviszi. Csikk elnyomását követően kezébe kapta a kis lurkót, közben meg másik kezét vállfaként alkalmazva csúsztatta rá a szatyrokat. Kaputelefonra rákönyökölve várta, másik végen beleszóljanak.
- Azonnali hatállyal ellenőrizzük lakhelyét. – dörmögött bele, majd felnevetett – Beengedsz?
Kisvártatva zöldlámpát kapva iramodott meg, és meg sem állt, egészen a megfelelő számmal ellátott, tetőtéri lakásig. Bekopogva rajta lepakolta maga mellé gyerkőcöt, aki semmi esetre nem volt hajlandó lapát tenyerét elengedni. Így kénytelen volt fél kézzel malőrözni a sok papírzacskóval. Ajtónyitódás után vigyorogva köszöntötte haverját, előre biccentve teli kezét.
- Áh, de kellemes idő van nálad. Remélem a legrosszabbkor érkeztünk. Mindegy, ha már itt vagyok, hajítsd félre az összes tanulnivalódat. – dörzsölte össze átfagyott kezeit. Nem zavartatva magát csavarta le nyakáról a sálat, és kibújt kabátjából. Fogast kerítve hasonlóan tett Bao-val is, és a megszeppent kisfiút végül felkapta.
- Bocs, hogy csapatostól törtem rád… de van valami, ami nem tűr halasztást. – adta elő magát, teljes komolysággal arcán. Színészkedni nagyon tudott, már csak arra várt, megkínálják egy hellyel, ahol disznó módján befetrengheti magát.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Csüt. Jan. 31, 2013 6:12 am

Pillanatnyi szívroham, ajándékkal fűszerezve

Az utóbbi hetekben egyre kevesebb ideje maradt aludni, a felgyülemlő teendők tengerében. Egyrészt itt voltak ugye a vizsgái, amikre a szokásosnál is intenzívebben készült, tekintve, hogy ha a következő félévben végezni szeretne, muszáj minden tantárgyát időben elvégeznie. És itt voltak az együttessel kapcsolatos teendők is. Hiszen nem tehette meg, hogy az egyetemre hivatkozva minden alól kivonja magát. Idejéhez mérten próbálta minden promóciós tevékenységből kivenni a részét, ugyanúgy, mint a többiek. Ha kellett, két interjú között olvasgatta a tételeit, de nem volt képe cserbenhagyni a másik két énekest. Nekik is megvan a maguk elfoglaltsága, hiszen Umi a szólólemezén is párhuzamosan ügyködik, és Riinek sem lehet egyszerű emellett a hajtás mellett egy kisfiút nevelnie. Szóval igazából, ha azt nézi, még ő áll a legjobban szabadidő tekintetében. Ebből kifolyólag pedig igyekezett minél több interjút és szereplést elvállalni, amiben segíthetett népszerűsíteni a nemsokára megjelenő albumukat. Régóta dolgoznak már rajta, így szerette volna, ha minél több emberhez eljut majd, és örömöt szerez nekik. Hiszen ez a célja, mióta egyáltalán megalakult az együttes. És őt is szörnyen boldoggá tette a sok mosolygó arc a koncerteken és a fanmeetingeken. Persze nem feledkezik meg az elvetemültebb rétegről sem, de néhány erőszakos rajongó miatt nem szeretné elveszteni a hitét az összesben. Igen, akadt már néhányszor mikor megrémült a majdhogynem zaklatásba átforduló fanatizmustól. Hogy az ehhez hasonló eseteket elkerüljék, nem ápolhat túl bizalmas viszonyt a fandomjával, pedig szeretne többet beszélni velük. Elvégre az ő támogatásuk nélkül nem tarthatnának most itt, ahol tartanak. Paradox egy helyzet, de muszáj megtalálnia azt a határt, amit nem léphet át a személyes dolgai, és mindennapjai megosztására vonatkozóan.
