Alig pár napja volt még csak annak, hogy felvettek a 11. osztagba, de máris küldetésre küldtek. Azzal bíztak meg, hogy én figyeljem a várost és zúzzak be minden szembe jövő lidércet, aminél ugye nem is kérhettem volna jobb melót.
A háztetőkön ugrálva "járőröztem" a városban és izgatottan nézelődtem, hátha kiszúrok egy lidércet és harcolhatok.
- Mitől pörögsz ennyire? Ez is csak egy unalmas küldetés. - Szólalt meg a már ismerős hang a fejemben.
- Hogy hogy mitől? A vizsga óta, nem is találkoztunk lidérccel... amúgy meg ne mond nekem, hogy te nem vágysz egy jó kis harcra. - Feleltem mosolyogva, mire kicsit elhallgatott. Valójában nem is csak a harc miatt pörögtem ennyira, hanem valahogy jó érzés volt, újra az emberek világában lenni, még ha nem is emlékszem sok mindenre az emberi életemből. Továbbra is mosolyogva haladtam tovább, közben tekintetem az ég felé emeltem, melyen sötétebb felhők kezdtek gyülekezni, jelezve, hogy hamarosan vihar lesz. Végül is, engem nem igazán zavart... szeretem az esőt. Ilyen és hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, amíg Kage Kurosu újra meg nem szólalt.
- Na jó, megfogtál... lidércet ide !!! ~ Na ennek aztán érdekes hangulatváltozásai vannak.~ Gondoltam magamban.
- Ugye azt tudod, hogy azt is hallom, amit gondolsz?
- Persze, hogy tudtam... csak épp nem sejtettem >.> - Mondtam a végét kicsit halkabban, majd mielőtt ez az értelmetlen beszélgetés folytatódhatott volna, két lidérc lélekenergiáját éreztem meg.
- Mi a fene... ezek a dögök már bandáznak is? - Kérdezte, egykedvűen.
- Remélem, épp egymással harcolnak, egy lélek miatt.
- Hehe... akkor a győztessel állunk ki.
Shunpoval, egyenesen arra vesszem az irányt, amerről a lidércek lélekenergiáját éreztem. Nem tűntek túl erősnek, de reménykedtem, hogy mivel ketten vannak, talán nyújtanak majd egy kis kihívást.
A két lidérc, teljesen egyforma volt... mintha ikrek lettek volna. Mind a ketten elég nagyok voltak, kezeik pedig hatalmas karmokban végződtek. Egy a huszas évei körül járó - vagyis ott járt, mikor meghalt - lányt üldöztek és az egyik már épp rá akarta vetni magát. Karmait előre nyújtva indult meg a lány irányába, de még mielőtt elérhette volna, közöttük termettem és egy laza mozdulattal előrántva kardomat, fél kézzel megállítottam a csapást.
- Ez tök szánalom. - Mondtam, mire a lidérc érdekesen nézett. - Nem hogy a shikai-t használjak ellened, arra sem vagy méltó, hogy kardot rántsak ellened. Ha jobb lennék kidou-ban, azzal ölnélek meg. - Mondtam, kicsit megvetően.
- Te kis féreg. - Ordította a lidérc és másik karját is levegőbe emelte, hogy lecsapjon rám, de még meg sem indította a csapást, mikor már levágtam a karját. A másik lidérc, ebben a pillanatban menekülőre fogta, félkarú társa pedig kis döbbenettel fordult utána. Mivel nem bírtam nézni, ahogy szegényke szenved, a cserbenhagyás miatt, egy könnyed mozdulattal kettévágtam.
Gyorsan a lányhoz mentem, aki értetlenül nézett, ezért gyorsan bemutatkoztam és pár mondatban elmondtam neki, hogy mi a szitu. Tudom, hogy sietnem kellett volna a lidérc után, de egy kis gyengusz volt, akit pár pillanat alatt beérek, viszont tudtam milyen az, mikor az ember értetlenül áll egy ilyen jelenet után és válaszokat keres. Miután a lánynak röviden elmagyaráztam a dolgokat és látszott rajta, hogy úgy ahogy megértette, átküldtem a lelkek világába, majd shunpot használva a lidérc után indultam. Nem elég, hogy gyenge volt, de még hülye is. Ahelyett, hogy a város zsúfoltabb részeibe menekült volna, egyenesen egy régebbi gyárépület felé tartott, ahol semmi nem volt. Viszont, feltűnt egy másik, sokkal nagyobb lélekenergiával rendelkező valami, vagy valaki. Megfordult a fejemben, hogy talán egy erősebb társa, akihez segítségért menekül... talán egy Arrancar. A gondolattól, csak még jobban felpörögtem, hogy összemérhetem az erőmet, egy olyan nagyobb erejű lidérccel. Miközben egy gonoszabb mosollyal arcomon, egyre közelebb kerültem, a gyengébb lélekenergia eltűnt és mikor oda értem, kiderült, hogy mi történt. Egy másik halálistent találtam ott, aki mikor oda értem, kardot rántott, de hála reflexeimnek, sikerült kivédenem a csapást.
- Először megöli a lidércet, akit üldözünk, aztán megtámad... szerintem ez egy kihívás. - Hallottam a hangot a fejemben. ~ Jó jó, nyugodjál le. Látom, nagyon feltüzelt az üldözés.~ Feleltem magamban, bár az igazat megvallva, nekem is eléggé fel lett tüzelve a harci kedvem.
- Te meg ki a fene vagy? - kérdeztem kíváncsian, a velem szemben álló lánytól. Amíg a válaszra vártam, gyorsan végig mértem a lányt. Tőlem, valamivel alacsonyabb, barna szemű és hajú, csinos nő volt. Testalkata törékenynek tűnt első ránézésre, de mégis látszott rajta, hogy edzésben van... végül is, ő is shinigami.
- Hehe... ez érdekes lesz. - Visszhangzott a fejemben Kage Kurosu hangja.

Úgy tűnt, a csajt kicsit sem érdekelte előbbi kérdésem. Először csak lassan közelebb hajolt hozzám, majd ellökte magát, egy jó másfél méterre tőlem. Igazából, hirtelen nem is tudtam, mit akarhat. Először rám támad, majd a helyett, hogy válaszolna kérdésemre vagy tovább támadna, hátrál.
~ Szerintem zúzzuk le gyorsan, aztán menjünk haza. ~ Mondta unott hangon Kage Kurosu, mire elmosolyodtam. Úgy beszélt, mintha egy az előbbi lidérchez hasonló erejű ellenféllel állnánk szemben.
~ Ez egy másik shinigami... nem valószínű, hogy olyan könnyen elintéznénk, mint azt a lidércet.~ Világosítottam fel.
