Ez a nap is megint unalmas, elegem van a kék égből és a megjátszott békés és szeretett teljes mindennapokból. Szeretnék kikapcsolódni… néztem Las Noches egyik épület kolosszusából a bárányfelhős, ádáz napsütötte mennyezetre, amiből még a nem létező hócipőm is tele van. Fintorogva, vizslatva az eget, merült fel bennem a gondolat, hogy látogatást teszek arra a Karakura nevezetű helyre. Mondjuk az a Barom (alias Aizen) biztos nem az Én hiányommal fog törődni. Fintorgó arcmimikámat felváltotta egy önelégült mosoly, amint levezettem a sikeresen végrehajtható ötletemet elmémben. Vigyorogva csettintettem jobb kezemmel, mire a fekete átjáró kapuja materializálódott mellettem. Biztonság kedvéért még körül néztem, hogy eme cselekedetemet nem látja-e senki se? Szerencsém van, egy árva lélek sincs a közelben; vidáman ugrottam az átjáróba, s indultam meg a benne található mély sötétségbe, hogy eljuthassak a túloldalán leledző városkához. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet, sokat hallottam szóbeszédekből azoktól, akik egyszer-kétszer eljutottak ide, nem is értem nekem miért nem volt merszem egyszer se átenni a lábamat az élők Világába. Amint megérkeztem az égbe nyúló lámpák csekélyke fényei világították meg az utcát, ahova kitettem a lábamat. Itt sötét volt, javában este, bezzeg Las Nochesben…. Viszont így már minden egyes érdekes bolt zárva van T.T, tekintetemet közben az első kirakat felé emelem, melynek ablakán a „Zárva” tábla ficeget. Kegyetlenség... bár, úgy sincs nálam egy fitying se… felsőmön található titkos zsebek egyikét kezdtem el tanulmányozni, hátha szerencsém van és találok pár garast, de csalódás ért, mert csak pár pókháló és az apró nyolclábú lakosa nézett vissza rám. Szégyenjelek sokasága bukkant fel fejem fölött, ahogy a kis élőlénnyel pár percig szótlanul néztem farkasszemet. Azt hiszem, erre mondják, hogy pech. Egy megadó sóhajtás kíséretben vakartam meg a tarkómat, majd néztem a tiszta csillagos ég felé. Jó pár évtizede nem láttam ilyet. Nagyot szippantok a hűs, tavasz éji levegőből, ami nem várt illatokat hoz magával. Egy idegen Hollow illatát, nem is tudtam, hogy vannak erre rokonok. Várjunk, de mi van akkor, hogyha valakit utánam küldtek, mert szó nélkül eljöttem unalmas Las Noches falai közül egy kis kiruccanásra?! O_o Aggódva nyelek egyet, majd fejlett érzékszerveimre támaszkodva próbálom bemérni az előbb érzékelt fajtársamat. Pár szippantás a hideg szélfúvásba, mely csak úgy hozta magával az említett illatot és egy apró nesz, pontosan elég volt arra, hogy tudjam, merről közelíthet. De Én se vagyok azért annyira hülye, hogy megvárjam és megkérdezzem tőle, mi a szöszt is kereshet itt, sőt, hogy egyáltalán megnézzem, hogy Arrancar-e vagy Espada? Gyors léptekkel indultam meg, majd az első kanyarnál rögtön be is fordultam, csukott szemmel haladtam előre, ahogy ideges valómat próbáltam lenyugtatni, miszerint biztosan nem követ csak véletlenül jár erre az illető. De nem igazán értem el vele pozitív hatásokat, viszont a környezetem annál inkább sikeresebb volt. Ahogy az érzékeimre hagyatkozva mentem előre, a fél perces figyelmetlenség, amikor nem a külvilággal foglalatoskodtam éppen elegendő volt arra, hogy az első lábam útjába kerülő törött csődarabban átesek, ezzel a lehető legnagyobb zajt keltve a kis utcába, amin keresztül akartam vágni.
- I..II-TAI*~!!! – mondom elnyújtva, fennhangon a mindent körbe író szót, mely a fél környéket bezengte. Eközben a rám dűlt kacattenger mélyéből próbáltam előásni magamat. Hát, ennyit az „Én itt se voltam” lelépési tervről. :/

*Itai: az „áú” vagy a „fáj” Japán megfelelője

Teljesen belebolondultam az emberi zenékbe. Most is azért voltam Karakurában mert egy banda koncertet adott. Egy külföldi együttes volt, de ez nem volt hátrány, sőt, éppen ellenkezőleg. Szerintem sok itteni bandát simán felülmúlt. De fizetni persze hogy nem akartam a showért, ezért is simán arrancar formában jöttem, semmi pót test. Csak a fehér ruha, ami már megint új, nagyon reméltem, hogy ma nem fogok találkozni egy shinigamival se, aki azzal a céllal akar zaklatni, hogy széttépje az uniformisomat. Ja és végre a hajam is visszanőtt, szereztem egy kis kencét Szayeltől. Pontosabban loptam, és eddig semmi mellékhatást nem tapasztaltam. Bár talán egyet igen, hogy egy darabig a sötétben világított a hajam, de annyira nem nézet ki rosszul. Most pedig irány haza, bár előtte egy kis sétálás nem árt, kiszellőztettem a fejemet. Fenéket, csak sétálok és közben hangosan énekelek. Tudom nincsen valami jó hangom, de hát ez nem is érdekel, nem énekesnek készülők. Egyesek azt mondják, bár hangom van, bár ne hallanák, erotikusnak is mondták már. Bassza a fülüket. De ezt mindent elutasítottam, mert tudom hogy csak szeretetből mondják. Na persze én pedig rózsaszín masnis csatokat hordok.

Spoiler:

Elnyújtom a végét, amikor beérek egy sikátorba ahonnan zajt hallok, pontosabban valakinek fáj valami. Gondoltam megnézem magamnak mi is a baj. De csak egy mozgó szemétkupacot láttam. Hm, ilyen lénnyel eddig nem találkoztam. Pár pillanat és egy vörös üstök kerül elő. Felvont szemöldökkel nézem a jelenetet, nevetni van kedvem, csak inkább mégse. Lehajolok és megfogom a grabancánál ezt a kis vörös ördögöt és kirántom a szemétből majd leteszem a földre. Elnézve egy arrancarral találkoztam, de mit csinálhat itt? Ennyire éhes lenne, hogy a szemétben kezd el kotorászni? Na ha ezt elmondom Tuinak akkor majd néz egy nagyot, az már biztos. Bár inkább csak röhögni fog szerintem, vagy passz. Remélem vele nem fogok befürödni mint Luzbellel. Vele is csak egy baj volt, hogy nem látta kb soha. Egyeseknek akik vezető beosztásban vannak kialakul egy érdekes viselkedés. Igazi seggfejek lesznek, ha ez tényleg igaz, akkor soha nem akarok főnök lenni. Maradok inkább csicskás, de seggfej baromarcú pöcs nem leszek. Na de most pedig ideje megszólalnom végre
- Helló. Te meg miért álcázod magad kukabúvárnak?

Átkozott szemét, ki se tudok jönni alóla annyi minden dőlt rám. Mi ez? Zokni? Fúj, nem egy félig megevett szendvics! Kyááá~~~ ezek az emberek rosszabbak, mint mi, és még a fajtánkat vadásszák a Shinigamik. :/ De mi ez az iszonyatosan szörnyű kornyikálás is? TT-TT Fogom be füleimet, melyek a távolban felcsendült röpke koncert miatt csak úgy sajognak. Nincs bajom a karaokéval, de azért nem ártana, ha csak azok űznék, akiknek van is hangjuk, mert ez kínzás a magamfajta éles hallók számára. Törvénybe kellene hozni, hogy csak azok énekelhessenek, akiknek van is hozzá hangjuk, ezzel megkímélhetnék azokat, akiknek kicsit is van érzékük a zenéhez, azaz hallásuk is van hozzá! >.> Persze az éneklős hangereje csak fokozódik és a vége… ááá szörnyű! Amennyire csak tudom, fogom be a füleimet, de így a szaglássom sokkal inkább kiélesedik és hát a szemét okozta bűz… bwhá… ma rám jár rúd rendesen. Inkább nem törődök tovább a hanggal, ami időközben elnémult, most jobban érdekel a szemétdomb alól való szabadulás, így folytatom az ásást, hogy még idén kijussak e bűztengerből. Már az se érdekel, hogy az a bizonyos Hollow, akit éreztem megtalál, ha kijutok innen végre… Ezen gondolatom során érzem, hogy valaki megfogja ruhámat, majd emelkedni kezdek.
- De jó repülök! *>* – szólalok fel lelkesen, közben kezeimet is úgy tartom, mint a szárnyak egy repülőgépen, majd amikor a talajt éreztem ismét talpam alatt kicsit lesújtva jegyzem meg a most ide illő pontos kifejezést.
– Már nem… - persze, nem lebeghetek csak úgy spontán, nincs így meg hozzá az erőm és resurreciónt nem pazarol úgy az Arrancar. De, nem törődve az okkal, hogy akkor még is, hogyan is sikerülhetett kirepülnöm a szeméttengerből, nyugodtan elkezdem leporolni fehér színű ruhámat, majd amint elég tisztának véltem az anyagot, már ha a szemétben való lubickolás után tisztának lehet mondani egy ilyen színű ruházatot, felnézek. A döbbenet ül ki arcomra, ahogy meglátom fajtársamat, még ördögűző jelet is formálok a két kezemmel és hátrább is lépek párat ijedtemben. Akit érzékeltem. De… mi? Hogy? Mikor? Hogyan? Értetlenül kapkodom szememet a szemétre és a fickóra, amiért homály számomra, hogy most még is, mi van?! De nem tehetek róla, engedély nélkül léptem meg Las Nochesből és egy magamfajta persze, hogy rémüldözik, hisz még árulás címszóval is megpecsételhetnek, azt kinyírhatnak, pedig csak szabadulni akartam egy kicsit a négy fal közül. TT-TT Főleg, hogy Espada-samat sose árulnám el – Aizent annál inkább -. De a kérdés, amit feltett az előttem álló sorstárs kicsit meglepődtem. Nem erre vártam, viszont ez nem jogosítja fel arra, hogy sértegessen!
- Heeeh?! Kukabúvár?! Álcázza magát annak a frász, csak elestem! Megesik, hogy az Arrancar is elesik, nem?! ˇ.ˇ - válaszolok kicsit, nagyon megsértődve a megnevezésen, amivel illetet.
– De, ezt Én is kérdezhetném Tőled! Vagyis nem ezt, hanem azt, hogy mit keresel itt Karakurában? – karba tett kézzel, kihúzom magam, hogy ezzel felsőbbrendűnek látsszak, persze alacsony méretemmel nem tudom mennyire fog hatni ez, de nem tehetek róla. Még fiatal vagyok és hát magasságom ehhez igazodik. TT-TT Ennek ellenére gúnyos mosollyal is megfűszerezem mondandómat, amiért sikerült visszavágnom egy fogós kérdéssel. Viszont lehet, hogy túlontúl merész tőlem így cselekednem, nem tudhatom, hogy miképp fog reagálni erre… Nem, nem ijedtem be tőle, ne tessék félre érteni. Na, jó talán egy kicsit… de jobb félni, mint megijedni nem?