Január lévén keveset volt odakint, vigyáznia kell az egészségére. Maximum egy napi rövid sétát iktathat be, hogy kiszellőztesse a fejét. Tehát a mai napot is a kanapéján gubbasztva töltötte, egy méretes könyvkupac társaságában. Sikerült is elbóbiskolnia, miközben egy vonatott hangvételű tanulmányon rágta át magát. Annyi fekete teát ivott már, hogy lassan kezd hatástalanná válni az élénkítésben. Pihenésképp mostanában mindenféle homeopátiás módszereket böngész, mivel tarthatná éberen magát a kávén és energiaitalon kívül, amihez biztos nem nyúlna. Egyelőre győzött a fáradtság, és lebegős bóbiskolásából telefonjának pityegése zökkentette ki. Álmosan, szemét dörzsölgetve kutatott utána egy jegyzethalom alatt, míg végül megtalálta, és elolvashatta a Rii-től érkező üzenetet. Egy pillanatra megállt benne az ütő, amint a sorokat olvasta. Egyből fel is tárcsázta a számot, de hiába csengett ki, nem tudta elérni énekestársát. Mondani sem kell, ettől kezdve nem egészen a tanulnivaló körül forogtak a gondolatai. Második lehetőségként menedzserüket hívta fel, de Naoto-san nem tudott semmit a dologról. Igaz, hogy közölte vele, hogyha valami fontos lenne, akkor ő egész biztosan tudna róla, úgyhogy nem kell aggódnia, de Sky-t ez még nem igazán nyugtatta meg. Az egyetlen szerencse, hogy holnap már péntek volt, így a körülményekhez képest a leghamarabb ki fog derülni a probléma oka. Hogy addig lekösse a gondolatait, elkezdett rendet rakni az időközben szörnyen kupissá vált lakásában. A nagy tanulásban és interjúzgatásban észre sem vette, mennyire széthagyta a dolgait. Most pedig szörnyen lelkifurdalása lett miatta, hogyha édesanyja látná milyen rendetlenségben él, biztosan leszidná. A jegyzetek rendezgetése, és könyvek pakolgatása aszerint, hogy szüksége lesz-e még rá, vagy mikor lesz rá szüksége, és melyik részeire, kellőképp lefoglalta ahhoz, hogy kibírja másnap délutánig. Mire elérkezett a hat óra, már pedáns rendben ragyogott a lakása, talán ősz vége óta nem volt ekkora rend. Aztán egyszer csak csengettek a kaputelefonon.
Rii vidám hangvételű belépőjétől viszont kicsit elbizonytalanodott. Elvileg gondban van, mégis ilyen kedélyesen üdvözli? Itt tényleg nem stimmel valami.
- P-Persze, máris nyitom a kaput. Onnan ismered a járást. –tartotta nyomva a gombot, míg nem hallotta a túloldalról a zár nyílásának hangját. Hamarosan pedig egy meglepetésvendéggel is szembe találta magát a bejáratni ajtóban.
- Nahát –pislogott meglepetten -Szia Bao! –mosolygott rá integetve. Egyre kevésbé kezdte érteni, hogy mivel kapcsolatban kereste fel Rii. Ha csak tréfának szánta az alibit, hogy meglátogathassa, akkor haragudni fog rá, hogy így a frászt hozta rá. De hát tudja, hogy bármikor szívesen látja, így nehéz volt azt feltételeznie, hogy ilyesmi áll a háttérben. Na meg micsoda lelkifurdalása lenne, ha lehordaná, aztán meg kiderül, hogy tényleg baj van. Rii további kommentárja viszont egyre inkább az utóbbiról kezdte meggyőzni. Meg ez a sok motyó, amit hozott. Mintha szökni készülne valahová. Te jó ég, csak nem üldözi valaki?
