|| Gyógyítsd meg a szemem fényét! O.O - Az igazi találkozás ||

Kérdésemre ismét kérdéssel feleltek. Már kezdem megszokni, hogy a Nobu-nak feltett kérdésekre általában körülbelül állandó nagyságú késleltető interferenciák után kapom meg a választ. Mintha folyamatosan az én megszólalásaim után jutna eszébe, hogy ő is kíváncsi bizonyos dolgokra, ám az ezeknek való hangadás elfeledteti vele, hogy én is felvilágosításra várok. Türelmes sóhajtással hallgattam végig a hazajutásommal kapcsolatban megfogalmazott aggodalmakat, amiknek őszintén szólva részemről nem igazán éreztem a súlyát. Sosem okozott gondot éjszaka, egyedül végigsétálni az utcán. Valljuk be egy vaizard maszk és egy zanpakutou, ha épp nálam van, elég biztonságérzetet ad az embernek ahhoz, hogy ne kelljen attól tartania, hogy nem tudja megvédeni magát. És igen, volt már szükségem arra, hogy kicsit leleplezve a valódi kilétemből húzzam ki magam egy átlagos nő számára komoly veszélyekkel járó szituációból. Nem vittem túlzásba a dolgot, de szerintem az is bőven elég volt ahhoz, hogy az a suhanc egy jó időre letegyen a molesztálási szándékairól, hogy a kiszemelt prédája tőből csavarta hátra a kezét és azután lekövethetetlen sebességgel tűnt el a szeme elől. Évtizedekig éltem teljesen egyedül, nem várhattam el, hogy mindig egyen mellettem valamilyen kísérő... Egyedül kellett megtanulnom, hogy milyen sötét is tud lenni az éjszaka az emberek világában. De csorba esne a vaizard becsületemen, ha nem állnám meg a helyem.
-Neeem, arra semmi szükség, tudok én vigyázni magamra! -legyeztem az orrom előtt, mert nem szerettem volna ha Nobu és Masaki úgy találkozik, hogy előtte nem tisztáztam mindent Masakival. Amilyen forrófejű, lehet azonnal nekiesne szegény zenésznek anélkül, hogy figyelne arra amit mondok. Hatalmas félreértés, és többórás magyarázkodás keveredhetne ki az egészből. Nem, ez határozottan nem jó ötlet...
-Viszont az ellen semmi kifogásom, hogy egy darabig elkísérjük egymást. -tettem hozzá egy biztató mosoly keretében, mert valószínűleg az előbbi vizualizációm esetleges valóra válása iránt érzett félelmem ki is ült az arcomra. Viszont nem tartott ki sokáig ez a mosoly, mihelyst meghallottam a következő, már-már kétségbeesett hangon feltett kérdést.
-Fegyver?... hát izé..n..nincs... csa~k egy, ö tudod...nem nincs! -vacilláltam egy darabig, de aztán a kegyes hazugság mellett döntöttem. Mert végül is minek hordana egy normális ember katanát magával... de jó hogy kivételesen most nem hoztam magammal Shugotenshit! Ebbe még bele sem gondoltam! Igaz, hogy egy speciális álcázó tokban tartom ha emberek között mászkálok vele, de akkor is nehéz lenne kikerülni a jelenlétére vonatkozó kérdéseket. Hirtelen annyira összezavarodtam, hogy mit mondhatok el, és mit nem, hogy nem is figyeltem merre megyünk, csak gépiesen követtem Nobut arra amerre ő vette az irányt. Nem is nagyon tudtam merre járunk addig, amíg az útpadkában való hasraesésének puffanása nem zökkentett vissza a nagy gondolkodásból. Még szerencse, hogy nem követtem én is a példáját.
-Metró..metró, végül is mehetek azzal is, mert a belvárosban majdnem mindenhonnan ugyanolyan messze van a lakhelyünk. -morfondíroztam az útvonalakat tervezgetve. Olyannyira mindegy volt, hogy honnantól kezdve veszem villámlépésre a tempót, amivel ugyanúgy pillanatok alatt vagyok a raktárnál, mintha innen indulnék. Így semmi akadálya, hogy elkísérjem egy darabig zenésztársamat, hogy tudjunk még egy kicsit beszélgetni. Az osztaggal kapcsolatos kérdéseimre még úgysem kaptam választ, pedig már igazán furdalt a kíváncsiság. Nem hiszem, hogy csak egy sima rang nélküli tiszt lenne, ha csak így szabadon átmászkál Karakura townba egy bandában zenélni. Gondolom ez elég sok időt elvesz az ottani munkájából. De valahogy nem tudom elképzelni róla, hogy magas beosztásban lenne. Ha meg kellene tippelnem hol és milyen poszton van, igencsak feladnák a leckét. Ezért figyelmesen füleltem a válaszra, aminek hallatán igencsak elkerekedett a szemem.
-Ez most akkor azt jelenti, hogy annak a Hino-channak a jobbkeze, vagy hadnagya vagy? Vagy netán...ka-kapitány?... -próbáltam helyrerakni a kapott információt de túl sok volt benne a számomra egyelőre értelmezhetetlen részlet. Egyesek azt mondják véletlenek nem léteznek, de hogy én csak úgy, egy hangszerboltban összefussak a 7. osztag kapitányával?! Szinte a képtelenséggel egyenlő. Mindig is féltem kapcsolatba keveredni a gotei 13 mostani vezetőivel, mert még mindig nem tudom hogy viszonyul hozzánk azóta a felsővezetés. Ez most egy kicsit belém ültette a félszt, de hiszem, hogy Nobuban megbízhatok, mégha teljesen fény is derül arra ki vagyok...
-És kicsoda Hino-chan? Említetted már a nevét és elfelejtettem, vagy még nem került szóba? -kérdezgettem inkább tovább, elterelve a figyelmet a hirtelen jött röpke pánikrohamomról, mert őt is olyan természetességgel nevezte nevét, mintha valami közös ismerősünk lenne. Remélem nem én voltam olyan udvariatlan, hogy nem figyeltem mikor esetleg róla beszélt. De határozottan nem rémlik. Mindenesetre tovább agyalva a dolgon vettem az irányt nyomában a metróaluljáróba, hogy felszállhassunk a szerelvényre. Nem is tudom mikor metróztam utoljára... Már el is felejtettem, hogy milyen jó kis mangákat lehet találni az ülések fölötti polcokon, amik másnak már nem kellenek. Néha-néha én is szoktam otthagyni egykét darabot, hamár alkalmanként hazaviszek egyet. Úgy gondolom ez így fair... Most is felsandítottam a fölöttem lévő részlegre, ahol az üvegen keresztül szemügyre vehettem néhány borítót. Néhány darab a szokásos heti Jumpból, egy shoujo magazin, és eléggé elrejtve a többi között, de zötykölődéstől felszínre kandikálva egy hentai magazin is képviseltette magát. Ha nem lett volna itt Nobu biztosan zsebreteszem hátha olyan szám amit Masaki még nem látott. De lehet, hogy leszálláskor lecsempészem onnan, márcsak biztosítékként is, mivel körülbelül egész nap nem voltam otthon, és biztosan mérges lesz, hogy nem szóltam merre járok. Mégha egy kukkot sem fog szólni róla... Mindenesetre, azt hiszem nem kellene ilyen feltűnően lesnem, úgyhogy gyorsan visszafordítottam a tekintetem Nobura.