Találkozás fracción elvtárssal,
avagy nem csak egyedül vagyok Espada-samánál? De nem ám
Ha nem tetszik nem kell szemétben fetrengeni .

Szerintem jó a hangom nekem legalábbis tetszik és kész. A többi pedig nem érdekel, az biztos hogy párat fogok a mai nap még énekelni. De most inkább kiszabadítom az vörös hajú valamit, mert ezek szerint nem egy kuka Maugli, hanem csak valaki aki bajba került. Na ige, a szemét veszélyes ellenfél, váratlanul támad és gonoszan. Ami a legrosszabb, hogy utána büdös leszel és a ruhád is tönkre mehet. Ezért is kerülöm, hogy a szemét ellepjen, bár nehezen sikerülne, én nem vagyok olyan apró mint az időközben kiszabadítót fajtársam. Aki azonnal elakar űzni, az arcom elé kapom a kezemet és sziszegek is hozzá. Mintha vámpír lennék és félnék a kereszttől. Tényleg, de szívás már a vámpíroknak, félni a kereszttől és a napfénytől na meg a fokhagyma és a szenteltvíz. Ez mind nagyon szar dolog, nem mehetnek ki a napra egy kereszttel a nyakukban miközben fokhagymás kenyeret esznek amit szenteltvízzel öblítenek le. De tényleg milyen kis alacsony, a hajával és a magasságával igazán aranyos. Olyan ölelgetni való kis aranyos testvérke. Karba fonom a kezemet és oldalra döntöm a fejemet miközben mosolyogva nézem a kis Kukamukit.
- Oké-oké nem kell leharapni a fejemet. Megesik, hogy az Arrancar is elesik, de ritkán esik szemét alá. –hm, ha haza viszem milyen becenevet adjak majd neki, Vöridögi, vagy Vörös Picur? Inkább nem adok neki semmit, ez csak egy hülye gondolat volt a fejemben semmi más.
Meglepetten nézek rá, pontosabban lefelé nézek (eh remélem nem áll görcsbe a nyakam). Hogy lehet az, hogy minél kisebbek annál nagyobb a szájuk? Pont mint a kutyáknál. Láttam olyat már, hogy a kis seggdugó kutya pattogott és eszeveszett módon ugatott. Nagyjából így „vauvauvauvauvauvauvau” míg a vele lévő nagydarab, csak néha böffentette el magát, valahogy így „Vauuu……(itt nyáladzik egyet) vauuuuh”.
- Én? Én csak egy kicsit szórakoztam, eljöttem egy koncertre. Ennyi az én titokzatos idejövetelemnek az oka. Semmi más. – a fejére rakom a kezemet és összeborzolom a haját. – Na gyere menjünk, ha már találkoztunk nem hagyhatok egyedül egy rokont…. okés húgi? És útközben lehet leszek olyan rendes és a hátamra veszlek téged. Na ugye, hogy milyen jó fej vagyok? És nem csak labdának jó ez a fej, hanem… öö.. csak úgy jó, na gyere. - lehajolok és várom, hogy pattanjon. Persze ha lesz olyan szemét és seggbe akar rúgni, akkor utána én fogok a hátára ülni és vitetni magamat. Az pedig nem lenne szép látvány.

//Sikátoros találkozás, avagy miért nem lehet egy nyugodt napom? >.> //

*Csak tudnám, mi a fenének kell még szombaton is dolgoznom - elvégre középiskolai tanár vagyok, ráadásul saját osztályom sincs (és a drága kollegák "véletlenül" elejtett megjegyzéseit hallva szerencsére jódarabig nem is fenyeget ez a veszély), hogy pluszban kelljen mindenféle munkát intéznem! Mindenesetre a héten ki lett adva az ukáz, hogy legyek már olyan szíves eggyel több napon is bemenni a hőn szeretett iskola még hevesebben szeretett tanárijába, összeszedni egy adag statisztikát és rendet tenni az asztalomon... Nem értem, mi bajuk vele, ha egyszer én simán kiigazodok az ottani holmijaim között, a többieket mit érdekli, hogy néz ki a saját felségterületem? Bár legutóbb azt mondták, hogy a tanáriban terjengő gyanús szagok minden bizonnyal az én fiókjaim mélyéről áradnak mindenfelé - pedig nem emlékszem, hogy bármiféle romlandó dolgot hagytam volna ott, pláne ennivalót nem, mivel általában nem is szoktam vinni magammal ilyesmit. Hacsak... hacsak valamelyik drága tanítványom, akinek minden bizonnyal sokat jelentek (khm, csak éppen nem pozitív tekintetben), nem csempészett be valamit a könyveim közé! Szóval remek, hétfőn még nyomozással is kezdhetem a napot.
Ráadásul útközben még kávét is kell vennem, mivel természetesen az is most fogyott el. Kávé nélkül pedig ugyebár nincs élet, különösen pedagógusként. Régebben elég volt annyi is, ha másoknak én főztem meg a reggeli adagot vagy éppen mások főzték meg nekem, de mióta egyedül élek, mindkét lehetőség ki van esve. És jön a legrosszabb kombináció, amikor is magamnak kell elkészítenem a saját kávémat, ami különösen veszélyes feladat, mivel a helyhiány miatt gyakorlatilag minden egymás mellé van pakolva - így aztán nem kell csodálkozni, ha néha-néha cukor helyett mondjuk só kerül az éltető nedűbe... Mondjuk valahol azt hallottam, hogy az oroszok például direkt sóval isszák a szóban forgó italt, szóval talán annyira nem volt nagy gond. A célját mindenesetre elérte a cucc: olyan villámgyorsan még nem ébredtem fel, mint akkor...
Tehát megvan a napi küldetésem: először is bespajzolni egy erősebbfajta kávéból, majd pedig irány a középiskola, azon belül is a tanári. Csak be is engedjen valaki, mert nem hiszem, hogy ilyenkor is nyitva lenne az épület a nagyközönség számára... No, mindegy, majdcsak kiderül.
Reggeli koffeinhiányomból adódóan azonban elég bamba fejjel vonulhatok végig az eldugott kis utcákon, legalábbis rendre kitérnek előlem az emberek. Legtöbbjüket látásból még ismerem is, ha máshogy nem, hát onnan, hogy a szomszéd bordélyház törzsvendégei... Hiába, vannak bizonyos előnyei annak is, hogy ilyen környéken lakik az ember és hogy jól ismeri az ottani lakókat. Nem is értem, miért ódzkodik a város nagy része tőlük, szerintem abszolút kedvesek tudnak lenni mindannyian... Persze ez nem vonatkozik mindenkire, állapítom meg magamban, ahogy szinte belebotlok a kisebb csapatba félálomban.*
- Nocsak, Hasumi-kun, nem kellene inkább tanulnotok? Ha jól hallottam, mindannyian bukásra álltok legalább két-három tantárgyból...
*Köszöntöm a delikvenseket egy hatalmas ásítás kíséretében. Kész csoda, hogy egyáltalán volt olyan, akit felismertem közülük, bár őt is csak azért, mert a nagybátyjaék a szomszéd lakásban élnek, és elég gyakran hallom panaszkodni a fiúról őket... Sőt, egyszer még azt is el akarták intézni, hogy én korrepetáljam őt matekból - és ezt a sztorit azóta bárkinek is mesélem, mindenki hangos nevetésben tör ki, csak azt nem tudom, miért. Nem vagyok rossz matekos pedig, még a számológépet is tudom használni. A csapat mindenesetre jobbnak látja elszelelni a helyszínről, amit lemondó sóhajjal nyugtázok.*
- Elnézést, kisasszony, jól van?
*Nézek le végül lábam felé, ahogy pár perc múlva meghallom a szipogást, és leguggolok a fiatal lány mellé, hogy segítsek összeszedni a papírjait. Bár azt inkább nem reklámozom, hogy először észre sem vettem, hogy nincsenek egyedül a fiúk...*