~ Chö.. nem lehet olyan sokkal erősebb... kicsit több erőt dobunk a támadásba és már ki is fektettük. ~ Mondta, én pedig valahol ugyan így gondolkodtam. Nem hiába, egy lélek...
- Te volnál az a shinigami akit ide küldött a 11. osztag? - Szakította félbe belső társalgásomat a lány kérdése. Kicsit elgondolkodtam azon, vajon honnan a francból tudhatta, hogy itt leszek, de aztán gondoltam, úgyis mind egy. Mivel kardját, még mindig nem tette el, arra következtettem, hogy hamarosan harc lesz és hamarabb bele kezdünk, ha válaszolok a kérdésére.
- Aham... - Válaszoltam röviden kérdésére, miközben tekintetem az ég felé emeltem és mélyet szippantottam a levegőbe. Fent viharfelhők gyülekeztek és a levegőben egy kis feszültség érződött. Ez az a bizonyos vihar előtti csend. Ezt a részt imádom a legjobban. Mikor még nem kezd esni, de minden csendbe borul és mintha a levegő is megtisztulna kicsit. ~ Mibe, hogy még az eső előtt végzünk? ~ Kérdeztem magamban, miközben tekintetem visszafordítottam a szemben álló shinigami felé.
~ Milyen eső... az első mennydörgésig sem fogja húzni. ~ Hallatszott a válasz nevetve, majd hirtelen komolyabb lett a hangja. ~ Támad. ~ Hallatszott a figyelmeztetés.
- Ez esetben...
- Tudom. - Mondtam halkan. Először gondoltam, felmérem az erejét, de a lány jobb volt, mint hittem. Sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottam és az ütésében is több erő volt, mint amit vártam. Mikor mellkason vágott, pár lépést hátráltam.
~ Noah... te is arra gondolsz amire én? ~ Kérdezte Kage Kurosu izgalommal a hangjában. ~ Nemtom... te is kajás vagy? ~
~ Nem te atom barom...~ Ordított rám, mire kicsit elnevettem magam. ~ Jól van na... nem kell úgy felkapni a vizet. Szerintem is jó kis harc lesz. ~ Mondtam a végét ugyan olyan izgalommal, mint nemrégiben ő.
- Ha legyőzöl elmondom a nevem...vagy ha nem vagy rá képes add fel most...shinigami!
~ Nemtom te hogy vagy vele, de én bírom a csajt. ~ Mondtam magamban nevetve.
~ Hmm... talán az első pár esőcseppig kihúzza. ~ Ez akár hiszitek, akár nem, egy elismerés volt a részéről, szóval a lányt ő is ügyesnek tartotta. Mindenesetre, rendesen fel lettem tüzelve a harcra, de előbb volt valami, amit el kellett intézzek. A lány jobbról támadt. Kardot jobb kezembe véve tartottam ki magam mellé, fejjel lefelé tartva, blokkolva ezzel a lány csapását. Amíg kardjaink ismét egymásnak feszültek, ideje volt elintézni a formaságokat.
- Ha te nem is mondod el a neved, én azért bemutatkozom. A nevem Noah Senshi... csak hogy tudd, ki ütött ki. -Mondtam a végét egy kacsintás kíséretében. Ezután shunpot használva mellé kerültem és mielőtt még bármit tehetett volna, bevittem a kegyelemdöfést. Kezemet, gyorsan feje mellé raktam és egy izmosat pöcköltem rá, mitől kicsit meg is billent a feje oldalra.
- Egy-egy. - Közöltem mosolyogva a csata jelenlegi állását, majd erősebben rámarkoltam a kardomra, jelezve, hogy az egyenlítés után, végre kezdhetjük a komolyabb harcot.

Kis viccemre a lány egy shumpo, ütés kombóval behúzott egyet, amitől kicsit hátrébb csúsztam. ~ Nem is rossz. Ha nem vigyázol, még a végén kiüt. ~ Hallatszott a fejemben, egy nevetés kíséretében.
~ Ugyan ugyan... de még mindig nem harcol teljesen >.< valahogy fel kéne húzni.~
~ Hát akkor nem lesz nehéz dolgod... ahhoz nagyon értesz. ~ Felelte, mire inkább nem mondtam semmit. Beszél nekem egy olyan, aki folyamatosan dumál és nem hagy figyelni >.<
- 60 évig én is a 11. osztagban szolgáltam...szóval ha most megkímélsz az sértés lesz...szivi! - Erre a kijelentésére, kíváncsian néztem rá. Hiszen... ha tényleg ő is 11. osztagos volt, akkor... még inkább meg akarok vele küzdeni. Hirtelen, kicsit sunyi mosolyra húztam a számat, majd pár shumpoval ellenfelem mögé kerültem és kardom hegyével... hogy is fejezzem ki magam finoman... tomporon szúrtam. ~ Ez nagyon nagy... ha lenne kezem, dobnék egy pacsit.~ Hallatszott a fejemben ismét nevetve, miközben ellenfelem a szúrás hatására kicsit megugrott. A következő pillanatban csak arra lettem figyelmes, hogy belemarkol a hajamba és alaposan megrángatja. ~ A hajam T-T~
~ Ne siránkozz már, inkább figyelj oda... asszem neked ordibál. ~
- Figyelsz te rám egyáltalán!!? - Kaptam el az ordítozás végét, mely elég közelről, mellőlem érkezett és mikor oda kaptam a fejem, hogy ránézek, összekoccolt a fejünk.
A következő pillanatban pedig, magam sem tudom miért de ahogy szembe kerültem a lánnyal, valamiért egy puszit nyomtam ajkaira, majd shumpozva hátrébb mentem. Már nem is tudom, miért adtam a puszit, de végül sikerült elérnem azt, amivel mindeddig próbálkoztam... hogy teljes erőből harcoljon ellenem.
- Tokase Fuhaku Yashi - Hangzott el a lány shikai parancsa, mire kardja pengéje eltűnt és csak annak markolata maradt kezében, melynek végén egy hosszú lánc volt és egy kb. 30 cm-es shuriken. A penge 10, apró, halvány fehéren világító gömbre hullott, melyek szinte azonnal felém vették az irány. Amilyen sebességgel jöttek, csak így nem tudtam volna kikerülni őket, szóval...
- Fuzen o kuikorosu Kage Kurosu. - Mondtam ki én is shikai parancsom. ~ Na végre~
Ezzel kardom, "elolvadt" és ráfolyt egész testemre, megváltoztatva ezzel teljes ruházatomat, olyanra mint amilyen Kage Kurosu-é. Imádta ezt az érzést, ami akkor töltött el, mikor aktiváltam a shikai-om. Olyan, mintha hirtelen óriási energia szabadulna fel bennem, ami csak arra vár, hogy kitörhessen. Fizikai erőm és gyorsaságom, ugrás szerűen nő ilyenkor, ezzel a sebességgel pedig, már nem volt olyan nehéz elkerülni a gömböket, bár néhány még így is megpörkölte a ruhámat.
