Kapitányi Iroda

Tárgy: Re: Kapitányi Iroda Vas. Nov. 04, 2012 6:00 am

- Nagamaki? *.* Megmutatod majd? Miyoko még sosem látott igazi nagamakit! - egészen lelkes lett, vagyis legalább annyira kellett, hogy szeresse a fegyvereket, mint én. Pár pillanatig figyelte, ahogy a köveimet néztem, majd újra megszólalt - Görcsös vagy. Félsz veszíteni, Chiyo nee-chan? Nem szereted a játékot?
Igazán nem akartam, hogy így történjen, főleg nem a kapitányom ellen és az első alkalommal, de nem tudtam uralkodni magamon. Amint bedobta az első követit - ráadásul a bambuszait - bennem kattant egyet az a régi, és már berozsdásodottnak hitt kapcsoló. Pár pillanatig kissé talán elkeseredettnek tűnő arccal néztem a köveimet, miközben képek szerint rendeztem őket, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Első pillantásra nem ezek a kövek voltak a legjobbak, de már benne voltam a játékban. A kapitány szemébe pillantottam, miközben kiraktam az egyes és a kettes bambuszomat, majd az ő általa kirakott háromas bambuszt oda raktam az enyémekhez.
- Chow - mondtam óvatosan, majd a nyolcas bambuszt kiraktam a lapjaim közül. - Szívesen megmutatom a kardomat bármikor. Igazán gyönyörű minden formájában! Igaz, eddig még nem tudok róla mindent, de úgy hiszem, hogy amikor itt lesz az ideje, el fogja árulni! Azt pedig, amit eddig tudok róla, a pimaszságát leszámítva álmodni sem tudok jobb társról - mosolyodtam el, bár a kedvesség szikrája is eltűnt belőlem. Igaz, ez nem a kapitánynak volt köszönhető, inkább a játék mellékhatásának volt betudható - És hogy szeretek-e veszíteni? Ha veszít az ember, abból is sokat lehet tanulni, majd annyit, mint ha nyer, de nem emlékszem olyan esetre, hogy valaha is tét nélkül kellett volna játszanom, szóval nem engedhettem meg magamnak sosem a vesztést. Túl magasak voltak a tétek. - fürkész szemekkel vizslattam körbe a táblát, miközben folyamatosan azt tudatosítottam magamban, hogy nem fogok csalni véletlenül sem! Végig futottam újra a köveimet. Nem ez volt a legerősebb állásom, de lehetett volna rosszabb is.
- Igazából nem attól félek, hogy vesztek a játékban - pislantottam újra föl - csak rengeteg emlék fűz ehhez a játékhoz. Nem a legjobb emlékek. - tettem hozzá a köveim rendezése közben. - és ilyenkor mindig előjönnek ezek a képek és érzések. Amolyan berögzülés. Pont emiatt, valóban nem ez a játék a kedvencem. - egy újabb mosoly - Viszont a vesztésnél még kevésbé szeretek megfutamodni... A feltörő szokásaimmal meg majdcsak megbirkózok valahogy, elvégre az enyémek! - néztem mélyen a szemeibe. Vártam a következő lépését. Igaz, már talán én is berozsdásodtam, hisz kitudja hány száz éve nem játszottam, de azért bízok a szerencsémben és a kissé talán öreg játéktudásomban.

Tárgy: Re: Kapitányi Iroda Szer. Nov. 28, 2012 9:24 am

Játék közben nehezen tudom elfojtani a bennem tomboló fékevesztett harci szellemet, tekintetem akár még ijesztő is lehet a benne lángoló tűz és győzni akarás miatt. Gonoszkás félmosolyt varázsolt az arcomra az első lépése, hisz' máris felfedte, mire is játszik. Az előny hozzám került! Tapasztalt játékos lévén azt feltételeztem, hogy jó állása van, megérte neki a kockázatot lapjai gyors felfedése. Ráadásul erre az is utalt, hogy máris megszabadult egy bambusztól. Lehet, még az enyémnél is gyorsabb osztása van? Védekező felfogást kellene követnem? ... Iie, egy ellenfél ezen a hitvány szinten nem fog védekezésre kényszeríteni, amíg nem mutatja magát olyan veszélyesnek, mint Kohaku baa-chan. Szemernyi félelem nélkül dobtam ki először az egyik, majd a másik bambuszomat is. Helyükre pedig egy karakter és a már nálam lévő honőr párja érkezett. Nyerni fogok Twisted Evil