Meg-megrándul szemidegem a visszavágását hallva a megnevezésem után való kiborulásomra. De, ez természetes, ha nem ismerem, ne illessen össze-vissza furcsa, ráadásul rám nem illő neveken. Különben meg miről beszél? Igen elestem, ezt tény… a szemét csak ráadás volt, a halált tudta, hogy az is itt van. Csak, csak egyszerűen rám borult. Mindegy, nehogy azt higgye, hogy Ő itt a menő gyerek! Visszavágok!
Hogy az elhatározásomnak eleget tegyek, általam fogósnak hitt kérdést teljes beleéléssel tettem fel neki, igyekeztem minél ijesztőbb lenni, már amennyire az sikerült, mivel nem nagyon reagált komoly, rémisztő mivoltomra. Persze, hiába húzom ki olyasvalaki előtt magam, hogy nagyobbnak tűnjek, hogyha az több méterrel magasabb nálam. Miért nőnek egyesek ilyen óriásira… sőt, hogy csinálják? >.> Attól a Szayel Aporro kicsodától veszik a különböző növesztő szereket vagy mi? De még is, ki olyan bátor, hogy egyáltalán meglátogassa azt a félőrültet? Sose lehet tudni, hogy épp mikor tekint páciensének vagy csak sima „vevőnek”, aki éppen az egyik találmánya után érdeklődik. Mindegy, nem érdekel, ha nem ijed meg ettől, majd kitalálok valami mást. Gondolatmenetemet félbeszakítom és morcosan nézek rá, válaszát várva, még kezeimet is karba fonom a hatás kedvéért, hogy méltasson felelni feltett kérdésemre.
- Mi?! Engedély nélkül elhagytad Las Nochest?! – ijesztőnek hitt arcmimikámat rögtön felcseréli a döbbenet a választ hallva. Igaz fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán kell e az ilyesmiért engedélyt kérnünk a Nagyokos Triótól, mondjuk jómagam még egyszer sem léptem ki a négy fal közül, még küldetésre sem, nem, hogy szórakozni! Meglepettségem hamar tova száll, amiért tűzvörös sörényemet éppen jól összeborzolja az előttem álló idegen fajtárs. Még is... ki engedte meg neki... >.>
– Hé!! – morgom idegesen, amiért hozzámert nyúlni vörös sörényemhez és azt összekócolni, nem mintha olyan, hű de rendezett lenne, de igyekeztem reggel normálisabb kinézetet elérni vele, és ne mondja nekem senki, hogy nem látszik meg rajta, mert annak leharapom a fejét. Mint ennek a lükének mindjárt a kezét, ha nem fejezi be. >.>
Morogva lépek hátrább párat, két kezemmel le-lesimítva még kócosabbá tett vörös sérómat, közben dühös tekintetemmel mérem végig többször is a srácot, miközben hallgatom monológját. Ha, tekintettemmel ölni lehetne, már rég holtan esne össze az biztos! >.> Egyáltalán miért hív húginak, és… és a hátán vinne? *>* Nem, nem, nem, nem! Akármennyire is nagy a csábítás nem engedhetek neki, főleg miután ennyire le akar járatni! Arrancar vagyok öregem, engem nem kell vinni! Pontosan, meg is mondom neki! >___>
- Igazad van, nem csak labdának jó! - vihogom ördögien, közben fejemen kiálló kis csontdarabon keresztül vörös hajamat lángok kezdik átitatni, majd egyet szökkenve a levegőbe egy jól irányzott féloldalas fejelést intézek az Arrancar bajtárs kobakjára, hogy közelebbről megismerhesse maszkom törmelékét. És mivel lehajolt az én szintemre, lehetetlen, hogy ne találjon csúcs szuper támadásom.
- Hehehe~~~ na, remélem megtanultad, hogy Räv la Luzt, az 55. Arrancart, méghozzá Tui Giobble Zuolgo első számú fraccionját, sosem nevezheted húginak és kezelheted úgy, mint egy gyereket! - mondom nagyzoló szövegemet, melyben egész személyleírásomat elárulom, miközben odébb szédelgek tőle. Fel se tűnik, hogy éppen egy félig leamortizált furcsa fickót ábrázoló plakátnak szövegelek jóízűen. Oké, ki hitte volna, hogy a saját fejelésem valaha is így vissza fog csapni?

Találkozás fracción elvtárssal,
avagy nem csak egyedül vagyok Espada-samánál? De nem ám.
Arról a szemétről amit biztos megakartál enni.

- Naná, majd kérek azért eltávot, hogy élvezzem a dolgokat. Meg a szabadidőmben nehogymár otthon üljek és lóbáljam a kukacomat.
Pöttöm kis fogadott húgocskám ezt nem tudta? Akkor itt komoly dolgom lesz majd, felkell világosítanom sok mindenben. Na és persze majd ha jönnek a pasik érte, akkor velem kell elsőnek beszélniük. S ha nem nyerik el a tetszésemet, ha megtudom, hogy ártatlan kicsi húgicámat beakarják szennyezni akkor lefogom tépni a lábukat, kinyomom a szemüket és mehetnek amerre látnak. Nem gyors ez egy kicsit? Ilyen hamar eldöntöttem, hogy a mostoha testvérem lesz? Á persze hogy nem, biztos Ő is boldog és örül ennek az egésznek. S most kap egy kis hajborzolást, de csak mert egyszerűen a haja akarta. Hallottam ahogyan hívogatott, mondta hogy” Borzolj össze, csináld, akarjuk”. Bár ez egy olcsó rossz pornóba is beillő szöveg volt, de nem jutott eszembe jobb.
- Hé, mi? – nézek rá pislogva.
Ezért csak nem akadhat ki, hiszen a haj így is olyan volt, mintha konnektorba nyúlt volna. Utána pedig egy kis ventilátort rakhatott be, hogy mindig így álljon. Most is próbálgatja visszasimítani, de nem megy neki. Hm, ha raknánk rá egy kis zselét akkor lehet olyan hegyes lenne, hogy egy gumicsónakot is kitudna lyukasztani. Szerencse hogy most nincs nálam zselé, tényleg Én felajánlottam neki, hogy viszem a hátamon, ez elég hülyeség volt, mivel Orgo is nálam van. Ha ugrik akkor felfog nyársalódni, vagyis pontosabban nem. Helyette csak a hátamba fogja nyomni a zanpaktoum egész markolatát, hagyva majd egy szép vörös foltot. De szerencse hogy nincs nagy melle, így annak nem lenne baja.
- Persze hogy nem, okos vagy te húgicám. – ejha, de érdekes lett a haja. Hirtelen lángolni kezdet. Szerintem ezzel el kéne mennie orvoshoz. Nem hiszem, hogy ez tetű lenne, azoknak ez nem szokás, bár lehet lángtetű is.
Uhhh bazzzzmeg, ez kemény, nem a foci VB-n vagyunk, hogy fejelést kapjak. A fejelésnek köszönhetően megláttam azt, hogy mi is van a mellettem lévő épületnek a falán. Semmi érdekes ere már rájöttem. Dörzsölni kezdem ott ahol eltalált, kiegyenesedek majd értetlen fejjel nézek rá. Nem csak a szavai miatt. Bár ez jó hír, a húgicám is Tuinak a fraccionja, de kikell javítanom sajnos. De csak azután hogy megnéztem kihez is beszél. Tagadhatatlan, hogy majdnem hasonlítok arra a plakátra, de azért én nem 2D-s vagyok hanem 3.
- Húgi van egy jó hírem neked. Én is Tuinak vagyok a fraccionja. Hát ez nem csodás? Egy a főnökünk. De azért megjegyezném, szerintem Én hamarább letten a fraccionja mint Te. De azért nincs harag, igaz? – kérdezem barátságosan mosolyogva, majd oda sétálok hozzá és felkapom az ölembe, nem törődve hogy ég a haja. Majd fejjel beleállítom egy vízzel teli vödörbe. – Na gyere, sétáljunk egyet. Kérsz egy cigit? – ha nem az se baj, kicsi még ahhoz, a szabad kezemmel előveszem, és a szám segítségével kiveszek egy szálal. Hm, most nincs kedvem elővenni a gyújtót. Odahajolok a hajához, és a segítségével meggyújtom a cigimet.
- Na, merre menjünk? Haza, vagy sétálni?