Már épp arra készültem volna, hogy megkérdezzem "csak ennyit tudsz?", mikor a következő pillanatban, egy lánc tekert körbe.
- Megvagy. - Hallatszik ellenfelem szájából a kijelentés, mire egy kicsit gonoszabb mosollyal nézek vissza rá. Erre kicsit kérdő néz vissza rám, de csak addig, míg sebességem és shumpo kombinációjával nem rohantam körbe körülötte párszor, szinte egy pillanat alatt és tekertem körbe saját láncával.
- Nem... te vagy meg - Feleltem előbbi kijelentésére, még mindig vigyorogva és látszott, hogy nem igazán van ínyére a helyzet. ~ Hehe... ez szép volt. De most egyikőtök sem tud nagyon harcolni. ~

Elég közel álltunk egymáshoz, szemben egymással. A lány szemeiben egy kis sértődöttséget és dühöt véltem felfedezni. Láttam, hogy valamit mondani akart, mert szóra nyitotta a száját, ám a következő pillanatban, kicsit inogni kezdett és rámdűlt, majd mindketten padlót fogtunk.
- Általában nem adom magam ilyen könnyen... de te levettél a lábamról. - Kacsintottam rá.
- Fogd be...ezért kinyírlak! - Hallatszott válasza, majd egy kicsivel később megkért, hogy engedjem el.
- Ugyan, ugyan. Hiszen csak most kezdtük közelebbről megismerni egymást. - Mondtam tovább, mire látszólag még idegesebb lett, majd mintha kicsit lehiggadt volna.
- A nevem Kagami Ai... De elengednél? vagy megöljelek? - Súgta a fülembe, de mielőtt még bármit is reagálhattam volna, valahogy felpattant és mindkettőnket elengedett a láncok fogságából. ~ Hehe... te is észre vetted? ~
~ még szép... és még le sem esett az első esőcsepp. ~ - Feleltem és szemeimet a fekete felhők által befedett égre emeltem. Kíváncsi voltam, vajon mikor kezd rá és kezdi kicsit "megtisztítani" a földet és a levegőt. Valójában... leginkább nem is az esőt, sokkal inkább az eső előtti csendet és az utána következő látványt szeretem leginkább. Mikor a növények és minden más felfrissül és valahogy minden kicsit szebbnek látszik vihar után. Ha jobban megnézi az ember.. agy kiadós vihar, leginkább olyan mint egy jó kis csata. Valójában nem is tudom, miért kezdtem ilyen dolgokon elmélkedni... ez annyira nem szokásom, de most hogy elkezdtem sem volt sok időm, ugyanis az Ai nevű halálisten újból támadásba lendült.
- Hadou 33: Soukatsui! - Mondta kidou-ja nevét, mire kezéből egy kék lánglabdát lőtt ki felém. Épphogy, de még időben sikerült eszmélnem és kitérnem a támadás és az azt követő, kisebb robbanás elől. ~ Utálom a kidoukat. ~ Jegyezte meg Kage Kurosu, mire csak egy halk "én is"-el válaszoltam.
A robbanás után egy kisebb füst támadt, ami miután felszállt, megláttam, hogy Ai kezéből vér csorog és épp a sebet próbálja ellátni. Úgy tűnt, saját láncai okozták a sebet a jobb karján. Egy ideig csak néztem a lányt és kicsit el is bambultam őt figyelve, de a hangja vissza pofozott a valóságba.
- Na mi van te hülye? megijedtél talán? - Kérdezte tőlem és arcán, kisebb mosolyt véltem felfedezni. ~ Jogos a kérdés... mit állsz itt, mit a sóbálvány? ~
- Csak... lásd el a sebed... - Feleltem, közben pedig kardom a vállamra dobtam. Nem tudom, hogy mit csinált, csak megvártam, míg befejezi. Ha az ellenfelem sérült és csak amiatt győzök, az úgy nem győzelem... legalábbis nekem nem számít igazi győzelemnek. ~ Nagy hülye vagy te... de megértem >.< ~ Hallatszott a fejemben. Mikor befejezte, zanpakuttom ismét kezembe ragadtam, majd úgy döntöttem, ideje gyorsan befejezni.
- Senshi Fusekago. - Kiáltottam kardom egyetlen különlegesebb képességének nevét. Körülöttünk egy elég nagy, fekete burok szerű valami keletkezett, ami látszólag meglepte Ai-t.
- Innen nem tudsz kimenni, amíg valamelyikünk nem nyer, vagy én úgy nem akarom. Ja és mielőtt megpróbálkoznál valami kidouval... - Sebességemet használva egy pillanat alatt elé kerültem és egy ütést indítottam, melyet sikeresen hárított kardjával, ám a füld kicsit megrepedezett talpunk alatt.
- A burkon belül, semmilyen mágiát nem tudsz használni. - Fejeztem be, nemrégiben elkezdett mondatomat mosolyogva.

Miután elmondtam a zanpakutom ezen képességének hatását, Ai arcára, kisebb megdöbbenés ült ki és kicsit szaporábban kezdte venni a levegőt. Öklömet ellökte magától, de olyan volt, mintha félne... nem is, inkább csak mintha tanácstalan lett volna. Viszont ez sem tartott túl sokáig. Vagy ő győzte meg magát, vagy a zanpakutoja spannolta fel és lassan megnyugodott, aztán valami fehér színű izé lebegte körül. ~ Jobban kellett volna figyelni kidou órán.. >.> ~
- Nos ha mágiát nem használhatok...akkor gyengítem abetalált ütéseid...bevallom nem gondoltam, hogy ilyen lenne a zanpautod képességed...de szerencsétlenségedre én tapasztaltabb penge forgató vagyok... szerinted meddig vagy képes fenttartani a shikai formád? - Mondatára, kicsit elgondolkodtam és vissza gondoltam az előbbiekre. Igaz, hogy előttem, már szolgált a 11. osztagnál, oda pedig nem gyenge harcosokat vesznek fel és régebb óta is csinálja ezt, így valószínűleg a tapasztalat dologban is igaza van. ~ Igen ám, viszont van valami, amit a lány nem tud... meg úgy téged ismerve te sem...~
~ Miről beszélsz? ~
~ Kiszámíthatatlan vagy és nincs harci stílusod... vagy talán pont ez a stílusod. ~
~ Mi kín gyötör? ~
~ Soha nem gondolkozol, csak úgy támadsz... a védekezésre szinte oda sem figyelsz.. ha kivédesz egy támadást, az is inkább ösztön... néha még én sem tudom, mi lesz a következő lépésed >.> ~ Mondta, amit úgy vettem, hogy ez most egy jó dolog... asszem... és elkönyveltem egy dicséret félének. Majd eszembe jutott, Ai mondandójának vége, mire kicsit elgondolkodva és tarkómat kezdtem vakargatni.