- Gyertek be, üljetek le. Hozzak valamit, egy meleg kakaót a gyerkőcnek? –tessékelte befelé őket. –Kezdesz kicsit megijeszteni Rii, mondjad mi baj van! Valami oka van annak, hogy Bao-t ilyen titokban hoztad magaddal? –kezdte faggatni, hogy meggyőződhessen, csak képzeletének szüleménye az az előbbi összeesküvéselmélet. Közben a konyha felé igyekezett, hogy megkínálja vendégeit valami átmelengető itallal. Jórészt egyterű nappali-konyha helyiségének hála, közben bőszen tudott fülelni barátja magyarázatára.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Csüt. Feb. 07, 2013 12:48 pm

Annyira nem is nehéz döntések

Óriási szemekkel pislogott a vállát érő paskolásra. Teljesen fonalat vesztett ezt ugyan miért kaphatta, mikor ő hibázott. Nem kedves fogadtatásban kellett volna részesülnie, hanem lehurrogásban, minek hoz fel teljesen bugyuta témákat. Szívesen lecserélte volna buksiját, hátha rohamosan csökken a félreérthető megjegyzéseinek száma, amiket mindig rosszul von le egy-egy ártalmatlan helyzetből. Bántotta szegény Kamill chan-nak tetézni, tetézi, végletekig halmozza zavarát, mert teljesen hétköznapi dolgokat fordít ki eszméletlen nagy butaságokká. Arról sincs szó, ne örült volna, elnézni szétszórt viselkedését, meg szóba áll vele és nem távozott percekkel ezelőtt. Sokszor érezte már azt nem szívesen hallgatják szövegelését. Kicsit rosszul esett neki, miután átlátszó kifogásokkal magára hagyták, de megbirkózott velük, hiszen nem egyformák az emberek és az ő gondolatmeneteit szörnyen nehéz követni, hát még elviselni. Eleve hálás volt Kamill chan hősiesen kitartott, próbálta felvenni erőltetett menetben ugrándozó szövegelését és hihetetlen megdobogtatta szívét láthatóan szívesen futkározott őrült gondolatai nyomában. Szavakba nem tudta önteni, mennyire boldoggá tette valaki tényleg, azért társalog vele, mert élvezi, mert kedve van hozzá és nem mert muszáj, mert nem akarja megsérteni, vagy fél mit fog róla hinni, ha sűrű bocsánatkérések között elmenekül közeléből.
Nem véletlen szégyellte magát. Szegényt ezek után hálátlan módon sarokba szorította, mert neki mindenáron bővítenie kell Felhőcirmos baráti körét. Igenis bántotta nem figyelt rá kellőképp. Már annyiszor orra alá dörgölték azt az átkozott zebrát, ahol be kéne fékeznie, még se volt képes időben meglátni. Általában azután esett le szórakozott fejének, régesen régen átrongyolt a szerencsétlen útjelzésen. Pedig próbálkozik, tényleg nagy erőkkel küzd az elemekkel féken tartsa lelkesedést, de az a rémes benyomása soha nem éri el azt a szintet ne kergessen vele másokat őrületbe. Még szerencse környezete egész gyorsan hozzászokott. Óriási bajban lenne, ha ők se tudnák kezelni, aztán össze-vissza cikázni az autópályán, elgázolva mindenféle vétlen gyalogost. Kíváncsi lenne, melyik rendőrnek sikerülne utolérnie és rákattintani csuklójára a bilincset. Ez rossz felvetés volt, mert rögtön támadt egy ötlete, amiből igen élénk ábránd kép lett egyenruhás és meglehetősen szőke törvény őréből. Nem kérdéses sikerült a fantáziájában úgy elveszni, néhány másodpercre bárgyú vigyorral révedt a semmibe és csak ezután jutott el odáig, fejét megrázva térhessen vissza a kőkemény önfenyítésbe, mert ezt nem hagyhatta szó nélkül.
-Pont ezért kéne tekintettel lennem rád!-Csapott ingerülten a levegőbe durcás képpel.-Te se haragudj, mert túlságosan lelkes tudok lenni.-Emelte fel mutatóujját, ahogy hirtelen remek ötlete támadt, mivel küszöbölhetné ki a csorbát.- Jövőben, ha nagyon elragadtatom magam, csípj belém! Akkor tudni fogom, ne feszegessek tovább egy-egy témát!-
Vigyorgott lelkesen csodálatos tervén, amit úgy érzett ezer százalékosan fog működni. Legalábbis bízott benne, ahogy abban is Kamill chan rábólint a nagy tervére. Mind a tíz körmét lerágta gondolatban, úgy izgult mit fog válaszolni. Alig bírta hátsón ücsörögve kivárni megkaphassa a beleegyező halovány biccentést. Több sem kellett üzemi hőfokon zsongó mehetnékjének. Jó kedvűen felpattanva hallatott csatakiáltást, mielőtt csomagjaival képen vágva magát veretett be a pulcsit tartalmazó üzletbe. Nem szándékozott nézelődéssel húzni az időt, ezért rögvest öles léptekkel trappolt az első szem elé kerülő eladóhoz. Gyors felvázolással elhadarta neki mit szeretne, közben pedig nagy szemeket meresztett Kamill chan-ra, biztos azt választotta, amit kellett és tutira olyan lesz a szín, ami neki is tetszik. Meg se próbált egyes egyedül dönteni. Az egész ötlet Kamill chan-tól származott, így őt illette az utolsó szó joga. Addig ki nem fizette a pulcsit, míg rá nem biccentettek a végleges változatra. Ahogy ezen túlestek, szélvészként viharzott a lifthez. Fülig érő vigyorral táncikált a fém dobozka előtt, minél hamarabb legyen szíves elérni hozzájuk. Nagyszerű attrakciója közben hátra pillantva esett le számára a tantusz, megint elfelejtkezett magáról. Ledermedve gördült le homlokán az a bizonyos göndör cseppecske.