Kicsit talán nagyon is rossz ötlet volt megfejelni Arrancar pajtást, ha kicsit keményebb lett volna a kobakja, akkor még jobban is pórul járhatott volna szegény fejecském, annak ellenére, hogy felerősítettem a csapásomat. Csoda, hogy nem tőrt be ennyitől. :/ De miből van a feje? Vasból, ember?! Hát ilyen sem esett még meg velem, hogy az én csúcs szuper titkos támadásom valaha se sikerüljön rendesen kiviteleznem, illetve, hogy még nekem is fájjon. Mindegy, ez most nem a panaszkodás ideje! Jól beolvasok neki, hogy tudja kitől is kapta ezt a névjegyet. Mi ez? Meg se rezzen az arca? Nem hallott volna még rólam és… és csúcs szuper titkos fejelésemről?
- Grrr… mondj már valamit! >.> - követelem a falra kifeszített plakáttól. E cselekedetem miatt könnyű rájönni, hogy még enyhén, nagyon a fejelés utóhatása alatt vagyok, és még a világ is forog körülöttem. De ha már így megtiszteltem azzal, hogy adtam neki egy kobakütéses köszöntést, no meg, hogy elárultam ki is vagyok, annyi a minimum, hogy Ő is elmondja adatait vagy legalább a nevét, hogy tudjam, kit kell még felírnom Feketelistámra, az „Akiket nem kedvelek” részhez. Bár annyira azért mégsem unszimpatikus az alak, de aki így lekezel, az nálam alapból nem kap jó pontot. De, talán adok neki még EGY esélyt…. Na, végre méltatott megszólalni… de… mi? Mikor került mögém? Az előbb még előttem volt nagyon is jól tudom! Kérdőn fordulok szembe vele, és nézek vigyori arcára, most azt várja el, hogy én is mosolyogjak? Vagy csak ezzel még jobban meg akar alázni? Mondandójára nagyokat pislogok, szinte nem is hiszek fülemnek. Mint, hogy Ő, Espada-sama fracciónja? Neeem, az nem lehet. Ez cseppet sem jó hír!
- Hogy mi?! Az nem létezik, hogy te is Espada-sama fracciónja legyél! - igyekszem feldolgozni a halottakat több-kevesebb sikerrel, és próbálok rájönni, mit hallhattam félre, de az igazságon nem lehet változtatni. TT-TT Egy mély sóhajtást véve kezdem elkönyvelni magamban a dolgot, bár lángokban álló hajam mutatja lelki álláspontomat erről az egészről.
– Még, hogy nincs e harag?! >.> Dehogy nincs! Akkor is Én leszek az első, hogyha harcolnom kell ezért a pozícióért! – mondom megsértődve, mint egy kisgyerek, de szövegemet igen is komolyan gondolom. De a név szerint nem ismert, feltételezett fracción társam meg se hatodik az igen fontos szövegemen. Ráadásul hirtelen felkap és útnak is indul az engedélyem nélkül! >.>
- Hé, mi- mi- mi- mi- mit csinálsz?! – kezdek el kapálózni, hátha sikerül izgágaságommal elérnem azt, hogy lerakjon. – Nem megyek én innen sehova, szóval le-te-hetsz! >_> És mit, cigit? Kösz nem Én egészségesen élek! – hagyom abba a csapkodást, hogy elmondhassam a tüdőgyilkos fűről a véleményemet, bár semmi bajom nincs azzal, aki szívja, nem az Én dolgom eldönteni ki, hogyan akar meghalni, viszont hosszútávon a bűzét nem bírom elviselni. A fejlettebb érzékszervek hátrányai… Szerencsére még időben észreveszem, hogy a dohányt az én tűzben álló hajammal akarja meggyújtani, de kinek látszok, hogy hadjak ilyesmit főleg neki?! Hehehe… itt a kitűnő lehetőség, hogy megvitassuk kis is Espada-samanál az első. Gonosz tervemet fejembe véve megvárom, míg kellő kép közel ér a cigarettával lángokban álló hajamhoz, majd koncentrálva rá, vörös sérómon a tűz egy váratlan pillanatban jobban fellobban, ezzel odaégetve a szájában tartott tüdőgyilkost. És hálás lehet, hogy életét legalább egy évvel meghosszabbítottam ezzel a cselekedetemmel.
- „Haza”? Kösz… oda még nem akarok menni. Inkább mennyünk sétálni, de Én mondom meg hova megyünk. – felelem kérdésére fennhordott orral. Bár nem tudok rájönni, hogy mi okból is tartok vele, egyszerűen a fejéhez is vághatnám, hogy kopjon le és hagyjon békén. Bár elég muris képe van, lehet, hogy vicces is lesz, ha egy kicsit mellette tartózkodom. És, hogyha tényleg Espada-sama fracciónja Ő is nem árt jobban megismernem, hátha akkor végképp fölé tudok kerekedni és így elérhetem azt, hogy Espada-sama szemében is Én legyek az első, nem csak szavakban. ˇ.ˇ Mielőtt a kezében vinne tovább egy újabb fejelés útján kiszabadulok a markaiból, majd kicsit szédelegve odébb sétálok tőle, ezzel kialakítva a rendes, tisztes távolságot, majd amint összeszedtem magam, mutatóujjammal felé bökök és belekezdek rövid kis monológomba.
- Nos, idefigyelj… hogy is hívnak…? Mindegy Te… sétálni tudok magamtól is! És, ha már így lerendeztük a dolgot vigyél el egy húsboltba! Éhes vagyok! – mondom nagyképűen, átvéve a „főnők” szerepét kettőnk közül. És ha esetleg merészkedik nem engedelmeskedni a kérésemnek, akkor jól bokán rúgom, hogy tudja ki itt a tuti.

________________________________________

Értetlen arccal nézek a kicsi hugicámra, kinek beszél? Vagyis miért beszél annak a plakátnak? Nagyjából a következőt cselekszem. Oldalra nézek, leeset állal, felemelem a jobb kezemet és a hüvelykujjammal mutatok rá. Mintha stoppolnék, és kinek mutatom ezt? A képzeletbeli ördögnek és angyalnak a vállamon. Már követelőzik is a plakáttól, mi lesz itt a végén? Megfejeli a falat is? Remélem nem, mert akkor lenne nagy kongás és sírás-rívás Én pedig szépen vigasztalnám. Ahogyan egy megfelelő testvérhez illik. Hoppá hiszen eddig nem is mutatkoztam be Neki. Mindegy majd befogok, de először letisztázok pár dolgot. Például azt, hogy az Ő Espada-samaja az én Espada-samam. Ahogy látom ez igazán lesokkolta. A haja is ég rendesen, kéne egy tűzcsap vagy valami, mert ha így halad leég a feje és kopasz lesz. Utána meg lehet vaxolni hogy szép fényes legyen.
- Pedig de, az vagyok Én is. De nyugi, nem kell ezen ennyire kiakadni húgi. – nem értem tényleg, hogy mi az oka annak, amiért elöntötte a méreg? Nem nagydolog ez, legalább közelebbről is megismerkedhetünk. Most miért? Miért fontos az, hogy ki az első? Nem mindegy? Ő vagy Én nem jelent semmit, de a fenyegetését se tudom nagyon komolyan venni. Nem mert lenézem, hanem mert olyan kis aranyos az Én húgom. Legyen egy jó napja, Én azt mondom.
- Várj egy kicsit. Lehet Te vagy az első. Mintha mondott volna valami olyasmit, hogy már van egy fraccíónja. Egy vörös démon, aki igen félelmetes. – remélem ezzel meglesz elégedve majd. Egy kis hízelgés és bókolás. Általában ez működik a nőknél. Na, de ideje menni is tovább, felkapom és el is indulok. Nem szeretném, hogy még inkább bekábuljon, lehet a fejelés hatása alatt van még mindig. Vergődhet mint hal a horgon, de le nem teszem.
- Viszlek téged, a fejelés miatt lehet kába vagy még egy kicsit. – pedig azt gondoltam hogy ez elég egyértelmű, bár a kótyagos feje miatt ezt nem fogta fel, ez megeshet. – Egészségesen? Már meghaltunk egyszer, akkor meg minek félsz? Lazíts, nem kell fosni, béke van. De azért jó hogy nem cigizel, nekem is lekéne tenni, de ha egyszer olyan nehéz rávenni magamat. - és akkor most ideje rágyújtani is. A hajához hajolok és sajnos nem minden úgy alakul, ahogy azt Én szerettem volna. A haját tartalékról levéve fellobban, szépen elégetve a cigimet és Nekem is adva egy kis vörös arcot. Kiesik a számból a fűst szűrő, remek nem elég hogy a ciginek annyi, de szerintem a szemöldökömnek is.
- Oké… ahogy gondolod, de még egy ilyen humor és fejeden egy dudor…. – lett volna mit mondanom, de egy határozott fizikai kontaktus miatt nem értem a végére a dolgoknak. Ismét egy fejelés és ez is fáj, el is engedem, ha a hátsójára pottyan akkor ara, ez most nem érdekel. Ismét csak dörzsölöm a helyet ahol kifog nőni a szarvam, de hogy púpom lesz az biztos. A végére ért a monológjának, most én kezdek bele.
- Igaz, a nevem Karasu Vex, a 87. vagyok. És oké, megyünk neked húsikáért. De csak mert olyan rendes bátyó vagyok. És ha már ott vagyunk akkor.(csak 18+ vagy saját felelőségre)

Spoiler:

– mondtam vigyorogva, remélem eléggé jól kihallatszik a hangomból, hogy csak hülyéskedtem. Mellé sétálok és a kezemet a vállára rakom. - Akkor mehetünk? Gondolom ne fogjam meg a kezedet húgi? Na, és a kaja után mihez lenne kedved?