- Olyan óra, másfél óra... lövésem sincs. Még nem volt, aki annyi ideig húzta volna. - Nevettem kicsit el magam, majd úgy döntöttem, ideje támadásba lendülni, hogy kiderüljön, valóban olyan tapasztalt e, mint mondja. Full sebességgel indultam neki és elég nagy erőt vittem az ütésbe, de az utolsó pillanatban ismét sikerült kivédenie. Az igaz, hogy kicsit hátrébb csúszott az ütés erejétől, de akkor is. Akkor úgy gondoltam, mindegy, mert a következőt nem tudja kivédeni. Mivel bal öklöm, még mindig erősen neki feszült a zanpakutojának, gondoltam beviszek egy jobbost és meg van oldva, de... mikor ütöttem, kardját villám gyorsan vízszintesbe fordítva, másik öklömet is megállította. Egy pillanatig döbbenten néztem rá, majd a döbbenet helyét egy kicsit gonoszabb mosoly vette át. ~ Ez lesz ám a móka. ~ Hallatszott a fejemben, egy kuncogás kíséretében. Közben erősebben kezdtem nyomni ökleimet a kardjára.
- Szerinted meddig fogja még így bírni a karod? - Kérdeztem, jobb karjára tekintve, amin a seb volt, de még mielőtt válaszolt volna, gyorsan kicsit hátrébb húzva kinyitottam a tenyerem és rámarkoltam kardja pengéjére, hogy ne tudja mozgatni, majd nagyobb erővel, gyomorszájon rúgtam. A rúgás pillanatában elengedtem a kardot, had repüljön, és repült is. A rúgás a lányt hátrébb repítette és mivel gondoltam, most nem igazán figyel, gyorsan lezárom a harcot. Sebességemet kihasználva, még az előtt oda értem, hogy a földre érkezett volna és ujjaimat kinyújtva, csapást indítottam mellkasa közepe felé, ám az utolsó pillanatban, kardjával felfelé, félre ütötte a kezem, agy az ujjam végén lévő apró, szemmel szinte észre sem vehető, ám annál élesebb pengét, csak a lány arcán ejtettek pár dekoratívabb vágást és azok sem lettek túl mélyek. A lendület viszont tovább vitt és a földbe egy mélyebb lyukat ütöttem. ~ Úgy tűnik, végre megvan a kihívás, amit kerestünk. ~
~ Szerintem is... bár kár, hogy megvágtuk az arcát... ~
~ Most nehogy már emiatt nyavalyogj. ~
~ Nyavalyog a hóhér. Csak azt mondom, hogy szép az arca és kár volt megvágni. ~
~ Persze... mert ha egy lyukat ütsz a mellkasára, az szebb lett volna.. ~
~ Nem... de gyorsan összefoltozzák és nyoma sincs. ~
~ Mert az arcával nem ez lesz? ~ Kérdezte, mire egy kis csend támadt a fejemben. ~ Szerinted csak mi veszekszünk ilyeneken baromságokon harc közben? >.> ~
~ Lövésem sincs... biztos csinálja más is >.> ~

Miután kihúztam kezemet a földből, gyorsan felálltam és ellenfelem felé fordultam, aki idő közben szintén felkelt a földről. Testét itt ott kisebb, nagyobb horzsolások díszítették, valamint a seb a karján és a vágás az arcán, de úgy tűnt ezek ellenére, semmi baja.
- 4. osztag 6. tiszt...
Mondta, miközben láncát, sérült kezében pörgetni kezdte. Először nem értettem, miért mondja, de aztán leesett. Valószínűleg ezzel akarta közölni, hogy mivel annál az osztagnál szolgál, tudja, milyen sérülései vannak, ahogyan azt is, meddig képes még harcolni azokkal... és ahogy elnéztem, még bírta egy darabig. Egy rövid ideig még csendben álltunk, majd eldobta a lánc végén lévő surikent, egyenesen az általam létre hozott burok falának irányába. ~ Nyugtass meg, hogy nem azt hiszi, ezzel át tudja törni...~
~ Nem hinném... szerintem forgat valamit a fejében. ~
Hallani lehet egy csattanást, mikor a burok fala és a suriken találkoznak, majd látni, ahogy lepattan róla, majd ezek után Ai vissza rántja magához a surikent, arcára padig kisebb meglepődöttség ül ki. ~ Te Noah...~
~ Mond. ~
~ Nekem nem tetszik, ahogy a csaj szemei csillognak. ~ Épphogy Kage Kurosu ezt kimondta, Ai aktiválta a shikai állapotát. Úgy tűnt rájött, hogy nem mondtam teljesen igazat. Valójában a burok belsejében, csak azok képtelenek mágiát használni, akik gyengébbek nálam... akik velem egy szinten vannak, mint ő is, azok képesek, bár a támadás max. fele akkora erejű lesz, mint amilyen eredetileg lett volna. Ezzel az apró információval, gondoltam nem untatom, de idő közben magától is rájött... van aki még csak el sem gondolkodik azon, vajon igazat mondok e és inkább meg sem próbálkozik mágiát használni. ~ Nem semmi csaj... ~
- Saijin wo mamore!
Mondta ki a parancsot, amire először azt hittem, hogy ismét rám támad a gömbjeivel, de aztán láttam, hogy magára, pontosabban a karján lévő sebre irányítja azokat és ahogy tudja, begyógyítja a sérüléseit. ~ Nem semmi. Te ilyet hogy, hogy nem tudsz? >.> ~
~ Nem jártam orvosira >.> ~
Idő közben Ai kardja vissza állt eredeti állapotába. A shurikent átvette másik kezébe és ezúttal kardját kezdte a lánccal együtt pörgetni, majd megindított felém egy támadást. Épp azon voltam, hogy elugorjak előle mikor... ~ Ne ugorj... kapd el. ~
~ Te hülye vagy? ~
~ Ne pofázz, inkább bízzál bennem egy kicsit. ~
~ Túl gyakran mondod ezt... ~ Sóhajtottam, de végül maradtam és azt tettem, amit mondott. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben a tanácsai gyakran válnak hasznomra és reméltem, ezúttal is így lesz. A kard nagyobb erővel érkezett, mint amire számítottam. Két kézzel kaptam el és próbáltam megfékezni, de hiába. Lábai szabályosan felszántották az alatta lévő földet, majd végül, neki csapódtam a burok falának. Elég nagy port kavartam, Ai pedig vissza rántotta magához a kardját.