-Ugye…most kicsit érdekesen festek?- Kínosan megvakarva fejét látott hozzá táskája feltérképezéséhez. Ennél már csak hasznosabb elfoglaltság lehetett, ha előhorgássza legeldugottabb rekeszéből kicsiny kocsija kulcsát. Hadművelet alatt sem állhatta meg ne fárassza tovább Kamill chan-t.-Be vagyok sózva és annyira jó szám megy a rádióban. Te szoktál, hirtelen felindulásból táncolni? Szerintem nagyon jó feszültség levezető! Neked van rá valami recepted?-
Dugta ki nyelvét, ahogy lassan könyökig tűnt el a táskában, miközben egyensúlyozott szatyraival és ügyesen beszökdécselt a megérkező liftbe. Az a néhány emelet pont elegendőnek bizonyult diadalittasan felszusszanva húzhassa elő bmw-je indító ketyeréjét. Immáron semmi sem állhatta útjukat, csak Kamill chan megjegyzése. A felvetéstől haza szeretne menni majd nem hasra esett saját lábában. Száját eltátva eresztette le motyóját és pislogott totálisan fonalat vesztetten. Nem értette, miből gondolhatta azt Kamill chan egyedül szeretne menni, amikor úgy emlékszik többes számban beszélt, meg eleve így tervezte. Szóval, kellett némi idő helyre tegye szétszéledő agysejtjeit és fejét rázva szakadt ki belőle a hihetetlen értelmes kérdés.
-Mi-mi-mi…miért mennél haza?- Pislogott bolygó méretű szemekkel, mielőtt csípőre lökte volna karját és eszméletlen durcás pocok fejjel sorakoztatta volna fel marasztaló érvét.-Közös erővel bukkantunk rá, úgyhogy kötelező együtt átadnunk! Eszembe se jutott nélküled kézbesíteni, úgyhogy tessék beszállni a kocsimba, hogy orvul elrabolhassak Tippencset terrorizálni!-
Fújtatott hatalmasat a szörnyűségesen ijesztő, na meg parancsoló hangnemben előadott próbálkozására. Persze fél perccel később már elnevetve magát csóválta meg rikító kókuszát. Biztonság kedvéért sokkal kedvesebben is elmondta, szeretné ha elkísérné. Szerencsére nem tántorította el Kamill chan-t az eredeti ötlettől. Látta rajta még mindig bizonytalan, ezért kedvesen felkarolva kísérte kocsijához. Nem akart illetlen lenni, ezért türelmesen kivárta magától csüccsenjen be. Csomagokat azért elvette tőle és bedobta a csomagtartóba, ne kelljen az ölében fogdosnia, mintha tényleg elrabolta volna. Utána már nem maradt más, mint felbőgetni imádott tuning gyöngyszemét, majd célba venni a jól ismert társasházat. Az út során mindenféle sületlenséget összehordott, ne akadjon meg beszélgetésük. Eleve nem esett nehezére oldottan csicseregni Kamill chan-nal. Nagyon szívesen boldogította volna még órákon keresztül, de annak jobban örült, rövidesen leparkolhatott Barimorrancs szállása előtt. Megfordult fejében egyenest otthon teszi le drágaságát, csak nem akarta még azzal is sokkolni Kamill chan-t egy köpésre laknak egymástól. Inkább azon pörgött megfelelő csomagot felkapva szambázhasson a kapu telefonhoz.
-Hozd te, mert én elhagyom, összetöröm, vagy fogalmam sincs...-Kacsintott rá megszeppent kíséretére, pontosan azelőtt vidáman ’TIPI’-t üvöltött volna a kaputelefonba és hosszasan ecsetelte hozott két meglepetést, amit azonnal, de rögtön át kell adnia. Kicsattanó jó kedve volt, aminek hála perceken keresztül magyarázott a telefonnak, oda se figyelve már régen engedélyt adtak neki a belépésre. Meglehetősen nehezére esett észrevenni, lassan, ám annál biztosabban szlalomozhat felfelé a lépcsőn. Viszont, miután elért hozzá a felismerés, hatalmas lelkesedéssel vetődött be az ajtón, persze jól nevelt gyerekként tartva Kamill chan-nak, hogy utána tudjon jönni. Felfelé menet vidáman dúdolva vigyorgott és mutogatta az bejáratot, hova kéne menniük. Elérve a bűvös számot vett egy nagy levegőt, jelezte kopogjanak egyszerre, majd lesben állva készült, készült és támadott a nyíló rés mögött lapuló személyre.