Ki nem akadna ki a helyemben, hogyha egy fickó, akit még egy különleges képességgel se lehet leszerelni, hirtelen bejelenti, hogy az Istenített feljebbvaló szolgálatában áll Ő is? Hát persze, hogy sokan, ezt természetes. De akkor se tudom felfogni, pedig ez normális, hogy egy Espada alatt több fracción van… miért van ez így? >.> Hajamat átitató tűz akaratom ellenére is jobban kezd lángolni burámon a bennem felmerülő dühös gondolatok miatt. Kicsit lehiggadok és séróm lángolása is minimálisra csökken, amint közli velem, hogy Espada-sama mesélt neki Rólam. *.* Meghatódva nézek egy ideig, de a megnevezésen valami nem stimmel… „Vörös Démon… félelmetes…”? Oké, a félelmetessel még nincs baj, rettegjenek tőlem, ha így gondolják, de nem hiszem, hogy Espada-sama valaha is így vélekedne rólam. Különben is elsősorban egy kicsi, tüskés állathoz hasonlított valami… valami malacos neve volt… sündisznó…? Ja, ahhoz! De okos vagyok! Várjunk, de akkor ha-zu-dik! >.> Hajam ismét nagy lángokat áraszt magából, amint tudatosul hízelgésének hamissága, de szóvá se tudtam tenni, amiért már kezeiben cipelve indult útnak ellenkezésem ellenére. Most kezdjem el kiabálni, hogy „Arrancar rablás segítség?!” … ja, nem látnak az Emberek, francba már, hogy ezekre a hangyákra sohase lehet számítani. A dohányról való véleményem megosztásánál abbahagytam a partra vetett hal utánozását és egy „hagyj má' lógva” mimikát csatolok mellé közben, mely egy méretes izzadságcseppel gazdagodik halántékomnál, amint meghallom feleletét erre.
- Tudod… kevesen hajaznak a dupla halálra. – nem zavar, de nem is bírom, persze, hogy hidegen hagy a cigaretta, abban viszont tisztában vagyok, hogy aki nem szívja ezt a gyilkos drogot egy fokkal egészségesebben él, már ha lehetséges ez a mai világban. Afelől viszont igaza van, hogy béke uralkodik manapság a világban, még ha látszólagos is, ezért valahogy el kell patkolni.
- Le szeretnél szokni? Az csodás! *>* Segíthetek Én abban! – mondom ártatlanul felajánlva nem kért segítségemet, nem is sejtetve, hogy egy aljas húzásra készülök ezzel. Igaz nem csak jószívűségem játszott közre itt, hanem… na, jó, még se vagyok Én olyan kedves, hogy csak ilyenféle aljas húzásokra alkalmazzák a hatalmamat a tűz lángjai felett. Mondjuk Espada-samanak megengedném, de neki mindent. ♥_♥ Fejemet rögtön megrázom, hogy visszatérítsem magamat az eredeti kerékvágásba és abbahagyjam a gondolatfuttatásomat, mivel most sikerült annyira lesokkolnom a mérgező fű elvesztésével, hogy van esélyem szabadulni. Fejeléssel elérem, hogy ismét a saját két lábamon állhassak, majd utána kiosztom egy kicsit a dolgokról és közlöm neki céljaimat egy apró beszédbe foglalva azt, igaz annak ellenére, hogy idegesít vele tartok, mondjuk így könnyebb megismerni a riválist, hogy Ő ajánlja fel a társaságát. Akkor nem gyanakszik… hehehe… Viszont az se baj, ha nem akar velem tartani, mert akkor majd kényszerítem rá. Karba fonom kezeimet, majd fitymálóan végigmérem, miközben hosszan tartó monológját hallgatom. De legalább megtudtam személyazonosságát, negyed siker, elvisz húsboltba, fél siker, nem a bátyám >.>, mínusz negyed siker. Hajam, idegességem miatt ismét szép égbenyúló lángcsóvákkal van átitatva, ahogy egyre jobban elfajul szövegében. Pár rendkívül nagy idegességjel is fel-felbukkan fejem mellett közben. A vigyorgása pedig elszakítja nálam, azt a vékonyka cérnát is, gyerek vagyok még ember, ja bocs… Arrancar!
- Szerezd be Te magad az efféle szükségleteidhez a vackokat, és engem hagyjál ki belőle! Különben is hiába megyek át az út túloldalára nem olyan bolt van ott, ahol kapni lehet ilyesmit! Mint látod az egy fodrászat! Bár, ténybe-tény benézhetnél oda is! Nem, mintha jómagam vásárolnék NEKED ilyesmit. Különben is kiskorú vagyok, ha nem látnád! ˇ.ˇ Ja, és nincs zebra! - mondom neki a hajamból származó tűzzel elérve egy kis ijesztő hatást, mely a végére tovaszáll és egy gyerekes fennhordott orrú szavalásra váltok, melyben mindent kifejtek az előbbi dumájára, még ha viccnek is szánta. Nem vagyok túl humoros kedvemben, vagy is Én csak is azokat a poénokat pártolom, melynek van eleje, közepe és vége, a csattanó, melyet úgy hívnak, hogy vicc. Ennek a kiugrásomnak köszönhetően egészen sikerült lenyugodnom, míg mellém nem sétált és vállamra nem tette a kezét, ami miatt hajam ismét hatalmas lángokba állt, miközben ravaszul villózó szememet meresztettem rá.
- Mehetünk. Nem foghatod meg! Nem vagyok húgi! Először mennyünk húsért utána kitalálom! – morgom, mint egy besértődött öt éves, sérómmal a tűzet visszafogtam minimálisra, de így is eléggé agresszív hatást keletek. Közben nagyokat lépve elindulok, hogy minél előbb eljuthassak a húsbolthoz, bár fogalmam sincs, merre kell menni, ez tudatosul is bennem a hatodik óriáslépésemnél.
- Na, merre van az a húsbolt? – megállok, s felé fordulok, hogy választ kaphassak, sőt el is vezessen mindjárt, mert a gyomrom már nagyon kivan a hús puszta gondolatától is. Csoda, hogy még nem hangoskodik emiatt. S, jő parancsszó… a gyomrom meg kordul bezengve fél Karakurát, ennyit a művészi mogorvaságomról. T.T

Upsz, nem hiszem, hogy bejött a hazugságom. Miből is gondolok erre? A haja az oka, bezony a haja. Mint a macskáknál a szőr, nála a haja jelzi, ha ideges vagy mérges. S szerintem most nagyon is mérges, kezdek félni. Mi van, ha a nagy haja láng miatt baja lesz? Nálam nincs víz, amivel eltudnám oltani, lepisálni pedig nem szeretném a fejét. Igen, most itt volt az a bizonyos pillangóhátas. Pillangóhatás megszállja az elmédet. Több, mint veszélyes, pedig ez is csak elmélet. Mi lett volna, ha...? Felmerül a kérdés. Vigyázz vele, túl nagy a kísértés. Fél karomat adnám azért, ha visszamehetnék. Oké a felet nem, inkább csak egy ujjamat. Mert ha volna rá esély, hogy a jövő szebb is lehet, még akkor az a kis ujjacska megérne ennyit. Mert ha más a kezdet, más a vég, más lesz a folytatás csak kitudja, hogy jól járnék e?
Csak egy apró szárnycsapás az egész, és mégis mennyi dolgot megtud változtatni az a szárnycsapás. Ha most is lehetőségem lenne, akkor megtenném. De helyette okos fejjel hazudni akartam egyet, nem kellet volna, pedig gondoltam ettől majd hízik a mája rendesen. Nem, inkább a haja lett olyan, mint amire benzint öntöttek. Távol kéne tartani magamtól a lángoló sörényét, vagy lebarnulok a végén.
- De milyen lenne már? Meghaltunk utána feltámadtunk, megint meghalunk, és akkor újjá születünk. Vicces lenne, főleg ha emlékeznénk is rá. – bár annyira vicces mégse lehet, mert unalmas lenne ismét végigjárni mindent, iskola, első pattanások, első lerészegedés és akkor hazamész, behánysz a mosogató gépbe, nem is beszélve az első ocsmány nővel való részeg szexről. Eh, inkább itt hagyom abba ezeket a gondolatokat.
- Szerintem is az, csak azért nem olyan egyszerű, nincs akkor akaraterőm. De egy kis segítség jó lenne húgi. – igazán rendes, felajánlja hogy segít leszokni, bár nem tudom hogyan is tudna nekem ebben a hasznomra lenni? Hiszen nem cigizett szerintem soha, akkor honnan tudná hogyan kell letenni? Ezt megkéne kérdezni tőle, meg is akarom kérdezni, de csak egy pajzán gondolat marad, mert a fejelése még a fogtömésemet is kirázta és Ő pedig ismét a talajon állhat. Pedig ingyen fuvar lett volna neki, rendes hogy kímélni akarja a hátamat. Rendes, mert néha tényleg fáj, bár lehet az-az oka, mert részegen birkózok? Á biztosan nem.
Előadja, ami a szívét nyomja, és legalább nem olyan mint a tehén, akitől megkérdezik hogy mi nyomja a szívét. S csak ennyit felel, Búúúú. Én is elmondtam, amit akartam, persze nem a legszebben, de az ingerültség beszélt belőlem. A jelekből ítélve, igen, sikerült rendesen belerakni az ideget. Valahogyan csak sikerül majd ki is szedni belőle. Kezdetnek kezdjük egy bocsánatkéréssel. Főleg mert ahogyan most fest, a végén robban egyet.
- Oké-oké ne húzd fel magad jobban. Bocsi a káromkodásért, azért ne jegyezd meg, nem szabad ilyen csúnyán beszélni. Miért kéne fodrászhoz mennem? Szerinted nem jó a hajam? Szeretem így hordani, csak sokáig tart mire rendesen beállítom. Tényleg az vagy, neked nem adnának ilyeneket, ezt benéztem. Hááát, ha megfognám a kezedet akkor áttudnánk menni így is az úton. – hm, megint lehet hogy az ellenkezőjét értem el annak amit akartam, pech, mindig sikerül a dolgokat rosszabbá tennem. Főleg hogy amikor a kezemet a vállára tettem megint csak lángokban áll a séroja.
- Oké akkor nem fogom meg a kezedet. És bocsi hogy hazudtam neked, szerintem lényegtelen ki az első Tuinál. Ha szeretnél, nyugodtan lehetsz Te az első, nekem lényegtelen kit neveznek az Elsőnek. De mivel Te és Én is fraccíónok vagyunk, ezért mi egymásért is tartozunk felelősséggel. Az pedig hogy húginak nevezlek, egy kedves gesztus vagy valami olyasmi lenne. És mint egy jó bátyo vigyázok majd rád. – na most vajon tűzorkán lesz, vagy csak egy kis pislákoló lángocska?
- Ööö…. ízé…. pontosan Én se tudom, de van pár bolt erre, körbenézünk mindegyikbe és majd csak meglesz. De nyersen szeretnéd megenni? Vagy majd megsüssük valahol?

Találkozás fracción elvtárssal,
avagy nem csak egyedül vagyok Espada-samánál?
Hogy találtad ezt így el?