~ Most... amíg nem tudja, mi van veled, támadd meg. ~
Hallatszott a tanács, vagy sokkal inkább a parancs. Lábaimat a burokhoz támasztva, készültem "kilőni" magam. Elég nagy erőt gyűjtöttem erre a támadásra, abban reménykedtem, hogy ez után már nem sok ereje lesz harcolni. Olyan támadásnak szántam ezt, amit lehetetlen elkerülnie.
~ Tűűűűűz !!! ~
Ordította a fejemben, hatalmas lelkesedéssel, mire hirtelen, kilőttem magam és szó szerint, kirobbantam a porfelhőből. Nem tudom, száguldottam e valaha ilyen gyorsan... de ezt nagyon élveztem. Közben persze célomról sem feledkeztem meg. Jobb karomat előre kinyújtva, ujjaimat összeszorítva száguldottam Ai felé.

A tervem tökéletesnek tűnt, ám a kivitelezés már nem ment épp a legzökkenőmentesebben. Hiába volt a nagy sebességem, a célpont hirtelen egy shunpo segítségével eltűnt előlem és mikor nagy erővel seggbe rúgott valaki, azt is megtudtam, hová lett. Célpont híján, a lendületem tovább repített, egyenesen a burok fala felé. Próbáltam lelassítani magam úgy, hogy kezeimet a földbe vágom és fékezek, de csak annyit értem el, hogy két kisebb árkot ástam. Nagyobb erővel csapódtam a falnak, mint kellett volna, amitől kicsit megszédültem, de komolyabb bajom nem igazán lett.
~ Jól vagy? ~
Kérdezte, de aggodalomnak nem sok nyoma volt a hangjában.
~ Ahham... de asszem elszakadt mennem valami.~
Válaszoltam, miközben felálltam és a lányra néztem... vagyis, pontosabban a lányokra. Talán az ütés miatt, de egy rövid ideig kettőt láttam belőle, ami valamiért még tetszett is... bár bele gondolva, hogy elbánt velem... talán nem is gond, hogy a végén csak egy maradt belőle. Amint kicsit tisztult a kép és már én is talpon voltam, Ai mondani kezdett valamit. Kicsit meglepődtem, mikor elkezdte felsorolni a hibáimat, a gyengeségeimet és elmondta, hogy mikre kellene rágyúrnom kicsit, hogy jobb legyek, sőt, a végén még egy kacsintást is kaptam tőle. Egy rövid ideig, csak pislogtam, aztán felemeltem kezeimet és a tenyeremet bámulva, a kesztyűkhöz kezdtem beszélni.
- Látod? Mondtam én, hogy hülye ötlet volt megfogni >.>
~ A francokat... bejött volna a dolog, ha nem lennél ilyen gyenge. ~
- Jaa... hogy az én hibám mi? Ha úgy csináljuk, ahogy én mondtam, már rég végeztünk volna.
~ Chö... ki kérte, hogy hallgass rám? ~
- Mi az, hogy ki? Te jöttél azzal a "bízzál bennem" szöveggel. Na mindegy... - Emeltem fel a fejem és néztem Ai-ra. - Ezeket, amiket elmondtál... igazából tudom. De jó ha tudod, hogy nem a gyorsaság az egyetlen fegyverem... és nem vagyok annyira hülye sem, mint amilyennek látszom.
Mondtam komoly hangon, egy apró mosollyal arcomon.
~ Nem hát... sokkal hülyébb vagy -.-" ~
~ Nem bírnád ilyenkor befogni? ~
Kérdeztem magamban idegesen és egy elég erőteljeset a földbe ütöttem. Igazából az egészet csak azért csináltam, hogy Kage Kurosu kussoljon el egy kicsit, de aztán rájöttem valamire. Körülöttem elég nagy és sűrű por szállt fel, ugyan úgy, mint ahogy nemrég, mikor becsapódtam Ai támadásának hála. ~ Ha nem látja, hogy hol vagy...~
~ Nem is tud eltalálni. ~ nevettem el magam.
Shumpom és sebességem kombójával, a burok szélén körbe haladva, nagy porfelhőt kavartam fel, ami a burok közepéig nem ért de viszont, körbe ölelte azt, így amíg annak a belsejében voltam, Ai nem igazán láthatta, hogy éppen hol vagyok.
- Abban igazad volt, hogy ha egy támadásra nagyon begyorsulok, akkor van leginkább értelme, ha be is talál. Az előbb megleptél azzal a shunpoval, de te is tudod, hogy ha az a támadás célba ér, már nem küzdenénk. De a sebességet... sokféleképpen lehet használni.
Mondtam, miközben nagy sebességgel rohangáltam körbe, hogy hangom alapján se tudja kitalálni, hol is vagyok éppen, ennek érdekében többször irányt is változtattam. Tudtam, hogy nem használhatom sokáig ezt álcának, mert a por lassan leszállt és ha nem támadtam volna, tök értelmetlen lett volna ez az egész. Így nem is váratott magára sokat a támadás, a porfelhőből előugorva, Ai-t jobb oldalról, a sérült karja felől támadtam meg. Nagy erőt adtam az ütésbe, de sikerült úgy ahogy megállítania. Nagy erővel toltam felé öklömet, neki pedig erősen kellett tartania magát, hogy megállítson. Elég egyhangú arckifejezéssel támadtam a lányra, majd miközben egymás toltuk (nem félreérteni >.>) és összeakadt a szemünk, hirtelen elmosolyodtam és rákacsintottam, majd egy shunpo-val eltűntem előle, ő pedig majdnem előre bukott, hiszen ahogy eltűntem, nagy erővel a semmit akarta vissza lökni. Végül talpon maradt, de nem hagytam neki pihenőt.
- 2. kör.
Szólaltam meg másik oldalán, ő pedig egy pillanatot sem habozva rám támadt a kezében lévő surikennel. Kicsit meglepett ez a villámgyors ellentámadás, de még az utolsó pillanatban sikerült elsunpoznom előle és elé kerülnöm. Úgy tűnt, már számított erre, mivel alighogy oda kerültem, már érkezett is egy függőleges vágás, de szerencsére, még az utolsó pillanatban sikerült elkapnom a kardját és megállítanom a támadást, majd egy shunpoval ismét eltűntem előle. Mivel ezúttal nem mellé shunpoztam, kisit körbe is forgatta párszor a fejét, de nem látott, viszont én őt annál inkább.
- Kukucs.
Szóltam oda, miközben fentről éppen vigyorogva zuhantam felé, rásegítve a gravitációval, öklöm erejére, amivel épp lecsapni készültem.