-IIIII~J! TIPIII~H!-Ugrott zenésztársa nyakába töretlen lelkesedéssel.-Kitalálom, hogy megint tanultál, megint ötszázezer könyv volt körülötted és két perc alatt próbáltad őket eltüntetni.-Bólogatott szörnyen bölcs megjegyzésén, ahogy óvatosan belesett a lakás belsejébe vajon igaza volt, vagy igaza volt. Közben leesett neki a tantusz szegény Kamill chan ott ácsorog a küszöbön. Lendülete azonban nem hagyta cserben. Szépen hátrébb szökdécselve fékezett be mellette és széles vigyorral hajolt oda arcához közelebb, látszódjon tényleg együtt jöttek, vagy legalábbis sejthető legyen.
-Tádááá~h! Kamill chan-ba botlottam a plázában. Mindketten fodrászhoz mentünk. Nézd, milyen szép fekete hajjal! Én meg vörös lettem, de nem az a lényeg, mert csomó mesélni valónk van! Igaz, Kamill chan?-

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Szomb. Feb. 09, 2013 1:15 pm

Annyira nem is nehéz döntések?

Kissé bátortalanul bólintottam rá a hirtelen ajánlatra. A kasszától való távozás után aztán folyamatosan gyűjtöttem a lelki erőt, és próbáltam elhinni a körülöttem történő dolgokat. Végül be kellett látnom, túlreagáltam az egészet. Derűsebb formába szedtem magamat, bár még mindig beleborzongtam a rám váró feladatba. Egy halványkát el is beszéltünk egymás mellett Ikari-val, ezért elszégyelltem magamat. nem akartam megbántani azzal, hogy esetleg meggondoltam volna magamat. szó sem volt róla, csupán rosszul értelmeztem az egészet. Eléggé el voltam tájolva, biztosan ez okozta azt, mindketten máshogy gondoltuk ezt az ajándékozást. Nagyokat pislogtam felé, majd aztán felemeltem egyik kezemet, hogy azzal integessek felé.
- Nem, vagyis, bocsánat, rosszul értettem! Elkísérlek, ha szeretnéd, tényleg! – hadartam el, ami épp eszembe jutott, majd jobban felcsúsztattam karomra a szatyrok fülét, még mielőtt minden kipotyogna, és azzal is vesződnöm kéne. Rózsaszínbe forduló ábrázattal pillantottam le a földre, ahogy Ikari karon fogott és elvezetett a kocsija felé. Igazi úriemberrel volt dolgom. Nagyon megerősített azzal, ott volt velem, és segített jó döntések felé irányítani. Éreztem rajta, csupa jóságból és szeretetből cselekszik. Minden kétségem villámgyorsan szertefoszlott, és mosolygósabb arccal huppantam be az anyósülésbe. Az utunk során egy percem sem volt arra, ismét borús gondolatok felé terelődjek, hiszen Ikari folyamatosan csacsogott hozzám, és adta át a rengeteg pozitív energiát. Be kellett vallanom, sikeresen feloldódtam, hála neki. Talán még nem is akadt ember, akivel ennyire közvetlenül tudtam volna beszélgetni. Visszagondolva legelső szóváltásunkra, eddigi álláspontom szépen dugába dőlt. Egy fél óra múlva olyan könnyedén elviccelődtem vele, mint még fiúval soha. Amikor kaptam egy szusszanásnyi időt, újból eszembe jutott mindaz, amit még a liftben mondott. Én nagyon aranyosnak találtam, hogy ennyire lelkessé vált. Bár pontosan nem értettem az okát, hiszen csak egy pulóvert fogunk átadni egyik legközelebbi barátjának, de ennek ellenére örültem, hogy ilyen boldog.