Mi? Minek kell ezt az újjászületéses dolgot agyonbonyolítani? Különben is egyszer már mindkettőnkkel megtörtént ez a három lépésből álló sorozat, vagyis a maghalás – feltámadás – újjászületés. Még egyszer kétlem, hogy ilyen szerencsénk lenne valaha is az életben, minek kell akkor ezt a témát firtatni? Szem forgatva hallgatom végig örömkitörését az üggyel kapcsolatban, persze Én nem vagyok semmi jónak sem az elrontója így nem hozom fel a dolgot, de nem baj. Jobb is talán végén beletiprok a szívébe és hallgathatnám jajveszékeléseket a kérdéssel kapcsolatban, pedig csak őszinte lettem volna. Most, hogy megtudtam, hogy akaratereje is a béka szebbik felének alatt van, tőlem szokatlan módon áldani kezdem az égieket, hogy inkább csendben maradtam és nem cukkoltam a dologgal kapcsolatban, tényleg mélyen megsértettem volna, a rálátásommal azt hiszem. Viszont így már bűntudatom se lesz a cselekvésemet illetően, nyehehe… . A csúcs szuper fejelésem ismét páratlan volt, senki se képes ilyen csodálatos támadásra, mint Én, viszont már unom, hogy ha ezen a tökfilkón alkalmazom, az nálam is visszacsap. Belezenget az egész koponyám rendesen, pedig jómagamnak köszönhetem ezt a megrázó élményt, hisz én indítottam a szabadulási akciómhoz a támadást, de mit lehetne tenni, hogyha ólom van feltételezett fracción társam fejében? És akkor még csodálkozik, hogyha beszól nekem, Én visszabeszélek… még jó! Nyűgös vagyok, nem sikerült a technikámat alkalmazni rajta, amit annyira szeretek! Úgy vélem lángoló énemmel eléggé rémisztő hatást értem el felé nézve, mivel bocsánatot igyekszik kérni, egyetlen hibája csak az, hogy rosszul. :/
- Nem húztam fel magamat! >.> Tudok csúnyán is beszélni, de vagyok olyan jó nevelt, hogy nem alkalmazom őket és inkább valami szép szinonimával felcserélem azokat a szavakat. ˇ.ˇ És pontosan, nem tetszik a hajad mintha egy teve ráköpött volna, és úgy lenne hátranyalva, szörnyű! Borzold össze, eszembe juttatja a fésűt! – mérgelődök, cukkolva séróját, amiről tényleg az ördögi eszközre emlékeztet. Viszont, téved a terén, hogy nem adnának el nekem efféle felnőtteknek járó dolgokat, mint a cigaretta… csak le kell süllyedni az eladó nyelvezetére és már is magadénak tudhatod, ráadásul kedvezményesen. Persze, ezt a titkomat nem osztom meg vele, csak is Én alkalmazhatom, ha úgy hozza a sors. Gúnyosan mosolygok gondolataim miatt, de amint vállamra helyezte kezét, hogy úgy mond, ott pihenteti nem nyerte el tetszésemet, ezt gyerekes tagadó szövegemből is kitűnően rájöhetett. Csak is Espada-sama tehet ilyesmit, ez van! Neki viszont nem adom meg ezt a kiváltságos jogot. ˇ.ˇ Nagyokat lépdelve el is indultam előre, ahol az eredetileg kitűzött úti cél irányát gondoltam, közben hallgatom jelenleg idegenvezetőnek felfogott fajtárs monológját.
- Egymásért?! Mi a fene… miről beszélsz? Egyetlen egy személynek tartozunk felelősséggel és az nem más, mint Espada-sama. *___* - állok be egy rögtönzött híró pózba, közben mögöttem fellibben egy zászló, melyen szerepel a 8. rangjelzés, s mellette Espada-sama képmása. Teljes egészében abszurdum mást feltételezni, nem is értem honnan jött fracción társ azon elképzelése, hogy egymásnak tartozunk felelősséggel… még mit nem! Csak egy személy létezik Hueco Moundoban és minden másik világot beleértve, akinek Én valaha is felelősséggel fogok tartozni és az természetesen Espada-sama, mint ahogy már említettem.
- Megbocsáss, de nem akarom holmi szánalomból megkapni a Number one rangot. Hogyha tényleg Te vagy az első nem fogok megfutamodni, megküzdök veled és, hogyha félsz tőlem, akkor azt mondd és ne holmi duma mögé rejtsd bele a lényeget. ˇ.ˇ - folytatom az istenítést abbahagyván a kommentálást monológjára, elhatározásomat komoly arckifejezéssel fűszerezem meg, hogy lássa, igen. Komolyan gondolom a dolgot az első számú fracciónságról az Espada-sama szemében, ha pedig fél kiállni ellenem az Ő baja nem az enyém. Nem az Én hírnevemen fog csorba esni.
- Hányszor kell elismételnem… NEM vagyok a HÚGOD! >___> - szinte tűztornádóként csapnak fel a lángok sörényemből, mely megmutatja, hogy mennyire is szívemre veszem ezt a dolgot. Szerencséjére hamar csillapodik a tűzkályha kobakomon, ahogy tudatosul bennem, nosza én azt se tudom merre kell menni… Oo… És még útbaigazítónak fogadott feltételezett fracción társnak sincs fogalma arról, hogy merre lehet kedvenc boltom egyike, pluszba még gyomrom is károg már a falnivalóért.
- Csit van, kapsz majd kaját… - beszélek hasamnak, mintha csak egy különálló személy lenne. – Miket beszélsz? A hús nyersen és sütve is finom! A sütve egészségesebb, de bolond az aki elrontja a nyerset. – mormogom közben körülnézek az utcán. Még, hogy én sétáljak föl-alá a városba, míg meg nem lesz. Viccel? Csak itt van egy a közelben… Nézelődők, nézelődők, s lám már is kiszúrom a keresett boltot.
- Az lesz ott, ni’! – mutatok lelkesen a húsbolt irányába, majd szaladni kezdek felé. Karasu teljes személyiségváltozást fedezhet fel ennél a pillanatnál nálam, de most boldog vagyok, mert végre találtam vacsiiit~~~, ezért nem foglalkozok vele. Ahogy odaérek hatalmas csillogó szemmel nézem a kirakat ablaka mögött feltüntetett sok finomságot, majd a bejárat előtt fekvő pár fok lépcsőn felszökkenve nyitnám is ki a bejáratot, hogy bemehessek, de csalódnom kell. Az ajtó ugyanis zárva van. Örömteli arcom hamar kicserélődik egy dühödt mimikára, közben lassan Karasura nézek ördögien villózó szememmel, vállam fölött.
- Nyisd ki! – szólalok meg, szinte már parancsolva neki a dolgot, ellenvetést nem tűrő hangon. Igaz, nem érdekel, hogy miképp fogja tudni ezt megcsinálni, de vagy eléri nekem azt, hogy bemehessek vagy… lefejelem.

- Persze, biztos nem vagy ideges. Csak azért ilyen a hajad? Vagy tévedek? Akkor nagyon ügyes vagy, nem mindig könnyebb szinonimát mondani, hiszen káromkodni egyszerűbb. A hajam? Egy csomó zselé kellet hozzá hogy így álljon. Nagyjából 10 percig szenvedtem vele, hogy így álljon. – a hajamhoz érek és borzolni kezdem még végül így áll be. – Na, így már tetszik?
De minek borzoltam össze miatta? Mármint Én szeretem úgy ahogy van, de nem vagyok ellene az új dolgoknak, ezért kipróbálhatom azt, hogy egy kicsit így hordom a hajamat. Bár zavar, hogy pár tincs a szemem elő lóg. Csak meg kell szoknom és remélem hogy sehol nem, áll fel a zselé miatt.
A kezem a vállára mutatvány nem lett olyan nagy siker, de hát ez van. Semmi se lehet tökéletes azonnal. Inkább elveszem a kezemet, mielőtt ropogóssá égetné, és közben továbbra is csak barátságosan mosolygok. Próbálkozhat de most nem fogok kiakadni, jó nekem ez a nyugodt viselkedés.
Felvont szemöldökkel nézem a rögtönzött beállását és a szavaival pedig nem nagyon értek egyet. De magyarázkodjak neki hosszan? Szerintem felesleges lenne, túl gyerekes és kicsit talán ostoba is. Bár az lehet a sok fejelésnek köszönhető.
- Na figyelj egy kicsit. Tegyük fel, hárman megyünk, Te, Én és Espada-sama. Ő elszakad a társaságunktól, és csak mi ketten maradunk, akkor pedig felelősséget kell vállalni a másikért. Ha harc lenne és vesztésre állna valamelyikünk, akkor a másikra kell számítani. És ha a Te véleményedet osztanám, akkor hagynálak meghalni. Ergo nem tudnád tovább is Tuit szolgálni. Ezért miatta is kell egymásra figyelnünk. – elég komoly képpel és hangon mondtam ezt el. Pedig nem akartam semmi ilyen monológot előadni, de csak nem bírtam ki. Javítani kéne ezen a szokásomon, hogy majdnem mindig kimondom ami az eszembejut.
Csak nem adja fel azt a „ki az első” dolgot, pedig rohadt mindegy ki az első. De ha harcolni akar majd a rangért, hát mindegy, majd harcolunk akkor érte.
- Oké, csak mond az időt és a helyet. Tőlem verekedhetünk majd, és akkor eldől ki a Number one. Ha ez a szíved vágya. – s hogy nyomatékot adjak a szavaimnak kifejtek egy kevéske erőt, amiből remélem ráfog jönni, hogy azért annyira nem vagyok gyenge Én sem.
Nagyon a szívére veszi ezt a dolgot, mármint a Húgizást, a reakciója már nem is lep meg. Közönyös arccal figyelem amit leművel.
- Oké-oké….. ha ennyire ragaszkodsz hozzá, Räv la Luz. – hát legyen, akkor nevezzük nevén. Nem vevő a barátkozásra, akkor inkább nem próbálkozok tovább. Van nekem másik fogadott húgom. S hiába Shinigami, köröket ráver Rävra. Továbbá a beszélgetésünkben a hangom is tárgyilagos lesz, minden más érzelmet mellőző.
Nevethetnék hogy korog a gyomra, de inkább azt se, a végén elrepül lángoló hajjal.
- Ja, persze biztosan úgy van.– válaszoltam és ahogy mondtam közönyösen. De meglehetne már az a bolt, mert mennék haza, nem tervezem, hogy tovább töltöm az időmet ezzel az arrancarral.
Legalább már a bolt megvan. El is kezd szaladni felé, Én pedig szép lassan sétálok utána. De alig hogy odaérünk már parancsolgat. Unottan nyúlok hátra és veszem elő Orgot, majd pár vágás és az ajtó darabokban.
- Szolgáld ki magad, utána pedig Én megyek haza, te pedig csinálj amit szeretnél.