- Légy türelmes és merülj el elméd mélyén. A kulcsot megtalálni nem könnyű egy zanpakutou lelkének megnyitásához - feleltem sejtelmes hangon. Akárcsak Chiyo nee-san, úgy én is a játék hatása alá kerültem, más tudati állapotban voltam, mint egyébként.
- Szóval nem a vereségtől félsz, hanem az emlékektől? Akkor hát Miyokónak nem kell visszafognia magát ^.^ - mosolyodtam el, és a következő pillanatban elszabadítottam a bennem megbúvó démont. Mint jéghideg szél, alakult át aurám egyik pillanatról a másikra, mágnesként vonzva a nekem kellő köveket. Győzelmem ebben a minutumban eldöntetett, az égiek hatalmának pártfogoltja lettem. Úgy nyúltam a falba a következő kőért, hogy tudtam, az segíteni fog nekem. És valóban. Immár csupán egy kő hiányzott a győzelemhez, melyet különleges módon fogok megszerezni. A karakter elhajítása teljesen veszélytelen volt, hiszen a néni a bambuszokat gyűjtötte, és miután ő is eldobott egy követ, jöhetett a kegyelemdöfés.
- Kan! - borítottam fel a frissen behúzott kővel együtt honőr tercemet, de nem húztam az asztal sarkába, hiszen a laza kő adta meg nekem a győzelmet. Letettem az asztalra a pinzut, majd ujjamat végighúzva a köveimen, szép sorban felborítottam őket - Tsumo. Rinshan kaihou! - jelentettem be győzelmemet, majd mintha mi sem történt volna, arcomra ártatlan, gyermeki mosoly ült ki, őszinte örömöt sugallva. A pontérték lényegtelen volt, annál is inkább mert átláttam, hogy nem jelent Chiyo nee-chan komoly kihívást. Még nem. Azonban ahogy a szemébe néztem, megláttam benne a potenciált, mely idővel olyan harcos és nagyerejű játékossá... shinigamivá teheti, mint mondjuk a papa. Hozzám persze nem érhet fel majd sosem Arrogáns

- Azok az emlékek olyan béklyók közé szorítanak, melyek megfojtják a valódi tehetséged. Ha legyőzöd őket egyszer, gyere vissza Miyokóhoz, hogy méltó ellenfele lehess az asztalnál. Nincs értelme úgy játszanunk, hogy az elméd elhalványítja a győzni akarásod - álltam fel az asztaltól, szavaimat pedig, bár ő talán nem fogja fel teljesen, nem csak a mahjongra értettem. Úgy érződött a játék alatt, hogy túl sokat foglalkozik a múlttal, mely hátráltatja és nem erőt ad neki. Míg hátrafelé figyel, elfelejt előre nézni.
- Miyoko nagyon örül, hogy megismerhetett, Chiyo nee-chan! Miyoko biztos benne, hogy a 11. osztag szellemiségét követve nagyon hasznos tagja leszel a csapatnak, és büszke lehet majd rád! ^.^ - hajoltam meg, mintegy búcsúzóul a néni előtt. Elfáradtam, álmos lettem, és ennek ásításom is jelet adott. Mihelyst vendégem távozik, visszamegyek az asztalhoz, és a karijaimra döntve a fejem becsukom a szemem, hogy pihenhessek kicsit és álmodhassak valami szépet.