- Átgondoltam, és azt hiszem, mikor feszült vagyok, olyan dolgokat teszek, amiket általában nem szoktam. Nálam tabu téma az édesség, de ha rosszul érzem magamat, bekucorodom a kanapéra, előveszek egy szörnyen depressziós, külföldi filmet és degeszre tömöm magamat fagylalttal. A sírás nálam beválik. Megkönnyebbül az egész lelkem, és másnap, mikor felébredek, sokkal jobban vagyok. – magyaráztam, miközben az ablakból bámultam kifelé. Mondókám közben sokszor elmosolyodtam, mert nem tudtam, mire számítsak. Érzékenyen érintettek a problémák, és sosem voltam elég ügyes ahhoz, könnyedén átvészeljem azokat. Hirtelen azon kaptam magamat, talán túl sokat beszélek magamról, ezért bűnbánóan elnézést kértem. Nem szokásom a saját kínjaimról egész regényeket előadni. Hozzászoktam ahhoz, nincsenek körülöttem olyan emberek, akiket érdekelne, mi történik velem. Egy átlagos napom lényegében egyedül telik. Reggel korai ébredés, egy gyors kávé, sietés, fotózás, vagy bemutatóra való gyakorlás, aztán kései hazaérkezés, majd ágyba bedőlés. Minden hobbimat is egyedül művelem. A lovaglásban is csak drága paripámra számíthatók. De nem panaszkodhattam. Talán hozzászoktam, vagy szimplán elfogadtam. Nem volt lényegében hisztire okom. Mindenem megvolt, ami kelhetett.
- Nem kell aggódnod, Ikari. Szerintem nagyon kedves, hogy ennyire be vagy sózva. Azt hiszem, lenne mit tanulnom tőled. Én bármennyire is próbálkozom, láthatod, mennyire zavarban vagyok minden változástól. Te is úgy gondolod, hogy az újdonságok mindig jók egy ember életében? – fogalmazódott meg bennem egy kérdés, ami már egy ideje piszkálgatta a fantáziámat. Én féltem az új dolgoktól. Nem tudtam helyesen kezelni őket. Ismeretlen pályán mozogtam, és mindig belefulladtam. Sosem sikerült ügyeskednem, ezért legtöbbször a háttérben meghúzódtam. Talán ezért is féltem először őszintén beszélgetni vele. Nem mertem szembesülni az emberek reakciójával. Viszont szép, lassan és fokozatosan Ikari mellett egyre jobban azt éreztem, nála nem lesz ilyen probléma. Felszabadult és boldog voltam a társaságában.
Kis utazásunk végén egy igen csinos lakóparkban horgonyoztunk le. Kíváncsian körbenéztem, mikor a srác a kezembe nyomta a kis ajándékot, arra hivatkozva fél, hogy a kezeiben baja esik. Nem értettem pontosan, ugyan mi romolhatna el egy ruhán, de elkerülve egy értelmetlen visszakérdezést elvettem tőle és hagytam intézze a bejutást. Miután rádöbbentem arra, célban vagyunk a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem rögvest kiesik a helyéről, ezért lassabban vettem a mély levegőket. A gyomrom görcsberándult. Nem győztem magamban ezerszer elismételgetni azt, hogy nem lesz semmi baj. Hiszen csak beköszönünk, átadjuk az ajándékot, és ennyi. Annyi eseményen és különbféle partin részt vettem, miért ez az apró találkán kattogok annyit? Ikari mellé lépve figyeltem, mikor végül felvették a kaputelefont. Hiába futottam át, először le sem esett, milyen két ajándékról magyaráz a telefon másik végében ácsorgónak. Szöget ütve a fejemben, óriásira kikerekedett szemekkel vágtam rá karjára tenyereimet aggodalmasan.