Hát igen, Én művelt tudok lenni, hogyha akarok, persze ezt elég kevesen nézik ki belőlem, hisz külsőleg eléggé fiatalnak látszok, korommal ellentétben. De, talán az életemben átvészelt neveltetés miatt van ez a szinonimákkal átitatott beszédstílusom, hogyha éppen nyomdafestéket nem tűrő szöveget szeretnék közzétenni. Amiért a múltban eléggé rossz néven vették az ilyesmit, főleg ott, ahol jómagam éltem, persze itt Karakurárban nem tudom mi volt a fiatalok neveltetése terén a jellemző, de biztosan nem olyan, mint odahaza. Persze, természetesen nem tagadom, hogy eddigi életemben esetleg nem csúszott ki volna a számon egy-két obszcén szó, mert hát igen, előfordult velem párszor. Merengek el ezen, amiért Karasu megdicsérte eme jó tulajdonságomat, mellyel ugye nem mindenki rendelkezik. Fél füllel persze rajta vagyok azon, hogy figyeljem szövege további felét és ne csak a számomra pozitív jelzők jussanak el hozzám. Ekkor kapcsolok, hogy a hajával kapcsolatos megjegyzésemet eléggé a szívére vehette mivel, csak azért, mert véleményeztem képes volt megváltoztatni frizuráját. Szerintem így sokkal jobban néz ki, mondhat bárki bármit. Bár, igaz is, ízlések és pofonok.
- Igen, így sokkal jobb, csak söpörd ki a hajad, a szemed elől, mert a végén bandzsa leszel itt nekem és Rám fogják. – nem értem, hogy egyesek, hogyan tudnak órákat szenvedni a hajuk miatt, Én már a fésű puszta gondolatától is rosszul leszek, kell a fenének az a mindennapos szenvedés, mely azt a kis bökő tud csinálni. Frá, csak rémálmaimban képes üldözni az rémséges, kegyetlen találmány. Sarkon fordulva igyekszek megfeledkezni a kellemetlen gondolatoktól, ahogy nagy lépésekkel indulok el, hiába nem tudom a bolt hollétét, csak betippelek egy útirányt és arra araszolok, miközben hallgatom az elméletileg idegenvezetőnek befogott fracción társamat. Érdekes feltevésére viszont, majdnem pofára esek, de szerencsére reakcióm pontos kivitelezése jobban lefoglalt annál, hogy Én most felköszöntsem a beton utat. Mivel feleletemet kidíszítettem egy jópofa zászlóval, meg a hero pózzal. Wuhhú *>*…
Válaszát erre, faarccal hallgatom végig, amiért többször átfut gondolatomon, hogy hogyan tud ennyit beszélni egyszerre, nem mintha zavarna, de eléggé elvont feltevésekkel tud előhozakodni, mint a most leadott kis története. Bár a vége kicsit szíven üt, van némi igazság abban, hogy Espada-samaért együtt kellene működni efféle esetekben, de jómagam csak is kizárólag ekkor tenném meg, bármiféle más helyzetben nem, mert számomra mindenképp Espada-sama az első. Emiatt természetes, hogy az Ő érdekét nézném még egy hasonló helyzetben is, amellyel Karasu előhozakodott.
- Oké, esetleg lehet arról szó, hogy ilyen esetekkor kisegítjük egymást, természetesen Espada-sama érdekében. ˇ.ˇ - eléggé gyöngének látszódhatok emiatt, nem szokásom bárkivel összefogni a siker érdekében, jobban szeretem magam végezni a dolgot, segítség nélkül, nem érdekel, hogyha esetleg sokkalta erősebb az ellenfél és az sem, ha tán a vég fenyeget, hogyha ezzel Espada-samat segíthetem. Emiatt is veszem a szívemre ezt az elsős ügyet egyrészt, hisz azzal, hogy a dobogón állok, közelebb lehetek Espada-samahoz. *>*
- Nekem bármikor jó, csak nem most, mert éhes vagyok! >.> - felelem, de tűnhet egy apró kis megrettenésnek a lélekenergia miatt, mellyel erőifitoktat. Nagyon erős és fojtogató a reiatsu, amit áraszt magából sajátommal is alig tudom megakadályozni, hogy ne roppantson össze. De, ez nem elég ok arra még, hogy gyáván visszalépjek, nem érdekel, ha ezerszer erősebb, mint Én, hogyha Espada-samaról van szó. Persze, ez számára nem volt elég, még egyszer kellett figyelmeztetnem a megnevezésem illetően, mert nem volt képes felfogni nemtetszésemet, emiatt kész lángoszlop lett belőlem, szerencsére sikerült lecsillapítanom magam mielőtt túlságosan is eltúloztam volna. Nem lenne jó ötlet, mivel érzem, hogy már így is túlteszek ezen képességem alkalmazásának határain és javában fogyóban van belső lángterjedelmem.
- Elég lesz csupán a Räv. – jegyzem meg a javítására sokkalta normálisabban, mint eddigi hangszíneim, nem kérem arra, hogy teljes nevemen szólítson, senkitől se várom el ezt, tőle se fogom. Ahogy haladok előre, az említett húsboltot keresve nem éppen találom a helyet, ráadásul még Karasu sem tudja, merre van, ami nem éppen a legjobb. Főleg, hogy már pocakom is károg az ételért. Valami hatalmas égből jövő szerencsének köszönhetően, viszont sikerült megtalálni a keresett üzletet, de sajnos szembesülnöm kell a dologgal, mármint azzal, hogy zárva van. Lelkesedésem hamar alábbhagy, emiatt és Karasutól várok segítséget ez ügyben, melyet szerencséjére meg is kapok. A fegyverrel, mely eddig hátán pihent könnyedén hasította ketté a bejáratot, amely ezt követően szabad utat biztosított számomra és már szaladtam is be a boltba, hogy pár darab húst ki is kaphassak abból a hideg szerkezetből, melyben a finomság volt. Értetlenül nézem a nyalánkság hibridállt változatát és döntöm oldalra fejemet tanácstalanul. Az emberek, hogy tudják megenni ilyen állapotban? Agyalok ezen, majd Karasura nézek, amiért már lépne is le, engem a pácban hagyva, lakoma nélkül méghozzá.
- Várj! – mondom mielőtt távozóra foghatná a dolgot. – Süsd meg…… kérlek. – nyújtom a húsokat, melyekre értem az említett főzőcskézést ráadásul még jó nevelten, szépen is kértem tőle, hogy kisegítsen.
- Kifogytam a tűzből… - mondom zavartan nézve össze-vissza, ahogy megmagyarázom az okát, miért is nem jómagam teszem meg ezt a becses feladatot, ha már a tűz a fő specialitásom. De, bevallani ezeket a tényeket nem volt olyan egyszerű, mint hittem. Nem éppen normális dolog elhasználni csak úgy a képességedet és Én még is meg tudtam tenni. Túl sokáig alkalmaztam és ez lett a következménye, melyet csak a tűzzel tudom korrigálni és, ha az nincs… hát az eléggé ciki. >.<” Remélem, azért nem fog emiatt kinevetni. >.> Mivel fejelni még mindig tudok.

Itt a shinigami, hol a shinigami – Michi betoppan!

Kicsit. Meg. Voltam. Ijedve.
Na, jó! Ez nem kifejezés arra, amit éreztem. Az a férfi az előbb egy katanát csúsztatott vissza a hátán lévő tokba, amiről előtte vért törölgetett le. Úgy éreztem magam, mint egy horrorfilm idióta mellékszereplője, aki mindig azt csinálja, amit nem kellene megtennie. Gyorsan kiürítettem a fejem, nem hiányzott, hogy ezek a rémképek riasztgassanak, így is eléggé kiborultam, amiért elvesztem.
Elpirultam és el is képedtem, hogy ilyen képtelen helyzetben, ez a riasztó alak bókolni próbál nekem. Nagyon kedves volt tőle, de egyelőre valahogy nem tudtam megfeledkezni a hátán nyújtózó katanáról. Ez a szöveg is hajazott kicsit valami perverz szatír-dumára, de nem akartam mindenben a rosszat látni, így megpróbáltam értelmes lény módjára hozzáállni ehhez a veszett helyzethez. A probléma az volt, hogy mindketten eltévedtünk, és végül is, magamban számot vetve arra jutottam, hogy két elveszett ember nem jut sokkal többre, mint egy.
Mindezek ellenére, ha már szóba elegyedtem vele, megpróbáltam a helyzet jó oldalát nézni, és arra gondolni, hogy együtt majd kijutunk ezekből a sikátorokból. De amint kijutottunk, én rohanok az egyik irányba, ő meg, remélem, egy másik utat szemel ki magának. Most azonban belementem a játékba, és feleltem neki, annak reményében, hogy végül tényleg megszabadulok innen egy karcolás nélkül, mármint ami a gigait illeti.
- Csak nem figyeltem, merre megyek – feleltem a tőlem telhető leghiggadtabban. – Sétáltam, és nem sűrűn járok Karakurában, ööö… látogatóba jöttem… valakihez.
Úgy gondoltam, nem is rossz ötlet, ha azt mondom, hogy valaki vár rám, netalán már keres is, így nem érzi majd úgy, hogy senkinek sem fogok hiányozni, és nagyobb valószínűséggel hagy békén, semmint bántson. Utáltam, hogy pont ezekkel a gondolatokkal van teli a fejem, hisz úgy tartják, hogy amire gondolunk, az be fog következni, így minden félelmünk is előbb, vagy utóbb. Ezért nem volt szabad rettegni, illetve azon agyalni, hogy milyen szörnyűségeket követhetne el ez a vadidegen, mert még a végén tényleg bekövetkezik minden.
- Indulhatnánk? – Inkább beszéltem, hogy ne gondolkozhassak. Le akartam kötni magamat, hogy ne tudjak a rossz dolgokra koncentrálni. – Engem már biztos várnak, és nem tudják, hova lettem…
Újabb lépést tettem hátra, mert a fal mellett megláttam egy kettészelt, vérben tocsogó patkányt. Az undortól felkavarodott a gyomrom, de abszurd módon a fejemben lévő kavar egy kicsit lenyugodott. Arra gondoltam, hogy a fiú katanája valószínűleg a szétkaszabolt tetemtől lett véres, legalábbis ebben reménykedtem, és nincs annyi szadista hajlam benne, mint ahogy az első pillantásra tűnik. Az a baj, hogy csak tűnik, és nem tudhatom, mi is a valóság.
Azért eszemben sem volt megfordulni, és csak úgy elsétálni, mert mi van, ha mégis rám támad. Míg vártam, mit reagál az ajánlatomra, jobban megnéztem magamnak. Elég magas volt, és elég rémisztő… ennél messzebbre nem is jutottam, mert megijedtem tőle.