// Ai-t az ő engedélyével irányítottam.//

Már majdnem elérte a csapásom, mikor hirtelen... beszarás, de csak lazán arrébb libbent a támadásom elől és a hátra felé kitartott kardjával végig vágta a karomat. Ahogy a hideg acél belemélyedt a húsomba és végig hasította a karomat, fura, de szinte semmilyen fájdalmat nem éreztem. Valószínűleg az adrenalin löket miatt, de tudtam, hogy hamarosan megérzem. Ai egy shunpoval távolabb került tőlem és ismét belekezdett mondandójába. -
- Igazából... ha nincs az erőtér, már rég kiütöttelek volna. - Mondtam egy kicsit fájdalmasabb vigyorral arcomon, mert közben eltűnt az adrenalinlöket hatása és megéreztem a karomba nyilalló fájdalmat. - Láttad, hogy azokat a gömböket nem okoz gondot kikerülnöm... és ha nem lett volna végig nálad, ebben a formában a kardod, már legalább négyszer kiütöttelek volna... és ez a hülye vágás sem lenne a karomon >.<
Magyaráztam el neki, hogy így igazából jobban járt, de hogy elhitte e, nem tudom. Talán láttam volna az arcán, hogy elgondolkodik vagy ilyesmi, ha nem épp a karomat vizsgálgattam volna. elég szépen végig hasította és vérzett is. Ezen felül, úgy tűnt, vissza nyal a fagyi, mivel a nemrégiben, általam felkavart porból, egy kicsi bele került a sebembe és rohadtul csípett. Mivel más nem volt, levettem a felsőmet és bekötöztem vele a sebet, hogy legalább a por ne menjen bele, így félmeszkóban küzdöttem tovább.
- De igazából, én sem használom a teljes erőmet... - kezdtem bele, ahogy szorosabbra húztam a kötést a sebemen. - A burok fenntartása folyamatosan csapolja az erőmet... ezért van az, hogy csak akkor jutunk ki, ha egyikünk győz, vagy ha én úgy akarom. De ha úgy gondolod, akkor itt az ideje, hogy mindketten teljes erőből harcoljunk. - Mondtam komoly, rezzenéstelen arccal és igencsak elszánt tekintettel. Jobb kezemet, mely még sérülés mentes volt, felemeltem a magasba és csettintettem egyet, mire halk ropogás hallatszott. A fekete burok falán, vörös repedések jelentek meg, majd milliónyi apró, fekete darabra hullottak és a kinti szélben szétszóródtak.
- Gratulálok... eddig még egyik ellenfelem sem látta, hogyan tűnik el a burok... addigra mindegyik kicsit ki volt ütve.
Kint, még mindig be volt borulva az ég. Ami változott, csak annyi, hogy a felhők sötétebbek lettek és a szél is kicsit feltámadt, de ez nekem tetszett. Mikor egy kósza szellő éppen az arcomba fújt és megborzolta hajamat, becsuktam a szemem és melyet szippantottam a levegőbe, majd kinyitottam a szemem, tekintetem pedig egyenesen Ai-ra szegeztem. Arcom még komoly volt, tekintetem viszont már inkább jókedvűséget sugárzott. ~ Teljes erőből? ~
~ Teljes erőből. ~ Helyeseltem a kérdésre.
- Ha készen állsz, felőlem kezdhetjük.
Kiáltottam Ai-nak, kinek közben szintén finoman hajába túrt egy kósza szellő. Egy pillanatra döbbentem bámultam a lányt, aki a szélben olyan volt, mint egy hercegnő, vagy nem is tudom mi... á mit keresem rá a szavakat? Dögös volt és kész. Viszont Kage Kurosu vissza pofozott a harcmezőre és közölte, ha még egyszer harc közben ilyenre gondolok, ő fog ütni rajtam még vagy kettőt.

Mikor azt mondta, hogy ellentétben velem, ő remekül kijön a zanpakutojával, kicsit felemeltem az egyik szemöldökömet és kérdőn néztem rá. A látszattal ellentétben ugyanis én és Kage Kurosu remekül kijövünk egymással. Mindketten imádjuk a harcot, hasonló a modorunk és a humorunk is. Igaz, hogy gyakran ugratjuk és hecceljük egymást, de ez nem azt jelenti, hogy ellenségek lennénk és nem lenne köztünk egyáltalán, semmiféle összhang.
- Úgy tűnik, ezt ezúttal rosszul mérted fel. - Mosolyodtam el, közben ránéztem a kezemen lévő kesztyűkre. - Igazából a zanpakutom és én... mi vagyunk a legjobb barátok, annak ellenére, hogy gyakran veszekszünk. Az, hogy így hecceljük és ugratjuk egymást mutatja, hogy jóban vagyunk. Gondolom te is tudod, hogy akik közel állnak egymáshoz, azok veszekednek a legtöbbet... ha nem is szólnánk egymáshoz, na akkor lennének problémák, mert akkor tényleg nem érdekelnénk egymást. - Mondtam Ai-nak.
~ Hehe... jól mondod. De azért ne bízd el magad... Ettől még mindig gyökér vagy.~
~ Tudom, tudom... te is egy barom vagy. ~
Miután tisztáztam a lánnyal ezt az apróságot, már tényleg úgy éreztem, hogy nem férek a bőrömbe is itt az ideje végre, hogy teljes erőből harcoljunk egymás ellen. Még mindig ugyan azzal a komolyabb arckifejezéssel és tekintettel néztem ellenfelem szemeibe. Egyre jobban éreztem a feszültséget és már éppen azon voltam, hogy ha ő nem mozdul, akkor én lendülök támadásba, de akkor...
- Hakufuku!
Hangzott el Ai szájából, mire hirtelen fehér virágszirmok kezdtek keringeni körülöttem és egyre homályosabb lett körülöttem a kép. Először nem tudtam mi van, de aztán leesett, hogy ez az egyik kidou, amit rohadtul utálok és mivel semmi olyat nem tudtam, amivel ki tudnám védeni, végül csak egy két lépést tettem előre Ai felé, de még mindig egyenesen szemeibe néztem.
- Kidouval... nem... ér.
Hagyták el ezek a szavak halkan a számat és nem is voltam benne biztos, hogy ellenfelem meghallja, de végül már nem is számított, mert éreztem ahogy a gravitáció egyre jobban húz a föld felé és akárhogyan is próbáltam, nem tudtam ellene küzdeni. Először csak térdere estem, majd lazán elterültem a földön és az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy egy apró, hideg esőcsepp csapódott arcomnak, jelezve, hogy kezdődik a vihar.

- Kelj fel!
Hallottam Kage Kurosu hangját, de a szememet is csak lassan tudtam kinyitni. Miután végül sikerült, egy érdekes helyen találtam magam. Már azelőtt jártam itt egyszer, de nem igazán volt alkalmam szétnézni.
- Azt mondtam kelj fel!
Hallottam újra, mire nehézkesen először csak feltérdeltem, majd sikerült felállnom is. Kicsit gyengének éreztem magam és úgy éreztem szédülök. Hirtelen a karomra néztem, melyen ugyan úgy ott volt a seb és hiába volt úgy ahogy bekötözve, a ruhadarabot teljesen átáztatta vérem és csöpögött róla.