- Két ajándék? Csak ezt hoztuk, vagy... Te most rám gondolsz? Ne mondj már ilyeneket, hékás! – rebegtem el, miközben teljesen nem értettem semmit, ugyan miben sántikálhat. Ennél a pontnál éreztem még utoljára azt, van esélyem a visszavonulóra. Biztosan furán mutatott volna, ha mindent kihajítva a kezemből kapom le lábamról a magassarkút, és szélvészként elhúzom a csíkot. Nem lett volna merszem, csak rosszabbik énem piszkálta fel eszemet ezzel a gondolattal. Nagyon szánalmas lépés lett volna. Végül háttérbe szorítva a kisördögöt, eltökélt nőként rázhattam az öklömet, mikor Ikari után eredtem. Friss volt, így modern épületben mászkálni. Össze sem tudtam volna hasonlítani a saját otthonommal. Teljesen más aura járta körbe az egészet, de ez is nagyon tetszett. Nem tudtam, mire számítsak, ezért szófogadó kisgyerekként araszoltam a srác után, akárcsak a saját árnyéka. Liftből kilépés után olyan érzetem támadt, mintha lelassulna az idő. Erről azok az amerikai filmek jutottak az eszembe, ahol egy nehéz döntés előtt a főszereplő léptei egyre tohonyábbá válnak, a szívverése pedig felerősödik. Túl sok drámát nézhettem az elmúlt időkben, ha ilyenekre asszociálok. De nagyon elirigyeltem Ikari-tól azt a fene nagy vidámságát. Idegességemben mellkasomhoz szorítottam a csomagot, és úgy összehúztam magamat, mint egy riadt nyúl. Az ajtó nyitódása után elég rendesen megijedtem a vörös üstökösként sivítótól, aki szeretetrohamában barátja nyakában landolt. Attól féltem, még a végén közös erővel megbotlanak a küszöbön és végül a földön kötnek ki. Nem is tudnám, mit tegyek hirtelen. Lefagynék, mint a hóember. Bár jelen esetben sem tettem hozzá túl sokat az események pörgésének érdekében. Rendíthetetlen kőszobrot játszva ácsorogtam, mikor mellém pattant Ikari és magához ölelt. Újabb erőt adva ezzel végül rá mertem pillantani házigazdánkra, és halovány mosollyal előre biccentettem fejemet.
- Szia… rég találkoztunk. – rejtettem el gyorsan hátam mögé közös ajándékunkat. Fogalmatlan voltam, maradt-e még értelme ennek a mozdulatnak, de bíztam benne még nem szúrták ki az eddig magam elé tartott csomagot.

Tárgy: Re: Sky tetőtéri lakása Szer. Feb. 13, 2013 6:28 am

Felhőcske zargatás Rii módra

A továbbiakban kiszolgálta magát. Szépen elterpeszkedett a kanapén, kis lurkót pedig hagyta, hogy a szőnyegen kipakolja táskájából a magával hozott játékokat. Nem is kellett neki több, hogy feloldódjon. Rii egy kicsit még figyelte Bao-t, ahogy a rendszerezéssel és a leltározással bajlódik, és az egész jeleneten jóízűen mosolygott. Felhőcske ajánlatára csak intett, tegyen belátásai szerint, maximum később issza meg ördögfióka a kakaót. Rii-nek volt ideje arra, hogy rendesen körbenézzen a lakáson. Egész pofásnak tűnt, érződött rajta, hogy pontos, precíz zenésztársa lakja. Ha nem ismerné barátját, még azt is meg merné kockáztatni, hogy beköltözéséhez egyedi bútorokat vásárolt. Minden pontosan passzolt mindenhez. Kellemes rend uralkodott a helyiségben. Persze nem azt mondaná, saját házában rendnek még hűlt helyét sem találni, csupán kettejük otthona lényegesen különbözött egymásétól. Azért szívesen megnézné, hogyan viselne el egy Bao-hoz hasonló kaliberű kiskölyköt. Talán egyszer próbára teszi, és ráhagyja pár órára. Bőven sok lesz neki árnyékot játszva rohangálni utána. Az előtte lepörgő jelenettől gúnyoson kuncogott orra alatt, mikor felkapta fejét egy igen türelmetlen kérdésözönre, amit barátja intézet felé, két csörömpölés között. Nagyokat pislogott maga előtt, mégis mire ez a kétségbeesett hangnem. Úgy vélte, semmi félreérthetőt nem tett, mégis elérte Sky-nál teljesen felzaklassa. Miközben barátja visszatért, kezében a bögrével, folyamatosan ördögi színjátékot építgetett. Mire végre lehorgonyozott kedvenc Könyvmolya valahova, komoly tekintettel pillantott felé, és sóhajtás kíséretében lassan felállt a kanapéról.