Találkozás fracción elvtárssal,
avagy nem csak egyedül vagyok Espada-samánál? De nem ám
Az ami elméletileg mindenkinek van. Talán neked is

Kész, képes voltam a hajamat összekócolni, miközben nem kevés munkába kerül tökéletesen hátrasimítani. Erre mit teszek, a fáradozásaimat nem kímélve kócolok. Bár szerinte nem nézek ki rosszul, de adhatok e a véleményére? Hiszen fiatal még, s talán tapasztalatlan is az élet ezen területén, tehát nem feltétlen kéne ezt pozitív értékelésnek vennem. Bár inkább annak veszem, minden az ami rólam alkot jobb képet. Akkor is ha egy zsengeborsótól kapom a dicséretet, aki olyan mint Rav.
- Ennyitől csak nem fogok bebandzsulni, legalábbis gondolom, de ahogy szeretnéd. – kiseprem a hajamat a szemeim elől és tényleg jobb egy kicsit. Csak ezt nem mondom el neki, a végén még elbízza magát.
Na de irány az a fránya bolt, ha már ennyire húst akar akkor majd kap. Közben előadom neki a dolgokat, hogy márpedig egymásra számítanunk kell és törődni. Mer ezzel csak Tuit gyengítjük és az bizony igazán nagy baj lenne. S elméletileg el is értem a célomat vele és sikerült felfognia a dolgokat.
- Természetesen csak is Tui érdekében lenne az egész. Megígérem, hogy ha az érdekei megkívánják megöllek Téged is. – biztosítom efelől, és ha az arcomra nézne láthatja hogy komolyan is gondolom az egészet. Ha már feltudott idegesíteni akkor viselje a következményeket is, mint azt, hogy szabadon engedtem a reiatsumat is. Had tapasztalja meg, hogy azért elég nagy a valószínűsége annak, hogy erőben felette állók.
- Rendben van, akkor majd ha ettél kerítünk rá egy alkalmat. – megtárgyaltuk a neve körüli vitát is, tehát már ez is megoldódott. Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy kevésbé kedvelem Rävot. De köszönje magának, bár nem hiszem hogy az én barátságomra vágyik. Ilyennek kéne nekem is lenni? Fanatikusnak, aki megtenne mindent az Espadájának? Chhh, azért nem, elfogadom hogy van aki erősebb mint Én, szolgálom is, de mindent nem teszek meg neki. Oké csak akkor ha az illető az ellenkező nem tagja és jól is néz ki. Akkor már más a dolog.
Megérkeztünk a bolthoz is, ahol a kulcs szerepét is nekem kell eljátszanom, eh, mit meg nem teszek, de tényleg. Szépen „kinyitom” neki az ajtót és hagyom had válogasson. Indulóra fognám a dolgot, de megszólít. Unót arccal fordulok felé, várom mit is akarhat. Eh, Fókuszt, Aktív vagy akármi. Elhangzott egy kérem is. Ideje lenne felvenni az államat a földről.
- Oké, add ide. – nyújtom ki a kezemet, és várom a húst. Amint megkaptam, feldobom a levegőbe és egy gyenge Cerot lövök rá. Pont megfelelő, nem égeti el hanem csak átsüti. Elkapom a sültet és felé nyújtom. A hierrom szerencsére megvéd ettől a melegségtől.
- Jó étvágyat. Gondolom Gargantát tudsz nyitni? Ha nem akkor jöhetsz velem, de ha igen, akkor viszlát. – megnyitom az átjárót és átsétálok rajta, ha jön velem akkor rendben, igaz nem szólok hozzá, odaát is csak elbúcsúzok tőle és kész, megyek a dolgomra. De ha nem tartana velem, akkor mindegy, mert akkor is megyek haza.



//köszi a játékot //

Igen, az Én tanácsaim tökéletesek, ez tagadhatatlan. Remek megérzéseim vannak a frizurák terén is, melyet életemben először végre alkalmazhattam is; kétségtelenül a fésületlen haj a legjobb. ˇ.ˇ Több ideje lesz így az Arrancarnak, amiért nem kell szenvednie minden áldott nap a haj előkészítéssel kora reggel. Hm... valahogy rá kellene szoktatni Karasut is a kócos hajra.
Vonom le fantasztikus elmémben a tervet, melyet esetleg még kivitelezek is, hogyha kell. Persze csodálatos hozzáérzésem a hajakhoz ott is nő, amikor félresöpri szeme elől frizuráját, így legalább nem veszélyeztetjük látási viszonyait. Természetesen Ő bátran úgy véli, hogy szemeinek semmi baja nem esne, de ezt ugyebár nem tudhatjuk, így hát nem is szabad kockáztatni!
A beszélgetésünk Espada-samaról kezd kissé elfajulni, mivel erőfitogtatása eléggé durva volt, számomra legalábbis. Lélekenergiája, melyet hirtelenjében szabadon engedett, majdnem összeroppantott, hogyha reaitusmat nem áramoltattam volna fel magam köré akár sikerült is volna neki. A levegővétel még így is keservesen nehéz volt számomra, míg végre abba nem hagyta energia lesújtását, mellyel demonstrálni akarta szövegének igazát.
- Rendben, Én nem bánom… de, ez visszafelé is érvényes. – osztom meg vele a véleményemet e felől, kicsit akadozott hanggal, amiért a levegőhöz való jutásom nem korrigálódott egyhamar. De tény, hogyha kell esetleg meg is ölhet, ha ezzel Espada-samanak könnyebb lesz. Viszont számolnia kell azzal, hogy jómagam is megteszem, ha szüksége van erre Espada-samanak.
- Abban biztos lehetsz. Le kell, hogy győzzelek! >.> - bizonyítási kényszerem hatalmas és elvakult, az iménti lélekenergia emelés meg se rendítette azon elhatározásomat, miszerint küzdeni szeretnék vele és természetesen le is győzni. Mert nem létezik az, hogy ne sikerülne, csak nem lehet sokkal erősebb, mint Én. >.>
A beszédet sikerült lezárnunk ennyivel és végre indulhattunk is a húsbolt felderítésére, melyet csak csupán szerencsémnek köszönhettük, hogy megleltük. Amint befogtam Karasut a bejárat feltárásához már mentem is befelé az üzletbe, ahol azonnal kezembe vettem a fagyasztott húsokból jó pár darabot, viszont szembesülnöm kellett azon hátrányával, hogy ilyen hidegen lehetetlen elfogyasztani. Végül is számomra könnyű lenne áthidalni ezt a problémát, de képességem ellenszegült, s hajam lángolása alábbhagy, mielőtt bárminemű húsmelegítés is megfordulna elmémben. Muszáj volt másik megoldáshoz folyamodnom még, hogyha az kellemetlen és ciki is lesz számomra, ugyanis a gyomrom jelen pillanatban fontosabb az imagemnél. Így hát, szívességet kellet kérnem fracción társamtól, méghozzá úgy, hogy meg kellett neki osztanom az okát, a miértjéről is, amiért nem magam teszem meg ezt a becses feladatot, hanem inkább őt marasztalom, hogy vigye végbe. Szerencsémre nem faképnél hagyott, hanem cselekedett kérésemhez méltóan, ezzel szerzett egy plusz pontot nálam, amiért nem fejemet kellet kockáztatnom bosszúállási hadjáratomhoz, hogyha nem engedelmeskedett volna. A húst átnyújtva neki figyelem sütési módszerét. Mázlista, Ő tud cerozni. Ha tudná, hogy az Én kezem alatt még nem áll ez a képesség minden bizonnyal kinevetne, hisz eléggé alap egy Arrancarnál, hogy tudjon cerot lőni. :/
- Kössssz~… - veszem át tőle a finom, ropogósra sült húsit és kezdem el nyammogni azonnal, amint kezem ügyébe került. Ajánlatára, hogy az Ő gargantáján keresztül távozhatok haza Las Nochesbe nem lenne rossz, mivel jómagam kifogytam az energia készletem nagyobbik feléből és nem lenne célszerű jelentéktelen dolgokra elpocsékolni, hogyha van kiskapu a spóroláshoz. Meg amúgy is merész lenne itt tartózkodni továbbra is a boltban, ha már merészelte nyilvánosan alkalmazni a cerot fracción társ, így inkább slisszolok vele haza.
- Engedelmeddel, veled tartanék. – mondom két falat között belépve utána a Gargatnába. A sötét alagúton áthaladva az ismerős napfénnyel teli Las Nochesbe érkeztünk, ahol Karasu elbúcsúzva ment is dolgára. Egy apró integetéssel tudtam le az elköszönést. Ha akarom, ha nem muszáj lesz elfogadnom azt, hogy Ő is Espada-sama szolgálatában áll, de ajánlom neki, hogy hűséges legyen. Szúró pillantást vetek még felé utoljára, majd sonidot alkalmazta távoztam a sivatag egyik apró szegletébe.

// Én köszönöm a játékot. >.< (Meg azt, hogy képes voltál elviselni Räv la Luz szörnyűséges természetét xD) //