Előzmény: Candy shop

Végre megérkeztünk a bolt elé. A kirakat telis tele volt szebbnél szebb, drágábbnál drágább, minőségibbnél minőségibb gitárokkal. Maga a gitár-mennyország. Voltak handmade gitárok, Epiphone, Charvel, Gibson, Peavy, na meg persze Ibanez gitárok is. Nyálcsorgató látvány volt, egyszerűen káprázott a szeme az embernek a gitárok látványától és aki elment a kirakat mellett, nem bírta volna megállni, hogy csak egy kicsit is bekukkantson az üzletbe. Én sem bírtam már megállni, már majdnem belöktem az ajtót, amikor eszembe jutott, hogy nincs rajtam gigai, én az emberek számára láthatatlan vagyok. Már nagyon zsongtam, hogy menjünk már be...
- Loraine léccciiii lökd már be az ajtót, be akarok menni! - nézek rá pattogva, csillogó szemekkel, aminek tuti nem tud ellent mondani.
Már alig bírtam, már nagyon nagyon be akartam menni, felfedezni, hogy milyen gitárok vannak, szaladgálni a polcok között és megcsodálni az összes gyönyörűséget... már rugdostam, hogy dobja már el azt a kib*szott cigit, amikor kinyílt az ajtó, mert kijött valaki... csak pár szó hallatszott, igazából különösebben nem érdekelt, kell-kelletlen is meghallottam...
- Akkor holnap jövök az újrahúrozott drágámért! - hangzik ez egy nő szájából, akinek elég erős kölni szag áramlott testéről és ez már büdösnek számított, majdnem el is ájultam, de most nem ez a lényeg, hanem... KINYÍLT AZ AJTÓ, GYORSAN IRÁNY SURÁNY BEFELÉÉÉ!!!
Iszonyatos erővel robbanok be az üzletbe, a csajszi megérezte a szelemet, meg is jegyezte milyen hideg, de ez sem érdekelt, csupán csak egy dolog... ezt a rengeteg gyönyörűséget itt egy helyen! Hát menten összecsinálom magam a gyönyörtől!
~ Na, Keiko, azt azért nem kéne... - szól rám Kyouaku, aki éppen kiröhög, de ez az idegesítő tény most engem csöppet sem zavar.
- Most csitt legyen Kyouaku, hadd szellemüljek át egy picit... - dorgálom meg drága zanpumat.
~ Látom jobban szereted a gitárokat, mint engem... - durcizik be kardom lelke.
- Ne légy hülye, Tetsu! Majd ha hazaértünk, tuti játszunk megint karikadobálósat... - próbálom mosolyogva békíteni őt.
~ Jól van, csorgasd a nyálad, engem ezek nem különösebben érdekelnek. Mért nem egy videojáték szaküzletbe mentetek be?
Ezen már csak nagyot nevetek és elkezdek futkározni a polcok között izgatottan. Szebbnél szebb gitárok mindenfelé... ahww *-* Falom szemeimmel a gitárokat, rohanok a sorok közt amikor megpillantok valamit...
- Hé, Loraine, idenézz! A te Ibanez Iceman-ed és az én Ibanez AEL20E-esem! M lenne, ha megkérdeznéd az eladót, hogy kipróbálhatnánk-e őket? Vagyis hát te, mert én láthatatlan vagyok számukra...