- Szánalmas... Olyan erőt adok neked, amilyen szinte senki másnak nincs. Könnyedén legyőzhetted volna, de elcseszted. Úgy tűnik, képtelen vagy irányítani ezt az erőt. Mond... miért kellene hagynom neked, hogy ezek után is te forgass engem?
Hangzott a kérdés a szájából, én pedig kicsit döbbenten néztem rá, majd fejemet kicsit körbe forgattam, hogy szétnézzek. Ez a látvány fogadott. Egy sötét város tárult a szemem elé, melyben a legmagasabb ház tetején álltunk. Szinte tátott szájjal bámultam a várost, mikor hirtelen Kage Kurosu oda lépett hozzám.
- Kérdeztem valamit...
- Mert egyszer már elfogadtad, hogy én legyek aki forgat és társak lettünk.
Feleltem, de kicsit mintha kezdtem volna homályosan látni. Hirtelen halk suttogásra lettem figyelmes... olyan volt, mintha Ai hangját hallanám, de nem értettem, mit mondott.
- Ez meg mi?
- A csaj mond neked valamit... de ezzel most ne foglalkozz. Bizonyítsd be, hogy nem tévedtem és tényleg alkalmas vagy.
- Mégis hogyan?
Kérdeztem vissza, kissé döbbenten, mire egy ezüst markolatú, fekete kard jelent meg a kezében, egy pedig előttem a földbe szúrva.
- Egyszerű... győzz le.
Mondta, mire hirtelen megindult felém és egyből csapást is indított. Az előttem lévő kardot, gyorsan kihúztam a földből és még időben sikerült kivédenem vele Kage Kurosu csapását, de nem sok híja volt, hogy pár centivel megrövidítsen. Erőteljes és gyors csapásokkal támadott, amiket épphogy ki tudtam védeni és közben folyamatosan hátrálásra kényszerített. Az is igaz, hogy csak fél kézzel küzdöttem, mivel sérült kezemet nem igazán tudtam használni, de akkor is. Először azt gondoltam, csak viccel, de már tisztán láttam, hogy az egészet komolyan gondolja. Hirtelen, valami nagyobb fájdalmat éreztem sebesült karomban, de mikor ránéztem, láttam, hogy a seb lassan kezd összehúzódni és a vérzés is elállt. Nem értettem, mi történik, de nem is tudtam vele sokat foglalkozni, mert figyelnem kellett a támadásokra. Úgy döntöttem, megpróbálok ellentámadásba lendülni és amilyen erővel csak tudtam, én is támadásokat indítottam. A két kard, minden találkozást acélos csengéssel jelzett, melyek hosszú percekig viszhangzottak a ház tetején. Kardjainkat hirtelen erőteljesen egymásnak vágtuk és teljes erőből toltuk egymás felé azokat. Lihegve néztem szembe ellenfelemmel, aki a folyamatos ütésváltások alatt, még csak meg sem izzadt. Kezem időközben, szinte teljesen begyógyult, ezért megpróbálkoztam egy ütést bevinni neki, de még mielőtt öklöm elérte volna az arcát, hatalmas erővel gyomron rúgott, ami hátra repített. Nagyot nyekkenve értem földet, de nem hagyott pihenni. Máris felém rohant és a levegőbe ugorva rám vetette magát. Két talpamat hasfalának támasztva, tovább repítettem, neki egyenesen a ház falának. Apróbb mosollyal az arcomon keltem fel a földről és néztem abba az irányba, amerre az előbb repítettem, de már nem volt ott. Hamarosan egy pengét éreztem meg a torkomnál.
- Add fel. Nem győzhetsz.
Mondta, mire csak elmosolyodtam kicsit.
- Ne csinálj úgy, mintha nem ismernél... tudod, hogy ez engem nem tart vissza.
Feleltem, majd elég erőteljesen megfejeltem. Amíg orrát fogva hátrált egy két lépést, maradék erőmet összeszedve, egy erőteljes ütést indítottam meg felé, ami ezúttal be is talált, ami padlóra küldte és mikor fel akart kelni, torkához nyomtam kardom hegyét, mire egy pillanatig döbbenten nézett, majd elmosolyodott.
- Nos? Méltó vagyok?
Kérdeztem lihegve. Erre hirtelen eltűnt előlem és mellettem termett.
- Igen... átmentél. Egyszer talán még azt is eléred, hogy használhasd a teljes erőmet.
Válaszolta, Mire úgy éreztem, már nem bírom tovább és szemeim lecsukódtak. A következő pillanatban, mikor kinyitottam szemeimet, még mindig kicsit fáradt voltam, de kipihentnek éreztem magam. Fejemet gyorsan körbe forgattam, hogy hol a francban lehetek, mire tőlem nem messze Ai-t láttam meg.
- Szia.
Intettem neki mosolyogva, mert valamiért örültem, hogy még mindig ott volt mellettem és megnyugtatott, hogy láthattam az arcát.

Ai csak csendben ült tovább és nem köszönt vissza, majd hirtelen felállt és láncát fogva, elkezdett pörögni a surikennel együtt, úgy, hogy az surlódjon a földdel. Mikor végül leállt, látszott, hogy a suriken felforrósodott és azt a forró fémdarabot, tenyeréhez szorította. Kicsit döbbenten néztem, hiszen úgy tudtam, hogy a zanpakutoja egyik képessége a gyógyítás, szóval nem értettem, miért folyamodik ilyen módszerekhez. A forró shurikenből kis füst szállt fel, mikor tenyeréhez nyomta, majd mikor elvette, egy kis égésnyom látszódott a tenyerén. Egy hang nélkül hajtotta végre, ezt az amúgy igencsak fájdalmas műveletet, bár láttam, hogy közben elég erőteljesen ajkaiba harapott, amiből egy kis vér is kibuggyant. Miután ezt a műveletet végrehajtotta, leült a földre és elkezdte bekötözni a kezét.
- A horzsolásaidat feleslegesnek találtam begyógyítani...pár nap és maguktól felszívódnak.
Mondta, mire karomra pillantottam. ~ Tényleg... erről szinte meg is feledkeztem. De ha engem meg tudott gyógyítani akkor magát... elhasználta volna minden erejét, hogy egem meggyógyítson?~
Néztem végig karomon, melyen szinte nyoma sem volt annak a nem kis vágásnak, ami nemrégiben még rajta díszelgett, majd Ai-ra pillantottam. Látszott rajta, hogy kicsit kába és fáradt, de még ébren bírt maradni és így is el tudta látni a sérüléseit.
- Csak, hogy tudd azért mentettelek meg mert ez a feladatom, nem pedig szívességből...felőlem akár...
Mondatát már nem fejezte be, de ebből kiderült, hogy jól gondoltam. Tényleg arra használta a megmaradt erejét, hogy engem meggyógyítson... Akár mennyire is azt hangoztatta, hogy muszájból tette, akkor is megmentette az életem, amiért az adósa voltam. Közben felállt és egy sétálgatni kezdett, gondolom azért, hogy ébren tudja magát tartani. Miközben mászkált, azt is elmondta, hogy miután bealudtam, lidércek támadtak ránk, akik valószínűleg az előzőek barátai és shunpoval hozott ide. Most hogy így mondta, én is éreztem, hogy nem kevés lidérc van a közelben és valószínűleg minket keresnek. Épp mondani készültem valamit, mikor hirtelen Ai kiáltására kaptam fel a fejem és csak annyit láttam meg, hogy egy nagy kéz bukkan elő és a mélybe rántja a lányt. A sikítást természetesen a többi lidérc meghallotta és egyenesen felénk rejtekhelyünk felé vették az irányt, ám ez engem per pillanat nem igazán izgatott. Felugrottam helyemről és egyenesen arra felé kezdtem rohanni, ahol Ai-t lerántotta az a dög. Egy nagy "szakadék" előtt találtam magam, ahol a víz szokott elfolyni, ahová gondolkodás nélkül le is ugrottam és miközben zuhanás közben shunpoztam párat. Mikor végre földet... vagyis sokkal inkább szennyvizet értem, jobbra balra kapkodtam tekintetem, mivel elég keszekusza volt a csatornarendszer és először nem tudtam, merre mentek, míg meg nem hallottam Ai hangját, valamint ahogy az a dög tocsog a vízben. Már épp indultam volna utánuk, mikor fentről hirtelen egy rohadt nagy lidérc árnyéka vetült rám, ami nem is értem, hogy fért be a csatornába és pont a fejemre zuhant. Benyomott a szennyvíz alá és teljes súlyával rám nehezedett, majd hallottam ahogy hangosan felnevet és azt mondja, "egy elintézve."~
~ Fuhuhujjjj. ez undorító. ~
~ Akkor mire vársz még? ~
Ahogy ezt mondta, aktiváltam is a shikai-om, és felemeltem azt a túlméretezett rondaságot és oda vágtam a csatorna falához, majd mielőtt bármit tehetett volna, ujjaimat össze szorítva, az ujjaim hegyén lévő kis pengékkel keresztül ütöttem a maszkjánál, mire egy hangosabb ordítással eltűnt. Nem volt sok időm, mivel már annyira sok erőm sem volt, így egy pillanatot sem habozva Ai után mentem. Shikai állapotban nem tartott soká, míg utol értem azt a dögöt.
- Hé te! - Ordítottam neki, mire megállt és megfordult. Amint felém fordult, lecsaptam a kezét, amiben Ai-t tartotta, így azzal együtt, a lány leesett a vízbe. A lidérc, megmaradt kezével megpróbált megütni párszor, de ütései elől könnyedén elshunpoztam. Nem játszottam vele túl sokáig, hamarosan a feje elé ugrottam és fejbe rúgtam, amitől neki csapódott a csatorna falának, majd ugyan úgy, mint az előzőnek, keresztül ütöttem a maszkját. Ezután Ai-hoz mentem és segítettem neki felállni, majd véget vetettem a shikai állapotnak, mert már nem sok erőm maradt. Azt az erőt használva, szinte gyerekjáték kiütni az ilyen gyengébb lidérceket, de ha ez minden erőmet elszívja, nem leszek képes harcolni.
- Kvittek vagyunk. - Kacsintottam Ai-ra, miután segítettem neki felállni.

Miután felsegítettem, azt hittem, meg fogja köszönni, vagy ilyesmi. Ehelyett jól képen törölt, amiért a vízbe dobtam, de hát mégis mit várt? Nem is volt ott semmi más, amibe dobhattam volna, hiszen egy száraz rész nem volt ott... hiszen egy csatornában voltunk. A pofon után, még be is akart nekem húzni, de az utolsó pillanatban megállította öklét szemeim előtt, mert megérezte, hogy társaságot kapunk. Oldalra fordítottam a tekintetem és tíz lidércet láttam meg, ahogy gőz erővel felénk tartanak és nem úgy nézett ki, mintha szülinapi üdvözlőkártyát szeretnének átadni. Mikor Ai rájuk nézett, azt mondta, hogy ő sosem fog kikapni egy férfi ellen, pláne ellenem nem, majd nagy lendülettel a lidércek felé indult.
~ Elég harcias a kislány nem gondolod? ~
~ De... nagyon is. És ha jól vettem le, akkor ez egy kihívás volt.~
~ Akkor meg mit állunk még mindig itt? Zúzzunk be pár lidércet. ~
Zajlott le egy rövid kis beszélgetés a fejemben, majd úgy döntöttem, hogy visszavágok Ai-nak az előbbi pofonért. Pár shunpoval elé kerültem és egy laza mozdulattal ketté csaptam, mire egy halkabb morgást hallottam a hátam mögül Ai-tól, mire elmosolyodtam.
~ Szerintem ezért még kapni fogsz tőle. ~ Nevette el magát Kage Kurosu.
~ Szerintem is... de megérte. ~
Feleltem én is nevetve, majd elshunpoztam előle, hogy új célpontot keressek. Meg is találtam egy elég gizda, viszont magas lidérc személyében. A még csak egy dolog, hogy magas volt, de eléggé gyorsan is mozgott. Sikerült ugyan elkerülöm támadásait, de párszor majdnem rendesen betalált. Épp készültem volna levágni a lábát, hogy eldőljön, mint egy fa, de ekkor hirtelen megállt, nyöszörgött kicsit, majd eltűnt és a helyén Ai-t láttam meg, ahogy ott áll, ahol nemrég a hollow feje volt. Úgy tűnik tarkón szúrta és megölte ezzel a célpontomat, azért amit az előbb tettem, de ez így nem volt fair, mert ő kezdte az egészet. Alapból azért kezdtünk harcolni egymással. Egy rövid ideig farkasszemet néztem a lánnyal, majd kis döbbenet ült ki arcomra és egy shunpoval eltűntem szemei elől, a következő pillanatban pedig vele szemben álltam, kardomat pedig válla fölött döftem bele egyenesen egy lidérc homlokának közepébe. Alig pár centire volt arcom az arcától és egyenesen szemeibe néztem.
- Kettő - egy.
Közöltem vele az eredményt és vártam, vajon mit reagál.
~ Szerintem meg fog fejelni. ~
~ Nem hiszem. ~
~ Ok... de tuti, hogy valahogy be fog oltani. ~
~ Az viszont valószínű >.> ~