- Nem is tudom, hogy mondjam el… - túrt bele zavarodottan hajába, miközben folyamatosan a pakkokat koslatta - …belekeveredtem egy piszkos ügybe. A kopók lefüleltek, és sikkasztás miatt köröznek. Te vagy az egyetlen, akiben megbízok. Nálad hagyom Bao-t, tudom jó kezekben lesz, mindent bepakoltam, amire szükséged lehet. – Kapta föl az említett papírszatyrokat és egyre közelebb araszolt Sky-hoz – Ami pedig engem illet, kiutazom külföldre, úgyhogy elmennék a kocsiddal a reptérig, valamint… - mikor felfedezte zenésztársa eltorzuló ábrázatát, már nem tudott több kamuval előrukkolni. Vigyora gyorsan végigszaladt arcán, és alig bírta magában tartani a nevetést – ez pedig a Tiéd, biztos hasznát veszed. – nyomta kezeibe az ajándékokat – Boldog Karácsonyt, te dinka tökfilkó! – nevette el magát, majd jó alaposan megszorongatta, hogy visszatérítse az élők sorába. Vállát alaposan megveregetve szólongatta nevén, csak vicc volt az egész történet. Rii személy szerint remekül mulatott a szituáción, le merte fogadni Sky nem osztozik véleményén. Ujjal mutogatva röhögte körbe, és várta, mikor lódulnak meg felé egy „atyai” tockossal. Összehúzva magát még párszor jól meggyömöszölte szegény átvert barátját. A végén már tényleg megsajnálta őt, ennyire csúnyán rászedte. Bocsánatkérése nem hangozhatott valami komolyan a nagy nevetése közepette. Miután végre levegőt kapott, megígérte Sky-nak soha többet nem vicceli meg ilyen ormótlan, tapló módon. Próbálta átterelni kis Naiv Tudor gondolatát az ajándékokra.
- Éld ki rajta magad. Tépd szét, szaggasd, ami jól esik. Csak ne engem bánts! – röhögcsélt magának, miközben torpedóként csapódott vissza a kanapéba. Érdeklődve várta a reakciókat az ajándékokat illetően. Nagyon kitett magáért, kellett neki az elismerés. Gőgös férfi lelke semmi másra nem vágyott, csak boldog Sky arcra. Miközben hagyta a szatyrokkal bíbelődjön, addig maga mellé pecázta Bao-t, és próbálta lekötni. A kisfiú óriási lelkesedéssel ment volna ajándékot bontogatni, viszont Rii-nek meg kellett magyaráznia, Ő már megkapta a sajátját. Nagyon bepörögve kapta volna magához a legközelebbi csomagot, de még idő előtt elkapta Rii a kis lurkó grabancát. Repülőset játszva terelte el figyelmét, miközben arról regélt neki, ha Ő is olyan nagy lesz, mint Sky, majd kap nagyfiús ajándékokat. Addig legyen türelemmel, és élvezze ki minden percét a kisgyermekkornak. Lurkó még fel sem fogta, milyen jó dolga van. Ezt egy cümmentéssel meg is jegyezte Rii, nem lehet semmire panasza. Közben fél szemmel sasolta Sky-t is. Felvont szemöldökkel kísérte folyamattal a kibontogatás hosszas folyamatát. Minden egyes reakciót el akart tőle csípni, hogy megbizonyosodjon róla, nem nyúlt túlságosan mellé. Talán a könyvvel és filmmel nem is akadtak problémái, azonban a kabátnál mindenképp hozzá kellett fűznie egy szaftos megjegyzést:
- Tudom, hogy nem a stílusod, de bízz bennem! Ha ezt felveszed, a csajok a lábaid előtt fognak heverni. Torao Sorajin megérkezik a színhelyre, kilép elegáns sportkocsijából, pimaszul feljebb tolja orrán a napszemüveget, és leporolja bőrdzsekijének vállát. Az tuti, hogy minden szexi nő az ablaküvegre tapadva stírölne Téged! – vetítette előre elképzelését, büszkén. Komolyan, ki kéne élnie már magát egy filmben! Ötletei zuhatagában már elég rendesen sikerült elvesznie. Miután észrevette magát ismét röhögni kezdett. – Nem mintha, így nem lennél jóképű kölyök, de ez a szerelés még jobban kiemelné a kisfiús sármodat… emlékszem, mikor az én időmben ilyen cuccban nyomultam. A suli összes csaja rám volt gerjedve… régi szép idők… Bao, Te ezt nem hallottad! Rii bátyó csak a tanulásnak élt a suliban! – emelte fel mutatóujját Bao felett, komoly ábrázatot erőltetve arcára. Nehogy aztán a végén ilyen nőevő fenegyerek váljon belőle, mint Rii-ből. Az összes hajszála kihullana, ha egy ilyen suhanc útját kéne megfelelő mederbe terelgetnie. Biztosra veszi, nem unatkozna. Versenyszinten űzné a hangyaszedést, még télen is!