Spoiler:

Tárgy: Re: Kapitányi Iroda Vas. Dec. 30, 2012 9:08 am

A kapitány is megváltozott, nem csak én, miközben játszottunk. Olyan erővel koncentrált a nyerésre, hogy akaratlanul is egy halvány mosoly futott át a számon. Eszembe jutott, hogy talán hasonló arcot vághattam, amikor gyerekként jómagam tanult meg játszani. Persze először tisztességes játékra próbált jóapám megtanítani, de ha jól emlékszem, már az első játékoknál itt-ott egy kis csalást-csenést bele loptam. Szóval egy pillanatra mosoly suhant át az arcomon, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is tűnt. Természetesen, hisz nem volt időm túl sok, hogy annyira mások elemezgetésére koncentráljak. Nosztalgiázni meg főleg nem! Folyamatos kontroll alatt kellett, hogy tartsam saját magam. Nem engedhettem meg magamnak a csalást. A kapitánnyal szemben nem, főleg nem a legelső alkalommal! Félig leeresztett pilláim alól figyeltem a játékot. Nem is tudom, játszottam-e valaha ennyire tisztességesen... Életemben biztos, hogy nem Cool

! Pontosan betartva minden szabályt nem csenve el, vagy cserélve ki egy követ sem. Hiába na, komoly munka árán, de maga lettem a megtestesült szabálykönyv. Igaz ennek hatására vesztettem, de nagyon büszke voltam magamra. Egész addig, míg a kapitányom meg nem szólalt.
- Azok az emlékek olyan béklyók közé szorítanak, melyek megfojtják a valódi tehetséged. Ha legyőzöd őket egyszer, gyere vissza Miyokóhoz, hogy méltó ellenfele lehess az asztalnál. Nincs értelme úgy játszanunk, hogy az elméd elhalványítja a győzni akarásod
Béklyók közé szorító emlékek? A kapitány teljesen tisztán kijelentette, hogy így látja az életemet. De ha elfelejtem az emlékeimet, elfelejtem azt is, hogy ki vagyok! Igaz, hogy néha könnyen ott ragadok a múltban, de ettől még nem hiszem, hogy ártanának. A mahjong múlt nélkül is egy rémes játék! Ezen a kapzsi csúnyabácsik mit sem változtattak. Na jó, talán ráerősítettek. Mindenesetre ez az ördögi játék eddig nem erőltette meg magát, hogy megszerettesse magát velem, szóval már én is letettem az erőlködésről ilyen téren. És a jó ég mentsen meg, hogy még egyszer ilyet és főleg ilyen becsületesen kelljen játszanom. Persze a gondolataimat mélyen magamba zártam, hisz olyan tiszta és éles szemekkel vizslatta az ábrázatomat a kapitányom korábban is, hogy nem akartam véletlenül sem lebukni. Már épp a nyelvemen volt, hogy ha van kedve legközelebb a kalligráfiát is gyakorolhatnánk, de megelőzött.
- Miyoko nagyon örül, hogy megismerhetett, Chiyo nee-chan! Miyoko biztos benne, hogy a 11. osztag szellemiségét követve nagyon hasznos tagja leszel a csapatnak, és büszke lehet majd rád! ^.^ - mondta, majd meghajolt.
- Köszönöm szépen! - viszonoztam a gesztust, majd köszöntem és távoztam.
Kissé zavarban voltam, ugyanis fogalmam sem volt, hogy merről is jöttem, mint ahogy azt se tudtam, hogy merre jutok el a saját újdonsült szobámig! Zavartan lestem a falakat, fűszálakat, felhőket, hátha valami ismerősre bukkanok, de nem jártam szerencsével. Talán még túl új voltam itt...
Szóval az első nyitott ajtón kiszambáztam a szabadba, kerítettem egy faágat, végére állítottam, majd elengedtem. Az első alkalommal az edzőterembe kötöttem ki, majd egy nagy téren átvágva egy szépen berendezett pihenőszobába érhettem minden bizonnyal. Legalábbis a berendezése olyan volt, mint maiko koromban azok a területek, ahol várakoztunk a fellépések között, előtt. Csak ez sokkal szebb volt és tágasabb... Végül nagy nehezen, majdnem egy órás gyaloglás után végül csak megtaláltam a hálókörletet, ahol már csak a saját ajtómat kellett kipécéznem a többi közül. Még jó, hogy megjelöltem egy írisszel, így itt már céltudatosan nyithattam be az új otthonomba. Még nem volt berendezve. A dolgaim vagy kicsomagolatlanul, vagy szerteszét hevertek. Azért előkotortam egy pokrócot, leheveredtem a tatamira és elbóbiskoltam. Ennyi kimerítő mahjong után rám is fért!

Spoiler: